Tegnap megcsináltam a Super Nintendóra a több játékot a Hakchi programmal. 54 játékot tettem rá, így összesen 75 játék van már a gépen. A hackelés módjáról nem írnék részletesen, a NES Classic Mini kapcsán már írtam róla részletesen, ezért most nem írték róla, mert ugyanúgy kell megcsinálni. A program weboldalán meg letölthető a legújabb verziója, mellyel lehet bővíteni a Super Nintendo kínálatát. Továbbra is azt gondolom, hogy mivel nem károsítom meg a Nintendót ezáltal, ráadásul a rátett játékok is ugyanúgy néznek ki, mint az eredetiek a gépen, ezért itt nem zavar. Nem is fogja bővíteni a Nintendo a kínálatot. Íme néhány kép:
Eddig hibátlanul működik, és néhány japán játékot is rátettem. Az tudvalevő, hogy a japán videojátékos kultúra teljesen más, mint a nyugati, elsősorban azért, mert a kezdeti idők óta aktívan jelen vannak az RPG-k, és szinte minden animének van videojáték-adaptációja. A Slayers játék már régóta érdekelt, és most volt lehetőségem kipróbálni.
Úgyhogy japán játékok is biztonsággal rátehetők a gépre, a gép teljesen régiófüggetlen. És játszható. A játék értelemszerűen teljesen japán nyelvű, kell hozzá nyelvtudás, és még csak most kezdtem el nyelvórára járni, és még keveset értek belőle. Meg az innen-onnan összeszedtem némi nyelvtudást, de csak nagyon kevés kanjit ismerek fel. A játék egyébként jónak néz ki. 1994-es megjelenésű, tehát az anime előtt egy évvel jelent meg, így nem sok köze van hozzá. RPG játék, harcolunk. Már hármas szintű Lina Inverse a játékban. A kép, meg amit készítettem, Lina épp találkozott Gourry-val, úgyhogy az animeből ismerős szereplők feltűnnek. Gondolom, mangaadaptáció, de érdekes lesz majd tovább játszani. Most már van mivel játszani Super Nintendón, feltettem minden játékot, ami számít. Egyikről másikról fogok írni majd tesztet is.