A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Duck Hunt. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Duck Hunt. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. október 12., szerda

Ismét egy kis retro és karaoke, meg több minden

Kíváncsi voltam, hogy mutatnak egy LCD TV-n a NES játékok, össze is kötöttem a gépet a TV-vel. A kézi tárolásnál, csak rányomtam, hogy C3, és már meg is jelent. Én visszamaradott, azt hittem, hogy majd úgy fogja keresni a csatornákat, mint a régebbi TV-k, erre azonnal behozta. Igen, mert a NES-nek csak RF (koax) kábele van, de már ezekben az időkben is volt SCART csatlakozás, de egyedi, ilyet még nem láttam soha, és vaterán se láttam még, hogy bárki is is árult volna NES-hez SCART kábelt. De így ismét végignyomtam a Super Mario Bros.-t.

És ha már SMB, akkor Duck Hunt is. Nagyon meg vagyok lepve, de itt egy árva kacsát nem tudtam lelőni. Nem tudom, mennyire lehet fogni a TV-re, de ennyire rosszul még soha nem ment a játék. Szerintem a Zapper mozgásérzékelése miatt nem sikerült. Hiába 1984-es a játék, már ekkor is lehetséges volt a mozgásérzékelés, ezt a Nintendo elnöke Iwata Satoru is megerősítette, és mindegyik Nintendo konzolnál felmerült ennek lehetősége, de ezt csak a Wiinél használták ki.

A MondoCon zenekvízének hatására ismét elővettem a Super Mario Kartot. Hát ez a játék, nem olyan, amiről el lehet mondani, hogy a biciklizés elven "működik", tehát, hogy megtanulod, utána soha nem felejtesz el játszani vele. Nagyon-nagyon nehéz, és nagyon látszik, hogy ritkán veszem elő, nagyon rosszul megy. 1995 volt az az év, amikor megismertem a játékot, és a "betanulási" időintervallumot úgy kell elképzelni, hogy sokáig, amikor már hetedik voltam, és nem nyolcadik (utolsó), én már akkor ujjongtam! És amikor első lettem... Nem is akartam elhinni. De érdekes, hogy az első győzelem után gyorsan jöttek az arany kupák, és a megnyert díjak, de ha sokáig nem veszed elő a játékot, akkor nagyon nehéz visszaszokni, főleg, ha többségében az újabb Mario Kartokkal játszottál. Nagyon nehéz, de ami megkönnyíti a játékot, hogy a pályák rövidek, és mivel a csillag, gomba, villám, nem tartanak rövidebb ideig, mint az ezt követő Mario Kartokban, ezért sokkal nagyobb a hatásfokuk, nagyon sokat segítenek. Ja, hogy a Bowser Castle pályákon nagyon élesek a kanyarok? Én is ott szívom meg. És leginkább ott látszik meg, hogy mennyire visszaesett a tudásom. 150cc Flower- és Star Cupot képtelen vagyok végigvinni (mivel életet számol a gép), mert a Bowser Castle pályákon nem tudok ötödik helyezettnél jobb lenni, mert a régi Mario Kartokban, ha negyediknél rosszabb helyen végeztél, nem enged tovább a gép. Úgyhogy a Virtual Console verzióban a mai napig kitöltetlen néhány kupa. Az segít valamennyit az éles kanyarú pályán, hogy az R-gombot nyomva tartjuk, és akkor élesebben vesszük be a kanyart.

És ha már MondoCon, akkor a karaokéról is beszélnék még egy kicsit. Van egy srác, aki egyre többet énekel. Jól is teszi, mert jó hangja van, és szórakoztatja a közönséget, ő énekelte vasárnap este a One Piece: We are-t. Nem beszélgettem vele, így nem volt lehetőségem élőben megmondani neki, de a hangjának remegtetéséről szokjon le! Nem tudom, hogy szándékosan csinálja-e, vagy így jön neki, de rontja az énekét. Azért tudom, mert erre én is rászoktam, és 2007-ben az énektanárom hívta fel rá a figyelmemet, hogy erről szokjak le, mert ezt csak a nagyon képzett énekesek tudják jól csinálni, hogy szép is legyen. Ahogy leszoktam róla, rájöttem, hogy igaza van, de nem is tudom már hogy szoktam rá.

Megnézem nemsokára az új ONE PIECE részt, mindenki azt mondja, hogy nagyon jó lett, mert most kezdődik a történet második fele. Ennek egyrészt örülök, másrészt fennakadtam rajta. 518. résznél tart, és a történet második fele most kezdődik el. Leszek vagy 40 éves, mire vége lesz.  De én benne vagyok, kíváncsi vagyok, főleg, hogy ismét Kitadani Hiroshi énekli az új openinget, nem véletlen őt kérték fel ismét. Ja, és ha karaokés körökben nem gond, akkor le is foglaltam az új számot, megcsinálnám a kfn-t belőle. November 16-án fog megjelenni a kislemez, tehát addig nem fogom tudni megcsinálni, de nagyon durva, hogy több, mint egy hónap van a megjelenésig, és már több webshop előrendelésében elfogyott a kislemez! Úgyhogy nagyon durva lesz, meg merem kockáztatni, hogy az 1. helyen fog végezni az Oricon charton az első héten. Maga a szám tényleg nem olyan jó, mint az előző dala, de annyira örülök, hogy ismét ő énekel, hogy teljesen elfeledteti velem, hogy nem egészen menő az új dal.

Ennyi év után végre rászántam magam, hogy végignézzem az Inuyashát. Mindig elakadtam a 104. résznél, addig ment magyarul, és nem néztem tovább. Illetve hazudok, mert az RTL Klub egyszer tovább adta, de nem sokáig. Ha jól tudom, le van szinkronizálva mind a 167 rész, de mégsem láthatjuk, De hogy miért nem… De most már nagyon ideje lenne a Final Act-tel együtt végignézni.

Akciósak a Scott Pilgrim képregények a kiadójának 20. születésnapja alkalmából. Hát gondoltam, hogy teszek vele egy próbát, és megvettem az első kötetet. Még Ninty mutatta nekem talán a 2009. tavaszi pokétalin, hogy nézzem meg, milyen menő képregény, és mennyi Nintendós utalás van benne, biztos érdekelni fog. A Nintendós utalások (sőt, OKUI MASAMI is van a képregényben!) nagyon jó dolgok benne, de annyira visszatetszést keltett bennem a rajzstílus, nagyon ronda volt, hogy évekig rá se néztem. Hallottam, hogy a film milyen jó lett, és most, hogy akciós, hát akkor tettem vele egy próbát. Egyáltalán nem bántam meg, de hogy ennyire tetszeni fog, azt nem hittem volna! Az Europarkban az Interspar előtti részen olvastam, de annyira lekötött, hogy addig nem is álltam fel, míg a végére nem értem. És milyen Nintendós utalások vannak az első kötetben? Scott bandájának egyik dalának címe Sex Bob-Omb, valamint a lány, aki iránt többet érez, csak azért rendelt tőle, hogy láthassa őt, és valahogy bejött oda a Super Mario 2, de pontosan már nem emlékszem hogyan. De nagyon jó, a többit is be fogom szerezni.

2011. július 30., szombat

ShibuyaCon

A MAT egy mérsékelt sikert követő 2010-es Őszi AnimeCon, és egy meglehetősen jó japán kiállítás után új erőre lelt, és új rendezvénnyel jöttek elő. A Garay üzletházban megrendezett ShibuyaConon szerintem meglepően sokan voltak, és összességében azt lehet mondani (bizonyos embereknek, de erről nemsokára), hogy jó volt.

Én már péntek este elmentem, mert felajánlottam a Wiimet, a New Super Mario Bros. Wii játékot, a NES-es Super Mario Bros. / Duck Hunt játékot, és a NES zappert a konzolrészlegnek segítségül, cserébe járt egy VIP jegy. Már akkor lázasan készülődtek, beszélgettek, jó érzés volt látni őket. Kicsit későn indultam el, ezért félek, hogy már nem fognak beengedni, ezért a 99-es busszal mentem el a Határ úttól a Golgota térig, majd onnan a 24-es villamossal a Keletiig. Visszafele meg a 79-es villamossal a Dózsa György útig, majd metróval a Határ útra.

Szombaton már fél 4-kor felébredtem hajnalban. Azt hittem, hogy nem fogok már visszaaludni, de fél 5-kor csak lefeküdtem, egészen fél 9-ig aludtam. Összekészülődtem, fél 10 fele elindultam. Amior 10.15 fele megérkeztem, már akkor sokan vártak jegyért, de a sor nem ment. Az utolsó napokban kiderült, hogy csak 500 embert engedhetnek be a megígért 1.500 helyett. Úgyhogy nagyon nem ment olajozottan a bejutás. Azt nem gondolnám, hogy a MAT hibája lenne, mert mi érdekük lenne tartani a sort, ha jegyek vannak? Csak saját magukkal szúrnának ki. Mondjuk nekem a VIP jegy miatt nem kellett sorban állni, másik helyen adták azokat, így gyorsan feljutottam. kb. 500-an voltunk fent, de ezen túl még rengetegen várakoztak a jegyre, délutánra szépen lassan el lehetett adni mindet. De azokra gondoltam fentebb, hogy "bizonyos embereknek", akik hamar feljutottak. Mert egész jó volt a ShibuyaCon, legalábbis abból, amit láttam, abból ezt tudom mondani. Az előadások, amik érdekeltek, jók voltak, a konzol-részleg nagyon jól sikerült, a karaoke meg... Az a helyzet, hogy lehet ujjal mutogatni az Adarnára, hogy ennyivel jobb karaokét csinálnak, de ne felejtsük el azt sem, hogy ez nagyrészt társaságfüggő. Az Adarnás karaokékon van egy összeszokott társaság, akik rendszerint sokat énekelnek, és ők csinálják a hangulatot. Ami meg nagyon nehéz helyzetben van, hiszen neki nincs ilyen társasága, itt még 65× eléneklik a Pokémon főcímdalt, 40× a Dokuro-chan openinget, így aztán nagyon van változatosság, de ahogy elnéztem (az előadások a szomszéd teremben voltak, és üvegfal választotta el a két termet egymástól) Bleach-ből, és Vampire Knight-ból sem volt hiány. Úgyhogy még nem az igazi, de itt is csak egy összeszokott társaság kéne. Én most nem énekeltem semmit. Egyrészt mert nagyon sovány volt a lista, amiből választani lehetett (lehet, hogy ezért sem voltak annyira változatok az előadói kínálat?), másrészt, meg nem volt hangulatom. Bár gondoltam, hogy esetleg egy Slayers számot, de végül mégsem. Vártam az Adarnások közül kik jelennek meg, ahhoz képest, hogy többen is ígérkeztek, csak Amina, Gh0sT, Leea és Tsuki voltak. Leea és Tsuki énekelt egyet közösen, a "Chiketto wa Sold out, gomen" dalt, ez a szöveg van benne, a címét nem tudom, meg hogy melyik animéből van. Ezt a sort is csak onnan tudom, hogy Leeának ez a személyes üzenete. Amina énekelt még egyszer, a Gundamből a Akatsuki no Kuruma című dalt. Eszembe is jutott, hogy leszedtem magamnak a kislemezt, de még nem jutottam el odáig, hogy meghallgassam. De Chihiro Yonekura által maradt meg bennem, eredetileg a FictionJunction YUUKA énekli. De azért nem hallgattam meg, mert az énekesnőtől leszedtem még egy kislemezt (Silly-Go-Round, .Hack Roots OP), és az nekem nem jött be, és féltem, hogy az Akatsuki no Kuruma sem fog tetszeni, de így, ahogy hallottam a zenét, mégiscsak nagyon jó. Amina előadását meg felesleges elemezni, akik látják és hallják, azok tudják.

Több érdekes előadás volt, ami tetszett is. Mindjárt az első a NANA animéről szólt. "A sorozat mögött meghúzódó japán valóság" címet kapta, amire már az anime nézése közben is felfigyeltem, és beszélgettem is róla az egyik mexikói ismerősömmel, aki szintén nagy animés, szerinte is sok párhuzamot lehet felfedezni. Sajnos nem tudtam végig ottmaradni, mert a konzolszobában jelenésem volt Super Mario Bros. verseny ürügyén, de reménykedek abban, hogy készült felvétel az előadásokról. A második, ami érdekelt, az a "2011. március 11, túlélni egy katasztrófát". Nagyon jó volt! Egy Japánban élő magyar nő tartotta az előadást, aki épp kint volt azon a végzetes napon, de valami hihetetlen jól beszélt. Képekkel, és videókkal illusztrálta a mondanivalóját, nagyon hatásos volt, elgondolkodtató, hogy melyik másik nép viselne ennyire higgadtan egy ekkora természeti csapást. A nap végén volt még egy "hogyan nőj fel az animék szerint" című előadás, melyen már nem maradtam, mert már haza akartam jönni. Nem tudom, milyen lehetett, de a címe alapján ilyen nap végi lazításnak tűnhetett, komolytalannak, de aztán rájöttem, hogy azért az animék sok POZITÍV értéket mutatnak a gyerekeknek, így nagyon érdekes előadás kerekedhetett ki, de már nem maradtam.

A konzol részleget meg bagszi szervezte, meglehetősen jól sikerült, jó ötlet volt beszervezni retro konzolt, nagy érdeklődés volt rá, még az idősebbek körében is. Nagy volt a szórás egyébként korosztály terén, láttam egy-két érdeklődő nyugdíjast is! Tehát nem tudtam maradni a NANA előadáson végig, mert 11.30-kor volt a Super Mario Bros. verseny. Ahogy írtam, ennek az volt a lényege, hogy az első pályán, aki végigmegy, anélkül, hogy meghal, és a legtöbb pontot gyűjti össze, az nyer. 8-an indultunk, 5-en meghaltak. Csak Krisi, Kristóf és én vittük végig, és én nyertem meg, valami 39.150 ponttal a végén. Krisi ott szúrta el, hogy ahol el lehet lökni a Koopa Troopát, hogy a Goombákért halmozódó pontokat kapjon, az ellenkező irányba lökte el véletlen. Kristóf ügyes volt, csak sok mindent kihagyott. Én meg beszereztem mindent. Az egyetlen izgalmam az volt, hogy meg ne haljak, de túléltem. Jó kis verseny volt, gyorsan lement. Poénos oklevelet kaptam, már csak ezért is megmutatom. A második a Duck Hunt verseny volt, ezen már nem én nyertem. Megnéztem a bagszi által hozott Wiire hackelt Duck Huntot, hát nagyon szép volt. Csak a Wiimote-ot kellett használni, és az A-gombbal kellett lőni, de ami külön poén volt, azok a miniatűr kacsák. Vagy kacsafiókák? Elpoénkodtunk rajta. Pluszba még, hogy ne kelljen megerőltetni magad különösen, célkereszt is volt a képernyőn, hogy tudd hova lőssz. Úgyhogy érdekes volt, de maradtam a NES-es verziónál. Kicsit szervezetlen volt a verseny, bagszinak időközben jutott eszébe, hogy egyáltalán meddig vigyük el az egészet, mert a 100-as szintig elvinni (már ha valaki el tudja), azért eléggé időigényes. Végül úgy döntött, hogy a 20-as szintig kell csak elvinni. Ez is eltartott egy darabig. Én a 12-es szintig jutottam el, valami 204.500 pontot gyűjtöttem össze. A Brawl verseny jó volt, bár nem tudom, hogy oldották meg 14 fő esetében az egyenes kieséses rendszert, én már az első körben kiestem. Sőt, csak hogy tovább halmozzuk az élvezeteket, elsőként játszottam. El is követtem egy nagy hibát, annyira nem is érdekelt az egész. Utána, hogy őszinte legyek, különösebben nem érdekelt a verseny lefolyása, de Ricsi nyert. Még Naruto verseny volt X360-ra. Egyébként 3 Wii volt, 1 NES, 1 X360, 1 PS3, és ha jól tudom 2 vagy 3 PS2. Nos igen, egy Nintendós esetében várható, hogy a Nintendo kerül túlsúlyba. Sokan játszottunk, nagy volt az érdeklődés a konzolok iránt.

Kevés árus volt kint, háttérinformációk ismeretében sajnos nem csoda. Kint volt a sokak által kedvelt ázsiai (talán japán?) árus, aki nagyon sok plüsst hozott, most sem okozott csalódást. Ami meglepett, hogy japán CD-ket is hozott? Talán van Hayashibara Megumi, Okui Masami, netalántán JAM Project? Sajnos egyik sem volt, viszont, amin meglepődtem, az Ayumi Hamasaki: Rock 'n Roll Circus CD. Ha lett volna rá pénzem, szerintem megvettem volna. Meg volt még BEST HIT NARUTO, ami még megállított, de döntő többségében OST CD-k voltak. Mondjuk a CD-k eredetiségében kételkedtem, mert nem a japán CD-ken megszokott szöveg volt olvasható a fentebb említett CD-ken sem (pl. nem volt rajta a megjelenési dátum, ami minden japán CD-n rajta szokott lenni), az egyik OST CD-re rá is volt írva, hogy Made is Taiwan. Hát az nem japán. Meg kint voltak még azok is, akik japán nyelvkönyveket szoktak árusítani, többek között az általuk készített Hiragana és Katakana oktató füzet, ahol megtanulhatjuk a karaktereket leírni. Elég olcsó volt, ráadásul 20% kedvezménnyel 720 forint volt, gondolkodtam is rajta, hogy megvegyem-e, de úgy döntöttem, hogy inkább elviszek egy névjegykártyát, azon rajta van a cím. Kajára kellett a pénz, de ha majd lesz egy kis tartalék, akkor felkeresem őket. Kár, hogy Budafokon vannak, nem könnyű Kispesttől eljutni oda.

Összességében jó volt, amik érdekeltek, azokról jókat tudok mondani. A DDR-ről, vidéki klubok versenyéről szerintem majd mások írnak. A nap végére már nagyon untam magam, ezért is jöttem haza, de hogy bagsziék mennyire elfáradtak a nap végére, az volt még szép. Egy órás alvás után, reggel 6-ra menni szervezni egészen 20 óráig, talán túlzás nélkül kijelenthetjük, hogy megállás nélkül... Úgyhogy kemény napjuk volt. Hogy jól sikerült-e (látszólag igen, mert szemmel láthatóan sokan voltak), és hogy lesz-e ennek a MAT részéről messzemenően pozitív következménye, az a jövő zenéje, én a legjobbakat remélem nekik. :)

2011. július 21., csütörtök

ShibuyaCon konzol tervek

A Magyar Anime Társaság gőzerővel készül a ShibuyaCon-ra, és örömmel olvasom, hogy elég jók a várakozások, tehát úgy tűnik, hogy jó rendezvény lesz.

A konzol részleg sok jót ígér, több verseny is lesz, olyanok is, amik eddig nem voltak. Fókuszban a retro, lesz Duck Hunt verseny. Háromféle lesz. Lesz egy NES-en, lesz egy sárga kazettás gépen, és lesz Wiin. A NES verzió jó lesz, de megmondom őszintén, nem értem, hogy miért lesz sárga kazettás gépen verseny. NES-en pontos a játék, tehát oda lő, ahova célzunk, viszont ezt sárga kazettás gépről egyáltalán nem mondható el. Miért is lenne pontos, amikor maga a gép egy hamisítvány. Ott jóformán tök mindegy, hova lőssz, vagy eltalálod a kacsát, vagy nem, az teljesen szerencse kérdése. Én nagyon régen láttam sárga kazettás gépet, gyerekkoromban játszottam ilyennel, sokáig azt hittem, hogy én vagyok a béna, hogy nem megy, de rájöttem, hogy akárhova lövök, tök mindegy. Tehát ilyen gépből versenyt rendezni eléggé snassz, vagy lelövi neked a gép (mert másképp nem lehet minősíteni) vagy nem, teljesen véletlenszerű. A Wiis játék pedig hackelt verzió lesz, nem tudom, hogy tudták megcsinálni, de Wiin is Duck Huntozhat az, aki megokosította a Wiijét. Az, hogy mennyire pontos, azt nem tudom, még nem volt szerencsém hozzá.

Lesz Super Mario Bros. verseny, kicsit Elektor Kalandor módjára. Itt nem 3 perc alatt kell minél több pontot összegyűjteni, hanem az első pályán kell végigmenni, az nyer, aki a legtöbb pontot gyűjti össze. Aki meghal, az nem folytathatja a játékot. Erre nevezni fogok, már csak azért is, hogy lássam, hogy hányadán állok. Legjobb emlékeim szerint az első pályán olyan 40-50.000 pont körüli értéket tudok összekaparni, de kíváncsiságból megnézem később, most Animaxet nézek.

Valamint lesz még Super Smash Bros. Brawl, meg Naruto (X360-ra) verseny is. Ezek biztos jók lesznek.

Szerintem most inkább a konzolteremben leszek, mert a karaoke... Az olyan, hogy egyszerre lesz, és nem lesz. A szervezők ugyanazok lesznek, mint 2010. őszén. A főszervező, Ami nagyon sok negatív kritikát kapott a karaoke kapcsán, ezért elszállt belőle a lelkesedés, és nem nagyon akar karaokét. Versenyt nem szervez.

Kedden voltam bagszinál, és kipróbáltam a DDR-t, mivel még soha nem volt szerencsém hozzá. Szeretnék részt venni a 10 próbán, már csak azért is, hogy minél több, mindent kipróbáljak, és akkor DDR-eznék, csak lássam, hogy megy. Pontosan olyan, mint a Wii Fit Step aerobic-ja, rá kell érezni, ehhez még fejleszteni kell a mozgáskultúrámat. Amúgy jó szórakozás, csak legkönnyebb szinten unalmas, várod, hogy egyáltalán léphess...

Szerintem jó lesz, remélem, hogy sikeres lesz.

2011. július 1., péntek

Super Mario Bros. Party

A mai nappal sikerült beszerezni az utolsó eladott játékot, így mindegyik játék visszatért hozzám, még ha az eredeti másé is volt. A Super Mario Bros. / Duck Hunt páros. Mind a két játék nagy klasszikus, azt hiszem, nincs mit hozzáfűzni. A Duck Hunt-ot is akárcsak a Super Mario Bros.-t, a piaci konzolgépekből ismerik sokan. Ahhoz is járt pisztoly, de annak az érzékelése, hogy finoman szóljunk, nem volt a legpontosabb. Nyilván eredeti NES-ben más a helyzet, elég sokáig el is vittem a játékot. A Super Mario Bros.-ban lemértem, hogy mennyi idő alatt viszem végig a játékot úgy, hogy minden pályán végigmegyek. A Duck Hunt-ban meg számoltam, hogy hány kacsát lőttem le.

Super Mario Bros.

  • Idő: 38:55
  • Pont: 766.800
  • Élet: 10

Duck Hunt

  • Szint: 17
  • Pont: 352.700
  • Kacsa: 157/170

A Mariót sose játszottam Speedrun-szerűen, hogy csak végigrohanok a pályákon, csak ahogy jöttek a dolgok. Nem vagyok híve a speedrun-oknak, számomra olyan lelketlenné teszi a játékot, én szeretek egy kicsit időzni a pályákon, felszedni az érméket, megtalálni rejtett életeket, és ha úgy alakul, egy kicsit meghalni is. Bár nem olyan értelmetlen halálokkal, mint amit most is elkövettem egy néhányszor. -_- De szerintem 32 pályán végigmenni közel 39 perc alatt nem rossz arány.

A Duck Hunt meg NES-en nagyon pontos. A Zapperen van egy kis rés, ahol lehet nézni, és ha ott van a kacsa, meglőjük, akkor az esetek döntő többségében sikerülnek. Csak aztán a kacsák egyre gyorsulnak, és a 17. szintnél már olyan gyorsak, hogy szinte követhetetlenek. 10 kacsa van egy szinten, 6 sikeres találat után enged tovább a gép, nekem a 17-nél már csak ötöt sikerült. De ez így is egyéni rekord. Nagyon rég játszottam komolyan a játékkal, és idáig bizton még soha nem sikerült elvinnem. Úgyhogy örülve vagyok ezen két játék által.

Ja, és a Play Maniában vettem 2000 forintért. Aki keres pixel borítós Super Mario Bros.-t, az ott talál egyet szintén 2000 forintért. Ami szerintem jó ár.

2011. június 28., kedd

New Super Mario World

Nem, nem vagyok nagy titkok tudója, nem lesz az új Mario játék címe Wii U-ra, csak örülök, hogy gyorsan sikerült pótolni a túladott Super Mario World példányomon. Azt gondolom, hogy egész jó áron találtam a vaterán, 1700 forint volt. Sajnos csak maga a játék. De szerintem a doboz és a leírás nagyon ritka, mert anno szinte minden pakk mellé adták ezt a játékot, így keveseknek adatott meg, hogy kompletten meglegyen ez a játék. Jó lenne mindenét megszerezni. Így most a Super Nintendo van elővéve, és most ezzel játszok. A cél mind a 96 kijárat megnyitása. A mai napon 23-at sikerült, készen van az első 2 világ kompletten. A Yoshi érméket eddig én nem gyűjtögettem annyira, most erre is figyelek. Egyedül a Star World 1 pályán nem sikerült. De most hallom, hogy ha kikapcsoljuk a SNES-t, akkor nemcsak az életek száma, és a pontok száma vész el, hanem azt is elfelejti, hol szereztük össze a Yoshi érméket. Hát nem valami bíztató. Nem hiszem el, hogy a SNES nem bírt volna el ilyen adatok elmentését. Mindegy, legfeljebb magamnak megcsinálom, hogy tudjam, hogy mennyire tudom 100%-ra végigvinni. A Tubular pálya, mint 15 évvel ezelőtt, most is nagy buli lesz.

Itt egy kép a Super Nintendo konzolomról, benne a SMW.

Vannak még terveim retro konzol téren, hogy miket szeretnék beszerezni. Például nem tudom, hova tűnt a Super Mario Bros. 3 játékom. A költözés alatt kallódhatott el valahol... Azt nem gondolom, hogy az előző albérletemben maradt, mert akkor szerintem Amináék szóltak volna, hogy nem-e hiányzik valami. De, hiányzik. T_T És nem tudom, hol lehet. A Play Maniában minden retro játék 2000 forint. Szerintem azt megveszem valamikor, és ha esetlen előkerülne az elveszett példány, eladom az egyiket. Néztem is a vaterán, meg mondják nekem, hogy nagyon keresik azt a játékot. Jól teszik, a legjobb Mario játék. Aztán még amit láttam ott, az a Super Mario Bros / Duck Hunt. Már csak ez az egyetlen egy olyan játék, amit eladtam, és még nincs meg. Az is 2000 forint, meg láttam még Super Mario Bros. / Tetris / World Cup kazettát (három játék egyben), azt is megvenném. Úgyhogy tervek vannak, csak anyagiak kellenek.

Update: Előkerült a Super Mario Bros. 3 játékom! Ahogy visszaolvastam a blogpostot (szokásom, ekkor javítom a félregépeléseket), valahogy eszembe jutott, hogy már mindenhol megnéztem, de hogy a NES konzolomban legyen, az valahogy nem jutott eszembe. És ott volt. De elképzeltem most magam, ahogy megveszem a pót-Mario 3-at, beraknám a gépbe, és onnan előkerülne a másik. Nagyon boldog lettem volna, mit ne mondjak. De így már csak 2 NES játékot kell vennem. ^^ De egyébként is nagyon örülök, hogy megkerült, hiszen nagy kincs ez a játék. Ennek örömére, meghallgatom a JAM Project: Hagane no Messiah kislemezt.

2011. május 24., kedd

Játékok eladósorban

Bizonyára meglephet néhány embert, akik ismernek, és mondtam nekik, hogy én bizony soha nem adok el játékokat, hogy most mégis erre szántam el magam. A képlet egyszerű: Szeretnék venni egy Wii Partyt. Bár azt azért el kell mondanom, hogy nem ilyen egyszerű a dolog, hogy szeretnék venni egy új játékot, és ezért eladok hét régit. Igazából még két ok vezetett arra, hogy ilyenre vetemedjek:

  1. A lent megnevezett játékok megvannak nekem Virtual Console-on, így könnyebben tudom nélkülözni arra az időpontra, amíg nem tudok másikat venni.
  2. A Wii Party a legolcsóbb helyen 8.000 forint Wiimote nélkül. Nekem ennyi pénzem egyszerre szabadon használhatóan eléggé ritkán van. Viszont az eladó játékokat külön-külön már jóval könnyebb beszerezni az igencsak alacsony áruk miatt.

Az alábbi játékokat adnám el:

A felsorolt játékok mindegyike egy linket tartalmaz, mely az adott játék vaterás aukciójára vezet. Ár, kép, termék leírása is ott tekinthető meg, és ha valakit érdekel valamelyik játék, az itt, kommentben is jelezheti, és ha meg tudunk egyezni, akkor leveszem a Vateráról. Viszont arra felhívnám a figyelmet, hogy a kikiáltási árból nem engedek, még olyannal se jöjjön senki, hogy úgy kéri a terméket, hogy abba a postaköltség is benne legyen, mert azt biztos nem engedem meg. A postaköltséget természetesen a vevőt terheli.

Az árat egyébként úgy határoztam meg, hogy megnéztem, hogy mennyiért adnak el mások ilyen játékot, és a kikiáltási ár egy lépcsővel lejjebb a legalacsonyabb ártól, de aki nem akarja megvárni az aukció végét, az villámáron is elviheti a Vaterán. De annyira nem ragaszkodom ahhoz, hogy eladjam őket, ha megmaradnak, egyáltalán nem lesz baj, de azért a Wii Party-ért átmenetileg megválni tőlük megéri.

(Megjegyzés: Ha valami már elkelt, azt külön fogom jelezni)

2007. február 26., hétfő

Vigyázat, fegyver van nálam! :-P

Bizony! 😛 Megjött a NES-es pisztolyom, amit Zappernek hívnak hivatalos nevén. Nagyon jó, végre tudok Duck Hunttal játszani, ami nagyon szórakoztató, csak kézfárasztó! Úgy kell egyenesen tartani a pisztolyt, hogy eltaláljam a kacsát. Játszottam a piaci Duck Hunttal, és állítom, hogy ez a NES-es sokkal jobb, mert a piaci az bugos. Nem oda lő, ahová célzok, de itt a NES-esnél pontos, és így már sokkal könnyebb. És nagyon élvezetes a játék. Milyen érdekes, hogy régen a játékok mennyivel egyszerűbbek voltak, de annál nagyszerűbbek!

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)

2006. november 3., péntek

Őszi szünet

Vajon mire képes egy supermario4ever és egy Krisi, ha reakcióba lépnek egymással? Talán még a Földet is elmozdítanánk a helyről. De egy biztos: Nintendóban együtt legyőzhetetlenek vagyunk, az biztos. 😉 Bizonyítottuk ezt azalatt a 2 nap alatt, amíg nálam volt. Ő is hozott magával egy-két nagyon menö játékot. Amit a leginkább kiemelnék, az a Paper Mario Nintendo 64-re. Ilyen játékot, hogy még nézni is élvezet legyen, nagyon rég találkoztam. Az egész Paper Mario-világ nagyon megfogott engem. Az az aranyos grafika. Tényleg olyan, mintha papírból vágták volna ki az egészet. És hogy ez az állítás még igazabbnak tűnjön, bizonyos grafikai elemeket celluxszal ragasztották össze. 😀 De mivel Krisi már a játék végén járt, ezért nem láttam sokat belőle, de amit láttam, az meggyőzött, hogy igen. Ez a játék kell nekem. Én is kipróbáltam egy pár perc erejéig, és nagyon élveztem. Nézegetem manapság az eBayen, elég drága egy Paper Mario N64-re. Volt még Mario Party 6 is. A Mic. mode nagyon jól elszórakoztott minket. Tényleg nagyon vicces, hogy félreérti (vagy nem érti) a gép, amit mondunk a mikrofonba. Bár, hogy őszinte legyek, én azt nem tartom szórakozásnak, hogy össze-vissza beszélünk a mikrofonba, engem idegesít. De úgy voltam vele, hogy ha Krisit ez szórakoztatja, akkor csinálja. Én normálisan beszéltem a mikrofonba, nem mintha megértette volna, hogy miket mondok. 😀 Meg a Super Smash Bros. Melee, hát persze. Talán Krisi a legmenöbb azok közül, akiket láttam Super Smash Bros. Melee-zni. Megvan mind az 51 Eventje, és még Kailnirisszel se tudtuk közösem legyőzni Krisit. Azt hiszem ennyi elég, hogy bemutassam, hogy Krisi mennyit is tud ^^ Meg N64-en is Super Smash Brosoztunk. Az közel se annyira jó, mint a GC-s. Grafikailag sem, meg a karakterek hangjai. Nem olyanok, amilyet megszokhattunk. De grafikailag tényleg nagyon csúnya. A hordók ötszögletűek, a karakterek hihetetlen szögletesek, de a háttér a szép. Gondolom ez a grafikai hiba elsősorban a sokféle-fajta mozgásnak közönhető. Meg amit hiányolok az, hogy kevés titkos karakter és pálya van benne. Szám szerint 4 titkos karakter, és 1 titkos pálya. 😀 De alapból ez se rossz játék. Meg a Mario Party 1. része, az, ami derültséget okozott nekünk. Imádom megszivatni Krisit >:-) A Yoshis pályán mentünk, nagyon menö. Meg még a NES-re, és az SNES-re is szakítottunk időt. Kipróbáltam az Ice Climbers-t, a Duck Huntot, és SNES-re a F-Zero-t. Egyre több játékba leszek szerelmes, ezek mind fantasztikusak. 😀 A Donkey Kong-ról és a Mario Bros-ról már írtam korábban, hogy miért menö. Meg még a Game Boyos Kirbyket is kipróbáltam. Ugyanaz az élvezetes játékmenet jellemző ezekre a játékokra is, mint a NES-es Kirby’s Adventure-re és az SNES-es Kirby’s Fun Pakre. Meg szerettem volna kipróbálni sok pokés játékot, mert Krisi elhozta az összeset. Ugyanis ezután mi pénteken a Pokéconra mentünk Pestre (hirdetve volt). Csak sajnos ezekre már nem maradt. De jó volt. Krisivel tényleg jó játszani. Több helyen is olvastam, hogy nem tetszik nekik az ő nyers stílusa, meg egoistának tartják. De aki megismeri az ő valódi énjét, az rájön, hogy igaz barát.

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)