Nagyon ritkán járok moziba, mert úgy vagyok vele, hogy még egy jobb filmnél is megvárom a DVD, Blu-ray megjelenést. Hiszen azt csak egyszer kell megvenni, aztán bármikor újra megnézhetem. De mivel annyian mondják, hogy a Sonic, a sündisznó 2 sokkal jobb lett, mint a első, ezért úgy döntöttem hogy egy kedvezményes napon megnézem. Ez pedig a hétfői nap Békéscsabán a Center Moziban, így tegnap néztem meg. És mi tagadás, tényleg sokkal jobb volt. Bár megvoltak benne a szokásos sablonok, mégis hangulatosabb volt, élvezetebb, és olyan idióta szóviccek voltak a filmben, hogy a fejemet fogtam tőlük. Hogy lehet ekkora hülyeségeket kitalálni? Mindenesetre a második film tényleg sokkal jobb volt, mint az első.
Nem is feltétlen csak azért nem járok moziba, mert nagyon drága már és csak egyszer nézhetem meg a filmet, hanem a "kéretlen" közönség miatt sem. Most is: Úgy van a terem, hogy a hátsó három sor előtt van egy kisebb szabad hely, ahol egész jól lehet ülni. Most is oda akartam jegyet venni, de egy szabad hely nem volt abban a sorban. Ezért végül úgy döntöttem, hogy jóval előrébb, a 3. sorba váltok jegyet, hogy ne zavarhasson senki. És valóban: Egy egész osztály váltott abba a sorba jegyet, úgyhogy nem volt rossz döntés. De a kéretlen közönséget és kommentárt így se úsztam meg, mivel időközben a 4. sorba egy kisgyerekes anya váltott két jegyet, úgyhogy búcsút inthettem a nyugodalmas filmnézésnek. És tényleg. A kislány végig kommentálta a filmet az anyjának. Egy idő után már igencsak nehéz volt a filmre koncentrálni.
Egyébként nemrég voltam utoljára moziba, és az már nyugodalmasabb volt. Még Pesten hívott bagszi, hogy nézzük meg együtt az új Legendás állatok filmet. Ezt a Sugár Moziban néztük meg szintén kedvezményes napon. Kíváncsi voltam rá, mert sok mindent lehetett hallani a filmről, és hát igen... Sajnos tényleg rettenetesen beárnyékolják a botrányok. Nem vagyok benne nagyon a filmek háttértörténetében (bár ki ne tudna Johnny Depp válási cirkuszáról?), de meg merem kockáztatni, hogy kevés filmet mérgezett meg ennyire a botrányai, mint a Legendás Állatok: Dumbledore titkai című filmet. Személyes megítélésem szerint azért tűnik rettenetesen összecsapottnak a film, mert a szereplőket időközben írták ki, illetve változtatták meg a történéseket, és volt, ahol teljesen zavaros volt az egész. Ami megmaradt bennem, és bagszi is észrevette, a táskák esete: Hogy van az, hogy fél tucat táskát kértek, végül hét készült el, de csak öten dehoppanáltak? Meg a végén, ahogy a kisállatka (nem jut eszembe a neve, de amit Grindelwald raboltatott el) megválasztja az új vezetőt, de kiderült, hogy nem ő az, hanem a másik... Arra is túl sok időt fecséreltek. Meg hát Dumbledore-nak sem voltak feltétlen "égbekiáltó" titkai, Pitoné ennél sokkal jobbak voltak az utolsó Harry Potter filmben. Kár érte, mert lehetett volna nagyon jó is, ráadásul úgy néz ki, hogy trilógiává redukálódik az 5 részesre tervezett film.
Bár az új Sonic film a szóvicceivel némileg ellensúlyozta a szinkronról egyre inkább kialakuló véleményemet, de nemrég komolyan elgondolkodtam azon, hogy tényleg feltétlen kell-e szinkronizálni a filmeket? Ezen akkor gondolkodtam el, amikor utánanéztem annak, hogy Hollandiában miért szinkronizálnak olyan kevés filmet. Erről konkrétan kiselőadást is tartottam az egyetemen, volt ugyanis ebben a félévben Prezentációs Technikák óra, ahol hollandul tanultunk és beszélgettünk a jó előadás rejtelmeiről. És mindenkinek egy Hollandiával kapcsolatos, egyébként szabadon választott témában kellett előadást tartania. Én arról értekeztem, hogy miért van az, hogy alig szinkronizálnak filmeket Hollandiában? És amikor készültem, találtam egy érdekes Európa térképet, mely szinkronizálás terén színezte a különböző országokat.
Ahogy a magyarázatban is olvasható, sárgával vannak színezve azok az országok, ahol a legtöbb filmet szinkronizálják, és feketével azok, ahol csak a gyerekeknek készült filmeket. Ugyan, nagy terület van sárgával jelölve, tehát több európai nyelven is nézhetünk filmeket, de elsősorban a skandináv, és balkán országok miatt figyelemre méltó a feketével jelölt országok is. És hát én ugye kifejezetten Hollandiára fókuszáltam, hogy ott miért feliratozzák döntő többségében a filmeket. A válasz egészen prózai: Nincs rá igény. Hollandiában olyan sokan beszélnek nagyon jól angolul, hogy őket egyáltalán nem zavarja, ha a filmeket nem az anyanyelvükön hallják, egyébként is értenek mindent. Nekik a felirat az inkább bónusz, illetve, hogy biztosak legyenek abban, hogy értenek mindent. Sok esetben még a címeket sem fordítják le hollandra, DVD, Blu-rayek borítóin ugyanúgy angolul van írva a cím. Meg is lepődtem, amikor tavaly voltam kint Hollandiában, és néztem, hogy vannak a DVD-k, Blu-rayek, na mondom magamban, megtanulom egy pár film holland címét, de mindegyik elolvasásához angol nyelvtudásra volt szükség. Egy eset van, amikor ez a megoldás inkább megmosolyogtató, ugyanis a Gyűrűk Ura könyv formában "In de ban van de ring" címmel megy Hollandiában, de a film már "The Lord of the Rings" és csak feliratozva van.
És azon gondolkodtam, hogy talán nem lenne akkora probléma, ha nálunk is csak feliratozva lennének a filmek. Egyrészt jobban tanulnánk a nyelvet (jobban rá lennénk kényszerülve a nyelvtanulásra), másrészt eredeti hanggal hallanánk a szöveget, hiszen a színész ugyanúgy játszik a hangjával, ahogy eljátsza a szerepet is. Bár a feliratnak vannak hátrányai is:
- Alkalomadtán meg kell vágni a szöveget.
Ha valaki túl sokat beszél, annak a szövegével két dolgot tehetnek. Vagy lerövidítik fordításban, amit mond, vagy ugyan kiírnak mindent, de hogy ne takarjon el túl helyet a szöveg, gyorsan vált, ezért nehéz elolvasni. Túl sok szöveg sem lehet a képernyőn, hiszen fontos részeket takarhat el a képernyőn. Ráadásul azt sokáig tart olvasni, így a filmből kieshetnek jelenetek. - Vannak, akiknek nehéz egyszerre olvasni is a szöveget, meg követni a történéseket.
És ez főleg az idősebbekre igaz. Hollandiában a 50 év felettiek 11%-ának okoz nehézséget egyszerre olvasni a szöveget, és közben nézni is a filmet.
De tényleg, egyre inkább hajlok arra, hogy külföldi filmeket, animációkat feliratozva nézzek, hogy fejlődjön a nyelvtudásom. Igaz, hogy most a hollandra összpontosítok, de idővel nagyon szeretnék egy magas szintű angol, német, japán nyelvtudást is. Egyébként nyilvánvalóan nem nevezhető forradalmi ötletnek, de az előadásom a feliratról és szinkronról meghozta a kedvemet ahhoz, hogy váltsak.
Ennek első lépéseként megnéztem a Sonic a sündisznó 1. filmjét német szinkronnal és felirattal.
Néhány hete vettem meg a filmet DVD-n és Blu-rayen. Meglepődtem, hogy mindkét kiadáson rajta van a német szinkron és felirat, elég ritka, hogy az eljusson hozzánk. De örültem neki, mert még ha ritkán is teszem, szeretek filmeket, animéket németül nézni. Szeretem a németek beszédstílusát, és tökre jó dolog érteni a feliratot. De ha a nyelvtant úgy meg tudnám tanulni, hogy össze tudjak hozni egy bonyolultabb mondatot is hibátlanul... Na akkor nagyon büszke lennék magamra. De egyelőre a német nyelvtan nekem olyan, mint egy 1000 darabos kirakó, ami csodaszámba menne, ha egyszer ki tudnám rakni, mert egy-egy darabkája mindig elkallódik. Nagyjából így van a fejemben a német nyelvtan. Hiába szeretem, még a B2-es nyelvtudás is álomszerű lenne, nemhogy még feljebb jutni. De most egyelőre a hollanddal foglalkozok, hiszen hamarosan megyek ki Hollandiába, és most az az elsődleges, hogy hollandokkal tudjak jól kommunikálni az anyanyelvükön.
Egyébként felértékelődött a film annak hatására, hogy a második film mennyivel jobb lett. Olyan, mintha kapott volna egy olyan kiegészítést a film, aminek hatására értelmet nyert az első film. Most kifejezetten jó volt nézni. Aztán, hogy hozzájárult ehhez a német szinkron, ugyan nem tudom, de az biztos, hogy most egy kicsit jobbnak tartom ezt a filmet. Megnézem hamarosan angolul is. Az érdekelne, hogy a második film angolul is tele van tűzdelve mindenféle idióta szóviccekkel, vagy csak a magyart tették ennyire viccesre? Leszámítva azt, hogy egyébként kiütést kapok Szabó Máté hangjától (Ő itt Sonic szinkronhangja, a Fullmetal Alchemist-ben gyűlöltem meg a hangját), kifejezetten jó a magyar szinkron. Úgyhogy lehet, hogy filmet magyar szinkronnal ezen túl már csak azért fogok nézni, hogy meghallgassam, hogy milyen. És ezentúl feliratosan nézek filmeket.