Ismét egy jó hétvégén vagyok túl, bár ez sem múlt el kalandok nélkül. Egyrészt amiatt voltak kalandok, hogy a vonat most nem a Keletibe, hanem a Nyugatiba ment, de az még könnyen menedzselhető volt. Az már sokkal nehezebben, hogy lemerült a telefonom, és hogy fogom elérni azt, aki átadja nekem a MondoCon jegyet? Bagszi vette meg nekem, de mivel szombaton Pokémonos kártyaversenyt tartott, ezért nem tudott eljönni átadni nekem, hanem odaadta egy közös ismerősünknek, aki szintén ment MondoCon-ra, és telefonon megbeszéljük, hogy átadja nekem. Ez hiúsult meg azáltal, hogy pénteken lemerült a telefonom, és elfelejtettem feltölteni. Eleinte igencsak pánikba estem, hogy jutok be. Fel is merült bennem, hogy nem is fogok tudni bejutni, mert akárhogy gondolkodtam megoldásokon, mind ilyen göröngyös, kockázatos volt. Aztán jutott eszembe az, hogy lényegében szerencse, hogy a vonat a Nyugatiba megy most, mert bagszi eleddig a Metagame kártyaboltba szervezte a kártyaversenyeket, és hacsak nem váltott helyszínt, akkor ott megtalálom. 10.15 körül ért be a vonat a Nyugatiba, és mivel elég rég voltam a kártyaboltban, ezért csak körülbelülre emlékeztem, hogy hol van a kártyabolt. Eléggé körülményesen, de sikerült megtalálni. Az volt az érdekes, hogy valamiért végig a Bajnok utca 10. járt a fejemben, kiderült, hogy a Kádár utca 10 alatt van a kártyabolt. Ott volt a verseny is, és szerencsémre ott találtam bagszit. Megpróbáltuk felhívni a srácot, de nem vette fel. Írtunk neki üzenetet, bízván, hogy fogja nézni a telefont, hogy mikorra érek a Hungexpóhoz. Mire odaértem, kint várt a bejáratnál, úgyhogy megnézhette a telefonját, így szerencsésen megúsztam ezt a bakit. A szükség kihozza belőlem, hogy telefon nélkül is feltaláljam magam.
Néha maradok lent egy kicsit, hogy az AMV-k által ráhangolódni a conra, de azért érzem, hogy miért már csak a karaokén vagyok már évek óta. Az azért látszik, hogy ez már nem én korosztályomnak szól, de megnyilvánul ez abban is, ahogy kommunikálnak Facebookon és YouTube-on. A MondoCon főleg a karaoke miatt van már csak nekem, annak is nagyon jót tettek a változások, a megújulások. Itt fent továbbra is jó a hangulat, és szinte már lehet azt mondani, hogy 8, Mazsibazsi, John, Miroku, Waka és Superion is veterán tagokká válnak. A listában az a szép, hogy csak fiúkat soroltam fel, de tettem mindezt azért, hogy láttassam, hogy hány új fiútag van, és mennyire jó az, hogy aránylag jóval többen énekelnek fiúk, mint lányok. Itt az idő bebizonyítani, hogy a karaokét ugyanúgy élvezhetik fiúk is, mint lányok. És jó társaság, azt gondolom, hogy elég jó csapatot alkotunk.
Szombaton négyszer voltam énekelni. Azt kigondoltam már korábban, hogy egy könnyebben énekelhető női dallal kezdek (mély hangszínben), hogy bemelegítsem a hangomat, aztán jöhetnek azok a férfidalok, amiket a valódi hangomon éneklek, amik igazi kihívásnak tűnnek. És hogy mekkora igény van a karaokéra, jelzi azt is, hogy csak 34-ként tudtam feliratkozni. Mondjuk ehhez a reggeli-délelőtti affér is hozzájárult. De a lényeg, hogy áldoztam a '90-es évek oltárán, és egy balladával kezdtem: Bannou Bunka Nekomusume: FACE. Ez egy nagyon szép dal a társ hiányáról. Pont az a szép benne, hogy a gyengeségről énekel, hogy ki meri mondani, hogy igenis szeretné, ha őt szeretné valaki, vagy hogy szeressen ő valakit, és hogy nem szégyen az ebből az érzésből fakadó hiányról énekelni. Ezért is szeretem nagyon Okui Masami-t, mert már a karrierjének elején ilyen balladát képes hitelesen énekelni, ez azért nagy érzelmi intelligenciára vall. Ezt az érzést szerettem volna átadni. Az, hogy másodjára is női dalt énekeljek, az spontán jött. Valaki feliratkozott Sámán Király magyar címadódalra, amire legalább akkora igény van, mint a Rómeó és Júlia Inori ~You Raise Me Up~-jára. Mindenki kivan tőle, de azért eléneklik. Na akkor úgy voltam vele, hogy demonstrálom, hogy miről is szól a valódi Shaman King, és hogy ki az a Hayashibara Megumi, aki ezen dalok javarészét elénekelte. A brave heart jó választás volt, bár többen kérdezték, hogy miért nem az Over Soul-t vagy a Northern lights-ot fogom énekelni. Spontán választás volt a brave heart. És jónak tűnt. Annak is örülök egyébként, hogy Roni is szokott Shaman King-et énekelni, bár ő a character dalokban mozog otthonosan.
Ha jól emlékszem, még a dalaim előtt volt az énekverseny. De még micsoda színvonal volt. A zsűri is szakmai volt. Volt énektanár, koreográfus (Tsuki), ... és a többiek rangja nem jut eszembe. ^^' Wakának mondogattam verseny előtt, hogy sok szeretettel köszöntjük a győztesünket! Szereti negatív irányba latolgatni az esélyeit. Amúgy nagyon jó volt ő is, és mindenki más is. Mivel tudták a jelentkezők, hogy mik az elvárások, ezért most sokkal színvonalasabb produkciókat láthattunk, és volt néhány, ami tényleg elmehetett előadásnak. A zsűritagok közül néhányan mondtak is véleményt, kicsit olyan volt, mint egy tehetségkutatóban. Miután meghallgattunk mindenkit, Mazsibazsi mondta, hogy amit nem fogok itt használni, azt tegyük be a kocsijába, ugyanis nála fogok aludni az éjjel. Akkor mondtam neki, hogy ha nem gond, akkor menjünk el az Árkádba a SPAR-ba, mert láttam, hogy nem lesz elég az ital. El is vitt kocsival, az odaúttal nem volt semmi gond, tudtunk is vásárolni, viszont a visszaút rettenetes volt. Nagyon keveset ültem kocsiba Pesten, de most tapasztaltam meg először, hogy milyen az, amikor egy nem lehet közlekedni a fővárosban. A kaland már ott kezdődött, hogy elfelejtette Bazsi az ingyenes parkolójegyet érvényesíteni, és félt, hogy nem engednek ki minket. Ezzel szerencsére nem volt gond, de utána az Örsről próbált meg ráfordulni arra az útra, amelyik a Hungexpóhoz vezet. Ott kocsisor alakult ki, úgyhogy csak araszolva tudtunk haladni. Egy ideig mentünk, de aztán csak úgy döntött, hogy kiáll a sorból, és kerülőúton megyünk vissza. De ez a kerülőút olyan nagy volt, hogy több, mint egy órás út volt, pedig csak innivalót szerettem volna. Volt is egy kis bűntudatom, mert az egész miattam volt. Meg hogy tényleg ennyire nem lehet közlekedni Budapesten, úgyhogy semmilyen motivációt nem jelent arra, hogy megtanuljak vezetni. Sok énekes "lement" azalatt az idő alatt, amíg távol voltunk. Ezen idő alatt énekeltem volna el a brave heart-ot, így visszahívós buli volt. Az énekverseny második fordulójára hatan jutottak be. Ekkor már kritikusabb volt a zsűri, de azért is, mert többen rosszabb előadást adtak elő, mint az első fordulóban. Nekem is tanácsolták már, hogy ha jelentkezek énekversenyre, akkor a két általam választott dal közül azt énekeljem az első fordulóban, amelyik jobban megy. És hallhatóan többen is így döntöttek, néhányan sajnos rosszabbak voltak, mint az első körben, de a zsűri is kimondta, hogy csalódást okoztak az első fordulós előadásukhoz képest. Így igazából meg merem kockáztatni, hogy nem volt nehéz a zsűrinek választani, hogy kik énekeljenek a döntő fordulóban.
Ezután még kétszer által színpadra, mind a két alkalommal férfidalt énekeltem. Az első férfidal eléggé érdekes volt, hovatovább nehéz: Digimon: With The Will. Ahogy próbálgattam itthon, tudtam, hogy nem lesz könnyű menet, de mivel úgy voltam vele, hogy a Wada Kouji dalok mennek, ezért merészen, komolytalan gyakorlással tettem próbát. Hát, nem volt akármi. Tényleg nagyon nehéz dal, mert nehéz volt jól képezni a magas hangokat. Azt érzem, hogy kijönne, ha ki lenne terjesztve az énekhangom, de sokat kell gyakorolni ezt a számot, hogy jól menjen. A másik férfi dalommal viszont elégedett voltam, a Yu Yu Hakusho: Unbalance na Kiss wo Shite. Ez tökéletesen az én hangfekvésem, a magas hangok is tisztán kijöttek. Úgyhogy kezdek orientálódni, megjönnek azok a dalok, melyeket szeretek is, és ki is tudom énekelni, így élmény az éneklés. Meglepett egyébként, hogy a negyedik ending dal, a Taiyou ga Mada Kagayaku Toki hiányzott a listáról, amikor azt hittem, hogy a Yu Yu Hakusho alapmű, még az első időkben az összes kfn megvolt belőle. De úgy néz ki, hogy nem. Waka kérte a dalt, mondta, hogy elénekelné, hát megcsináltam. Tényleg elénekelte, és milyen jól. Nagyon jó volt hallgatni, ahogy Lyraevi által énekelt dalt is, ami a legújabb Disney klasszikusból van: Vaiana: How Far I'll Go. Az is olyan volt, hogy kérésre csináltam meg, és el is énekelte. Szép volt. Majd fogok írni részletesebben is róla, mert tegnap megnéztem.
Gyorsan lement a nap, szerettem volna megnézni a 18.30-kor kezdődő döntőt a földszinten a nagyszínpadon, de ahogy az várható volt, nagy csúszás volt, ezért bő fél óra késéssel tudták csak elénekelni a döntősök. De az azért látszik, hogy tényleg mindenki az első fordulóban énekelte a jobb dalát, ugyanis ha jól emlékszem, mindenki az első fordulós dalát énekelte (Kivéve Waka, ő a Nightwish-t énekelte, neki az volt a második fordulós dala.) a nagyszínpadon. Jók voltak mindnyájan. A Late Night Karaokét meg Lexivel együtt nyitottuk meg a Digimon: The Biggest Dreamer dalával. Soronként váltogattuk az éneket. Mai napig általam egyik legjobb Digimonos dal. Jók ezek a Late Night Karaokéknak egészen oldott a hangulatuk, itt már tényleg mindenki kötetlenül énekel. Akartam még kiállni egy dallal: Okui Masami: Kagen no Tsuki, de nem került már sor rám. Talán jobb is, sirassam a népet egy balladával?
Mazsibazsi tehát elvitt a lakásához, nála aludtam az éjjel. És tényleg alvás volt, mind a ketten kimerültünk, úgyhogy nem sokat beszélgettünk, feküdtünk is le aludni. Jól is esett a 8 órás alvás, teljesen kipihenten ébredtem reggel. Reggel már kicsit beszélgettünk, megbeszéltük az útvonalat, ugyanis kajavásárlással kötöttük egybe. Mindenesetre a reggeli beszélgetés vicces volt, mert valahogy felmerültek a régi idők számítógépei, és mivel ő még csak 18 éves, neki már elképzelhetetlen, hogy voltak idők, amikor tényleg fekete-fehér monitorok voltak, internet akkor még sehol nem volt, és itt volt egy elszólásom, amikor azt mondtam, hogy akkoriban még csak pár megadrive-os gépek voltak. Bazsi rögtön kijavít, hogy Megadrive-ja a Segának volt. Igen, igen, megabyte-os. :D
Összekészülődtünk, elindultunk, de nem kellett még kocsiba szállni, mert a közelben lévő SPAR tényleg a ház végénél volt. Itt vásároltunk be majdnem egész napra. Azért csak majdnem, mert másfajta kajára is igényem volt, ezért elmentünk a Burger King-be, de itt már a Kerepesi útiban voltunk. Volt egy Whopper menü + Whopper Junior szendviccsel, én ezt kértem. Ezért szeretem nagyon a Burger Kinget, mert nagyon belaktam és viszonylag olcsó volt. Innen aztán már a Hungexpóba mentünk. Ahogy szokás, vasárnap kevesebben voltunk, és az emberek is később szállingóztak be. De jó volt a hangulat már az elejétől fogva. A GHOST SWEEPER Mikami anime openingjével, a GHOST SWEEPER-rel kezdtem a napot. Most nézem ezt az animét, és az a fajta, ami kategóriájában mestermű, ezért 10/10 pontra értékeltem magamban. Nagyon jók a karakterek, és jól megcsinálták azt a sablont is, hogy különböző személyiségű karaktereket raktak egybe, és ebből csináltak óriási poénokat. A nagy poénokat persze Yokoshima Tadao, a szerencsétlen főszereplő srác csinálja, akinek gyengéje a nők, és nem érdekli, ha akkora pofont kap, hogy felkenődik a plafonra, az "élményért" megérte neki. Igazából eléggé sablonosnak hat, nem is akarom ez alól felmenteni, a kivitelezés az, amiben tarol nálam az anime.
A zene tippmix egész jó volt, Miroku-val és Mazsibazsi-val alkottunk egy csoportot. Én voltam középen, és írtam a válaszokat a lapra. Többször volt olyan, hogy a tippemet egyedül adtam le, mielőtt a többiek hozzá tudtak volna szólni, de a döntő többségében megbeszéltük előre a válaszokat. Sokat tippeltünk, volt néhány, amit viszont biztosra tudtunk. Nálam Endoh Masaaki hangja volt a biztosíték, hogy az a bizonyos dal tőle a GaoGaiGar cuccból a retro részlegben. De az Uchuu no Kishi: Tekkaman Blade anime openingje mosolyogtatott meg a legjobban, amikor megszólalt, ezt az animét pont most nézem. Jó volt egyébként a tippmix, nagyjából erre is ugyanazt lehet elmondani, hogy a nehézsége attól függ, hogy mennyire ismerjük az animéket, videojátékokat. Ezt egyértelműen a hardcore animések közül nyeri meg valaki.
A zene tippmix után lementem megnézni a konzol részleget, elsősorban az érdekelt, hogy mik vannak a retro részlegben. Mert a legújabb trendek szépek és jók, de túl nagy a felhajtás körülük. A retro konzoloknál jobb ejtőzni. A sok régi gép közül épp a Sega Dreamcast volt szabad, na legalább fogok kezembe életemben először Dreamcast controllert, miután erre eddig nem volt példa. Sokáig mondjuk nem volt a kezemben, mert Star Wars játék volt benne, abban meg nem vagyok érdekelt. Amint felszabadult a Sega Master System, azonnal mentem is át, mert abban Sonic the Hedgehog volt. Ez is bekerült azon játékok közé, amit nem tudok elégszer végigjátszani, és az elejét betéve ismerem már. De sokáig nem maradtam, mert hamarosan következtem volna énekben. Le is maradtam róla szépen.
De visszahívtak, egy férfidalt énekeltem immár. Suzuki Yuuto: Garden of Eden dalával egy adósságomat akartam "törleszteni", ugyanis elénekeltem ezt a dalt 2011-ben valamelyik conon, de akkor nem ment. Ráadásul szenvedtem is, mert rosszul énekeltem ki a magas hangokat, és konkrétan fizikai fájdalmat éreztem a derekamnál. Most is tisztán vissza tudom idézni, milyen volt. De most prímán ment. Egy-két kisebb hibától eltekintve elégedett voltam magammal. A másik szintén a régi idők emlékére szól. Valaki elénekelte a Lovely Complex openinget, erről eszembe jutott, hogy nemrég néztem meg az animét, és az ending régen sokat szólt, gondoltam, miért ne? De bírom egyébként a spontán választásokat. Annak ellenére, hogy soha nem gyakoroltam, csak sokat hallgattam a dalt, nagyon jól ment, de azért lehet érezni, hogy azért magas férfihangra írták ezt a dalt. A végére már kifárasztott a dal rendesen. De jó érzés volt énekelni.
Nagyon jól eltelt az idő, de vége lett ennek a hétvégének is. Annak nagyon örültem, hogy végre elkezdek mozogni is a színpadon, nemcsak oldottan éneklek. Ha így haladok, a következő énekversenyre kész leszek én is egy komplett előadást adni egy dal erejéig. Az valószínűleg 2019. tavaszán lesz, de sebaj, türelemmel várok. Addig is fejlődök. És még valami: Leea akkor dobja be a legjobb szóvicceket, amikor fáradt. Szombat este nagyokat brillírozott. Az egyik legjobb az volt, amikor felköszöntötték Ábrahámot, a hangtechnikust, aznap volt a születésnapja. És egy sajátságos változatú Halász Judit: Boldog születésnapot dallal köszöntötték fel a szervezők, amit azt hiszem, MC Hawer remixelt meg... Valami ilyesmi rémlik. A lényeg, hogy Leea nem ismerte ezt a változatot, Mystra megkérdezte: "Nem vágod ezt a verziót?" Leea nevetve válaszolja, hogy "nincs ollóm". Ez úgy jól esett. Amúgy alapvetően én sem szeretem ezt a "nem vágod?" szöveget, olyan idiótán hangzik.
Mivel a Nyugatiból indult a vonat, ezért 16.45 körül indultam el, hogy biztosan elérjem a 17.55-kor induló vonatot. Túlzottan óvatos voltam, így is volt alsó hangon 20 perc, mire indult a vonat. Hazafele úton gyakoroltam az angol érettségire, valamint olvastam Tari Annamária: #yz Generációk Online című könyvét. Szeretem a stílusát, élmény minden egyes könyvét olvasni, és sokat segít abban, hogy megértsem a digitális generáció sajátosságait. A MondoConon meg nagyon jól éreztem magam, nyáron is találkozunk.
