A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Naruto: Ultimate Ninja Storm. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Naruto: Ultimate Ninja Storm. Összes bejegyzés megjelenítése

2022. október 30., vasárnap

Amersfoort

Pénteken ismét utaztam, de erről azért vonakodtam írni, mert messze nem sikerült annyira jól, mint az előzőek. Voltak gondok, néhány dolgot ki fogok írni.

Nem NS-vonat jár Ede-Wageningenből Amersfoortba, hanem egy bizonyos "Connexxion" vonat, mely Gelderland tartományon belül jár (bár Amersfoort alaposan kiesik Gelderlandból). Abban se voltam biztos, hogy egyáltalán használhatom az OV-chipkártyát, nem-e kell külön jegyet venni. Végül kiderült, hogy nekik más automatájuk van, amihez ugyanúgy használható az OV-chipkártya. Tehát most egy másik vonattal mentem. Nincs nagy különbség az NS-vonat és eközött, mind a kettő jó.

Amersfoort-ban elsősorban az "Onze-Lieve Vrouwetoren"-re voltan kíváncsi. Akartam egy ilyet látni, ugyanis Hollandiában és Belgiumban több "Onze-Lieve Vrouwenkerk" vagy "Onze-Lieve Vrouwetoren" van. Egyetemen, 4. féléves Holland-Flamand kultúra vizsgán konkrétan Jolly Jokerként lehetett használni. Amivel egyszer éltem is, amikor a vetített templomok közül az egyiket épp nem tudtam. Úgy tettem, mint aki tudná, csak épp nem jut eszébe, mondtam, hogy "Onze-Lieve Vrouwenkerk", de nem jött be. A tanár is csak mosolygott rajta, tudta, hogy miért mondtam. Mindenesetre, ha ezt az épületet mutatta volna, akkor bejött volna.

Ez is nagyon szép. Nem mentem be, igazából nem is tudom, hogy van-e belül bármi is, a bejárat előtt álló tábla csak azt mutatja, hogy fel lehet jutni a torony tetejére, természetesen díjazás ellenében.

Ami még nagyon tetszett, hogy a templom mellett találtam kiírva egy verset, ami nekem kifejezetten tetszett. Egyszerű módja a szerelem kifejezésének.

Pont azért szép, mert nincs túldíszítve költői képekkel, mégis lehet érzékelni, hogy a költő komolyan gondolja. Az egyszerűségében rejlik a hitelessége.

No, és ennyiben ki is merült a pozitív oldala a pénteki történéseknek. A negatívak többsége furcsa, de érdemes róluk szót ejteni. Amertfoortban is van CeX, gondoltam benézek ide is.

Mivel már van PS3-am, ezért most már tudok úgy olcsó PS3 játékokat nézni, hogy tudok is velük játszani. Találtam is Naruto Ultimate Ninja Storm-ot, ami szintén a kívánságlistámon van. Egyet találtam, de az cover reprint volt, olyat meg kizárt, hogy veszek. Megnéztem telefonon, az üzlet weboldalán, ebben az üzletben kettő van, de a másikat nem találtam. Kértem az eladót, hogy segítsen megkeresni a másikat. Meg is találta, ennek már eredeti volt a borítója. Az érdekes az volt, hogy a két példánynak két különböző ára volt. €8 a hivatalos ára, de az egyik €6 volt. Joggal gondolhatnánk, hogy a reprint az, ami €6, de pont az eredeti volt olcsóbb. Megkérdeztem, hogy megvan-e a füzete a játéknak, itt már vágott az eladó "mégis mit akadékoskodok" arcot, de megnézte nekem. Megvolt, rendben is volt, úgyhogy kértem. €8-ért akarta adni, de diszkréten jeleztem, hogy €6 van a tokra írva. Így kénytelen volt a tokon lévő vonalkódot behúzni és végül €6-ért lett az enyém. Még rajta is van a blokkon, hogy "Wrong Price label €-2". Jól jártam, de érzékeltették, hogy nem vagyok ott szívesen látott vevő. Komolyan, ezért számítok problémásnak? Nem az én hibám, hogy rossz ár került a tokra, az meg kereskedelemben alapszabály, hogy ha két árcímke szerepel egy terméken, akkor kötelesek az alacsonyabb áron adni. Mert nem a vevő tehet a téves árazásért.

Egyébként meg ez az.

Ez az első olyan CeX, ahol rossz tapasztalatom volt, ilyen még Angliában sem fordult elő.

A másik rosszabb tapasztalatom a vasútállomásnál lévő Burger Kingben volt. Fel akartam használni a profilomban lévő egyik akciós kupont, hogy 2 Whopper Junior + Közepes krumpli + Közepes üdítő €4,95. Az automatából nem sikerült, mert nem érzékelte a QR-kódot, és senki nem jött segíteni. Úgyhogy végül a pénztárhoz mentem, ott fizettem. Ez volt a legnagyobb, mert amúgy például az étteremben terveztem kicsit leülni és pihenni, de végül elvitelre adta ki (nem kérdezte meg a pultos, hogy kérem a rendelést). Úgyhogy úgy döntöttem, hogy akkor megyek egyből a vonathoz. Ez így végül pont jó is volt, mert 5 perc múlva indult a vonat, így ott ettem meg.

És egyéb apróságok, de nem ezek fogják meghatározni az Amersfoortról alkotott véleményemet, hiszen a város szimbóluma, a torony mégiscsak szép látvány volt. Majd egyszer visszajövök még és jobban szétnézek a városban. Azért se voltam sokáig, mert elvileg hétfőn hozták volna a csomagomat Japánból, de pénteken a biciklin ülve jött az E-mail, hogy aznap délután viszik ki, és mivel aláírás kell, ezért csak úgy adják oda. És nem akartam ezt elszalasztani. Egyébként, amit láttam a városból, szép volt a vasútállomás is stílusos.

Bízok abban, hogy a következő utazás jobb lesz ennél.

2018. november 1., csütörtök

Egy érmével nyerni a Mario Party-ban

Mivel múlt hét hétfőn nem jött el bagszi a találkozóra, ezért másnap elhívott magához. Beszélgettünk, meg játszottunk. Egyrészről kíváncsi voltam a Naruto: Ultimate Ninja Storm játékra, mert egyszer játszottam vele, nagyon régen. Még a 2009-es őszi MondoConon, és arra emlékszem, hogy kifejezetten tetszett. Az idők során folyamatosan kerestem PlayStation 3-ra a játékot, de eléggé ritkák a Naruto játékok. Egyszer majdnem megvettem Angliában, £6 volt, de épp fizetés előtt derült ki, hogy nincs meg a füzete. Játékot meg ha egy mód van, teljesben veszek. Szóval egyelőre nincs meg, viszont megjelent Nintendo Switch-re a Naruto Ultimate Ninja Storm Trilogy, melyben megvan ez a játék is, ezzel játszottunk. És egész jó játék, bár ez részint elfogultság, mert effektíve az egész Naruto franchise-t szeretem. Nem tökéletes, tehát soha nem értékelném az animét 10 pontosra, és pont beszéltük bagszival, hogy milyen logikai bakik vannak az egész történetben, vagy mi az, ami miatt erősen kifogásolható a sorozat. Ezek többségét én is megláttam magamtól, és már jó idejem tervezem összeírni a gondolataimat a Narutóról az animés blogba, csak soha nem érzem úgy, hogy elég gondolat van a fejemben, hogy ez összejöjjön. De nem egyszer fordult elő, hogy elkezdtem írni egy postot, aztán jöttek maguktól a gondolatok.

Aztán bagszi mutatott még egy játékot... Melyiket is? Istenemre nem emlékszem a címére, csakhogy benne vannak a StarFox karakterek, és van hozzá figura, repülőmodell (mert nem Amiibo) használható az az űrhajó... Jaj, melyik is az? Azt tudom, hogy elképesztően jól meg volt csinálva a modell, és a játék is nagyon hangulatos volt. Majd szólnak, segítenek, vagy eszembe jut, ha látom még egyszer.

De a Super Mario Party jó buli volt. 10 kört mentünk a King Bob-Omb's Powderkeg Mine pályáján. Nagyon örülök annak, hogy visszahozták a régi játékszabályokat, ismét a régi a Mario Party, a mini-játékok is ugyanolyan változatosak és élvezetesek, mint régen. A baj ott van, hogy grafikailag is szinte ugyanott van, mint régen. A szögletes karaktereket látok, azt már Nintendo GameCube-on is nehezen bocsájtottam meg (lásd: Mario Kart: Double Dash!!), Switch-en meg már tényleg nincs pardon. Itt-ott olyan a játék grafikailag, mintha egy Nintendo GameCube játék lenne, de csak Full HD-ba vitték át, semmilyen más grafikai javítást nem eszközöltek a játékon. A karakterek gyerekes érzelmei engem továbbra is zavarnak, de erre talán rá lehet mondani, hogy egyéni probléma. Főleg, hogy nem zavar annyira, hogy emiatt ne vegyem majd meg a játékot. Mert végtelenül szerethető, főleg a végeredmény után szerettem meg.

Bagszi elől vettem el a győzelmet egy érmével, úgy, hogy soha nem álltam az első helyen. Kértem, hogy tegye ki az eredményt Twitterre, az alábbi szöveggel tette meg:

Igen, nagyon finom pizzával vendégelt meg, mindenkinek legyen olyan jó dolga, mint nekem nála, de hát a játék az játék. A játék végén kiosztandó bónusz csillagok döntötték el a végeredményt. Jól játszottam végig.

Ezután már késő volt. Mentem haza, mert én is elfáradtam, ő is koránt ment dolgozni, úgyhogy ennyi volt. De jó buli volt. Négyes bulit kéne valakinél összehozni.

2017. augusztus 13., vasárnap

Assassin's Creed játékok

Itt vagyok Angliában, többek között vadászok néhány játékra, amit szívesen megvennék, és nagyon meglep, hogy az Assassin's Creed játéksorozat PlayStation 3-ra mennyire olcsó. Konkrétan £1.00-£1.50-ért lehet kapni, esetleg kicsit több, de igyekszem a legolcsóbb helyekről megvenni. Kettőt találtam is, amiket érdemesnek gondoltam, hogy megvegyem. Az első játékot 1 fontért találtam a CashConverters-ben, a másodiknak az ára látható, a CeX-ben volt. Valószínűleg azért ennyire olcsó, mert mainstream cím lett az évek során, és ráálltak arra, hogy a későbbiekben évente jelenjen meg egy-egy újabb játék, a későbbiekről már sok rosszat lehet olvasni. Gondolom ezek rossz hírneve rontotta le az első játékok hírnevét is, ezért lehet ennyire olcsón kapni.

Mert amúgy a második részről nagyon sok jót írnak, szinte istenítik a játékot, de hát most nézzétek meg mennyire olcsó. Ennyiért ajándék. Főleg azért, mert olvasok Assassin's Creed könyvet, az első kötettel kezdtem el, mely a második játék történetét dolgozza fel. Maga a történet is nagyon tetszik, de ahogy írva van, amilyen fordulatok vannak benne, valósággal lenyűgöz. Nemrég kezdtem el olvasni, a könyv felénél járok, és hihetetlenül leköt, olvasatja magát. A többit is meg fogom venni, és alig várom, hogy játszhassam, de ez sajnos egy darabig még nem fog előfordulni, mert még nincs PlayStation 3-am, és nem úgy állnak a dolgok, hogy a közeljövőben lesz, de ha lesz, akkor már tudok mivel játszani. :) Meg két játékot tervezek még venni PS3-ra.

  • Uncharted 2: Among Thieves
  • Naruto Ultimate Ninja Storm

Az Unchartedból azért a második részt, mert azt láttam annak idején a 2009-es MondoConon, és hihetetlenül tetszett az egész. A Naruto meg szintén MondoConos "találat", szintén 2009-es, azt ki is próbáltam, és nagyon bejött.

Azért is kezdtem el másfele kacsintgatni, mert amit kinéztem Final Fantasy IX-et, az ugyan kapható a Birkenhead-ben lévő CeX-ben, de olyan rossz állapotú volt, hogy nem adták végül el. Keresték, amikor kérdeztem tőlük, akkor látták, hogy nemcsak a tokja karcos, de rettenetesen nézett ki a négy lemez is. Egyébként sem vettem volan meg, mert a leírás is hiányzott. Ezt sajnálom, mert nem tudom, hogy hol tudnám megvenni, ugyanis a közelben nem tudok arról, hogy bárhol is kapható lenne. Ha pedig online akarom mondjuk eBay-ről megrendelni, azt érdemes lenne még itt Angliában elintézni, mert külföldre rettenetesen drága a posta. Utánajárok még a dolgoknak.

2010. április 26., hétfő

SakuraCon 2010

Hát nagyon későn jött meg a hangulatom a SakuraConra. Valahogy nem is csoda. Mert maga a helyszín, és a programok nagyon éreztették, hogy ez nem az a fajta con lesz, amit eddig megszokhattunk. És igen... Ez a SakuraCon most sok mindent alulmúlt. De lássuk, hogy alakult a hétvége.

Pénteken a 13.18-as vonattal mentem. Az egyik osztálytársam vitt ki az állomásra, mert most sem kevés csomaggal mentem, az alábbiakat vittem:

  • Nintendo GameCube konzol
  • Nintendo GameCube játékok
  • GameBoy konzol
  • GameBoy Color konzol
  • GameBoy és GomeBoy Color játékok.

Hálásan köszönöm az osztálytársamnak Andinak, hogy elvitt az állomásra, mert már csak az az idő, amíg kivittem a vonathoz a cuccaimat, egyértelműen azt igazolta, hogy ha 3 hete nagyon fájt mind a két kezem, akkor most megszakadtam volna. De a nagy hülyeségemet már itt elkövettem. Otthon felejtettem a 90%-os szelvényemet. T_T Így diákjegyet kellett vennem... Úgyhogy elhatároztam magamban, hogy májusban megajándékozom magam egy utazással, amikor még viszek ki cuccokat, még elválik, hogy miket. De szerencsére Pesten ott volt bagszi, és segített vinni a cuccokat hozzájuk. Ott este vacsoráztunk, mert elbeszélgettünk, elneteztünk, meg kényeztettem bagszi macskáját, aztán hamar aludtunk.

Szombat reggel meg elég hamar keltünk, egyikőnk sem tudott aludni. Úgyhogy reggel 7 után már elindultunk. Bagszi egy darabig velem állt sorba, majd fél 9-kor el kellett indulnia a MAT pultot rendezni. Aztán egyedül álltam sorba. Akartam hallgatni Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS CD-jét, de bagszinál maradt a fülhallgatóm, úgyhogy ez a program ejtve. -_-' Így a körülöttem lévőket hallgattam, közben kerestem ismerősöket. Megláttam Young Linket, és Ákost, de már ment a sor, és nem akartam kijönni belőle. A jegyosztás most sem ment valami gyorsan, de most legalább 2 ember intézte. De az volt az érdekes, hogy az egyik lány az egy napos jegyeket intézte, a másik pedig a két naposat. Az a lényeg, hogy bejutottam. Az épületbe elvileg 10-től engedték be az embereket, de ez természetesen miért lenne így... -_- 10.20 körül indult meg a sor.

Mivel nem érdekelt a Video Game Awards, ezért felmentem a 2. emeletre megnézni a karaokét. Látom, most minden gördülékenyen ment. De nem maradtam ott sokáig mentem megnézni a 25-ös pavilonba az árusokat. Egy helyen volt Zelda manga, csak épp Ocarina of Time nem volt, úgyhogy azt nem vettem. Viszont volt egy árus, Animeland, mely több mindent forgalmaznak, többek között japán CD-ket is. Azt mondták, hogy nehezen beszerezhető CD-k beszerzését is vállalják, csak írjam meg E-mailben, hogy mi kell. Kérésük parancs, már meg is írtam, hogy egy Masami Okui: Do-can és egy limited edition Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS CD-kre vevő lennék. Nos, azt gondolom, hogy a lecke fel van adva. ^^'

Amikor visszamentem, egy régi-új ismerőst, Duongot láttam meg a XBOX360-oknál. Nem is értem miért nem lep meg, hogy a konzoloknál van. ^^' Közben láttam, hogy a karaokénál lehet jelentkezni, gyorsan fel is irattam magam. Ekkor a RAY the Animation: Yuunagi dalát énekeltem. Egész jól ment. Visszamentem a helyemre, kicsit később megjelent Duong is, egy sorral előttem ült. Beszélgettünk egy kicsit, aztán el akartam menni, rábíztam a táskámat, meg a Nintendo DSi XL-emet. Megnézte, kipróbálta a Mario vs. Donkey Kong: Minis March Again játékot, tetszett neki, elszórakozott vele. Eközben még egyszer kimentem énekelni, ekkor Okui Masami: OVER THE END dalát énekeltem el. Mondtam Duongnak, hogy tanuljon egy kis művészetet. ^^' Na most nem magamra gondoltam, hanem a dalra, amit elénekelni fantasztikus érzés volt. Ahogy bejött a zene, egyből libabőrös lettem, annyira szeretem ezt a dalt, és énekelni fantasztikus volt. Csak a refrénnél vannak nagyon erős hajlítások. Azokat kicsit félénken tettem meg, nem is sikerült tökéletesen. Azért nem mertem bátran énekelni, mert féltem, hogy akkor meg túlugrom a magas hangot. Közben megjelent Andi (Leea) is. Nagyon extrém cosplay ruhában. Nagyon jól nézett ki. Sokat beszélgettünk. Szegényt sajnáltam abban a cipőben, teljesen bedagadt benne a lába. Nem sokkal ezután jött a verseny, amit izgatottan vártam. Ugyanis Tukeinon egy nappal a con előtt írta a fórumon, hogy készüljenek azok is, akik nem kerültek be a döntőbe, mert várólistások lesznek. Na ez felcsigázott, mivel a várólistások közül első vagyok. És már az elején biztosra volt mondható, hogy énekelni fogok én is, mert már az első versenyző nem jelent meg. És elég sokan nem jelentek meg. Egyvalaki mondjuk igazoltan volt távol, mert lebetegedett. Úgyhogy mind a négyen sorra kerültünk. A hallott versenydalokat Duonggal elemezgettük. Látom, eléggé ért a szakmai énekhez, egész jól kritizálta a versenyzőket. És nagyjából egyet is értettünk. Volt olyan, akiről elkönyveltük, hogy na, utolsónak is kell lenni valakinek. De én pl. Narumit egyből kikiáltottam gondolatban elsőnek. Lement minden versenyző, és mivel senki nem jelent meg a hiányzottak közül, így sorra kerültem, tehát He is my Master: TRUST. Saját magamtól voltam ledöbbenve... Ilyen jól még soha nem ment a dal. Egy-két volt apró hiba, de szinte tökéletesen úgy ment a dal, ahogy elképzeltem. Úgyhogy nagyon elégedett voltam. A hangfelvétel kapcsán az volt a legfőbb kritika, hogy nem volt meg eléggé a beleélés, és többször is úgy hangzott az énekem, mintha erősen koncentrálnék. Aláírom, ez igaz. Ugyanis úgy énekeltem fel a dalt, hogy már elég jól ment, de nem 100%-osan. És ott koncentráltam nagyon, ahol tudtam, hogy nehezen ment. És kicsit ideges is voltam, hogy egy nappal előtte tudtam meg, hogy a várólistások sorra kerülhetnek. És már az eddig megszerzett gyakorlatból is kiestem... Ennek ellenére nagyon jól ment. Vártam is az eredményhirdetést, hogy remélem, hogy jobb helyet kaparintok meg, erre 16. lettem a 19-ből... És ez engem komolyan bosszant, úgy érzem, hogy egyre jobban megy a verseny éneklés, mégis egyre rosszabb helyezést kapok. Hogy is van ez? De ez mind semmi. Eredményhirdetés. Harmadik helyezett, jó, második helyezett, jó, első helyezett... Hát fogtam a fejem. És gondolatban bokán rúgtam a zsűrit. EZ ELSŐ??? Pont ez volt az egyik olyan ének, melyről azt beszéltük Duonggal, hogy valakinek utolsónak is kell lenni. DE NEM HÁTULRÓL! Ez talán még jobban kiakasztott. Az első Nodame Cantabile endinget énekelte. Aki nem ismerné, ez az:

Azért nagyon jó ez a dal, mert hihetetlen élethűen énekli az előadó, hogy alakul ki benne a szerelem, az az érzés, hogy mennyire jól érzi magát, ugyanakkor nem tudja szavakba önteni az érzéseit, a refrénben szinte kapkodja a levegőt, annyira magával ragadta az érzés. Ellenben a mostani előadás nekem nagyon monoton volt, egyáltalán nem éreztem ezt az érzést, hangilag se ment hozzá a dal, úgyhogy...

Na mindegy, ez van... Mindenesetre, hogy melyik lesz a következő versenydalom, azt már kigondoltam: Okui Masami: Souda, Zettai. Tessék megcsodálni a videoklipjét:

Több szempontból is alkalmasnak tartanám ezt a dalt. Egyrészt hangilag megfelel nekem, másrészt erre talán nem mondják azt, hogy nem nekem való... harmadrészt, meg ha 100%-ra megtanulom ezt a dalt, akkor nagyon jó bulit lehet ezzel csinálni. De visszatérve a mai napra, lett volna még egy interjú az összes karaoke versenyzővel, amit szándékosan kihagytam. Ja, és még az sem tetszett, hogy velem holtversenyben 16. egy olyan srác lett, akinek marha jó a hangja, és az egész énekstílusa nagyon tetszetős volt. És őt is hátrasorolták.

Meg bagszi is előkerült, hogy összecsomagoltak, menjünk haza. Miközben mentünk, bagszi olyan szörnyű dolgokat mondott az egész SakuraConról, hogy alig tudtam elhinni. Nagyon akarta, hogy írjak ki mindent a blogomba, mert a MAT úgyis kiír mindent a honlapjára, de én ezt még nem merem. Nem kételkedek abban, hogy nem igaz, de ő is csak azt mondta, amit a MAT-osoktól visszahallott. De ha tényleg igaz, akkor már olyan dolog, amit jogi úton kell érvényesíteni. Na de hazaértünk. Este már nem voltunk sokáig fent, mert mind a ketten nagyon fáradtak voltunk. Én még este játszottam egy kicsit DSi-n a Mario vs. Donkey Konggal.

De kipihenten ébredtünk vasárnap. De bagszinak ma 7.30-ra kellett ott lennie, mert hazavitte a kasszát, és vissza kellett idő előtt vinnie. Én meg most nagyon nem akartam sorban állni, ezért elhatároztam, hogy teszek egy kört a Hungexpó körül. Közben Okui Masami: Ma-KING CD-jét hallgattam. Nagyon szeretem a CD borítóját, mert kedves, barátságos, és pont az egyszerűségében rejlik a nagyszerűsége.

Ez a haj nekem nem tetszik. 1997-es az album, 29 éves volt ekkor, de öregíti ez a haj.

Nagyon jó volt sétálni. Úgy mentem körbe, hogy a főbejáratnál jobbra, Pillangó utcai megálló, Örs Vezér Tere, majd vissza. Az Örsnél kicsit tanácstalan voltam, hogy merre is menjek, de hamar meglett az út. És nagyon jól eltelt az idő. Olyan 5-6 km-t sétáltam, és egyáltalán nem fáradtam el. Már rég eltelt 9 óra simán bejutottam. Ott még nem akartam sorban állni, volt még fél óra, úgyhogy leültem egy erre alkalmazos padféleségre. Most azonnal megindult a sor 10 órakor. Gyorsan be is jutottunk. Most is felmentem a karaoke terembe, láttam, hogy most is minden rendben ment, úgy tűnt, hogy most az a kivételes alkalom adatott meg a karaokésoknak, hogy minden rendben ment. Most előadtam RAY the Animation: Mitsu dalt, amit még tegnap este irattam fel, de már túl késő volt. Nem ment jól, hallatszott, hogy nem énekeltem be, szinte végig hamis volt. Utána még egy dalt énekeltem: Slayers: naked mind. Ez már sokkal jobban ment. Szerintem át tudtam adni azt az érzést, hogy mennyire szeretem ezt a dalt. Utána kerestem az alkalmat, hogy beszélgessek egy kicsit Tukeinonnal. Egyszerűen tudni akarom, hogy mi alapján pontoznak, és hogy miért bukok el mindig, holott véleményem szerint egyre jobb vagyok. De nem tudtam elérni, mert láttam, hogy nagyon elfoglalt volt, hamarosan elkezdődött a csoportos karaoke verseny, és nagyon készülődött, úgyhogy hagytam. Leültem a helyemre, és hallgattam a csoportos karaoke részt vevőit. Most nem tudtuk Duonggal elemezni a csoportos karaokét, mert PSP-zett. Valamelyik Tekkennel játszott. Hát azért kíváncsi lennék az eredményre, mert szerintem egyik sem volt annyira jó, hogy első lehessen. Vagy hamis volt valamelyik, vagy mint duó nem voltak jók, mert nem csengtek össze a hangjuk, vagy egyszerűen rossz volt az előadásmód. Az eredményt már nem vártam meg. Időközben találkoztam Csibivel a vásártéren. Eljött velem a konzolokhoz. A Wiik foglaltak voltak, így az egyik lány felajánlotta, hogy PSP-zzünk az általa nyújtott gépen. Ugyanaz a rendszer volt, mint Animekarácsonyon, hogy hozzájuk volt láncolva a PSP. Én ezt most is megalázónak tartom. De a LittleBig Planet játékkal játszottam, nagyon aranyos volt. Egy helyre nem tudtam eljutni, ott Csibi segített. Eljátszogattunk vele. Ő ment le a barátnőihez, én meg vissza a karaoke terembe. Amikor megint lementem, az ajtónál összefutottam Duonggal, épp büfébe akart menni. Elkísértem, közben beszélgettünk. A kijárat után egyből megjelent valaki... egy elvileg férfinek tűnő egyén, aki a Tokyo Mew Mew-ből Ichigo Momomiyát cosplayelte. Micsoda szerencse, hogy épp étkezni megyünk. ^^' Na mindegy, adjunk teret a nemi identitászavarnak is. Először egy termen keresztül akartunk hátramenni, de a kijáratnál nem engedtek át minket, így visszafordultunk. Hátul volt egy ilyen grilles büfé csillagászati árakkal, és a kiszolgálás... Inkább ne is firtassuk. Ott vett magának pitában gyrost. Utána megnéztük a 25-ös pavilont, feljutottunk az emeletre, ahol rajzok voltak kiállítva. Némelyek nagyon jók voltak. Ott volt az Ákos (Necrokid) rajza is. Visszamentünk a karaoke terembe, közben kipróbáltuk Wiin a Naruto Shippuuden: Clash of Ninja Revolution III játékot. Egyikönknek se ment, de én nyertem. A karaoke teremben már lassan pakoltak össze, mert csak 16 óráig volt lehettek ott. Még két dalt szerettem volna elénekelni, de már nem volt lehetőség. Úgyhogy kimentünk a PS3-akhoz. Ott volt Csibi és Levi is. Egyszer Duonggal játszottam Naruto Ultimate Ninja Storm-ot. Hát sokkal bonyolultabb, mint a Wiis verzió, meg azért érezhetően komolyabb. Úgy-ahogy ment, de nyilván nem én nyertem. Aztán még egy menetet lenyomtam Levivel, kicsit beszélgettünk, orvul lefényképeztem a Csibit (szegény, utálja a fényképezik ^^') aztán lassan mentünk. Én és Csibi még elmentünk bagszit megnézni, beszélgettünk, én meg haza akartam menni a 17.24-es vonattal, úgyhogy lassan indultam. Csibi még elkísért a kijáratig, aztán mentem a Kőbánya-felső állomáshoz. Csak 2-3 perc volt a vonat indulásáig. Elkezdtem vadul keresni a vonatjegyet. Nincs meg, most mi legyen? Megjött a vonat, még mindig keresem. Úgy döntöttem, hogy akár van jegy, akár nincs, én felszállok. Hát mikor menjek haza? Az előtérben még kerestem a jegyet, már nagy nehezen beletörődtem, hogy megbüntet a kalauz, mire előkerül a jegy... -_-' És nem ez az első eset, amikor a szívbaj kerülget, mert nem találom a jegyet, egyszer tényleg nem lesz meg. De megúsztam. Hazaúton Nana 3 mangát olvastam, amit a conon vettem. Ezzel mentem Szolnokig (mive nem ment tovább), majd gyorsvonattal haza.

Hát, összességében nem volt annyira jó, bár tény, hogy a vasárnap jobb volt, mint a szombat. Jó volt találkozni ismerősökkal, sok régi hangulat, érzés tért vissza bennem is. És ha tényleg igaz minden, amit bagszi mondott, akkor nagyon érdekes 2010-es év elé nézünk animeconok szempontjából.

Végezetül egy Okui Masami dallal zárnám eme postot:

2009. október 18., vasárnap

MondoCon 2009. október 17.

Ha már nincs őszi Animecon, akkor legyen MondoCon. Még szép! Bár nekem erről az egész hátteréről van egy hátsó gondolatom, de azt magamban tartom. Egy a lényeg, nagyon jó volt. A BigN-es társaságból senki nem volt. -_-' Na mindegy, lássuk, mi történt. Reggel az 5.25-ös vonattal terveztem jönni, de az 60 percet késett. Meg voltam lepve. Olyan volt már, hogy Szolnokon állt 30-40 percet, meg előfordul (sajnos nem ritkán), hogy megáll a vonat. Amivel még nem is lenne gond, de amikor a semmi közepén áll, vagy fél órát, az már nem valami megmosolyogtató. De sebaj, nem maradtam le semmiről. A Hungexpón volt a MondoCon, ott még soha nem voltam. Az volt írva a honlapjukra, hogy a kettes metróval kell elmenni az Örs Vezér Térig, majd a 100-as busszal az Expo térig. De én kinéztem még korábban a térképen, hogy elég lenne csak a Pillangó utcáig menni és onnan el lehet sétálni. Tehát akkor megérkeztem, kettes metróval a Pillangó utcáig, és onnan séta. Nem is tudtam, hogy a metró megállóból látszik a Kincsem Park. Voltak is lovak, egy kicsit nézegettem őket, majd mentem tovább. Természetesen eltévedtem az elején. De én voltam a hülye, mert ott volt a térkép, és eligazodtam rajta, hogy merre kell menni, de miért indulok el az ellenkező irányba? -_-' Aztán a végére már bizonytalan voltam, mert annyit láttam, hogy csak a túloldalon van járda, vajon az vezet a jó út felé? Kiderül, hogy nem, vissza. Úgy döntöttem, hogy semmit nem bízok a véletlenre, megyek a 100-as busz megállójához. De az óránként közlekedik, és csak egy irányban az Örs Vezér Tere felé, úgyhogy ez a lehetőség is kiment. Úgyhogy elindultam az általam jónak vélt úton, de valami zsákutcát láttam, vagy az csak építkezés? Kiderült, hogy valami vásárcsarnokot építenek, és jönnek oldalról kocsik. Csak az lehet a jó irány. És ott a megváltó, az Albertirsai út, mely a térkép szerint elvezet a Hungexpo felé. És igaza volt. Innen már simán ment. Beléptem, megkaptam a jegyet. Továbbra is üdvözlöm azt a lányt, aki szorosra tette a csuklómra a karszalagot, alig bírtam leoperálni. -_-' Na mindegy, irány a K épület, karszalag bemutat, sima a bemenetel. Elkezdek szétnézni a standok között, mikor eszembe jut, hogy én nevezni akartam a karaoke versenyre. Gyorsan felszaladok, amikor nyugodtan konstatálom, hogy túl korán érkeztem. Még nagyban szerelték össze a cuccost, Tukeinonék meg próbáltak. De már nem volt sok hátra a nevezésig, csak 15 percet kellett várni. Közben beszélgettem az egyik Animecon fórumossal, Leeával. Jó fej volt, örülök, ha ilyenekkel ismerkedek meg. Jött a regisztráció, negyedikként fértem fel, Slayers (pontosabban Megumi Hayashibara. ^^'): Shakunetsu no Koi, feljegyezve. Nem nehéz dal ez egyébként. Kis hangtávokat énekel meg benne Megumi, aki ki tud énekelni egy oktávot, annak nyert ügye volt. A nagy durranást a tavaszi sakuraconra hagyom, mely Okui Masami: Mitsu dala lesz. 11-kor kezdődött a hagyományos karaoke. Nézegettem őket, de inkább a saját gondolataimmal voltam elfoglalva. Amúgysem hallottam sokat, mert kint egy öt tagú csapat bohóckodott... Csak akkor lett csend, amikor bejöttek, hogy karaokézzanak. Maximum the Hormone: What's Up People? Menten rosszul leszek. -_-' Nem a dalt utálom, nekem azzal nincs bajom, olyan, amilyen, de a dal lényegében részükről a hörgésről szólt... Nagy nehezen vége, jönnek a többiek. Vannak itt igazi énekesjelöltek. És feltűnt a színen Lam'O, aki jól nem ismert fel, ami nem csoda, hisz az előző, nyári conon nem találkoztunk úgy, csak később kerültem kapcsolatba vele a con fórumán, és utána MSN-en beszéltünk sokat. Egyébként ő volt az, aki megnyerte a nyári animecon karaoke versenyt. Közben figyeltem a hagyományos karaoke énekeket, most mintha jobb lenne, mint eddig. Vagy csak az én fülem lett toleránsabb? Mindegy. Később megjelent Lam'O öccse, Duong, ő már megismert, vele kicsit többet voltam együtt nyáron, mivel együtt Brawloztunk. És szinte az egész napot együtt töltöttük. Együtt néztük a karaokét, együtt néztük a PS3 játékokat (mivel Nintendo nem volt). Ez volt a két helyszín. Egyébként három PS3 játék volt. Egy Naruto, egy Uncharted, és egy Lost demo. Mivel nem szeretem a Lostot, mint sorozat, ezért maga a játék is teljesen hidegen hagyott. Az Uncharted igen élethű lett, szinte beleborzong az ember. Lehet, hogy elfogult vagyok (sőt, szinte biztos is), de MINTHA a Super Mario Galaxynek szebb lenne a grafikája. De szerintem csak azért látom így, mert a Galaxyt nem láttam még HD TV-n, régebbi TV-ken meg annyira lenyűgöző, tiszta, élénk a grafikája, hogy már csak emiatt is lehet szeretni. Duong csak Narutóval játszott, azzal tud játszani. Mondta, hogy remélte, hogy lesz Wii, mert PS3-mal (enyhe túlzással élve) bármikor tudnak játszani, de Wiivel nem, és azt is szereti. De nem sokáig maradtunk itt, mert 13-at ütött az óra (vagyis, ha üt, akkor 1-et ^^') amikor is kezdetét vette a karaoke verseny. Tehát negyedikként énekeltem. Jó-jó, csak az a baj, hogy nagyon hallatszik, ahogy izgulok. Én magam is visszahallottam magamat a hangfalból, hogy itt-ott úgy remeg a hangom, mintha vonaton ülnék. De mindenki azt mondta, hogy jó vagyok, amikor végeztem, az egyik zsűritag (mintha elismerően) bólint. Végül ma kikerült az Adarnára a végeredmény, 11. lettem a 15-ből 20,5 ponttal. Kezdetnek jó, mint első fellépés elégedett vagyok, csak tényleg ne hallatszódna, hogy izgulok... Most jut eszembe, hogy lehet, hogy a tavaszi con előtt az animekarácsonyon is lesz karaoke. Ott Okui Masami: It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- dalt fogom versenyre vinni. Ez egyébként a Tekkaman Blade II OVA valamelyik dala, így hirtelen nem jut eszembe, hogy melyik. De a siker érdekében, már az előtte levő hagyomásnyos karaokéban is fogok énekelni, hogy szokjam a szituációt. Végeztem, utána nem hallgattuk meg mindet, még egy párat, aztán vissza a konzol-részlegbe, én néha benéztem a mellette levő mozi-terembe, hogy épp mi megy, de most nem akartam leülni animézni, bár a Nanát néztem volna. Amikor untam a konzolt, akkor egyedül lementem a karaoke terembe, amit nem is bántam, mert hatalmas élményben volt részem. Legalábbis én annak éltem meg: Az utolsó karaoke versenyző, ha jól emlékszem, Hikari néven futott, és Rie Fu: Life is Like a Boat (Bleach 1. ending) dalt énekelte, de valami gyönyörűen! Úgy kell elképzelni, hogy mindig van egy kis nyüzsgés a karaoke-teremben, de amikor ez a lány énekelt, mindenki csendben lett, és rá figyelt. Nagyon szépen énekelt, vissza tudta hozni a dal igazi hangulatát, és engem nagyon kellemes érzés árasztott el miközben hallgattam őt. Biztos voltam benne, hogy ő fog nyerni, erre megtudom, hogy 8. lett... Most ez engem azért háborít fel, mert abból, hogy mások is akkora figyelemmel hallgatták, mint én, ebből arra következtettem, hogy mindenkinek tetszik. Erre 8. lett. Egyébként egy Vietnami lány lett a 2., ő is nagyon szépen énekelt, jó volt őt hallani. Aki nyert, az is jól énekelt, de nem volt rám különösebben hatással. Aztán, hogy kinek mi a véleménye, nem tudom. A verseny után megint hagyományos karaoke volt. A végefelé kezdtem el beszélgetni Mystrával, aki szintén confórumos. Szimpatikus volt az írásai alapján, néha olyanokat írt, úgy fogalmaz, hogy nevetek rajta, szerethető. Élőben sem okozott csalódást. Nem sokkal ezután Duong hazament, én egy kicsit még szétnéztem, aztán azon gondolkodtam, hogy elérem a 18.13-as vonatot, vagy sem? Felhívtam Trunert, szerinte még maradjak, és várjam meg a 18 órakor kezdődő eredményhirdetést, mert szerinte úgysem érném el a vonatot. Én maradtam volna, de már untam. Kint tanakodtam, hogy mi legyen, amikor meglátom Mystrát, elindult haza. Úgy döntöttem, hogy elkísérem, aztán visszajövök, de egész a Stadionokig mentünk el, úgyhogy mentem utána én is. Pont elment az orrom előtt a 18.13-as vonat, de nem baj, mert kijött a Truner, meg az egyik lánnyal amúgyis megbeszéltünk egy találkozót. Az Index fórum Zorán topicjába ír. Adott nekem egy pár DVD-t, amin régi Zorán koncertek vannak. Aztán a Truner megvárta velem a 19.13-as vonatot. És hazaindultam. Jó volt ez a nap, kicsit ilyen kvázi reneszánsz hangulata volt. Arra gondolok, hogy 2006. október 7-én az őszi animecon is hasonló volt abból a szempontból, hogy azt is egy emberrel töltöttem együtt, az Krisi volt. Tehát jó nap volt, remélhetőleg az Animekarácsony is hasonló lesz.

Ja igen. Szeretném megkérni azt a lányt, aki lefényképezett minket pizzával a kezünkben, hogy valamilyen úton-módon keressen már meg, és küldje már el a képet. Kíváncsi vagyok rá.