Hőálló MondoCon - 2018. nyár

Ismét MondoCon. Jó buli, szeretjük, de szerintem most ez is inkább elemzős lesz, semmint élménybeszámoló feeling, de azért igyekszek valami jót összehozni.

SZOMBAT

Főleg, hogy szombatra virradó éjjel eléggé keveset aludtam. Van az, amikor azért alszok keveset, mert valami nagyon nyomaszt, és nem hagy aludni, és van az, amikor annyira jól alakulnak a dolgok, annyira lelkesít, hogy minek aludjak, amikor dolgom van? Szerencsére az utóbbi eset áll most fent, bíztam is abban, hogy most mindennél jobb lesz a MondoCon, csak hát szinte egész nap éreztem, hogy nem aludtam semmit.

Mivel korán ébredtem, még otthon ténykedtem, rendezkedtem az új albérletben. 9 óra után néhány perccel indultam el, a 151-es busszal mentem Kőbánya alsóra, innen majd 40 perces séta eljutni a Hungexpóig. Tettem fel a telefonomra videót, azt néztem. Na nem animéset, hanem konkrétan az 1997-es Játék határok nélkül 3. elődöntőjét néztem. Akárhányszor nézek meg egy-egy adást, ugyanúgy élvezem, mintha először nézném. Ezzel el is voltam, míg oda nem értem. Meglepett, hogy őrök az asztaloknál, és belenéznek a táskákba. O_O Már megint szúró-vágó szerszámok? Hát lessenek bele, ha jól esik nekik, nekem nincs mit titkolnom.

Ezzel megvoltunk, mentem is fel a karaoke terembe. Elég hamar odaértem, még el sem kezdték. Sőt csodák csodájára most 15.-16. voltam a listán feliratkozáskor, mint szoktam, hanem második. A Naruto Shippuuden egyik endingjét választottam, a MOTHER-t. Ez az egyetlen Visual Kei dala a Narutónak, ha jól tudom, a MUCC énekli. Nem vagyok híve a műfajnak, a dalnak a szövegével sem tudok feltétlen azonosulni, de valahogy hallgattatja magát a dal, és annyit hallgattam, hogy megcsináltam belőle a kfn-t. Közben próbálgattam a dalt, és ment. Most is ment, csak a levegővétellel volt komoly probléma, illetve azt éreztem, hogy a legmagasabb hang nem jön ki, ezért nem kísérleteztem vele. Az első dal amúgy érdekes volt, amit énekeltek, mert a Kuroko no Basukét most nézem, pont azt az openinget énekelte valaki, ahol most tartok az animében. Vicces volt hallgatni, az animét meg ajánlom mindenkinek, a legjobb, legszórakoztatóbb sportanimék egyike, melyet valaha láttam. Amúgy Narutóból vasárnap jubiláltam, ugyanis elértem a Shippuuden 300. részét.

Annak ellenére, hogy nyár van, sokan jelen voltak a karaokés csapatból. ToumeiNi, Roni és Narumi nem voltak. Örültem mindenkinek, csak mivel éreztem, hogy keveset aludtam, nem voltam annyira kommunikatív. Ráadásul nagyon éreztem, hogy meleg van, ez is hozzájárult ahhoz, hogy nem éreztem annyira jól magam szombaton. Így némileg eseménytelenül telt el a nap. Mai volt az, akivel sokat beszélgettem. Nem is ismertem fel őt az elején, mert új frizurát varázsolt magának, és némileg másképp nézett ki, mint ahogy megszoktam. Csak a versenynél ismertem fel, amikor Mazsibazsival duettezett. Jók voltak, kár, hogy nem lettek helyezettek. Az mondjuk várható volt, hogy Waka és Superion fognak nyerni, mert hihetetlenül jó dalt választottak, és nagyon jól előadták együtt, teljes volt az összhang. A második és harmadik helyezettre nem emlékszem. Igazság szerint nem nagyon figyeltem a versenyre, mert a Mario Kart: Super Circuit-tal játszottam Nintendo 3DS-en. Az utóbbi időkben nagyon beindult nálam a játék, jó eredményeket érek el benne (pedig az egyik legnehezebb Mario Kart), és inspirált vagyok abban, hogy egyre jobb legyek benne.

A második dalt lelkesedésből énekeltem el, de félig tévedés volt. Ez a .hack//Roots-ból volt a Boukoku Kakusei Catharsis. Írtam most néhányszor az ALI PROJECT-ről, igazából nagyon sokáig képtelenségnek gondoltam, hogy ALI PROJECT-et énekeljek. Néhány női előadóval úgy vagyok, hogy azt férfinak is el lehet énekelni, jól áll nekik. De az ALI PROJECT ezt a határt nagyon túllépi, de nemrég gondolkodtam el azon, hogy el lehet énekelni a magam módján ezeket a számokat. Nem volt rossz, de tévedés azért volt, mert nagyon gyors dal, és belebotlott a nyelvem, meg a levegővétel... Ez az egyik ok, ami miatt problémásak számomra a gyors dalok.

Még a verseny előtt tudtam, hogy nem kerülök sorra, ezért úgy döntöttem, hogy elmegyek szétnézni a konzoloknál, meg a vásároknál. Nem örülök az új helynek ahol van, mert bejutni könnyű oda, de maga az épület akkora hatalmas, hogy nem találom azt a bejáratot, ahol bejöttem. Máshol jövök ki, és kereshetem, hogy hol van a főépület. A vásáron jó szokásnak megfelelően rengetegen voltak. Nem terveztem vásárolni semmit, még akkor sem, amikor szétnéztem a konzolos cuccok között, hogy mennyi menőség van: Pólók, bögrék, poharak, kulcstartók, kitűzők, plakátok. Akármennyire is inspiráltak, még nem lehet. De amikor a plakátok között megláttam, hogy van Super Mario Bros. 3-as, azt már nem hagyhattam ott. Nekem EZ KELL! A Super Mario Bros. 3 nem csupán a gyerekkorom, hanem az életem. Ha meghalok, temessék mellém a játékkazettát is. Megvettem, 1.500 forint még megfelelő volt. Rettenetesen örültem neki, ez lesz a retro részlegem legékesebb gyöngyszeme, a TV fölé lesz kitéve. Hordozgattam is magammal, mint egy kincset. Amikor megmutattam pár embernek, otthon neten keresztül is, már jelentkeztek érte, hogy mondjam meg szépen a címemet. Nem úgy van az.

Visszamentem a karaoke terembe, már javában ment a verseny. Nem sokkal utána énekeltem ismét. Ismét .hack//Roots, ismét ALI PROJECT, de most a Suigetsu Kouka. Ezt valami isteni érzés volt énekelni. Lassú dal, ezért jobban el tudok merülni benne érzelmileg, és úgy érzem, hogy ezáltal jobban át is tudom adni. Szeretem ezt a számot, hihetetlenül különleges atmoszférát áraszt magából. Nem utolsósorban egyike azon nagyon kevés ALI PROJECT számoknak, melynek szövegében nincs se halál, se vér, se pokol, hanem teljesen pozitív és szép szövege van. Mert az énekesnő ilyet is tud. És akkor varázsol. Nagyon jól éreztem magam éneklés közben, és bízok abban, hogy ez átjött.

Visszamentem a konzolokhoz levegőzni. Összetalálkoztam Wakával, velem tartott. Sok PC volt MMORPG-vel, League of Legends meg a jó ég tudja micsoda, volt néhány PlayStation 4, XBOX ONE, viszont Nintendo Switch-et csak egyet láttam kiállítva. Az legalább jó nagy ívelt kijelzős TV-hez volt csatlakoztatva, ott lehetett játszani a Mario Kart 8 Deluxe-szel. Előtte Forma 1-eztünk. Volt néhány XBOX ONE kiállítva kormánnyal, közülük kettőn lehetett Forma 1-ezni, és mivel Waka és én is szeretjük, ezért kipróbáltuk a játékot kormánnyal. Hát, látszik, hogy teljesen más realisztikus autóverseny játékot játszani, itt sutba várhatom minden Mario Kartban szerzett tudásomat, ide teljesen más képességek kellenek, amik nincsenek meg nekem. Sebastian Vettelt választottam, azt gondoltam, hogy ha egy olyan autóversenyzőt választok, akinek jó kocsija, azzal én is jó leszek. Nem úgy van az. Egyáltalán nem ismertem az irányítást, kétszer azért lettem kizárva a versenyből, mert fékezve akartam elindulni. És hát milyen autóversenyző az, aki fékezve rajtol? Mire rájöttem, hogyan kell adni a gázt. De onnantól sem ment simán a dolog. Az első kanyarnál nem fékeztem, bele a kavicságyba, és már menthetetlen volt. Ripityára tört a kocsi. Aztán inkább átadtam Wakának, hadd játsszon ő is. Arra nem emlékszem, hogy játszott, mert volt egy kis holtpont, és majdnem elaludtam a földön. Amikor végzett, akkor mentünk át a Nintendo Switchhez Mario Kart 8-azni. Ez most azért nem ment, mert itt is többször majdnem elaludtam, és ilyen utolsó helyek valamelyikén végeztem. Nem is játszottam sokáig, ezután a retro konzolokat néztük meg. Volt itt is választék, volt PlayStation 2, XBOX, Nintendo 64, Sega DreamCast és kamu konzol is. A Nintendo 64-ben Mario Kart 64 volt, és pont az a TV nem működött, és sehol nem volt senki, akinek lehetett volna szólni. Egyáltalán, eléggé szabadon voltak ott a konzolok...

Na mindegy, annyira nem foglalkoztatott, mentem aztán vissza a karaoke terembe, waka másfele ment. Az mondjuk meglepetésként ért, hogy azért énekli valaki Nagy Ferótól a 8 munka dalt, mert hogy szívás az élet. Legyen, ha így látja jónak. Effektíve nem tiszelem Nagy Feró munkásságát, mert ugyan a való életre reflektálnak a dalszövegei, de amit nem szeretek benne, hogy teljes legitimitást ad a "szar az élet" gondolatának, hogy teljesen rendben van az, hogy te frusztrált vagy emiatt, hiszen ez az élet rendje. Persze, lehet így is gondolkodni, de én inkább azt mondanám, hogy az élet egy örökös harc, ahol minden egyes nap meg kell vívnunk a magunk harcát. És ha ezt sikeresen megvívtuk, és mindent beletettünk az adott napba, akkor nyugodt álmunk lesz éjszaka. Ezért megéri harcolni. Aztán, hogy van valaki, akit nem tanítottak meg harcolni, ehelyett a másikra mutogat, az már az illető magánügye. Amúgy negyedjére is lassú balladát énekeltem, méghozzá Ohmi Tomoe: Utakata dalát. Ezt is nagyon jó volt énekelni, kifejezetten átéreztem a dal hangulatát. Amikor lementem, Mai mondta, hogy a mögötte levő lányok kifejezetten aranyosnak találták az előadásomat. Igazán kedves és zavarba ejtő. ^^

Meglepően korán kezdődött a Late Night Karaoke, már 18 órakor. Ezt én nyitottam meg, méghozzá a Slayers-ből a Reflection dallal. Ezt annak emlékére, hogy ez volt egyike azon Hayashibara Megumi daloknak, mely nagy hatással volt rám, amikor megismertem. Akkor szinte egész éjjel csak ezt hallgattam. Ez sem volt annyira jó, mert a gyors részek itt sem mentek, ráadásul elfeledkeztem a Bridge dallamáról. Viszont jellemző a '90-es évek anison zenéjére, hogy a háttérvokál az átlagosnál jobban hallatszik. Próbáltam előidézni a fejemből, hogy van a Bridge dallama, de annyira elnyomta a háttérvokál hangja, hogy feladtam, és inkább énekeltem a vokál dallamát. De a refrénnel és a versékkel ezen a téren nem volt gond. Elvoltam, de maga az ének inkább a felejthető kategóriába tartozott. Még egy kicsit ott maradtam, de igazából nem szerettem volna végig maradni, mert már igencsak fáradtnak éreztem magam. De egy előadás zavart el a karaoke teremből, egy fiú és egy lány énekelték az Evanscence-től a Bring me to Life című dalt. De hogyan... 2006 ősze óta járok AnimeCon-ra, 2009 nyara óta figyelem a karaokét komolyan, de ez az előadás volt az összes közül a LEGMOCSKOSABB, LEGALÁVALÓBB, LEGUNDORÍTÓBB, amit eddig valaha hallottam! Semmi hangjuk nem volt, elröhögték az egészet, ami különösen fájdalmas annak fényében, hogy érzelmileg nagyon komoly dalról van szó. És ebből a szempontból konzervatív vagyok. Nem feltétlen az én világom a dal, de mivel átérzem a súlyát, ezért nem bocsájtom meg, hogy elbohóckodták az egészet. Nem is bírtam végighallgatni, nyúlcipő, karaokésoktól elköszöntem, élmény volt velük a nap, de nekem itt már nincs dolgom.

Elsétáltam Kőbánya alsóhoz, és 151-es busz vitt haza. Itthon még kicsit ténykedtem, aztán már aludtam is.

VASÁRNAP

Szerencsére 8 órát aludtam, így teljesen kipihenten ébredtem. Semmiképp nem akartam ott vásárolni kaját, ezért itt csináltam magamnak. Az kész lett, összekészülődtem, és indultam. Már szinte köszönünk egymásnak a 151-es busszal, annyit szállít engem. A tegnapi közel 40 perces sétát ismételtem meg, mire eljutottam a Hungexpóig. Ott ma is ellenőrizték a táskát. Nem bírtam ki, gondoltam, rákérdezek, mégis mit keresnek ekkora hévvel? Alkoholos italokat és üvegeket. Az én műanyag flakonos üdítőim simán átjöhettek... Mert PET palackban nem lehet alkoholos italt tárolni... Ki az, aki azért megy MondoCon-ra, hogy berúgjon? El is gondolkodtam, hogy melyik a viccesebb. Ez az alkoholos ellenőrzés, vagy anno az AnimeCon szabályzatában volt olyan, hogy verekedés színlelése tilos. Azt is, de megnéztem volna, hogy ki az, aki verekedést színlel.

Mindegy, nem az én dolgom. Gondolom, volt rá példa, hogy valaki részegen zaklatott valakit, erre ez a dolog. Nekem az a dolgom, hogy felmenjek a karaoke terembe, és jól érezzem magam. Jobb is volt, így kipihenten. Mondtam is magamban, hogy bár ma lenne Late Night Karaoke, mert kipihenten jobban éreztem magam. Jobban is beszélgettem ma a többiekkel. John akarta velem elénekelni a GARO szériából a B.B. dalt, de olyat nem vállalok be, amit biztosan nem tudok. Ő egymaga bevállalta, jó volt hallgatni, de ennyi. Lenne JAM Project dal egyébként ami bevállalnék, és az jó eséllyel sikerülne is, csak nincs belőle a kfn. Őszre megcsinálom szerintem.

Ma csak egy dalt énekeltem, ez pedig a Saber Marionette J-ből az I'll be there volt. Ez egy kifejezetten vidám, lassú, kellemes lüktetésű dal, jól is éreztem magam, miközben énekeltem.

A Zenei Tippmix szokás szerint vasárnap volt. Érdekes volt, természetesen sok volt az olyan anime, amiről még csak nem is hallottam. Hát akkor lássuk. Aminek nagyon örültem, hogy sikerült megtalálniuk azt a két FLOW számot, amit a legjobban szeretek. Naná, hogy tudom, hogy melyik anime, videojáték dalai. Aztán volt külön GRANRODEO kategória. Annyira nem ismerem az együttes dalait, de azt tudom nagyjából, hogy mely animéknek énekeltek dalokat, és azért volt könnyű, mert olyan animék voltak a választási lehetőségek között, melyekről tudom, hogy nem énekelt dalt a GRANRODEO, így kizárásos alapon ment a dolog. Eszembe jutott, hogy van két FLOW × GRANRODEO duett dal, és milyen menő lenne, ha legközelebb lenne FLOW kategória. Az jobban megy, a FLOW dalokban jobban otthon vagyok. Sőt, mivel sokan egy kalap alá teszik a FLOW-t és a JAM Project-et, ezért eszembe jutott, hogy miért is ne lehetne JAM Project kategória is. Igazán nagyon örülnék neki. Viszont a GRANRODEÓs lehetőségek közül hiányoltam a Kuroko no Basukét és a Togainu no Chit. Mindkét animének emlékezetes dalokat énekeltek. Amúgy kezd hatása lenni annak, hogy aktívan nézek animéket, ugyanis több dalt onnan találtam ki, hogy nemrég láttam őket. Így ismertem fel például a No. 6-et is. Annak olyan jellegzetes openingje és endingje van, hogy száz közül is felismerem. Jaj meg a Gakuen Babysitters, hihetetlen kellemes érzést ébreszt az az anime, annyira aranyos volt. Összességében ez jó összeállítás volt.

Maradtam egészen 16 óráig, de több dalra már nem iratkoztam fel. Tényleg kár, hogy nem ma volt a Late Night Karaoke, bírtam volna tovább, de semmi pénzért nem maradnék a japán és koreai zenei videókon sikítozó kislányokat hallgatni. Állítom, hogy Case-ék már azért szervezik ezt, mert élvezik a kislányok sikítozásának hangorkánját. Én mindenesetre mentem haza, mert ha már ilyenkor véget ért, akkor megnézem a Foci VB döntőjét. Legalább négyévente tettessem, hogy focista vagyok, amúgy egyáltalán nem érdekel a labdarúgás

És utólag tudtam meg wakától, hogy 3. lettem a Zenei Tippmix egyéni kategóriájában. Nem is hittem volna, hogy ilyen jó eredményt értem el. O_O Mondjuk feljebb írtam, hogy miért ment jobban, valamint a másik oldala a dolognak, hogy nem egyéniben játszanak az olyan mélyotakuk, mint 8 vagy John, akik minden anime minden zenéjének minden mozzanatát tudják. Így jobb eséllyel indulok egyéniben. Hát ennyivel. De azért megvárnám a végeredmény táblázatát, hogy lássam, hogy valójában hány ponttal nyertem a 87-ből, és milyen volt a mezőny.

Összességében a rohadt meleg ellenére a karaoke teremben nagyon jól éreztem magam, és azért fogok járni, mert vannak emberek, akikkel csak itt tudok találkozni, és értük megéri járni. Sőt, ha minden jól megy, az őszi MondoCon különleges lesz.

Gakuen Babysitters

Legalább 5 percig gondolkodtam azon, hogy milyen ötletes címet adhatnék ennek a postnak, de semmi értelmes nem jutott eszembe, ami egyben az animét is jellemzi, így maradtam az anime címénél. A Gakuen Babysitters-ről már írtam az első rész kijötte után, így a bevezető és a történet írásától eltekintenék. Talán rövidebb post lesz, mint az előző, ahol a Citrus-t jellemeztem abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy egy ez végtelenül egyszerű anime, így nagyon nincs mit írni a háttértörténésekről.

Viszont pont a végtelen egyszerűsége miatt tetszett meg nagyon. Az imponált nagyon, hogy nem is akarja magát többnek mutatni, mint ami. Az egyszerűségről már a rajzstílus és a színezés is árulkodik. Igazából olyan érzésem volt, mintha a háttértörténet a repülőgépszerencsétlenségről is csak azért lett volna, mert szinte kötelező eleme egy slice of life animének, amúgy azon kívül, hogy az öreg néni házában laknak, igazából semmi nem következik belőle, ezt a bébiszitter-klubosdit háttérsztori nélkül is meg lehetett volna csinálni, ugyanúgy teljes lett volna az anime.

Arra voltam még kíváncsi, hogy mihez kezdenek egy olyan animével, amely nem viszi tovább a háttértörténet, csak hétköznapi sztorit mesél el. Ahogy azt vártam, nem zárnak le történetet, csak abbahagyják azt. Nagyon jó volt látni az egyes részeket, a gyerekek viselkedése sokszor váltott ki derültséget belőlem. Például amikor Kinamuta Kirin kérdezte Inomata Mariát, hogy ő akkor most szereti Kashima Ryuuichit. Erre zavartan, kivörösödött arccal rázza a fejét, hogy nem is. Tehát utálod őt? Nem, nem erről van szó. De akkor szereted őt... És akkor ezen ment a szócsata, érdekes volt látni, hogy a kisgyerek mennyire nem érzékeli a finom különbséget az érzelmek között. Mondjuk vicces volt, hogy pont azt kérdezte, aki csak kivörösödött arccal tudott válaszolni. Bevittek ugyanis valami szerelmi szálat, de ezt annyiban is hagyták, amit sajnálok, mert ebből még aranyos dolog származhatott volna. Egyszer Ryuuichi is vörösödött Maria láttán, úgyhogy viszonzottnak tűnt a szerelem.

Ez az egyetlen hiba, amit fel lehet róni az animének, hogy ezt nem bontatkoztatták ki, amúgy az a személyes véleményem, hogy pont úgy jó, ahogy van. A 12. rész is ötletes volt, bár karácsony mivolta miatt, akkor lett volna igazán hangulatos, ha az őszi szezonban lett volna, és akkor december végén lett volna az utolsó rész. Érdekes volt látni, hogy a manga 2009 óta megy folyamatosan, úgyhogy ez is olyan, hogy az anime reklámot csinált a mangának. 17 kötet jelent meg a mangából eddig, kíváncsi lennék, hogy meddig megy a történet, mert amúgy tényleg csak ilyen mindennapos történések vannak, és nem látni, hogy hova fut ki a dolog. Amúgy örülnék, ha az animének lenne folytatása, és akár szerelmi szálat is lefuttatnák.

Azon azért morfondíroztam magamban, hogy a gyereknevelés valóban ennyire könnyű lenne, mint ahogy az animében láthatjuk. Vagyis hát láthatjuk, hogy a gyerekek olykor rosszcsontok, feszegetik a határokat és csintalankodnak, de Ryuuichi ezt olyan birkatürelemmel viseli, hogy akár fát is lehet vágni a hátán. Valószínűleg azért is szeretik meg őt a gyerekek, meg az tetszik, hogy sokszor lefuttatja az agyában, hogy gondolkodik ilyenkor egy gyerek, és ez nagyban segíti őt, hogy megértse, hogy kezelje az adott helyzetet. Azt látom egyébként sok felnőtt emberen, hogy azért viselik rosszul, ha egy gyerek rosszalkodik, mert elfelejtette, hogy ő milyen volt gyerekként, ezáltal nem érti meg a viselkedését. Vagy jön a sablonos gyereknevelési "módszerekkel", ami nekem kívülállóként nem szokott tetszeni. Mondjuk nem én vagyok a hiteles példa gyereknevelés kapcsán, mert nincs gyerekem, de azt azért érzékelem, hogy nem olyan egyszerű egy gyerekkel bánni, ahogy az animében láthatjuk. Vagy igazából könnyű, csak mi nem tudunk gyerek szintjén gondolkodni, mert pont az a baj, hogy nem tudjuk, hogy milyen volt gyereknek lenni? És ezért nem értjük meg őket. De nem itt és most fogom megfejteni a gyereknevelés problematikáját. Egyrészt én sem értek a gyerekekhez, másrészt, meg nem vagyok pszichológus, úgyhogy ezt a terepet átadom másnak.

Az biztos, hogy ez az anime a személyes értékrendem szerint 10/10-es értékelésű, de azért nem merem ajánlani mindenkinek, mert aki kifejezetten az elgondolkodtató történetekre vágyik, aki szereti fejtegetni egy adott esemény vagy történés hátterét, az úgy fogja dobni ezt az animét, hogy csak úgy füstölni fog. Ez egy könnyed, vasárnap esti kis történet, aki képes a helyén kezelni, annak biztosan nagyon fog tetszeni.

Középiskolás bébicsősz

Mielőtt nyilvánosságra hozták a mostani szezon animéit, korábban tudomást szereztem a Gakuen Babysitters animéről. Ha jól emlékszem, Suzuki Yuuto osztott meg a Twitter oldalán egy kislemez borítóképét, ahol egy fiatal srác egy kisgyereket tart a kezében. Hát vajon miféle anime lehet az, ahol egy középiskolás fiú egy gyerekre vigyáz? Azonnal felkeltette az érdeklődésemet, mert számomra imponáló az, amikor azt látom, hogy egy férfi is szinte ugyanúgy gondoskodik egy gyerekről, akár egy anya. Ezért utánanéztem. Ohno Daisuke a dal előadója, és kinyomoztam, hogy miféle animéről maradtam le. Akkor láttam, hogy a kislemez csak most fog januárban megjelenni, akkor még nem maradtam le semmiről. A címe is aranyos: Endless Happy World. Semennyire nem lehet komolyan venni, de annyira illik az animéhez, hogy bőven belefér, hogy megismerjem.

Az animét meg tegnap kezdték el adni, meg is néztem. Voltak előzetes gondolataim, amikor megláttam a kislemez borítóját: egy végtelenül békés, kedves anime lesz, amelyik bárki számára fogyasztható, a főszereplő srác pedig egy szelíd, jóravaló, kedves fiatalember. Az első rész alapján azt érzem, hogy ez tökéletesen olyan lesz, amilyennek gondoltam. Ez egy hihetetlenül aranyos anime, aminek ugyan nincs komoly története, de a maga nemében egyszerűen fantasztikus. A főszereplő srác Kashima Ryuuichi, akinek szülei repülőgépszerencsétlenségben hunytak el. A temetésen találkozik egy idős asszonnyal, bizonyos Morinomiya Yoko (mire ki tudtam mondani a családnevét...), akinek a fia, és annak felesége halt meg a balesetben. Imponált neki, hogy bár látja, hogy a fiú gyászban van, mégsem ejt egy könnycseppet sem, nem sajnálja magát. Ő egy iskola igazgatónője, és gondozásba veszi a fiút és kisöccsét, ha cserébe vezetője lesz az iskolájának Babysitter klubjának. Itt valós foglalkozások történnek, tehát szülők hozzák a gyereküket ide, hogy vigyázzanak rájuk a klubtagok. Ryuuichi-re azért volt szükség, mert a klubnak egyetlen tagja sem volt, ellenben maga a "szolgáltatás" élt, amit az egyik, már érettségizett diák vállalt el. Hozzá csatlakozik Ryuuichi. Egyből megtudja, hogy gyerekekre vigyázni, bizony nem könnyű feladat, hiszen 5 gyerek, 5 különböző személyiséggel rendelkezik, és persze mindenki máskor éhes, másféle foglalkozást igényel. A legharciasabb közülük Kamitani Taka, aki egyből kardot ragad, és harcolni akar a többiekkel. Ryuuichi-t sem hagyja békén. Egyből rámászik, hogy játsszon vele. Ott vannak még az ikrek is, Mamizuka Takuma és Mamizuka Kazuma, akik bár két tojás, mégis teljesen más személyiségek. Takuma mosolygós, csupa energia, de Kazuma, aki sokkal érzékenyebb, visszafogottabb, és gyakran könnyesre áll a szeme. A két lány közül a nagyobbik, Kumazuka Kirin, aki szintén energikus, tipikus kislány. Az egyetlen csecsemőkorú, egy lány, Sawatari Midori, akivel sokat még nem lehet kezdeni, a gondoskodást viszont annál inkább igényli. Hozzájuk csatlakozik Ryuuichi kisöccse, Kashima Kotaro, aki egy csendes kisfiú. Beül a sarokba, és nézegeti a képeskönyvet, innestől ő elvan magában, és nem vágyik különösebben társaságra. Persze, szívesen veszi, ha felolvassák neki a mesét, vagy ha a társaival együtt nézegetik a képeskönyvet.

Igazából az iskola igazgatónője rajzstílus tekintetében kilóg a többiektől, mert korántsem olyan kellemes vonású, mint a többiek, hanem mogorva, kifejezetten kellemetlen ránézni. Ráadásul akkora haja van, hogy ha az karfiol lenne, az mezőgazdasági csodának számítana.

Az első rész alapján nagyon jó animére számítok, a rajzstílus pedig kiemeli az anime aranyosságát. A gyerekek sok derűs pillanatot okoznak, úgyhogy azt gondolom, hogy a maga nemében ez egy nagyon jó alkotás lesz. Teljes körű bizalmat szavaztam neki a 10 ponttal, remélem, a végéig rá fog szolgálni.