A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Magical Quest: Starring Mickey Mouse. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Magical Quest: Starring Mickey Mouse. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. július 31., hétfő

Alakuló YouTube csatorna

Gondokodtam azon, hogy ha már adott a lehetőség a Google által, hogy saját YouTube csatornám legyen, azt hogyan használnám ki úgy, hogy a lehető legkevesebb szerzői jogot sértsek. Mert az előző GMailes címre létrehozott YouTube csatornára sok videót tettem ki, de azok javarésze japán zenék, és videoklipek voltak. És bizony kaptam szerzői jogi figyelmeztetéseket bőven, míg idáig fajult a dolog, hogy a Google törölte a csatornámat. Ha valami miatt dühös voltam, akkor amiatt, hogy sok régi videó, meg komment, mind elveszett. De amúgy a japánok rendkívül kényesek a szerzői jogokra. Állítólag semmilyen letöltőoldal nem érhető el Japánban, csakis és kizárólag, ami legális úton elérhető, azt tudják elérni, de minden letöltőoldal blokkolva van náluk. Igazából valahol érthető ez a mentalitás, de nem egyszer írtam már, hogy megvan a jó oldala is a letöltésnek, mert így ismerhettem a japán zenét, és amik nagyon megtetszettek, azokból vettem is eredetiben. Úgyhogy nem egészen ördögtől való a letöltés, de ha ilyen mentalitásúak a japánok, akkor nincs mit tenni, mint tiszteletben kell tartani.

Azzal a gondolattal már többször is kacérkodtam, Gameplay videókat tehetnék fel, de csakis eredeti konzolról, eredeti játékkal tenném meg. Ez még így be is jönne, mert van nekünk egy Samsung DVD-HR755 márkájú DVD felvevő, ha erre rákötjük valamelyik retro Nintendo konzolt a Wii-ig, akkor működik. Csak arra kell vigyázni, hogy a játék 50Hz-es legyen, mert a DVD felvevő 60 Hz-en nem érzékeli a képet. Nem mutat semmit. Csináltam is régről néhány játékfelvételt, csak egy idő után abbamaradt, mert arra lettem figyelmes, hogy nagyobb a reakcióidő, ha DVD felvevőről játszok, így nem tudtam jól játszani. De tegnap délután úgy voltam vele, hogy kipróbálom megint a DVD felvevőt, hátha most működik. Igazából szerintem az sem mindegy, milyen TV-re kötjük. De a lényeg, hogy tegnap végigjátszottam Easy módban Super Nintendón a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot, és örömmel vettem tudomásul, hogy nem volt semmi gond. Pontosan akkor ugrott Mickey egér, amikor nyomtam a B-gombot. Úgyhogy ezzel a játékkal sikerült, de kipróbálom még mással is, hogy milyen lesz, aztán ha mindenhol rendben lesz, akkor tudok majd játszani, és akár fel is tölteni őket YouTube-ra. Sőt, mivel van SNES-re Super Game Boy-om, valamint GameCube-ra Game Boy Player-em, ezért néhány hordozható konzol játékával is tudok játszani. Konkrétan ezen konzolok játékaiból tudok felvételt csinálni:

  • Nintendo Entertainment System
  • Super Nintendo Entertainemnt Sytem
  • Nintendo 64
  • Nintendo GameCube
  • Wii
  • Game Boy
  • Game Boy Color
  • Game Boy Advance

Úgy tudom, hogy a Wii U már csak 60 Hz-en érzékel, meg az ugyan igaz, hogy lehet ahhoz is kapni külön SCART-kábelt, de azt már csak 1080p-ben lenne érdemes felvenni. Arra valószínűleg egy Avermedia lesz a megoldás. De ha már veszek, akkor olyat lenne érdemes, ami nemcsak 1080p-ben, de 60 fps-ben veszi fel az adásokat. Egy ilyen készülék, ami ilyet tud, nagyon drága, néztem eBay-en.

Úgyhogy egyelőre marad a DVD felvevős megoldás. Ez amúgy egész jól működik, és könnyítve érzem a dolgomat, mert van HDD-je is a készüléknek, méghozzá 250 GByte-os, úgyhogy az azért tekintélyes mennyiség, még annak fényében is, hogy tömörítetlenül veszi fel a játékot, vagy a TV-műsort, amit beállítunk. De pont a tömörítetlen mivolta miatt inkább a HDD-re veszem fel, amit játszok, mert így az írható DVD-ken, amit ráírnak, hogy 120 perc, az akkor tényleg 120 perc lesz, és ha túl hosszan játszok, akkor megállna a felvétel. Bár ebből a szempontból a HDD-s felvétel sem tökéletes, mert a fájlrendszere FAT32-es, így ha meghaladom a maximális fájlméretet, akkor újat kezd. De ez két okból nem gond. Egyrészt maga a felvétel folytatólagos, másrészt meg itt a gépen tudom egyesíteni a két fájlt. És ez prímán működik. Egyszer felvettem egy 50 körös Mario Party meccset (A Nintendo 64-es első részt), és az egész majdnem 3 óra volt, és két részletben került a felvevőre. Kiírtam DVD-re mind a kettőt, és egy video konverter programmal egyesítettem, és egyáltalán nem látszott meg, hogy két részletben volt felvéve. De visszatérve, ha végzek a felvétellel, akkor beteszem a DVD lemezt, és rámásolom a játékot. Vettem erre még régen egy újraírható DVD-t, és prímán működik. Rengetegszer használtam már, mert egy időben bedigitalizáltam azokat a Família Kft. részeket, amiket a köztévé az ismétlések során soha nem adott le, és mindig kiírtam ami ráfért, rá a gépre, töröltem, megint kiírtam, az újabb is rá a gépre, töröltem, és újabb menet, egészen addig, míg be nem fejeztem. Szóval az újraírható DVD rengetegszer hasznosítható újra. Ha beteszem a lemezt, mindig megformázom először, mert ezt a DVD felvevővel is meg lehet csinálni. Ha kész van, átmegyek HDD módba, a felvett műsorok közül kiválasztom, amelyik kell, rámásolom a DVD-re. Ez egy kicsit lassabb folyamat, de ráérünk. Ha kész, akkor le kell zárni a lemezt (finalise), mert ezután lesz csak kész a DVD-kép. Ekkor lehet kivenni a lemezt a lejátszóból, betenni a gépbe, és tömöríteni. Na itt voltam meglőve tegnap, mert bizonyos "vro" kiterjesztésben került a lemezre a tömörítetlen videófájl, hát én ezzel soha nem találkoztam. Azt láttam, hogy a VLC Media Player lejátsza, és pont említette Lernie az egyik mostani videójában, hogy a VLC Media Player konvertálásra is használható. Ezt eddig nem tudtam. De kiderült, hogy a fájl menüpont alatt, a "több fájl megnyitása" résznél, ha megnyitjuk az adott fájlt, és ha nem a megnyitásra megyünk, hanem a mellette levő nyílra kattintunk rá, akkor van olyan, hogy "átalakítás". Na itt lehet konvertálni. Kiterjesztés tekintetében van lehetőség bőven, de sok beállítás nincs. De egy mp4-es formátumban elindítottam a konvertálást. Egész gyorsan végzett, és elégedetten konstatáltam, hogy jó méretben tömörítette össze, csak egy baj volt. De az eredmény audiovizuális része már távolról sem volt ennyire fényes. Megnyitottam a fájlt, és teljesen máshol volt a hang, mint normál esetben lennie kellett volna. O_O Átnéztem még egyszer a beállítási lehetőségeket, de tényleg nincs sok. Második körre azt csináltam, hogy AVI formátum, és a hangot is amennyire lehet, igyekeztem állítani. De ugyanaz lett az eredmény, teljesen szét volt csúszva a hang. Így kénytelen voltam azt a konzekvenciát levonni, hogy a VLC Media Player tökéletesen alkalmatlan konvertálásra.

Így kerestem egy másik konvertáló programot. Először a Digiarty WinX HD Video Converter programjával tettem egy próbát, de ez nem ismeri fel a vro kiterjesztést. Aztán néztem, hogy van a Xilisoft-nak Video Converter Ultimate programja, ez a leírás szerint 160 kiterjesztést ismer fel. Ez már ígéretesnek hangzik tettem is egy próbát vele. Ez már felismerte a nyers video fájlomat, át is konvertáltam normál minőségű mp4 videóvá. Amikor kész volt, nagyot néztem. Tegye fel a kezét, akinél a normál méret 65 perces videónál 18,2 GByte méretű... Valami óriási méretű kbps video fájl jött ki, ötjegyű szám, csak lestem ki a fejemből, hogy ezt mégis hogy csinálta? Szerintem ez Hollywoodi stúdiók felbontása, ahol a hangot is sokezer kbps-ben tárolják. Na jó, itt azért vannak állítási lehetőségek, és lehet barátibbá is tenni a minőséget. Mindenesetre megőrzöm a Digiarty programját is, hátha annak is hasznát veszem. De ezt már fel tudtam úgy tölteni, hogy rendben legyen.

De amíg ezzel dolgozott a gép, eszembe jutott, hogy a The Adventures of Super Mario Bros. 3 rajzfilmje nincs fent régi magyar szinkronnal, és mivel ez már régóta megvan nekem átkonvertálva, ezért úgy döntöttem, hogy felteszem, itt is van.

Be is linkeltem a Magyar Nintendo közösség Facebook csoportra, és nagy tetszést váltott ki. Megmondom őszintén, meg is lepődtem azon, hogy ennyien fognak örülni neki. Régi magyar hanggal sokakban nosztalgiát keltett, ráadásul sokan csak az új, DVD kiadásos szinkronnal ismerték. Örülök, hogy sokaknak örömet szereztem vele.

És akkor itt van a Mickey egér játék Super Nintendóra.

Egész jó lett, csak abból a szempontból lett érdekes, hogy meg lett szüntetve a videóban a váltottsorosság. Ugyanis a DVD felvevő olyan szinten váltottsorosan vesz fel, hogy azt tanítani kéne... És akkor a konvertáló programokban persze van lehetőség a váltottsorosság megszüntetésére (deinterlacing), de azt vettem észre, ahogy néztem a videót, hogy amikor megsebződik Mickey, vagy valamelyik ellenség, és villog, akkor a videóban láthatatlan lesz. Ebből arra következtetek, hogy pont azokat a sorokat veszi be, ahol nem látszik a villogás. Mert ilyenkor az egyik pixelsorban látszik a karakter, a másikban nem, és szerintem ez váltakozik nagyon gyorsan. És pont a láthatatlan sorokat kapta el. Mondjuk ez némileg vicces, emlékeztet azokra a Tom és Jerry részekre, amikor Jerry láthatatlan volt, és úgy csinált mindenféle csúnyaságot Tommal szemben.

Mindenesetre ez az első próbálkozásom, ez a legjobb, amit kitaláltam, mivel nem lennék YouTuber, ezért szimplán a GamePlay videókat találtam ki, ahogy tudom hasznosítani a YouTube csatornámat. Gondolom, hogy nem lesz nagy látogatottsága, de a néhány ember biztosan nagyon fog örülni.

2016. július 1., péntek

Top 25 Nintendo játékzene #10

The Magical Quest: Starring Mickey Mouse
Dark Forest

Yamaguchi Mari, 1992

Ennek a játéknak is átlagon felüli a zenéje, nem véletlen szerepel kétszer. A zeneszerző igyekezett az adott pályának megfelelő hangulatú zenét írni a játékhoz, és el kell ismerni, nagyszerű munkát végzett. A sötét erdő lett a játék főtémája, ezt használták fel borítóképen háttérnek. A zene is élethűen adja át az erdő veszélyes, titokzatos hangulatát, végig az a "nyugodt feszültség" érezhető. Ahogy pálya alatt megy a zene, végig egyfajta nyugalmat áraszt magából, mégis feszültséget kelt, tudható, hogy bármikor elér a baj, és onnantól nincs kegyelem. Az élethű mivolta az, ami miatt játszok a játékkal, nemcsak a régi emlékek okán (ennek köszönhetően lettem Disney-függő 1994-ben), hiszen a mai napig olyan hangulatot áraszt magából, hogy az bizony minden játéknak dicséretére válna.

2016. június 19., vasárnap

Top 25 Nintendo játékzene #22

The Magical Quest: Starring Mickey Mouse
Fire Grotto

Yamaguchi Mari, 1992

Megvoltak nekem is a gyerekkori Disney-s élményeim. Láttam annak idején, 1992-ben moziban az Aladdin-t, 1994-ben az Oroszlánkirályt, az TV1-en a Walt Disney Bemutatja című rajzfilmes műsornak lelkes nézője voltam, de igazából a Super Nintendóra megjelent The Magical Quest: Starring Mickey Mouse volt az, amelyik igazán Disney rajongóvá tett. Pedig nem egy forradalmi játékot kell elképzelni, mégis annyira egybe van az egész, hogy a mai napig élmény az az egy óra, amíg végigjátszom ezt a játékot (ugyanis 1 óra alatt ki lehet vinni). A zenéje is kiemelkedik az átlagból, nagyban emelik a játék hangulatát. Kettő közülük hihetetlen jóra sikeredett, ebből az egyik kapott itt helyet. Ez a 3. világ zenéje, miután Mickey kijutott a sötét erdőből, és megy le a tűzbarlangba, útja ott viszi tovább. A zene nagyon jól meg lett komponálva, több részletből áll, ezek harmonizálnak egymással, és nagyon jól visszaadják a pálya feelingjét.

2014. november 9., vasárnap

Az első utazás Budapestre

Valószínűleg sorozat lesz belőle, mivel végleg eldőlt, hogy végleg itt maradok (tegnap utaztam volna vissza). Most barátlátogatás okán mentem fel Pestre, nagyon remélem, hogy sokszor tudok még állásinterjú miatt is felmenni, ugyanis most is az a célom, hogy Pesten éljek, persze anyagilag teljesen függetlenül.

Eredetileg a 8.20-as vonattal terveztem menni, de végül a 7.20-as mellett döntöttem. Egyrészt, mert a menetidő hosszabb lett, mert itt Békés megyében nagy vasúti építkezések vannak. Látni kéne Békéscsabát a vasútállomás környékén hogy néz ki. Csak azért nem bontják le teljesen a régi épületet, mert műemlék jelentőségű (állítólag a békéscsabai vasútállomás a legszebb az egész országban), amúgy az egész hátrább kerül. Másrészt mert IC vonat nem volt a 8.20-ason. Mivel pótjegyet így is úgy is fizetni kell, ezért inkább egy IC-re veszek jegyet, mert döbbenetes a különbség. Csak rossz tippjeim vannak arra, hogy miért a Lőkösháza-Budapest vonalon vannak a legigénytelenebb, legmocskosabb gyorsvonati kocsik, de inkább jobb, ha nem tudom az igazságot. A lényeg most, hogy az utazás jó volt, az út alatt újságot és Harry Potter könyvet olvastam. Újra nekikezdtem az első kötetnek, ennyi év után is nagyon jó olvasni. Az írónő beleélése nagyon tetszik, úgy ír bizonyos szereplők eseményeiről, mintha az ő szemszögükből mesélné a történetet, és mintha az teljesen normális lenne, így Dursley-ék történései kifejezetten viccesnek hatnak, mivel érezni benne egy kis gúnyt is.

Miután megérkeztem Pestre, előbb a Kálvin térre mentem, mert be akartam váltani a még meglévő angol font pénzérméimet, és azt csak ott lehet. De mivel az egyik embernek ott sok dolga volt, ezért nem vártam ki a soromat, mivel 11 órára volt találkozó megbeszélve bagszival. De jó volt felavatni a 4-es metrót. Most utaztam vele először. Végülis ugyanolyan Alstom kocsikkal utazhatunk, viszont a megállók nagyon tetszenek. Így jó is, hogy egy metróval el lehet érni a Keletitől a Kálvin teret, de most vissza az Örs Vezér terére. Itt találkoztunk, először az Árkádban néztünk szét, OTP-ben, postán volt dolgom, meg az 576-ban néztünk szét. És tényleg aktívabb lett a Nintendo! Az első jelek látszanak, nemcsak a Pokémon eventek (vagy mik) osztogatása miatt, hanem mert alacsonyabbak lettek a játékok árai. Még az árpolitika tekintetében oly zsémbes 576 is 2-3000 forinttal lejjebb vitte az árait, így már barátságosabb. Meg mintha nagyobb lelkesedéssel beszélnének az eladók is a Nintendóról. Valami jó dolog indult el az első félévben, és hosszú idő után azt éreztem, hogy nemcsak barátok körében jó Nintendósnak lenni, hanem az eladók is nagyobb érdeklődéssel néznek a cég elé. Csak így tovább. Ha lefolynak a tárgyalások a többi viszonteladóval, még annál is sokkal több helyen lehet majd Nintendo játékokat venni, és még annál is kedvezőbb áron. Az 576 után a Burger Kingben ettünk, majd átmentünk a 97E busszal Rákoscsabára megnézni az ottani Game Parkot. És sajnos ezen a buszon újra megismerhettem Magyarország árnyvonalát, az az idős kor felé haladó néni, igazán kibírhatta beszólása nélkül. hangosnak ítélt minket, pedig pont velem volt szemben, és igazából láttam, hogy idegesítjük őt, ezért igyekeztem halkabban beszélni, meg hogy milyen otromba stílusban beszélünk, a magyar nyelv ennél sokkal szebb. Hagyjuk, van hátul is hely, csak annyira örültem volna, ha nem ezer lelkesedésemben ért volna ez. Na de a dementorok nincsenek ránk hatással, mentünk is tovább a Game Parkba. Ha valahol, itt igazán csökkentek az árak, és nagyon jó volt látni, hogy az a bolt, amit régen annyira szerettem, talán ismét jó áraik lesznek egy kis rásegítéssel. Viszont már csak a XVII. kerületi boltjuk van meg, a budait sajnos be kellett zárni. Remélem, hogy idővel visszatérnek a belvárosba. Először a GameCube játékok között láttam Harry Potter és a Tűz serlege játékot 2.000 forintért, el is gondolkodtam rajta, de inkább nem, mert nem rosszak a HP játékok, amikor játszok vele, azt érzem, hogy jó játékkal játszok, de nem játszatják magukat. Nem éreztetik azt, hogy újra játszani akarok vele, és ez nagy hátrány. Viszont megtaláltam a retro játék részleget, és itt találtam eredeti dobozos Nintendo 64 Rumble Pak-et, efelől már nem volt kétség. Ez a rezgőkártya, mely a controller nyugalmi állapotát befolyásolja, ha a játékban ütközök, vagy hasonlók. Miután sokat játszok az F-Zero X-szel, ezért oda kifejezetten jól fog jönni. Mindenesetre ha a Game Park árai maradnak ezen a szinten, akkor hosszabb távon számíthatnak rám.

Innen Kőbánya-Kispestre mentük a 202E busszal, majd a Nyugatiba, mert mondták az Árkádban, hogy a WestEnd-es üzletüket átalakították, és nézzük meg. Tényleg szemrevaló lett, nagyon rég nem volt ennyire jó konzolosnak lenni Magyarországon, majdnem mint a ’90-es években! Még felmentünk a Media Markt-ba. Itt még nincsenek Nintendo játékok, arra voltam kíváncsi, hogy lehet-e itt kapni Zorán: Egypár barát CD-jét, de nem találtam. Az még hiányzik nekem. Innen a Play Maniába mentünk, mert itt van a legtöbb retro játék, és hogy vajon van-e változás. Nincs szerencsére, kínálat most is a topon. Ki is néztem magamnak, hogy lehet náluk Super Tennis-t kapni SNES-re, már megvan, csak a leírása hiányzik, és volt egy német és francia. Nem akartam megvenni a játékot, amíg bagszi a Pokémon játékok árait jegyzetelte, addig én azon tépelődtem, hogy el merjem-e kérni csak a leírást? Hát csak nem rúgnak már fel a csillagos égig, ezért úgy döntöttem, hogy igen, és igen! ^_^ Nagyon örültem neki, azt az 500 forintot meg nekem bőven megérte. Most mentünk vissza a Kálvin térre, hogy vajon most van-e sor, át tudom-e váltani az angol fontot. Sikerült, csak hogy 260 forintért veszik be az érméket, az nem valami szép, mivel az euró érmét is 260-ért veszik be. Mindenesetre az extra forint érdekében megtettem. Itt már bagszi hazament, én meg visszamentem az Örs Vezér terére, itt vettem át egy vaterás megrendelésemet, méghozzá a dobozos Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot vettem át. Ez is ugye megvan már, csak a doboz hiányzott, emiatt meg már nem akartam variálni, már csak azért sem, mert szebben néz ki, mint az enyém, a leírás pedig német és francia, nekem meg csak német van. Így megvettem az egészet, ami meg otthon van, azt eladom vaterán. Tehát ezekkel gazdagodtam:

A 18.10-es vonattal mentem haza. Nagyon hiányzott Angliában az, hogy teljesen önmagam lehessek, sokkal jobban érzem magamat itt. És az lenne a legszebb karácsonyi ajándék, ha Pesten munkát tudnék találni, és végre végleg odaköltözhetek. És ezért MINDENT meg fogok tenni.

2014. február 2., vasárnap

Új blog a játékteszteknek

Ma reggel elhatároztam, hogy a játéktesztjeimnek külön blogot csinálok:

http://nintendohun.wordpress.com

Azért döntöttem így, mert itt nem nagyon volt olvasottságuk, és abban reménykedek, hogy egy külön blogban jobban el fogják érni. Ugyanis azt gondolom, hogy azért nem, mert nem nagyon volt olyan helyen, hogy többen is elérjék, így egy külön helyen, hátha. Most még nincs sok teszt rajta, folyamatosan viszem át őket.

A ma írt új játéktesztet is ide írtam, egy kevéssé ismert SNES játékot elemeztem:

Hurricanes

Korábban már írtam róla, ez egy rajzfilmadaptáció platformer. Nem láttam még egy részt sem, a játékot 1995-ben kaptam karácsonyra. Nem rossz játék, jókat játszok vele, amikor előveszem.

És két SNES játék leírást scanneltem be, ezeket teszem közzé:

(Megjegyzés: A blog törölve van.)

2014. január 28., kedd

Az első gameplay videó

Na, másodjára sikerült megcsinálni. Nem lett ez sem tökéletes, meghaltam egy párszor, de ez már lényegesen jobb lett, mint az előző:

Komolyabb elakadások az első és a 4-2 pályán voltak. Az első pályán a felhők egy titokhoz vezetnek el, az igazság az, hogy már nem emlékszem pontosan, hogy mihez, talán egy nagy szívhez. A 4-2 pályán meg van egy rész, ahol nagyon nehéz továbbjutni, ott voltak komoly problémáim. Elég nehéz ott lendületből átugrani. A végső harcra még egy Game Over-t is megengedtem magamnak, de egyik nagyon könnyűsége a játéknak, hogy attól a pályától folytathatjuk, ahol végleg elvéreztünk. Remélem, hogy tetszeni fog, nézzetek bele!

2014. január 26., vasárnap

Sikertelen próbálkozás

Már korábban gondolkodtam azon, hogy ha én is élhetek a digitalizálás egy formájával miért ne használhatnám ki jobban? Gameplay videók készítésére gondoltam eredeti konzolokról, de aztán letettem róla, mert YouTube-on úgyis van egy rakással. És egy játékból minél több ilyen videó van, annál kevésbé "értékesek" az újak, annál kevesebben kíváncsiak rá. Ma reggel eszembe jutott a The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játék, abból boldogan csinálnék, ezzel is kinyilvánítva, hogy mennyire jó játéknak tartom. El is kezdtem ma játszani vele, de már a kezdeti ügyetlenségeim megpecsételték a videó sorsát. Régen játszottam vele, meg izgultam is (de hogy miért...). Meg a játék során jutott eszembe, hogy akkor már úgy kéne csinálni, hogy lehetőleg minden általam ismert titkot megmutatok, és a lehető legjobban játszok, hiszen ki kíváncsi egy szerencsétlenkedő játékos játékára? Bizony, szinte azonnal tovább pörgetnék. Én is így cselekszek, és ha másokkal szemben vannak elvárásaim, illő, hogy magammal szemben is legyen. De fogok próbálkozni, mert nagyon jó volt vele játszani. Azért még most is érzem, mi volt az, amivel belerángatott annak idején a Disney hangulatvilágba.

2012. június 9., szombat

Csak egy kicsi hiányzott

Tegnaptól van internet. Igaz, csak mobilinternet, ugyanis rendes szélessávú nem lehet, mert kiderült, hogy 52.000 forintos tartozást halmoztak fel itt. A szerelő azt mondta, hogy határozott idejű szerződés lehetséges, ami abból áll, hogy előre kell kifizetni a havidíjat, akár több hónapra előre, és csak annyi időre köttetik meg a szerződés, és ha letelik az adott időszak, akkor újra meg kell kötni. Bementem a Digihez (eredetileg hozzájuk akartunk, mert hát ők a legolcsóbbak), és azt mondták, hogy még ez sem lehetséges, mert maga a szolgáltatás van korlátozva. Hát ez csodálatos... Aztán elmentem más internetszolgáltatókhoz érdeklődni, hogy milyen árajánlataik vannak, és ők mondták azt, hogy csak határozott idejű szerződés lehetséges. Ezek szerint mindenki látja az elmaradást... Sajnos derülnek ki a rejtett a hibák, a konyhaablak alja is válik le, úgyhogy mindig csukva kell tartani, mert ha kiesik az üveg, azon már csak a komplett csere segít, így még esetleg lehet gittelni.

Újabb negatív tapasztalat albérletek kapcsán: Ha valaki egy havi kaucióval adja ki a lakást, az valószínűleg azért van, mert így könnyebben veszik ki, és a rejtett hibákat már csak utólag veszik észre. Persze nem lehet általánosítani, de azt el lehet mondani, hogy a két havi kaució az nemcsak a főbérlőnek biztosíték, hogy igényes ember veszi ki, hanem az albérlőnek is, hogy viszonylag normális lakást vesz ki, ugyanis az a főbérlő, aki a két havi kaucióval akarja biztonságban tudni a lakását, az vélhetőleg vigyáz rá.

Inkább azt az Üllői útit vettük volna ki. T_T Volt egy nagyon jó a Pöttyös utcai metró megállónál, ami képek alapján tényleg nagyon jól nézett ki, csak a két havi kaució miatt nem tudtuk, mert zsidának nem volt rá lehetősége, és gyorsan akart költözni. Ha kivártuk volna azt a kis időt, míg mindkettőnknek több pénze lett volna, akkor sokkal-sokkal jobban jártunk volna. Az a környék (Ecseri út és Határ út közötti hely) egyébként is nagyon tetszik. Tudatosság, és körültekintés... Annyira zavarban volt a srác, aki megmutatta nekünk ezt a lakást, mi annak tulajdonítottuk be, hogy még nem voltak lerakva a járólapok, gondoltuk is magunkban, hogy ne aggódjon, megcsináljuk mi. Most így utólag kiderült, hogy volt is miért zavarban lennie. Hosszútávra terveztünk, de így nem. Meg én egyébként sem egy lakásban akarom leélni az életemet. Sokkal jobban szeretnék egy, ha nem is családi házat, de egy sorházat, mert ott van szabad tér is, és talán jobban "testre szabható". Ami egy lakásban nehézkes, mert egy felújítási munkálat... A mai napig idegesít, ha valahonnan fúrógép hangot hallok, főleg, amikor erőlteti bele a betonba. Tegnapelőtt egyébként szó volt a Kossuth Rádióban a panellakásokról, hogy ki szereti, ki nem, és egy pszichológus is vendég volt. Nevettem magamban, amikor arról beszélt, hogy bár mindenkinek megvan a maga kis helye, de a földszinten lakó Mari néni kiabálás nélkül mondhatja a 10. emeleten lakó Jancsi bácsinak, hogy egészségére, mert meghallja a tüsszentését. Van benne valami. ^^' Úgyhogy mégsem végleges ez a hely, mert azért sok mindent kéne itt csinálni, és van egy gyanúnk, hogy a főbérlő nem menne bele, mert nem kapna sokszor bérleti díjat. Pedig hosszú távon jobban járna, mert mi is tovább maradnánk, és a következő lakók is könnyebben vennék ki utánunk.

Az a helyzet, hogy 2007 óta nézem az albérleteket, akkor még csak álom volt, hogy majd ide költözök, de hírlevél formájában mindig néztem, hogy mik vannak, mik a lehetőségek. És már akkor is kialakult bennem az a vélemény, amikor láttam hogy egy albérletben minden felszerelésből, legyen az csap, tűzhely, vagy bútor, a régebbi, az ócskább van, hogy biztos azért, mert akinek nincs pénze saját lakásra, annak biztosan megfelelnek ezek a körülmények is. Sajnos tévedésben él. Jó, nyilván nem várok el 45.000-50.000 forintért kacsalábon forgó palotát, de azért egy áltag ember számára élhető legyen. A sorház kapcsán eszembe jutott az első albérletem, ami ugye a 17. kerületben egy házrész volt. Annak is megvolt a maga feelingje, kellemes volt, de mégis egy kicsit feszélyezve éreztem magam, mert bár a lakásban lakók soha nem néztek be az ablakon, de azért így, hogy gyakran láttam kint őket a kertben, soha nem éreztem igazán sajátomnak azt a helyet, ahol lakom.

Nagyon úgy tűnik, hogy nem ez az albérlet lesz a végleges, de ötödikre, most már tényleg egy normálisat szeretnék, ami élhető. Nagyon sok cuccom van, de ha eljön az idő, és ha találunk egy normálisat, akkor egy utolsó költözést bevállalok, de az akkor már tényleg olyan hely lesz, ahol szívesen lakok. Egyébként pont az utolsó utáni pillanatban jutott eszembe, hogy az alberlet.hu oldalon, ha házra keresek, és nem lakásra, akkor nem paneleket ad ki. Késő bánat. -_- Majd ötödjére.

De megszaladtam az albérletes írással, pedig a cím egyáltalán nem erre akart utalni. :D Hanem: Voltam ma a Petőfi Csarnokban a bolhapiacon, hátha találok valami menőséget. Találni találtam, de valamiért semmit nem akaródzott venni. A Game Boy Advance-es Magical Quest: Starring Mickey & Minnie játék kísértett a legjobban, oda is adta volna 2.500 forint helyett 2.000 forintért, de kopott volt már a kazettán a matrica, úgyhogy ejtettem. Az általunk menő srácnak nevezett eladó természetesen csak 11 órakor kezdett el kipakolni. Mindig késve megy ki, pedig már 8-tól nyitva van a bolhapiac. Most is volt egy pár játéka, ami érdekelt: 1080° Snowboarding, ExciteBike 64, Lego Racers, Worms Armageddon, mind a négy Nintendo 64 cím. Azért most így visszagondolva, azért vehettem volna magamnak valamit. T_T  Meg keresek Disney filmzenéket. Miért nincs eladóba soha? Egyet sem találtam.

Amikor kimentem a piacról, a bejáratnál az egyik hölgynek volt két macskája, ingyen elvihető, az egyiket majdnem elhoztam. Tarka, nőstény, 3 hónapos kiscicák, egyszerűen annyira édesek voltak. Sokat gondolkodtam, hogy elhozzam-e, fel is tettem néhány kérdést a hölgynek, akivel nagyon jó volt beszélgetni. Látszott rajta, hogy tényleg az a célja, hogy szerető gazdikhoz kerüljenek a kiscicák. Elmondása szerint lehet lakásban tartani, szobatiszták, a bútorokról nem mondott biztosan semmit. Arra voltam kíváncsi, hogy mennyire találja meg a karmaival. Azt mondta, hogy ha veszünk neki kaparófát, akkor azon élesíti a karmait, de erről én azt hallottam, hogy mindenhol élesíti a karmait, csak pont a kaparófán nem. És igazából látok ebben logikát, mert egy macska szerintem nem tud úgymond "különbséget" tenni a kaparófa és a bútorok között. Csak látja, hogy fa, akkor "dolgozzuk meg" egy kicsit. Bár én ezt nem tudom, csak ez az én saját gondolatom. Azt mondta viszont, hogy a macska átszokik a gazdája életmódjához, tehát ha éjszaka alszik, akkor alszik a macska is. Nagyon rendes volt a nő, de az lett a a történet vége, hogy más vitte el a két macskát. Pont arra járt egy férfi a kislányával, és elvitték ők mind a kettőt. Így jobb, mert csak egy helyen vannak. Mondta a nő, hogy van még két kiscicájuk, holnap kihozza őket, és akkor elvihetem az egyiket, ha úgy döntök. Nem hiszem, hogy úgy döntök, akármennyire is megvan lakásban is, de inkább egy házban, és előbb legyen saját stabil keresetem, hogy legyen miből eltartani.

De azért jó volt kézbe venni, és simogatni. ^^ Nem mintha olyan nagy felfedezés lenne, de tényleg más egy élő állat, mint egy virtuális.

2012. május 11., péntek

Az első retro játékteszt

Milyen egy majdnem tökéletes játék? Nem forradalmi, de mégis életreszóló élményt ad.

The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékteszt

Kellemes olvasgatást, remélem rá fog venni egy pár játékost, hogy kipróbálja.

2012. május 10., csütörtök

Újabb két magyar Club Nintendo magazin

Sikerült bescannelni a Game Parktól elkért Club Nintendo magazint, valamint Spartacus nemrég beszerzett a vateráról egy másik számot, így kettőt tudok most közzé tenni. Az enyém .jpg formátumú, a másik pedig pdf, megmondom őszintén jobban preferálom a jpg-t a scanneknél (főleg az album borítók esetében), mert ha kell valami kép, vagy szöveg, akkor azt könnyebb kivágni.

A Game Parktól csak úgy kaphattuk meg az újságot, ha vásároltunk nála, bagszi vett egy Mario Kart-os gatchát. A gatcha egy gömb (mondjuk labdának), melyben egy kicsi figura van. Sok érte a 990 forint, főleg annak fényében, hogy a ma már nem létező Mint a TV játékboltban 390 forintért vettünk Super Mario Galaxy labdákat kb. 2-3 éve. De azért is vette, hogy ne üres kézzel menjünk el onnan. Meg kell mondani, hogy nagyon megváltozott a Game Park helyzete. Nem is kellett elbeszélgetni a főnökkel, az arcára volt írva, hogy távolról sem megy annyira fényesen az üzlet, mint régen. Az egyik legszembetűnőbb furcsaság, hogy csak sima Nintendo DS  óvan kiállítva japán Nintendogs játékkal, ahelyett, hogy orrba-szájba reklámoznák a Nintendo 3DS-t. Egy darab nem volt az üzletben. Arra a következtetésre jutottunk, hogy már a Nintendo Magyarország is úgyszólván letette róla a kezét, biztos sokkal több bevétele származik az 576, Media Markt, Saturn által. Nem csoda, akkora árréssel adják a játékokat, hogy abból nagyon jól megélnek. A Game Parkkal nem is csak a nagyon magas árak miatt van (inkább volt, mert tényleg kicsit mérsékelték az árakat), hanem az, hogy nagyon kiesik a fővárosból. 17. kerület, Rákoscsaba, Kucorgó tér... Kétszer voltam ott az utóbbi időkben, és egész idő alatt egyedül voltam. Az nagyon szép, hogy mind az Örs Vezér Tértől a 97E, mind Kőbánya-Kispesttől a 202E, mind Kőbánya alsóról a 162-es busz egyből odavisz, de az út legalább 35 perc, és ha el is beszélgetünk, vásárolunk ott, elmegy legalább másfél óra azzal, hogy egy üzletben voltunk. És ahogy a mellékelt ábra mutatja, a budai Game Park sem lendít sokat a helyzeten, hiába könnyebb elérni, a Déli Pályaudvartól 10 perc séta, vagy a 61-es villamos visz oda, a Csörsz utcánál kell leszállni. Ugyanis mind a két alkalommal a főnök volt bent, és nemhogy nem volt lelkesedés az arcán, de nagyon akarta, hogy vásároljunk a bagszival. Több dolog iránt is érdeklődtem, és a dobozos N64 Lylat Wars-ra még 1000 forint kedvezményt is adott volna, ha megveszem akkor ott. Sajnos a rossz üzletpolitika ezt az eredményt hozza maga után. De a hajó igazából még nem süllyedt el. Én nem tudom, hogy anyagilag hogy áll az üzlet, és nem is vagyok annyira jártas a pénzügyekben, de ha a helyükben lennék, akkor a következőt csinálnám: Hatalmas akció, pl. 50% minden Mario játékra, csak ma, csak itt, csak önöknek, be kell csalogatni az embereket, biztos vagyok abban, hogy egy hét alatt nagyobb bevételük lenne, mint most egy hónap alatt. És ha összejött annyi pénz, nyitnék a belvárosban valahol egy Game Parkot. Mert igazából a fent említett műszaki- és videojáték üzletekben veszik a játékokat. Van az a vásárlói réteg (igaz elsősorban gazdagok), aki nincs képben az árakkal, vagy nem számít neki, mennyiért veszi, csak legyen meg az adott játék. Az az üzlet a Keleti Pályaudvarnál az Arzenál üzletházban, az nagyon hiányzik. Nagyon jó üzlet volt, belvárosban volt, jó játékkínálattal, és lehet, hogy az üzletház magas bérleti díjat kért, de valahova máshova Budapest belső kerületébe elköltözhettek volna. Nem véletlen vannak a kisebb konzolboltok is a belvárosban. Nagyon sajnálnám, ha a végleges bezárás lenne a sorsuk, nincs még egy olyan konzolbolt, mely ennyire promotálja (promotálta) a Nintendót.

Végül ajánlanék egy weboldalt, retroujsag.atw.hu Spartacus egyik barátja készíti, ide kitesz minden régi számítógépes, konzolos újságot, hogy ha eredetiben nem is, de digitálisan meglegyen az utókornak. Igazi ritkaságok is vannak kint.

És kiraktam a vaterára a SNES The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot, akit érdekel, az 1.500 forintért meglicitálhatja, vagy 2.000 forintért azonnal megveheti.

Új Zorán DVD és Miki egér SNES játék

Nagyon vártam az új Zorán DVD-t, és kicsit ugyan megkésve, de április 25-én megjelent. Először azt hittem, hogy külön fog megjelenni a koncert CD és külön a DVD, de nagyon megörültem, amikor megtudtam, hogy egybe, mert így olcsóbb lett. Én arra számítottam, hogy a CD külön lesz kb. 3.500 forint, és a DVD 4.500 forint. Láttam az M1-en a koncertet, de így sem volt kétségem affelől, hogy igazi, minőségi produktum lesz, de a 2 részben leadott koncertfilm csak még jobban meggyőzött. Sajnálom, hogy nem lehettem ott az Arénában, nagyon szívesen megnéztem volna élőben. Tehát, én azt mondtam magamban, ha kb. 8.000 forintból kijön a kettő együtt, akkor megérte. De így, hogy a kettő együtt van, és az Europark Saturn-jában 4.500 forint, így lazán megvettem, amint lett egy kis pénzem. Még nem nézem, csak írok erről gyorsan, csinálok valami kaját, és beizzítom a DVD lejátszót. 12 oldalas kis füzet is van mellé, így csak ajánlani tudom, aki szereti Zoránt, az M1-ből látottak alapján is azt tudom mondani, hogy megéri!

Az SNES Magical Quest: Starring Mickey Mouse játék ugyan megvan nekem, de németül, és Spartacus el akarta adni a saját példányát, mondta, hogy angol, azonnal lestoppoltam. Cserébe kapott 3000 forintot, és megkapja a 1994/5-ös magyar Club Nintendo magazint, amit a Game Parkból szereztünk be bagszival. Erről majd később írok, mert be fogom scannelni, megkapjátok tőlem, és a Game Parkról is majd ott fogok bővebben írni. Nagyon örülök, hogy végre megvan angolul, a németet meg el fogom majd adni. 1.500 forintért teszem ki a vaterára. Ajánlom a németet is, mert maga a nyelv nem befolyásolja a játékmenetet, arról nem is beszélve, hogy aki tanul, vagy tud németül, annak előny is a német nyelv. ^_^ Majd később teszem ki a vaterára, és akkor is linkelem be.

Nagyon örülök, hogy végre megint tudok scannelni. Ez a HP Photosmart C5180-as nyomtató átka (ilyenem van), hogy ha nincs benne tintapatron, akkor amikor elindítom, egyszerűen megáll ott, hogy nincs tintapatron, és pótoljam. És akármilyen gombot nyomok meg rajta, semmire nem reagál, csak a kikapcsoló-gombra. Ma vettem utángyártott tintapatronokat, mind a hat színűt, és a nyomtató is beizzítás alá kerül. Sokmindent akartam scannelni, úgyhogy nagyon eljött az idő, hogy hasznát vegyem.

2012. április 7., szombat

Ismerkedés asztali konzolokkal

Na nem nekem, csak még hétközben megbeszéltem az egyik 3DS Hungary-s ismerősömmel, Sparrow-val, hogy elmegyünk ma együtt a bolhapiacra. 10 órakor találkoztunk az 1-es villamos Erzsébet Királyné útja megállójában, onnan mentünk el. Kettővel több konzolárus volt,  akikről beszélt korábban bagszi, és az egyiknek tényleg nem éppen barátságosak az árai. O_O Hogy Nintendo 64-es Super Smash Bros-t (csak a kazetta) 8.000 forint, az úgy nem éppen eladható ár. Sparrow valami Game Boy-os Zeldát akart venni, volt is nála egy sima Link's Awakening 5.000 forintért, valamint Oracle of Ages 6.000 forintért. Ki is kérte a véleményemet, hogy melyik éri meg jobban, még szép, hogy az Oracle of Ages, Link's Awakeninget lazán találni olcsóbban is, az Ages-nek még talán korrekt az ára, bár az is csak a kazetta. De jól járt vele. Az a gond, hogy az árus mindig eBayes árakra hivatkozik, hogy itt ennyiért, meg annyiért szerzed be, nála egy kicsit olcsóbb. Igen ám, csakhogy egy magyar átlag játékos nincs tisztában azzal, hogy mi ritka, és mi az, amit bárhol be tud szerezni, elég csak megnézni a vaterát, hogy bizonyos - tényleg nagy eszmei értéket képviselő játékok - milyen olcsók. Volt neki Mario Party 3-a Nintendo 64-re, én tudom, hogy mennyire ritka játék az, de hiába akarja eladni nekem 10.000 forintért, én nem veszem meg annyiért, akkor már inkább kompletten veszem meg drágábban, mert én azt úgyis pótolnám.

Viszont én mit találtam? SNES-es Aladdin-t! A hosszú hajú srácnál volt, aki a főbejárat mellett balra szokott lenni, újra árusít, aki ismeri őt, és hiányolta. Nála volt, 3.000 forintért, én tettem egy próbát, mondtam, hogy legyen 2.000 forint, de kiegyeztünk 2.500 forintban. Fényképezőgép átmeneti híján a 3DS-emmel kaptam le. Szép állapotú, és pont olyan borítójú, amilyennek szeretem, Mert kétféle van. Az egyik ilyen, a másik, meg olyan, mint a Marióké, tehát fekete háttéren van maga a kép, és a SNES logó felül van. Ezt részesítem előnyben. Sparrow-nak mondtam, hogy ha nincs dolga, akkor jöjjön el hozzám, megmutatom neki a Nintendo asztali konzolokat. Nem mintha soha nem látott volna, de neki nincs olyan ismerőse, akinek van Nintendója. Amikor eljöttünk hozzám, természetesen azonnal az Aladdinnal játszottunk. Ő (és gyakorlatilag én is, csak nem sokra emlékszem) sokat játszott PC-n Aladdint, és mondogatta, hogy itt, meg ott mennyire különbözik a játék. Szerintem jobb SNES-en, könnyebb irányítani. Most egy kicsit könnyedén vettem a játékot, mert inkább a beszélgetésünkre koncentráltam, és annyira elmerültem a zenében, meg az egész hangulatában, valami fantasztikus. A Capcom készítette Nintendóra a játékot, úgyhogy rossz nem lehet. De az az érdekes, hogy Sega MegaDrive verzió elvileg sokban különbözik, és most néztem, hogy azt más cég fejlesztette (Virgin), szerintem PC-re is ők csinálták. Nekem a Super Nintendós lesz az etalon. Nagyon hű a történet az eredeti rajzfilmhez, először a piacon megyünk, az első világ főellensége, az a piaci árus, akitől Jázmin almát lopott, és le akarta vágni a kezét büntetésből. Az ő fejére kell ugrani négyszer. Majd ugye a rajzfilmben ekkor kerülünk a börtönbe, mert az őrök mégis elkapnak minket, és itt egy nagyon érdekes helyen folytatódik a játék. Először azt hittem, hogy egy barlang-szerűségben vagyunk, ami ugye igaz is, csak sokáig nem tudtam, hogy hol is vagyunk pontosan. Tehát, ugye amikor a börtönben raboskodunk, akkor Aladdin mellett megjelenik az öreg, akiről ugye kiderül, hogy Jafar, és rávesz minket, hogy menjünk le a csodalámpáért. És kiderült, hogy már ott vagyunk, és megyünk a lámpáért. Én eddig jutottam el. Majd átadtam Sparrow-nak, hogy ő is játszon a SNES verzióval. Ő valamivel jobban figyelt, és lényegesen továbbjutott. Tehát, amikor a barlangban vagyunk, akkor ugye mi csak a lámpáért mehetünk el, de ugye Abu kíváncsisága fékezhetetlen, és ugyanazt a gyémántot találja meg, amit a rajzfilmben is, így veszett ügyünk van. Egyébként nagyon tetszett a játékban, hogy a pálya végén ott volt a repülőszőnyeg, de akkor csak ott "feküdt", mintha csak egy grafikai eleme lenne a pályának. :D Majd amikor látja, hogy Abu mit csinál, a játékban ő is próbálja megállítani, természetesen mindhiába. Aztán jön, hogy el kell menekülni a repülőszőnyegen a láva elől, na ez egy nagyon nehéz része a játéknak, főleg a végén, amikor a láva tovább van a képernyő közepén, és már nagyon össze-vissza vannak a kövek. Sparrow is többszörös elhalálozás után jutott tovább. Aztán jön Dzsinn. Ugye, ekkor dörzsöli meg Aladdin a lámpát, és kijön Dzsinn, a játékban is bemutatkozik, meg minden, és ugye énekel egy dalt, ami azóta emblematikussá vált, és pont ugyanarra a zenére folytatódik a játék! :D Ugyanis most Dzsinn pályáján megyünk, a rajzfilmben a dal alatt látható jeleneteket dolgozták a fel a játékban nagyon jól. Ő itt halt meg végleg.

Hát, nagyon örülök a játéknak! Ez nemcsak egy egyszerű hóbort, ez a játék tényleg veszett jóra sikeredett. Az is nagyon tetszik, hogy egyedi történetvezetése van, azt hiszem (de nem vagyok biztos benne), hogy mifelénk a The Legend of Zelda: A Link to the Past volt az első olyan játék, melynek folyamatos történetvezetése volt, tehát egy-egy fejezetet végigjátszva a gép folytatja a történetet, hogy értsük, hogy mit csinálunk. Az Aladdin nem sokkal későbbi, és ugyanilyen. Nagyon bejön nekem. A grafika, nagyon szép, a zene iszonyat feelinges, könnyen kezelhető, nagyon el lehet merülni a játékban, mi kell még? Maga a főnyeremény! Azt nem tudom, hogy hány pályás, mennyire hosszú a játék, de egyáltalán nem zavarna, ha a játék fele lenne az, ameddig Sparrow elvitte, mert ez maga tömény játékélmény!

Aztán megmutattam neki a másik Disney játékot, a Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot, az is tetszett neki, de nem játszottunk vele sokat, mert más is érdekelte, és nem tudott sokáig maradni. Megmutatta a Game Boy Camerát nekem. Még soha nem láttam, de érdekelt. Az a lényege, hogy lefényképez, és a saját arcképedet a karakter helyébe illesztve lehet különböző játékot játszani. Ötletes dolog, de nem éreztem át a hangulatát, és ha az nem jön át, akkor édes mindegy, mert lazán rámondom, hogy ez ma már teljesen általános dolog, ilyet mára már sok játék felmutatott. El lehet vele lenni, gyűjteménybe megvenném. És a Mario Kart Wii. Miután imádja a Mario Kart 7-et, és hasonlóképp gondolkodik, mint én (tehát nem idegesíti fel magát rajta), ezért nagyon kíváncsi volt, hogy milyen Wiin. Szokni kell még az irányítást. Felmentünk online-ra is ketten, de a SNES-es Ghost Valley 2-n akkorát szívtam, hogy nem igaz. Valahol leestem, és annyira nem voltam képben, hogy hol vagyok, hogy ugyanott leestem még vagy ötször. Pont annál a résznél volt, ahol lehet rövidíteni, ha jól ugratunk, és Lakitu pont oda tett le, ahol oldalt van egy kis rész, ahova érkezel, ha rövidítesz. És annyira nem értem fel ésszel, hogy hol vagyok, hogy többször lefordultam balra, és nem értem, hogy mi az istenért esek le, miért van előttem zsákutca. O_O És tényleg csak hatodjára esett le, hogy miért is esek le, de ekkor már késő volt, mert az utolsó hely borítékolva volt. De azért becsületből végigmentem. Mentünk egy pár menetet, után el is ment egy olyan 14.30 fele. Most pedig megyek vissza Aladdinozni.

2012. március 29., csütörtök

Disney és Zelda

Kedden voltunk bagszival a WestEnd-ben a Media Markt-ban, és miközben nézelődtünk a Disney DVD-k között, beszélgettük, hogy melyik rajzfilm milyen. Régen sokat megnéztem egyébként moziban, de kettő kimaradt az életemből a régi időkből: A Dzsungel Könyve és a Szépség és a Szörnyeteg. Egyiket sem láttam, csak elképzelésem van, hogy milyen lehet. Viszont, aminek örültem, hogy van Aladdin DVD 1000 forintért. A 2 lemezes extra változat, azzal már korábban is szemeztem. Kb. 2 hete vásároltam az Europarkban az Intersparban kaját, és úgy döntöttem, hogy ha lesz lehetőségem, akkor a Saturnban megveszem az Aladdin DVD-t. De láttam, hogy 1.700 forint, az sok. Én max. 1.500 forintot adnék érte. És a Media Markt-ban 1000 forint volt, ezért nem azonnal, de beszereztem.

Teljesen meg vagyok lepve, az én egyszerű LCD TV-men milyen szép a kép, csodálatosan felújították, úgyhogy már csak emiatt is megérte megvenni. A filmről alkotott véleményem meg az évek során nagyon sokat változott. Ugyanis én már akkoriban, 1992-ben láttam moziban, és az az igazság, hogy nekem akkoriban nem tetszett. Ennek merő önbizalomhiány az oka, emlékszem, hogy olyan gondolataim voltak akkor, hogy én úgysem leszek ilyen, nekem úgysem lesz ilyen szerelmem, stb. stb. Én 1992-ben 6 éves voltam, és hogy milyen az, hogy egy kisgyerek így gondolkodik, azt inkább ne firtassuk, a lényeg az, hogy mára teljesen másképp látom a dolgokat. Ez részben fakad az érzelmi intelligencia fejlődéséből, másrészt úgy érzem, hogy az elmúlt idők során (már 20 év O_O) sokat dolgoztam azért, hogy megtaláljam önmagam, ennek köszönhetően most már úgy gondolkodom, hogy ha átvitt értelemben is, de ezt a szerelmet bárki megélheti, a repülőszőnyeg pedig az egymás iránt érzett tiszta érzelem, mely nagyon szép helyekre repít el minket.

Érdekes, hogy a SNES játékot mindig is nagyon szerettem. És nagyon eljött az ideje, hogy meglegyen nekem is. Szeretnék minél több Disney játékot magaménak tudni. Perpillanat 5 jut eszembe:

  • The Magical Quest: Starring Mickey Mouse
  • Mickey Mania
  • Aladdin
  • The Lion King
  • The Jungle  Book

Aki tud még, SNES Disney játékot, az jelezze. Ebből nekem az Magical Quest van meg. Iszonyú jó játék, a mai napig nagyon szeretem játszani. Rövid, de minden egyes pillanata élvezetes.

Holnapután megy ki anyám Angliába a nővéremhez, és a héten a nővérem megkért, hogy vigyem el neki a Kung Fu Panda 1 és 2 DVD-ket, hogy a fia hadd halljon egy kis magyar nyelvet. Megírtam neki, hogy megvan nekem az első rész eredeti DVD-n, azt ugyan nehéz szívvel, de odaadom nekik. Szerettem a filmet, és megért 1000 forintot, de ma manapság már nemigen lehet kapni. Az enyémet még ősszel vettem, azt is úgy kerestem már. Szerintem már nem hozzák forgalomba. :( Na mindegy, ha esetleg vaterán megtalálom, akkor bepótolom magamnak. A Kung Fu Panda 2-ért még sokallom a 3000 forintot, úgyhogy bocsánat a kijelentésért, de azt kiírtam DVD-re. Meg is néztem ma. Eleinte azt hittem, hogy rossz filmet nézek, mert ilyen furcsa rajzolású pávákat láttam. O_O De amikor mondták, hogy el akarják foglalni egész Kínát, akkor tudtam, hogy jó helyen járok. Nagyon érdekesnek tartom, hogy egy páva a főgonosz. Ha őszinte akarok lenni, nem sok maradt meg bennem az első részből, de aranyos film volt, bár a komolyság, és a fő mondanivaló itt-ott csorbult, és igazából nem nagyon kötötte le a figyelmemet, nem is tudom, hogy miért. Pedig a vége szép volt. Az nem tudom, hogy mennyire biztos, de a film legvége elárulta, hogy lesz Kung Fu Panda 3.

Disney DVD-k terén is szeretnék erősíteni, nem hittem volna, hogy ennyire szépek felújítva ezek a rajzfilmek. A Macskarisztokraták lesz a következő, az nagy kedvenc, és most is nagyon jó nézni, tavaly megnéztem egyszer, arra rászánnám az 1700 forintot. Meg nemrég láttam, hogy az első Oroszlánkirály is megjelent DVD-n. Nagyon jó lenne azt is beszerezni, de 3000 forint. T_T Várok egy kisebb árcsökentést. Mostani fejemmel azt gondolom, hogy szerencsés időben voltam kisgyerek, hiszen ilyen rajzfilmeken nőttem fel.

Még nincs végigjátszva a Zelda Ocarina of Time 3D. Szakaszosan veszem elő, ahogy rámjön. Ma a Fire Temple-t csináltam, hát az valami rettenetes. Na nem negatív értelemben, de valahányszor a Tűz Templomában vagyok, már-már rituálé-szerű az, hogy az 5. emeletről lezuhanok az 1. emeletre. Tudjátok, az a rész, amikor egy szűk lépcsőn kell körbemenni, hogy eljuss a Megaton Hammer-t rejtő ládához. Minden egyes alkalommal lezuhanok, ez most sem maradt ki. És emlékszem, hogy amikor legelőször estem le, akkor szinte szó szerint fizikai fájdalmat éreztem a lábamban, annyira átéltem Link szenvedését, bár ő csak egy egységnyi (egy szív) erőt vesztett el, bízvást mondhatom, hogy a való élet nem lenne ennyire kegyes hozzá. Viszont a főellenség az egy nagyon érdekes csata. Volvagia, a tűzsárkány, már akkoriban is írtam róla, hogy nem annyira nehéz, de egyszerre sok életerőt vesz el. Én többször meghaltam nála. És az az érdekes, hogy a végén. Az elején nagyon koncentrálok, viszont, ha a végefelé megsebez egyszer, és látom, hogy elment 3 egységnyi életerőm, az olyan szinten elbizonytalanítja a játékomat, hogy kapkodok (pontosabban csapkodok a kalapáccsal) jobbra-balra, és utána borítékolt tény a halál. Ez van, de még mindenképp megpróbálom, és utána jön az általam (pozitív értelemben) imádott Water Temple!

2011. január 28., péntek

Vissza a múltba

Végre vége a vizsgaidőszaknak, így tudok végre a játékokkal is foglalkozni. ^^ Nem végeztem a legjobban (legalábbis, ahogy kitelt belőlem), de a szükséges tanulságot levontam, remélem, a második félévben jobban fogok tudni teljesíteni.

Most Super Nintendo terén szeretnék erősíteni. A két régi játékot, a Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot, és a Hurricanes-t szeretném nehezebb fokozaton végigvinni. Hihetetlennek érzem magam, amikor nagyon akarok teljesíteni, akkor visszajönnek a régi tudások, szinte saját magamtól is megijedek. :D Sikerült a Hurricanes-ben túljutni a 7. pályán, és lám, tényleg van tovább. XD Esküszöm, tényleg 1995. karácsonya óta van meg a játékot, de 15 év után most látom először a 8. pályát! És a 9.-et is, de tovább nem, mert itt véreztem el. Nagyon durva, nekem bejön. Ez tipikusan az a játék, amely semmiben nem kiemelkedő, semmiben nem forradalmi, csak szimplán jó vele játszani.

A Magical Quest: Starring Mickey Mouse játékot tegnap próbáltam meg Normal módon. Na nem mintha a régi időkben nem próbáltam volna, de azért csak kijött, hogy rég láttam a játékot, hát olyan helyeken láttam ellenfeleket, ahol eddig nem voltak. Például szolgáltam egy párszor vacsoraként halaknak, amikor néztem nagyokat, hogy az hogy kerül oda. Ja, hogy ez már nem Easy mode! Az igazi nagy különbség mégis az, hogy nem 5 szívvel, hanem 3 szívvel indulsz, de különben semmi komoly. Nem sokkal nehezebb. Inkább az 5. világ főellenségével gyűlt meg komolyabban a bajom. Az adja meg a játéknak a könnyűségét, hogy ha elvész az összes életed, akkor az adott pályától folytathatod! Én kétszer véreztem el végleg, a 2-4, és a 5-3 pályákon, és innen folytathattam. Nem is lett volna nehéz végigvinni, csak a 6-1 pályánál befagyott a játék. -_- Különben egyáltalán nem jellemző a SNES játékoknál, hogy befagy, ez most valamiért megtörtént.

A Donkey Kong Country a harmadik játék, amivel próbát tettem. Annál a játéknál azért érzem, hogy illő lenne, ha nem is százakárhány százalékra végigvinni (a DKC játékok specialitása, hogy nem a 100% a tökéletes), de azért a fő szálat végigjátszani, ha nem is gyűjtök össze mindent. Biztos, hogy lesznek még sokkal nehezebb részek is, de már itt is néha magamtól megijedek, hogy mire vagyok képes. De a Stop & Go Station végleg kifogott rajtam. Az egy nagyon durva pálya. Az a lényege, hogy meg kell nyomni a kapcsolót, amikor a zöld fény pirosra vált, ekkor az ellenfelek nem mozognak. Meg is kell nyomni, mert nagyon gyorsak, és szinte kivédhetetlenek. Ám a piros csak ideig-óráig tart, és pont olyan messze van a következő kapcsoló, hogy folyamatos játék alatt éred el, apró hiba megengedve, de ha felélednek az ellenségek, akkor onnastól kezdve a továbbjátszás... nem is az, hogy lehetetlen, de nagyon nehézkes eljutni a következő kapcsolóig. Tehát vigyázni kell. És a játékban az van, hogy csak bizonyos pályaközönként lehet csak menteni. No most ezzel csak 5 vagy 6 pálya "végigvitelem" odalett, lehet újra nekiesni.

Most a Tohoshinki: Why? (Keep Your Head Down) kislemezt hallgatom. Nagyon sötét hangulatú dal.

2011. január 15., szombat

20 év 20 játék 1. rész

The Magical Quest starring Mickey Mouse

Gondolkodás után ezt a módszert találtam arra, hogy valamilyen módon megemlékezzek az elmúlt 20 évnyi gamer-korszakomról. Húsz Nintendóra megjelent, de nem Nintendo által kiadott játékot szeretnék bemutatni, melyek számomra nagy hatással voltak a gamer-múltamra. Kezdjük is egy olyan játékkal, melynek főszereplője Disney legemblematikusabb karaktere. Mickey egér.

A játék története egyszerű: Mickey és barátai labdáznak, amikor is Goofy túlzottan messzire dobja a labdát, Pluto utánamegy. Mickey utánaered, hogy megállítsa, de már nem találja. Elrabolták Plutót! Tehát feladatunk megmenteni a gonosz Pete fogságából. Mint ahogy már többször is említettem, a '90-es években nagyon sok Disney-átirat készült, ezek közül kétségtelenül Mickey Egér játékaiból volt a legtöbb, egyben legsikeresebbek is. Bár ebből a játékból csak 1,21 millió példányt adtak el világszerte, de minőségében semmiképp nem marad alább, sőt! Szerintem a legjobb játék. Legalábbis rám nagy hatást gyakorolt, nagyban hozzájárult, hogy létrehozza bennem a Disney-kultuszt.

A játék hat világból áll: Treetops, Dark Forest, Fire Grotto, Pete's Peak, Snowy Walley és Pete's Castle, ebből is látszik, hogy hat különböző, változatos világon kell végigmenni. Négy világ négy pályából áll, kettő meg háromból, így összesen 22 pálya van, ezek sem túlzottan hosszúak, így mai szemmel egyáltalán nem mondható hosszúnak a játék. Mai szemmel ilyen egy órás szórakozás, de az akkor felhőtlen! A képekből kitűnhet, hogy egy SNES játékhoz képest kimagasló a grafikája, ez akkor majdnem a csúcs volt. Részletesen kidolgozott táj, karakterek, élénk, változatos színek.

A játékban elég sok Mariós elem felfedezhető, kezdjük azzal, hogy fejreugrással kell megölni az ellenfelet, a Mickey-egér fej sziluett olyan, mint a Mario játékokban látható téglák, csak itt mi magunk tudjuk aktiválni őket. Vannak nagyon nehezen elérhető helyek, ott különböző bónuszokat találunk. Hogy a sok különböző ruháról már ne is beszéljünk, melyek szintén tesznek arról, hogy a játék változatos legyen. A 2. világban megkapjuk a szultán-ruhát, ezzel varázsrakétákat lőhetünk ki, a 3. világban tűzoltók lehetünk, ezzel tüzes dolgokat tudunk eloltani, de fegyverként sem utolsó. A 4. világban ilyen Robin Hood-jelmezt kapunk, mellyel teleszkópos sziklakapcsot lőhetünk ki, és nemcsak hegymászáshoz jó, de nagyon magas helyet is el tudunk vele érni. Az első négy világban ezeket kell sorrendben használni, majd az 5., 6. világban ezeket felváltva, főleg Pete kastélyában, ahol sok megoldhatatlannak tűnő részen kell ruhát váltani, de mindig van mód arra, hogy továbbjussunk. Ebből is látszik, hogy egy igen jó játékkal van dolgunk, de ha ez nem elég, a zene valami fantasztikus! Az SNES játékokra egyébként is jellemző a fantasztikus audio élmény, azt gondolom, hogy nem én vagyok az egyetlen, aki sok SNES játék zenéjét fel tudja magában idézni.

Szóval nagyon sokat köszönhetek ennek a játéknak, nem csak a fantasztikus élményekre gondolva, hanem, tényleg leginkább ennek a játéknak köszönhető a Disney-rajongás, az igazi, klasszikus alkotásokért. Ezekben az időkben még nem voltak kereskedelmi csatornák (vissza is sírom ezeket az időket), ezért mindig minden szombat reggel a német RTL-t néztem, ha disney-rajzfilmet akarok nézni, legyen az Mickey egér, Donald Kacsa, vagy bármi más. De biztos vagyok benne, hogy akkoriban nem voltam vele egyedül. Most meg nézem a német RTL műsorajánlóját, nyoma nincs a hétvége reggeli rajzfilmeknek... Ennyit változott a világ közel 20 év alatt. De amíg élek, nagyon szép emlék lesz számomra a '90-es évek közepe.

Ha értékelnem kéne a játékot, az alábbiak szerint tenném:

Grafika: 10/10
Játszhatóság: 7/10
Szavatosság: 7/10
Zene / Hang: 10/10
Hangulat: 10/10

+ Csodálatos grafika
+ Bomba audio élmény
+ Időtálló, ma is élvezetes játszani vele
- Csak kicsit rövid
- Nehézkes irányítás

90%

2011. január 4., kedd

Kicsi a világ

Tegnap átjött hozzám bagszi, mert kölcsönkért tőlem vasalható gyöngyöket, ugyanis ő és Csibi kitalálták, hogy a Pokémon TCG napra minden egyes résztvevőt megajándékoznak egy apró ajándékkal. Mindenben támogatom őket, úgyhogy, úgy kiválogatta, ami kell neki. A TCG nap a tervek szerint január 29-én szombaton lesz a Holdfényben.

Miközben szedegette össze a gyöngyöket, megkérdezte, hogy nem akarok-e én is átmenni Szeliékhez Pokémon Rumble-özni. Eleinte nemigen füllött rá a fogam, de amikor mondta, hogy Szeli ismer engem, ugyani ő Gladkathie a Gamer365-ön igencsak kikerekedett a szemem! O_O Hát mondom, magamban, nem semmi. Ő az a lány, aki a egy időben (talán 2008-ban) a Gamer365-ön igen aktív volt. Nagy Nintendós, tipikusan az a lány, aki nem kifejezetten érdeklik a nagy belsős információk, de iszonyatosan lelkes játékos. És ahogy így beszélgettem vele privátban, egy jófej, értelmes csajt ismertem meg benne, aki nagyon szeret játszani. Csak aztán eltűnt... Mint kiderült tegnap, bagszi csábította el a bagszipokéhoz. Én is nagyon szeretlek bagszi! :P

Miután megcsináltunk itthon mindent, amit kell, elindultunk. Először kínaiban kajáltunk, majd elmentünk a Deák térre, ott találkozunk velük. Nem tudtunk azonnal találkozni, mert Kathie-nak (nekem ő már csak Gladkathie marad. :D) fogászatra kellett mennie, szegénynek fúrták a fogát. Addig szétnéztünk a Deák téren. Bementünk egy papírboltba, itt találtam 2011-es falinaptárat, és mivel még úgyse vettem, ezért itt ezt megtettem. Kettőt is vettem. A Budapest naptáron olyan szép képek vannak, hogy nem bírtam otthagyni. A kölyökcicás naptárnak meg egyszerűen nem bírtam ellenállni. 295 forint volt darabja, ilyen kisebb méretű. Most itt a gépem felett van a macskás naptár, amint mászik a gerendán. Annyira édes. :) Egyszerűen imádom a macskákat. Még egy könyvesboltba benéztünk, amikor Kathie barátja Tibi telefonált, hogy elindultak a Kálvin tértől, úgyhogy irány a hármas metró megállója. Meg is érkeztek. Kathie tökre úgy néz ki, mint a Gamer365-ös avatarján, ugyanis a saját fényképét használta avatarnak. Nagyon jó fej, örülök, hogy élőben is megismerhettem őt. Csak szegény, kicsit sejpített, mert az injekció zsibbasztó hatása még nem múlt el. :D Elmentünk a Holdfénybe, mert meg akarták kérdezni, hogy az Animekarácsony Pokémon TCG-s nyereményüket hogyan vehetik át, ám az illetékes nem volt bent. És most intézte bagszi a TCG napot, a Holdfényesek támogatják. Ekkor lementünk a pincébe, itt mutatta meg bagszi nekünk azt a rengeteg mindent, amit a Mint a TV-ben játékboltban vásárolt. Pokémon TCG-k paklik 1000 forintért, Boosterek 300 forintért. Negyedáron a Holdfény árához képest. És EREDETIEK!!! Bár annyira nem izgat már a Pokémon TCG, de erre én is rácsodálkoztam, hogy ez igen! Ez jó vásár volt. Vett 28 Boostert, és 2 paklit. Ez a Holdfény árához képest 41.600 forintba került volna, de ő csak 10.400 forintot fizetett értük! :D Nagyon irigyeltem érte. És ahogy így néztem a kártyákat, megjött a kedvem a játékhoz. Tibivel nyomtunk 2 meccset, mind a kétszer csúnyán lealázott! T_T Nem volt valami erős paklim. Még megvártuk, amíg bagszi és Kathie befejezik a körüket, aztán mentünk is tovább, mert már 18 óra is elmúlt. Elmentünk Kathie-ékhez ott Pokémon Rumble-öztünk. Nagyvárad térnél szálltunk le, ilyen régies házban lakik. Nagyon szép Nintendós gyűjteménye van, tényleg szeret játszani. Először megmutatta nekünk a Monster Hunter Tri-t Wiire, nagyon jól néz ki. Bár maga a téma engem annyira nem izgat. Aztán álltunk össze négyen Pokémon Rumble-özni. Én jó játéknak tartom, tetszett, de nem az a játék, melybe annyira belefeledkezek, hogy azt egy életen át megemlegetem. Csak jó volt. Aztán Brawloztunk egy kicsit. Kathie-nek hiányzik egy jópár karaktere és pályája, de korlátozott lehetőségek mellett is jót játszottunk. Már lassan negyed 9 volt, amikor bagszival mi mentünk. Láttam, hogy Kathie-nek megvan az Aladdin SNES-re. Kölcsönkértem tőle a játékot... Hát én ezzel gyerekként nagyon sokat játszottam. Bagszival elmentünk a metróhoz, én továbbmentem a Határ útig, majd kis idő után hazajöttem.

És ma bekötöttem a Super Nintendót a TV-be, és kipróbáltam az Aladdint. Az a sok régi emlék... Akkoriban is volt nagyon sok rajzfilm-adaptáció, a Capcom és a Virgin csak úgy zúdította ránk őket, de a minőségük... Valami eszméletlen jót játszottam a játékkal, nagyon élveztem! És annyira visszahozta azokat a régi időket, amikor jártam a Békéscsabai 576-ba, és kikölcsönöztem SNES játékokat. Istenem, az akkori konzol-élet... Mennyire más volt! Nem az volt, hogy cikiztük egymás gépét, egyszerűen csak élveztük a játékot! Mert akkor volt mit élvezni! Igaz, akkoriban sok Disney játék a Mario alapján készült, ugyanis rá kell ugrani a fejekre, meg hasonlók. De a grafika, a zene, hát az valami eszméletlen! És hány jó Disney-adaptáció jött SNES-re az Aladdin mellett! Oroszlánkirály, Dzsungel könyve, Magical Quest, Starring Mickey Mouse, és még lehetne sorolni!

Eszembe is jutott, hogy én milyen rég nem láttam az Aladdint rajzfilmet! Elhatároztam, hogy ma Disney-estet tartok, és megnézem a rajzfilmet még egyszer. ^^