Itt, Békéscsabán esik a hó, és meg is marad. Mondjuk márciusban annyira nem rendkívüli, csak hogy pont a Nemzeti Ünnepünkön.
Tegnap véget ért az Atsu Hercegnő. Azt a lécet, amit tavaly év végén a Korona Hercege állított fel, azt a japán sorozat lazán megugrotta. És nagyon örülök, hogy volt egy ilyen történelmi sorozat, mert a Japán iránti érdeklődésemet sokszor próbáltam azzal is kielégíteni, hogy olvasgatok a történelméről, de valahogy szavakban nem jön át, hogy milyen is volt a történelmi Japán az évszázadok alatt. Ezért is szerettem volna, ha egy olyan japán történelmi sorozatot nézhetek, mint a Korona Hercege, mely annyira érdekesen mutatta be Korea történelmét, hogy kedvem támadt utánanézni, hogy mi is történt Koreában annak idején. Ugyanez történt most Japánnal. Nekem ez a sorozat egyébként azt mutatta meg, hogy bár nagyon kemény szabályok voltak a Tokugawa sógunátus alatt, de aki képes volt úgy elfogadni őket, hogy közben önmaga maradt, az hatalmas tiszteletet vívott ki magának. És nyilván ebben is voltak tipikus filmes elemek, melyeknek azt kell szolgálni, hogy ne szárazon mutassa be az akkori történelmet, hanem végig fenntartsa az érdeklődést, és fenntartom azon gondolatomat, hogy lehet, hogy nem 100%-ig minden úgy történt akkoriban, ahogy láthattuk most, de én jó ötletnek tartom azt, hogy a forgatókönyvíró olyan jeleneteket, melléktörténéseket is beleszőjön, melyek bár nem biztos, hogy megtörténtek, de mégis odaillik, és érdekessé teszi a sorozatot. Ebből a szempontból jelesre vizsgázott. Színészek nagyszerűségét jelzi azt is, hogy teljesen azonosulni tudtam a szereplőkkel. Komolyan, én is Atsu Hercegnővel nevettem, amikor Ikushima azon mérgelődött, hogy már megint mit csinál ez a lány! Kettejük kapcsolatát nagyon szépen jelenítették meg, nagyszerűen mutatja meg, hogy két különböző karakter, ha sokat van együtt, jellemben hogy össze tudnak simulni. Az elején szinte macska-egér játék folyt kettejük között, hogy márpedig most Ikushima tanítani fog, de Atsu Hercegnő most ragaszkodik ahhoz, hogy pihenjünk, majd később tanul. Aztán, ahogy múltak az évek, elfogadták egymást, a végére meg annyira megszerették egymást, hogy teljesen átjött, amikoe búcsúzniuk kellett. Bár dramaturgiailag inkább 9 pontot adnék a sorozatra, mint 10-et, mert amikor már Tenshoin-sama volt, és Iemochi sógun felesége gyereket várt, majd végül, kiderült, hogy tévedtek, akkor szerintem túlzásba vitték, hogy Atsu Hercegnő ennyire együttérez velük, volt egy brazil sorozat-feelingje. Ennyi az összproblémám, de minden japán sorozatnak ez legyen a legnagyobb hibája, és akkor nem csak anime, manga meg zenerajongó leszek, ha Japánról van szó.
Írtam arról a széria elején, Miyazaki Aoi, aki most Atsu Hercegnő, régebben a Nana Live Action-ben láttam Komatsu Nana-ként. Szemléletésképp összepainteltem a két karaktert:
Komatsu Nana képe nem annyira éles, de így is szemmel látható, hogy az arc ugyanaz. Érdekes, hogy két ennyire különböző karaktert képes volt ilyen jól eljátszani, nagyon jó színésznő. Az Atsu Hercegnőt meg fogom nézni japánul is, mert bár nagyon jó a magyar hang, átlagon felüli, de bizonyos japán beszédstílusokat egyszerűen képtelenség más nyelvbe áthozni, ezért vagyok kíváncsi, hogy milyen az eredeti nyelven.
Tegnap Pesten voltam állásinterjún. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam lakás-, albérletértékesítőként. Hétfőn megyek próbanapra, aztán majd meglátom, hogy milyen. Azt gondolom, hogy sokat nem veszíthetek vele, mert bár igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy ez nem az a fajta munka, ami által ki tudom hozni magamból a legtöbbet, de most ez van, és úgy vagyok vele, hogy addig is csinálok valamit, munkát meg addig is kereshetek. Igazából lenne dolgom, készülök a júniusi vizsgára, de azért bennem van a munkanélküliség érzése, és hogy bármi jobb annál, minthogy itthon legyek. Ha pedig sikerülni fog, akkor csak nyerhetek vele. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ha élesben fogok dolgozni, azt úgy csináljam, hogy ne veszítsem el önmagamat, ezt fogom a legfőbb feladatomnak tartani.
Az állásinterjú után találkoztam bagszival, 2 hónapja nem láttuk egymást, ami a pesti érához képest nagy idő. Kérésemre kölcsönadta nekem a New Super Mario Bros. 2 játékot, és elhozta a Super Mario 3 rajzfilm DVD-t. Kíváncsi voltam, hogy így, hogy hallottam a régi szinkront, hogyan hat az új. Összehasonlíthatatlanul jobb a régi, rájöttem, hogy azért éreztem úgy, amikor először láttam nemrégiben az eredeti szinkronnal, mintha hosszú idők után most láttam volna először, mert a jó szinkron nagyon sokat dobott az egész rajzfilmen. Nyilván, mivel nem egy szuperproduktumnak szánták, ezért nem kell monumentális történeteket várni a sorozattól, de a régi szinkron egyszerűen annyira élvezetessé teszi az egészet, nagyon sokat dobott az egészen. Szinte biztos vagyok abban, hogy ha DVD-n láttam volna először, akkor ennyire nem ragadott volna meg. Bagszival beszélgettünk, de nem volt olyan sok ideje rám, mert kellett még mennie órára. A WestEndben ültünk le, majd szétnéztünk a Media Markt-ban. Vicces volt látni, hogy viszonyult a német 3DS-emhez, és hogy hangosan felolvastam németül, amit kiír a gép. Meg is jegyeztem látva az övét, hogy "Jé , angol 3DS? De furcsa!"
Én sem maradtam sokáig utána Pesten, már a 14:10-es vonattal hazajöttem, a vonaton akartam játszani a New Super Mario Bros. 2-vel. Érdekes játék, nem az a forradalmi, egy-két újítás van benne, de tényleg az érmék határtalan habzsolásáról szól lényegében az egész. Összességében jó játéknak mondom, de valamiért képtelen a Nintendo monumentális pályákat csinálni, ami megmarad a fejünkben, mint régen. Bárki megkérdez engem, hogy a Super Mario Bros.-nak, Super Mario Bros. 3-nak, Super Mario World-nek x-y pályája milyen, álmomból felébresztve el tudom mondani, míg az újabb platformerekre ez nem igaz. És ez azért van, mert az új játékok nem sarkallnak arra, hogy játszam újra még egyszer, akár 50× is, mint a régieket. Egyszer végigvittem a DS-es New Super Mario Bros.-t, azóta többször is újrakezdtem, de egyszer nem jött át az a hangulat, ami miatt végigvinném még egyszer, és ez a baj forrása. A New Super Mario Bros. Wii esetében már jobb a helyzet, azt kétszer vittem végig, és azt mindig jó többen játszani, de annak pályáit sem tudnám visszamondani, és szerintem ugyanerre a sorsra jut a New Super Mario Bros. 2, és a New Super Mario Bros. U is. Nem gondolom azt, hogy azzal van a baj, hogy abban sem képes megújulni a játék, hogy mindig sztyeppe, puszta, víz, jég, stb. világok vannak, hanem valami miatt az istenért sem tudja megütni a régi Mario játékok szintjét. És szerintem ezt sokan érzik, ezért van az, hogy sokan már azt is a szemére vetik a sorozatnak, hogy ugyanazon témájú világok vannak. Gondoljuk el: Milyen lehetne igazából még? Még esetleg olyat tudok elképzelni, hogy a valódi világ földrészeit járjuk be, és akkor annak egyediségei lehetnének az adott világ elemei. Megjegyzem, erre volt kísérlet a Super Mario Land-ben, és nem is sült el annyira rosszul. A New Super Mario Bros. 2 egyébként jól sikerült, megvan benne a Mariós hangulat, de engem ezzel már nem lehet meghatni. Ha majd tizedjére is ugyanazzal az érzéssel tudom végigjátszani, mint most, és 20 év múlva bármelyik pályáját vissza tudom mondani, akkor majd igen. Kétszer biztosan végig fogom játszani, először most, másodszor majd amikor meglesz a saját példány. Aztán majd ki fog derülni, az esélyt megadom neki.
A borító mindenesetre nagyon tetszik, be is scanneltem, a Quick Guide-dal együtt:
Rendes leírása már sajnos nincs, mert ugye a Nintendo ezt is elektronizálja. Szerencsére ezek szabadon elérhetők a weboldalukon, méghozzá itt.
És végül a Super Mario Kalandjai 3 DVD-t is bescanneltem, hogy az is legyen meg az utókornak, ugyanis sehol nem láttam eddig. Sőt, maga a DVD borító sem elérhető normális minőségben: