A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Love Hina. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Love Hina. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. december 20., kedd

BATarácsony

Thunder meghívott a Békés Megyei Anime Társaság által szervezett BATarácsony nevű rendezvényre. Nem terveztem elmenni, és még akkor is gondolkodtam rajta, amikor meghívott, aztán úgy döntöttem, hogy mégis. Most szombaton volt, azon meglepődtem, hogy csak délután lesz, azt hittem, hogy egész nap bulizunk. De mondtam neki, hogy töltsük együtt az egész napot, ezért délelőttre áthívtam hozzám.

10.30-ra beszéltük meg a találkozót (elvileg) a Csaba Centerben a Media Markt bejárata előtt, de már 10 óra után rám telefonált, hogy hol vagyok. Csak akkor indultam el otthonról. Amikor megérkeztem, nem találtam a környéken sehol, ezért úgy döntöttem, hogy szétnézek a Media Markt-ban. Eszméletlen milyen rengetegen voltak, tényleg szinte megbolondul az emberiség karácsony előtt. Csak ne felejtsétek el, hogy a karácsony Jézus Krisztus születésének ünnepe, ezért a szereteté is. Ezt most úgy írtam, mintha tőzsgyökeres keresztény lennék, pedig isten óvjon tőle. Milyen stílusos megjegyzés. :D De akkor se őrüljenek meg az emberek, ha nem muszáj. Amikor kimegyek, vártam egy pár percet, aztán csak rátelefonáltam, hogy hol van, mert szerintem már maga sem tudja. De azért megtaláltuk egymást. Elsétáltuk hozzám, megpróbáltam elhívni a Super Mario napra, de hát neki nagyon drága Gyuláról az utazás. Nekem is csak a START klub kártya miatt lényegesen olcsóbb a megyeszékhelyből. Nálunk a Mario Kart 8-cal játszottunk, mert abból lesz a konzolverseny, és hogy nyerjek, gyakoroltunk. Egész jó volt, bár isten igazából annyira nem élvezem, mint akár csak a Mario Kart Wii-t. Néhány verseny után ebédet csináltam magamnak. Ő nem kért, ezért lefoglalta magát a YouTube-bal, meg a Crunchyroll-lal. Én a konyhában néztem meg a No. 6 anime 10. részét. Nagyon tetszik, de azért rendesen bekeményítettek, meg kell hagyni. Majd írok az animéről részletesen.

Ezután indultunk el. A Csabagyöngye Kulturális Központban volt a Békés Megyeiek rendezvénye, és nem voltam elragadtatva attól, hogy Thunder elmondása szerint őt 13.30-ra kérték, hogy jöjjön el, mert 14 órakor kezdődött, volt, de senki nem volt a közelben. Ki is derült, hogy rossz helyen várakozunk, mert az 1. emeleten voltunk. Mondjuk ez sem volt letisztázva (nekem legalábbis nem volt), hogy hol lesz, csak azért mentünk az 1. emeletre, mert szeptember végén a BATarashii (A Békés megyei anime rendezvény, con, buliság...) itt volt, és azt gondoltunk, hogy akkor most is itt gyűlünk össze. De csak táncóra volt ott. Lementünk a portára megkérdezni, hogy hol lesz, itt tudtuk meg, hogy a 3. emeleten. Felmentünk, de nem volt senki. Eléggé lassan jöttek az emberek, meg kiderült, hogy a kulcsot elvitte valaki, azt az embert is le kellett vadászni... Én meg nagyon fáradt voltam, ezért nem voltam beszédes / ismerkedős kedvemben. De hogy ne aludjak be, Tetriseztem. A klasszikus Game Boy-os Tetrisszel. Amikor előkerült a kulcs, kinyitották a termet, és lefoglaltuk az ablak felőli sor első padját. Eléggé tanterem-feelingje volt a teremnek. Amíg ők összepakoltak, addig Thunder beüzemelte a Wii U-t, de úgy, hogy nem volt TV-hez, projektorhoz kötve, hanem úgy játszottunk, hogy a GamePad-en láttunk mindent. Ő játszotta a táblacontrollerrel (GamePad), én pro controllerrel. Ő közben úgy helyezkedett el, hogy én is lássak mindent. Meg tudtuk oldani, és egész jót Mario Kart 8-aztunk.

Amikor rendben lett minden technikailag, egy animevetítéssel kezdtünk. A Békés Megyei Anime Társaság kéthetente tart vetítést különböző témájú animékből, én most voltam először (illetve a BATarashii-n is volt egy movie). De amit levetítettek... Egy karácsonyi OVA volt, Itsudatte My Santa volt a címe. Még kifejezetten jónak indult, egy pasi a főszereplő, akinek szülei egész életében rengeteget dolgoztak, ezért mindig egedül töltötte a karácsonyt. Mivel nem élte meg ennek varázsát, ezért nem hisz a mikulásban, a krampuszban, se senkiben, de megjelent neki egy lány, Mai, aki viszont nagyon hisz benne. Egészen összebarátkoznak a fiúval, gondoltam is, hogy utánanézek az OVA-nak, mert egyrészt tényleg jónak indult, másrészt meg magyar felirattal néztük, de az valami ritka igénytelen volt. Félregépelésekkel, helyesírási hibákkal megtűzdelt szövegek rontották az összhatást. Még azt sem bántam, hogy az elején ellőtték azt a poént, hogy a szerencsétlen srác neve Santa és december 24-én született, és a kiscsaj a földön heverve röhög rajta. De aztán maga az OVA is elrontotta magát, mert az első rész vége fele összevesznek, utána kibékül a fiú és a lány, a fiú megcsókolja őt, erre a lány mahou shoujo módjára átváltozik, és ilyen kislányos alkatból egy szexbomba "mikulásnő" lesz belőle akkora cicikkel és seggel, hogy talicska kell hozzájuk, hogy elbírja. Végem volt. Innestől lehajtottam a fejem, és elaludtam. Főleg azért, mert lenyomták a torkomon (meg nyilván a többiekén is) a második részt is. Köszöntem szépen... Sokkal értelmesebb karácsonyi special animék vannak, miért nem a Love Hina Christmas Special-jét vagy a Di Gi Charat Christmas special-jét vetítették? Vagy az volt korábban, és minden lehetőséget kilőve csak ez maradt. Én is kilőve éreztem magam amíg ment ez a szörnyűség. Nekem főleg azért szörnyűség, mert a főszereplő lány seiyuu-ja Hirano Aya, akivel úgy vagyok, mint Leea az ALI PROJECT-tel, vagyis már a nevére is ugrok. Az általam legjobban gyűlölt ismert japán személyiség, akiről az utóbbi időkben hála istennek keveset hallani. Volt valami botránya, ha jól tudom, és Japánban az a szokás, hogy ha valaki valami botrányt csinál, azzal megszüntet a kiadó minden szerződést, és pár évre visszavonultatja. A szigetországban erősen kötik az előadót a kiadó céggel, amelyikkel szerződésben van, ezért ők is szégyenbe kerülnek. Ez amúgy nagyon jó dolog, nem azért mert Hirano Aya is áldozat lett, hanem mert ott egy ismert ember felelősséggel tartozik a rajongói felé, és viselkedésével példát mutat. Nálunk is így kéne lennie, de amíg a bulvárban az a menő, aki összeveszik valakivel és hasonlók, addig ez nem lehetséges.

Miután lement a vetítés, a konzolt kötötték a projektorhoz, hátul meg rajzverseny volt az érdekelteknek. Jelentkezés után elindult a Mario Kart 8 verseny. Eléggé szerencsétlenül alakult az én versenyem, úgyhogy az első körben kiestem. Nincs gyakorlatom a 200cc-s versenyben, a Nintendo 64-es Yoshi's... valami (nem jut eszembe T_T) pályán is csak N64-en ismerem betéve. De különösebben nem bántam, mert nyertem egy "korán hazamenetelt", mert holnap 4-kor kell kelni, ezért nem maradtam sokáig. Én is vittem néhány Wii U-s cuccot, például a Pro controllert, az Thundernél maradt, mert kellett a versenyhez. Ő meg cserébe kölcsönadta a Super Mario Maker-t, mondja, csináljak Lernie-nek és ug-nak szivatós pályát. Értettem, főnök! Hazaérve megnéztem az Orange anime utolsó részét. Meglepett, hogy 37 perces. Szép volt a vége, meg írtam róla korábban, hogy nagyon tetszik, már-már idealista anime, de eléggé elcsépelt lett a vége. Ennek ellenére meghagytam a 10 pontot a My Anime List-en, mert néhány negatív véleménnyel ellentetében nekem tetszik az idealista, itt-ott melankolikus mivolta.

2016. december 13., kedd

Animekarácsony 2016

Elkezdtem írni az őszi MondoConos élménybeszámolót is, de annyi háttértörténete volt, hogy szinte "elnyomták" magát az eseményt, ezért félbehagytam az egészet. Átolvastam, és nem tudom, hogy mit vehetnék ki, hogy ne legyen annyira unalmas. Lehet, hogy megcsinálom azt, hogy kiteszem, ahogy érzem, és majd aki olvassa, az átugorja a számára érdektelen részt.

Az Animekarácsony mindig kicsit rendhagyó szokott lenni: Kicsit lazább, kellemesebb, oldottabb. Ünnepeljük a karácsonyt, lezárjuk az évet. Ez is hasonló volt, itt-ott érdekességekkel. Halnalban most is korán ébredtem fel, igazából már 3 órakor, és az állapotomból arra következtettem, hogy fáradékony lesz a rendezvény számomra. Eltöltöttem itthon az időt, a vonat 6.19-kor indult. Az állomáson az újságosnál megvettem az új Garfield magazint, benne tele karácsonyi képsorokkal. Jelen van pókulás, a karácsonyi rémlátomások, és persze Garfield megfogadja, hogy csak azért is ébren megvárja a mikulást, de persze az álommanók győznek.

A vonatút alatt szinte végig animéket néztem. Bevezettem magamnak hétvégén reggelenként amolyan "anime-matinét", melynek keretében shounen animéket nézek, például Pokémon, Digimon, Yu-Gi-Oh!, Inazuma Eleven, Shutsugeki! Machine Robo Rescue. A Digimont és a Yu-Gi-Oh!-t, most nézem életemben először komolyan. Kicsit örültem is a Digimonnak, mert szeretek magyarul animéket nézni, és ennek arányát is növelhetem. De szinte a falra másztam a sok gyerekes hangtól, ezért a 2. részre japánra váltottam. Ez már sokkal kellemesebb a fülemnek. A Yu-Gi-Oh!-ból az első 27 részt nézem, ami még a nagy kártyaversenyek előtt van. Rendesen meg is lepődtem, mert igazából nem tudom, honnan indul az egész sztori, és hogy azt látom, hogy semmi kártyaverseny, ellenben kemény verekedések, alvilág, fegyveres erők, gyerekeket sem kíméljük, Yami no Game, démoni erők... Eleinte nem tudtam hova tenni az egészet, igazából nem is vagyok elragadtatva attól, hogy ilyen, de még éppen nézhető. Aztán 8<nyolc>8 magyarázta el, hogy van ez. Az Inazuma Eleven pedig Level 5 által kiadott Nintendo only játék. Kipróbáltam, és kifejezetten tetszett, ezért úgy döntöttem, hogy belevágok az animébe. Ez egy focis anime, számítottam arra, hogy ilyen Prince of Tennis-féle istenek meccse lesz a dologból. Így is lett, de mivel nem ért meglepetésként, ezért nem is vagyok fennakadva rajta. Amúgy egész jó dolog. A karakter-dizájn néhányuk esetében meglehetősen debil, de nem is azért nézem, hogy innen válasszak kedvenc karaktert. A Shutsugeki! Machine Robo Rescue meg meglep, hogy tetszik. A képeken azt láttam, hogy gyerekek mentik meg a városukat a gonosz erőktől, sokat nem reméltem tőle, de hangulatos. Azért kezdtem el nézni, mert a JAM Project énekelte az openinget és az endinget, és tetszik mindkét dal, az anime is egész jó. Az utazás egyébként nem volt zökkenőmentes, mert átszálltam Szolnokon a személyvonatra, ami elég sokáig nem állt be. Pedig innen indul, és a személyvonat elég hamar be szokott állni. 8:00-kor indult volna, előtte 2 perccel állt be, és nem is nyílt ki mindegyik ajtó. Csak a leghátsó, néztük, hogy szállnak fel azok, akik oda akartak, mi meg várjuk, hogy nyissák ki a többit is. Én úgy döntöttem, hogy nem várom meg, ezért leghátulra mentem. Sokkal jobban nem jártam, mert hideg volt mindegyik kocsi. Gondoltam is magamban, hogy micsoda komfortos utazás, ez így egy hideg decemberi napon. De aztán kinyitották a többi ajtót, és beindították a motort, vele együtt a fűtést is. Így már más volt. De 20 perc késéssel indult a vonat. Végülis úgy nem volt probléma, hogy időpontra megyek, vagy hasonló, csak mégis.

Kőbánya Felsőig mentem, mert innen menve a Hungexpóhoz nem kell BKV jegy, meg eredetileg megbeszéltük bagszival, hogy megveszi nekem a jegyet, ott kifizetem neki, és menő lesz minden. De nem tudott kijönni elém, és mivel ezt előre tudta, nem is vette meg a jegyet. Na akkor legalább állhatok hosszú órákat sorban. Nem baj, eltöltöm az időt, játszok, vagy megnézem a Coppelion utolsó részét. Ezek mind elmaradtak, mert döbbenten látom, hogy nincs sor. Gond nélkül gyorsan bejuthattam, pedig még csak 10 óra volt, épp csak elkezdődött az egész buli, és máris sikerült bejutnom? O_O Két eset lehetséges: Vagy nagyon kevesen vannak, vagy annyira jó volt a szervezés, hogy minden gördülékenyen ment. Valószínűleg az utóbbi, mert elég sokan voltak. De örültem a dolognak. Mentem fel a második emeletre a karaoke teremhez, de láttam, hogy csukva vannak az ajtók. Hallom, hogy próbálnak, eszembe is jutott, hogy Waka mondta, hogy lesz karácsonyi dalokból egy előadás a veterán karaokésokkal a nagyszínpadon, és gondoltam, hogy erre próbálnak. Addig megnéztem, hogy jött-e StreetPass Nintendo 3DS-re, egy volt. De nem is kellett sokat várni, mert Narumi kijött, és elkezdett csokit osztogatni. Ja hát persze, születésnapja lesz a jövő héten (vagyis ezen a héten). Felköszöttem, hiszen szép az élet, ha van egy kis csokoládé a láthatáron. Bementem a karaoke terembe, már minden ismerős bent volt. Feliratkoztam, és mivel számítottam arra, hogy most is sokan lesznek, és mivel tudtam, hogy mit akarok énekelni, ezért megkértem Leeát, hogy írjon fel háromszor "megfelelő" távolsággal. Tehát nem egymás után éneklek háromszor, hanem felírta a második kérésemet kb. 15-tel később. Először egy Okui Masami karácsonyi dalt énekeltem, a SNOWY-t. Bemelegítésnek megfelelt. Mindig amikor először énekelek, az eleje nagyon nem akar összeállni, aztán a második felére rendben lesz a dolog. Beénekelni...

Sokan voltak a csoportból, már-már az újoncok is veteránnak számítanak: 8<nyolc>8, Mazsibazsi, Waka, Miroku, meg John, bár ő kicsit később jött, és egy visszatérő, Mai! Örültem neki, mondta, hogy most nagyon megjött a kedve, hogy újra jelen legyen. Ő is énekelt egy párszor, most is kellemes hangja van. Aztán volt egy érdekes sztori: Leea amikor felkonferálta az aktuális előadót és a dalt, annak címében volt a "senritsu" szó. Amikor rendben lett minden, megkérdeztem Leeától, hogy a Senritsu ugye szörnyűt jelent? Furcsán nézett rám, mégis hogy jelentene szörnyűt? Elkezdtem mondani neki, hogy hát azért, mert az ALI PROJECT-nek... Itt majdnem leszédült a székről. Tudtam róla, hogy nem szereti az ALI PROJECT-et, de arra nem gondoltam, hogy ha már meghallha az együttes nevét, már arra ugrik. Ezek szerint csak a dalcímet kellett volna mondanom? Lenyugtattam, aztán folytattam, hogy nekik van olyan dalcímük, hogy "Senritsu no Kodomotachi", és ezt úgy fordították le, hogy szörnyű gyerekek. Waka egyik barátja (ha jól emlékszem, Superion néven van jelen) tett igazságot. Telefonján van egy japán szótár alkalmazás, azon megnézte, hogy kétféle kanji van a senritsu szóra, az egyik jelentése dallam (ez a gyakrabban használt), a másiknak viszont tényleg az a jelentése, hogy szörnyű. A második dal, amit énekeltem az F-Zero: Falcon Densetsu animéből a THE MEANING OF TRUTH. Annak ellenére, hogy előző este nagyon ment, most szenvedés volt. Az első refrénnél annyira rámentem a legmagasabb részre, hogy azzal tönkre is vágtam a hangomat. Tudtam is, hogy utána még annyira sem fog menni, de nem akartam ezért letenni a mikrofont, inkább végig elénekeltem. De nem volt jó. Leea mondta is, hogy nagyon erősen rá akarok menni a magas hangokra. Igaza van. Szerénytelenül ki merem jelenteni, hogy az én esetem az, amikor van hangterjedelem, de nem vagyok képezve. Nincs technika, hogy a hangomat hogy használjam. Ráadásul a következő dal, amit terveztem elénekelni még durvább, úgyhogy igyekeztem kúrálni magam. Hang kímélése és sok-sok folyadék.

A zenekvízt nagyon vártam, mert Disney-s volt most így karácsonyra, és mivel most is nagyon szeretek Disney klasszikusokat nézni, ezért örültem neki. Na vajon mit tudok? Jó is volt, sok jó ötlettel, viszont néhány dolgot másképp csinálnék. Narumival és Ronival voltam egy csoportban, bár 8 és Miroku is szerették volna, ha hozzájuk csatlakozom. De aztán hozzájuk megjött John, így Narumiékkal voltam. Három részre volt osztva a zenekvíz (vagy zene tippmix az új neve, de ösztönösen bennem van a zenekvíz), az első részben Disney sorozatok zenéi voltak, és plusz pont járt azért, ha kitaláltuk, hogy milyen nyelven szól. Ez nagyon jó ötlet volt, külön figyeltük is az ének hangzását, és próbáltuk kikövetkeztetni, hogy milyen nyelven találták meg az adott dalt. Amúgy elég sokat felismertünk. A második rész animés volt, karácsonyi animés dalokkal. Itt is döntő többségében a hangulatra mentünk rá, milyen a zene hangzása, és hogy melyik animéhez illik. Mivel egyre több animét nézek, ezért egyre okosabbnak érzem magam a zenekvízen. De annak most is örültem, hogy egy kedvenc dal szólt, méghozzá a Love Hinából a Winter Wish. Ez Yonekura Chihiro dala. Az utolsó feladvány választási lehetősei között volt DiGi Charat is, itt reméltem, hogy a karácsonyi OVA-jának Okui Masami dala fog megszólalni, de sajnos nem. A harmadik, egyben utolsó rész volt az, ahol Disney klasszikusok zenéiből kellett felismerni, hogy melyik melyik. És itt volt az, ami nekem nem tetszett, hogy különböző YouTube cover meg egyéb változatok. Túl nehéz volt, a végére már nem is érdekelt a dolog. Én ilyenkor Animekarácsonyra könnyűvé tettem volna a zenekvízt. Inkább az tetszett, ahogy Tukeinon csináltam régebben, hogy igazából nem is volt semmi pontozás, semmi tétje a dolognak, csak hogy ki mennyire tudja, és aki kitalálta, az nyújtotta a kezét, repült is felé a szaloncukor. Emlékeztetett is Dévényi Tibor Három Kívánság műsorára, ott is, aki leghangosabban tapsol, annak dobta a Chio Chips-et. Itt is, csak itt célzottan ment, nem random. És ettől olyan könnyed volt az egész, mindenki jól érezte magát. Azt nem mondom, hogy itt nem, mert itt is kapott szaloncukrot minden résztvevő, meg egyébként is, de azt gondolom, hogy akkor lett volna igazán jó és hangulatos a zenekvíz, ha könnyű, már-már játékos lett volna. Amúgy itt a végén is láttam valakiket, akik mintha ismerősek lettek volna régről, de aztán jobban megnézve őket, nem... Ennyi volt a zenekvíz, jó volt, de inkább könnyeddé tettem volna.

Volt egy másik verseny (?) is, ami viszont nagyon jó volt, a jó öreg kaszinó karaoke. Ez viszont könnyű volt abból a szempontból, hogy mi választhattuk ki a dalt, nem kellett gépnek sorsolni. Amúgy előző évek emoticon és extrás dalai közül lehetett választani. Nem is tudtam erről, meglepve kérdeztem Kedvesjuditot, hogy tényleg mi választjuk ki a dalt. Mutatta a papírt, nevetve mondta, hogy legalább olvasni tudjunk. Olvasom, olvasom... jéé, tényleg! :O Tudok olvasni, csak az apróbetűs részek... ^^' Fel is írtam a Slayers: Get along-ot, ha már így lehet választani, és jelen volt a listán. Mondtam is, amikor kiálltam, hogy na lássuk, mi műveltetek a japán zenei történelem legnagyobb klasszikusával. Igazából nagyon olcsón megúsztam, mert ez a 2012-es listában volt, amikor még Tuki csinálta. Ő még nem ment el annyira extrém dolgokig. Itt csak szótagok kihagyása volt, szövegrész kanával írva, meg néhány sor nehezen olvasható effektezéssel, de ahhoz képest, amit Mystra és Tsuki művel extravaganza néven, ez egy könnyed kis extra volt. De jó volt elénekelni.

Ezután Narumival mentünk az árusokhoz szétnézni. Adott néhány tanácsot, hogyan énekeljek jobban, és hogyan hozzam vissza a hangomat, hogy valamivel jobban menjen a következő. Aztán felmerült az úszás dolga, hogy fontos megtanulni (nem tudok, mert a sok műtét miatt nem mehet víz a fülembe), javasolta, hogy csináltassak füldugót, amivel mehetek vízbe. Azért is merült fel a téma, mert mondtam, hogy hiányzik a víz közege. Igazából tudtam, hogy létezik ez a lehetőség, utána is jártam a dolognak, de több orvos is azt mondta, hogy még füldugóval sem mehetek vízbe. Aztán nem is foglalkoztam vele. De most, hogy felmerült, akkor ismét utánajárok. Hallásközpontba mentem el hétfőn, az orvos szerint ahhoz képest, hogy többször volt műtve a fülem, hogy szépen néz ki. Elmondása szerint nem biztos, hogy baja lenne, ha víz menne bele, de a biztonság kedvéért inkább legyen füldugó. Én is inkább ezt mondom, mert volt rosszabb is a hallásom mint amilyen most, és eléggé érzékenyen venném, ha baja lenne a fülemnek. Az a fő kérdés, hogy ha megkísérelnék füldugó nélkül vízbe menni, és ha lenne baja a fülemnek, akkor azt helyre lehet-e hozni? Csak akkor tennék kísérletet "csupasz" füllel vízbe menni, ha igen. De önmagában már az óriási fordulat nálam, hogy egy orvos azt mondja a fülemre, hogy nagyon szépen néz ki. Nagyon megörültem neki, úgyhogy már ezért köszönettel tartozom Naruminak. :) A vásár után azt hittem, hogy elmegyünk megnézni a konzolokat, de visszafordultunk. Nem firtattam a dolgot, már csak azért sem, mert összetalálkoztunk Lyraevi-vel. Vele is beszélgettünk egy kicsit, jön majd karaokézni.

Amikor visszamentünk, nem sokkal utána jöttem én, a harmadik felírt dalommal. Hát tényleg megszenvedtem vele, ahogy gondoltam. Yu-Gi-Oh!-ból volt az OVERLAP. Azt tudtam, hogy Kimeru-nek nagy hangja van, de ez a dal konkrétan hanggyilkos. Semmi hangom nem maradt a végére, úgyhogy eléggé gyászosra sikeredett. Mindazonáltal azt éreztem, hogy megfelelő hanggal el tudnám énekelni. Aztán itt történt egy érdekes eset: Az egyik srác valami rock balladát énekelt, ha jól emlékszem, és a végére forgatta a mikrofont, meg gitározást imitált vele. Kedvesjudit azonnal felment, látszott is rajta, hogy ha ott akkor nem kap agyérgörcsöt, akkor semmitől. Drága mulatság a mikrofon, az biztos. De látszott a fiún, hogy bánta a tettét, bocsánatot kért. Csak amikor már komolyan elkezdtek beszélni a helyes mikrofon használatról, akkor már-már rosszul érezte magát. De felhívták a hangtechnikust a színpadra, hogy tartson egy kis előadást. Meg is tette a saját stílusában, ami igen nagy derültséget okozott. Én is jókat nevettem rajta, viszont az "akinek hangja semmihez nem fogható" szöveget szerencsétlen beszólásnak tartom. Itt nyilván az énekesekre gondolt, akik kiálltak. Egyrészről, ez karaoke és nem tehetségkutató, másrészről meg elbátortalaníthatja az új jelentkezőket. Mindennek ellenére, mivel volt még idő, én még feliratkoztam még egyszer, a negyedik dal pedig a Slayers-ből a Jama wa Sasenai volt. Ezt úgysem éneklik, meg ezzel menőség lesz lezárni a 2016-os év énekes buliját. Bele is fért, ez már tényleg csak arra volt jó, hogy valamit énekeljek. Aztán beszélgettem még Lyraevi-vel és Lexi-vel, aztán már nem maradt sok idő. 17:30-kor volt a nagyszínpadon a karácsonyi előadás. Ezt hallgattam valameddig, aztán mentem is vonathoz, 18.23-kor indult Kőbánya Felsőről.

Ahhoz képest, hogy nem sokat aludtam éjjel, nagyon jól bírtam, és jól is éreztem magam. Jó volt találkozni a karaokésokkal, nagyon jó látni, hogy egyre nő a fiúk aránya, akikkel jó társaságot alkotunk. Miroku-val is jó volt énekelni a Pokémon Johto dalt közösen. Amikor Miroku megjelent a karaokésok között, nem bírtam nem ellőni azt a poént, hogy biztos azért ez a neve, mert a való életben azzal udvarol a lányoknak, hogy megkérdezi tőlük, hogy lenne-e a gyermekei anyja. Meg Roni is törzskaraokés lesz, úgy tűnik, na meg a régi veteránok: Narumi, Leea, Kedvesjudit, és még egy lány a szervezők közül, akinek nem jut eszembe a neve, bocsánat érte. :( A visszaút már sima volt, semmilyen probléma nem volt. Megnéztem a Coppelion utolsó részét, meg játszottam. Nagyon tetszett az anime. Lehet mondani rá, hogy sablonos, mert ilyen befejezést láttunk már, de a kerettörténet nagyon tetszett. Jól éreztem magam, áprilisban jön a folytatás.

2013. július 21., vasárnap

Légkondicionált 2013. nyári MondoCon

Ilyet, hogy a karaoke teremben legyen ablak, légkondi, és mind a kettő funkcionál is... Nem is tudom, mikor volt ilyen utoljára, de valami isteni volt. Fel is említettem Tukit, hogy pont a jóból marad ki, szegény. ^^'

De lássuk az elejétől. Pénteken este itthoni nyomtatással vettem meg a vonatjegyet, mert 3% kedvezmény jár így. Jó, nem sok a 7.400 forinthoz képest az a kb. 200-250 forint, de én úgy vagyok vele, hogy minden egyes forintot fogjunk meg, ez a pénz is jól jött. Egyébként vittem konzolt most is, de kissé érdekesen lett megoldva. Eddig az volt, mindig én kerestem a Zolorót, hogy kell-e konzol, és bár eddig mindig rábólintott, de most szándékosan nem írtam, meg hívtam, mert volt egy olyan gondolatom, hogy mindig csak udvariasságból mond igent, egyébként meglenne a gépem és a TV nélkül is. De most ő keresett magától, aminek örültem, részint mert kiderült, hogy nem igaz a fenti gondolatmenet, a másik meg lesz Nintendo. Igen, megint csak nekem köszönhetően volt Nintendo. Azt láttam, hogy bár próbáltam változatos lenni, de csak a Nintendo 64-es Mario Kart 64 jött be a népnek legjobban, ezért nem volt nehéz eldönteni, hogy azt viszem. Pénteken beszéltük, hogy kijönnek elém a Keletihez, ami nekem nagyon-nagyon jól jön, mivel nem egyenesen a MondoConra terveztem menni, így legalább nem kellett azt cipelni. Megegyeztünk a Zolival, hogy még keresni fog, de nem történt meg, ezért gyorsan még 23 órakor írtam neki E-mailt, hogy mindenképpen válaszoljon, mert nagyon szívesen segítek, de csak a biztosra viszem ki a TV-t és a konzolt. Hajnali 4-re volt az óra beállítva, hogy csörögjön. Felkeltem, meg is néztem a laptopon, hogy jött-e válasz. És igen, jönnek ki elém. Na akkor villámgyorsan észbe kapni, felkelni, és cselekedni, nincs sok idő. Jobb híján egy bőröndbe tettem egy a cuccokat, nem akartam leszaladni a tárolóba dobozért. Úgy el tudtam helyezni, hogy a TV ne sérüljön, de senkinek nem javaslom ezt a módszert. 4.45-re készültem el, elindultam, gyakorlatilag, mintha egy több százezer forint értékű vázát, vagy valami zsolnai vagy hollóházi porcelánt vinnék, úgy vigyáztam az úton. Kisétáltam a vasútállomásra, a vonat is megérkezett. A 5.24-es Békéscsabáról induló vonat az, ami több helyen is megáll, ezért a szokásos 2 és fél óra helyett 2 óra 51 perc volt az út, de legalább pontosan járt. Közben egyeztettünk a Zolival, hogy pontosan milyen kocsit kell keressek. Fehér Renault furgon, de nem lett meg. Közben Amina telefonált ő igazított útba, ugyanis Rick-kel együtt ő is jött. Az volt az eredeti tervem, hogy csak feladom a cuccot, és megyek is még gyorsan elintézni valamit, de végül felszállítottak, hogy menjek én is. Mondom, jól van, a karaoke úgysem kezdődik pontosan 10 órakor. Végül nagyon jó, hogy így alakult, mert így legalább a jegyem el lett intézve.

De csak elmentem, mert rendeltem egy könyvet, és érte akartam menni. A Pillangó utcánál akartam jegyet venni, de se az automata nem működött, sem ellenőr nem volt, hát akkor menjünk jegy nélkül, de annyira féltem, hogy mi van akkor ha pont most? Annyiszor olvastam már, hogy mindig becsületes volt az adott egyén, de amikor nem jeggyel utazott, akkor csaptak le rá az ellenőrök. Mi lesz, ha én is így járok? De szerencsére nem. :) Ellenőrzés nélkül megérkeztem a... na hova? Igen, a Határ útra, helyes válasz. Nem is én lennék, ha nem lenne ott jelenésem. Egyébként azért kértem az Europark-ba a könyvet, mert ott a Libri 9 órakor nyit. Kérhettem volna az Arénába, de az csak 10-kor, és 9.30 körül volt, amikor kijöttem a Hungexpo épületéből, és azért nem akartam tétlenül eltölteni az időt, legalább utazok, és a célállomáson nosztalgiázok. A hármas metrón egy középkorú hölggyel beszélgettem, érdekelte, hogy milyen rendezvényre megyek, azt mondtam, hogy ez ilyen japános, animés, satöbbis cucc. A japán részleg érdekelte őt is, mert nagyra becsüli a kultúrájukat, és amikor mondtam neki, hogy van már japán nyelvkönyv is, az is érdekelte őt. Ő is a Határ útig ment, ott eligazítottam (emlékezetből), hogy honnan indul a 66-os busz (remélem, anyám nem csuklott ^^'). Én átvettem a könyvet, benéztem az 576-ba, mert a menő eladó volt bent, egy kicsit beszélgettem vele, aztán mentem is vissza.

Nagyjából 11 óra lett, mire visszaértem. Az első bekezdésből ki lehetett következtetni, hogy új helyen volt a karaoke, a médiateremben. Kisebb volt a terem, de hogy nagyságrendekkel jobb a fent felsoroltak miatt, az tény. És ahogy sejtettem, hogy nem maradtam le semmiről, még nagyban ment a próba és a bemelegítés. Végül én voltam az első, aki fellépett: Elvandia Story: Lion no Tsubasa. Az utóbbi időkben nagyon belezúgtam ebbe a számba, és mivel tippem szerint jól el tudom énekelni, ezért tettem egy próbát vele. Most az egyszer jól tippeltem. :D De hogy mennyivel magabiztosabbnak érzem magam éneklés közben, azt azért ne hallgassam el. Kezdem megélni a lazaságomat, és egyértelműen az előadást is javítja. Az emberek nem nagyon jöttek feliratkozni, sokan nehezen találták meg a termet, ahogy én is. Azt kinéztem a MondoCon honlapján, hogy most nem jobbra, hanem balra kell menni a főbejárat után, ezért volt tippem, hogy az a bizonyos épület lesz, de miért volt elkerítve? Ezt nem értettem meg, végül egy lány segített, hogy a fogadóteremnél kell balra kimenni, és az az épület, ahonnan ő kijött. De ez még nem minden, mert a jobb oldali lépcsőn kellett felmenni az első emeletre, és ott a jobb oldalon levő ajtónál voltak. Vagy úgy... Mondjuk ott már táblák segítettek, de elképzelhető, hogy nélkülük nem lett volna ennyire egyértelmű. Mint ahogy nem is lett sokaknak az, ezért az első után a hetedikként énekeltem másodjára: Mobile Suit Gundam - 08th MS Team: Arashi no Naka de Kagayaite. Ez a lazaság, amiről az első dal kapcsán beszéltem, az abban is megmutatkozott, hogy kicsit jobban merek játszani a hangommal. Mint ahogy a második dalomban én személy szerint éreztem, nem tudom, hogy mennyire hallatszott kifele. Ugyanis gondolatban sokszor seggbe rúgtam magamat amiatt, mert amit itthon tök lazán éneklek a hangommal játszva, azt a karaokén ilyen nyögvenyelősen rettegve, majd valami lesz elven énekelgetem. Így nem megy. De amit ebben a dalban csináltam, erre már lehet alapozni, és nagyon jó érzés utólag visszaírni. Most a tavaszi MondoConon utolsó helyezett voltam, de leszek én még az első felében, ezt megígérem nektek! Leszek én még második fordulós (vagy harmadik? Mindegy is, az a lényeg, hogy a legjobb hatban benne leszek ^^') a többfordulós énekversenyben.

Az első két dal Yonekura Chihiro szerzemény, ha már ennyire hallgatom őt, akkor miért is ne. Most elég sok albumát hallgattam újra, most is bennem van az az érzés, ami miatt annak idején letettem róla, de most valahogy jobban meghallom a jó dalait is, ami miatt viszont érdemes kitartani mellette. Az AMV vetítés technikai okok miatt késett, két kategória volt. A helyezettes AMV-ket mutatták meg, alig volt 1-2, ami kiemelkedett az átlagból. Az átlag pedig sajnos nem fent volt. Egy konkrét kategória volt, a táncos, és volt egy összesített 15-ös lista. Leeával és Dakival elemezgettük őket, nekem összességében az volt a véleményem róluk, hogy nekem az első AMV-s próbálkozásom lenne ilyen, ha komolyan foglalkoznék a témával. Mint kiderült, egyáltalán nem jártam messze az igazságtól, ugyanis sok volt az új jelentkező. Ami egyrészről nagyon jó, mert tényleg, próbálják ki minél többen, akik lelkesedést éreznek magukban, és fejlődjenek, másrészről meg rossz, mert egyrészt nem volt színvonalas. Olyan részletszegény volt sok munka, amit még én is észrevettem, pedig csak mint érdeklődő nézek AMV-ket. Például a Lipsync sok esetben rossz volt. A másik ami miatt problematikus a sok újonc, hogy közülük kerülnek ki a helyezettek, és így nem járják meg a szamárlétrát, rosszabb esetben azt hiszik, hogy de jót csináltam, nem kell fejlődnöm.

Ezután folytatódott a karaoke. Ha jól emlékszem, ezt a blokkot is én vezettem fel, méghozzá a Slayers: Get along ~SelfTag Version~ dallal. Ez is elég jó volt, de mintha csúszott volna az effektezés, pedig emlékszem, hogy pontosan csináltam. Majd jelzem Tukinak. Pontosabban már így jeleztem neki, de majd megírom neki külön is. Egyébként sokat beszélgettem Dakival (Lam'O elfoglaltságra hivatkozva maradt távol), amire régen volt példa, örültem is neki. Aztán én még egyet énekeltem, amit eddig soha: Love Hina: Kimi Sae Ireba. Az ending. Kérdezte is Amina a közönségtől, hogy ki emlékszik erre az animére? Én meg a mikrofonba válaszoltam, hogy bennem csak annyi maradt meg, hogy azt a szerencsétlen srácot állandóan kidobták a csajok. Nevetett is az egész terem. Nagyon szép ballada, szintén első Hayashibara Megumi dalok között volt nekem. Az erőteljes gitárszóló nagy fájdalomra utal, emiatt hallgattam nagyon sokat, valahogy tudtam azonosulni a dal érzésvilágával. Aztán jött a Jpop, Jrock vetítés, vagyis Case be, mi ki. Itt volt egy szép bakim. Mivel a PV vetítés mindig elhúzódott, egy óránál tovább tartott, ezért felmerült bennem a kérdés, amit Leeának tettem fel, eredetileg így akartam: Szerinted egy óra múlva vége lesz? De végül ezt kérdeztem: Szerinted egy hónap múlva vége lesz? Aranyköpés, belső félelmek ily módon történő kimondása. XD Nevettünk is rajta Leeával, Dakival és Kedvesjudittal. A Judittal is sokat beszélgettem, E-mail címet is cseréltünk. Megnéztük a vásárt, elkértük a szervezésért járó mangákat, én a Nana 7-et választottam ki. Aztán Dakival felmentünk a szervezőibe, engem egy kis ásványvíz megmentett. Ja igen, egyébként emlékeztem is arra, hogy a Dani tanult németül, említettem is neki, hogy járok intenzív tanfolyamra. Az csak ma derült ki számomra, hogy ő szinte felsőfokú szinten tud németül. Meg is kérdeztem tőle, hogy tanulta meg az igék vonzatait, és az eseteit. Gyakorlatilag ugyanazt mondta vissza, amiben én hiszek. Az az empátia, amiről írtam korábban, ő a németek agyával gondolkodott, megértette, és elfogadta, hogy a például a helfen igének miért pont bei + dativ a vonzata, ő így tanulta meg. A bei a -nál, -nél (MondoCon közben se feledkezzünk meg a német nyelvről, nem igaz? ;) ) és részes esetben áll, ezt például úgy lehet dekódolni, hogy például a matematika megértésénél segítettem, és részese voltam mind a cselekedetben, mind a matematika megértésében. A szervezőiből mi Dakival a konzolok felé vettük az irányt, és játszottunk a Mario Kart 64-gyel, de még mekkorákat. Nem is maradt már hangom. Volt egy srác, aki a játékostársát porig alázta. Amikor ő megunta, akkor beszálltunk a Danival, mi meg a srácot aláztuk porig. Közben megjött a Gábor is, de rég láttam őt, egy ősnintendós. Kicsit beszélgettünk, majd amikor a srác lelépett, hívni akartam játszani, de már nem volt sehol. Mindegy, eljátszogattunk a Dakival, majd mentünk is vissza a karaokéhoz. Majd beszéltük is, hogy a srácnak nem-e volt túl rossz, hogy még a pályaválasztásnál is az volt, hogy mindig kérdeztem valakit, hogy melyik pálya legyen, de szegényt mindig kihagytam. ^^' Már nem sok maradt hátra a Jpop, Jrock vetítésből, a sikongatásból is kivettük a részünket, hogy ne legyen olyan könnyű az életünk. Aztán jött az utolsó karaokés blokk, ezt már nem én nyitottam, de énekeltem itt is. Eredetileg egy Okui Masami számot akartam, de felhangzott a Sámán Király magyar zenéje, amitől kiújul a nemtudommicsodám, képzeljetek ti ide valamit. Úgy voltam vele, hogy ellenpontként kijavítom az eredetileg tervezett dalt Shaman King: brave heart dalára. Ami még fejlődés az énekemben (cseppenként adagolom a javulást kiváltó okokat. ;) ), hogy most már nem azt csinálom, hogy ha valahol elvétem a szöveget, akkor vagy 2 sor elmegy, amíg nagy nehezen visszatalálok, hanem azonnal folytatom tovább, és most már 2 szó után tudom folytatni. Csak a hangom nem volt már annyira jó, mert játékban is kicsit oldott voltam, aztán kivett belőlem egy pár decibelt.

Az ének után mentem is, búcsú mindenkitől, szedtem össze a TV-t és az N64-et, és máris irány a metró. Már nem maradt kaja, ezért a Keletinél vettem egy hamburgert (nem merem kiírni, de itt is bakiztam most, és hangburgernek írtam eredetileg, mire észrevettem) meg egy 0,5 l-es Nestea-t. És szinte rohanás a vonathoz, ami 5 perc múlva indult is.

Jó nap volt a mai, én nagyon jól éreztem magam, szerintem a többiek is. És a végére még egy slusszpoén: Épp énekelt valaki, amikor egy lány fel akart irakozni, Leea írta őt fel. Bemutatkozik: Eni vagyok. Leea: Én meg süket. XD (Ugyanis Heninek írta) Én behaltam. Köszönöm szépen a figyelmet, majdnem 2000 szó, négy hét múlva MAT-os conon találkozunk!

2013. március 30., szombat

Megumi Hayashibara

Ahogy  telnek, múlnak az évek, úgy jönnek az újabb seiyuu-k, akik régiek helyére kerülnek. Vannak néhányan közülük, akik nagyon tehetségesek, sokféle anime karakter hangját tudják hitelesen kölcsönözni, tudásukkal könnyen felérnek elődjeik helyére, de abban szinte biztos vagyok, hogy senki nem lesz olyan nagy hatással az anime-iparra, mint Megumi Hayashibara. Ott jegyzik japán leghíresebb seiyuu-i között, akit világszerte is egyre többen ismernek, hangja szinte mindenkiben kellemes érzést kelt. De ki ő, és mitől ennyire ismert, és közkedvelt? Erre próbálok most választ adni.

Ahogy kezdődött

Megumi Hayashibara (林原めぐみ; Hayashibara Megumi) 1967. március 30-án született Tokióban. Már egészen kicsi korában megszerette az animéket, akkoriban azt hitte, hogy bármikor találkozhat velük. 12 éves korában kellett szembesülnie azzal, hogy az anime karakterek nem léteznek a valóságban. Ez rosszul érintette Megumit, de ekkor határozta el, hogy ha fizikai mivoltukban nem is találkozhat velük, akkor a hangját fogja adni nekik, ezzel is kvázi "találkozik" velük. 18 évesen érettségi után szeretett volna seiyuu-iskolába kerülni, ám a szülei nem támogatták ebben, ugyanis szerintük nem kifizetődő szakma, így Megumi-san nővér-képző tanfolyamot végzett el, amit szintén szívesen csinált, hiszen szeretett emberekkel foglalkozni. A dolgok aztán úgy alakultak, hogy beadta a jelenktezését az egyik nővérképző iskolába, ám az ottani portás nagyon bunkó módon beszélt vele, és ettől Megumi nagyon dühös lett. Indulatát azzal csillapította, hogy vett egy mangát, melyben az Arts Vision felvételt hirdetett a seiyuu-iskolájába, és jelentkezett rá. Ehhez egy hangfelvételt kellett elküldenie. Hayashibara-san dühe nem csillapodott, és a magnóba, csak ezt kiabálta bele: "TE HÜLYE PORTÁS!". Elküldte a jelentkezést, kis idő múlva döbbenten olvasta a válaszlevelet, hogy felvették.

Rögös úton

Megumi elvégezte mind a seiyuu-iskolát, mind a növérképző tanfolyamot is. Már ezekben az időkben is rengeteget dolgozott, hiszen az iskola mellett már 19 évesen (1986) megkapta első szinkronszerepét. Ezek még kisebb mellékszerepek voltak. A legenda szerint szinkronképző iskolát igencsak problémásan végezte el, ugyanis elfelejtette a záróvizsgát, és semmit nem tanult. Egy szabadon választott szerepet kell elrögtönoznie, amikor Megumi került sorra, akkor csak lefeküdt a földre, és nem szólt semmit. Kis idő után már kezdte magát kínosan érezni magát a vizsgabizottság, amikor Hayashibara-san megszólal, hogy halott vagyok. Ezzel meg is kapta az oklevelet. Ez a történet egy róla szóló mangában jelent meg, és amikor egy 1996-os interjúban rákérdeztek, Megumi csak nevetett az egészen.

A kezdetek

Az első főszerepét 1989-ben kapta meg a Ranma 1/2-ban, ő volt a női Ranma. A munka megfeszített tempóban folyt, mindennap 3-4 órát dolgoztak, és az összes rész (161) leszinkronizálásával 3 hét alatt készen kellett lenni. Bár az eredeti szakmáját soha nem gyakorolta, több esetben is kifejezetten jól jött a nővéri végzettsége. Az egyik Ranma közönségtalálkozón az egyik rajongó rosszul lett. Mentőt hívtak hozzá, de mivel a helyszín egy isten háta mögötti épület volt, a mentők nehezen értek ki, addig Megumi látta el. Seiyuu-nk készségesen dolgozott, így egyre több szerepet kapott, mely által egyre ismertebb lett.

Megumi Hayashibara, mint énekesnő

Megumi már az első időktől bizonyította szinkronszínésznői rátermettségét, ám azzal nem számolt, hogy ez azzal is jár, hogy énekelnie kell. Soha nem járt énekórára, és nem is tervezett énekesnői karriert. Ennek ellenére felkérték, hogy a Gundam aktuális szériájának énekeljen fel egy dalt, melynek címe: Yoake no Shooting Star. 1988-at írunk, és a felvételek nagyon nehezen mentek, ugyanis bár az alapok tényleg megvoltak, de nulla hangképséggel, és a kottaolvasás képességének hiányával nagyon nehéz munka volt, pláne, hogy a dalban nagy hangterjedelek vannak. Rengeteg sok gyakorlás után végül sikerült felénekelni a dalt, és Hayashibara-san is ráérzett az éneklés ízére. A legelső kislemeze az Alfréd a kacsa rajzfilmsorozat japán openingje, és endingje. Kislemezen 1989-ben jelent meg Yakusoku Dayo címmel. Az első komolyabbnak mondható bemutatkozása az 1990-es PULSE mini-album, melyre négy dalt vettek fel. A kiadvány a Futureland kiadó jóvoltából jelent meg a FUTURELAND SPARKLING SERIES keretén belül. Ám a komolyabb ismertség még várat magára, ugyanis Megumi énekesnőként szabadúszó volt, az ekkor megjelent néhány kislemez nem ugyanannál kiadónál jelent meg, így nem foglalkoztak vele komolyabban. De az első komolyabb szerződés nem váratott sokáig, ugyanis az egyik Ranma koncerten jelen volt a King Records igazgatója, aki szerződést ajánlott Meguminak. Nem habozott elfogadni, a munka gőzerővel folyt, és az első albuma a Half and, Half igen hamar, 1991-ben jelent meg. Az album mai szemmel felemásnak mondható, ugyanis bár Megumi elsajátította az alap hangképzettséget, de érezhető, hogy nem mertek ekkor még komolyabb dalokat rábízni. Ezért a szerzemények olyanok, mintha gyerekeknek írták volna. Az összhatás mégis kellemes, bármikor jó visszahallgatni a dalokat, egy-kettő közülük igencsak jóra sikeredett (személyes kedvenceim az "Ame no Hi no Shakespeare -TO FLY AWAY-" és az "EL WAKT"). Nem várt siker övezte az albumot, ugyanis 20 ezer példányt adtak el belőle (ahhoz képest, hogy kevesebb példányszámban tervezték értékesíteni), így a folytatás nem volt kérdés.

A felfelé ívelő út

Ezekben az időkben kevesebb önálló kislemeze jelent meg, inkább a többi seiyuu-val közös kislemezeken volt a hangsúly, valamint a dorama CD-ken. Ezek a kiadványok legtöbbször nem szoktak felkerülni az Oricon chart-ra, de ezek mind feltűntek a japán lemezeladási listán, és nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy Megumi minél ismertebb legyen, és rajongótábora folyamatosan bővült. Ezek bizonyos animékből készült hangjátékok, melyekben Megumi is részt vett, valamint néhány dal általa hangzik fel. Bár kislemezei szerényesen jelentek meg az énekesnőnek, önálló albumokból nem volt hiány. Az első korong megjelenésére bár elvileg elegendő dal lett volna, mégis 12 vadonatúj szerzemény került fel rá, valószínűsíthetőleg azért, mert egy dal sem a King Records jóvoltából jelent meg. Viszont a második stúdióalbumona, a WHATEVER már egy válogatásalbum, melyre 14 korábban már felénekelt önálló anime dalok kerültek fel, valamint az első albumon is szereplő Niji Iro no Sneaker dal. Ez azért került fel még egyszer, mert az album 14. dala a Tokyo Boogie Night az azonos című rádióműsorának a dala, mely 1992-ben indult útjára. A másik dal pedig a Heartful Station című rádióműsor dala, mely egy évvel a másik előtt indult el. Érdekesség, hogy a mind a két műsor a mai napig él. Ennek köszönhető, hogy az aktuális stúdióalbumai mind nagyobb és nagyobb példányszámban keltek el, az önálló kislemezei ekkoriban olyan 10 ezres eladások körül stagnáltak. A harmadik albuma, a Perfume ismét saját dalokat tartalmaz (kivéve a Watashi ni Happy Birthday). Ez az album megint érdekesre sikeredett, jóllehet több komolyabb dal hallható rajta, viszont a dalok nagyrésze miatt valószínűleg a lemezboltok gyerekrészlegein lehetne megtalálni. A '90-es évek első felében olyan animéket tett népszerűvé a szinkronhangjával, mint például az All Purpose Cultural Cat Girl Nuku Nuku (Bannou Bunka Nekomusume), 3×3 Eyes, Sailor Moon, Blue Seed, Bakuretsu Hunters.

Csúcson

Ahogy egyre ismertebb lett, úgy dolgozott egyre több ma is ismert előadókkal, mint például Yoko Takahashi, akit a Neon Genesis Evangelion által ismerhetünk, ő több régi Megumi dal alatt vokálozott. Több zenét is írt neki Ritsuko Okazaki, többek között Mahou no Princess Minky Momo anime dalokat köszönhetjük neki. Ők ketten méltán öregbítették Hayashibara-san hírnevét, de kétségtelen, hogy a legnagyobb hatással Masami Okui volt rá. Az ötödik albumon, a SpHERE-en kellemes hangú háttérvokálja emeli az adott dal minőségét, és közös munkásságuk alatt olyan jó barátság alakult ki kettejük között, hogy 1995-ben közösen énekelték el a Slayers anime opening, és ending dalát. Valószínűleg az anime nagy hírneve is hozzájárult, de ez a dal mindkettejük számára hatalmas kitörés volt, ugyanis A Get along kislemez óriási siker volt a maga 76.800-as összeladásával, ez hatalmas sikernek számít, annak idején ritka volt, hogy egy anime kislemezből ennyit adjanak el. Ugyanakkor korszakalkotó is volt eladások terén, ugyanis vélhetőleg ennek a kislemeznek hatására nagyon megnőtt az animés zenei kiadványok iránti kereslet. A sikerre jó előjel volt a kislemez előtt 2 hónappal megjelent Megumi: Enfleurage albuma, mely már 6. helyet érte el az Oricon charton, és majdnem elérte a 100 ezres összeladást. A még ebben az évben megjelent másik két Slayers kislemez, a MIDNIGHT BLUE (Mozifilm dala), és a Going History (CD dorama: Slayers EXTRA opening) kislemezek is szépen teljesítettek, de külön kiemelendő még a Bakuretsu Hunters anime WHAT'S UP GUYS? dalból készült kislemez, mely több, mint 80 ezres összeladást tudhat magáénak, és ott jegyzik a legismertebb anime dalok között. Ebben az animében Megumi Tira Misu hangját adja. Hogy grafikailag hasonlít a Slayers-re nem csoda, hiszen ugyanaz a stúdió készítette, és humorban itt sem adnak alább.

Az 1996-os év még ennél is nagyobb sikert hozott a japán seiyuu-énekesnő életében. Ismét együtt dolgozott Masami Okui-val a Give a reason (Slayers NEXT OP) kislemezen, melyből 232.850 példányt adtak el, és a 9. helyet érte el a kislemez eladási listán. A kislemezek eladásának Top 10-es listáját a japán TV is közvetíti, és Megumi saját bevallása szerint nagyon meglepődött, amikor viszontlátta magát a TV-ben. Nem számított ekkora sikerre. Ezután egyáltalán nem lesz ritka tőle a 100 ezer feletti összeladás. És akkor nem is beszéltünk arról, hogy a sorozat folytatása hatalmas siker, a mai napig sokak számára a legkedveltebb Slayers sorozat. Egy új ismert anime köthető ebben az évben a nevéhez, a Saber Marionette, melyben Lime-nak kölcsönözte a hangját. Ez az anime a nőket marionette bábuknak mutatja, akiknek nincsenek érzéseik, ám van három kivétel, az egyik Lime, aki őszintén szereti azt a fiút, akihez került. Mindazonáltal, hogy az animének komoly mondanivalója van a nők egyenjogúságáról, tele van humorral, hasonlóan vicces tálalásban a homoszexualitás is teret kap. Az anime openingjéből és endingjéből készült kislemezből, a Successful Mission-ből 139.120 példányt adtak el, és a 7. helyet érte el az eladási listán, ezek után az is gyakori lesz, hogy a Top 10-be kerül a kislemez. Sőt, olyannyira, hogy az év végén megjelent 7. stúdióalbum, a bertemu egészen a 3. helyig jutott el, ezzel Megumi Hayashibara az első olyan seiyuu, aki az albumával képes volt a képzeletbeli dobogóra felállni. Ezek után jogos lehet a kérdés, hogy merre tovább? Van-e ennél feljebb? Nem sokkal, de van.

1997-ben a Slayers 3. sorozatából, a TRY-ból készült kislemez, a don't be discouraged a 4. helyet csípte el, és a maga 211.340-es összeladásával az énekesnő legsikeresebb szóló kislemeze lett. Ebben az évben indult a Pokémon anime sorozat, melyben Megumi szintén jelentős szerepet kapott, hiszen Musashi (nálunk Jessie) hangját adta, valamint több Pokémon is általa szólal meg. A 8. stúdióalbuma az Iravati ugyan "csak" az 5. helyet érte el, de a 277.060-as összeladásának köszönhetően az énekesnő legsikeresebb albuma született meg.

Házasság, és ritkuló szerepek

Megumi karrierje 1998-ban fordulóponthoz érkezett. Azt már a '90-es évek elején leszögezte, hogy nagyon örül, hogy azt csinálhatja, amit szeret, de számára nagyon fontos a magánélet, úgyhogy csak addig lesz aktív, amíg meg nem házasodik, és családot nem alapít. A házasság ebben az évben esett meg, méghozzá a 31. születésnapján. Férje kilétét nem akarja felfedni, csak annyit árult el róla, hogy szakmabeli, ám a wikipedia tanúsága szerint Amiya Masaharu az, akivel összekötötte az életét. Ebben az évben annyira még nem érződött, hogy bármi változás is lenne, öt új kislemez, új animeként jegyezhetjük például a Lost Universe-t, Cowboy Bebop-ot, és a Cyberteam in Akihabara-t (Akihabara Dennou Gumi), a Saber Marionette második szériája a J to X valamint a negyedik Slayers mozifilm, a GORGEOUS.
1999 volt az első olyan év, amikor Megumi ritkábban szerepelt, viszont érdekesség, hogy ebben az évben egy Tokusatsu (Super Sentai) sorozatnak énekelt opening dalt: Sennen Oukokusan Jyubanii Nights széria question at me kislemezéből 72.570 példányt adtak el, mely az előző évek kiadványaitól ugyan elmarad, de mint Tokusatsu kislemez, hatalmas siker. Azok eladásai a mai napig csupán pár ezerre korlátozódik, mert ezeket a Super Sentai sorozatokat elsősorban gyerekeknek csinálják, és CD-ket ők ritkán vásárolnak. Csak két én után, idén jelent meg új albuma az énekesnőnek, Fuwari címmel, melyen már komolyabban lehet érzékelni változásokat. A dalok nyugodtabbak, nem annyira dominánsak, mint néhány évvel azelőtt.

Az ezredforduló éve a Love Hina miatt emlékezetes Meguminak. 2000-ben két válogatásalbum jelent meg, a VINTAGE S, és VINTAGE A. Az első a kislemezein szereplő legsikeresebb dalokat gyűjti egybe, a második pedig az albumok legkedveltebb nótáit, sőt egy új, eddig sehol nem hallott dalt is tartalmaz, a hesitation, mely a Saber Marionette J Again OVA ending dala. A fentebb említett Love Hina animében emlékezeteset alkotott, ahogy az opening dalával, a Sakura Saku-val is.

A következő év volt az utolsó nagy robbanása Megumi-nak a Shaman King animével, ahol Anna Kyoyama személyében egy olyan lánynak adta a hangját, aki hallgatag, de szigorú parancsnok, aki csak csendben dicsér, és ez igencsak eltér a többségében harsány szerepeitől, valamint az Over Soul, és a Northern lights kislemezek is közkedveltek lettek. Ha már egy album is dobogós lett, akkor ne legyünk adósok kislemez terén, az utóbbi single is bronzérmes lett, és csak kicsivel maradt el a 100 ezres összeladástól. 2002-ben két és fél év után jelentkezett új albummal, mely a "feel well" címet kapta. Az előző évben ugyanezzel a címmel jelent meg kislemez, mely a Slayers PREMIUM OVA dal lett. Lina Inverse visszatérése váratlan volt, hiszen három éve mindenki azt hitte, hogy a GORGEOUS mozifilmmel lezárult a Slayers-korszak.

Visszavonulás és visszatérés

2004-ben Megumi úgy döntött, hogy kicsit háttérbe vonul. Az utolsó nagyobb animés szerepe az Asagiri no Miko. Még ebben az évben megjelent egy stúdióalbuma, a center color, ez volt a visszavonulása előtti utolsó kiadványa. Ekkor született meg a kislánya, és teljes mértékig rá akart fókuszálni. De gyereke mellett időt szakított a két rádiós műsorára, és az egyik, a Heartful Station ezekben az időkben kapott új zenét, melynek címe Makenaide, Makenaide..., ez kislemezen is megjelent. Ezzel egy napon dobták piacra a CARNIVAL BABEL REVIVAL single-t is, mely valószínűsíthetőleg a Blue Seed anime közelgő 10. évfordulója (1994) alkalmából jelent meg, ugyanis az énekesnő az ekkori zeneszerzőjével, Takahashi Go-val feldolgozták az anime opening dalát a CARNIVAL BABEL-t. A több éves pihenőidő alatt a rádióadások mellett azon animékben is szinkronizált, melyeket még annak idején elvállalt, és még akkor is (sőt, még MA is) tartottak. Az egyik ilyen a Detective Conan, ahol Ai Habarának kölcsönözte a hangját. A lány mindenképp felüdülés Conannek, vele könnyebb elviselnie többi gyerek barátját. A másik anime, a Pokémon, ahol töretlen lendülettel szinkronizálta az ördögi Musashit (Jessie).

2006-ban hallhattunk újra Megumiról, amikor megjelentette a Meet again kislemezét. Bár eredetileg a Slayers-nek van címezve, az animéhez csupán annyi köze van, hogy a NEXT-nek ekkor volt a 10. évfordulója, és vele egy napon jelent meg a nagy Slayers DVD box. A single-ön új hangszerelést kapott a Get along és a Give a reason is, de csak a címadó dalnak került fel a karaoke verziója. A következő év elején zenész társára, Ritsuko Okazaki-ra emlékezett meg, "A Happy Life" kislemezzel, az az zeneszerző egyik korábbi dala. Ritsuko 2004-ben hunyt el. Valamint ugyanebben az évben jelentkezett Megumi a 12. stúdióalbumával, a "Plain"-nel, mely duplalemezes lett, a második lemezre felkerült a Tokyo Boogie Night 800. adása.

Ugyanis minden századik adás nem rádióműsor, hanem koncert, ennek felvétele került fel a CD-re. Erre korábban több módon is volt példa, 1994-ben a SpHERE album mellé az akkori 100. adás alkalmából egy fotókönyv jelent meg a koncertről, vagy 2002-ben a feel well album DVD-vel is megjelent, melyre az 500. adás került. Annak érdekessége, hogy elfelejtette a Tokyo Boogie Night dal szövegének refrénjét, aztán a végére elbohóckodta az egészet, aztán úgy tett, mint aki elszégyelli magát, lerohant a színpadról. Persze, mivel volt még folytatás, ezért visszatért. Valószínűleg azért cselekedett így, mert bár a rajongók vették a lapot (nem lehetett nem venni), ők mégis jó poénnak tartották, és már csak azért is megtapsolták, hogyan vágta ki magát a kényes helyzet, de Megumi nem érezte, hogy megérdemli a tapsot, hiszen hibázott.

Az album megjelenése után ismét egy kisebb csend, majd 2008-ban nagy meglepetésre új sorozattal tért vissza a Slayers. A REVOLUTION nagy siker volt, nemcsak azért, mert nosztalgia, és HD felbontás, hanem mert hozta a régi idők színvonalát. Nem utolsó sorban szívet melengető volt, ahogy a Lináék újra találkoznak, és végre befejezték annak rendje-módja szerint a történetet. Az opening, ending dalából készült kislemez, a Plenty of grit is siker volt a mai viszonyokhoz képest. Nyilván, mivel ekkor már nagyon visszaestek a CD eladások (Japánban is, bár nem akkora értékben, mint a világban), ezért nem számítottak százezres eladásokra, de a 25 ezres szám is szépnek mondható. A sorozat újraindulását beharangozta a Slayers MEGUMIX válogatásalbum, melyre az összes anime, OVA, mozifilm, egyéb dorama zenék felkerültek. Vannak olyan dalok, melyek sok év után csak most kerültek fel nagylemezre. Az anime egyébként a mai trendeknek megfelelően csak 13 részes volt, ezért jött a folytatás, az EVOLUTION-R 2009 elején, ez zárja le végleg a történetet. A Front breaking (opening dal kislemeze) már nem szerepelt olyan jól az eladási listákon, viszont a Neon Genesis Evangelion is visszatért. A Shuuketsu no Sono he az akkoriban megjelent Pachinko játék dala lett, és az új idők legsikeresebb kislemeze, ugyanis 43.588-as összeladásra nem volt példa az utóbbi időkben. A single-re felkerült a dal AYANAMI verziója, mely az utóbbi évek legnagyobb hatású dala, ennyi év után még ma is képes ugyanolyan élethűen átadni Rei Ayanami hallgatag, ártatlan érzésvilágát, mint akkoriban.

Megumi manapság

Még 2010-ben új stúdióalbummal jelentkezett, mely a CHOICE címet kapta, valamint vele egy napon jött ki az új Neon Genesis kislemez, a Shuuketsu no Sadame, melyben Megumi ismét új hangszínét mutatta, 20 év után még most is képes megújulni. Az album bár sikeres, és közkedvelt lett, de a régi idők eladásait már ez sem tudta visszahozni, sőt már az első albumoktól is kezd elmaradozni. De ettől függetlenül Megumi fáradhatatlan, és ha dolgozni kell, akkor nagyon ott van, így a mai dalokban is érezni a régi lendületet. 2011-ben váratlanul új válogatás-albummal jelentkezett a VINTAGE White-tal, melyre érdekes kontextusban kerültek fel régebbi és mai dalok. Több kizárólag albumon hallható dal is felkerült, így bár néhány nagysikerű sláger is helyet kapott de több népszerű dal lemaradt az albumról. Tavaly, 2012-ben egy kislemez a mérleg, de az különleges lett, ugyanis a Tsubasa dallal a Happy Life-hoz hasonlóan emléket állít egy kedves zenésztársának, Minako Hondának, aki 2005-ben hunyt el. Vele is több anime kapcsán volt közös munkája. Megumi karrierje ebből a szempontból fájdalmas, ugyanis több pályatársa halt meg korán valamilyen gyógyíthatatlan betegségben. Az énekesnő egy korábbi mini-albumának címadó dala lett az egyik 2010-ben készült animének, a Madrock Scramble-nak a címadó dala, ebben szinkronizált Megumi is, és a Tsubasa is Minako Honda egyik korábbi dala. A kislemez második dalában az Amazing Grace-ben hallható az eredeti énekesnő hangja is, hátborzongató az élmény! De nemcsak emiatt, hanem hallani a fájdalmat Megumi hangjában.

Konklúzió

Megumi tartja magát az ígéretéhez, miszerint, ha már családja van, akkor visszavesz a tempóból. Neki így a legjobb, hiszen így, amikor elvállal egy-egy szerepet, azt teljes erőből tudja csinálni, hiszen ha tud foglalkozni a magánéletével is, akkor feltöltődik azáltal. De az biztos, hogy rengeteget dolgozott a '90-es években, jobban megfigyelve az akkori képeit, már akkoriban megjelentek szemráncok az arcán, ami 30 éves kor körül egyáltalán nem normális. Most 46 éves, tévedés azt hinni, hogy az újabb albumain a photoshop-nak köszönheti fiatalos külsejét. Az ázsiai genetikának, és valószínűsíthetőleg az egészséges életmódnak is hálát adhat. Bár most nem tudunk új kiadványról, de az biztos, hogy legalább annyira várjuk, mint az eddigieket. Mindenképpen öröm hallani, hogy ennyire tudja hozni a régi formáját, és azt gondolom, hogy ezért nem nagy ár, hogy csak ritkán hallhatunk róla, hiszen amikor dolgozik, akkor nagyon!
Bár igaz, ami igaz, ennek az is ára, hogy ma már nem rá fókuszál a seiyuu-társadalom. Hiszen itt vannak az újak, akik teljesen új színt hoznak az iparba. Itt van például Nana Mizuki, Aya Hirano, Minori Chihara, Minami Kuribayashi, Mamoru Miyano, és még hosszasan lehetne sorolni az új tehetségeket. De az biztos, hogy amit Megumi Hayashibara letett az asztalra, az egy életmű, és beírta magát a halhatatlanok közé!