A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Három kívánság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Három kívánság. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. április 26., csütörtök

A régmúlt tisztázása

Jóformán az én nemzedékem, és a nálam idősebbek azok, akik látták, hogy a Nintendo bejött Magyarországra. Előtte jóformán Ausztriából lehetett beszerezni a Nintendo konzolokat és játékokat (mint megannyi elektronikai cikket) A magyarországi elterjedésben lényegében két dolog játszott közre. Az egyik, hogy a Stadlbauer 1991-ben bejött Magyarországra, a másik meg Dévényi Tibor műsora az Elektor Kalandor. Az utóbbiról szeretnék írni.

Játszottam már a Nintendo előtt is, hiszen volt Commodore Plus/4-es számítógépünk, azon volt néhány játék, amivel szerettem játszani. De igazán nagy hatással a Nintendo és Super Mario volt rám. Vele az Elektor Kalandorban találkoztam először. Onnantól szinte egy napot se hagytam ki, hogy lássam ezt a műsort és a játékot, és Dévényi Tibi bácsi pedig egyfajta... hát, nem is példakép volt, mert az erős, de ő volt az, aki megmutatta nekem a Nintendo világát, ezáltal nagyon sokáig felnéztem rá. Ezt erősítette a Három Kívánság, hiszen ott is megjelent a Nintendo, főleg Super Nintendo, de mellette olykor a Sega MegaDrive is feltűnt. Én meg csodálattal néztem a műsort, főleg azért, mert nem is kívánságokkal voltam "elfoglalva", hanem azok voltak az igazi adások számomra, amikor a Nintendo megjelent. Illetve egy reklám maradt meg bennem. Mivel később születtem, ezért nem a pöttyös labdás részeket láttam (ez számomra "újdonság" volt, csak jóval később láttam, hogy volt ilyen, amikor az M3-on ismételték a régi adásokat). Én már a '90-es években láttam a műsort, ahol az alábbi szöveget nyomatta Tibi bácsi:

Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chipset!

Ez már annak idején is gyanús volt nekem, és 7-8 évesen azon gondolkodtam, hogy vajon honnan hallja Dévényi Tibi bácsi, hogy ki az, aki a leghangosabban tapsol, és hogy kinek kell dobni a Chio Chipset? Azzal zártam le magamban a dolgot, hogy hát kisgyerek vagyok, ha majd felnőtt leszek, majd biztosan én is hallani fogom, hogy ki az, aki a sokszáz tapsoló közül a leghangosabb. Itt vagyok 32 évesen, és nem tettem szert ezen képességre, és ahogy utána olvastam a dolgoknak, rájöttem, hogy rettenetesen meg voltam vezetve. Senki nem tapsolt leghangosabban, csak arról szólt a dolog, hogy zabáljon minden gyerek Chio Chipset. Ne legyen dietetikus Dévényi Tibi bácsi, de ahogy olvastam a műsor hátteréről, és hogy mikkel kritizálták a műsorvezetőt, úgy dőlt össze egy illúzió, és rá kellett jönnöm, hogy Dévényi Tibi bácsi adta nekem a Nintendót, de vele együtt adott még ezer illúziót, ugyanis én beismerem, hogy én mindent elhittem neki. Főleg azért, mert nem igazán foglalkoztam a kívánságokkal, csak azzal, hogy lássam a Nintendót.

Az első komolynak mondható kritika, amit olvastam, egy 576 Konzolban, egy félmondat, ahol Dévényi Tibi bácsi extrém hülye ruházatát tették szóvá valaminek okán, már nem emlékszem, hogy merült fel. Akkor már idősebb voltam, volt rálátásom a dolgokra, és akkor ahogy előhozakodtam a régi emlékeimmel, be kellett lássam, hogy tényleg nem a ruházata miatt szerettük Tibi bácsit. Aztán egyre-másra olvastam arról, hogy a műsorban hogy voltak megrendezve a kívánságok, és hogy mennyire voltak valósak. Azt Dévényi Tibi bácsi is elismeri a Három kívánság című könyvében, hogy a kívánságok közül válogattak, és azokat teljesítették, melyek látványosabbak voltak, a műsor szempontjából érdekesebbek. De igazából Puzsér Róbert: Sznobjektív műsora volt az, ami ténylegesen rávilágított a valóságra.

Ugyanis 1. helyre tette a 10 leghitványabb televíziós műsorvezető listáján. És igazából, hogy mennyire voltak megrendezettek a kívánságok, azért belátható, hogy nagyon. Az biztos, hogy az egyik legidétlenebb kívánságból sikerült bejátszani, és bizony volt ilyen is, ahol ha jobban "figyeltem volna", hogy a gyerek mit kíván, feltettem volna magamnak a kérdést, hogy biztos, hogy kívánnék ilyet, ha szerepelhetnék a műsorban? De voltak olyan kívánságok is, amikre rá lehet mondani, hogy azokat azért kérték, mert a '90-es években még nem volt internet, sőt a kereskedelmi TV-k is csak fokozatosan jöttek be, ezért ha magyarul akartunk TV-zni, egy darabig csak a Magyar Televízió egyes és kettes csatornája állt rendelkezésünkre még a rendszerváltás után is. És én emlékszem arra is, általános iskolában az osztálytársak nem feltétlen az aktuális rajzfilmről beszéltek, hanem a Dallas volt a téma, meg a Vészhelyzet, meg a Knight Rider. A kérések egy része az aktuálisan trendi műsorokkal, sorozatokkal volt kapcsolatos. Igazából én valahol logikusnak tartom, hogy egy gyerek ezekkel a sorozatokkal kapcsolatosan kértek kívánságokat, aztán hogy ezt hogy csűrték-csavarták, az más kérdés. Mert azt el tudom képzelni, hogy a gyerek épp csak annyi kívánt (már ha tényleg az a gyerek kívánta, akit láttunk a TV-ben), hogy találkozzon mondjuk George Clooney-val. Mondják neki a szerkesztők, hogy rendben van, egyébként is jön Magyarországra, de ezt valahogy érdekessé kell tenni. És hogy hozzáteszik, hogy a x termékből maradt egy rakással a gyárban, ezért mi lenne, ha mondjuk gombócevőversenyt rendeznénk? Mert hogy el volt árasztva reklámokkal a Három kívánság, az tény. És akkor nem beszéltem még az akkor aktuális előadókról, és arról a bizonyos "étlapról", amit szintén csak az M3-on láttam (legalábbis nem maradt meg az emlékeimben, hogy lett volna ilyen később is), de furcsán néztem, hogy fér meg egy helyen a Macskafogó meg a New Kids on the Block? Vagy Jason Donovan, hogy csak a legemlékezetesebbeket mondjam. És ahogy már felnőtt fejjel hallottam a gyerekek ovációját, ahogy Tibi bácsi tételesen sorolja fel az étlap tartalmát, azért felmerült bennem, hogy azért hitelesebben tessék "örülni" neki. Úgyhogy felnőtt fejjel már értem mi a baj a műsorral, és biztos, hogy gyerekként is értettem volna, ha nemcsak egyvalamire összpontosítottam volna.

Ráadásul az Elektor kalandor sem volt tiszta, mert az 576 KByte 1993. decemberi számában a csevegőben összegezték az évet, többek között olyat is írtak, hogy mögöttünk van egy gyanús múltú Elektor Kalandor. És ennyi, ezt nem részletezték már. Aztán, hogy előre tudható volt, hogy ki nyeri meg a főnyereményt az utazást Floridába, vagy bármi más, azt már nem tudom. Mert amúgy abban az évben nem sokkal karácsony előtt lett vége az Elektor Kalandornak.

Ezt most már el tudom képzelni, de elismerem, hogy ehhez kellett egy kis idő, mire helyretettem magamban a dolgokat, mert azt gondolom, hogy sokunknak volt Dévényi Tibor a gyerekkorának egy része, és hát ily módon szembesülni kellett azzal, hogy a gyerekkorunk egy része puszta hazugság volt. Én meg azzal, hogy csak a Nintendóra összpontosítottam, lényegében semmi mást nem csináltam, mint a koszos tóból kiemeltem a lótuszvirágot. A Nintendót megköszöntem Dévényi Tibi bácsinak, azzal adta meg a gyerekkoromat, meg életem legnagyobb rajongási tárgyát, aztán, hogy milyen műsorokat gyártott, vezetett, és hogy mennyit asszisztált ahhoz a rengeteg hazugsághoz, amit elénk tett a TV által, annak kapcsán meg számoljon el a lelkiismeretével, ha nem tette volna meg.

2014. június 22., vasárnap

Donkey Kong Country őrület

Vártam már, hogy végre legyen egy olyan játék, mely ismét lázba hoz. Most már megértem, hogy a zsida miért nem adott hetekig életjelet magáról, amikor annyira belefeledkezett a Donkey Kong Country Returns-be. Ilyen veszély nálam ugyan nem áll fenn, de hogy nagyon élvezem, és akkor is leköti szinte minden gondolatomat, még akkor is, amikor nem játszok vele, az biztos. Úgyhogy tegnap beszereztem a Wii-s változatot.

Így most párhuzamosan játszom végig a kettőt. Az eleje egyáltalán nem nehéz a játéknak, így könnyen eljutottam a Wii-sben is a második világ főellenségéhez (ahol a 3DS-esben is tartok). Az meg viszont veszett nehéz... Három óriásrákkal kell megküzdeni, de eléggé összetett a harc, ugyanis először egyenként kell megsebezni őket. Ezután egymásra állnak. Ekkor azt hittem, hogy az a legjobb, ha a legmagasabban álló fejére ugrok, de ahogy elnéztem, ez nem hatja meg túlzottan. Aztán jön az instrukció, hogy le kell rohanni. Ja, hogy erre tagba szakad a csapat? Ezután lehet egyesével ráugrással sebezni őket. De mire oda eljutok... Ugyanis a rákok az ollóikat egyszer oldalt máskor meg égnek tartják, és nyilván csak akkor lehet oldalról lerohanni őket, ha égnek állnak az ollóik. Közben mozognak egyik végéről a másikba, és ha szorítanak... Egy szó, mint száz: nehéz. De nem ért váratlanul, hallottam róla, hogy nem könnyű játékról van szó, ugyanakkor meg olyan hangulata van ami további játékra, küzdelemre inspirál. Nálam itt kezdődik a 90+% játék fogalma. Ugyanakkor megértem, hogy a 3DS-es rész nem kapott olyan jó értékeléseket, mint a Wii-s. Nincs sokkal elmaradva, de mivel az alapjáték szinte ugyanaz, ezért nem ér akkora újdonságként, mint az asztali konzolos változat. Végső ítéletet meg majd végigjátszás után mondok. Az jó egyébként, hogy kezdőknek ott van, hogy három szívvel kezdhet, bár az első két világot elég könnyű volt Wii-n is végigjátszani.

Az első világ az őserdő. Donkey Kong házától indult a kalandunk. Főellenség a Tiki Tak törzs, mely meghipnotizálta a dzsungel állatvilágát, hogy segítsenek nekik elhordani a teljes banánállományt. Hát persze, hogy Donkey Kong bespájzolt banánrakományára is fáj a foguk. Orvul el is rabolják azokat, viszont hősünk meghipnotizálása meghiúsul. Itt vesszük át az irányítást, szétverjük a Tiki-t, mely sikertelen támadást indított ellenünk, és kezdődik a nagy kaland. Először lakóhelyünket járjuk be, innen elég sok elem ismerős a SNES-es DKC-ből. A számomra nagy "kedvenc" is visszatér a Mine Cart Carnage pályáról, a kocsi, melyen nincs fék, és elég egyszer megsebződni, hogy bevégezzük. Viszont a vártnál könnyebb, Super Nintendón sokszor volt olyan, hogy éppen csak sikerült tovább menni. Ehhez képest elég könnyű volt végigcsinálni. Azért látszik, hogy a játékot nem akarták összességében olyan nehézre csinálni, mint a nagy elődöket. Hasonlóképp nem volt nehéz második nekifutásra a második világ harmadik pályája, a rakétahordós. Itt a levegőben repülünk. Fék ezen sincs, és amitől nehezebb, hogy folyamatosan repülni kell (nyomkodni az A-gombot), mert ha mélybe zuhanunk, ugyanúgy vége. Itt a három főellenség lövöldöz ránk ágyúval, és ugyanúgy halál a vége, ha egyszer is elhibázzuk. De érdekes, hogy ez is csak elsőre volt nehéz, aztán másodjára már lényegesen jobban ment.

Az eddigieket tegnap írtam, ma update, hiszen játszottam azóta a Donkey Kong-gal: Ha megvan az agyadban, hogy kell legyőzni a második világ főellenségét, a három rákot, korántsem annyira nehéz. Csak persze most is többször meghaltam, mert képes vagyok túlizgulni a dolgokat, és akkor persze kapkodás a vége. Viszont most a harmadik világtól kezd csak igazán benehezedni. Több váratlan támadás ér, és több fele kell egyszerre figyelni. Így érnek hirtelen sebzések és halálok. És érzem, hogy kissé leamortizál a játék. Többen megjegyezték a Mario Party játékok alatt, hogy a végére úgy elfáradok, mintha valami kemény munkát végeztem volna. Helyes észrevétel. A különbség csak az a DKCR javára, hogy sokkal jobban élvezem. És inkább azt mondom, hogy tartsak szünetet, aztán pár óra múlva újult erővel belevágok.

Most látom csak a "segédoldalon", hogy az M3 leadja a HÁROM KÍVÁNSÁG műsorokat! Először körültekintően szétnéztem, hogy ez biztos, hogy az a Dévényi Tibor-féle műsor, és miután kiderült, hogy igen, megörültem neki. Hát lássuk. Csak az első pár percbe néztem bele, mert be akartam végre fejezni ezt a postot, de kíváncsi voltam, hogy egyáltalán milyen. Tehát valóban az első adásokból származik az a bizonyos pöttyös labda, amihez úgy párosítják paródiákban, mintha vele született volna. Érdekes dolog ez a közönség: dobja a labdát, és ha talál benne valamit (rövidtávú memória meghalt perpillanat), akkor kívánhat valamit a rendelkezésre álló 15 kívánság körül. Hát, nekem egyik sem jött be... De vicces volt hallani, hogy minden egyes kívánságra ugyanaz a taps és ováció volt. Voltam egyszer én is műsorfelvételen, meséltem talán már itt is (Csillag születik első évad egyik adása), és ott is mutatták, hogy kell tapsoltatni, most látom, hogy egyáltalán nem új dolog a tapsolóember alkalmazása. Csak akkor még nem volt kiforrott a dolog, mert tényleg annyira egyforma volt mind a 15 kívánságra a taps egyenként, hogy géppel is nyomathatták volna. Az meg, hogy '80-as évek-béli frizura és ruhaviselet... Nem kell ezen nevetni, hát honnan tudhatták akkor, hogy ez idővel ciki lesz? Akkor ez volt a megszokott. Visszatérve a kívánságokra, a két híres emberen: Depeche Mode, Pet Shop Boys és plusz Madonnán külön mosolyogtam. Kíváncsi leszek a többi részre is. És a Nintendo miatt is örülök. Nagyon várom, hogy újra leadják azokat a részeket, ahol Super Nintendón játszottak. Emlékszem a Super Mario World-ös játékokra. Azt érzem, hogy már csak egy karnyújtásra vagyunk az Elektor Kalandor adásitól...

2013. december 19., csütörtök

Egy kívánság

Ma Dévényi Tibor volt a vendég a ridikülben. Nagyon meglepődtem rajta, hogy pont ma, ugyanis most is emlékszem rá, hogy pontosan ma volt 20 éve az Elektor Kalandor utolsó adása, az a bizonyos adás, melyben Tibi bácsi bemutatta a Super Nintendót a Super Mario All-Stars játékkal. Nem akarok a műsorról részletesen írni, hiszen 3 éve már megtettem.

Engem lelkesít, hogy a közmédia holnap beindítja a retro csatornáját, az M3-at, mindenféle régi műsort elővesznek. Köztük lesz a Három kívánság is, melynek volt Nintendós vonatkozása, ugyanis többször is játszottak benne Super Nintendón, nagyon remélem, hogy láthatom ezeket a részeket is. De egyébként is kíváncsi vagyok rá, mert bennem a pöttyös labda egyáltalán nem maradt meg, csak utólag találkoztam vele paródiák formájában. Én azt jegyeztem meg nagyon, hogy amikor lement egy korábban felvett műsor, akkor Tibi bácsi mindig dobálta a Chio Chips-eket, és mindig ezt mondta: "Aki a leghangosabban tapsol, annak máris dobom a Chio Chips-et!" Elgondolkodtam rajta gyerekként, hogy honnan tudja, hogy ki tapsol a leghangosabban? Aztán elkönyveltem magamban, hogy majd ha felnőtt leszek, akkor majd én is ki fogom hallani. Persze most már tudom, hogy csak úgy dobálta, amerre látta. De iszonyú reklámokat csinált bizonyos termékeknek. A kívánságokat kérő gyerekek mindig Fruit Tella csomagot kaptak. Ez ma már ha jól tudom, nem létezik, eper ízű olvadós cukorka volt. Most olvastam így gyorsan a műsorról, 1985-2000 között volt, lehet, hogy az első években volt a piros pöttyös labda.

Mindenképpen nézni fogom a műsort, nagyon érdekel, hogy milyen volt. De van még egy pár műsor, ami érdekelni fog M3-on. Például a Játék Határok Nélkül már a kezdetektől lesz, ezt is nagyon szerettem gyerekkoromban, meg sok '80-as évek beli vetélkedőt reklámoztak, ezek is érdekelnek, hogy milyeneket találtak ki annak idején, és milyen volt ezeknek a megvalósításuk.

De ha én is kívánhatnék Dévényi Tibi bácsitól, akkor az az, hogy adják le újra az Elektor Kalandor részeket. Nekem azokat látnom kell, látni akarom a gyökereit, honnan is ered a videojátékos rajongásom. Újra meg akarom élni azokat a pillanatokat, amikor csodálva néztem, ahogy Mariót irányítják, és az volt minden álmom, hogy játsszak vele. Mondjuk a jogi dolgokon gondolkodom, hogy mennyire lehetséges, ugyanis ebben is tengernyi dolgokat reklámoztak. Elég csak arra gondolni, hogy a Mario játékban játszva 10.000 pontonként kapott a telefonáló valami ajándékot, és persze mondani kellett, hogy kiknek támogatásával. És persze a végén is mondani kellett, hogy az Új Magyarország című napilapban (ez sem létezik már) lehetett jelentkezni. Na majd meglátjuk. De az biztos, hogy az egyik legnagyobb álmom válna valóra, ha újra láthatnám.

2010. október 21., csütörtök

A magyar Nintendo-kultúra őse: Elektor Kalandor

Még a Zeldás blogban elmélkedtem erről a műsorról, de újabb videók kerültek fel a YouTube-ra, ennek alkalmából mindenképp szeretnék megemlékezni a műsorról, mi volt az, ami közel 20 éve annyi gyereket vezetett be a Nintendo és Mario világába. Ez az Elektor Kalandor volt, mely 1990-1993 között ment a TV1-es csatornán minden hétköznap 17:30-kor. A műsor csak pár perces volt, de nekem már ez is elég volt ahhoz, Nintendo-rajongó legyek. Ekkor indult el nemcsak bennem, hanem akkor sok gyerekben valami egészen egyedi, ami talán sokak életét meghatározza ma is. Amit Dévényi Tibi bácsi elindított, és az 576 egy új úton, de folytatta. Ezekben az időkben igazi konzol-őrület indult meg, és sorra nyíltak a konzolüzletek, ahol nemcsak vásárolni, hanem kölcsönözni is lehetett. Akkoriban ez nagy divat volt, mivel akkor is kb. 10.000 forint volt egy-egy játék, de az akkori árszínvonalhoz viszonyítva az ma kb. 30-40.000 forintot ér, így talán érthető, hogy miért engedhették meg maguknak kevesen, hogy játékokat vegyenek. De 24 órára 3-400 forintért bárki hozzáférhetett az új játékokhoz, és mivel ekkor még híre sem volt a letöltésnek, nagy üzlet volt. És nem volt szükség fórumra, hogy konzolos barátokra leljünk, ilyen helyeken beszélgettünk, osztottuk meg egymással az élményeinket. Persze ma már teljesen más idők járnak.

Visszatérve a műsorra, később megjelent egy könyv Dévényi Tibor: Három kívánság címmel, ebben részletesen leírja, hogy készült egy-egy Elektor Kalandor adás. Egyenesen Japánig ment el, hogy az ottani Nintendóval kötötte meg a licensz-szerződést  műsorra. Dévényi Tibi bácsi itt megírja a könyvben, hogy szerinte nem jó üzletemberek a japánok, mert alapból teljesen másképp képzelik el a dolgokat. Azt is megírta, hogy eredetileg választása volt a Nintendo és a Sega között (Sega esetében nyilván Sonic lett volna), de azért döntött a Nintendo mellett, mert az népszerűbb volt nálunk. Hogy ment egy ilyen műsor kivitelezése? Még mindenkinek vezetékes telefonja volt a '90-es évek elején, sőt, sokaknak mág csak tárcsázós telefonjuk volt, a nyomógombos ekkor még újdonság volt. És mindig az a család, amelyik aznap játszott, kiment hozzá a stáb, és ha nem volt nyomógombos telefon, akkor ők biztosítottak egyet, és Mario a telefon nyomógombjaival mozgott a TV-ben, ezt láthattuk mi. A 4-es gombbal megy balra, a 6-ossal jobbra, és vagy a 2-essel, vagy 5-össel ugrik, erre már nem emlékszem pontosan. De ez a technikai megoldás 20 éve nagyon modernnek számított, a '80-as évek legvégén jöttek divatba a telefonos játékok (pl. Ötöd-ölő, Torpedó), amikorra már technikailag kivitelezhetővé vált, de hogy ennyire interaktív legyen, abban az Elektor Kalandor volt az első.

Három évig ment, 1993. december 21-én volt az utolsó adás. Ugyanis az egész műsorsorozat egy nyereményjáték volt. Mindenkinek számon tartották, hogy a játékban ki mennyi pontot gyűjtött össze, és aki a legtöbbet gyűjtötte, az nyert egy utazást Floridába 1994 nyarára, ha jól tudom. És a két győztes (két gyerek jutott ki végül) 1993. december 21-én mutatta be a Super Mario All-Stars pak Super Nintendót, és játszottak is rajta. Amikor először megláttam, az olyan élmény volt számomra, amit szavakba nem tudok önteni, ezért szeretem a mai napig is annyira a Super Mario All-Starst, és pont akkor kaptam meg karácsonyra a Super Nintendót, pont ugyanazzal a pakkal. És számomra ez az élmény, amit kaptam, ez olyan, amit azóta egy Nintendo játék sem tudott megközelíteni, és hogy pont karácsony táján jelenik meg Wiire a "remake", ezért mondtam azt, hogy reneszánszát élheti idén a 17 évvel ezelőtti karácsony.

Beraknám ide azt a pár videót amit találtam a műsorról:

(Egy adás 1993. júniusából)
https://www.youtube.com/watch?v=VpvpUPwBJKU
(4:40-től van itt a műsor, először csak a hang, majd olyan 7:50 körülre jön elő a kép)
https://www.youtube.com/watch?v=TklBy0n4Uag
(Egy pár másodperc az Elektor Kalandor végefőcíméből)

2008. szeptember 5., péntek

A Nintendo őse Magyarországon – Elektor Kalandor

Nem tudom, ki mennyire ismeri a Nintendo őstörténetét, hogy hogy indult nálunk. Ennek egy részét leírtam a Zelda tesztben, de hogy a '90-es évek elején Dévényi Tibi bácsinak köszönhetően mekkora médianyilvánosságot kapott a Nintendo, arra muszáj külön postot szánnom, hiszen koromból kifolyólag (22 éves vagyok) volt szerencsém látni kisgyerekként ezeket a TV adásokat, és hihetetlen élmény kisgyerekként látni, hogy valaki irányítja a TV-ben látható emberkét, ugrál vele, akadályokat kerül ki, frenetikus élmény volt számomra. Igen, igen ő volt Mario, és a Super Mario Bros. című játékról beszélek. 1990-et írunk. Dévényi Tibor egy olyan műsort szeretett volna csinálni, amiben telefonon keresztül játszhatnak a gyerekek, és akár nyerhetnek is. De nem is akármi a főnyeremény! Miamibe utazás és nyaralás 1994. nyarán! Az egésznek a lényege a következő: 1990-1993 között volt a TV 2-es (régi) csatornán 17.50 körül minden nap. Ebben az időben még nem volt elterjedt a nyomógombos telefonok használata, ezért maga az Elektor Kalandor szállította a telefont, bekötötték a TV-be, és úgy játszott, hogy Mariót a telefon nyomógombjaival irányították. A 4-es gombbal ment balra, a 6-os gombbal ment jobbra. Azt hiszem, hogy a 3-as gombbal ugrott, és az 1-essel gyorsított. Két Mario játék volt terítéken: Super Mario Bros. és Super Mario Bros. 3. Mert ez is volt. Istenem, amikor a Mario 3 volt. Emlékszem, odaültem a TV elé, és nem létezett más számomra. Veszettül imádtam a játékot. De játszottam is vele. Pontosan nem emlékszem, de ha jól tudom 1991. vége felé kaptam meg a Mario 3-at NES-re, Azóta is megvan, és működik. De most már inkább Wiin, Virtual Console-on veszem elő a játékot. Na de visszatérve a műsorra: Még 2002-ben megjelent Dévényi Tibor: Három kívánság c. könyve, és abban nem akármit írt le az Elektor Kalandorról. A jogokat nem akárhonnan szerezték meg, mint egyenesen Japánból! Tibi bácsi részletesen írt a Japán Nintendós üzletemberekről, hogy milyenek. De megegyeztek. De a jogokat legvégül az Európai Stadlbauer cégtől vették meg, mert ők szolgáltatták Európának a játékokat. Minden rendben ment, elindult a műsor. A játék a főnyereményen kívül sem ment tét nélkül, mert minden (a játékban) elért 10000 pont után ajándékot kapott a játékos, a legmagasabb szint 50000 forint. 3 perc alatt kellett teljesíteni. Éa aki az egész játék alatt a legmagasabb pontot elérte, az nyerte meg a főnyereményt. A főnyereményes műsor nem volt akármi! 1993. december 19-én volt vasárnap kora délelőtt. 15 éve volt, 7 éves voltam akkor, de mégis tisztán emlékszem arra a műsorra. Akkor mutatták be a magyar nyilvánosság előtt a Super Mario All-Stars bundle-ös Super Nintendót (tehát azt az SNES-t, amihez adták a játékot) és 2 gyerek holtversenyben lett 1. helyezett. Az egyik srác 10 éves volt akkor, a másik meg 8, ha jól emlékszem. És ők utaztak ki Miamibe. És ők mutatták be a magyar nyilvánosság előtt a Super Mario All Stars játékot is. Soha nem felejtem el, hogy azonnal belezúgtam a játékba! És nem is sok idővel rá, (hisz közel volt 1993. karácsonya) kaptam meg a Super Nintendót pont ugynazt, mint amit a TV-ben láttam. Hát majdnem elsírtam magam örömömben. ^^' A műsorban a két gyerek a The Lost Levels játékkal játszottak, elég jól. A 10 éves gyerk végigment az első pályán, aztán átadta a Controllert a 8 évesnek, ő elvérzett a 2. pályán. ^^' És még valami: Felhívták telefonon a 3. helyezettet, mert őt megjutalmazták a Super Nintendóval! Már akkor mondtam anyukámnak, hogy a Super Nintendónak jobban örültem volna, mint az utazásnak! XD Noha az Elektor Kalandor megszűnt, a Három Kívánság c. műsor még nem. És ott népszerűsítették a Super Nintendo gépet. Emlékszem a nyertes srác (a 10 éves) többször visszatért Super Mario Worldözni. nagyon kíváncsi lennék erre a gyerekre, hogy mi van vele most.

És hogy miért írtam le mindezt? Régóta vadászom a YouTube-on, hogy hátha találok egy adást, és most találtam!!! Ezt az egész országnak látnia kell!

És azóta is nagyon tisztelem Tibi bácsit, hogy megszerettette velem a Nintendót, és ilyen gyönyörű emléket hagyott maga után! A egyébként már 1993-as.

Aki esetleg nem látja itt, az az alábbi linken is megnézheti: https://www.youtube.com/watch?v=1wF-XbmnVGc