Újabb visszatérők a gyűjteményembe

Ismét volt lehetőség a bolhapiacon CD-t vásárolni, sőt, mivel az az árus, akinek szoktam CD-ket venni hosszabb idő után elhozta az eladó kazettáit, azokból is válogattam és találtam négyet, amit meg is vettem.

Már hetek óta szemeztem a Cher: Believe albumával. Nem mondanám kedvencemnek az énekesnőt, nem igazán ismerem a repertoárját. Az ősi időkből meg pláne nem. De a Believe című dal akkora sláger volt 1998-ban, hogy nem lehetett csak úgy elmenni mellette. Rengeteget szólt rádiókban, a videoklipet nem lehetett a TV-ben elégszer látni. De egyébként ez is az a fajta album, amit nem a minőségéért szeretünk, hiszen csak az akkor zenei trendeket akarta kiszolgálni. Nincsenek olyan nagy zenei bravúrok a dalokban, meg igazából Cher sem énekel olyan nagyokat. Az viszont minden kétséget kizáró, hogy a dalok rendkívül fülbemászóak, így megvolt kazettán és néha, amikor eszembe jutott, meghallgattam.

Most ismét megvan, így ismét bármikor meg lehet hallgatni, amikor kedvem van hozzá. De igen. Most is hallom a fejemben a dalokat, abból a szempontból tényleg nagyon jók, hogy első hallgatásra megmarad. Tehát emlékezetesek a dalok. Igazából mivel csak ezt az albumot ismerem Chertől és a Living Proof-ot 2001-ből, ezért nincs konkrét összehasonlítási alapom, hogy jobb-e vagy rosszabb ez az album az előzőekhez képest. Csak azt biztosra tudom mondani, amit írtam fentebb, hogy a '90-es évek trendjét akarták megörökíteni erre az albumra. Semmi innováció nincs a dalokban se zeneileg, se ének terén, de még a szöveg kapcsán is megfordult bennem a kérdés, hogy tényleg csak ilyen gondolatai vannak egy 52 éves nőnek? Tényleg csak ennyi telik tőle? Kötve hiszem. A szövegek többsége a szerelmi csalódásokról szól, az abból való kilábalásról, az egyéniség felvállalásáról és a szabadságról. Meg itt olvasom, hogy az előző album bukása után vette rá a kiadó arra, hogy készítsen egy dance-jellegű albumot, hogy még inkább mainstream legyen. Na most ezek után lehet sejteni, hogy mennyire hallható a dalokban Cher gondolkodása, egyénisége: Semennyire.

De hiába kritizálom az albumot minőségileg, ugyanakkor el kell azt ismerni, hogy nagyon jól megragadták a '90-es évek hangulatvilágát, ami miatt viszont olykor kifejezetten jó hallgatni ezt az albumot. Ráadásul ez az album jobb, mint a Living Proof. A Living Proof még ennél is kommerszebb mind szövegileg, mind zeneileg.

És akkor evezzünk hazai vizekre, nézzük meg a magyar kiadványokat. Kezdjük is azzal, amelyik inkább ambivalens érzést hagyott maga után, mint pozitívat, a 100 Folk Celsius: Tele van a... című albummal. 1995-ös album, nem nehéz kitalálni, hogy igazából a gyerekdalainak hatására vettem meg ezt az albumot annak idején kazettán. Írtam is róluk néhány hónapja, a Miki Manó kazetták voltak a Halász Judit dalai mellett, amiket sokat hallgattam gyerekként. Aztán 1995-ben kijöttek egy nem feltétlen gyerekeknek szánt albummal, de játszottak belőle dalokat a rádiók (Vidéki kislány, A három aranyásó), és tetszettek, úgyhogy meglett kazettán. Gyerekként is tudtam, hogy ezek másfajta dalok, mint a Miki Manósok, de szerettem ezeket is. Ma már inkább kettős érzést hagy maga után ez az album. Egyrészről azt gondolom, hogy jól átadták ezt a country-s, cowboyos, vadnyugati feelinget, ugyanakkor nem értem, hogy miért kellett szintetizátort is bevetni a dalokba. Kicsit így olyan, mintha fejet hajtottak volna a '90-es évek nagy trendjei előtt, Csak itt ez inkább problémás, mert egyrészt mindegyik tag tud zenélni, másrészt rontja a country-s összhatást. Nehezen tudom elképzelni, hogy a vadnyugaton a cowboyok szintetizátorral járva útjukat fakadtak dalra. A másik problémám a dalokkal, hogy nem érzékelem, hogy lenne egyéniségük. Meg vannak írva a dalok, meg elő is adják, de nem érzem, hogy lenne lelke a daloknak. Mintha a zenészeknek nem lenne olyan karizmatikus személyisége. Ezt már korábban is éreztem, amikor Heilig Gábort láttam a Heti Hetesben. Nagyon nem is szólt hozzá a hírekhez, meg a dalokban, amiket ott rögtönzött, sem volt semmi különleges. Többször fel is merült bennem a kérdés, hogy mégis miért van ott? A 100 Folk Celsius felnőtt dalai is nagyjából ilyenek. Azokat, amiket ismerek, azokból az jön le, hogy tudnak zenélni, a dalokat jól megírják, de nincs semmi, ami különlegessé tenné azokat. Nagyon sokat számít a személyiség.

Régi Locomotiv GT kazettát nehéz beszerezni, ezért örülök "Az albummm" kazetta eredeti kiadásának. Az album egyébként 1999-ben jelent meg korszerűsítve CD-n és kazettán, amit akkoriban lehetett is kapni, meg is van az is kazettán. A CD-t viszont nem vettem meg, most meg már hiányzik. Jó eséllyel egy darabig hiányozni is fog, mivel egyrészt olyan sokat nem gyártottak belőle, másrészt a kiadó, a BMG Ariola Hungary sem létezik ma már, így a CD ritkaságnak számít. De talán a kazetta is. Egyébként annyira sokat nem hallgattam az albumot, sokkal inkább egyfajta kordokumentumként gondolok rá, hiszen ez az első és egyetlen olyan LGT koncertalbum, mely még az aktív időszakukból származik. Így ez az egyetlen olyan koncertalbum, ahol azokból az időkből hallhatjuk az élő dalokat, amikor még újnak számítottak, vagy néhány évesnek. Plusz a tagok is fiatalabbak voltak, emiatt is más hallgatni ezeket az élő felvételeket. Nagyon jó volt hallani, hogy az "És jött a doktor"-t már itt megreformálták zeneileg. Ezt a dalt a koncerten mindig kb. 10 perc hosszúsággal adják elő, mert kiegészítették zenei átvezetőkkel. Olyanokat gitározik Karácsony János, hogy egyszerűen libabőrös leszek, ha csak eszembe jut. Maga a zenei játék is páratlan, de a dallam is olyan légkört teremt, hogy szinte hipnotikusan, egy másik dimenzióban van az elmém, amikor meghallom. Sokáig egyébként az 1992-es Búcsúkoncert volt az első olyan koncertalbum, amit ismertem tőlük. Ott az És jött a doktor mellett az "Ülök a járdán" extra instrumentális része az, amit még nagyon szerettem. Reméltem, hogy azt itt is hallani fogom az "I love you Frisco"-ban (a dal angol nyelvű változata), de nem. Ettől függetlenül értékesnek tartom ezt az albumot és remélem, hogy idővel lesz lehetőség a CD-t is beszerezni.

A magyar beat aranykora egy 5 albumos válogatás a Reader's Digest kiadásában, közülük is azt vettem meg, amin a Metro-Zorán dalok vannak. Ezzel a válogatással 2000-ben találkoztam, már nem is emlékszem, hogy hogyan. De a lényeg az, hogy nagy becsben tartottam, mert ez volt az első olyan kiadvány, ahol először hallottam Metro dalokat eredeti felvételek formájában. Azóta persze valamennyi Zorán és Metro album megvan CD-n és kazettán, de ezt a kazettát mindenképp meg akartam venni emlékbe, hogy vannak dalok, amiket itt hallottam először.

Sztevanovity Dusán könyv

Most nem CD-t vettem magamnak, hanem könyvet, méghozzá Sztevanovity Dusán: Csak szöveg című könyvét. Már akkor kinéztem magamnak, amikor megjelent, de végül nem vettem meg. Mindig tervben volt, hogy ha találok egyet jó áron, akkor megveszem magamnak, mert nagyon szeretem Dusán szövegeit, de olyan nagyon magas prioritása soha nem volt. Főleg azért nem, mert akkoriban nagyon benne voltam a japán könnyűzenében. De végül ma a moly.hu-n találtam egy eladó példányt úgy, hogy Békéscsabán átvehetem személyesen. Megbeszéltük, el is mentem érte, így végre meglett. Elolvastam néhány dalszöveget, olyat, amit ismerek, olyat is, amit nem. Hihetetlen, hogy versként is funkcionálnak, nem véletlen tartom Dusánt a legnagyobb szövegírónak, és nem véletlen szeretik őt olyan sokan. Én elsősorban a Zorán, LGT, Metro dalszövegei által ismerem, de azokat is nagyon jó volt olvasni, amiket nem ismerek dalszövegként. Azt gondolom, hogy nagyságának a titka abban rejlik, hogy a mindenki által érthető köznyelv szavait használja rendkívül választékosan, ezáltal válnak a dalszövegei mindenki számára érthetővé. Ami miatt általános tiszteletnek örvend az az, hogy nagyon jól reflektál a valóságra, és mindezt úgy teszi, hogy nem fennkölt, vagy lenéző stílusban, hanem az átlagember nyelvén szólal meg. Nem gondolom, hogy sorrendben megyek, elejétől a végéig, hanem ahol épp felütöm, ott olvasom, de az biztos, hogy gyakran fogom olvasni. A cím egyébként tetszik, utal Presser Gábor: Csak dalok című albumára.

Néha itt is foglalkozok dalszöveg elemzéssel, illetve az egyetemen az egyik esszém is erről szól. Kaptam egy nagyon jó segítséget, egy holland nyelvű szakdolgozat a dalszövegelemzésről. Hihetetlen jó, 113 oldalban részletesen ír például arról, hogy érdemes-e versként elemezni egy dalszöveget, hogyan lehet összekombinálni a zenét és a szöveget. Milyen hosszú egy dalszöveg, milyen egy jó dalszöveg, mi alapján lehet kategorizálni a szövegírókat, és néhány ehhez hasonló téma. Eddigi holland tudásomból egyelőre csak néhány dolgot értek belőle, illetve néhány idézet van angolul. A szakdolgozat írója egyértelműek külön választja a verset és a dalszöveget. A "Hoge cultuur"-höz sorolja a klasszikus zenét és a verset, a "Populaire cultuur"-höz meg a könnyűzenét és a dalszöveget. És azt gondolom, hogy igaza van, és jó az analógia. Egy Petőfi Sándor, egy Arany János vers a költészet klasszikus zenéje, míg egy dalszöveg a költészet könnyűzenéje. De jelenti-e ez feltétlenül, hogy egy dalszöveg feltétlen igénytelennek kell lennie? Nem feltétlen. Írja is a szakdolgozatában:

The poetry of rock: Song lyrics are not poems, but the words still matter.

És azt gondolom, hogy igaz. Véleményem szerint egy szövegírótól sem kell feltétlen minden egyes minden egyes dalszövegnek költői igényességűnek lenni, illetve minden egyes alkalommal nagyon komoly progresszív gondolatokat megfogalmazni, lehet néha lazán is venni. De ettől még maguk a szavak számítanak, mert azért hordozzon magában valami jelentést, ha egy mód van rá. A költői igényesség azért is túlzás, mert egy verset "elmondásra" írnak meg, egy dalszöveget meg "éneklésre". És mások az énekre szánt szövegek kritériumai, és mások az elmondásra szánt versek követelményei. De a szakdolgozat is kitér arra, hogy előfordulhat bizony olyan, hogy egy dalszöveg is elérheti a "Hoge cultuur" színvonalát, és egy verssel egyenrangú. Na, ide sorolom Sztevanovity Dusán szövegeit, mert olvasva azokat, versként is megállják a helyüket.