2024. nyári MondoCon

Ismét volt egy MondoCon, és nyárra rend szerint kitelepedik a programok egy része. Ez alapvetően jó ötlet, mert a látogatók egy része egyébként is a szabadban piknikezik. Ugyanakkor nekem az egész rendezvény kisebbnek tűnt.

Szombat

Kicsit vicces volt a MÁV, mert a 7.20-as vonattal terveztem indulni. Csak hogy a 6.20-as vonat egy órát késett, így a korábbi vonattal indultam pontosan. Felidéződnek azon a gyerekkori emlékek, amikor külön kellett nézzük, hogy mely vonat indul Romániából, mert azok rendszerint legalább 1 órát késtek. Ez az állapot az évek során sokat javult, már csak azzal is, hogy ha mégis késett a vonat Romániából, akkor a MÁV menetrend szerint elindította a magyar vonatait Lőkösházáról, de ez idén nyáron valamiért elmarad. Nem ez első vonat, mely Romániából érkezve sokat késik. Így jártam most is, csak az eset pikantériája volt most, hogy a késett vonattal voltam pontos. A Keletiből a Gyöngyösre induló vonatra szálltam át. Azzal mentem Kőbánya felsőig. Még mindig ez a legjobb megoldás, mint a kettes metró után sokat sétálni.

A Hungexpóra való belépés számomra nem volt egyértelmű, mert a bejárattól egy kacskaringós sor vezetett a jegyárusításig, és csak bent volt kiírva, hogy melyik sor melyik. Táskák átvizsgálása, szúró, egyéb testi épséget veszélyeztető eszközök keresése után jutottunk ténylegesen be. Meglepett, hogy először a karaoke teremmel találkoztam. Kaptak egy nagyobb termet, ezt meg kell nézzem. A terem tényleg nagyobb volt, ehhez képest viszont kevés ülőhely. De ami még ennél is rosszabb volt, az az akusztika. Kriminálisan szólt a zene, a mikrofon, mintha a hang szétfolyt volna az épületben. Nem lehetett normálisan hallani a dalokat, sem amit a mikrofonba mondtak. Ha nem figyelünk, az énekből konkrétan semmit nem lehetett érteni.

Bár azt hozzáteszem, hogy magamat egész jól hallottam. Egyszer voltam kint énekelni, egy szépséges Yonekura Chihiro dalnak vittem a jóhírét, a FEEL ME-nek.

És jó volt énekelni. Nem gyakoroltam, de régóta hallgatom ezt a dalt, így elég jól ismerem a szövegét és a ritmikáját. A visszajelzésekből is az derült ki, hogy átjött, hogy szeretem a dalt, mert többeknek is tetszett az énekem. Örülök, ha kölcsönös az öröm.

Nem is volt idő elmenni szétnézni, ugyanis 12 órakor volt a zenei tippmix. Ez egy újdonság a karaoke részéről, hogy cseréltek: Szombatra tették a zenei tippmixet, a karaoke verseny pedig vasárnap volt. Utólag megtudtam, hogy azért találták ezt így ki, hogy több idő legyen kijavítani a feladatlapot. Ugyanis a zenei tippmix még mindig nagyon népszerű. Sokan töltik ki, így sokat is kell javítani. Így biztos beleférnek az időbe. Ahogy megtudtam, így jobb volt nekik, úgyhogy elképzelhető, hogy ez lesz az új rendszer.

A zenei tippmix meg a megszokott rendben folyt. Továbbra is nagy ötlet különböző coveröket felhasználni, mert az külön élmény, ha az áthangszerelt változatból is felismerjük a dalt. Most például zongora, 8-bit, metal cover volt, de a különböző nyelveken felénekelt openingek is nagyon jók voltak. Sawano Hiroyuki munkásságát annyira ismerem (csak az Owari no Seraph-ból), ezért ott inkább tippeltem. Ahogy Genshin Impact-tel sem játszottam. Ott leginkább azt csináltam, hogy a zene vibe-ját próbáltam összepárosítani a címmel. Mert mintha lett volna összefüggés. Mindenesetre az egész tippmix szép eredménnyel zárult a részemről: 51,5 ponttal végeztem a 4. helyen. 2,5 ponttal maradtam csak el a 3. helyezettől, tehát épp, hogy nem lettem dobogós. Örömteli, hogy van ilyen eredménye is annak, hogy immár 870 animét láttam.

Ezután mentem el szétnézni. Az A csarnok fele le volt zárva, és így kifejezetten kicsinek tűnt a vásárok része. Konzolos se volt sok, a Nintendo is jóval kisebb standdal volt most jelen. Így az egészet egész gyorsan végig lehetett járni. Volt a másik csarnok (ha jól emlékszem, a D csarnok névre hallgat), ott döntő többségében társasjátékosok voltak, illetve ott volt a kisebb előadó színpad. Kajálda mindkét csarnokban volt. A nagyszínpad volt az, ami kitelepült a szabadtérre, illetve néhány kajálda is kint várta az éhes conozókat. Amiket igazán hiányoltam, azok mind beltéren szoktak lenni.

Próbáltam máshol is elfoglaltságot keresni. Kicsit ültem az előadó színpadon is, itt találkoztam Iskariotessel. Ő képviselte most az Animagazint. Kicsit beszélgettünk. Később láttam egy előttem ülő lánynál egy Haikyuu!!-s posztert. Tetszett a dizájn, kérdeztem, hogysmint. Mondta, zsákbamacskában találta az egyik árusnál 600 forintért. Ó, mondom magamban, az megér annyit. El is mentünk Iskariossel megnézni, hogy vajon hol lehetett megnyerni azt a posztert. Közben megálltunk a Magyar-Japán Baráti Társaság pultjánál. Én kanji feladatlapot töltöttem ki, ha már nyelvvizsgára készülök, Iskariotes meg könyvet vett magának.

Ezután mentünk megkeresni a Haikyuu!!-s posztert. Hát, meglett, de ahol láttam, ott a többi között volt 1500 forintért... Ráadásul eléggé rossz minőségű, enyhén pixeles volt a kép. Hát ennyiért köszönöm szépen, inkább kinyomtatom magamnak. Meg is találtam a képet neten. A mérettel nincs baj, szép nagyméretű, de a fájl mérete kicsi. Ha onnan szedték le ahonnan én és nyomtatták ki, akkor értem, hogy miért pixeles a kép. Mert maga a kép egyébként jól néz ki, de inkább intézem magamnak. Most örülök, hogy digitális formában megvan.

Visszamentem a karaoke terembe. Szerettem volna még énekelni, de annyian voltak előttem, hogy én már nem is kerültem sorra. Ez inkább pozitívum, mert népszerű a karaoke. Inkább elbeszélgettem a többiekkel. Hinaannával még délelőtt, 8 és Miroku eléggé későn jöttek, le is maradtak a zenei tippmixről. Ők nem tudtak a cseréről. Mazsibazsival meg Mai-jal is beszélgettem egy kicsit.

És itt vége is lett a szombati eseményeknek. Még wakát vártam meg, mert nála aludtam az éjjel. Én előre ki akartam menni, de ő már várt engem, és mint kiderült, teljesen máshol, mint amerre én vártam. Nem is találtam kijáratot ott, ahol én akartam kimenni. Valahányszor a Hungexpo épületében vagyok, valóságos labirintus számomra. Egyben rejtély, hogy hogy jutok ki onnan.

De meglett. Előbb a hangtechnikust vittük el Rákosrendezőre, utána mentünk haza. Lecuccoltunk, aztán elmentünk a közelben lévő Legenda sörfőzdébe vacsorázni. Ízletes volt a kétszemélyes legenda tál, amit rendeltünk, de olyan hatalmas volt, hogy nekem az egész harmada elég volt. Azzal is úgy belaktam, hogy másnap délelőttig nem is kívántam semmit. Egy kicsit még szórakoztattuk egymást a PC előtt, aztán mentünk a magunk helyére aludni.

Vasárnap

Szerencsére jól aludtam, és megtudtam a hűvös lakás ősi titkát: Nappal egész nap lehúzva tartani a rolót. Mivel csend honolt, ezért megnéztem telefonon a Castlevania sorozat 2. évadának 7. részét, plusz a Prince of Stride Alternative-nak szintén a 7. részét. Waka pont az utolsó néhány percben kopogott be, na mondom nem reagálok, ezt még gyorsan megnézem és majd utána kimegyek. Így is lett. Összekészülődtünk, megreggeliztünk, utána mentünk előbb a SPAR-ba vásárolni. majd utána a MondoConra.

Jószokáshoz híven vasárnap gyorsabb volt a bejutás. Waka lecuccolt a karaoke teremben, és is maradtam ott egy kicsit. Meglepetésre ma sokkal jobb volt a hangtechnika. Tisztábban szólt a zene, az ének, a mikrofont is sokkal jobban lehetett hallani. Azt hittem, valamit állítottak, de ahogy rákérdeztem, az derült ki, hogy nem, egyszerűen csak jobban "együtt álltak a csillagok". Függ attól is, hogy milyen kint milyen programok vannak, mennyire van huzat, hány ember volt bent, stb. Mivel nem értek a hangtechnikához, ezért csak bólogatni tudok. Az biztos, hogy vasárnap minden sokkal jobb volt. Ha mindig ilyen lenne a hang, akkor nem bánnám, ha frekventáltabb helyen lenne a karaoke.

Átmentem az A csarnokba, a Nintendo részleghez, itt a promóter sráccal játszottam Nintendo Switch Sports-ot. Három játékot játszottunk: Golfot, röplabdát és bowlingot. Jó volt, a röplabdában együtt voltunk, és megfordítottuk a meccs állását, végül mi nyertünk. Szerintem gyakorlott játékos.

Visszamentem a karaoke terembe, és eléggé vakmerő módon bevállaltam a Haikyuu!!: Toppakou dalát.

De a végeredmény... Konkrétan tankkal mentem neki a dalnak. Már az első kiénekelt hangnál éreztem, hogy ez kaputt... És mivel nem tudtam, hogyan korrigáljak, muszáj voltam az első refrénnél leállítani a dalt, mert nemcsak a hangomat fogom letarolni, hanem a hallgatóság hallását is. Volt bennem némi csalódottság, el is mentem szétnézni, hogy mi van most vasárnap.

A magam részéről nem tűnt fel, hogy kevesebb látogató lenne, de ugyanúgy azt éreztem, hogy kevés a kiállító. Waka elkísért, a Playstation 4-nél játszottunk egyet. Valami verekedős játék volt. Elég gyorsan ráéreztem a lényegre, végül én nyertem. Vagy waka hagyott nyerni. Mindenesetre ő ment vissza, mert a karaoke verseny hamarosan elkezdődött. Én még nézelődtem a másik csarnokban. Talán ha valamivel mélyebb érdeklődésem lenne a társasjátékok iránt, jobban ellettem volna a D csarnokban is. Így inkább csak az előadó színpadot néztem meg, majd visszamentem én is karaoke terembe, meghallgatni a versenyzőket. Voltak jók is, nem tudom, ki nyert, de nem tudok kiemelkedőt mondani.

De ezután szinte végig a karaoke teremben maradtam. Néztem a programokat, de nem emlékszem arra, hogy akár lett volna olyan előadás is, ami érdekelt volna. Szeretek a karaokésok között lenni, de ha túl sokat vagyok köztük, az jelzi, hogy mennyire volt számomra érdekes a többi program. ^^' Mindenesetre egyet még énekeltem még: Uchuu no Kishi Tekkaman Blade: REINCARNATION.

Szerencsére ez már jól ment, szerettem énekelni, és másoknak is tetszett. Örültem neki. Ami a Haikyuu!! dalt illeti, majd itthon gyakorlom. Elgondolkodtam azon, hogy pont azok a dalok mennek, amikkel az egyéniségem látható részét tudom kifejezni, és azokkal vannak problémáim, amik a vágyott énemet fejezik ki. Érdekes összefüggés, hogy legalább annyira kell gyakoroljam ezeket a dalokat, mint amennyire azt "gyakorolni", hogy kibontakoztassam azt az egyéniségemet, amely még mindig fogságban sínylődik.

Egy kicsit maradtam, de utána megint mentem szétnézni, mintegy búcsúzásul, majd indultam haza. Új rendszer lesz nálam, amíg Békéscsabán lakok, hogy Kőbánya felsőről megyek Szolnokra, hogy legalább addig jó vonattal utazzak, majd Szolnokon átszállok arra a vonatra, ami hazavisz.

Furcsák a nyári MondoConok, nem szoktak bejönni. Most nem is voltak olyan sokan, többen láthatóan kisebb standdal voltak jelen. Nem is csináltam sok képet, de amik vannak, azok itt tekinthetők meg. Ősszel minden jobb lesz.

2019. nyári MondoCon

Kicsit meglepett, hogy annak ellenére, hogy általában július közepén szokott lenni a nyári MondoCon, ehhez képest most a hó végén volt. És jó volt, kifejezetten jól éreztem magam most. Vagy nekem volt most meg hozzá a hangulatom, vagy a con volt jobb, ezt nem tudom, de ez most jobb volt, mint szokott lenni.

Szombat

Leszálltam Kőbánya-Kispesten a 151-es busszal, hogy a Tescóban vásároljak magamnak, aztán mentem is tovább. Kőbánya alsónál most is a villamossíneken át mentem, ahol a 37-es villamos járt. Most el is kapott a villamos, kicsit megijedtem, de sikerült kikerülni. Ahogy kiértem, nagy meglepetésemre óriási sor állt a bejárat előtt. Tessék mindig jó előre megvenni a jegyet valamelyik boltnál, ezzel kb. 2 órás sorban állást előztem meg. Átvágtam az extrém hosszú soron (kb. a 3-as kapuig állt a sor a Hungexpónál), és azonnal bejutottam. Így bent nem voltak még sokan, így könnyen eljutottam a karaoke teremig. Látszott, hogy nyár van, többen is hiányoztak most. A szervezők közül nem volt Orsi, de hiányzott az állandó résztvevők közül waka meg John is, meg Mazsibazsi is korán elment.

Tanulva a tavaszi MondoCon hibájából, most egy könnyebben kiénekelhető dallal kezdtem. Ez pedig a GHOST SWEEPER Mikami anime openingje, mely nemes egyszerűséggel a GHOST SWEEPER címre hallgat. El is voltam vele, tegnap este találtam ki spontán, hogy de menő lenne elénekelni ezt a dalt. Meghallgattam az eredeti Harada Chie által felénekelt dalt, valamint Okui Masami feldolgozását. Mind a kettőt nagyon szeretem, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyik változat a jobb. Jó volt elénekelni is, bár valami nem volt rendben a KaraFun-nal, ugyanis a kép effektezés késett a zenéhez képest. Pedig annak idején biztos, hogy jól állítottam be, erre külön figyeltem, mert pont az apró zenei trükkök teszik emlékezetessé a dalt, amit kép formájában külön ki akartam emelni. Amúgy 10. volt ez a dal a listában, ami a szerencseszámom.

Emlékeim szerint a második dal még belefért a verseny előtt, ez pedig az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dala volt. Ez az a dal, amit eredetileg Okui Masami énekelt fel kislemezre, de Hayashibara Megumi is megénekelte az akkori albumára. Itt nagyon kellett figyelnem, mert ebben a dalban valamiért nagyon hangos a háttérvokál, és nehogy "magával vigyen", ugyanis más hangszínben van, ezért könnyű eltévedni. Végülis jól ment, mert ezt a dalt is meghallgattam ma reggel, és emlékezetből énekeltem a dallamot. De az biztos, hogy nagyon kellett figyelnem. De jól ment, jól éreztem magam a dal éneklése közben.

Mivel vélhetőleg nyaralás lévén többen is hiányoztak, ezért kevesebben voltunk. De Mai, HinaAnna, 8... és még kik is? jelenléte mindenképp menő volt. Ja, hát a szervezők között Leea, Mystra, Tsuki, Kedvesjudit. Legtöbbet 8-cal beszélgettem, vele elemeztem a hallott dalokat, ahogy a verseny dalait. Ami bár hiába volt előnevezős, mégis eléggé színvonalon aluliak voltak a versenyzők. Csapatverseny volt, és a létszámhiány azon is meglátszott, hogy csak 6 csapat nevezett a versenyre, így egyfordulóban lezavarták az egészet. Nem is volt nagyszínpados éneklés. Mondjuk nem tudom, hogy terveztek-e, de az biztos, hogy nem lett volna érdemes, mert most tényleg átlagon aluli volt a színvonal. Ha kicsit élesebben kifejteném a véleményemet, leírnám, hogy miket beszélgettünk 8-cal, amikor az "Akatsukik" léptek fel az "ABBA: Gimme Gimme Gimme" című dalával. Már a dalválasztást is érdekesnek tartottuk, hogy melyik az az Akatsuki, amelyik ABBÁ-t énekelne, és nem Narutót? A másik meg hogy a hármasból csak egyiknek volt Akatsuki talárja, az is csak mutatóba, mert levette 5 másodperc múlva. Tessék komolyabban venni a versenyt és önmagatokat, és ne adjatok alapot a kritikusabb szemléletűeknek a gúnyolódásra. A többiek nem alakítottak ennyire emlékezetesen rosszat, de az biztos, hogy kiemelkedően jó előadás a mostani versenyen nem volt.

Az volt még érdekes beszélgetés 8-cal, hogy ő is nézi a mostani szezonból a Given-t, és neki nem esett le a képek alapján, hogy az egy BL-anime. Mondjuk én is amikor csak képeket néztem róla, akkor nekem sem, csak feltűnt, hogy gyanúsan vannak a fiúk ott együtt. De féltem oda képzelni homoszexualitást, ahol nincs, ezért inkább megnéztem a műfajt. Amikor láttam, megkönnyebbültem, hogy nem hiába aktiválódott a "meleg-szenzorom", ez tényleg BL-anime. Méghozzá a képek alapján kifejezetten tetszetős volt. Nem az a fajta tipikus BL-anime, ahol a olyan szögletesre, nagyszeműre, kisszeműre vannak megrajzolva a pasik, hogy már annál már csak kevésbé lehet sablonos a rajzstílus, hanem teljesen egyedi. A színek élénkek, és a szereplők is úgy néznek ki, mint egy igényes shoujo animében. Eddig 3 részt láttam belőle, de eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre lesz egy nagyon jó BL-anime, ami magasan kiemelkedik az átlagból. Bár amikor 8 elemezte, hogy nem értette, hogy mit keres Mafuyu kezében a gitár, egyáltalán az egész srác mit keres az animében, azon túl, hogy tudható, hogy összejön Uenoyamával, azért egy kicsit meginogtam, de mondtam neki, hogy határozottan az a megérzésem vele kapcsolatosan, hogy adnék gitárt a kezébe. Valahogy annyira azt érzékelem, hogy az neki való, ő azzal tud mit kezdeni, csak meg kell tanítani játszani rajta.

Elmentem másfele is szétnézni. Konzolok, vásárok. Konzoloknál nem nagyon voltak érdekességek. Persze, a Mario Kart 64 menő a retro részlegnél, de hát ezeket én itthon is tudom játszani. De remélhetőleg sokan felfedezték maguknak a retro élményt itt is. Azt tudtam, hogy a Nintendo most nem lesz jelen, úgyhogy sok mindenre nem számítottam, ami érdekelhet. Túl sok a trendi videojátékos cucc, én pedig csak játékos vagyok, nem esportoló.

A vásároknál nem számítottam arra, hogy találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel minálunk valamiért nem akar elterjedni. Az viszont érdekes, hogy Kuroko no Basket-ből annyi minden van, hogy kevesebb is bőven elég lenne, de hogy a Haikyuu!! hogy nem lett felkapva nálunk, ezt nem értem. Persze, a Trilliannál volt Haikyuu!! manga 4.500 forintért, de haljanak bele az árrésbe, a Bookdepository-nál feleáron veszem meg ugyanazt. Illetve volt egy magánvállalkozó kint, aki rendelésre csinál pólókat. Nála volt egy narancssárga sziluettes Hinata Shouyou póló "Tobe" felirattal 3.000 forintért. Arra nem volt pénzem, de mivel tetszett, ezért kértem az eladótól névjegykártyát, ha máshol is meg lehet venni. Szerencsére igen, Facebook és Instragram oldala is van az eladónak. Igazából megvenném, csak azért hezitálok rajta, mert vasaltnak tűnt a minta rajta, és nem tudom, hogy bírja a mosást. Mindenesetre nagyon tetszett.

Illetve Haikyuu!! cosplay-eket kerestem még. Találtam is néhányat, de nem mertem fényképezni, nem tudom, hogy viszonyulnak a fényképezőkhöz. Mindenesetre amikor egy fehér alapon világoskék 1-es feliratú pólós cosplay-t láttam, ennyi jött ki a torkomon:

Ez egy... *pár másodperc szünet* Oi... Oikawa cosplay volt!

Ez komolyan így történt. Istenemre mondom, hogy mindent, de mindent megteszek azért, hogy ne gyűlöljem Oikawát akkora szenvedéllyel, de még a neve sem jön a számra. Itt el is határoztam, hogy Oikawa Tooru lesz ezentúl a Haikyuu!! Voldemortja. Ő, akit nem nevezünk nevén. Komolyra fordítva a szót: Az vitán felül áll, hogy Oikawa elképesztően tehetséges röplabda játékos, olyan képességei vannak, ami csak a legjobbaknak, de az öntelt, gyerekes személyisége annyira tönkreteszi az egész lényét, hogy igen. Megérdemli, hogy ő legyen a Haikyuu!! Voldemortja. Bár az igaz, hogy a mangaka is igazságot tesz olyan epizódcímmel, mint "Oikawa Tooru wa Tensai de wa nai" vagy ott van a Haikyuu!! Quest Picture Drama, ahol Oikawa a főgonosz. Úgyhogy aggodalomra semmi ok.

Visszamentem a karaoke terembe, aztán szinte már végig itt maradtam. Most több volt az érdekes előadás. Többször elhangzott a Jojo Sono Chi no Sadame-je, amit a végére már kifejezetten unalmas volt hallani, főleg, hogy egyik sem volt jó. Amikor harmadjára el akarták énekelni, akkor már bekiabáltam, hogy "tiltólistára kéne tenni a dalt!". Na most ez persze többeknek nem tetszett. Azt nem tudom, hogy a lányra, aki elénekelte volt-e extrán rossz hatással, de az biztos, hogy úgy remegett, hogy csoda volt, hogy meg bírt maradni a lábán. Mondjuk nem volt jó az előadása, a "jooojo!" refrén végénél levő résznél nem énekelt, hanem ordított, amit kifejezetten kellemetlen volt hallgatni. Azt odáig elhiszem, hogy nagy kihívás lehetett neki kiállni, méltatom is a bátorságát, de ettől még rossz volt az előadása. A másik nagyon érdekes előadás azé a srácé volt, aki a Yuri!!! on ICE: History Maker-t énekelte. Az az ének, az a tánc, amit lejtett az előadása közben... Illúzióját nem adta annak, hogy hetero lenne, vagy lányoknak egy szemernyi esélye lenne nála. Vannak néha karaokén ilyen meleg-előadások, én erre valamiért nem vagyok képes. Hasonló volt, amikor néhány éve egy srác ALI PROJECT dalt énekelt. Az is meredek, amikor fiú akar ALI PROJECT-et énekelni. Idáig még én sem merészkednék el, pedig szeretem az együttest. Ráadásul ő jó magas hangon énekelte. O_O

Kiálltam még egyszer énekelni, végül bevállaltam egy Haikyuu!! dalt, bár a tavaszi emlékekből kifolyólag némileg tartottam tőlük. A második openingre, az "Ah Yeah!!"-re esett a választásom annak emlékére, hogy mennyire gyűlöltem időzíteni a szótagokat. Voltak hibák, de ahhoz képest, hogy spontán találtam ki, hogy ezt fogom elénekelni, egész jó volt. Elvoltam a színpadon.

Aztán már a Late Night Karaoke volt. Itt énekeltem egyet, méghozzá egy Okui Masami által énekelt Slayers dalt, a Jama wa Sasenai-t. Annyira nem ment jól, mert itt is az van, hogy hangos a háttérvokál, és mivel a dalt nagyon rég hallgattam utoljára, ezért "elvitt", és többször eltévesztettem a hangot. Mindazonáltal meg rettenetesen nehéz dal. Mondjuk Okui Masami énekesnői pályafutását azért is szeretem meg becsülöm nagyon, mert már a karrierje elején írt dalokat másoknak, valamint bevállalt jónéhány nehéz dalt. A Slayers NEXT endinget is nagyon nehéz énekelni. Hallható a BEST-EST koncertalbumán, és még neki is komoly megpróbáltatás volt élőben elénekelni.

Arra emlékszem, hogy 8 előadását a ONE-PUNCH MAN: Seijaku no Apostle-t még megvártam, de utána már mentem haza. Emlékezetes volt a szombati nap, és jobb is volt az átlagoshoz képest.

Vasárnap

A vasárnapi napot én sem szoktam erőltetni. Nem voltam azon, hogy hamar felébredjek, úgy voltam vele, hogy odaérek, amikor odaérek. Végülis elég hamar felébredtem, és megérkeztem. Ilyenkor, ahogy szokott lenni, kevesebben voltak. Érdekes módon viszont a karaokénál nagyobb volt most a forgalom. Feliratkoztam, de csak 23. voltam. Úgy döntöttem, hogy bevállalom a Haikyuu!!: Imagination-t, de erre már nem került sor a zenei tippmixig.

A zenei tippmix meg most nagyon érdekes volt. Összességében könnyebb volt, több olyan volt, amit tudtam vagy felismertem. Haikyuu!! például kétszer is volt. Az első nagyon érdekes volt, a guitar cover részlegnél volt. Füleltem, gyanús volt az elején. Először a Kuroko no Basket 2. évadának 2. endingjére, a FANTASTIC TUNE-ra gondoltam, de az nem volt a listában... szerencsére. ^^' Aztán láttam a Haikyuu!!-t, na mondom magamban, füleljünk csak kicsit jobban. És felismertem a FLY HIGH!! néhány taktusát, úgyhogy már nem is volt kérdés. Kicsit pironkodtam, hogy nem ismertem fel azonnal, lévén, hogy sokat hallgatok az utóbbi időkben Haikyuu!! zenét, de végülis meglett. A másik Haikyuu!! az instrumental résznél volt, az imagination. De elég sok volt így magamtól. A Zankyou no Terror endingjét volt még érdekes felismerni. Meglepődtem, hogy volt ALI PROJECT részleg. 15 dalt kellett felismerni. Ez abból a szempontból volt könnyű, hogy mivel elég jól ismerem az együttest, tudtam, hogy mely animéknek énekelt openingeket, endingeket. És a feladványok döntő többségénél csak egy olyan anime volt (a, b, c, d feleletválasztós volt a teszt), melyhez köthető az együttes, innentől nem okozott nehézséget az feladat. Egyetlen egy olyan feladványra emlékszem, ahol két ALI PROJECT anime volt. A NOIR és az Avengers. Amúgy jó volt, kétszer volt Rozen Maiden. Mondjuk hiányoltam olyan animét, mint például a Wish, vagy a Rakudai Kishi no Cavalry.

A tippmix után nem sokkal jöttem én a karaokéban. Nagyon érdekes előadás volt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű elénekelni az Imagination-t, ehhez képest jobbnak éreztem az átlagoshoz képest. Mégis gyér tapsot kaptam a végére... Ennyire rossz lettem volna? 8 szerint igen, elmondása szerint ez volt a legrosszabb előadásom a hétvégén. Mondta, hogy baj volt az, hogy belassultam, mert így nem jött át a dinamika. Azt tudtam különben, hogy kések, de ezt nem érzékeltem problémának. Leea meg azt mondta, hogy nagyon lehetett hallani, hogy erőltetem a magas hangokat. Ez is meglepett, mert tudom, hogy milyen az, amikor már szinte fáj a torkom, annyira erőltetem a magas hangokat. Az biztos, hogy nem bírtam végig a magas hangokkal, de azt mondtam Leeának, hogy pont azon voltak, hogy ne erőltessem meg nagyon a hangomat, ehhez képest jónak érzékeltem az énekemet. Elmondása szerint még gyakoroljam. Hát, ha tényleg így állunk, akkor gyakorlom még. Abból a szempontból igaza van, hogy ha ismerném a technikáját a dalnak, és tudnám alkalmazni, biztos, hogy menne a végéig. És akkor tudnám gyorsan, megfelelő sebességben énekelni. Úgyhogy mindkettejüknek igaza van. Nagyon szívügyem ez a dal, és nagyon szeretném egyszer jól elénekelni.

Még egy kicsit mentem nézelődni, most már úgy mentem Haikyuu!! cosplayeket keresni, hogy fényképezem is őket. Találtam is négyet:

Íme néhány Haikyuu!! cosplayes a MondoConon. pic.twitter.com/Q67VKtiPXB

— Karasz Attila (@supermario4ever) July 28, 2019

A Kageyamás sráccal beszélgettem többet, ő mondta, hogy négy éve a Haikyuu!! inspirálta, hogy röplabdázzon. Ha tudná, hányan vagyunk így. Néhány ilyennel találkoztam Haikyuu!! közösségekben, még ha nem is feltétlen aktívan sportol, de elkezdte komolyabban követni a röplabda mérkőzéseket a TV-ben, interneten. Krisse tartott velem egy darabig, de amikor át akartam menni a konzolokhoz, vásárokhoz, már nem jött velem, mert úgy leszakadt az ég, hogy még az ajtón is bőven beesett az eső. Ő meg nagyon féltette a cosplay-ét. Amit megértek, mert amúgy nagyon jól nézett ki, mint Marth a Fire Emblem-ből. Az eső ugyan enyhült, de nem akart elállni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egyedül átmegyek, ő meg ott maradt az előadásoknál. Amúgy is jót beszélgetett ott két ismerősével. A vásároknál már nem volt semmi érdekes. Azt az Oikawa cosplay-t kerestem, akit szombaton találtam, őt is le akartam fényképezni. Egy francia barátomnak, nicknevén TuyNOM-nak akartam imponálni vele. Bolondul Oikawáért, míg én gyűlölöm, és állandóan hecceljük egymást. Másfelől meg nagyon jókat beszélgetünk.

Még visszamentem a karaoke terembe, de már nem volt értelme feliratkozni, mert 16 óráig volt karaoke, addig meg már betelt a jelentkezés. Nagyon nem is akartam már énekelni, legfeljebb extrának. Most annyira nem siettünk el a karaoke teremből, amikor jöttek a videoklipesek. A karaoke terem mellett lévő kisebb teremben voltak a karaoke szervezők. Vártuk, mert eleddig ugyan nem volt rá példa, de most kiosztották a zenei tippmix feladatlapot. O_O Meglepett. Olyan ez, mintha a dolgozat eredményét néztük volna meg. Na, mekkora ALI PROJECT rajongó vagyok? 15/15 pont? Csak nem tökéletes ALI PROJECT részleg? Nagyon de. Hihetetlenül büszke voltam magamra. Ugyanakkor nem okozott szégyenérzetet, hogy az extrában a Vocaloid részlegben 0/15 pontos eredményt értem el. Annyira, de annyira nem vagyok benne a vocaloidban, hogy annál már csak beljebb lehet lenni. A dal címét kellett kitalálni a rövid részletekből. Végig tippeltem, és mivel egyet sem találtam el... Nem fogok lottózni. A feladatlapot haza is vihettük, erre sem volt még soha példa. Összeszámoltam, 46 pontot értem el a sima résznél, az extrában meg 31-et, összesen tehát 77 pontot. Számoltam azzal, hogy ez elég lehet egy jó helyezésre, de nem vártam meg az eredményhirdetést, inkább hazamentem.

Pedig, mint kiderült, érdemes lett volna megvárni. Bemondták a nevemet, ugyanis ELSŐ LETTEM a zenei tippmix kategóriájában! O_O Tehát a 46 ponttal (a 87-ből) én értem el a legtöbbet. Én már csak Facebookon olvastam az eredményt, de amikor megláttam a nevemet, úgy felordítottam meglepettségemben, hogy szerintem az egész lépcsőház hallotta. Hihetetlen volt. Kedvesjuditnál van a nyereményem, megbeszélem vele az átvételének mikéntjét, és megmutatom itt is. Ez a MondoCon most jobb volt, mint szokott lenni. Remélem az őszi MondoCon is hasonlóképpen jó lesz, mely egy kicsit talán morbid, hogy november 2-3-án lesz. A késés is meglepő, de hogy pont a halottak napján...

MondoCon 2018. tél

Az idei első MondoCon most nem áprilisban volt (lesz), hanem múlt szombaton volt. Ott tudtam meg, hogy eredetileg most is Animekarácsonyt akartak, de nem volt decemberre időpont, ezért januárra hirdettek meg egy téli MondoCont. Kissé ambivalenssé kezd válni számomra a MondoCon, mert a régi hangulatot annyira már nem érzem (korral jár), de mindig, amikor megismerek egy dalt, meg hallgatok, az hoz lázba, hogy de jó lesz azt elénekelni a nyilvánosság előtt, és átadni annak a dalnak a hangulatát. Mára konkrétan két ilyen dal volt, valójában több, de azokból még nincs kfn, úgyhogy tavaszra is hagyok magamnak egy kis "lázat". :) Már ha a dal iránti láz megmarad akkorra is. Az a rossz, és részint ezért nem szeretek túl sokat gyakorolni, mert félek, hogy ha túl sokat hallgatom a dalt, akkor unalmassá válik. Úgyhogy csak óvatosan.

Jó innen Pestről járni rendezvényekre, mert akkor nincs reggeli vonatozás Békéscsabáról. Elég volt 9-kor elindulni, elsétáltam a 151-es buszhoz, azzal mentem el Kőbánya alsóig. Aztán a 3-as villamossal akartam továbbmenni, de az pont előttem ment el, újabb 10 percet meg nem akartam várni, ezért gyalog indultam el az Ónodi utcáig, onnan pedig Kőbánya felsőn át a Hungexpóig. Szinte azonnal, ahogy átértem a járdára, láttam a 28A villamost, de már elmenőben, és már későn esett le, hogy nemcsak a hármas villamos visz arra két megállót. Úgyhogy maradt a gyaloglás. Elértem, és a második emeleten egyből összefutottam bagszival. Hát úgy néz ki, csak megtört, és eljött a MondoCon-ra. Minden bizonnyal nagyon tetszett neki, amit látott. A karaoke teremben meg úgy néz ki, semmiről nem maradtam le, mert a karaoke teremben pont az első énekelt. Láthatóan kevesebben voltak most. Január, vizsgaidőszak, egy napos buli, és a többi. Ismerősök közül sem volt jelen mindenki. Waka jelezte, hogy most nem fog jönni, meg Superion sem lesz jelen. De ott volt 8, John, Miroku, Mai, Mazsibazsi, ToumeiNi meg a szervezők is hiánytalanul: Leea, Mystra, Tsuki, Nefu, és akiket nem ismerek annyira úgyhogy a hangulat rendben volt.

Ahogy írtam, megismertem néhány olyan dalt az elmúlt napokban, amik annyira megtetszettek, hogy na mondom, ezeket élmény lesz elénekelni. Az egyik ilyen a ClassicaLoid anime egyik endingje, a How to Win! ~Toccata to Fugue Yori~. Ez a 12. rész endingje, amikor Bach helyreteszi a többi zeneszerzőt. Azonnal megszerettem ezt a számot, rengeteget hallgattam, és pár nap alatt meg tudtam úgy tanulni, hogy el is tudtam énekelni. Hogy maga az anime, és az, hogy a különböző endingekhez (minden egyes résznek különböző endingje van) felhasználták a jól ismert és közkedvelt komolyzenei darabokat, hogy ezek mennyire számítanak kultúrbűnözésnek, és hogy megbocsájthatók-e, arról majd egy későbbi postban fogok elmélkedni. Pont a MondoCon előtti estén láttam a 17. részt, ami eléggé idióta volt. Az volt az, amikor a mandarintól a néhány szereplő feje leesett, és virágok nőttek a helyükre. Nagyon bíztam abban, hogy ez csak egyszeres kisiklás volt, de aztán, amikor láttam, hogy a 18., és a tegnap látott 19. rész is ennyire idétlen volt, kezdek kiábrándulni az animéből. Pont azért szerettem meg nagyon, mert tele van jó értelemben vett debil poénokkal, amikre kifejezetten vevő vagyok, és nagyokat tudok rajtuk nevetni, de a 17. résztől mintha egy fonalat vágtak volna el. Az egész átment ilyen rossz értelemben vett idiótaságba. Olyan gondolatom is volt, hogy megadom neki a 10 pontot, mert humor tekintetében nagyon teljesít, de a 9-es erősen a 8-as felé hajlik lefelé. Csak nehogy túlzottan kihajoljon.

A második dal, amit nemrég ismertem meg, tudtam, hogy nagyon necces lesz, de annyira tetszett, hogy elő akartam adni. Előző nap megpróbáltam elénekelni, de sehogy nem találtam a magas hangokat. A Yu-Gi-Oh! GX anime negyedik openingjéről beszélek, mely a Precious Time, Glory Days címet kapta. Előadója pedig a Psychic Lover, akiket a Vanguard Fight! dallal ismertem meg. Az a dal túl egyszerű, egyáltalán nem tetszik, mégis az volt a gondolatom, hallva az énekest, hogy sokkal többre képes annál, mint amit ott előadott. Elővettem az albumaikat, és volt néhány olyan daluk, ahol ezt bizonyította. Az egyik ilyen a Yu-Gi-Oh! OP kislemez, melynek B-side track-je is hihetetlen jóra sikeredett. Megcsinálom belőle, és el fogom énekelni tavasszal. Élesben még nem próbáltam, de el tudom képzelni, hogy az sikerüljön. Egyébként a Psychic Lover énekese egy elvesztegetett lehetőség, mert hallok érzelmeket a hangjában. El tudom képzelni róla, hogy lassú balladákat mély érzelemmel, hitelesen énekeljen el. A dal sajnos élesben sem ment, de megpróbáltam. Azt már kb. 2 éve észrevettem magamon, hogy amikor elérem azokat a magas hangtartományokat, amiket régebben gond nélkül ki tudtam énekelni, mintha valami rezgést éreznék a torkomban, ami ingerli, és utána nem tudok jól énekelni. Szerintem ez annak a következménye, hogy nincs képezve a hangom, és elvesztettem annak a képességét, hogy jól képezzem az igazán magas hangokat. Sokszor erőből megyek rá, és szerintem az a bizonyos rezgés, ami megterheli a torkomat, ennek az eredménye. Kell valaki, aki segít kiénekelni jól a magas hangokat, és akár kiterjeszteni a tartományt, ha lehetséges. De azért itt jön ki az, hogy az első hallásra egyszerű shounen dalok is mennyire nehezek hangtechnikailag, és az, hogy ebből a szempontból ilyen komoly dalokat írnak egy olyan animéhez, amit ugyan sokan néznek, de a zenéjüket egyáltalán nem veszik komolyan, az legalább annyira elvesztegetett lehetőség, mint amikor egy énekes képességében és zenei stílusban pályát téveszt.

Újdonságot találtak ki a karaokésok, aminek kivitelezését sokáig nem tudtam értelmezni. Dalcsata néven tették ismertté, csak amikor megtudtam, hogy ennek a japán neve "Uta Gassen", akkor döbbentem rá, hogy mi is ez. Van egy Ranma 1/2 OVA, aminek címe Nettou Uta Gassen, azt láttam, ott volt ilyen dalcsata, az érdekes volt. Ennek az a lényege, hogy a jelentkezőket sorsolással két csoportra osztják, piros és fehér csapatra. Ki kell választani mindkét csapatnak 3-3 dalt, felosztani, hogy melyiket kik éneklik (nem kell egy dalban minden egyes tagnak részt venni), és a csapatok felváltva éneklik fel a dalokat. Kalapból húztuk ki, hogy piros vagy fehér csoport tagjai leszünk-e. A fehérbe kerültem, és ahogy elnéztem a többieket, és egymást, nem áltattuk magunkat. Tudtuk, hogy a piros csapatban összességében jobb hangú versenyzők voltak, ráadásul a három dalt is nehezebben találtuk ki, és annak felosztásában is vita volt, hogy ki melyiket énekelje. De meglett végül. Én két dalban vettem részt. Az egyik a Slayers: Give a reason dala volt, a másik meg a Full Metal Panic! tomorrow. Igazság szerint a harmadik dalra nem emlékszem, hogy melyik volt, de talán a Suzumiya Haruhi no Yuuutsu egyik karakter dala. Igen, abban nem kérek részvételt. Inkább a két klasszikus dalt erősítettem. Azt mondtam a többieknek,  hogy mi két dologgal tudunk javítani. Ha átéléssel éneklünk, és átadjuk a dal hangulatát. Ebben annyira rosszak nem voltunk. De az eredményhirdetés számomra kellemetlen volt. Közönségszavazás volt, kiálltunk, és olyan volt, hogy a csapattagoknak elő kellett lépni, és a közönség kézfeltartással szavazott. Ez olyan volt nekem, mintha ki lettünk volna állítva, hogy ha tetszünk, akkor szavazzatok ránk. 79-35 arányban nyert a másik csapat. Azt gondolom, hogy azért valamit sikerült kihozni a dologból.

Kavarodás azért is volt, mert rögtön ezután jött a zene tippmix, és voltak, akik nem tudták, hogy mire is kell szavazni, de ha már kell, akkor szavaznak. A zene tippmixen részt vettem, és mivel nemigen vagyok jártas a 2017-es animékben, valamint nem rajongok a vocaloidokért, ezért igencsak nehéz volt számomra. Egyetlen egy dalt tudtam, az pedig a GARO -VANISHING LINE- endingje, amit Okui Masami énekelt, hát persze, hogy tudom azt. A Super Lovers 2 volt a listában, amit láttam, meg a MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang-et, reméltem, hogy bekerülnek ezek is, de sajnos nem. Így az elérhető 52,5 pontból 1 pont a biztos, a többi meg szerencse kérdése. A zenekvízen hallható egyéb zenék közül igazán nem maradt meg egyik sem.

És ha már Okui Masami, az egyik dalát is el akartam énekelni az egyik tavalyi kislemezéről. Úgy döntöttem, hogy lassúra veszem a ritmust, és az Ano Koro no Boku to Ima no Boku című dalt fogom énekelni tőle. Szeretem ezt a számot, kellemes, vidám, lassú dalt. Jó is volt énekelni, de utána körbementem szétnézni. A konzolrészleg most viszonylag szegényes volt. Se XBOX, se PlayStation. Jó eséllyel nem akartak 1 napra kijönni, így most inkább a PC-k, MMORPG-k és retro konzolok voltak. Amikor voltak a japán, koreai zenei videók, akkor ültem le a retro gépekhez. Nintendo 64-en játszottam Mario Kart 64-et, majd amikor felszabadult a Nintendo GameCube, átültem játszani a Mario Kart: Double Dash!!-sal. El is telt az idő. Meg az árusoknál is szétnéztem. Eszembe jutott a Hetalia 1 manga, ami nagyon szeretnék megszerezni, de úgy néz ki, hogy beszerezhetetlen. Ellenben találtam a Fumax kiadónál Uncharted könyvet, amit szintén kerestem. Az eredeti 3500 forint helyett 1000 forint volt, valamint szétnéztem a MangaFannál azoknál a mangáknál, melyet a jegyárból lehet 1000 forintot levásárolni. Nagyon rég nem vásároltam mangát, hát elérkezettnek láttam a lehetőséget. A helyzet az, hogy minden mangám Békéscsabán van még, és nem emlékszem, hogy hol hagytam abba az egyes sorozatok vásárlását. Azt vettem meg, amelyik a leginkább érdekelt, és a legkisebb esélyét éreztem annak, hogy már megvan, ez pedig a Love.com 5 manga.

Jó vásár volt mind a kettő. Néha gondolkodok azon, hogy jó lenne újra venni mangákat, és beszerezni a még hiányzókat. Egész polc lenne tele mangákkal. Most itt vagyok Békéscsabán, és láttam, hogy jól döntöttem, ez tényleg nincs még meg. Le is fényképeztem a manga-gyűjteményemet, most így néz ki.

Ez a kép már csak azért is jó, hogy tudjam, hogy miket kell még venni, ha a teljes magyar manga gyűjteményt a birtokomban szeretném tudni. Vannak, amiket lehet, hogy érdemes lenne újraolvasni, mert egyáltalán nem emlékszem a történetükre. De amúgy jó volt újra mangát venni, és olvasni, tényleg vennék ismét aktívan, ha lenne rá lehetőségem.

Miután véget ért a zenei videók vetítése, visszatértem a karaoke terembe. Egyszer énekeltem még egyedül, aztán John találta ki, hogy énekeljünk együtt, azt is bevállaltam. Egyedül Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dalát énekeltem. Pont előttem énekelt két japán srác együtt. Általuk autentikusan hallhattuk a Naruto: GO!!! dalát. Nagy hangulatot csináltak, az egész terem nekik tapsolt. A végére Leea megkérdezte tőlük, hogy milyen nekik romaji szöveget olvasni, azt mondták, hogy nagyon nehéz. Amúgy nagyon jók voltak. Énekhang tekintetében az egyik jobb volt, de mind a ketten nagyon jó hangulatot csináltak. Aztán jöttem én. Arra nem gondoltam volna, hogy lesz még arra idő, hogy Johnnal elénekeljük a Kaleido Star második openingjét, a Yakusoku no Basho he dalt. Yonekura Chihiro dalokat bármikor szívesen. Még egy éneket kiemelnék. Nem is tudom, melyik animéből énekelt egy lány, de valami csodálatosan énekelt. Eszperantó nyelven énekelt, de nem hittem el, hogy ennyire átérezte a dalt. Beszéltünk vele Lexivel egy kicsit, mert tényleg nagyon a hatása alá kerültünk. Lefényképeztem a dalszöveget, amit magával hozott, hogy legalább ez legyen kiindulópont, ha megkeresném a dalt. "Patoma Inverted (ending song)" ez állt a címsorban. Mond ez valakinek valamit?

Aztán már nem volt sok hátra. Sajnáltam, hogy véget ért, jó nap volt a mai, jó volt találkozni a karaokés csoporttal. Remélem, hogy a tavaszi MondoCon április 14-15-én lesz a születésnapomon, de egy héttel előtte.

Három anime is befejezve egy nap alatt

Pénteken úgy alakult, hogy három animének is az utolsó részére értem (egy nap egy részt nézek meg), méghozzá az alábbiak:

• Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade
• Ouran Koukou Host Club
• Ghost Sweeper Mikami

Mind a háromnak tetszett az utolsó része, meg is lepődtem, hogy három olyan animének értem a végére egy nap alatt, mely nagyon jól lezárta a történetet. Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade is nagyon jól le lett zárva, a történet egy kerek egészet alkot, nem maradt kérdés a végére. A minőségről pedig sokat elárul az, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok a sci-fi, mecha, futurisztikus sztori híve, tetszett, amit láttam. Az Ouran Koukou Host Club sokaknál alapműnek számít, én csak most, 2017-ben szántam rá magam, hogy végignézzem. Alapvetően tetszett, ebben még az a fajta hülyeség van, amibe beleállnék, és bár nem állt jól az animének az utolsó részekben az érzelgősködés, mégis azt gondolom, hogy egészen jó dolgot hoztak ki belőle. Némileg hasonlít (mondanivalójában) a Danshi Koukousei no Nichijou-ra, de ebben már olyan marhaságok voltak, hogy a 7. résznél már csak felidegesítettem magam az egészen, és kikapcsoltam, én ebből többet nem kérek. De az Ouran Koukou Host Club még szerethető formában mutatja be a fiatalság-bolondság dolgát. A Ghost Sweeper Mikami-nak mivel epizodikus története van, ezért ennek egy nagyobb szabású utolsó részes sztorit képzeltem el lezárásnak. Extra poénokkal, emlékezetes sztorival. Ha úgy vesszük, kamatostul megkaptam. Nemcsak annak kapcsán, hogy az utolsó rész is nagyon jó lett, hanem az utolsóelőtti két rész egyben egy nagyobb hatású történetet dolgoz fel. Nem hittem volna, hogy most is találkozok olyan animével, ami ennyire emlékezetes, és szinte élmény volt végignézni minden egyes részét megnézni. A Ghost Sweeper Mikami ilyen, az utolsó részek pedig tesznek róla, hogy egy életre szóló emlék legyen, amit ott jegyzek a valaha látott legjobb, legszórakoztatóbb animék között. Továbbra is csak ajánlani tudom. Ezzel a három animével együtt már 216 befejezett anime van a listámon.

Uchuu no Kishi -Tekkaman Blade- karaokék

Azért van előnye a Facebooknak. Azáltal, hogy nagyobb nyilvánosságot kaphat egy-egy írásom, nagyobb felelősséget érzek a munkám iránt. A blog továbbra is alapvetően az animékről, mangákról, japán könnyűzenéről fog szólni, de a Facebook oldalra mindegyik blog linkje ki fog kerülni., így lehet válogatni. Mindenki arra a cikkre kattint, amelyik tetszik neki. A japán zenén belül a karaoke kiemelt szerepet fog kapni. Most az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingjeivel és endingjeivel foglalkoztam, sikerült tegnap megcsinálni mind a két openingből és endingből a kfn-eket, amiket elterveztem:

• OP01: REASON
• ED01: ENERGY OF LOVE
• OP02: Eien no Kodoku
• ED02: LONELY HEART

Mind a négy dal előadója Kosaka Yumiko. Neki ugyan nagyon rövid előadói karrier jutott, de az annál érdekesebb. Róla itt írtam bővebben. Ő egyike azon japán előadóknak, akiknél sajnálom, hogy nem jutott neki több szó. Jó hangja van, és van néhány nagyon jó dala, ami miatt érdemes volt megismerni őt. A Tekkaman Blade anime dalok esetében sajnos csak a openingeknek van karaoke verziójuk az endingeknek nincs, így azokat vocal only-ban csináltam meg. Ráadásul a LONELY HEART-ot nem ismertem annyira, mert az nem került fel a stúdióalbumára, így azt nem hallgattam olyan sokszor. Ennek ellenére nem volt nehéz időzíteni, mert láttam logikát a ritmusban, így szinte magamtól ment végig. Maga a dal egyébként nem valami jó, megértem, hogy miért nem került fel albumra. 5 perc 47 másodperc hosszú, de ami a nagyobb baj, hogy indokolatlanul hosszú. Sok a zene, és sok a "felesleges" ének. Ez alatt azt értem, hogy nem viszi el a dalt sehová. Pedig kifejezetten jónak indul. A szöveg lényegében úgy kezdődik, hogy álmában az ő mosolyát látta (gondolom, a nagy őét), és amikor felébredt, azonnal beléhasított a tudat, hogy minden ugyanolyan, mint tegnap volt. Ami vélhetőleg egy nagyon rossz állapot, mert rögtön azzal folytatja, hogy elfelejt minden kedvességet, és csak egy célja maradt: Futni... futni egyedül. Nagyjából ennyi hangzik el az ending videóban, és kíváncsi voltam, hogy hova megy végül a dal. Csalódottan tapasztaltam, hogy önsajnáltatásba fullad az egész, és a magányos szívének "kiéneklésével" csupán az a célja, hogy azt hangoztassa, hogy egyedül harcol mindenért. Az önsajnáltató jajgatásról már ne is beszéljünk. De megcsináltam, hogy teljes legyen a karaokéban az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade repertoár.

Az animével egyébként hamarosan végzek, már 41 részt láttam a 49-ből. Igazság szerint várom, hogy vége legyen, mert az egészet Hayashibara Megumi miatt kezdtem el nézni. Ő szinkronizálja benne Kisaragi Aki-t. Őmiatta megérte nézni az animét, ugyanis itt Megumi-san saját hangján szinkronizál, nem "alakít" rajta, mint akár Lina Inverse-nél. Jó eséllyel azért, mert Aki eléggé komoly karakter, nála nincs lehetőség bolondozásra. Maga az anime meg egyrészt azért nem tetszik annyira, mert nem az én stílusom a sci-fi, mecha, másrészt meg túl sok az érzelgősség és az érzelmi kitörés. A 25. rész körül ugyan fény derül a háttértörténetre, és kellő magyarázattal is szolgál, de nekem ez már akkor is sok. De ha már eljutottam eddig, akkor végig is nézem, ráadásul úgy tudom, hogy Japánban népszerű anime volt a maga idejében (1992-1993-as, úgyhogy jó régi), úgyhogy ezért is nézem. Tervezem megnézni az elődjét is, az Uchuu no Kishi: Tekkaman-t, ez még ennél is sokkal régebbi, 1975-ös, úgyhogy a legrégebbi anime lesz, amit eddig láttam. Viszont amit érdekesnek tartok, hogy az OVA (Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II) viszont kifejezetten tetszett. 10 évvel játszódik a fősztori után, és talán azért tetszik nagyon, mert bár ugyanúgy az űrben és egy távoli jövőben játszódik, de csak lazán hordozza magában a sci-fi elemeket, ezért nézhetőbb számomra. És érdekelt is a történet. Ráadásul az OVA már nemcsak Hayashibara Megumi miatt érdekelt, hanem a három endinget (nincs openingje) Okui Masami énekelte. Az alábbiakat:

• REINCARNATION (1-3. rész)
• Live alone Sennen Tattemo (4-5. rész)
• It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- (6. rész)

Ezek a dalok jelentősek Okui Masami karrierjében, ugyanis 1994-ben ezek voltak az énekesnő első igazán nagyon jó dalai, amik már nemcsak szórakoztatnak, kellemes érzést okoz a hallgatásuk, hanem minőségiek is lettek. Erősebbek, jelentőséggel bírnak, és megerősítették az énekesnő első albumát. Többek között ezeknek a daloknak köszönhetően indult el nagyon jól a karrierje, és adja az első album (Gyuu) azt az érzést, hogy itt egy nagy karrier lehetősége hallható. A mai napig nagyon szeretem a debütáló albumot hallgatni. Az animét meg aki látta, szinte mindenki szereti, úgyhogy ne az én véleményem legyen mérvadó.

Kosaka Yumiko

Általában megoszlanak a vélemények arról, hogy érdemes egy jó anime zene után komolyabban megismerni az adott előadót. Magyarországon kevesen foglalkoznak annyira komolyan a japán zenével, mint én, ezt nyíltan ki merem jelenteni. Másrészt az állítás ellenzői úgy vannak vele, hogy azért, mert hallottunk egy jó openinget vagy endinget, még nem érdemes komolyan foglalkozni. Egy anime dalt sokkal inkább az adott műhöz írják, semmint az előadó egyéniségéhez, ezért attól, hogy megtetszik egy dal, attól még könnyen meglehet, hogy ha meghallgatnánk a többi saját dalát, csalódás érhet. Találkoztam már én is ilyennel, amikor valaki szimpatikus volt számomra, azt amikor meghallgattam egy önálló albumát, döbbenten hallom, hogy teljesen más a zene, úgyhogy ismerős számomra a dolog. Az egyik ilyen nagy csalódás volt a Do As Infinity, amikor azt hittem a két Inuyasha ending után, hogy biztosan sok hasonló daluk van, és akkor igazán kedvemre valók lesznek. De kiderült, hogy ugyan igényes zenét művelnek, de teljesen átlagos szinten, semmi nem emeli ki őket számomra. Úgyhogy még az album hallgatása közben leállítottam a zenéjüket, annyira csalódott voltam.

Ellenben több a pozitív élmény, mert ha nem lenne a Kaleido Star, akkor nem ismerném Yonekura Chihirót, ha nem lenne a Slayers akkor nem ismerném, se Hayashibara Megumit, se Okui Masamit, és ha nem lenne a Rozen Maiden, akkor nem ismerném az ALI PROJECT-et, akik mind nagy veszteségek lennének.

Kosaka Yumiko egy érdekes előadó abból a szempontból, hogy nem tűnt fel, hogy egyszerre két animében is hallom a hangját. Hiszen most nézem a GHOST SWEEPER Mikami-t és az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade animéket. Előbb kezdtem el nézni az Tekkaman Blade-et, és olyan furcsának tűnt a hangja, egyáltalán nem volt japános vagy ázsiai stílusú az éneke, sokkal inkább nyugati, pedig amúgy japánul énekelt. Annyira nem is fogott meg az elején, de az erőteljes énekhangot megjegyeztem magamnak. Aztán amikor elkezdtem nézni a GHOST SWEEPER Mikami-t, akkor nem tűnt fel a hasonlóság. Az endinget énekli az animében. Azért nem, mert a Tekkaman Blade openingje és endingje (mind a kettőt Kosaka Yumiko énekli) keményebb rock dal, az énekesnő hangja is sokkal erősebb, míg a Mikami endingje egy poposabb hangzású dal, a szintetizátor dominál, és az énekhang is lágyabb. Aztán később láttam a Jpopsuki-n a feltöltések között, hogy ugyanott találom meg a BELIEVE ME kislemezt (GS Mikami ending), mint ahol a REASON-t (Tekkaman Blade OP). Na erre már felfigyeltem, úgy voltam vele, hogy ennek az énekesnőnek érdemes egy esélyt adni. Ő is azok közé tartozik, akiknek eléggé szűkös a diszkográfiája. Olyannyira, hogy a fent említett két animével ki is merült az énekesnő repertoárja. Három Tekkaman Blade-es kislemeze és egy GS Mikami kislemeze van, ezek mellett két stúdióalbumot jelentetett meg. Aztán képeket elnézve róla, valószínűleg azért, mert a Tekkaman Blade alatt a nyugati rocksztár imázsát alakították ki, úgy nézett ki, mint egy '90-es évek eleji nyugati rockbanda énekesnője. Erre a hangja is alkalmas volt, ugyanis tényleg erőteljes hangja van, amivel képes érzelmeket jelentőségteljesen átadni.

Az első albuma 1992-ben jelent meg YUMICO címen, és kíváncsi voltam arra, hogy milyen dalai vannak egy ilyen énekesnőnek. Azt találtam érdekesnek, hogy követve a Tekkaman Blade opening és ending dalainak szövegének angol fordítását, nem éreztem összhangban azt, amiről énekel, és ahogy énekli azt. Egyrészt a zenei stílus sem passzol a szöveghez, másrészt meg az énekesnő sem úgy énekli, ahogy én személy szerint ilyen érzést hitelesnek tartok elénekelni. Bár ez függhet attól is, hogy Kosaka Yumikónak milyen személyes élettapasztalata van. 22 éves volt, amikor felénekelte az openinget és az endinget, és az a személyes gondolatom, hogy még ha meg is élte azokat, amikről énekel, nem biztos, hogy helyén tudja kezelni őket. Ennek ellenére kíváncsi voltam arra, hogy mit hoztak neki össze két album erejéig. Az első album sokkal rockosabb, tényleg olyan, mint egy nyugati rocksztár. Erős hangon, alapvetően erős gitáralapra énekel rá, és tényleg olyan érzésem volt, mintha egy nyugati albumot hallgatnék. A japán szövegen kívül semmi nem utalt arra egy távol-keleti albumot hallgatok. Ugyanakkor bejött az első album, vannak rajta olyan dalok, melyek kifejezetten jól állnak az énekesnőnek, és hangulatban is bejöttek. Úgyhogy többször fogom hallgatni. Csak ami miatt furcsa volt, az az, hogy annak ellenére, hogy 17 dalból áll az album, mindössze 49 perc az egész. Ez azért van, mert több kb. fél perces "interlude" van az albumon, amik egyébként a címük alapján odaillenek, mert felvezetik a következő dalt. Ugyanakkor eléggé disszonáns például egy telefoncsörgést hallgatni a "Telephone Ringing" című 17 másodperces szerzeményben, aztán egy nő sokat sejtető hangon beleszól, hogy "Love". Egyébként az album nyugati stílusát erősíti, hogy ezekben a rövid átvezetésekben, ha van szöveg, csak angol nyelven lehet hallani, és azok is teljesen amerikai stílusban beszélnek. Úgyhogy olyan érzésem volt az albumot hallgatva, mintha Kosaka Yumikóval akarták volna meghonosítani Japánban az amerikai stílusú '90-es évekre jellemző "csajos" rock zenét.

Csakhogy mintha ez nem sikerült volna, mert a második albummal erős stílusváltás következett be. Maga a zene is poposabb lett az into my heart albumon, ugyanakkor külsőre is megváltozott. Az énekesnő teljesen levetette a rock imázst, és egy átlagos pop énekesnő érzetét kelti a második album borítóján. A két képen egy és ugyanazon személy látható. Egy kis átalakítás önmagában felér egy álarccal. A második album 1993-ban jelent meg, és nem is sikerült annyira jóra. Hiába van rajta a GHOST SWEEPER Mikami endingje, ami nagyon tetszik nekem, viszont néhány kellemes daltól eltekintve ez az album felejtősebbre sikeredett. Mindenesetre a interlude-okat lehagyták az albumról szerencsére, így ezen "tisztán" szerepel 10 dal 46 perc hosszan. De hallatszik, hogy ez nem igazán az ő stílusa, az első album dalaiban otthonosan mozog. Az volt a gondolatom, hogy a szerződés eleinte két albumra szólt, és ha sikeres lesz, akkor hosszabbítanak. De mivel sikertelen volt a YUMICO album, ezért gyors stílusváltással akarták menteni a menthetőt, mert vélhetőleg azt gondolták, hogy azért nem jött be a népnek az első album, mert jelentősen elüt a megszokott japán stílustól, és milyen már az, hogy egy japán énekesnő nyugati stílusban énekel? Ezért csináltak másodjára egy populárisabb, japánok számomra "ismerősebben" hangzó albumot, amiről gondolták, hogy az majd meghozhatja a várt sikert.

De nem hozta meg, végül egyik album sem került fel az Oricon chart-ra, és Kosaka Yumiko esetében sajnos meg tudom érteni, hogy miért. Nem az amerikai stílusú énekben és külsőben látom a bajt, hiszen ez jól állt az énekesnőnek. Hanem egyrészt abban, hogy komoly érzelmeket hordozó szövegeket írt az amúgy meglehetősen fiatal énekesnő (ő írta a szövegeket), aki ugyan próbált belevinni érzelmeket az énekébe, de azért hallatszik, hogy ehhez még fiatal. Tényleg azt gondolom, hogy még ha meg is élte volna azokat a dolgokat, amiről énekelt, idő és érzelmi érettség kell ahhoz, hogy feldolgozza azokat, a helyükre kerüljenek, és ezt nem hallom az énekben. Az, hogy a második albumra erős stílusváltás következett, az arra lehetett válasz, hogy nem volt sikeres az első album. Ez nagy hiba volt. Hagyni kellett volna, hogy kiforrja magát a stílus, hogy az énekesnő is érjen, és később olyan jó albumok készültek, hogy lazán az albumeladások élére kerülhettek volna, mert azért a jó zene mellett nem megy csak úgy el a japán nép. A második album borítóján látható, hogy valamivel komolyabbnak akar mutatkozni az énekesnő, mintha azt akarná igazolni, hogy azok a dolgok, melyekről az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime dalaiban énekelt, azok mind hitelesek, és az ő érzései. Ebben látom a sikertelenség okát. Dalok tekintetében meg "japánosabb" lett az into my heart album, de nagyon lehet hallani, hogy abban a rockos stílusban érzi igazán jól magát, és a hangja is tökéletesen alkalmas egy rock dal eléneklésére. Ezek után nem csoda, hogy a második album is sikertelen lett, és vége lett az énekesnő karrierjének, ami nagy kár, mert megint egy nagyon jó hang veszett kárba. Ha hagyták volna, hogy kiforrja magát ez a rock zene, akkor akár ezen a téren Hayashibara Megumi-féle legenda is lehetett volna a dologból, mert hallani az első albumon, hogy van ebben potenciál. Csak valami miatt nem kapott abban a formában második esélyt a dolog, emiatt kárba veszett egy jó énekesnő karrierje.

Eredeti Hayashibara Megumi: SpHERE és Okui Masami: Masami Life albumok

Felkerestem ismét annak az eladónak az eBay-es online shop-ját, akitől vásároltam korábban CD-ket, és nagy örömmel láttam, hogy megvan még neki a Hayashibara Megumi: SpHERE album limitált kiadásban. Először csak figyelőbe tettem, szétnézem az Okui Masami CD-i között is, és láttam, hogy ismét van neki Masami Life album eladásra. Ezen a képen sem volt, hogy meglenne neki az obi, de mivel korábban, amit vettem tőle Her-Day CD-t, abban benne volt, ezért nagy esélyt adtam, hogy ebben is benne lesz, így úgy döntöttem, hogy mind a kettőt megveszem.

Ma meg is jöttek. Mind a két album különleges számomra, azon túl, hogy a kedvenc előadóimtól vannak.

A Megumi album bizony teljes, és a SpHERE esetében nemcsak azt jelenti, hogy fotókönyv van a dobozba csomagolva, hanem egy különleges kis könyvecske, Megumi saját rajzaival, és fekete-fehér képekkel Megumitól.

Az album ugyanis a Tokyo Boogie Night című rádióműsorának 100. adása után nem sokkal jelent meg. 1991 óta van Meguminak saját rádióműsora (bár talán a TBN már megszűnt), és az a szokás, hogy minden nagy jubileumi rádióadáskor egy koncertet tart. Ez az aktuális adása, hogy saját dalait énekli el egy szerényebb (akusztikus) élő koncert keretében, és ezt a rádióban is lehet hallani. Meg persze élőben is lehet nézni. Szóval a 100. adás alkalmából készült az a kis füzet, ami ezen a képen a bal-alsó sarokban látható. Aranyos kis rajzok vannak, saját kézírásával illusztrálva, aláírva, és néhány fekete-fehér képpel. Ezek eléggé retro hatásúak, a képeket nézve olyan érzésem volt, mintha egy XX. század forduló-beli ázsiai nőről néznék képeket. Megumi egyébként is szerette régen a klasszikus, régies hajviseletet, ezt lehet látni az album borítókon, ezzel csak még inkább azt az érzetet kelti, mintha a képek kb. 100 évesek lennének.

Másfelől meg ez a kedvenc Megumi albumom, úgyhogy ezért is örültem nagyon, hogy végre lehetőségem van megszerezni. A dalok kellemesek, vidámak, könnyedek, leginkább ilyenkor tavasszal meg nyáron szeretem hallgatni. Főleg az utolsó szám miatt, ott madárcsicsergés hangját lehet hallani, valamint a tenger morajlása is külön kiemeli a hangulatot. A borítón található képeket is azért szeretem, mert tengerparton készültek, és mindazonáltal, hogy spontánnak hatnak a képek, amit nagyon szeretek, egy szép tájat is bemutat. Egyébként vicces volt, olvastam egy interjút, hogy a képek hajnalban készültek, Megumi-sama elmondása szerint váratlanul ébresztették fel, és egyáltalán nem örült neki. Emellett azt is mondta, hogy ez volt az első album, ahol remélte, hogy meglesz a 100.000-es összeladás. Az nem lett meg, "csak" 70.810 példány kelt el az albumból, de ez lett az első, mely Top 10-es helyezést ért el. A 8. helyen nyitott az albumeladási listán, ekkor már nagy ismertsége volt az énekesnőnek. Alapvetően a minőség a lényeg. Ez volt az első olyan album, ahol vegyesen voltak animés és saját dalok, és ki lehet hallani azt is, hogy az 1991-es első albuma óta mennyit fejlődött a hangja. Ami miatt még különleges számomra ez az album, hogy ez volt az első olyan, ahol Okui Masami-val dolgozott együtt. Konkrétan háttérvokalista volt, a Nakeba ii No és a be Natural dalok alatt hallható a hangja. Egyébként is tetszettek ezek a dalok, de a vokál miatt vált igazáb különlegessé számomra. Az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime munkálataikor találkoztak először, ennek aztán közös munka lett az eredménye, melynek gyümölcse ezen az albumon hallható. A közös munkájuk és azalatt kialakult barátságuk a Slayers első opening és első ending dalokban csúcsosodott ki, hiszen közismerten azokat a dalokat együtt énekelték. Azóta is azt gondolom, hogy ennek "előjátéka" volt a SpHERE albumon a közös munkájuk.

Térjünk is rá Okui Masami-ra. A Masami Life nem feltétlen kedvenc albumom tőle, sokkal inkább a borítón található képek teszik különlegessé ezt az albumot.

Azok ugyanis hűek az album címéhez, olyan szinten személyes képek vannak rajta, hogy például ébredés, fogmosás, reggeli-készítés és ilyenek. Beszéltük a borítóképről az Okui Masami Facebook-csoportban, az egyik srác nem akarja elhinni, hogy a képek "valósak". Abból a szempontból, hogy bár a képek tényleg spontának, de a ház, ahol készült, szinte inkább hasonlít egy jobb szálloda szobájára. Amúgy igaza van, mert tényleg olyan modern a képen minden, ami körülötte van, de azt gondolom, hogy az énekesnő karrierje tart már olyan régóta, hogy akár a saját háza is lehetne. A dalok nem olyan kemények, mint a 2006-ban megjelent God Speed és az evolution albumokon hallhatóak, ezek olyan sajátságos stílusúak. Megvan a maguk hangulata, és megmaradtak bennem első végighallgatás után, de korántsem voltak rám olyan nagy hatással, mint a fentebb felsorolt két album, melyeket követte a Masami Life 2007-ben. De mindenképp méltó helye van az Okui Masami repertoárban.

A képekre visszatérve, akár szállodában, akár a házában készültek, semmit nem vonnak le az értékéből. Mindkét album képeiből sugárzik a spontaneitás, amitől olyan közvetlenné, személyessé válnak, ettől válnak különlegessé ezek az albumok.

A Hayashibara Megumi albumon a táj nagyon szép, az külön emeli a hangulatot, de azért ezt az oldalt fényképeztem le, mert a bal oldalon látható képről külön beszélt, mint érdekesség, hogy ott talált egy kagylót, azt fényképezték le. Az Okui Masami album képen is látható, hogy mi az a spontaneitás, amiről írtam. Azt azért gondolom, hogy nem épp akkor csinálták ezeket a képeket, amikor Okui-sama valóban felébredt, de a hatás ott van. És az ilyen személyes jellegű képek teszik különlegessé ezt az albumot, és úgy érzem, hogy betekintést enged a mindennapjaiba. Ez sokkal többet ér számomra, hogy bármelyik nyugati nagy sztár húsz kilós sminkjével és ultraszoros ruháival pózolgat.

Gyűlnek, gyűlnek az albumok, Hayashibara Megumiról 5 albumom van, ebből 3 limitált kiadás, Okui Masami-tól pedig 14 albumom van, ezzel megvan a teljes album diszkográfiájának a fele, ugyanis a stúdióalbumok közé minden válogatás-, koncert-, feldolgozás-, stb. albumokat beleszámolva összesen 28 albuma van. Alig várom, hogy meglegyen az összes. Ahogy Megumitól sem lehet kevesebb. Ha találok még jó áron, és lesz anyagi lehetőségem vásárolni, biztos, hogy nem fogok másképp tenni.

Top 50 Masami Okui #46

REINCARNATION

Kanyarodjunk vissza a kezdetekhez. Amikor készültek az első albumhoz a dalok, az a hír járta, hogy nehéz volt az énekesnővel együtt dolgozni, mert bár nem ő írta a dalokat, de erősen beleszólt, hogy milyenek legyenek a dalok, ugyanis az volt a célja, hogy már az első lemezével nagy hatást keltsen. Talán ennek is köszönhető a nem várt siker? A '90-es évek első felében még egy anime kislemezzel is nehéz volt bekerülni az Oricon Top 100-ba, OVA dalának kislemezéből meg egyenesen lehetetlenség, Masami mégis megcsinálta. A dal az OVA Tekkaman Blade II opening dala, annak rövidített változata pedig "átváltozó dal" volt az animében. Maga a dal egy könnyed szerelmes nóta, zeneileg szerintem mégha egyszerű is lett, nagyon jó.

Let's return to the beginnings. When the songs were made for the first album, there was rumor that it was hard to work together with the singer, because even tought she wasn't the one who wrote the songs, she strongly affected how the songs will end up, because her goal was to make a big impact with the first record. Maybe this was the cause of the unexpected success? At the first half of '90s it was hard to get in to the Oricon top 100 even with an anime single, but with a single made of an OVA's opening it was nearly impossible, still Masami did it. The song was the OVA of Tekkaman Blade II's opening, and the shorter version of it was the "transformation" song in the anime. The song itself was light and romantic, but even it was musically simple, yet it was really great.

https://www.youtube.com/watch?v=PG6YlqCD0bg

Animekarácsony 2009

Olvasom Tukeinon blogját az Animekarácsonyról, és arra inspirált, hogy nyilvános helyen is megírjam az éleményeimet. Eddig csak a BigN fórum blog részlegébe írtam, melyet csak azok láthatnak, akik beregisztráltak. Hát akkor lássuk.

Ha szavakban szeretném jellemezni az Animekarácsonyt, a következőket tudnám használni: Szervezetlenség, barátok, áramkimaradás, buli. Most így ugyan nem a legjobb a kép, de nem volt annyira vészes. A szervezetlenség arra vonatkozott, hogy a kapunál 2 sor volt, de nem volt kiírva, hogy melyik az elővételes, és melyik a helyben vásárolt hely sora. Én meg természetesen a rossz sorba állok be. -_-' Még az volt a szerencse, hogy az elővételes sornál volt egy kis lyuk, én meg voltam annyira önző, hogy befurakodjak oda. ^^' Egyébként bagszival, Caterrel és Young Linkkel találkoztam a sorban. Bagszival vicces volt a találkozó, mert amikor megérkeztem, akkor látom, hogy egy lány Pikachus táskában telefonál, na ez csak a bagszi lehet. De furcsa volt, mert hosszabb volt a haja, mint megszoktam, és az egyik szemét eltakarta vele. És mivel már volt kellemetlen élményem ebből, ezért ott maradtam, vártam, hogy ő jöjjön hozzám, ha tényleg ő az. A V-ADival beszélgetett, így nem jött egyhamar. ^^' Én olyan 8.30 körül érkeztem meg, és olyan 9.45 körül indult meg a sor. Hát nem volt valami kellemes abban a nagy hidegben kint állni. Széjjelfagytak a lábaim mire odaértem. Ráadásul az elővételes sor is lassan haladt, mivel csak egy laptop volt, ahol azonosították az online regisztráltakat. És a kedves hölgyemény is percekig nézte, hogy ki vagyok, hol vagyok, úgyhogy jól kezdődik. És még mindig nincs vége. Ha animés rendezvény, akkor az szinte a karaokéval egyenlő számomra. Miután gyorsan végignéztem az árusoknál, siettem fel a karaoke terembe, hogy mi van. Döbbenten látom, hogy zárva van. Tukeinon jön ki, hogy még nincs semmi, és nem tudják mikor jön meg a technika. Elvileg nem is akartak beengedni minket, de mivel a tömeg ennek ellenére be akart menni, ezért végül bemehettünk. Ott találkozok egy pár kedves emberrel: Mystrával, Leeával, Aminával, és Narumival. Mindannyian értetlenül állnak a történtek előtt, és senki nem tudja mikor lesz technika. Persze valamennyire próbálták pótolni. Az egyik legfontosabb "hiánycikk" a vetítővászon volt, melyet egy deszkalappal próbáltak helyettesíteni, de az akkora robajjal csapódott a földnek, hogy az egész karaoke terem egy emberként kapott a szívéhez. Nekem az volt a szerencsém, hogy épp kiszúrtam, hogy az ott nagyon rossz helyen van, és dőlni fog, így nem ijedtem meg. Szerencsére senkinek semmi baja nem esett, de nem volt semmi. Aztán mivel ez nem volt megoldás, ezért egy asztalterítővel próbálták a vásznak helyettesíteni. Az alapötlet nem rossz, egy ilyen vicces, 3D-s vetítővásznat kaptunk. De helyettesítésnek megfelelt. Ekkor a Cater mellém ült, mutattam neki az 576 KByte-ot, nézze meg a New Super Mario Bros. Wii tesztet. Én meg többször járkáltam a karaoke terem, és konzolok között. Természetesen megint csak PS3 volt. Meglepett, hogy Naruto sehol. Hát az alapkövetelmény egy animés rendezvényen. Úgyhogy csalódottan konstatáltam, hogy nem fogom tudni kipróbálni a játékot, pedig szerettem volna. Vissza a karaoke terembe, Csabi sehol, viszont kisvártatva megjelenik Lam'O. Odajött hozzám, üdvözöltük egymást, és megmutattam neki az AnimeStars magazint, ugyanis nem akarta elhinni, hogy egy oldal kb. 5-6000 karaktert tesz ki. Látta, hogy mennyire tömören van a szöveg, és ahogy elnéztem őt, nemigen jött be neki. Közben megkérdeztem, hogy a testvére, Duong hol van? Hátramutat, ő nem jött előre. Ő egyébként megtisztelve érezheti magát, ugyanis mind az Animekarácsony reklámjában, mint a MondoCon videóban szerepelt, ahogy játszik. Időközben feliratkoztam a karaoke versenyre, a Tekkaman Blade: It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dalát választottam. Ezt a dalt Megumi Hayashibara és Masami Okui is felénekelte a saját lemezére, de kislemezen Masami előadásában jelent meg. Előtte énekeltem egyet hagyományos karaokéban is bemelegítésképp. Hát jól mellélőttem... Okui Masami: A confession of TOKIO dalát választottam. Önmagában egy nagyon jó dalt választottam, csak hallatszott, hogy soha nem gyakoroltam a dalt. Emellett én szeretek kislemezeket külön hallgatni, az off vocal versionök miatt, ugyanis új oldaláról mutatja be a dalt. Nos, én is új oldaláról mutattam be a dalt, ugyanis az off vocal version chorus refrénje sokkal magasabb, mint a fő énekhangé, én meg a 2. refrén alatt meglátogattam a chorus refrénjét is, úgyhogy érdekes előadás kerekedett ki. ^^' Aztán jött a verseny. Én voltam az első, aki fellépett. Tehát az It's DESTINY. Ez már sokkal inkább a hangomhoz állt, de elégedetlenül tettem le a mikrofont a dal végén. Ekkor beszélgettem Lam'O-val, és ő mondta, hogy mi a baj forrása. Hallatszik, hogy remeg a hangom, annyira izgulok. Hát ez szép. Azt javasolta, hogy énekeljek magamnak. Nagyon látszik, hogy izgulok. És szerinte, ha kvázi kizárom a közönséget, és csak a szöveget figyelve magamnak énekelek, sokkal jobban fog menni. Elhatároztam, hogy még legalább egyszer kiállok egy hagyományoson, hogy lássam, fog-e menni. Eközben Lam'O is énekelt Daki92-vel duettben a Lovely Complex anime ending dalát adták elő, természetesen hozzájuk illően magas színvonalon. Egyébként a dal előadója Tegomass, egy fiúduett, mely vidám, könnyed és szerelmes dalokban jártas. Megszereztem egy pár kislemezüket, és az albumukat mp3 formátumban, és arra jutottam, hogy nagyon jó hangjuk van a fiúknak, és az előadásmód is tetszetős. Ezután felmentünk Lam'O-val a konzolokhoz, hát csak behozták a Narutót! Ígéretemhez híven kipróbáltam a játékot, vele mentem. Természetesen ő győzött, de valami példátlan gyorsasággal. Mondjuk nem csoda, hisz most játszottam vele először. Úgy kellett neki mutatnia, hogy melyik gomb mire való. Én meg elvesztem a síkidomok rengetegében. Ráadásul sokszor nem is tudtam, hogy melyik vagyok én, úgyhogy nem volt nehéz dolga. De tetszett a játék, komolyabban is érdekel. Visszamentünk a karaoke teremben, ekkor láttam, hogy Mystra épp elmegy, mert karácsonyi műsora van, úgyhogy nem tud maradni.  Leeának is el kellett menni hamarabb, neki szalagavatója volt. Ráadásul szegénynek nagyon fájt a feje, úgyhogy nem irigyeltem.

Néha odamentem a BigN-es társasághoz, de most jóval kevesebbet voltam velük. Csibitől megkaptam a karácsonyi ajándékot, egy ilyen vasalható gyöngyből készült Link és Triforce figurák. Valami eszméletlen jó lett. Köszönöm Csibi. A többieké is nagyon jó lett. Cater Meta-Knightot kapott, Young Link Lucast, Ricsi Olimart, Norbi Foxot, több hirtelen nem jut eszembe. Na de visszamentem a karaoke teremben, már lement a verseny. Jelentkeztem a hagyományos karaokéra, megpróbálom, milyen úgy énekelni, ahogy Lam'O mondta. Megumi Hayashibara: Successful Mission (Saber Marionette J anime OP) dalával álltam ki, és meglepve tapasztalom, hogy nagyon jól ment. Teljesen elégedett voltam magammal. Csak megijedtem, mert a 2. refrén után Ronja megkérdezi tőlem, hogy nem-e szállhat be? Én meg csak lesek, hogy mi ez a keserves arc? Annyira rossz lennék? Komolyan, olyan arccal nézett rám, mintha annyira rossz lennék, hogy már valahogy mentse a helyzetet. Mondta, hogy azért, mert nagyon szereti a dalt. És igazából nála ez a könyörgő arctekintet. ^^' Úgyhogy odaadtam neki az egyik mikrofont, szálljon be, és a végét együtt énekeltük el. Pont most gondolkodtam el azon, hogy lehet, hogy megkérem, hogy a tavaszi conon közösen énekeljük el végig. Ezután odamegyek a cuccomhoz, és nézem, hogy nincs meg a Mangafan táskám. Ugyanis levásárolva a 900 forintos kedvezményt, vettem Nana 1 mangát. Időközben kiderült, hogy a cuccaim elkeveredtek a vietnamiak cuccai között, és Duong úgy összekavarta (nem tudom mi inspirálta, hogy ilyet tegyen. ^^') hogy nem találtam semmit. Mellesleg végre-valahára ő is kiállt énekelni. Először a testvérével énekelték el a Lovely Complex endinget. Egész jól énekel. Aztán másodjára egy Lucky Star dallal lép fel egy másik honfitársával. Nem tudom, melyiknek volt az ötlete ez a dal, de felejthető volt. ^^' Azon kapom magam, hogy Megumi Hayashibarának is vannak gyerekdalai, de ez utcahosszal túltett rajta. Ezek után simán előadom a Yume no Balloon dalt a Ranma 1/2 animéből. Még korábban megbeszéltük Lam'O-val, hogy éneklünk egy duettet, csak gondolkodtunk, hogy melyik dal legyen az. Mondjuk legyen a One Piece-ből a We Are! Azt én is ismerem, és mindketten szeressük. Amikor felírt minket a papírra, akkor mondtam neki, hogy majd legközelebb egy általam választott dalt énekeljünk. És akkor mondta, hogy jó, most legyen az, amit én akarok. Úgyhogy Slayers: Get along dalra esett a választás. Jött Daki92 is. De amikor felkonferált minket valaki, már nem tudom, hogy melyik, nem tudta kiolvasni a nevemet, ezért engem szépen kihagyott, így az első feléből kimaradtam. Különösebben nem bántam, de a felénél Daki meglát, hogy hoppá, hát én is itt vagyok, és kihív. Szálljak be a felébe? Intettem, hogy most már énekeljétek ti végig. De még egyszer hív, úgyhogy én is mikrofont ragadtam a kezembe, és a 2. refrénnél beszálltam. De úgy szinte az egész közönség velünk énekelt. Jó volt látni, hogy ennyien szeretik a dalt. Visszaülünk, és egyszer csak nagy sikolyokat hallok a folyosó felől, döbbenten nézem, hogy áramszünet van. Kimegyek, szétnézek, az egész Hungexpo épület tök sötétben, csak az EXIT felirat világít zölden. Furcsa volt, de nagyon feelinges.Mindenki a mobiltelefonjának fényével világított. Mindenhol sötét volt, CSAK a karaoke teremben volt áram. De Tukeinon lekapcsolta a villanyt, nehogy ott is elmenjen az áram. Így a karaoke terem is sötét lett, de a technika megmaradt. ^^ Lam'O kérdezi tőlem, hogy nem-e jövök én is énekelni a Naruto: GO!!! dalát. Áh, mondom, nagyon jó szám, de még nem. ^^' Úgyhogy nélkülem adta elő a vietnami társaság a dalt, de valami eszméletlen hangulatot csináltak. Mindenki velük énekelt. Aztán a végén még befigyelt nálam Okui Masami: TOTAL ECIPSE dala. Tukeinon kérdezte tőlem, hogy nem akarom elénekelni a dalt, itt van nála. Ugyanis Mystra az utolsó napokban csinálta meg a dal kfn verzióját, ezért Tukeinonnak még nem volt lehetősége ellenőrizni, de elhozhatta, így lehetőséget kaptam elénekelni, amit hálásan köszönök mindkettejüknek. ^^ De mivel nem számítottam arra, hogy elénekelhetem, ezért nem is gyakoroltam. Próbálgattam magamban, hogy hol lenne jó, ugyanis ez egy elég mély dal, és a mélyebb hangok nehezebben jönnek ki. De rájöttem, hogy ha más hangszínben énekelek, akkor nagyon jól megy. Kell is a hangszín-változtatás, ugyanis a TOTAL ECLIPSE dal szövege egy szerelmi csalódásról, de Okui Masami már szinte belefásultan énekli. Megpróbáltam valahogy ezt a hangulatot visszaadni. Nem tudom mennyire ment, de összességében elégedett voltam. Jó volt énekelni, a végére már mindenki bulinak fogta fel, nagyon jó volt a hangulat. Így ért véget.

Összességében nagyon jó buli volt, örülök, hogy részese lehettem. ^^ A tavaszi conra nagyon sok tervem van, kfn-eket is sokkal komolyabban fogom csinálni, és komplett albumnyi tervem van, hogy melyeket akarom elénekelni. ^^

MondoCon 2009. október 17.

Ha már nincs őszi Animecon, akkor legyen MondoCon. Még szép! Bár nekem erről az egész hátteréről van egy hátsó gondolatom, de azt magamban tartom. Egy a lényeg, nagyon jó volt. A BigN-es társaságból senki nem volt. -_-' Na mindegy, lássuk, mi történt. Reggel az 5.25-ös vonattal terveztem jönni, de az 60 percet késett. Meg voltam lepve. Olyan volt már, hogy Szolnokon állt 30-40 percet, meg előfordul (sajnos nem ritkán), hogy megáll a vonat. Amivel még nem is lenne gond, de amikor a semmi közepén áll, vagy fél órát, az már nem valami megmosolyogtató. De sebaj, nem maradtam le semmiről. A Hungexpón volt a MondoCon, ott még soha nem voltam. Az volt írva a honlapjukra, hogy a kettes metróval kell elmenni az Örs Vezér Térig, majd a 100-as busszal az Expo térig. De én kinéztem még korábban a térképen, hogy elég lenne csak a Pillangó utcáig menni és onnan el lehet sétálni. Tehát akkor megérkeztem, kettes metróval a Pillangó utcáig, és onnan séta. Nem is tudtam, hogy a metró megállóból látszik a Kincsem Park. Voltak is lovak, egy kicsit nézegettem őket, majd mentem tovább. Természetesen eltévedtem az elején. De én voltam a hülye, mert ott volt a térkép, és eligazodtam rajta, hogy merre kell menni, de miért indulok el az ellenkező irányba? -_-' Aztán a végére már bizonytalan voltam, mert annyit láttam, hogy csak a túloldalon van járda, vajon az vezet a jó út felé? Kiderül, hogy nem, vissza. Úgy döntöttem, hogy semmit nem bízok a véletlenre, megyek a 100-as busz megállójához. De az óránként közlekedik, és csak egy irányban az Örs Vezér Tere felé, úgyhogy ez a lehetőség is kiment. Úgyhogy elindultam az általam jónak vélt úton, de valami zsákutcát láttam, vagy az csak építkezés? Kiderült, hogy valami vásárcsarnokot építenek, és jönnek oldalról kocsik. Csak az lehet a jó irány. És ott a megváltó, az Albertirsai út, mely a térkép szerint elvezet a Hungexpo felé. És igaza volt. Innen már simán ment. Beléptem, megkaptam a jegyet. Továbbra is üdvözlöm azt a lányt, aki szorosra tette a csuklómra a karszalagot, alig bírtam leoperálni. -_-' Na mindegy, irány a K épület, karszalag bemutat, sima a bemenetel. Elkezdek szétnézni a standok között, mikor eszembe jut, hogy én nevezni akartam a karaoke versenyre. Gyorsan felszaladok, amikor nyugodtan konstatálom, hogy túl korán érkeztem. Még nagyban szerelték össze a cuccost, Tukeinonék meg próbáltak. De már nem volt sok hátra a nevezésig, csak 15 percet kellett várni. Közben beszélgettem az egyik Animecon fórumossal, Leeával. Jó fej volt, örülök, ha ilyenekkel ismerkedek meg. Jött a regisztráció, negyedikként fértem fel, Slayers (pontosabban Megumi Hayashibara. ^^'): Shakunetsu no Koi, feljegyezve. Nem nehéz dal ez egyébként. Kis hangtávokat énekel meg benne Megumi, aki ki tud énekelni egy oktávot, annak nyert ügye volt. A nagy durranást a tavaszi sakuraconra hagyom, mely Okui Masami: Mitsu dala lesz. 11-kor kezdődött a hagyományos karaoke. Nézegettem őket, de inkább a saját gondolataimmal voltam elfoglalva. Amúgysem hallottam sokat, mert kint egy öt tagú csapat bohóckodott... Csak akkor lett csend, amikor bejöttek, hogy karaokézzanak. Maximum the Hormone: What's Up People? Menten rosszul leszek. -_-' Nem a dalt utálom, nekem azzal nincs bajom, olyan, amilyen, de a dal lényegében részükről a hörgésről szólt... Nagy nehezen vége, jönnek a többiek. Vannak itt igazi énekesjelöltek. És feltűnt a színen Lam'O, aki jól nem ismert fel, ami nem csoda, hisz az előző, nyári conon nem találkoztunk úgy, csak később kerültem kapcsolatba vele a con fórumán, és utána MSN-en beszéltünk sokat. Egyébként ő volt az, aki megnyerte a nyári animecon karaoke versenyt. Közben figyeltem a hagyományos karaoke énekeket, most mintha jobb lenne, mint eddig. Vagy csak az én fülem lett toleránsabb? Mindegy. Később megjelent Lam'O öccse, Duong, ő már megismert, vele kicsit többet voltam együtt nyáron, mivel együtt Brawloztunk. És szinte az egész napot együtt töltöttük. Együtt néztük a karaokét, együtt néztük a PS3 játékokat (mivel Nintendo nem volt). Ez volt a két helyszín. Egyébként három PS3 játék volt. Egy Naruto, egy Uncharted, és egy Lost demo. Mivel nem szeretem a Lostot, mint sorozat, ezért maga a játék is teljesen hidegen hagyott. Az Uncharted igen élethű lett, szinte beleborzong az ember. Lehet, hogy elfogult vagyok (sőt, szinte biztos is), de MINTHA a Super Mario Galaxynek szebb lenne a grafikája. De szerintem csak azért látom így, mert a Galaxyt nem láttam még HD TV-n, régebbi TV-ken meg annyira lenyűgöző, tiszta, élénk a grafikája, hogy már csak emiatt is lehet szeretni. Duong csak Narutóval játszott, azzal tud játszani. Mondta, hogy remélte, hogy lesz Wii, mert PS3-mal (enyhe túlzással élve) bármikor tudnak játszani, de Wiivel nem, és azt is szereti. De nem sokáig maradtunk itt, mert 13-at ütött az óra (vagyis, ha üt, akkor 1-et ^^') amikor is kezdetét vette a karaoke verseny. Tehát negyedikként énekeltem. Jó-jó, csak az a baj, hogy nagyon hallatszik, ahogy izgulok. Én magam is visszahallottam magamat a hangfalból, hogy itt-ott úgy remeg a hangom, mintha vonaton ülnék. De mindenki azt mondta, hogy jó vagyok, amikor végeztem, az egyik zsűritag (mintha elismerően) bólint. Végül ma kikerült az Adarnára a végeredmény, 11. lettem a 15-ből 20,5 ponttal. Kezdetnek jó, mint első fellépés elégedett vagyok, csak tényleg ne hallatszódna, hogy izgulok... Most jut eszembe, hogy lehet, hogy a tavaszi con előtt az animekarácsonyon is lesz karaoke. Ott Okui Masami: It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dalt fogom versenyre vinni. Ez egyébként a Tekkaman Blade II OVA valamelyik dala, így hirtelen nem jut eszembe, hogy melyik. De a siker érdekében, már az előtte levő hagyomásnyos karaokéban is fogok énekelni, hogy szokjam a szituációt. Végeztem, utána nem hallgattuk meg mindet, még egy párat, aztán vissza a konzol-részlegbe, én néha benéztem a mellette levő mozi-terembe, hogy épp mi megy, de most nem akartam leülni animézni, bár a Nanát néztem volna. Amikor untam a konzolt, akkor egyedül lementem a karaoke terembe, amit nem is bántam, mert hatalmas élményben volt részem. Legalábbis én annak éltem meg: Az utolsó karaoke versenyző, ha jól emlékszem, Hikari néven futott, és Rie Fu: Life is Like a Boat (Bleach 1. ending) dalt énekelte, de valami gyönyörűen! Úgy kell elképzelni, hogy mindig van egy kis nyüzsgés a karaoke-teremben, de amikor ez a lány énekelt, mindenki csendben lett, és rá figyelt. Nagyon szépen énekelt, vissza tudta hozni a dal igazi hangulatát, és engem nagyon kellemes érzés árasztott el miközben hallgattam őt. Biztos voltam benne, hogy ő fog nyerni, erre megtudom, hogy 8. lett... Most ez engem azért háborít fel, mert abból, hogy mások is akkora figyelemmel hallgatták, mint én, ebből arra következtettem, hogy mindenkinek tetszik. Erre 8. lett. Egyébként egy Vietnami lány lett a 2., ő is nagyon szépen énekelt, jó volt őt hallani. Aki nyert, az is jól énekelt, de nem volt rám különösebben hatással. Aztán, hogy kinek mi a véleménye, nem tudom. A verseny után megint hagyományos karaoke volt. A végefelé kezdtem el beszélgetni Mystrával, aki szintén confórumos. Szimpatikus volt az írásai alapján, néha olyanokat írt, úgy fogalmaz, hogy nevetek rajta, szerethető. Élőben sem okozott csalódást. Nem sokkal ezután Duong hazament, én egy kicsit még szétnéztem, aztán azon gondolkodtam, hogy elérem a 18.13-as vonatot, vagy sem? Felhívtam Trunert, szerinte még maradjak, és várjam meg a 18 órakor kezdődő eredményhirdetést, mert szerinte úgysem érném el a vonatot. Én maradtam volna, de már untam. Kint tanakodtam, hogy mi legyen, amikor meglátom Mystrát, elindult haza. Úgy döntöttem, hogy elkísérem, aztán visszajövök, de egész a Stadionokig mentünk el, úgyhogy mentem utána én is. Pont elment az orrom előtt a 18.13-as vonat, de nem baj, mert kijött a Truner, meg az egyik lánnyal amúgyis megbeszéltünk egy találkozót. Az Index fórum Zorán topicjába ír. Adott nekem egy pár DVD-t, amin régi Zorán koncertek vannak. Aztán a Truner megvárta velem a 19.13-as vonatot. És hazaindultam. Jó volt ez a nap, kicsit ilyen kvázi reneszánsz hangulata volt. Arra gondolok, hogy 2006. október 7-én az őszi animecon is hasonló volt abból a szempontból, hogy azt is egy emberrel töltöttem együtt, az Krisi volt. Tehát jó nap volt, remélhetőleg az Animekarácsony is hasonló lesz.

Ja igen. Szeretném megkérni azt a lányt, aki lefényképezett minket pizzával a kezünkben, hogy valamilyen úton-módon keressen már meg, és küldje már el a képet. Kíváncsi vagyok rá.