A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Asami Tachibana. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Asami Tachibana. Összes bejegyzés megjelenítése

2024. május 30., csütörtök

Ünnepnap

Nem lehet másképp jellemezni 2024. május 30-át, mint ünnepnapnak. Nemcsak a Haikyuu!! movie miatt, hanem a saját szervezésű rendezvény szervezése is jól halad, meg hát az idő is csodálatos volt. Tehát most egy mini mindenes blogpost következik napi élménybeszámolóval.

Elég korán keltem, így a legkorábbi tervezett vonattal, a 7.20-assal mentem fel Pestre. Az út szerencsére rendben volt, a vonat sem késett. Sőt, kellemes meglepetés volt, hogy a 8. vágányra ért be a vonat, tehát az állomáson, és nem valamelyik külső vágányon, ahonnan még kb. 5 perc gyalog kijutni. Egyből mentem a kettes metróhoz. Azzal az Örs Vezér Teréig, majd a 97E-s busszal mentem el egészen a Kucorgó térig. A buszon a Bakuten!! mangát olvastam. Örömmel konstatálom, mind könnyebben megy az olvasás japánul.

Látogatás a Game Parkban

A Kucorgó térnél a Game Parkba mentem el. Egyrészt, hogy átvegyem a rendelésemet a Mario Kart 8 Deluxe - Booster Course Pass-t. Ezt ugyanis tavaszi akció keretében kedvezménnyel adják, amiért már megéri az extráival együtt betudni a Nintendós gyűjteményembe. Másrészt megbeszéltük a júliusi rendezvény részleteit. Adtak ingyenes szóróanyagot, amit lehet majd osztani, illetve nagyjából felvázoltam nekik, hogy állunk most. Gyakorlatilag azért is vettem meg a Booster Course Pass-t, mert valószínűleg az én Switchemen fog menni a Mario Kart 8 Deluxe verseny, és ezzel, mint megtudtam, mindegyik Switchre regisztrált profilra érvényes a kiegészítő, nemcsak arra, amelyikre beírtam a kódot. Nagyon jó volt beszélgetni velük, hallani, hogy ők is lelkesek. Meg egyébként is még mindig ők a legjobbak, ha Nintendóról van szó.

Majd a Kucorgó térről a 202E-s busszal Kőbánya-Kispestig mentem el.

KMO teremmegtekintés

Méghozzá a Kispesti Művelődési Központba (KMO) megnézni a termet és megbeszélni a lehetőségeket. Meglepett, hogy az Kultúr-kamra termet kapjuk meg, itt több lehetőségünk lesz. Van vetítő is, úgyhogy a Mario Kart 8 Deluxe verseny majd ki lesz vetítve. Nagyjából megbeszéltük, hogy asztalok hogy legyenek elhelyezve, és hogy én hogy gondolom az elrendezést, hogyan tudjuk a terveket összeegyeztetni. Jó lesz mindenképp, hamarosan "hirdetésre kész" állapotba kerül a rendezvény.

Innen a hármas metróval mentem a Nyugati pályaudvarra.

Nyugati és a WestEnd

Először az Örkény István könyvesboltba mentem el átvenni a rendelésemet, méghozzá Soma Mamagésa Öngyógyító hangoskönyvét. Majd egy külön blogpostban részletezem a véleményemet, most röviden és tömören annyi, hogy pont ezzel a mélyen leszállított árral adták annyiért, amennyiért a benne lévő jó dolgok miatt megéri.

Aztán láttam, közvetlen mellette nyílt az vadonatúj Penny Market. Jó lehetőség lett volna itt venni még kaját, ha lett volna elegendő kínálat, de végül csak egyvalamit vettem. Arra jó volt, hogy kipróbáljam az önkiszolgáló kasszát. Végre a Pennynek is van. Valahányszor a Pennybe járok vásárolni, mindig olyan érzésem van, hogy az itteni pénztárosoknak a legrosszabb, mert itt a legfrusztráltabbak. Itt az idő a Pennyben is önkiszolgálóra váltani.

Majd a WestEndbe mentem. Mivel még 2 óra volt a film kezdéséig, ezért leültem a kajáldás részre, ott ténykedtem a laptopon. Migráltam át a blogpostokat, meg a képeket rendezgettem. Elég gyorsan eltelt az idő, ráadásul nem is voltak sokan. Úgyhogy a SPAR-ban való vásárlás után mentem fel a moziba.

Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen

A pénztárnál átvettem a lefoglalt jegyet. Egészen idáig nem értem fel ésszel az abszolút kedvenc animémet nézem meg egy magyar moziban. Azért sem adtam hitelt annak, hogy szerény hazánkba is eljut, mert a Crunchyroll nem adja a sorozatot Magyarországon. Így azt gondoltam, hogy Magyarország tilalom alatt áll, de örömmel veszem tudomásul, ha ilyen dologban tévedek.

Azt gondoltam egyébként, hogy többen öltözködnek "alkalomhoz illően" (lásd még: cosplay), de senki. Nagyjából félig volt tele a 8-as terem. Annak örültem, hogy nagyjából egyenlő arányban voltak srácok és csajok, és hogy idősebbek is képviseltették magukat. Hiszem azt, hogy ahogy a Super Mario, úgy a Haikyuu!! is kortalan. Hiszen a Haikyuu!! az, amelyik új mércét állított a sportaniméknek. Ezt hívom minőségi kommersz kulturális műnek, hiszen a Haikyuu!! a tömegkultúrának készült, de mintha fel akarná "emelni" a nézőt. Valami mást, valami újat akar mutatni, még a sportanimék között is, ami által mi is többnek érezzük magunkat. Megmutatni, hogy ezt így is lehet csinálni.

Jó ideje digitális formában vannak plakátok a mozik falain, ugyanígy a Haikyuu!! is kivetítőn volt. És milyen volt a film? Na de kérlek, micsoda kérdés ez? Nincs mit szépíteni, az egyik legnagyobb, legintenzívebb mozis élményem volt! SPOILERes írás következik így, ha nem láttad az animét, de tervezed megnézni, ugord át ezt a részt. Ahogy bejöttek az első képkockák, egyből tudatosodott bennem, hogy az álom valóra vált. Ez tényleg itt történik Magyarországon. Az önmagában nagy ötlet volt, hogy az első évadból jól ismert Hinata és Kenma első találkozását olyan snittekkel egészítették ki, melyekkel mélyebb jelentést adtak a találkozásuknak. Ezzel pedig megalapozták az egész movie hangulatát. Nekem leginkább az volt a furcsa, hogy olyan hirtelen zajlott a meccs. Gyorsan is mentek neki, és kicsit rendszertelen is volt az ugrálás az elején, és a vége is hirtelen jött el.

Eleinte azt gondoltam, hogy beigazolódott a félelmem, hogy nem fogják tudni megoldani a még fennmaradt kb. 120 fejezetnyi mangatörténést 2 movie-ban jól összesűrítsék. Amikor nézem a recap movie-kat, akkor is olyan érzésem volt, hogy remekül összefoglalták az egyes évadok eseményeit. Ha csak a movie-kat láttam volna, különösebb hiányérzetem nem lett volna, de a sorozat megadta azt a mélyégét, ami által még inkább jelentőssé válnak az egyes meccsek.

De aztán hamar beláttam, hogy a movie volt a legjobb megoldás. Mert valószínűleg nem akarták a készítők sem azt, hogy újabb évadok menjenek el csak meccsekre, ami a sportanimék egyik nagy rákfenéje. De hogy a lehető legátfogóbban foglalják össze a Karasuno és Nekoma közti meccset 85 percben, olyan szintű érzelmi intenzitást adtak a jeleneteknek, hogy bőven elég volt ahhoz, hogy átéljük a meccs és a jelenetek érzelmi jelentőségét. Kenmára konkrétan nem ismertem rá. Mind Hinata, mint Kuroo nagyon jó hatással voltak rá. Tsukishimának is volt egy-két pozitív megnyilvánulása, csak Kageyama az, aki soha nem változik meg. Egy jó szava nincs Hinatához: Nehogy elszálljon magától, csak a szerencsének tudhatja be a sikeres sáncait. De hát mi így szeretjük őt. SPOILER VÉGE

Aztán a végére olyan befejezést kaptunk, hogy tapsolt a közönség. Én meg magamban sírtam, mert nem hittem el, hogy ezt itt látom. Olyan szintű intenzív érzelmi töltetet kaptam, amit mozifilmtől szerintem még soha. Ott nagyot ütött a SPYAIR Orange dala. Most igazán megszerettem a dalt, nagyon átjött, hogy az énekes mennyire átérzi a dalt.

Nagy szükség volt erre, az anime és a dal együtt nagyon összeállt. Külön hálás vagyok azért, hogy megvettem a CD-t, amint lehetőségem volt rá.

De természetesen nagyon is ér digitálisan is meghallgatni a kislemezt, amit tessék legalább 50000 alkalommal megtenni, hiszen mindenkinek kedves az élete.

Plusz még annyit mondanék, hogy a movie számomra azért is volt érdekes, mert az OST CD-t is sokat hallgattam, így számomra külön élmény volt meghallani azokat a zenéket, amiket megszerettem. Némelyek meglepő helyen szólaltak meg, de így mélyebb értelmet kapott az adott jelenet is és a zene is.

Egyébként továbbra is azt gondolom az OST-ről, hogy Tachibana Asami volt az, aki inkább innovatív volt, és jobb dalokat írt, Hayashi Yuuki inkább önmagát ismételte. De az OST-t is tessék szépen életünk végéig hallgatni, hiszen ki ha még nem?

Ja, és el ne felejtsem: Magyar felirattal néztem meg az animét, és azt kell mondjam, hogy többségében jól sikerült. Látszott, hogy magyarul is tudott a feliratozó. Jól áthozta magyar nyelvre a japán szöveget. Nem törekedett a tükörfordításra, élt a fordítói szabadság azon lehetőségével, hogy általa úgy lettek magyarosak a mondatok, hogy nem vesztették el az eredeti jelentésüket. Két hibát vettem csak észre: Egyszer egy elírás: "csak" helyett "csal", valamint nem jutott dűlőre Kuroo nevével. Szegény volt "Kuro", de egyszer még "Koroo" is, csak hogy igazán nagyot szóljon. De összességében jó volt a felirat.

Ami pedig az animét illeti, tényleg az egyik legjobb mozis élményem volt a Haikyuu!! Gomisuteba no Kessen! Rendkívül erős és intenzív volt, és olyan drámai jelenetekkel, melyek a Production I.G védjegye. Nem nagyon ismerek más olyan stúdiót, amelyik ennyire él az absztrakt jelenetekkel, amikkel érzékeltetik a jelenetek drámaiságát, mindezzel együtt megőrzi a valóságos mivoltát. De pont ezen absztrakt jelenetek ábrázolása szolgáltatott humorral is, ugyanis gyakran nagyon viccesen jön ki az, amikor "szó szerint" a vásznon, képernyőn látod azt, amit átvitt értelemben mondasz. Ekkor volt a leghangosabb a nézőtér. Úgyhogy aki nem nézi meg legalább 50-szer, de még inkább 500-szor az új Haikyuu!! movie-t, az nem igazi anime rajongó. Ezt minden hibájával együtt lehet szeretni.

Nos ennyi volt a mozi. A 19.10-es vonattal mentem haza. És ha az meglepetés volt, hogy a 8. vágányra ért be a vonat, az legalább akkora meglepetés volt, hogy a 6. vágányról indult. Csak nem megint belső vágányokra érkezik be a vonat Békéscsabáról és indul oda? Jó néven venném. És ha szép idő volt, hát Békéscsabán úgy leszakadt az ég, hogy annak még az angolok is csodájára járnának. Siettem is haza, mert sok papír volt a táskámban, nehogy elázzon. Szerencsére rendben van minden. Ez a nap ajándék volt!

2022. december 31., szombat

A 2022-es év értékelése

Ismét eltelt egy év és szerencsére jó tartalmas is volt. Ha értékelnem kellene ezt az évemet, akkor a múlttal való számvetéssel kezdeném. Alapvetően 5 nagyon jó évet tudok mondani az életemben:1993 – Mert ekkor lettem igazán játékos, a Super Nintendónak köszönhetően éreztem igazán rá, hogy mennyire jó játszani.

  • 1997 – Gyerekkorom fénykorát ekkor éltem.
  • 2006 – Egyik legnagyobb fordulópont ekkor érkezett, amikor igazán igényem lett arra, hogy önálló életem legyen, emellett a japán zene és az animék is ekkor jöttek az életembe.
  • 2009 – Életem egyik leggondtalanabb éve, valamint ekkor jött életem második nagy szerelme, amiből ugyan nem lett semmi, mégis jó érzésekkel gondolok rá.
  • 2019 – A másik nagy fordulópont életemben, amikor ráfordultam arra az irányra, amelyen jelenleg is haladok. Úgy tűnik, ez lesz a cél.

De egyik év sem volt annyira jó, mint a 2022-es. Több célt is sikerült elérnem és több mindenben jó irányba haladok. Például sikerült 16 kilót leadnom, nem is híztam vissza és folyamatosan edzek, hogy minél jobb alakom legyen. Ez az, amiben jó irányba haladok és jövőre csak jobb lehet. És az is eredmény, hogy sikerült kijutnom Hollandiába és úgy néz ki, hogy tényleg ott lesz a helyem. Ezzel kapcsolatban az lesz a dolgom jövőre, hogy kint maradhassak. A terveim szerint jövőre fejezem be az egyetemet és a jövő évre nagyszerű eredmény lesz egy olyan munkát találni, amit örömmel fogok végezni és egy kisebb lakást találni, amit bérelhetek.

Ami a párkapcsolatot illeti... arra más azt mondaná, hogy felejtsem el és jó eséllyel igaza is van. De én inkább azt mondom, hogy van is és nincs is. Nemcsak azért gondolkodok így, mert nekem így könnyebb, hanem mert mindig is toleránsabb voltam a kapcsolatokban. Ha csak arra gondolok, hogy a való életben több ismerősöm végül “szétment” kapcsolatát is megmenthetőnek gondoltam magamban. Bár ez is olyan, hogy ahogy én raktam össze a fejemben, de nem én vagyok benne, nem tudom, hogy mik történtek ott valójában és a másik azt hogy élte meg. A másik meg filmekben, sorozatokban is kevés olyan szétment kapcsolatot látok, amelyről tényleg azt gondolom, hogy azon már nem lehet segíteni. Vannak, akik azért szeretnek filmet nézni, hogy egy saját befejezésen gondolkodjanak, én inkább azért, hogy én szereplője lennék, hogyan viselkednék egy-egy adott jelenetben. Vagyis belehelyezem magam a filmbe. A lényeg most az, hogy most ilyen “kinn is vagyok benn is vagyok” helyzetben vagyok. Tehát bárki bejöhet az életembe (persze, akit én is szívesen látok), de ő is visszatérhet, ha akar.

Tehát az, hogy mindennél jobb volt ez az év, nem azt jelenti, hogy tökéletes volt, de arra bőven jó, hogy elég motivációt adjon a jövő évre. Hogy érdemes harcolni, mert ha teszek érte, akkor valóra válhat. Persze ehhez az is kell, hogy ne elérhetetlen álmokat szőjek, hanem olyanokat, amik által egy kicsivel tolom kijjebb a határokat és örömöt okoz, ha elérem. És ez komoly önbizalommal ruház fel, ami talán látszik is rajtam. De ez nem azt jelenti, hogy mindig jól vagyok magamban. Előfordul olyan, hogy este, amikor úgy fekszek le aludni, hogy a hiányérzet dominál bennem. Leginkább azért akkor, mert akkor már semmi inger nem ér. Akkor csak a gondolataimmal vagyok és előfordulhat, hogy épp a negatív gondolatokkal, érzelmekkel vagyok együtt. De ezek ellen nem harcolok, pont az nyugtat meg, hogy nem nyomom el, hanem hagyom megélni. Utána aztán jobb lesz. Ha hagyom megélni a negatív érzelmeket és azt, hogy mi hiányzik, az jó irányt adhat arra, hogy mi az, amiért érdemes küzdeni, mi tehet elégedettebbé.

De az év végén történtek olyan pozitív dolgok, amik szintén motivációt adnak a jövő évre. Ha már tegnap írtam az új Ganxsta Zolee és a Kartel albumról, akkor jöjjön tőle egy idézet. mely a 2002-es Gyilkosság Rt. albumának Engem ott találsz című dalában a következőképp fogalmazott:

Nyisd ki a szemed, figyeld, mi történik veled, mert
A legnagyobb vesztes, aki nem látja, hogy nyert.

Komoly igazság. Érdemes jobban figyelni Ganxsta Zolee szövegeit, mert itt-ott elrejt bölcsességeket.

És milyen érdekes, hogy akkor fordult sokkal jobbra az életem, amikor abba a korba léptem, amelyben Okui Masami megjelentette a ReBirth című albumát, szólva a megújulásról. És arra arra gondolok, hogy a rá következő album a Dragonfly, ami egy még erősebb, még magabiztosabb album, határozottan jó ómen. Azt gondolom, hogy egyfajta krízisen át kell esni a fiatal években a megújulásért. Amikor szembesülünk azzal, hogy a dolgok nem úgy alakulnak, ahogy elterveztük. Ekkor fontos megélni a veszteségeket, elfogadni a történéseket. Nekem is az eredeti tervem az volt, hogy Budapesten fogok élni, ahogy fentebb írtam, volt egy nagy szerelmem, amit végül el kellett veszítsek, de azoknak meg kellett történjenek, hogy aztán végül oda jusson el az életem, ahol most tart. Utólag azt mondom, hogy sokat hibáztam, de szembesülni azzal, hogy nem úgy alakultak a dolgok, ahogy elterveztem jó volt arra, hogy ebből megújuljak. Ezek megalapozzák azt, hogy értékeljem azokat a dolgokat, embereket, amik, akik megadattak. Továbbra is azt gondolom, hogy a 30-as évek kiváló korszak arra, hogy kellő tapasztalattal, de még fiatalon egy új életbe kezdjünk, mintegy újjászületve, megújulva. Ennek szellemében vágok neki a 2023-as évnek.

És most térjünk rá a szokásos zenei értékelésre, miket hallgattam, miket fedeztem fel idén. Továbbra is baromi gáznak tartom, hogy a Spotify az éves zenei elemzéseket december elején küldi, mintha az újév decemberben kezdődne... Tisztelettel felhívnám a figyelmet, hogy az újév januárban kezdődik és sokkal jobb december 31-én összegezni, minde november 30-án, vagy küldik ezeket a wrapped-eket. De nemcsak ezért nem foglalkozok a Spotify-jal, hanem mert ott kevesebb zenét hallgatok. Még mindig többségében offline hallgatok zenét, aminek több oka is van:

  1. Sok általam szeretetett zene még mindig nem érhető ott el. Elég csak Okui Masami régi albumaira gondolni. Ezeknek többségében szerzői jogi okai vannak. Emiatt van az, hogy azok a JAM Project dalok nincsenek fent a Spotify-on, amikben Mizuki Ichiro énekel. Emiatt az első album a BEST Project még mindig nincs fent.
  2. Az is baj, ha egy dal nem úgy van taggelve, ahogy a Last.fm profilomban van (pedig sokszor az a helyes), ezért ugyanaz a dal két külön dalként van jelen.
  3. Nemrég jöttem rá, hogy dalok minősége a zenei streamind szolgáltatásokon nem az igazi. A beállításokban nekem kell külön “Zeer hoog”-ra állítani a lejátszás minőségét, ha 320 kbps-ben akarom hallgatni a dalt, de ez még mindig veszteséges minőség. Hogy ez mit jelent, azt a következőképp tudom illusztrálni:
    Egy átlagos veszteségmentes dal 900-1100 kbps minőségű.
    A CD-n egységesen 1414 kbps minőségű a zene.
    Nemrég óta létezik úgynevezett hi-res veszteségmentes minőség 3000-4800 kbps minőséggel.
    Tehát ha igazán jó minőségben akarok zenét hallgatni, akkor a megfelelő technika mellett azt még mindig csak offline tudom megtenni.

Ezek miatt van az, hogy még mindig a Last.fm profilom nyújtja a legpontosabb képet arról, hogy milyen zenét hallgatok. Ezért is külön öröm számomra, hogy idén felélesztették hamvaiból a Winamp-et. Én ezen hallgatok a leggyakrabban zenét.

Azóta még eggyel frissítették a Winampet, a legújabb változat van a gépemen. Ó, igen, a legújabb Hayashibara Megumi kislemezt hallgatom most, a Shuuketsu no Hate ni-t. Fogok erről is majd írni, most jelent meg december 21-én. Érdekes kislemez. Szóval Winamp-et, alkalmanként Foobar2000-rel hallgatok zenét, de azt annyira gyakran nem használom, mert nem annyira dizájnos. Leginkább zene konvertálására használom, vagy ha túl sok zenei fájl adatait (évszám, album címe) kell egyszerre átírni, azt a Foobarnál meg lehet tenni, így ott időtakarékos. Egyébként elsődlegesen Winampen hallgatok zenét.

Az év dala 2022

Ilyen hosszúra nyúlt bevezető után lássuk, hogy melyik az a dal, amelyik idénről a legjobban tetszett, amelyik a leginkább hatással volt rám.

Suara: Hyakunichisou

Ebben nagyon nincs meglepő nálam. Ha Suara egy balladával érkezik, az jó eséllyel pályázik az év dala címére nálam. Hiszen ahogy többször is írtam már, nagyon szeretem azokat az érzelmeket, amikkel Suara énekli a dalait és hogy valahogy ezt képes úgy művelni, hogy az istennek se tudom őt megunni. Suara egy újabb kiváló példa arra, hogy milyen az, amikor valaki a helyén van és azt csinálja, amit szeret. Ezáltal tud kiteljesedni és olyat csinálni, ami által a világot egy kicsivel jobb hellyé teszi.

Nos, akkor lássuk a Last.fm statisztikákat. Azért a Spotify-nak jelentős szerepe van, mert azáltal, hogy ott is hallgatok zenét, a 2009-es regisztrációm óta idén hallgattam a legeslegtöbb zenét, egészen pontosan 25.755 alkalommal hallgattam ebben az évben dalt. Amíg korábban az volt a cél, hogy a 2010-es 20.512 összhallgatást valahogy túlszárnyaljam, ezt idén nagyon meghaladtam. Idén is volt arra példa, hogy kifejezetten azért hallgattam zenét, mert annak a művészi igényére volt szükségem, de volt olyan is, hogy csak önmagam szórakoztatására, időtöltésére. És kétségtelen, hogy a Spotify egyik nagy előnye, hogy nem kell feltétlen letölteni mindenféle dalt, amihez csak úgy hangulatom támad. Bár ez azzal is jár, hogy azz idén hallgatott zenei reperotár jelentősen felhígul. Így jött össze idénre a 25.755-ös összmeghallgatás.

De lássuk is, hogy ez hogy áll össze.

Top 10 előadók 2022

  1. JAM Project (4.136)
  2. Hayashi Yuuki (2.926)
  3. Hayashibara Megumi (1.178)
  4. Suara (1.067)
  5. Okui Masami (950)
  6. Tachibana Asami (824)
  7. Zorán (581)
  8. Ganxsta Zolee és a Kartel (509)
  9. SPYAIR (366)
  10. wacci (325)

Itt tenném hozzá, hogy az LGT a 324-es összhallgatással épp, hogy lecsúszott a Top 10-ről. Ha nem jött volna a Bakuten!!… És akkor mondom azt is, hogy a 12. helyen a BURNOUT SYNDROMES van 323-mal. De ilyen is van. Utána meg már csak 300 alattiak vannak.

Top 10 filmzene albumok 2022

  1. TV anime: “Bakuten!!” Original Soundtrack (736)
  2. TV anime: Haikyuu!! TO THE TOP Original Soundtrack (734)
  3. Eiga Bakuten!! Original Soundtrack (456)
  4. TV anime: Haikyuu!! Original Soundtrack Vol. 1 (396)
  5. TV anime: Haikyuu!! Original Soundtrack Vol. 2 (276)
  6. TV anime: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 1 (243)
  7. TV anime: Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru Original Soundtrack (233)
  8. TV anime: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 2 (199)
  9. TV anime: Haikyuu!! Karasuno Koukou VS Shiratorizawa Gakuen Koukou Original Soundtrack (183)
  10. Boku no Hero Academia 2018 Original Soundtrack (128)

Végül csak megtettem, hogy a filmzene albumokat külön választottam a többi zenei albumtól, mert akkor a többi alig kapott volna helyet. Egyébként meg nem szorul magyarázatra. Olyan, mint az előző években, egyedül a Bakuten!! az újdonság, ami jött, látott és győzött. Zeneszerző meg mindegyik esetében ugyanaz: Hayashi Yuuki, illetve a Haikyuu!! zenéket Tachibana Asami-val együtt írták. És amíg fennáll a tény, hogy ők ketten írták a Haikyuu!! zenéket, addig mindkettejüknek bérelt helye van a Top 10-es listában.

Top 10 albumok 2022

  1. JAM Project BEST COLLECTION XIV Max the Max (327)
  2. Ganxsta Zolee és a Kartel: A bohóc (310)
  3. Suara: Infinity Kibou no Tobira (167)
  4. Suara: Hikari (157)
  5. Hayashibara Megumi: Tanoshii Douyou (150)
  6. Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIXXX (137)
  7. JAM Project: THE JUDGEMENT (121)
  8. JAM Project: JAM FIRST PROCESS (120)
  9. JAM Project: MAXIMIZER ~Decade of Evolution~ (118)
  10. JAM Project BEST COLLECTION XIII A-Rock (115)

Az első három helyen az idén megjelent albumok, a többi pedig ahogy jött. Illetve a JAM Project mini-albm tudott feljönni még. Meglepetés számomra Hayashibara Megumi gyerekalbuma, de hát sok rajta a rövid dal, ezért tudott feljutni az 5. helyig. A többit meg ahogy hallgattam.

Top 10 kislemezek 2022

  1. Matt Nash: Losing My Mind (215)
  2. Suara: Hito Nanda (174)
  3. Guz: Kush (173)
  4. Elderbrook: Body (Remixes) (155)
  5. Centimillimental: Seishun no Enbu (134)
  6. Vintage Culture: You Give Me a Feeling (133)
  7. Hugel: Eyes On You (124)
  8. Konstrakta: In Corpore Sano (124)
  9. wacci: Anata ga Iru (120)
  10. JAM Project: “Muv-Luv Alternative” Insertion Song Collection (107)

Na itt mutatkozik meg igazán, hogy mennyit hallgatom a Spotify-t. Az ott felfedezett kislemezek vannak döntő többségében jelen. Illetve ezüstérmes az új Suara kislemez, illetve a Bakuten!! opening és ending kislemezei is itt vannak.

Végezetül lássuk az idén 100 legtöbbet hallgatott dalt.

Top 100 dalok 2022

  1. Matt Nash: Losing My Mind (215)
  2. Guz: Kush (173)
  3. Elderbrook: Body (BluePrint Remix) (145)
  4. Vintage Culture: You Give Me a Feeling (133)
  5. Konstrakta: In Corpore Sano (124)
  6. Suara: Hyakunichisou (121)
  7. Oden & Fatzo: Lauren (I Can’t Stay Forever) (116)
  8. Hayashi Yuuki: Jun’i Happyou (111)
  9. Tom Gregory: Footprints (92)
  10. Hugel: Eyes On You (81)
  11. SPYAIR: Imagination (77)
  12. Ali Bakgor: In Your Eyes (Extended) (76)
  13. Flight Facilities: Move (Loods Remix) (76)
  14. Suara: Eigou no Sadame (71)
  15. Donnie & Rene Froger: Bon Gepakt (70)
  16. The Soundlovers: Run-Away (69)
  17. Asuka Ota & Hajime Wakai: Walking the Hot Desert (67)
  18. Capella: Move on Baby (65)
  19. SPYAIR: I’m a Believer (65)
  20. Sarazanmai: Kawausoiya (65)
  21. wacci: Anata ga Iru
  22. wacci: Bokura no Ippo
  23. Hayashi Yuuki: Kako
  24. Hayashi Yuuki: Genjitsu
  25. Roce: Follow
  26. Michael Schulte: Here Goes Nothing
  27. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are
  28. Tachibana Asami: Aseri
  29. JAM Project: SKILL
  30. Suara: Ruten no Inori
  31. Centimillimental: Seishun no Enbu
  32. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi
  33. JAM Project: VICTORY
  34. SUPER BEAVER: Toppakou
  35. Centimillimental: nag
  36. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!!
  37. JAM Project: Piano Kyousoukyoku Dai 4-ban~Kaijin Sanka
  38. Suara: Hyakunichihsou (Instrumental)
  39. Tachibana Asami: Iya na Otoko
  40. SPYAIR: Trust your anthem
  41. 2 Brothers on the 4th Floor: Never Alone
  42. Go_A: Shum
  43. JAM Project: Over the Max ~Tamashii no Keishou~
  44. Hugel: Eyes On You (Extended Mix)
  45. James Hype: Ferrari
  46. JAM Project: Houkou Hate no Arano wa
  47. Galileo Galilei: Climber
  48. Mosaic: Rays of the Rising Sun
  49. SPYAIR: ULTRA
  50. Tachibana Asami: Junbi
  51. U96: Das Boot
  52. Kondo Koji: Das Boot
  53. JAM Project: Tread on the Tiger’s Tail
  54. Hayashi Yuuki: Ryou Seikatsu
  55. E-Rotic: Max Don’t Have Sex with Your Ex
  56. KALUSH: Stefania
  57. Suara: Kanashimi no Yoake Mae
  58. tacica: LEO
  59. JAM Project: GONG
  60. JAM Project: HERO
  61. Purple Disco Machine: In The Dark
  62. SUPER BEAVER: Hitamuki
  63. Sukima Switch: Ah Yeah!!
  64. Okui Masami: Blood Blade -Hikari no Yami no Kanata-
  65. JAM Project: NOTE
  66. JAM Project: VOYAGER
  67. JAM Project: Mirai he no Houkou
  68. wacci: Koi Daro
  69. Centimillimental: Hikari no Naka Tsutaetai Koto
  70. ALI PROJECT: Hi no Tsuki
  71. FLOW: RISING DRAGON
  72. JAM Project: GO!!
  73. La Bouche: Bolingo
  74. Tachibana Asami: Nerawareta Kenma
  75. JAM Project: D.D ~Dimension Driver~
  76. JAM Project: RESET
  77. JAM Project: Piano Kyousoukyoku Dai 4-ban~Kaijin Sanka (Instrumental)
  78. tacica: Hatsunetsu
  79. Hayashi Yuuki: Juunintachi
  80. ACRAZE: To It Do It
  81. COALTAR OF THE DEEPERS: Dear Future
  82. Donnie & Frans Duijts: Frans Duits
  83. E-Type: This is the Way
  84. JAM Project: Lost my heart ~Kaze no Kioku~
  85. JAM Project: Rocks
  86. JAM Project: Zanzou no Revenger
  87. JAM Project: Tsubasa
  88. Thalía: La Loca
  89. JAM Project: Fight on!
  90. JAM Project: Meikyuu no Prisoner
  91. Kageyama Hironobu: Dengeki Sentai Changeman
  92. Froukje: 17
  93. JAM Project: Battle Communication!!
  94. JAM Project: Karma ~the dark side of human nature~
  95. JAM Project: Hagane no Messiah
  96. Captain Hollywood Project: More and More
  97. Haddaway: What is Love
  98. JAM Project: Concerto of SRW
  99. JAM Project: Drei Kreuz ~Hagane no Survivor~
  100. JAM Project: with love

2021. március 17., szerda

Első gondolatok a Haikyuu!! TO THE TOP OST-ről

Ma jelent meg a Haikyuu!! TO THE TOP Original Soundtrack album, egyben Spotify-on is elérhető lett.

Így első hallgatás után úgy tűnik, hogy többször végig kell hallgatnom az albumot, hogy megszokjam. Nem az a fajta "először meghallgatom, és utána szinte mindig ez jár a fejemben" jellegű album, de szerintem idővel meg fogom szeretni.

Viszont van valami, amire már most, első hallgatás után felfigyeltem és mindenképp szeretném megírni. Már most erősen az az érzésem, hogy Tachibana Asami dominál. Több Hayashi Yuuki által írt zenénél is arra lettem figyelmes, hogy sokat merít (ha nem is épp másol) korábbi Haikyuu!!-s zenéiből. Több dal esetében vissza tudtam idézni valamelyik korábbi Haikyuu!! zenét, mert annyira erősen emlékeztetett rá. Olyan érzetet adtak, mintha Hayashi Yuuki elővette volna az adott régebbi Haikyuu!! dalt, kicsit átdolgozta volna és új címet adott neki. Volt erre korábban is példa, de csak néhány dal esetében és nem az volt, hogy majdhogynem a dalok fele csak újragondolt változata valamelyik korábbi Haikyuu!! zenének.

Vannak Hayashi Yuuki-tól is új ötletek, de egyértelműen Tachibana Asami az, aki a jobb zenéket írta most. Itt most nagyon ráérzett arra, hogyan teremtsen légkört a zenéivel. Nagyon jókat írt. Hayashi Yuuki meg most nem volt az igazi. Nem tudom, hogy a Boku no Hero Academia (abból is jön az 5. évad) vett el tőle sok energiát és nem tudott annyira a Haikyuu!!-ra koncentrálni, vagy a családja miatt nem tudott eleget foglalkozni a zeneszerzéssel... Egy fia és egy lánya van és sokat posztol róluk az Instagramra.

De azért van annyira jó az album, hogy sokat hallgassam. És ha majd úgy lesz, akkor írok majd részletesebben is az OST CD-kről.

2021. január 13., szerda

Haikyuu!! CD-k a Discogs-on

A mai nappal befejeztem egy másik projektemet a Discogs-on, feltöltöttem az összes Haikyuu!! CD adatlapját az oldalra, ami még hiányzott. Márpedig elég sok hiányzott. Kár egyébként, hogy japán CD-k annyira nincsenek fent az oldalon, pedig a népszerűsítés egy jó módjának tartom, ha minél több oldalon írunk róluk, hogy minél többen tudjanak az adott kiadvány létezéséről. Számomra abban rejlik az internet egyik lehetősége, hogy egy kicsit mi is segíthetjük, hogy a kedvencünk több publicitást kapjon, ne feltétlen csak a nagy cégek határozzák meg, hogy mi lehet népszerű, és mi nem. Persze a ráhatás tényleg nagyon pici, de az, hogy néhány napja teljessé tettem az oldalon az Okui Masami diszkográfiát a Discogs-on, az számomra azt is jelzi, hogy ér annyit a zenei munkássága, hogy rendezetten jelen van egy világszerte ismert oldalon. Meg jó így látni plusz egy oldalon az összes albumát és kislemezét. Alapvetően unalmas meg monoton munka, de engem motivál, hogy tehetek azért, hogy ismertebb legyen az a zene, amit szeretek.

És most a Haikyuu!! zenéit tehettem ismertebbé. Kilistázom ide azokat, amiket más csinált meg korábban.

Albumok

Kislemezek

Első évad

Második évad

Karasuno Koukou VS Shiratorizawa Gakuen Koukou

TO THE TOP

Nos, íme. Szeresse minél több ember ezeket a zenéket.

2019. december 31., kedd

Zenei összegzés 2019-re

No, mivel év vége, ezért összegezném az idei évemet 2019-re vonatkozóan. Vágjunk is bele a közepébe, mert semmi meglepetés nincs abban, hogy ez az év számomra teljességgel a Haikyuu!!-ról szólt. Nemcsak zenei téren, de az anime, manga terén is, nem utolsó sorban szereztem néhány külföldi barátot a Haikyuu!!-nak köszönhetően, hogy meg ne feledkezzek arról a párkapcsolatról, ami ugyan véget ért, és fájt is, de ami könnyebbség, hogy megmaradtunk barátnak. Szóval nem túlzás kijelenteni, hogy a Haikyuu!! teljesen megváltoztatta az életemet, olyan hatással van rám, hogy gyerekkoromban Super Mario és 20 évesen Hayashibara Megumi és Okui Masami. Így az idei zenei hallgatásaim is eléggé egyhangúnak mondhatók, ugyanakkor minden rekordot megdöntöttek. Egyetlen egy előadót, albumot és dalt nem hallgattam annyiszor, mint az első helyen lévőket. Lássuk is a listát.

Top 10 előadó 2019

  1. Hayashi Yuuki (4.372)
  2. Tachibana Asami (2.727)
  3. SPYAIR (658)
  4. Okui Masami (486)
  5. NICO Touches the Walls (455)
  6. tacica (358)
  7. Rammstein (257)
  8. BURNOUT SYNDROMES (242)
  9. Sukima Switch (217)
  10. Suara (197)

Top 10 album 2019

  1. Haikyuu!! COMPLETE BEST (1.642)
  2. TV animation: Kaze ga Tsuyoku Fuiteiru Original Soundtrack (1.595)
  3. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 1 (1.203)
  4. TV animation: Haikyuu!! Original Soundtrack vol. 2 (1.183)
  5. TV animation: Haikyuu!! Karasuno Koukou VS Shirotorizawa Gakuen Koukou Original Soundtrack (1.175)
  6. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 1 (1.116)
  7. TV animation: Haikyuu!! Second Season Original Soundtrack VOL. 2 (763)
  8. Kern András: Harry Potter és a Bölcsek Köve hangoskönyv (178)
  9. Metallica: Load (177)
  10. Rammstein: Rammstein (102)

Top 10 kislemez 2019

  1. SPYAIR: Imagination (288)
  2. Mark Ronson: Nothing Breaks like a Heart (147)
  3. David Guetta: Stay (Don't Go Away) (144)
  4. JAM Project: THE EXCEEDER (141)
  5. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (122)
  6. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (113)
  7. T.M.Revolution: HOT LIMIT (89)
  8. Calvin Harris & Dua Lipa: One Kiss (71)
  9. Suara: Tenmei no Marionette (67)
  10. tacica: Hatsunetsu (45)

Top 100 dalok 2019

  1. Tachibana Asami: Tantan (519)
  2. Hayashi Yuuki: Explanation (484)
  3. Hayashi Yuuki: Zasshoku (480)
  4. Tachibana Asami: Tsuki no Wa (417)
  5. SPYAIR: Imagination (352)
  6. Hayashi Yuuki: Kodoku (316)
  7. Hayashi Yuuki: Kake (306)
  8. Tachibana Asami: Umaku Ikanai (306)
  9. Hayashi Yuuki: "1 Ten" (295)
  10. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi (217)
  11. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi (197)
  12. tacica: LEO (182)
  13. Hayashi Yuuki: Court Jou no Ou-sama (179)
  14. Sukima Switch: Ah Yeah!! (178)
  15. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete (169)
  16. Hayashi Yuuki: Chousokkou (163)
  17. tacica: Hatsunetsu (157)
  18. SPYAIR: I'm a Believer (152)
  19. Mark Ronson: Nothing Breaks Like a Heart (147)
  20. Metallica: Until it Sleeps (146)
  21. David Guetta: Stay (Don't Go Away) (144)
  22. Tachibana Asami: Aseri (128)
  23. Galileo Galilei: Climber (127)
  24. SPYAIR: Trust your anthem (124)
  25. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! (119)
  26. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are (116)
  27. LOTTE & Max Griesinger: Auf das, was da noch kommt (114)
  28. Tachibana Asami: Fukurou (112)
  29. Tachibana Asami: Koujounachi no Tatakai (107)
  30. Hayashi Yuuki: Nebari (107)
  31. Pearl Jam: Even Flow
  32. JAM Project: NEW BLUE
  33. T.M.Revolution: HOT LIMIT
  34. Hayashi Yuuki: Kako
  35. Hayashi Yuuki: Otonatachi
  36. Rammstein: Deutschland
  37. Kanno Yoko: von (feat. Armór Dan)
  38. Cavin Harris and Dua Lupa: One Kiss
  39. Hayashi Yuuki: Juuintachi
  40. Misokkasu: Rising Rainbow
  41. Madonna: Nobody Knows Me
  42. Okui Masami: Akasha
  43. Dua Lipa: New Rules
  44. JAM Project. NEW BLUE (off vocal)
  45. Suara: Tenmei no Marionette
  46. Hayashi Yuuki: Koutekishuu
  47. Depeche Mode: Martyr
  48. Taro Bando & Hajime Wakai: Title BGM
  49. Avicii: Hey Brother
  50. Yonekura Chihiro: Promise
  51. Duy Manh: Xin Duoc Hoai Mong
  52. Red Hot Chili Peppers: By the Way
  53. Tachibana Asami: Hinata to Kageyama
  54. In-Grid: Tu es Foutu
  55. Tachibana Asami: Tsuki no De
  56. Alter Bridge: Show Me a Leader
  57. Calvin Harris and Sam Smith: Promises
  58. Shapeshifters: Lola's Theme
  59. Rammstein: Du hast
  60. Hayashi Yuuki: Itadaki no Keshiki
  61. Morikubo Shoutaro: FOCUS
  62. Aimer: Dareka, Umi wo.
  63. Aya Tanaka: Space Match
  64. Hayashi Yuuki: Haikyuu!!
  65. Bikini: Veled akarok
  66. Taro Bando & Hajime Wakai: THE LONG DISTANCE OF MURDER
  67. Hayashi Yuuki: Hon'ne
  68. Eruption: One Way Ticket
  69. Michael Schulte: All I Need
  70. Suara: Uruwashiki Sekai
  71. John Newman: Love Me Again
  72. meg rock: clover
  73. Sasaki Sayaka: Kamon
  74. Hayashi Yuuki: Sakusen Kaigi
  75. Felix Jaehn: Love on Myself
  76. Metallica: King Nothing
  77. Hayashi Yuuki: Youchou
  78. Hayashi Yuuki: Kagaku Henka
  79. Hayashi Yuuki: Kageyama Tobio
  80. Hayashi Yuuki: Akogare
  81. Hayashi Yuuki: Toppakou
  82. Tachibana Asami: Se-n-pa-i
  83. Hayashi Yuuki: Senpai no Jitsuryoku
  84. MARGINAL#4: GALAXYLINER
  85. Ozaki Yuuki: Trigger
  86. Hayashi Yuuki: Trauma
  87. Hayashi Yuuki: Saikyou no Otori
  88. Hayashi Yuuki: Henjin Sokkou
  89. Hayashi Yuuki: Haisha
  90. Hayashi Yuuki: Shiai wo Kasaneru Tani ni
  91. Hayashi Yuuki: Shinka
  92. Hayashi Yuuki: Omoshiroi Team
  93. Tachibana Asami: "Murabito B"
  94. Hayashi Yuuki: Oikawa Tooru
  95. Tachibana Asami: Ikari
  96. Daddy Yankee: Con Calma
  97. Imany: Don't Be So Shy
  98. Sakura Kumi: Mew Lettuce no Theme
  99. Hayashi Yuuki: Combi Tanjou
  100. Hayashi Yuuki: Team Mate

Forrás: Last.fm profil

2019. április 21., vasárnap

Zenék a Haikyuu!! harmadik évadából

Mivel most nézem másodjára a Haikyuu!! Karasuno Koukou vs. Shiratorizawa Gakuen Koukou-t, ezért most szántam rá magam, hogy meghallgassam a harmadik évad OST CD-jét. Mivel ez csak 10 részes, ezért csak egy CD jelent meg az előző két évaddal ellentétben, melyeknek zenéi 2-2 CD-n jelentek meg.

Annyira nem jön át zenében az a fajta dinamizmus, ami a harmadik évadot jellemzi. De azért vagyok annyira lenyűgözve, mert fantasztikusan tudta Furudate Haruichi megoldani azt, hogyan érzékeltesse, hogy a tét nem kisebb, minthogy a nemzeti bajnokságra kijusson a csapat, ennek megfelelően szinte emberfeletti küzdelmet látunk a pályán, mégsincs olyan érzésem, mintha az Olümposzról közvetíteték a meccset. Hiába tudom a végeredményt, úgy szurkolok, és úgy kommentálom az eseményeket, mintha valódi lenne a meccs. Ezt nemhogy egy sportanime nem tudta megadni, de még a KÖZELÉBE nincs annak a hangulatvilágnak, ami a Haikyuu!!-ban nagyon megvan. És ami érdekesség, hogy Tendou Satori-t is egészen megszerettem. Mondjuk ebben komoly szerepet játszott az a holland fiú, akit nemrég ismertem meg a Haikyuu!! által, és neki Tendou-kun olyan szinten a legjobb az egész animében, mint nekem Kageyama Tobio. Egy kicsit tartottam is tőle, na vajon milyen barátság keletkezhet abból, hogy valaki az általam legjobban gyűlölt karakterért bolondul, ehhez képest nagyon jókat beszélgetünk, és azt gondolom, hogy egész jól összebarátkoztunk. Kérésemre elmagyarázta az érveit Tendou-kun mellett, és figyelve most őt, meg tudom érteni, hogy mit szeret benne annyira. Nagyon is fontos szerepe van az animében, távolról sem annyira gyűlöletes, mint amennyire gondoltam az első végignézéskor. Most már csak Oikawa Tooru-t kell valakinek tisztára mosnia. Ő számomra csak egy pojáca, aki élvezi a lányok népszerűségét, amúgy semmi szerethető nincs benne. Semmi olyasmi nincs benne, ami férfivá teszi őt, legalább annyira, mint a többieket. Ha majd sokkal előrébb fogok tartani a mangában, elképzelhető, hogy megírom az "összeesküvés-elméleteimet" Kageyamáról. Van már jónéhány, de további érveket keresek mellette. Mellesleg valami eszméletlen mennyi ilyen elméletet lehet gyártani a Haikyuu!!-ről. És ez kiváló munka a mangakától. Egyrészt összehozott egy minden téren kiváló művet, másrészt meg olyan utalásokat rejtett el bizonyos karakterekkel kapcsolatosan, melyek bőven adnak alapot mindenféle teóriák gyártására. Ezek pedig kiváló lehetőséget adnak arra, hogy beszélgessünk az animéről, mangáról, ezáltal életben tartva a sorozatot. Egymás között privátban, de akár a világhálón is. Ezt vehetjük akár marketing húzásnak is, de az biztos, hogy fenntartja az érdeklődést.

Fűű, de elkalandoztam, pedig csak zenékről akartam írni. De legyen akkor. Mert mint írtam, meghallgattam a harmadik évad OST-jét. Ez egy kicsivel jobb, mint az első kettő, sőt találtam két olyan dalt, ami kiválóra sikeredett. Ezeket meg is mutatnám.

Tsuki no Wa

Tantan

A közös bennük, hogy mind a kettőt Tachibana Asami szerezte, így nem annyira a dinamizmus jellemző rájuk. Bár a Tsuki no Wa még egész gyors, de a Tantan kifejezetten melankolikusra sikeredett. Ilyen zenéket akkor szoktam hallgatni, amikor valami nagyon bánt vagy nyomaszt, de nem reménytelen a helyzet. Csak ott és akkor nagyon rossz. Az ilyenfajta dalok egyfajta vigaszt nyújtanak. A Tsuki no Wa meg valamivel egyszerűbb. Nincs benne annyi érzelem, a hangulatát szeretem.

Aztán lehet, hogy ha meghallgatom az OST-ket minél többször, akkor újabb kedvenceket találok még.