Úgy döntöttem, hogy ezt a blogot animén belül arra is szánom, hogy írjak egy-egy olyan dalról is, melyből megcsináltam a karaokét, kfn-t. Legtöbbször úgy csinálom meg, hogy nagyon megkap a dal hangulata, és ha nincs meg még belőle a karaoke, akkor "annak melegében" neki is látok.
Ma szokásomhoz híven egy ritkaságból csináltam kfn-t, a Mahoutsukai Tai! OVA változatának endingjéből, a Mata Ashita című dalból csináltam meg a karaokét. Maga az OVA (meg az animeváltozata) sem annyira ismert, de az még érdekesebb, hogy ez Okui Masami egyik legritkább dala. Ugyanis ez csak az anime opening és ending kislemezén jelent meg (mely a Senobi wo Shite Follow You címet kapta), sehol máshol nem hallható. Nincs rajta egy Okui Masami albumon, vagy kislemezen. Hasonlóképpen érdekes, hogy "MASAMI" néven van írva a neve, mint előadó. Ez valószínűleg azért van, mert más kiadónál jelent meg (Futureland) és nem a King Records-nál, innen jöhet a névváltoztatás. A kislemez egyébként 1996-os, konkrétan egy héttel a Slayers legnagyobb durranása, a Give a reason előtt jelent meg.
Annak ellenére, hogy ritka dal, viszonylag hamar eljutott hozzám, még 2007-ben. Azonnal megszerettem a hihetetlenül kellemes, lágy hangulata miatt. Altatónak is megfelelne, akkor csak még hitelesebb a cím. Már itt megfigyelhető, hogy ha arról van szó, Okui Masami már a karrierje elején is hitelesen tudott mélyebb érzelmekkel bíró dalt énekelni, már többször írtam arról, hogy ez teszi őt különlegessé számomra. De az a hihetetlenül kellemes érzés, amit átad ezzel a szép balladával, az teszi igazán kellemessé, és akár tényleg egy altatódalnak is elmehetne. Ez a dal is egy szerelemről szól Makkun-nek több olyan dalszövege van, mely a be nem teljesült szerelemről szól, de valahol mindig reménykedik. Itt is hasonlóról van szó. Többféle módon lehet értelmezni az érzést, amiről az énekesnő énekel. Vagy úgy, ahogy fentebb írtam, vagy úgy, hogy nem nyilvánít(hat)ják ki az érzelmeiket, emiatt fájdalmas találkozni vele, vagy egy távoli rajongás, amiről a másik fél nem tud. Akárhogy is, hihetetlenül szépen énekel róla, a zenében is inkább a remény érződik, nem véletlen a cím sem. Az andalító hangulata miatt örökzöld dal számomra, és különleges helye van az Okui Masami repertoárban.
Tavaly karácsony táján láttam egyébként az OVA-t is, hat részes. Sajnos olyan szinten sablonos volt, hogy alig maradt meg belőle néhány jelenet. Annyi rémlik, hogy a főszereplő lány, Sawanoguchi Sae egy meglehetősen ügyetlen boszorkány, aki még a seprűt sem tudja megülni, de aztán sikerült, és az egészet erre a "soha ne add fel" sablonra alapozták. A Shounen ai vonal jobban megmaradt bennem. Igazából annyi, hogy Aburatsubo Ayanojou meleg, de csak Takakura Takeo irányába mutat komoly érdeklődést, és persze nem megáltallott a tudtára adni újra és újra. Persze ez Takeónak nem tetszik, ő lányokról álmodozik, hovatovább, Sae az, akit szeret. Így egy kisebb háromszög alakul ki, Ayanojou pedig riválisaként tekint Sae-re. Nagyjából ennyi maradt meg bennem, meg hogy happy end.
Mivel a dal lassú, ezért nem okozott gondot a kfn időzítése, nagyon effektezni sem kellett, mert ez nem olyan dal, bár igyekeztem változtatni a képeken, hogy azért mégse legyen egyhangú, de igyekeztem az effektezéssel visszaadni a dal lassú, kellemes mivoltát visszaadni. És igen, maradtam az Arial betűtípusnál, tessék gyűlölni érte (nem értem, mi a bajuk vele egyeseknek, nekem tetszik), sőt, nem voltam szégyentelen rózsaszínre effektezni a szöveget. Ez ilyenre sikeredett.
Érdemes a dalt meghallgatni.