Valódi szükségleteink nyomában

Tavaly új könyvet jelentetett meg Lukács Liza Mire éhezel? címmel. A szakember eléggé ismert Magyarországon, ezért tudhatjuk, hogy nem úgy foglalkozik az evészsavarral, ahogy azt megszokhattuk a mainstream médiában. De mivel bőven lehet, hogy valaki először találkozik a Lukács Liza nevével, ezért az Újrakapcsolódás a valódi szükségleteinkhez alcím biztosan útba igazítja az olvasót.

Lukács Liza azzal tűnt ki, hogy nem diétázási tanácsokkal látja el az olvasót. Nem beszél akaratgyengeségről, nem olyan felszínes tanácsokkal látja el az olvasót, hogy tegye el a szeme elől a rágcsát, csak annyit főzzön, amennyit meg is eszik, csak öklömnyit szedjen a tányérra, hanem a mélyére ás a dolgoknak. A szakembernek meggyőződése, hogy leginkább azért eszünk túl sokat, mert nem figyelünk a testünk jelzéseire, igényeire. Innen indul, aztán ás a dolgok mélyére.

Ahogy ebben a könyvben is teszi. Mely könyv tulajdonképpen a Lenyelt vágyak című könyvének egy újrakiadott, bővített változata. A könyvről részletes értékelést itt olvashattok. Mivel az első kiadás A terapeuta esetei sorozat részeként jelent meg, ezért egy konkrét terápiás rendelésnek lehetünk láthatatlan tanúja. Lukács Liza Edina történetén keresztül enged betekintést az evészsavarral élők mindennapjaiba, történetébe, küzdelmeibe. A könyv alapötlete nagyon jó, hiszen egy konkrét eset többet mond, mint bármilyen elméleti tudásanyag.

Ugyanakkor joggal merülhet fel a kérdés, hogy mi értelme van egy könyvet újra kiadni. Rosszindulattal akár azt is feltételezhetnénk, hogy csak a pénzről van szó. Ez itt most szerencsére nem állja meg a helyét, ugyanis ez a könyv lényegesen jobb lett, mint az első kiadás. A Lenyelt vágyak kapcsán az volt az egyik kritikám, hogy Lukács Liza távolságtartónak tűnt, ami összességében rontott Edina történetének átélhetőségén. Ám az új könyv pont annyival van kibővítve, hogy úgy éreztem, hogy a szakember jobban benne van a történetében, így Edina történetét is jobban át tudtam érezni. Jobban a szívemen viseltem a sorsát.

Mindemellett a könyv olyan fontos információkkal van kiegészítve, mint konkrét tippek, tanácsok az olvasóknak, hova fordulhatunk segítségért. Táblázati sablon az evésnaplóhoz, javaslatok különböző listák összeállításához. Így magunk is kipróbálhatjuk magunkat. De fontos azt tudatosítani, hogy nagyon hosszú és nehéz munka lesz eljutni a célig. Hiszen a gyógyulás érdekében olyan kérdéseket kell feltennünk magunkban, amiket korábban nem mertünk, és nagy esély van arra, hogy a válasz fájóbb lesz, mint gondoltuk volna. Szembesülni vele, átesni a tagadási fázison, feldolgozni, hogy nem úgy vannak a dolgok, ahogy elgondoltuk... Aki csak egyszer is átesett ezen, tudhatja, hogy mennyi fájdalommal jár. Ezért nagyon nehéz az evészavar problémájának a megoldása, mert sokan az utat sem vállalják be. Aki pedig végigmegy, annak is minimum hónapokba telik, mire az eredménye látható lesz.

Lukács Liza módszere mégis azt a benyomást kelti, hogy végig lehet ezen az úton menni. Mert nem átváltoztatni akar, hanem formálni. A személyes ízlésünkön belül keresi azokat a megoldásokat, amitől úgy étkezhetünk, hogy nem marad utána hiányérzet. Tehát a könyvet mindenképp érdemes elolvasni. Akiknek meg volt szerencséje az eredeti kiadáshoz azoknak önmagában az ismétlés miatt is érdemes, hogy jobban belé rögzüljenek a módszerek, tudatosabban ki tudja választani a számára megfelelőt.

A kritikám jelen könyvvel kapcsolatosan nem is tartalmi. Sokkal inkább a kivitelezést érintené. A könyv ugyanis nemcsak hogy drágább lett, de látványosan kisebb is. Tudom, hogy infláció van, és nem lehet mindent az olvasóra hárítani, ezért máshonnan spórolnak, de sajnos ez könyv iskolapéldája lett a rejtett inflációnak a könyviparban. Nem utolsósorban a könyvespolcomon is csúnyán mutat, a korábban megjelent könyvek mellett.

De ez szerencsére nem von le semmit a könyv tartalmi értékéből. Lukács Liza továbbra is kiváló szakember, aki érti és érzi az evészavar problémáját. Figyel a klienseire, így hatékony tanácsot, segítséget tud számukra nyújtani. Ráadásul azáltal, hogy mélyen foglalkozik az evészavarral, tudja, hogy nagyon számít, hogy miként kapcsolódunk saját magunkhoz, így erről is írt egy szintén kiváló könyvet. Ugyanakkor azt gondolom, hogy a könyveiben kimerítően érintette a szakterületét. Felmerül bennem a kérdés, hogy miről tudna legközelebb írni a témát illetően? Meglátjuk. Abban viszont nincs kétségem, hogy az is majd az is színvonalas lesz, mint az eddigi könyvei.

Szerző: Lukács Liza
Cím: Mire éhezel? - Újrakapcsolódás a valódi szükségleteinkhez
Megjelenés: 2025
Kiadó: Kulcslyuk kiadó
Ár: 4.500 Forint

Könyv a kiadó weboldalán | Moly profil | Goodreads profil

Amit az önismereti könyvekből megtanultam

Vagy hogy is fogalmazzak... Eléggé rossz áthallása van, de hát pszichológiai könyveknek mégsem nevezhetem azokat, hiszen nem szakkönyv, csak elvétve vannak benne szakszavak. De a lényeg az, hogy többször is foglalkoztam már az általam nagyra tartott pszichológusokkal, most szánnék egy külön posztot arra, hogy összefoglaljam, hogy mit tanultam tőlük. Ez a poszt egyfajta visszatekintés, számvetés. Átnézem, hogy miben fejlődtem 2023-ban, és mi vár még rám 2024-ben. Lássuk hát.

Orvos-Tóth Noémi

Vele kezdem, mert ő az, akinek az elméleteit elsődlegesnek tartom. Mivel Orvos-Tóth Noémi a múlttal foglalkozik, annak elfogadásával, lezárásával, ezért azt gondolom, hogy vele érdemes kezdeni. Nekem legalábbis az segített, ha előbb a problémáim gyökerére néztem, és utána könnyebb volt ellene tenni. Azért, mert felszínre tört.

Például az imaginációs módszer rendkívül hatásos, mert erősen visszajönnek a múlt történései. Pont ezért rendkívül fájdalmas is tud lenni, nem is merem bátran ajánlani mindenkinek, mert nem biztos, hogy mindenki jól viseli az azzal járó, olykor kínzó érzéseket. De nekem nemcsak az volt nagyon fontos, hogy a gyerekkori sérelmek ismét a felszínre kerültek, hanem a rokonok családi történetei is. Egyrészt tényleg ad egyfajta stabilitást, hogy tartozok valahova, másrészt sok olyan tulajdonságom is az ősöktől gyökerezik, amikre nem vagyok büszke. Például az egyik rokonom történetéből tudtam meg, hogy honnan származik az kisebbrendűségi érzésem. Ez több generáción át normalitássá vált, így jutott el végül hozzám. De mindig volt egy öntudatlan lázadásom ez ellen, de nem volt ellene megfelelő eszközöm. Ennek első lépése, hogy felszínre törtek a gyökerei, és azt érzem, hogy már könnyebb harcolni ellene. És ha még újabb történeteket ismerek meg (más rokonaimat is tervezem ebből a célból meglátogatni), biztos, hogy újabb rejtett dolgok kerülnek a felszínre, amik még inkább segítenek majd, hogy a vágyott életem végre valóság legyen.

A mindfulness lényegét is Orvos-Tóth Noémitól olvastam először. Át tudtam élni azt, amikor amikor az egyik könyvében a pácienst oly módon lazította el, hogy éreztette vele, ahogy a háta a szék háttámláján nyugszik, a talpa földön pihen... pontosan nem emlékszem a részletekre, de az a lényeg, hogy a testének elhelyezkedésével megélte a jelent. Kipróbáltam én is, és tényleg segít, jó hatással van rám.

Tehát ezt tartom kiindulópontnak, mert ha ismerjük a problémáink, traumáink gyökerét, akkor könnyebb tenni ellene.

Almási Kitti

Mivel Almási Kitti sokkal inkább a jelenre fókuszál, ezért azt gondolom, hogy az ő módszereit akkor lehet hatásosan alkalmazni, miután a múlt a helyére került. De addig sem elvetendő, mert amíg a múltunkon dolgozunk, addig nagyon jó arra, hogy a felszínen maradjunk, ne süllyedjünk el.

Almási Kitti adott érvényes magyarázatot arra, hogyan fókuszáljunk a hiányok helyett arra, amink van. Nekem sokat segített, hogy tudatosítottam magamban, hogy egészséges vagyok, mindenem ép, semmim nem fáj, tehát alkalmas vagyok arra, hogy testedzéssel karbantartsam magam. Most, 24-én is megmértük a családban mindenki vérnyomását, az enyém 122/80 volt... Ennél már csak betegebb lehetek. Nagyon jó tudatosítani magamban, hogy egészséges vagyok, jól szolgál a testem, jó érzés tudni azt, hogy vannak jól működő dolgok bennem. Ez plusz motivációval szolgál arra, hogy ami nem működik jól, azon javítsak, ahogy tudok.
Azzal lehet engem ugyanis a leginkább motiválni, ha valaki a pozitívumokat is kiemeli a kritikák mellett. Nagyon jót tett nekem az egyetemen a mostani sikeres moduzáró vizsga. Az, hogy közepes eredményt értem el, jelzi számomra, hogy megérte a sok befektetett munka, van eredménye, de lehetek ennél még jobb is. És van is hatása. Azon kapom magam, hogy sokkal fogékonyabb lettem a holland nyelvre. Könnyebben megy az olvasás hollandul, jobban értem a holland szöveget. Tehát motivált vagyok abban, hogy tovább fejlesszem magam.
Ahogy tudom, kerülöm azokat az embereket, akik csak a hibáimra összpontosítanak, mert általuk nemcsak kevesebbnek érzem magam, hanem azt érzem, hogy nem érdemes foglalkozni az adott dologgal, mert úgysem tudok elég jó lenni benne.

Nagyon fontosnak tartom, hogy látom Almási Kittin, hogy önazonos. Hite a belső meggyőződéséből fakad, ezért van az, hogy valamivel nem is értek egyet, el tudom fogadni, mert tudom, hogy tényleg úgy gondolkodik, és nem árt vele senkinek.

Lukács Liza

Lukács Liza a "Hogyan szeretsz" című könyvével írta be magát végleg azon szakemberek közé, akire érdemes odafigyelni. Nagyon fontos dolgokat írt a szeretet fontosságáról, a kapcsolódásról, és nagyon jól összefoglalta a négy kötődési típust.

Nemcsak azért fontos, hogy az étkezési zavarokkal foglalkozik, mert sokakat érint, és közérthető nyelvezetben fogalmazza meg a lényeget, hanem mert talán ő volt az első (legalábbis én tőle olvastam először), aki részletesen kifejtette, hogy miért fontos azokra is odafigyelni, akinek nincsenek súlyos tünetei, de érinti őket a probléma. Pont ők vannak a leginkább periférián, mert az evészavaruk nem annyira látható, ezért sokan el is bagatellizálják a problémájukat. Nálam is pont ez van: Soha nem ettem ki az egész hűtőt, soha nem ettem annyi édességet dugiban, hogy magam előtt is szégyellnem kellene magam, de például hajlamos vagyok arra, hogy ha valaki otthagyja a kajáját, azt én megegyem, hiába nem vagyok éhes. Vagy addig egyek, amíg el nem fogy, de amúgy már régesrég jól laktam.

Ezek is komoly problémák, és nagyon jól összekötötte Lukács Liza a kötődési típusokat azzal, ahogy eszünk, hiszen elsődleges, hogy saját magunkra figyeljünk. Figyeljük a testünk jelzését, hogy meddig esik jól enni, és ha jóllaktunk, akkor hagyjuk abba az evést. És itt fogalmaznék meg egy kritikát Lukács Liza munkásságával kapcsolatban: Nincs ellenére az, hogy kidobjuk a kaját, amit már nem tudunk megenni. Nálam alapelv, hogy nem dobunk ki kaját! Amit nem tudunk megenni, azt becsomagoljuk, és megfelelő körülmények között tárolva később megehetjük, ha újra megéhezünk. Nincs bajom a "másnapos" kajákkal, szívesen eszem azt is.

Az evés egy nagyon jó módja annak, hogy megtanuljunk jól kapcsolódni saját magunkhoz. Hiszen aki jól tud kapcsolódni magához (más szóval jól tudja szeretni magát), az tud másokhoz is jól kapcsolódni. Többek között azért, mert nem azt keresi a másikban görcsösen, amit hiányol magában, hanem megadja azt saját magának, így tud ténylegesen figyelni a másikra.

Kádár Annamária

Kádár Annamária mesepszichológia könyveiben nagyon jól összefoglalja többek között a gyerekneveléssel kapcsolatos tudnivalókat. Ez olyan téma, amivel sokan foglalkoztak már, de én erről komolyabban még nem olvastam. A mesepszchológia viszont fontos számomra, ezért itt olvastam először átfogóan a gyereknevelésről. Általa nemcsak a gyerekeket értettem meg jobban, hanem a magam gyermeki működését, hogy miért viselkedtem gyerekkoromban úgy, ahogy. Így még jobban megismertem saját magamat.

Soha nem gondoltam volna, hogy gyerek nemcsak azért feszegeti a határokat, hogy minél jobban kipróbálja saját magát, hanem azért is, hogy a szülő világos kereteket jelöljön ki. Pont az növeli a gyerek biztonságérzetét, ha a szülő következetesen tartja magát a keretekhez. Ezt aztán folyamatosan lehet tágítani, ahogy érik a gyerek.

Kádár Annamária is nagy hangsúlyt helyezett a családi történetekre, illetve a hagyományokra. Ő volt az első, akinek köszönhetően tudatosodott bennem, hogy a családi hagyományok, a rítusok növelik a valahova tartozás érzését, ami szintén plusz stabilitást ad a gyerek számára.

És akkor ne felejtsük el Kádár Annamária végtelenül szerethető személyiségét, és önazonosságát. Annyira őszinték az érzelmei, hogy engem is nevetésre ingerel, amikor valami vicces dolgot mesél, vagy elneveti magát, ahogy teljesen elérzékenyültem akkor is, ha elsírta magát, amikor egy személyes traumáját mesélte el.

Dr. Máté Gábor

Dr. Máté Gábor némileg más vízeken evez, de ő az, aki a könyveivel világosan és komplexen világít rá arra, hogy nem lehet betegségekből meggyógyulni anélkül, hogy nem derítjük annak lelki hátterét. Nagyon fontos az, hogy Máté Gáborra az utóbbi időkben ennyi figyelem összpontosul, mert nagyon jól rávilágít arra, hogy a stressz hatására miért változik meg a test működése. És milyen jó, hogy ő is magyar, így jól tudja a magyar "egészség" szó az egész ember jóllétére utal, fizikai, lelki, szellemi értelemben. Ezt a jelentést se az angol "health" se a német "gesundheit" se a holland "gezondheid" nem adja vissza.

Dr. Máté Gábornak köszönhetően még jobban odafigyelek az egyéb működésemre, de amiért még inkább hálás vagyok neki, hogy külön fejezetet szánt a negativitásnak, a negatív érzelmeknek. Nagyon jól leírta, hogy mivel jár ezek elfojtása. Pedig ezeknek is fontos szerepük van az életünkben, és ha megtanuljuk úgy kifejezésre juttatni, hogy egyúttal kordában is tartjuk őket, akkor jó szolgálatot tesznek nekünk. Hiszen egészséges keretek között az irigység és a féltékenység pont a fejlődésünket szolgálja, ahogy a haraggal és a fenyegetettség érzésével elkerülhetjük, hogy tényleges harc legyen. Emellett a haraggal kifejezésre lehet juttatni, ha valaki átlépte a személyes határainkat.

Jobban érzem magam a bőrömben, amikor szabadabb teret adok a haragomnak és a féltékenységemnek. Többen mondták nekem, hogy mennyire kedves vagyok, és mennyire jó velem beszélgetni. Valóban ez az énem egyik oldala, de ahhoz, hogy ez meg is maradjon, ahhoz alkalmanként felszínre kell törnie a negatív érzelmeknek is. Még ha csak a gondolatban is, meg néha kiírom magamból... Annyit elárulok, hogy olykor egészen horrorisztikus jelenetek játszódnak le a fejemben, amikor szabadjára engedem az egyébként hét lakat tartott vadállatot. Aztán visszatér a ketrecbe és nyugton marad, de rá is nagy szükségem van ahhoz, hogy kedves és jólelkű maradjak a nyilvánosság előtt.

Újévi fogadalom

Ha valami újévi fogalmat akarnék megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy tovább folytatni az utat a biztonságos kötődési minta felé. Szorongó-ambivalensként nőttem fel, és éltem sokáig az életemet, de úgy érzem, hogy jó úton haladok. Sok kérdésre választ kaptam idén, de még legalább ennyi vár megválaszolásra.

Az egyik nagy felismerés idén az volt, hogy úgy volt jó, hogy a nagy szerelmeim nem váltak valóra. Kétszer voltam életemben nagyon szerelmes, és én is azt hittem, hogy ezek azok (mármint az egyik) amik elhozzák számomra a végső boldogságot, és semmi nem állíthat meg. Ma már tudom, hogy pont hogy az árulkodott nagy bajról, hogy annyira szerelmes voltam. Lényegében arról van szó, hogy megláttam a másikban, amit hiányoltam magamban, és görcsösen ragaszkodtam hozzá. És ha beteljesült volna az egyik, akkor valószínűleg nem tartottam volna fontosnak önmagam fejlesztését, ami azzal is járt volna, ha a másikat egyfajta rabságban tartom. Tehát nem szerettem volna jól. Azóta nem éreztem olyan nagy szerelmet, de talán pont ez jelzi azt, hogy jó úton járok. Ha lesz majd párkapcsolatom, mindenképp azt akarom, hogy a partnerem úgy érezze jól magát velem, hogy autonóm, szabad életet él mellettem, és ha el akar menni, akkor békével elengedjem őt.

Ezen még azonban dolgoznom kell. Most decemberben is kiderült, hogy még ott munkálkodik bennem az önbizalomhiány és kisebbségi érzés. Tehát lesz dolgom 2024-ben is. Az idei évvel összességében elégedett vagyok. Számomra a karácsony nemcsak a szeretet ünnepe, hanem az év lezárása is. Olyankor jobb a karácsony, amikor úgy érzem, hogy van mit ünnepelni. A jövő évi még jobb lesz.

Mi történik egy terápiás beszélgetésen?

Még élénken emlékszem gyerekkoromból arra az általános közgondolkodásra, hogy aki pszichológushoz jár, az biztosan bolond. Terjedtek is a "dilidoki"-jellegű elnevezések, ami szintén hozzájárult ahhoz, hogy sok ember tartózkodjon attól, hogy egy pszichológiai terápián részt vegyen. Ez a gondolkodás mára sokat formálódott jó irányba, és a HVG "A terapeuta esetei" könyvsorozata is arra hivatott, hogy tovább segítse a tévhiteket eloszlatni.

Ugyanakkor nem volt valami nagy híre ennek a könyvsorozatnak. Ha nem lenne általam két nagyra tartott országosan ismert pszichológus Lukács Liza és Orvos-Tóth Noémi is részei ennek a sorozatnak, talán soha nem tudok róla. Lényege, hogy egy egy konkrét terápián keresztül betekintést nyerhetünk abba, hogyan is zajlik egy ilyen beszélgetés. Nemcsak a beteg fejlődéstörténetét követhetjük figyelemmel, de képet kapunk arról is, hogy mi játszódik le egy terapeuta fejében, miért teszi fel azt a kérdést, amit, és miért irányítja a terápiát abba az irányba, amelybe terelte. Érdekes volt ezeket olvasni, hiszen mind a két pszichológus munkásságának is új értelmet ad. Más úgy olvasni egy terapeuta elméletét, gondolkodásmódját, ha azt egy konkrét eseten vezeti végig, és láthatjuk is annak az eredményét.

Ezért mindenkinek érdemes olvasni a könyvsorozatot, akit egy kicsit is érdekel a pszichológia és önismeret. Ugyanakkor nem igazán részletes. Online rendeltem meg a két könyvet és meglepődtem, amikor a bélelt borítékból két zsebkönyvet vettem ki... Biztos, hogy elég részletesen megismerjük benne egy-egy terápia mikéntjét? Nemcsak a könyvek mérete miatt jogos a kérdés, hanem a vastagsága miatt is, ugyanis mindkét könyv kb. 180 oldal. Legalább gyorsan kiderül, hogy mennyire részletes.

Gyorsan kitűnnek az első különbségek a két könyv között. Azonnal szembe ötlik, hogy másképp dolgozik a két terapeuta. Érdekes volt látni azt, hogy Orvos-Tóth Noémi teljes empátiával közeledik a kliense felé. Már-már attól tartottam, hogy a páciense helyett sírja el magát. Ebből kifolyólag ez a könyv valamivel bensőségesebb, jobban át is éreztem, hogy mekkora probléma egy nárcisztikus emberrel kapcsolatban lenni. Lukács Liza ellenben valamivel távolságtartóbb. Valamennyire ő is közel engedte magához a kliensét, de nála inkább azt éreztem, hogy kliens egy a többi között. Nem több, de nem is kevesebb.

Gyakorlatilag ez adja meg a két könyv közti minőségi különbség alapját. Ugyanis Orvos-Tóth Noémi könyve lényegesen jobb. Együttérzett a kliensével, megismerhettük a mélyebb gondolatait is, sokkal inkább átélhetővé tette a kliens érzelmi állapotát. Pontosabb képet kaphattunk arról, hogy mennyire traumatizálódik az, aki egy nárcisztikus emberrel él kapcsolatban. Nagyon jó, hogy a könyvben az is részletezve van, hogy mik a nárciuzmus ismertetőjegyei, mik az intő jelei annak, ha egy ilyen kapcsolatba kerülünk, mikor lépjünk ki ebből. Attól csak még több volt a könyv, hogy Orvos-Tóth Noémi a terápiás beszélgetések között praktikus formában is megírta, hogy mi történt, az oda illő témákat részletesebben kifejtett.
Ugyanakkor a könyv személyes mivolta nemcsak a klienssel szemben érzett empátiában merül ki, hanem abban is, hogy Orvos-Tóth Noémi résnyire a privát életének ajtaját is kinyitja. Ír arról, hogy mily módon relaxál, hogy dolgozza fel az aznap hallottakat.
Csak egy kritika fogalmazódott meg bennem a könyv kapcsán: Nincs szó a nárcizmus hátteréről. Mi játszódik le a fejében, miért lett olyan, amilyen? Vajon milyen traumái vannak, aminek következtében csak a saját látószögén keresztül képes szemlélni a világot? Nem azért, hogy az indokok felmentsék a "tettest", hanem hogy megértsük a nárcisztikus személy működését, esetleg jobban tudjuk kezelni. Ennyivel is tágabb lett volna a könyv látásmódja.

Lukács Liza könyvében mélyebben megismerjük az evészavar mikéntjét, és kellően mély ahhoz, hogy átérezzük, hogy mennyire szenved az, aki evészavarral él. De nem annyira személyes, nem annyira bensőséges. Végig lehet érezni, hogy Lukács Liza nem engedi túl közel magához a klienseit. ez egyébként nem probléma, sőt ez az általános. De Orvos-Tóth Noémi könyvéhez képest kiugró a különbség.
Szerencsére megvan ennek a könyvnek is az érdekessége. Komolyan meglepett, amikor Lukács Liza elemezte, hogy valójában azzal tesz magáért az evészavaros, ha meghízik. Először azt hittem, hogy gúnyolódik, és keményen a kliens fejére olvassa, hogy jól elbaszta a fiatalkorát azzal, hogy így elhízott. A Csernus Imre könyvek utóhatásai... Ehhez képest komplexen elmagyarázta, hogy miért lehet a kövérség az autonómia kifejezésének egy módja. Illetve ebben a könyvben konkrét példát láthatunk arra, hogy néz ki egy evésnapló. Illetve nagyon jól összefoglalta, hogy az általános fogyókúrás módszerek miért nem jönnek be. Meg a távolságtartást némileg ellensúlyozza, hogy az utószóban idézett levélre Lukács Liza válaszolt, amit mindenképp szép volt olvasni.
Ugyanakkor több kritikám is van ezzel a könyvvel. Ennél a könyvnél sokkal inkább kijön a "zsebkönyv-jelleg", ugyanis nem eléggé részletes. Váratlanul jött el a vége, úgy éreztem, hogy Lukács Liza részletesebben kifejtette volna az evészsavar problémáját. A végére ugyanis ugrik egy nagyot, és hirtelen véget ért a terápia. Sokáig egyenletesen halad a történet, a kliens fejlődése egy íven végighúzható. De a végére, amikor kifejti, hogy a visszaesés törvényszerű egy terápián, botlásként is felfogható, utána jelzi, hogy a kliens visszatért a fejlődés útjára, de aztán hirtelen eljött a búcsú ideje. A másik, ami nem tetszett, ő maga az étel kidobását szorgalmazta, mint a túlevés elleni "ellenszer". Nagyon nem vagyok híve az étel kidobásának, a hűtő egyik funkciója az ételek megfelelő körülmények között történő tárolása. A magam részéről szívesen megeszem a "másnapos" kajákat is.

Azt éreztem, hogy Lukács Lizánál probléma volt a terjedelem. Nagyon fontos könyveket írt, így kíváncsi voltam, hogy ez a kiskönyv mit tud hozzátenni az eddigi munkásságához. Semmit, sőt, ha ez lenne az első könyv tőle, amit olvasnék, nem énekelne a többi. De talán pont a bensőséges mivolta miatt több az Orvos-Tóth Noémi könyv. Az érzelmek beszélnek a tartalom mellett, és ez vastagabbá teszi a könyvét. Az ő könyvét mindenképp érdemes elolvasni, Lukács Liza könyvét meg úgy konstatálom, hogy ő is ember, neki is lehetnek kevésbé sikerült művei.

Szerző: Lukács Liza Cím: Lenyelt vágyak Kiadó: HVG könyvek kiadó Megjelenés éve: 2017 Ár: 2990 Forint Moly.hu profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó honlapján	Szerző: Orvos-Tóth Noémi Cím: Egy nárcisztikus hálójában Kiadó: HVG könyvek kiadó Megjelenés éve: 2018 Ár: 3500 Forint Moly.hu profil | Goodreads profil | Könyv a kiadó weboldalán

Könyv a szeretet fontosságáról

Ahhoz képest, hogy Lukács Liza régebb óta van jelen a nyilvánosságban, én csak néhány hónapja hallottam róla először. Dr. Almási Kitti hívta meg "A te döntésed" című műsorába és mivel Almási Kitti munkásságát követem annyira, hogy azon vendégeivel való beszélgetéseit is meghallgassam, akit nem ismerek, vagy annyira nem kedvelek, ezért megnéztem ezt is. És azt kell mondjam, hogy határozottan figyelemfelkeltő volt. Nemcsak az tetszett, amiket mondott, itt is több mindenen felkaptam a fejem, hanem át is tudtam érezni, amiket mondott.

Ekkor döntöttem el, hogy jobban fogom figyelni a munkásságát. Elkezdtem olvasni, elsőként a "Hogyan szeretsz" című könyvét digitális formában és már a bevezető olvasásánál is olyan fontos dolgokat olvastam, hogy úgy döntöttem, hogy nekem ez a könyv kell! Megvettem először a könyvet és végül annyira megragadott, hogy hangoskönyv formájában is megvettem.

Életem egyik legfontosabb könyve, amit valaha is olvastam. Olyan dolgok vannak leírva, amiket iskolában kellene tanítani. Már címben felmerülő kérdés és a borító is rendkívül beszédes, valójában tényleg nagyon nehéz megtalálni az utat egy ember szívéhez. Elég csak arra gondolni, hogy hányszor fordul elő az, hogy akaratlanul is megbántjuk azokat, akiket szeretünk, mérgesednek el kapcsolatok. És sajnos én is meg tudom bántani azokat, akiket szeretek, voltak olyan párkapcsolataim, melyek inkább miattam bomlottak fel. És nagyon tud fájni az, ha megbántom azt, akit szeretek.

Szokás mondani, hogy attól fejlődünk, hogy megbánjuk a hibáinkat. Ezt a nézetet én is osztom, én is azt gondolom, hogy az, aki a világ négy égtájára azt harsogja, hogy ő nem bán semmit, ők azok, akik igazán bánják a hibáikat, csak talán még maguknak sem ismerik be. Pedig tényleg a fejlődés lehetőségét vonják meg maguktól. Személy szerint a legnagyobb megbánásaim ahhoz kötődnek, amikor megbántok valakit. Az, hogy hibázok, azzal úgy vagyok, hogy igyekszem úgy lerendezni magamban, hogy átgondolom magamban, hogy miben hibáztam, mit tehetnék másképp és ez általában lassú folyamatokban be is következik. De az szokott fájni, ha a hibáimnak más is a kárvallottja.

A könyv első fele a négy kötődési minta részletes elemzéséről szól. Ezek az alábbiak:

• Szorongó-ambivalens
• Szorongó-elkerülő
• Félelemteli
• Biztonságos

Azt gondolom, hogy nem nehéz belátni, hogy a "biztonságos" kötődési minta ezek közül a legjobb. Nevezhetjük egyfajta végső célként is, ahogy én is tettem. Magamban leginkább a szorongó-ambivalens kötődési minta jeleit ismertem fel a leginkább és egy kötődési teszt (angol nyelvű) is ezt hozta ki eredményül. Nem érintett rosszul, érzékeltem, hogy ez a valóság, nekem inkább egyfajta megkönnyebbülés volt szembesülni vele, mert innen már csak előre lehet lépni. Ahogy olvastam a biztonságos kötődés mikéntjét, úgy érzékeltem, hogy ebből több is igaz rám (amit úgy veszek, hogy már úton vagyok felé), de még mindig jobban tudok stresszelni dolgokon az átlaghoz képest, de annyi fejlődés mindenképp van, hogy könnyebben megnyugtatom magam egy problémás helyzetben. De az út tényleg rendkívül hosszú és göröngyös. De érdemes, mert megadjuk magunknak az esélyt arra, hogy lassú, de folyamatos fejlődéssel jobb és jobb életminőséget éljünk.

Szóval én azt javaslom, hogy olvassa el mindenki ezt a részletes elemzést és ne féljen szembesülni azzal, ha nem abban ismeri fel magát, amit ideálisnak tart, mert onnan már csak egy lépés, hogy - akár segítséggel is - de elinduljunk a fejlődés útján. Tényleg megéri.

Teljes mértékig meggyőzött a könyv arról, hogy a kötődési mintáink az alapjai annak, hogy tényleg jól szeressünk. Bár erről nincs említés, de behoznék ide egy másik listát, méghozzá az 5 szeretetnyelvről:

• Elismerő szavak
• Minőségi idő
• Ajándékozás
• Szívességek
• Testi érintés

Ezek közül az utóbbi időkben kiemelt figyelmet kapott a minőségi idő, mint a legfontosabb szeretetnyelv. És valóban, mert akkor érezzük, hogy igazán figyelnek ránk, hogy fontosak vagyunk a másiknak. De fontos tudni, hogy a minőségi idő is olyan, hogy nem lehet túl sokat adni belőle. Nem várhatjuk el a partnerünktől, hogy folyton ránk figyeljen és minden idejét ránk fordítsa, mert akkor nem marad energiája saját magára. Nem utolsósorban, ha nem hagyjuk a partnerünket levegőhöz jutni, az árulkodik rólunk, mégpedig, hogy dolgunk van magunkkal. Nem is kicsi.

Ez a könyv nemcsak azért nagyon fontos, mert elemzi a négy kötődési stílust, kliensei által példákkal is illusztrálja azok fontosságát, hanem ötleteket, tippeket is ad arra, hogyan fejlesszük magunkat mentálisan. Én konkrétan ebben a könyvben olvastam először úgy arról, hogy miért fontos a meditáció, hogy azt tényleg elhittem. Nem arról van szó, hogy nem vagyok spirituális beállítottságú, de igazán érvényes és tényleg valós érvet nem nagyon olvastam a meditáció és a jóga fontosságáról, csak itt. Minden ilyen valóságtól elrugaszkodott érv a belső hangra és csendre csak eltávolított ezektől. Főleg azért, mert a környezetemben azt láttam, hogy ezeket leginkább azok követik, akik nem megoldani akarják a problémáikat, hanem felületesen kezelni. Több olyan embert is láttam a körömben, akiken azt érzékeltem, hogy legfeljebb imitálják a jól érzik magukat, de nem sugárzott róluk. Tőlük azt a következtetést vontam le, hogy a meditáció, jóga egyfajta menekülés a valóság elől. Legalább akkor jól vannak magukban. De ez nem valódi jóllét, mert utána visszamennek a maguk mindennapi életébe, ott ugyanúgy mennek tovább a dolgok, mintha semmi nem történt volna.

Azt hiszem, a baj forrása ott van, hogy sokat ezeket a spirituális gyakorlatokat egyfajta végső megoldásként űzik, és úgy is kezelik, mint egyfajta megváltás. Lukács Liza volt az első, akitől, ahogy olvastam a meditációról és jógáról, érzékeltem, hogy ez nem végső megoldás, hanem segítség abban, hogy tudjunk fejlődni. Lehet, hogy mástól is olvastam már, de tőle maradt meg igazán az, hogy a meditáció segít a koncentrációban, abban, hogy a gondolataink összeszedettek, rendszerezettek legyenek. Neki köszönhetően gyakorlom és például elalvás előtt tapasztalom azt, hogy még ha rosszabb napom is volt, könnyebben megnyugszok, ezáltal könnyebben elalszok. Illetve zenehallgatás közben (főleg, ha olyan dalt hallgatok, ami nagyon fontos számomra) szoktam hagyni az elmémet, hogy járjon amerre akar. Itt is az utóbbi időkben igyekszem azt csinálni, hogy ne össze-vissza ugráljanak a gondolataim (ahogy ez lenni szokott egyébként), hanem egy adott dolgot, ami épp az eszembe jut, azon végigmenjek. Ez ténylegesen segít a koncentrációban. Az elején nem volt könnyű, de mindig egy kicsivel jobban megy.

És az, hogy ezek így elkezdtek működni nálam, tényleg nem azt jelenti, hogy ezek a végső megoldásokat nyújtanak, hanem segítenek. Hiszen még megvan az, hogy az áltaghoz képest jobban stresszelek nehezebb időszakokban, de ezeket mindig egy kicsivel könnyebben tudom kezelni. Amit még nagyon javasolt Lukács Liza, a testi érintések, az ölelések. Tényleg nagyon fontosak, azon vagyok, hogy ha majd lesz párkapcsolatom, ott a testi érintés is fontos szerepet kapjon.

Külön fejezeteket kapott a szülőkhöz való kötődésünk. Ez azért nagyon fontos téma, mert a szülő az első, akitől látjuk és eltanuljuk a viselkedési mintákat, ezért azok beépülnek a normánkba. Ezeken nem feltétlen szükséges változatni, mert tanulunk jó dolgokat szülőktől, de nagyon nehéz a szülőktől függetlenül szemlélnünk azt, hogy mik azok a belénk épült normák, amikben ténylegesen jól érezzük magunkat és mik azok, amik inkább kényszerek számunkra. Pedig ez a szülőről való érzelmi leválás első lépése. Csak ezt sokan nagyon nehezen teszik meg, mert olyan szinten szeretik a szüleiket, hogy mégis milyen ellentmondani nekik. Pedig felnőttként pont akkor "tisztul meg" a szüleink iránti szeretetünk, ha tőlük függetlenül elemezzük magunkban, hogy mik azok a jó dolgok, amikért hálásak lehetünk nekik és mik azok a rossz dolgok, amiken változtatni akarunk. És aztán, ha változtatunk azokon a dolgokon, amikben rosszul érezzük magunkat, utána megtapasztalhatjuk azt, hogy hatalmunk van a saját életünk felett, ami felszabadító. Ez segít abban, hogy megbocsássunk a szüleinknek minden rosszért, amit kaptunk tőlük, akkor alakul át a kapcsolatunk valódi felnőtt gyerek-szülő kapcsolattá. De ez valóban nagyon lassú és nehéz folyamat, Lukács Liza ezt kiválóan érzékelteti a könyvben.

A könyv hangoskönyv formájában is megjelent és azért is tartottam fontosnak megvenni, hogy anyagi támogatásommal is jelezzem, hogy mennyire fontosnak tartom ezt a könyvet. Hogy ilyen könyvre szükség van. Maga Lukács Liza olvassa fel a könyvet és tényleg hatásos. Egyébként is kellemes hangja van és tőle, mint a szerzőtől kifejezetten hitelesnek hangzik, ahogy felolvassa. Jól átadja a mondandójának jelentősségét, odavonzza magához a figyelmet.

Én őszintén remélem, hogy jelennek még meg ilyen könyvek. Ha több ilyen könyv lenne a könyvesboltok polcain, az jelezné, hogy mennyire fontos a téma és talán több ember kezdi el ténylegesen fejleszteni önmagát. Az a tudás, amit Almási Kitti és Orvos-Tóth Noémi átadnak a könyveikben, nagyon jó irány, hozzájuk csatlakozott Lukács Liza nálam harmadikként, akire ténylegesen érdemes odafigyelni, mert nagyon fontos dolgokat mond. Őszintén remélem, hogy népszerű ez a könyv és általa egy kicsit jobban odafigyelnek magukra az emberek. Akkor egy kicsivel jobb hely lenne ez a világ.

Megfelelő útmutatás egy könyvben

A 86. oldalon tartok Lukács Liza: Hogyan szeretsz? című könyvében és már most azt tudom mondani, hogy ez életem egyik legjobb és legfontosabb olvasmánya. Olyan fontos dolgok vannak a könyvben, amiknek általános információnak kellene lenni. Amit eddig olvastam, az alapján azt tudom mondani, hogy Lukács Liza részletesen elemezte eddig a négy kötődési stílust, majd különböző párkapcsolati példákon keresztül érzékeltette a különbséget, végül arra számítok, hogy arra kapunk útmutatást, hogyan sajátítsuk el az egészséges kötődést. Nagyon érdekes olvasni, hogy az emberek valójában hogyan kapcsolódnak egymáshoz, ezek közül én is megtapasztaltam egy párat. Ez is megerősített abban, hogy az ember valójában kevesekkel tart fenn igazi, minőségi kapcsolatot.

Biztos, hogy el fogom olvasni Lukács Liza többi könyvét is, illetve meg fogom venni ennek a könyvnek a hangoskönyv változatát is. Úgy néz ki, hogy Almási Kitti – Orvos-Tóth Noémi – Lukács Liza lesznek a “pszichológus-mesterhármas” nálam. Mind a hárman mást, de nagyon fontos dolgot tanítanak arról, hogyan éljünk mentálisan egészséges életet. Orvos-Tóth Noémi a múlt feltárásának fontosságára hívja fel a figyelmet, Almási Kitti arra ad jó példákat, hogy a jelenben milyen kognitív viselkedésformával élhetünk minőségi életet, Lukács Liza pedig megtanít arra, hogyan szeressünk jól.

Új könyv egy új szerzőtől

Mérhetetlenül hálás vagyok Almási Kittinek, hogy meghívta Dr. Lukács Lizát a TE döntésed című műsorába a YouTube csatornáján. valószínűleg ő lesz az, akitől szintén fontos útmutatásokat kaphatok az élettel kapcsolatosan. Bár a műsorát nézve még nem figyeltem fel rá ennyire, mert elsősorban az evészavarral foglalkozik. Ami valamilyen szinten ugyan érint engem is, mert hajlamos vagyok a hízásra és arra, hogy “csak úgy” egyek, de ebben mindig volt bennem egyfajta önkontroll, aminek köszönhetően meg tudom állni egy idő után. Ez pedig az a tudat, hogy sokkal rosszabbul érezném magam kövéren, minthogy valamit nem eszek meg, amit az adott pillanatban kívánok. Talán ezért van az, hogy ha van is evészavarom, nem kóros, mert az önkontroll még mindig erősebb.

Ugyanakkor mondott olyan fontos dolgokat az interjúban, amik is elgondolkodtattak. Be is linkelem, érdemes megnézni.

Szóval volt annyira jó ez a beszélgetés, hogy felfigyeljek Dr. Lukács Lizára és a könyveire. Eleinte csak letöltöttem magamnak a könyveit, mintegy ismerkedés gyanánt beleolvasok, elolvasom, és ha lesz annyira jó, hogy megvegyem, akkor majd tavasszal megveszem, ha ismét hazajövök. A “Hogyan szeretsz” című könyvét kezdtem el olvasni és nem jutottam vele messzire, mert már az előszónál után eldöntöttem: Ezt a könyvet MOST veszem meg! Nemcsak a magánkönytáramban van helye az Almási Kitti és Orvos-Tóth Noémi könyvei mellett, hanem úgy éreztem, hogy a magam eszközével, anyagi támogatásával érzékeltetnem kell, hogy ilyen könyvre szükség van. Ennek a könyvnek minél több emberhez el kell jutnia! Már az előszónál is többször meg kellett álljak, mert a mondataival, kérdéseivel egyből záporoztak a fejemben a gondolatok. Azokat fel kellett dolgozzam. Innen tudtam, hogy ez a könyv megszólított és nagyon fontos lesz nekem.

El is mentem értem korán reggel a Tescóba. Azért most, mert ma megyek vissza Hollandiába és hamarosan indulok. De egyszerűen nem mehetek el anélkül, hogy ne legyen meg a könyv és ne olvassam el. Már a borító is rendkívül beszédes, hogy egy labirintus és annak célja a szív. El is kezdtem követni a szememmel, hogy hogy jutok el a külső piros ponttól a szívhez. Két utat próbáltam meg, de egyelőre nem jutottam célba. Ilyen az, amikor egy könyvnek kiváló borítója van. És ahogy visszagondolok az előző kapcsolataimra és hogy miket hibáztam, oda jutottam magamban, hogy a szeretet tényleg egy nagy labirintus. Nagyon nehéz tényleg jól szerezni.

Úgy néz ki, nagyon fáradtan fogok útnak indulni, ugyanis csak 2 órát aludtam az éjjel. De azért, mert annyira erős álmom volt, hogy nemhogy felébredtem belőle, de nem is tudtam visszaaludni. Az a helyzet, hogy ez a párkapcsolat, ami szüneten van / nemrég véget ért, nagyon erősen bennem van még, ugyanis gyakran álmodok vele. Az az érdekes, hogy ezek nem vágyálmok, tehát nem érzelgős vagy szex közben látom magunkat, hanem mintha a jelenlegi állapotában látnám őt. Hogy mit csinál, mi történik vele. Nem akarom nagyon túlmisztifikálni a dolgot és elvinni az egészet “álspirituális” irányba elvinni, (bár lehet, hogy egyszer kiírom magamból, hogy milyen természetfeletti dolgokban hiszek, minek látom az alapját) de a JAM Project: THE JUDGEMENT album dalainak hallgatása közben erősen elgondolkodtam magamban azon, hogy miért kötődök valakihez még mindig ennyire erősen érzelmileg, amikor már sokat tettem magamért. Az zavart az egészben, hogy olyan érzésem volt, mintha hiábavaló lett volna az egész munka, mert nincs semmi fejlődés. Aztán ahogy elkezdtem olvasni a könyvet, folyamatosan jöttek a gondolatok, oda jutottam magamban, hogy valójában nagyon is van fejlődés, mert legalább az az állapot nincs már meg, hogy teljesen összezuhanok és kilátástalannak, reménytelennek látom a helyzetemet. Tehát úton vagyok.

Meg talán az is jelzi, hogy mennyire foglalkoztat a téma, hogy a legtöbb megválaszolatlan kérdésem ehhez a témához kötődik. Ezek közül amit a legfontosabbnak tartok:

Hol van annak az egyensúlya, hogy valakinek önmagáért kell tenni de ott van a másik?

Sokan dobálóznak azzal, hogy szeresd saját magad, akkor tudnak mások is igazán szeretni. De ennek mikéntjéről igazi útmutatást nem olvastam. Különben vissza tudnám idézni. Nagyjából most kezd bennem összeállni, egyrészt a holland tanulmányoknak köszönhetően, másrészt meg hogy úgy érzem, hogy tényleg úton vagyok, csak idő kell, amíg annak komoly eredménye lesz. Arra már a pszichológusom is felhívta a figyelmet, hogy türelmetlen vagyok magamhoz. És tulajdonképpen igaz.

Nem kéne azzal foglalkoznom, hogy mások mit gondolnak (gondoltak) arról, hogy élem meg a kapcsolatomat, hanem a saját magam módszerével, ritmusával, megélni, végigmenni az úton. Aki jókat mond, arra odafigyelni és elgondolkodni rajta, de tényleg arról van szó, hogy ha én magam nem úgy viselkedek, ahogy a közeg elvárja, akkor sokkal oldottabb tudok lenni. Vagy úgy, ahogy a társadalom normálisnak tartja. Csak járni a magam útját. De ezt a könyvet is azért vettem, mert arra számítok, hogy találok itt is megszívlelendő gondolatokat. Majd megírom, ha elolvastam, hogy mire jutottam vele.