Mindig meglep, amikor látom a
Super Mariós oldalamon, hogy még ha évekig nem is fejlesztem, semmi újdonságot nem teszek közzé, még úgy is van napi 30-40-es látogatottsága. Jól esik ezt látni, néha nekiveselkedek, felfrissítem, kiegészítem tartalmilag, de ez aztán mindig abbamaradt. Az utóbbi 1 hónapban viszont ismét nekiláttam és most már hosszabb távon is foglalkozok vele. Mindig kiírom az aktuális Mariós és Nintendós híreket, valamint közel 2 hétig azzal foglalkoztam, hogy az összes létező Mario játék adatbázisát létrehozzam, bennük az alapinformációkkal. De nemcsak a Mario játékok kapnak az oldalon helyet, hanem a Donkey Kong, Yoshi, Luigi, Smash Bros. játékok, de még olyan játékok is, mint például az Alleyway vagy Tetris DS, amikben Mario vendégszerepelt. Nagyon hosszú lett végül a lista.
Ezt fogom majd folyamatosan bővíteni, de már az alapadatokkal is úgy éreztem, hogy ezt az oldalt ebben az állapotában már lehet ismét hirdetni, terjeszteni a hírét. Nagyon egyszerű módon hirdetem, a Gportál felületén. Még csak reklámkampánynak sem lehet mondani, de annyira jól sikerült, hogy a 40-es látogatottságból konkrétan megdőlt az oldal látogatottságának rekordja, ami 214 volt. Ez a 3. nap, amikor magasabb az oldal látogatottsága, mint 214. Konkrétan 500-600-nál tart. Ennek köszönhetően hatalmas mértékben ugrik fel az oldal kéthetes átlaglátogatottsága. Most ott tartok, hogy a közel 115.000 Gportálos oldal között a Mariós oldalnak van a 21. legmagasabb átlaglátogatottsága. Sőt, jelen állás szerint úgy áll a helyzet, hogy 2 hétig sikerül átlagban sikerül tartani az 500-600-as látogatottságot és átlaglátogatottság lesz, akkor az első helyre kerülhet fel az oldal.
Ez hihetetlen öröm számomra, nem gondoltam volna, hogy ez velem is megtörténhet. Humbby barátomnak mondtam, hogy ez a 214-es látogatottság olyan, mint a Forma 1-en valaha elért legmagasabb sebesség (397 km/h 2006-ban). Csak álmodozok arról, hogy valaha ismét elérjem. Aztán hirtelen átültem egy F-Zero GX kocsiba, amivel pillanatok alatt elérem a 397 km/h-t és most 1500 km/h-val hasítok a versenypályán. De ha már autóverseny, akkor a Mario Kart analógiájával is élhetnék, hogy nagyon jól elvoltam a hátsó helyek egyikén, egyáltalán nem zavartattam magam. Aztán hirtelen találtam egy rövidítést, aminek köszönhetően az élmezőnyben találtam magam.
Az külön öröm számomra, hogy ez a látogatottság növekedés még csak nem is nekem szól, hanem Super Mariónak és az hírnevének. A lényeg röviden az, hogy 2006. március 19-én azért hoztam létre az oldalt, mert akkoriban egyáltalán, semmilyen Mariós oldal nem létezett Magyarországon. Legyen hát akkor tőlem az első. Valami látogatottsága mindig is volt, egy időben kifejezetten jól ment az oldal, ami már akkor is jelezte számomra, hogy a Nintendóra és Super Marióra nagyobb igény van, mint ahogy azt sokan gondolták, gondolják. Azért lett egyébként Hungarian Super Mario Fan Club az oldal címe, mert annak idején amikor láttam az egyes Mario játékok stáblistáját (értsd: végigvittem egy játékot), mindig láttam a “Super Mario Club” nevet. Elgondolkodtam azon, hogy milyen jó lenne Magyarországon is egy ilyen Super Mario Club, ahol összejönnek a Mario rajongók, csevegünk a játékokról, barátkozunk, alkalmasint együtt játszunk valahol, de akár még versenyzünk is nyereményekért. Már akkor elgondoltam, hogy milyen szép lenne olyan nyereményekért versenyezni, mint amiket a Nintendo Játék az erővel könyvsorozatban is meghirdettek. A fődíj egy NES konzol volt Super Mario Bros. játékkal (1992-es a könyv), a második helyezett Game Boy-t nyert Super Mario Land játékkal, a harmadik helyezett két játékot szabad választás szerint. Hogy nézne ki ez most, 2023-ban? Fődíj: Nintendo (azt írtam először, hogy “nincs” XD) Switch OLED kiadás Super Mario Odyssey játékkal. A második helyezett egy Nintendo Switch Lite-ot nyer Super Mario 3D World + Bowser’s Fury játékkal, a harmadik helyezett meg két Nintendo (már megint “nincs”…) Switch játék szabad választás szerint.
Egyébként a Gportál már annak idején sem örvendett nagy népszerűségnek az internetezők jelentős hányadánál. Egyrészt azért, mert nagyon kevés dizájnbéli szerkesztési lehetőség van az admin felületen (eléggé jellegzetesek a Gportál oldalak), másodsorban (és legfőképp) azért, mert az oldalt már annak idején is elsősorban a tizenéves kiscsajok használták, hogy a rajongási tárgyuknak állítsanak egy oltárt mindenféle csili-vili elemekkel. Így a végeredmény egy borzalmasan igénytelen, több esetben tényleg undorító módon kinéző oldal lett. De én valamiért úgy voltam vele annak idején, hogy kihozhatok ebből valamit. Nekem ideális, mert még a HTML-hez is csak alapszinten értek, CSS-hez végképp hozzá se tudok szagolni. Tartalmilag viszont kihozhatom, amit akarok. Hát akkor lássunk neki. Aztán lett, ami lett, és most úgy néz ki, hogy hiába 17 éves már az oldal, most éli a legnagyobb fénykorát. Egyébként már annak idején is több olyan visszajelzést kaptam, hogy az én oldalam az első normális Gportálos oldal.
Most konkrétan elképzeltem, hogy a fentebb említett nyereményjáték akár realitássá is válhatna. Az az igazság, hogy ez a hatalmas lendület felszabadított és egy kicsit szabadabbnak érzem magam. Szabadabban merem kifejezni magam. Olyan érzésem van, mintha ezzel kerültem volna a helyemre. Ugyanis azt is megcsináltam, hogy egy-egy blogpostot is meghirdettem, azok látogatottsága is nagyon fellendült.
Úgyhogy rövid távon nagyon bejöttek a dolgok. A következő lépés az, hogy hosszú távon is fenn tudjam tartani ezt a látogatottságot és azért járjanak vissza az oldalaimra, blogjaimra, mert ténylegesen kíváncsiak rám és nem azért, mert hirdetem. Ezt úgy akarom elérni, hogy méltó leszek rá oly módon, hogy folyamatosan fejlesztem az íráskészségemet. Nemcsak azzal, hogy egyre jobban fogalmazok, hanem érvényes gondolatokat fogalmazok meg az adott kulturális művel kapcsolatban. Ezt több lépésben teszem meg.
Első körben beiratkoztam egy
online újságírói tanfolyamra. Ha nem jön közbe semmi, akkor ezt ebben a félévben megcsinálom, és a végére tanúsítvánnyal a kezemben hivatásos újságíró leszek. És ha meglesz a holland diploma is, akkor két olyan végzettségem lesz, amit örömmel tudok magaménak. Tukeinon mondta is, amikor újságoltam neki, hogy mit tervezek, hogy ez a képzés azért is lehet jó, mert az itt szerzett ismereteket több nyelven is művelhetem. Ebbe nem is gondoltam bele, de igaza lehet. Második lépésben meg több helyen leszek jelen, több olyan írást fogok olvasni, ami releváns számomra. Azokból is tanuljak, hogy mikre érdemes figyelni például egy-egy anime vagy videojáték elemzésnél. Első körben 5 év után újra veszem a Mondo magazint. Ezt is olvasom és a korábbiakhoz képest jobban figyelem az írási stílust, mi az, amit magamévá tudok tenni és mik azok az elemek egyes animéknél, amikre eddig nem figyeltem, de fontosak lehetnek. Harmadik lépésben meg valószínűleg újra fogok MondoConra járni, illetve több animés és geek rendezvényt fogok látogatni. Kikapcsolódásként most nem karaokézni fogok, hanem előadásokat fogok hallgatni, más jellegű programokon veszek részt, illetve figyelni fogom az embereket, hogy lássam mire van igény. Nem, ez nem olyan jellegű dolog, hogy felmérem, hogy mire van igény, és ahhoz igazítom majd az írásaimat, hanem például megfigyelem azt, hogy mi az, ami most népszerű és próbálom megfejteni, hogy miért annyira kedvelt az adott mű. Hogy csak egy példát mondjak. Persze eddig se csukott szemmel jártam conokon (igencsak balesetveszélyes lenne…), de most ezt tudatosan tenném. Tehát röviden összefoglalva ezekre a felmérésekre azért van szükség, hogy én magam is lássam, hogy milyen a magyar animés közösség és tudjam, hogyan szólítsam meg őket
ebben a blogban.
Úgyhogy ez egy nagyon hosszú út eleje, amin elindultam. De azért is akarom fejleszteni az írási készségemet minden szempontból, hogy komolyan vehető legyek, akár tényező is lehessek azokban a témakörökben, amikben írok. Egy korábbai írásomat helyettesíteném is: A
Nyári MondoConos élménybeszámolóban tettem egy utalást arra, hogy akár az ördöggel is lepaktálnék. Ma már ezt egy kicsit másképp látom és most már azért járnék újra MondoConra, hogy minél többet lássak.
Az biztos, hogy a Mariós oldal sikere óriási lendületet adott nekem és a jövőre nézve rengeteg ötlet kavarog a fejemben. De az az igazság, hogy ez a lendület akkor is megmaradna bennem, ha csak tiszavirágéletű lenne a Mariós oldal népszerűsége és holnapra visszaállna 30-40-es látogatottsága. Mert már az is önmagában hatalmas dolog számomra, hogy látom a csúcsot, és realitássá vált, hogy a legjobb lehetek valamiben. Ez önmagában elég nekem ahhoz, hogy további terveket szőjek, de semmi nem utal arra, hogy itt megállás lesz. Jó eséllyel innen már csak felfele megyek.