GeekCon beszámoló

2023. november 11-én ötödik alkalommal került megrendezésre a GeekCon a Ferencvárosi Művelődési Központban. Maguk a szervezők is geeknek vallják magukat, és ígéretük szerint mindenki jól szórakozik, aki elfogadja és ünnepli ezt a szubkultúrát. Céljuk kifejezetten az, hogy rajongók találkozzanak, barátságok köttessenek, és hogy a szubkultúra összekapcsolja az embereket. Lássuk, hogy sikerült.

Eleinte meglepett, hogy a Fantasy Expóval összehasonlítva (mely szintén az FMK-ban van) nem láttam kígyózó sort, mire észrevettem, hogy a sor pont az ellenkező irányból gyűlik. Végül sokan lettünk. Jelen rendezvényre is sokan jöttek cosplayben. Sokan voltak például Star Wars, Harry Potter, Gyűrűk Ura jelmezben.

Előadások a színházteremben, és a Geekplay teremben voltak. Az utóbbi terem szolgáltatott helyszínt a konzoloknak és a DDR-nek is. Nintendo, Sega és PlayStation retro konzolok egész sorozata volt kiállítva, így Emőd Dániel jóvoltából a videojáték-történelem egy nagyobb szeletébe nyerhettünk segítséget. Mai konzolok közül a Playstation 4 mellett egy Playstation 5-ön is játszhattunk, illetve a Nintendolgok jóvoltából két Nintendo Switch konzol volt kiállítva. Sokan játszottak a Mario Kart 8 Deluxe-szel és a Super Smash Bros. Ultimate-tel, de később a frissen megjelent Super Mario Bros. Wonder-t is kipróbálhatták az érdeklődők. Kifejezetten üdítő volt látni, hogy a gyerekek a retro konzolokkal is annyira önfeledten játszottak, mint az újdonságokkal.

A színházteremben 10:50-kor nyitották meg az előadást. 14 óráig különböző nyugati kulturális termékekről tartottak kerekasztal beszélgetést. Volt szó a Marvel filmekről, a Dűnéről, a Star Wars-ról. De ahogy az ilyen jellegű rendezvényeken megszokhattuk, a Cosplay versenyre voltak a legtöbben kíváncsiak. Az árusok kínálatán kívül ez volt az egyedüli esemény, melyen az animések képviseltették magukat. A Star Wars, Marvel filmek karakterei mellett láthattunk cosplayeket például Narutóból és a Boku no Hero Academiából is.

Az árusok elsősorban a tornateremben voltak jelen. Az ilyen rendezvényeken megszokott képregények, könyvek, figurák mellett igazi ritkaságokat be lehet szerezni. Árusok az emeleten is voltak, illetve az aulában Artist Alley volt, melyen továbbra is a különböző árusok saját dizájnú termékeit lehetett megvásárolni.

Az emeleten pedig további interaktív programokon vehettünk részt. Az első emeleten VR evolution jóvoltából különböző VR játékokat próbálhattunk ki a META Quest VR Headset-en játszhattak az érdeklődők a virtuális valóságban. A második emeleten a HKK Hatalom kártyáival lehetett játszani. Jelentősége nem csupán abban áll, hogy ez Magyarország TCG játéka, de 1995-ös indulásával világviszonylatban is az első kártyajátékok egyike. A Cinkelt kockának köszönhetően pedig különböző társasjátékokkal játszhattunk, illetve meg is vásárolhattuk őket.

A Geekplay teremben elsősorban videojátékos jellegű előadások voltak. Illetve itt került megrendezésre a Guitar Hero és a Tekken 5 verseny. A Minecraft kvízben pedig gyerekek versenyt ugráltak a magasba a Woodcraft (magyar Minecraft szerver) nyereményeiért. Kicsit Dévényi Tibi bácsi Három kívánság feelingje volt, hogy aki a legmagasabbra ugrik, az válaszolhat a kérdésre. Én meg Elektor Kalandort játszottam a Super Mario Bros. játékkal.

A Cosplay versenyhez hasonló érdeklődés övezte a szinkronszínészekkel való beszélgetést. Zsigmond Tamara, Molnár Ilona és Moser Károly beszélgetésén is szinte tele volt a színházterem. Nekem, mint KRE-BTK Néderlandisztika szakos hallgatóként is érdekes volt, ugyanis az egyik téma, amivel komolyabban foglalkoztam, az a feliratos filmek szerepe a nyelvtanulásban. És mivel azt találtam, hogy például Hollandiában és a skandináv országokban, ahol a gyerekeknek készült rajzfilmeken kívül nem szokás szinkronizálni, többek között a feliratos filmeknek köszönhetően tanulnak meg a gyerekek nagyon hamar, szinte hibátlanul angolul. Ezért egy időben rászoktattam magam arra, hogy feliratosan nézzek filmeket. Azóta keresek igazi érveket a szinkronos filmek mellett, ezért ezt az előadást nagy érdeklődéssel hallgattam. Nagyon jó volt a beszélgetés. Egyszerre volt informatív és szórakoztató, hallottam itt is újat.

Tombolahúzás és eredményhirdetés után egy kis Dragon Ball kvízre került sor, majd elbúcsúztak. Összességében érdemes volt eljönni. Elsősorban a nyugati szubkulturális termékek rajongói találták meg a számításukat a GeekConon. És talán ez az a rendezvény, melyen minden korosztály képviselteti magát. Ami rendjén is van, hiszen a Star Wars immár 46 éves, a Marvel hősök is generációk életében jelen van, és mivel ezekből újabb és újabb filmek és sorozatok készülnek, ezért könnyen bevonódnak a gyerekek is. Nem utolsósorban a veterán rajongók is már hozzák a gyereküket. Öröm volt látni, hogy mindenki jól érezte magát, láthatóan tényleg kicsit kiszakadtak a szürke hétköznapokból és egy kicsit lazítottak. A GeekCon a nyugati szubkultúra méltó ünnepe.

A cikk eredetileg a Programod.hu oldalon jelent meg.

Tegnap vásárolt menőségek

Tegnap lehetőség adódott arra, hogy kicsit elengedjem magam, vásároltam magamnak.

Pótoltam a billentyűzetet, amit még év elején vettem Hollandiában, de nem tudtam hazahozni, mert annyi cuccom volt, hogy muszáj voltam néhány dolgot otthagyni. Sajnos a billentyűzet is áldozat lett. Az csak a véletlen műve, hogy ugyanazt a Logitech G213-as billentyűzetet vettem meg magyar billentyűzet kiosztással, ami Hollandiában maradt. Utólag azonosítottam be fénykép alapján.

De hogy hogyan tudtam megvenni, arra érdemes kitérni. A lényeg röviden az, hogy amikor Hollandiában voltam Erasmuson, Wageningenben laktam a diákszállóban, a bérleti díj és a rezsiköltség fix volt. Körülbelül két hete jött egy E-mail az Idealis.nl-től (a cég, akié a diákotthon), hogy túlszámlázták a rezsiköltséget, a különbözetet visszautalják. Hát, nagyot lestem. Mifelénk eltenni szokás a többletet, viszont az idealis.nl elküldte az éves kimutatást, amiben tételesen elszámoltak a vízzel, villannyal, miből mennyit fogyasztottam, és az utolsó Euro centig visszautalták a különbözetet. Mondtam is Humbby barátomnak, hogy jártam, erre mondta, hogy Hollandiában ez a normális, hogy cégek minden egyes centtel elszámolnak. Ezek szerint utólag is.

A hollandok nagyon komolyan veszik a pénzügyet. Hollandia többek között a kereskedelmüknek köszönhetően került a szerencsés történelmi országok közé. A kereskedelmet meg annyira komolyan művelték, hogy a hosszabb távú üzleti kapcsolat érdekében  Ezek szerint történelmi örökséggel élnek.

És pont annyi többletem volt, amiből meg tudtam venni a billentyűzetet. Ezt úgy veszem, mintha a biztosító fizette volna ki a káromat, amit a költözés során "szenvedtem el". Így tudtam venni egy ugyanolyan billentyűzetet, mint amit ott kellett hagyjak. Legyen ez a követendő példa mindenki számára. Ezt a billenytűzetet kifejezetten hosszabb távra vettem, remélem jó sok évig fog szolgálni. Az alap felszereltségem most így néz ki.

A másik, amit vettem az német nyelvű Haikyuu!! manga. Régen bővítettem a Haikyuu!! gyűjteményemet, így eljött az ideje ennek is. A 14. kötetnél álltam meg németül, így értelemszerűen a 15. kötet következik. Online már elolvastam az egész mangát angolul, de hát egyrészt egy igazi rajongó egyben gyűjtő is, másrészt, németül is el akarom olvasni. A Haikyuu!! története meg van annyira jó, hogy ne csak az animét nézzem meg sokszázszor, hanem a mangát is többször elolvassam.

Ennek is van egy kis története. Nagy örömmel vettem tudomásul, hogy nyílt Budapesten egy új képregénybolt a V26 Képregénybolt. Bementem oda szétnézni, és meglepetten konstatáltam, hogy már minimum 2.950 forint egy manga. Abból a szempontból értem, hogy drágult a papír, meg infláció is volt, ezért nem adhatják már például a Naruto mangát 2.000 forintért, mint annak idején, amikor megjelent, de hogy néhány szám 3.950 forint, az azért... Főleg az, hogy a Naruto manga 1. kötete is a drágább árkatóriába tartozik, tehát ki kell nyitnia a pénztárcáját annak, akinek 2023-ban jut eszébe elkezdeni Narutót olvasni magyarul.

Ehhez képest a Bookline-on 2.866 forint a Haikyuu!! 15. kötete. Olcsóbb, a német nyelv nekem nem okoz komoly gondot, meg az, hogy import termék. Ehhez képest kifejezetten jó ár a Haikyuu!! manga, főleg, ha számításba vesszük azt is, hogy árrés is alig van rajta, hiszen az eredeti ára €6,95, ami kb. 2.700 forint. Azt odáig értem, hogy valószínű, hogy Bookline valószínűleg olcsóbban kapja meg, de ha úgy vesszük, szállítási költség gyanánt is minimális összeget pakolt rá, tehát nagyon jó áron adják a német nyelvű mangákat.

Sajnos emiatt nagyon nehéz a magyar manga piacot támogatni. Ha kicsit nyugat felé nézek, szerencsémre tudok németül, ráadásul gyűjthetem az abszolút kedvenc mangámat, akkor egyértelművé válik, hogy melyiket választom.

A végtelenbe! ... De onnan merre tovább?

A hétvégén fejeztem be a SK∞, vagyis a SK8 the Infinity-t. Kellemes alkotás lett volna, de hát nem véletlen tartják elvesztegetett lehetőségnek. Hiszen nagyszerű lett volna a gördeszkázást valós körülmények között bemutatni (amit meg is tettek egy darabig), ráadásul a szereplők nagyrésze is kifejezetten szerethető volt. Csak hát itt is elmentek addig, hogy a legkegyetlenebb ellenfelek a legdurvább helyzeteket hozzák ki és persze hőseinknek semmi baja nincs.

Pedig kifejezetten kellemes miliője van az animének, nézeti magát. Bár meg van alapozva a durvaság. A főszereplő srác Kyan Reki szenvedélye a gördeszkázás, és ha leszáll az est, illegális versenyeken vesz részt, ahol a legdurvább pályákon mennek végig a versenyzők. Persze a legdurvább pályákhoz legdurvább versenyzők dukálnak, innentől nem nehéz kitalálni, hogy itt veszíti el az anime realisztikus mivoltát. Kyan Reki-nek van egy félig japán félig kanadai barátja, Hasegawa Langa, akinek ugyan nincs tapasztalata gördeszkázásban, viszont nagy szüksége van pénzre. Hát egy gördeszkás barát csak egyet tud felajánlani: Vegyen rész ő is a versenyben. Tapasztalat híján erre minden esélye megvan a győzelemre... Tehát már ott elveszett a készítők realitás-érzéke, hogy egy teljesen tapasztalatlan srác amúgy elég jó eredményt mutat fel egy olyan versenyen, ahol néhány versenyző tényleg pszichopatás viselkedést produkál.

Persze a pszichopata mivoltuk öncélú, de nem alaptalan, ha visszamegyünk a gyökerekig. Bár csak az egyik versenyző, ADAM gyerekkorából mutattak ízelítőt, de nála tényleg megcsinálták, hogy valós képet festettek a múltjáról. A szülei ugyanis elhitették vele, hogy nem azért verik, mert gyűlölik, hanem mert szeretik. És hát persze, ezután neki a verés, vagy bármilyen brutális fizikai bántalmazás lesz számára a normális, az lesz a szeretetnyelve. Ellenfelei pedig bőven részesülnek ADAM szeretetében a verseny során. Olyan attrakciókat hajt végre rajtuk, amibe nemhogy belehalnának a valóságban, hanem elemeikre, sejtjeikre esnének szét. Ez az, ami sokaknak nem tetszik az animében. És hát, tényleg inkább kellemetlen. Valós az alapja annak, amit ADAM csinál, de a pszichopátiás viselkedésének kivitelezése minimum ezer sebből vérzik. Igazuk van azoknak, akik emiatt kritizálják az animét, mert hiába szerethetők a hőseink, ha egyszerűen olyan dolgokat élnek túl, mintha halhatatlanok lennének és a testük elnyűhetetlen. És egy olyan animében, amely azért többé-kevésbé valós közegben játszódik (nem úgy, mint mondjuk a Dragon Ball, Yu Yu Hakusho vagy a Naruto), inkább rontja az összhatást.

És érdemes még egy témára kitérni, mert nagyon felkapták a rejtett jelekből fakadó BL-elemeket is. Én ezzel először egy LMBT közösségben találkoztam, ahol felhívták erre a figyelmet, nekem ez egyáltalán nem tűnt fel. Hiába szeretem a fiúkat is, valamiért a rejtett BL-jelekre immunis vagyok, pedig sokak szerint például ez a kép egyértelmű jel.

Ez így nekem direktbe nem tűnt fel, az anime alatt nem volt "BL-feelingem". Pedig igen... Ahogy elnézem ezt a képet is, azért maguk a készítők is tesznek arról, hogy BL-körökben is ismert legyen az anime. De úgy vagyok vele hogy ez kb. olyan fanservice, mint a kivillanó mellek vagy bugyik a lányoknál. Tényleg, el is gondolkodtam azon, hogy ilyet manapság nem nagyon látni. Vagy elkerülöm ezeket az animéket, vagy tényleg ennyit változik, hogy mikkel szolgálják ki a rajongókat. Persze, lehet yaoit meg BL-t kiáltani, azzal határozottan jót tesznek az anime ismertségének, hiszen a Naruto óta tudjuk, hogy sokat hozzátesz a népszerűséghez, ha két fiúszereplő szexuális együttlétéről álmodoznak a rajongók. Talán erre mentek rá a SK∞ esetében is a készítők, de inkább óva inteném a nézőt attól, hogy egyből BL-nek mondja az animét. Egyrészt a készítők célja sem közvetlen a homoszexualitás bármilyen formában történő bemutatása volt, másrészt, ha minden ilyen jel után mondjuk az adott animére, hogy BL, akkor azért elég erősen felhígulna a műfaj. Most az, hogy van egy-két ilyen kép, az egy dolog, de maga az anime összességében messze van a YURI!!! on Ice szintjétől BL tekintetében. Amíg nem pirul el két azonos nemű szereplő, ha egymásra néz, addig érdemes inkább a valódi célja miatt nézni az animét.

Összességében jó volt, de akit zavarna, hogy az anime egy idő után elveszti a realitás-érzékét, annak inkább nem ajánlom.

Animagazin 56. szám

Tegnap megjelent az Animagazin 56. száma (a link alatt ingyenesen letölthető), melybe három cikket írtam:

• Given
• Hidamari ga Kikoeru
• Game Boy korszak

Ezzel két új sorozatot kezdek el, az egyik a Nintendo konzolok bemutatása. Nem úgy lesz, hogy mindegyik konzolnak lesz külön-külön cikke, hanem csoportokban lesz. Hatrészes cikk lesz, az alábbiak szerint:

1. Game Boy korszak (GB, GBC, GBA)
2. Nintendo DS korszak (DS, 3DS)
3. Nintendo Entertainment System (NES, SNES) Ennek majd még kigondolok egy jó nevet.
4. Nintendo 64 és GameCube (N64, GC) Valamit majd ennek is.
5. Wii korszak (Wii, Wii U)
6. Nintendo Switch

Ebből a Game Boy olvasható a jelenlegi számban, és már készül is a következőre a Nintendo DS. Lesz itt is miről írni. Már a 4. oldalnál járok, de még csak az elején. O_O Mit fogok kapni, ha ez is hosszú cikk lesz...

A Hidamari ga Kikoeru-vel és a Givennel pedig egy olyan sorozatot kezdtem el, ahol azokról a BL-animékről és mangákról fogok írni, melyeket érdemes szélesebb közönségnek is nézni. Egyébként egy időben elgondolkodtam azon, hogy a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi nevű szörnyűségek már a címükben is óriási hazugságok. Miért kell "tiszta szerelmet" és "világ legnagyobb első szerelmét" hazudni oda, ahol szó nincs erről? Aztán rájöttem, hogy ez olyan, mint gyerekkorunkban volt a finomfőzelék. Tudtuk, hogy nem finom, de azért ott volt a nevében, hogy legalább annyira legyen finom. Na körülbelül ennyire hiteles a Junjou Romantica és a Sekaiichi Hatsukoi. De azért írok olyan BL-animékről, mangákról, amelyeket tényleg érdemes nézni, olvasni, mert sokkal valósabban mutatja be a homoszexualitást. És bizony van jó néhány olyan mű, amit érdemes ismertebbé tenni. Azt elárulom, hogy tervben van a Doukyuusei és a Shimanami Tasogare, és szerencsére az utóbbi bő egy évben találkoztam több meleg és biszexuális sráccal, akik mutattak néhány tényleg jó BL-mangát, úgyhogy lesz miről írni.

Van két cikk, amit nem én írtam, de kiemelnék. Az egyik, a Grand Blue anime ismertetője, amit el is fogok kezdeni ezen a hétvégén. Necces a dolog az ismertető alapján, nagyjából a Danshi Koukousei no Nichijou egyetemi változatának képzelem el. Most hallottam róla először, a címlapon lévő két csinos csaj is a Grand Blue-ből van. Arra leszek kíváncsi, hogy csak szórakoztatni akar (és mint szórakoztatás, milyen lesz számomra), vagy van esetleg komolyabb üzenete is? Olyan üzenetre gondolok, hogy a mai, reményvesztett, egyes kritikusabb látásmódok szerint gazdátlan generáció ökörködését látjuk, akik ilyen minden mindegy elven élnek a nagyvilágban, mert tudják, hogy az egyetem után úgyis szívni fognak az életben, ezért most kiélik önmaguk "állat-mivoltát", már-már tét nélkül. Egyáltalán érdemes-e ilyet belelátni? Most szombattól kiderül.

A másik cikk meg az Ahegao ruházat, aminek nagyon örülök. A legutóbbi MondoConon láttam egy ilyen pulóvert egy bizonyos személyen, és nem akartam hinni a szememnek. Konkrétan azt gondoltam magamban, hogy újabb mély gödröt ásott magának az animés közösség. Voltak először a Naruto-rajongók, akik gyönyörűen demonstrálták, hogy kell igénytelenül rajongani egy animéért. Aztán ahogy bejött a Gravitation, és általa egyre több BL-anime, vele együtt a mindenféle fiúpárosra elélvező fujoshik (akinek nem inge, nem veszi magára a minősítést, de az ő ellenpontjuk az a "BL-sorozat", amit elkezdtem). Harmadik újabb gödör, az "I love loli" "I love yaoi", "I love hentai" szájmaszk (nem is értem, hogy miért nem látok most ilyeneket az utcákon, most, hogy járvány van...), és most meg ezek a ruhák... Nem részletezném, hogy mi ez, a cikk jól összefoglalja, érdemes mindenképp elolvasni. Mert nagyon jókat ír, de itt kiegészíteném saját gondolatokkal, hogy miért végtelenül ártalmas ez a ruházat, és hogy miért szörnyű ilyet viselni. Azt jól összefoglalta a cikk írója, hogy ideális esetben, ha a gyerek már nagyobb, és találkozott a szexualitással, többek között megtanítja a gyerekének azt is, hogy a szex és a szexualitás megélése jó dolog, de ez a te privát szférád, amit a partnereddel élsz meg, és legfeljebb a közeli barátaiddal beszéled meg, de nem hozzuk nyilvánosságra, még kevésbé ízléstelen módon (miért gyűlöljük Madonnát...). Márpedig egy ilyen ruha viselője ízléstelen módon hozza nyilvánosságra, hogy hentai-függő vagyok. Ezzel nemcsak az a baj, hogy kurvára nem vagyunk rá kíváncsiak, és hogy rossz színben tünteti fel az animés közösséget (amire szintén kitért a cikkíró), hanem hogy az ilyen ruha viselője valójában saját magát hozza szégyenteljes helyzetbe. Erre nem tért ki a cikk, és fontosnak tartom, hogy erről is szó legyen. Mert mit üzen egy olyan pulóver, póló, nadrág, stb., melyet elélvező animés csajok lepnek el? Azt, hogy nincs szerencsém a hús-vér csajoknál, ezért hentaira verem ki a faszomat, mert ennyi nekem is jár. Ha azt gondolja magáról az ahegao ruha viselője, hogy csak ennyi jár neki, azt gondolom, hogy ennél valósabb képet nem is adhatna a saját nyomoráról. És van kereslet ezekre a ruhákra? Már hogyne lenne, amikor a japán pasik 10%-a még 40 éves korára is szűz marad... És az a baj ezekkel a ruhákkal, hogy azáltal, hogy viselője ezáltal nyíltan vállalja, hogy hentai rajongó, ezzel vállalja az identitását, hogy önazonos, és azt gondolja, hogy ezzel nincs is semmi baj. A hentai rajongók ilyen téren piaci réssel szolgáltak, amit ezekkel a ruhákkal foltoztak be. Az a szörnyű ebben, hogy ezek a ruhák tényleg egyfajta büszkeség-érzetet adnak, hogy nyíltan vállalhatjuk a hentai-rajongásunkat, ezáltal a viselőjük nem érzi, hogy mennyire kellemetlen ilyen ruhát viselni, és belekonzerválja őket egy rossz életmódba. Emiatt is tartom szörnyűnek ezeket a ruhákat, nemcsak azért, amit a cikkíró felsorolt a cikkben.

2019. nyári MondoCon

Kicsit meglepett, hogy annak ellenére, hogy általában július közepén szokott lenni a nyári MondoCon, ehhez képest most a hó végén volt. És jó volt, kifejezetten jól éreztem magam most. Vagy nekem volt most meg hozzá a hangulatom, vagy a con volt jobb, ezt nem tudom, de ez most jobb volt, mint szokott lenni.

Szombat

Leszálltam Kőbánya-Kispesten a 151-es busszal, hogy a Tescóban vásároljak magamnak, aztán mentem is tovább. Kőbánya alsónál most is a villamossíneken át mentem, ahol a 37-es villamos járt. Most el is kapott a villamos, kicsit megijedtem, de sikerült kikerülni. Ahogy kiértem, nagy meglepetésemre óriási sor állt a bejárat előtt. Tessék mindig jó előre megvenni a jegyet valamelyik boltnál, ezzel kb. 2 órás sorban állást előztem meg. Átvágtam az extrém hosszú soron (kb. a 3-as kapuig állt a sor a Hungexpónál), és azonnal bejutottam. Így bent nem voltak még sokan, így könnyen eljutottam a karaoke teremig. Látszott, hogy nyár van, többen is hiányoztak most. A szervezők közül nem volt Orsi, de hiányzott az állandó résztvevők közül waka meg John is, meg Mazsibazsi is korán elment.

Tanulva a tavaszi MondoCon hibájából, most egy könnyebben kiénekelhető dallal kezdtem. Ez pedig a GHOST SWEEPER Mikami anime openingje, mely nemes egyszerűséggel a GHOST SWEEPER címre hallgat. El is voltam vele, tegnap este találtam ki spontán, hogy de menő lenne elénekelni ezt a dalt. Meghallgattam az eredeti Harada Chie által felénekelt dalt, valamint Okui Masami feldolgozását. Mind a kettőt nagyon szeretem, egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy melyik változat a jobb. Jó volt elénekelni is, bár valami nem volt rendben a KaraFun-nal, ugyanis a kép effektezés késett a zenéhez képest. Pedig annak idején biztos, hogy jól állítottam be, erre külön figyeltem, mert pont az apró zenei trükkök teszik emlékezetessé a dalt, amit kép formájában külön ki akartam emelni. Amúgy 10. volt ez a dal a listában, ami a szerencseszámom.

Emlékeim szerint a második dal még belefért a verseny előtt, ez pedig az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade II: REINCARNATION dala volt. Ez az a dal, amit eredetileg Okui Masami énekelt fel kislemezre, de Hayashibara Megumi is megénekelte az akkori albumára. Itt nagyon kellett figyelnem, mert ebben a dalban valamiért nagyon hangos a háttérvokál, és nehogy "magával vigyen", ugyanis más hangszínben van, ezért könnyű eltévedni. Végülis jól ment, mert ezt a dalt is meghallgattam ma reggel, és emlékezetből énekeltem a dallamot. De az biztos, hogy nagyon kellett figyelnem. De jól ment, jól éreztem magam a dal éneklése közben.

Mivel vélhetőleg nyaralás lévén többen is hiányoztak, ezért kevesebben voltunk. De Mai, HinaAnna, 8... és még kik is? jelenléte mindenképp menő volt. Ja, hát a szervezők között Leea, Mystra, Tsuki, Kedvesjudit. Legtöbbet 8-cal beszélgettem, vele elemeztem a hallott dalokat, ahogy a verseny dalait. Ami bár hiába volt előnevezős, mégis eléggé színvonalon aluliak voltak a versenyzők. Csapatverseny volt, és a létszámhiány azon is meglátszott, hogy csak 6 csapat nevezett a versenyre, így egyfordulóban lezavarták az egészet. Nem is volt nagyszínpados éneklés. Mondjuk nem tudom, hogy terveztek-e, de az biztos, hogy nem lett volna érdemes, mert most tényleg átlagon aluli volt a színvonal. Ha kicsit élesebben kifejteném a véleményemet, leírnám, hogy miket beszélgettünk 8-cal, amikor az "Akatsukik" léptek fel az "ABBA: Gimme Gimme Gimme" című dalával. Már a dalválasztást is érdekesnek tartottuk, hogy melyik az az Akatsuki, amelyik ABBÁ-t énekelne, és nem Narutót? A másik meg hogy a hármasból csak egyiknek volt Akatsuki talárja, az is csak mutatóba, mert levette 5 másodperc múlva. Tessék komolyabban venni a versenyt és önmagatokat, és ne adjatok alapot a kritikusabb szemléletűeknek a gúnyolódásra. A többiek nem alakítottak ennyire emlékezetesen rosszat, de az biztos, hogy kiemelkedően jó előadás a mostani versenyen nem volt.

Az volt még érdekes beszélgetés 8-cal, hogy ő is nézi a mostani szezonból a Given-t, és neki nem esett le a képek alapján, hogy az egy BL-anime. Mondjuk én is amikor csak képeket néztem róla, akkor nekem sem, csak feltűnt, hogy gyanúsan vannak a fiúk ott együtt. De féltem oda képzelni homoszexualitást, ahol nincs, ezért inkább megnéztem a műfajt. Amikor láttam, megkönnyebbültem, hogy nem hiába aktiválódott a "meleg-szenzorom", ez tényleg BL-anime. Méghozzá a képek alapján kifejezetten tetszetős volt. Nem az a fajta tipikus BL-anime, ahol a olyan szögletesre, nagyszeműre, kisszeműre vannak megrajzolva a pasik, hogy már annál már csak kevésbé lehet sablonos a rajzstílus, hanem teljesen egyedi. A színek élénkek, és a szereplők is úgy néznek ki, mint egy igényes shoujo animében. Eddig 3 részt láttam belőle, de eddig nagyon úgy néz ki, hogy végre lesz egy nagyon jó BL-anime, ami magasan kiemelkedik az átlagból. Bár amikor 8 elemezte, hogy nem értette, hogy mit keres Mafuyu kezében a gitár, egyáltalán az egész srác mit keres az animében, azon túl, hogy tudható, hogy összejön Uenoyamával, azért egy kicsit meginogtam, de mondtam neki, hogy határozottan az a megérzésem vele kapcsolatosan, hogy adnék gitárt a kezébe. Valahogy annyira azt érzékelem, hogy az neki való, ő azzal tud mit kezdeni, csak meg kell tanítani játszani rajta.

Elmentem másfele is szétnézni. Konzolok, vásárok. Konzoloknál nem nagyon voltak érdekességek. Persze, a Mario Kart 64 menő a retro részlegnél, de hát ezeket én itthon is tudom játszani. De remélhetőleg sokan felfedezték maguknak a retro élményt itt is. Azt tudtam, hogy a Nintendo most nem lesz jelen, úgyhogy sok mindenre nem számítottam, ami érdekelhet. Túl sok a trendi videojátékos cucc, én pedig csak játékos vagyok, nem esportoló.

A vásároknál nem számítottam arra, hogy találok Haikyuu!!-s cuccokat, mivel minálunk valamiért nem akar elterjedni. Az viszont érdekes, hogy Kuroko no Basket-ből annyi minden van, hogy kevesebb is bőven elég lenne, de hogy a Haikyuu!! hogy nem lett felkapva nálunk, ezt nem értem. Persze, a Trilliannál volt Haikyuu!! manga 4.500 forintért, de haljanak bele az árrésbe, a Bookdepository-nál feleáron veszem meg ugyanazt. Illetve volt egy magánvállalkozó kint, aki rendelésre csinál pólókat. Nála volt egy narancssárga sziluettes Hinata Shouyou póló "Tobe" felirattal 3.000 forintért. Arra nem volt pénzem, de mivel tetszett, ezért kértem az eladótól névjegykártyát, ha máshol is meg lehet venni. Szerencsére igen, Facebook és Instragram oldala is van az eladónak. Igazából megvenném, csak azért hezitálok rajta, mert vasaltnak tűnt a minta rajta, és nem tudom, hogy bírja a mosást. Mindenesetre nagyon tetszett.

Illetve Haikyuu!! cosplay-eket kerestem még. Találtam is néhányat, de nem mertem fényképezni, nem tudom, hogy viszonyulnak a fényképezőkhöz. Mindenesetre amikor egy fehér alapon világoskék 1-es feliratú pólós cosplay-t láttam, ennyi jött ki a torkomon:

Ez egy... *pár másodperc szünet* Oi... Oikawa cosplay volt!

Ez komolyan így történt. Istenemre mondom, hogy mindent, de mindent megteszek azért, hogy ne gyűlöljem Oikawát akkora szenvedéllyel, de még a neve sem jön a számra. Itt el is határoztam, hogy Oikawa Tooru lesz ezentúl a Haikyuu!! Voldemortja. Ő, akit nem nevezünk nevén. Komolyra fordítva a szót: Az vitán felül áll, hogy Oikawa elképesztően tehetséges röplabda játékos, olyan képességei vannak, ami csak a legjobbaknak, de az öntelt, gyerekes személyisége annyira tönkreteszi az egész lényét, hogy igen. Megérdemli, hogy ő legyen a Haikyuu!! Voldemortja. Bár az igaz, hogy a mangaka is igazságot tesz olyan epizódcímmel, mint "Oikawa Tooru wa Tensai de wa nai" vagy ott van a Haikyuu!! Quest Picture Drama, ahol Oikawa a főgonosz. Úgyhogy aggodalomra semmi ok.

Visszamentem a karaoke terembe, aztán szinte már végig itt maradtam. Most több volt az érdekes előadás. Többször elhangzott a Jojo Sono Chi no Sadame-je, amit a végére már kifejezetten unalmas volt hallani, főleg, hogy egyik sem volt jó. Amikor harmadjára el akarták énekelni, akkor már bekiabáltam, hogy "tiltólistára kéne tenni a dalt!". Na most ez persze többeknek nem tetszett. Azt nem tudom, hogy a lányra, aki elénekelte volt-e extrán rossz hatással, de az biztos, hogy úgy remegett, hogy csoda volt, hogy meg bírt maradni a lábán. Mondjuk nem volt jó az előadása, a "jooojo!" refrén végénél levő résznél nem énekelt, hanem ordított, amit kifejezetten kellemetlen volt hallgatni. Azt odáig elhiszem, hogy nagy kihívás lehetett neki kiállni, méltatom is a bátorságát, de ettől még rossz volt az előadása. A másik nagyon érdekes előadás azé a srácé volt, aki a Yuri!!! on ICE: History Maker-t énekelte. Az az ének, az a tánc, amit lejtett az előadása közben... Illúzióját nem adta annak, hogy hetero lenne, vagy lányoknak egy szemernyi esélye lenne nála. Vannak néha karaokén ilyen meleg-előadások, én erre valamiért nem vagyok képes. Hasonló volt, amikor néhány éve egy srác ALI PROJECT dalt énekelt. Az is meredek, amikor fiú akar ALI PROJECT-et énekelni. Idáig még én sem merészkednék el, pedig szeretem az együttest. Ráadásul ő jó magas hangon énekelte. O_O

Kiálltam még egyszer énekelni, végül bevállaltam egy Haikyuu!! dalt, bár a tavaszi emlékekből kifolyólag némileg tartottam tőlük. A második openingre, az "Ah Yeah!!"-re esett a választásom annak emlékére, hogy mennyire gyűlöltem időzíteni a szótagokat. Voltak hibák, de ahhoz képest, hogy spontán találtam ki, hogy ezt fogom elénekelni, egész jó volt. Elvoltam a színpadon.

Aztán már a Late Night Karaoke volt. Itt énekeltem egyet, méghozzá egy Okui Masami által énekelt Slayers dalt, a Jama wa Sasenai-t. Annyira nem ment jól, mert itt is az van, hogy hangos a háttérvokál, és mivel a dalt nagyon rég hallgattam utoljára, ezért "elvitt", és többször eltévesztettem a hangot. Mindazonáltal meg rettenetesen nehéz dal. Mondjuk Okui Masami énekesnői pályafutását azért is szeretem meg becsülöm nagyon, mert már a karrierje elején írt dalokat másoknak, valamint bevállalt jónéhány nehéz dalt. A Slayers NEXT endinget is nagyon nehéz énekelni. Hallható a BEST-EST koncertalbumán, és még neki is komoly megpróbáltatás volt élőben elénekelni.

Arra emlékszem, hogy 8 előadását a ONE-PUNCH MAN: Seijaku no Apostle-t még megvártam, de utána már mentem haza. Emlékezetes volt a szombati nap, és jobb is volt az átlagoshoz képest.

Vasárnap

A vasárnapi napot én sem szoktam erőltetni. Nem voltam azon, hogy hamar felébredjek, úgy voltam vele, hogy odaérek, amikor odaérek. Végülis elég hamar felébredtem, és megérkeztem. Ilyenkor, ahogy szokott lenni, kevesebben voltak. Érdekes módon viszont a karaokénál nagyobb volt most a forgalom. Feliratkoztam, de csak 23. voltam. Úgy döntöttem, hogy bevállalom a Haikyuu!!: Imagination-t, de erre már nem került sor a zenei tippmixig.

A zenei tippmix meg most nagyon érdekes volt. Összességében könnyebb volt, több olyan volt, amit tudtam vagy felismertem. Haikyuu!! például kétszer is volt. Az első nagyon érdekes volt, a guitar cover részlegnél volt. Füleltem, gyanús volt az elején. Először a Kuroko no Basket 2. évadának 2. endingjére, a FANTASTIC TUNE-ra gondoltam, de az nem volt a listában... szerencsére. ^^' Aztán láttam a Haikyuu!!-t, na mondom magamban, füleljünk csak kicsit jobban. És felismertem a FLY HIGH!! néhány taktusát, úgyhogy már nem is volt kérdés. Kicsit pironkodtam, hogy nem ismertem fel azonnal, lévén, hogy sokat hallgatok az utóbbi időkben Haikyuu!! zenét, de végülis meglett. A másik Haikyuu!! az instrumental résznél volt, az imagination. De elég sok volt így magamtól. A Zankyou no Terror endingjét volt még érdekes felismerni. Meglepődtem, hogy volt ALI PROJECT részleg. 15 dalt kellett felismerni. Ez abból a szempontból volt könnyű, hogy mivel elég jól ismerem az együttest, tudtam, hogy mely animéknek énekelt openingeket, endingeket. És a feladványok döntő többségénél csak egy olyan anime volt (a, b, c, d feleletválasztós volt a teszt), melyhez köthető az együttes, innentől nem okozott nehézséget az feladat. Egyetlen egy olyan feladványra emlékszem, ahol két ALI PROJECT anime volt. A NOIR és az Avengers. Amúgy jó volt, kétszer volt Rozen Maiden. Mondjuk hiányoltam olyan animét, mint például a Wish, vagy a Rakudai Kishi no Cavalry.

A tippmix után nem sokkal jöttem én a karaokéban. Nagyon érdekes előadás volt. Tudtam, hogy nem lesz könnyű elénekelni az Imagination-t, ehhez képest jobbnak éreztem az átlagoshoz képest. Mégis gyér tapsot kaptam a végére... Ennyire rossz lettem volna? 8 szerint igen, elmondása szerint ez volt a legrosszabb előadásom a hétvégén. Mondta, hogy baj volt az, hogy belassultam, mert így nem jött át a dinamika. Azt tudtam különben, hogy kések, de ezt nem érzékeltem problémának. Leea meg azt mondta, hogy nagyon lehetett hallani, hogy erőltetem a magas hangokat. Ez is meglepett, mert tudom, hogy milyen az, amikor már szinte fáj a torkom, annyira erőltetem a magas hangokat. Az biztos, hogy nem bírtam végig a magas hangokkal, de azt mondtam Leeának, hogy pont azon voltak, hogy ne erőltessem meg nagyon a hangomat, ehhez képest jónak érzékeltem az énekemet. Elmondása szerint még gyakoroljam. Hát, ha tényleg így állunk, akkor gyakorlom még. Abból a szempontból igaza van, hogy ha ismerném a technikáját a dalnak, és tudnám alkalmazni, biztos, hogy menne a végéig. És akkor tudnám gyorsan, megfelelő sebességben énekelni. Úgyhogy mindkettejüknek igaza van. Nagyon szívügyem ez a dal, és nagyon szeretném egyszer jól elénekelni.

Még egy kicsit mentem nézelődni, most már úgy mentem Haikyuu!! cosplayeket keresni, hogy fényképezem is őket. Találtam is négyet:

Íme néhány Haikyuu!! cosplayes a MondoConon. pic.twitter.com/Q67VKtiPXB

— Karasz Attila (@supermario4ever) July 28, 2019

A Kageyamás sráccal beszélgettem többet, ő mondta, hogy négy éve a Haikyuu!! inspirálta, hogy röplabdázzon. Ha tudná, hányan vagyunk így. Néhány ilyennel találkoztam Haikyuu!! közösségekben, még ha nem is feltétlen aktívan sportol, de elkezdte komolyabban követni a röplabda mérkőzéseket a TV-ben, interneten. Krisse tartott velem egy darabig, de amikor át akartam menni a konzolokhoz, vásárokhoz, már nem jött velem, mert úgy leszakadt az ég, hogy még az ajtón is bőven beesett az eső. Ő meg nagyon féltette a cosplay-ét. Amit megértek, mert amúgy nagyon jól nézett ki, mint Marth a Fire Emblem-ből. Az eső ugyan enyhült, de nem akart elállni, úgyhogy úgy döntöttem, hogy egyedül átmegyek, ő meg ott maradt az előadásoknál. Amúgy is jót beszélgetett ott két ismerősével. A vásároknál már nem volt semmi érdekes. Azt az Oikawa cosplay-t kerestem, akit szombaton találtam, őt is le akartam fényképezni. Egy francia barátomnak, nicknevén TuyNOM-nak akartam imponálni vele. Bolondul Oikawáért, míg én gyűlölöm, és állandóan hecceljük egymást. Másfelől meg nagyon jókat beszélgetünk.

Még visszamentem a karaoke terembe, de már nem volt értelme feliratkozni, mert 16 óráig volt karaoke, addig meg már betelt a jelentkezés. Nagyon nem is akartam már énekelni, legfeljebb extrának. Most annyira nem siettünk el a karaoke teremből, amikor jöttek a videoklipesek. A karaoke terem mellett lévő kisebb teremben voltak a karaoke szervezők. Vártuk, mert eleddig ugyan nem volt rá példa, de most kiosztották a zenei tippmix feladatlapot. O_O Meglepett. Olyan ez, mintha a dolgozat eredményét néztük volna meg. Na, mekkora ALI PROJECT rajongó vagyok? 15/15 pont? Csak nem tökéletes ALI PROJECT részleg? Nagyon de. Hihetetlenül büszke voltam magamra. Ugyanakkor nem okozott szégyenérzetet, hogy az extrában a Vocaloid részlegben 0/15 pontos eredményt értem el. Annyira, de annyira nem vagyok benne a vocaloidban, hogy annál már csak beljebb lehet lenni. A dal címét kellett kitalálni a rövid részletekből. Végig tippeltem, és mivel egyet sem találtam el... Nem fogok lottózni. A feladatlapot haza is vihettük, erre sem volt még soha példa. Összeszámoltam, 46 pontot értem el a sima résznél, az extrában meg 31-et, összesen tehát 77 pontot. Számoltam azzal, hogy ez elég lehet egy jó helyezésre, de nem vártam meg az eredményhirdetést, inkább hazamentem.

Pedig, mint kiderült, érdemes lett volna megvárni. Bemondták a nevemet, ugyanis ELSŐ LETTEM a zenei tippmix kategóriájában! O_O Tehát a 46 ponttal (a 87-ből) én értem el a legtöbbet. Én már csak Facebookon olvastam az eredményt, de amikor megláttam a nevemet, úgy felordítottam meglepettségemben, hogy szerintem az egész lépcsőház hallotta. Hihetetlen volt. Kedvesjuditnál van a nyereményem, megbeszélem vele az átvételének mikéntjét, és megmutatom itt is. Ez a MondoCon most jobb volt, mint szokott lenni. Remélem az őszi MondoCon is hasonlóképpen jó lesz, mely egy kicsit talán morbid, hogy november 2-3-án lesz. A késés is meglepő, de hogy pont a halottak napján...

Eredeti NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez

Méghozzá a limitált kiadás. Mint Haikyuu!! gyűjteménybe mindenképp akartam ezt a kislemezt, de szinte kijelenthetem, hogy azon túl is, mert egy kiváló dalról van szó.

A CDJapan-től rendeltem meg, és ezt már kifejezetten regisztrált légipostával kértem, hogy biztosan megjöjjön. És ez ma meg is történt. A NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez az egyedüli Haikyuu!! kislemez, melynek nincs anime edition kiadása, de a dalok minősége mellett a hátoldala is bőven kárpótol ezért a "hiányosságért".

Ahogy a japán zenei kiadványok döntő többsége, ez is tartalmaz obi-t, csak ez olyan, hogy az egész hátsó borítót közrefogja. Ez amúgy egy matrica, de nem hiszem, hogy le fogom szedni és ki fogom bárhová is ragasztani. Egyetlen egy van belőle, és már ennek is felbecsülhetetlen az eszmei értéke számomra. Mindenesetre pont olyan a borító, amilyenre gondoltam, szétnyitható.

Miután a regular edition kislemez borítóján a teljes háromszög látható egy kockányi részen, így gondoltam, hogy a Limited Edition-nél azért csak a háromszög egy része látható, mert a többi a belső borítón lesz rajta, ami kihajtható. Így a két kiadás borítója megegyezik, csak a Limited Edition-é négyszer akkora.

A dal óriási élmény. Ez a második kedvenc Haikyuu!! dalom a SPYAIR: Imagination-je után. Valamennyit már hallottam róluk, hiszen Naruto Shippuudennek, meg Fullmetal Alchemist: Brotherhood-nak köszönhetően, mely által fel lehetett figyelni rájuk, és már ekkor is tudtam, hogy kivételes együttes, de igazából csak a Haikyuu!! után kezdtek el komolyabban érdekelni. Miután két fantasztikus endinget énekeltek az animének. És hát a Limited Edition nemcsak azért különleges, mert DVD-t is tartalmaz, hanem mert csak ezen van rajta a dal karaoke verziója. Amiről írtam is már korábban. Ez volt igazán a fő attrakció, mivel most hallottam először. Menőség volt, semmi ének nincs benne. Se háttérvokál, ha a lalázás a végén, semmi. Csak a zene. De nagyon jó volt hallgatni.

A DVD-tartalom meg... Ha azt kiadnák külön, már önmagában az megérné a pénzét. Rajta van a dal videoklipje, és RÖPLABDÁZNAK BENNE!!! Mi kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy nemcsak egy Haikyuu!! dalról van szó, hanem, hogy az együttes akár szeretheti is az animét? Mondjuk azt nem nehéz szeretni, de amúgy nem az együttes tagjai röplabdáznak, hanem egy másik srác, aki a mozdulatai alapján profil röplabdás lehet. A DVD-n nemcsak a videoklip van rajta, hanem egy extra, 17 perces videó is, ahol a srác, aki szerepelt a klipben, tanítja az együttes tagjait röplabdázni. Hatalmas élmény volt látni, és hihetetlenül szimpatikusak voltak a fiúk. Pont azt érzékeltem a NICO Touches the Walls tagjai kapcsán, hogy egy átlag japánhoz képest, talán nyitottabbak, oldottabbak, látszott, hogy benne vannak a játékban, élmény volt nézni a próbálkozásaikat, és ahogy négyen együtt megpróbálnak valamit a profi röplabdás ellen. De hát egyedül is legyőzte őket. De nagyon jó volt. A végén a kislemezt nem sokkal követő koncert DVD-ből voltak rövid jelenetek, beharangozó gyanánt. Ez is jó volt, bár csattanóként vártam a Tenchi Gaeshi dalt, ez végül elmaradt.

Tehát nagyon megérte megrendelni ezt a kislemezt, szinte Okui Masami színvonalon van, ami nálam a top-kategória.

Haikyuu!! openingek és endingek elemzése

Annak ellenére, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a Haikyuu!! openingjeivel és endingjeivel, úgy hallgatom a Haikyuu!! COMPLETE BEST albumot, mintha a japán könnyűzene egyik nagy csodája lenne. Ezen az albumon hallható az anime mind a három évadának openingjei és endingjei, valamint az OVA betétdala is. A dalok érdekességei, hogy szinte az összeset indie együttesek éneklik, akik a rock zenét alternatív módon közvetítik a hallgatók felé. Ez alapvetően jó dolog, és akár valami nagyon extrát is ki lehetett volna hozni a dologból, hiszen azért becsülik egyre inkább az indie előadókat, mert saját elképzelésük szerint írnak zenéket, nem igazán szólnak bele kiadók, producerek, hogy írjon zenét az adott műfajban. Ennek eredménye, hogy sok esetben kifejezetten egyedi, progresszív dalok születnek, hiszen többségük nagyon is tud zenét írni, és van gondolatuk az életről, a világ dolgairól. Csak azért hívják ezeket rétegzenének, mert nem mindenki tud azonosulni a szöveggel, vagy a kifejezésmóddal. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a dal rosszul sikerül. Vagy rosszul van megírva, vagy nem az előadónak megfelelő.

Több ilyen is van a Haikyuu!! dalok esetében is, mégis azért hallgattatja magát, mert az album egységes egészet alkot. Valahogy sikerült megtalálni azokat az előadókat, akik hasonló zenéket írnak. Ezáltal nemcsak az album lett egységes, hanem magának az animének is egységes hangulatot adnak a dalok. Ami mindenképp nagyon jót tett az animének, de hogy milyenek külön-külön a dalok... hát lássuk.

1. SPYAIR: Imagination - Amikor az első dal a legjobb, az azért részint leírja az album minőségét. Na persze nem arról van szó, hogy kapcsoljuk ki a CD-lejátszót az első dal után, mert alapvetően vannak utána is jó dalok, de a puskaport a SPYAIR lőtte el. Kiváló opening a legjobb útindító dal. Erőteljes, inspiráló, azt érzem, hogy érdemes belevágni az álmaim megvalósításába, mert még ha lesznek is akadályok, az cél elérése minden nehézségért kárpótol majd. Rockzene a legjobbak közül! Még annyit elmondanék, hogy ha a kislemez (melyen megjelent a dal) B-side track-je is Haikyuu!! betétdal lenne, két 10 pontos dal lenne ezen az albumon. 10/10
2. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi - Az együttes neve nem ismeretlen az animések közegében, hiszen olyan olyan animéknek énekeltek dalokat, mint a Naruto Shippuuden vagy a Fullmetal Alchemist: Brotherhood. A Haikyuu!! első endingje ritka bátor vállalkozás, ugyanis nagyon kevesen merik meglépni azt, hogy egy dal ritmikáján változtatnak. Az alapötlet jó, mert más aspektusból lehet kifejezni a szöveg mondanivalóját, a dal hangulatát, de legalább ennyire veszélyes is, mert megtörheti az eredeti jelentést. És itt sajnos most az utóbbiról van szó. Hihetetlenül jónak indul a dal, pont annyira lendületes, hogy tökéletesen összehangban van a zene dinamikája a szöveg mondanivalójával, és nagyon átjön az, amiről énekes énekel. De a második refrén után, ki tudja, milyen indíttatásból, de hihetetlenül begyorsul az egész. Ez olyan szinten rossz hatással van a dalra, hogy konkrétan el is veszíti az eredeti jelentését, és átmegy az egész kapkodássá. A gyors zene alatt a számolás, és a huhogás meg inkább bohókássá teszi a dal végét, és elinflálja az érzést, amit az énekes közvetített. Akármi is az oka, nagy kár érte, mert nagyon jó dal lehetett volna. 7/10
3. Sukima Switch: Ah Yeah!! - Szerintem nagyon sokat fogom még szidni ezt a dalt. Az album leghosszabb dala egyben a legrosszabb is. Az a helyzet, hogy nagyon szét van esve a dal, és sehogy nem áll meg egybe. Az énekes alapvetően nagyon szépen énekli a verséket, mert lágy. Kifejezetten alkalmas lenne balladák éneklésére. A dallal az az alapvető baj, hogy alapvetően lassú, mégis szinte minden sorban elharap egy-egy szótagot az énekes. Ez sehogy nincs összhangban a dal lüktetésével. Ahogy írtam korábban is, akkor szokás elharapni egy-egy szótagot, amikor egy dal nagyon gyors, vagy heves érzelmeket akar közvetíteni. De itt erről szó nincs. Ami még baj, hogy a refrénnél erősen akar énekelni az énekes, ami technikailag sikerül is, csak az a baj, hogy az énekes valódi tudása nincs ezzel összhangban. Nem tudom elképzelni róla, hogy egy JAM Project-féle erőteljes dalt énekeljen. Ha már JAM Project, akkor ezt a dalt például Kitadani Hiroshi nagyon jól el tudta volna énekelni. Amúgy a Sukima Switch is énekelt openinget a Fullmetal Alchemist-nek, és ott is hasonlóan gyorsan énekel. Csak ott az a különbség, hogy végig egyenletesen gyorsan énekel, és valósággal tűzbe hoz, mert ott tényleg érződik, hogy tényleg heves érzelmeket közvetít. Nagy kár, hogy ez a dal nem ilyen. 3/10
4. tacica: LEO - Ez egy rendkívül sajátságos dal. Furcsa, komor légköre van, mintha beletörődött volna abba, hogy az emberek istennek hiszik magukat, és nem fogja megérteni őket. Aztán a bridge-re és a refrénre az erős váltás ad egy pozitív löketet a dalnak. Legyen az élet bármilyen, higgyék magukat az emberek, aminek akarják, ő a maga erejével továbbmegy. Ez nagyban enyhít a dal komor hangulatán, és sokkal inkább hallgattatja magát. A pozitív részek zeneileg erősek is, a többi halk, és így is egységes egészet alkot a dal. Kiváló alkotás. 8/10
5. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete - Ez a dal nemcsak azért kakukktojás az album többi dalaihoz képest, mert ez a Lev Genzan! OVA betétdala, hanem zenei műfajában is kilóg a többi közül. Inkább mondható powerful pop-nak, semmint rocknak. Már csak azért sem, mert az énekesnek egyáltalán nincs rocker-hangja. Hovatovább olyan magas frekvenciákat énekel ki, ami bántja a fülemet. Nagyon kellemetlen hallgatni ezt a dalt, pedig alapvetően jól meg van írva, de nem vennék az előadótól egy CD-t sem. A második refrén utáni "keménykedés" meg már inkább komikussá teszi a dalt. Az énekes vélhetően a hátsó sorban volt, amikor a férfi nemi hormont osztották, de az biztos, hogy nagyon kevés jutott neki belőle. Erősen vetekszik a harmadik dallal a legrosszabb címéért. 3/10
6. SPYAIR: I'm a Believer - A második évadot szintén a SPYAIR vezeti be. Hihetnénk, hogy ez is van olyan jó, mint az album nyitótétele, de sajnos az a helyzet, hogy sokkal gyengébb, mint az Imagination. Szinte semmilyen hangulata nincs, és nem jön át az, hogy hisznek magukban az együttes tagjai. Habár hűek a saját stílusukhoz, de lényegesen lassabb, visszafogottabb, ami ahhoz képest, hogy az első dal egy mestermű, ez komoly visszaesés. Nagy kár érte. 5/10
7. Galileo Galilei: Climber - Két olyan dal van ezen az albumon, amivel nem tudok mit kezdeni. Az egyik ez, a második évad első endingje. Nem értem, mit közvetíteni az együttes ezzel a dallal. A rockzene megvan, de nem érzek igazán dallamot, nem érzem át a mondanivalót, az énekben sem érzékelek semmit. Ezt a dalt csak úgy ide tették, töltelékként az albumra, de a nesze semmi, fogd meg jól tipikus esete. 4/10
8. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! - Na ez már sokkal érdekesebb. Ez a dal is bíztató hatású, de nem annak énekelném el, aki elindul az útján, hanem aki már úton van, de megtorpant, elakadt. Őt bíztatnám ezzel a dallal, hogy ne álljon meg, folytassa tovább az útját. Ebben a dalban ugyanis nagyon sok érzelem van, főleg az énekes hangjában. De a zenét is összhangba hozták az énekes hangjával, így egy nagyon jól megkomponált dallal van dolgunk, amellyel lelket lehet önteni abba, aki az útja során krízishelyzetbe került. 8/10
9. tacica: Hatsunetsu - Amikor először meghallottam ezt a Haikyuu!! végén, na gondoltam magamban, ez egy telitalálat. Egészen kb. 4-5 másodpercig. Ugyanis hihetetlen jó zenével indul, de az ének dallama megtöri a hangulatát. És nem is tér vissza. Az utána következő dallamvilág ugyan egységes, és érdemes meghallgatni a dalt, de a kezdeti dallamvilágért nagy kár. 7/10
10. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are - A másik dal, amivel fogalmam nincs, hogy mit akar az előadó közvetíteni. Már az önmagában érdekes, hogy kórussal indul a dal, és fokozatosan megy át rockzenébe a dal, és mivel nem gyors a váltás, ezért van egy íve a dalnak. Csak mivel nincs érzés az énekben, ezért nem jön át a szöveg mondanivalója. Ráadásul, amikor az énekes fejhangon énekel egy rövid részt a refrénben... Gyűlöletes számomra, ha egy férfi fejhangon énekel, mert elvész az ének ereje, és átmegy nyávogásba az egész. Másrészt meg olyan hangmagasságokban van, amiket az eredeti előadó már nem tud kiénekelni, és sokszor nincs ok oda felmenni. Itt sem. Kár ezért a dalért. 4/10
11. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi - Na ilyen dalok kellenének az animéhez! Ütemes, dinamikus, gyors az ének, és az énekes hangja is tökéletesen illeszkedik a dalhoz. Nagyszerűen visszaadja azt, amiről szól a dal, és a Haikyuu!!-nek is olyan lendületet, amivel magasan emeli az anime hangulatát. Bár ilyen lett volna az egész album, akkor azt mondanám, hogy a Haikyuu!! zeneileg is kiváló lett, nemcsak az, ahogy a röplabdát közvetíti, és amilyenek a szereplők. Kiváló lezárása nemcsak az albumnak, hanem az animének is. 9/10

Nagyon remélem, hogy a negyedik évad openingje és endingje némileg javítani fog összképen. A Haikyuu!! zeneileg az elveszett lehetőségek animéje. Erre gondoltam különben, hogy mivel olyan előadók énekeltek és írtak dalokat, akiknek sajátságos elképzeléseik vannak a jó zenéről (mert lehet, hogy az ő szemszögükből nagyon jó dalokat írtak), ezért ezek rétegzenék. Jó eséllyel van egy közönség, aki megtalálja a számítását ezekben a dalokban, de a többségében nincs meg az a hangulat, amivel a hallgatók többsége tud azonosulni. Pedig olyanokból is lehet minőségi dalokat írni. Ez nagyon hiányzik, de mivel az album ennek ellenére egy egységes egészet alkot, ezért sokat hallgatom. A jó dalok emelik a rosszabbak minőségét is, azok önmagukban gyengék. Ha zenei téren is kiváló alkotások születtek volna, akkor nemcsak a sportanimék körében lett volna a Haikyuu!! kiugró, hanem általánosságban az animék között is.

Boruto 14. rész után

Ahogy írtam, mindenképp belenézek a Borutóba, hogy lássam, merre vitték a sorozatot. Sokra nem számítottam, egyrészt olvastam véleményeket, másrészt meg mondták is, hogy azért is problémás a sorozat, mert egyrészt nem szól semmiről, másrészt meg más cég készítette már a Borutót, ezért nincs meg a Narutós hangulata.

Sajnos minden igaz. 14 rész után dobtam az animét. Ami annak fényében meglepő, hogy a Naruto Shippuudent végignéztem, a Borutóból meg 14 rész is untig elég volt. Már az önmagában rossz jel, hogy gyerekes, gondtalan hangulatú openingje és endingje van, ez azért erősen előre vetíti, hogy mire számítsunk. És az az igazság, hogy tényleg nem lehet semmire számítani. Az érdekelt a Borutóban, hogy kitaláltak-e olyan előzményt, amire fel lehet építeni egy cselekményt. Mert a Narutóban volt ilyen. De a Naruto nemcsak ezért volt nagyon jó, hanem mert volt személyisége a szereplőknek, ami egy átlag shounenhez képest mindenképp előny. Ez ad alapot arra, hogy tudjak azonosulni a szereplőkkel, átéljem, hogy miért fontos nekik a céljuk, vagy a harc. Furcsán hangozhat, de karakter-központú vagyok, ha animékről van szó. Még a történetnél is fontosabb számomra, hogy a karaktereknek legyen személyisége, olyan, amivel tudok azonosulni. Ha olyan animét nézek, aminek ugyan nagyon jó a története, de nem tudok azonosulni a karakterekkel, akkor azt elismerem, hogy nagyon jó anime, de az "csak" amolyan általános elismerés, nem jön belülről, mert a katarzis nem történt meg. A Narutóra visszatérve, a személyiségük mellett sokaknak volt múltja, adott esetben személyes tragédiája, mellyel meg kellett küzdenie, ez is értelmet adott a történetnek, nem utolsósorban a harcoknak. Alapvetően azért nem szeretem a shounen animéket, mert sok esetben nem látok a karakterek, szereplők mögött valódi személyiséget, így a harcok sok esetben céltalannak tűnnek számomra, mintha csak az erőfitogtatás lenne a lényeg. Ezen a téren viszont kitűnt a Naruto, sokáig úgy néztem az animét, hogy átéreztem a harcok lényegét, és ez hozzájárult ahhoz, hogy ne azt nézzem az anime esetében, hogy milyen a rajongótábora, hanem magát az animét. Amiben ugyan voltak hibák, logikátlanságok, de bőven nézhető volt.

Ehhez képest a Boruto... Nos, úgy néz ki, hogy azzal, hogy Naruto hokage lett, valami robbanásszerű gazdasági növekedés indulhatott be a faluban, ugyanis az alatt a 10 év alatt, ami a Naruto Shippuuden és a Boruto között eltelt, valósággal városi lett a falu. Vonat jár arra, nemcsak ramenes van, hanem gyorséttermek, ezek mellett Narutóék modern lakásban laknak, mely XXI. századi felszereltségű, okostelefon, videojátékok... És ez annyira illúzióromboló. Amíg Naruto gyerek volt, addig a falvak kifejezetten ókori (vagy középkori) hangulatot adtak vissza, ezáltal volt egy különleges légköre a helynek ahol játszódott az anime. Ez egy az egyben eltűnt, és azzal, hogy hirtelen modern lett minden, olyan érzetet adott, mintha Narutóék megvívták a maguk háborúját, szenvedtek sokat, végül ők nyertek, újraépítették a falvakat, és hogy a gyerekeknek a lehető legjobb legyen minden, ezért rohamosan urbanizálták a falvakat. Mi az eredmény? Elkényeztetett, beképzelt kölykök, akik ugyan tehetséges ninják, de nem látom azt, hogy bármiért meg kellene dolgozniuk, mert készen kaptak mindent. És ez nagyon rányomja a bélyegét az animére. És hogy az anime készítői mennyire nem erőltetik meg magukat abban, hogy a Boruto valamire való anime legyen, az nagyon jól meglátszik a puritán rajzstíluson. A grafika kiválóan megmutatja, hogy nincs az alkotók lelke az animében, nincs benne befektetett munka.

Pedig itt is lenne miért dolgozni. Naruto, mint hokage, egyszerűen... Szörnyű látni, hogy az volt Naruto minden álma, hogy hokage legyen, és most, hogy az lett, azt látom, hogy rettenetesen unja a vele járó nehézségeket (papírmunkák). Az a hangos, nemtörődöm, sokak számára idegesítő de pozitív gondolkodású gyerekből lett egy unalmas férfi, aki ráadásul a rengeteg munkája miatt elhanyagolja a családját. Hát ilyen az, amikor valaki megvalósítja élete álmát? Én azt gondolom, hogy utána kezdődik az igazi élet. Abban a 14 részben, amit láttam, Boruto nem igazán tapasztalta meg az apai szeretet szépségeit. Ez mondjuk érdekes, nem kell pszichológusi végzettség ahhoz, hogy tudjuk, hogy a fiúgyerek az apa mintáit, kvázi idolként követi. Na most, mit ad át az, akinek nincs apja, mert születésekor meghalt? Az "apátlanságot". Boruto lényegében ugyanúgy megtapasztalja, hogy milyen apa nélkül felnőni azzal a különbséggel, hogy él az apja. Pedig Naruto tudja, milyen apa nélkül felnőni, ezért ha igazán szeretné a fiát, akkor mindent megtenne azért, hogy a fia ne tapasztalja meg, hogy milyen apa nélkül felnőni, és a szűkös időkeretét a rá fordítaná.

Ez érzékelhetően bántja Borutót, de mivel emellett ő is éli a társaival az amúgy gondtalan életét, ezért nem látom azt, hogy ez a történet bármerre is elmenne. Ezért nem érdekel, hogy mi lesz a továbbiakban, ráadásul a 14. részben valami kiscsajt Boruto a biztos halálból ment ki ugyanazzal a "Messiás-tudattal", ahogy Naruto "váltotta meg" azokat, akik szerinte nem hitelesen gondolkodnak, na akkor döntöttem el, hogy köszöntem szépen, ebből elég volt!

Dobtam az animét, és úgy néz ki, hogy most egy kicsit hanyagolni fogom az animéket általánosságban. Miután reális esély van arra, hogy kijutok Vietnamba tanulni, ezért sokat foglalkozok a vietnami nyelvvel. Van is mit tanulni rajta, mert egyrészt a szavak is sajátságosak, másrészt meg a hangsúlyozás... Ebbe fogok beleőszülni. Rettenetes, hogy ha másképp hangsúlyozok egy szót, már mást jelent az adott szó, és borul az egész mondat értelme. De belegondoltam abba, hogy milyen vicces stand up-okat lehet vietnamiul csinálni. Elég csak másképp hangsúlyozni, és máris vicces lehet az adott mondat.
Ami pedig a sajátságos szóhasználatot illeti, arra a legjobb példa az, ahogy az 1002-es számot leírják vietnamiul: "một nghìn không trăm lihn hai". Már az szép, hogy önmagában ennyire hosszú, de hogy ez szó szerint mit jelent, az a nem akármi: "egyezer nemszáz kettő". A không a nem, és a trăm a száz. Magyarázta a tanárnő, hogy mely számoknál használják így, de erre már nem figyeltem, mert ott elakadtam, hogy miért mondják ennyire furcsán az 1002-t. Ezt leszámítva amúgy tökre élvezem, hogy tudok már egyszerű mondatokat alkotni vietnamiul.

Naruto Shippuuden végignézve

El se hiszem, hogy eljött ez a nap. Egy nagyobb szünetet beiktatva majdnem 2 éven át néztem a Naruto Shippuuden-t, mire eljött a mai nap, amikor is elértem az utolsó, szám szerint 500. részt. Igazából mialatt néztem, többször is akartam írni róla, mert voltak gondolataim, de akkor úgy éreztem, hogy nem tudok annyit elmélkedni róla, hogy megérjen egy blogpostot. Mindegy, most egybe az egészet.

Annak szellemében kezdtem el nézni az animét, hogy nézem, amíg jónak látom, de ha túl sok lesz a fillerből vagy nagyon hülye irányba megy el az anime, akkor abbahagyom. De mivel alapvetően toleráns vagyok a fillerekkel kapcsolatosan, ezért arra is számítottam, hogy sokáig fogom nézni. Végére is értem. Inkább a végével voltak problémáim, ugyanis ahogy elrontották ezt az animét, azt tanítani kéne. A háború is rettenetesen unalmas volt, konkrétan olyan gondolatom volt, hogy ha a háború a valóságban is ennyire unalmas dolog, akkor nemcsak azért értelmetlen, mert emberek halnak meg teljesen hiába, hanem sokkal hasznosabban is el lehetne tölteni a mindennapokat. Meg amit furcsálltam, hogy a 480. rész körül, amikor vége lett a háborúnak, elkezdtek egy új történetet. Az, hogy Sasuke merre jár, az még lehetett volna érdekes, mert láthatjuk, hogy miken ment keresztül, esetleg feltétlezhetjük, hogy azáltal fejlődik a jelleme, és megérti Naruto küldetését, és békében fognak egymás mellett élni. De ez sem tűnt olyannak, hogy ezt be tudják fejezni 20 rész alatt, ráadásul beletenni még Shikamaru történetét, na ez már tényleg nem kellett volna. Igazából semmit nem tett hozzá a végkifejlethez, és maga a történet sem volt olyan innovatív, progresszív, semmilyen szempontból, hogy az oda nagyon kellett volna. Mindezek mellett kiszámítható volt, tudható volt, hogy mi lesz a vége. Úgyhogy az már oda nagyon nem hiányzott.

Tudható volt, hogy Naruto és Hinata lesz a férj és feleség, és ezzel végül teljesül Hinata nagy álma. De én azt hittem, hogy lesz egy folyamat, hogy Naruto úgymond "meglátja" Hinatát, észreveszi, beleszeret, és ebből lesz a házasság. De hogy semmi előzmény, csak kész tények elé állítja az anime a nézőt, hogy Naruto és Hinata házasságra készül, az több, mint kiábrándító. Egyáltalán nem jött át a vége. Az érződött, hogy vége lesz animének, de az egész oldott hangulatából, meg hogy mennyire örül mindenki Naruto esküvőjének, mindenki izgatottan készül, semmi nem jött át, mert annyira hirtelen jött az egész, nem volt folyamata a dolognak. Mellesleg az utolsó részben sem tűnt szerelmesnek Naruto, sokkal inkább tűnt annak, hogy valaki kitalálta, hogy összeházasodnak, de mivel Naruto kedveli Hinatát, ezért nincs ellenére a dolog. Meg Sasuke "visszatérését" sem verném annyira nagydobra, mint amekkora drámát csináltak belőle, ahogy olvastam visszaemlékezéseket a Narutóval kapcsolatosan, amikor véget ért a sorozat. Volt utalás rá, mert Sakura kapott üzenetet tőle, és a mosoly utalás lesz rá, de mivel úgy sejtem, hogy a Boruto is olyan lesz, hogy egyből Naruto fiának kb. 10-11 éves korában kezdődik (vagy fiatalabb, fogalmam sincs, hogy hány éves lesz, amikor elkezdődik), ezért annak sem látjuk a fokozatát. Főleg, hogy az üzenet arra is volt utalás, hogy ha Sasuke visszatér, tárt karokkal fogadja Sakurát. Orochimaru pálfordulása viszont rettenetesen tetszett. Ő volt ugyanis az egyedüli, akit, mint negatív főhős komolyan vettem. Kabutóra csak mint egy elmebeteg gondoltam, akit meg kell állítani, és elzárni a társadalomtól. De Orochimarut komolyan félelmetesnek tartottam, akit a sátán hozott a világra. Ő a félelmetességében elképesztően tehetséges shinobi volt, aki a képességeit gonosz célokra használta fel. De a tudása lévén elképesztő hatalma volt. És talán a tudása, kutatásai lévén öntudatlanul is tiszteletet váltott ki belőlem. És hihetetlenül megörültem annak, hogy ugyan nem tudom mitől (ez is rejtély), de hirtelen segítő lett a háborúban.

Amin gondolkodtam a sorozat nézése közben, hogy Naruto miért akarja ennyire visszahozni Sasukét. Helyesebben: Lehet-e értelmet adni annak, hogy visszahozza. Azt értem, hogy megígérte Sakurának, hogy visszahozza, és hogy a japánoknak az ígéret az adott szó, szinte szent, de egy idő után azt lehetett érezni, hogy inkább arra megy ki a játék, hogy Naruto inkább, mint barátja akarja visszahozni Sasukét. És hogy ezért bármit megtenne. Ez azért problémás, mert azt az érzetet kelti, hogy nem tiszteli Sasuke döntését. Nem érdekli, hogy ő mit akar, visszahurcolja őt, ha az életébe is kerül. És akkor felmerül a kérdés, hogy ha tényleg a barátjának tartja Sasukét, miért nem képes tiszteletben tartani a döntését, és elengedni? Ha Sasuke úgy dönt, hogy Orochimaru szolgálatába áll, és rossz célokra használja az erejét, akkor tegye. Ha majd árt vele másoknak, majd "elbeszélgetünk" vele. A szeretet ott kezdődik, hogy tiszteletben tartom a másik döntését, és ha el akar menni, akkor elengedem. Ha vissza akar térni, akkor visszajön, és örülünk egymásnak. De az anime ezt nem mutatja meg, mondjuk azt igen, és ez nevezhető pozitívumnak, hogy végül ugyan visszatér, de nem Naruto hatására. Hanem a vele megélt történések hatására.

És van még néhány dolog, amiről nálam sokkal okosabbak beszéltek. Ebből egyet emelnék ki, méghozzá, hogy Naruto hatni akar mindenkire, mindenkit jó útra akar téríteni, aki rossz úton van. És érdekes, hogy mindenki jó útra tér. Emlékezzünk vissza Pain-re. Ebből a szempontból nagy hazugság az anime, mert azt mutatja, hogy csak egyetlen igazság létezik, és aki nem aszerint él, az rossz úton jár. De itt van Naruto, aki elbeszélget a rosszak fejével, és ők mind jó útra térnek. Ez azért hazugság, mert mindenki máshonnan érkezik, mindenki más tapasztalatokat él meg az életében, és mindenki azokat másképp dolgozza fel. Így alakul ki a saját értékrend, amin adott esetben nagyon nehéz változtatni. Ne is akarjunk senkit megváltoztatni, legfejlebb beszélgessük el vele, és ha hitelesek vagyunk számára, formálhatjuk a jellemét. De az hogy lehet, hogy aki egy egész falut le akart rombolni, egy komoly harc után odamegy hozzá Naruto, aki jobb belátásra bírja, és hirtelen megbán mindent, amit tett? Ezzel szemben nagyon jó az Akatsuki jelenléte a sorozatban, mert kiválóan megmutatják azt, hogy ők is világbékét akarnak, csak másképp. Mivel nekik más tapasztalatuk van az élettel kapcsolatosan, más élmény érte őket, ezért a békét is másképp képzelik el. Nem egészen úgy, ahogy Narutóék, és emiatt ellenségek. Jó, persze, a mi szemszögünkből ők gonoszok, mert úgy gondolják, hogy bizonyos áldozatokat kell meghozni a békéért, akár emberi életek árán, de mindenképp eltávolítani azokat, akik hozzájuk képest másképp képzelik el a békét. Persze meg is kapják a magukét, de azt fontos látni, hogy ők a maguk szemszögéből jót tesznek. A maguk szemében ők a jó emberek, és ők azok, akik tudják az igazságot, ők lesznek a megmentők, akik elhozzák a békét. Ez a fajta kontraszt tetszett.

Tehát vannak problémák a Narutóval, ennek ellenére azt gondolom, hogy egy nagyon jó anime volt. Sőt, számomra a legjobb shounen. Mert itt volt jelentése a harcoknak, nemcsak az erőfitogtatás (az is), de a jelentésük miatt jobban átéltem az adott harc jelentőségét. A háttérzenék is eszméletlen jók voltak, a zene a hihetetlen erőssége az animének. Bár az openingek és endingek közül a hajamat téptem akkor, amikor valami női előadó próbált meg érzelgősködni. Nem szeretem, ha egy shounen animének női előadó énekel dalt. Nagyon kevés a kivétel, ilyen üdítő kivétel például a Yu Yu Hakusho opening. De Mawatari Matsuko dalai az animének klasszikusnak számítanak a japán könnyűzenében. Visszatérve a Narutóra, én 8 pontra értékeltem az animét, és azt gondolom, hogy mindent egybevetve a 7-8 pont reális neki. Nem egy My Anime List profilt láttam, amikor 10 pontra értékelték a Naruto Shippuudent. Ebben az esetben merek általánosítani, és nyíltan vállalni a véleményemet, hogy akinek ez a tökéletes anime, annak vagy ez az első animés élménye, vagy egyfajta értékválságban szenved... már ha szenvedésnek éli meg. A sok baki és filler miatt soha nem lesz 10 pontos ez az anime, arról nem is beszélve, hogy más animék komolyabb mondanivalót jelenítenek meg sokkal progresszívebben.

Elkezdem nézni a Borutót, de mondják, hogy ezt már teljesen felesleges csinálni, mert rettenetes. Más cég is készíti az animét, meg az egész teljesen más, sokkal rosszabb. Pár rész után nyilatkozni fogok róla.

Hőálló MondoCon - 2018. nyár

Ismét MondoCon. Jó buli, szeretjük, de szerintem most ez is inkább elemzős lesz, semmint élménybeszámoló feeling, de azért igyekszek valami jót összehozni.

SZOMBAT

Főleg, hogy szombatra virradó éjjel eléggé keveset aludtam. Van az, amikor azért alszok keveset, mert valami nagyon nyomaszt, és nem hagy aludni, és van az, amikor annyira jól alakulnak a dolgok, annyira lelkesít, hogy minek aludjak, amikor dolgom van? Szerencsére az utóbbi eset áll most fent, bíztam is abban, hogy most mindennél jobb lesz a MondoCon, csak hát szinte egész nap éreztem, hogy nem aludtam semmit.

Mivel korán ébredtem, még otthon ténykedtem, rendezkedtem az új albérletben. 9 óra után néhány perccel indultam el, a 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, innen majd 40 perces séta eljutni a Hungexpóig. Tettem fel a telefonomra videót, azt néztem. Na nem animéset, hanem konkrétan az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem. Akárhányszor nézek meg egy-egy adást, ugyanúgy élvezem, mintha először nézném. Ezzel el is voltam, míg oda nem értem. Meglepett, hogy őrök az asztaloknál, és belenéznek a táskákba. O_O Már megint szúró-vágó szerszámok? Hát lessenek bele, ha jól esik nekik, nekem nincs mit titkolnom.

Ezzel megvoltunk, mentem is fel a karaoke terembe. Elég hamar odaértem, még el sem kezdték. Sőt csodák csodájára most 15.-16. voltam a listán feliratkozáskor, mint szoktam, hanem második. A Naruto Shippuuden egyik endingjét választottam, a MOTHER-t. Ez az egyetlen Visual Kei dala a Narutónak, ha jól tudom, a MUCC énekli. Nem vagyok híve a műfajnak, a dalnak a szövegével sem tudok feltétlen azonosulni, de valahogy hallgattatja magát a dal, és annyit hallgattam, hogy megcsináltam belőle a kfn-t. Közben próbálgattam a dalt, és ment. Most is ment, csak a levegővétellel volt komoly probléma, illetve azt éreztem, hogy a legmagasabb hang nem jön ki, ezért nem kísérleteztem vele. Az első dal amúgy érdekes volt, amit énekeltek, mert a Kuroko no Basukét most nézem, pont azt az openinget énekelte valaki, ahol most tartok az animében. Vicces volt hallgatni, az animét meg ajánlom mindenkinek, a legjobb, legszórakoztatóbb sportanimék egyike, melyet valaha láttam. Amúgy Narutóból vasárnap jubiláltam, ugyanis elértem a Shippuuden 300. részét.

Annak ellenére, hogy nyár van, sokan jelen voltak a karaokés csapatból. ToumeiNi, Roni és Narumi nem voltak. Örültem mindenkinek, csak mivel éreztem, hogy keveset aludtam, nem voltam annyira kommunikatív. Ráadásul nagyon éreztem, hogy meleg van, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem éreztem annyira jól magam szombaton. Így némileg eseménytelenül telt el a nap. Mai volt az, akivel sokat beszélgettem. Nem is ismertem fel őt az elején, mert új frizurát varázsolt magának, és némileg másképp nézett ki, mint ahogy megszoktam. Csak a versenynél ismertem fel, amikor Mazsibazsival duettezett. Jók voltak, kár, hogy nem lettek helyezettek. Az mondjuk várható volt, hogy Waka és Superion fognak nyerni, mert hihetetlenül jó dalt választottak, és nagyon jól előadták együtt, teljes volt az összhang. A második és harmadik helyezettre nem emlékszem. Igazság szerint nem nagyon figyeltem a versenyre, mert a Mario Kart: Super Circuit-tal játszottam Nintendo 3DS-en. Az utóbbi időkben nagyon beindult nálam a játék, jó eredményeket érek el benne (pedig az egyik legnehezebb Mario Kart), és inspirált vagyok abban, hogy egyre jobb legyek benne.

A második dalt lelkesedésből énekeltem el, de félig tévedés volt. Ez a .hack//Roots-ból volt a Boukoku Kakusei Catharsis. Írtam most néhányszor az ALI PROJECT-ről, igazából nagyon sokáig képtelenségnek gondoltam, hogy ALI PROJECT-et énekeljek. Néhány női előadóval úgy vagyok, hogy azt férfinak is el lehet énekelni, jól áll nekik. De az ALI PROJECT ezt a határt nagyon túllépi, de nemrég gondolkodtam el azon, hogy el lehet énekelni a magam módján ezeket a számokat. Nem volt rossz, de tévedés azért volt, mert nagyon gyors dal, és belebotlott a nyelvem, meg a levegővétel... Ez az egyik ok, ami miatt problémásak számomra a gyors dalok.

Még a verseny előtt tudtam, hogy nem kerülök sorra, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek szétnézni a konzoloknál, meg a vásároknál. Nem örülök az új helynek ahol van, mert bejutni könnyű oda, de maga az épület akkora hatalmas, hogy nem találom azt a bejáratot, ahol bejöttem. Máshol jövök ki, és kereshetem, hogy hol van a főépület. A vásáron jó szokásnak megfelelően rengetegen voltak. Nem terveztem vásárolni semmit, még akkor sem, amikor szétnéztem a konzolos cuccok között, hogy mennyi menőség van: Pólók, bögrék, poharak, kulcstartók, kitűzők, plakátok. Akármennyire is inspiráltak, még nem lehet. De amikor a plakátok között megláttam, hogy van Super Mario Bros. 3-as, azt már nem hagyhattam ott. Nekem EZ KELL! A Super Mario Bros. 3 nem csupán a gyerekkorom, hanem az életem. Ha meghalok, temessék mellém a játékkazettát is. Megvettem, 1.500 forint még megfelelő volt. Rettenetesen örültem neki, ez lesz a retro részlegem legékesebb gyöngyszeme, a TV fölé lesz kitéve. Hordozgattam is magammal, mint egy kincset. Amikor megmutattam pár embernek, otthon neten keresztül is, már jelentkeztek érte, hogy mondjam meg szépen a címemet. Nem úgy van az.

Egyre több ilyen videojátékos relikvia lelhető fel Magyarországon, ami mindenképpen örömteli. Gondolom, hogy a fellendülő eSport iparnak (nevezhetjük így) köszönhetően egyre többen érdeklődnek a videojátékok felől, egyre elterjedtebbek az ingyenesen játszható játékok. Elsősorban a Geek Corner-nél (valaha Holdfény) menőségeket találni, náluk van a legtöbb, de a videojátékbolt.hu-nál is érdemes szétnézni, valamint a WestEnd-ben a Story Shop-ban is van néhány videojátékos relivkia, de megítélésem szerint itt meglehetősen drágák. Ezeket nézegetve a MondoConon, nagyon inspiráló volt, korábban is volt olyan gondolatom, hogy be lehetne ezekből folyamatosan vásárolni, és menő lenne videojátékossá tenni a lakást, ahol lakok, ez most megerősödött. Természetesen mindenféle van. Plakát mellett volt bögre, pohár, póló, kulcstartó, kitűző, társasjáték, és a jó ég tudja mi, egyik menőbb, mint a másik.

Amúgy a konzolrészleg erős volt a MondoConon, bár inkább a trendi PC játékokra voltak kihegyezve. Volt PlayStation 4, XBOX ONE is, egyetlen Nintendo Switchet láttam, rajta Mario Kart 8 Deluxe-szel. Ez mondjuk jó volt, jó nagy ívelt TV-re volt rácsatlakoztatva. Meg egy Super Nintendo Classic Mini-t szúrtam ki a bejáratnál, ezen játszottam egy kis F-Zerót. A retro részlegnél pont a Nintendo 64 TV-je nem működött, pedig vittem volna a Mario Kart 64-et. Na nem el, hanem játszottam volna rajta. Akartam szólni az illetékesnek, de nem találtam ott senkit. Retróknál volt még PlayStation 2, Sega DramCast, XBOX, meg a kamu konzol is. Voltak kormányos autóversenyjátékok is, kettőnél Formula 1 2017 volt. Az egyiket kipróbáltam, de valami rettenet volt. Kétszer azért diszkvalifikáltak a versenyről, mert induláskor a fékezés gombot nyomtam... És hát milyen versenyző az, aki fékezéssel rajtol? Azt hittem, hogy azzal adom a gázt. Aztán rájöttem, hogy a másikkal, de utána is borzasztó volt. Hát nem egy Mario Kart, az biztos. Teljesen realisztikus autóverseny, és nem olyan, hogy végig adni kell a gázt, és akkor nyerünk, hanem tényleg... Látszik, hogy nem játszottam ilyen játékkal soha. Az első kanyarnál be a kavicságyba, és a kocsinak annyi. Hát nem én tenném világbajnokká Sebastian Vettelt. ^^' Vele játszottam. Na mondtam magamban, ha egy nagymenővel leszek, akkor biztosan menni fog a játék. Hát nem ezen múlik. Amúgy a játék teljesen jó, és szeretem a Forma 1-et, úgyhogy mindenképp megérte. A játékom volt borzasztó. ^^'

Teljesen jó a konzolrészleg, csak az a rossz, hogy áttették másik épületbe, amit nehezebb megtalálni. Pontosabban bejutni könnyű, de soha nem találom azt a bejáratot, amin bejöttem, és mindig másikon megyek ki. És mire onnan visszatalálok a főépületbe...

Visszamentem a karaoke terembe, már javában ment a verseny. Nem sokkal utána énekeltem ismét. Ismét .hack//Roots, ismét ALI PROJECT, de most a Suigetsu Kouka. Ezt valami isteni érzés volt énekelni. Lassú dal, ezért jobban el tudok merülni benne érzelmileg, és úgy érzem, hogy ezáltal jobban át is tudom adni. Szeretem ezt a számot, hihetetlenül különleges atmoszférát áraszt magából. Nem utolsósorban egyike azon nagyon kevés ALI PROJECT számoknak, melynek szövegében nincs se halál, se vér, se pokol, hanem teljesen pozitív és szép szövege van. Mert az énekesnő ilyet is tud. És akkor varázsol. Nagyon jól éreztem magam éneklés közben, és bízok abban, hogy ez átjött.

Visszamentem a konzolokhoz levegőzni. Összetalálkoztam Wakával, velem tartott. Sok PC volt MMORPG-vel, League of Legends meg a jó ég tudja micsoda, volt néhány PlayStation 4, XBOX ONE, viszont Nintendo Switch-et csak egyet láttam kiállítva. Az legalább jó nagy ívelt kijelzős TV-hez volt csatlakoztatva, ott lehetett játszani a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Előtte Forma 1-eztünk. Volt néhány XBOX ONE kiállítva kormánnyal, közülük kettőn lehetett Forma 1-ezni, és mivel Waka és én is szeretjük, ezért kipróbáltuk a játékot kormánnyal. Hát, látszik, hogy teljesen más realisztikus autóverseny játékot játszani, itt sutba várhatom minden Mario Kartban szerzett tudásomat, ide teljesen más képességek kellenek, amik nincsenek meg nekem. Sebastian Vettelt választottam, azt gondoltam, hogy ha egy olyan autóversenyzőt választok, akinek jó kocsija, azzal én is jó leszek. Nem úgy van az. Egyáltalán nem ismertem az irányítást, kétszer azért lettem kizárva a versenyből, mert fékezve akartam elindulni. És hát milyen autóversenyző az, aki fékezve rajtol? Mire rájöttem, hogyan kell adni a gázt. De onnantól sem ment simán a dolog. Az első kanyarnál nem fékeztem, bele a kavicságyba, és már menthetetlen volt. Ripityára tört a kocsi. Aztán inkább átadtam Wakának, hadd játsszon ő is. Arra nem emlékszem, hogy játszott, mert volt egy kis holtpont, és majdnem elaludtam a földön. Amikor végzett, akkor mentünk át a Nintendo Switchhez Mario Kart 8-azni. Ez most azért nem ment, mert itt is többször majdnem elaludtam, és ilyen utolsó helyek valamelyikén végeztem. Nem is játszottam sokáig, ezután a retro konzolokat néztük meg. Volt itt is választék, volt PlayStation 2, XBOX, Nintendo 64, Sega DreamCast és kamu konzol is. A Nintendo 64-ben Mario Kart 64 volt, és pont az a TV nem működött, és sehol nem volt senki, akinek lehetett volna szólni. Egyáltalán, eléggé szabadon voltak ott a konzolok...

Na mindegy, annyira nem foglalkoztatott, mentem aztán vissza a karaoke terembe, waka másfele ment. Az mondjuk meglepetésként ért, hogy azért énekli valaki Nagy Ferótól a 8 munka dalt, mert hogy szívás az élet. Legyen, ha így látja jónak. Effektíve nem tiszelem Nagy Feró munkásságát, mert ugyan a való életre reflektálnak a dalszövegei, de amit nem szeretek benne, hogy teljes legitimitást ad a "szar az élet" gondolatának, hogy teljesen rendben van az, hogy te frusztrált vagy emiatt, hiszen ez az élet rendje. Persze, lehet így is gondolkodni, de én inkább azt mondanám, hogy az élet egy örökös harc, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha ezt sikeresen megvívtuk, és mindent beletettünk az adott napba, akkor nyugodt álmunk lesz éjszaka. Ezért megéri harcolni. Aztán, hogy van valaki, akit nem tanítottak meg harcolni, ehelyett a másikra mutogat, az már az illető magánügye. Amúgy negyedjére is lassú balladát énekeltem, méghozzá Ohmi Tomoe: Utakata dalát. Ezt is nagyon jó volt énekelni, kifejezetten átéreztem a dal hangulatát. Amikor lementem, Mai mondta, hogy a mögötte levő lányok kifejezetten aranyosnak találták az előadásomat. Igazán kedves és zavarba ejtő. ^^

Meglepően korán kezdődött a Late Night Karaoke, már 18 órakor. Ezt én nyitottam meg, méghozzá a Slayers-ből a Reflection dallal. Ezt annak emlékére, hogy ez volt egyike azon Hayashibara Megumi daloknak, mely nagy hatással volt rám, amikor megismertem. Akkor szinte egész éjjel csak ezt hallgattam. Ez sem volt annyira jó, mert a gyors részek itt sem mentek, ráadásul elfeledkeztem a Bridge dallamáról. Viszont jellemző a '90-es évek anison zenéjére, hogy a háttérvokál az átlagosnál jobban hallatszik. Próbáltam előidézni a fejemből, hogy van a Bridge dallama, de annyira elnyomta a háttérvokál hangja, hogy feladtam, és inkább énekeltem a vokál dallamát. De a refrénnel és a versékkel ezen a téren nem volt gond. Elvoltam, de maga az ének inkább a felejthető kategóriába tartozott. Még egy kicsit ott maradtam, de igazából nem szerettem volna végig maradni, mert már igencsak fáradtnak éreztem magam. De egy előadás zavart el a karaoke teremből, egy fiú és egy lány énekelték az Evanscence-től a Bring me to Life című dalt. De hogyan... 2006 ősze óta járok AnimeCon-ra, 2009 nyara óta figyelem a karaokét komolyan, de ez az előadás volt az összes közül a LEGMOCSKOSABB, LEGALÁVALÓBB, LEGUNDORÍTÓBB, amit eddig valaha hallottam! Semmi hangjuk nem volt, elröhögték az egészet, ami különösen fájdalmas annak fényében, hogy érzelmileg nagyon komoly dalról van szó. És ebből a szempontból konzervatív vagyok. Nem feltétlen az én világom a dal, de mivel átérzem a súlyát, ezért nem bocsájtom meg, hogy elbohóckodták az egészet. Nem is bírtam végighallgatni, nyúlcipő, karaokésoktól elköszöntem, élmény volt velük a nap, de nekem itt már nincs dolgom.

Elsétáltam Kőbánya alsóhoz, és 151-es busz vitt haza. Itthon még kicsit ténykedtem, aztán már aludtam is.

VASÁRNAP

Szerencsére 8 órát aludtam, így teljesen kipihenten ébredtem. Semmiképp nem akartam ott vásárolni kaját, ezért itt csináltam magamnak. Az kész lett, összekészülődtem, és indultam. Már szinte köszönünk egymásnak a 151-es busszal, annyit szállít engem. A tegnapi közel 40 perces sétát ismételtem meg, mire eljutottam a Hungexpóig. Ott ma is ellenőrizték a táskát. Nem bírtam ki, gondoltam, rákérdezek, mégis mit keresnek ekkora hévvel? Alkoholos italokat és üvegeket. Az én műanyag flakonos üdítőim simán átjöhettek... Mert PET palackban nem lehet alkoholos italt tárolni... Ki az, aki azért megy MondoCon-ra, hogy berúgjon? El is gondolkodtam, hogy melyik a viccesebb. Ez az alkoholos ellenőrzés, vagy anno az AnimeCon szabályzatában volt olyan, hogy verekedés színlelése tilos. Azt is, de megnéztem volna, hogy ki az, aki verekedést színlel.

Mindegy, nem az én dolgom. Gondolom, volt rá példa, hogy valaki részegen zaklatott valakit, erre ez a dolog. Nekem az a dolgom, hogy felmenjek a karaoke terembe, és jól érezzem magam. Jobb is volt, így kipihenten. Mondtam is magamban, hogy bár ma lenne Late Night Karaoke, mert kipihenten jobban éreztem magam. Jobban is beszélgettem ma a többiekkel. John akarta velem elénekelni a GARO szériából a B.B. dalt, de olyat nem vállalok be, amit biztosan nem tudok. Ő egymaga bevállalta, jó volt hallgatni, de ennyi. Lenne JAM Project dal egyébként ami bevállalnék, és az jó eséllyel sikerülne is, csak nincs belőle a kfn. Őszre megcsinálom szerintem.

Ma csak egy dalt énekeltem, ez pedig a Saber Marionette J-ből az I'll be there volt. Ez egy kifejezetten vidám, lassú, kellemes lüktetésű dal, jól is éreztem magam, miközben énekeltem.

A Zenei Tippmix szokás szerint vasárnap volt. Érdekes volt, természetesen sok volt az olyan anime, amiről még csak nem is hallottam. Hát akkor lássuk. Aminek nagyon örültem, hogy sikerült megtalálniuk azt a két FLOW számot, amit a legjobban szeretek. Naná, hogy tudom, hogy melyik anime, videojáték dalai. Aztán volt külön GRANRODEO kategória. Annyira nem ismerem az együttes dalait, de azt tudom nagyjából, hogy mely animéknek énekeltek dalokat, és azért volt könnyű, mert olyan animék voltak a választási lehetőségek között, melyekről tudom, hogy nem énekelt dalt a GRANRODEO, így kizárásos alapon ment a dolog. Eszembe jutott, hogy van két FLOW × GRANRODEO duett dal, és milyen menő lenne, ha legközelebb lenne FLOW kategória. Az jobban megy, a FLOW dalokban jobban otthon vagyok. Sőt, mivel sokan egy kalap alá teszik a FLOW-t és a JAM Project-et, ezért eszembe jutott, hogy miért is ne lehetne JAM Project kategória is. Igazán nagyon örülnék neki. Viszont a GRANRODEÓs lehetőségek közül hiányoltam a Kuroko no Basukét és a Togainu no Chit. Mindkét animének emlékezetes dalokat énekeltek. Amúgy kezd hatása lenni annak, hogy aktívan nézek animéket, ugyanis több dalt onnan találtam ki, hogy nemrég láttam őket. Így ismertem fel például a No. 6-et is. Annak olyan jellegzetes openingje és endingje van, hogy száz közül is felismerem. Jaj meg a Gakuen Babysitters, hihetetlen kellemes érzést ébreszt az az anime, annyira aranyos volt. Összességében ez jó összeállítás volt.

Maradtam egészen 16 óráig, de több dalra már nem iratkoztam fel. Tényleg kár, hogy nem ma volt a Late Night Karaoke, bírtam volna tovább, de semmi pénzért nem maradnék a japán és koreai zenei videókon sikítozó kislányokat hallgatni. Állítom, hogy Case-ék már azért szervezik ezt, mert élvezik a kislányok sikítozásának hangorkánját. Én mindenesetre mentem haza, mert ha már ilyenkor véget ért, akkor megnézem a Foci VB döntőjét. Legalább négyévente tettessem, hogy focista vagyok, amúgy egyáltalán nem érdekel a labdarúgás

És utólag tudtam meg wakától, hogy 3. lettem a Zenei Tippmix egyéni kategóriájában. Nem is hittem volna, hogy ilyen jó eredményt értem el. O_O Mondjuk feljebb írtam, hogy miért ment jobban, valamint a másik oldala a dolognak, hogy nem egyéniben játszanak az olyan mélyotakuk, mint 8 vagy John, akik minden anime minden zenéjének minden mozzanatát tudják. Így jobb eséllyel indulok egyéniben. Hát ennyivel. De azért megvárnám a végeredmény táblázatát, hogy lássam, hogy valójában hány ponttal nyertem a 87-ből, és milyen volt a mezőny.

Összességében a rohadt meleg ellenére a karaoke teremben nagyon jól éreztem magam, és azért fogok járni, mert vannak emberek, akikkel csak itt tudok találkozni, és értük megéri járni. Sőt, ha minden jól megy, az őszi MondoCon különleges lesz.