A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Naruto Shippuuden: Clash of Ninja Revolution III. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Naruto Shippuuden: Clash of Ninja Revolution III. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. augusztus 28., szombat

Az elmúlt pár nap

Egy pár napig nem írtam. No ez nem azt jelenti, hogy eseménytelen napokon vagyok túl, inkább az, hogy sok kisebb dolog történt, és feleslegesnek éreztem, hogy mindegyikről külön írjak.

Kedden itt volt 2 Nintendós barátom Young Link és Truner. Nem nagyon szorgalmazzák különben a BigN-esek az élő találkozót, melyet igazából nem is értek. Hát játszani, beszélgetni mégiscsak élőben a legjobb. De kedden eljöttek. Mivel a Csabinak (YL) dolga volt délelőtt, ezért kora délután találkoztunk. Én előtte elmentem a hármas metróval a Gyöngyösi utcára, mert a nővéremnek az egyik ismerőse megy ki Angliába, és átadtam neki egy kisebb csomagot. És gondoltam, hogy ha már úgyis itt van a Duna Plaza, még soha nem jártam ott, hát nézzük meg. Eszméletlen, talán ez hasonlít a Pesti bevásárlóközpontok közül a leginkább arra a Londonira, amit még 2005-ben láttam. Nagyon nagy, és nagy üzletek vannak. Bár ezzel is az a problémám, mint a Mammuttal, hogy a földszinten, és az étkezőrészen kívüli területek szűkösek. Amikor már láttam olyan, hogy 13 óra van, mentem a Nyugatihoz. A Csabi még nincs sehol, ezért elindultam az utca felé, ahol ő lakik, hátha összefutunk. Az utcájában találkoztunk össze. ^^' Visszamentünk a Nyugatihoz, ott megvártuk a Trunert, aztán együtt mentünk Kőbánya-Kispestig, majd hozzám. Érdekesnek tartom, hogy eddig mindenki, aki itt volt, azt mondta, hogy jól érzi magát nálam, el tudna ebben a házban lakni. Végül is tényleg nem rossz itt, csak az, hogy mindentől messze van... De elvoltunk itt, a Truner kipróbálta a DS játékait a DSi XL-emen, míg a Jáng régi Game Boy játékokat próbált ki 1-2 percre. Aztán kerültek elő az asztali konzolok, SNES, Wii. Volt Naruto Shippuuden: Clash of Ninja Revolution III, GC-re The Legend of Zelda Twilight Princess, valamint SNES-re Double Dragon, Super Mario World, és Super Mario All-Stars. Csabit rávettük, hogy Mariózzon, mert azt mondta, hogy nem az erőssége. Ahhoz képest egész jól ment neki, bár tény, hogy olyan volt, mintha magamat látnám kb. 15 évvel ezelőtt. ^^' Olyan sokat nem maradtak, menniük kellett egyéb dolgaik miatt.

Ami miatt még áthívtam őket (és ezt mondtam is nekik), hogy egy hivatalos papírt kellett postára feladni, és kell hozzá két tanú, és mivel nagykorúak, ezért tanúskodhattak. Csak aztán kiderült, hogy egy másik papír kell, ahova szintén kell két tanú.. Nem akartam már visszaráncigálni őket, de elgondolkodtam, hogy ki jöhetne számításba. Bagszi lehetne az egyik, de nemigen van más, akinek a kora megengedné, hogy segítsen, csak Lam'O. Annak reményében, hogy nem lesz gond a nem magyar neve, megbeszéltem vele, hogy szerdán elmegyek hozzá arra a pár percre. De szerda reggel kiderül, hogy egy sokkal egyszerűbb módja is van az egésznek, és tessék-lássék még csak tanúk sem kellenek.

Szerdán Lucy jött át, mert otthon nem tudta felvenni a saját hangfelvételét. Ezért eljött hozzám. Persze egy kicsit átmentem Lam'O-hoz is, próbáltam megfűzni, hogy jöjjön el, még mondhatnánk véleményt Lucy előadásáról is, de nem akart, így egyedül sétáltam el tőle a Határ útig. De szó volt arról, hogy esetleg vasárnap eljönnének esetleg (Zolival). Tehát Lucy eljött hozzám, ismét játszottunk, most Mario Kart Wiit. Nagyon élvezte. Mondta, hogy legszívesebben kölcsönkérné a Wiimet. Háát... Nagyon kell, hogy szeressem azt az embert (és persze megbízzak benne) akinek kölcsönadom a Wiimet. Mindenesetre örülök, hogy elvan a Nintendóval, amíg itt van. A hangfelvételt nem sikerült megcsinálni, mert nem hozta el a dalt, mert abban reménykedett, hogy az én "száguldó" netem mellett majd le tudja tölteni. Hát persze...

Elvállaltam még egy pár napot a Tescóban dolgozni. Talán nem nagy dolog, és a pozitív reklám mindig jó, elárulhatom, hogy nekem a legjobb Tescós munkahely az a Pesti úti. Valahogy itt mindig elkerülnek a negatív hangulatú vásárlók. Legalábbis jóval kisebb az arányuk. Csütörtökön volt négy idősebb ember, három nő és egy férfi, tök jól elbeszélgettek, jókedvük volt, és poénkodtak. Viccből "vitázott" egy férfi és egy nő, és úgy tűnik, hogy a nő került ki győztesen, meg is kérdezi:

  • És a nyertesnek mi jár?
  • A szája - Feleli a férfi

Hát akkor már nem tudtam visszatartani a nevetésemet. Szeretem az ilyen vígkedélyű vásárlókat. ^^

Tegnap hazajött bagszi Szegedről, úgy hírlik, hogy vége a nyári gyakorlatának. Végre visszakaptam a kölcsönadott játékaimat. ^_^ Megmutatta a csodaszépen "felújított" Wiijét, biztos benne, hogy menőség lesz az AnimeConon. Ebben nem is kételkedem. A közös játékunk gyakorlatilag hiábavaló volt, ugyanis szeretné, ha a conra meg lenne nyitva az összes karakter Super Smash Bros. Brawlon. Játszottunk Subspace Emissaryn, csak a végén arra ment rá hirtelen reflexből, hogy ne mentsen... Hát ez nagyon szép. Aztán New Super Mario Bros. Wiiztünk egy kicsit, ott meg EREDETI játéknál kiírta az "An error has occured" című üzenetet, úgyhogy nagyon szépen fel lett újítva ez a Wii... Hát ez van, nekem meg mennem kellett, de ha vasárnap valamilyen okból kifolyólag nem jönnek át Lam'O-ék, akkor találkozok vele még. Szegény, legyen már megnyitva az összes karaktere.

2010. július 8., csütörtök

Utazás Távol-Keletre

Tegnap ismét voltam Duongnál. Reggel igen korán ébredtem, ezért miután elkészülődtem, már negyed 8-kor elindultam. Különben is amióta nincs netem (most épp tudok fogni egy gyengét, itthon vagyok, remélem a blogpostot is meg tudom írni) azóta szinte vadászom a Metropol újságot. Szinte minden infót onnan szerzek. Nem is akarok semmilyen napilapot venni, szerintem a Metropol a legjobb sajtóorgánum. Nemcsak azért, mert ingyenes, hanem mert teljesen pártatlan politikailag. Még a 6. oldalon levő cikket szoktam olvasni, amit újságírók, (vagy az a villamosmérnök nő) szoktak írni, nagyon tetszenek az írásaik. Meg az olvasói leveleket szoktam olvasni, ott szoktak nagyon jó dolgok lenni, meg a rejtvény, illetve a Sudokut fejtem meg. Kb. 8.30 volt, mire megérkeztem a Határ útra, és mivel még korainak tartottam, hogy elmenjek hozzá, ezért az Europarkban töltöttem el egy kis időt.  Az InterSparban vettem egy kis reggelit, az egyik padon megettem, közben rejtvényt fejtettem, egy olyan 9.15-kor hívom fel, mondja, hogy mehetek hozzá. Úgyhogy felszálltam a 42-es villamosra, majd egy hosszú utcán végiggyalogolva jutottam el hozzájuk. Azt mondja, kiabáljak, ha megjövök, persze semmit nem hatott. -_- Kijött a kutyája, na mondom neki, szóljon a gazdájának, hogy vendége jött. ^^' Végül csak a telefon segített. Nyitotta a kaput, bejutottam hozzá. Vittem a Wiit is, úgyhogy a szórakozásunk megvolt. Először a két Narutóval játszottunk. A harmadik rész eléggé bejövős volt, jól összedolgoztunk. Az első résszel annyira sokat nem játszottunk. Aztán jött egy kis Brawl, itt egy 10 perces Time Brawlt játszottunk. Mind a ketten Kirbyvel voltunk, két 9-es szintű gép ellen. Azért döntöttünk a Time a Brawl mellett, hogy ne lehessen tudni, hogy ki áll nyerésre. Volt is meglepetés, mert a végén kettőnk között volt Sudden Death. ^^' Duong nem figyelt egy pillanatra, azt egy ártatlan pofonnal kiütöttem. Ezután ő és egy ott lakó (aki ott albérlő) ebédeltek. Én nem kértem, mert nemsokára mentem el. Különben nem tudom, hogy hívják azt a húst, de nagyon ismerős volt. A nővéremnek kínai a férje (ők élnek Angliában) és ő csinált ilyet többször. Meg az a gépezet is ismerős volt, amiben a rizst csinálták, ázsiai módra (vagy hogy, a nővérem "kínai módra" hívja ezt a sótlan ragacsos rizst). Különben tök felesleges megsózni a rizst, mert a húsban úgyis van annyi sómennyiség, hogy kikompenzálja a rizs sótlanságát. Amíg ők ettek, addig behoztam a Wiire a netet, és játszottunk egy pár meccset Mario Kart Wii online. ^^ Hála Istennek hackerrel nem találkoztunk, viszont találkoztam minden idők (számomra) legalacsonyabb pontszámú játékosával, valami 1500 pontja volt. De jókat mentünk. Csak most mivel volt mellettem valaki, ezért nemigen figyeltem, és sikeresen levittem a pontjaimat 7000 alá. Na sebaj. Tehát mennem kellett a Ferihegyi repülőtérre, mert bátyámnak a nevelt lánya ment ki a nővéremékhez Angliába, és anyám is ment vele, én is segítettem vinni a csomagot. Bent a repülőtren még megvártam amíg szétnéznek, sétálnak (őriztem a csomagot), aztán mentem is vissza. Mielőtt elmentem volna, csináltam MKW-n Duongnak egy accountot, és amíg én ott voltam, addig behozott magának egy pár kocsit, meg talán embert is. Mire visszajöttem, szépen megcsinálta az 50cc-t mindenhol aranyra. Mesélte, hogy valahol sikerült elérnie a maximális 60 pontot. Megvártam, míg végigmegy a Grand Prix meccsén, aztán mentünk megint online. Közben a kutyával is játszottam. Hát komolyan mondom, soha nem játszottam, simogattam ennyit egy kutyát, mint ezt. Most kezdem érteni, hogy miért mondják, hogy a kutya az ember legjobb barátja. ^^ De megijesztett ma egy párszor. Azt már láttam, hogy Duong előszeretettel bosszantja (természetesen nem komolyan) a kutyát, de tegnap mindennél agresszívebben reagált. A hangja ijesztett meg, meg talán egy kicsit meg is harapta a kezét. Engem szerencsére nem bántott. A Mario Kart még nem megy annyira Duongnak, olyan 4500 pontja van. Nehéz még neki kezelni a kormányt. Meg is lepődtem, úgy forgatja, hogy csoda, hogy nem fordul ki a keze, aztán csodálkozik, hogy a kocsi már ellenkező irányba megy. De a nap végére hellyel-közzel megtanulta a Wii Wheel helyes használatát. A nap végén (kb. 18 órakor) meghívott egy tál ramenre *Naruto*, megpróbáltam evőpálcikával enni. Nekem úgy-ahogy ment, de csak lestem, hogy ő hogy tud vele enni. Aztán megmutatta nekem is, hogy kell rendesen fogni, úgy jobban ment, de most nem tudnám visszamondani. ^^' Aztán kikísért. Megbeszéltük, hogy jövő hét hétfőn ők a bátyjával elmennek az ikrekhez (akik szintén vietnamiak) játszani, és oda jön még egy vietnami, akinek van XBOX360-a, az ikreknél van PS3, és hogy én meg vihetném a Wiit egy igazi konzolparti reményében. Okvetlen benne vagyok. Mégsem tudtam azonnal kimenni, mert a kutya kiszökött, és meg kellett várnom, míg visszajön, mert ha elindulok, azt hiszi, hogy sétáltatni akarom. ^^' De addig is elbeszélgettünk. Különben tetszik, hogy a házban sok minden van vietnamiul írva, sőt, amikor mindenki otthon volt, akkor vietnami adót néztek, de a beszéd nagyon furcsa nekem. ^^' Tiszta kínai, látszik (hallatszik), hogy honnan származik a nyelvük, de talán van egy kis franciás hangzása is, köztudottan Vietnam francia gyarmat (is) volt. Ezért használnak módosított latin írást. Mondjuk az igencsak módosított, és ezt nem értem sem a kínai, sem a vietnami nyelvben, hogy miért van az, hogy teljesen másképp kell betűket kiejteni, mint ahogy le van írva? A kínai esetében most ugye az latin betűs átírásról beszélek. Ehhez képest a japán hepburn átírása tök logikus. Mondjuk most a japán nyelvről Okui Masami @Tunes. TV műsora jut eszembe, nagyon szeretem azt nézni, nemcsak maga az énekesnő miatt, hanem maga a TV műsor struktúrája is nagyon jól fel van építve. Különben Okui Masami nagyon jó műsorvezető lenne. Nem is kell érteni, hogy mit mond, ahogy az arcával gesztikulál, már tudni, hogy vicceset mond, és már az megnevettet.

Ma délelőtt is tudtam valami netet fogni, és megnéztem, épp van aktuális diákmunka a Rébusznál, pénztáros. Azonnal elmentem jelentkezni. Azt mondták, hogy majd jövő héten lesz beszélgetés, gondolom akkor mondják meg, hogy kell használni a pénztárgépet, meg hasonlók. Pontos időpontot még nem tudott mondani, de nagyon remélem, hogy visszahívnak.

2010. július 4., vasárnap

Kiegészítés

Még az előző blogpostban elfelejtettem megírni, hogy amikor pénteken játszottam a Super Mario Bros-t, akkor Daki megjegyezte: "A Prince of Persiában százezrek jönnek akkor besz*rsz. Itt a Marióban, ha ketten jönnek neked akkor is besz*rsz". Különben ez így van, és ebben rejlik a Mario játékok varázsa, és lassan 25 éves töretlen népszerűsége, hogy ennyire kiszámíthatlan, hogy mi vár rád, kik jönnek neked, hogyan támadnak. És a mai napig senki nem ismeri Shigeru Miyamoto titkát, hogy tud így játékokat csinálni.

Ma voltam a Pecsában, és megszereztem első Nintendo játékomat pesti létem alatt, ez a Naruto Shippuuden: Clash of Ninja Revolution III. Használt volt, de teljesen komplett. A füzete, a 250 pontja is megvan (most jut eszembe, hogy be fogom most váltani. ^^'), meg minden papírja. Így nekem megért 6500 forintot. A Tavaszi AnimeConon játszottam vele Duonggal, ott láttuk, hogy van ilyen. Akkor nem ment annyira, mégis én nyertem, szerintem majd elviszem hozzá holnap, és játszunk vele.

Ma még elmegyek a Moonlight Meidóba, mert szombaton volt valami MondoMeet, és elkérték a Wiimet, és pénteken átadtam. Akkor még nem volt nálam (tegnap mentem érte haza, most már itt van) ezért csak a Wiimote kellett nekik. Most azért megyek vissza. Most nézem, hogy tényleg volt valami MondoMeet. És akkor megnézem azt az üzletet, ami a Moonlightban van most, az az Animeland. Ott vannak Jpop CD-k is, hátha találok egy pár számomra érdekeset is. ^^

2010. június 9., szerda

(Talán?) Utolsó budapesti utazásom 1. nap

Bizony utolsó, mert remélhetőleg legközelebb, már mint lakos jövök ide. Hihetetlen jó kedvem volt egész nap, ilyen nagyon rég volt már.

Már hajnali fél 4-kor felébredtem. Nagyon szeretem a nyarat többet között azért, mert ha korán kelek, vagy későn fekszek le, akkor nagyon szeretek gyönyörködni a napfelkeltében, meg amikor tiszta az ég, annyira gyönyörű, ahogy pirkad. Nagyon kellemes érzés nézni. A napot egy kis Megumi Hayashibara zenével nyitottam, a My dear, és a ROCK de Ikou dalokkal ébresztettem magam. 5 órakor már elkezdtem készülődni, összepakoltam a még szükséges cuccokat. 7.15 körül feljött a Csibi, megbeszéltem vele, hogy ha nagyon akarja a Nintendo DSi XL-emet, akkor nála lehet költözésig, 2-3 hetet kibírok nélküle, és megbízok benne, hogy nem fog kárt tenni a gépezetben. De nem is beszélgettünk sokat, mert 7.30-kor indultam. Ahogy néztem a rengeteg csomagomat, úgy döntöttem magamban, hogy ezt nem vállalom be, inkább taxit hívok, kerül amennyibe kerül. Aki Békéscsabán jár, annak a Csaba Taxi Uniót ajánlom, ők a legolcsóbbak. 20 perc séta általában az otthonomtól a vasútállomásig, és ez taxiba átszámolva 690 forint volt. Ennyit bőven megér nekem, hogy ne szakadjon le a karom. És időben ideérten a 8.18-as Körös IC vonathoz. Bár nem kellett volna sietni, mert 10 percet késett. Bagszi vonata meg 8.07-kor érkezett volna meg, de az is késett 5 percet. Baj nem volt, mert időnk, mint a tenger. A vonaton nagyon jókat beszélgettünk az animékről, hogy merre halad a mai anime társadalom, meg a felsőoktatás gondjairól. Így hamar megérkeztünk Pestre, bár most nem tudnám dicsérni a MÁV-ot, mert baromi lassan ment, bár lehet, hogy az árvíz miatt, látszott, hogy egy pár helyen magasabban állt a víz az áltagnál. Erről jut eszembe. Ma reggel felhívtam a 1749-es számot, ezzel 200 forinttal lehet segíteni az árvízkárosultakon. Szerintem 200 forint egyáltalán nem sok egy embernek, és ha sokan hívják fel, akkor nagyon sok pénz összegyűlhet nekik, bár így is hallottam, hogy rekord mennyiségű adomány gyűlt össze. Ez nagyon dicséretes. ^^

Na szóval, megérkeztünk Pestre, a Keleti metrómegállójánál vettünk mind a ketten bérletet, a bagszinak sem volt. Igen, most már nekem is bérletem van! ^_^ Kiszámoltuk, hogy mivel 3 napot leszek itt, 72 órás nem lesz elég, annál tovább leszek itt, a tízes gyűjtőjegy meg korántsem biztos, hogy elég lesz, ezért is döntöttem a diákbérlet mellett, ugyanannyiba kerül, mint a 72 órás jegy, és ha költözés lesz, akkor is lesz már bérletem. Elmentünk az Árkádba, itt ettünk a Burger Kingben, itt tovább beszélgettünk, majd egy kicsit szétnéztünk az 576-ban, utána mentünk bagsziékhoz villamossal. Itt kipakoltam, most jó nagy széjjelség van a nappaliban. ^^' Azért ketten bagszival is nehezen hoztuk el a dolgaimat, ezért is csinálom azt, hogy előre idehozok mindent. De nemsokára mennünk kellett, mert találkozunk az egyik bagszipokés gyerekkel, akinek bagszi segített feltenni a bannerbomb segítségével a Homebrew Channelt. Hát jól bekavart az a gyerek, mert azt mondta, hogy Kőbánya-Kispestre érkezik meg, holott Vác felől jött a Nyugatiba. Az egy kicsit nagyon az ellenkező irány. -_- Úgyhogy nem kicsit rágtunk be rá, hogy szinte feleslegesen ugráltatott minket. Anyagilag nem gond, mert volt bérletünk, de feleslegesen csak ne utazzunk már. Aztán a Nyugatiban találkoztunk, ekkor már kb. 14.30 körül volt. Elmegyünk ott az egyik boltban vásárolni innivalót, utána szállunk fel a vonatra, megyünk bagsziékhoz. Ekkor valami olyan történt velem, ami eddig soha. Beszélgetnek bagszi, és a srác, akinek Tibchu a neve, én hallgatom és egyszercsak azon kapom magam, mintha elveszíteném az eszméletemet. De ez csak egy-két másodperc műve volt. De annyira szörnyű volt, mert mintha forgott volna minden körülöttem, és arra eszmélek fel, mintha dőlne oldalra a vonat. Bár villámgyorsan magamhoz tértem, de annyira felijedtem, hogy tényleg, nagyon kicsi hiányzott, hogy nehogy elkiabáljam magam, hogy dől a vonat!!! Borzalmas élmény volt. Így csak bagsziéknak mondtam el, amikor feleszméltem, hogy mi történt valójában. Ilyen még soha nem fordult velem elő, hogy 1-2 másodpercre szinte elvesztem az eszméletemet, nem voltam a tudatomnál. Ilyen előfordult már valakivel? Ez minek a jele lehet? Mivel férfi vagyok, ezért a terhesség, mint olyan kizárt. -_-' Vagy előfordul az is, hogy nagyon hirtelen lecsökken az ember vércukra, vagy leesik a vérnyomás, de villámgyorsan helyreáll? Még ezt tudnám elképzelni. De nagyon rossz volt. Még egy kicsit fájt a fejem utána, de már semmi komoly. Úgyhogy biztonságban megérkeztünk. Bagsziék elkezdenének dolgozni, de Tibchu csak a gépet hozta el, a vezetékeket nem. Bagszinak otthon maradt a Wiije, én meg abban a reményében hoztam el a Wiimet, hogy mindennel együtt, de kiderült a TV-re köthető SCART kábel otthon maradt. Igen, mert annyira dühös voltam már tegnap, hogy nem tudtam visszapakolni a Wiit a dobozába, és azon mérgelődtem, hogy a fenébe tudták gyárilag betenni a tartozékokat. És szétnéztem, nem találtam már semmit, na akkor minden benne van. Csak most jutott eszembe, ahogy néztük, hogy a SCART kábel beesett a szekrény mögé tegnap. Na szép. Úgyhogy a Wiit nem tudjuk összerakni. Azon gondolkodtunk, hogy kitől kérjük el. Csabi nem adja, akkor felhívom a Csibit, úgyis találkozzunk, akkor megkérem, hogy hozza el ő, de nem tudja hozni, mert már elindultak. Na akkor mondja a bagszi, hogy majd ő leszervezi. Eszembe jutott, hogy felhívom az egyik osztálytársamat, mert ma kapták ki a vizsgát, megnézhették az eredményeket. Sajnos mivel nagyon nehéz volt, a többségnek nem sikerült, mennek októberben is vizsgázni. Nagyon sajnálom őket, mert biztos sokat tanultak, és nagyon izgultak, hogy sikerüljön. És most csalódottak lehetnek. De sajnos ez már csak ilyen. Ezt írtam egy előző blogomban, hogy lehet, hogy még én jártam jól, most nem írtam meg, lehet, hogy legközelebb meg sokkal könnyebb lesz, ilyen elven szokott az érettségi nehézsége is változni. Sajnos ez van.

Na de mentem a hármas villamossal az Árkádba, az 576 előtt találkozok a Csibivel. Átadom neki a DSi XL-t, nagyon örül neki, nekem is jó érzés volt látni a boldogságát. Öröme után felmentünk a Media Marktba, kíváncsi voltam, a bagszi mondta, hogy kialakítottak egy nagyon jó kis Wiis részleget, és tényleg! Leülsz a kényelmes kanapéra, és Wiizhetsz! Nagyon jól megcsinálták. Közben megmutatta nekem a WarioWare: Do it Yourselfet DS-re, nagyon jó lett. CSak egy kicsit játszottam vele, de így is tetszett. Még néztünk egy pár játékot. Super Mario Galaxy 14.990 ft, Super Smash Bros. Brawl 12.990 ft, Wii Fit Plus 29.990 ft, Mario Kart Wii, 12.990 ft, Wii Play 14.990 ft, Wii Sports Resort 12.990 ft, Naruto Shippuuden, Clash of Ninja Revolution III 12.990 ft, WarioWare: Do it Yourself DS-re 10.990 ft. Egy kis árajánlat. ^^' Aztán mentünk nézni laptopokat, meg mini-Hi-fiket. Szeretnék egyet, hogy SZÓLJANAK a Jpop CD-im. De a Csibinek mennie kellett, én is mentem haza. Tibchu Wiijét még mindig csinálják. Most már legalább tudják csinálni, mert átjött Dávid, aki hozta a SCART kábelét. Egy 15 és egy 12 éves gyerek számomra nem kompatíbilis módon beszélgettek a Pokémonról, úgyhogy kicsit félreálltam. Szeretem a Pokémont, de nem így. ^^' De nem sokáig csinálták, mert a Dávidnak mennie kellett. Úgyhogy a Tibi majd otthon fejezi a Wiin való munkálkodást. Bagszi elkísérte őt a Nyugatiba, én itthon maradtam és írom ezt a blogpostot, közben hallgatom Hironobu Kageyama: EVER LAST kislemezét. Itt nincs mese. Aki 2010-ben tud varázsolni, és újat mutatni, és lassan 30 éve van a Jpop iparban, az nálam életművész! Én most pihenek, bagszi közben hazatért, de nagyon fáradt. Úgyhogy megígérem, hogy elpakolok. Én még bírom erővel. Úgyhogy most megyek pakolni, mert holnap is lesz nap, az is mozgalmasnak ígérkezik.