A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Muteki Kanban Musume. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Muteki Kanban Musume. Összes bejegyzés megjelenítése

2019. március 24., vasárnap

Énekversenyre tervezett dalok

A 2019-es tavaszi MondoConon ismét lesz énekverseny. Igaz, az előző alkalommal azt írtam, hogy egy darabig kihagyom, miután nem sikerült bejutni a versenybe a dalfeltöltés után (nem választottak ki), de azóta szerencsére sok víz folyt le a Dunán nálam is, nem mellesleg gyakoroltam is azóta, úgyhogy idén ismét teszek próbát. Az a blogpost sokkal inkább arra szolgált, hogy kiadjam az indulataimat (könnyen beszélek kb. 1 év távlatából, nyugodt fejjel...), meg hát tudható, hogy az indulatból meghozott döntés sosem hiteles, mert amint elmúlik az adott eseményt kiváltó érzelem, máris másképp gondoljuk a dolgokat. Ennek ellenére hajlamos vagyok erre a mai napig...

De annyiban azért más lesz idén, hogy mire egyáltalán beadom a jelentkezést, begyakorlom azt a két dalt, amit tervezek felénekelni, merthogy ezeket is kitaláltam már:

  • Haikyuu!! - Imagination
  • BLACK BLOOD BROTHERS - Ashita no Kioku

A Haikyuu!!-t nem hiszem, hogy különösen magyarázni kell az utóbbi idők blogpostjainak fényében. A legjobb dalt választottam ki az animéből, ami az előzetes gyakorlások alapján úgy néz ki, sikerülhet is. De az előzetes gyakorlás jelen esetben azt jelenti, próbáltam, hogy a legmagasabb hangok kijönnek-e. Kijönni kijönnek, bár részint árnyalva van, mert az "oh-oh" rész a refrének után nem, itt a legmagasabb hang alatt a dalt lezáró sorra gondoltam, mert ott énekel az énekes legmagasabb hangon. A dallal az a célom, hogy megmutassam, hogy milyen hatást gyakorolt rám az anime. Milyen inspirációt adott nekem. De egyáltalán a jelentkezésemet is úgy fogom leadni, hogy biztosra tudom, hogy el fogom tudni énekelni a dalt. Ha valamit, ezt megtanultam a tavalyi évek kudarcos próbálkozásaiból, és a Haikyuu!! opening kapcsán mindenképp biztosra akarok menni, mert ha ez sem sikerül (nem tudom átadni, hogy mit jelent számomra ez az anime), akkor az már végképp nagyon komolyan fog érinteni lelkileg.

A második dal, a BLACK BLOOD BROTHERS opening meg spontán jutott eszembe. Az egyik argentin ismerősömmel beszélgettem Takahashi Naozumi-ról (a dal előadójáról), akiről egyébként mindig a Muteki Kanban Musume endingje jut eszembe. Hát azt el nem énekelném tőle, mert a refrénben olyan magas hangot énekel meg, mintha kasztrálták volna. Ellenben a BBB opening nagyon jó lenne, csak kérdés, hogy mennyire "kizáró" ok, hogy itt meg korántsem énekel ki magas hangot az énekes, tehát nem tudom megmutatni azt a hangtartományt, amire képes vagyok. Itt más feladat van: hibátlanul elénekelni (eléggé gyors, úgyhogy gyakorolni kell), és hitelesen átadni azt az érzésvilágot, amit az énekes közvetít a dallal.

Most, ahogy összegeztem magamban a gondolataimat, úgy érzem, hogy nagyon jó páros lenne ez a két dal. De még kell pár nap, mire el tudok kezdeni gyakorolni, mert szerda este gyönyörűen megfáztam. Mondjuk kijövőben vagyok belőle, de ilyen hülyén megfázni is csak én tudok. Hazafele tartottam vonattal Békéscsabára, és nem volt nálam zsebkendő. Így tüsszentés után bennem maradt a "cucc", szépen hozta magával a barátait, és megnehezítették az elkövetkezendő pár napomat. De lassan vége, és jövő héten el fogok kezdeni gyakorolni. Elkésve egyáltalán nem vagyok, mert április 1-21 között van a jelentkezési időszak, úgyhogy még inkább sietek is, de hát ha bennem van a lelkesedés, és menne a dolog, akkor miért is ne tölthetném fel elsők között a kiválasztott dalok egyikét? De ahogy írtam feljebb, most megfontoltabb leszek. Ha nem fog menni, könnyen elképzelhető, hogy változni fog a lista.

2009. február 25., szerda

Japán árszínvonal

Arról már többször hallottam, hogy Japánban rendkívül drága az élet. Ma erről megbizonyosodtam, ugyanis nagy örömömre megjelent ma a legújabb Okui Masami nagylemez Akasha címmel, és lehet venni külön csak a CD-t 3150 Jenért, ami kb. 7600 forint, vagy lehet venni CD+DVD-t is, ami 3990 Jen, vagyis 9635 forint. Jelenlegi árfolyam szerint. Ez őrült drága, ha a forint árakhoz viszonyítjuk. Ki az, aki 7600 forintért CD-t venne? Na jó, felteszem a kezem, hisz mégsem akárkiről van szó. ^^' Mivel engem amúgyis érdekel a közgazdaságtan, ezért egy kicsit utánanéztem, hogy régen milyenek voltak a Japán árak.

Mindenek előtt, tudni kell azt, hogy Japánban nincs infláció. Vagyis a pénz vásárlóereje nem romlik. Ez a közgazdaságtan szerint rossz dolog, mert egy 3-4%-os infláció kifejezetten szükséges ahhoz, hogy a vállalkozások fejlődjenek, hisz ha évekig tartanák a nyereségüket, akkor az reálérték szerint veszteség. Hallottam olyat, hogy Japánban évek óta stagnál a gazdaság, nem fejlődik sehova. Bár ha belegondolok, hova fejlődjön, amikor a világ 2. gazdasági nagyhatalma, szinte minden modern elektronikai eszközt ők találnak fel. Azon azért elgondolkodtam, hogy ha mindig dolgoznak valami újon, akkor mi szükségük van nekik árszínvonal-romlásra, hogy fejlődjenek?

Egyébként az árak tényleg stagnálnak. 1991-ben a Megumi Hayashibara: Half and, Half album anno 3000 Jen volt, és most is alig emelkedett a CD-k ára, mint ahogy fent írtam, 3150 Jen. A különbség csak annyi, hogy amit megtudtam, hogy 1991-ben 1 Japán Jen még 0.5 forint körüli értéket ért. Tehát az első Megumi album kb. 1500 forint volt. De azt is figyelembe kell venni, hogy ez az 1991-es magyar árakhoz képest mennyi volt? Annyit tudok, hogy akkoriban 180-200 forint volt egy kazetta, tehát akkor a CD lehetett átlagban olyan 500 forint? Már ha volt akkor már CD. Az első emlékem, amikor CD-t láttam 1994-1995 körülre tehető. És ma egy Japán Jen kb. 2.5 forintot ér, és közben a magyar árak meg emelkedtek, ezáltal egy kicsivel enyhébbnek mutatkoznak a Japán árak. Egyébként onnan lehet tudni a CD-k árait, hogy rá van írva a borítóra, ugyanis ezeknek egységes az áruk.

Egy új animével fogok nemsokára próbálkozni, az a címe, hogy Muteki Kanban Musume. Okui Masami énekli az openinget, WILD SPICE a dal címe, amit imádok! És azt olvastam róla, hogy nagyon humoros anime, sokaknak tetszett. Remélem, hogy tényleg nagyon jó lesz. Ha csak az openingen múlna, már imádom az animét!

De egy Zeldás jellegű témám is legyen. Nem vettem elő másik játékot, miután végigvittem a Zelda II-t, bár azon gondolkodok, hogy a Wind Waker elővehetném. Pláne, hogy nem alszok. Hát igen, egy álmatlan éjszaka után kifejezetten kellemes iskolában lenni. -_- Egyébként folytatom a Pokémon Sapphire-t. Imádom! Nagyon sok 2006-os emlék előjött (mintha olyan rég lett volna. ^^'), nemcsak az emlékek miatt jó vele játszani, hanem mert egyébként is fantasztikus. Csak Sableye-t nagyon nehéz fogni. Többször dobtam rá pokélabdát, és mindig kiugrott. Amikor piroson állt már az életcsíkja (tehát nagyon kevés volt már) akkor kapott egy Great Ballt, de abból is kiszabadult! Meg még amivel játszok, az a Pokémon Link! Jó kis logikai játék, szeretem az ilyeneket, csak a zene... Nem az, hogy rossz, hanem furcsa. Ilyen modern, dance meg hasonló zenék... Nagyon furcsának tartom, nem sok köze van a Pokémon feelinghez. És a Super Mario Sunshine-nal megtanultam, hogy a zene nagyon fontos eleme a játéknak. Na majd meglátjuk. Később lehet, hogy Wind Wakerezek.