A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lantos András. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Lantos András. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. július 17., hétfő

Jövőbeni tervek

Ha már a MondoConos postban említést tettem a terveimről, akkor úgy döntöttem, hogy a külön blogpostban kifejtem, hogy miről is van szó. A lényeg az, hogy az írási készségemet ezen túl komolyan fejlesztve szeretnék minél több emberhez eljutni. Azt már márciusban megtettem, hogy külön tematikus blogokat hoztam létre, amibe komolyabb, elsősorban kifejtősebb írások kerülnek, illetve a kritikák, recenziók is oda kerülnek. Ez fog egyre nagyobb publicitást kapni, ahogy érzem, hogy egyre fejlődik az írásom és a barátok is ezt jelzik vissza. Bár úgy írtam, hogy ennek a “stúdiómunkálatai” folynak, de ennek folyamata valójában nem titok, mert semmi forradalmi nincs benne. Inkább ennek tanulási folyamata lehet sajátságos. Ráadásul ezek nagyrészét már csináltam korábban is, de most sokkal tudatosabban fogom csinálni.

Mily módon tervezem fejleszteni az írásomat? Minél több blogot olvasok annak érdekében, hogy “ellessek” máshonnan is ötleteket. Például tanulságos volt kritikákat olvasni Az utazó macska krónikája című könyvből. Kb. 15-20 blogpostot olvastam el és mindegyik írás kapcsán az volt a gondolatom, hogy jók a postok, jól összefoglalták a lényeget, némely kifejezetten formálta a véleményemet a könyvről és a filmről annak köszönhetően, hogy rávilágítottak néhány olyan pontra, amik nekem nem tűntek fel, pedig azok is fontosak. Ugyanakkor egyetlen blog esetében sem volt meg az az érzésem, hogy visszajárnék oda. Az ok egyszerű: Nem volt az írónak egyedi stílusa. Egy jól megírt blogpostot olvastam, de nem érzékeltem, hogy az írónak egyénisége lenne, ami által az ő blogja jól megkülönböztethetővé válik a többitől. Márpedig én ezt fontosnak tartom. Ez ugyanolyan, minthogy gyerekkoromban azért volt népszerű az 576 Konzol magazin, mert teljesen íróknak volt saját stílusa, ami által még egymástól is jól megkülönböztethetők voltak. Elég volt az első néhány mondatot olvasni és már tudható volt, hogy ki írta az adott játékról a tesztet. Valami ilyesmire törekszem már egy ideje, figyelve azokat az embereket, akiket tisztelek, akiket követendőnek tartok. Ellesni tőlük néhány trükköt.

Mégis népszerűek azok a blogok. Sokan jelezték vissza, hogy rendszeres olvasójuk, kommentek formájában volt némi élet azokban a blogokban. Mi lehet a titka? Naná, hogy a reklámok és a népszerűsítés! Teljesen világos, hogy mi a dolgom. Terjeszteni az írásaimat ahogy csak tudom. Ennek első lépéseként kipofoztam egy kicsit a Linktree oldalamat. Itt minden munkásságom megtalálható egy helyen. Illetve a blogom facebook oldalát is aktívabban fogom használni. Nemcsak arra, hogy a posztjaimat oda is kilinkeljem, hanem egyéb érdekességeket is kiposztolok oda, amik engem is érdekelnek vagy azt gondolom, hogy érdeklődésre tarthat számot. Tehát egy kicsit felrázni azt is. Ezek az ötleteim első körben, a többi még képlékeny, hogy tudom jobban terjeszteni.

Meg persze barátok véleményét is kikérem, hogy miben lehetnék jobb. Humbby javasolta nekem, hogy tegyek több érzelmet az írásaimba. Ez nagyban korrelál azzal, amit mások blogja kapcsán írtam. Többek között a markáns gondolatok hiányoztak a könyves blogokból. Tehát igaza van, ez is segít abban, hogy az írásaim egyediek, sajátok legyenek. De nagyon fontos, hogy ne olyan legyen, mint amit például Gamer YouTuberek szoktak csinálni, hogy műmájer módra túltolják az érzelmeket, mert azt hiszik, hogy ezektől lesznek érdekesek, viccesek. Ezek nemcsak azért bűzlenek, mert a játékukat nézve nyilvánvaló, hogy az érzelmeknek nagyobb a füstje, mint a lángja, hanem mert annyira hallatszik, hogy nem sajátok. Ezeket a szerepeket valaki rájuk aggatta, mondván, hogy ettől lesznek népszerűek. Óriási baj az, ha valaki a népszerűség oltárán feláldozza az egyéniségét. Vagy nem is volt egyénisége? Vajon melyik a nagyobb baj?
Ahhoz, hogy valaki ténylegesen jó legyen a saját stílusában, ahhoz kellő önismerettel kell rendelkezzen. Tudja, hogy mi az, ami jól áll neki, és mi az, ami már elüt a személyiségétől. Ehhez fontos, hogy olyan írókat, személyiségeket kövessünk, akár válasszunk példaképnek, akiknek a stílusával, értékrendjével ténylegesen azonosulni tudunk. Tőlük ellesni apró fortélyokat. Ez azért működik, mert a példaképnek legtöbbször olyan embereket választunk ki, akik olyan tulajdonsággal rendelkeznek, amivel mi még nem, de vágyunk rá. Kádár Annamária pedig megírta az első Mesepszichológia című könyvében, hogy csak arra vágyhatunk, aminek csírája már bennünk rejlik. Tehát nemcsak követendő példával szolgálnak, hanem azokat el tudjuk érni.
OctoZakynak beszéltem arról MondoConon, hogy kommentálnám a videóimat, ha nem kívánna annyira intenzív jelenlétet a játék közbeni beszéd. Szerinte nekem a “kifejtősebb” kommentek állnának jól, ahol játék közben az azzal kapcsolatos mélyebb ismereteimet osztom meg a nézőkkel. Ezzel gyakorlatilag ugyanazt mondta vissza, amit már annak idején célként tűztem ki magam elé, hogy mint egy sportkommentátor, közvetíteném a játékaimat. Jó ha mások is tőlem függetlenül ugyanazt javasolják nekem, amit én tartok jónak. Annyira nem állok rosszul önismeret terén. Ez azért is jó cél, ha sportkommentátorok közül négyet is tudok kapásból mondani, akiket követendő példának tartok. Gundel Takács Gábor, Wéber Gábor, Hajdú B. István és Lantos András tartoznak nálam azon sportkommentátorok közé, akiket ha csak meghallok, már tudom, hogy színvonalas közvetítésre számíthatok. Ők azok, akiket külön figyelek, hogy miket tanulhatok el tőlük, amik által még többet hozhatok ki az egyéniségemből.

Szakmaibb jellegű jövőbeni terv, hogy elvégzek egy néhány hónapos újságírói tanfolyamot. Egészen pontosan azt az online újságírói tanfolyamot végezném el, amit Dévényi István vezet. Adott volt a választás, hiszen Dévényi István azon közéleti újságírók egyike, akit szintén követendő példának tartok. Ő is az a fajta újságíró, akinek elég csak az első néhány szavát elolvasni és már tudom, hogy ő írta. Az egyéniség számomra azért áll mindenek felett, mert magyarul nemcsak bárki megtanulhat szépen, hanem azt gondolom, hogy kötelesség is minden magyar számára. Ahogy jól fogalmazni is bárki megtanulhat, aki affinitást érez rá és komolyan foglalkozik vele. A szóhasználat, a kifejezésmód az, ami igazán sajáttá teszi az írásokat. Ezt nem lehet tankönyvekből megtanulni, ennek csak az a módja, hogy kellő önismerettel rendelkezünk és tudjuk, hogy ki az, akit tényegesen érdemes követni, mert általa többek lehetünk. Dévényi Istvánnak néha olyan keserédes humora van, mintha saját fiatalkori énjét gúnyolná ki, amikor még hitt abban, hogy megválthatja, ha nem is a világot, de az országot biztosan. De aztán a valóság megmutatta neki a sötét oldalát, és be kellett látnia, hogy mily naiv volt, hogy hitt bennük. De hogy ezekből viccet tud csinálni és jó is olvasni, jelzi, hogy elfogadta a helyére tette magában. Ez az az önismeret, amiről beszélek.

Többen is feltették a kérdést, hogy vissza fogok-e térni Hollandiába. Igazából pont emiatt válik egyre inkább valószínűvé, hogy nem. Mert az írást csak Magyarországon tudnám érdemben folytatni. Sőt! Még most is azt érzem, hogy sokat kell tanulnom. Még most előfordul nálam, hogy hosszú perceket ülök egy-egy mondat előtt, hogy azt hogy írjam meg jól? És ha magyarul néha problémát okoz, hogy úgy fejezzem ki magam, ahogy gondolom, akkor hogy menne angolul, németül vagy hollandul? Sokkal rosszabbul. Nem véletlen a mondás, hogy “ahány nyelv, annyi ember”, mert egy idegen nyelven frappánsan kifejezni magam, majdhogynem új embert kíván, mert nemcsak szinte anyanyelvi szinten kell beszéljem azt a nyelvet, hanem meg kell tanulni azokat a kifejezéstárakat, amikkel szintén egyedi módon fejezhetem ki magam. Ráadásul külföldi médiaszemélyiségek közül csak egy embert tudok mondani, aki követendő példa számomra. Méghozzá egy német, nevezetesen Günther Jauch. Őt elsősorban a német Legyen ön is milliomos! adásokból ismerem, hihetetlen szimpatikus a stílusa. Nem mindig értem, amit mond, de a mozdulataiból és a tekintetéből látom, hogy tényleg vicces, amit mond és ténylegesen megnevettet. Ő is többek között sportkommentátor, róla olvastam azt, hogy az egyik 1998-as focimérkőzést, amit ő közvetített, valamilyen balhé miatt félbeszakították. És annyira tetszett a nézőknek a humoros beszólásai, hogy arra az időre, amíg állt a meccs, nagyobb volt a nézettsége, mint a tényleges focimérkőzés alatt. Ez is az egyéniségről szól. 2005-ben ő volt Németország legkedveltebb médiaszemélyisége. Jó ideje nem láttam már a német Legyen ön is milliomost, most néztem, hogy még van, úgyhogy elkezdem újra nézni.

Nos, ennyi lenne. Főleg a hirdetés része a dolognak az, ami még homályos számomra, de a többi koncepciója már alakul a fejemben. És érzem is, hogy jó lesz. Az írás nem csupán a szenvedélyem, hanem ez az a dolog, amiért nekem nem gond áldozatot hozni. Nem is hozok áldozatot, mert többször előfordult már az, hogy elhatároztam magamban, hogy ezt a néhány bekezdést megírom, mielőtt mást kezdek el csinálni. Aztán egyszer csak azon kapom magam, hogy kész az egész post. Kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy ez az én utam?

2023. február 23., csütörtök

Újra van Pokémon Mystery Dungeon: Explorers of Darkness!

Körülbelül 15 év után ismét sikerült szert tenni egy Pokémon Mystery Dungeon: Explorers of Darkness-re. Még Békéscsabán vettem a Media Markt-ban 2008 körül, mélyen leszállított áron, 1.990 forintért. Azért tudtam akkor ennyire olcsón megvenni, mert akkor még a Stadlbauer nevű osztrák székhelyű cég forgalmazta a Nintendo játékokat Magyarországon és az üzletpolitikájuk része volt az, hogy nem vesznek vissza nagykertől játékot. Tehát nincs visszáru, ha valamit nem tudnak eladni. Ezért is volt annak idején annyira kevés Nintendo játék a különböző boltok polcain. A Media Markt például úgy tudta áthidalni ezt a problémát, hogy nagyon levitte az egyes játékok árait, hogy valahogy szabaduljanak tőlük. Ez persze nekünk, Nintendósoknak nagyon jó volt, mert több kiváló játékhoz jutottunk hozzá nagyon olcsón. Így tudtam megvenni ezt a Pokémon játékot is.

Csakhogy nem volt sokáig a tulajdonomban, ugyanis az én példányomat ellopták. Nem sokkal azután történt, hogy megvettem, az egyik BigN találkozón tűnt el, emlékeim szerint 2009 elején. Az érdekes az volt, hogy tudtuk, hogy ki lopta el (többektől is lopott a csoporton belül), de sajnos verbális felelősségre vonásnál előrébb nem jutottunk, mert neki nem a játék kellett, hanem az abból származó anyagi haszon. Tehát eladta a lopott játékokat. Most nekem szerencsére csak a kazettát lopta el, a doboz meg a leírás ott nyugszik a polcon (Magyarországon), így csak a kazettát kellett pótolni. Többször néztem a kazettát Vaterán, egyes boltokban, de mivel nem a Pokémon a fő csapásirány nálam, ezért nagyon komolyan soha nem kerestem. Inkább abból volt rossz érzésem, hogy loptak tőlem. Viszont itt Hollandiában sokkal inkább elérhetők a retro játékok, ezért mostanság rákerestem Marktplaats-on, hátha találok egy példányt olcsón. Az egyik üzlet árult is egy csak kazettát €9,95-ért, tőlük rendeltem meg.

Így azért jobb, hogy újra megvan teljesben ez a játék. Ezért is van az, hogy a legutóbbi YouTube videóm, a Pokémon Mystery Dungeon: Red Rescue Team volt tegnap. Mintegy ráhangolódás. Ezt azért is mutatom meg, mert ez az első olyan videó, amelyben kommentáltam a játékomat.

Büszkén is mutatom, mert én magam is jól éreztem a felvétel közben, és a visszajelzések is pozitívak. Az, hogy videóban meg mertem szólalni, az hosszú évek belső munkájának eredménye. Mostanra érzem úgy, hogy megküzdöttem a belső démonaimmal és megharcoltam a gyerekkori szorongásaimmal, traumáimmal annyira, hogy meg merjek szólalni egy videóban. Ez sokáig elképzelhetetlen volt.

Több segítségem is volt, például Almási Kitti és Lukács Liza is írták több könyvükben, hogy az emberek többre képesek annál, mint amit gondolnak magukról. Ilyeneket ugyan lehet olvasni Facebookon naplementés háttérrel, de ők azok, akik ezt olyan kontextusba, konnotációba tették, hogy tőlük hihető volt. A másik segítség önmagam volt, ahogy visszagondoltam néhány múltbéli eseményre, hogy azok nem voltak annyira rosszak, nem csináltam annyira rosszul a dolgokat, mint ahogy gondoltam, vagy ahogy mások visszajelezték. A harmadik meg bagszi YouTube csatornái voltak: Nintendolgok | Bagszipoke, ő tud úgy beszélni a videóiban, hogy az nekem egyrészt mérhetetlenül szimpatikus, másrészt szeretik a videóit, van “kereslet” arra, amit csinál. Ez is plusz inspiráció volt, mert egyrészt jól ismerem őt, tudom, hogy ő az életben is ilyen. Neki nem kellett semmilyen trendnek alávetni magát, hogy népszerűbb YouTuber legyen. Ő egyszerűen csinálja, ahogy tudja, ahogy jól érzi magát, és valószínűleg azért szeretik, ahogy közvetíti a játékokat, mert hallani, hogy jól érzi magát abban, ahogy csinálja.

Én leginkább, mint “sportkommentátor” kommentálnám a játékaimat. Szeretek sportközvetítéseket nézni és két szakkommentátor is van, akinek nagyon szeretem a stílusát. Az egyik az Eurosportnál szokott kerékpárt, férfi biatlont közvetíteni (én az utóbbit szoktam télen nézni), Lantos András. Aki egyrészt nagyon felkészült, látszik, hogy nagyon érti a dolgát, másrészt olyan találóan fogalmaz, hogy néha hangosan felnevetek egy-egy megnyilvánulásán.
A másik sokkal ismertebb, Gundel Takács Gábor. Őt már említettem többször, hogy őt tartom a magyar média egyik legpozitívabb személyiségének. Ő nemcsak abban, jó, amiben Lantos András, hanem több interjúját internetes írását is olvastam és hihetetlenül pozitív és példaértékű értékrendje van, ami miatt emberként is felnézek rá, nemcsak mint szakkommentátor. Persze, lehet, hogy Lantos Andrásnak is pozitív értékrendje van, de ezt az oldalát nem ismerem.

Nos, ennyi. Azt nem gondolom, hogy streamelésből fogok megélni, de hobbiszinten fogom csinálni, mert élveztem.