Néhány nemrégiben beszerzett CD és DVD.

Végül sikerült megszerezni Okui Masami: Mitsu kislemezét. Amazonon találtam meg, az egyik japán boltnak volt belőle készleten. Összességében jobban is jártam, mert kicsivel olcsóbb is volt, mint a CDJapannél. Most is azt gondolom, hogy az egyik legjobb kislemeze, nagyon szeretem azokat a dalait, ahol őszintén és hitelesen énekel az érzéseiről. Attól más egy olyan előadó komolyabb dala, azzal, hogy saját maga írja azt, hogy ő maga úgy fejezi ki magát, ahogyan azt legbelül érzi. És ha ehhez, hozzámegy az is, hogy azonosulni tudunk a szerzeménnyel, akkor jön a zene pszichés pozitív hatása, amely nagyban segíthet rajtunk. Elősegítheti az adott probléma oki kezelését, bátoríthat a cselekedetre. Ez a dal pedig részint az illúziókról szól, hiszen egy olyan ember szeretetére vágyik, aki félrevezette őt (ezt ki is mondja). Alapvetően itt nem énekel olyan dominánsan, mint más balladáiban, de az utolsó refrénnél a háttérvokál (aki egyébként ő maga jó szokásához híven) egy helyen nagyon kiugrik, ezzel kiemeli az éneket is. És ezzel megnyugszik, és elfogadással a hangjában zárja le a dalt. Annyira még nem vagyok otthon a japán nyelvben, de feltételezem, hogy az elfogadást az is szimbolizálja, hogy az első versében "watashi tachi madowashita" szavakkal fejezi ki, hogy milyen is az, akiről énekel, majd a záróversét így fejezi be: "Watashi tachi wo madowasu". Más a ragozás, így valószínűleg mást is jelent. A madowasu, madowashita (gondolom a madowa a szótő, ez jelenti azt, hogy megzavar, megtéveszt, amúgy a kanji-ja ez: 惑 és kínaiul is ugyanezt jelenti, ahogy okoskodok a fordítóval.) És persze, ahogy az lenni szokás, hiába tudja, hiába mondja ki, hogy nem tiszták az egyén szándékai, csak azért is kialakít vele egy kapcsolatot, amire persze ráfázik és végül (úgy tűnik, hogy) elfogadja, hogy mi történt. A videoklip is nagyon kifejező, azt már belinkeltem korábban. És csak ismételni tudom magam, hogy felbecsülhetetlen eredeti CD-t kezemben tartani, főleg olyat, melynek dalával nagyban tudok azonosulni. Olyannyira, hogy még azt is el tudom fogadni, hogy a B-side track, a Paradise Lost teljesen disszonáns, nem is szeretem annyira azt a számot. Viszont helyet kapott még egy régebbi dalának a Sora ni Kakeru Hashi-nak egy újrahangszerelt változata, melyben Kageyama Hironobu gitározik és háttérvokálozik. A címadó dal videoklipjében pedig szerepel Endoh Masaaki is, így a kislemez egy kicsit JAM Project koprodukció is. Az biztos, hogy külön ékessége az Okui Masami repertoárnak.

Nem most terveztem megvenni a legújabb Zorán koncert DVD-t, de végül meglett. És rettenetesen örülök neki. Néhány éve a Kultúrbarlang foglalkozik a Zorán kiadványok terjesztésével, tavaly konkrétan mind a hat régi Hungarotonos Zorán albumot kiadták újra. Sajnos nem jutányos áron, így az Édes Évek CD továbbra is hiányzik. A lényeg az, hogy úgy kezdődött, hogy megkérdeztem a Kultúrbarlangot E-mailben, hogy szállítanak-e Angliába is. Mondták, hogy természetesen, csak adjam meg a címemet. Megadtam nekik, de nem írtam meg konkrétan, hogy szeretném megrendelni, nem is jött rá azonnal válasz csak kb. 2 hét múlva, hogy postázták a DVD-t, és hogy ennyi lesz az ára. Fúú, hát jó. Örültem neki, de váratlanul ért, de utána úgy bántam a pénzzel, hogy ki tudjam fizetni. 5.090 forint volt postával, valami £13.60 font volt átszámolva. Megjött, nagyon örültem neki, csak először megijedtem, hogy nem tudom kifizetni. Először ugyanis a bankba mentem, ahol a számlám van, hogy segítsenek Magyarországra pénzt átutalni. Mondja az ügyintéző, hogy £25 a költsége. Meg vannak bolondulva... Egyszerűen már nem tudom szebben mondani. Most már látom, hogy az lehet, hogy az alap banki szolgáltatások ingyenesek, de az ilyenek meg extrém drágák. Természetesen nem utaltam át, hanem mutatott az ügyintéző egy másik intézetet, a "The Money Shop"-ot, ahol ezt olcsóbban lehet megtenni. De még mennyivel... £2.90 volt az extra költség. Erre is azt mondtam volna szívem szerint, hogy inkább átugrottam volna, de ezt már sokkal inkább kifizetem, ha már van költsége a külföldi átutalásnak. És rendben is lett. A koncert maga? Úgy tűnik, Zorán hiába csak egy szál gitárral ül középen, nincs két egyforma koncertje. Pláne, hogy a tavaly megjelent Egypár barát albuma duettalbum, és mindegyik vendége jelen volt. Érdekes kettősséget hozott magával a koncert, ugyanis ahogy annak lennie kell, művészi, de mégis tetten érhető volt a spontaneitás, ami nagyban megnövelte az előadás értékét. Zoránnak egy ilyen koncert után merek még legalább 10 évet jósolni. Szokása az Apám hitte című dalának végét a közönséggel énekeltetni, és tényleg mindenki egy emberként énekte most, Zorán csak ennyit mond: "Ez annyira megható, komolyan." Nem értem, hogy mit csodálkozik. Aki 50 éve változatlan minőséggel szolgál, zenei pályája felér egy életművel, annak ez a legkevesebb, ami visszajár. Nagyon átjött a hangulat, egy újabb nagyszerű koncert DVD-vel lepett meg minket, rajongókat. És innen Angliából nagy hálával tartozok, hogy nekem is dedikálta a DVD-t, és legyek akármennyire is távol a hazámtól, zenéjének mindenhol hatalmas eszmei értéke van.

Ezt a CD-t pedig inkább az iskolának vettem, ahogy gazdasági nyelven szokás mondani: apportba. Kung Fu órák alatt szokásuk mai nyugati zenét adni, és van néhány Now That's What I Call Music! CD-jük, és úgy döntöttem, hogy ennyivel is segítem őket, hogy megszerzem nekik a legújabb kiadást a 88-asat. Még júliusban jelent meg, már akkor is szemeztem vele, mert ezen van néhány dal, amit szívesen meghallgatok, ha éppen szól:

• Clean Bandit feat. Jess Glynne: Rather Be
• Kiesza: Hideaway
• Neon Jungle: Welcome to the Jungle

Ezek közül az elsőről már írtam korábban is, ezt a mai napig szeretem, a másik kettőt meg inkább viccesnek tartom. A Hideaway tényleg inkább a vicc kategória nálam: Ezzel az énekkel balladát énekelni, nekem sehogy sem hiteles. De maga az ötlet tetszik. A videoklipet is volt "szerencsém" látni, a nő férfiról férfira jár, elhiszem, hogy fáj neki a szerelem... Nem is értem, miért kételkedek. A Welcome to the Jungle olyasfajta elektronikus zene, amit meghallgatok, csak ahogy számítottam rá, néhány meghallgatás után dögunalmasnak fogom tartani, mert nem sok változatosság van a dalban. A többi dal nagyrészét pedig a pokolba kívánom. Gyűlölöm a mai nyugati zenét. De annyira meghallgatom, hogy ha Kung Fu edzések alatt szól, akkor mondom magamban, jó, menjen. Amúgy ez az egész válogatássorozat 1983-ban indult, ezalatt a 31 év alatt érte el a 88. részét. Meg volt egy darabig Magyarországon is, csak a 8. rész után megszűnt. Ment még a Now.hu is, na az jó ötlet volt, de az sem bírta sokáig. Itt Angliában a mai napig megy. Majd a századikra külön befizetek.

Macskák, zene és egyebek

Na ha már itt élek két macskával, akkor szóljak róluk is.

Az egyik macska, Lucy, 3 éves nőstény (most is épp tisztítja magát előttem), sokat változott azóta, mióta utoljára voltam itt. Akkor rettenetesen harcias volt, szinte mindig karmolt. Azóta lenyugodott, mindig engedi, hogy simogassam, persze, amikor éhes, akkor mindig ő bújik hozzám, ami igen gyakran van. Minden reggel, szinte mindig én vagyok az első, aki felkel, és lemegy a konyhába, akkor Lucy mindig odabújik a lábamhoz, szinte tudom, hogy a macskakaja után kell nyúlnom, és a tálkáját megtölteni. Persze miután evett, tudomást sem vesz rólam, de néha jól esik magamhoz venni és megszeretgetni. Különben rengeteget eszik, és rettenetesen szemtelen. Minden egyes alkalommal, amikor eszünk, odajön az asztalhoz, vagy amikor kaját csinálunk, akkor a konyhába, és nem lehet elűzni. Mondjuk ma szerencséje volt, mert nem szoktam sok húst enni, és ami nem kellett azt odaadtam neki. Nővérem egyik magyar barátnője ma ünnepelte a születésnapját egy török étteremben, de néhányan nem maradtunk ott végig, mert Xingbónak King Fu versenyre kellett órát tartania, és néhányan vele tartottunk. A kaja épp akkor készült el, azt már nem vártuk meg, hogy megegyük, ezért elcsomagolták nekünk. Csirkehús volt rizzsel, meg valami zöldségköret. Ízlett mind, csak nem is volt elég rizs, ezért a maradékot odaadtam a macskának. Egy kép róla:

Látszik rajta, hogy sokat eszik, mi? Állítom, hogy ha egy ház lenne tele macskakajával, az sem maradna meg sokáig. Egyébként főleg akkor látszik rajta, hogy kövér, amikor megy le a lépcsőn, akkor csak lesek, hogy milyen gömbölyű... Amúgy nem tudtam normális képet csinálni róla. Ja, és el van köttetve, valószínűleg ezért szelídült meg ennyire, és eszik még annál is többet, mint előtte.

A másik macska, Jasper, 1 éves kandúr. Még megvannak a cuccai, néha érezzünk az orrunkon keresztül. Elvileg ivartalanítva lesz, nem tudom, mikor. Annyira nem látszik még a viselkedésén ivarérett lenne, néha előfordul az, hogy fetreng a földön, háton fekszik, és keres valamit, aminek utánakaphat. Ekkor szoktam a kezemet nyújtani neki, megkarmolná, de én gyorsan rácsapok. Már mondtam is, hogy piros pacsizok a macskával. Néha mondjuk véres pacsi lesz belőle, amikor megkarmol, de amúgy élvezem. Amúgy kevésbé szociális, mint az anyja, nem nagyon értékeli, ha simogatom, szeretgetem. És akkor sem nagyon bújik, ha kaja kell neki, de ha érzi az illatot, bizony ő is lesben áll. Meg ha tudja, hogy töltöm ki a kaját, bizony nem rest a tálkához jönni. Ő van itt:

Jellemző póz, ugyanis sokat alszik.

Nagy nehezen sikerült megtalálni azt a dalt, amiről írtam, hogy tetszik. Nem emlékeztem, hogy bemondták volna a rádióban az előadót és a címet, ezért azt találtam ki, hogy belehallgatok a Now That's What I Call Music 87-be (ez a legújabb), itt nem találtam meg, ezért belehallgattam a 86-osba. Itt sincs, akkor jöjjön a 85-ös, de itt is csak a rosszabbnál rosszabb dalok vannak. Aztán egyik este UK chart ment, azon volt, aztán elkezdtem utánanézni a neten, belehallgattam a dalokba. Így lett meg valahogy. Ez az:

Hát istenemre, milyen kicsi a világ... hol forgatták a klipet? Japánban, és az elején is ott van az előadó és a cím japánul. A hivatalos videó alatt ott a leírás, hogy egy japán rajongóról szól a klip, aki többször látja vízióiban az együttest. Furcsa, amúgy tetszik még most is a dal, azt mondanám, hogy ha ilyen lenne a nyugati populáris zene, akkor semmi bajom nem lenne velük. Különben miután nem találtam meg egyik Now That's What I Call Music válogatáson, azt gondoltam, hogy annyira friss, hogy még nem tudott felkerülni. De 2013. december 5-én rakták ki a hivatalos klipet, úgyhogy nem értem, hogy nem találtam meg. De most is fogom a fejem, hogy milyen zenék mennek itt. Az egyik, amin röhögni szoktam, az a "money on my mind". Ezt már imitálni is szoktam néha, amikor egyedül vagyok, és ilyen "álmenő" hangon mondogatom, hogy "pénz az agyamon". Nagyjából ennyit ér. A másik, amin ki vagyok akadva, a videoklipen öt fiatal srác azt játssza, hogy tud zenélni, és "she is so perfect" címen játsszák a nagymenőt. Na mondom magamban, ezek is kijárták a nagymenő-képzőt. Nem jó egyébként, ha ennyire menőnek mutatják azt, hogy milyen dolog sztárnak lenni, mert sok fiatal beugrik neki.

Múltkor írtam, hogy nem egységesek az árak. Csak egy példa, hogy mennyire igaz ez: Pénteken néztem tárolódobozt, hogy a papírjaim, füzeteim rendben legyenek, és ne össze-vissza. Először a WHSmith-ben néztem, és csak lestem, hogy £9.99 volt. Igaz, hogy buy one, get one free akció volt rá, de akkor is egy több emeletes papírdobozért nem adok ki ennyi pénzt. Aztán elmentem a mellette levő B&M boltba, itt meg találtam egy talán jobbat, ami £1.99 volt. Nagyon olcsó ez a bolt, többször lestem, hogy milyen jó áraik vannak, ugyanaz a termék olcsóbb, mint bárhol máshol, és ilyen mini mindenes. Élelmiszer mellett papír, ajándék, játék és egyéb D.I.Y cuccok, minden van itt.

Amúgy összességében jól érzem itt magam, csak eléggé ingatag az, hogy most itt akarok maradni, vagy később vissza szeretnék menni. Van olyan, amikor azt érzem, hogy igen, itt a helyem, aztán máskor, amikor elkap valami hangulat, akkor szeretnék hazamenni. Most például valami "nyár-imitátort" szeretnék, ami 35-40°C-ot csinál a közegemben, mert jelen pillanatban a közelgő nyár az, amit hiányolok. Egyszer előfordult már az is, eljátszottam a gondolattal, hogy jó, haza lehet menni, de akkor tessék átgondolni, hogy mik a lehetőségek otthon. Szinte üres maradt a képzeletbeli papír. Most, hogy itt vagyok Angliában, és tudom, hogy lehet olyan munkám, amivel akár £1.000-ot is megkereshetek, akkor nem akarok havi nettó 65.000 forintra hazamenni. Azóta egy kicsit megálljt parancsoltam a honvágyamnak. Meg mi az, amit szeretek itt? Hogy itt sokfélék az emberek, szinte minden nemzetiséggel találkozok nap mint nap, és nem nagyon emlékszem arra, hogy bárkiben a negatív oldalát láttam volna. Ezért férnek meg itt jól a különböző nemzetiségek.