2014. augusztus 30., szombat

Egyéni vélemény a JAM Project: Breakthrough kislemezről

Most hogy meghallgattam az együttes legújabb kislemezét, a Raiba ~Tusk of Darkness~-t, és csak megerősödött bennem az érzés, hogy a Wings of the legend egyfajta vízválasztó volt a kislemezek tekintetében. Az volt egy nagy durranás, és utána sokáig semmi érdekes. Egy dalt tudok kiemelni a PLATONIC-ot, mely nagyon jóra sikerült. De azt is ki énekelte szólóban? Okui Masami. Ki írta a zenét és a szöveget? Okui Masami. Látszik, hogy ki tart életet az együttesben. Inkább az lep meg, hogy volt egy nagyon erős kislemezük, utána pedig egy erős zuhanás minőség tekintetében. És ebből a mai napig nem látszik kiút, de azért egy kislemez kiemelkedik az idei évből, ez pedig a Breakthrough. Igen magasan kiemelkedik. És mivel szeretem a jó dolgokat kiemelni, ezért most róla írnék.
  1. Breakthrough: A Nobunaga the Fool anime második openingje. Az animét még nem láttam, de mindenképp érdekes lehet, hogy történelmi személyiségek találkoznak robotokkal, úgyhogy mindenképp teszek egy próbát vele. Maga a dal talán furcsán hat egy Chihara Minori opening után, de mivel nem láttam még az animét, ezért nem tudom ahhoz viszonyítani, csak magát a dalt tudom minősíteni, ebből a szempontból pedig nagyon jó lett. A már az együttestől megszokott rock dal, a jobbak közül. És ezt az érzést hiányolom a mostani kislemezek dalaiból, hogy mindig minden egyes pillanatban oda tartsa a figyelmemet, és izgalmas legyen végig hallgatni, mert alig várom az újabb dallamokat. Így lehet elmerülni egy dalban igazán, és az énekesek tehetségét is emeli. Ezt a vonalat tessék követni! 9/10
  2. Maverick ~Kakusei Sareshi Kemono~: Miután a borító nincs bescannelve, ezért nem tudom, hogy ki írta a B-side track-et, de erős a gyanúm, hogy Kitadani Hiroshi, mert ő szereti kicsit vadra venni a figurát. Keményebb rock zene, és legalább olyan izgalmas, mint a címadó dal. Rendkívül ütemes, talán darálóan is hat a szöveg, de tele van olyan dallamokkal, melyek mind kellemes érzetet adnak, minden egyes pillanata élmény. Főleg a refrén utáni lassabb rész lett nagyon jó, amikor lemegy egy nagy gyors rész, szinte vele forr fel a véred, és utána jön egy lassabb, de talán még jobb rész, mely csak erősíti a gyors rész adta tüzet, ugyanis az alapritmusból nem esik ki. És hogy Okui Masami mit nem művel háttérvokalistaként, magát az off vocal-t külön élvezet hallgatni. Még sok ilyet! 9,5/10
Hát, nagyon remélem, hogy ez nem csak egy kivételes kiadvány az eddigiekhez képest, de az biztos, hogy ha bár az együttes q tehetségét most is megmutatja, alkotói válság bizony jellemzi őket, ha új kislemezekről van szó. Ehhez képest a Breakthrough kiugróan jó lett. Az album más kérdés, a 2013-as THUMB RISE AGAIN és a nemrégiben megjelent JAM Project BEST COLLECTION X lemezek egészen jók, de nem különösen szakítottam rájuk időt, hogy többször meghallgassam. De ha jónak ítélem meg az anyagi helyzetemet, ezt a kislemezt meg fogom rendelni.

2014. augusztus 26., kedd

JAM Project: Breakthrough rövidített videoklip

A JAM Project-nek úgy tűnik, hogy le fog áldozni eladások tekintetében. Érdekes, hogy annak idején (mintha olyan régen lett volna 2012. december 5-e...) mennyire ledöbbentett, hogy a Wings of the legend kislemezből csak 3.112 példányt adtak el, és most már úgy állunk, hogy azóta ezt egy kislemeznek sem sikerült felülmúlni. Nagy baj ez, mert régebben 5-6.000 példányt adtak el a kislemezeikből, most meg ezt gyönyörűen megfelezték. Minőség tekintetében sem volt kiemelkedő a 2013-as év, de idén olyan kislemezt jelentettek meg, ami nemhogy nagyon tetszik, de konkrétan ez a második JAM kislemez (az 57-ből, vagy mennyi van nekik), amit megvennék eredetiben. Megeshet még, de továbbra is pénz kérdése az egész. Amúgy ez a Breakthrough, a Nobunaga the Fool anime második opening dala. Ez nem volt olyan hatással rám, mint a Wings of the legend, de iszonyatosan beleégette magát a tudatomba a B-side track is. Nagyon bírom bennük, hogy most is képesek fülbemászó dalokat írni, amik minőség tekintetében is az élen járnak. Kageyama Hironobu valamit nagyon tud. És a karaokékat is nagyon jól hallgatni, háttérvokálban most is Okui Masami a legjobb. És videoklip is készült a címadó dalból:
Ez csak a rövidített verzió, remélem, kikerül a teljes is.

2014. augusztus 19., kedd

Újabb videoklip feltöltve

A mai napon újabb videoklipet tettem fel YouTube-ra, ami nem más, mint:

Hayashibara Megumi: KOIBUMI

https://www.youtube.com/watch?v=EtZt36KmfXw

Már a legelső pillanattól megszerettem, az egyik legjobb szerelmes dal, amit életemben hallottam. Szenvedélyes, de nem annyira vad, pont amilyen egy igaz szerelem, ami beteljesülésre vár, hiszen a cím magyarul szerelmes levél. Megírja őszinte érzéseit, és reméli, hogy viszonzásra talál. Amúgy ma olvastam, hogy a szöveg idézeteket tartalmaz a "Manyoshu" című versből, mely az egyik legrégebbi japán vers, valamikor 736 körül íródott. Utánanéztem, valami részleteket találtam, azok valóban adnak egy olyan érzetet, mint a dal szövege.

És annyira jó a karaoke verzió, hogy úgy döntöttem, hogy azt is közzé teszem:

https://www.youtube.com/watch?v=jCZEEehH2t4

Sőt, a legjobb karaoke változat, amit valaha hallottam. Legalább tízen vokáloznak a dal alá, és a versében mindenki egy-egy szó erejéig beszáll, és a más hang más érzetet ad, a fontos szavak kiemelve: "I don't WAIT, I want SHOUT!!!", a legviccesebb pedig a refrénben hallható kislányos hang, lehet, hogy az maga Megumi-sama éneke, csak kicsit viccesre vette a figurát.

És van egy remix verziója is a dalnak:

https://www.youtube.com/watch?v=exPNYNKJbtY

Ez a center color album első dala. Talán jobb, mint az eredeti, mert ez lassabb, így olyan, mintha kívülről szolidan élné meg az érzéseit, de közben érződik, hogy legbelül fel tudna robbanni akkora szerelmet érez. Maga a zene is visszafogottabb, és nincsenek szavak kiemelve. Viszont pont emiatt disszonáns a második refrén utáni zene mögött hallható érdekes hang, az a rész nekem nem tetszik. Eleinte azt gondoltam, hogy olyan, mintha szexuális aktus közben lenne, de most már inkább csak az, hogy kellemetlen. De szerencsére csak ez az egyetlen probléma, hiszen nemcsak az eredeti dal a fantasztikus, hanem a különböző változatok. Ez a szám számomra örök klasszikus.

2014. augusztus 15., péntek

Régi könyv

Elhatároztam, hogy megkeresem itt Angliában azt a könyvet, melynek animés adaptációjának opening és ending dalát Okui Masami énekli. Könyvesboltokban nem találtam meg, de a Seacombe könyvtárban megtaláltam, és kikölcsönöztem. Ez a The Wind in the Willows, Kenneth Grahame írta 1908-ban. Ez valami állatmese gyerekeknek, és úgy tűnik, hogy a britek szeretik, ugyanis egy könyvekre szakosodott adományboltban az ott dolgozó idős eladó nénik, mondták, hogy jó olvasmány, felnőttek is szívesen olvassák, pedig gyerekkönyv. És úgy voltam vele, hogy mivel az animét (Tanoshii Willow Town) sehol nem találtam meg az interneten, akkor olvasom a könyvet.

És ha már volt Okui Masami, akkor hadd mutassam meg az egyik videoklipjét, amit ma töltöttem fel:
https://www.youtube.com/watch?v=ZDdo_lEFNP0
Rengeteget hallgatom ezt a dalt, és a videoklip is nagyon jól visszaadja a hangulatot. Nem véletlen választottam ezt a jelenetet indexképnek, nagyon megmaradt bennem, ahogy a kislány és Okui Masami egymás mellett ülnek a földön és a lány ráhajtja a vállára a fejét. Bizalmas kapcsolatra utal, hogy az énekesnő ismeri a lány legféltettebb titkait, és engedi, hogy odabújjon hozzá, hogy vigaszt leljen nála. A kislemez borítója is az egyik nagy kedvencem tőle, tipikusan az a többet mond ezer szónál típusú kép. Nálam ez a dal Okui Masami egyik csúcspontja, a hangulattal is nagyon tudok azonosulni, de a szöveg angol fordítását is olvasva arra jutottam magamban, hogy sok ismerős érzésről énekel.

2014. augusztus 8., péntek

Eredeti Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemez


Ma valami olyan dolgot kaptam, amiről tényleg azt gondoltam, hogy csak álmaimban lehet enyém. Ez pedig Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemeze. Ennek ritkaságát úgy kell elképzelni, hogy a teljes kislemez letöltés formájában sehol nem volt elérhető, és a képeket is most látom rajta emberséges méretben. Valamint amikor eladó volt a japán amazonon, csillagászati áruk volt. Először ¥70.000-ért láttam, és még ekkor is úgy gondolkodtam róla, hogy ha lenne ennyi pénzem, megvenném. Ennyit szerencsére nem kellett szánni rá, csupán (ehhez képest) szerény ¥2.480-at. Nagyon nem is lehet szavakba önteni, hogy mennyire örülök neki, Nintendósok ilyen Mario Party 3 vagy Paper Mario kaliberű dolgot képzeljenek el. Most hallottam életemben először a dalok karaoke verzióit. a jobb oldalon levő kép pedig Okui Masami első karrierje során készült képe, ez látható a lemez. Eddig korábban az S-mode #1 albumának borítóján láttam, mivel ott látható az első nyolc kislemezének borítóképei, így ez is. De így, eredetiben az igazi. Amúgy az anime, melynek dalait tartalmazza a kislemez, a Tanoshii Willow Town, egy angol gyerekmese: The Wind in the Willows anime adaptációja. Különben gondoltam is arra, hogy megkérdezem valamelyik ismerősömet, hogy mit tud erről a könyvről, és mennyire ismert. Hátha eljut hozzám is, hamár az animét nem tudom megnézni, mert sehol nem elérhető.

2014. augusztus 5., kedd

A király és a bohóc

Valami különös "hiányérzet" késztetett arra, hogy ismét nézzek történelmi koreai sorozatokat. Kíváncsi voltam valami újra a Csoszon dinasztia korából, és rátaláltam a "The King and the Clown" filmre, ami felkeltette az érdeklődésemet, mert tudtam, hogy az a hírhedt zsarnok királyról, Jonszangün-ről szól. Egy két órás film volt, rendkívül érdekes. Egyszerre volt tele iróniával, ugyanakkor nagyon komoly volt az egész. Úgy konkrétan nem mutatta, de éreztette, hogy nagyon nehéz helyzetre sodorta Koreát a király. Nem érdekelte az állam ügyei, csak a saját szórakoztatása volt a célja, emellett, bárki, aki ellen mert neki szegülni, az legtöbbször súlyos büntetést kapott.

SPOILER! Ha nem láttad a filmet, meg akarod nézni, ugord át ezt a részt!

Két utcai szórakoztató (nem tudom, hogy hívják őket hivatalosan) van még főszerepben, velük kezdődik a film. Egy rossz szereplésük miatt kilépnek a társulatból, végül meg sem állnak egészen a palotáig. Igazából nem volt nehéz eljutniuk oda, mivel különböző helyzeteket parodizáltak ki, és ekkor (1504-et írunk, amikor már 10 éve uralkodott a király) már ismert volt az uralkodó kegyetlen mivolta, ezt is nagyító alá vették, bár tudták, hogy nem egy életbiztosítás, amit csinálnak. És ez eljutott a királyhoz is, és csak akkor nem végzik ki őket, ha meg tudják nevettetni a királyt. Ez sikerült is, innen kezdődött minden bonyodalom. A kép megtévesztő lehet első látásra, bizony jobb oldalt is férfi van, aki pont arról hírhedt, hogy lányos külsejű fiú, ezért ő legtöbbször királyi ágyasokat játszott. A film nagyszerűen mutatja be, hogy mi az oka a király zsarnokságának, és mivel a jobb oldali fiú nagyon jól játszotta el, hogy mi történt, ezért többször kéri, hogy térjen be hozzá a lakosztályába, hogy szórakoztassa. Persze a bábokkal, meg szerepekkel. De a király szívét annyira megérintette a fiú jelenléte, és hogy érezte, hogy mennyire egy hullámhosszon van vele lelkileg, hogy meg is csókolta. Persze, semmi komoly nem lett a dologból, viszont ez az igen közeli kapcsolat a két szórakoztató férfi barátságán tört csorbát. A másik férfi továbbra sem riad vissza a királytól, és gúnyolja. Amikor ezt meglátja, megölni ugyan nem tudja, de elrendeli, hogy forró vassal vakítsák meg. És még a saját vakságán is gúnyolódik, a másik fiú eltávolodik érzelmileg a királytól, és ők ketten ismét egymásra találnak, és társak lesznek a munkában.

SPOILER VÉGE

Nem véletlen találták ki ezt a bohócos dolgot. Ez egyrészt szimbolizálja azt, hogy Korea már olyan szinten válságban volt, hogy inkább ezen szórakozik a nép, csak elfelejtse a saját tragédiáját, másrészt meg iróniának is nagyszerű. A köztes jelenetek meg kellőképpen érzékeltetik a helyzet komolyságát. Nem egy könnyed szórakozás a film, nagyon komoly lett, de érdemes volt megnézni, és látni, hogy milyen is volt az akkori Korea. Mindig is kíváncsi voltam arra, hogyan vészelte át a nép azt a 12 évet, amíg ez a király uralkodott. Meglepetést nem okozott, de így látni, azért nem volt semmi. Amúgy először azt hittem a jobb oldali emberről, hogy lány, na mondom magamban, ritka szép, de amikor megszólalt, akkor szembesültem a valósággal. Tetszik, hogy tele van szimbólumokkal, jelekkel a film, aki szerette a történelmi sorozatokat, amik a köztévében mentek, azoknak ajánlom. Nem könnyű film, de nagy hatással lehet az emberre.