A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Final Fantasy IX. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Final Fantasy IX. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. április 10., szerda

Playstation gyűjtemény felszámolása

Úgy döntöttem, hogy eladom minden PlayStation-ös cuccomat, ami megvan. Nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, nagyon keveset játszottam velük, amióta megvannak.

Két éve döntöttem el, hogy kipróbálom komolyan a PlayStation-t, és akkor komolyan érdeklődtem iránt, több játékról is olvastam tesztet, és alig vártam, hogy vehessek PS-t. Akkor tökre be voltam lelkesedve tőle, de úgy néz ki, hogy nem annyira, mint amennyire gondoltam, hogy szeretni fogom. Nagyon keveset játszottam velük, és soha nem is inspiráltak komoly játékra. Még akkor is a Nintendóval játszottam, amikor a TV-hez volt kötve a PlayStation, tehát csak be kellett kapcsolni.

Ezért is döntöttem úgy, hogy eladom őket, meg hát vennék másokat. Vagy a Haikyuu!! első évadát veszem meg Blu-ray-en Angliából, vagy félreteszem Nintendo Switch-re. Bár amennyire én félre tudok tenni pénzt... Na mindegy, meglátjuk, hogy mi lesz. Mindenesetre kiteszem ide is a linket, hogy miket adok el.

2017. augusztus 27., vasárnap

Az első benyomások a Final Fantasy IX-ről

Most nézem, hogy nem írtam arról, hogy sikerült beszerezni Angliában a Final Fantasy IX-et, akkor ezt most teszem meg. Sikerült 18 fontért megszerezni, mindezek mellett egy memóriakártyát is vettem, de azt nem Angliában vettem már meg, hanem Vaterán rendeltem meg, és megkértem az eladót, hogy várjon 24-éig, amíg hazamegyünk, és majd akkor adja postára. Így is tett. Megérkezett rendben, és szerencsére működik. Úgyhogy most már tudok PSX játékokkal játszani rendesen. Ki is próbáltam a Final Fantasy IX-et.

Annyi év után... Ahogy írtam korábban, 2008-ban játszottam vele sokat, és akkor hihetetlenül megragadott a hangulata. És most is érzek benne valami különlegeset, de úgy néz ki, hogy az a 38 perces játék nem elég, hogy átadja a maga hangulatát. Kicsit kétségbe is estem, két eset jutott eszembe: Vagy órák múlva mutatja meg az igazi hangulatát, vagy nekem nem jön át a feeling. Semmiképp nem fogom ennyi után feladni. Mert nagyon tetszik, hogy több karaktert is irányíthatunk, mert így több szemszögből megismerhetjük a történetet, az adott jelenetet. A zene rendkívül érdekes, erősen a Nintendo 64-es időket idézi. Először a The Legend of Zelda: Ocarina of Time játéka jutott eszembe, majd aztán azon Mario Party zenéket juttatták eszembe, amiket nagyon szeretek.

Első körben ennyi. Garnet Harcegnő elrablásáig jutottam el. Az egyébként jó gyakorlása volt a gombkiosztásnak, amikor Zidane-nal kardozni gyakoroltam a színpadon. Ugyanis a mai napig a nehezemre esik elsajátítani a különböző síkidomok "elhelyzkedését" a PSX controlleren. De most megpróbálom kívülről felmondani: A kör van jobb oldalon, a négyzet van bal oldalt, alul van az X, a felső pedig a háromszög. *Leellenőrzi* Telitalálat. Menni fog, nem lesz itt probléma, csak valóságos kihívás lesz majd, hogy teljesen belém rögzüljön a Nintendós betűs akciógombok mellett, és hogy el tudjam különíteni a kettőt. Tetszik a játék nagyon, fogom még játszani.

2017. augusztus 13., vasárnap

Assassin's Creed játékok

Itt vagyok Angliában, többek között vadászok néhány játékra, amit szívesen megvennék, és nagyon meglep, hogy az Assassin's Creed játéksorozat PlayStation 3-ra mennyire olcsó. Konkrétan £1.00-£1.50-ért lehet kapni, esetleg kicsit több, de igyekszem a legolcsóbb helyekről megvenni. Kettőt találtam is, amiket érdemesnek gondoltam, hogy megvegyem. Az első játékot 1 fontért találtam a CashConverters-ben, a másodiknak az ára látható, a CeX-ben volt. Valószínűleg azért ennyire olcsó, mert mainstream cím lett az évek során, és ráálltak arra, hogy a későbbiekben évente jelenjen meg egy-egy újabb játék, a későbbiekről már sok rosszat lehet olvasni. Gondolom ezek rossz hírneve rontotta le az első játékok hírnevét is, ezért lehet ennyire olcsón kapni.

Mert amúgy a második részről nagyon sok jót írnak, szinte istenítik a játékot, de hát most nézzétek meg mennyire olcsó. Ennyiért ajándék. Főleg azért, mert olvasok Assassin's Creed könyvet, az első kötettel kezdtem el, mely a második játék történetét dolgozza fel. Maga a történet is nagyon tetszik, de ahogy írva van, amilyen fordulatok vannak benne, valósággal lenyűgöz. Nemrég kezdtem el olvasni, a könyv felénél járok, és hihetetlenül leköt, olvasatja magát. A többit is meg fogom venni, és alig várom, hogy játszhassam, de ez sajnos egy darabig még nem fog előfordulni, mert még nincs PlayStation 3-am, és nem úgy állnak a dolgok, hogy a közeljövőben lesz, de ha lesz, akkor már tudok mivel játszani. :) Meg két játékot tervezek még venni PS3-ra.

  • Uncharted 2: Among Thieves
  • Naruto Ultimate Ninja Storm

Az Unchartedból azért a második részt, mert azt láttam annak idején a 2009-es MondoConon, és hihetetlenül tetszett az egész. A Naruto meg szintén MondoConos "találat", szintén 2009-es, azt ki is próbáltam, és nagyon bejött.

Azért is kezdtem el másfele kacsintgatni, mert amit kinéztem Final Fantasy IX-et, az ugyan kapható a Birkenhead-ben lévő CeX-ben, de olyan rossz állapotú volt, hogy nem adták végül el. Keresték, amikor kérdeztem tőlük, akkor látták, hogy nemcsak a tokja karcos, de rettenetesen nézett ki a négy lemez is. Egyébként sem vettem volan meg, mert a leírás is hiányzott. Ezt sajnálom, mert nem tudom, hogy hol tudnám megvenni, ugyanis a közelben nem tudok arról, hogy bárhol is kapható lenne. Ha pedig online akarom mondjuk eBay-ről megrendelni, azt érdemes lenne még itt Angliában elintézni, mert külföldre rettenetesen drága a posta. Utánajárok még a dolgoknak.

2017. augusztus 9., szerda

Az első (valójában második) PlayStation játékom

Tegnap este megérkezett a legújabb Vaterás rendelésem, ami nem más, mint a nemrégiben vásárolt PlayStation konzolomhoz az első játék, ami a Croc: Legend of the Gobbos.

Nagyon régen játszottam PC-n játékokkal, köztük volt a Croc is, és megtaláltam Vaterán első kiadásában, leírással egész jó áron, úgyhogy megvettem. Tegnap este érkezett meg, nem is vártam, hogy még tegnap megjöhet, mert elég sokáig nem jött értesítés arról, hogy megérkezett, ezért már csak a mai napra számítottam. De majdnem 21 óra volt, amikor megjött az értesítés, hogy megjött. El is mentem érte, már csak azért is, mert nagyon kellemes idő volt, és szeretek nyáron este, éjszaka sétálni. Most volt az első eset, hogy FoxPost csomagautomatába kértem rendelést. Ami azért jó, mert ez a legolcsóbb. Vaterás rendelést 400 forintért kiszállítanak. És lám, ők este is szállítanak ki, nagyszerű.

Még a Csaba Centerben átnéztem a játékot, bár a játék angol, de a leírás német. A benne lévő képek is eszembe juttattak játékból jeleneteket. Hazamentem, kipróbáltam, és tényleg. Nagyon szerettem annak idején, és tökéletesen ugyanaz, mint PC-n. Eszméletlen aranyos az egész. És a nyakamat rá, hogy a játék a Mario és a Sonic egy sajátságos egyvelege. Ha Yoshi véletlenül odaveszne (főleg ahányszor leugrott róla Mario a szakadéknál...), biztos, hogy Croc személyében reinkarnálódna. A platformer jelleg tisztára a Super Mario 64-ből van kölcsönözve. Vannak különböző gyémántok a játékban, és ha megsebződünk egy ellenfél által vagy lávába esünk, akkor szerteszét hullanak a gyémántok. Úgy tűnik a fejlesztők szerettek Sonic játékkal is játszani. Amúgy nagyon tetszik így első blikkre. Azt látom, hogy nagyon jó játék, de nem akar olyan nagy hatással lenni rám, mint egy Mario játék. És talán pont ebben rejlik a nagyszerűsége. Gondoljunk bele, hogy manapság mennyien emlékeznek erre a játékra. És igazából a maga módján látom benne azt a nagyszerűséget, amitől ez a játék van olyan jó, mint akár a Super Mario 64, és hihetetlenül imponál, hogy nem akar hatással lenni rám, egyszerűen csak szórakoztat.

Majd írok a játékról részletesebben is, de most nincs lehetőségem behatóbban megismerni, mert nincs memóriakártyám PlayStationre, így nem mentődik el a játék. De nagyon örülök neki, és amint lesz memóriakártyám, komolyabban fogok vele játszani, hovatovább végig is viszem.

Azért írtam zárójelben, hogy valójában második, mert erre a PSX-re ez az első játék, de nagyon régen vettem már PS játékot, méghozzá a Final Fantasy IX-et. Képen is megörökítettem:

Egy akkori osztálytársamtól kértem kölcsönbe PlayStationt, hogy játszhassak vele, és soha nem felejtem el, mennyire szerettem. Szabu volt az, aki nagyon szerette (illetve állítom, hogy most is szereti), és annak idején sokat beszélt nekem róla. Akkor letöltöttem az OST-t, sokat hallgattam a zenéjét, hihetetlenül jó zenéje van a játéknak. Nagyon sokat hallgattam annak idején. Meg is vettem a játékot, sokat játszottam vele, csak aztán eladtam Chewie-nek még 2009-ben. Újabb adás-vétel, amit megbántam... Főleg, hogy vissza se tudom vásárolni tőle, mert azóta már ő is eladta. De talán nem is akkora baj, ugyanis most nézem, hogy eBay-en baromi olcsó a Final Fantasy IX, legalábbis arra számítottam, hogy 70-100 font körül lesz, erre már 20 fontért lehet venni teljes változatot. Ez óriási, hamarabb lesz Final Fantasy IX-em, mint gondoltam volna.

2017. április 6., csütörtök

Tervezett játékvásárlási lista PlayStationre

tegnap írt Tetris DS tesztnek sokkal inkább szimbolikus értéke van, amellett, hogy tényleg mindent úgy gondolok, ahogy ott leírtam. A napokban elővettem néhány 576 Konzol magazint, végiglapozgattam, elolvastam néhány olyan PlayStation játék tesztjét, ami érdekel. Oda jutottam magamban, hogy ezeket Nintendo mellett is tudnám játszani, és vennék úgy PlayStationt, hogy a Nintendo játékok is megmaradnak. Ezt akartam jelképezni a Tetrises írással, hogy attól függetlenül, hogy tényleg változás elé nézek konzolos téren, ettől nem fog csorbulni a Nintendo tekintélye nálam. Össze is gyűjtöttem néhány játékot, amit szívesen vennék PlayStationre. A lista korántsem teljes, és mivel tényleg azt látom, hogy óriási a kínálat PSX-re (most csak az első PlayStationről beszélünk), elég nehéz is volt kiválasztani a nekem tetszőket, de néhány játékot azért sikerült:

  • Crash Bandicoot sorozat
  • Crash Team Racing
  • Final Fantasy sorozat (főleg a 9-es érdekel)
  • Driver
  • Ridge Racer Type 4
  • Spyro the Dragon sorozat
  • Croc duó
  • Gran Turismo sorozat
  • TOCA: World Touring Cars
  • Valamelyik FIFA játék
  • Hercules
  • Mulan
  • Tarzan
  • Egyéb Disney játékok
  • S.C.A.R.S.
  • Vigilante 8 páros
  • Tomb Raider játékok

A lista korántsem teljes, de erre már lehet alapozni. Nem is gondoltam volna, hogy ennyi összegyűlik, tényleg érdemes lesz PlayStationt venni. Amúgy azt azért most is látom, hogy hiába van hatalmas kínálat PlayStation játékok terén, néhányukról, már a borítójáról azt gondoltam, hogy egy nagy adag szemét lehet, és nehéz kiválasztani azokat, amik jók.

2010. január 31., vasárnap

Animecon – Új helyszín, új életérzés?

A Petőfi Csarnok helyszínének gondolata sokaknak egybeforrt az Animeconnal. Hiszen 3 évig ezen a helyen volt a con, így nem csoda, hogy sokaknak nagy emlékek, élmények fűznek már magához a helyszínhez is.

Már a sorban állást is élveztem, addig volt kivel beszélgetni, hülyülni, játszani, egy perc sem telt eseménytelenül. Emellett a Pecsa előtti füves részt is elfoglalhattuk, melynek szintén volt egy hangulata ott lenni. Meg a sok emlék, az első conom 2006 őszén, már akkor is kíváncsian figyeltem a karaokét, és már akkor is azon gondolkodtam, hogy jó lenne énekelni, de akkor még tizedennyi bátorságom sem volt, mint most. Az megmosolyogtatott, amikor ott egy Kaleido Star CD-t tartottam a kezemben, és a ellettem ülő lány megkérdezte, hogy ez honnan van? Mondom sehonnan, én csináltam. ^^' Ekkor még csak leszedtem ezeket a dalokat, és kiírtam audio CD-ként, és csináltam neki egy egyszerűbb borítót. Komolyan nem is értettem, hogy miért kérdezi, hisz nem volt nagy szám az egész. Ez a CD egyébként még ma is megvan, és meg is őrzöm, mert a borítója saját munka. Aztán a szinkronszínészek. Ekkor még csak 2 anime volt ismert számomra, a Kaleido Star, és a Tokyo Mew Mew. És jó érzés volt élőben látni Molnár Ilonát. Bár megmondom őszintén a Full Metal Panic! után nemigen rajongok érte, de vannak jó szinkronszerepei. És ekkor még csak az egyik kisebb teremben volt karaoke, de már ekkor is alig fértünk el. Aztán 2007 tavasz. Ez annyira nem volt emlékezetes, bár mégis, mert itt nyertem először mini-konzol versenyt Wii Sportson (mint utólag kiderült, Tukeinon Wiijén játszottam ^^'), de úgy nyertem, hogy végig simán ment. Aztán a döntőben a bowling (ez volt végig) végeredménye 176-175 volt a javamra. De a döntő is úgy volt, hogy sokáig nyerésre álltam, aztán nekem rosszabbul ment, míg ellenfelem felhozta magát. Így jött össze az 1 pont különbség. Több féle nyeremény volt, én a Wiis Open Seasons játékot választottam. Melytől pont a 2007 őszi conon váltam meg. Ekkor még volt piac, és becseréltem. Akkor több mindent is vettem. Fekete N64 controller (ez nagyon régi vágyam volt), SNES-re Worms, NES-re Super Mario Bros. és még volt valami, de arra már nem emlékszem. De a 2007 őszi con volt a legérdekesebb. Ekkor foglalkoztam magával a connal a legkevesebbet. Ugyanis a piacon találtam egy kismacskát egy eladónál. Rólam tudni kell, hogy valamely állattal szinte meg lehet vesztegetni, az egy macska, nagyon szeretem a macskákat. De nagyon kicsi volt 6-8 hetes, fiú volt, és amikor hozzám került, annyira éhes volt. Úgy evett, mintha napokig éheztették volna. Sokat játszottunk vele utána. Aztán sajnos nem a legkedvesebb sors várt rá itthon, úgyhogy a macskaszerető szomszédokhoz került, akik azóta elköltöztek. Ezután volt egy kisebb közömbösségem az anime iránt, így a 2008 tavaszi cont kihagytam, de az őszin ott voltam, és az volt a legjobb eddig. Ott találkoztam több emberrel is először, akikkel nagyon jó élmény volt együtt tölteni azt az egy napot, de erről másoltam is be egy bejegyzést. Ekkor volt az egyik legnagyobb vitát kiváltott karaoke verseny. Lényegében az történt, hogy mindenki a Final Fantasy IX Melodies of Life dalt éneklő lányt szerette volna győztesnek látni, de a zsűri még csak be se a szavazta a "dobogó"-ra. Aztán csak utólag hallottam, hogy ez mekkora vitát váltott ki, és hogy szidták a zsűrit. Ha engem kérdeznek, jól döntött a zsűri. Még mindig magam előtt látom a lányt, ahogy artikulál... Az a bizonyos másik véglet, amikor már annyira túlzásba vitte, hogy rossz volt nézni is. Hallgatni azért nem volt jó, mert hallatszott, hogy az nem az ő kvázi, eredeti hangja. A lényege ennek az, hogy az énekeseket 2 csoportra lehet osztani: Akinek született hangja van, és akinek csinált hangja van. Most ennek a lánynak (én nem ismerem a képességeit, azóta sem jelent meg), de én úgy hallottam, hogy csinált hangja van. És nekem nem volt jó hallgatni. Aztán én egyedülálló vagyok (úgy tűnik a zsűrivel együtt) a közönséggel szemben. Úgyhogy nem volt semmi. Aztán a 2009 tavaszi cont a saját hülyeségem miatt kihagytam, de a nyári, megint nagyon jó volt. Nagyon jó volt, de nem múlta felül az egy évvel ezelőttit. Ez másképp volt nagyon jó. Hisz itt karaokéztam először. Mint kezdő karaokés természetesen nem voltam annyira jó, de jó érzés volt kiállni. Aztán még sok minden.

És igen, meg tudom érteni azokat, akiknek ez nem tetszik, én is átérzem azt, hogy mennyi minden köthet oda egy embert, de sajnos be kell látni, hogy a Pecsát kinőtte az Animecon, és ha nem akarunk tumultust, lökdösődést, akkor váltani kell. Akinek fájdalmat okoz a Pecsa elhagyása, annak azt tudom javasolni, hogy úgy kell erre a helyszínre gondolni, mint az életünk egy nagyon szép része. Az biztos, hogy akárhányszor visszanézek oda, nagyon sok pozitív gondolat fog eltölteni.

A Hungexpo meg a MondoCon, és az AnimeKarácsony által jó bemelegítés volt. Láttuk, jó hely lesz, a MondoConon, mint írtam, nagyon jól éreztem magam, az AnimeKarácsony is nagyon jó volt. Már akkor nagyon jó volt látni a karaoke termet. Úgyhogy én azt mondom, hogy nem kell negatívan gondolkodni a helyszínváltásról, mert biztos vagyok benne, hogy pár év múlva sajnálni fogjuk, hogy elhagyjuk ezt a helyet.

2009. február 2., hétfő

Isten veled Final Fantasy IX

Bizony, megválok ettől a játéktól. Nem minthogyha annyira rossz lenne, egyszerűen csak arról van szó, hogy már semmi nem sarkall arra, hogy játszak vele, pláne azért, hogy a kölcsönkapott PSX-et már rég visszaadtam. De az OST-t se hallgattam már legalább fél évig. De egyáltalán nem bánom, hogy kiadtam rá 22 fontot, mert nagyon jó érzés volt megismerni az FF9 világát, egy csodálatos hangulatú játékról van szó, de ennyi volt a varázslat. A játék meg jó helyre kerül, Young Link barátommal cserélem el. És hogy mit kapok érte? Pokémon Sapphire-t! Plusz ráfizet egy keveset. De a Pokémon Sapphire, az most minden álmom! Mennyi szép emlék köt hozzá, az a játék egyszerűen csodás! Még nem játszottam a Diamond/Pearllel, de az első 3 generációt nézve azt kell mondanom, hogy a GBA-s Pokémont élveztem eddig a legjobban. Nagyon örülök, hogy meglesz újra a játék. Ezúton örökre! :-O Valamint lehet, hogy lesz lehetőségem megismerni a MOTHER játéksorozatot. Ha esetleg így ismeretlenül hangzik, akkor hátha az segít, hogy a Super Smash Bros. Brawlban benne van 2 szereplője, Ness és Lucas. Ez az egyik olyan játéksorozat, mellyel meglehetősen mostohán bánt a Nintendo, ugyanis csak Japánban jelent meg. Illetve Amerikáben is megjelent a MOTHER 2, Earthbound néven. Itt van egy eBayről. Senkit ne riasszon meg az ára, ezeket ennyiért adják, mert világszerte nagyon keresik. És itt van nekem egy élő példa Krisi személyében, hogy mikre nem képesek a MOTHER fanok egy-egy játékért. Kezdte azzal, hogy nincs Famicomja, de megvette a japán verziót kazettán. Majd később megtalálta ugyanazt a kazettát dobozzal, leírással mindennel, azt is megvette. Így kétszer van meg neki a játék. Aztán, hogy játszani tudjon vele, megvette GBA-n a MOTHER 1 + 2-t. Az pontosan így néz ki. És amikor Young Link hallott erről a játékról Krisi által, akkor próbálta ki emulátoron, és teljesen a rabja lett, ő is megvette GBA-n az 1 + 2-t. Ő már (azt hiszem) végigvitte, és kölcsönkértem tőle, lehet, hogy odaadja. Engem is érdekel a játék, mert ha csak azt nézem, hogy Ness és Lucas (számomra) szimpatikus karakterek a Smash játékokban, akkor érthető, hogy sokakban megvan a vágy abban, hogy kipróbálja a játékot, ha másképp nem, emulátoron. És lehetőségem lesz kipróbálni nekem is. A játék full japán, és Young Link szerint kicsit nehéz dolgom lesz, mert a szöveg rendkívül fontos. De most készítik az angol nyelvű fan fordítását a játéknak. A Mother 3-é már kész, és van honlapja is: http://www.starmen.net/ Most készítik az első és a 2. részét is. A rajongók világszerte már rengeteg módszerrel próbálták rávenni a Nintendót arra, hogy adja ki világszerte a játékot, ennek leginkább az EarthBound marathon nevű TV műsorral adtak hangot, mely ha jól emlékszem, kb. 50 órás műsor volt. Szóval a rajongók mindent megtesznek annak érdekében, hogy a sorozat angol nyelven kijusson Amerikába. Egyébként nekem nemcsak a SSBM és SSBB által volt lehetőségem megismerni, hanem megkaptam Krisitől az OST-t is, ami meglehetősen érdekes. Nagyon jó, azt mindenképp el kell mondani. Az érdekessége abban rejlik, hogy japán játék dalait angol nyelven brit előadók éneklik. No nem világsztárokra kell gondolni, bár nem tudom, hogy Catherine Warwick neve mond-e valakinek valamit. Ő énekel 4 dalt. Szerintem nagyon jó dalok lettek, ez már egy jó alap arra, hogy pozitív véleményem legyen a játékról. A dalok egyébként 1989-esek.

És ezzel még nincs vége. Ugyanis egy nagyon kedvező ajánlatra leltem a Vaterán: Régi Game Boy + 5 játék volt 2800 forint! És bizony az 5 játék közül ott lapul a Link’s Awakening! Az eredeti Game Boyos kiadás! Hát mondom, ezt nem hagyhatom ki! A régi Game Boyom amúgysem működőképes már (legalábbis amikor utoljára kapcsoltam be, akkor nem működött) és szívesen veszek egy működő régi Game Boyt is. Egyébként a Link’s Awakening, ahogy kivettem a képekből, német nyelvű, de egyáltalán nem zavar, hisz ott van nekem a DX angol nyelven. Legalább látom a játékot németül is. Egyébként van még a Super Mario Land mellé, meg 3 kisebb cím. Sebaj, legalább meglesz a SML kétszer. De amiért már megérte nekem leütni az üzletet, az a Game Boy kazettatartó. Még egy darabom sincs, de mindig is szerettem volna olyat, mert nekem nagyon tetszett. De hogy kapok mellé régi Game Boyt, meg Link’s Awakeninget, hát komolyan mondom! Mindig ott rejlik a lehetőség, csak észre kell vennünk! Nagyon örülök neki!

2008. szeptember 29., hétfő

2008. őszi AnimeCon

Hát ez is megvolt. És milyen jó volt! Szerintem ez volt az eddigi legjobb Animecon. Bár az elindulás nem volt zökkenőmentes, mert a vonat 70 percet késett. Az odáig rendben van, hogy Romániából jött, de mindig törvényszerű lesz a késés ezek után? 2.50-kor indult volna eredetileg, és 4 óra lett belőle. Ezért érdemes volt nem adni egész éjjel! -_- De az a lényeg, hogy odaértem. Tehát olyan 7 óra fele értem oda, és már kerestek, hogy hol vagyok. Én meg kerestem a sort, mert állítólag ott voltak a többiek. Hát nem átrendezték, és a sátorban árulják a jegyeket? -_- Ott volt Truner, V-ADi, Young Link, Ragnaros, Light Lugia, Norbi és Sunshinekart. Jól elszórakoztattuk egymást. 9-kor kezdték adni a jegyeket. Hála Istennek elég elöl voltunk, ezért hamar sorra kerültünk. Biztonsági őrök engedték be az embereket, azt vettem észre, hogy mindenki nyugalommal vette tudomásul, hogy ez van. De a helyszínen vásárolt jegyért sorbaállók mindig sikoltoztak, amikor akár 1 cm-t is előrébbmentek. V-ADival jegyeztük, hogy na, már 5 halott, 20 sebesült... Miután megszereztük nekem a jegyet, átálltunk a Gáborral (Sunshinekart) a jegyvásárolós sorba jegyet venni. Keressük a sor végét, és igen... 500 méterre volt a sátortól. Na, elkönyveltük, hogy nem mehet be. Vagy mégis? Később egy gyerek eladta az egy napos jegyét. Tudni kell, hogy az egy napos jegy 1500 forint volt, és a srác 2500 forintért ajánlotta fel a jegyét. Többen is jelentkeztek érte, ezért licit indult érte. 2600, 2700, 2800, 3000, 3200. Gábor itt kénytelen volt megállni, mert nem volt több pénze. De felajánlottam neki, hogy kisegítem 200 forinttal, így 3400 forinttal miénk lett a jegy. Tudtuk, hogy jóval olcsóbban hozzájuthattunk volna, de a biztonság élménye, hogy megvan a jegy, az mindennél többet ért. Közben csatlakozott hozzánk Ákos (Necrokid) is. Csak aztán ő egy idő után elment a lányokkal más lányokat keresni.

Amikor megvolt a jegy, elmentünk a Gáborral a piacra szétnézni. Volt amerikai Link to the Past! És 2000 forint volt! T_T Csak azért nem vettem meg, mert reménykedtem benne, hogy az Animeconon találok Megumi Hayashibara CD-t, de nem volt. Így bosszantott, hogy otthagytam. Egyébként voltak jó dolgok, de csak az amerikai LttP-t vettem volna meg. Na de mindegy. Telefonon jelentkezett a Ricsi, hogy megvan-e a jegye. Nem tudtuk neki megvenni, ezért sorbaálltunk vele. Gyűlöl sorbaállni, ezért amint jelentkezett valaki, hogy eladja az egy napos jegyét azonnal lecsaptunk rá. Mivel mindenki rendben van, mennénk be az épületbe. De ránk szólnak, hogy ott a sor... Ott a sor, de hol a vége??? T_T Több ezer ember állt előttünk, mert új tűzrendészeti szabály, hogy mindenkinek a táskáját át kell nézni, és a szúró-vágó eszközöket el kell kobozni. Csak a Ricsit sajnáltam ^^' Ráadásul neki nem is volt táskája! XD De elég gyorsan ment a sor, úgyhogy viszonylag hamar bejutottunk. Aztán szétszéledt a társaság, mert mindenki mást akart látni. Meg olyan sokan voltak, hogy könnyű volt elveszíteni egymást. Sokáig Ákossal voltam, de ő is hol eltűnt, hol előkerült. De győzött az eltűnés...

Aztán, ha előkerült valaki, csatlakoztam hozzájuk, de vége mindig ugyanaz lett. Elmentem szétnézni a sátrakban. A kis sátorban Karaoke megy? Na lássuk. Illetve halljuk. Hihetetlen, hogy egyesek azt hiszik, hogy mennyire tudnak énekelni, de ha felvenném, és visszahallgattatnám velük, menekülnének. Aztán a nagysátorban. Ott nem volt valami sok érdekesség, de volt egy asztal, ahol az egyik Japán könyvtár reklámozta magát, és ott volt egy Japán hölgy. Aki szerencsére tudott angolul. Elbeszélgettem vele Megumi Hayashibaráról, mondta, hogy Japánban mennyire imádják, és hogy milyen nehéz beszerezni az albumait. Nagyon kedves hölgy volt. Aztán irány a konzolterem. Super Smash Bros. Brawl verseny? Naná, hogy jelentkezek! Jó volt. Az egész BigN-es csapat jelentkezett, és tőlünk nyerte meg valaki, mégpedig Krisi. Én az első körben simán továbbjutottam, a másodikban estem ki. Norbi volt az ellenfelem. Én Linkkel voltam, ő meg Foxszal. Kegyetlenül harcoltam, melynek egy darabig meg is volt az eredménye, mert először én ütöttem ki Norbit, de kapott később egy Smash Ballt, és kiütött kétszer, úgyhogy végül ő nyert. Este volt a Karaoke verseny döntője. Hát kíváncsi voltam, hogy mit tud az a 6 lány, aki bejutott. Az első, az Ayumi Hamasakis jó volt, a második már nem tudom, mit énekelt, de jó volt ő is. De a harmadik. Aki a Final Fantasy IX Melodies of Life-ját énekelte. Nagyon beleélte magát, és magával rántotta a közönséget, de még hogy! Itt mellettem hajlítgatják a kezüket a nézők. Azt hittem, hogy csak poénból, de amikor hátranéztem (a 3. sorban ültem), hogy mindenki csinálja... Hát nem volt semmi. Idáig nagyon jó a műsor, de nem szeretem, ha valakinek ennyire megcsinált a hangja. Nagyon bántja a fülemet, meg ahogy "mozgatta" az ajkát. Szóval nem nyerte el a tetszésemet. Hiába énekelt jól, de nem szeretem a csinált hangú énekesnőket. Az őstehetségek, azok igen! Az negyedik is valami hasonló volt, aki Romeo × Julietet énekelt. Neki is ilyen csinált hangja volt. De az ötödik dalra nagyon hegyeztem a fülemet, MEGUMI HAYASHIBARA dal!!! Mivel Istennőként imádom a művésznőt, ezért elkerülhetetlen volt, hogy összehasonlítsam vele. Egyébként a Love Hina openinget, a Sakukra Sakut énekelte. Jó volt a hangja, de a dal nem neki való. Nem az ő hangjára lett írva, és nem vitte bele azt a vadságot, ami Megumi belevitt, és amitől igazán jó lett a dal. Így ez csak egy átlagos dal volt. A 6. lány nem jelent meg. Eredményhirdetés, aztán mentünk bagszival és V-ADival bagsziékhoz. Nála aludtam. Hát mivel előző éjjel nem aludtam semmit, ezért nem kellett álomba ringatni ^^'

Aztán vasárnap nem maradtam sokáig, mert már nem voltak érdekesek a programok, és már nem is találkoztam senkivel, úgyhogy 11-kor hazamentem. Nagyon jól ment a vonat, úgyhogy nem volt semmi gond.

Összességében nagyon jó volt, és szerintem ezek után ismét rendezesen járni fogok!

2008. szeptember 1., hétfő

Itt van az ősz, itt van újra!

Szól egy híres költőnk Petőfi Sándor versének címe, valamint első sora. Bizony, itt a szeptember, és ez már meglátszik az MSN-es partnerlistámon. Tegnap ilyenkor még kb. 10-en voltak fent, most meg csak egyvalaki árválkodik. Tán csak nem készül mindenki az iskolába? :-O Micsoda szerencse, hogy nekem csak szeptember 8-án kezdődik ^^ 2 éves tanfolyamot kezdek meg a békéscsabai főiskolán, Banki szakügyintéző címmel. Remélem, ha ezt elvégzem, megvalósul egy olyan álmom, hogy Budapestre költözni és ott élni. Szeretem Budapestet. ^^ Egyébként sokan sírtak itt nekem, hogy itt az iskola. Érdekes én kiskoromban kifejezetten vártam már a szeptembert. Augusztus második felében már túl soknak éreztem a nyári szünetet, már hiányzott az iskolai légkör. És ez nem vicc! Persze ha valaki ettől azt hiszi, hogy szerettem tanulni, az nagyon téved. Úgy utáltam leülni a könyv elé, hogy nem igaz! Sokszor nem is erőltettem meg magam. Most is pozitívan állok az őszhöz. Igaz nem vicceltem azzal, amikor azt mondtam, hogy imádom a nyári forróságot, de a kedvenc évszakom az ősz, elsősorban a szeptember. Mert ilyenkor van olyan légköre az időjárásnak, ami rám nagyon jó hatással van, feltölt energiával, optimizmussal. És hogy Megumi Hayashibara kisasszony dalaival indítottam a szeptembert, már tudom, hogy nagyon jó ősz elé nézek. ^^ És nem siratom meg a nyarat, annak ellenére, hogy életem egyik legszebb nyara volt. Hisz egy hónapig egyedül itthon lenni, majd utána Angliában… Mondanom sem kell, hogy milyen jól éreztem magam. Meg az a rengeteg minden, amit vásároltam. Egyszóval jókedvű vagyok. ^^

Szenvedek még a Final Fantasy IX-szel. A jégbarlangban vagyok, és elég nehéz. Nem az, hogy nehéz, hanem okosnak kell lenni, mert előjönnek ilyen taktikai RPG elemek. Ugyanis két féle ellenséggel találkozhatunk. Az egyik a mammut. Nála pont, hogy alacsony HP-val érdemes menni, mert az csinálja, hogy orvul neked megy, odaadja az ő HP-ját, cserébe elkéri a tiédet. Ezeknek 129 HP-juk van alapból. Nem voltam lelkes, amikor elvették Steiner 305 HP-ját! Nem jó üzlet ez! T_T Tehát alacsony HP-val kell menni, hogy ne érje meg nekik a csere. Persze olyan is volt már, hgy a javamra cseréltek. ^^ Aztán a másik fajta ellenség egy manó-szerűség, aki Sleeping Juice-t szór rád altatódal-hatással. Akkor nagyon kellenek a többiek. Sajnos eleinte nehézzé tettem magamnak a játékot azzal, hogy meghalt Garnet és Vivi. És amikor találtam egy Phoenix Downt, egyből újraélesztettem valakit, feltöltöttem Potionnel, és rohantam ki a jégbarlangból menteni. Így könnyebbé vált a játék. Aztán már csak a főellenséggel, Black Waltzcal kell megküzdeni, az meg azért nehéz, mert oda csak Zidane mehet. És nem valami könnyű legyűrni. Eddig még nem sikerült. De bíztattak, hogy utána van a kijárat. Egyébként az FF9 esetében engem nem zavar, ha nehéz egy játék, sőt inkább arra ösztökél, hogy tovább-tovább, sikerülni fog. Azért, mert lehet fejleszteni, és egy ügyes húzással, na meg egy kis szerencsével könnyűvé válik a játék! Ezért is mondtam, hogy végig fogom vinni a játékot!

De lehet, hogy ma folytatom NES-en a The Legend of Zeldát. Igazság szerint jó érzés tudni róla, hogy arra a konzolra is van Zelda játék, ahol anno elkezdtem a konzolos pályafutásomat. És jó érzés NES controllerrel irányítani Linket. A kék ruha már megvan, úgyhogy baj nem lehet! ^^

2008. augusztus 29., péntek

Félsiker

Hát sajnos a tervezett 8 óra leredukálódott 3 órára. Eleve csak 23 órakor tudtam elkezdeni, mert átjött az egyik unokatestvérem, akivel szoktunk játszani. Nyomja a Super Mario Galaxyt, nagyon jól megy neki. Aztán Brawloztunk. A mai nap nem az én napom volt ^^' Linkkel ma nem ment úgy, ahogy szokott menni. Többször nem sikerült a Final Smash, mert félrecéloztam -_- Aztán elterveztük, hogy megcsinálunk 400 Smasht, hogy megszerezzük Toon Linket. Aztán, amikor láttam, hogy még csak 128 van, na mondom magamban, itt lehetünk reggelig, akkor se lenne meg ^^' De jókat játszottunk. Szeretek is az unokatestvéremmel játszani, mert nem fölényeskedik, amikor nyer, hanem játszik. És ez nálam nagyon fontos multiplayerben.

Na de a Final Fantasy IX. Sajnos annak ellenére, hogy 3 órát játszottam a játékkal, csak alig több, mint 1 óra mentés került rá. Most négyen vannak a csapatomban: Garnet, Zidane, Vivi és Steiner. És sajnos a 2 lány (szerintem Vivi lány) elég hamar meghalt. És ezzel saját magamnak tettem nehézzé a játékot, mert a lányoknak is volt erejük bőven. Hiányoztak az ő képesseik. Steiner és Zidane is meghaltak, így újra kellett kezdenem az utolsó mentésponttól. A legszivatósabb a jégbarlang, mert ott sehol nem lehet menteni, és elég hosszú. A legszemetebb az egyik mamut, aki HP cserére "invitál". Volt már olyan, hogy elvette Steiner 305 HP-ját, és odaadta az ő 129-ét. Jobb üzletet is kötöttem már... Ezek szerint a jégbarlangban a legvégsőkig ki kell tudni tartani, mert ha túl hamar töltjük fel a HP-nkat, bármikor jöhet egy mamut és orvul elveszi a miénket. Aztán még ami nagyon nehéz, a Black Waltz no. 1 ellenfél, akinek van egy óriás fókamutánsa (nem tudom a nevét ^^') és nem szabad eleinte a fókát támadni, mert ez a fekete keringő nevezetű emberke ráfigyel, és HP-val tölti fel. Előbb az embert kell megölni, és utána jöhet a fóka. Elég nehéz, mert itt csak Zidane van, és amikor támadhatna, mindig "megvárja", amíga fóka támad, és utána jön ő. Ez akkor probléma, amikor Potiont adnék Zidane-nak. Nem egyszer jártam úgy, hogy akkor lett vége. Szóval nem könnyű a játék, DE!

Mégsem készít ki annyira, mint a Super Mario Sunshine anno. Mert itt lehet fejlődni, aztán erősebben visszatérni. Ha nem megy, nem baj. Fejlődünk, és erősebben visszatérünk. És ez azért nem idegesítő, mert annyira jó játék, annyira élvezem, hogy még írni is öröm róla. Ugyanaz a hatás ért el, mint az Ocarina of Time vagy a Link to the Past esetében, amikor először kezdtem el Zeldázni. Amikor még csak hallgattam az OST-t, elgondolkodtam azon, hogy egy 2000-ben kiadott játéknak, nem lesz ez "sok"? Ezt úgy értem, hogy grafikailag még nem tud olyan sokat a játék PSX-es mivolta miatt, és hogy ez a zene nem lesz-e túlzottan giccses? Remélem érthető, hogy mit akarok ezzel mondani ^^' De a lényeg az, hogy nem érzem annak. Egyébként meg grafikailag sem akármi, amit nyújt a játék. Mert bár maga a játék, sokszor pixeles, de a videók sokszor annyira gyönyörűek, hogy esküszöm, talán még GC-n is szépen mutatnának! Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyen létezik PSX-re! csodálatos! És a karakterek személyiségei is annyira emberiek. Garnet aki annyira naiv, és lelkes, Steiner, aki mindig szkeptikus és távolságtartó, idegeskedik minden miatt, de hamar kiderül, hogy csak Garnet Hercegnőt félti. Vivi az esetlen, és végül Zidane, akinek egyetlen gyenge pontja van, a lányok! Nekik soha nem tud ellenállni!

Szóval iszonyat hangulatos a játék!

2008. augusztus 28., csütörtök

Final Fantasy IX ma éjszaka

A bőség zavarában arra is gondoltam, hogy nem jó az, hogy egyik nap az egyik játékot veszem elő, másik nap, meg a másikat. Ezért úgy döntöttem, hogy egy játékot fogok végigvinni, a többi meg vár. A választás meg a Final Fantasy IX-re esett. Mivel aludtam most délután, ezért beiktatok éjszakára egy hosszú FF-ezért, ami 20 órától, akár 4 óráig is tarthat. Egyfajta Final Fantasy IX marathon. ^^ Mondjuk gondolkodtam rajta, hogy meddig bírnám, mert olyan fajta vagyok, aki nem tud egyszerre sokáig egy dolgot csinálni, úgyhogy kíváncsi leszek, hogy meddig bírom, de egy ilyen fantasztikus játéknál nem lehet probléma.

2008. augusztus 23., szombat

Final Fantasy IX folytatása, valamint a Zelda játékkollekcióm

Ma reggel folytattam a Final Fantasy IX-et. Iszonyatosan élvezem! Szerintem egy RPG játéknak három ismérve van: 1. Jó történet. Hát az itt megvan. Teljesen magával ragadó, hiteles. Nagyon jó érzés ennek részese lenni. 2. Karakterek. Szerintem nagyon fontos az, hogy a karakter, akit irányítasz szimpatikus legyen számodra, mert csak így tudsz azonosulni vele, és így lehet igazán élvezni a játékot. Zidane elég érdekes figura, de szerethető. És mindenki jó, csak más miatt. Csak az az érdekes, hogy mindig mást irányítok. Kezdtem Vivivel, majd jött Zidane és Steiner. A Final Fantasy IV-ben megvolt, hogy a főszereplőt irányítjuk (az Istenért sem jut eszembe a neve T_T), de itt mindig mást, és ez nagyon jó, mert több szemszögből is megismerhetjük a történetet. Nem csoda, hogy a GameRankings 92%-ot hozott ki a FF9-re. A 3. ismérv meg a zene. Hát az itt hatványozottan megvan, de erről már írtam korábban. Hihetetlen jó ez a játék!

Egyébként az Angliai kintlétem alatt 6 Zelda játékot vettem, és így már 14 játékom van. Le is fényképeztem őket:

Nagyon szép, de most pont az a bajom, hogy túl sok játékot vettem most a nyáron és a bőség zavarában nem tudok dönteni, mert ezzel is játszanék, azzal is. Végülis ma reggel a Final Fantasy IX mellett döntöttem, amit nagyon élveztem, de a többivel is kéne haladni.

Egyébként elkezdtem korábban az utazási élményekről szóló postot, de csak ma reggel fejeztem be. Akit érdekel az itt olvashatja.

Ja és még valami: Tegnap egy nagyon régi vágyam teljesült: Végre kaptam laptopot! Mindig is irigyeltem azokat az embereket, akiknek vannak. Nagyon jó dolognak tartom a laptopokat, hogy nem tud sokkal kevesebbet, és nagyon kicsi helyet igényel. És szerintem ár-érték arányban nagyon jót választottam:

  • Toshiba L300-129
  • Intel Premium Dual-Core Processzor T2390
  • 1.86 GHz
  • 15.4" TruBright WXGA TFT kijelző (1280X800-as felbontás)
  • 160 GByte merevlemez
  • 2048 MByte DDR2 memória
  • Webkamera és Windows Vista Home Premium op rendszer

És mindez 119990 forint volt. Több helyen is szétnéztem a városban, ennyiért ilyen jó gépet nem találtam. Mert ilyen 100000-120000 forintos árban gondolkodtunk, és lehetőleg 160 gigás legyen, és legyen benne a Vista. Ez mind megvan. Nem érdekelnek, hogy a MacBookok tökéletesek, nekem a Vista kell! Egyébként így néz ki:

2008. augusztus 22., péntek

Piros betűs nap ez a mai!

Bizony, Jézus születésének 2008. évében, annak augusztus havának 22. napján nem akármi történt: PSX CONTROLLER FOGTAM A KEZEMBE! XD Ugyanis találkoztam ma reggel azzal az osztálytársammal, akinek van PSX-e, és kölcsönadta. És kipróbálhattam végre az Angliában vásárolt Final Fantasy IX-et. 45 percet játszottam vele első szusszantásra. Hát mit is mondhatnék? Kezdjem a grafikával? Jó, kezdem azzal: Valami csoda! Soha nem hittem volna, hogy PSX-ből N64-es színvonalú grafikát is ki lehet hozni. Itt-ott látszanak pixelek, de egyáltalán nem zavaró. Az irányítás szokatlan számomra, mert ezek a síkidomok a controlleren... *vakarja a fejét* Volt a színházi jelenet, amikor harcolni kell. Mindig írja, hogy Press ... és kirajzolta azokat síkidomat, azokat megtalálni... Nem volt könnyű, tévesztettem is egy jó párszor. Újra kellett csinálnom egy párszor, mire a 100 nézőből 70 elégedettségét kivívtam. De belejövök. Ez a saját hibám. A játékmenet meg... csoda! Fantasztikus! Elvarázsol, lenyűgöz! Nagyon ajánlom mindenkinek ezt a játékot! Jó, ritka, de érdemes beszerezni! Én végig fogom vinni!

2008. augusztus 6., szerda

A tegnapi vasarlas eredmenye:

A Final Fantasy IX-rol talan mar itt is beszeltem, hogy mennyire kivancsi vagyok ra, mert vegighallgattam tobbszor is az OST-jet, es valami csoda! Nagyon jo lett. Ugyan Playstationom nincs, de megbeszeltem az egyik volt osztalytarsammal, akinek van, hogy o kolcsonadja. Mondjuk ez a vasarlasi mizeria sem volt semmi. A Birkenhead Marketben vettem ezt a 4 jatekot. Tehat a piacon. (Birkenhead meg egy brit varos kb. 83000 lakossal par kilometere van Liverpooltol.) Na szoval: Fel orat alltam sorban, hogy kiadja a jatekokat. A FFIX-et ott szurtam ki, hogy ott van a pult mogott. Kerdeztem, mennyiert adja? Azt az elado dobbenten nezi, hogy semmi ar nincs a jatekon. Ugy nezte ki a www.amazon.co.uk weboldalrol, hogy ott mennyiert adjak. £20 es £38 kozott latott arakat, kiegyeztunk egy £22-ben. Aztan berakta a mind a 4 lemezt egy ilyen lemeztisztito gepezetbe, na gondoltam, amig tisztitja, kerem a tobbi jatekot. De nem nagyon volt ra lehetosegem, mert egybol egy masik vevohoz fordult, hogy ot kiszolgalja. Ezzel itt meg nem is lenne baj, mert nem tudta, hogy mast is szeretnek. A baj ott volt, hogy volt egy masik "elado", egy ilyen 16 eves koruli srac, aki ott XBOX-ozott. Na mondom, tole elkerem, amit szeretnek. Szolnek hozza, erre csendre int, hogy majd a fonok... Azon gondolkodom, hogy miert nem mondtam ki, amit gondoltam, hisz ugyse ertenek magyarul. De tobb vevo is allt sorba. El is telt az ido, mire megtisztult mind a 4 lemez (kb. 25 perc). A lemezeknel meg... nem tudom hogy erte el, de teljesen karcmentesnek lettek. Csopogtetett bele valami vegyszert is a gep, remelem, hogy nem tett kart a lemezben. Na majd, ha hazamegyek, es ha majd kolcsonkapom a PSX-et (a regit, azt mondta, hogy mukodik) akkor vadul nekiallok jatszani. Szimpatikus karakter Zidane szamomra, talan meg Linkkel is parhuzamba lehet vonni, de annyira nem, mert Zidane tolvaj. Es ez elgondolkdtatott engem. Most ha ezt atviszem mai gondolkodasba... Ha kirabolom a Tescot, akkor en is hosnek szamitok? T_T Tudom, hogy abszurdum, de jobb hasonlatot igy hirtelenjeben nem talaltam, hogy igy ismeretlenul is elkepzeljem a jatekot.

A Majora's Mask meg onmagaert beszel. Kimondhatatlanul orulok neki, ez is marha ritka, es draga jatek, aki nezi a Vaterat, az tudja! De itt meg szemet volt az elado. A mult heten £13.97 volt a jatek, es most hogy felvitte £18-ra... Hat Istenem... Nem eleg, hogy a kiszolgalas szornyu, de meg az arakat is emelik? T_T An mindegy, megveszem. Expansion Pakem, meg nincs, de majd veszek egyet a Vateran, 4000 forint. Annyit siman meger. Meg nem jatszottam a jatekkal, azt hallottam, hogy csak 4 Dungeon van bennne, de azok mindent felulmulnak. Zeneileg biztosan. Vegighallgattam a Majora's Mask OST-t, es azt kell mondjam, hogy igen... Van olyan jo, mint az Ocarina of Time. Csak nem szabad parhuzamba vonni a ket jatekot, mert meg a zenejen is hallatszik, hogy ket teljesen kulonbozo hangulatu jatekrol van szo. Az Ocarina of Time gyermekdedebb zeneje erezteti, hogy ez egy tundermese, de a Majora's Mask zeneje sokkal sotetebb. Erzodik az a vilagvege-hangulat.

Ha mar zenerol beszelek, sokszor elgondolkodom, hogy ki a jobb zeneszerzo Koji Kondo, vagy a Final Fantasy zeneket keszito Nobuo Uematsu. Aztan rajottem, hogy hiba osszehasonlitani oket, mert Koji Kondo eleve hatranybol indul azzal, hogy az N64-es kazettaba kevesebb memoria fer. Igy o a zeneket szintetizatorra, vagy nem tudom en, mire irja, a FFIX zeneinek nagyresze meg szimfonikus, de legalabbis eredeti hangszerekre irodtak. Szoval Nobuo Uematsu zeneje ezert hangozhat sokkal jobbnak, de ha a zene hatasat nezzuk, akkor Koji Kondo a nyero szerintem.

Na a masik 2 jatek: The Legend of Zelda. NES Classics. Koztudott, hogy mennyire imadom a NES-es Zeldakat, es itt, GBA-n is fantasztikus jatszani. Egyebkent maga a jatek £8 volt. Es nagyon jol megy a jatek, mar a 4. Dungeont nyomom. Megvan a feher kard, es 9 szivem van.

A Minish Cap meg (sokak szerint) alap. En meg nem jatszottam vele. Tegnap is csak az openinget vittem vegig, addig, amig elesben elkezdodik. Vegulis eddig tetszik. Majd ha ma tovabb jatszok vele, akkor tobbet irok rola. £14 volt.

Ez a 4 jatek, aki jo matekbol, az kiszamolhatta, hogy £62 volt. Megprobaltam lealkudni belole valamennyit, £60-ig ment le. Na mondom jol van... Kifizettem. Es nagyon orulok nekik.