A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Mario 3D World. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Super Mario 3D World. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. március 1., szerda

Jelenlegi Wii U játék gyűjtemény

Kicsit meglódult az utóbbi időkben a Wii U játékaim száma, köszönhetően annak, hogy most már egész olcsón be lehet szerezni játékokat rá.

Plusz inspiráció az is, hogy bizonyos Wii U játékok, melyeket Switchre is portoltak, Wii U-n jóval olcsóbb, ezért ezeket a játékokat úgy veszem meg, hogy Switch játékokkal játszok olcsón.

Egyik ok ugyanis, ami miatt el akartem menni Rotterdamba, az az, hogy az ottani CeX-ben volt két olyan játék, ami olcsó volt és Switchen is játszható.

  • Super Mario 3D World
  • The Legend of Zelda: Breath of the Wild
  • Meg is lettek, de a Super Mario 3D World lemeze rettenetesen karcos volt, nem tudta beolvasni a Wii U. Úgyhogy vissza kellett vinnem. És itt most kvázi "vizsgázott" nálam a CeX, mert nem akartam Rotterdamba visszavinni, nagyon reméltem, hogy foglalkoznak vele Leidenben is. Másnap visszavittem és szerencsémre igen. Nagyon rendesek és készségesek voltak, úgyhogy ezért mindenképp plusz pont az üzletnek.

    Viszont úgy mondták, hogy majd a címemre küldenek el egy másikat. Meg is jött, és hát... beigazolta azon gondolatomat, hogy miért nem rendelek online soha a CeX-től. Maga a lemez ugyan rendben volt, de a kiadvány Nintendo Selects-es volt és én olyat nem veszek. Ez az egyik, a másik, ami miatt nem rendelek onnan, az az, hogy mivel használt játékokkal foglalkoznak, ezért egyáltalán nem biztosított a játék jó állapota, akárcsak külsőre is. Erre a koronát a "cover reprinted" példánnyal teszik fel. Tehát nálam alapvető, hogy ha a CeX-ben akarok venni valamit, akkor bemegyek az üzletbe és magam győződök meg a játék állapotáról. Bár ez most Rotterdamban elmaradt... Elvileg ellenőrzik a lemezeket, mielőtt beveszik, úgy tűnik, ezt a Super Mario 3D World esetében elmulasztották. Mindenesetre a postán küldött példányt is vissza kellett vinnem Leidenbe. De ezért már nem egy példányt kértem ebből a játékból, hanem levásároltam az árát a Donkey Kong Country: Tropical Freeze-re.

    Így már rendben vagyunk. A Super Mario 3D World-öt meg Marktplaats-on találtam meg jó áron, tökéletes állapotban, minden papírjával. Úgyhogy végül jól alakult minden.

    Egyébként a Donkey Kong Country: Tropical Freeze-en keresztül jól lehet érzékeltetni az árbéli különbséget. Wii U-n az is €12, míg a Nintendo Switch port €45. És ha tartalmaz is valamennyi extrát a Switch változat, biztos nem annyit, hogy jelen helyzetben érdemes legyen érte a magasabb árat kiadni. A Super Mario 3D World esete némileg más, mert ott a Nintendo Switch változat kapott egy extra játékot. De ott is az van, hogy Wii U-n szintén €12, Nintendo Switch-en meg €50 és nem hiszem, hogy az a plusz játék feltétlen megér €38 pluszt. Azok ráérnek. Bár azt gondolom, hogy a Super Mario 3D World azért is kapott egy extra játékot, mert Switchen már ott van a Super Mario Odyssey. És a Super Mario 3D World önmagában messze nem akkora játék, és mi az, hogy egy kisebb játékékért is elkérik ugyanazt a pénzt, amit egy nagyszabású Mario játékért?

    Egyébként nemcsak gyűjteménybe érdemes megvenni mindegyik változatot, hanem azért is, hogy motiváltak legyünk abban, hogy többször is végigjátsszuk a játékot. Szemügyre vehetjük mindegyik változatot, miben más, ezáltal is érdekes lehet végigjátszani (ha elegendő plusz van az új változatban). Ezért is van most nálam a fókusz a Wii U-n.

    2017. április 3., hétfő

    Komoly váltás konzol terén

    Békéscsabán a Media Markt-ban is kapható a Nintendo Switch konzol. Egyet elvittek, egy Zelda játékkal, maradt egy másik. Az abban a biztonsági cuccban van lezárva kicsomagolva, megtekinthető, és még most is elképedve nézem, hogy 109.990 forint az ára. Ezt valamiért nem tudom megemészteni. A Switch az első olyan Nintendo konzol, mely egyáltalán nem hoz lázba, semmi érzelmet nem vált ki kifejezetten ijesztő. Más konzolra rá se néztem, esetleg a Segára, de régen, ahogy a PlayStation ledózerolta a konzolipart, azért nagyon haragudtam annak idején. Aztán egy időben megbékéltem ezzel. Most meg, hogy ennyire közömbös vagyok a Switch láttán, konkrétan oda jutottam el magamban, hogy úgy néztem a vaterán az első PlayStation konzolt, mintha komolyan tervezném a beszerzését. És komolyan foglalkoztat a gondolat. Azon már korábban is többször elgondolkodtam, hogy ha nem létezne a Nintendo, csak PlayStation és XBOX lenne a kínálat, akkor melyik konzolt választanám? Egyértelmű, hogy a PlayStation lenne az. Több olyan játék van a Sony konzoljára, ami érdekel, és ha lenne lehetőségem, kipróbálnám. És komolyan elgondolkodom azon, hogy kerítsek-e lehetőséget magamnak rá. Ugyanis nemcsak azzal van bajom, hogy a Switch nem hoz lázba, hanem az is, hogy a Wii U játékaival keveset játszottam. Nincs is sok játékom Wii U-ra, meg most is végigfuttatva az agyamon a kínálatot, nem is tudom elképzelni, hogy tömegével lennének olyan játékok, amivel játszanék. De végig fogom még nézni a konzolboltok kínálatait. Nem adtam fel a Wii U-t. És ugyanezt fogom csinálni a PlayStation-nel. Ha tényleg az lesz, hogy a vásárlás küszöbén állok, akkor szét fogok nézni, hogy milyen játékok kaphatók, melyekkel játszanék. Intuitív módon fogok dönteni. Azt gondoltam ki, hogy nemcsak a vaterán, zsibvásáron, jófogáson fogok szétnézni, hanem a Play Mania weboldalán is, itt rengeteg sok retro játék van, és ha összegyűlik egy számomra megfelelő mennyiségű játék (legalább 20 darab), amit megvennék, és akár végig is játszanám, akkor megtörténik az, ami nálam szinte elképzelhetetlen volt: PlayStation tulajdonos leszek. Nem viccelek. Aktív játékos voltam már 1995 körül is, amikor berobbant a Sony a konzoljával, emlékszem (ahogy fentebb is írtam), mennyire dühös voltam amiatt, hogy mindent kíméletlenül letarolt, és senkinek nem hagyott mozgásteret. Többször írtam, hogy annak idején úgy éltem meg a Nintendo és a Sega közötti versengést, hogy békésen megvannak egymás mellett, akinek a Super Nintendo kínálata jött be, az azzal játszott, akinek pedig a Mega Drive játékai tetszettek jobban, az a Sega felé fordult. És nem éreztem, hogy a két tábor "harcban" lenne egymással. De ahogy bejött a PlayStation, azt személy szerint olyannak éltem meg, mintha békésen együtt játszó emberek közé hatolnának be tankkal. Az erőszakosság főleg annak fényében fájt, hogy olyan érzésem volt, hogy nem a játékkínálatával akart népszerű lenni a Sony, hanem a konzol mellé társított érzelmek miatt, vagyis, hogy menőnek akart mutatkozni. Aki PlayStationnel játszik, az a menő gyerek. Ehhez nagyban hozzájárult a jelentősen megváltozott játékkínálat, ugyanis komolyabb játékok is helyet kaptak a konzolboltok polcain. Mindezek ellenére akárhogy is nézzük, a PlayStationnek is köszönhetjük azt, hogy a videojáték, mint olyan általános szórakozási forma lett, mert a reklámjaikban is inkább felnőtteket láthatunk.

    Hogy vehetjük-e hibának, amit a Nintendo of America csinált, amikor bejött a NES, az más kérdés. Mert Japánban amióta a konzol jelen van, mindig is mást jelentett ott a videojáték kultúra, mint a szigetországon kívül. Japánban olyan játékok is kultusznak számítottak már a '80-as években is a Mario és Zelda mellett, mint a Dragon Quest vagy a Final Fantasy. Így a japánokhoz már elég hamar eljutottak a komolyabb lélegzetvételű játékok. Igazából a mai napig nem értem az indíttatást, hogy miért alakították ki a Nintendo esetében a családi meg gyerekek szórakozását megcélzó marketing-politikát, de az biztos, hogy ennek is megvan a maga pozitívuma, hiszen pont ez volt a bája a Nintendónak, ami miatt annyira szerethetőek a cég konzoljai. Ugyanakkor meg merem kockáztatni, hogy ha már a legelejétől eljutottak volna hozzánk a komolyabb lélegzetvételű Famicomra (japán NES) megjelent játékok már a kezdetektől, teljesen más lenne a videojátékok megítélése. Még most is hallom azokat a 20-25 évvel ezelőtti lesajnáló szövegeket, mely a Nintendo és a Mario játékok gyerekes mivoltát "méltatták", és ezek a bizonyos hangok főleg a PlayStation megjelenése után erősödtek meg. Nem utolsó sorban én is megkaptam, hogy ne Nintendózzak, nem vagyok már kisgyerek. Ezt elég hamar, már 10-12 éves koromban hallgattam a szüleimtől, és elég nehezen fogadták el, nálam a Nintendónak nálam nincs vége. Viszont emiatt elég későn kaptam csak Nintendo 64-et, 2000-ben, amikor már leáldozóban volt a konzol. Az a durva, hogy a Nintendo 64 36 milliós eladása egyáltalán nem számít bukásnak, de a PlayStation annyira elnyomta, a maga 102 milliós eladásával, hogy sehogy nem tudott a Nintendo érvényesülni. Azon gondolkodom most magamban, hogy változott-e volna bármi is, ha a Nintendo kvázi "belátja", hogy az addigi üzletpolitikája nem működik, és elindul a Sony után. Ez már nem fog kiderülni, és nem is akarok víziókba bocsátkozni. De az biztos, hogy tényleg emiatt volt sokáig egyedi és fantasztikus érzés, "élmény" Nintendósnak lenni, mert az volt, ami. Illetve még most is az.

    És ez volt az, ami miatt a végsőkig kitartottam a Nintendo mellett. Kitartottam akkor is, amikor szidták a Wii-t, hogy egy olcsó költségvetésű konzol relatíve drága, és mégis mennyire népszerű. Kitartottam a Wii Sports, Wii Play, Wii Fit mellett is, amik szinte mindig gúny tárgya volt a konkurensek táborában. De ugyanígy kitartottam a GameCube és a Wii U mellett, mely a két legkevesebb példányszámban értékesített Nintendo konzol. Nintendo 64 mellett pedig nem is volt kérdés kitartani, konzol téren a legtermészetesebb dolog volt. De a Switch-hez jelenleg semmi nem köt, és ez megijeszt, mert erre nem volt példa, amióta egyáltalán videojátékokkal játszok. Nem látok jövőképet a Nintendóban, és azt érzem, hogy ha videojátékos akarok maradni, akkor váltani kell. De nem véletlen írtam azt, hogy ha megejtem a váltást, azt alapos körültekintéssel teszem meg, mert óriási változás lenne a videojátékos életemben. Meg azért a Nintendo sem fújt ki nálam. Annyival lehet időt adni, hogy néhány eddig nemigen játszott Wii U játékot veszek, és ezzel kihúzom addig, amíg nem lesz jobb kínálat Switch-re. Kapásból van is néhány játék Wii U-ra, amik nincsenek meg, és szívesen játsznék velük:

    • Super Mario 3D World
    • The Legend of Zelda: The Wind Waker HD
    • Donkey Kong Country: Tropical Freeze
    • Captain Toad: Treasure Tracker
    • Rayman Legends
    • Game & Wario

    És talán nem is teljes a lista. De az biztos, hogy az új játékokra szeretnék fókuszálni, mert most elővenni a retrót nagyon jó dolog, de olyan érzésem lenne, mintha a Nintendót csak a régi játékok tartanák életben. És ha az új játékokra helyezném a hangsúlyt, az inkább megadná azt az érzést, hogy nincs minden veszve.

    Mi lenne az előnye, ha vennék egy PlayStationt? Az óriási változásból (mert tényleg az) adódó ismeretlen megtapasztalása, ez egy számomra teljesen újfajta játékélményt hozna magával. Ugyanakkor mivel tényleg ismeretlen számomra a PlayStation, ezért fogalmam sincs, hogy fogadnám be a mélyebb, esetenként agresszívebb, de az biztos, hogy másfajta hangulatot árasztó játékokat. A nagy durranás az lenne a Nintendo részéről, ha egy idő után kiadnának egy "New Nintendo Switch" nevű konzolt, a technológiai fejlődésnek köszönhetően ugyanazon az áron tudnának adni egy minden tekintetben sokkal modernebb Switch-et, amire kellő játékkínálat van. Akkor már csak azért is bocsánatot kérnék, hogy valaha mertem PlayStationre gondolni.

    Azt viszont fontosnak tartom elmondani, ha HA vennék PlayStationt, akkor az elsőt, és csakis a Nintendo MELLETT, és nem helyette. Amúgy meglep, hogy PSX-et mennyire olcsón lehet venni, ehhez képest egy retro Nintendo konzol esetében igencsak mélyen bele kell nyúlni a pénztárcánkba. Már csak ezért is, hogy ha váltanék, az első PlayStationnel kezdenék, mert relatíve olcsón be lehet szerezni, így olcsón megtapasztalhatom azt, hogy a kiábrándultság hozza ezt ki belőlem, vagy tényleg kell a változás / változatosság.

    2016. június 13., hétfő

    Az Európa-bajnokság jegyében

    Jobban előtérbe kerültek a focis játékok. Hihetetlen, hogy olyan lelkesedéssel nézem az EB-t, mintha életem része lenne a foci. Valószínűleg az óriási médiavisszhangnak köszönhetően is. Ekkor engedek ennek. Örültem a szombati hármas összejövetelnek nálunk. Itt volt LernenBoy és Thunder. Thunder itt lakik a szomszéd városban, Gyulán. Nemrégiben ott találkoztunk, és igencsak nosztalgikus élmény volt ott lenni, mert oda jártam gimnáziumba. 9 éve voltam utoljára a fürdővárosban, azalatt nagyon szépen megújult a Kossuth Tér, és a világóra is csak érettségim után készült el. Viszont azt csalódottan láttam, hogy a vasútállomás pontosan ugyanúgy néz ki, mint 20 éve. Na igen, Gyula már kiesik a Budapest-Lőkösháza vasútvonalból, ezért felújításnak jele nincs a városban. Így meglehetősen kontrasztos, hogy olyan falvak állomásait is felújították, mint Murony vagy Csárdaszállás, csak azért, mert a vasútvonal részei, de amúgy sok embert nem láttam még Mezőberénynél sem, amikor megállt ott a vonat.

    De most Békéscsabán volt a találkozó. Thunder könnyen átjött, Lernie-nek sem volt gond Szegedről átutazni. 12.15-kor találkoztunk a buszpályaudvaron, aztán nálam több játékkal is játszottunk.

    • Mario Kart 64: Dehogy vagyok én csaló, egyszerűen csak menő vagyok, ezért nyertem meg VS-ben 16 versenyből 10-et. Sorrendben mentünk a pályákon végig. Bírtam, ahogy Thunder mondta, hogy milyen nehéz ez a pálya, na mondom neki, várd csak meg a következőt, azt még jobban fogod imádni. Nagyon jót szórakoztunk. Rájöttek, hogy miért vagyok mindig Toaddal. Hiába gyenge karakter (nehéz karakter pl. Wario könnyen ki tudja lökni a pályáról), mivel könnyű, egyenesben meglehetősen gyors. Nem utolsó sorban Toad menő. Lernie Bowserrel 4 pályán nyert, míg Tunder Marióval 2-t. Gyakoroljatok csak szépen, menni fog az.
    • Super Mario World: Ez próba volt Super Nintendón, ugyanis megkértem Lernie-t, hogy takarítsa meg a NES és SNES controllereimet, mert néhány gomb már nehezen érzékelt. Bizony koszosak is voltak már belül, és ablaktisztítós tisztítással rendbejöttek, a próba sikerült. Ezzel a játékkal játszottunk egy kicsit, de hamar abbahagytuk, mert ketten játszani úgy platformert, hogy hárman vagyunk, nem az igazi. Az egyik NES controller is problémás, de azt nem tudta megcsinálni. Tisztítás után sem működött megfelelően.
    • International Superstar Soccer: Ezzel csak egyedül játszottam, amíg Lernie takarította a második controlleremet. Kíváncsi voltam a játékra, de Thunder-ék is nézték, hogy milyen igényes focis játék. Részletesen kidolgozott, hangulatos, ahogy bekiabálja, a kommentár hogy GOOOOOOOOOOOOAL! és a szurkolók ovációja is emeli a hangulatot. De nem akartam sokáig egyedül játszani ezzel, inkább azon voltam, hogy többen szórakozzunk együtt.
    • Super Tennis: Ezzel Lernie-vel játszottunk kettesben, de valami hihetetlen jó játék volt. Mondta, hogy ő maga is játszott ezzel egy időben, látszott is, mert nagyon jó és hosszú labdameneteket játszottuk. Csak az volt a gond, hogy amikor Lernie mondta nagy lelkesen, hogy milyen jó a játék, annyira zavarba jöttem attól, hogy csak tudjam tartani a színvonalat, hogy aztán az ezen való izgalmam döntötte el az ő javára a meccset, 6-1-re vesztettem el a menetet.

    Beszéltük aztán, hogy érdemes lenne sportjátékból is lehetne live stream-et, ugyanis Lernie csinál stream-eket. Mondta, hogy egyszer átmehetnénk hozzá, játszhatnánk nála is, és abból is készülhetne live stream. Először megilletődtem, mert élőben azért más embereknek beszélni. Azt gondolom, hogy jobban kell vigyázni, mert elég egy rossz beszólás, és megjegyez magának az internet egy életre. Ettől tartok, amúgy érzek magamban késztetést arra, hogy részt vegyek egy ilyenen annak ellenére, hogy nem vagyok híve a dolognak. Lernie-t mindenképp támogatnám a dologban, mert belenéztem több online stream-be, és azok közül, akiket eddig láttam, LernenBoy volt az, aki legközelebb állt ahhoz a stílushoz, amit szimpatikusnak tartok. Sokan nagyon menőző beszólással akarnak kitűnni, és népszerűek lenni, miközben meg pont ezzel buknak el nálam, mert látom rajtuk, hogy nem ez a valódi személyiségük. Mondjuk láttam azt a srácot is, aki mutymutynak nevezte idegességében Blooper-t. Tanuljátok meg egy életre: Blooper magyar neve: Hólyag! Ez volt benne a Játék az erővel könyvsorozatban, sőt talán a Mario 3 rajzfilmben is elnevezték így, de ebben már nem vagyok biztos. Szóval segíteni szívesen segítek Lernie-nek, de magamtól soha nem csinálnék ilyet, mert nincs olyan személyiségem, amivel jó lehetnék önálló live stream-re. A másik meg megírtam LernenBoy-nak E-mailben, hogy személy szerint mit tartok hibának, mit csinálnék másképp. De az a válasz jött tőle, ez a Live Stream egyik íratlan szabálya, hogy legalább ennyire hosszú legyen egy-egy adás. Az egyikbe, amelyikbe bekapcsolódtam élőben, túl sokáig tartott, ezért csak egy ideig néztem, aztán, amikor befejezte, láttam utólag, hogy 4 órás az az adás, na mondom magamban, ez nagyon hosszú. Mondta, hogy vannak olyan stream-ek, amik akár 24 órán át megy folyamatosan. Nem hittem a fülemnek, ahhoz már Hikikomorinak kell lenni, hogy valaki egy teljes napot végigstreameljen. Rájöttem, hogy van ebben igazság, ugyanis az utóbbi időkben a Nintendo 3DS találkozók a BarCraft-ban vannak, ahol TV-ken mennek a stream-ek, és volt olyan is, amelyik folyamatosan ment, délelőttől egészen kora estig, amíg ott voltam. Én meg ezt az egészet úgy képzeltem el, mint annak idején 1994 táján, amikor volt az 576 KByte műsor és a SzEGAsztok, abban Martin bemutatta az adott játékot, ennek egy hosszabbított változatát, de nem hosszú órákon át. Eddig sem volt motivációm afelől, hogy magamtól csináljak ilyet, ezután még annyira sem lesz.

    • Super Soccer: A teljesség kedvéért azért elővettük a Super Nintendós nyitó focis címet is. Ezzel is Lernie-vel játszottunk. Ezen is már látszott, hogy egy fejlettebb konzolra jelent meg, a NES-es focik szőrnyűek (erről majd később), de azért ennek is vannak hibái. Az egyik a sajátságos kamerakezelés, ugyanis egy átlag focis játéknál a pálya hosszabbik oldaláról látjuk a játékot, hogy mindkét játákos "egyenlő esélyekkel" játsszon, a Super Soccer-nél meg az egyik csapat térfelénél van a kamera, így eléggé szokatlan a játék, ráadásul kényelmetlen annak a játék, akinek térfelén a van a kamera, mert nem látja a többi játékost, aki a kapuhoz közelebb van. Meg az egész játék is eléggé kaotikus, nehéz átlátni, hogy ki kicsoda. De legalább nem voltam annyira esélytelen, ugyanis csak 3-0-ra vesztettem el a játékot, nem 22-0-ra, ahogy a gép ellen szoktam. Elvoltunk vele, de a hibái rontották a játékélményt.
    • F-Zero X: De abban mind a hárman megegyeztünk, hogy a retro játékok többjátékos bulijai sokkal hangulatosabb, mint az újaké. Hasonló reményekkel ajánlottam figyelmükbe az F-Zero X-et, amit Wii-n játszottunk. De annyira nem jött be az ötlet, láttam rajtuk, Thunder többször szándékosan összetörte a kocsiját.
    • Super Mario Maker: Elhozta Lernie ezt a játékot, mutatott néhány érdekes pályát. Szerintem nem idegesíteném fel magam úgy egy-egy pályán, mint ahogy Live Stream-eken látok néha egyeseket, és ha egy pálya tényleg hülyeség, egyszerűen kilépnék belőle. Amikor megírtam LernenBoy-nak a személyes gondolataimat a Live Stream-ről, írtam neki arról is, hogy milyennek gondolok egy jó pályát, mert szerintem néhány eszement pályával túl sokszor próbálkozott. Majd egy következő postban értekezek erről is.
    • Nintendo World Cup: Ez egy NES-re megjelent focis játék, amit Lernie hozott el Four Score-ral együtt, így hárman tudtunk játszani vele. Mondom, hogy nálunk is kitört az EB-láz, előkerült néhány focis játék. Én kértem meg, hogy hozza el, mert fogok majd írni tesztet az International Superstar Soccer-ről és mielőtt "forradalmasítanám" a játékot (ezt gondolom az első igazán jó focis játéknak), kíváncsi voltam erre a NES játékra is. Bár ne lettem volna... Hihetetlen debil az egész, egyáltalán nem lehet komolyan venni, ugyanis nincs bíró, és akit elgáncsolnak, az a földön marad addig, amíg az egyik csapat nem lő gólt. Egyáltalán nem élveztem a játékot, utólag gondolkodtam el azon, hogy a Nintendo paródia-játéka, amivel kigúnyolja az addigi sikertelen focis próbálkozásokat. Mintha belátták volna, hogy a NES tökéletesen alkalmatlan focis játékok kivitelezésére, nem is nagyon erőltették meg magukat. A karakterdizájn pocsék, a fizika eléggé fejletlen, ráadásul az idő még lassabban számol vissza, ezért nagyon hosszúnak tűnik egy játék. Aztán rájöttünk, hogy ha végzett a gép a visszaszámlálással nincs folytatás (nincs második félidő), ezért valószínűleg fele akkora sebességgel számol vissza, így a 10 perces beállított játékidő előre lesz 2×10 perces. Az biztos, hogy paródia ide, vagy oda, nem jött be a játék.
    • Super Mario 3D World: Reméltem, hogy tetszeni fog ez a játék, de eléggé nehéz volt látni, hogy épp hol vagyok. Nincs meg nekem, Lernie hozta el. Kifejezetten jó játék amúgy, de azt gondolom, hogy nem alkalmas többjátékos mókára a fentebb megírt okok miatt. Azt láttam, hogy a 3D-ben elvesznek a karakterek, mert ha távol kerülnek egymástól, akkor távolabbról látjuk a pályát. De egyedül nagyon jó lehet végigjátszani. Sok az egyedi pálya, új ötlet, de amúgy maximum ketten. Másféle megoldást kellett volna kitalálni.

    Vége is lett a napnak, örültem, hogy jelen voltak, nagyon jó dolog élőben játszani, ezt az online játék nem pótolja. A következő találkozót Szegedre tervezzük, lehet, hogy arról majd videó is fog készülni.

    2015. július 26., vasárnap

    XXI. (izzasztó) Nintendo 3DS találkozó

    De hát nyár van, mit is várunk? Mindenesetre nagyon jól éreztem magam, mondjuk ehhez én is tettem. Még az előző találkozó után voltak olyan érzéseim, hogy itt már semmi nem olyan, mint régen. Az emberek teljesen kicserélődtek, és ők sem olyanok már, mint a régiek. Ezt meg is beszéltem bagszival, akinek köszönhetően arra a konklúzióra jutottam, hogy az új emberek már más jellem, így kell elfogadni őket. Igaza van különben, hiszen csak magamnak ártok azzal, ha nem érzem jól magamat a változások miatt, úgyhogy elhatároztam, hogy nyitni fogok az emberek felé. Az eredmény? Egy majdhogynem minden eddiginél jobb találkozó.

    És szerencsére azonnal jött is az elfogadás, ez magával hozta a lelkesedést is, hiszen eljátszogatok online, örülgetek is neki, de csak élőben az igazi. Más úgy játszani, ha látom a másik arcán a reakciót. És Békéscsabán erre nincs lehetőség, mert nincs Nintendós, ezért szinte csak ilyen találkozókon van tudok így játszani. Esetleg, ha Pesten szerveznénk valakinél egy négyes konzolos bulit. A találkozót tényleg nagy lelkesedéssel vártam, bagszi korábban annak is hangot adott, hogy abban is látja a lelkesedésem múlását, hogy nagyon számolgatom a vonatot, és már problémás nekem hajnalban vagy késő este vonatozni. Hát halljon most csodát, az 5.13-kor induló vonattal mentem fel Pestre. Meg is lepődtem, mert 5.25-kor szokott indulni, de kiderült, hogy most nyáron Bulgáriából indulnak ezek a vonatok, Szófiából. Méghozzá előző nap 11.50-kor. O_O Elképzelem, aki Bulgáriából jött Pestre, milyen útja lehetett. Nekem az út menő volt, és egyáltalán nem bántam, hogy korán ébredtem, nagyon hiányzott már a kora reggeli vonatozás. Viszont a menetrenden most változtattam, ugyanis Szolnokon átszálltam a Zónázó vonatra, amit most S60-as vonatnak hívnak. Visszahozták a modern, menő kocsikat, amiken annyira imádtam utazni, úgyhogy semmiképp nem hagyhattam ki. Most is nagyon jó volt. Nagyon szeretek vonatkozni, fel se tűnt, hogy 3 és fél órát utaztam. Az utazás alatt ha nem játszottam, akkor Garfield képsorokat olvastam, illetve vittem az egyik Garfield kiskönyvet, azt olvastam el. A kiadó nemrég újra újra megjelentett Garfield régi történeteiből kettőt, ebből a Garfield és a pincerémet vittem magammal. Elvoltam vele, bár az a 78 oldal, amennyi maga a könyv, egy 15 oldalas word dokumentum lehetett, nemcsak hogy A5-ösnél is kisebb a könyv mérete, hanem nagy betűvel volt írva az egész, nem utolsó sorban illusztrálva volt. A történet nem volt nagy eresztés, azért érződött, hogy gyerekeknek írták. A napi Garfield képsorok szélesebb korosztálynak szólnak. Játék tekintetében meg végigvittem a Super Mario Bros. 3-at (isten tudja hányadjára...), nemrég vettem meg a Pokémon TCG-t Nintendo 3DS-re, azzal játszottam, meg volt Mario Kart 7 is.

    8.47 körül érkeztem meg Pestre. Innen egyből a Nyugatiba mentem, a WestEnd-ben néztem szét egy kicsit. Majd amikor eljött az idő, akkor mentem a Kádár utcára, a Metagame kártyaboltba. Negyed órával nyitás előtt érkeztem meg, már álltak a bejárat előtt néhányan. Volt egy srác, akiről gyanítottam, hogy ismerem korábban neten kereszül, de nem akartam odamenni hozzá, mert régebben az ebből fakadó hibák jobban égettek, mint a találat öröme. Ki is derült, hogy nem égettem volna meg magam. Amúgy egyikük sem szólt a másikhoz, senki nem ismerte a másikat. Ez igencsak bíztató a találkozó hangulatára nézve. Mindenesetre én megnéztem a Nintendo 3DS-emen StreetPass formájában, hogy kik jelentek meg eddig a találkozón, aztán követte mindenki a példámat.

    Folyamatosan jöttek az emberek, és 10 órára már be is lehetett menni. Itt is nagyon lassan indultak be a dolgok, nem véletlen hívtam meg egy pár veterán Nintendóst, hozzák csak a hangulatot. Meg is jött Fantos és Gábor, de hogy Krisi, Cater és Young Link is megjelent, akkor már tudtam, hogy rossz nem lehet. De még így is lassú mederben mentek a dolgok, aztán Gáborral elkezdtük szervezni az első Mario Kart 7 versenyt. Össze is jött a 8 ember, csak ami problémássá tette a játékot, hogy nagyon lassan töltött be egy-egy pályát. Fel is merült bennem a kérdés, hogy ha új Nintendo 3DS-e lenne mindenkinek, akkor gyors lenne? Mindenesetre jó buli volt. Első helyen nyitottam, ami nem akármi, éreztem is, hogy ezt meg kell becsülni, mert nem lesz párja. A következő pályán elért 8. hely ezt hűen igazolta… De azért elég jól tudtam tartani magam az első 4 helyen, jól ment a játék. Aztán már nem akartunk új játékba kezdeni, mert hamarosan kezdődött az első verseny, a Mario Kart 7-ből.

    Mely eléggé rapszodikusra sikeredett. Első helyezett játékos a következő pályán hatodik lett, én is lettem második, de olykor hetedik. De nagyon sokat nevettünk beszólásain, bakijain. Az eredményt Lernie lefényképezte, el is kértem tőle, mert tényleg nagyon furcsa lett:

    Ha nem vehető ki, itt van táblázat formájában:

    1 Serial 31
    2 ug 27
    3 balko 22
    4 Krisi 20
    5 Attila 19
    6 Gábor 17
    7 Fantos 12
    8 Omichron 8

    Gábor 6. helye lett nagyon meglepő. Az örök első, akit még a legkeményebbek sem tudtak elverni, most sajnos ilyen eredményt tudott felmutatni. Mondta is, hogy nagyon rég nem játszott, de ez a rossz játék azért már őt is megviselte. Nem jutott döntőbe… Engem még az is meglepett, hogy még nála is jobb eredményt értem el. Az 5. helyemmel nem jutottam tovább épp hogy nem jutottam tovább, csak egy ponttal maradtam el a továbbjutást érő 4. helytől. De egyáltalán nem zavar, ennyire Mario Kart meccset nagyon rég nem élveztem. Hihetetlen volt. A döntőt már nem vártam meg, mert éhes voltam. A Nyugatinál a Trio cuccban vettem két pizzaszeletet. Meg a SPAR-ban hűtött ásványvizet. Nagyon jól bírom a meleget, de az egész heti 38°C már nekem is sok volt. Mire visszaértem már lement a döntő, de nem volt nagy visszhangja. Talán nem született nagy meglepetés? Lernie tévedésből ezt is elküldte nekem, de nagyon örültem neki, mert ilyet még nem láttam:

    Ennek a táblázata:

    1 Serial 29
    2 BG-Boy 22
    3 SparrowXL 19
    3 Krisi 19
    5 Frici 18
    6 Dávid 17
    7 BalintPlay 16
    8 balko 15

    Ennyire szoros végeredményt, és 15 ponttal utolsó helyet még soha életemben nem láttam. Nagyon durva, hogy a harmadik és az utolsó helyezett között csak 4 pont különbség volt. Az első helyezett nagyon elhúzott, a többiek meg egymás nyakán szinte. Nem semmi játék lehetett.

    Ezután Smash Bros. verseny következett. A mi négyesünk később kezdett, mert Lernie is nálunk versenyzett, ő pedig kölcsönadta a 3DS-ét egy másik csoport tagjának. Addig gyakoroltunk. Az a helyzet, hogy ez a verseny egyáltalán nem maradt meg bennem, csak arra emlékszem, hogy nem jutottam tovább, de hogy milyen volt a verseny, hogysmint ment le az egész, arra már egyáltalán nem emlékszem. Akkor már nagyon áldozatának éreztem magam a kártyaboltban levő melegnek, ugyanis a rettenetes forróság volt, levegő nem járt. Egy helyről jött valami levegő, de az semmit nem ért. Én azt mondom, hogy ezen túl a nyári forróságokban plázában legyen a találkozó. Ne érdekeljen, hogy kidobnak minket, majd visszadobjuk magunkat. De ez a meleg elviselhetetlen volt. Volt tombolasorsolás is, nekem is jutott egy Mariós emléktárgy, egy Super Mario 3D World játéktartó cucc, egész menő volt:

    A szőrösebbik oldalát mutatom, örüljetek neki. Amúgy nekem tetszik, örültem neki. A másik tombola nem került kisorsolásra (a 78-as, csak a 77-es), imádkoztam is, hogy ne kapjak se pamacsot, se S-es pólót. Azt az S-es Nintendós pólót, mely maximum 10 éves koromban jött volna rám. Ilyen tombolát mindig rendezzünk. Sőt, szerintem a következő találkozóra érdemes lenne megint önkéntességre buzdítani az embereket, amely Nintendo tárgyú cucc nem kell nekik, azt beadni tombolába. Nagyon jó lenne a sok szponzorcucc mellett. Hátha lesz még egy Lernie, aki olyan felbecsülhetetlen ritkaságot ad be, mint a Mariós videokazetta.

    A Pokémonos versenyben játék híján már nem voltam érdekelt, innentől már páran játszottunk együtt. Kipróbáltuk páran a Mario Party: Island Tour-t. Örömmel szálltam bele, mert kíváncsi vagyok, hogy egy év után milyen érzéseket kelt bennem a játék. Tavaly kis híján a fejemet a falba vertem, mert £28-at költöttem rá, akkot tudtam meg, hogy a játék mennyire rettenetes. Akkor vissza is vittem, kértem cserébe egy Donkey Kong Country 3D-t. Ez már sokkal jobb üzlet volt. A játékról alkotott véleményem annyira most sem változott meg, de van egy-két mini-játék, ami egészen jóra sikeredett, de a kívánságlistámon továbbra is hátul van. Így négyen koránt sem volt annyira rossz. Ezután Luigi’s Mansion 2-vel játszottunk négyen, ez a játék egyáltalán nem tudott lekötni engem, úgyhogy hamar kiszálltam belőle. Meg aztán esteledett, mentem már.

    A 18.10-es vonattal mentem haza. A vasútállomáson az egyik Gyrosos standon 500 forintért lehetett pitásat venni, hát úgy voltam vele, hogy mivel úgyis olyan ritkán eszek, most lehet. És milyen jól döntöttem. Nagyon ízlett. Hazaúton annyi lehetőségem már nem volt, mert a Garfieldeket már elolvastam, a gépem lemerülőben volt, de ami rosszabb volt, hogy innivalóm is alig volt, és ez ebben a melegben rossz előjel. Szolnokon állt egy darabig a vonat, eszembe is jutott, hogy leszállhatnék, és vehetnék egy ásványvizet, csak nyitva van még 19.45 körül valami büfé. De a vonat pont akkor indult el, így ezen tervem meghiúsult. Amúgy nyilván nem reméltem, hogy elérem még a vonatot, az egy órával későbbivel mentem volna tovább. Így Békéscsabán kerestem erre lehetőséget, de 21 órakor már zárva volt minden. Úgyhogy szinte kiszáradva kellett hazamennem, de találtam egy kutat, amiből jött a víz. Az az érzés, amikor az ember 40°C-os hőségben ihat... Eszembe is jutott Zorán egyik híres dalán első 2 sora:

    Hogy értsd, egy pohár víz mit ér
    Ahhoz hőség kell, ahhoz sivatag kell

    Ha úgy vesszük, sivatagi hőség volt, úgyhogy nagyon ideillik, és most megértettem, mit ér az az egy pohár víz.

    Amúgy rengeteg képet csináltam, meg is lepődtem, hogy elég kevés lett magáról a találkozóról. Most olyanom volt, hogy minden pillanatot meg akartam örökíteni. Vonatokat, vasútállomásokat, stb. Mivel a Facebook-kal úgy vagyok, tőlem minél messzebbre kerüljön, ezért saját tárhelyre tettem fel, itt meg lehet nézni őket. Itt csak a találkozós képek vannak.

    Tehát nagyon jól éreztem magam, és nagyon örültem neki. Aztán egész este ezt a dalt hallgattam:

    https://www.youtube.com/watch?v=ndJXEvbFlK8

    Főleg az elejét szeretem nagyon ennek a dalnak, az a csendes titokzatosság valósággal felizgatja az érzékeket, de az egész dal nagyon rendben van, nagyon szeretem ezt a számot.

    2014. január 5., vasárnap

    Saját készítésű naptárak 2014-re

    Ez a szóvicc még szilveszterkor jutott eszembe, amikor bagszi valami kapcsán megemlítette Boo-t. Már nem emlékszem, hogy miért, csak a továbbgondolt változatomra, melyet képpel illusztrálnék:

    - Ti hova mentek szilveszterezni?
    - Meglátogatjuk Boo-ékat!

    Elnézést kérek, ennél többre nem futotta. ^^' Képszerkesztéshez továbbra sem értek, csak egybeillesztettem a képeket.

    Mindenesetre egy naptárszerkesztő programmal már jobban boldogulok, csináltam egy pár Nintendo tárgyú naptárat éves és havi bontásban, ezeket szeretném megmutatni:

    Nagyobb méretben természetesen jó minőségben is megtekinthetők, és ha tetszik, akkor szabadon felhasználhatók. Nem volt vele nagy munkám, mivel az alapsablon megvolt, csak a képet illesztettem a helyére.

    És most jöjjön a havi bontásban készült naptár:

    Jellemzően Nintendo 3DS és Wii U játékokból választottam háttérképeket, hogy a mostani időket idézzék a naptárak ha majd pár év után visszalapozom őket. Remélem, tetszeni fog.

    2013. június 11., kedd

    E3 2013 Nintendo – Direktben

    Mielőtt rátérnék a témára, egyvalamit szeretnék leszögezni: Megfelelő post alá kerüljenek a kommentek. Nem fogom azokat az írásokat elfogadni, ahol nem az adott témakörben érkezik hozzászólás. Volt egy példa erre most, de itt válaszolok rá:

    Heló! Bocsi, hogy nem éppen a témával kapcsolatban írok, de te vagy a legjobb ember kb, akit kérdezhetek. Szeretnék beszerezni gba-mra pokemon egy játékot (gba-sat nem simát v colort), valamint a minish capnek is örülnék, ha meg tudnám venni, Szóval tudsz esetleg boltot, vagy valakit akinek van ilyesmi eladón? Vaterán néztem de ott egy játék 5000 ami retek sok + postaköltség is van. Kösz előre a segítséget :D

    Márpedig 5000 forintnál nagyon nem hiszem, hogy lehet olcsóbban találni, pláne, ha dobozosat, leírásosat akar. Biztos helyet azért nem tudok mondani, mert nincsen már fix Game Boy Advance kínálat sehol, de van egy pár üzlet, ahol lehet kapni régi játékokat is:

    • Game Park - Ha extrém drágán akarsz játékot vásárolni
    • PlayMania - Itt ki lehet fogni jó ajánlatokat, és jófejek is.
    • Petőfi Csarnok, bolhapiac hétvégenként - Szinte mindig lehet találni retro cuccot esetenként nagyon jó áron, de nagyon kell vigyázni a hamisítványokkal.

    Szívesen válaszolok és segítek, de ha lehet, inkább keressünk rá egy témára, ahol valamelyik játékról írtam, és ott.

    Szóval Nintendo E3. Menő volt, azonnal előkerítem a gomba alakú perselyemet, és megy bele a pénz a Wii U-ba. Amit vártam, hogy érdemessé teszik végre a gyűjtést az új asztali konzolra. Azt még gyorsan hozzáteszem, hogy most nem klasszikus értelemben vett E3 volt, hanem Nintendo Direct volt. A Nintendo idén úgy döntött, hogy kimarad a buliból... Ezen egy kicsit felhördültem, amikor ez kiderült. Az biztos, hogy ezzel egyrészt egy jó adagnyi E3 iránt érdeklődő egyént elszippantottak, akik csak a Nintendo miatt nézték, ugyanakkor meg felelőtlen döntésnek tartom, mert bár a Direct is jó dolog, de azért mégiscsak nagyobb médiafigyelem van az E3-on. De lássuk is a játékokat:

    Super Mario 3D World... Tudja a Nintendo, mitől döglik a légy. Macskamez... máris szerelmes vagyok a játékba. Ugyanis az új segítő tárgy egy csengettyű, melytől hőseink macskamezbe öltöznek. Bizony hőseink, ugyanis a másik, ami miatt szívembe zártam a játékot, hogy ismét a klasszikus felállásban lehet többjátékos módban játszani. Amikor ilyen kicsi voltam (minek mutatom, hiszen úgysem látjátok. -_-) egy lélegzetvételre mondtam ki "Mario, Luigi, Toad, Princess" neveket, egyrészt a Super Mario Bros. 2 miatt, másrészt meg a Mariós rajzfilm miatt, ahol ők négyen voltak a főszereplők. Úgyhogy nekem ez a négyes egyfajta szimbólum. Érdekesség, hogy ugyanazok a képességeik lesznek, mint a Mario 2-ben, tehát Hercegnő lebegő ugrása, és Toad gyors futása, biztosan hasznát fogjuk ezeknek venni. És persze nincs Mario játék új képesség nélkül. A fentebb említett macskamezzel Marióék a falon tudnak mászni. Istenem, hol van már december, amikor megjelenik? Szerintem dec. 5-ére kerül ki eShop-ba, és 6-án fog megjelenni, mivel eShop frissítés csütörtökönként van, játékmegjelenés pedig péntekre datálódik. Toad lestoppolva!

    És a sokak által várt Mario Kart... Komolyan, hogy mit ki nem találnak a Nintendónál, ez a Mario Kart 8 nagyon durva lesz. Minden MK7-es képességet megtartottak, sőt a vízben járás, levegőben lebegés mellett új képességként falon, sőt plafonon (legalábbis fejjel lefelé) tudunk menni. És visszatérnek a motorok a Mario Kart Wii-ből! Nagyon menő volt, szerintem a döntő többségünk azzal volt. Érmék maradnak, a többit meglátjuk 2014. tavaszáig.

    Aztán volt még The Legend of Zelda: The Wind Waker HD. Biztos szép lesz 1080p-ben, de amúgy nagy grafikai újítást nem láttam, mivel a GameCube is erős konzol volt a maga idejében, sőt, állítom, hogy ha HD konzol lett volna, akkor a mai gépek között is lazán elmenne. Azért ha visszagondolunk egy-két GC játékra, csodaszép grafikájuk volt. Ilyen a Zelda WW is.

    PokéDogs... bocsánat, Pokémon! Magas labda volt ez a Pokémonok simogatása és etetése, nem lehetett kihagyni. Röhögtem magamban, ilyen nincs! Amúgy tetszik az X, Y 3D-s mivolta.

    Aztán van itt még új Donkey Kong Country játék, mely a Tropical Freeze alcímet kapta. Tegye fel a kezét, aki járt már a trópusokon, és megfagyott már ott. Vicces párosítás, amúgy a DKC játékokra jellemző nagyon jó hangulat áradt az új játékból is. Mint újdonság annyit tudok, hogy kétjátékos módban lehet választani, hogy a második játékos Diddy Kong, hogy Dixie Kong lesz. Ja meg egy új ellenség, a vérszomjas vikingek.

    A Super Smash Bros. Nagyon várjuk, de szerintem ennek a játéknak is az lesz a sorsa, mint a Brawl-nak, hogy nagyon jót játszunk vele, aztán abbamarad a lelkesedés. A videó persze nagyon hangzatos, ígéretes, a többit majd 2014-ben meglátjuk. Két új karakterről tudni biztosan. Az egyik Megaman, örülünk neki, alig várjuk, a másik meg...

    Muszáj vagyok megmutatni, amit bagszi mutatott egy néhány perce, nagyon rég nem röhögtem ekkorát egy traileren. Ő lesz a karakterem, ezt már így megmondom! És aztán majd zhatnak a többiek. Nintendo 3DS-re, és Wii U-n is meg fog jelenni, nekem természetesen mindkét kiadás meglesz, ez nem kérdés.

    Amúgy sok menő játékot mutattak még be Wii Fit U (mondjuk, erről tudtunk is), Wii Party U, Art Academy, és sok-sok külsős játék. Vajon van ennyi hely a perselyemben?