A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sega Master System. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Sega Master System. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. július 13., péntek

Retro részleg fejlesztve

Történt némi változás, amióta nem írtam az albérletről, ugyanis sajnos azóta megint újba költöztem. Szerencsétlenül alakultak a dolgok, néhány barátom már azon viccelődött, hogy az új hobbim lett az albérletkeresés. Ez a 9. albérlet, érdekességként az 5. kispesti albérlet. Nemcsak azért akartam a XIX. kerületbe költözni, mert szeretek itt lakni, hanem mert már sok cuccom van itt, és nem akartam messzire költözni a X. kerületből, hogy ne kelljen annyit cipekedni. Szerencsére itt nagyon jól alakulnak a dolgok, maximálisan elégedett vagyok mindennel, a hiányosságaival meg együtt tudok élni, azokat majd később.

És itt új retro részleget találtam ki, ezt fejlesztettem, ugyanis volt anyagi lehetőségem venni képcsöves TV-t, jó minőségűt, jó áron. Méghozzá egy Sony Trinitron KV-21M3K modellt. Itt most konkrétan modellt nem kerestem, két kitételem volt. Az egyik, hogy a márkája lehetőleg Sony vagy Panasonic legyen, és 51 cm képátmérőjű, ami képcsöves TV-knél ideális számomra. Mind a kettő bejött. ráadásul az ára is kedvező volt (3.900 forint), megvolt az eredeti távirányítója is, úgyhogy azt gondolom, hogy jó vásár volt. Mazsibazsi barátom segített elhozni, akinek nem tudok eléggé hálás lenni a segítségéért, és hogy ennyire készséges volt.

Mielőtt beüzemeltem, még ki kellett takarítani, ugyanis eléggé koszosan vettem át, csupa por volt. Még a képcsőre is ragadt valami kosz. De néhány univerzális nedves törlőkendő, és még a rések portalanításával és a távirányító alapos kitisztításával is éveket fiatalítottam a TV-n. Annyira alaposan tisztítottam ki, hogy még a réseknél is portalanítottam, minden egyes rést letakarítottam. Először a legegyszerűbbet akartam kipróbálni, az AV csatlakozást. Ehhez egy Nintendo 64-et csatlakoztattam, bele Mario Kart 64-et, szinte zavarba ejtő az eredmény:

Különben nagyon nehéz képcsöves TV-ről jó képet elkapni, mert ez a TV is csak 50 Hz-et tud, és írtam róla nemrég, hogy amúgy folyamatos a kép, de valamiért ha fényképezőgépen nézem, rettenetesen vibrál. És olyan képet elkapni, amin a legkevesebb vibráció látszik... Nagyon sok képet csináltam, mire megtaláltam a megfelelőt. Egyébként akik emlékeznek a '90-es években, amikor valami hír vagy tudósítás keretében TV-k és számítógépes monitorok látszottak, ott volt nagyon erős vibrálás, ami a TV-n keresztül látszott. Na ugyanez az eset van itt is. Amúgy Mario Kart 64-ezni mindig jó buli, most is szerettem.

Aztán jött az, hogy kipróbáljam a hangolást, rácsatlakoztattam a Super Nintendót RF kábellel, és jelentem, megtalálta:

Bár a keresés eleinte problémás volt, ugyanis nem értettem a jeleket a TV-n. Az volt, hogy behangoltam, az ment, de azt hittem, hogy ezzel el van intézve, el is van mentve, de amikor visszaléptem, láttam, hogy mégsem mentette el.. Nem értettem a piktogramokat, aztán többször próbálkozás után rájöttem, melyik a mentés. Még szép, hogy a Super Mario All-Stars-szal próbáltam ki, mentem vele egy pár percet. Ami furcsa volt, hogy többször változott a kép minősége. Volt olyan, amikor olyan szép és tiszta volt a kép, mintha AV-ra lett volna csatlakoztatva, máskor meg erősen hangyás lett a kép.

De aztán kiderült, hogy inkább a Nintendo RF kábel érintkezése az, ami problémás lehet, ugyanis harmadikként a videomagnót csatlakoztattam rá (azt is ugyanígy), és amikor arra rákerestem, annak a képe tökéletes volt, és nem volt változás. A Super Mario videokazettával próbáltam ki.

Úgy tűnik a Super Nintendót hangyásabb "pillanatában" kaptam el, mert azért látható különbség a videós kép javára. Úgyhogy most már videokazettákat is tudok nézni régi TV-n.

A következő a Sega Master System volt. Ezt is be akartam hangolni a helyére, teljes siker volt. És ennek a képe is végig gyönyörű volt.

Továbbra is nagyon szeretem a Master Systemes első Sonic the Hedgehog játékot. Most is elvittem a feléig. Aztán tovább nem, mert éhes voltam, és addig is pihentem egy kicsit.

Legvégül a régi DVD-lejátszót csatlakoztattam a TV-hez. Van ugyanis egy Pioneer DV-340-es modellű DVD lejátszóm, ami még a DVD-korszak kezdeti szakaszából származik, 2001-2002 tájáról, amikor még 120.000 forint volt egy lejátszó. Ez a lejátszó annyira kezdetleges, hogy nincs rajta se USB csatlakozás, valamint adat DVD-ről semmilyen formátumot nem ismer fel (avi, mkv, mp4, semmilyet). Úgyhogy ez csak eredeti DVD-t tud lejátszani, illetve élek a gyanúperrel, hogy az ISO-ban kiírt DVD-kkel is boldogul, ezt még nem próbáltam. Magát a lejátszót igen, a Hófehérke és a hét törpe DVD-vel próbáltam ki, és megy rajta rendben minden.

A retro részleg most kicsit szűkösen van itt az új helyen, de örülök neki.

Jelen állapotában elégedett vagyok, csak sajnos szűkösen vagyok abban a szobában, ugyanis ott van tárolva majdnem minden olyan bútor, ami nem kell. Két ágy is van a szobában, egyik van a másikra téve, úgyhogy épp csak annyira tudom magam ott kényelembe helyezni, hogy egy széket oda, és kb. 40-50 cm távolságból nézem a TV-t. Egyelőre ez még nincs megoldva, most kényelmetlen és szűkös, de teszek azért, hogy felszabaduljon a szoba. Tehetek is róla, ugyanis a főbérlőnek sem kellenek a bútorok, mondta nekem, hogy ha meg tudom oldani, hogy elszállítsák, akkor engedélyt sem kell kérnem, intézhetem, hogy vigyék el. Örömmel, mert amúgy eléggé régi bútorok. Foglalják a helyet, nincs szükség rájuk, és öregítik a lakást. Úgy volt, hogy a bútorok és az ágy közül három az én szobámban volt, amit nekem adtak ki, csak mivel én vettem saját bútorokat korábban, és időközben át lettek hozva, ezért ki kellett rakni a szobából. De hogy milyen nehezen találtam meg a helyüket, és mire odatettem őket... Na az nagy munka volt, de egyébként bámulatos a különbség. Azzal, hogy az én néhány hónapja vásárolt bútoraim kerültek ide, már attól sokat fiatalodott a szoba.

Nemcsak a gyors, kényszerű költözés miatt döntöttem emellett a szoba mellett, hanem mert láttam fantáziát, úgy az egész lakásban. Ugyanis a panelek közül, amiket láttam, ennek az elrendezése tetszik a legjobban. Ez ugyanis egy három szobás lakás, van a nagyszoba, amiben a lakótársam lakik, és van a közepes méretű szoba, amiben én. A kicsiben senki, itt vannak a bútorok, amik nem kellenek, és ide is berendezkedtem. Aztán ha sikerült elszállíttatni minden bútort, ami nem kell, akkor berendezkedhetek ide is, meg van engedve. Úgyhogy lényegében két szobát bérelek egy áráért. De nagyon jól érzem itt magam, végre úgy tűnik, hogy ez lesz az a hely, ahol sokáig fogok maradni, akár hosszú évekre is. Főleg, hogy ha ez a lakás fel lenne újítva, nagyon szép lenne, akár egyedül is bérelném, ha majd olyan anyagi helyzetem lesz. A legkisebb szoba ugyanis a konyha mögött van közvetlen, én megcsinálnám azt, hogy a kettő közötti falat kivetetném, és lenne egy nagy étkezős konyha. Valamint a konyha és szoba bejáratát is kivetetném, mivel egymás mellett vannak, és így a folyosó tág terű lesz. Aminek azért örülnék, mert többek között amit a '80-as években épült panelekben nem szeretek, hogy a folyosó szűk, és olyan érzetet ad, mintha elszeparálná a lakás egyes helyiségeit, és nem egy teljes egészet ad a lakás, hanem mondjuk két felet. Például Békéscsabán abban a lakásban, ahol felnőttem, egy szűk folyosó egyik végén van két szoba, a másik végében meg kettő, és olyan érzetet ad, mintha két különböző lakás szobái lennének. Viszont az a gondolatom, hogy ha tágas lenne a folyosó azáltal, hogy a konyhával egy teljes egészet ad, és sokkal jobb lesz a lakásban is tartózkodni. Hogy ilyeneken is gondolkodok, ez is jelzi, hogy jól érzem magam itt, és hosszútávra tervezek ide. Egyébként nagyon jófej a főbérlő, elmondtam neki a terveimet, gondolataimat a lakásról, és maximálisan nyitott rá. Úgyhogy ha tényleg sokáig itt maradok, és minden rendben lesz, fogok indítványozni jövő nyárra egy átfogó felújítást. Addig meg a hiányosságaival együtt vagyok elégedett a lakással. Végre oldottan jól érzem magam, ez nagyon hiányzott.

2018. február 3., szombat

Kiállított Playstation 4

Békéscsabán a Csaba Centerben a Media Markt mellett már jó ideje ki van állítva egy PlayStation 4 és egy XBOX ONE konzol. Sajnos Nintendo Switch nincs kiállítva, így legtöbbször csak elmegyek mellettük, de most úgy voltam vele, hogy miért is ne játszhatnék egy kicsit a PS4-gyel? Hát hajrá. Egy Dragon Ball játék volt épp játszható, hát akkor legyen ez. Nem vagyok valami jó verekedős játékokban, és ez most is meglátszott. Bár talán elnézhető, hiszen ez az első alkalom, hogy játszottam ezzel a játékkal. Az biztos, hogy sajátságos, hiszen karakterünk lebeg az ellenfél játékos felé, az ütéseknél meg fogalmam sem volt, hogy melyik akciógomb mit csinál, csak próbálgattam, amit tudtam. Néhány ütést azért bevittem, de az ellenfél játékos állt nyerésre. Aztán meg amikor fényképeztem, akkor nem is tudtam semmit csinálni, de az meglepett, hogy amikor elfogyott az életcsíkom, akkor egy újat kezdett. Nem tudtam, hogy miért, vagy hány "életem" van, de csak egy gyors menetet terveztem menni, ezért inkább befejeztem a harcot. A címképernyőn láttam, hogy a Xenoverse 2 alcímet viseli a játék. Na tessék, új sorozatot indítottak el? A "Budokai Tenkaichi" szériánál megálltam. Nem igazán vagyok jártas a Dragon Ball világában, az animét se nagyon szeretem, a játékokkal meg egyáltalán nem játszottam. Valami demolemez, vagy ilyesmi volt a gépben, de több játékot is ki lehetett próbálni. Gondoltam, keresek egy autós játékot, azok sokkal inkább mennek. De nem találtam egyet sem. Ehhez képest meglepőnek gondolom, hogy vannak Assassin's Creed, Uncharted, The Last of Us játékok, de versenyezni nem volt lehetőségem. Inkább letettem a controllert, és tovább mentem.

Régen nem írtam a PlayStation-ről, szó nincs arról, hogy elfelejtettem volna, de egyrészt a PSX itt van Békéscsabán, másrészt meg nincs anyagi lehetőségem, hogy vegyek játékokat, vagy PS2-t. De amikor bemegyek egy konzolboltba, a Nintendo mellett mindig megnézem a PlayStation játékokat. Az anyagi lehetőségek változásáért meg 1-2 hete elkezdtem tenni, remélem, hogy hamarosan látható eredménye lesz. Aztán ha összejönnek a tervek, akkor erősíteni fogok PlayStation és Sega terén is. Másfelől elég sok minden maradt itt, mert Pesten egy kis szobát bérelek, és így is szinte zsúfolva vagyok ott, de kilátásban van egy másik albérlet. Kicsivel nagyobb szoba, olcsóbban. Ráadásul az új "lakótárs-jelölt" is szimpatikusnak tűnt, ezért nem is kérdés a váltás. Ha minden a terv szerint megy, és tudok költözni, akkor oda már több minden mehet, és szeretnék is a lehetőségekhez mérten a leghamarabb átköltözködni Pestre. Oda már átviszem a PlayStationt és a Sega Master System II-t, és akkor velük is tudok játszani.

Ha pedig anyagi téren összejönnek a terveim, akkor az alábbi konzolokat tervezem megvásárolni első körben:

  • Super Nintendo kiadású New Nintendo 3DS XL kézikonzol
  • Super Mario Odyssey Pak Nintendo Switch konzol
  • PlayStation 2 konzol
  • Sega MegaDrive konzol, lehetőség szerint az első kiadású

2017. május 7., vasárnap

Retro videojáték kiállítás

Bagszi hívta fel a figyelmemet, hogy lesz retro játék kiállítás a Csokonai Művelődési Központban, ahol rengeteg sok régi konzolt és játékot meg lehet tekinteni és kipróbálni. Annak kapcsán merült fel a dolog, hogy biztosan meglesz már neki a megjelenés napjára a Mario Kart 8 Deluxe, és hogy kipróbálnám nála, ha lenne lehetőség. Mondta, hogy igen, és bár nála nem lehet, de ha szeretném, akkor kipróbálhatom ezen az eseményen, ugyanis lesz egy Switch is. Na akkor elmegyek. Már csak azért is, hogy új élményeket, inspirációkat szerezzek videojátékok tekintetében.

Bár érdekes, hogy ez volt a 9. kiállítás, de én most vagyok először, valahogy eleddig ez kimaradt az életemből. Úgyhogy már csak emiatt is el akartam menni, hogy be tudjam pótolni. A 7.19-es vonattal mentem fel Pestre, szerencsére minden rendben volt. az út alatt az angol érettségire készültem, el se hiszem, hogy már egy hét sincs hátra a majdhogynem sorsfordító napig. Izgulok, és nagyon várom. Leszállás után a kettes metróval kellett menni a Deák Ferenc térig, majd onnan az 1-es metróval a Mexikói úti végállomásig, innen pedig a 25-ös busz vitt el a célállomáshoz. 1.000 forint volt a jegy, és meg kell hagyni, tényleg megérte, mert itt aztán minden volt. A Pongos géptől kezdve a ZX Spectrumos, Commodore-os, Amigás gépen át a Nintendós, PlayStation-ös, Segás sikereken át, a mai VR technológiát is ki lehetett próbálni. Sőt, a színpadra felkerült két Nintendo Switch, a NES Classic Mini. És rengeteg ki volt próbálható közülük. Nagyon sajnálom, hogy nem vittem a fényképezőgépet, pedig lenne mit mutatni. Először a Switch-hez mentem fel, hiszen ott volt bagszi. Oly sok szeretettel üdvözöltem, két héttel ezelőtti nagy segítségét megköszönve, meg hát keveset találkozunk. Meg adódott lehetőség, kipróbálhattam a Mario Kart 8 Deluxe-et. Nekem kifejezetten tetszett, főleg, mert nem szedtem le a DLC-ket a Wii U-s játékban, így nekem több újdonságot tartalmazott. Amúgy a játék fizikájában nem éreztem különbséget, ugyanúgy lehetett irányítani, viszont a Switch többféle játéklehetősége (TV-s, hordozható...) miatt többen is csatlakozhatnak a játékba, mindenképp jó dolog. Most már meg vagyok győzve arról, hogy jó dolog a Switch, és hogy érdemes venni. Csak egy kicsit lejjebb szállított áron. A játékot is élveztem, annak ellenére, hogy tényleg alig van különbség a Wii U-s és a Switch-es változat között.

Miután kiéltem magam, lementem, szétnézni. A nagyterem két oldalán sok gép és játék volt kiállítva, mintha tényleg múzeum lenne, ugyanis el voltam zárva. Nosztalgikus volt látni a Commodore +4-es számítógépet, az volt életemben az első gép, amin játszottam. Még szüleim vették Bécsben (amikortól lehetett járni az osztrák fővárosba vásárolni) a bátyámnak, talán még születésem előtt. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megkeresem itthon, de az már tényleg sehol nincs meg, reménytelen lenne a keresésére indulni. De rengeteg egyéb számítógép és konzol volt, amit itt láttam először. A kipróbálható gépek közül először a PlayStation 2-höz mentem oda, itt egy Tekken volt játszható. Nem tudom, hogy valami rosszul volt beállítva, vagy én nem tudtam játszani, de nagyon lassú volt a karakterem mozgása, ennek ellenére mindig legyőztem a gépi ellenfelet. Szerintem nem ilyen a normális játék, de nem tudtam, hogy lehetett-e állítani rajta valamit, ezért inkább otthagytam. Odamentem a Nintendo 64-hez Mario Kart 64-ezni egyet. Hiába van meg, soha nem tudom megunni. Mellesleg feltűnt némi logika a gépek elhelyezésében. Mintha generációnként lettek volna elhelyezve, mert egy asztalon voltak a nagyon régi gépek, ugyanígy egy asztalon voltak a NESSega Master System, és a SNESSega MegaDrive gépek, és a többi.

12.30-kor volt a kamarateremben egy vetítés, Vakondok 4: Végigjátszás című kb. 2 órás dokumentumfilm. A magyar videojátékkészítés történelme, sok érdekességgel. De tényleg rengeteg... Nagyon tetszett a film, élmény volt hallgatni az élménybeszámolókat, de annyira töményen jöttek az érdekes és meghökkentő információk, történetek, tények, hogy fél óra múlva leállítottam volna, mert úgy éreztem, hogy ezt fel kell dolgoznom. Ki is esett néhány perc, és ahogy elnézem, nem én vagyok az egyedüli, aki így járt, ugyanis a film közben folyamatosan redukálódott a nézők száma. 10-en kezdtük el nézni, és maradtunk 4-en a végére. De aztán megerőltettem magam, és úgy döntöttem, hogy végignézem, nem foglalkozok az információk "megdöbbentő-mivoltával". De tényleg rengeteg volt. És tényleg megdöbbentő volt hallgatni a '80-as években hogy készültek minálunk a videojátékok, miben voltunk mi mások, mint a nagy nyugati fejlesztőcégek, és hogy mivel magyarázták, hogy a magyar játékok ennyire jól sikerültek. A legérdekesebb az volt, amikor Japánban próbálkoztak, és az volt az első kérdésük, hogy Nintendo van? Hát nem lehetett arra fejleszteni, az ismert tény számomra, hogy a Nintendo azzal akarta kivédeni, hogy sok igénytelen játék készüljön a gépére (ezáltal a videojáték-válság áldozata legyen), hogy lezárta a rendszerét, forráskódját (vagy hogy mondják... programozók biztos tudják), ezáltal csak azoknak a cégeknek lehetett fejleszteni játékokat NES-re, akikkel külön szerződést kötöttek. A Nintendo mindig is japán cég volt. De a játékfejlesztésről is nagyon sok érdekességet meséltek. Milyen az, amikor hetekig nem érintkeztek a külvilággal, a dolgozószobájukban aludtak, mondták, hogy konkrétan abból állt egy napjuk, hogy programoztak és aludtak. Ez az egyik olyan dolog, amiről egyébként tudok, hogy nagyjából ilyen egy kemény programozás, és amiatt (is) félek komolyan informatikát tanulni, mert a munka velejárói olykor nagyon durvák.

Miután vége lett a filmnek, visszamentem a Switch-hez játszottam még egy darabig a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Aztán lementem, mert láttam, hogy a Nintendo 64-ben Duke Nukem 64 van, és eszembe jutott, hogy ezt játszottam annak idején PC-n, és megnézem, milyen N64-en. Szokatlan az irányítás, hogy a C-gombokkal megyünk előre, de csak az analóg karral lehet fordulni, ugyanakkor a pálya ébresztett némi nosztalgikus érzést. Pályáztam erre a játékra, szeretném beszerezni. Sokáig nem volt lehetőségem játszani vele, mert odajött egy 5 év körüli kisfiú, és úgy voltam vele, hogy ne (általam) lásson lövöldözős játékot, ezért váltottam Mario Kart 64-re. Felajánlottam neki, hogy ha akar, játszhat velem. Beszállt, elmagyaráztam neki az irányítást, de hogy milyen durva lett a játék, az most sem hiszem el. Már az eleje sem indult jól, mert mivel először játszott, ezért a hátsó helyen egyikén végzett. Aztán a harmadik pályán, a Koopa Troopa Beach-en történt az, hogy beszorult egy sarokba. De úgy, hogy nem tudott kijönni. Mivel egyébként is nehezen viselte, hogy a mezőny végén van, nagyon begőzölt. Na innentől tudtam, hogy baj van, csak ezt azzal voltam kényszerült "tetézni", hogy nem értek a gyerekekhez, ezért nem tudtam, hogy nyugtassam meg. De a végére olyan sírógörcsöt kapott, hogy elkezdett össze-vissza szaladgálni a teremben segítségért kiáltva. Szerencsére az anyja azonnal megtalálta, és megvigasztalta, de rettenetesen meg voltam rémülve, hogy valaki csináljon vele valamit, sajnos nem tudtam kezelni a helyzetet. Aztán már végigvittem neki a pályát, visszaadtam neki a controllert, az utolsó pályát végigvitte, ott már nem volt semmi baja. Azt gondolom, hogy azt hitte, hogy tényleg beszorult, ezért esett pánikba, hogy valaki szabadítsa ki. Ha így van, akkor itt az élő bizonyíték, hogy egy kisgyerek tényleg nem tud különbséget tenni a fantáziavilág és a valóság között. Nagyon megijesztett, akármennyire is megnyugodott, már nevetett a végén, alázattal megköszöntem a játékot...

Visszamentem a színpadra nézni, hogy mi zajlik Nintendo Switch fronton, a Mario Kart 8 Deluxe mindig is foglalt volt, de ezt öröm volt nézni. Kipróbáltam még a kamu Famicomon a Super Mario Bros.-t, eléggé lassú volt... Meg GameCube-on a Donkey Kongát, de az sehogy nem akart jól működni nekem. Nem volt baj a beállítással, de nem értettem az irányítást. Meg vetítették még egyszer a vakondok 4-et, egyszer-egyszer belestem a kamaraterembe, hogy megnézzem, hányan nézik, de csak hárman voltak... Aztán a tombolahúzás után mentem haza. A 19.10-es vonat az utolsó, mely Békéscsabára megy (a késő esti 22.50-eset leszámítva), azt el akartam érni. A hazaút is rendben ment, két könyvet kezdtem el olvasni az utóbbi időkben, ezeket folytattam: Tari Annamária: Ki a fontos? Én vagy én? valamint elkezdtem olvasni az Assassin's Creed könyvet. Erre már régen felfigyeltem, és szemezek vele egy jó ideje. Úgy voltam vele, hogy amíg csak Nintendo konzolom van, addig más formákban van lehetőségem megismerkedni azokkal a játékokkal, melyek nem jelentek meg Nintendóra, de érdekelnek. Ilyen Assassin's Creed is, melynek úgy tudom, hogy a Reneszánsz az első kötete. Legalábbis ezzel kezdtem el. A kis affért leszámítva nagyon jó volt a kiállítás, örültem neki, hogy sok régi gépet láthattam, és volt lehetőségem kipróbálni néhányat közülük.

2015. november 21., szombat

Nintendo 3DS főmenü témák

Egy ideje egyedi főmenü témák tölthetők le Nintendo 3DS-re. Ezeket eleddig nem nagyon használtam ki, bár amikor találkozón láttam egy-két Mariósat vagy Pokémonosat, igencsak megihlettek, tetszettek nagyon. Csak egyet töltöttem le, a "Mario jumping" témát, azzal elvoltam, hogy van egy. De múlt héten letölthetők lettek Segás témák, és nagyon megtetszettek, amikor megláttam őket. Azonnal le is csaptam kettőre, a Master System-esre és a Mega Drive-osra. Van még mellette Game Gear-es, de mivel végképp semmi emlékem nincs a Sega kézikonzoljával kapcsolatosan, ezért az kimarad. De az első két Sega konzolról már írtam, amikor Sonic volt fókuszban, hogy akármennyire is Nintendós voltam, és Mario volt a minden, azért mindig nagy tisztelettel néztem a Sega gépeire. Úgy voltam velük, hogy nagyon jól megférnek a Nintendo konzoljai mellett, Mega Drive-ra is megvoltak az egyedi játékok, ahogy Super Nintendóra is. És ahogy néhány Sonic játékkal is, úgy ezzel is tisztelettel adózok a nagy konkurens cégnek. A Master System-es téma eléggé hangulatos, a konzolra megjelent játékzenékkel, felül a Master System az ismert négyzetrácsos háttérben, alul pedig Alex Kidd (ha jól tudom) hamburgert eszik. A Mega Drive-os már érdekesebb, az eléggé lehangoló zenével kezd, aztán beindul, de az alsó képen meg valami vonal megy, azt nem tudom hova kötni, olyan mély ismereteim nincsenek a Mega Drive kapcsán. De amikor beindítok egy játékot, és hallható a klasszikussá vált "SEGA" kórus, arra kicsit furcsa Nintendo játékot beindítani.

Van még három újabb, amiket nemrég szedtem le:

  • Nintendogs + Cats: Toy Poodle and new Friends - Annak emlékére, hogy régen mennyire szerettem a játékot, és mennyit nevelgettem kutyákat és macskákat benne. A sétáló zene megy alatta, felső képernyőn a játék borítójának képe látható, alul pedig a játékban alapból megnyíló kutyafajok, és a macskák is helyet kaptak. Kicsit zavaró a rózsaszín háttér, bár alapvetően nekem nincs bajom a színnel, a virágminták teszik lányossá a hátteret. De inkább az dominál bennem, hogy mennyire szerettem a játékot, néha még most is előveszem.
  • Pokémon Omega Ruby / Alpha Sapphire - Mega Groudon és Mega Kyorge - Az egyik Pokémon téma, ami nagyon megtetszett, és tényleg nagyon stílusos. Elsősorban a Ruby / Sapphire emlékére szedtem le, ezek a kedvenc Pokémon játékaim. Bár az újabb játékokban már nem vagyok otthon, és a feldolgozásokkal sem játszottam még, de a Pokémonok mega változatai így ránézésre már nem állnak olyan közel hozzám. Semmit nem tudok ezekről, de így ránézésre teljesen feleslegesnek tartom, gondolom azért van elsősorban kitalálva, mert már tényleg nem tudták máshogy színesíteni az új játékot. Amúgy inkább megállnék ott, hogy Charmander - Charmeleon - Charizard, Mega Charizard meg legyen azoknak, akik nagyon villogni akarnak vele. Ettől függetlenül nagyon szeretem a harmadik generációs játékpárost, és kipróbálnám a remake-eket is.
  • The Legend of Zelda: Majora's Mask - Soha nem fogom elfelejteni, mennyi kellemes órát szereztek nekem a Zelda játékok. A Majora's Mask-kal speciel keveset játszottam, de azok nagyon jók voltak. És mindenképp szeretném megszerezni a 3DS-es remake-et, mert az Ocarina of Time-ot is nagyon szerettem (lehet nem szeretni?) és biztos nagyon igényesen néz ki a Majora's Mask is felújított változatban. A Song of Healing dalra nem emlékszem, de nagyon kellemes, ez szól.

Igen, manapság sokat 3DS-ezek, de főleg retro részlegen, elsődleges cél, hogy szórakozva növeljem a játszott órák számát. Végigjátszottam a Kirby's Dream Land-et, a Kirby's Dream Land 2-nek is lassan a végénél vagyok, Super Mario Land és Super Mario Land 2: 6 Golden Coins is nagyon jók voltak. Később bővebben írok róluk.

2012. október 9., kedd

Sonic the Hedgehog

Néhány napja felfedeztem a Nintendo angol weboldalán, hogy a Virtual Console játékokért is kaphatunk 50 csillagot. Az előző vásárlásból visszamaradt 300 pont Wii Shop Channelben, és a VC játékok beregisztrálásával gyűltek a csillagok, úgy tűnt, hogy összegyűlik 2000 csillag, amelyből vehettem volna 500 Wii pontot, és akkor 800 pontból vehettem volna egy SNES játékot. Vagy Super Metroid, vagy Kirby's Fun Pak. Elkezdtem számolni, pont kijönne a 2000 csillag, ám valamit félrenézhettem, mert megállt 1965 csillagnál. Na, akkor vettem egy 300 pontot, és másnap egy 100 pontosat. Egy nap, csak egyet lehet vásárolni. Így 700 pontom lett.

Azért nézegettem a letölthető a címeket a SNES-nél, de hát hiába. Amikor láttam a Sega MegaDrive-ot, eszembe jutott, a Sonic the Hedgehog, mely lehet, hogy furcsa, hogy sok emlék köt hozzá. Na, nem a MegaDrive verzióhoz, hanem a Master System-hez. A lényeg a következő (bár azt hiszem, ezt elmeséltem 2009 februárjában, amikor volt egy rövid Sonic korszakom), valamikor 1995 környékén Békéscsabán az Elektroházban (nagy műszaki cikk áruház, nem tudom, hogy volt-e országos hálózata, de Békés megyében több városban is volt) behoztak egy rahedli (pont most volt ez a megfejtés a Maradj Talpon! műsorban. :D) Sega Master System II konzolt. Az árára nem emlékszem, de jóval olcsóbb volt, mint a 25.000 forintos Super Mario All-Stars pakkos SNES. El is terjedt a konzol rendesen, az egyik barátomnak is volt, hozzá jártam Segázni. Mert nemcsak Nintendós múltam volt. És ehhez volt Sonic the Hedgehog játék. Ezekben a gépekben volt egy beépített játék, ami vagy a Sonic, vagy az Alex Kidd in Miracle World. Ezzel a játékkal is játszottam. Na szóval, amikor néztem a Wii Shop Channelben a Master System-es Sonic játékot, konkrétan ezt a játékot kerestem benne, amivel régen játszottam, de nem voltam biztos benne, hogy ez az. Ugyanis volt egy olyan gondolatom, hogy a Sega Master System, és a Sega Master System II két különböző konzol. Így ha leszedem a SMS Sonicot, nem ugyanazt kapom, amivel játszottam. Nyugi, eszembe jutott a YouTube, hogy nézzek Gameplay videót, meg is tettem, de valahogy nem győzött meg. Azt láttam, hogy a pályák ugyanazok, de kicsit butítottnak láttam, így volt a gondolatom az SMSII-ről, hogy az elődjének továbbfejlesztett változata, így nem töltöttem le a Sonicot.

Ma miután hazajöttem, megnéztem egy gameplay videót a MegaDrive-os Sonic-ról, és annyira megfogott, ahogy a feltöltő játszott vele, hogy úgy voltam vele, hogy lesz, ami lesz, én leszedem a Master System-es Sonic-ot, nagy kedvet adott, hogy én is Sonic-ozzak. Elkezdem játszani, és döbbenten látom, hogy ez ugyanaz a Sonic, amivel vagy 15 éve játszottam. So many memories, ahogy a derék amerikai gamer mondja. De tényleg, hihetetlen érzés játszani vele. Érdekes, hogy itt talán annyira nem a sebesség számít, hogy Sonic-kal végigszaladjunk a pályán, sokkal inkább platform-jelleget érzek. Ettől még nagyszerű ez a játék. Hat világból áll, ha jól emlékszem, mindegyik három pályából áll. Csak a feléig jutottam el, a hármas világ már kifogott rajtam. Az első világ a Sonic játékok szokásos Green Hill-je, a második a Bridge. Ezek nagyon könnyűek, most is könnyen végigmentem rajtuk. A harmadik világ a Jungle. Az első pályával még nem is voltak gondok, de a második sokkal durvább. Ugyanis ott felfele kell menni, és ha leesünk, a képernyő nem jön velünk, így azok a platformok, amik már eltűntek, azok már nincsenek, így ha lezuhanunk, meghalunk. Előfordult vagy 10×, úgyhogy érdemes volt az első két világokból felszedni az életeket. De így is csak a 3-3 pályáig jutottam el, mert már csak 1 életem maradt, és elfelejtettem, hogy Dr. Robotnik (minden világ 3. pályáján meg kell küzdeni vele) már ágyúgolyót is ledob, ami természetesen megöl. Úgyhogy itt ért véget.

Hatalmas élmény volt játszani vele, és most már tudom, hogy a Master System II olyan, mint a Game Boy Advance SP a Game Boy Advance-nek. Egyébként annak idején 100%-ra végigvittem, megvolt mindegyik Chaos Emerald. Nézzetek meg egy gameplay képet a játékból, hátha nektek is megtetszik. Ez az NTSC verzió, itt gyorsabb a zene, a PAL-osban lassabb:

2009. február 15., vasárnap

Super Smash Bros. Brawl állandó karaktereim.

Elhatároztam magamban, hogy felállítok egyfajta ranglistát, hogy kiket fogok fejleszteni a Brawlban. A következő rangsor alakult ki:

  1. Toon Link
  2. Meta-Knight
  3. Mr. Game & Watch
  4. Kirby
  5. Sonic

Számomra ezek a leghasználhatóbb karakterek, és úgy érzem, hogy velük el tudnék érni egy jó szintet. Pont emiatt a képzeletbeli sorrend miatt játszom megint a Kirby's Adventure-t, és már majdnem a végén járok. King Dededét legyőztem, már csak Nightmare kell, ami azért viszonylag nehéz.

Sonic az nagyon jó. És felmerült bennem az igény, hogy játszak Sonic játékokkal. Arra még nem mernék megesküdni, hogy vennék játékot is (mert ha egyszer megveszem az egyiket, akkor kell az egész kollekció.-_-), de játszanék szívesen. Nem ez lenne az első eset, hogy Sonicoznék, az első játékot már complete-ra végigvittem még nagyon régen. Méghozzá Sega Master System II-re. Emlékszem, amikor megjelent kb. 13-15 éve a gép, akkor itt nálunk az Elektroházban (egy volt műszaki üzlet, mely Békés Megyében létezett) hatalmas halom stócban álltak a készletek. Én magam soha nem vettem meg a gépet, mert bár semmi bajom nem volt Sonickal, sőt, kifejezetten szimpatikus volt, azért nekem mindig is a Nintendo és Mario felé húzott a szívem. De ez a Mario & Sonic nagyon jó húzás volt, és jön a folytatás, mert a 2010-es téli olimplia alkalmából ismét összecsap a két nagy rivális. És Brawlban is jó karakter, elgondolkodtat, hogy miért is ne játszatnék vele, mint régen? Csak most mindenféle fenntartás nélkül. Csak azt nem tudom, hogy mely Sonicokkal érdemes játszani, mert azt hallottam, hogy a 3D-s Sonicok nagyon mostohák lettek. Nem mindegyik, de a nagy része igen. Majd kíváncsi leszek, hogy vásárolok-e Sonic játékot, és ha igen, melyik lesz az első Sonic, melyre beruházok.