Az első gondolatok a JAM Project BEST COLLECTION XIV Max the Max albumról

No, nemcsak Suara jelentkezett kislemezzel, hanem végre a JAM Project is kijött az új BEST COLLECTION albumával. Nincs értelme elemezni, hogy mennyire volt már itt az ideje, folyamatosan követem a tevékenységüket Twitteren, Instagramon, nehéz volt nekik a COVID időszak. Nagyon meg akarták ünnepelni a fennállásuk 20. évfordulóját (2020-ban), de az élet nagyon másképp tervezte náluk a dolgokat. Úgyhogy a leghosszabb szünet két BEST COLLECTION album között most volt. A 13. válogatásalbum A-ROCK címmel 2018 októberében jelent meg, a Max the Max pedig ma. Tehát 3 év és 9 hónap.

Úgyhogy volt mivel megtölteni az albumot, mert azért jöttek ki a dalok. De mégis, meghallgatva az albumot, most először volt olyan érzésem, hogy a JAM Project kezdi felélni a tartalékait. Először is a borító: Sajnos van néhány volt JAM Project album borító, amely megítélésem szerint meglehetősen rosszra sikeredett. Vagy a téma a problémás, vagy a kompozíció. És sajnos ez is a rossz borítójú albumok közé tartozik. Az az igazság, hogy a JAM Project nem olyasfajta zenét csinál, amihez feltétlen ugrániuk kellene örömükben. És igazából már a borítónál is érzékelhető, hogy az egész JAM Project dolog kezd elfáradni, mert valójában nem kéne feltétlen nagyon más "témájú" borítóképet készíteni, mint amilyen a Get over the Border vagy a THE MONSTERS borítója.

És hogy jóval régebbi albumok borítóit hozom fel példaként, jelzi, hogy az egész JAM Project repertoár mennyire egy témára épül fel. De hát miről ismerhető fel a rajongó? Sokáig elnézi egy együttes repetitív mivoltát (vagy egyéb hibáit). És miért nézi el sokáig egy rajongó, ha egy együttes repetitív marad? Mert szereti a stílusukat, és ha ne adj isten, jól is csinálják azt, amit csinálnak, akkor jó egy új dalban hallani egy hasonlót, de mégis mást. Mert új dalban hallhatjuk őket. Ez a helyzet nálam a JAM Project esetében. A Max the Max-szel összességében úgy vagyok, hogy ez még hallgatható, már nekem is lefele mutat egy utat a JAM Project ívében kreativitás terén. Ráadásul a másik, amit szintén baljósnak tartok, hogy mivel a 2021-es őszi szezonban remake-elték a NEO GETTER ROBO szériát (ha jól emlékszem), felénekelték újra két, a korábbi szériához énekelt dalukat, és mind a kettő rosszabbra sikeredett. A STORM 2021 még éppen ül, az még szól valahogy, de a DRAGON 2021 tényleg rossz lett. Az a baj egyébként ezekkel az új változatokkal, hogy nemcsak hogy nem hozzák vissza az eredeti változat hangulatát, de új értelmet se adnak a daloknak (ami a feldolgozások értelme lenne). A többi kislemezes dal nagyjából rendben van, ahogy megszokhattuk a JAM Project-től. Amit nagyon szeretek tőlük az új albumról, az a Tread on the Tiger's Tail, illetve a Piano Kyousoukyoku Dai-4-ban~Kaijin Sanka-nak van egyedi hangulata, nálam ez a két dal kiemelkedik az átlagból. Van még néhány jobb dal (pl. with love, Concerto of SRW), viszont rettenetesen hiányzik az albumról a Versus Road ~Higenjitsuteki Survival~ dal, amit 2020-ben magában adtak ki digitális formában, de azzal mindent vittek!

Ami szintén probléma, hogy az új dalok sem sikeredtek jóra. Van egy bevezető daluk a THE INTRO, írtak ennél jobb első dalt is. A NEVER END-G- meg ahogy kivettem a szövegből, egy GARO dal lesz (hihetetlen, hogy még mindig megy a sorozat), nem nehéz jobb GARO dalt találni ennél. Aztán az utolsó dal, a KAI is... Az utolsó dal a JAM Project-nél olyan, aminél érzékelhető, hogy annak a dalnak tényleg az a funkciója, hogy lezárja az albumot. Általában valamit útravalóul fogalmaznak meg, mintegy jó utat, sok szerencsét kívánnak, vagy a megérkezésről szól egy hosszú kaland után. Ezt egy idő után elvetették, mert egyre kevesebb volt az új ötlet ezekben a dalokban. Aztán jött az, hogy egy korábban kislemezen megjelent balladával búcsúztak, a KAI viszont a semmiből jött. Bár itt is hallható a "GARO" szó, ezért tudható, hogy melyik sorozathoz írták a dalt, de arra egyetlen korábbi albumukon sem volt példa, hogy egy ennyire jellegtelen, konkrét téma nélküli dallal zárják az albumot. Ráadásul ilyen jellegtelen dalokat írni a GARO-hoz? Azoknak mindig is volt egy különleges hangulatuk, a JAM Project egyik legszebb dalát az elválásról, búcsúzásról is a GARO-hoz írták (Kaze ~Tabidachi no Uta~), nem is volt annyira régen, ezt meg egyszerűen nem tudom, hogy gondolták.

Itt valami nem működik. Legalábbis egyértelműen elindult valami lejtmenetbe. Vannak jó dalok az albumon, de nem az a jellemző a JAM Project-re, hogy a jó dalok lennének kisebbségben... Remélem, hogy csak egy kisiklásról van szó, és nem arról, hogy az együttes felélte a tartalékait. Erre hamar választ kapunk, ugyanis 2 hónap múlva egy mini-albummal jönnek, és már a címét is lehet tudni: "The judgement". Jó a cím, az ítéletet mond majd a JAM Project várható további munkásságáról.

Addig is elérhető a Max the Max a Spotify-on.

2019. téli MondoCon - visszatérés

Na, visszatértem, újra karaokézok, és szeretek mindenkit. Alapvetően a MondoCon ugyanaz volt, mint a korábbiak, ez most más miatt különleges. De lássuk a kezdetektől.

Sokáig fent voltam éjjel, már voltam úgy is, hogy nem is alszok el, mert minek, de mivel előző éjszaka is 5 órát aludtam, ezért semmilyen rosszullétet nem akartam megkockáztatni, végül hajnali 3-kor elaludtam, és 8 órakor az ébresztőóra csörgésére felébredtem. Kicsit lazára, komótosra vettem a készülődést, 10 óra volt, mire összekészítettem mindent, és elindultam. A 151-es busszal mentem Kőbánya alsóig, itt még mentem vásárolni. Eléggé nehzeen végeztem, mert a pénztárnál az előttem lévőnek valami hozzátartozója még odavitte a kosarát, így +1 embert kellett kivárni. És mivel késésben vagyok, így bosszantott a dolog. Most a Korponai utcánál a hídon át a villamossíneknél mentem, nem tettem kerülőt Kőbánya felsőnél. Esett a hó az éjjel, ami ugyan nagyon széppé tette a környéket, de csúszóssá is, úgyhogy vigyázni kellett. De odaértem, és mentem is fel a karaoke terembe.

Itt volt a szokásos csapat, 8, John, Mazsibazsi, Waka, ToumeiNi, Mai is hazajött Dél-Koreából, Leea, Orsi. Mindenkinek nagyon örültem, azoknak is, akiket nem soroltam fel. De igazság szerint most ezen a conon mellékvágányon vannak nálam, mert megjelenik valaki, akivel nagyon régóta szerettem volna személyesen találkozni. A hagyományos karaoke már javában ment, sor most nem volt a feliratkozásnál így feliratkoztam gyorsan. A 19. lettem. Na, ez menő szám. Leültem, nézelődtem Nintendo 3DS-en, közben kapom a Facebook üzenetet, attól, akivel terveztem jönni, hogy itt áll a sorban, de nem bírja a hideget, ezért lehet, hogy inkább hazamegy. Hogy micsoda? O_O Már tavaly nyáron is mondtam neki, hogy jöjjön újra MondoConra, azt mondta, nem tud, mert programja van. Rendben van, elfogadom, már csak azért is, mert fogadkozott, hogy lehet, hogy jön ősszel. Ez ugyan elmaradt, de ezt a télit mindenképp megígérte, és a hideg miatt ne jöjjön? Azt már nem! Azonnal szaladtam le hozzá. Közben megkérdeztem Orsit, hogy valamit tehetünk-e érte, de csak bíztatni tudott, hogy ha már eddig eljött, akkor már ezt bírja ki. Ez is jó. Lementem, ki a bejárathoz, elkezdtem keresni. Mondta, hogy a sor közepén van. Nagyjából ott nézelődtem, de hátrább látom, hogy integetnek. Igen, az ő lehet, Hikimisa. 2011 őszén volt utoljára MondoConon, személyesen 2012. szeptemberében találkoztunk utoljára, ennek fényében csodálkoztam, hogy távolból felismert. Jó volt újra látni személyesen. Kicsit beszélgettünk, mondta, hogy miért fordulna vissza, nem akarja megvárni a sort, meg drága neki a jegy. Beszélgettünk, mert sokáig csak Facebookon írtunk egymásnak. Már kész lettem volna elengedni, amikor a földön egy kis tócsában találtunk egy MondoCon jegyet. Mondom neki, nem mész te sehová, bemegyünk szépen. Felvettük a jegyet, kicsit megtisztítottuk, felhúzta a karjára, és azon nevettünk, hogy az égiek is azt akarják, hogy eljöjjön. Végül tehát bejutottunk. Felvezettem a karaoke terembe, leültünk, és aztán ott is elég sokat beszélgettünk. Nem tudom, hogy a Facebookos csevegések hatása-e, hogy azért tartottuk a kapcsolatot, de ugyanúgy beszélgettünk, mintha nemrég találkoztunk volna utoljára. Semmi zavartság a több éves szünet miatt, ami szokott lenni, ha olyannal találkozunk, akit nagyon rég láttunk utoljára.

Pont én lettem volna a következő aki énekel, amikor megszakítják a hagyományos karaokét, mert kezdődik a zenei tippmix. Amiben együtt indultunk. Mondjuk a részéről necces volt, mert nincs nagyon ideje animéket nézni, és mivel csak 2018-as animék voltak a listában, és nem igazán követte az aktualitásokat, ezért kicsit nehéz volt, de beírtam őt is. Igazából mind a ketten csak tippeltünk, mert én sem az alapján választok animét, hogy mik a legújabbak, hanem, hogy mik keltik fel az érdeklődésemet, de néhányat láttam a (most már) tavalyi évből. Keveset tudtam biztosra, ő is csak ráérzésre mondta a tippjeit. Mindegy, az volt a lényeg, hogy együtt zenekvízeztünk. Miután ez most csak 36 (3×12) feladványos volt, ezért gyorsan vége lett. Ezután elmentünk megnézni a vásárokat, meg a PC-, konzolrészleget, ezalatt is sokat beszélgettünk. Különben azért is szerettem régen is találkozni vele (ez 2009-2011 között volt), beszélgetni, mert van saját véleménye a dolgokról, és ez imponált már akkor is. És ahogy múltak az évek, persze még többet láttunk, még érettebbek lettünk, több téma szóba került. Az az érdekes, hogy vietnami létére választékosabban fejezi ki magát magyarul, mint egy átlag magyar. Ami megdöbbentett, amikor megkérdeztem, hogy milyennek látja a MondoCon-t ennyi év után, azt mondta, hogy semmi változást nem lát, minden ugyanolyan, mint régen volt. Mondja ezt úgy, hogy 2011 őszén volt utoljára...

Egyébként Dalcsata volt, amíg nem voltunk ott, Japánban a január 1-jei Uta Gassen után, ezt szervezték meg (ami nagyon jó ötlet), de ezt már nem akartuk meghallgatni. De 13.22 körül mondtam neki, hogy menjünk vissza, mert lassan vége, és én leszek az első, aki énekel. Kicsit késtünk, mert már ment a hagyományos karaoke, de mutattam magam, hogy ott vagyok, és ugye lehetek én a következő? Micsoda beszéd az. Amit énekeltem, az pedig a Super Robot Wars V-ből a NEW BLUE. Amiről annyit írtam, hogy mennyire imádom. Nagyon el akartam énekelni, megmutatni a nagyközönségnek ezt a csodát. És annyira imádtam énekelni, hogy azt szavakba nem tudom önteni. A legmagasabb hangok ugyan most sem jöttek ki, el is döntöttem, hogy nem fogom erőltetni. De így is nagyon jó volt. Annyira jól éreztem magam, miközben énekeltem, és mondták többen is, hogy látszott, hogy szeretem ezt a dalt. Ezt nem lehet nem szeretni. Hikimisa is mondta, hogy lenyűgözte, hogy milyen magas hangot tudok kiénekelni. Mondta, hogy szerinte neki nem menne. Pedig egyébként van neki is hangja, egyszer régen énekeltünk együtt magunknak, és ha motivált lenne abban, hogy énekeljen, és sokat gyakorolna, akkor művelne csodákat versenyeken. Ami énekemet illeti, azért mert nem sikerült felénekelni december 5-én a dalt, attól még a gyakorlás nyomai ott vannak, ennek a gyümölcse volt az előadás, amit nagyon élveztem. Egy kicsit még maradt, beszélgettünk, aztán ő elment, valamit elintézni, de visszajön. Most nem nagyon akartam erőltetni, de amikor régen volt MondoConon, akkor mindig azt csináltuk, hogy elemeztük a hallott dalt, meg az énekest. Miért ezzel áll ki, ennek versenyre kellene mennie, az meg hol volt, amikor az önkritikát osztották, mert ilyennel kiállni énekelni... És ezzel szórakoztattuk egymást.

Addig Orsival beszélgettem, amíg nem jött vissza. Ő még éhes is volt, úgyhogy mentünk a karaoke terem elé, ott van a szokásos japán kajálda, ott vett magának... háromszögrizst. Mi is annak a neve? Amíg sorban álltunk, beszélgettünk, felcsendült egy régi "kedvenc" a Vampire Knight-ból a Futatsu Kodou Akai Tsumi. Erre mondtam Orsinak, hogy vannak a mainstream dalok, amiket minden egyes karaokén elénekelnek, de jól senki nem tudja elénekelni őket. Visszamentünk, amint sorra került, közben Hikimisa is visszajött. Most inkább figyeltük az énekeseket. Egyébként is nemsokára én következtem. A második dalom a GARO -VANISHING LINE-ból a Sophia. Tegnap teljesen spontán jutott eszembe, hogy elénekelhetném ezt a dalt. Habár nem gyakoroltam ezt a dalt, de úgy éreztem, hogy át tudom adni azokat az érzelmeket, amiket ez a dal közvetít. Ez most nem igazán jött be, mert nem nagyon volt hangom. Kicsit erőltettem az énekemet. Mert mindig, amikor beszélgettünk, mondtam neki valamit, szinte mindig kiabáltam, hogy a tömegben hallja, amit mondok. De ha másért nem, érdemes volt megmutatni ezt a dalt. És nem is énekeltem többet. Tehát JAM Project és Okui Masami, ez a mai mérleg. Mindig is ilyen jó mérlegem legyen. Imádom mind a kettőt. Mondjuk Okui Masami benne van a JAM Project-ben, de van mit imádni rajta külön, mert amit szólóénekesnőként csinál, az egy csoda.

Nem sokkal az énekem után Hikimisa szólt, hogy megy, én meg elkísértem. Ahhoz képest, hogy csak a bejáratig terveztem menni vele, elmentem vele egészen Kőbánya alsóig, a 151-es buszhoz. Ezen út alatt is beszélgettünk, amikor felszállt a buszra, megígértük egymásnak, hogy mindenképp találkozunk még személyesen. Egyedül mentem vissza, de mire visszatértem, már ment a Jpop, Kpop videoklip vetítés, Leea, Orsi, Mystra, Tsuki voltak a karaoke terem előtt álltak. Kicsit beszélgettem velük, de később felhívtam Wakát, hogy merre van. Miután eligazított, lementem a PC-khez, láttam, hogy ott Rocket League-ezik. Ott szurkoltam neki, de sajnos vesztett. Ezután szétnéztünk kicsit. Láttam, hogy a retro konzoloknál szabad a Nintendo GameCube, benne a Mario Kart: Double Dash!!. Meginvitáltam egy játékra, bár elmondása szerint még soha nem játszott ezzel a Mario Karttal. Aztán végig második volt. Na emeltük a tétet, most 100cc-n játszottunk (előző 50cc volt értelemszerűleg). Itt változatosabb lett az eredmény, de összességében itt is második volt a végelszámolásban. Van érzéke a játékokhoz, ne sajnáltassa magát.

Már majdnem 18 óra volt, ezért elindultunk vissza a karaoke terem felé, de még mindig a videoklipek mentek. Viszont meglepetésre a sikongatás csak elenyésző volt. Valószínűleg azért, mert a zene is halkabb volt a megszokottnál. Így most meg lehetett maradni a karaoke terem közelében. Csak majdnem negyed 7-ig tartott, amikor eredetileg 6-kor vége van. Közben Mazsibazsi mondta, hogy már inkább menne haza. Mivel most is telekocsisat játszik, ezért megkértem, hogy ha van hely, engem is vigyen haza. Volt. Még kicsit maradtunk, elbúcsúztunk a többiektől. De még nem indultunk el, hanem le a földszintre, ugyanis Wakát is elvitte volna, de ő még hallani akarta az eredményhirdetést. Miközben vártuk a karaokés eredményhirdetést, szegény Mazsibazsit hullára lefárasztottam. Egyébként is szeretem szívatni, mert szeretem látni a reakcióit, de ma különösen látszott mennyire élvezi, hogy L'art Port L'art Társulat, ezen belül is Besenyő Család idézetekkel fárasztom. Ráadásul beszállt ebbe Waka is, mert ő is nagy L'art Pour L'art rajongó. Miután vége lett az eredményhirdetésnek, elindultunk hazafelé. De Waka végül maradt, ugyanis mindenki, aki részt vett a Dalcsatában (így ő is), kaptak közösen egy tortát, abból még ki akarta venni a szeletét, de őt már nem vártuk meg. Igen, amikor ilyen nagyon oldott, bolondos hangulatom van, akkor vigyázni kell velem, mert halálra fárasztom a másikat.

Tehát, hazavitt, és letett. Jó volt ez a MondoCon, nagyon örültem mindenkinek, különösen Hikimisának, hogy visszatért. Mondta, hogy elképzelhető, hogy jön tavasszal is, ki fog derülni.

GARO: Guren no Tsuki ending

Rászántam magam, hogy megnézzem a GARO animesorozatot. Három szériából áll, most tartok a másodiknál, mely a Guren no Tsuki-nál. Ahhoz képest, hogy mennyire félelmetesnek gondoltam, egyáltalán nem az, sőt! Nagyon is jó, mert nagyon jó szimbólumok vannak az emberiség viselkedéséről. Részletesen még nem tudok írni az animéről, mert eléggé összetett, és ha jó elemzést akarok írni róla, ahhoz nagyon össze kell szedni a gondolataimat. De annyit el tudok mondani, hogy a Guren no Tsuki jobban tetszik, mint a Honoo no Kokuin. Élettel telibb, jobb a történetvezetése, több a humor, több emberrel találkozunk, ismerkedünk meg. A csapat is jobban tetszik, nem utolsósorban a történet is. Ehhez képest rettenetesen meglepett, hogy a Guren no Tsuki-t rettenetesen leértékelték. Ez annak a példája, hogy nem feltétlen érdemes csak a másik véleményére adni, mert a személyes értékrendem szerint láthatom másképp az adott művet. Ez van a Guren no Tsuki-nál is. Vannak akik 1 pontot adtak rá, nekem nagyon bejön. Legtöbbeknek a történet nem tetszett.

Különösen az első ending. Sasaki Sayaka már énekelte a Honoo no Kokuin első endingjét. A CHIASTOLITE sokkal vadabb, erősebb, az ének is nagyon gyors, a Guren no Tsuki első endingje viszont bár dinamikus, de lassabb, és sokkal több érzelem van benne. De milyen érzelmek! Tomboló, szenvedélyes, olyanok, amiket éreztem már belül, nagyon jó volt érezni, ezért nagyon megszerettem ezt a dalt. Kamon a címe, és az lepett meg, hogy a zenét Okui Masami írta. Megint bebizonyította, hogy tud zenét írni.

Top 40 JAM Project #7

Kaze ~Tabidachi no Uta~

Mondanivalójában a tegnapihoz hasonló dal következik, de most nem Okui Masami stílusában. Ez egy sokkal fajsúlyosabb, erősebb dal az elválásról a búcsúzásról és az örök utazásról. Pont azért ez is olyan dal, amit akármennyire is szeretek, nem szeretem hallgatni, mert annyira erős érzelmileg, hogy valósággal depressziósnak érzem magam a dal hallatán. De azért, mert ilyen hatást vált ki, azért van helye a listán, ennyire előkelő helyen. A szöveg is a szomorú elválásról szól, és konkrétan ez az a dal, ahol Endoh Masaaki olyan magas hangokat énekel ki, amit sehol máshol nem, még a szólókarrierjében sem. És pont ott, ahol a szöveg is a legerősebb. A zene is nagyon jól meg van írva, az érzelmek hitelességét pedig mutatja, hogy nem kell feltétlen érteni a szöveget, ahogy éneklik, abból minden kiderül. A GARO dalok legjobbika.

Top 40 JAM Project #22

Gekka

Az olyan GARO dalok, mint a Guren no Tsuki második openingje nagyon árulkodóak afelől, hogy mi is az egész széria mondanivalója. Bár én is csak az animét láttam, de azt gondolom, hogy legalább ezeket érdemes megnézni, ha az előszereplős sorozatokat nem is, mert sokat mond az emberiségről. Ez is különben olyan dal, amit nem szeretek hallgatni, mert túl sok érzelem van benne. Mégis helye van a listán, mert az érzelmek mind az utolsó dallamig hitelesek, nem utolsósorban a zene, és az ének is elsőosztályú. Azon JAM Project dalok közé tartozik, ahol meghallhatjuk, hogy az énekesek meddig képesek felvinni a hangjukat. Azok ott valódi hangok, semmi utómunka nincs benne, ezt koncerten is bizonyították. 2006 óta létezik a GARO széria, azóta több inkarnációt is megélt, rengeteg dal készült, ez az egyike annak, amelyik a legtöbbet árul el a sorozat mondanivalójának fontosságáról, annak érzelmi oldaláról.

Top 40 JAM Project #27

PLATONIC

Ismét egy ballada, ismét egy Okui Masami szóló. A címből kikövetkeztethető, hogy beteljesületlen szerelemről van szó, de gyönyörűen énekli ki a fájdalmát. Azért nagyon jó, mert az hallható, hogy megéli a fájdalmát, elmerül benne, ettől válik élővé a dal. Hallgatása közben azt érzem, hogy a fájdalom is az élet része, amiből adott esetben lehet tanulni. Nem panaszt hallok az énekben, és erre főleg akkor jöttem rá, amikor először meghallottam az énekesnő saját verzióját. Okui Masami ugyanis megtette azt, hogy felénekelte a dalt Symbolic Bride albumára, amivel elkövette énekesnői karrierjének egyik legnagyobb hibáját. Ott ugyanis teljesen más stílusban énekel; Olyan, mintha sajnáltatná magát. A zene is sokkal lassabb, vontatottabb, melyeknek köszönhetően bőven az album mélypontja. Ellenben az eredeti JAM Project verzió dinamikus, élő, ékes bizonyítéka annak, hogy úgy is lehet a fájdalomról énekelni, hogy az az élet része.

Top 40 JAM Project

Néztem, hogy több előadóról is állítottam össze toplistát, de a JAM Project kimaradt. Pedig emblematikus alakja (ahogy a tagok is külön-külön) a japán anime zenének, már lassan 8 éve rajongok értük, 9 éve ismerem a zenéjüket, azt gondolom, hogy érdemes összefoglalni az elmúlt 18 év legjobb 40 dalát tőlük.

Egyáltalán nem volt könnyű, mert amikor elkezdtem összeválogatni, hogy melyek kerüljenek be a listába, akkor összesen 76 dal gyűjt össze. Hát ebből igencsak nehéz lesz rostálni, lesz közülük jónéhány, amitől nagyon nehéz lesz megválni. De végül meglett a 40 dal. A további 36 közül volt olyan, amivel inkább csak magát az együttest akartam megmutatni, hogy mitől is olyan különlegesek. Szeretem azokat a dalokat, de nem feltétlen mondanám, hogy a legnagyobb kedvenceim. Mert hát megvan a személyes értékrendem, hogy mitől szeretek meg egy dalt. Az utóbbi időkben egyre inkább preferálom az élő hangzást, amiben a JAM Project erős, valamint olyan hangulatot áraszt magából, amivel tudok azonosulni. Ez az, ami szubjektívvé tesz egy listát, ez az, ami miatt örök viták vannak egy ilyen listán, mert mindenki más dalt tenne be. Ez az én egyéni listám, mindegyiknél meg fogom írni, hogy mi tetszik benne, és miért.

Ahogy írtam, van néhány dal, amit sajnáltam, hogy ki kellett húzzak. Ezekből mutatnék meg egy néhányat. Most azok a dalok jönnek, amik épp hogy kimaradtak a 40-es listából.

The advent of Genesis

Egy Super Robot Wars ending mindig különleges. Általában lassú dalok szoktak lenni az endingek, amik lezárják a játékot. Most sincs ez másképp. Okui Masami volt az, aki nemcsak hogy a játékhoz megfelelő endinget írta meg, hanem azok számára is hallgatható értelmezhető dalt írt, azoknak is, akik nem játszottak a játékkal. Bár a szövegben benne vannak a harcok, űrbéli események, de ezeket át lehet írni gondolatban, és lehet olyan szöveget kreálni, hogy a való életre reflektáljanak, és akkor máris egy tökéletesen élvezhető dalt kapunk a játéktól függetlenül, úgy, hogy a zene semmit nem veszít az értékéből. Ezt kéne egyszer elénekelnem.

Mirai he no Chikai

Ez az egyetlen JAM Project dal, ahol megbocsájtom Ricardo Cruz jelenlétét, itt szeretem, ahogy énekel. Amúgy nem rajongok azért, ahogy néha beleénekel egy-egy JAM Project dalba. Van énekhangja, tehát a tehetsége miatt kap helyet az együttesben, de nem szeretem a fizimiskáját, és igazából a hangja miatt sem vagyok annyira oda. De ez van annyira jó, hogy itt még ő is pozitívan érvényesül. Azt az erőt szeretem, ami hallható a dalban, sajnálom, hogy nem tudott bekerülni a 40-es listába.

Milky Way

A Get over the Border egy különleges album, ugyanis a megjelenéséig csak kevés kislemez jelent meg (Matsumoto Rica kiválása miatt rövid ideig nem is adott hírt magáról az együttes), ezért többségében itt saját dalok vannak. Így lett ez az együttes legegyedibb albuma, ahol inkább a tagok egyéni stílusa dominál. A Milky Way konkrétan egy szóló, méghozzá Okui Masami éneke hallható benne. Mintha csak a stúdióalbumából hallanánk egy dalt. Itt énekli ki azokat a fájdalmakat, nehézségeket, amiket 2008-ban élt meg. Márpedig abból neki különösen kijutott, hiszen nagy beteg is volt abban az évben, pihenésre kényszerült (neki legalábbis mindenképp kényszer). Meg hát Matsumoto-san kiválása sem kis fejfájást okozott az együttesnek, úgyhogy volt miről énekelnie ebben a dalban. Gyönyörűen kiénekelte a fájdalmát, egy újabb példa arra, hogy miért szeretem annyira Okui Masami-t.

Garo ~SAVIOR IN THE DARK~

A dal, amivel az egész GARO-széria elindult, ami mára legalább annyira jelentőssé vált a JAM Project karrierjében, mint a Super Robot Wars. És hát nincs mit tagadni rajta, ennek a sorozatnak is nagyon jó dalokat írnak, amit bizonyít már az első dal is. Hangulatilag is nagyon ott van, a dal is meg van írva, egyszerűen élmény hallgatni.

Nos ennyi. Holnaptól napi egy dal, az első helyezettig.

Eredeti Okui Masami: Sophia kislemez

Hát íme az új Okui Masami album hatása, megvettem az egyik belőle készült kislemezt. A Sophia, mely a GARO -VANISHING LINE- anime első ending dala. Az animét még nem láttam, mert ha nézek GARO sorozatot, az első szériától tervezem megnézni. De láttam annak idején az első részt, és nekem túl erőszakos volt. Értettem, hogy mit akar mondani, de a kifejezési mód nem tetszett. De gondolkodtam azon, hogy az Okui Masami dal miatt végignézem az animét. Meg micsoda férfias dolog kibírni egy olyan alkotást, amit korábban nem tudtam. Azt hiszem, elő fognak kerülni a JAM Project dalok is.

De most a kislemez. Nagyon kellemes meglepetés volt a HAPPY END album, nem győzök örvendezni, hogy mennyivel jobb lett, mint a Love Axel vagy a Symbolic Bride. Ez arra inspirál, hogy megszerezzem az albumot eredetiben, és a hiányzó kislemezt. Az Innocent Bubble-t előrendeltem, a Sophia kimaradt. Megszerettem a dalokat, de igazán csak most érzem, hogy mekkora jelentőssége is van nekik. A HAPPY END egyik nagy erőssége ugyanaz, mint a régi albumoké, hogy Okui Masami megint egy koncepció köré építette a dalokat. Az egész albumnak egységesen van mondanivalója, amibe nagyon jól beleillenek mind az Innocent Bubble, mind a Sophia kislemez dalai is. Visszatekintés a múltba, számot az ad az életéről, újra az értékrendjéről, hitéről énekel, erre pedig kiválóan alkalmas egy 25. évfordulós album, melyet 50 évesen énekelt fel.

A Sophia kislemez két dala tartalmazza az énekesnő életének negatívabb, bánatosabb oldalát. Már elemeztem korábban a dalokat, a Sophia inkább elmélkedős, az élet nehézségeit igyekszik viselni, a THE COUNTDOWN viszont fajsúlyosabb. Nagy változás előtt áll, érződik benne a múlt elengedése, ugyanakkor kész az újat befogadni. Mindenképpen nagyon jó szám, régen írt ilyet.

Úgyhogy nagyon örülök a kislemeznek, kellett már egy erősebb alkotás az énekesnőtől. A CDJapantől rendeltem meg, és gond nélkül megérkezett. És ez volt a lehetőség, hogy be tudtam scannelni a borítót jó minőségben. Mert az egyik Okui Masami rajongó bescannelte, amikor megkapta a saját példányát, de eléggé rossz minőségben, össze-vissza voltak a képek, ráadásul a belső borítók valamiért kis méretben jöttek át, úgyhogy az csak mostanra lett meg jó minőségben. Fel is tettem őket a VGMdb kislemez oldalára. Nem tudom, hogy fognak-e variálni rajta, ott most eléggé össze-vissza vannak a borítók megnevezései, mert az előzőek (a fentebb említettek) is ott vannak. Remélem, rendezni fogják majd. A weboldalra meg regisztrálni kell, ha valaki a mellékelt képeket jó minőségben akarja megnézni, de megéri, mert sok kifejezetten ritka kiadvány borítója is fent van. Ez a weboldal egyik ékes bizonyítéka, hogy a közösség által szerkeszthető weboldalak mennyire értékesek. Van felügyelet felettük, és ezeket az oldalakat többségében olyanok szerkesztik, akik rajongásuk tárgyáról akarnak minél több információt megosztani, kevés az olyan, aki betrollkodik egy ilyen oldal szerkesztésébe, meg azt azonnal le is fülelik.

A scannelés meg nem volt egyszerű folyamat, mert néhány hete hoztam fel Pestre a scanneremet, és nemrég üzemeltem be. Ma akartam használni, hogy a kislemezt bescanneljem, de nem akart kommunikálni a Windows-zal. Eddig tudtam Windows 10 alatt használni, de most valamiért nem ment, nem látta a driver a scannert. Amúgy régi scannerem van, HP scanjet 3970-es, ennek csak Windows Vistáig van támogatása, sőt, maga az illesztőprogram csak a 32-bites Windows XP alatt van listázva. Ezt töltöttem le, és telepítettem, és ha hibásan ugyan, de mindig működött. Mert még csak nem a is a működésében volt hiba, hanem esztétikai hibák (nem jelentek meg a ikonok, így ki kellett találni, hogy melyik scannel), de lehetett használni. De most egyáltalán nem látta a scannert. Próbáltam az eszközkezelőben megnézni, más univerzális scannelőprogramokkal, hogy megy-e de semmi eredménye nem volt. Aztán végül az lett a megoldás, hogy VirtualBox-on keresztül tettem fel a gépre egy Windows XP-t, és ott működött a scanner. Amit el tudok képzelni, hogy olyan frissítés jött Windows 10-re, ami már végképp nem kommunikál olyan eszközökkel, mely nem kompatibilis vele. De ilyen jellegű ismeretem még nincs. De legalább 2 óra volt, mire megtaláltam a megoldást. Ez az egyedüli, amit nem szeretek az informatikában. Ha valami gond van, arra sok esetben nehéz megtalálni a megoldást, és több óra azt orvosolni. Mert egyedi a probléma, sokszor nem arra kérdeznek, hanem csak valami hasonlóra, és az sem segít feltétlen. Nem egyszer jártam már így. Már ha lehet orvosolni persze. De ez most mindegy, a lényeg, hogy sikerült végül scannelni.

Hőálló MondoCon - 2018. nyár

Ismét MondoCon. Jó buli, szeretjük, de szerintem most ez is inkább elemzős lesz, semmint élménybeszámoló feeling, de azért igyekszek valami jót összehozni.

SZOMBAT

Főleg, hogy szombatra virradó éjjel eléggé keveset aludtam. Van az, amikor azért alszok keveset, mert valami nagyon nyomaszt, és nem hagy aludni, és van az, amikor annyira jól alakulnak a dolgok, annyira lelkesít, hogy minek aludjak, amikor dolgom van? Szerencsére az utóbbi eset áll most fent, bíztam is abban, hogy most mindennél jobb lesz a MondoCon, csak hát szinte egész nap éreztem, hogy nem aludtam semmit.

Mivel korán ébredtem, még otthon ténykedtem, rendezkedtem az új albérletben. 9 óra után néhány perccel indultam el, a 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, innen majd 40 perces séta eljutni a Hungexpóig. Tettem fel a telefonomra videót, azt néztem. Na nem animéset, hanem konkrétan az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem. Akárhányszor nézek meg egy-egy adást, ugyanúgy élvezem, mintha először nézném. Ezzel el is voltam, míg oda nem értem. Meglepett, hogy őrök az asztaloknál, és belenéznek a táskákba. O_O Már megint szúró-vágó szerszámok? Hát lessenek bele, ha jól esik nekik, nekem nincs mit titkolnom.

Ezzel megvoltunk, mentem is fel a karaoke terembe. Elég hamar odaértem, még el sem kezdték. Sőt csodák csodájára most 15.-16. voltam a listán feliratkozáskor, mint szoktam, hanem második. A Naruto Shippuuden egyik endingjét választottam, a MOTHER-t. Ez az egyetlen Visual Kei dala a Narutónak, ha jól tudom, a MUCC énekli. Nem vagyok híve a műfajnak, a dalnak a szövegével sem tudok feltétlen azonosulni, de valahogy hallgattatja magát a dal, és annyit hallgattam, hogy megcsináltam belőle a kfn-t. Közben próbálgattam a dalt, és ment. Most is ment, csak a levegővétellel volt komoly probléma, illetve azt éreztem, hogy a legmagasabb hang nem jön ki, ezért nem kísérleteztem vele. Az első dal amúgy érdekes volt, amit énekeltek, mert a Kuroko no Basukét most nézem, pont azt az openinget énekelte valaki, ahol most tartok az animében. Vicces volt hallgatni, az animét meg ajánlom mindenkinek, a legjobb, legszórakoztatóbb sportanimék egyike, melyet valaha láttam. Amúgy Narutóból vasárnap jubiláltam, ugyanis elértem a Shippuuden 300. részét.

Annak ellenére, hogy nyár van, sokan jelen voltak a karaokés csapatból. ToumeiNi, Roni és Narumi nem voltak. Örültem mindenkinek, csak mivel éreztem, hogy keveset aludtam, nem voltam annyira kommunikatív. Ráadásul nagyon éreztem, hogy meleg van, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem éreztem annyira jól magam szombaton. Így némileg eseménytelenül telt el a nap. Mai volt az, akivel sokat beszélgettem. Nem is ismertem fel őt az elején, mert új frizurát varázsolt magának, és némileg másképp nézett ki, mint ahogy megszoktam. Csak a versenynél ismertem fel, amikor Mazsibazsival duettezett. Jók voltak, kár, hogy nem lettek helyezettek. Az mondjuk várható volt, hogy Waka és Superion fognak nyerni, mert hihetetlenül jó dalt választottak, és nagyon jól előadták együtt, teljes volt az összhang. A második és harmadik helyezettre nem emlékszem. Igazság szerint nem nagyon figyeltem a versenyre, mert a Mario Kart: Super Circuit-tal játszottam Nintendo 3DS-en. Az utóbbi időkben nagyon beindult nálam a játék, jó eredményeket érek el benne (pedig az egyik legnehezebb Mario Kart), és inspirált vagyok abban, hogy egyre jobb legyek benne.

A második dalt lelkesedésből énekeltem el, de félig tévedés volt. Ez a .hack//Roots-ból volt a Boukoku Kakusei Catharsis. Írtam most néhányszor az ALI PROJECT-ről, igazából nagyon sokáig képtelenségnek gondoltam, hogy ALI PROJECT-et énekeljek. Néhány női előadóval úgy vagyok, hogy azt férfinak is el lehet énekelni, jól áll nekik. De az ALI PROJECT ezt a határt nagyon túllépi, de nemrég gondolkodtam el azon, hogy el lehet énekelni a magam módján ezeket a számokat. Nem volt rossz, de tévedés azért volt, mert nagyon gyors dal, és belebotlott a nyelvem, meg a levegővétel... Ez az egyik ok, ami miatt problémásak számomra a gyors dalok.

Még a verseny előtt tudtam, hogy nem kerülök sorra, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek szétnézni a konzoloknál, meg a vásároknál. Nem örülök az új helynek ahol van, mert bejutni könnyű oda, de maga az épület akkora hatalmas, hogy nem találom azt a bejáratot, ahol bejöttem. Máshol jövök ki, és kereshetem, hogy hol van a főépület. A vásáron jó szokásnak megfelelően rengetegen voltak. Nem terveztem vásárolni semmit, még akkor sem, amikor szétnéztem a konzolos cuccok között, hogy mennyi menőség van: Pólók, bögrék, poharak, kulcstartók, kitűzők, plakátok. Akármennyire is inspiráltak, még nem lehet. De amikor a plakátok között megláttam, hogy van Super Mario Bros. 3-as, azt már nem hagyhattam ott. Nekem EZ KELL! A Super Mario Bros. 3 nem csupán a gyerekkorom, hanem az életem. Ha meghalok, temessék mellém a játékkazettát is. Megvettem, 1.500 forint még megfelelő volt. Rettenetesen örültem neki, ez lesz a retro részlegem legékesebb gyöngyszeme, a TV fölé lesz kitéve. Hordozgattam is magammal, mint egy kincset. Amikor megmutattam pár embernek, otthon neten keresztül is, már jelentkeztek érte, hogy mondjam meg szépen a címemet. Nem úgy van az.

Egyre több ilyen videojátékos relikvia lelhető fel Magyarországon, ami mindenképpen örömteli. Gondolom, hogy a fellendülő eSport iparnak (nevezhetjük így) köszönhetően egyre többen érdeklődnek a videojátékok felől, egyre elterjedtebbek az ingyenesen játszható játékok. Elsősorban a Geek Corner-nél (valaha Holdfény) menőségeket találni, náluk van a legtöbb, de a videojátékbolt.hu-nál is érdemes szétnézni, valamint a WestEnd-ben a Story Shop-ban is van néhány videojátékos relivkia, de megítélésem szerint itt meglehetősen drágák. Ezeket nézegetve a MondoConon, nagyon inspiráló volt, korábban is volt olyan gondolatom, hogy be lehetne ezekből folyamatosan vásárolni, és menő lenne videojátékossá tenni a lakást, ahol lakok, ez most megerősödött. Természetesen mindenféle van. Plakát mellett volt bögre, pohár, póló, kulcstartó, kitűző, társasjáték, és a jó ég tudja mi, egyik menőbb, mint a másik.

Amúgy a konzolrészleg erős volt a MondoConon, bár inkább a trendi PC játékokra voltak kihegyezve. Volt PlayStation 4, XBOX ONE is, egyetlen Nintendo Switchet láttam, rajta Mario Kart 8 Deluxe-szel. Ez mondjuk jó volt, jó nagy ívelt TV-re volt rácsatlakoztatva. Meg egy Super Nintendo Classic Mini-t szúrtam ki a bejáratnál, ezen játszottam egy kis F-Zerót. A retro részlegnél pont a Nintendo 64 TV-je nem működött, pedig vittem volna a Mario Kart 64-et. Na nem el, hanem játszottam volna rajta. Akartam szólni az illetékesnek, de nem találtam ott senkit. Retróknál volt még PlayStation 2, Sega DramCast, XBOX, meg a kamu konzol is. Voltak kormányos autóversenyjátékok is, kettőnél Formula 1 2017 volt. Az egyiket kipróbáltam, de valami rettenet volt. Kétszer azért diszkvalifikáltak a versenyről, mert induláskor a fékezés gombot nyomtam... És hát milyen versenyző az, aki fékezéssel rajtol? Azt hittem, hogy azzal adom a gázt. Aztán rájöttem, hogy a másikkal, de utána is borzasztó volt. Hát nem egy Mario Kart, az biztos. Teljesen realisztikus autóverseny, és nem olyan, hogy végig adni kell a gázt, és akkor nyerünk, hanem tényleg... Látszik, hogy nem játszottam ilyen játékkal soha. Az első kanyarnál be a kavicságyba, és a kocsinak annyi. Hát nem én tenném világbajnokká Sebastian Vettelt. ^^' Vele játszottam. Na mondtam magamban, ha egy nagymenővel leszek, akkor biztosan menni fog a játék. Hát nem ezen múlik. Amúgy a játék teljesen jó, és szeretem a Forma 1-et, úgyhogy mindenképp megérte. A játékom volt borzasztó. ^^'

Teljesen jó a konzolrészleg, csak az a rossz, hogy áttették másik épületbe, amit nehezebb megtalálni. Pontosabban bejutni könnyű, de soha nem találom azt a bejáratot, amin bejöttem, és mindig másikon megyek ki. És mire onnan visszatalálok a főépületbe...

Visszamentem a karaoke terembe, már javában ment a verseny. Nem sokkal utána énekeltem ismét. Ismét .hack//Roots, ismét ALI PROJECT, de most a Suigetsu Kouka. Ezt valami isteni érzés volt énekelni. Lassú dal, ezért jobban el tudok merülni benne érzelmileg, és úgy érzem, hogy ezáltal jobban át is tudom adni. Szeretem ezt a számot, hihetetlenül különleges atmoszférát áraszt magából. Nem utolsósorban egyike azon nagyon kevés ALI PROJECT számoknak, melynek szövegében nincs se halál, se vér, se pokol, hanem teljesen pozitív és szép szövege van. Mert az énekesnő ilyet is tud. És akkor varázsol. Nagyon jól éreztem magam éneklés közben, és bízok abban, hogy ez átjött.

Visszamentem a konzolokhoz levegőzni. Összetalálkoztam Wakával, velem tartott. Sok PC volt MMORPG-vel, League of Legends meg a jó ég tudja micsoda, volt néhány PlayStation 4, XBOX ONE, viszont Nintendo Switch-et csak egyet láttam kiállítva. Az legalább jó nagy ívelt kijelzős TV-hez volt csatlakoztatva, ott lehetett játszani a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Előtte Forma 1-eztünk. Volt néhány XBOX ONE kiállítva kormánnyal, közülük kettőn lehetett Forma 1-ezni, és mivel Waka és én is szeretjük, ezért kipróbáltuk a játékot kormánnyal. Hát, látszik, hogy teljesen más realisztikus autóverseny játékot játszani, itt sutba várhatom minden Mario Kartban szerzett tudásomat, ide teljesen más képességek kellenek, amik nincsenek meg nekem. Sebastian Vettelt választottam, azt gondoltam, hogy ha egy olyan autóversenyzőt választok, akinek jó kocsija, azzal én is jó leszek. Nem úgy van az. Egyáltalán nem ismertem az irányítást, kétszer azért lettem kizárva a versenyből, mert fékezve akartam elindulni. És hát milyen autóversenyző az, aki fékezve rajtol? Mire rájöttem, hogyan kell adni a gázt. De onnantól sem ment simán a dolog. Az első kanyarnál nem fékeztem, bele a kavicságyba, és már menthetetlen volt. Ripityára tört a kocsi. Aztán inkább átadtam Wakának, hadd játsszon ő is. Arra nem emlékszem, hogy játszott, mert volt egy kis holtpont, és majdnem elaludtam a földön. Amikor végzett, akkor mentünk át a Nintendo Switchhez Mario Kart 8-azni. Ez most azért nem ment, mert itt is többször majdnem elaludtam, és ilyen utolsó helyek valamelyikén végeztem. Nem is játszottam sokáig, ezután a retro konzolokat néztük meg. Volt itt is választék, volt PlayStation 2, XBOX, Nintendo 64, Sega DreamCast és kamu konzol is. A Nintendo 64-ben Mario Kart 64 volt, és pont az a TV nem működött, és sehol nem volt senki, akinek lehetett volna szólni. Egyáltalán, eléggé szabadon voltak ott a konzolok...

Na mindegy, annyira nem foglalkoztatott, mentem aztán vissza a karaoke terembe, waka másfele ment. Az mondjuk meglepetésként ért, hogy azért énekli valaki Nagy Ferótól a 8 munka dalt, mert hogy szívás az élet. Legyen, ha így látja jónak. Effektíve nem tiszelem Nagy Feró munkásságát, mert ugyan a való életre reflektálnak a dalszövegei, de amit nem szeretek benne, hogy teljes legitimitást ad a "szar az élet" gondolatának, hogy teljesen rendben van az, hogy te frusztrált vagy emiatt, hiszen ez az élet rendje. Persze, lehet így is gondolkodni, de én inkább azt mondanám, hogy az élet egy örökös harc, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha ezt sikeresen megvívtuk, és mindent beletettünk az adott napba, akkor nyugodt álmunk lesz éjszaka. Ezért megéri harcolni. Aztán, hogy van valaki, akit nem tanítottak meg harcolni, ehelyett a másikra mutogat, az már az illető magánügye. Amúgy negyedjére is lassú balladát énekeltem, méghozzá Ohmi Tomoe: Utakata dalát. Ezt is nagyon jó volt énekelni, kifejezetten átéreztem a dal hangulatát. Amikor lementem, Mai mondta, hogy a mögötte levő lányok kifejezetten aranyosnak találták az előadásomat. Igazán kedves és zavarba ejtő. ^^

Meglepően korán kezdődött a Late Night Karaoke, már 18 órakor. Ezt én nyitottam meg, méghozzá a Slayers-ből a Reflection dallal. Ezt annak emlékére, hogy ez volt egyike azon Hayashibara Megumi daloknak, mely nagy hatással volt rám, amikor megismertem. Akkor szinte egész éjjel csak ezt hallgattam. Ez sem volt annyira jó, mert a gyors részek itt sem mentek, ráadásul elfeledkeztem a Bridge dallamáról. Viszont jellemző a '90-es évek anison zenéjére, hogy a háttérvokál az átlagosnál jobban hallatszik. Próbáltam előidézni a fejemből, hogy van a Bridge dallama, de annyira elnyomta a háttérvokál hangja, hogy feladtam, és inkább énekeltem a vokál dallamát. De a refrénnel és a versékkel ezen a téren nem volt gond. Elvoltam, de maga az ének inkább a felejthető kategóriába tartozott. Még egy kicsit ott maradtam, de igazából nem szerettem volna végig maradni, mert már igencsak fáradtnak éreztem magam. De egy előadás zavart el a karaoke teremből, egy fiú és egy lány énekelték az Evanscence-től a Bring me to Life című dalt. De hogyan... 2006 ősze óta járok AnimeCon-ra, 2009 nyara óta figyelem a karaokét komolyan, de ez az előadás volt az összes közül a LEGMOCSKOSABB, LEGALÁVALÓBB, LEGUNDORÍTÓBB, amit eddig valaha hallottam! Semmi hangjuk nem volt, elröhögték az egészet, ami különösen fájdalmas annak fényében, hogy érzelmileg nagyon komoly dalról van szó. És ebből a szempontból konzervatív vagyok. Nem feltétlen az én világom a dal, de mivel átérzem a súlyát, ezért nem bocsájtom meg, hogy elbohóckodták az egészet. Nem is bírtam végighallgatni, nyúlcipő, karaokésoktól elköszöntem, élmény volt velük a nap, de nekem itt már nincs dolgom.

Elsétáltam Kőbánya alsóhoz, és 151-es busz vitt haza. Itthon még kicsit ténykedtem, aztán már aludtam is.

VASÁRNAP

Szerencsére 8 órát aludtam, így teljesen kipihenten ébredtem. Semmiképp nem akartam ott vásárolni kaját, ezért itt csináltam magamnak. Az kész lett, összekészülődtem, és indultam. Már szinte köszönünk egymásnak a 151-es busszal, annyit szállít engem. A tegnapi közel 40 perces sétát ismételtem meg, mire eljutottam a Hungexpóig. Ott ma is ellenőrizték a táskát. Nem bírtam ki, gondoltam, rákérdezek, mégis mit keresnek ekkora hévvel? Alkoholos italokat és üvegeket. Az én műanyag flakonos üdítőim simán átjöhettek... Mert PET palackban nem lehet alkoholos italt tárolni... Ki az, aki azért megy MondoCon-ra, hogy berúgjon? El is gondolkodtam, hogy melyik a viccesebb. Ez az alkoholos ellenőrzés, vagy anno az AnimeCon szabályzatában volt olyan, hogy verekedés színlelése tilos. Azt is, de megnéztem volna, hogy ki az, aki verekedést színlel.

Mindegy, nem az én dolgom. Gondolom, volt rá példa, hogy valaki részegen zaklatott valakit, erre ez a dolog. Nekem az a dolgom, hogy felmenjek a karaoke terembe, és jól érezzem magam. Jobb is volt, így kipihenten. Mondtam is magamban, hogy bár ma lenne Late Night Karaoke, mert kipihenten jobban éreztem magam. Jobban is beszélgettem ma a többiekkel. John akarta velem elénekelni a GARO szériából a B.B. dalt, de olyat nem vállalok be, amit biztosan nem tudok. Ő egymaga bevállalta, jó volt hallgatni, de ennyi. Lenne JAM Project dal egyébként ami bevállalnék, és az jó eséllyel sikerülne is, csak nincs belőle a kfn. Őszre megcsinálom szerintem.

Ma csak egy dalt énekeltem, ez pedig a Saber Marionette J-ből az I'll be there volt. Ez egy kifejezetten vidám, lassú, kellemes lüktetésű dal, jól is éreztem magam, miközben énekeltem.

A Zenei Tippmix szokás szerint vasárnap volt. Érdekes volt, természetesen sok volt az olyan anime, amiről még csak nem is hallottam. Hát akkor lássuk. Aminek nagyon örültem, hogy sikerült megtalálniuk azt a két FLOW számot, amit a legjobban szeretek. Naná, hogy tudom, hogy melyik anime, videojáték dalai. Aztán volt külön GRANRODEO kategória. Annyira nem ismerem az együttes dalait, de azt tudom nagyjából, hogy mely animéknek énekeltek dalokat, és azért volt könnyű, mert olyan animék voltak a választási lehetőségek között, melyekről tudom, hogy nem énekelt dalt a GRANRODEO, így kizárásos alapon ment a dolog. Eszembe jutott, hogy van két FLOW × GRANRODEO duett dal, és milyen menő lenne, ha legközelebb lenne FLOW kategória. Az jobban megy, a FLOW dalokban jobban otthon vagyok. Sőt, mivel sokan egy kalap alá teszik a FLOW-t és a JAM Project-et, ezért eszembe jutott, hogy miért is ne lehetne JAM Project kategória is. Igazán nagyon örülnék neki. Viszont a GRANRODEÓs lehetőségek közül hiányoltam a Kuroko no Basukét és a Togainu no Chit. Mindkét animének emlékezetes dalokat énekeltek. Amúgy kezd hatása lenni annak, hogy aktívan nézek animéket, ugyanis több dalt onnan találtam ki, hogy nemrég láttam őket. Így ismertem fel például a No. 6-et is. Annak olyan jellegzetes openingje és endingje van, hogy száz közül is felismerem. Jaj meg a Gakuen Babysitters, hihetetlen kellemes érzést ébreszt az az anime, annyira aranyos volt. Összességében ez jó összeállítás volt.

Maradtam egészen 16 óráig, de több dalra már nem iratkoztam fel. Tényleg kár, hogy nem ma volt a Late Night Karaoke, bírtam volna tovább, de semmi pénzért nem maradnék a japán és koreai zenei videókon sikítozó kislányokat hallgatni. Állítom, hogy Case-ék már azért szervezik ezt, mert élvezik a kislányok sikítozásának hangorkánját. Én mindenesetre mentem haza, mert ha már ilyenkor véget ért, akkor megnézem a Foci VB döntőjét. Legalább négyévente tettessem, hogy focista vagyok, amúgy egyáltalán nem érdekel a labdarúgás

És utólag tudtam meg wakától, hogy 3. lettem a Zenei Tippmix egyéni kategóriájában. Nem is hittem volna, hogy ilyen jó eredményt értem el. O_O Mondjuk feljebb írtam, hogy miért ment jobban, valamint a másik oldala a dolognak, hogy nem egyéniben játszanak az olyan mélyotakuk, mint 8 vagy John, akik minden anime minden zenéjének minden mozzanatát tudják. Így jobb eséllyel indulok egyéniben. Hát ennyivel. De azért megvárnám a végeredmény táblázatát, hogy lássam, hogy valójában hány ponttal nyertem a 87-ből, és milyen volt a mezőny.

Összességében a rohadt meleg ellenére a karaoke teremben nagyon jól éreztem magam, és azért fogok járni, mert vannak emberek, akikkel csak itt tudok találkozni, és értük megéri járni. Sőt, ha minden jól megy, az őszi MondoCon különleges lesz.

Okui Masami: Sophia kislemez kritika

Örülök nagyon, hogy 2009 után a 2017-es év lett olyan Okui Masami karrierjében, amikor két kislemezt jelentethetett meg egy évben. Ez sajnos tőle teljesítmény, mert ahogy zuhantak az eladásai, úgy érte meg egyre kevésbé a saját kiadóját fenntartani. 2011-es megszűnése után ugyan átigazolt a Lantis-hoz, de ők sem foglalkoztatják annyira. Ennek több oka is lehet. 2015-ben, amikor megjelent a Symbolic Bride albuma, valami olyasmit nyilatkozott, hogy nem fog újra évente albumot készíteni, hanem akkor, amikor úgy érzi, hogy van annyi gondolata, hogy az egy albumra felkerüljön, valamint, ha van ideje albumot készíteni. Hiszen ott van neki a JAM Project, és azt gondolom, hogy az a 25 év, amióta pályán van, ez megbocsájtható. Idén jubileumot fog ünnepelni éveinek száma tekintetében, ugyanis 50 éves lesz. És bár az album-, kislemez borítóin kifejezetten szép, de ha megnézzük őt a Facebookos, Twitteres profilján, amikor magáról tesz ki olyan képet, ahol nincs kisminkelve, azért rajta is látszik, tényleg középkorú. Ebből következtethető, hogy talán már nem is bír annyit, meg az a fontos, hogy a dalszerzés öröm legyen neki, mert csak addig tud olyan dalokat írni, amelyekben önmagát hallhatjuk. Szerencsére ez Okui Masami-ról elmondható.

Bár egy olyan japán előadótól, akinek elsősorban animés dalai vannak, mennyire várható el, hogy a kor előrehaladtával egyben érettebb mondanivalójú szövegekkel rukkoljon elő, ezt nem tudom. Hiszen alkalmazkodni kell az anime mondanivalójához, de azt azért sejtem, hogy azért igyekeznek olyan előadót választani, aki illik az adott műhöz. A Sophia kislemez esetében eltekintenék attól, hogy keressem összefüggéseket a dal, és a GARO -VANISHING LINE- anime között. Csak az első részét láttam az animének, és az az igazság, hogy az az erőszak, ami megjelenik benne, az nem én ízlésvilágom, ha kifejezhetem így magam. De majd teszek vele komolyabban is egy próbát, mert most nagyon benne vagyok az animézésben, hátha másképp fogom most látni. De most lássuk a dalokat.

1. Sophia: Valószínűleg reflektál az anime főhősnőjére, Sophie-ra. Bár inkább azt érzem, hogy itt az énekesnő saját magáról énekel. Nem ez az első olyan balladája, ahol egy elmúlt szerelemről énekel, mintha visszasírná azokat az időket, érzéseket. Azt nem tudom eldönteni, hogy Okui Masami még mindig ugyanazt a férfit sírja vissza, akit már korábban is, vagy ez egy másik. Sajnálatos ez, ugyanakkor megbocsájtató, mert hihetetlen kellemes érzés jár át, amikor ezt a dalt hallgatom. Egyáltalán az énekhangjától a mai napig libabőrös leszek. Olyan csodálatosan énekel a fájdalmáról, teljesen átadom magam az általa énekelt érzésekről. Azért szeretem ezt a dalt, mert bár a szöveg alapján azt gondolhatnánk, hogy sajnáltatja magát, de az énekből azt érzem, hogy megéli az érzéseket, és nem az a célja, hogy megsirassa a hallgatóit. A zene is nagyon szép lett, végig tartja a lassú ívet, egyben van a dal. Úgyhogy nagyon szép lett. 9/10
2. THE COUNTDOWN: Hasonlóan ballada, de jóval hangsúlyosabb, mint a címadó dal. Olyan érzésem volt a dal hallgatása közben, hogy egy nagy változás fog beállni, mely után semmi nem lesz már ugyanolyan. Erre számol vissza. Ijesztő is volt emiatt hallgatni, mert bár az idő folyamatosan változik, de olyan gondolatom volt, mintha a múlt örökre eltűnne, és soha nem fog már visszatérni, és addig éljük meg, amíg van lehetőség. Hatásos lett, az ének is erőteljesebb, a zene is nagyon megerősödik a refrén alatt. Nagyon jól össze lett rakva az egész dal. 9/10

Erős kislemezzel jött ki Okui Masami, melyekkel egyértelműen azt jelzi, hogy vannak még gondolatai, melyeket szeretne kiénekelni magából. És akár érvényesek is lehetnek. Már csak azt remélem, hogy idénre az énekesnői karrierjének 25. évfordulója alkalmából kiad egy szép nagy válogatásalbumot új dalokkal.

2012. őszi MondoCon - szombat

"Zsuzsi! Szupibuli! Van-e rajtad tangabugyi?"

Most nem jut eszembe semmilyen alcím, ahogy eddig írtam, úgyhogy álljon itt Pempős Pista dala a MinDig TV reklámból. Szakadtam a röhögéstől, amikor először meghallottam. XD A karaokéban úgyis szupi a buli. Igen, most is döntő többségében a karaokéról fogok írni, és ha nem haragszotok, most is lesz itt-ott "szakmai értékelés". Rakjuk is be a hangulatkeltő zenét: Chihiro Yonekura: Tori no Uta.

Azért ez a dal, mert amikor a karaokésok próbáltak, akkor Amina és Tukeinon az eredeti verzióját énekelték, mely az AIR TV opening dala, és egész nap ez járt a fejemben. De ne szaladjunk ennyire előre. Most először vagyok VIP jeggyel, vittem a Nintendo 64-et. Az eredeti felállás az lett volna, hogy érte jönnek tegnap este kocsival, és viszik a TV-t is, de telefonált Zoloro, hogy csúsznak a szállítással, így nem érnek el hozzám. Viszont kap plusz TV-t, ezért elég lesz csak a 64-et vinnem. Így jobb is, mert így tudtam nézni a Forma 1 időmérőt szombat reggel. Még Koreában volt, az lett volna a poén, ha múlt héten lett volna a MondoCon, mert akkor Japánban volt. Tavaly pont akkor volt az őszi MondoCon, amikor kedvenc szigetországunkban száguldottak a Forma 1-es versenyzők. Kicsit lassacskán készülődtem, fázós is voltam, pedig a hőmérőm szerint 17°C van. Hozzá kell szoknom ehhez télen, ha nem akarok orbitálisan nagy fűtésszámlát. Viszont akkor most nem a 42-es villamos, 3-as metró, 2-es metró kombinációval megyek conra, hanem 68-as busz, 151-es busz párosítással. Így gyorsabb, meg egyébként is meg akartam állni Kőbánya-alsónál, ugyanis a buszmegállóknál levő SPAR mögött van eldugva egy pékség, ami nagyon olcsón ad baromi finom péksütiket. Hat darab van egybecsomagolva (három édes, három sós), és az 300 forint. De tényleg olyanok, amiket a Fornettisnél 160-180 forintért vesztegetik, és az ízük... mennyei. Ajánlom mindenkinek! Csak kétszer is előfordult korábban, hogy ott akartam venni, de mindig zárva volt. Most nyitva volt, le is jegyeztem a nyitvatartási időt: H-P 6-17, Sz: 6.30-13 vasárnap zárva. El is sétáltam Kőbánya-felsőn át a Hungexpóig. A vasútállomáson futottam össze Leeával, jót beszélgettünk. A kettes kapunál mentem be, hogy átadjam a Nintendo 64-et, de nem engedtek be, mert nem volt karszalagom. Közben megjött bagszi, Truner, és a barátnője. Felhívtam Zolorót, hogy itt vagyok, segítsen, máris hozta az emberét, aki által bejutottam. Átadtam neki a gépet, én meg megpróbáltam keríteni valakit, aki segít bagsziéknak bejutni. A szervezőiben nem nagyon tűnt fel, hogy ott vagyok, és hogy mit szeretnék... Nekem kellett szólni, kiderült, hogy nem tudják kinyomtatni a VIP listát, mert nincs netkapcsolat. Távol álljon tőlem a rosszindulat, de nem lett volna egyszerűbb előző nap, otthon, biztos netközelben kinyomtatni? Megnéztem Zoliékat hogy haladnak a konzollal, kicsit benéztem a karaokéba, és nagyjából ennyi. Rossz volt ilyen hamar ott lenni, mert nem volt mit csinálni, így csak ültem, és néztem, hogy a többiek ténykednek, meg néha játszottam. Az aNiwaCon volt nekem az igazi, ott dolgoztam.

Azért eltelt az idő, és a sok próba után 11-kor elkezdődhetett a hagyományos karaoke. És én iratkoztam fel elsőnek. Méghozzá azért, mert bemelegíteni akartam, és úgy voltam, hogy szabadabban énekelhetek, ha nincsenek sokan. Nem mintha zavart volna a nagy közönség. Volt egy Scrapped Princess dal a próbán, ez megihletett az anime Little Wing dalára, az olyan menőség. JAM Project featuring Okui Masami, vicceltek? Kicsit érződött, hogy régen hallgattam a dalt, nálam ez a dal a nagy tavaszváró, március-április táján szoktam hallgatni, mert olyan kellemes hangulata van, szinte társ a nyíló virágok, és a rügyező fák mellett. Jó érzéssel jöttem le a színpadról, megint átestem egyfajta fejlődésen, azt gondolom. Bár ehhez kellett a tavasz MondoCon apróbb kudarca, hogy azt éreztem, hogy nem nagyon figyeltek engem. És most úgy voltam, hogy ha nem érdekel senkit, akkor le van ejtve a közönség, éneklek magamnak. És talán pont ettől, hogy levezettem ezt a feszültséget, ettől voltam jó, és most talán jobban bejött a közönségnek is az előadásom. Ez jó érzéssel töltött el.

Mindig van olyan karaoke esemény, amikor egy olyan dalt hallok, amit eddig soha nem hallottam, de akkor nagyon bejön, most is volt egy ilyen: Berserk: Forces. Egy lány énekelte, és a zene nekem baromira tetszett. És érdekes, hogy tényleg nem hallottam még soha, de a végére úgy énekeltem magamban a dalt, mintha betéve ismertem volna. Ez olyan, mint amikor két ember megismerkedik egymással, és már az első beszélgetésük olyan szintű, mintha gyerekkori barátok lennének. Zenében is van ilyen. Most ezt hallgatom, és iszonyatosan tetszik. Bár érdekes, hogy én rockos hangzásra emlékszem, de elektropop. Totál más a kettő. ^^' Örülök ennek a zenének. Az eredeti előadó Hirasawa Susumu, és ahogy elnéztem, régi motoros, 1954-ben született.

Gamer zenekvíz. Eleinte nem értettem (illetve azt hittem, hogy rosszul értelmezem) a szabályzatot, de csillagos ötös. Nagyon ötletes volt ez a felmutatós-kiesős rendszer. Ilyet kéne zenekvízben is. Kicsit időigényesebb, kevesebb dalrészlet férne bele, de szerintem élvezetesebb lenne, és az interaktivitása is dobna a hangulaton. A következő volt a lényeg: kis papírosokat kaptunk, ráírtuk a számokat 1-től 5-ig, és felhangzott a zenerészlet, a kfn-ben benne volt az öt lehetőség, és minden egyes zenerészlet után fel kellett mutatni az adott sorszámot, hogy tippünk szerint melyik hangzott el. Aki elhibázta, kiesett. Itt jött Janisch Ádám barátom, együtt játszottunk volna, de csak egyéniben lehetett nevezni. Még ami nagyon tetszett, hogy pont az idő rövidsége miatt megszavaztuk, hogy melyik kategória legyen. Amikor a tablet / telefon kategória volt, akkor felhangzott egy dal, ami nem tudtam hirtelen honnan van, de az előadót felismertem. Pont ettem, és teli szájjal felkiáltottam:

CHIHARA MINORI!!!

A retro főkategóriában csak két alkategóriának jutott hely időhiány miatt, de megszavaztuk, hogy legyen még a Game Boy. Taroltunk volna az Ádámmal, az első: Tetris, második: Super Mario Land, de a harmadik... valami számomra ismeretlen játék volt, így tippeltem, elhibáztam, kiestem. A negyedik felhangzása után szinte fizikai fájdalmat éreztem: Pokémon: Ruby & Sapphire főcímzene. Azt az érzést, amikor éreztem... azt át kellett érezni. Csak azért is felmutattam a sorszámot, legalább ennyiben tisztítsam a lelkiismeremen. És az ötödiken is felordítottam, annyira fájt, hogy nem játszhattam: The Legend of Zelda: Link's Awakening hyrule zene. Ezt nem élem túl. XD Jelzem itt vagyok, de tényleg nagy seb a Nintendo gamer szívemnek, hogy nem mutathattam fel pontért, hogy ezt én tudom! Úgyhogy nagyon jó volt mindig, egyedül egy negatívum sározza be a csillagos ötös szintet: Több kategóriánál a választási lehetőségek beolvadtak a háttérbe, így nem tudtuk rendesen kiolvasni. Ja, és volt mögöttem két srác, akik... annyira utálom az olyan embereket, akik mindenféle baromságokat jópofiznak, mert azt hiszik, hogy annyira viccesek, pedig nagyon nem! Pont, hogy idegesítőek. Jó, hogy Dani rájuk szólt, volt is hatása!

Ezután volt még hagyományos karaoke, ekkor énekeltem másodjára, és harmadjára. A második is jó volt: GARO ~Makaisenki~: PROMISE ~Without you~ Ezt a dalt már betéve ismerem, úgyhogy nem okozott nehézséget, de a harmadik... JAM Project: Hasta Mañana!! Egy kicsit a dalt is vádolom, hogy szó szerint felsültem vele, részletezem is, miről van szó. Ez azon kevés JAM dalok közé tartozik, ahol első hallásra nem viszik fel annyira magasra a hangjukat az énekesek, mint ahogy szokták. Ez egy kellemes, nyugis dal, szokatlan is tőlük, és én is így kezdtem el, halkan, nyugisan, de az első verse második felében Endoh Masaaki magasabbra viszi fel a hangját, amit én ki tudok adni, de hangosan (szerintem másképp nem is lehet). És belezavarodtam, hogy elveszett az a nyugalom, amivel elkezdtem énekelni, gondolatban elkezdtem rázni a ketrecet, hogy valaki szabadítson ki, mert nagyon gáz, amit csinálok! És ez a pánikroham teljesen átvette az uralmat felettem, és nem tudtam a refrén eggyel magasabb hangját kiénekelni, és annyira kínosan éreztem magam, hogy szabályosan izzadtam. A legdurvább meg az volt, hogy az instrumental utáni refrénnél meg kijött az a magas hang, de azért volt az rossz, mert nem éreztem, hogy összhangban vagyok a dal hangulatával. Ekkor gondolkodtam el azon, hogy hatalmas, amit csinál JAM Project ének terén, minden elismermésem az övék, de néha feleslegesen másszák meg a csillagos eget. De én is hülye vagyok, mert nem gyakoroltam előtte csak felületesen, és ha komolyabban rámentem volna, akkor láttam volna ezt, és tudtam volna kezelni, vagy letenni róla. A magas hang problematikájára visszatérek még.

Épp Tukival beszélgettem, amikor jött egy srác: Death Note: What's Up People?!-t énekelt. Csak legyintettem, hogy biztosan olyan lesz, mint a többi, majd befogott füllel végigszenvedem, de... Pont azért volt rossz, mert a pasas kibaszott jól énekelte, MINT AZ EREDETI! Tukival csak lestünk, látni kellett volna a srácot, vérvörös volt az arca, és kidagadtak az erei, és még most is borsózik a hátam, ahogy rágondolok. Viszont pont azt mondtam Tukinak, hogy azért volt nekem rossz, mert tényleg annyira, de annyira jó volt, az egész közönség szinte egy emberként tombolt, mert tőlem nagyon távol áll ez a zenei stílus, és tisztára átereztem azt az érzést, hogy az együttes keményen szidja az emberiséget, mert ennyire hülye. És ez nagyon nem kompatibilis az én gondolkodásommal. Jó, nem azt mondom, hogy nem gondolom néha az embereket dilettánsnak, amit látok, meg ahogy néha egyesek megnyilvánulnak az interneten, de nem az az alapgondolatom, hogy drága emberek: tegyetek meg egy szívességet, és csináljátok fel a nőágú felmenőiteket! Ez nagyon sarkított, de a dal lényében erről szól, mindez őrült metál stílusban. Itt nagyon átjött ez az érzés, és nekem ezért volt rossz. Mindazonáltal maximálisra értékelném.

17.30-kor volt a japán zenei videoklip-összeállítás, ezzel együtt tennék én is kitérőt. A konzolnál boldogság a részemről, mert mindig láttam embereket a Mario Kart 64-nél. Nagyon helyes, látom a Nintendo iránti tisztelet megvan. ^^ A másik retro a már-már szokásosnak mondható Sonic the Hedgehog 2 Mega Drive-ra. Még a karaoke teremben futottam össze Fantosszal és Gáborral, majd a JAM Project-es énekem után lementün a konzolrészlegbe. Fantos Sonicozott, én néztem, Gábor is maradt egy kicsit, utána elbúcsúzott. Fantos random játékkal majdnem végigvitte a Sonicot, nem sok hiányzott. Aztán átmentünk Mario Kartozni. Majd 18.30-kor vissza akartam menni a karaoke terembe, mert a programkiírás szerint addig tartott, de az lett 19.30, és még erre is ráhúzva vagy negyed óra, úgyhogy az Adarnások körében happiness. Néha ránéztem a MAT pultra, bagszival csevegtünk, hogy épp kivel StreetPassoltunk, valamint dél körül épp nem volt senki a Go asztalnál, Tuki is ott volt, rávett, hogy tanuljak meg játszani. De nem ő tanított, hanem egy aranyos lány, az ellenfelem egy kezdő srác volt, aki ismerte már a szabályokat, de annyira még nem tudott játszani. Kezdték magyarázni a szabályokat, hellyel-közzel érthető. Nem vagyok nagy stratéga, úgyhogy spontán játszottam, jelzem: rossz módszer. Laposra lettem verve egy kezdő ellen. Viszont tetszett a játék, elképzelhető, hogy komolyabban is bevetem magam, mondjuk a Hikaru no Go animével is. A lány, aki mondta a szabályokat, először azt akarta, hogy Tuki legyen az ellenfelem, mondja, hogy inkább nem, mert nem adja olcsón a győzelmet. Én is pont ilyen vagyok a Mario játékokban: Boldogan magyarázom a szabályokat, irányítást, sőt, egy-két trükköt is megosztok, de élesben akármennyire is kezdő vagy, már neked kell boldogulni, én nem engedlek nyerni. Pont ekkortájt találkoztam volna Csibivel, hogy visszaadja nekem a Super Mario 3D Land-et, de elragadott a játék, meg már csak félóránként mentek a buszok, úgyhogy végül nem mentem, és nem szóltam, ne haragudj meg rám, sajnálom. :(

19.45 után kezdődött a Late Night Karaoke. Azt értem, hogy a hangulat miatt kapcsoljuk le a villanyokat, DE AKKOR NEM LÁTNI A SZÁMLISTÁT!!! T_T Utána rájöttem, hogy tök poén a telefon fényével fürkészni a számokat. Még utoljára a Slayers: Going History-t akartam énekelni, hátha enyhíti az előző dal kudarcát. Felhívtam Tukit is, úgysem nagyon énekeltem még duettben, itt a lehetőség. És jó buli volt. Gyorsan kiosztottuk, hogy ki melyiket énekli, és nyomtuk. Örültem a végére. Meg a közös dal, a Naruto: GO!!! Nem csoda, hogy Daninak hiánya volt. :D Tehát magas hang: Ebben a dalban kijön. Miért sokkal könnyebb? Mert ez a dal erőteljes, szinte adja magát, hogy itt magasan kell énekelni, és ráállnak a hangszálaim, és itt megy. Még egy plusz öröm-boldogság faktor. De érdekes, hogy van a One Piece: Mirai Koukai dal, amit viszont sokat próbálgattam, és abban nehezebb kiénekelni a magas hangokat, mert hirtelen vált. Ha el akarnám bagatellizálni, azt mondanám, hogy mintha az egyik srác észrevenné, hogy rossz helyen járnak, és átszól a társának, hogy te, nem vagyunk mi rossz helyen? És hirtelen felrepülnek a csillagos égig. Én is repültem a boldogságtól, miközben próbálgattam. De a buli nagy volt a Late Night karaokén, sokan jót, bulisat énekeltek, még egy Oroszlánkirály is belefért. Én még nagyon örültem a Hungária: Csókkirálynak, szeretem azt a dalt. Ilyenkor már lehet nem japán dalokat is énekelni. Én végigénekeltem, jöttek itt is a nagy hangok. Ez is bulizós szám, és adja magát.

Hamar eljött a 21.30, amikor mennünk kellett. Egyedül indultam el, de az egyik kezdő karaokés lány (aki a csókkirályt énekelte) észrevett, és együtt mentünk. Jókat beszélgettünk, tök aranyos volt. De nyugi, semmi komoly, hiszen 11 évvel fiatalabb. ^^' Ő a villamoshoz ment, én a metró előtt elugrottam a Fogarasi Tesco extrába, vásárolni holnapra kaját. Sajnos még mindig nincsenek olcsón Nintendo DS játékok. Aztán hazajöttem, és most írok. Már lassan hajnali 2 óra van, nem fogok aludni. :D Holnap (vagyis még ma. -_-) találkozunk.

To Aru Kagaku no Railgun és elveszett félkész kfn-ek

Csodás Windows Reinstall, mindent lementettem, de a félkész kfn-ek a C meghajtóban maradtak, így azok elvesztek! T_T A GARO ~Makaisenki~: PROMISE ~Without you~ kfn még csak hagyján, de a JAM Project Get over the Border karaokét nagyon bánom, mert sok munkám volt benne. Konkrétan az egy kísérletező-kfn volt, mivel a zene adta magát, ezért az első egy percében, amíg el nem kezdődik az ének, addig nagyon sokat effekteztem a képeket, konkrétan olyan dolgokat csináltam, amiket eddig még nem, és legalább 1 órás munka volt az első 1 percet effektezni. Azt sajnálom, de hát így jártam...

Tegnapelőtt elkezdtem nézni a To Aru Kagaku no Railgun-t, ahogy ígértem, és tetszik. Lényegében arról szól a történet, hogy van egy város, mely lakóinak 80%-a diák. A város fejlettsége 20-30 évvel meghaladja a korát, ezért a lakosoknak valamilyen különleges képességük van, ennek megfelelően szintekre vannak csoportosítva. A főszereplőgárda egy diákcsapat, akiknek küldetése a rosszfiúkat elkapni. Az egyik lány bármilyen fémtárgyat képes akár hangsebességre felgyorsítani, és a pénzérméjével kapja el a rosszakarókat. Sok poénos jelenet születik ebből, bár még csak az első részt láttam, de nagyon tetszett. Csak a Yurira hajazó jeleneteket nem tudtam sokra vélni a sorozatból. ^^'

Az opening dalt (Only my railgun) egyébként a Shimokawa Mikuni által ismertem meg, ugyanis a 2010-es Replay! ~Shimokawa Mikuni Seishun Anison Cover III~ albumára énekelte fel Momoi Harukóval közösködve, és nagyon tetszett, ahogy előadták:

http://www.youtube.com/watch?v=KkhnrX3Swn0

Sőt, amikor meghallgattam az eredetit, furcsának hatott ezután nekem, úgyhogy azt nem is hallgattam sokat. Szerintem ez a verzió sokkal jobban kihozza a dal hangulatát, és a szöveg mondanivalóját.

Egyébként meglepett, amikor olvastam, hogy ez az anime a To Aru Majutsu no Index-hez tartozik. Abból csak egy részt láttam 2010. december 5-én (emlékezetes időszak volt számomra a december 3-5 közötti időszak, ezért tudom pontosan ^^'), és olyan érdekes volt, de mivel a sorozat (talán) 3. részét láttam, tehát nem értettem meg sokat a történetből, ezért nem nagyon maradt meg bennem az egész, egy forgószéken térdelő állandóan forgó lányra emlékszem csak. ^^' De a Railgun-t végignézem, aztán lecsapok az Indexre is.