Egyre biztosabb vagyok a már eddig is nyilvánvalóban, hogy a Haikyuu!! lesz az az anime, amely eddig a legnagyobb hatást gyakorolta rám. Nagyon komoly gyűjteményt tervezek beszerezni a műből: Mangák angolul és japánul, anime DVD-k és Blu-ray-ek Angliából és Japánból, Színházi darabok DVD-n és Blu-ray-en Japánból, valamint figurák, poszterek, egyebek, de azokból kizárólag egy karakter érdekel, aki nálam a többiek fölött áll: Kageyama Tobio.
A magyar népszerűsítésért is teszek, amennyire csak tudok. Egyrészt nemrég megírtam az ismertetőt az AoiAnimére, másrészt meg csinálom a karaokékat a MondoCon-ra. Ez is meglepő számomra, hogy csak a második évad második openingjéből, a FLY HIGH-ból van karaoke, a többiből nincs. Van dolgom karaoke terén is bőven. Zenéről majd fogok külön írni, de álmodok ennél sokkal nagyobbat is: Szeretném feliratozni az animét, és magyar fordítást adni a mangának!
Eleinte nem gondolkodtam feliratozáson, mert két csoportról is tudok, aki feliratozta a Haikyuu!!-t. Az egyik a PityVodka Fansubs, a másik meg a DragonHall+. Igazából egyik csapat sem vitte végig az animét, a DragonHall+ csak az első évadot feliratozta, míg a PityVodka ugyan eljutott a második évad második feléig, de tovább nem látok a blogon feliratot. Úgyhogy már csak azért is érdemes lenne megcsinálni, mert nincs végig magyar felirattal.
Ha össze kéne hasonlítanom a két feliratot, akkor a PityVodka Fansubs nyert, de náluk is találtam pongyolán, erőltetetten megfogalmazott mondatot. A DragonHall+-nál még magyartalan mondathoz is volt szerencsém. Amikor ilyet olvasok, hogy "igazán ideges vagyok", akkor senki ne csodálkozzon azon, hogy én is igazán ideges leszek egy ilyen mondat láttán, és lefordulok a székről. A két felirat láttán, és tudván, hogy nincs magyar fordítás a mangához, igencsak megerősödött bennem az érzés, hogy dolgom van a Haikyuu!!-val. Méghozzá nagyon sok. És örömmel megcsinálnám a fordítást.
Hogy ez minél hamarabb bekövetkezzen, elkezdtem sokkal komolyabban tanulni japánul. Extra feladatként japán nyelvórára fordításokat adok le a tanárnőnek. A Dekiru nyelvkönyv aktuális leckéjének szövegeit fordítom le magyarra. Eleinte erőltetett mondatok jöttek ki nekem is, de később azt csináltam, hogy elengedtem magam, és igyekeztem úgy magyarra lefordítani, hogy magyaros legyen, de benne legyenek a japán kifejezési sajátosságok, így magyarosan átadva a japán gondolkodást. Egy ilyen fordítás sikerült hiba nélkül, és a tanárnő ráírta, hogy "nagyon jó!". Nagyon megörültem neki, ezek szerint elég hamar sikerült rátalálni a helyes fordítási stratégiára, már csak az kell, hogy nehéz szöveget is majd át tudjak adni. Mert egyelőre csak az első kötetnél tartunk, a 16-17. leckét vesszük most. Tehát nagyjából most tartok ott, hogy meg tudnám csinálni az N5-ös szintű nyelvvizsgát. Ebből könnyen ki lehet következtetni, hogy nem maholnap lesz meg a Haikyuu!! fordítás. Több okból sem. Egyrészt semmiképp sem úgy akarom feliratozni, hogy az angol feliratot fordítom le magyarra. Nem egy fordítói csapat csinálja ezt, és azt kell mondjam, hogy ennél nagyobb hibát rajongói fordítói csapat akkor sem tudna elkövetni, ha akarna. Nyilvánvalóan az angol csapat (legyen az rajongói vagy hivatalos) úgy fordítja le angolra, hogy angolul jöjjön át a japán szöveg, de ezt nem lehet lefordítani magyarra, mert nem a japán értelem nem jön át, mivel megtörik az eredeti jelentés. Ezért nálam alapvető lesz az, hogy az eredeti japán szöveget fogom magyarra fordítani. Persze ennek több akadálya is lesz, főleg azokat lesz nehéz magyarra lefordítani, ahol a szereplő artikulálatlanul beszél, vagy evés közben - mert hogy ilyen is van - ezekkel még jelen tudásom szerint nem tudom, hogy fogok tudni megbirkózni. És nem is értem, hogy angol fordításokban hogy tudták, hogy mit mondott az adott szereplő. Nem egy ilyenre csodálkoztam rá. A legokosabb, ami eszembe jutott az volt, hogy valahonnan megkapta a hivatalos japán szöveget, és azt fordította le angolra. Jobbat ennél nem tudok elképzelni. A másik, meg azzal is tisztában vagyok, hogy magával a szöveggel is komoly problémák lehetnek, ha majd olyan japán sajátosságot fog tartalmazni, amin aztán végképp azon fog főni a fejem, hogyan hozzam át magyarra. Ahogy fentebb írtam, most még egyszerűbb szöveget fordítok magyarra, ezeket nem nehéz magyarosra lefordítani, hogy átjöjjön az eredeti, japán gondolat, de majd a komolyabb szövegek... No, az igen. Úgyhogy nincsenek illúzióim arról, hogy könnyű feladat lesz, főleg, hogy a tanárnő is említette, hogy japán szakon külön tanítják a fordítást. Ezekről még sokat nem tudok, de jeleztem már a tanárnőnek, hogy milyen elképzelésem van. Ha majd rendszeres lesz a fordítás, komolyabb tippeket, tanácsokat fogok kérni tőle. Két tanárnő tanít engem, méghozzá azok, akik írták a Dekiru nyelvkönyvet. Miután az egyik japán származású, innestől kezdve csak jó tanácsokat kaphatok.
Egyébként nem vagyok elveszve az N5-ös szintű nyelvtudással sem. Nagyon régóta csinálok már karaokékat, és volt példa arra, hogy észrevettem, hogy a dalszöveg rosszul van romanizálva. Az volt, hogy időzítettem az adott dalt, és egyszer csak kihallom, hogy nem egészen azt énekli az előadó, ami írva van. Utánanéztem a kanji dalszövegnek, akár a bescannelt lemezborítón, akár neten, és nem egy hibát találtam meg így. Úgyhogy megvannak az alapok, de komoly fordításhoz magas szint kell.
Mellesleg nem tervezek hivatásos fordító lenni. Csak a Haikyuu!!-re specializálódnék. Illetve még egy mangát fordítanék le nagyon szívesen, amiből Live Action is készült, ez pedig a Hidamari ga Kikoeru. Nemrég néztem meg másodjára a mangából készült filmet (anime sajnos nincs belőle, íme egy ékes példa arra, hogy sokszor a legjobb művekből nincs anime), és másodjára is legalább annyira megérintett, mint először. A mangából meg elolvastam mind a 3 kötetet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése