4 rendezvény 1 helyen

Ezen a hétvégén igencsak zsúfolt volt a Hungexpo épülete, ugyanis 4 rendezvény is volt a különböző épületekben:

• Budapest Comic Con 2024
• Board Game Expo
• OGEX 2024
• KoreaON

Még a békéscsabai OGEX-en kaptam meg az 50%-os Comic Con belépőjegy kupont, amit az előttem lévő férfi pörgetett ki magának. Ő nem jár Pestre, nekem meg jól jött, ezért megbeszéltük, hogy cserélünk: Amit én kipörgetek, az az övé. Én meg felirattam az E-mail címemet, ahova küldhetik a kupont. Ez idővel megérkezett, és hétvégi normál bérletet terveztem venni magamnak, de azok a fránya apró betűs részek... Csak normál jegyre válthatom be a kupont. Annyira nem érintett mélyen, mert annyira nem érdeklődök a képregények iránt, így nekem bőven elég az, ha szombaton elmegyek, megnézek mindent. Így gyakorlatilag pont annyiért vettem meg a jegyet, amennyiért megéri nekem.

Ennyi előzmény után lássuk is a szombati napot. A 7.20-as vonattal mentem fel Pestre. Rendben megérkezett 9.50-re a Keleti pályaudvarra. Innen metróval a Pillangó utcáig, és a szokásos hosszú séta a Hungexpóig. A bejáratnál eléggé megilletődtem a hatalmas sor láttán. Mikor jutok én be?

Aztán láttam, hogy az OGEX-re teljesen szabad a bejárás, és mivel ide is regisztráltam, ezért úgy voltam vele, hogy előbb szétnézek az OGEX-en és később, ha majd elfogy a sor, megnézem a Comic Con-t is. Kiderült, hogy ez volt a legjobb ötlet, ugyanis az OGEX felől és át lehetett menni a Comic Con helyszínére. Teljesen szabad volt, semmi sor nem állt. Bemutattam a jegyemet, és gyakorlatilag ingyen átjutottam. Hát így is lehet csinálni.

Azért volt mit látni az Comic Conon is, mert annyi üzlet volt jelen, hogy ezek kínálata is lekötötte egy darabig a figyelmemet. A mangák mellett minimális az a képregény, ami érdekel. Garfield magazint gyűjtöttem, és igazából, ha lenne most is emberi áron, akkor folytatnám a gyűjtést. De most ott tartunk, hogy még a normál ára is kriminális, nemhogy a régi, gyűjtői példányok. A másik, amit gyűjtöttem gyerekkoromban, az a Donald Kacsa magazin. Ezzel is úgy vagyok, hogy gyűjteném, de tényleg nem a képregények vannak most nálam prioritásban. A Donald Kacsa magazin mélyítette el a Disney iránti rajongásomat, amit a SNES-es The Magical Quest: Starring Mickey Mouse játék indított el nálam. Most nézem az árakat az Antikvárium oldalát, egyelőre nem kerülnek vissza prioritásba a képregények...

Ami feltűnt a vásárokon, hogy csak egyrészt sokkal több budapesti üzlet van itt jelen, mint mondjuk a MondoConon. Ez azért örvendetes, mert csak eredeti, hivatalos cuccokat lehet így itt venni. Sajnos a MondoCon arról is hírhedt, hogy elég sok ott a hamis, bootleg cucc, ezért ott nagyon meg kell nézni, hogy mit veszel meg. Itt, a Comic Conon viszont úgy láttam, hogy minden eladó cucc eredeti, licenszelt termék volt. Persze ez önmagában nem ösztönöz vásárlásra. Illetve tévedek. Az egyik üzlet árult tematikus UNO kártyapaklikat (Super Mario, Harry Potter, Star Wars, stb.), azok hamisak voltak. Amin elgondolkodtam, az a Bűnös beszélgetések 2 koreai manhwa (ha már Korea is képviselteti magát ezen jeles hétvégén). Akciós is volt, de megnéztem a kiadó weboldalán, bármikor megvehetem magamnak 3.000 forintért. Megvan az első kötet, és igazából egész jó. Bár kiszámítható a történet, de jó a vezetése. Igyekszik a "manhwaka" (így hívják a koreai manhwarajzolót?) annyi információt elhinteni, hogy bár lehet tudni, hogy mi következik, mégis fenntartja az érdeklődést. És furcsa, de az gyilkos által elmondottak mellett pont az LMBT-címke ad erős sugallatot arra, hogy mi a gyilkosságok indítéka. Érdekes, mindenképp fogom olvasni.

Kint volt a Nintendo is egy hatalmas standdal. Sokkal több konzollal voltak jelen, mint korábban. Viszont a promóterek közül senkit sem ismertem fel. Úgy tűnik, nem a megszokott csapat volt jelen. De úgy láttam, hogy volt forgalom a Nintendónál, érdeklődnek az emberek új játékok iránt is.

A Board Game Expo társasjáték részlege is hatalmas volt. Sok társasjátéknak volt saját asztala, ezeket ott ki lehetett próbálni, játszani. Igazából ennél a részlegnél is inkább csak érdeklődő voltam, mert társasjátékok terén aztán már végképp nem ismerem az aktualitásokat. Ennek ellenére egy ideje szemezek már egy társasjátékkal. Kint volt a Metagame is, nekik megvolt az a Naruto: Ninja Arena játék, ráadásul 5000 forintért. Korábban 10000 forintért láttam, és egy kicsit szívtam most is a fogam, ugyanis a weboldalon is a magasabb áron adják. Azt gondoltam, hogy lemaradtam egy ajánlatról, amikor láttam, hogy angol nyelven is kapható a játék, és az 5000 forint. Nem emlékszem, hogy információk milyen nyelven voltak hátul, de jó eséllyel az angol nyelvű volt ott kint.

De tényleg teljesen ismeretlen terep számomra a társasjáték. Poénból részt vettem egy Kahoot játékon is: egyetlen helyes válaszom volt, de azt is puskáztam az előttem lévőről. Aztán valamit megnéztem a telefonról, és amikor vissza akartam térni a Kahoot-ra, kidobott a játékból. Hát erről ennyit. Egyébként sem tetszett, mert valami 40 kérdés volt, és 90 másodperc volt a válaszidő... Egy idő után egyébként is elmentem volna.

Az OGEX Budapesten jelentősen ki volt bővítve. Bár elégedett voltam a békéscsabai állomással is, úgy voltam vele, mint első geek rendezvény a városban, nagyon is jó volt, de a budapesti hatalmas volt. Több színpad volt, játékkal, beszélgetésekkel. Itt találkoztam régi barátommal SirLL-lel (fiúkori nevén Light Lugia). Jók ezek a találkozások hosszú idő után, ugyanott folytattuk a beszélgetést, ahol évekkel korábban abbahagytuk. Vele töltöttem az időt, amíg jelen volt a rendezvényen.

Vele tekertem a Nissin szobabiciklijén. A MondoConos hibámból tanulva lassabban kezdtem, hogy nehogy ne legyen lábam a végére. Bíztam abban, hogy LL elfárad egy idő után, de nem fáradt, úgyhogy rákapcsoltam. Főleg akkor, amikor szólt a hostess csaj, hogy már csak másodpercek vannak hátra. Itt tudtam meg, hogy amikor nagyobb sor van, akkor csak 2 percig versenyeztetnek, nem 3 percig. Bár nagyjából egálban voltunk, de belehúztam. Végül LL nyert, de azzal, hogy pont az utolsó pillanatban nőtt a "távolság mérője". Neki 1,4 km, nekem 1,3 km volt. Olyan hátizsákom már egyébként is van, úgyhogy valószínűleg egyébként is neki adtam volna. Eleinte nem akarta a másik játékot játszani, de végül rávettem. Óriási evőpálcikákkal kellett beletenni a hozzávalókat egy hatalmas Nissines pohárba. Mind a ketten egyből a Játék határok nélkülre asszociáltunk. 1997-ben a 4. elődöntőben volt egy olyan játék, ahol hatalmas evőpálcikákkal kellett a hatalmas hozzávalókat egy hatalmas tálba belehelyezni. És hogy még nagyobb legyen a hasonlóság, egy kínai étteremben játszódott az a játék. Úgyhogy, ha kicsiben is, de egy Játék határok nélkül játékot játszottunk. Nagyon nehéz volt: A hónom alá téve a két hatalmas evőpálcikát próbáltam a hozzávalókat összegyűjteni, de folyton kicsúsztak az evőpálcikából. És mire nagyjából ráéreztem, hogy kell csinálni, LL végzett is. Így utcahosszal nyert előttem, ahogy Gundel Takács Gábor fogalmazott. Jó játék volt.

Ezután mentünk a szerencsekerékhez, kipörgettünk magunknak egy-egy ajándékot, majd a KoreaON részlegében néztünk szét. Az előadások érdekesek voltak, volt egy nagy elárusítóhely, mindenféle koreai étkekkel, viszont a workshop lehetőséget kevésnek tartottam. Nem tudom, mennyi helyet használhattak fel a KoreaON-nál, de elég nagy hely tátongott üresen. Azt gondolom, hogy sokkal több érdekességet meg lehetett volna mutatni a koreai kultúrából. Ahogy elnéztem, a legnagyobb részét a koreai írás, rajz tette ki, de érdekesek voltak a kiállított népi hangszerek is. Ezek maradtak meg, illetve természetesen volt egy kis Kpop részleg is. Igazából csak szétnéztem, de konkrétan nem vettünk részt semmiben. Itt búcsúztunk el LL-lel egymástól, én mentem is tovább.

A Nintendo standnál kipróbáltam a WarioWare: Move it!-et. Itt-ott eléggé problémásan érzékelt, plusz nem jött át a hangulat. Kipróbáltam az összes megnyitott karakter játékát, de egyiknél sem jutottam tovább 14-nél. Ennek ellenére mondta a promóter srác, hogy még én csinálom a legjobban. Valóban, több rekordot is megdöntöttem, de az érzékelés tényleg problémás volt. Nem tudom, hogy egyébként is ilyen-e vagy csak ott volt valami gond, de az biztos, hogy nem győzött meg a játék arról, hogy kell nekem. A másik, amit kipróbáltam a Nintendo Switch Sports. Itt csak jó Haikyuu!!-rajongó módjára röplabdázni akartam. Itt sem ment gördülékenyen a játék. Amikor szerválni akartam, csak a sokadik karlendítésre dobta fel a labdát, és utána is csak nehezen ütötte el. Egyébként sem tetszik a játék, mert ketten alkotunk egy csapatot (mondjuk, szokás így is gyakorolni), és egy szett csak 5 pontig megy. Ráadásul nagyon hiányzott a dinamika. Az egész játék olyan volt, mint egy lassított felvétel, így nem jött át a feeling. Bár a játék közbeni érzékelés pontos volt, de ezzel is az a baj, mint a Wii Sports-cal, hogy a sportágak nem teljesek. Én úgy csinálnám, hogy a rövidített játék mellett lehetőséget biztosítanék teljes játékra is.

Persze nem voltam végig egyedül. Találkoztam az Animagazinos csapattal: Hirotakával, Catrinnel és Iskariotessel, tartanak itt is dumapartit. Jó érzékkel választották ki a témát: "Animés utalások nyugati rajzfilmekben." Tudták, hogy a Comic Con okán többségében lehetnek a nyugati animáció iránt rajongók, és hidat képezhetnek a keleti és nyugati rajzfilmek között. Maga a beszélgetés is jó volt, a bejátszások is érdekesek voltak, vicces volt látni animékre hajazó jeleneteket a nyugati rajfilmekben. Remélem, kapnak még lehetőséget nagyobb rendezvényen is fellépni, beszélgetni.

A Regamex sem maradhatott ki. Sakman hozta a retro játékgépeit, és nagyon jó volt. Ennek tényleg az a varázsa, amit írtam korábban is, hogy apák odaültetik a gyereküket a Super Nintendo vagy a Sega Mega Drive elé és mutatják, hogy gyerekkorukban ezzel játszottak. És kiskölykök úgy játszanak a klasszikus Marióval, Sonickal, mintha ezek lennének a legújabb trendek. Egyszerűen fantasztikus látni, hogy gyerekkorunk játékai tényleg kortalanok. És ahogy beszélgetek Sakmannal, mondja is, hogy itt mindig ez van. Gyerekek olyan jókat játszanak régi játékokkal, hogy aztán alig állnak fel a TV elől. Ezt érdemes lenne egyszer kielemezni és megfejteni. Mert a trendek változnak, de valami állandó marad, ami miatt a retróval is ugyanannyira jó játszani.

És részemről ennyi volt a szombati nap, mindent megnéztem, amit érdekelt. Összességében azt tudom mondani, hogy jó volt, érdemes volt elmenni. Jó jelen lenni ezeken a nagy eseményeken is, jó, hogy nagy cégek összefognak és szerveznek ilyeneket, mert ezek teszik fel Magyarországot a geek térképre. Láttatják a külföldiekkel, hogy itt is vannak geek rendezvények, megvan ennek itt is a kultúrája. Megvan a maga funkciója a kisebb rendezvényeknek, mert családias, az egész nagyon emberi. Ezekről is élményekben gazdagon lehet távozni. A nagy események meg felhívhatják a külföldiek figyelmét arra, hogy Magyarországon is népes rajongótábora van az ilyen eseményeknek. Az is megmosolyogtat, hogy amikor már nagyobb gyerek voltam, mondták, hogy ne játsszak, már nem vagyok kisgyerek. Hányszor hallottuk, hogy úgyis ki fogjuk nőni, és tessék. Mostanra gyerekkorunk játékainak szerveznek rendezvényeket és generációk jönnek el! Nem lehet ezt csak úgy kinőni, ez életünk végéig el fog kísérni minket.

További képek a rendezvényről itt megtekinthetők.

1 hétvégén 2 rendezvényen

Simán lehetne a elmúlt hétvége a rendezvények hétvégéje! Szombaton a MondoConra mentem el, vasárnap pedig a Regamex Retro Videojáték kiállítására. Többektől is hallottam, hogy problémás, hogy több rendezvény is volt ezen a hétvégén, amire elmentek volna, de választaniuk kellett. Én úgy oldottam meg, hogy egyik nap azt egyikre mentem, másik nap a másikra. Én sem így terveztem egyébként, de végül így lett a legjobb.

Szombat - MondoCon

Már 4.30-kor felkeltem. El is gondoltam, hogy esetleg mehetnék az 5.32-es vonattal, mint a régi szép időkben (amikor az 5.25-ös vonattal mentem Pestre), de végül nem tudtam időben elkészülni hozzá. De természetesen a 6.20-as is bőven megfelelt. Az út rendben volt, a vonat is jól ment. Egyből metróval mentem a Pillangó utcáig, majd onnan elsétáltam a Hungexpóig. Vendégként azonnal bejutottam, és kifejezetten kellemes volt még az üresben szétnézni az árusok között.

Volt természetesen most is volt minden: Eredeti animés cuccok, hamisítvány bóvlik, könyvkiadók, artist alley-k, kajáldás rész, esport részleg. Olyan ez tulajdonképpen, mint egy nagy animés pláza, ami 3 havonta kitelepül egy hétvégére a Hungexpo épületére. Egyre többen vannak külföldi árusok. A kínai hamisítvány-árusok kifejezetten problémásak, hogy megengedettek. Egyre többen jönnek viszont lengyelek, akik jellemzően eredeti cuccokat hoznak. Az oldalt látható Kageyama figura is egy lengyel árustól származik. Ebben viszont nem voltam biztos, hogy eredeti. Két dolog volt gyanús: A "FuRyu" céget nem ismertem, plusz az eredeti figurakészítők sportanime karaktereknél általában arra fókuszálnak, hogy a sportember mivoltát hozzák ki. Ehhez képest nem láttam még olyan figurát, ahol Kageyama ennyire kifejező, merengő tekintettel nézne hátrafele. De Airisu kisegített, hogy ez eredeti. Nagyon tetszett egyébként, de sejthető, hogy a bal-felső sarokban lévő "180 ,-" nem magyar forintban volt megadva. A lengyelek 1 PLZ = 100 HUF árfolyamon számoltak, és hát sajnos 18.000 forint nem volt nálam, így ott kellett hagynom. Egyébként tesznek rá valamennyi árrést, hiszen 1 lengyel zloty valójában 90 forint, de úgy vélem, így éri meg nekik eljönni Budapestre.

A Haikyuu!! iránt egyébként nagyon megnőtt kereslet, ugyanis a Geek Corner újabban Haikyuu!!-ból is állít össze Mystery Box-okat. Nagyon megkísértett, hogy vegyek-e egyet, de végül azért álltam el tőle, mert bagszi az egyik videójában bontott fel Pokémonos Mystery Box-ot, és egyértelműen az volt a konklúzió, hogy nem éri meg. Ami meglepett, hogy emlékeim szerint még hamisítvány is volt a csomagjában. Sajnos ebbe bele lehet futni náluk. Még a Holdfényes időkből vettem náluk Taiwani bootleg The Legend of Zelda: Ocarina of Time OST CD-t 3000 forintért. Akkor volt még, amikor nagyon ráfüggtem a Zelda játékokra, és nem tudtam, hogy mik az ismertetőjegyei egy hamisítványnak. Mostanra meg annyira kiképeztem magam, hogy már az is gyanús, ami eredeti.

A következő kalandom a Nissin Cup Noodles-nél volt. Most is meg lehetett náluk azt csinálni, hogy a szobabiciklijükön ketten tekernek és aki 3 perc alatt többet teker, az nyer egy pohár Nissin levest. Szerencsém volt, mert egy lány pont egy riválisra várt. Itt vagyok én. Érdekes volt... Nagy lendülettel nekiveselkedtem, volt is előnyöm, de döbbenten konstatáltam, hogy elég gyorsan elfáradtam. Messze nem annyira könnyű. Igyekeztem a fáradtságommal minden fronton megküzdeni, végül holtverseny lett a vége. Vagyis minden a ketten kaptunk egy-egy pohár levest.

Meglepett, hogy mennyire nehezemre esett 3 perc után levegőt venni, meg járni. De korábban, amikor néztem egy-egy '90-es évekbeli Játék határok nélkül adást, akkor találtam ki, hogy ha én játszanék valamelyik játékban, nem érdekelne, hogy mennyire lenne fárasztó, két perc alatt összeszorítanám a fogam és végigcsinálnám. Utána lehet pihenni. Ezt az elvet követtem itt is, és ha holtversenyben is, de eredményre vezetett. Utána elég gyorsan regenerálódtam, nem volt gond. Egyébként egy marhahúsosat kértem.

Ez is segített, hogy addig is pihenjek, amíg eszek. Ezután mentem fel a karaoke terembe megnézni, hogy mi a helyzet, de meglepően nagy volt az üresség. De nemcsak induláskor: Egész nap. A törzscsapaton kívül: Mazsibazsi, ToumeiNi, Mai, Sapka, Mystra, Tsuki, Leea nem sokan énekeltek. Nyolc most nem jött, John igen, viszont meglepetésemre nem énekelt. Kérdeztem is, mondta, hogy már nem izgalmas neki a dolog. Valami hasonló volt nálam is. Néztem a karaoke dallistát és konkrétan meg kellett "erőltessem" magam, hogy valamit mégis énekeljek a verseny előtt, hogy bemelegítsek. Még ha váltogatom is a dalokat, egy idő után tényleg nem buli ugyanattól a Hayashibara Megumi-tól, Okui Masami-tól, Suarától énekelni. Nem érdekes még úgy sem, hogy több év szünet után tértem vissza a karaokéhoz. És mivel nem éreztem a hangomat ereje teljében, ezért nem akartam sportanimék férfi előadóit bevállalni.

De hogy azért mégis kimenjek elénekeltem a Saber Marionette J-ből az I'll be there-t. Ezzel elvagyok, és jó is volt egy egyszerűbb dallal bemelegíteni a versenyre. Néha voltam nézelődni, de igyekeztem vissza a 13 órási versenyre. Versenyre is nagyon kevesen jelentkeztek. Összesen 12-en, de mivel volt egy kezdő és egy haladó kategória, 6-6 fős csapatokra lettünk osztva. Ráadásul mind a kettőben volt egy, aki végül nem jelent meg, ezért végülis 5-en versenyeztünk egy csoportban. Én harmadiknak voltam írva, de másodiknak mentem ki. Ahogy írtam korábban, a Bakuten!! endingjét, az Anata ga Iru-t énekeltem. És azt kell mondjam, hogy összességében jól ment! Sőt! Otthon hiába gyakoroltam, valahol mindent belebakiztam a szövegbe, a versenyen viszont hibátlanul ment! Mondjuk retteneten izgultam, és nagyon figyeltem a szöveget. Mondjuk ennek az izgalomnak az lett az ára, hogy itt-ott eltévedtem hangban. Meg amikor az énekes a refrénben viszi fel lépcsőzetesen a hangját, itt-ott rosszul vettem a lépcsőfokokat, és megbotlottam. De mindent egybevetve elégedett vagyok. Úgy gondolom, hogy jó hírét vittem az animének. Egyébként a kezdő csapatban voltam, aminek azért örültem, mert jó esélyét láttam annak, hogy akár helyezett is lehetek. Főleg, hogy csak öten versenyeztünk.

A hagyományos karaokén viszont továbbra sem volt nagy változatosság. Lexi volt az, aki énekelt még, illetve Miroku szórakoztatott minket a soknyelvű dalaival. Valószínűleg az is befolyásolta a létszámot, hogy jó idő volt kint. Nagyon sokan lézengtek odakint, ott csináltak programot maguknak az animések.

Én se maradtam sokat a karaoke teremben. A versenyzőket végighallgattam, de aztán én is mentem nézelődni. Előadásokat hallgatni, nézelődni az árusok között. Pont akkor csíptem el a cosplay versenyt, amikor egy The Legend of Zelda cosplayes volt. Nem volt rossz.

De annyira nem fogott meg az előadása. Az előadó színpadnál sem voltak sokan. Itt pont egy képregényes előadás volt, a Pilote magazin történetéről. Ez az a téma, amiben nem vagyok jártas, de nyitott vagyok rá. Érdeklődéssel is hallgattam volna, ha nem épp akkor tört volna rám a mélypont, és nem aludtam volna be az előadáson. Amit hallottam belőle, az jó volt. Azért érdemes olyan témákban is előadást hallgatni, ami a geek kategórián belül van ugyan, de kívül esik az érdeklődésünkön, mert egyrészt vannak átfedések az egyes kulturális termékek között, másrészt ebben is hallhatunk olyan érdekességeket, amiből tanulhatunk.

Az árusoknál akartam vásárolni. Két dolog között vacilláltam. Vagy a Fumaxnál veszem meg a Bűnös beszélgetések 1 és Cagaster 1 mangákat, vagy a 5panelsnél veszem meg Molnár Eszter: Hidden képregényét. Az utóbbi mellett döntöttem. Elsősorban azért, mert ez Krisi barátom feleségének munkája, és mivel nagyon becsülöm, ha valaki kibontakoztatja a tehetségét, akartam támogatni a munkásságát és a törekvését. Azt leszámítva, hogy a karakterdizájn nem az én stílusom, jó a képregény. Jó a történet, jól egyensúlyoz a krimi és a romantika között, és a rajzstílussal, az erős vonásokkal, kontrasztos színekkel is jól érzékelteti a történet jelentősségét a karakterek szempontjából. Úgyhogy a magam részéről érdemes a támogatásra, remélem megtalálja a számításait a kiadónál és eredményesek lesznek a későbbi munkái is.

A másik ok, amiért nem a Fumaxnál vásároltam, mert a weboldalon ugyanezen az áron bármikor meg lehet vásárolni a mangákat, ráadásul egy rakással van nekik belőle.

Vissza-visszajárogattam a karaoke terembe, meghallgatni, hogy mi a helyzet. Hát, lehet, hogy tényleg rosszkor tértem vissza, mert majdnem el is fogyott az énekesek listája. Én még bevállaltam a WHITE ALBUM-ból az Akai Ito dalt, de ezt is úgy vadásztam, mintha egy nagy fűcsomóból kellene megtalálnom az egyetlen kiszáradt fűszálat. Emlékeztem arra, hogy ezt annak idején nagyon szerettem énekelni. Jó volt most is. De aztán mentem le a nagyszínpadhoz, mert közeledett az eredményhirdetés. És mivel jó esélyét láttam arra, hogy helyezett lehetek, ezért mindenképp meg akartam nézni. De végül a kezdők ötöse közül nem voltam helyezett. Az igazat megvallva nagyon csalódott voltam, mert megítélésem szerint ketten rosszabbak voltak, mint én, nagyjából az egyik szintjén gondoltam az előadásomat, illetve egy valakit gondoltam biztosan jobbnak nálam. De nem én vagyok a zsűri, nem én hallgattam az 5 előadást külsős szemmel, ezért csak tudomásul vehetem az eredményt, de nem változtathatom meg. Azt azért megtettem, hogy E-mailben kértem visszajelzést, milyennek gondolták az előadásomat, ez nem jött még meg.

Ezután mentem a Kinizsi utcára a szálláshelyre, ahol az éjszakát töltöttem. Mivel belváros, ezért a régi, 100 éves lépcsőház egyik lakása volt. Galériás kislakás, amennyire csak lehetett, felújították, szépen nézett ki. Egy személy számára pont megfelelő. Mielőtt mentem volna lefeküdni, még a bloggal foglalkoztam, migráltam át a posztokat.

Vasárnap - Regamex Retro videojáték kiállítás

Sajnos nem tudtam sokat aludni, mert arra ébredtem fel 4.30 fele, hogy valaki becsapta az ajtót. És ez annyira hangos volt, hogy megijedtem, mert azt hittem, hogy betörtek! De mivel nem láttam mozgást, ezért megkönnyebbülten konstatáltam, hogy a szembe lévő szobába tértek haza. De ez jól mutatja, hogy mennyire áthallatszik a zaj ezekben a régi lakásokban. Próbáltam visszaaludni, de már nem tudtam. Ezért inkább bekapcsoltam a laptopot, és tovább dolgoztam a blogon. Pont 9 óra lett, mire végeztem a kitűzött munkával. Összekészülődtem, és indultam. A kulcsot az instrukciók szerint leadtam, majd irány a Regamex!

A Kispesti Művelődési Központban (KMO) volt a Regamex, ezért metróval Kőbánya-Kispestig mentem. Előtte a Tescóba mentem bevásárolni. Micsoda nosztalgia visszatérni a XIX. kerületbe. Mennyi szép emlék! Közel van a KMO a metrómegállóhoz, a jegy megvásárlása után betértem. Felmértem a terepet, egyből bagszit kerestem. Meglepődött, hogy meglátott, mondtam, már nem volt érdekes a MondoCon. Az elején még kevesen voltak, vasárnap lévén egyébként is lassabban szállingóznak az emberek.

Külön megörültem annak, hogy találkoztam a Futu-Retróval is. Rég beszélgettünk már, de mintha csak onnan folytattuk volna, ahol utoljára abbahagytuk. Vagyis azért kíváncsi voltam arra, hogy mi történt vele, mert se a weboldal nem működik, se Facebookon nem válaszol az üzenetekre. Sajnos komoly nehézségekbe ütközött, de nagy örömünkre nem adta fel a munkásságát. A Game Boy múzeum neki küldetés.

Örülök neki, hogy csinálja, mert nagyon jó, hogy ily módon is viszi a Nintendo hírét. Bizony ott az asztalon végig-végig Game Boy játékok láthatók. Valamint van négy példány abból a Virtual Boy-ból, ami már nem jutott el Európába. De nagyon keveseknek van Magyarországon ekkora gyűjteménye egy Nintendo konzolból. Emlékszem, valamikor 13-14 évesen a fejembe vettem, hogy az összes Európában megjelent Super Nintendo játékot megveszem, mert akkor is ez volt a kedvenc konzolom, és ebben a mai napig nincs változás. Nem vált valóra, most meg már nagyon-nagyon drága lenne elkezdeni. Nemcsak a retro játékok drámai drágulása miatt, hanem több dolgot is szeretek, gyűjtök, és minden mástól elvonná a pénzt, ha elkezdenék egy Super Nintendo múzeumot létrehozni. De példaértékű, hogy a Futu-Retro így csinálja, küldetésként fogja fel, és nem adta fel.

Azért szép számmal összegyűltünk. Jöttek az emberek, és szinte mindegyik TV-nél nagy volt a nyüzsgés. Mert tényleg volt itt minden: A Videoton Pong gépétől kezdve az Atari és a Commodore számítógépén át a Nintendo, Sega és a Playstation nagysikerű konzoljáig bezárólag valamennyi konzol konzol egy-egy emlékezetes játéka kipróbálható. A színpadon még Wii is volt Wii Sports-cal. Itt felelevenítettem a promóteri múltamat, ugyanis egy apa a fiával kíváncsian nézte a Wii-t, hogy kell ezt irányítani. Szívesen beavatottam őket az alapokba. Nagyon élvezték a teniszt, az apán is látszott, hogy valósággal újra élte a gyerekkorát. Az is felkeltette az érdeklődését, hogy a Mario és Zelda játékokat is lehet mozgásérzékeléssel játszani. Csak nem új Wii-tulajdonosokat kreáltam? Ha tovább fejleszteném a kommunikációs készségemet, szerintem egész jól be tudnék mutatni egy konzolt, és tényleg jó promóter lehetnék.

Egyébként mindig jó látni ezeken a retro kiállításokon, ahogy apák viszik a fiaiak egy-egy géphet, hogy "nézzétek meg, ezzel játszottam, amikor annyi idő voltam, mint ti most!" És tényleg úgy játszanak a gyerekek a nagy klasszikusokkal, mint a mai trendekkel. Ez mindig megmelengeti a szívesen. Bizony, ha úgy alakul, hogy nekem is lesz gyerekem, beavatom a tutiba!

A Regamex alapítója, Sakman kvízzel is kedveskedett, mellyel próbára tehettük a retro videojátékos tudásunkat. Három kérdéssorral készült, és volt is érdeklődés szép számmal. Mindegyiken legalább 30-an vettek részt. A kérdéseket az Ahaslides-on voltak elérthetők. Soha nem hallottam erről az oldalról, a Kahoot az, ami közszájon forog. Az első kvíz volt az, ahol sikeres voltam. Több volt itt a Nintendós kérdés, plusz amiket nem tudtam biztosra ott is több kérdésre megérzésből jól válaszoltam. Hát mondom magamban, megyek lottózni. Végül 3. helyen végeztem. A másik két kvízen már messze nem voltan ennyire szerencsés. Nehezebbek, "trivia-szerűbbek" voltak a kérdések, a videojáték-történelem sokkal nagyobb szegmensét ölelték fel, így ezekben a hátsó helyek egyikén harcoltam a becsületemért. Az utolsó kvíznél pont az utolsó két kérdésnél szépítettem az eredményemen.

A Regamex régóta biztosít lehetőséget magyar független játékfejlesztőknek, hogy bemutassák az játékukat. Ezek ott kipróbálhatók, lehet is beszélgetni a fejlesztőkkel. Ezzel nem éltem, mert tényleg utolsó vagyok a programozók között, ezért nagyon beszélgetni sem tudok róluk. De a kezdeményezés mindenképp becsülendő. Ami viszont érdekelt, az a Tuan könyvesbolt könyvei. A Fumax mellett ők a másik olyan kiadó, amelyik videojátékok könyvadaptációit adják ki magyarul. Ezeket a könyveket azért szeretem, mert olvasás formájában élhetem meg azon játékok történetét, amivel nincs lehetőségem játszani, de érdekelnek. Vannak könyvek, amik jó áron vannak náluk, úgyhogy be is regisztráltam az oldalra. Fogok náluk vásárolni. Illetve ők is adnak ki játékot "Firebat Revolution" címmel, ennek a demóját osztották CD formájában. A teljes változat hamarosan megvásárolható lesz itt.

Amit még érdekesnek tartottam, és sajnos nem tudtam élni vele, a Moleman film legújabb videojáték témájú dokumentumfilmje a "Stamps Back" Blu-ray formában is megvásárolható. Rajongói adományokból sikerült a Blu-ray kiadványt elkészíteni, és azt kell mondjam, hogy az egyik legigényesebb kiadvány, amivel a DVD megjelenése óta dolgom volt. A borító nagyon stílusos és szép, a díszdoboz meg olyan, hogy bármelyik blockbuster film díszdobozos kiadása mellett ott állhat. Sajnos nem volt lehetőségem megvenni (és képen sem örökítettem meg...), de remélem, lesz lehetőségem megvenni. Néhány dokumentumfilmben szereplő fejlesztőnél pedig alá lehetett írni akár a Blu-rayt, de hoztak posztert is a filmről, én azt írattam alá. Sajnos itt sem tudtam beszélgetésbe elegyedni senkivel, de volt valaki, aki ismerős volt. Akkor nem tudtam megmondani, hogy honnan, már csak utána esett le, hogy ő volt Martin, a legendás 576 Konzol főszerkesztője. Ha lett volna bátorságom, vele beszélgettem volna egy kicsit.

Még egy kicsit maradtam bagszinál, játszottam Nintendo Switch-en, de aztán 16 órakot mentem haza. A 17.10-es vonatot kényelmesen elértem, és 20 órára haza is értem.

Összegzés

Megmondom őszintén, nemcsak azért döntöttem úgy, hogy megyek a Regamexre is, hogy végül mind a két rendezvényen jelen tudjak lenni, hanem mert volt akkora csalódás a karaoke verseny eredménye, hogy végül váltsak. Mivel egy számomra nagyon kedves animéből énekeltem egy olyan dalt, amiről azt gondoltam, hogy jól áll nekem, és úgy érzem, hogy jól is ment, olyan érzésem volt, mintha a személyemet tagadták volna meg. De ha megkapom a visszajelzést, az még módosíthat ezen a gondolkodásomon, de úgy gondolom, hogy karaokén nem veszek többet részt. MondoConra fogok járni, magával a rendezvénnyel nincs problémám, beülök egy kicsit a karaoke terembe, ha úgy alakul, de nem hiszem, hogy kiállok még egyszer énekelni, versenyezni.

De mivel ennyire kontrasztos volt a szombati és a vasárnapi nap, elég élesen kijelölte az utamat, hogy merre tovább. Nem ez az első eset, amikor egy kisebb rendezvény jobban sül el (nemcsak a személyes érintettség okán), egyszerűen azért, mert egy kisebb csapat a szívét lelkét beleadja. Átjött a "rajongóktól rajongóknak" szemlélet. Tehát egyértelműen a Regamex sikerült jobban, érdemes figyelni a kisebb rendezvényeket is, mert könnyen előfordulhat, hogy innen távozunk lélekben gazdagabban.

Képgaléria a hétvégéről:

• 2024. tavaszi MondoCon (szombat)
• Regamex retro videojáték kiállítása (vasárnap)

Játékos időszak

Rég írtam ide, úgy érzem, hogy illő lenne bejelentkezni. Egy kicsit felpörögtek az események, kezd beérni a munkakeresési folyamat, ugyanis holnap két állásinterjúra is megyek. Nagyon várom, de főleg azért vagyok optimista, mert nagyon úgy néz ki, hogy bejöttek az évekkel korábbi megérzéseim. Úgy néz ki ugyanis, hogy nemcsak a plusz végzettség végett volt érdemes egyetemre járni, hanem mentálisan is megérek arra, hogy jobban bírjam a munkával járó nehézségeket. Számítok nehezebb időszakra, de rég voltam ennyire izgatott egy állásinterjú kapcsán, mint most. Nem utolsósorban nagyon szeretnék visszatérni Budapestre!

Az utóbbi hetekben leginkább a rajongói oldalaimat fejlesztgettem, rendezgettem. Már nem is tudom, milyen indíttatásból, de felmentem a japán wikipédiára, az egyik Okui Masami albumot megnézni, és láttam, hogy külön alcím alá tettek ki érdekességeket, háttérinformációkat az albummal kapcsolatban. Aztán, ahogy megnéztem a többit is, láttam, hogy valamennyi album és kislemez wikipédia oldalát leporolták. Ugyanez a Hayashibara Megumi albumoknál és kislemezeknél is. Úgyhogy pár napom azzal telt, hogy ezeket magyarra fordítottam, és közzétettem a rajongói oldalamra. Alapvetően élveztem, de nagyon fárasztó és monoton munka a fordítás. A japán meg különösen nehéz, hogy sok esetben nem értettem, hogy mit fordítok. A kontextust volt nehéz megérteni. Voltak jócskán többértelmű mondatok, amiknek ráadásul mindegyik értelmük helyesnek bizonyult. Nagyon észnél kellett lennem, hogyan hozom át a mondatokat magyarra. Remélem, mindenhol jól fordítottam.
De örülök, hogy nem japán szakon voltam a KRE-n, mert csúnyán elvéreztem volna. Az viszont nagyon jól jött, hogy a hollandon fordítás specializáción voltam. Voltak ismeretek onnan, amik most jól jöttek. Azt hiszen, sokáig hasznát fogom venni a holland tanulmányoknak.
Egyébként meg monoton-nem monoton munka, nagyon élveztem, és most úgy érzem, hogy én vagyok az, aki Magyarországon a legtöbbet tud Hayashibara Megumi-ról és Okui Masami-ról. Valahogy közelebb is érzem magamhoz a zenéiket, most is az Okui Masami: Self Satisfaction II albumot hallgatom. A 2011-es megjelenése óta ismerem, és még most is tudom úgy hallgatni, mint amikor megjelent. De ez így talán nem igaz... Attól örök érvényű számomra ez az album, hogy 13 év után bőven jöttek új zenei hatások, és még most is szívesen hallgatom. Az a lényeg, hogy Okui Masami neve egyet jelent a nívóval.

A másik, amivel foglalkoztam, hogy két F-Zero rajongói oldalból csináltam egyet. Most hétvégén azzal foglalatoskodtam, hogy minden információt áthoztam erre az egy oldalra, illetve kibővítettem. Aztán elégnek láttam láttam arra, hogy el is kezdjem hirdetni. És azt mondom, hogy jól is megy, elégedett vagyok vele. Nézzétek meg az oldalt, a G-Portálból is lehet jó dolgokat kihozni. Illetve amit még megcsináltam, hogy a Játék Határok Nélkül oldalt is átmigráltam Wordpressből a blog.hu-ra. Ezt azért csináltam, mert azt akartam, hogy a Wordpressen csak a portfolió oldallá alakítandó weboldalam legyen. És hogy legyen hasznom a blog.hu-s profilomból, ezért ide migráltam át minden tartalmat. Ez szerencsére ment egy egyszerű export-import munkával. Így most már ennek a profilnak is van értelme. Ezt is folytatni kéne, 2018-ban nagy lelkesedéssel írtam meg a 1996, 1997, 1998-as évadok elődöntőit és döntőit. Folytattam is volna az 1994-essel. De valami baki miatt megnyomódott a Ctrl + A, tehát ki lett jelölve az egész szöveg. Csak én ezt nem fogtam fel, és folytatni akartam az írást. Persze ennek az lett az eredménye, hogy az egész addigi írásom törlődött. És mivel a végén jártam, igencsak dühös voltam. Annyira, hogy azóta is "üresen áll" az az oldal, pedig már 5 és fél év telt el. Megpróbáltam minden lehetőséget, hogy visszahozzam, de semmi eredménye nem volt. Azóta sem volt motivációm, hogy újra nekiveselkedjek. De majd talán idén befejezem. Az 1993-as év félbe van hagyva, illetve az 1994, 1995, 1999-es évek játékait kellene egyáltalán elkezdeni. Talán idén megcsinálom.

Az utóbbi napokban igencsak visszatért a kedvem a játékhoz. Fejembe vettem, hogy a Backloggery profilomban 50% alá viszem a befejezetlen játékok arányát. Néhány hete még 60%-on volt. Rég frissítettem utoljára, és ahogy szétnéztem a játékok között, láttam, hogy néhány játékot azóta kijátszottam, csak nem frissítettem az oldalon. Emellett ma végére értem a Kirby's Adventure-nek Nintendo Switch-en és a Super Mario World: Super Mario Advance 2-nek, plusz az elmaradásomat is pótolva lett most 57,8% a végigjátszatlan játékok aránya.

Egyébként akkor ment fel nagyon a végigjátszatlan játékok aránya, amikor bevittem a sok Wii U Virtual Console játékot. Akkor láttam, hogy 60% fölött van a végigjátszatlan játékaim aránya. Ez akkor annyira elvette a kedvem, hogy csak hébe-hóba frissítettem az profilomat. Wii U-n és Nintendo 3DS Virtual Console-on van a legtöbb végigjátszatlan játékom, ezért ezen a két konzolon tudnék a leginkább javítani az arányukon. Kezdetnek két olyan játékot vittem végig, amiket már korábban is, így gondoltam, hogy nem lesz velük nagy nehézségem.

De voltak... Leginkább két ok miatt véreztem el: Vagy mert figyelmetlen voltam, vagy mert pechem volt. Mert abból is volt részem, nem is kis arányban. A Game Boy Advance-es Super Mario World-nek az az egyik nehézsége, hogy nem látszik minden a képernyőn, mint SNES-en. Pálya elején belezuhanni a lávába... A semmiből jön elő az ellenség... Volt olyan, hogy a gombkiosztást tévesztettem el, így Mario mást csinált, mint amit akartam. Abban viszont kétségtelenül jobb a GBA verzió, hogy egyrészt, ha mentek, az életem mennyiségét és az addig megszerzett pontszámokat is elmenti, másrészt 99 életen túl is számol a játék. Ugye a SNES játék mindig 5 élettől kezdi újra a játékot, illetve 0 ponttól. Arról nem is beszélve, hogy 99 életnél megáll a játék tudománya. GBA-n meg azt hiszem, 180 életig jutottam el. Így hirtelen nem tudom, de az is tetszik a GBA játékban, hogy azt is meg lehet nézni, hogy melyik pályán gyűjtöttem össze az összes Yoshi érmét. Ez is, mint "statisztika" motivál abban, hogy ahol most elmaradt, majd menjek vissza értük. Az SNES változat a klasszikus, de GBA-ra nagyon jó ötletekkel egészítették ki, amitől csak még jobb lett az egyébként is legendás játék.

Ami a Kirby's Adventure-t illeti, érdekes, hogy ugyanúgy 75%-on fejeztem most be Nintendo Switch-en, mint NES-en. Egyébként állítom, hogy kevesen halnak meg annyiszor a játékban, mint én. Rájöttem, hogy túl könnyű nekem a játék, azért halok meg benne ennyiszer. De itt is többször voltam peches: Vagy mert pont akkor tűnt el valami extra, vagy pont ott jött velem szembe egy ellenség, ami a vesztemet okozta. De egyébként egyáltalán nem nehéz játék, csak én rontok túl sokat.

Hogy levigyem 50% alá a végigjátszatlan játékok arányát, nemcsak az az értelme, hogy a játékos statisztikám szebben mutasson, hanem az is, hogy minél többféle játékot próbáljak ki, hogy bővüljön a videojátékos kultúrám. Soha nem lehet eléggé tág. Egyébként van még egy statisztikával kapcsolatos mániám: A last.fm profilomon is szeretek azon dolgozni, hogy a kislemezeknek meglegyen a 100 meghallgatása (dalonként), az albumoknak meg a 300. Ez nem egy autista jellegű berögződés, ennek az az értelme, hogy személyes tapasztalatom szerint ha a kislemezeken és albumokon szereplő dalokat ennyiszer hallgatom meg (összesen, nem külön-külön), akkor alakul ki olyan ismertségem és kapcsolódásom az adott kiadvánnyal, hogy egyrészt, ha megszeretem, igazán magamévá tudom tenni, másrészt meg ekkor hallok ki bizonyos részleteket, így által átfogó véleményem alakul ki a dalokról.

Ahhoz képest, hogy csak egy lájtos összesfoglalót terveztem, eléggé részletes írás lett.

Gundel Takács Gábor könyvei

Nem emlékeztem arra, hogy valaha jelentett-e meg Gundel Takács Gábor könyvet, csak ahogy újra néztem most nyáron a Játék határok nélkül 1996, 1997, 1998-as évadait, jutott eszembe, hogy mennyire tisztelem a médiabeli munkásságát, és arra gondoltam, hogy ha lennének könyvei, azokat szívesen olvasnám. Egyszerűen csak annyit csináltam, hogy beírtam a Moly.hu-n a keresőbe a nevét és kiadott két könyvet. Meg is rendeltem a Libri antikváriumából, és tegnap megérkeztek.

Eszembe is jutott, amikor láttam az "Ami egyszer elmúlt, nem múlik el többé" című könyvet, hogy igen, én ezt a könyvet már annak idején is meg akartam venni, csak akkor nem tudtam, hogy mi ez, egyáltalán mire véljem a címet. Most is gondolkodtam rajta, és anélkül, hogy elolvastam volna a fülszöveget, az optimizmus egy sajátságos formájának gondoltam a címet. Mintegy "búcsúzást", "elválást" segíti, hogy ne szomorkodjunk, hogy elmúlt egyszer, mert az többé már nem fog elmúlni. Ennek alapján akár egy mélyenszántó, lelkizős könyv is lehetne, de valójában sokkal könnyedebb a téma. A "búcsúzás" rész még stimmel is, hiszen 2003-ban, akkor adta ki ezt a könyvet, amikor eltávozott a Danubius rádió reggeli műsorából, a Cappuccinóból. Az addig összegyűjtött legviccesebb, legképtelenebb történeteket gyűjtötte egybe, amiket az adások során a három műsorvezető (Gumdel Takács Gábor mellett Jakupcsek Gabriella és Buza Sándor) beolvasott. Egyáltalán nem hallgattuk annak idején a Danubius rádiót, mert nem volt fogható Békéscsabán, így csak a könyvből tudhatom, hogy mik hangoztak el. Kezdetnek csak az első néhány oldalt olvastam el, és oda jutottam magamban, hogy hát tényleg az élet írja a legfaramucibb forgatókönyvet. Meg van az elején és a végén egy pár kifejezetten vicces bölcsesség. Mai fejjel azt lehet mondani, hogy a Facebookon terjengő filléres bölcsességek egy görbe tükre. Nincs most kifejezetten hangulatom ilyen könnyed, vicces olvasmányokra, de mindenképp el fogom olvasni.

A Sport művészete már egy sokkal komolyabb könyv, ott 11 igazi nagy sportemberrel beszélget arról, hogy mitől lettek azok, akik, mik azok, amiket nem taníthat meg az edző, azt az életben nekik kellett megtapasztalni, azok által lettek azok, akik. Azt tippelem, hogy komoly és tanulságos könyv lett.

Ezzel ez az utolsó két olyan könyv, amit a Hollandiába való kiutazás előtt vettem meg. Annyi könyvet vettem idén, hogy Google táblázatban külön listát vezetek arról, hogy melyeket vettem meg, melyeknek milyen prioritása van, és melyeket viszem Hollandiába. Mert szeretnék vinni olvasnivalót, de elsősorban azokat a könyveket akarom magammal vinni, melyeket inkább olvasnék és kisebb méretűek. És azt hiszem, az Ami egyszer elmúlt, nem múlik el többé könyvet elviszem. Még megjöhet a kedvem a könnyed olvasmányokhoz.

Rádiós emlékek

Mostanában többet hallgatok zenéket a '90-es évekből, köszönhetően annak, hogy sikerült megszerezni a Dance Action 4. albumot CD-n, illetve láttam, hogy digitális formában elérhető lett néhány más album is a Dance Action szériából. Ezek most több szempontból is nosztalgiázásra késztetnek, ugyanis több emléket is visszahoztak gyerekkoromból, amikre jó érzésekkel gondolok vissza.

Az egyik legérdekesebb, hogy most találtam meg egy olyan dalt, amit szerettem annak idején gyerekkoromból, de soha nem tudtam, hogy ki az előadója, és mindig vártam, hogy megszólaljon, mégpedig ez:

Az az érdekes, hogy nem azonnal ugrott be, hogy ezt a számot nagyon szerettem annak idején, hanem fokozatosan jött elő a tudattalanomból. Mert ugye a '90-es években nem voltak olyan rádiók, melyek mutatták volna, hogy éppen mi szól (internet meg csak mutatóban volt...), így akkor a szerencsén múlt, hogy bemondja-e a műsorvezető, hogy melyik dal szólt, vagy nem. Emlékszem, jó néhány dalnál reménykedtem abban, hogy a végén megtudom, hogy mi fog szólni. Csináltam én is olyat, hogy üres kazettákra vettem fel azokat a dalokat, amiket szerettem, aztán visszahallgattam őket. Nem mindegyiknek tudtam a címét, így a hozzá járt borító, amire lehetett írni, egy része üres maradt. És beugrott, hogy ezt a dalt nagyon szerettem, de valamiért ritkán adták csak a rádiók, így emlékeim szerint ez volt az egyik olyan dal, ami "elveszett" nálam. És még mostani fejemmel is azt mondom, hogy az akkori Eurodance átlagos nívójához képest ez egy nagyon jó dal.

Gyerekkoromban egyébként helyi rádiót hallgattam, méghozzá azt, amelyik Békéscsabán elsőként kezdte meg a regionális működését. Ez az FM 88,9 MHz-en volt, az volt az érdekessége, hogy ezen a frenvencián nem egy, hanem három rádió szólt napszaktól függően:

• START Rádió 1:45-13:45
• Róna Rádió 13:45-19:45
• FBI Rádió 19:45-1:45

Ez volt az első olyan frekvencia, ahol 24 órán keresztül szólt rádió. Nem sokkal később indult be a Csaba Rádió az FM 104,00 MHz-en, de az sokáig csak 14:00-24:00 között szólt. Nálunk mindig a 88,9 MHz három rádiójának egyike szólt, és mivel nagyon sokat hallgattam, ezért nagyon képben voltam a '90-es évek zenei aktualitásaival. Ráadásul a START Rádió és az FBI Rádió ugyanarról a stúdióról sugárzott, a Derkovits sornál levő Ifjúsági ház 5. emeltén volt volt a stúdió. Az épület ma már nem áll, helyére került a Csabagyöngye Kulturális Központ, de azért emlékszem pontosan arra, hogy hol volt, mert volt lehetőségem többször is bemenni oda. Ugyanis rendszeres betelefonálója voltam a rádiónak. Vagy a kívánságműsorban kértem egy számot, vagy telefonos játékban vettem részt, alkalmanként sikerrel. És a nyereményekért mentem be a stúdióba. Egy idő után már szinte ismerősként fogadtak, egyszer körbe is vezettek, megmutatták, hogy működik a rádió. Ott láttam élőben először keverőpultot, rádiós mikrofont, meg azt a rengeteg CD-t, amit a dalok lejátszására használtak. A keverőpult használatából természetesen semmit nem értettem, de élmény volt számomra élőben látni, és egy kicsit figyelni, hogy használják. Ami a betelefonálást illeti, később már annyira ismert lettem a környéken, hogy többen is jelezték, hogy hallották, megint kértem egy számot, vagy megint játszottam és nyertem. Már akkor is zavarban voltam, ezek most is kellemes emlékek, és tökre jó érzés fogott el, hogy eszembe jutottak. Egyébként külön izgalmas dolog volt a betelefonálás, mert hát természetesen többen is akartak játszani, vagy dalt kérni, ezért az esetek többségében foglalt volt a vonal. Az már önmagában siker volt, ha kicsöngött a telefon.

Leginkább a START Rádiót és az FBI Rádiót szerettem. A Róna Rádió némileg más volt, mert egyrészt a stúdiója is máshol volt (Valahol a Bartók Béla úton, de ezt már nem tudom pontosan visszaidézni. Talán valamelyik tízemeletes tömb egyik lakásában alakítottak ki stúdiót), illetve a zenei kínálat is némileg másabb volt. Ez elsősorban az egyik műsorvezetőnek köszönhető, akinek nevére még most is emlékszem: Adamik Tibor volt, aki mindig hozta a saját stílusának megfelelő zenét. Ezért általa sok egyedi dalt hallgathattunk a rádióban, amit sehol máshol nem. Ezt az én gyerekfejem akkoriban nemigen tudta értékelni, mert elvoltam az akkori trendekkel. Néha hallgattam, de ezen kívül semmi. Ma már azt mondom, hogy nagyra értékelem, hogy annak idején hozott valami újat, valami egyedit. Pont emiatt jegyeztem meg a nevét.

Ez volt az a rádió, amit nagyon sokat hallgattam. Reggel, ha felkeltem, ezzel a rádióval készültem iskolába, napközben is sokat szólt, este is ezzel a rádióval mentem aludni. Úgyhogy gyerekkorom egy része volt, és kifejezetten jó érzés erre visszagondolni.

A másik emlék meg a Dance Action-ben hallható dalok kapcsán, hogy néhány olyan dalt is itt fedeztem fel, amik az 1997-es Játék Határok Nélkül egyik játéka alatt szóltak. És valami hihetetlen volt ezekre is visszaemlékezni. Megvannak most is az egyes adások a 128 GB-os Philips Pen Drive-omon, néha most is visszanézem és érdekes ezeket a dalokat felfedezni. De annyit láttam már, főleg az 1997-es Játék Határok Nélkül elődöntőit (mert ez az abszolút kedvenc évadom), hogy már pontosan meg tudom mondani, hogy melyik játék alatt melyik zene szólt.

Úgyhogy most egy kicsit élek a '90-es években, aztán visszatérek a jelenbe. Hiszen itt is vannak csodák, amik megszépítik a mindennapjaimat.

Az első holland ZH eredménye

Ma megírtuk az első holland ZH-t, és pár órára rá meg is lett az eredmény, 86% lett. Ez azt jelenti, hogy mivel a tanárnő két holland tárgyat tanít, ezért az egyik tárgyból négyest fogok kapni, a másikra ötöst. Az az igazság, hogy eleinte kicsit csalódott voltam, mert a két ötösre pályáztam, és így olyan érzésem van, mintha egy ponttal maradtam volna el a győzelemtől. Konkrétan beugrott az 1996-os Játék határok nélkül 2. elődöntője, ahol magyar színekben Eger város csapata 57 ponttal, egy ponttal maradt el a portugál Moura csapatától és végzett a 2. helyen.

Az elején csalódott voltam, de aztán amikor meghallgattam a JAM Project: Ryujou című dalát, és hihetetlenül ellazultam. Megörültem az eredménynek, és inkább annak örültem, hogy a helyemen vagyok. Végre azt csinálom, amit szeretek, és jó is vagyok benne. Egyébként is már csalódottságomban is voltam annyira észnél, hogy éreztem, hogy vigyázni kell, hogy ne menjek át maximalizmusba. Azt kifejezetten negatív emberi tulajdonságnak tartom, mert csak a tökéletessel elégszik meg, és ha csak egy picivel is marad el tőle, már úgy érzi, hogy a befektetett munka nem ért semmit. Találkoztam néhány ilyen emberrel életem során, és ritkán láttam az arcukon mosolyt. Folyamatosan stresszeltek azon, hogy a munkájuk csak tökéletes lehet, úgy érzékeltem, hogy túl sokat dolgoznak. Pedig fontos megtanulni elégedettnek lenni a szimplán jó munkával, mert egyrészt annak is van eredménye, másrészt meg sokkal kevesebb stresszel jár. Számomra az oldottabb személyiség fontosabb, mint az, hogy egy adott munkába irreális sok időt öljek, csak azért mert nálam 100%-os vagy 0%-os eredmény létezik. De a maximalizmusnak is megvan a maga lelki háttere. Én vállalom, hogy nálam az, hogy elég későn találtam meg, hogy mi az, amit szeretek csinálni, és amiben jó vagyok, és mivel eddig szinte csak kudarcok értek, szinte át akartam lengetni az ingát a túlsó oldalra. De ez nagyon nincs jól. Ezt jelezték többen is, mondták, hogy legyek elégedett a négyessel is, mert az is nagyon jó eredmény. Érzem, és tudom, hogy igazuk van, és erre fogom edzeni magam. Persze azért sokat fogok tanulni, és nem fogok pánikba esni, ha esetleg ötösöket is kapok. :) Egyébként meg jó hangulatban telt a ZH írás, ugyanis mivel ki volt kapcsolva a mikrofon, ezért hallgattam közben a JAM Project: Big Bang albumát, és végig jókedvem volt a dolgozat írása közben. Megint nagyon rákaptam a JAM Project dalokra, és ha nagyon rákapok a JAM Project dalokra, akkor nálam éjjel-nappal szinte csak a JAM Project megy.

Mindenesetre ez az eredmény abból a szempontból is kijózanított, hogy ha tavasszal pályázni fogok a szeptembertől induló Erasmus programra, hogy Hollandiában járhassak egyetemre, akkor igyekszek reálisan választani egyetemeket. Már érdeklődök egyébként felőle, és ahogy azt vártam, a Leideni egyetem a legnépszerűbb a diákok körében, oda többszörös a túljelentkezés. És mi tagadás, én is pályázok arra az egyetemre. Azt fogom csinálni, hogy mivel oda szeretnék leginkább eljutni, ezért azt fogom első helyen bejelölni, aztán második és harmadik helyen (tudtom szerint három egyetemre lehet jelentkezni) pedig olyan egyetemeket fogok válaszani, ahol színvonalas az oktatás és a Károlihoz köthető tanulmányokat tanítanak. Fogok majd tanárokkal beszélni, hogy mely egyetemeket ajánlják, megkérdezem az Erasmus irodát is, hogy mely egyetemekre hányan jelentkeznek, és azokat fogom második, harmadik helyre megjelölni, ahova szívesen járnék, az egyetemhez köthető, jó minőségű oktatás zajlik, és reális esély van bekerülni oda.

Februártól németet is fogok tanulni, és ez is nagyon lelkesít. Az idegennyelvi lektorátusnak köszönhetően van lehetőség második idegen nyelvet tanulni. Jártam egyébként most is ide, holland kezdőre (hogy minél több helyről halljam a nyelvet). Egyébként nagyon jó volt, de szeretnék németül is jól beszélni. Meg mondta is a tanárnő nekünk (ketten voltunk Néderlandisztikások), hogy szeretné olyanoknak megadni a lehetőséget, akik szeretnének hollandul tanulni, és nincs más lehetőségük rá. Teljes mértékig elfogadtam. Volt egyébként Kahoot játék holland kezdő témában, és mi ketten végeztünk az első két helyen (csak szerényen: én lettem az első, kb. 1.300 pont előnnyel), tehát itt arról is van szó, hogy a többiek mintha nem rúghatnának labdába mellettünk, mert amúgy a 3. helyezett is lelkes és elhivatott a holland nyelv kapcsán. Úgyhogy februártól német, és beszéltem is azzal a tanárnővel, aki a németet tartja. Nagyon lelkesítő volt, már most olyanokat mondott, hogy úgy érzem, hogy az egyetem végére felsőfokon fogok beszélni németül. Ő volt az első, aki elmagyarázta, hogy valójában a német egy logikus nyelv. Angol tanár is, úgyhogy van viszonyítási alapja. Tudja jól ő is, hogy nehezebb a német nyelvtan, de már ahogy magyarázta, már összeállt bennem egy olyan kép, hogy úgy érzem, menni fog a német. Arról van ugyanis szó, hogy a német nyelvtan egyes elemeinek is vannak külön elemei (tehát, hogy a Perfektnek haben vagy sein a segédigéje, illetve az erős, vegyes és gyenge ragozások), de ami miatt logikus, hogy a német nyelvben nincs kivétel. Az, hogy egy igének rendhagyó a ragozása, az nem jelent kivételt, mert például, ha tőhangváltós, az azt jelenti, hogy erős ragozású, tehát az erős ragozásúak csoportjába tartozik. Így nincsenek kivételek, míg az angol nyelv tele van kivételekkel, az abból a szempontból nehezebb. Ezt így konkrétan ma hallottam először. És máris úgy érzem, hogy menni fog a német. Egyébként is (talán írtam itt is korábban), hogy ahogy tanuljuk hollandból az újabb és újabb szabályokat, úgy jönnek elő, hogy ilyen van a németben... Hát ez tökre olyan, mint a német... És mivel ezek kellemes érzések, emlékek jönnek elő ezen gondolatok kapcsán, ezért egyre inkább olyan érzésem van, hogy akarok németül tanulni. Szeretnék németül is jól beszélni. Erre lehetőség lesz, és mindent meg is teszek a jó eredményért.

Újabb kincs a bolhapiacról

Jó ideje szemezek már a Vaterán a Goldeneye OST CD-vel, ami 1.000 forintért jelen van. Annyiért meg is venném, ha lenne rá lehetőségem, de azért néha én is úgy vagyok ezekkel, hogy nem bánnám, hogy megtalálnám olcsóbban. Ma megtaláltam Békéscsabán a bolhapiacon 200 forintért.

Ez az egyetlen James Bond film, ami megvan videokazettán, DVD, és most már a filmzene is CD-n. Nem nehéz kitalálni, hogy a Nintendo 64-es játék emlékére, amit én is imádok. Az tényleg az egyik legjobb FPS játék, ami valaha megjelent. Nintendón biztos, hogy az 1. helyen van. Egyébként meg egyáltalán nem érdekel a James Bond univerzum, a történet sem az én világom. Meg ahogy elnéztem néhány képet a filmekről, mindig olyan érzésem volt, hogy ezeket a filmeket nem lehet komolyan venni. A Goldeneye  viszont a Nintendo 64-es játék miatt kiváltságos helyzetben van. Láttam néhányszor, igazából ezt a filmet se tartom sokra. Viszont a zenét nagyon jó hallgatni, mert néhány zenét a Nintendo 64-es játékban is felhasználtak, így egy kicsit olyan érzés is, mintha a játék zenéje is lenne ez a CD. Meg a Tina Turner által felénekelt betétdalt is szeretem, az is rajta van a CD-n a teljes hosszában (4:46, tehát nem a rádiókban játszott 3:31 hosszúságú).

Az OST CD azért is különleges számomra, mert az egyik zenéjét (egészen pontosan a Ladies First című zenét) felhasználták a Játék határok nélkül című vetélkedőben. Egészen pontosan 1997-ben az 5. elődöntőben volt hallható, méghozzá a magyar játékban. Az volt az a játék, ahol a játékosok törpékként kerestek tárgyakat a szekrényben. Természetesen nem mindegyik szekrényben volt tárgy, és nem mindegyik szekrényajtó volt nyitható. A játék abból a szempontból volt emlékezetes, hogy ezt a játékot jokerezték meg a szlovének, és úgy tűnt, hogy ők nyerik meg a játékot. Már-már ünnepeltette magát a szlovén fiú, amikor kb. fél perc múlva összeszámolta az összeszedett tárgyait, és kiderült, hogy nem végzett. Nagyon csúnyán elnézte, ami ugyan abból a szempontból nem volt nagy veszteség, hogy végül a 3. helyet duplázta meg, a végeredmény szempontjából viszont végzetes volt, hiszen a szlovének a 2. helyen végeztek 67 ponttal, a portugálok pedig 68 ponttal nyerték meg a játékot. Ennyin múlik sokszor a győzelem ide vagy oda.

Visszatérve a Goldeneye-ra, megvan a betétdal kislemeze is.

Ezen hallható a rádiókban játszott változat, illetve három remix. De a teljes változat csak a filmzene albumon kapott helyet. Kár érte, felkerülhetett volna az is a kislemezre. Régen hallgattam a kislemezt, úgyhogy nem tudok róla véleményt mondani, de sort kerítek rá, mert miért ne.

Végül a két CD együtt.

A filmzenéből a kazettát is megveszem majd, és akkor, ha meglesz a Blu-ray kiadás is a filmből, akkor teljes lesz a Goldeneye gyűjtemény.

Hollandia - 1. nap

Hát eljött ez a nap. Alig hiszem el, hogy itt vagyok Hollandiában! Imádom ezt az országot, egyszerűen gyönyörű! Hogy csak vázlatosan foglaljam össze az érzéseimet, amik finoman szólva is pozitívak. Lássuk a részleteket.

Előkészületek

Jó ideje tervezgetem, hogy kijövök Hollandiába, ezért vállaltam be, hogy decemberben bevállalok extra munkát, mint Nintendo promóter, amikor a MondoConon, az Árkádban, és a Mikulásgyárban vittem a Nintendo jó hírnevét. Azért dolgoztam, hogy itt legyek Hollandiában, és már 10 órás ittlét után is azt mondom, hogy bőven megtérült a befektetett munka. És ha belegondolok, hogy előttem a szombat és a vasárnap! Az csak természetes, hogy visszatérek ide.

A MondoCon pénzét valamikor december 15 táján kaptam meg, ebből meg tudtam venni a repülőjegyet Eindhovenbe. A szállást viszont addig nem tudtam fizetni, amíg a decemberi munkából nem kaptam meg a pénzt. MondoCon novemberben volt, de a decembeti pénz eléggé lassan jött meg, ráadásul problémásan is. Elég annyit mondanom, hogy én voltam az egyedüli, aki a teljes összeget kapta meg, a többieknél volt valami félreértés. Amint megkaptam a pénzt, rögtön le is foglaltam a szállást magamnak Alphen aan den Rijn-ben. Ez a végső úticélom. Nekem a szállással volt gondom, mert úgy volt meghirdetve, hogy kb. 7.500 Ft / éj, ha jól emlékszem. Ez valamiért felugrott 14.500 forint körüli összegre éjszakánként. Gondolom, beleszámít az is, hogy mikorra foglalom a szállást, egyáltalán nincs tapasztalatom szállásfoglalásban, de ki tudtam fizetni. Egyéb előkészület nem nagyon volt, hiszen Hollandia EU ország, a beszállókártyát a WizzAir alkalmazásán keresztül is be lehet most már mutatni.

Repülőtér és utazás

Tehát február 7-ére vettem meg a jegyet magamnak. A gép reggel fél 7-kor indult, így tudtam, hogy előtte éjjel nem fogok aludni semmit. Így is lett. Hajnali negyed 3 után indultam el otthonról, sietnem kellett, hogy elérjem Kőbánya-Kispestről a 200E buszt. Nem lett volna baj, ha nem érem el, mert korán indultam, de annyira izgultam, hogy nagyon ott akartam lenni. 3-ra ki is értem a repülőtérre. Bőven ráertem volna még, hiszen még az ellenőrző-átvilágító részleg is zárva volt. Nagyjából fél órára rá nyitották meg, így elsők között mentem be. Éhes voltam, de kaját csak ellenőrzés után néztem magamnak. Egyelőre zárva volt minden, de ahogy az várható volt, drága is volt minden. Egyetlen egy dolog tűnt megfizethetőnek, a KFC Longer szendvicse, és az újratölthető üdítője. A kettő együtt 1.200 forint. Nyitás csak 4.30-kor volt, de türelmesen kivártam a soromat. Meg is érte, mert a pénztáros a végén 1.100 forintot mondott. Szeretem, ha valamit rosszul nézek ki, főleg, ha hasznom van belőle. Ízlett a szendvics, üdítőért meg folyamatosan jártam vissza.

A beszállókártyák ellenőrzése a frissen átadott részlegen történt. Ketten voltak, akik ellenőrizték, az egyikük kifejezetten bunkó volt. Sajnos ki kellett mennem (a túl sok üdítő...), ő meg azzal jött, hogy mégis hogy merészelem megnehezíteni a munkáját, amikor bőven időben voltunk... Nem hiszem, hogy bármi problémája adódott volna abból, ha nem jutok fel a gépre az én hibámból kifolyólag. Az ilyen embernek nincs helye olyan munkahelyen, ahol emberekkel foglalkozni. De annyira nem tudtam elhinni, hogy Hollandiába megyek, hogy még ezt is megörökítettem.

És már a repülőre várva is hallottam, hogy emberek hollandul beszélgettek. Nagyon jó érzés volt hallgatni, nagyon szeretem a nyelvet. Egyáltalán manapság, mindent szeretek, ami holland.

A repülőút sima volt, más miatt volt problémás. Két olyan férfi mellett volt a helyem, akik szinte végig nagymenőztek, nevetgéltek. És ez ott és akkor rettenetesen zavart, mert nagyon fáradt voltam. Mivel reggel repültem, ezért a Napkelte is a felhők fölött ért, ami csodálatos élmény volt.

Ha leszámítjuk a két férfi szerencsétlenkedését, akkor nagyon jó utam volt. Ugyanis óriási szabadságérzet töltött el. Azért, mert amikor repültem, mindig Angliába mentünk a nővéremékhez, és most egy másik országba megyek, ami ráadásul úticéljaim egyike... Hihetetlen boldogság töltött el.

Eindhoven

Körülbelül 20 perccel korábban érkezett meg a gép. Már a repülőtéren is alig hittem el, hogy mindent hollandul látok kiírva. Ez tényleg Hollandia! ^_^ Nagyon boldog voltam. Egy kis probléma akadt a buszjegy vásárlással, ugyanis €50-es címlet volt nálam, és csak €20-assal lehetett maximum fizetni. Úgyhogy bementem a jegypénztár mellett lévő élelmiszerboltba venni magamnak valami innivalót. Így már tudtam venni magamnak jegyet. A 400-as busz visz az Eindhoven Centraal vasútállomásra, a jegyár pedig €4.40. A buszon végig gyermeki kíváncsisággal néztem ki az ablakon. Valami csodálatos. Nem lehet nem észrevenni, hogy mennyien járnak kerékpárral, és mennyire fejlett a kerékpárút-rendszer. Csodálatos város, már a buszról szétnézve is szerelmes lettem.

A vasútállomás eléggé furcsa volt, át akartam menni, hogy a túlsó oldalon lévő városközpontba, de a beléptetőkapu csak vonatjeggyel enged át. Szerencsére terveztem vonattal menni, ezért rajtam ne múljon, hogy átmenjek, megvettem a vonatjegyet Alphen aan den Rijn-be. Utrechti átszállással lehet eljutni oda €21.30-ért. Viszont kijutni is csak jeggyel lehet. Ez aggasztott, mert mi van, ha csak egy egyszer lehet kifele érvényesíteni a jegyet? Mivel nem szeretném még egyszer megvenni a jegyet, ezért inkább megkérdeztem egy ott dolgozót. Lehet többször érvényesíteni aznap. Így már más, kimentem.

A város első ránézésre erősen Liverpoolra emlékeztetett. Ami meglepett, hogy városközpont létére eléggé kihalt volt még délelőtt 9-kor, de 10 óra után is. Először valami élelmiszer boltot kerestem, mert nagyon éhes voltam. Telefonon néztem, milyen élelmiszer bolt van a közelben. Láttam, hogy van SPAR is, na mondom, azt ismerem, legyen az. Nem volt messze, ami miatt csalódás volt, az az ár. Eléggé drága hely, nagyobb szendvicsek már €3-4 áron vannak, de más dolgoknak is magasabb ára van ott. Inkább azon voltam, hogy egész napra vegyek kaját magamnak, így többet vettem és olcsóbbat.

Ami miatt izgatott voltam, hogy itt fogok találkozni az egyik holland sráccal, akit a Haikyuu!! által ismertem meg interneten. WhatsAppon cseréltünk telefonszámot, hogy tudjunk üzenni egymásnak (ezt sokkal gyakrabban nézi), és eljött a Heuvel nevű bevásárlóközpontba. A srác egyébként digitális rajzoló, műveit KaiGRT néven publikálja Twitteren, Instagramon és Tumblr-ön. Amellett, hogy Haikyuu!!-rajongó, UshiTen (Ushijima és Tendou) páros a kedvence. Shipping, annyira nem vagyok ebbe benne. Nagyon jól éreztem magam vele, nagyon kedves, vidám természet, ráadásul beszédes is. Nagyon is szeretek beszélgetni vele, mert bármit, amit elmondtam neki magamról, mindent empátiával kezelt, és mindig azon volt, hogy úgy mondja ki, hogy mit gondol az adott témáról, hogy igyekezett mindig megérteni, hogy ott és akkor miért gondolkodok úgy, ahogy. Ez pedig ritka pozitív tulajdonság, ami miatt felnézek rá. Most is végigbeszélgettük az időt, amíg együtt voltunk, közben elsétáltunk a Strijp-S nevű helyre. Ez egy kisebb szórakoztató központ, ahol kisebb éttermek, kávézók vannak, de fesztiválokat is szerveznek itt, nagy szabadtéri hely van. Az egyik teremben tartja a táncóráit. A rajz mellett a másik nagy szenvedélye a tánc, így igazán szerencsés, hogy abból él, ami a hobbija. De ez látszik is rajta, ugyanis hallatlanul erős kisugárzása van. Egyébként is a hollandok teljesen mások. Sokkal pozitívabb személyiségek, közvetlenek, mintha mindenkit a barátjuknak tekintenének. Beültünk Strijp-S-ben egy kávézóban, Kai a végén szinte úgy beszélgetett a pultos lánnyal, mintha máris jóbarátok lettek volna. Mondtam is neki miután kimentünk, hogy magyar szemszögből nagyon furcsa ez a közvetlenség. Hiszen, mi alapvetően távolságtartók vagyunk. Mosolygunk ugyan, de ez a közvetlen beszélgetés, hogy "alig ismerlek, de máris barátom vagy" attitűd, nem jellemző ránk. Az az igazság, hogy nekem szimpatikusabb a holland mentalitás.

A kávézóból kijövet visszamentünk a városközpontba, ahol bementünk egy élelmiszer boltba, még venni magamnak enni- és innivalót. Itt ajánlott egy olyan péksüteményt (nem emlékszem már a nevére), ami ilyen rácsos, belül sült virslivel, meg valami paradicsomszósszal. Mivel két darab volt €1.60, ezért vettem belőle, de valami isteni volt. A virslinek valami egyedi íze volt, és nagyon ízlett. Mondta is Kai, hogy ez tipikus holland péksütemény, amit imádnak. Nem csodálom, mert tényleg nagyon jó. Fogok belőle venni holnap is. Csak most vettem észre, ahogy elsétáltunk a vasútállomás mellett, hogy irgalmatlan mennyiségű bicikli van leparkolva. És ezt tényleg úgy, mintha egy kiállítás lenne. Ennyi biciklit egy helyen még megközelítőleg sem láttam soha. Tényleg nem találtam szavakat.

Az eddig tudtam, hogy a holland nagy bicikliző nemzet, de hogy ennyire... Lenyűgözött a látvány. És tényleg, rengetegen járnak biciklivel, olyan fejlett kerékpárút-hálózata van Eindhovennek, de állítom, hogy a többi holland településnek is, hogy az valami csodálatos.

Ezután a közelben lévő egyik utcába sétáltunk, ahol mindenféle nemzetiségnek van boltja, étterme. De tényleg mindenfélének. Indiai, kínai, görög, török, szíriai, még etióp is, de ami fantasztikus volt, hogy kiválóan megfértek egymás mellett. Nagyon jó környék. Itt eszembe jutott, hogy semmilyen tisztálkodási szert nem hoztam magammal, de hogyan vegyünk, ha csak 2-3 napig vagyok itt? Bementünk a LIDL-be szétnézni, itt vehetünk valami olcsóbbat, aztán legfeljebb otthagyom. Itt is ért egy kellemes élmény. Ahogy nézelődtünk, az egyik idős férfi meghallotta, hogy angolul beszélgetünk, leszólított minket. Kíváncsi volt ránk, kik vagyunk, honnan jöttünk, mi célból vagyunk Hollandiában. Kai ugye ott lakik, én meg mondtam, hogy magyar vagyok, és a hétvégemet töltöm Hollandiában. Ez a fajta kedvesség, közvetlenség is lenyűgöz, ráadásul idős férfi létére olyan folyékonyan beszélt angolul, mintha a második anyanyelve lenne. Ez ugye nekünk, magyaroknak azért furcsa, mert inkább a fiatalok beszélnek angolul, idősebbek az oroszt tanulták. És hogy nekiálljanak angolul tanulni... Felejtsék el. Hollandiában meg igazából nem kell hollandul tudni, hogy boldoguljunk az országban, ugyanis szinte mindenki beszél vagy angolul, vagy németül, vagy franciául. Ezt a három nyelvet tanulják az iskolákban. Csak én vagyok olyan, aki szenvedélyesen tanul nyelveket, így a hollandot is. Szóval ez a férfi pozitív példa arra, hogy lehet élni idősen is. Erre is mondtam egyébkent Kai-nak, hogy teljesen szokatlan, hogy Magyarországon csak úgy leszólítja valaki idegen, és jót beszélgetnek. Itt meg ez teljesen másképp van. Olyan, mintha a hollandok között lenne egyfajta ösztönös bizalom egymás iránt. Azt gondolom, hogy többek között ennek is köszönhető, hogy Hollandia az Európai Unió egyik legfejlettebb országa.

Ezután nem maradt som időnk, mert Kai-nak dolgozni kellett menni. Nagyon jól éreztem magam vele, és hálás vagyok a vele eltöltött időért. Ugyanolyan volt élőben is, mint interneten, csak sokkal jobb volt, mert sokat mosolygott, nevetett, de úgy, hogy sugárzott az arca.

Vonatút

A vasútállomáson búcsúztunk el egymástól. Ő busszal ment dolgozni, én meg vonattal tovább. Maga a vonat gyönyörű emeletes vonat volt (úgy tudom, hogy ilyet akarnak Magyarországra behozni), jó volt utazni rajta. Csak meglepett hogy 5 perc késéssel indult el Eindhovenből. Maga az út nagyon jó volt, de az Utrecht Centraal vasútállomás előtt valamiért megállt, és ott állt legalább negyed órát. És olyan volt, hogy senki nem tájékoztatott arról, hogy mi történt, miért vesztegelünk. És mindezt a hollandok végtelen nyugalommal vették tudomásul. Ezzel egyrészt azt akarom érzékeltetni, hogy a holland vasúttársaság sem tökéletes, meg az emberek attitűdje is mennyire más, hogy nem kezdik el egyből szidni a vasúttársaságot, a politikát meg akit még lehetne, hanem türelemmel vannak, hogy áll a vonat. Végül 20 perc késéssel ért be Utrechtbe. Annyi időm maradt, hogy átfussak a Leidenbe közlekedő vonathoz, ez megy át Alphen aan den Rijn-en. Elérte.. Ez a vonat már jól ment, nem volt semmi gond.

Alphen aan den Rijn

Olyan dallamosan mondta a hangosbemondó Alphen aan den Rijn nevét, hogy most is hallom a lelki füleimmel. Ez is nagyon szép város, érdekes, hogy ez meg Gyulára emlékeztet, csak nagyobban. Gyönyörű folyója, hídja van, és hasonlóképp vannak az üzletek egymás mellett, mint Gyulán.

Magát a várost már nem nagyon tudtam megnézni, mert már késő délután volt, és már pihenni szerettem volna a szálláson. Viszont kalandosan sikerült odatalálni, ugyanis minimális töltöttségű volt már csak a telefonom. Bíztam abban, hogy kitart addig, amíg oda nem értek, de amikor azt láttam, hogy 2-3% van már csak a telefonon, gyorsan végignéztem az útvonalat, és azon voltam, hogy megjegyezzem. 29 perc volt az út gyalog a vasútállomástól, amikor lemerült, maradt kb. 18 perc, ezt jegyeztem meg, és mentem a szállás felé. Egy kicsit pánikba estem, mert nem 100% pontossággal jegyeztem meg az útvonalat, csak hogy nagyjából merre kell menni. Egyszer olyan érzésem volt, mintha túlmentem volna, de inkább tovább mentem. Kiderült, hogy jól emlékeztem, mert az utcanév aztán beugrott, egyedül számra emlékeztem biztosan. De furcsa volt, hogy magánlakásra szólna a szállásom? Nem mentem be, hanem a túloldalon lévő társasházba próbáltam bejutni, mivel láttam áramot belül, így ha bejutnék, tudnám tölteni a telefont. Legalább annyira, hogy lássam, hol vagyok. Bejutottam, amikor elkezdte tölteni a telefon, ellenőrizem a címet. Kiderült, hogy teljesen jó helyen vagyok, és tényleg egy magánlakás egy szobája lesz a szállásom. Aranyos volt a lány, aki fogadott. Fel is kísért az emeletre, ahol lakni fogok. És most itt vagyok, és lassan aludni fogok.

Érdekesség: Most a Játék határok nélkül pólóban vagyok. Alphen aan den Rijn a második olyan külföldi város, ahol jelen vagyok, és játszott a Játék határok nélkül sorozatban. Alphen aan den Rijn egészen pontosan az 1998-as év, 4. elődöntőjében volt jelen.

Képeket az Instagram profilomra tettem ki.

Törölt blogpost

Sajnos az eset menthetetlen, de legalább kiírom magamból az indulatot, már csak tanulságként. Bár magamat biztosan nem kell emlékeztetni erre, de esetleg valakinek jól jöhet, mert rettenetes volt látni, hogy törlődött a blogpost, amit elkezdtem írni, és nem lehet visszaállítani.

Ráadásul Wordpress-ben írok Wordpress-es esetről. Eléggé jól haladtam a Játék határok nélkül bloggal, de az utóbbi időkben belassítottam, mert október elején, annyira sokat foglalkoztam vele, hogy teljesen az agyamra ment. Muszáj voltam némi szünetet tartani, ugyanis szinte minden pillanatban csak a Játék határok nélkül járt a fejemben. Nem utolsósorban a közeledő ZH hétre is készülni kellett (amin mostanra túlvagyok), ezért sem foglalkoztam vele akkora intenzitással. Azért akartam rapid sebességgel befejezni, mert már csak a döntők maradtak hátra az 1996, 1997, 1998-as évekből, és szerettem volna, ha minél hamarabb készen lenne három évad. Volt is öröm, amikor befejeztem az 1998-asat, mert így az egész tartalom több mint a harmadával kész vagyok. Ezzel a lendülettel vágtam neki az 1994-es évi 1. elődöntőnek, mert nagyon tetszett, hogy minden játéknak egyedi története van, valamint a ponttáblázat is tetszett a fogadás miatt. Csak a lendület azért is hagyott alább, mert az 1. elődöntő Portugáliában volt, a játékok témája pedig az Aviz dinasztia, tehát portugál történelem. És aki találkozott már portugál nyelvvel az tudhatja, hogy ha valamiben, abban hasonlít az angol nyelvre, hogy kevés dolgot mondanak úgy, ahogy írnak. Ezekben az időkben olyan játékok voltak, melyeknek mindig elmesélte az adott játék háttértörténetét Geszler Dorottya. Én meg ezeket is leírom hallás után, hogy minél több információ legyen a blogban. Volt néhány dolog, amit akárhogy figyeltem, akárhogy hegyeztem a fülemet, sehogy nem értettem meg. Valahogy körülírva találtam meg az interneten, de nagyon sokat jártam utána a dolgoknak. És mivel sokkal lassabban haladtam a blogpost írásával, mint reméltem, ezért fel is hagytam vele. Majd később folytatom, amikor késznek érzem magam.

Most éreztem magam késznek, csak most valamiért nagyon nehezen töltődött be a blogpost szerkesztésre. Ráfrissítettem, de erre csak az üres postot találom. Teljes kétségbeesés, minden lehetőséget végignézek, interneten utánanézek, de semmi. Most jöttem rá, hogy miért. A Wordpress ugyan folyamatosan ment, de csak akkor mutatja az előzményeket, ha manuálisan nyomunk rá a mentésre. Az a végleges mentés, amikor úgy ment, hogy az adott állapotot menti el. Erre is csak most jöttem rá, ahogy írom ezt a postot, mert azt csinálom, hogy többször rányomok a mentésre. Tehát hiába ment a Wordpress folyamatosan, csak azokat az állapotokat mutatja az előzmények között, amikor magam nyomtam rá a mentésre. És ha beáll ilyen baki, hogy törlődik az addigi bejegyzés, akkor gyorsan elmenti, és nem tudom visszahozni, mert automatikus mentésből nem csinál előzményt. Kegyetlen felismerés volt. Azt hiszem most ezt egy életre megtanultam. Mindegy, megírom újra, most már könnyebben rákeresek a portugál nevekre, de már nagyon be akartam már fejezni azt a postot, és most újra kell kezdeni... Meg hát egy Játék határok nélkül elődöntő leírása nagyon hosszú, ennek még a felét is újra megírni sok munka lesz.

És hogy mi okozta a problémát? A Microsoft Edge... Azt tudni kell rólam, hogy alapvetően toleránsabb vagyok a Microsoft programjaival az átlaghoz képest. Én legalábbis divatnak érzem szidni a Windowst, az Office-t és az egyéb Microsoft programokat, ebbe nem akartam beleállni. Az nem azt jelenti, hogy soha nem fáztam rá Microsoft programokkal, de kevesebb problémával találkoztam, mint amennyiről keringenek városi legendák. Vagy én vagyok túlzottan elnéző? Nem tudom. Egyébként nem rendszeresen használok Microsoft Edge-et, csak amikor anyámnál vagyok Békéscsabán. Akkor egy gépen vagyunk (mivel nincs most laptopom, asztali PC-n vagyok Pesten), és hogy ne keveredjenek össze a dolgaink, itt a Microsoft Edge-et használok, és nem a Google Chrome-ot, amiben anyám által látogatott weboldalak vannak, meg ő van oda bejelentkezve.

Különben érdekes, hogy csak pár percre forrt fel az agyvizem, amíg nagyon kerestem a megoldást, amint beláttam, hogy nincs, mert nincs előzmény, lenyugodtam, és kész vagyok újraírni. Azért vagyok most is toleránsabb a Microsofttal, mert lehet, hogy borzasztó ez a böngésző, de hogy nem készül minden egyes automatikus mentéshez előzmény, az már a WordPress faszsága (egy kis indulat azért van még bennem). De már csak azért is helytálló ide ez a trágár jelző, mert amint leállok az írással, szinte azonnal csinál egy mentést, így versenyt futok az automatikus mentéssel (most próbálgatom, eleddig nem nagyon kattintottam a mentésre), hogy azért jelenjen meg az előzmény, ha nem veszi zokon.

Sőt, mintha nemcsak én lennék toleránsabb a Microsofttal. Nemrég egy PC World-ös hír alatt többen szidták a Google Chrome-ot, mert rettenetesen eszi az erőforrásokat, míg a Microsoft Edge nem annyira. Ez meglepett. Valamiben jobb lenne a Microsoft? De az biztos, hogy tényleg nagyon erőforrásigényes a Google Chrome. De nemcsak a Chrome, hanem a Mozilla Firefox is. Az utóbbi időkben többször dolgoztam párhuzamosan mindkét böngészőn, aminek az lett az eredménye, hogy olyan szinten belassult a PC, hogy alig bírtam rendesen dolgozni. Megnéztem a feladatkezelőben, hát a Firefox is szépen zabálja az erőforrást, és ketten együttes erővel, felélték szinte az egész memóriát. Kb. 5 éves PC-m van, tavaly tavasszal vettem használtan. Amúgy nagyon jól működik, és bár a mai PC-k biztosan jóval több memóriával rendelkeznek, de akkor sem tartom normálisnak, hogy egy böngésző ennyi memóriát vesz igénybe. Legalábbis nem tudom elképzelni, hogy miért vesz igénybe egy böngésző ennyi memóriát. Megnéztem kíváncsiságból most a Microsoft Edge-et, ez ha lehet majdnem önmagában emészt fel annyi memóriát, mint a Chrome és a Firefox együtt. Pedig alig van pár lap megnyitva.

Na ez már ilyen dolog... Írásra fel.

Játék határok nélkül póló

Az utóbbi időkben egyre több videojátékos és animés relikviákat veszek. A mostani MondoConon néztem szét, és hihetetlen inspiráló volt látni a sokféle Nintendós ajándéktárgyat. Ebből vettem egyet-kettőt, és elgondolkodtam azon, hogy mivel a mai napig szeretem a Játék határok nélkült, ezért ebből is szeretnék egy relikviát. Csak mivel ma már nem létezik, és nem is feltétlen az a brand volt, ami mindenhol megjelent, ezért csináltattam egy pólót magamnak. Tegnap átvettem. A letmicro.com oldalról rendeltem meg, és a nyomat jó minőségűnek tűnik. De erről majd akkor fogok verdiktet mondani, ha beteszem mosásba, és látom, hogy állta ki a próbát. A póló a szokásos Fruit of the Loom, a sárga meg nem véletlen. Aki látta a sorozatot, az tudhatja, hogy miért van ez a szín.

Örülök ennek a pólónak, most is ez van rajtam, és örömmel viselem, viszont nemcsak annak a próbáját kell kiállnia, hogy ne fakuljon a nyomat rajta, hanem hogy ne bolyhosodjon meg. Ezt nagyon nem szeretem a pólókban, hogy némelyik megbolyhosodik. Abban kellemetlen lenni, mert mintha nem szellőzne át, emiatt Nyáron sokkal melegebbnek érzem, mint azokat, amik nem bolyhosodnak meg. Állítólag attól van, hogy műszálas. Erre az van írva, hogy 100% pamut, csak a legjobbakban bízok.