A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mario Party 8. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mario Party 8. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. szeptember 1., vasárnap

Grafikai érdekességek a Mario Party 5-ben

8 éve megvan már a Mario Party 5, de csak most tűnt fel egy ilyen grafikai... dolog (nem hívnám bakinak), és tippem szerint sokan ezért húzták le annak idején a látványosságot. Amikor a táblán képernyőváltás történik, akkor sötétedés mellett elpixelesedik a kép, és pixelesedésből "tér vissza", ha az a következő játékos van soron. És ugyanez van a Wii-s 8. részben. Azzal most játszottam, mert Blooper még hiányzott, mint játszható karakter, ezért megszereztem. Semmiség volt. Ugyanúgy van Story Mode, végig kell menni mindegyik táblán, a végén Bowserrel küzdünk meg. Hát nem fordítottak nagy gondot arra, hogy kihívás legyen, szinte fájdalmasan könnyű volt.

Most ilyen Mario Party-s korszakom van, hirtelen hogy megszerettem a játéksorozatot. Az első rész játéka során jutott eszembe, hogy a nagy előd is érdemel akkora hírnevet, hogy tesztet írjak róla:

Mario Party

Mindenféleképpen ajánlott az első résszel is tenni egy próbát, és megszerezni azoknak, akiknek van Nintendo 64-e, nagyon jóra sikeredett. Aztán most nézegetve a 8. részt, látom, hogy még sok minden nincs megvásárolva, úgyhogy azzal is kell játszani, ahogy a DS-es változatban is. Nagyon remélem, hogy a hamarosan megjelenő 3DS (vagy 2DS-es...) rész eléri a Nintendo 64-es verziók színvonalát, de legalább a DS-ét. Az áll hozzá a legközelebb.

2011. május 9., hétfő

Hétvége

Igen mozgalmas hétvégén vagyok túl, jó bulik voltak. Fel fog költözni zsida Pestre, és feljött ezen a hétvégén albérletet és munkát keresni. Sok minden nem lett belőle, mert albérletet majdhogynem azonnal talált, bár eredetileg volt egy olyan verzió is, hogy az üres szobát veszi ki ebben a házban, de neki az kicsi. Végül Újpesten kötött ki. Itt hagyott nálam négy Wii játékot, amíg feljön Pestre, azt mondta, hogy úgysem lesz ideje játszani, meg ő GameCube-on akar játszani. Ezeket hagyta itt:

  • Donkey Kong Country Returns
  • Epic Mickey
  • Metroid Prime Trilogy
  • Super Mario Galaxy 2

Ki is próbáltam egyedül a DKCR-t. Anno, még megjelenéskor Cater-nél próbáltuk ki kettesben, nagyon tetszett. És most is. Szerintem jól visszahozták a SNES-es feelinget. De én mindig a 2010-es E3-at említem magamban, az annyira megmaradt bennem, amikor mondták, hogy egy meglepetéssel szolgálnak, és felcsendül a jól ismert Donkey Kong Country zene. De elég volt csak az első pár szólamnak megszólalnia, és hatalmas ováció fogadja a videót. Donkey Kong Country visszatér! Nagyon jó játék lett Wiire is. Zsida szerint nehéz, de nem frusztráló. Ha így állunk, akkor nekem való. Az első világ az szerintem smafu, az nagyon könnyű. A főellenség kivégzése után hagytam abba, de fogom még játszani.

Este gondoltam ki, hogy hívjuk át ma is bagszit egy néhány órára, és átjött. Mario Party 8. Ugye manapság elég sokat Mario Partyztam, egy kicsit DS-en is nyomtam, nekem ott az tetszik, hogy sok gyűjthető tárgy van, amit egy bizonyos MP point elérése után kapunk meg, és nekem tetszik ez a gyűjtögetés. Átkoztak, hogy mekkora szerencsém van, magasan nyertem. Aztán azon poénkodtunk, hogy Daisy (vele volt bagszi) biztos tűzoltó, és teljesen agyára ment a sziréna hangja, mert mindig, amikor 3 érmét kap, akkor mindig "nénó"-hoz igencsak hasonló szócskát mond. De nagyon jól szórakoztunk. De olyan élfél lett, mire aludtunk.

Így vasárnap sokáig aludtunk. Én kicsit korábban ébredtem, ezért én még itt foglalatoskodtam neten. A Generasia wikis oldalát fejlesztettem. Ez az oldal japán zenével foglalkozik. Érdemes böngészni, mert sok információ lelhető fel. Az első hat Chihiro Yonekura albumnak csináltam meg a Generasia oldalát, valamint Hiroshi Kitadani profil oldalát. Aztán összekészülődtem, úgy volt, hogy bagszi átjön, de üzent, hogy nem tud, de ha mi átmegyünk, az nem gond. Hát átmentünk. De hogyan! Most megint valamit csinálnak a Határ út, és Kőbánya-Kispest között, ezért ingajárat van. Mi gyanútlanul felszállunk az azon a vágányon álló metróra, ahol eredetileg Újpest-Központ felé lehet menni. De záródik az ajtó, Kőbánya-Kispest következik... Én már nem bírtam visszafogni magam, hogy és kiabáltam (de nem mérgesen), hogy miért nem szólsz, hogy rossz metróra szálltunk fel? De én is gondolhattam volna, hogy túl sokat áll a metró, és volt a kapaszkodóknál egy tábla, én el nem olvastam, csak mutattam a zsidának, hogy mennyire figyelmezteti a BKV az utasokat, hogy kell közlekedni. De hogy azon kulcsfontosságú információ van, arra nem gondoltam. Úgyhogy Kőbánya-Kispestnél vissza, most már jó metróra szálltunk fel a Határ úton, és el bagszihoz. Előtte az Ecseri útnál a Burger Kingben ettünk zsidával. Tudni kell róla, hogy konyhán dolgozott három évig, és azóta kritikus szemmel nézi a kajákat, véleménye szerint a Burger King nem is annyira rossz, mint amilyennek a közvélemény beállítja a gyorséttermeket. Ekkor kezdtünk el beszélgetni az egészséges életmódról. Zsida tökéletesen azt gondolja, amit én: Nem létezik tökéletesen egészséges kaja, mindenben van káros anyag, egyetlen egy kulcsszó van: MÉRTÉK. Egyébként bármit lehet enni, csak nagyon fontos mértéket tartani. Én tényleg, egyáltalán semmilyen alkoholt nem fogyasztok, de az nekem nagyon tetszett, amikor egy vagy két éve azt hiszem, hogy a Soproninak volt az a szlogenje, hogy "fogyaszd felelősséggel". Ez a legjobb irányelv. De én nem emlékszem arra, hogy a Burger Kingben csalódtam volna. Aztán elmentünk bagszihoz.

Először Wii Party-val játszottunk. Hát engem nagyon lázba hozott. Nagyon jó játék, annyira fellelkesített, mint kevés játék. Nem azt mondom, hogy világ legjobb játéka, mert szó nincs erről, de az atmoszféra nagyon megfogott engem. Maga a társasjáték rész csak egy kicsi szelete az egész játéknak (konkrétan egy tábla van csak), de sokkal dinamikusabb, mint a Mario Party. Itt nincsenek se érmék és csillagok, itt az a lényeg, hogy minél hamarabb feljuss a hegy tetejére, vagyis a pálya végére. Ami érdekesség, hogy nem minden kör végén van mini-játék, hanem minden kör elején, és aki nyer, az két kockával dobhat (ezek már valóban hat oldalasak), a második és harmadik helyezett is két kockával dobhat, ám a második kocka legnagyobb értéke a második helyezettnél három, míg a harmadik helyezettnél kettő. Az utolsó meg már csak egy kockával dobhat. És sokkal jobb, magán a táblán is sokkal több minden van, meg a Mario Party 8-cal összehasonlíthatatlan. Tegnap a MP8 esetében én azt tapasztaltam egy idő után, hogy jó társaság minden, de én a játékot halálra untam. És még mindig egyszerű a grafikai megjelenítés. Én megmondom őszintén, hogy sokat szidtam magamban az 576 Konzolt, hogy miért van az, hogy a Mario Party 5 grafikáját siralmasra értékelték, míg a Mario Party 6 tesztjében meg azt írták, hogy a grafika Nintendo 64 szintjén van. És nemrég értettem meg, hogy ennyi karakter-megjelenítést beprogramozni igazából nem nagy munka, és néhány esetben meg az az arc, vagy testmozgás, amit levág egyszer-egyszer egy Mario karakter a játékban, annyira bárgyúnak, idiótának hat, hogy nem igaz. Például, ha a következő mező egy szinttel magasabban van, akkor mindig ugyanúgy ugrik. Pedig a GameCube ennél sokkal többet tud. Milyen jó grafikai elem lenne, ha például felkapaszkodna ugrás után. De az ugrás mindig ugyanaz. És ez az egyszerűség már gyerekes hatást kölcsönöz a játéknak, sokan már ezért minősítették le a sorozatot. Mindazonáltal meg jó a játék, mert a mini-játékok hihetetlen ötletesek, változatosak. A Mario Party 5-ben meg a zene az, ami nagyon jó. Visszatérve a grafikai megjelenítésre, ez a szinte a Nintendo 64-en egyáltalán nem zavaró. És szerintem ezért (is) írták azt, hogy a grafika N64 szintű. És a Nintendo 64-es Mario Party-k ezért voltak nagyon jók. Viszont a Wii Party, bár alapvetően a többi Wii játék grafikai szintje +1, +2 pont, de mégis sokkal jobb a Mario Party-knál. Végre nem az az érzésem volt, hogy egy gyerekjátékkal van dolgom, a karakterek megjelenítése a többi Wii játékhoz hasonlóan dinamikus, és ez nálam nagyon felvitte a játék értékét. És ahogy így hirtelen átnéztem az értékelőoldalakat, talán az átlagvélemény is jobb egy fokkal a Wii Partyról. De tényleg, hatalmasat szórakoztunk, sokkal jobban. Igaz, hogy a végén bagsziék nem szívesen vették tudomásul, hogy én nyertem, mert mindig szerencsém volt, de tényleg, ha valaki engem kérdez, én azt mondom, hogy a Wii Party lényegesen jobb a Mario Partyknál, még ezzel az egy táblájával is. Kipróbáltuk még a Bingót is, ezzel is jól elvoltunk, meg az állathang-felismerő játékot. Ez nagyon mókás. Mind a három Wiimote-ot egymás mellé kell helyezni (szabály szerint, de oda tesszük, ahova akarjuk), és fel kell emelni azt, amelyik hangszórójában az adott állathang megszólal. Nagyon jó, már csak azért is mert megtévesztő, mert amíg pl. a kutya hangját kell keresni, addig egy másik Wiimote-ban megszólalhat a tehén, és összezavarhat, hogy akkor most mit is kell keresni, hol van a kutya?

Na de megjött a pizzafutár, ebédszünet. Míg ettük a pizzát, addig a Dorkly nevű weboldalon néztünk videókat. Megmondom őszintén, én egyáltalán nem vagyok híve a rajongók által készített videóknak, ahol az adott játékot próbálják kifigurázni, felnagyítani, új meglátásba helyezni a játék sajátosságait, és ezzel poénkodni, de ezen az oldalon annyira jó videók vannak, hogy sírtam a röhögéstől. Nemcsak az, hogy a paródia jó, hanem maga a videó is annyira jól meg van csinálva, meg a karakterek hangjai is iszonyat poénosak. Tehát szerintem ez ritka jó oldal. Evés után egy kis New Super Mario Bros. Wii. Ezzel nagyon jól elvoltunk. Igazából ebben a játékban mindig kitűnik, hogy nem vagyok csapatjátékos, de amit tegnap műveltem, azt szerintem soha nem fogjuk elfelejteni. Én meghalok, buborékban jövök vissza, bagszi kiszabadít. Viszont ő egy keskeny platformon volt, balra piranha virág, jobbra piranha virág. Én meg, hogy helyem legyen, gondolkodás nélkül felemeltem bagszit, és nekidobtam a növénynek. Ezt meg kellett állítani, mert ezen legalább 5 percig röhögtünk, hogy mekkora testvérgyilkos vagyok (én Marióval voltam, ő meg Luigival), ugyanis meghalt. Úgyhogy hatalmas élményekkel gazdagodtunk, és még nincs vége!

Zsidának eszébe jutott, hogy hoppá, ő albérlet-keresés miatt van igazából Pesten. Nem sokat keresett, talált egy szobát Újpesten. Megnézte a képeket, tetszett neki, máris hívta a srácot. Aktuális, akár most is megnézheti. Úgyhogy a játékot félbehagytuk, elkísértem Zsidát Újpestre. Amióta Kispesten lakok, azóta csak egyszer mentem tovább a Nyugati Pályaudvarnál a hármas metróval, és most furcsa volt, újra a Gyöngyösi utcánál lenni. Egyből visszaemlékeztem a sok ott történt dologra, amíg arra laktam. De most Újpest-Központig mentünk. Kis séta után odataláltunk. Zsida nem teketóriázott sokáig, azonnal odaadta a foglalót, ő ide fog költözni. Hát legyen jó sora. Aztán elmentünk a Határ útra az Europarkba, vacsorára alapanyagokat vásároltunk be. Bolognai spagetti, de nem spagetti alappal, hanem paradicsommal. Jól bevásároltunk, utána elmentünk hozzám, letettük a felesleges cuccokat, meg zsida hozta a sajátját, mert bagsznál alszik. Aztán busszal mentünk vissza, közben jól elbeszélgette az időt zsida a többiekkel. Újpesten is, és itt is, én már rég mentem volna, de ő még beszélgetett a főbérlőkkel. De ha nagyon akarunk vacsorázni, akkor menni kellett, mert már így is 20 óra múlt, és éjfél lesz, mire hazaérek. Visszamentünk bagszihoz, itt kipakoltunk, a zsida hivatásos szakács módjára megfőzte a vacsorát, mi meg bagszival beszélgetés mellett néha játszottunk. Egy tíz menetes Mario Kart Wii, majd Wii Play. Ezután ettünk, majd zsidával hárman Mario Kart Wiiztünk. Ő nagyon sokat idegeskedett, mert Rosalinával az egyik legnehezebben irányítható motort választotta, és először játszott ezzel. Így nem csoda, hogy most nem szereti a játékot. De mondtam neki, hogy ha ideköltözik, akkor odaadom neki a játékot, hogy tanulja ki, mert nagyon jó játék, és megéri játszani vele. Most a GameCube-os Zelda: Twilight Princess-t kérte kölcsön, természetesen megkapta, évezredek óta nem Zeldáztam, és annyira nem is vágyok rá. Az csak egy korszak volt. Meg bagszitól kölcsönkaptam a Wii Sports Resortot is, mert zsida még itthagyta a fekete wiimote-ját, a fekete nunchaku-ját, és a fekete Classic Controller Pro-t, és a Wiimote-hoz volt kötve egy Motion Plus is. Örültem neki, most nagyon ráfüggtem a Wii játékokra. Mondjon akárki akármit, én nagyon élvezem. És ha ezek után azt mondja rám bárki is, hogy casual játékos vagyok, hát a legnyíltabban vállalom.

Azért csak lett éjfél, de nem mire hazaértem, hanem mire egyáltalán elindultam. Életemben először mentem éjszakai járattal. Nem rossz. Aztán hazasétáltam, olyan 1:20 körül lett, mire hazaértem. Hazaértem, betettem a Wii Sports Resortot, de még mielőtt rámentem volna, a Mii Channelben állítgattam dolgokat. Sokáig nem értettem a Mii készítésnél, hogy miért van a "favorite" gomb. Az csak egy színt kap a Mii nadrágja, de nemrég esett le, hogy azzal lehet kijelölni kedvenc Miiket. Előtte random embereknek adtam, most átalakítottam. Most csak EGYETLEN EGY valakinek van "favorite"-je. És érdekes. Ő azóta jóval többször szerepel így játékokban, már csak a Wii Sports Resort is elég bizonyíték. Egyébként jó játék, tetszik. Most csak Bowlingoztam, meg kardoztam, mert elfáradtam (ahhoz képest, lassan 4 óra, és még itt vagyok). De szerintem most már lassan megyek aludni. Nagyon jó hétvége volt, legyen még sok ilyen!

2010. augusztus 29., vasárnap

augusztus 29.

Ismét nem akármilyen nap ez a mai Okui Masami szemszögéből, ugyanis 9 éve ezen a napon jelent meg a DEVOTION albuma. Amiről mint kedvenc album státusz okán emlékezek meg. Ugyanis Okui Masamit sokáig "csak" nagyon jó énekesnőnek tartottam, amíg meg nem ismertem a God Speed albumát. Na ekkor gondoltam magamban azt, hogy nem akármilyen énekesnőt hallgatok, majd amikor sorra került a DEVOTION album, komolyan nem akartam elhinni, hogy lehet ennyire gazdag érzelemtöltetű egy album. Teljesen le voltam döbbenve, hogy mennyire fantasztikus alkotás. Életem egyik meghatározó albuma, amíg élek, el nem fogom felejteni.

Mivel Lam'O-ék lemondták a mai közös programunkat egyéb dolgaik miatt, ezért áthívtam a bagszit. Kora délután át is jött. Itt is a játéké volt a főszerep. Az elején sokat játszottunk a Mario Party 8-cal Wiin. Jó játék lett, jobb mint a GC-s Mario Partyk, de a 64-eseket nem múlja felül. A Goomba's Booty Boardwalk pályán volt egy befejezetlen játékom, így beszállt oda. A Mario (sőt a Nintendo-, de meg merem kockáztatni, hogy az egész videojáték)-történelem legviccesebb beszédhangja ezen a pályán hallható. Azokra a Piantákra gondolok, akik árulják az édességeket. Muszáj voltam megállítani a játékot, mert nem bírtam megállni, hogy ne nevessek. Bagszi ahhoz képest, hogy leminősíti magát, hogy ilyen meg olyan rossz játékos, nagyon jól ment neki, igen nagy előnyre tett szert.

Nem akartuk végigvinni az 50 kört, ezért félbehagytuk. Átmentünk a Photo Channelbe, ahol bagszi megmutatta, hogy nemcsak 48 részben lehet puzzle-ozni, hanem ha rámegyünk a 48-ra, és megnyomjuk az 1-es gombot, 192 részletben szedi szét a képet. Hát nem volt semmi. Bagszi szinte egyedül csinálta majdnem a végéig. Majdnem, mert 40 perc múlva már nagyon elfáradt, és feladta, pedig már nagyon kevés hiányzott neki. Aztán volt még Wii Play, ekkor beszélgettünk a Wii Partyról, egyetértünk abban, hogy jó játék lehet belőle. Kicsit netezett, aztán ment is.

Ismét beszédtéma volt a MAT-os AnimeCon, kiderült, hogy voltak kisebb félreértések a karaoke segítői mivoltom miatt, de hála Istennek megoldódott. ^^

2009. szeptember 6., vasárnap

Mario Party 8 – A Story mode vége

Végül ma befejeztem a Mario Party 8-at. Szerencsére nem kellett újrakezdeni, egyből elvittem az összes csillagot. Nem volt annyira nehéz, bár itt-ott elgondolkodtam. Viszont a Bowser főjáték csalódás volt. Önmagában nem rossz, a szokásos Mario Party minőség. Tudni kell, hogy nekünk 5 életerőnk van, Bowsernek 10. No most ha elvérzünk, akkor megkérdezi a gép, hogy újrapróbáljuk-e. És ha igen, akkor visszakapjuk a teljes életerőnket, viszont Bowser sebzései megmaradnak. Így talán nem is árulok el titkot, hogy elsőre sikerült. Ez gyakorlatilag megöli a Mario játékok lényegét, hogy ügyesség. Hogy mennyire ügyesnek kellett lenni, mert kevés az életerőnk. Úgyhogy megvan a Mario Party 8. Jó játék, aki szerette az előzőeket, az nem fog csalódni, de ha összességében kéne értékelni a játékot, akkor 7 pontot adnék a 10-ből. Egyértelműen jobb a GC-s verzióknál, de vannak hibái.

Mario Party 8 Star Battle Arena

Teljesen megfeledkeztem arról, hogy ennek a Mario Partynak is van Story módja. Csak ma, ahogy ránéztem a játékra. Hát gondoltam végigviszem. Egész jó volt. Talán már itt is elmondtam az egész szériáról a véleményemet. A Nintendo 64-es Mario Partyk nagyon jók voltak, de a GC-seket nagyon elrontották unalmas, és a grafikai megjelenítés nagyon rossz. A Wiis Mario Partyban reménykedtem, nem hiába. Bár nem ér fel a N64-es színvonalhoz, de tetszetős. A Story mód kissé érdekes, hogy nincs minden kör után mini-játék, csak akkor, amikor amikor rálépünk a vs. mezőre, vagy a Challenge, melyen egyedül játszunk. 5 pályán kell végigmenni, és a végén a Bowser pálya (ahogy megszokhattuk). Minden pályán más a cél. Az első pályán az alap pályán Donkey Kong Treetop Temple pályán vagyunk. Én Yoshit választottam, itt Mario volt az ellenfelem. Végülis a csillag megszerzése a fő cél, amikor ránk szól a játékmester (ha jól tudom, MC Ballyhoo a neve), hogy lassan vége, utána már csak egy csillagot lehet felvenni, utána eredményt hirdet. És itt tennék említést a Challenge játékairól. Három játéka van. Meglehetősen nehezek. Az egyik olyan, hogy le kell pecsételni a papírokat. Hogy ennek mi a lényege, nem tudom. Nem játszottam vele, és nem jöttem rá, hogy mi a lényege. A második egy ilyen memória játék. Öt darab ábra van, forognak, majd lefordítják őket. Felmutatnak három (vagy kettő) figurát, és keressétek meg őket. A harmadik meg érdekes. Egy hatalmas mérlegre öntjük a homokot, és meg van adva, hogy mennyinek kell rajta lenni. pl. 265-270 kg. A kettő közé esik, akkor nyertél. Egész jók. A második pálya Goomba's Booty Boardwalk. Itt Waluigi volt az ellenfelem. Mivel ezen a pályán nem kell venni se édességet, se a delfinnek nem kell fizetni a rövidítésért, ezért a pálya végén a Goomba kapitánynak kell 50 érmét kicsengetni, ha csillagot akarsz. Mondanom sem kell, hogy milyen nehéz. ^^' Itt az nyer, akinek előbb van meg a 2 csillag. A pálya vége előtt levő kalóz-goombák hatalmas találmányok. Ahogy kinéznek, és ahogy elbánnak velünk. ^^' A harmadik pálya a King Boo's Haunted Hideaway. Itt a szokásos útvesztő, meg kell találni King Boot. Mivel nem valami könnyű, ezért ő csak 10 érmét kér a csillagért. Itt Toadette volt az ellenfelem. Itt úgy tudtam nyerni, ha zsákutcába érsz, akkor vagy Bowser vagy Donkey Kong jelenik meg előtted. Nekem Donkey Kong volt, és adott egy csillagot. Egyébként ez tetszett a legjobban. A negyedik pálya a Shy Guy's Perplex Express. Ennek az az érdekessége, hogy ha összegyűjtesz 50 érmét, akkor Celeb-Koopa fogad, és ad egy csillagot, így lehet nyerni. Itt Daisyt kaptam ellenfélül. Az utolsó pálya pedig Koopa's Tycoon Town. Ahol ugye a hotelek fejlesztéséért kapunk csillagot. Akinek előbb összejött a négy csillag, az nyer. Itt Toad volt az ellenfelem. És először ő győzött. Úgyhogy még egyszer neki kellett veselkedni, de másodjára felülkerekedtem. És ezután kapnánk meg elvileg a Star Rodot, amit Bowser jól elrabol. Irány Bowser pályája megmenteni a varázspálcát. Vártam a pályát, mert a Bowser pályáknak általában jó zenéik szoktak lenni, de itt... Egyszerűen semmi az egész. Semmi különleges nincs benne, csak szól, de nem hallunk semmit igazából. A játék? Hammer Bro az ellenfelünk, 3-3 csillaggal kezdünk, és az nyer, aki elveszi a másiktól az összes csillagot. Hogy lehetséges ez? Bowser és Bullet Bill édességgel. A Bowser édességgel kettőt lehet dobni, és két csillagot tudunk elvenni. A Bullet Bill édességnél pedig hármat dobhatunk, de csak egy csillagot veszünk el. Az alapötlet nem rossz, csak az a probléma, hogy a pálya túlságosan is kicsi, és ha mindkettőnknek van édessége, átalakul az egész ilyen adok-kapok játékká. Így a kezdeti izgalom unalomba fullad. Szerencsére ennek elsimítására van a Bowser mező, mely egy csillagot elvesz attól a peches embertől, aki rálép. Itt többször alulmaradtam, és már untam, úgyhogy mentettem és kiléptem. Majd holnap folytatom. Nem rossz, de a végét szerintem unalmassá tették.

2008. október 30., csütörtök

Mario Kart őrület

Mostanság Mario Kartozni szoktam, elsősorban DS-en. Nem árt, ha a nevem mellett ott a csillag. 😅 Ehhez azt kell, hogy az összes Grand Prix-nél kihozzuk a csillag minősítést. Ehhez nem kötelező a maximális 40 pont, csak bravúrosan kell vezetni. Bár igazság szerint, hogy pontosan mire ad csillagot, azzal nem vagyok tisztában, mert a GameFaqs fórumon azt olvastam, hogy akkor is kiadja a gép a három csillagot, amikor nagyokat bakizunk. Most akkor a gép találomra adja a minősítést? Ezt azért nem hinném. De elég nehéz kilogikázni, hogy mikor mit ad. Bár abban szinte biztosak lehetünk, hogy akinek 40 pontja van, az csillagot kap. Egyébként szeretem, hogy a Mario Kart DS-ben van egy részletes statisztika a Grand Prix-s eredményünkről. Kicsit szíven ütött, hogy 50cc-n sincs meg mindenütt a csillag! -_- De mára ez a ez a múlté, és már mindenütt van legalább 1 csillag. És azt hiszem, mindenhol van 40 pont, de ennek még utánanézek. Most a 100cc-t nyögöm. Már megvan egy jópár helyen a csillag, de a retrós GBA pályákon elég sokat szívok. A GBA-s Mario Kart így is nehéz, és DS-en sem könnyítették meg a dolgunkat. De majd sikerülni fog minden. Aztán ha meglesz az egy csillag, utána jöhet a 2, ha sikerül.

Tegnap a Mario Kart Wiivel is volt dolgom. Igen, igen. Nagy örömöm, hogy 2008. március 5-én sikerült beruháznom egy Wiire. A Békéscsabai Media Marktban volt hatalmas Wii akció, amikor 49990 forintért adták a gépet. Hála Istennek, kihasználhattam a lehetőséget. Azóta 8 játékom van Wiire a Sportsot beleszámítva:

  • Wii Sports
  • Super Mario Galaxy
  • Mario Kart Wii
  • Mario Party 8
  • WarioWare: Smooth Moves
  • Super Smash Bros. Brawl
  • The Legend of Zelda: Twilight Princess
  • Link’s Crossbow Training.

Aztán vettem egyszer Wii Points Cardot, hogy le tudjak szedni Virtual Console játékokat:

  • Super Mario Bros.
  • Super Mario Bros. 3
  • The Legend of Zelda
  • Zelda II: The Adventure of Link
  • The Legend of Zelda: A Link to the Past
  • The Legend of Zelda: Ocarina of Time

Úgy döntöttem, hogy leszedem VC-re azokat a játékokat, is, amik megvannak nekem régi gépekre, így azokat már nem kell elővenni, csak akkor, amikor különlegesen nosztalgikus hangulatomban vagyok.

Na de vissza a Mario Kart Wiire. Elég nehéz az érdekessége. Az 50 és a 100cc meglehetősen könnyűek, de 150-re nagyon bedurvul! Én személy szerint nem is ajánlom senkinek azt, hogy egyáltalán megízlelje a 150cc-t, amíg ki nem akasztotta aranyra az összes 50 és 100-as pályákat. Az ellenfelek sokkal keményebben harcolnak az 1. helyért, kis túlzással élve minden követ megmozgatnak az ügy érdekében. A hat Mario Kart közül a Mario Kart Wiit a 3. legnehezebb játékok közé sorolnám, de nagyon szorosan van a 2. helyezett GBA-s Super Circuittól. Egyébként nagyon jó ötletnek tartom, hogy 12-en vannak, így nem tűnik annyira vészesnek az 5, 6. helyezés, és az 1. helyezés megszerzése is sokkal nagyobb bravúrnak tűnik. Az autókkal való manőverezéssel még csak most ismerkedek, egyedül a motorral való egykereűzés megy, de a többit még tanulmányoznom kell. Egy biztos. Ha a Mario Kart részlegben a Mario Kart Wiihez érek, kemény munkám lesz, ha mindent le akarok írni.

2008. augusztus 17., vasárnap

Osszegzes

Lassan keszulodok haza, ezert valszeg a Zeldazas szunetelni fog egy darabig. De otthon is. Ugyanis nemcsak itt volt egy boseges egy honapom, hanem mielott kijottem Angliaba, julius 19-24 kozott is kover birkakkal almodhattam, ugyanis azido alatt 5 Wii jatekot vettem otthon. Ezek pedig: Mario Party 8 (8990 ft), WarioWare: Smooth Moves (9990 ft) (Aki szereti az agyatlan baromsagokat, annak nagyon ajanlom ezt a jatekot! XD), Super Mario Galaxy (10990 ft), Mario Kart Wii (11990 ft), es legvegul Super Smash Bros Brawl (10990 ft). Egyebkent a bekescsabai Media Marktban aruljak ennyire melyen leszallitott aron a jatekokat. SSBB 10990 forintert? Egy ilyen isten jatekot? Alapmu! Egyebkent ha van jatek, ami kotelezo MINDEN Wii tulajnak az az SSBB. Szerintem azert sokan tudjatok, de muszaj leirnom, hogy akkora durranas, mint a 2 legnagyonn Zelda jatek, a Wind Waker es az Ocarina of Time. A Mario Party 8 olyan kb. 70%-osnak itelnem meg. Lenyegesen jobb, mint a GC-s Mario Partyk, de valami hianyzik belole… A WarioWare meg olyan. A Super Mario Galaxynek meg tenyleg ott a helye a vilag legjobb jatekai kozott! Mar nagyon hianyzott az olyan komoly Mario jatek, mely visszahozhatja a hitemet a vizvezetek-szerelo irant! Es azt hiszem, hogy a Super Mario Galaxy visszaadja. A Mario Kart Wii meg a sorozat legjobbja. Nincs is mit ragozni rajta.

Aztan meg junius 23-an vettem a Four Swords Adventurest 10990 ft-ert, az Ocarina of Time-ot 5000 forintert, es egy vateras vasarlasom is volt, a Golden Sun 1900 forint volt. Aztan 2 napra ra, junius 25-en megvettem magamnak a Game Boy Advance SP-t 19990 forintert, es a Phoenix Wright Ace Attorney: Justice for All DS jatekot 7990 forintert.

Aztan meg amiket itt vettem Angliaban, az is £135.92 volt, ami jelenleg arfolyam szerint 41.303 forintot er.

Egyebkent nem kell megijedni, nagyon ritka az, amikor ennyire tudok Nintendos cuccokat vasarolni. Ez egy nagyon szelsoseges eset, sot, ez az elso ilyen alkalom, hogy ennyire koverek voltak a birkaim. Egyszeruen igy alakult. Osztol ugyse veszek semmit. Csak elvezem ezeket. De mar csak a Wii jatekok miatt is nagyon hazavagyok. Na de mar csak 3 nap, 20-an megyek haza, onnastol nem lesz megallas!

2007. március 9., péntek

A később megjelenő Wii címekről

Nos hát igen. Késnek a nagy címek! Ezt többféleképpen is lehet értelmezni. A Playstationösök azt mondanák, hogy a Nintendósok semmibe veszik a Wii tulajokat. Viszont egy Nintendós (legalábbis én) azt gondolnák, hogy nem akarják elkapkodni a nagy címeket, sokat akarnak dolgozni rajta, hogy mire megjelenik, addigra minőségi munkát adjnak ki a kezükből. Higgyünk ebben, és reméljük, hogy így lesz. De végülis a Game Parkban nézve a Wii címeket, az az érzésem támad, hogy még semmiről sem maradtam le. Hisz egyetlen egy nagy címet látok, az pedig a Twilight Princess. Meg azért a Wii Play is idesorolható. És nyár végéig 2 Mario cím fog megjelenni a Super Paper Mario és a Mario Party 8, de ezek engem még nem inspirálnak arra, hogy vegyek Wii-t. Majd, ha év végén (remélhetőleg) meg fog jelenni a Super Mario Galaxy, meg a Super Smash Bros. Brawl, akkor lesz érdemes majd Wii-t venni. Már többször hangoztattam, hogy karácsonyra igyekszek Wii-t kérni, és ahogy elnézem a megjelenéseket, egyáltalán nem maradok le semmiről.

(Importálva a http://www.smb.gportal.hu oldalról)