Már a kezdetektől fogva nézem a műsort, régen volt ilyen szimpatikus vetélkedő a TV-ben. Nemcsak maga a vetélkedő izgalmas, hanem jó hangulatban is telik, tökéletesen kikapcsol minden este. El is gondolkodtam azon, hogy mi lenne, ha én is megpróbálnám? Ezután tudatosabban figyeltem a műsort, látva a kérdéseket, kicsit elment a kedvem, nem hinném, hogy sokáig maradtam volna bent. Aztán láttam egy oldalt, ahol részletesen leírták, hogy mi történik egy ilyen szereplőválogatáson.
Elolvasva, végülis úgy döntöttem, hogy megpróbálom. 28-án hívtak fel, hogy 1-jén (vagyis ma) van lehetőség. Több időpontot sorolt fel az egyébként nagyon kedves hangú hölgy, hogy mikortól lehet menni, én a 10 órát választottam. Előtte feltett két rendkívül egyszerű műveltségi kérdést, hogy mégis egyáltalán tudok-e valamit a világ történéseiről. Ilyet, hogy ki írta a Toldit, és hazánknak hány megyéje van. Utána letisztáztuk, hogy nem vagyok 190 cm-nél magasabb, és 100 kg-nál súlyosabb, és semmilyen krónikus betegségben nem szenvedek. Egyébként semmi baja nem történik annak, aki leesne, a castingon már a legelején elárulták nekünk, hogy mi történik a vesztes játékossal, de mégis bárkivel bármi megtörténhet, és a rizikófaktort a lehető legkisebbre szeretnék "állítani". Az meglepett, amikor mondták a telefonba, hogy a Róna u. 174-ben van a casting, rá is kérdeztem, hogy ez nem a TV2 stúdiója?
De igen, és mai nap odaérve láttam, hogy több épület is van. Többen várakoztunk az épület előtt, addig egy idősebb úrral beszélgettem, aki veteránnak számít a vetélkedők esetében, ugyanis többen is játszott már: Szerencsekerék, Áll az alku, 100-ból 1, amiket mondott. És őt meglepte az, hogy ilyen kevesen vagyunk, ugyanis a korábbi játékaiban iszonyú tömeg volt, több százan is sorban álltak, itt meg 15-en voltunk. Kis csúszással, 10.15-kor kezdtünk, felírták az adatainkat, kaptunk egy sorszámot, és miután mindenki helyet foglalt egy fiatal srác mondta el az esetleges tudnivalókat: Egy ilyen szereplőválogatás három fordulóból áll. Elsőként az interjú, majd egy műveltségi tesztet kell kitölteni, végül a próbajáték. Az interjún kell elárulj magadról néhány alapvető információt: Ki vagy, honnan jöttél, mit csinálsz, és ami legalább ennyire fontos, hogy mondj valami érdekességet magadról, valami képernyőképes sztorit. Igen, aki nézi a műsort, annak azonnal lejöhetett, hogy van a bemutatkozásnak egy bulvárosabb része is, ahol valami érdekességet mesél magáról a játékos. itt éreztem magam bajba, mert mi a fenét a mondjak magamról? Most találjam ki azt, hogy a szobámban katonás rendnek kell lenni, különben döntök-borítok? Vagy irtózom a békáktól, és meg ne lássak egyet sem, mert kitör a balhé? Mert hasonlót mondtak már. Bár olyan is volt, hogy egyébként tök érdektelen történetet mond a játékos érdekes tálalásban. Három kérdező volt, így hármasával felváltva mentünk. Kettős érzéssel jöttem ki. Egyrészt negatívan, mert az érdekes történet résznél nem tudtam mondani semmi, és szinte a hölgy arcára volt írva, hogy bocs, de ez így nem fog menni. Igazából azon is elbuktam, hogy nem beszéltem olyan sokat, ezt mondták is az elején, hogy beszéljünk, ezzel győzzük meg a kérdezőket, hogy igenis a játékba valók vagyunk. Ha menthetem magam azzal, hogy a kérdező sem volt olyan, hogy beszélgetnék vele, akkor megtenném. Persze, tudom, hogy ez olcsó kifogás, hiszen ha többet beszéltem volna, akkor biztosan meg lett volna győzve, hogy ez igen, van esélye, hogy bekerüljön a játékba. De ahogy kijöttem, egy pillanatra benéztem egy másik interjúhoz, és az a fiatal hölgy, aki ott kérdezett, ő sokkal kedvesebb és szimpatikusabb volt, neki biztosan sokkal jobban megnyíltam volna. Persze, beszélhettem volna annak is, akinél voltam, de mivel egy beszélgetés mindig kétirányú, ezért hoztam fel azt, hogy ő sem olyan volt, hogy na, segítsünk rajta, hozzuk ki a legtöbbet belőle. A pozitív oldala meg az volt, hogy azt már tavaly nyáron is éreztem, amikor jelentkeztem az 576 KByte-ba bolti eladónak, és az állásinterjún volt az, hogy bár izgultam, mégis mintha magabiztosabb lennék. Itt is. Bár elbuktam azon a bizonyos "tedd magad érdekessé" részen, de a többin azt gondolom, hogy jól teljesítettem, mert határozottan válaszoltam, és remélem, hogy a másik fél is ugyanezt érezte.
Miután visszajöttem, ott hárman elbeszélgettük az időt. Az az idősebb férfi, meg egy korombeli srác. Többek között kielemeztük a csapóajtót, hogy optikailag olyannak tűnik, mintha alulról kétirányban középről nyílna ki, de biztos, hogy csak az egyik oldalról nyílik ki, mert középről balesetveszélyes lenne, hiszen terpeszbe kerülne a láb, és rosszul érkezne, az baleset forrása lehet.
Nem sokkal az utolsó jelentkező visszatérése után hirdettek eredményt, hogy ki mehet tovább a második körbe, és írhat tesztet. Természetesen kirostálódtam, de hogy őszinte legyek, nincs rossz érzésem effelől. Úgy vagyok vele, hogy ki akartam próbálni, és megadtam az esélyt magamnak, hogy akár játsszak is. Meglepett, hogy a továbbjutottak száma a következő volt, hogy csak egy néhányat soroljak fel: 7851, 7857, 7858... kis kihagyással végig 7865-ig. Ekkor esett le, hogy hoppá, a csapat második fele tovább volt bent interjún. Én egyébként a 7852-es voltam.
Jó másfél óra volt, bár a 3-as villamoson ülve azért egyvalami elgondolkodtatott: Az, hogy nem a teszt van előbb, hanem az interjú, ez valahol azt az érzetet adta nekem, hogy elsődleges prioritást élvez az, aki jobban hozzájárul a műsor show-részéhez, és a tudás csak másodrangú. Annak ellenére, hogy jól éreztem magam, jelentkezni szerintem nem fogok többet, tényleg nincs bennem rossz érzés, de ez nem egy olyan jellegű vágy, hogy csak azért is bekerülök, ha a fene fenét eszik is. Csak egy jó (akár sokat jövedelmező) kaland lett volna az életemben, ha játszottam volna. A műsort meg továbbra is nézni fogom, hiszen minden este többször is megnevettet! ^^
