Tanulási lehetőség Vietnamban

Már tavaly szeptemberben meghirdették az egyetemen, ahova járok, a keleti nyelvek közül a vietnamit, amire már akkor jelentkeztem, csak akkor nem volt meg a megfelelő létszám, de most februárban elindították. Eddig csak japánra jártam, amit élvezek és imádok, de most felvettem mellé a vietnamit.

Három ázsiai ország - és nyelv - van, ami nagyon érdekel: Japán, Kína és a Vietnam. És életem egyik nagy álma valósulna meg, ha eljuthatnék ezekbe az országokba. Most lehetőség nyílt arra, hogy Vietnamba eljuthassak tanulmányi ösztöndíjjal. Az erre való jelentkezést pedig villámgyorsan le kellett adjam, ugyanis konkrétan ma van a jelentkezési határidő. Már októberben meghirdette a Tempus közalapítvány a jelentkezést, de mivel csak ezen a héten kezdődött a vietnami nyelvoktatás, ezért csak most szereztem róla tudomást. Nagyon fellelkesedtem, amikor a tanárnő említette (aki szintén vietnami), éreztem belül, hogy az adrenalin az egekbe szökik, minden gondolaton akörül forgott, hogy milyen lehetőségek tárulnak elém, ha eljutok Vietnamba. Ugyanakkor elérhetetlennek tűnt számomra, mert van néhány ismerősöm, barátom, aki eljutott valamelyik ázsiai országba, de ők mind olyanok voltak, hogy vagy tehetősebbek anyagilag, vagy állami ösztöndíjjal jutottak ki, vagy onan származnak és hazalátogattak. Úgy konkrétan semmi irigység nem volt bennem, de egy kicsit leértékeltem magamat hozzájuk képest, hogy nekik megadatik, de nekem nem. Ez egy kicsit visszavett az önbizalmamból, de aztán csak összeszedtem magam, és ahogy eljutott az agyamig, hogy ingyen van lehetőségem eljutni oda, azonnal elkezdtem intézkedni.

Minden csütörtökre, péntekre és szombatra összpontosult. Csütörtökön kezdtem el megírni az önéletrajzot és a motivációs levelet magyarul, majd elmentem az egyetemre, mert kellett egy-egy példány az iskolalátogatási igazolásból és az előző féléves leckekönyvből, melyen szerepel a korrigált kreditindex is. Ezek magyarul és angolul kellettek. Eléggé rosszallással néztem a 3. féléves eredményemet, azt ugyanis a "tragikus" jelzővel lehetne illetni. Pont csütörtökön volt vietnami nyelvórám, meg is kérdeztem a tanárnőt, hogy a tanulmányi eredmények mennyire számítanak bele. Azt mondta, nem nagyon fogják nézni, mert vietnami nyelvet és kultúrát fogok tanulni, ezért a gazdasági jellegű tárgyak eredményei nem igazán fognak beleszámítani. Ez megnyugtatott, legyen igaza. Pénteken írtam meg az önéletrajzot és a motivációs levelet angolul, valamint egy dokumentum beszerzése okozott komolyabb nehézséget, az ajánlólevélé. A tanárnő említette az egyik lányt, aki az ELTE-re jár (ő is alapvetően ott tanít, csak jön a BGE-re nyelvet tanítani), aki szintén menne Vietnamba, mondta, hogy írjak neki, hogy küldje el azt az ajánlólevelet, amit ő kapott. Meg is jött, de nem a tanárnő neve van rajta, hanem egy másik oktatóé. És mivel digitálisan jött át a levél, ezért nincs rajta aláírás, hát az pedig kell. Felhívtam az ELTE-t, kiderült, hogy az a tanárnő, aki írta az ajánlólevelet, nincs ma bent. Na most, akkor mi legyen. Vagy 56 helyre telefonáltam, írtam E-mailt, a tanárnőnek, aki az ajánlólevelet írta, a lánynak, aki megküldte azt, vietnami tanárnőnek, hogy akkor most mi legyen, meg a Tempus Közalapítványnak, annak, aki a vietnami ösztöndíjas képzést intézi. Valahonnan csak jön válasz. Végül a vietnami tanárnő írt, hogy menjek be az egyetemre, mert 14 órától ott fog órát tartani. Ahogy tudtam, elindultam, szerencsére már ott találtam az egyetemen. Bementünk a titkárságra, a kész ajánlólevélen átírtuk a nevet, kinyomtattuk mind a magyar, mind a vietnami nyelvű ajánlólevelet. Aláírta, és lepecsételte. Ezzel sikerült megoldani ezt. Aztán beadtam online a jelentkezésemet, de még egy papírt ki kellett tölteni. Ennek az volt a furcsasága, hogy számítógépen kellett kitölteni, de alá kellett írni, ezért ki kellett nyomtatni, majd aláírás után ezt is bescannelni. Ekkor volt meg minden dokumentum, ekkor adhattam be E-mailben is a jelentkezésemet, minden papírt csatolva mellé. Nemcsak a fentebb említetteket csatoltam az E-mailhez, hanem az érettségi bizonyítványt, a szakképzettséget igazoló bizonyítványokat, a tanúsítványokat, valamint a nyelvvizsga bizonyítványokat is. Angol B2 komplex, Német B2 szóbeli.

Nem igazán tapasztaltam amúgy azokat a bizonyos nehézségeket a bürokráciával kapcsolatosan, amikről beszélnek általánosságban. Annyi volt, hogy péntek délelőtt a hajamat téptem gondolatban, hogy miért kell ennyi papír, miért csak most tudok erről, miért nem adnak lehetőséget a hiánypótlásra (mert hogy nem adnak. Ha hiányos vagy hibás a jelentkezés, elutasítják azt), miért nincs bent az, aki írta az ajánlólevelet. Egyébként mindenki rendkívül készséges és segítőkész volt. Az ELTE-nél is segítettek, a vietnami tanárnő is mindent megtett, végül a Tempus Közalapítványtól is jött válasz, hogy bárki aláírhatja a tanszéken. Ez jelentősen megkönnyítette a helyzetet. Ha már ennyi papírt kérnek, legalább mindenben segítenek, ami probléma volt. Végül tegnap délután tudtam véglegesíteni a jelentkezésemet.

Január végén volt a Kínai tavaszünnep (Kínai újévi fesztivál) a Millenárisban, ami ugyan nem volt tökéletes (voltak csúszások, néhány előadás problémás volt), de ami jó volt, az annyira lenyűgözött, hogy néhány előadásnál majdnem meghatódtam, annyira tetszett. Ekkor döntöttem el magamban végleg, hogy az ázsiai kultúrával szeretnék hivatásszerűen foglalkozni. Sokáig fogalmazódott bennem, hogy mivel szeretnék hivatásszerűen foglalkozni: Kereskedelem, banki szektor, informatika. De ezek mind olyan "kompromisszum-jellegű" hivatások lettek volna az életemben. Csináltam volna, valószínűleg nem lettem volna frusztrált mellettük, de nem ezek azok, amiket szívvel-lélekkel csináltam volna. Régóta érdekel az ázsiai kultúra, de sokáig csak Japánra orientálódtam. 2014-ben kezdtem el Kung Fu edzésekre járni Angliában, és ott láttam néhány kínai kultúrális eseményt (például Őszközép ünnep), amik már akkor is megtetszettek, de mivel hazajöttem Magyarországra, nem igazán gondoltam, hogy ezeket itt is megünnepelhetik. Meg hát sokáig Békéscsabán laktam. Az meg minden, csak nem a lehetőségek városa. Csak akkor volt lehetőségem komolyabban találkozni Magyarországon ázsiai kultúrával, amikor visszaköltöztem Pestre. És úgy érzem, hogy hazataláltam. Még Dél-Korea szokta azokat érdekelni, akik az ázsiai kultúra iránt érdeklődnek. De engem nem. Bőven elég ez a három ország, ráadásul a koreai hangul karakterek bántják a szememet. Nagyon csúnyának tartom őket. Addig egyébként érdekelt a koreai történelem, amíg mentek a koreai történelmi doramák a köztévében. Ezek annyira megtetszettek, hogy akkoriban rengeteget olvastam a koreai történelemről. Mint egy gyerek, szentül meg voltam győződve arról, hogy minden, amit ezekben a sorozatokban látok, azok egy az egyben megtörténtek a maguk idejében. Aztán, amikor szembesültem azzal, hogy a történetek javarésze fikció, az olyan szintű csalódás volt számomra, mint amikor 8-9 évesen felértem ésszel, hogy a rajzfilmkarakterek nem léteznek. Ezzel együtt abba is maradt a koreai kultúra iránti érdeklődésem.

A vietnami tanárnő mondta, hogy mivel a vietnami nyelv és kultúra lesz a tanulmányunk tárgya, ezért várhatóan sokat fogunk az országban utazni. Ha lehet, ez még jobban felvillanyozott. Alapvetően Hanoiban leszünk, a Hanoi egyetemen fogok tanulni, és biztos vagyok abban, hogy a fővárosban is sok látnivaló van, de nagyon érdekel például Hue is, mely a történelmi Vietnami fővárosa volt. Ott van a királyi palota, meg rengeteg szentély és látnivaló. Emellett az egykori Dél-Vietnam fővárosa, Ho Chi Mihn Város is érdekel. Ez a legfejlettebb, egyben a legnépesebb város. agglomerációval együtt kb. 12 millió lakosa van. Illetve az egyik vietnami ismerősöm Da Nang-ot ajánlotta még, elmondása szerint gyönyörű város. Kikötőváros, azt láttam képeken, hogy nagyon szép tengerpartja van, és ez számomra imponáló, mert szeretem a vízközelséget. Az éghajlat nekem nem lesz probléma, mert nagyon jól bírom a meleget, a nyár a kedvenc évszakom. Vietnamban meg a téli hónapokban sem megy 20°C alá a hőmérséklet. Legalábbis Hanoiban, mert délre már nem jutnak el a hűvösebb légtömegek, Ho Chi Mihn városban az év minden hónapjánan 30°C körüli átlaghőmérséklet van, és az éjszakák is nagyon melegek.

Ami még meglepett, hogy a tanárnő elmondása szerint teljesen mások a vietnamiak, mint amilyennek elképzeltem őket. Ismerek itt Pesten néhányat, de azt gondoltam magamban róluk, hogy mivel a történelmük során soha nem volt igazán kiemelkedő állam (akár csak annyira is, mint Csoszon (Korea), nem kell feltétlen Kínára, Japánra gondolni), emellett vélhetően a háború is komoly csapást mért az országra, és jóval szegényebb ország, mint Kína, ezért azt gondoltam magamban, hogy a vietnamiak mindennél jobban tisztelik a hagyományokat, emellett mivel az emberek csak egymásra számíthathatnak, ezért nagyobb az összetartás, főleg a családtagok között. Ami egyrészről nagyon jó, de volt egy olyan gondolatom is, hogy ez komoly kötöttségeket ró a gyerekekre, miszerint folytatni kell a családi hagyományt, hivatást, nemigen szokás ettől letérni, kvázi "egyéniségnek" lenni. Mert ez szokás Kínában, és azt gondoltam magamban, hogy ugyanez van Vietnamban is, csak még jobban. Ehhez képest a tanárnő mondta, hogy a vietnamiak nagyon szabad gondolkodásúak és nyitottak. Ez olyan szinten meglepett, mintha most februárban 35°C lenne itt Pesten. Mondta, hogy rendkívül érdeklődőek, nem csodálkozzunk, ha ismerkedés gyanánt kérdésekkel fognak bombázni minket. Én nagy örömmel állok rendelkezésükre. Megkérdeztem néhány vietnami ismerősömet, hogy mit tudnak erről, mindenki visszaigazolta azt, amit a tanárnő mondott. Mindig ilyen kellemes meglepetés érjen. Ezt azért tartottam fontosnak tudni, hogy tudjam, hogy viszonyuljak a vietnamiakhoz. Azt például tudom a japánokról, hogy vannak dolgok, amikről nem illik náluk beszélni, mert az sértő nekik. Ugyanígy a kínaiak esetében is, de a vietnamiaknál ha lehet szabadon, bármiről beszélni (persze a megfelelő tisztelettel), az nagyon meg fogja könnyíteni a beilleszkedést, barátkozást és hogy jól érezzem magam ott. Azt is mondta a tanárnő, hogy ott már csak névlegesen van kommunizmus (arról egyébként olvastam, hogy Vietnam az első kommunista ország, amely engedélyezte 1986-ban, hogy a földek magántulajdonban legyenek). Egypártrendszer van, de más az ázsiai kommunizmus, mint az európai volt. Amíg nem olyan, mint az észak-koreai, addig baj nincs. Azt is mondta, hogy a vietnamiak nagyon szeretnek ünnepelni. Sok az utcai ünnepség, és akkor nagyon jól érzik magukat. Egyik kellemes meglepetést követi a másik.

A vietnamit meg mindenképp meg fogjuk tanulni, mert angolul relatíve kevesen beszélnek. Szinte csak az egyetemisták, de ha például bemegyünk boltba, jó eséllyel nem lesz szerencsénk az angol nyelvvel. A piacokra, utcai kifőzdékre kíváncsi leszek, illetve mondták még, hogy a sikátorok nagyon hangulatosak.

Egyébként Kínán belül leginkább Hongkong érdekel. Ugyanis minden, amit most megtudtam a vietnamiakról, hogy mennyire szabad gondolkodásúak, nyitottak, érdeklődők, azt én mind Hongkongról képzeltem el. Az ugyanis 1997-ig brit gyarmat volt, és amikor Angliában voltam, akkor találkoztam ott néhány hongkongi származású emberrel. Hihetetlenül kedvesek voltak, sokkal közvetlenebbek, mint a kínaiak. A kínaiak, ha kedvesek is, érzékeltem náluk egyfajta merevséget. Ehhez képest a hongkongiak sokkal közvetlenebbek voltak. Azt gondoltam magamban, hogy azért, mert brit gyarmat volt, ezért begyűrűzött hozzájuk a brit szabad gondolkodás, és ezt elegyítették az ázsiai hagyományokkal. Utanánéztem, a Hanoi-Hongkong távolság körülbelül 870 km, másfél óta repülővel. Ha lenne lehetőségem eljutni, két nagy ázsiai álomúticélom válna valóra. Ha összejön a vietnami ösztöndíjas utazás, külön blogot nyitok neki, és abba írom külön az élménybeszámolómat. Az esély megvan rá, ugyanis 10 fő mehet Vietnamba, és tudomásom szerint eddig hárman adták be a jelentkezésüket. Az biztos, hogy életem legizgalmasabb (és remélem legjobb) 10 hónapja lesz, ha összejön.

Őszközép ünnep

Nagyon utánanéztem, hogy ne szó szerint fordítsam le, de úgy tűnik, tényleg ez a magyar megfelelője a Mid-Autumn festival-nak. A kínaiak és a vietnamiak egy jelentős ünnepe, melyet minden holdév nyolcadik havának 15. napján ünneplik meg. Ezt mi is megtettük vasárnap.

Mielőtt még írnék róla, egy kép, aminek megörültem:

Ezt a végleges ittmaradásomnak köszönhetem. Miután nővéremék tudják, hogy számíthatnak rám, ezt egy tagságival megerősítették meg. Örültem neki, mert nagyon szeretem amit csinálnak, és ahogy csinálják, és azt érzem, hogy jó közéjük tartozni. Oroszlántáncra meg biztosan nem maholnap kezdek el gyakorolni, mert a fesztiválon az is volt, és láttam egy próbát. Akár elől vagyok, akár hátul mindkét félnek kemény fizikai erőt kell demonstrálnia.

Egész héten az ünnepségtr készültünk, többek között Holdsüteményeket (ez volt a másik, amin meglepődtem, hogy a Moon Cake is tükörfordításban van magyarul) készítettünk. A Holdsütemény nagyon érdekes, mert nem a hagyományos tészta az alapja, ezért nem is könnyű elkészíteni. Liszt, olaj és aranyszirup az alapösszetevők. Az aranyszirup nagyon hasonlít a mézhez, nem tudom, hogy ugyanaz-e, de ez nádcukorból készül. Huicong gyúrta össze a tésztát, szinte óramű pontossággal állította össze az alapanyagokat. Például a liszt csakis és kizárólag 600 gramm lehet és nem 599 de nem is 601. Meg egyszer hívott segíteni, hogy a lótuszmagokból szedjem ki a közepén található zöld valamit. Kicsit megrökönyödtem, hogy lótuszmag-ízű sütemény? Az mégis milyen? Szokatlan, ennyit elárulhatok. Meg volt még vörösbabpép töltelék is, ennek sem tudtam hova tenni az ízét. A tésztát is nagyon pontosan kellett szaggatni, ahogy tölteléket is pontosan annyit lehetett tenni, hogy mindegyik egyforma legyen. Erre a sütés miatt volt szükség, hogy minden egyes sütemény egyformán süljön meg. De esztétikus is volt, hogy mindegyik szinte ugyanúgy nézett ki. Igazából még szórakoztunk is vele, hogy a tészta csakis 30 gramm lehet. 29 gramm? Tegyél még hozzá. 31 gramm? Vegyél el belőle. Ugyanígy a töltelék, ami 35 gramm lehetett. A végére már szemmértékem is lett arra, hogy a kiszaggatott tészta, vagy kiszedett töltelék annyi-e vagy sem.

A sütést ráhagytam a többiekre, én inkább ma az iskolában segítettem asztalokat, székeket pakolni. Ráadásul igencsak húzós nap volt, mert az egyik kung fu-ra járó gyerek nálunk tartotta 11 órától a születésnapját. Arra is külön készülni kellett. Igazából a néhány poszttal lejjebb olvasható JAM Project X cures Earth album kritikám is a születésnapi parti alatt íródott meg. Úgy volt, hogy mindig amikor szusszanhattam egyet, akkor írtam, de szinte mindig kellett valamit segíteni, például kávéval, teával kiszolgálni az embereket, vagy ne adj isten pedig Kung Fu Pandának öltözni, gyerekeknek integetni, ölelkezni, a ruha mögött jól megizzadni... Úgyhogy megvolt nekem is a dolgom. De az ünnepre készülni már sokkal jobb volt. Egy nagy evészettel kezdődött a mulatság, úgyhogy nagyon sok dolgom volt a pult mögött, nem is bírtam egyedül, segítség meg csak sokára jött. Szinte imádkoztam, hogy kezdődjön el a műsor, addig is nyugalom lesz. Egy helyes kis történetmeséléssel kezdődött, Christopher-t körbeülték a gyerekek. Chang'e történetét mesélte el nekik, aki a Hold kínai istennője, viszont nem a Holdat személyesíti meg, hanem ott él. Hozzá kapcsolódik a Jáde nyúl története, amit már nem meséltek, hanem a gyerekek játszották el. Ennek jobban értettem a történetét, nagyon zanzásítva a lényege az, hogy egy szegény öregember éhes volt, és ennivalót kért a nyúltól, aki hiába próbálkozott, semmivel nem tudott szolgálni az öregembernek. De hogy mégse maradjon éhes, feláldozta saját magát, és a belőle készült húsból jól lakhatott. A nyúl a Holdra került és Jáde nyúlként ott készíti az örök élet elixírjét. Igazán szép történet, és az alakítás is tetszetős.

Ezután két embert is felköszöntöttünk születésnapja alkalmából (az egyik közülük az, akinek volt a partija, maradt az ünnepségre is), tortaevés után elsétáltunk a Seacombe Ferry-be, ahol lampionokat eregettünk. Ilyet eddig csak koreai történelmi sorozatokban (A királyi ház titkai) láttam, és nagyon tetszett, hogy milyen szép, hogy a sötétben egyszerre sok kis lampion az égnek ereszkedik. Ez a mi esetünkben nem így lett, csodálkoztam is, hogy miért megyünk még sötétedés előtt, azt hittem, hogy majd ilyen 21 óra fele megyünk, erre 19 órakor voltunk. Osztogattuk őket, és egyenként emelkedtek az égbe. Így is szép volt, meg jól éreztük magunkat, de úgy lett volna az igazi, ha tényleg mindenki egyszerre emeli fel. Nem mindegyik tudott felemelkedni, amelyiket túl hamar engedték el, azok a folyóban végezték sajnos. De amelyek az égnek emelkedtek, azokat mind megtapsoltuk. Ilyenkor szokás kívánni is, ami részemről elmaradt, mondjuk ebből a szempontból eléggé lazán csináltuk, mivel sokan nem tudták, hogy mit kell pontosan meggyújtani, meg hogy megy, ezért segíteni kellett. Ebből a szempontból is veszített a varázsából, mert nem az eredeti "tulajdonosok" emelték fel a lampiont. Miután visszamentünk az iskolába, még egy kicsit játszottak a gyerekek, mi is szórakoztunk, aztán elkezdtük visszahordani az asztalokat, székeket az eredeti helyükre.

Összességében jól éreztem magam, és hiányzott már egy olyan esemény, amit mi szervezünk, összegyűlik a társaság, és kikapcsolódunk. Az általam készített képeket ide tettem fel:

2014. szeptember 7. - Mid-Autumn Festival

Egy kis japán, egy kis kínai és egy kis meglepetés

Ma valami olyan dolgot kaptam, amiről tényleg azt gondoltam, hogy csak álmaimban lehet enyém. Ez pedig Okui Masami: Yume ni Konnichiwa kislemeze. Ennek ritkaságát úgy kell elképzelni, hogy a teljes kislemez letöltés formájában sehol nem volt elérhető, és a képeket is most látom rajta emberséges méretben. Valamint amikor eladó volt a japán amazonon, csillagászati áruk volt. Először ¥70.000-ért láttam, és még ekkor is úgy gondolkodtam róla, hogy ha lenne ennyi pénzem, megvenném. Ennyit szerencsére nem kellett szánni rá, csupán (ehhez képest) szerény ¥2.480-at. Nagyon nem is lehet szavakba önteni, hogy mennyire örülök neki, Nintendósok ilyen Mario Party 3 vagy Paper Mario kaliberű dolgot képzeljenek el. Most hallottam életemben először a dalok karaoke verzióit. a jobb oldalon levő kép pedig Okui Masami első karrierje során készült képe, ez látható a lemez. Eddig korábban az S-mode #1 albumának borítóján láttam, mivel ott látható az első nyolc kislemezének borítóképei, így ez is. De így, eredetiben az igazi. Amúgy az anime, melynek dalait tartalmazza a kislemez, a Tanoshii Willow Town, egy angol gyerekmese: The Wind in the Willows anime adaptációja. Különben gondoltam is arra, hogy megkérdezem valamelyik ismerősömet, hogy mit tud erről a könyvről, és mennyire ismert. Hátha eljut hozzám is, hamár az animét nem tudom megnézni, mert sehol nem elérhető.

Az egyik múlt heti postomat töröltem, mert gondolkodtam a dolgon, és nem akarok olyan magyar nyelvű könyvet kitenni letöltésre, ami még forgalomban van. Magyar kiadványok esetében még ott van bennem a szerzői jogok tisztelete, és egy kicsit belemélyedve a nyelvkönyvek áraiba (sajnos) nem drága az a bizonyos 7.000 forint, amibe a Dekiru nyelvkönyv kerül. De azon írás kínai oldala kikerül ide. Aki esetleg még olvasta azt a postot, az most puszta ismétlésen fogja kapni magát. Bár magát a Tai Chi-t nem tudtam magamévá tenni, de az a zene annyira megtetszett, hogy úgy döntöttem, hogy utána járok, hogy mennyiért tudom beszerezni a CD-t. És nagy meglepettségemre csak £2.89 postaköltséggel, ezért beszereztem.

Nagyon szép tradicionális kínai zene, mely valósággal átmossa a tudatot, így nemcsak Tai Chi, Jóga mellett javasolt, hanem lazításként, pihenésként is. Tai Chi-zni pedig nagyon megéri annak, aki ráérez a lényegére, és magáévá tudja tenni. Abban hasonlít a jógához, hogy ugyanúgy a természettel próbál azonosulni, a természet mozgásait veszi fel, és ugyanúgy lassú mozgásokkal próbálja nyugalomra bírni a testet, a különbség abban áll, hogy a Tai Chi-ban folyamatos mozgás van. De aki magáévá tudja tenni, az ugyanúgy megtalálja magában a belső nyugalmat, mint a jógában. Bár nekem az az érzésem, hogy sokan inkább menekülésként kezdenek el jógázni, vagy egyéb keleti küzdősportokat űzni, mert ettől várják a megváltást, pedig az nem jön magától.

Mindenesetre magasan ajánlom ezt a CD-t.

1. Inner Strength (Jing) 8:34
2. Meditation (First Level) 4:38
3. Nature of Things 5:34
4. Wisdom 5:07
5. Free Hands 5:16
6. Meditation (Second Level) 4:46
7. Circulation 5:50
8. Hua Tuo's Way 5:35
9. Reaching Shoong 6:10
10. Perfect Circle 4:45
11. Meditation (Final Level) 5:57

Letöltés itt / Download here:
320 kbps mp3 + BK scans
flac (lossless) + BK scans

Az ötödik dal a nagy kedvenc. A hangok csodálatos harmóniája mellett azt érzem, hogy nagyon szép helyre repít el. A hetest is nagyon szeretem, de az korántsem annyira hangzik optimistának, mint az ötös.

Amúgy nyelv tekintetében csak a társaság miatt járok, meg Huicong jól tanítja a kínait, de amúgy jobban elmerülve a nyelvben, jobban értem már, hogy miért cikizik. Szavanként látva az összetételeket, nagyon furcsa, konkrétan felmerül bennem a kérdés, hogy képesek folyamatosan így beszélni? Mondjuk nap mint nap hallom, meg elfogadom, hogy nekik ez a természetes, de nem bírnám ezt beszélni.

Ma voltam Lizcard-ban a CashGenerator-ban, és meglepetten láttam, hogy van egy Wii Pont kártya, és lám, hasonló árakon vesztegetik, mint a többi alsó kategóriás Wii játékot. Konkrétan 3 font volt. És ugyanúgy 2000 pontot jelent. Ami viszonyításként, a 15 fontos Nintendo pontkártya 1700 Wii pontot ér. Én is úgy gondolom, hogy jól jártam. Ilyenkor gondolom azt, hogy ezek a használt boltok maguk sem tudják, hogy mit adnak el, vagy mennyit ér. Bár éltem a gyanúperrel, hogy vagy felhasználták már (hogy erre miért gondoltam, azt nem tudom, amikor nem volt lekaparva...), vagy lejár ezeknek a pontoknak a beválthatósága idővel. Nos, egyik sem történt meg, sikerült rátenni a 2000 pontot. Ezt két játékra váltottam be, hogy itt is tudjam játszani, amíg itt vagyok:

• Super Mario Kart
• F-Zero

Két remekbe szabott Super Nintendo játék, mind a kettővel nagyon jó volt újra játszani, és még sokáig újra és újra, amíg itt vagyok.

Na, úgyhogy a rosszullétet leszámítva jó napot tudhatok magamnak. Valami nagyon kikezdte a gyomromat, és sajnos bizonyos dolgok nem ott jöttek ki, ahol normál esetben szokás. Most már sokkal jobban érzem magam, de még érzem, hogy nem lehet akármit enni. Mondjuk az eset pikantériája, hogy az utcán történt meg a "baj", és sajnos azt kell mondjam, hogy hozzám se jött oda senki, hogy megkérdezze, jól vagyok-e, tud-e valamiben segíteni, hanem szépen tovább mentek. Így tessék magyarországozni.

ChinaCon

Ma volt a nyílt nap a China Spirit UK-nek, melyet oly sokat promotáltunk. Nagyon-nagyon jól sikerült, majdnem olyan volt, mint egy AnimeCon, csak kínaiban. Azért látszik, hogy nővérem az évek során nagyon kitanulta a marketinget, és hogy hogyan kell egy vállalkozást fellendíteni, minden flottul ment.

9-kor indultunk el itthonról, még az utolsó simításokat el kellett végezni a 10 órási kezdéshez. Az emberek nem nagyon jöttek az elején, ami részint az útlezárásnak is betudható, ugyanis 10 km-es futóverseny volt, és Birkenhead Road-ot is érte. Csak hallom, hogy tapsolnak, nem tudtam, minek örülnek ennyire. Kimegyek, és látom, hogy a futóknak tapsolnak, beszálltam én is. Jó volt látni a sok lelkesen futó egyént, később kihoztuk a kínai dobot, és Anna valamint Christofer, a két hozzáértő, doboltak nekik. Örültek a biztatásnak. Miután kezdtek beszállingózni az első vendégek, kezdtük csinálni a workshop-okat. Úgy volt ugyanis a program, hogy 10-13 óra között lesznek a workshop-ok, majd 13-14 óra között a nagy bemutató műsor, majd 14-17 óra között ugyanazok a workshop-ok, melyek délelőtt voltak. Először gyerek- majd felnőtt jóga volt, majd gyerek- és felnőtt kung fu, san shou végül Tai Chi. Most nem vettem részt semmiben, inkább fényképeztem, és segítettem, ahol tudtam. A műsorra pedig elég sokan lettünk, olyan 120-150 körülire tippelem a jelen lévők számát. A China Spirit UK elit tagjai tartottak Tai Chi, Kung Fu bemutatókat, de volt oroszlántánc, kínai tradicionális hangszer, valamint evőpálcika használó verseny is. Az két oroszlán elég érdekesen debütált. Jött a polgármester is, és velük akarták üdvözölni. Egyszer csak látom, hogy robajjal megjelennek az oroszlánok, és a mellettem álló kisfiú rémülten rohan az apjához. Hát biztos, hogy én is sírógörcsöt kaptam volna, ha gyerekként láttam volna. Nekem nem szimpatikusak, hogy őszinte legyek, de elfogadom, hogy az oroszlán a kínai kultúra része. Inkább a Kung Fu Panda, de néha még attól is megijednek a gyerekek, hiába mosolygós a jelmez. A lényeg inkább, hogy a polgármester megjelent. Ők viselik azt a nagy láncot, amit lehet látni filmekben is. Az előadáson természetesen az első sorban kapott helyet. Nagyon jó lett az egész, mindenki a legtöbbet hozta ki magából. Voltak vendégek is, például az egyik hölgy, aki tradicionális kínai táncot mutatott be. Ő az a tipikus szépség, akit úgy kifestenek, és kecses mozdulataival olyan távolinak tűnik a jelenléte. A másik vendég játszott azon a bizonyos kínai pengetős hangszeren, nagyon szép volt a játéka. Csak a háttérben levő vendégek zsibongása nagyon zavaró volt. Erre azt csinálom, hogy kizárom a tudatomból a "háttérzajt", és csak zenére összpontosítok. Máris másképp hangzik. A kaját csak 14 órára hozták meg, de sajnos a hatalmas sor nem csillapította az éhségemet. Azt találtam ki, hogy nem állok be a sorba, majd ha nem lesz ott senki, akkor majd veszek magamnak. De szükség nemcsak törvényt, hanem tervet is bont, inkább beálltam. Az eleinte igen lassan induló sor végre önmagára talált, és találtam pirított tésztát, volt valami rántott szezámmagos kenyér, vagy mi, de rizs mellett tekercsből is lehet enni. Sajnos csak csirkeszárny volt, pedig reméltem, hogy teleehetem magam szezámmagos csirkével vagy illatos-omlós csirkével. Maradt a fentebb felsoroltak (a csirkeszárnyat leszámítva) és a rákszirom. Nagyon finomak voltak. A délutáni workshop-okat már nem néztem, és nem is nagyon találtam a helyem. Még mindig úgy vagyok, habár több embert is ismerek, de kevés emberrel tudok beszélni, és még félek angolul megnyilvánulni, mert sokszor keresem a szavakat, így a kommunikáció akadozóvá válik. Azok, amiket korábban írtam, azok még most is igazak, bár tényleg úgy érzem, hogy valami haladgat, csak belassult. De nagyon jó volt látni, hogy mennyien jöttek el. Az apróbb csúszások ellenére amilyen jól ment a szervezés, ezek után fel kell lendülnie a vállalkozásnak.

A délutáni workshop-ok már nem voltak olyan komolyan megtartva, 16-17 óra között rapid sebességgel csökkent a létszám. Utána páran takarítottak, míg mi nlhányan a kis szobában beszélgettünk, és játszottunk. Az egyik szervezőnek, Annának (aki dobolt) a telefonján van tarot kártya alkalmazás, azzal játszottunk. Illetve kezdtük komolyan venni, ugyanis szinte minden igaz volt, amit kihoztak a virtuális kártyák. Rajtam és egy másik magyar lányon, Icukán nevettünk a legtöbbet, ugyanis nekem mindig azt hozta ki, hogy szerelem közelít, a titkos kérdésemre is a LOVERS kártyát hozta ki. Nem bírtam már megállni, hogy ne piruljak bele. Icukának meg kisbabája lesz hamarosan. Nekem annyiszor hozta ki, hogy mondom magamban, ha júniusban nem jön el az igaz szerelem (true love, úgy kérdeztem rá), akkor minden egyes szava hazugság volt. Írtam már többször róla, hogy fontos számomra a szerelem, ugyanakkor az utóbbi időkben feladtam, hogy bármi sikerem is legyen e tekintetben. Nem a csalódásokról van szó, hanem ismerem magamat, és tudom, hogy vannak olyan tulajdonságaim (ez főleg itt, Angliában jött ki, amik belső háborgást váltottak ki bennem), melyekről tudom, hogy a sok ezer emberből, aki ismer, maximum 10 fogadja el. Nevezhetném egyfajta védelemnek is, hogy nem akarom a másik felet kitenni annak, hogy frusztrált legyen miattam. Bár tény, hogy azonnali hatállyal ki is lépnék abból a kapcsolatból. Mindenesetre ez most őszintén fellelkesített, aztán ki tudja. Lehet, hogy maholnap tényleg lesz valami.

Képeket is csináltam, kitettem őket a képmegosztó oldalon a profilomra. Elég sok homályos lett, mert nem akartam a műsort "adók" szemébe belevakuzni, mint múltkor. Valamint egy idő után abbamaradt a fényképezés, mert nagy tumultus alakult ki ott, ahol fényképeztem, és ahova álltam, onnan nem nagyon lehetett jó képeket csinálni. Mindenesetre lessétek meg őket:

China Spirit UK Open Day

És azt is örömmel vettem, hogy visszatért a lelkesedésem a Kung Fu-hoz. Csak helyre kellett tenni a dolgaimat. Az egyik kissrác, aki rendszeresen jár, mondta is, hogy örül, hogy újra lát. Ez jól esett. Ha minden jól megy, ismét rendszeresen fogok járni. Nővérem is megköszönte a segítséget, ami a mai napért tettem. Boldogan, amibe az akaratom benne van, abba a tudásom legjavát adom bele.

Születésnapi vacsora

Már éjfél van, úgyhogy már április 14-e, vagyis ma van a születésnapom. Méghozzá a 28. Ennek alkalmából kínai all you can eat étteremben vacsoráztunk. Van itt minden, mi szép és jó, és ha már így megszerettem az elmúlt években, most határtalanul ehetem. Csak nem jegyeztem meg a nevét, pedig amikor elmentünk, az ajtónál még felnéztem, hogy ne felejtsem el, de sajnos ez történt. A weboldal sem volt kiírva. De a lényeg az, hogy jót ettem, ugyanakkor vigyáztam, hogy nehogy úgy járjak, mint 2 és fél éve a Pizza Hut all you can eat étteremben, egy pennés makaróninak köszönhetően, mely elrontotta a gyomromat, nagyon rossz vége lett a bulinak. Most voltak tészták, csirkehúsok, fagylaltok, pattogatott kukorica, leves, és minden, amitől egy kínai étterem menő lesz. Arról már nem tudtam, hogy kapok itt egy kisebb tortát. Kicsit zavarba jöttem, amikor megszólalt hangosba a happy birthday to you, és egy kis tortával meg valami gonggal jöttek felém, és felköszöntöttek. Jól esett nagyon. :) Egyébként mivel Angliában ugye fordítva írják a dátumokat, ezért mindig azt hittem, hogy már április 14-e van. Aztán meguntam, hogy mindig ezt gondolom, ezért elkönyveltem magamban, hogy nekem most egész hónapban születésnapom van. Így vagyok menő. Az a játék is jó volt, amit Huicong javasolt, hogy mondjuk azt, hogy elmentem a boltba, és vettem egy a, b, c... betűvel kezdődő valamit. De úgy kell, hogy az első csak a betűset mond, a második pedig b betűset, de mondja az a betűset is, és így mentünk el egészen a z-ig. Jó kis memóriajáték. Meg az is vicces volt, hogy n betűnél én voltam a soros, és így tök spontán bemondtam, hogy nipple. Fogalmam sem volt, hogy mit jelent, csak a semmiből előugrott, hogy biztosan van ilyen szó. Van, mint kiderült, azt jelenti, hogy mellbimbó... XD Akinek azt boltban kell venni, azzal nagy baj lehet. K betűnél meg olyan hangzott el, hogy knitting needle, az a kötőtű. Ezt a szót nem ismertem, ezért ehelyett is knitting nipple-t mondtam. Megnevettettem a társaságot, de aztán a noodle szóból megjegyeztem. Összességében jó hangulatban telt a vacsora, a kaja is jó volt. Xingbo is örült, hogy kínai étterembe megyünk, mert az ott dolgozók speciel a barátai, így tudott beszélgetni. És ha egyszer elkezdi mondani, akkor annak se vége, se hossza. Meg egyre gyakrabban belegondolok abba, hogy még "egy pár" kínai nyelvóra, és érteni fogom, amit beszélnek... én akarok tudni kínaiul. Érdekes dolog az, hogy amíg a japán írásban a vonásirány nem mindegy, mert azzal lehet megváltoztatni egy szó jelentését, addig a kínai valami hangsúlyozó nyelv. Talán tonalizáló az erre megfelelő szó... A lényeg az, hogy latin írással két ugyanúgy megírt szót jelentésében hangsúlyozással különböztetnek meg. Ha másképp hangsúlyozol egy szót, teljesen mást jelent, és abból eléggé kacskaringós mondatok jöhetnek ki.

Előtte voltunk az iskolába, de ma csak versenyre felkészítés volt. Továbbra is nagyon tetszik az az építő jellegű szigor, amivel a tanítványaihoz fordul. Őszintén bízok abban, hogy meglesz az eredménye. Miközben figyeltem, hogy mit csinálnak, addig végre újra rászántam magam a japán és a német nyelvek tanulására. Németből szótáraztam a szavakat. Minden egyes kiszótárazott szóval egyre jobban megszerettem az eddig sem gyűlölt német nyelvet. Japánban meg a 2. leckét kezdtem el.

Örülök annak, hogy a fizetés gördülékenyen megy. Magyar bankkártyával fizetek, és kicsit aggódtam, hogy nem-e lesz túl drága, de egyszer, amikor megnéztem az egyenlegemet, örömmel vettem tudomásul, hogy több pénzem van, mint amire számítottam. Deviza eladási árfolyamon számolja el a bank az összeget, és eddig azt vettem ki, hogy ezen túl semmi többet. De felvettem a kapcsolatot az ügyfélszolgálattal, hogy lehetséges-e, hogy külföldi telefonszámot megadni, mert ugye netbankot csak SMS kóddal lehet elérni, és hogy tételesen meg tudjam nézni a terheléseket.

Egy gondolat erejéig visszatérve a születésnapra: Érdekes ajándékot kaptam az élettől. Ami szép, kellemes, de ugyanakkor fájdalmas. De nem félek szembesülni vele, mert tudom, hogy utána csak jobb lesz nekem. De erről már írtam korábban. A kellemes oldalát ez a dal nagyszerűen kifejezi:

https://www.youtube.com/watch?v=w-uNbHc5Kx4

Az időskor szépségei

Egy-egy Kung fu edzés után 2-3 napra biztosítva van az izomláz. Ma volt Tai Chi is, és végre egyenként voltak bemutatva a gyakorlatok, így már azért jobban ment. Először mintha csak egy nagy labdát fognál át a két kezeddel, majd szépen lassan kilököd. Tetszett, és nagyon szép, ahogy idősek szinkronban csinálják egymással. Ez a pár idős ember képes megváltoztatni az időskorról alkotott képet. Sokkal szimpatikusabb, hogy valaki 70-en túl is aktív életet él, és a legszebb, hogy nagyon szépen csinálják a mozdulatokat, és ahogy szinkronban vannak egymással, azt komolyan mondom, videóra kéne venni, és mindenkinek látni kell. Csak így tovább, az ilyen embereknek szép haláluk lesz, ha eljön az idő, jó szájízzel fogják itt hagyni a földi létet, mert az utolsó percig éltek. Magára a gyakorlatokra visszatérve még az is problémát okozott, hogy szinte mindig másképp képzeltem el a következő lépést, ebbe bakiztam folyamatosan bele. Nagyjából olyan, hogy ha én magam állíthatnám össze a a gyakorlatot, és én találnám ki, hogy mi legyen a következő lépés. Szinte soha nem az, ami valójában következik, így mindig figyelnem kell. Daloknál szokott ez lenni, amikor tanulok egyet, és amikor még nem ismerem, akkor sokszor úgy éneklem a következő dallamot, ahogy én írnám meg, és azt gondolnám, hogy úgy harmonizálna. Itt van olyan, hogy bele is találok, de ugyanúgy tévesztek is.

A Kung Fu-ra persze megint rohamosan csökkent az átlagéletkor, de nagyon tetszett, hogy egy kisfiú apja is csatlakozott. Első órája volt, és meg kell hagyni, egészen ügyes volt. Szerencsére most nem merítettek úgy ki az ugrálógyakorlatok, mint csütörtökön, de a combomat most is érzem. Megvan a rendszere az órának: Óra előtt játék van, aztán egymás mögé állva ugrálógyakorlatok, majd jön a bemelegítés, elsősorban lábra összpontosítva. Majd ismét egymás mögé állva egyes Kung fu gyakorlatokat próbálunk, végül két csoportra vagyunk osztva. Akik ismerik a gyakorlatokat, azok bemutatják, hogy mit tudnak, és fejlesztik azokat. A másik csoportba tartozok én is, akik folyamatosan, lépésről lépésre sajátítanak el egyre több mozdulatot, és fokozatosan alakul ki 1-1 gyakorlatsorrá. Csak nem akarok cigánykerekezni meg spárgázni. T_T Vannak akik ilyeneket is csinálnak, és én azokat nem tudom, és félek, hogy kelleni fog. Jár egyébként egy 40-es nő, aki külsőre effektíve letagadhatna 10 évet, de olyan fitt, hogy a gyakorlatokat 20 éveseket megszégyenítő ügyességgel képes csinálni. Ismét egy bizonyíték, hogy fiatalkor után is van élet. Bár ne öregítsem, hiszen 40 évesen egy ember élete teljében van.

Aztán a kínai nyelvóra előtt még volt akrobatikus Kung Fu, amire már nem mentem, inkább hazamentem ebédelni. Nővérem most nem volt az iskolában, ezért gyalog indultam hazafelé. Az utat csak autóból ismertem, de nem is egészen azon az úton mentem, amit látásból tudtam, és próbáltam a megérzéseimre hagyatkozni, hogy merre kell menni. Rossz volt a kezdet, mert eltévedtem, de kis bolyongás után ismerős utcát találtam, de szembesülnöm kellett azzal, hogy tettem egy nagy kerülőt, és jobban jártam volna, ha azon az úton megyek, amit ismerek autóval. Aztán onnan már nem volt probléma. Legalábbis az úttal nem. Ugyanis elfelejtettem elkérni a kulcsot, az enyém bent maradt. És nem volt otthon senki. Ha úgy vesszük, volt egy nagy sétám, mehettem vissza. A visszaút már sokkal jobban ment, sőt meg voltam lepve, hogy milyen hamar megérkeztem. Pedig meg mertem volna esküdni, hogy van még egy kanyar, de már a Birkenhead road fogadott, mely az iskola utcája.

A kínai nyelvóra most is jó volt. Több színt tanultunk meg és annak keretében részletesen kifejezni magunkat. Ide is jár egy 70 év körüli idős hölgy, aki mondta, hogy soha nem tanult nyelvet, neki ez az első, és ez neki egy nagy lépés. Mert ilyen idősen is lehet új életet kezdeni. Angliában meg nincsenek úgy rákényszerülve a nyelvek tanulására, mint mi magyarok, hiszen szinte bárhol elboldogulnak a saját nyelvükkel. Aki nekiveselkedik, az általában németül, franciául, hollandul tanul, esetenként spanyol, bár az ritkább. Viszont azt vettem észre, hogy a magyar iránt egyáltalán nem érdeklődnek. Biztos úgy vannak vele, hogy kis ország, kevesen beszélik, minek tanuljanak magyarul? Pedig, ha tudnák, milyen szép, dallamos nyelv... és komolyan ezt gondolom. Viszont úgy, velünk, magyarokkal nincs semmi bajuk. Csak amikor nővéremhez magyarul beszélek, kérik, hogy beszéljek angolul. Ugyanakkor az látszik, hogy a németet jóval többen ismerik. Nagy ingerem van németül megszólalni (hiányzik a nyelv...) és néha, amikor angolok közegében szólalok meg németül, egyből rávágják, hogy német. Mondjuk beszélgetnék is, mert az egyik Kung Fu-s srác anyja német, de vele még nem találkoztam. Különben sem szólítanám le ismeretlenül. Mondanám neki: "Entschuldigung, ist das richtig, dass Sie Deutsch sind?" Mondjuk azt nem bánnám ha egy német anyanyelvű elmagyarázná a nyelvtan bizonyos nehézségeit... Maradva a nyelveknél: A mandarin óra után (mert ugye Kínában a mandarin nyelvet beszélik) van egy srác, Christofer, aki az egész Kung Fu-s csapat mókamestere, megvárta velünk nővéremet, és beszélt nekünk a Liverpool-i akcentusról, mondott egy pár példát, hogy miben más a többihez képest. Például a cap szót ugyanúgy mondják, ahogy mi tanuljuk a cup-ot, az náluk a "cop". Tehát: "Cop" of Tea. És, amikor "cap"-et vesznek a fejükre, akkor akármennyire is úgy hangzik, de nem a teáscsészét veszik fel, hanem a sapkát. Hasonlóképp az Uncle is náluk valami "Onkl". És ahogy ezeket mondta, összegeztem magamban, és tényleg sok o betűt hallok. Rendszerint az a és á közötti hangokat o-nak mondják. Vicces volt, ahogy Huicong-ot gördeszkázni tanította.

Egy új szériája kezdődött el a Britain's Got Talent nevű tehetségkutató szériának. Ez is tipikusan olyan, hogy jó, adunk neked egy pár adást, hadd énekelj, hadd hidd, hogy a csillagokban van megírva, hogy énekes leszel, de aztán húzzál vissza mosogatni, és add vissza a helyet a valódi tehetségeknek. Itt is vannak bőséggel, akik beveszik ezt a szép mesét.

Anglia – 2. nap

Tegnap is és ma is voltam az iskolában, ahol Xingbo tanít. Még csak néztem, hogy megy egy ilyen óra, de megmondom őszintén hamar eloszlott a szkepticizmusom, és nagyon fellelkesedtem. Az idők során jó csapat gyűlt össze, így a hangulat is jó volt az órákon, és elhatároztam, hogy ha nem is szombattól, de jövő héttől csatlakozni fogok. China Spirit UK néven tart fenn iskolát, ahol Tai Chi-t, Kung Fu-t, jógát és kínai nyelvet is tanítanak (vannak segítői). Tegnap kezdő Kung Fu és Tai Chi volt, ma pedig haladó Kung Fu, melyre csak azok járhatnak, akik kijárták a kezdőt. Nem csoda, sokszor még látásra se bírtam megjegyezni a mozdulatokat, nemhogy nehéznek tűntek. Ráadásul itt már szigor van, aki nem csinálja rendesen, annak fenekén elcsattan a cipő. Ha jobb napja van a mesternek (mindenki "master"-nek hívja), akkor csak az arca előtt összeüt két cipőt, annak aztán van hangereje. Természetesen nem kell véres oktatást elképzelni, éppen csak annyira, hogy kellőképpen komolyan vegyék. Nekem egyelőre elég lesz a kezdő. O_O Az viszont játékos, nagyon tetszik. A Tai Chi rendkívül érdekes volt. Ez ugye lassú mozgású küzdősport, és tegnap legyezővel hajtották végre a gyakorlatokat. Szépnek szép volt, de nem láttam értelmét, hogy összecsukott legyezővel bűvészkedjenek. Kicsit később az összes egyszerre nyílt ki, a szívem majd kiugrott a helyéről. Fából készült legyezők nagyot szólnak egy hirtelen mozdulat hatására. Aztán figyeltem a mozdulatokat, folyamatosan felkészítettem magam, hogy na, most fog kinyílni... nem. Na most! nem... Amikor már nem számítok rá, akkor jön a hatalmas csattanás, megint nagyon megijedtem. Röhögtem magamon. A kellemesen lassú tradicionális kínai zene nagyon emelte a hangulatot. De hogy "Oppan Gangnam Style"-ra menjen a Kung Fu 3-4 percben... O_O Koreai pop zenére kínai küzdősportot, szép párosítás. Alig várom, hogy Jpop-ra nyomjuk.

Nincs olyan a repertoárban, de valószínűleg nem is lesz. Ahogy megy a kínai adó a TV-ben (CCTV4), és megy alul a kínai felirat, kezdett leesni, hogy mire mondta Xingbo néhány éve, hogy a japánok átvették az írásukat és megbolondították a jelentésüket. Van néhány kanji összetétel, amiket fejből tudok (pl. holnap 明日, történet 物語), ezeket kínaiul teljesen másképp kell írni, és ilyen jellegű szóösszetételekkel nem találkoztam a kínai nyelvben, úgyhogy tényleg variáltak a japánok. Bár olyan egyszerűbb szavakat, mint pl. fiú 少年, számok, időpontok írása maradt a régi. De elhatároztam, hogy fogok járni kínai nyelvre. Úgyis a japán iránti érdeklődésem kiterjed egész Ázsiára, és csak több leszek attól, ha tudom a kínait is, a japán mellett. Meg a Kung Fu, meg a Tai Chi is megtetszett, bár arra elsőre azt mondtam magamban, hogy túlzottan lassú nekem, de a mozdulatok szépsége megtetszett. Csütörtökön van mindkét küzdősport, a nyelv pedig szombaton kora délután.

Amúgy ezen kívül nem nagyon történt különös. Ma délelőtt megpróbáltunk Liscard-ban bankszámlát nyitni nekem, de ha jól vettem ki, akkor legalább egy angol nyelvű igazolvánnyal kell rendelkezzek. De az majd a munkavállaláshoz is fog kelleni. Addig itthon sem vagyok felesleges, elkél itt is a segítség, én pedig készséges vagyok. Mellesleg itt Liverpool-i akcentussal beszélik az angolt, és nekem nagyon nehéz megérteni. Örülök, ha 1-2 szót megértek a beszédhalmazból, ehhez képest a nővérem beszédét tökéletesen értem. Benne van az a bizonyos magyaros akcentus, de még így is sokkal szebben beszél az átlagnál, és mindenki érti. Hozzám és Dominikhoz pedig magyarul beszél, és a legszebb az, amikor nem jut eszébe egy szó, és egy mondatában keverednek az angol, magyar szavak. Angol kapcsán az volt a vicces, amikor egy angol nő beszélt hozzám, és pont az, hogy értettem, hogy mit mondott, de annyira meglepett, hogy magyarul kérdeztem vissza, hogy micsoda? Persze nevetés tört ki, de megkért, hogy angolul beszéljek hozzá. Az a lényeg, hogy azt látta, hogy az előző találkozásunkhoz képest fogytam. És ez azért lepett meg, mert a mérleg szerint híztam 3 kilót, ehhez képest mindenki soványabbnak lát... Amúgy szokni kell az angol beszédet, ha dolgozni akarok...

Angliaban – 11. nap Ujev

Angol billentyuzetkiosztassal igen nehez hitelesen mutatni, de megis kiterek ra: BUEK hosszu u betu, mert az uj is hosszu, es legjobb tudomasom szerint nem "Boldog Ujj Evet" kivanunk egymasnak. Kicsit nyelvtan naci vagyok, de nem fuhreri szinten, viszont bizonyos esetekben tenyleg a falnak tudok menni egy-egy helyesirasi hiba lattan. Amugy nincs semmi baj, csak ki akartam terni erre, ha mar ennyire ellepik a FB uzenofalamat az ujevi jokivansagok. Majd otthon atirom. Egyebkent meg a karacsonyi, ujevi kiirasokat nem szeretem, mert annyira szemelytelenek. Mindenki ugyanazt irja, pedig az ismeroseinek a felet a pokolba kivanja, de azert mindenkinek kellemes unnepeket kivan! Akkor mar inkabb privatban irna meg az adott szemelynek, akinek tenyleg boldogsagot kivan. Egy fokkal jobbak a szuletesnapi koszontesek, bar allitom, hogy a felenek eszebe se jutna, hogy a masik fel aznap szuletett, csak ki van irva, hat akkor koszontsuk fel. Es amivel ki lehet kergetni a vilagbol, az a "Boldogot". Jo neven veszem, ha szuletesnapomon felkoszontenek, de amikor ezt latom, akkor csak legyintek, inkabb ne irt volna semmit. Ez meg a szemelytelenebbnel is szemelytelenebb. Gyorsan odairjuk, intezzuk el, aztan el is felejtettuk. Visszaterve az unnepi koszontesekre, ha valaki annyira uzenofalra akarja kiirni, legalabb szabja egyenre. Ezt egy paran ugyesen csinaltak, es jobb ezt olvasni, mert jobban erzed, hogy az tole van, es tenyleg jokat kivan.

Ha az elozo postban lemezkritikarol szoltam, akkor megemlitenek meg egy lemezt, amit az utobbi napokban hallgattam meg, Caramel: Nyugalomterapia album. Miutan a Voice-ban bebizonyitotta, hogy hiteles szemelyiseg, ezert ugy voltam vele, hogy a dalaiban is hallatszik ez, az a nehany nota tole, amit eddig radiokban hallottam tole, abbol szimpatikus volt, most hallgattam tole eloszor albumot. Az az emberseg, es hitelesseg, hallatszik a dalaiban is, komolyan gondolja azt, amirol enekel. Es bar tavol all tolem a R'n'B stilus megis tetszik nekem, hogy behozta, ezzel nem sok magyar eloado probalkozott meg. Viszont bar a szovegei pozitivak, de valahogy tulsagosan szimplak. Es elgondokodtam azon, hogy vagy a szovegkornyezetebe nem illik az a zenei stilus, amiben enekel, vagy onmagaban az R'n'B alkalmatlan arra, hogy magyarul szoljon, szerintem inkabb az elobbi. Tulsagosan egyszeruen fejezi ki magat, pedig nagyon szepen enekel.

Jo volt a szilveszter, amilyen rosszul indult, a vegere legalabb annyira jol sult el az egesz. Indulas elott Huicong-gal kinai TV csatornat neztunk, es egy CPOP (Chinese Pop) videoklip ment. Neztem az eloadot, es konkretan nem tudtam eldonteni, hogy fiu vagy lany. Meg is kerdezem Huicong-ot, o mondja, hogy lany. O_O Fiura nagyobb eselyt adtam volna a rovid haja miatt, de csak amikor jobban megneztem, akkor lattam, hogy lanyos vonasai vannak. Erdekes volt. Az utana levo TV musor sem volt akarmi. Minden ujevkor torpe parokat hazasitanak ossze. Volt neheny olyan egyen, akiknek meg az arcuk is gyerekes volt, el is gondolkodta, hogy csak nem bohockodnak mar azzal, hogy gyerekeket adnak egybe. ^^' A felnottes arcu azsiai kis emberek viszont elegge furcsanak hatottak. Majd ezutan indultunk el Lorainne-ekhez. Eleinte nem ereztem jol magam ott, mert tovabbra sem szeretem, hogy gyerekhadsereg rohangal, es hangoskodik korulottem. Meg a haz is olyan idegen volt, sehogy nem talatam a helyemet ott. Mivel anyam egyebkent is tervezett korabban hazamenni, ezert oltan 21 ora korul megkerdeztem, hogy ne menjunk haza? Meg nem akart, de utana kezdtem megvaltozni, mintha feloldodtam volna attol, hogy kimondtam a feszultseget magambol, nagyon erdekes. Ekkor volt a vacsora, Lorainne nem sokkal ezutan elovett egy konyvet, es felvetette az otletet, hogy toltsunk ki egyutt egy szemelyisegi tesztet. Jo otlet, benne voltam. Ket kategoriaban valaszoltunk 15 kerdesre, 1-5-os skalan, hogy mennyire igazak rank: The Reformer es The Helper. A noverem olvasta fel az allitasokat, elegge nehez volt a mondatok nyelvezete, meg o sem tudta mindegyiket normalisan elmagyarazni, hogy mi is az. Lorainne legnagyobb fia olyan 9-10 ev koruli volt, es o is "jatszott", az anyja egyszerusitette a mondatokat neki, hogy o is ertse, ezzel sokat segitett nekem is. ^^' Viszont erdekes volt az egyik ilyen mondat, mely magyarul kb. igy szolt: "Nehezen viselem azt, ha a segitsegemet nem koszonik meg." Es akkor kerdezem angolul, hogy ez nem az, amikor nehezen viseli? Noverem mondja, hogy nem... erre Lorainne kozbeszolt, hogy igazam van. Be kell valljam oszinten, hogy erre nagyon megnott az onbizalmam. Nem is ertem, hogy mit szarakszok a Headway Elementary-val, nekem mar felsofoku nyelvvizsgat kene tennem. :D Egesz erdekes volt a szemelyisegi teszt, de annak kiertekelese mar tenyleg problemat okozott, biztosan tanulni kell mar azt, hogyan ertekeld ki jol, de a jol szorakoztunk. Nehany allitason nagy nevetes tort ki. A masodik 15 "kerdes" utan abba is hagytuk, mert 23 ora lett, es Lorainne-ek mondtak, hogy a magyar ujeven is koccintani fogunk. Es behoztuk neten az M1-et, egyutt neztuk a magyar himnuszt. Nagyon jol esett, hogy ennyire gondoltak rank. Koccintottunk akkor is, es a brit ujevkor is, a vegere nagyon jo lett a hangulat. Aztan Twistereztunk. Soha eletemben nem jatszottam ilyet, tetszik. Ez az, amikor sarga, zold, piros, kek pottyok vannak a vaszonszeru papiron, es ki kell porgetni, hogy melyik kezet, vagy melyik labat melyikre kell tenni. Jot szorakoztunk. Csak az egyik menetet mar halalra untuk, mert senki nem akart kiesni, es mar tobb, mint 1 oraja ment a jatek. Olyan fel 2 fele mentunk haza. Nem is maradtam sokaig ebren, szinte azonnal elaludtam.

Ma mar csak az utolso simitasokat vegeztuk, meg anyammal elmentunk Liscard-ba egy kicsit setalni. Utananeztem a neten, Liscard-ban is van Asda, oda mentunk a holnapi utra vasarolni. Orultem is neki, jobban szeretem ezt, mint a Tescot. Es mivel Magyarorszagon nincs Asda, ezert egy ilyen apro szuvenirt szerettem volna magamnak, ami igy hirtelen eszembe jutott, az egy kis fuzet. Igy hirtelen nem talaltam, es nem is tudtam, hogy van a fuzet angolul. Nemetul egyszeru, mert siman csak "heft", de angolul valamilyen book, de nem tudtam, hogy milyen. Egyedul a Notebook jutott az eszembe, de akkor meg attol feltem, hogy a laptopokhoz iranyit. Vegul odamentem egy eladohoz, es megkerdeztem, hogy van olyan konyv, amibe lehet irni? Egybol tudta, hogy mire gondolok, es elvezetett a papirosztalyra. Ugyhogy en teljesen el vagyok ajulva attol, hogy mennyire tudok angolul, vagy amit nem tudok, azt milyen jol korul tudom irni. Ebben az Asdaban is volt egyebkent Pokemon Black & White £13.83-ert, es komolyan el is gondolkodtam rajta, hogy megvegyem-e, de vegul otthagytam. Csak nehogy megbanjam. Vegulis holnap reggel meg visszamehetek erte, de ah... nem hiszem.

Egy kínai lány legendája

Április 1-jén, amikor voltam bagszinál, megnéztünk a Mulant, nagyon tetszett. Akkoriban számomra kicsit szerencsétlen időszakban került a mozikba, mert 1998-ban annyira már nem érdekeltek a Disney filmek. Pedig nagyon jó volt, kár, hogy kihagytam akkoriban. A történet egy legendán alapul, amiről nem tudni, hogy megtörtént-e vagy sem. Amikor megtámadták Kínát a hunok, akkor az összes férfit behívták a seregbe, hogy védje meg a hazáját, így Mulan apját is. Sajnos a férfi nagyon megrokkant az előző csata során, ennek ellenére be kell vonulnia, mert a haza védelme - ezek szerint - fontosabb az egészségi állapotnál. És persze akkoriban a nőknek szinte semmi joguk nem volt az ázsiai országban, különféle rituálékon kellett megfelelniük, hogy jó feleség váljék belőlük, egyetlen feladatuk, a férjüket kiszolgálni mindenben. Mulan ezen a "vizsgán" csúfosan elbukott, aminek bár következménye nem volt, de amikor titkon meglátta, hogy az apja szinte egy lépést nem tud magától tenni, akkor elhatározta, hogy megmenti, és ő maga áll be katonának. Ezzel halálos bűnt követett el, ugyanis Kínában akkoriban halálbüntetés járt annak a nőnek, aki férfinak mutatta magát. Persze egy férfi szabadon öltözhetett nőnek, de kinek van kedve olyan bőrébe bújni, akinek igencsak csorbultak a jogai? Ellenben Mulan csak azért, hogy megmentse az apját, bevonul helyette katonának a csatába. Itt döbben rá, hogy a férfiközpontúnak mondott országában milyenek a férfiak. Talán még ő maga a legalkalmasabb a csatára. És ezt be is bizonyítja. Mindenki őt ünneplni, ám amikor megsérül, és orvoshoz kerül, akkor derül ki, hogy ő lány. A sereg kapitánya kénytelen-kelletlen végre kell hajtsa a halálos ítéletet, ám ekkor valami hirtelen közbejön. A végén, amikor mindenki azt hiszi, hogy Kína megmenekült, és a császár ünneplésre hozza össze a népet, csak Mulan tudja az igazságot, de mivel nő, ezért nem hisznek neki. Bánhatják is, mert támadnak a hunok. Ám hősnőnk egy nagy csellel legyőzi az ellenséges csapatot, és a császár a haza megmentéséért szemet huny hősnőnk női mivolta felett, és kitüntetett szerepet kap az országban, igazi hősként tisztelik ezen túl.

Tényleg nagyon legendás, annyira jól el lehet mesélni. ^^' De miért írtam ezt le? Mert a vaterán megtaláltam a Mulan videokazettát mindössze 200 forintért. Ennyiért bőven megérte. Fényképpel nem tudok  szolgálni, mert anyám magával vitte a gépet Angliába. A XVI. kerületbe mentem érte, úgyhogy a 85-ös busszal mentem el az Örs Vezér terére, majd onnan a 45-ös busszal. Érdekes volt az út, mert az egyik megállónál fel akart szállni egy idősebb hölgy, aki rosszul lett, és elesett, mielőtt felszállt volna a buszra. Szegény, annyira gyenge volt, hogy segítség nélkül nem tudott felállni, úgy segítettek neki többen. Kérdésre nem kért mentőt, semmi szükség nem volt rá. Ezzel a buszvezető dolgát nehezítette meg, mert így addig nem mehetett el, amíg nem jött valami segítség. Aztán végül nem tudom, miben állapodtak meg, többen ottmaradtak mellette, és kb. 10 perc után továbbment. Amikor le akartam szállni, a sofőr megállított, és megkért, hogy tanúskodjak, hogy a hölgy nem kért mentőt, de azt mondta, hogy ez semmilyen következménnyel nem jár, csak ha történne valami... Hát jó, ezen ne múljon semmi. Elmentem a videokazettáért. Nagyon kedves volt a nő, ilyennel mindig élmény üzletet kötni. Visszamentem, még egy kis időt eltöltöttem az Árkádban, és utána mentem haza.

Ha már Ázsia: Nemrég fedeztem fel a Duna TV-n egy dokumentum filmet: Korea, Kína és Japán kultúrájában a története. Ez egy 20 részes sorozat, mindegyik rész egy-egy szeletét mutatja meg a fent felsorolt ázsiai országnak. Csak az egyik részét láttam, a 19. részt, mely az óvodákról szól. És olyanokat mondtak Japánról, hogy lestem. Én azt hittem, hogy a gyerekeket szigorral nevelik, hogy megfeleljenek a családi elvárásoknak, ehelyett azt mondták, hogy az anya nagyon sokat van a gyerekkel, és hogy mennyire fontos, hogy a család nevelje a gyereket, Japánban sokszor még az édesanya is részt vesz az óvodai elfoglaltágokban, ezért sokszor még a munkáját is otthagyja, vagy csak félmunkát vállal. A munkamániás Japánról ezt nekem nehéz elképzelni. De legalább ennyire meglep, hogy a gyereket nagy szeretetben neveli a család, és rendkívül fontos a család jelenléte, mert elméletük szerint (mely igaz is), a gyerek a nevelés 90%-át a családtól kapja, ezért nagyon nem mindegy, hogy mit lát. És ami a legjobban meglepett az az, hogy nagyon törekednek a gyerek egyénisége felszínre törjön, és nagyon hamar megtanítják gondolkodni azáltal, hogy nem mondják meg a választ a kérdésre, hanem rávezetik a válaszra. Ez pontosan az az idealista kép, amit akkor képzeltem el Japánról, amikor még nem ismertem annyira mélyen a kultúrájukat. Utána én úgy tudtam, hogy az egyéniségüket igencsak korlátozottan élhetik meg, és rettegjen, aki különbözni mer. De én őszintén remélem, hogy igaza van a filmnek.

Visszatérve Disney-re: Még két régi videokazettám van: Aladdin és Macskarisztokraták.

Nem, ezeket még nem annak idején vettem meg, nemrég szereztem be a vateráról néhány száz forintért. De nagyon szívesen megvettem volna még akkoriban is, de csak most volt lehetőségem rá. Emlékszem, hogy akkoriban (1993-1994 körül) 1.800 forintba kerültek. Megnéztem most, hogy milyen a belső borítójuk, mert emlékeztem rá videotékákból, hogy különféle Disney videokazetta ajánlók voltak benne. Kicsit meglepett az, amit olvastam belül, nem idézem pontosan, de valami olyasmi, hogy "Biztos, hogy megvan mindegyik a gyűjteményedben?" meg ilyen hasonlók, és elgondolkodtam azon, hogy gyakran hallom, hogy a mai reklámok mennyire nyomulósak, mennyire azon vannak, hogy hassanak az emberekre, azért a régi reklámok sem voltak semmik. Tudták már akkoriban is, hogy a gyerekeket lehet a legjobban megfogni, mert ők még nem látják át, hogy miről szól az egész. Most már meglehet mindegyik az én gyűjteményembe, ugyanis elterveztem, hogy maximum 500 forintért beszerzem a Disney videokazettákat a vateráról. Ennyi pénzért lazán, de elképzeltétek, hogy kb. 20 éve mennyit ért 1.800 forint? Eszméletlen sok, és az Oroszlánkirály már 2.100 forint, míg a Notre Dame-i toronyőr 2.400 forint volt. Persze múltak az évek. Valamikor 2003 táján álltak le a videokazetták gyártásával, akkoriban 3.200 forintért is láttam egy-egy eredeti példányt, hát én mai fejjel maximum (de akkor már nagyon olyan filmet vettem, ami életem álma) 1000 forintot adnék ki egy VHS-ért.

És még nincs vége a videokazetta-történetnek, ugyanis néhány hete a CBA Remízben megtaláltam Ganxsta Zolee és a Kartel: Az első, az utolsó és az egyetlen videokazettát 199 forintért. Ezt egyébként is megvettem volna többért, de így gondolkodás nélkül. Itt nem tudtam megnézni, úgyhogy haza kellett vinnem Békéscsabára, anyámnál megnéztem. Nagyon érdekes volt, legalább 10 éve nem láttam ezeket a videoklipeket, amik felkerültek erre a kazettára, de ahogy néztem, minden jelenet beugrott, és az a régi életérzés a '90-es évek végéről. Eszméletlen volt újra átélni. A Szerb határ felé az első klip, és Döglégy for Prezident az utolsó. De nemcsak emiatt éltem át, hanem még volt a VHS-en több interjú a néhai Z+-ból (számomra a magyar zenetévé már nem létezik), és akkoriban nagyon sokat néztem, zenecsatornát, és annyira feelinges volt újralátni a régi díszletet, és ahogy Ganxsta Zolee beszélt a régi dalairól, mintha most lenne aktuális, totálisan olyan érzésem volt, mintha újraéltem volna a '90-es éveket, amikor igazán jó volt gyereknek lenni. Akkor én még csak hírből ismertem az internetet, és igaz, hogy mára már az életem részévé vált a számítógép, de ahogy elgondolkodok néha, én még a mai napig meg tudnék élni internet nélkül, de ez már a jelenkor velejárója, és jó, hogy van, mert sok jót kaptam az online világtól. Egyébként mostanság nagyon rákaptam megint Ganxsta Zolee zenéjére, most is jó hallgatni a régi dalokat, és bár a 2009-es "Amikor már azt hitted, hogy vége" albuma nem lett annyira jó, de a vadonatúj dala a "mitiszó?!" hatalmas alkotás lett, hozza a régi dalok hangulatát, ami miatt annak idején megszerettem a zenéjét.

In England 9th and 10th day

Tegnap és ma nem történt semmi különös, növéremmel átmentünk Birkenheadbe, majd délután átjött hozzánk Dominik keresztanyja. Örültem, hogy láttam őt, mert amikor 2 éve nála jártunk, nagyon szimpatikus volt számomra, megdicsérte, hogy javult az angol tudásom. :)

Délelőtt, amikor nővéremmel mentünk, elvittük Dominikot, és Huicongot a játszótérre, ő nem akart velünk jönni. Érdekes egyébként Xingbo és az ő hozzáállása Angliához. Az apja 2000 óta él itt (ő olyan másfél éve), és azt látom, hogy a mai napig szokatlan nekik ez az egész, ami itt van, ez a rengeteg üzletl fény, csillogás, ami itt a környező városokban van. Néhány hónapja láttam egy dokumentumfilmet a Discoveryn Kínáról, többek között azt mutatta be, hogyan nevelkednek a gyerekek a bentlakásos iskolákban, ők is ilyenbe jártak. Nagyon szigorú renddel tanítanak fegyelmet a gyerekeknek, ott meg van, hogy reggel 6-kor kelni kell (erre nem emlékszem pontosan, hogy mikor, csak tippelek), minden reggel eléneklik a kínai himnuszt edzenek, tanulnak, stb. És ott rendszer szerint élnek a gyerekek, és teljesen mások a normák. És szerintem ide is visszavezethető az, hogy miért furcsa számukra ennyire Anglia. Itt minden megvan, minden az öledbe hullik, csak választani kell.

Ez az egész még néhány napja gondolkodtatott el, mindenki számára közismert, hogy mi történt Észak-Koreában, az ő "kedves vezetőjük" meghalt. Nézem a híreket, és látva a sok zokogó embert el voltam képedve, hogy minek ez a színház? Miért siratnak meg egy olyan embert, aki által több millió ember halt meg éhezésben? Vagy még az jutott az eszembe, hogy nehogy bárki is meglássa, hogy nem sírnak érte, és akkor bajban lennének. Másnap volt a Kossuth Rádióban téma Észak-Korea, hogy most mi lesz velük, hogy Kim Dzsong-Il meghalt, és feltette a műsorvezető ugyanazt a kérdést, ami nekem is eszembe jutott: Minek ez a színház egy ember halála miatt? Egy riporter volt a vendég, aki többször járt már ott, és ő mondta, hogy egyáltalán nem színház, az emberek ott komolyan zokogtak, hiszen ott nem jut el minden hír az emberekhez, ők nem tudták azt, ami hozzánk kiszivárgott már évek óta, hogy súlyos beteg, szinte félistenként kezelték a vezetőjüket, és derült égből villámcsapásként érte őket a halálhíre, ezért rázta meg őket nagyon. Emellett nagyon keveset tudnak még arról, hogy mi folyik körülöttük a világban, hiszen kevés hír jut el hozzájuk a külvilágról, mint ahogy mi is keveset tudunk róluk. Szó volt még a politikai foglyokról, és hogy milyen lenne, ha esetleg demokrácia lenne ott. És azt mondta, hogy nem biztos, hogy jó lenne nekik az, mert azt nem tudnák hogy kezelni. Ők teljesen arra szocializálódtak, hogy náluk nincs választási lehetőség. Egyféle mosópor, egyféle tej, amit átengednek, és kell az embereknek. Észak-Koreáról köztudott, hogy egy hermetikusan elzárt ország, ezért is tudunk róluk keveset, és nekik az a rendszer azért jó, mert ehhez szocializálódtak, mást nem ismernek. Nem tudják, hogy más is lehet. És ezért is van az, hogy az a nagyon kevés ember, aki ki tudott szökni Észak-Koreából, az visszavágyik oda.

És érdekes, hogy nagyon kicsiben (hiszen Kína tizedannyira sem "veszélyes", mint Észak-Korea), ugyanezt látom én is.

Ma is átmentünk Birkenhead-be, majd vonattal Liverpoolba. Ahhoz képest, hogy arra számítottam, hogy Angliához "méltóan" hiperszuper modern vasútállomások vannak, ehhez  képest a kettes metró megállói Pesten maga a megtestesült gyönyörűség. És ez nem irónia, ezt komolyan gondolom.

Még a liverpooli sem olyan nagy eresztés, de addig jó, amíg nincs a Határ út szintjén. A közeli bevásárlóközpontban voltunk, meg egy All you can eat kínai étteremben. Itt voltunk 2 éve is, jó kajájuk van. Sokat ettem, sokfélét, és láss csodát, nem vagyok rosszul! :D Az a Pizza Hut-os menet az valami eszméletlen volt. Annak ellenére, hogy Liverpool központjában van az étterem, nem annyira igényes.

De a kajájuk nagyon finom, szeretek itt enni! Ehhez képest a tegnapelőtti hatalmas pompában elfogyasztott kínai vacsora nem volt olyan nagy. Aztán hazafele indultunk, mert esett az eső, és a nővérem nem akart esőben sétálni. De mégiscsa elmentünk New Brightonba, moziba megnézni a Csizmás Kandúrt 3D-ben. A klisés poénjai és története ellenére aranyos rajzfilm volt. :) Ezután mentünk haza.

Még tegnap ezeket szereztem be:

Az az obentós doboz-féleség egy 3DS tartó. 11 fontért szerintem megérte, mert nemcsak magát a konzolt lehet benne tárolni, hanem a 3DS játékokat is, meg volt mellé egy törlőrongy, és egy DSi XL-méretű kék színű stylus. Elsősorban a játékok miatt vettem, hogy tudjam tárolni, mert elég kicsik, és második nap eltűnt a Super Mario 3D Land játékkazetta. Tudtam, hogy megvolt, mert megmutattam a nővéremnek, tehát nem idegeskedtem miatta, csak nyugtalanított, hogy hol van, de előkerült. És nem akartam végleg elveszíteni. Az OoT mangával meg nagyon jól jártam, mert 6 fontra volt kiírva, de csa 4 fontot fizettem érte, annyira blokkolta be a gép. Néhány napja láttam a GAME shopban, az akciós turkálós cuccok között, de akkor úgy voltam vele, hogy eleget költöttem, megvár az. Tegnap visszamentem érte, nem találtam. Keresem, keresem, hát a kosár legalján volt. Nagyon örültem neki, mert conokon mindig skippeltem, mert nekem 3000 forintot nem ér meg, de 4 fontot, kb. 1450 forintot bőven! Most úgyis OoT-zek, bár nem írok róla, de én megint imádom a Zelda játékokat! És milyen jól jártam, hogy akciósan újonnan vettem az OoT 3D-t 20 fontért! Tegnap már 35 font volt ugyanott, és még használtan is 22 font volt a legolcsóbb, amit láttam. Egyébként nagyon kifogytak a Nintendo játékokból a boltok. Ilyen, hogy Mario Kart 7... aki lemaradt, az bánhatja, sehol nem található meg! Úgyhogy jó vásár volt az.

Kínai pop zene

A húsvétot Békéscsabán töltöttem anyukámnál, ott volt a nővérem családja is. Jó volt újra látni őket. A nővérem férjének előző házasságából született lányát most láttam először. Eddig Kínában élt, tavaly tavasszal költözött fel Angliába, nem csak a jobb élet reményében (talán most már nem kell amiatt onnan elmenni Kínából), hanem segít az apjának is Tai Chi és KungFu órákat tartani. És ő most jött először Magyarországra. Nagyon rendes aranyos lány. Szereti a kínai pop zenét, és mondtam neki, hogy a japán zene mellett egyre inkább nyitott vagyok a többi ázsiai pop zenére is, így mutatott egy pár kínai zenét, amit szeret. Előadókat nem tudok mondani, de tetszetős. Nagyon jó, nagyon hasonlít a japán pop zenére hangulatában. Át is másoltam egy jó párat a gépemre. De azt megmondom őszintén, hogy meglepett, hogy ekkora különbség van a kínai és a japán nyelv között beszédben. A lány mondta is, hogy bár szereti az animéket, de a japán zenét nem szereti, mert rossz neki, hogy nem érti. Bár szerintem nem csak ez a rossz. Mutattam neki Tomoe Ohmi kislemezeket, és megpróbálta az énekesnő nevét elolvasni kínaiul (kanjival ez a neve: (近江知永)), de nagyon zagyvának tűnhetett neki. Vicces szituáció volt régebben, amikor egyszer anyámmal voltunk kint Angliában, és ott a Tescóban vettünk egy pulóvert nekem, azokon voltak japán kanjik. Hazamegyünk, amikor felpróbálom, a nővérem férje elkezdi olvasni, mi van a pulóveremen. Egyszer csak azon kapja magát, hogy tök hülyeséget olvas, akkor esik le neki, hogy japánul van. Akkor mondta azt, hogy a japánok  is csak átvették az írásukat, de teljesen megbolondították a jelentésüket. Ezen azért megmosolyogtam. Szerintem az egész olyan, mintha a japánok fogták volna a kínai karaktereket, és bedobták egy keverőgépbe, és amit kiad, az egy japán szó lesz. Egyébként a lány is szereti az animéket, bár ő inkább a movie-kat szereti. A hosszú animéket kifejezetten nem szereti. Mondta, hogy kb. 200 részig nézte pl. a Narutót, de mindig várta, hogy mikor lesz vége, de még egy harc, még egy filler, és már elege volt, és abbahagyta. De összességében nem tudtunk sokat beszélgetni, mert mind a ketten bizonytalanok vagyunk, ha angolul kell beszélni. ^^'