A napokban sikerült megszerezni azon négy Madonna albumok egyikét kazettán, amiket meg akarok venni magamnak. Ezek közül már csak három jelent meg kazettán, és milyen érdekes, hogy pont a legritkábbat, ennek következtében a legdrágábbat sikerült elsőre megszerezni, még megfizethető áron. Ez pedig az American Life, amit még a Madonna rajongók sem ítélnek meg egységesen. El lehet képzelni, hogy viszonyul hozzá egy olyan zenehallgató, aki kritikával illeti Madonna munkásságát. Nos igen… Bőven van miért kritizálni ezt az albumot, mégis fontos, mert magyarázatot ad arra, hogy miért lett Madonna karrierje olyan, amilyen. Lássuk is a részleteket.
- American Life
- Hollywood
- I'm so Stupid
- Love Profusion
- Nobody Knows Me
- Nothing Fails
- Intervention
- X-Static Process
- Mother and Father
- Die Another Day
- Easy Ride
Talán leginkább az előző album, a Music zenei irányzatát követi ez az album, de igénytelenebb formában. Érdekes, hogy azt az albumot pont a minimalista mivolta miatt szeretik, és ha úgy vesszük, tényleg volt valami feelingje, de ennek az albumnak nem igazán van. Nincs igazán dallama a zenének, nincs a daloknak egységes mondanivalója, nincs koncepciója az albumnak.
De ami még ennél is nagyobb baj, hogy szöveg terén is bőven kritizálható az album. Elsősorban magáról énekel az énekesnő, de az albumot az Amerika-ellenes kritikáival kezdi. Kritizálja a modern életet, és hogy mindenki Hollywoodba vágyik. Ez azért rettenetesen visszás tőle, mert az amerikai életmóddal egy olyan dolgot kritizál, amit a karrierjével ő is beletette a magáét, hogy olyan lett, amilyen. Ráadásul az “I’m so Stupid” című dal csak a címében önkritikus, hiszen a végére az lesz a konklúziója, hogy “everybody’s stupid”. Merthogy ő maga levetette a saját butaságát azáltal, hogy nem hisz a külsőségeknek, de mindenki más buta, aki hisz még benne. Ez is milyen már? Főleg hogy ezután az album után is bőven csinált olyanokat, amikkel szembemegy ezzel a dallal.
Amire viszont utaltam, hogy miért fontos ez az album, a Mother and Father című dal, ami talán az egyetlen őszinte szövegű dal az egész albumon. Itt ugyanis a saját gyerekkoráról, az anyjának elvesztéséről énekel. Konkrétan késztetett is arra, hogy olvassak utána Madonna gyerekkorának, hogy s mint voltak a dolgai. És hát igen… azt hiszem, megértettem, hogy miért alakult úgy az énekesnői karrierje, ahogy. Röviden arról van szó, hogy 5 évesen meghalt az anyja, amit sehogy nem tudott feldolgozni. Aztán általános iskolában volt az a szokása, hogy mindenkivel láttatta az alsóneműjét. Meg hát persze lázadt azellen (a testvéreivel), hogy az apja más nővel legyen együtt, aki kiválthatja az anyja helyét. De leginkább az általános iskolás tevékenységei utalnak arra, hogy az anyjának elvesztése egy fel nem dolgozott trauma volt számára. Madonna nagyon hamar elvesztette az első hiteles női képét, ennek hiánya manifesztálódott abban, hogy már általános iskolában is annyira mutogatta magát, hiszen folyamatosan mutogatta magát általános iskolában. Ugyanígy később ebben manifesztálódott az is, hogy az énekesnői karrierjének leginkább az első felében kiárusította szexet. Azt gondolom, hogy ezekkel a dolgaival leginkább saját magának akart bizonyítani, hogy ő benne igenis megvan az a nőiesség, amit hiányolt. Az is beszédes, hogy Madonna anyja emlőrákban halt meg. Madonna, mondhatni, kompenzált. Mi meg ennek a kompenzálásnak voltunk a szenvedő alanyai...
A borító egyébként egész jól néz ki, kifejezetten igényes munka. Ez a harci fegyverzet talán magyarázatot ad arra, hogy Madonna az ekkoriban zajlő iraki háború miatt vehette elő 2003-ban az amerikai életet, mint fő téma. Nem sokat tudok Amerika történelméről, de sejtéseim szerint George W. Bush volt a legtöbbet szidott amerikai elnök, főleg a háborúk miatt. Szinte divat is volt beszólni neki. Hasonlóan emlékezetes dal volt 2002-ből George Michael: Shoot the Dog, ahol George Michael szintén szidta a háborús törekvéseket. Ő nemcsak az amerikai elnök, de a brit miniszterelnök ellen is felemelte a hangját. Érdekes idők voltak a 2000-es évek első évei.
De visszatérve az albumra, minthogy annak idején sokat hallgattam, ezért megőrzöm emlékbe, mint a múltam egy szeletét. Egy dalt viszont nagyon szerettem rajta, a Nobody Knows Me-t. Annak volt egy lassú, sokat sejtető dinamikája, ami miatt nagyon tetszett. De összességében azt gondolom, hogy összhangban van az album minősége, és az, hogy nem lett sikeres. Nem értem a zenei tartalmatlanságát, a szöveg meg igazából egy előadó szájából hangzik hitelesen, akinek tényleg stílusa és egyénisége van. Madonnának mindene van, de stílusa és egyénisége, az nincs. Különben nemcsak ez az album lett volna koncepciózus, hanem az egész karrierjének lenne valami mondanivalója. Nemcsak az, hogy mennyire jó dolog a szex és hogy az aktuális trendeket kövesse. Ezt az albumot leginkább akkor veszem elő, amikor nagyon jó napom van, és nem bánom a hibáit. Egyébként meg kiváló látlelete annak, hogy mennyit ér Madonna egész munkássága.
Ének: 5/10
Zene: 4/10
Szöveg: 6/10
Hangszerelés: 5/10
Borító: 8/10
Hangulat: 3/10
+ A borító igényes munka
– Az egész album lényegében nem szól semmiről.
