Na, elkezdeném a dalszövegelemzést, amiről írtam az előző postban. Egy széles animés réteg számára ismeretlen dallal kezdenék, most ehhez van hangulatom. Az utóbbi napokban sokat hallgatom ezt a dalt, illetve Okui Masami feldolgozta a dalt (ő írta a szöveget), felénekelte az S-mode#1 válogatásalbumára. És inkább az ő verzióját szoktam hallgatni, mert több érzelmet visz a hangjába. Matsumoto Rica hangja túl erős, és az nem illik bele a dal hangulatába. Az eredeti változat 2000-es, kislemezen nem jelent meg, csak a "Senkaiden Hoshin Engi Uta Utage II" válogatásalbumon jelent meg. Ez ugyanis a Senkaiden Hoshin Engi anime egyik karakter dala, méghozzá Raishinié.
Először összességében beszélnék arról, amiről szól a szöveg. Ez egy szerelmes dal, mely még nem teljesült be, de reményt ad. Érdemes-e egy emberre várni? Ez egy furcsa dolog, a szerelem dolga az utóbbi időkben igencsak megosztó téma lett. Sokak szerint a romantika, mint téma elfáradt, és azért van egyre több válás, mert megtapasztalják, hogy a szerelmes dalok szövegei és a romantikus filmekben látható jelenetek nem valósak. A valóság teljesen más. Sokan sokféle módon idealizálták a szerelmet, szélsőséges vélemények szerint azzal, hogy az istenhit ennyire visszaszorult a nyugati világban, helyébe, illetve Jézus helyébe jött a nagy ő, akit sokszor isteni tökéletességgel ruháznak fel a popsongok és romkomok. Ez kétségtelenül legitim gondolatmenet.
Most lássuk magát a dalszöveget. Tehát, ahogy írtam, ez egy olyan szerelmes dalról szól, mely még nem teljesült be, de nagy reményt hordoz magában. Így szól az első versszak:
haruka tooi sora no hate wa
nana-iro ni somatte'ku hokorashige ni
tada hitasura hashitte kita dareka no tame
kaze ga iu 'ii n'da jibun wo shinjite'
Idealizálja a szerelmet, az égen túlinak képzeli azt. Amíg bizonytalan a szerelem, addig nagyon reményteli szokott lenni az érzés, hiszen a szerelem érzése oxitocint, dopamint és endorfint szabadít fel az agyban, melyek többek között a motivációért is felelősek. És akiben ezek aktívabban termelődnek, azok jobban szerelembe tudnak esni, akiben meg nem annyira, azok látják a romantikus filmek és szerelmes dalok döntő többségét nyálas csöpögős alkotásnak. Ebben a szövegben az idealizált szerelem jelenik meg, és a ebből fakadó motivációt énekli meg az énekesnő, amikor azt mondja, hogy a szél üzeni neki, hogy benne reménykedni rendben van, csak higgy magadban. Ez a higgy magadban szöveg rettenetes egyébként, mert elhiteti veled, hogy semmit nem kell tenned az adott dologért csak hinned magadban, és minden megvalósul. Csakhogy az önmagadban való hitért is meg kell dolgozni, és hogy a problémákat is jól tudjuk kezelni. De mivel a szerelem önmagában nagy mozgatóerő, ezért fogjuk rá, hogy ide helytálló.
A bridge dallamvilága rendkívül kellemes és egyedi, kellemes izgalomérzést hordoz magában. Miről énekel benne?
Don't you cry kanashii namida wa
You need me kokoro furuwasu
mamoritai sakebitai Just like thunder
Amikor pillangók röpködnek a mellkasban, vagy hogy mondják, azt a mindent elsöprő szerelmet írja le. Nyugtatja magát, hogy ne sírjon, megvigasztalja a remegő szívét. Meg akarja védeni, ki akarja ordítani az érzéseit. Amikor olyan erősnek éli meg az érzelmeit, hogy sír miatta. Bár én nem értek egyet a megvigasztalós dologgal, én pont azt gondolom, hogy inkább sírja ki magából az érzéseit, utána könnyebb lesz.
Lássuk a refrént:
itsu no hi ni ka kitto kono daisuki no basho ni
minna no egao afuresasetai
soshite ore mo kitto kono daisuki na basho de
kanaeru jibun no yume wo
Someday, I'm gonna be a HERO doko made mo...
eranda michi wa modorenai
A refrén árulja el a fő mondanivalót, hogy mennyire túlidealizálja az érzéseket. Egy szeretett helyről beszél, ahol mindenkiben túlárad a mosoly, ugyanitt megvalósul az álma. Azt azért tudjuk, hogy a valóság nem erről szól. Egyrészt az én szeretett helyemen nem várom el, hogy mindenki mindig mosolyogjon, mert az aztán egy idő után minden, csak nem hiteles. És a hiteltelen mosoly álszent, és csúnya is lehet ezáltal. A végére meg hozzáteszi, hogy hőse lesz a szerelmének, bármi is történjen, mert ezt az utat választotta, ahonnan nem fordulhat vissza, ezért csak egyféleképpen végződhet. Ebben benne van az az ázsiai gondolkodás is (mely főleg Kínára jellemző), hogy ha valaki elindul a nagybetűs élet felé, azt mindenáron végig kell csinálnia, mert azt feladni, és onnan visszafordulni nagy szégyen. Ez lehet egy munkahely, vagy saját vállalkozás indítása. Nagyjából így indult bele ebbe a nagy szerelembe, és csak hősként kerülhet ki innen. Értem a gondolkodást, csak erről kérdezzük meg a másik felet is.
A második verszak feleakkora, és egy problémára talál egy sajátságos megoldást:
Ai nante no wa shimeppokute nigate dakara
kaze no naka kakenukeru tsubasa ni nosete
Beismeri, hogy teljesen ügyetlen az érzelmei kimutatásában (ez is milyen már, hogy valaki egy romantikus dalban mer a gyengeségeiről beszélni), ezért a madár szárnyain a fellegekbe száll. Ez arra analógia, hogy nem talál ki semmit, hogy ha találkozik vele, mit fog tenni, hanem az ösztöneire és a megérzéseire hagyatkozik, és ha eljön a pillanat, akkor spontán cselekszik. Ez egy teljesen jó döntés, előre tervezni azért sem érdemes, mert az adott helyzet ezeket legtöbbször úgyis felülírja, és akkor már tényleg csak a spontaneitás marad.
A második bridge teljesen más problémáról beszél, de beleillik a dalba:
Don't you say kanashii SAYONARA
Broken heart itami wo shitta
wasurenai tomaranai Just like thunder
Teljesen legitim gondolat. A sayonara a kanji szövegben katakanával van írva, ezért van nagybetűvel írva, mert a búcsút emeli ki. Itt ugyanis arról van szó, hogy ne búcsúzzon el bánatosan összetört szívtől, mely ismeri a fájdalmat. Hiszen az összetört szív ha egyszer össze is lett ragasztva, a törésvonalak megmaradnak (mint az emlék a tudattalanban), ezért azt nem felejti el, és ha újra megéli, semmi nem állíthatja meg, hogy a törésvonalak mentén ki ne szakadjanak belőle az érzések.
sagashitsuzukete'ta kotae oshieru you ni
deatta nakama hitori hitori wa
motometsuzukete'ta donna CHIKARA yori mo
kirenai kizuna no moto ni
Someday, I'm gonna be a HERO wasurenai...
betsubetsu no michi aruitemo
Érdekes, hogy a második refrénben nem a saját szerelméről énekel az énekesnő, hanem általánosságban az igazi nagy barátságokról, melyek erőssé teszik az embert. Erről mesél a barátainak, akikkel egyenként létesített kapcsolatot. Itt jó eséllyel megvallja nekik, hogy mennyire fontosak neki. Szép gondolat, és a barátságok, szerelmek, amíg nem mennek át függőségbe, addig a legértékesebb dolog, amit az ember kaphat az életében. Aztán megint hősnek kiáltja ki magát, és akkor sem fogja őt elfelejteni, amíg külön utakon járnak.
A második refrén utáni hosszú instrumental rész is érzelemdús, de nem szomorú. Sokkal inkább reményteli. A dalt lezáró refrén hasonló az első refrénhez, azt egészíti ki.
Itsu no hi ni ka kitto kono daisuki na basho ni
minna no egao kagayaku toki
sore ga ore no kitto...
kono daisuki na basho de kanatta hontou no yume sa
Someday, I'm gonna be a HERO shinjiteru...
sono toki ore wo dakishimete
Megint a szeretett helyről beszél, ahol mindenkinek ragyogni fog a mosolya, ugyanitt a valódi álma meg fog valósulni. Ezt az első refrénnél már elemeztem, ezért ettől most eltekintenék, azok ide is érvényesek. Hisz abban, hogy egy napon ő lesz a hős, és akkor majd a nagy ő ölelje át őt.
Erősen Disney-klasszikus feeling ez a fajta idealizált szerelem (főleg a vége), amiről itt szó van, de annyiból jobb, hogy mert nyíltan beszélni a gyengeségeiről, és az arra megoldás sem feltétlen rossz. Persze azután a bizonyos ölelés után mi lesz, arról nem szól a fáma, és a higgy magadban jellegű szöveg is erősen filléresre váltott gondolat, azért aki megélt már dolgokat az életében, az ezt tudhatja. De fogjuk rá, hogy a dalszöveg sajátságos korlátai miatt nem tudja minden részletre kiterjedően leírni a gondolatait. Bár, ha én szövegíró lennék, akkor megtalálnám a módját, hogy megírjak dalszöveg formájában további gondolatokat, vagy utalásokat arra, hogy tudom, hogy nem lesz könnyű utána sem, de ha vége lesz, szeretném, ha megölelnél.
Mindenesetre ez az átlagosnál egy jobb szerelmes dalszöveg, mert abból a szempontból lehet valósnak érzékelni a szöveget, amíg a remény, és a motiváció dominál, addig nem igazán van realitás-érzéke a szerelmes embernek, idealizálja a dolgokat. Csak nehogy baj legyen, ha sikerül, és érzékeli a valóságot.
Tegnap volt a 2017-es év utolsó szerdai napja, ami azt jelenti, hogy jó eséllyel idén már nem jelenik meg több japán zenei kiadvány. Japánban a legtöbb zenei album és kislemez szerdán jelenik meg, csak különleges esetekben térnek el ettől. És ahogy minden évben, idén is szeretném összegyűjteni az idei évben megjelent azon japán kiadványokat, melyekben érdekelt voltam. Ezzel részint magamnak is összegzem, hogy milyen volt az adott év japán zene tekintetében. Eleddig a 2009-ben jelent meg a legtöbb album és kislemez, amióta összegzek, és ez jó eséllyel idén sem fog megdőlni, már csak azért sem, mert egyre kevesebb japán kiadvány jelenik meg. Mennek át digitálisba, már Japánban sem igazán éri meg CD-t kiadni, hiába vették ott jóval tovább a lemezeket, mint a világ bármely pontján. De lássuk a listát.
Január:
Január 18: MARGINAL#4 - WeMe!!!!
Január 25: KOJI WADA DIGIMON MEMORIAL BEST
Február:
Feburár 1: Endoh Masaaki: V6 Enshin
Február 1: MARGINAL#4: Shinobu -Just a Zetchou- / Melty Love Cooking
Február 8: Yata Yusuke: Hareiro Melody
Február 8: Kaidou 4 Kyoudai: Gyun to Love Song
Február 15: JAM Project: DRAGONFLAME
Február 15: MARGINAL#4: Kakumei XX / Mr. Starry Sky
Február 22: Hayashibara Megumi: Imawa no Shinigami
Február 22: Takahashi Naozumi: JUICYS
Március:
Március 1: JAM Project: THE EXCEEDER
Március 1: MARGINAL#4: REAL? / Ko-ko-ro-hi-to-tsu
Március 15: MARGINAL#4 HOT SCRAMBLE / Colorful
Március 29: ALI PROJECT: Himiko Gaiden
Március 29: MARGINAL#4: Tamashii no Non-Stop Lover / Kizuna
Április:
Április 5: MARGINAL#4: KISS kara Tsukuru Big Bang
Április 12: Matsumoto Rica: Alola!! / Pose
Május:
Május 3: Hayashibara Megumi: with you
Június:
Június 7: MARGINAL#4: Choooose One
Július:
Július 19: Shimokawa Mikuni: Platinum Best Shimokawa Mikuni ~Seishun Cover Album~
Július 25: Kageyama Hironobu: A.O.R
Augusztus:
Augusztus 10: Fukuyama Yoshiki: LONDON MAGIC
Augusztus 30: Okui Masami: Innocent Bubble
Szeptember:
Szeptember 27: ALI PROJECT: Ai to Makoto~YAMATO & LOVE×××
Szeptember 27: MARGINAL#4 KISS kara Tsukuru Big Bang BEST
Október:
Október 18: JAM Project: TOKYO DIVE
November:
November 22: Okui Masami: Sophia
November 29: Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master -20th Anniversary-
December:
December 20: angela: Beyond
Az év elején, ha nem lenne a MARGINAL#4, akkor igencsak szegényes lenne az idei lista. A JAM Project-nél meg most kezd beérni az, ami 2013-ban elkezdődött. Akkortól kezdtek el radikálisan zuhanni az album és kislemez eladásaik, és úgy tűnik, hogy ennek "gyümölcse" most érik be azzal, hogy az utolsó kislemezük márciusi megjelenésű. 2006 óta nem volt ilyen hosszú szünetük, és mivel nincs új információm kislemezről, ezért úgy néz ki, hogy most is lesz egy hosszabb szünetük. Valószínű, hogy ha kijön a ONE-PUNCH MAN 2. szériája, annak elkövetik az openinget, elképzelhető, hogy azzal még lesz egy feljebb ívelésük, de ha marad ez a tendencia, akkor könnyen meglehet, hogy ha nem is fognak megszűnni, feloszlani, de új kiadványt sokkal ritkábban fognak megjelentetni, mint ezelőtt. Erről árulkodik az is, hogy a GARO -VANISHING LINE- opening dal nem jelent meg külön kislemezen. De a másik oldalát is említsem a dolognak, 2009 óta nem volt arra példa, hogy Okui Masami két kislemezt jelentessen meg egy évben. De ez szinte biztos, hogy nem fog megismétlődni, hiszen az első kislemeze a karrierjének 25. évfordulója alkalmából jelent, a második meg a GARO -VANISHING LINE- ending kislemez. De remélem, hogy lesz cáfolat.
Hát, nem jósolok sok jót 2018-ra. Úgy fest a dolog, hogy egyre ritkábbak lesznek a számomra érdekes kiadványok, mert egyre kevesebb példányt tudnak eladni, és a kiadók meg ugye profit-alapú cégek, sajnos nem áll érdekükben úgy kiadni CD-t, hogy abból nincs anyagi hasznuk, hovatovább, pezsgőt bontanak, ha nullszaldósra ki tudják hozni a lemez kiadását. Úgyhogy soványabb listát képzelek el jövő ilyenkorra.
Véget ért ez az év is. Többektől is olvastam, hogy alig várják, hogy véget érjen ez az év. Nem vagyok híve ennek a gondolkodásnak, egyre inkább tudatosodik bennem, hogy mindent meg kell élni olyannak, amilyen. Nekem is nagyon nehéz volt az idei év, de soha nem gondoltam arra, hogy véget akarok vetni ennek az évnek. Kezdem tényleg érezni azt, hogy ha a hibákból tanulva tudok fejlődni, akkor ez egy nagyon jó és hasznos év volt. Főleg, hogy a következő év lesz az 1997-es év 20. évfordulója, ami gyerekkorom egyik legmenőbb éve volt. Ezt csak úgy lehet megünnepelni, ha mindent megteszek azért, hogy a 2017-es év mindennél jobb legyen. Legyen mindenkinek olyan az új éve, amilyennek eltervezte.
És akkor lássuk az idei évre is a Last.fm-es összegzést. Továbbra is ez a kedvenc közösségi oldalam, pont ma beszéltem erről Roninak, mondtam neki, hogy a zenei ízlésemmel többet mutatok magamból, mint bármi mással. Például untig posztolgatnék Facebook-ra mindenféle marhaságot. Mivel a zene nálam is kiemelkedő szerepet játszik életemben, ezért az, hogy éppen milyen zenét hallgatok, vagy hogy kik dominálnak nálam, az többet elárul rólam, mint bármi más. Idénre is vannak szép statisztikák. Idén 20.442 alkalommal hallgattam zenét Last.fm-en (ebben nyilván nincs benne az, amit CD-n hallgatok, vagy rádiót, de ez is nagyon szép arány. 2009 óta vagyok regisztrált tagja a Last.fm-nek, azóta ez a szám a második legtöbb éves lebontásban. Ennél több csak 2010-ben volt, akkor 20.513, de a harmadik legtöbb 2013-ban csak 16.593 volt, úgyhogy ez a szám nagyon jó. Ennyire szeretek statisztikákat böngészni, főleg, amiket én kreálok. Hiszen ebben biztos, hogy minden úgy van, mint a valóságban. Lássuk a számokat előadókra lebontva.
Top 10 Előadó 2016
Hayashibara Megumi (4.303)
Yonekura Chihiro (2.125)
Okui Masami (2.101)
Suara (1.484)
JAM Project (1.143)
HIRO-X (1.010)
Pa-Dö-Dő (632)
Nox (469)
Kimeru (409)
Uehara Rena (408)
Idén elmaradt a Hayashibara Megumi, Okui Masami 1-2 (ahogy a Forma 1-ben mondják, amikor a Mercedes-ről beszélnek), de csak kevéssel maradt el Okui Masami. Még tavaly év végén a BEST OF CHIHIROX II válogatásalbum hatására nagyon felfedeztem magamnak Yonekura Chihirót, és rájöttem, hogy sokkal több dal van tőle, amit kifejezetten kellemes hallgatni tőle. Így lett idén második.
És akkor lássuk az albumok és a kislemezek top 10-es hallgatottsági listáját idénre külön-külön
Top 10 Album 2016
Hayashibara Megumi: Time Capsule (576)
Okui Masami: Symbolic Bride (530)
Yonekura Chihiro: BEST OF CHIHIROX II (521)
Hayashibara Megumi: Slayers MEGUMIX (372)
Suara: Koe (272)
Suara: The Best ~Tie-Up Collection~ (225)
Hayashibara Megumi: VINTAGE White (202)
Hayashibara Megumi: Enfleurage (182)
Suara: Utawarerumono Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu (170)
Azért látszik, hogy kik dominálnak nálam, főleg az albumnál. A kislemeznél pedig az új felfedezettek domináltak, főleg HIRO-X-nek örülök, hogy megismertem. Csak 5 kislemeze van, de azokkal maradandót alkotott nálam. És végül itt van az idei legsikeresebb százas dallistám.
Top 100 dalok 2016
Suara: Amakakeru Hoshi (160)
Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu OFF VOCAL VERSION (155)
HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH (139)
Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu (135)
HIRO-X: future (126)
HIRO-X: WITHOUT END (125)
Matsumoto Rica: XY&Z (95)
Suara: Kanashimi no Yoake Mae (85)
Kimeru: You got game? (83)
ALI PROJECT: Haramitsu Renge (82)
Hayashibara Megumi: Dear Friends (77)
Suara: Kachoufuugetsu (73)
Matsumoto Rica: XY&Z ~OFF VOCAL~ (72)
Hayashibara Megumi: Stay (68)
Suara: Uruwashiki Sekai (67)
Kimeru: OVERLAP (67)
Wada Kouji: Seven (65)
Suara: Nue Dori (64)
Suara: Hikari (62)
HIRO-X: WITHOUT END (Instrumental) (59)
Yonekura Chihiro: Cheers!
Hayashibara Megumi: Yume no Balloon
Wada Kouji: The Biggest Dreamer
Yonekura Chihiro: Sweet True Love
HIRO-X: THE MEANING OF TRUTH (Instrumental)
Okui Masami: Koi Suru Omoi
HIRO-X: ANNIVERSARY
HIRO-X: ANNIVERSARY ~Kakegae no Nai Kimi he~
Hayashibara Megumi: Give a reason
Okui Masami: Aoi Namida
MILK: Sniper (Off Vocal Version)
Yonekura Chihiro: Boku no Speed de
Kimeru: CHAIN OF MIND
HIRO-X: ANNIVERSARY ~Kakegae no Nai Kimi he~ (Original Karaoke)
HIRO-X: Driving Myself
HIRO-X: future (instrumental)
Hayashibara Megumi: Happy Happy
HIRO-X: Shiawase no Uta
Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss
Suzuki Keiichi: Flying Man
Bando Taro & Wakai Hajime: The Long Distance of Murder
Sakai Mikio: Identity
Kawai Eri: Madoromi no Rinne
Hayashibara Megumi: Plenty of grit
Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX-
Okui Masami: Sora no Uta
Yonekura Chihiro: FLAME
Suzuki Keiichi: Snow Man
Hayashibara Megumi: don't be discouraged
Pa-Dö-Dő: Van még remény (Light Trance Mix)
Yonekura Chihiro: Butterfly Kiss (Instrumental)
Okui Masami: CHAOS LOVE
Yonekura Chihiro: Return to myself
Yonekura Chihiro: Cross
Operatic Troupe: Lambada Ranma
Hayashibara Megumi: raging waves
Yonekura Chihiro: Sweet True Love (Off Vocal Version)
Okui Masami: Hikari he ~I pray to be given~
Okui Masami: Delusion
Yonekura Chihiro: Heaven's Door
Hayashibara Megumi: Over Soul
MILK: Sniper
Okui Masami: SYMBOLIC BRIDE ~Rebellion of Valkyrie~
Suara: Yume ka Utsutsu ka
angela: Kore, Natsu Matsuri
Hayashibara Megumi: -Life-
Yonekura Chihiro: FRIENDS
Yonekura Chihiro: WILL
Okui Masami: JOY
Okui Masami: Just be conscious
Republica: Luxury Cage
Okui Masami: PLATONIC ~Luna~
Okui Masami: Hikari no Hana
Tsuda Akari: Izayoi DEPARTURE
Yonekura Chihiro: Yakusoku no Basho he
Yonekura Chihiro: Calling
Hayashibara Megumi: MIDNIGHT BLUE
Pa-Dö-Dő: Nálam szebbet soha többet
Hayashibara Megumi: Touch and Go!!
angela: Horizon (off vocal version)
Uehara Rena: Todokanai Koi '13
Hayashibara Megumi: Yakusoku Dayo
Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Sono he ~AYANAMI ver.~ (off vocal version)
Mivel ma van az év utolsó szerdai napja, ezért több jelenősebb japán zenei kiadvány már nem jelenik meg, így érdemes összegezni. Olyan sok kiadvány nem jelent meg idén a tavalyi évhez képest, de amik megjelentek, azok döntő többségében jók voltak, így az idei évre is készültek olyan dalok Japánban, amely által emlékezetes lesz az 2016-os év.
Essünk túl a nehezén. Az idei év legszomorúbb eseménye a Jpop iparban egyértelműen Wada Kouji halála volt áprilisban. Nem járja, hogy 42 évesen egy életében legendává vált énekes eltávozzon. Emlékére idén jobban előtérbe kerültek a Digimonos dalok, nemcsak a kislemezei, hanem az All of my mind stúdióalbuma, és a The Best Selection~Welcome Back! válogatásalbuma. Hiányzik nagyon, de az ő esetében rá lehet mondani, hogy dalaiban tovább él velünk, mert nagyon jó hallgatni őket. Csak milyen érdekes, hogy tényleg akkor kerül egy előadó, vagy bármilyen művész munkássága más meglátásba, amikor meghal. Ez általánosságban igaz, Wada Kouji is ugyanígy járt nálam. Valahogy most többet jelentenek nálam a Digimonos dalai, meg van néhány saját dal, ami nagyon jóra sikeredett.
Ami még rossz oldal, bár korántsem ennyire, hogy a JAM Project idén megjelentette eddigi legrosszabb Super Robot Wars kislemezét. Sehogy nem tudok megbarátkozni a Shining Storm ~Rekka no Gotoku~ single-lel, olyan unalmas, lapos, semmi nincs, ami kiemelné az átlagból. Azt az egyetlen egy szólamot tudom visszaidézni fejből, amikor Okui Masami énekli, hogy "Rekka no Gotoku" részt, de amúgy az egész dal annyira jelentéktelen, hogy azt el nem lehet mondani.
De van néhány pozitív esemény, megjelenés, amit érdemes kiemelni. A legpozitívabb meglepetést Suara hozta, az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu válogatásalbummal, ugyanis a 8. helyet érte el az Oricon lemezeladási listán, ezzel magasan a legjobb eredményt produkálta eddigi karrierje során. Majd fogok írni részletesen is az albumról, mert szívesen hallgatom, csak azért nem tetszik annyira, mert korán jelent meg. A Futari no Hakuoro széria zárja le az egész Utawarerumono történetet, a videojáték már megjelent, és nagyon várom, hogy amimében is látható legyen végre. Ugyanis sajátságosan zárták le az Itsuwari no Kamen-t, és érdekel, hogy mit hoznak ki a sztoriból. Viszont, mivel anime még nincs, ezért annak openingje és endingje még nem jelent meg, de már tudom, hogy Suara nagyot fog alakítani. A videojáték openingje (Hikari) és endingje (Uruwashiki Sekai) is igazán fantasztikusak lettek. A Hikari könnyed kis dal, pont ettől nagyon jó, mert oldott vidámságot hordoz magában. Az Uruwashiki Sekai pedig egy csodálatos. Suara még ennyi év után is meg tud érinteni, már én sem hiszem el. Az album két kiadásban jelent meg,a limitált kiadás egy Special Disc-kel jelent meg, mely az első Utawarerumono szériából tartalmaz dalokat. Ez is hiányos, ugyanis, csak a főbb dalokat tartalmazza, de kimaradt például a Towa ni, vagy a Kimi no Kawari, melyek a videojátékhoz köthetők. Több értelme lett volna egy komplett, nagy válogatásalbum megjelentetése, amikor kijön az anime, és azok dalaival együtt, és arra rátenni Uehara Rena: Yume no Tsuzuki dalát is, mely az OVA ending dala. De az, hogy F.I.X. Records és az AQUAPLUS kihozott egy Top 10-es helyezést egy kiadványukból, arra tényleg nem volt még példa, és fantasztikus eredmény. Csak legyen folytatása, és jelentessenek meg hasonló sikereket.
Okui Masami idén nem jelentetett meg a szólókarrierjében albumot, vagy kislemezt, de érdemes megemlíteni őt is, mert nemrég, karácsony előtt, tartott egy akusztikus koncertet. Ez egy egyszerűbb, szerényebb hangszerelésű koncert volt, még a dalok listája is nyilvános, amiket felénekelt:
White Season
Sanctuary
Still Love
Haitoku no KISS ~Love of a fallen angel~
Iiwake
PLATONIC
Fuyu no Himawari
Koi Suru Omoi
I'd love you to touch me
Boukensha
Ajisai
Rondo-revolution
J
ANGEL'S VOICE
Sayonara
Maria
Az utolsó két dal, amolyan "Encore", tehát visszatapsolás után énekelt dalok. A koncert különlegessége nemcsak az akusztikus hangszerelése (Unplugged) volt, amivel kellemes, családias hangulatot létesített, hanem az is, hogy néhány rajongó elsírta magát a dalok hallatán. Ez meglepte Okui Masami-t, írt róla a blogjában, hogy nem számított arra, hogy ilyen hatást fog kiváltani. Nincs min meglepődni. Okui Masami nem szeret a magánéletéről beszélni, és még régebben rájöttem, hogy azért nem, mert a dalaiban énekel önmagáról, ezáltal sokkal többet tudhatunk meg róla, mint akár egy önéletrajzi könyvből. A dalok alapján szinte biztosra vehető, hogy az énekesnő sokat megélt az életében érzelmi oldalról, ami által hitelesek és szívet megérintőek a balladái. Jó érzés hallani, hogy nemcsak én vagyok ezzel így. :)
Hayashibara Megumi pedig annál nagyobbat alakított a Shouwa Genroku Rakugo Shinjuu animével. Maga az anime is nagyon jó lett, és Hayashibara-sama is nagyot alakított a könnyűvérű nővel, aki a végzet asszonyaként megpecsételte két srác barátságát. De persze az anime ennél többről szól, és hamarosan jön a második évad, méghozzá most januártól! Ami új Hayashibara Megumi kislemezt vetít elő. A megjelenése már biztos, addig is hallgassuk az Usurahi Shinjuu dalt, mely az első évad openingje. Igazán különlegesre sikeredett, Shiina Ringo a jazzes stílusával egyedi dalt adott Hayashibara Megumi repertoárjának.
Most, hogy kiemeltem az év fontosabb eseményeit, a japán azon részében, amiben érdekelt vagyok, jöjjenek listázva az idén megjelent albumok és kislemezek:
Január:
Január 20: Matsumoto Rica: XY&Z
Január 27: Suara: Amakakeru Hoshi
Február:
Február 3: Hayashibara Megumi: Usurahi Shinjuu
Február 3: Hayashibara Megumi: DUO
Február 10: JAM Project: Gekka
Március:
Március 30: Wada Kouji: Seven ~tri.Version~
Április:
Április 6: Chihara Minori: Innocent Age
Július:
Július 27: JAM Project: Shining Storm ~Rekka no Gotoku~
Július 27: Suara: Honoo no Tori(Digitális kislemez)
Augusztus:
Augusztus 24: ALI PROJECT: A-Kyuu Kagenrei
Augusztus 24: Kitadani Hiroshi to Kishidan: We Can!
Augusztus 31: angela: LOVE & CARNIVAL
Szeptember:
Szeptember 21: Suara: Hikari(Digitális kislemez)
Október:
Október 19: angela × fripSide: Boku wa Boku de Atte
November:
November 2: JAM Project BEST COLLECTION XII: THUNDERBIRD
November 2: JAM Project: The Brave
November 9: Suara: Utarerumono Itsuwari no Kamen & Futari no Hakuoro Kashu
Idén augusztusban ismertem meg a japán zenét 10 éve. Ez szinte azonnal magával hozta a rajongásomat, ami tart a mai napig is, és szinte teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy el fog kísérni egész életemen át, mert manapság is felfedezek olyan "területeket", amiket még nem hallottam, és nagyon tetszik.
Egész érdekesen indult, igazából japán dalt először 1992-1993 táján hallottam, amikor a Múmin ment a Magyar Televízió egyes csatornáján péntek esti meseként. Tudtam már ekkor is, hogy amit hallok, az japán nyelvű, ugyanis már ekkor meg tudtam különböztetni a kínai. és a japán nyelvet attól, hogy a japán írás "ritkásabb". Már ekkor is néha figyeltem a híradót, és amikor Kínáról vagy Japánról volt szó, akkor mindig ment alul valami szöveg, itt láttam meg a különbséget a két nyelv között. És mai fejjel azt mondom, hogy óriási csoda volt, hogy az opening japán nyelven ment, és hihetetlenül tetszett már akkor is. Ez pedig Shiratori Emiko: Yume no Sekai he dala volt.
Emlékszem, ekkor még megfoghatatlan volt számomra az egész nyelv. Annak alapján, amit láttam az írásból, azt gondoltam, hogy a japán nyelv olyannyira idegen volt számomra, hogy nem is a mi "beszédkészletünket" használják, nem a, b, c... betűket mondanak, hanem valami teljesen mást. Ráadásul mivel láttam, hogy a japán (meg a kínai) emberek teljesen másképp néznek ki, mint mi, ezért azt gondoltam, hogy ők egy másik bolygón élnek. Hihetetlenül ijesztőnek tartottam őket. Most meg... De hát az ilyen hiedelmektől szép a gyerekkor (többek között).
Ezután néztem még egy japán rajzfilmet, ami magyarul Könyvek Könyve címen ment. Most nézem, hogy a japán címe: Anime Oyako Gekijou volt. Ez azért volt kedves számomra, mert számomra teljesen játékosan mutatta be a biblia világát, én meg katolikus iskolába jártam, így volt lehetőségem rajzfilmen (vagy animén) keresztül is megismerkedni a bibliai történésekkel. Ennek volt egy folytatása is, amikor egy kisgyereknek a kiskutyája esett bele egy számítógépbe, abban voltak a bibliai történések. És szegény kiskutyát keresték a gyerekek, közben időutazás-szerűen különböző bibliai történéseken voltak jelen. És akkor még persze nem tudtam, hogy animét nézek... De az érdekes, hogy az első széria 1982-ben ment, a második pedig 1983-ban, és már akkor is foglalkoztatta a japánokat számítógép jövője, és az abban rejlő lehetőségek.
Aztán, ahogy lementek ezek a sorozatok nálunk is, igazából el is felejtettem, hogy léteznek Japánban is rajzfilmek, éltem a magam gyerekkorát. Aztán, ahogy bejöttek bejöttek az olyan klasszikusok, mint a Dragon Ball, vagy a Sailor Moon, ezek már egyáltalán nem tetszettek. Visszataszítónak is undorítónak tartottam őket, és mélységesen egyetértettem az ORTT-vel, amiért késői időpontra tették a Dragon Ballt. Bele-belenéztem, de egyáltalán nem tetszett, amit láttam, undorítónak tartottam a benne levő erőszakot. Ekkor még nem értettem az egészet, sőt, talán azt sem tudtam, hogy ezek is Japánból származnak. De ezzel bőségesen elvoltam, és bizton állítottam, hogy ilyet soha nem fogok nézni.
Na de nem úgy van az, ahogy azt a Móricka elképzeli. 2005-ben kezdtem el komolyan használni az internetet, és emlékszem, hogy nagyon örültem annak, hogy találkoztam olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan szeretik a Nintendo játékokat. Akikkel egész jól elcsevegtem, azokat fel is vettem MSN-re. Ekkor már 2006 eleje volt, itt találkoztam még komolyabban animékkel, ugyanis néhányuk rajongó volt, amit nem is volt rest kiírni személyes üzenetként, vagy a profilképe is egy anime karaktert ábrázolt. Ekkor már nagyjából tudtam, hogy ez valami Japánból származó cucc, és összekapcsoltam a Dragon Ballal, és a Sailor Moonnal. Elfogadtam, hogy ezeket nézik, de ekkor is szent meggyőződésem volt, hogy ezeket nem érdekelnek. Az első ezzel kapcsolatos változás júliusban ért el, amikor Krisi barátom megpróbált rávenni arra, hogy legalább ismerjem meg ezt a világot. Ő ekkor két animét szeretett, a Kaleido Star-t és a Tokyo Mew Mew-t. Ekkor ismertem meg az első japán dalt, amit átküldött. Ez az r.o.r/s-től a Tattoo Kiss volt. Ez a Kaleido Star 3. openingje. Emlékszem, hogy meghallgattam, de csak értelmetlen zenét hallottam. Meg is mondtam neki őszintén, hogy meghallgatnám rádióban, de hogy ilyen zenét állandó jelleggel hallgassak, az kizárt.
Ő ennek ellenére beszélt nekem az animékről olykor-olykor, amit meghallgattam, de nem foglalkoztatott a dolog. Öregnek tartottam magamat hozzá akkor 20 éves fejjel. De aztán csak úgy döntöttem, hogy belenézek a Kaleido Star-ba, ami ekkor az RTL Klub-on a hétvégi gyerekműsorban ment. És emlékszem, hogy hihetetlenül tetszett, amit láttam. Nagyon hangulatos volt, kifejezetten tetszett, hogy akár a valóságban is előforduló jeleneteket (igen, nekem is fáj ez a magyartalan mondatrész, de jobb nem jut eszembe...) láthatok rajzfilmes közegben. Egycsapásra megváltozott a véleményem az animékről, és rákaptam. Ezután volt az, hogy Krisi elküldött még néhány számot, ami neki kifejezetten tetszett. Különösen örültem a Kaleido Star második openingjének, A Yakusoku no Basho he dalnak. Ennek köszönhetően igen hamar megismertem Yonekura Chihirót. De volt valaki, aki azonnal megragadta a figyelmemet, ő pedig Hayashibara Megumi volt. A brave heart volt a legelső dal, amit hallottam tőle. Nagyon tetszett a vidám, oldott hangulata, olyan érzésem volt, mintha semmi nagyot nem akar alkotni, csak énekelni egy jót, ami a szívéből jön. És a hangjára is azonnal felfigyeltem. Ő volt az első, akitől konkrétan elkezdtem számokat keresni. Hamar megtaláltam néhány Slayers és Shaman King dalt és még néhányat más animékből. Sokféle előadót ismerek életem során, sokakat tisztelek is munkásságukért, de senki nem volt akkora hatással rám, mint Hayashibara Megumi, amikor megismertem őt. Teljesen átszellemülten hallgattam a Give a reason, Northern lights és a Reflection dalokat. Annyira a fejemben voltak, hogy még éjszaka sem tudtam aludni, egész idő alatt főleg ezt a három dalt hallgattam. Talán ez a három dal volt az, amivel tökéletesen tudtam azonosulni érzelmileg. Teljesen átjárt az érzésvilág. Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy 2006-ban életem történetében egy nagyon rossz korszakából kerültem át egy nagyon jóba, és ezt spékelte meg számomra olyan új dolgok, mint animék, japán dalok. Ez az egész együtt egy hihetetlenül euforikus állapotot eredményezett, ma is, mint egy nagyon jó korszak emlékszem 2006 második felére.
Igazából ha "versenyeztetném" a Slayers anime Get along és Give a reason dalait, már akkor is a NEXT openingje nyert volna a dinamizmusával és erejével. De volt valami, ami mindig hallgattatta velem a Get along-ot is. Ez pedig Okui Masami hangja. Itt hallottam először, sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nekem Hayashibara Megumi és Okui Masami párosa olyan szinten van, mint a '60-as évek fiataljainak az Illés, Omega, Metro hármas, ennek ellenére már a legelső alkalommal meghallottam, hogy Okui Masami hangja erősebb, jelentősebb. Nem feltétlen egyenrangú duó, Okui-sama dominánsabb. Elkezdtem keresni tőle is dalokat, olyanok jöttek tőle első körben, mint a Rondo-revolution, Shuffle, spirit of the globe, Sora ni Kakeru Hashi, Jama wa Sasenai és ezek ha lehet, még nagyobb hatással voltak rám, mert erőteljesebbek voltak, rockos hangzásukkal és az énekesnő hangjával szinte megkövetelték a helyet a szívemben. A Rondo-revolution egy átlag anison dal, ezt inkább csak kellemes hallgatni, de a spirit of the globe azért jelentős, mert előtte nagyon kevés szomorú, lassú dalon sírtam el magam, a spirit of the globe ilyen volt.
2007-ben folytatódott a nagy őrület, Okui Masami volt az első, akinek megismerkedtem aktuális kislemezeivel és albumaival (a régiek később jöttek). A Remote Viewing nagyon tetszett, mert erőteljes hangzás mellett (nem is mondanám rock-nak, inkább powerful pop, úgy tudom, van is ilyen zenei stílus) a vidám ének hihetetlen jó párosítás volt. Aztán jött a Masami Life album, amit szintén megjelenésekor ismertem meg, de ez azért érdekes, mert ekkor még nem fogott meg annyira Okui Masami saját stílusa, ezért nem hallgattam ezt az albumot olyan sokszor. Ez az év más miatt volt érdekes japán zene szempontjából. Ekkor már aktívan élt a BigN-es Nintendós csoport, és furcsa dalok keringtek MSN-en. Konkrétan a MOTHER nevű NES játék (ami Amerikában és most már Európában is Earthbound néven vált ismertté) zenéje, abból dalok, ami hihetetlen érdekes volt. Méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben. Fogok majd írni erről az albumról részletesen, mert tényleg azt gondolom, hogy külön postot érdemel. Ugyanis hozzám is eljutottak a dalok, és hihetetlenül egyedi volt. Abból a szempontból, hogy egy japán játékhoz egy 14 éves brit lányt, bizonyos Catherine Warwick-et kértek fel (két szintén brit férfi mellett), hogy énekeljen fel dalokat a játékhoz. Ezek a dalok nagyon kedvesek, aranyosak és a két férfi által elénekelt dalokról is azt gondolom, hogy hihetetlenül egyedi színfoltja a japán (?) zenének. Az album érdekessége az, hogy az első MOTHER játékban hallható zenék kaptak egy könnyűzenei hangszerelést. Nagyon tetszett, ahogy itt megvalósították, nem is értem, miért nem terjedt el általánosan. Ezt tudom egyedül kiemelni ebből az évből, lassan tágult az érdeklődésem a különböző japán előadók irányába.
A 2008-as év a Hayashibara Megumi és Okui Masami zenei reprtoárjának teljessé tételéről szólt. Valamiért nagyon nehéz volt megtalálni a stúdióalbumaikat, Hayashibara Megumi albumaira konkrétan úgy gondoltam, mint valami misztikum, ami kizárólag a kiváltságosok számára érhető el. Ezek a kiváltságosok pedig azok, akiknek megvannak az albumok eredetiben. Aztán egy dél-amerikai fórum segítségével meglettek, de még előtte sikerült beszerezni az r.o.r/s egyetlen stúdióalbumát, a dazzle-t. Az egész nyaram zeneileg szinte csak erről az albumról szólt. Annak ellenére, hogy nem vagyok feltétlen híve a trance zenének, ezt az albumot kifejezetten szerettem hallgatni. És szeptemberben találtam meg a Hayashibara Megumi és Okui Masami stúdióalbumokat, és úgy éreztem, hogy részben én is kiváltságos lettem... hiszen digitálisan megvannak a dalok. Az az érdekes, hogy Hayashibara-sama visszaszerezte a dominanciáját nálam, az volt az érzésem nála, hogy Okui Masami az erőteljesebb hangjával nem tud feltétlen érzelmeket kiénekelni, amik mentek Megumi-nak, ezért szinte éjjel-nappal csak őt hallgattam. Mégis Okui-sama volt az első mérföldkő abban, hogy tőle vettem először albumot eredetiben. Ez pedig az első két albuma, a Gyuu és a V-sit. volt.
EBay-en találtam meg, nem is emlékszem az eladó nevére, csak arra, hogy nagyon olcsón sikerült beszerezni, 4-4 font darabja, azt hiszem még a postaköltséget is nagyon szerényen mérte. Még az is dokumentálva van (a képen), hogy 2008. december 5-én érkeztek meg. Nemcsak azért örültem ezeknek, mert kedvenc előadótól eredeti CD-k, hanem azért is, mert ekkor (és igazából most is) annyira különlegesnek gondoltam a japán zenét, hogy nem is gondoltam volna, hogy ezeket is lehet ugyanúgy CD-n hallgatni, mint bármelyik magyar vagy külföldi zenét. Ezen nappal kiderült számomra, hogy igen. :) De ebben az évben azért is Hayashibara Megumi dominált nálam, mert visszatért a Slayers, és a Plenty of grit kislemez és a Slayers MEGUMIX válogatásalbum nagyon tetszett. Okui Masami-tól nem volt valami erős ez az év, de novemberben nagyon örültem a Melted Snow kislemeznek, valamint hír volt, hogy vele együtt jelenik meg az Akasha album is, de az eltolódott a jövő évre.
2009 volt az az év, amikor elkezdett jelentősen bővülni a zenei érdeklődésem. Nincs mit tagadni rajta, eddig nagyon orientált volt, hogy mit hallgattam, és a vérfrissítés kifejezetten jól jött. Ebben az évben ismertem meg komolyan az Animelo Summer Live nevű koncertsorozatot, megnéztem néhány felvételt. Itt figyeltem fel először angelára, akik a Spiral című dalukkal azonnal belopták magukat a szívembe. A JAM Project-et is itt hallottam először, de annak ellenére, hogy megtudtam, hogy Okui Masami is tag, ekkor még nem tetszett, amit csináltak. Nem láttam értelmét annak a zenének, amit művelnek. Nagyjából sejtettem, hogy animék és játékok tekintetében milyen körökben mozognak, de teljesen értelmetlennek tartottam, hogy egy előadónak minden egyes dala erőteljes legyen. Ennek ellenére rákaptam a Rescue Fire kislemezükre, és volt egy dal, ami kifejezetten tetszett tőlük, a Cosmic Dance. Ez jóval visszafogottabb, lassabb dal. Ekkor kezdtem el felfedezni magamnak azokat az előadókat (szintén az Animelo Summer Live-nak köszönhetően), melyek az "anison" berkein belül alkotnak.
Innen jött az ALI PROJECT is, az eszem meg elment, mert nagyon a zenéjük hatása alatt voltam. Május végén volt újdonság a Jigoku no Mon kislemez, azt gondoltam, hogy ez nagyszerű lehetőség lesz megismerni az együttest. Nagyon tetszett, és már ekkor felfigyeltem arra, hogy annak ellenére, hogy sötét hangulatúak a dalaik, mégis nem feltétlen ezt az összhatást adja. Egyből rájöttem arra, hogy nem kell feltétlen komolyan venni ezt a sötét hangulatvilágot, mert a zene lüktetése, dominanciája hihetetlenül pozitív érzetet adnak nekem. Ennek ellenére az énekesnő hitelesen adja át a gondolatait, és azért van néhány olyan dal, ami tényleg depressziós, és lehúz. A másik komoly hatás, hogy 2009 nyarától kezdtem el AnimeConon belül karaokéra járni. Voltam már a nekem legelső AnimeConon (2006 ősz) is a karaokén, már ekkor is érdekelt a dolog, de sokkal inkább csak az, hogy az általam ismert néhány dalból felhangzik-e valamelyik. Ekkor a fentebb felvázolt okok miatt annyira beszűkült volt a japán zene iránti érdeklődésem, hogy nem az érdekelt, hogy hallok-e új dalokat. Ez csak 2009 nyarától történt meg, amikor azért ültem karaoke terembe, hogy hallok-e olyan dalt, ami megtetszik esetleg. Na meg egyéb dolgok is kötöttek a karaokéhoz, de annak örültem, hogy megismertem férfi előadóktól olyan dalokat, amik tetszettek.
Így ismertem meg például a Lovely Complex-ből, a ONE PIECE-ből dalokat, de a NARUTO-ra, is itt figyeltem fel komolyabban. Bár ebben az esetben a dolog ott hibádzott, hogy az adott előadótól csak az adott anime dalok érdekeltek, amiket hallottam tőlük, nem feltétlen kezdtem el náluk azt, hogy rákeresek egyéb dalaikra, így annak ellenére, hogy sokat hallgattam őket, a "Hayashibara Megumi - Okui Masami" alapkoncepció megmaradt. Olyannyira, hogy a 2009. augusztus 21-én megjelent Okui Masami: Self Satisfaction albumot a mai napig mesterműnek tartom. De Hayashibara Megumi is maradandót alkotott, hiszen folytatódott a Slayers (Front breaking) és a Shuuketsu no Sono he is egyedi kislemez tőle.
Ismerős volt még Suara neve is az Animelo Summer Live-ból, ő is még 2009-hez köthető. Október végén jelent meg Akai Ito kislemeze, gondoltam, itt a remek lehetőség, hogy megismerjem őt. A címadó dal akkor annyira nem maradt meg bennem, de a B-side track, a Watashi Dake Mitsumete azonnal kedvenc lett. És az mindig jó jel, ha megszeretjük egy kislemez második dalát, mert általában úgy szokott lenni, hogy ha csak a kislemez címadó dala köthető az animéhez, akkor a második dal egy olyan saját szerzemény szokott lenni, ami jóval közelebb áll ahhoz, amit az előadó valójában művel. Ezt jó dolognak tartom, mert személyes megfigyelésem szerint egy animéhez amikor írnak dalt, akkor általában két dolgot vesznek számításba: Illeszkedjen az adott animéhez a dal, és az előadóhoz is passzoljon valamennyire. De az tény, hogy leginkább az animét veszik figyelembe, mert néhány előadó esetében "csodát" műveltek. Konkrétan Suara is így járt 2014-ben a Fly away -Oozora he- kislemezzel. Mai napig az a legrosszabb kiadvány tőle. De az Akai Ito kislemez egy hatalmas rajongás kezdete volt, és a fentebb írt rossz példa ellenére a mai napig azt gondolom, Suara azon nagyon kevés előadók közé tartozik, akiknél nagyon kicsi a különbség az animés- és a saját dalok között.
A másik előny, hogy általában két különböző előadó énekli egy adott anime openingjét és endingjét, ezáltal is minél több előadót meg lehet ismerni. Jó példa nálam erre például a Solty Rei anime, aminek az endingjét Ohmi Tomoe adta elő, ezt ismerem, és érdekelt az opening dal. Az pedig nem más meg rock-tól a clover. Ez pedig hihetetlenül érdekes dal: pörgős, vannak benne rockos elemek, de leginkább az énekesnő dinamikus, gyors éneke teszi élővé, izgalmassá a dalt. A keményebb hangzásra pedig jó kontraszt az énekesnő magas hangja. A B-side track is tetszik, ennek ellenére több dalával nem ismerkedtem meg, mert volt egy olyan gondolatom, hogy nem nagyon tetszene a többi dala. Egyedi zenét művel, mi több, az indie stílusba sorolnám, amiről már a sajátságos név is árulkodik.
2010-ben volt az, hogy ebben a "tágabb körben" orientálódtam, és azokra az előadókra helyeztem a hangsúlyt, akik direktben az anison stílusban jártasak, így újra nagyobb hangsúlyt kapott Yonekura Chihiro, valamint elsősorban azokat az előadókat sorolom ide, akik jelen vannak / voltak az Animelo Summer Live-on. Így jött a képbe Chihara Minori, Kuribayashi Minami, Mizuki Nana, Horie Yui, valamint ekkor hallgattam minél több kislemezt angelától, ALI PROJECT-től, Suarától. A JAM Project kimaradt, mert még ekkor is előítéletes voltam velük szemben, viszont a legnagyobb hatást egyértelműen Suara gyakorolta rám. Nem győzöm ismételni magam, hogy a balladái mekkora hatást gyakoroltak rám, mai napig azt gondolom, hogy mestere a műfajnak, itt-ott pedig hogy a saját lelkét halljuk énekelni, mert annyira szépen, érzelemdúsan énekli, hogy az nem lehet szimplán munka vagy kötelesség, amiért bért kap. Ekkor már nem voltam azon, hogy még előadókat megismerjek, és hogy minél tágabb legyen a japán zenei "tudásom", bár a ONE PIECE MEMORIAL BEST válogatásalbum és néhány Arashi dal biztosított némi változatosságot. De alapvetően maradtam az anison zenénél, a 2010-es év egyértelműen Suaráé volt nálam.
2011 legelején döntöttem el azt, hogy levetkőzöm az előítéleteimet a JAM Project-ről, és meghallgatok néhány albumot tőlük. Robbantak is hatalmasat, azóta legalább annyira az életem részei, mint Hayashibara Megumi vagy Okui Masami. Érdekes mód az egyik Okui Masami előtti albumot (később lépett be az együttesbe) tartom a legjobbnak. A BEST Project album volt az, amelyik végképp rajongóvá tett, ezt erősítette a harmadik BEST COLLECTION album, a JAM-ISM, amit a mai napig a legjobb JAM Project albumnak tartok.
És ezek után nagyon új dolgok nem értek, úgyhogy a történetmesélés lényegi része itt véget ér. Nem nagyon hallok olyan dalokat, amik nagyon megfognának. Illetve egyet tudok még kiemelni. Azt hiszem, a 2011-es tavaszi MondoConon hallottam először karaokén a Higurashi Naku no Koro ni Kai anime openingjét, a Naraku no Hanát. Erről a mai napig azt mondom, hogy életemben valaha hallott összes dal közül a legfurcsább. Egyszerre nagyon vidám, de nagyon szomorú is, akkor szoktam hallgatni, amikor valami nagy baj ér, de nem érzem reménytelennek a dolgot, de akkor olyannyira a dal hatása alá kerülök, hogy napokig szinte csak ez jár a fejemben. Úgy tudom, hogy ezt a trance stílusba sorolják, van egy különlegessége ennek a zenei stílusnak. Annak ellenére, hogy pörgős, lehet rá táncolni, mégis alkalmas arra, hogy fájdalmas érzéseket fejezzenek ki vele. Még 2011-ben megjelent egy "album-páros", a TRIBAL LINK-L, és a TRIBAL LINK-R. Ez az I've Sound produkció albumpárosa, ők kifejezetten a trance zenére szakosodtak. Sőt, a Naraku no Hana előadója Shimamiya Eiko is náluk van leszerződve. Szóval ezen a két albumon hallható egy-egy dal Okui Masami eladásában, az Abyss és az Automaton. Ezek is szintetizátorral (vagy talán inkább gépzene) van feljátszva, mind a két dal pörgős, de hihetetlenül fájdalmasak. Nagyon ritkán szoktam hallgatni ezeket a dalokat, pont azért, mert tudom, hogy nagyon a hatásuk alá tudok kerülni. De ugyanígy az I've Sound-hoz tartozott Kawada Mami is (ő idén januárban jelentette be visszavonulását), aki például a To Aru Majutsu no Index animének énekelt dalokat, azok is hasonló érzelmekkel bírnak, bár nem annyira erősek, mint a fentebb felsoroltak.
Igazából azért sem értek nagy hatások, mert egyrészt nagyon elszoktam az animenézéstől, emellett a MondoCon is elmaradt nálam néhány évre, így csak a megszokott kedvenceket hallgattam. Részint ezért is szoktam vissza 2015 végére az animékhez, mert remélem, hogy hallok olyan új dalokat, amik új hullámokat indítanak el, másrészt meg újra járok MondoCon-ra, és tervezek most ősszel is menni. És hátha ott is hallok új dalokat. A 2015-ös év egyébként Matsumoto Rica miatt volt jelentős, mert ekkor fedeztem fel komolyan a Pokémonos dalait.. Sajnos nagyon kevés stúdióalbuma van, ezért a RICA the BEST a legjobb kiadvány arra, hogy megismerjük a saját dalait is. Amit érdemes, mert van néhány nagyon jó közöttük. De az biztos, hogy ezek a Pokémonos dalok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy újra játsszak a játéksorozattal. Ezek a dalok is nagyon jól meg vannak írva, jól illenek egy shounen animéhez, de Matsumoto Rica hangja kellőképpen erőssé teszi őket, ezáltal olyanok, amelyek bármely korosztály számára hallgathatók, akár meg is szeretheti az, aki nyit feléjük. Nekem is nagyon jól megfér a többi japán zene mellett, és néha érzem is, hogy szükség van rájuk, hogy ne felejtsem el azt a lelkesedést, amivel megálmodtam az életem.
Az idei, 2016-os év is hozott újdonságot elsősorban a Prince of Tennis-nek köszönhetően. Általa ismertem meg HIRO-X-et és Kimeru-t. Mind a kettejüknek nagyon örülök annak ellenére, hogy szűkös a repertoárjuk, különösen HIRO-X-nek. De az ő 5 kislemezét különlegesnek tartom, és ő is azok közé tartozik, akinél nem értem, hogy miért nem lett ismertebb. Hellyel-közzel képben vagyok annak ügyében, hogy mi alapján szerződtet le egy kiadó egy előadót, de akkor is igazságtalannak tartom, hogy bizonyos feltételek és megkötések miatt ismeretlenek maradnak jó hangú énekesek, akiknek ráadásul személyes megítélésem szerint jó dalaik is vannak. Most már HIRO-X-et sem hallgatom annyira, mint néhány hónapja, de az év elején nagy örömöt okozott az, hogy általa megismertem egy olyan férfi előadót, akinek dalaival azonosulni tudok. Kimeru zenei karrierje meg rendkívül érdekes. Van a Prince of Tennis-nek musical-je is, és abban ő maga is szerepelt, amikor az Echizen Ryoma karakterét alakítő színész baleset miatt megsérült, és hónapokig nem tudta vállalni a szerepet. Úgy tudom, hogy Kimeru helyettesítette. Úgyhogy neki eléggé sokáig köze volt a Prince of Tennis-hez, de a zenei karrierjét egyértelműen két csoportra lehet sorolni.
Volt egy rövid animés időszaka, Prince of Tennis és Yu-Gi-Oh! dalokkal, és utána csak saját dalokat énekelt, és azokból jelentetett meg kislemezt. De milyenek? Utaltam már rá egy korábbi blogpostban, hogy egyfajta nyitottság kell a saját dalaihoz. Ezt a fajta "nyitottság-igényt" megerősítik azok a képek is, amiket akkor kerestem róla, amikor már végképp gyanús volt nekem a dolog. Igazából a nemi- és szexuális orientáció környékén keresgéltünk néhány japán zene rajongó ismerősömmel, akik ismerik Kimeru-t, hogy mi lehet a helyzet vele. A jobb oldali kép a You got game? kislemez borítója a Prince of Tennis első endingje, itt nincs semmi különös, de néhány képen, amit találtam róla annyira nőies a fizimiskája, hogy ott már nemcsak arról van szó, hogy az ázsiai férfiak nem annyira maszkulinok, mint a többi faj, hanem ott már más dolgok vannak a háttérben. Néhány saját dala is erősen köthető a mássághoz. De amúgy semmit nem árul el magáról, sőt annyira homályos a kiléte, hogy még a valódi nevét sem mondta meg soha.
Egyébként jellemző ez a japán előadókra, hogy nagyon keveset tudni a magánéletükről. Ezért azok az előadók, akiknek nemcsak a dalaikat írják meg, de a stílusukat, fizimiskájukat is meghatározzák, azokról el lehet mondani, hogy szinte semmit nem tudni róluk, hiszen nemhogy alig beszélnek magukról, de a dalaikkal az egyéniségüket sem ismerhetjük meg. De van jó néhány olyan is, akikről el lehet mondani, hogy dalaikkal tényleg önmagukat adják, hogy általa meg lehet ismerni. Többek között ezért szeretem Okui Masami-t nagyon, mert amikor elkezdett magának írni dalokat, és olyanokat, amikről gyanítható, hogy önmagáról szól, azokat sokkal közelebb érzem magamhoz. Sok olyan dala van, ahol hallható, hogy önmagáról énekel, és ezáltal azt gondolom, hogy össze tudnék írni róla egyfajta biográfiát, hogy hogyan alakult a zenei karrierje alatt az élete, mi alapján születhettek meg a dalok. De azt gondolom, hogy ehhez tényleg nagy rajongónak kell lenni, és figyelni kell magát a dalt is, hogy mit akar közvetíteni vele. És akkor rájöhetünk arra, hogy nem kell feltétlen ismerni a dalszöveget, hogy tudjuk miről szól a dal, elég csak a zenét és a dallamot és a mögötte megbúvó érzelmeket figyelni. A végére már nagyon átmentem mesélősbe, de ezért érdemes animék által (is) megismerni különböző előadókat, mert érdekes dolgokat lehet tapasztani. Nevezhetjük akár ezt a 10 évet utazásnak is, de ez a bizonyos utazás csak azokkal az előadókkal tartós, akiknek a zenéje tényleg többet mond annál, mint amit laikusként hallani lehet. Valószínűleg azért szakadt meg olyan gyorsan a kontaktus shounen animék előadóival, mert ezek döntő többségét tényleg csak az adott animéhez írják, ami lehet pörgős, hangulatos és hasonlók, de ha nem mond többet, akkor gyorsan feledésbe merülnek. 23-24 évesen még jóval kevesebbet tudtam arról, hogy milyen valójában a japán zene, ezért naivabban is álltam hozzá. De volt valami megérzésem, hogy azok a dalok semmilyen módon nem szólnak önmagukról. Ezért is hagytam fel velük, meg most már azért jönnek olyan férfi előadók, akiknek dalaival egyre jobban tudok azonosulni.
Néhány napja ismertem meg például Hoshi Soichiro: Shining Tears dalát, én köszönöm, hogy megismerhettem. Csodálatos, újabb példa arra, hogy léteznek férfias balladák. Azonnal jött a katarzis-élmény, olyan szinten, hogy ezt tervezem a mostani őszi MondoConon versenyen elénekelni. Leeával is közöltem a tervemet, javasolta, hogy nézzem meg az animét, és foglalkozzak komolyan a szöveggel. Rájöttem, hogy igaza van, mert elég mély érzésekről szól ez a dal, és elő kell tudni adni hitelesen. És persze a gyakorlás... Egyelőre az anime 1. részét néztem meg soron kívül, és találtam angol fordítást a dalhoz. Örömmel vettem tudomásul, hogy jól állok, és úgy néz ki, hogy menni fog.
Kicsit azért is tértem ki az idei évre jobban, ha már kimaradt néhány év, hogy magamnak is jelezzem, hogy ma is érnek új hatások, és megismerkedek olyan dalokkal, amik lehetnek rám olyan hatással, mint akár Hayashibara Megumi 2006-ban. De erre szükség is van, mert ez tartja a japán zenei rajongásomat fiatalon és lelkesen. Itt volt nemrég Uehara Rena is (aki továbbra is itt van, csak hogy ő sem maradjon ki a felsorolásból), és érzem, hogy még nagyon nincs vége a dolognak. Úgy érzem, hogy a japán zene által egy fantasztikus világgal ismerkedtem meg. Annak ellenére, hogy azért jó néhány dolgot ismerek árnyoldalról is, azt gondolom, hogy végig fogja kísérni az életemet, és biztos vagyok benne, hogy lesz 20, 25, sőt 50. évforduló is.
Már az új Suara és Hayashibara Megumi kislemezek után is azt gondoltam, hogy a 2016-os év nagyon erős lehet japán zene terén, de úgy tűnik, ezt az új Pokémonos kislemez is meg fogja erősíteni. Végre új Matsumoto Rica kislemez! ^_^ Nagyon időszerű volt már tőle egy új pokés kislemez, hiszen az utolsó, ami megjelent tőle, az a Yajirushi ni Natte! volt még 2012-ben. Kellett már az újdonság tőle, és sokat is reméltem tőle, mivel az eddigi Matsumoto Rica pokés kislemezek is nagyon jók voltak, és nagyon reméltem, hogy a legújabb kislemez is követi majd az eddigieket minőség tekintetében. De még mennyire! Ismét egy élettel teli, igazi light rock dalt hallhatunk. Pörgős dal, gondolom, amilyen a Pokémon anime maga is. Nem követem amúgy az animét. Egyszer a fejembe vettem, hogy végignézem az összes részt. Az elején nagyon jól ment, de amikor a 120. rész körül azzal szembesülök, hogy ugyanazokba a sablontörténetekbe futok bele epizódról epizódra, kezdtem nagyon megunni a dolgot, és abba is maradt az anime. Arra emlékszem, hogy az Advanced már megint nagyon jó volt, azt néztem egy időben, de odáig eljutni... Azért látszik, hogy már lassan a 900. rész körül tartanak, vagy talán már annál is tovább. Hiszen azért egy ennyire hosszú sztorit nem lehet végig konstans módon érdekesen tartani. Nem lehetséges, hogy minden egyes része érdekfeszítő legyen. Nincs is így. Maradok a zenénél, Matsumoto Rica kiváló énekesnő, és játszok a játékokkal. Ha megjönnek a Pokémon Red / Blue / Yellow játékok 3DS Virtual Console-ra, újra nagy Pokémonozásokba kezdek.
Ja, és akinek nem volt elég Hayashibara Megumi-ból az Usurai Shinjuu kislemez és a DUO album után, az itt is hallhat tőle egy kicsit, hiszen a harmadik dal a Rakéta csapat dala. És ugye Musashi (Jessie) Hayashibara Megumi japán hangján szólal meg. A dalban is természetesen ő énekel. Meglepően jó lett a dal! A japán Pokémonos dalok közül elsősorban Matsumoto Rica dalait szeretem, ő az egyedüli, aki komolyan énekel. A többi dal döntő többségében gyerekes, és azt gondolom, hogy nem mindegyik élvezhető felnőttek számára is. Ehhez képest a Rocket-Dan Danka nagyon jó lett, Hayashibara Megumi pedig külön öröm számomra. Bár Meowth japán szinkronjának énekhangját gyűlölöm. Több saját dala is van, néhányuk Matsumoto Rica kislemezen is rajta vannak, számomra végigszenvedősek.
A kislemez pedig nagyon jól szerepel az eladási listán, hiszen a 11. helyen debütált. Bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy rettenetesen gyenge héten érte el ezt az amúgy jó helyezést, hiszen 3.998-as eladással 11. helyen lenni az tragédia... 25. hely körül kellene lennie a néhány évvel ezelőtti gyakorlat szerint. De hát semmi sem a régi már eladások terén Japánban sem.
És meg is van a címadó dal szövege, sőt nagyszerű Pokémon X / Y háttérképeim vannak, úgyhogy olyan kfn-t kanyarítok belőle, hogy csak na. Íme a dalszöveg:
Matsumoto Rica: XY&Z
Hey! Kalos wo terasu ano asahi no you ni
(nitro charge atsuku ikouze)
saa! susumouze itsudemo junbi wa OK
(kataya burihen genjizaide)
kasanariau omoi ga shinkuro shite
kesshite kienai kizuna ni naru kara
doko mademo tsuyoku nareru
oretachi nara woh woh woh yeah?
ikuZ!! hageshiku moeru battle
ikuZ!! pinchi wa chance daze
ikou Z!! kishika isei
zettai ni akiramenai
oretachi wa akiramenai
Hey! Tatoe donna kabega michi wo fusai datte
(itsudemo atatte kudakero de)
saa! kono te deshouri no hoshi wo tsukamunda
(orenai fukutsu no kokoro de)
oretachi wa itsudemo donna toki mo
onaji kokoro de tsunagatteru kara
nando demo tachiagaruze
omae to nara
ikuZ!! tezuyoi raibaru tachi
ikuZ!! kimero ichi geki hissatsu
ikou Z!! makerarenai
omoi ga koko ni aru kara
yume ga ore ni wa aru kara
ikuZ!! kachi mo makeru itami mo
ikuZ!! nandemo wakeaeru
ikou Z!! nakama ga iru
oretachi wa ichinin janai
ikuZ!! hageshiku moeru batoru
ikuZ!! pinchi wa chance daze
ikou Z!! kishika isei
zettai ni akiramenai
ikuZ!! yuzurenai yume ga aru
ikuZ!! kanarazu get daze
ikou Z!! te wo nobashite
itsuka egaita mirai he
daremo shiranai takami he
saa! agete ikuze (100 man bolt)
sou! tachi mukatte tomo ni ikou ze
mita koto no nai yume no mukou made
Véget ért a 2015-ös év. Érdekes, hogy a számmisztika szerint ez az év a kiteljesedés éve, mivel az évszám jegyeinek összege 8. És két kör a tökéletesség... Annyira nem merültem bele. A jövő évi, meg a lezárás éve lesz (számjegyek összege 9). Megmondom őszintén, nem hiszek a számmisztikában. Különben is, nekem inkább az idei volt a 9-es év. Nagy változásokon megyek keresztül, és úgy érzem, hogy a jövő év az új kezdet éve lesz, a megújulás, a nagy változások éve. Biztosan sok fájdalommal fog járni, de izgalommal nézek elébe.
De annyira nem akarok belemenni, meg nagy érzelgősségeket írni, írtam már eleget az utóbbi években ilyesmiket. Inkább a lássuk a nagy zenei statisztikát, amit minden évben kiteszek.
Először is megválasztottam az év dalát. Sokáig azt gondoltam, hogy angela: Exist dala lesz az, de októberben jött Suara, és az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen dalaival helyretette a dolgokat, innen meg már nyilvánvaló volt, hogy melyik idén a legjobb dal:
Suara: Nue Dori
Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos dallal fog jelentkezni. Tökéletes katarzis élmény, teljes mértékig azonosultam a dallal.
És akkor lássuk a szokásos évi Last.fm statisztikát, biztos vagyok abban, hogy idénre is vannak meglepetések. Zárójelben annak száma látható, hogy hány alkalommal hallgattam az adott előadót, albumot vagy dalt.
Top 10 előadók 2015
JAM Project (2.498)
Okui Masami (1.785)
Matsumoto Rica (1.422)
Hayashibara Megumi (1.177)
Suara (924)
Yonekura Chihiro (792)
Endoh Masaaki (557)
Zorán (506)
Kitadani Hiroshi (456)
Ichiro Mizuki (311)
Meglepett, hogy a JAM Project lett az első, nem emlékszem arra, hogy ennyiszer hallgattam volna őket. Viszont Matsumoto Rica és a Pokémon hatalmas durranás volt az év első felében. Az idei év újdonságai mellett a Pokémonos dalok voltak az év legnagyobb menőségei. De menjünk is tovább, lássuk az albumokat:
Hát, azt mondanám, hogy az újdonságok megmentették a mundér becsületét, mert amúgy borzasztó lett volna az album lista. És megint érdekes, hogy hány negatívumot írtam Yonekura Chihiro dalairól és előadásairól, mégis ő végzett az élen. Van valami különleges benne, ami miatt mégiscsak a pozitívumok dmoniálnak. Mert az is van szép számmal. Szeressük őt. De hogy állunk a kislemezekkel?
Itt látszik meg, mekkora Matsumoto Rica dominancia volt az év elején. Nem is idei kislemez lett az első, sőt, ideiek eléggé szerényen szerepeltek a Pokémonos kislemezekhez képest. Egyedül Hayashibara Megumi tartotta a frontot. Az Endoh Masaaki kislemez pedig továbbra is élbolyban, ugyanis az év elején megtaláltam a Kankyou Choujin Ecogainder sorozatot, azt néztem, és annak hatására hallgattam sokat a kislemezt. Meg hát soha nem elég a dalaiból. És mi a helyzet a dalokkal? Naná, hogy sok Matsumoto Rica-féle Pokémonos dal van jelen. De vajon mennyi?
Top 100 dalok 2015
Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (127)
Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (123)
Matsumoto Rica: Challenger!! (122)
Matsumoto Rica: Spurt! (105)
Matsumoto Rica: OK! (Original Karaoke) (98)
Matsumoto Rica: OK! (95)
JAM Project: PRAY FOR YOU (94)
Suara: I'm a beast (92)
Kitadani Hiroshi: Baku Atsu! Geist Crusher (91)
Matsumoto Rica: Best Wishes! (90)
Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (88)
JAM Project: B.B. (78)
JAM Project: Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME- (78)
Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (74)
Kitadani Hiroshi: DEEP RED (73)
Hayashibara Megumi: Stay (69)
Suara: Nue Dori (69)
Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (Original Karaoke) (67)
Mizuki Ichiro: Mazinger Z (21st Century Ver.) (66)
Mármint azon része, melyben érdekelt vagyok. Mivel tegnap volt az év utolsó szerdája, ezért idén nem jelenik meg több japán zenei kiadvány (egyébként is december 31. van), azt gondolom, érdemes átnézni, milyen albumok és kislemezek jelentek meg ebben az évben.
Eléggé változatos és szélsőséges az összkép, ami a megjelenéseket és az eladási adatokat illeti. Voltak visszatérők, voltak nagy sikerek, és hatalmas bukások is. Némely esetben joggal gondolhattuk, hogy egy előadó új kezdet elé néz a nagy sikerével, de sajnos volt olyan is, ahol kérdőre vonhatnánk az adott kiadvány létjogosultságát vagy a szörnyű eladási adatok miatt, vagy a minősége miatt. Lássuk havi bontásban a legfontosabb megjelenéseket:
Február:
Február 11: angela - Exist
Február 11: angela - "Soukyuu no Fafner" Complete Best Album
Február 11: JAM Project - B.B.
Február 25: Okui Masami - Takarabako -TREASURE BOX-
Március:
Március 18: Fukuyama Yoshiki - Magnolia
Április:
Április 22: JAM Project - Kessen the Final Round
Május
Május 20: angela - ONE WAY
Június:
Június 10: Okui Masami - Symbolic Bride
Június 17: Hayashibara Megumi: Time Capsule
Június 17: JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force
Július:
Július 22: JAM Project - EMERGE ~Shikkoku no Tsubasa~
Szeptember:
Szeptember 9: JAM Project 15th Anniversary STRONG BEST ALBUM Motto! Motto!!
Október:
Október 7: Endoh Masaaki - ENSON3
Október 14: Suara - Koe
Október 21: Hayashibara Megumi - Sanhara ~Seinaru Chikara~
Október 21: JAM Project - THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~
Október 21: ALI PROJECT - Haramitsu Renge
Október 28: Yonekura Chihiro - BEST OF CHIHIROX II
November:
November 4: Suara - Fuantei na Kamisama
November 18: Matsumoto Rica - Soup
December:
December 23: JAM Project - Guren no Tsuki ~Kakusareshi Yami Monogatari~
Azért idénre bőven volt kiadvány, bár az is igaz, hogy ennek kb. fele JAM Project, vagy tagjainak újdonsága. És ahogy írtam, eléggé változatos az összkép. A legrosszabb a JAM Project 15. évfordulós albuma, az gondolatban a kukában landolt. Sokat gondolkodtam annál az albumnál, hogy a stílusuk nem sokat változott az idők során, sőt a hangulatvilág megmaradt, de akkor miért nem voltak képesek a régi dalaikat úgy előadni, mint annak idején? Olyan, mintha kiégtek volna, semmi tűz nincs bennük. Pedig nagyon jó lehetett volna. Volt egy ALI PROJECT album és kislemez, de szándékosan csak a kislemezt listáztam ki. A stúdióalbumnak a tavalyi után egyáltalán nem szavaztam bizalmat. A kislemezt is csak nagyon nehezen vettem elő, konkrétan tegnap. Azzal is úgy voltam, hogy biztosan nem olyan, már, mint a korábbi nagyok. Egy kicsit sajnálom, hogy nem bíztam benne, mert bár tényleg nem lett annyira jó, mint azok a bizonyos nagyok, de messze felülmúlja az utóbbi évek stúdióalbumainak dalait. Látni kellett volna, micsoda mosoly ült ki az arcomra, amikor meghallottam az énekesnő hangját. Annyi érzés és emlék tért vissza, hogy hihetetlen. Hiányzott azért, megmondom őszintén. Azt hiszem, meg fogom szeretni a kislemezt, csak nem az a fajta, amelyiket végighallgatom elsőre, és minden gondolatom körülötte forog. Angelától is kihagytam egy kislemezt. Lehet, hogy az ő esetükben is kár volt, hogy hanyagoltam őket idén. Az Exist annyira tetszett, hogy számomra ott van minden idők legjobb angela dalai között. A Kishi Koushinkyoku-t egyszer meghallgattam (ez maradt ki), egyedi volt meg minden, de egyáltalán nem inspirált arra, hogy többször végighallgassam.
Azért arra mindenképpen jó ez az összegzés, hogy átgondoljam, hogy mik voltak idén a számomra érdekes megjelenések. mert így végül meghallgattam az angela DEAD OR ALIVE kislemezt is, és bejött nagyon. Érdekes, hogy általában egy előadónak ha egy kislemezén az adott opening és ending dala is szerepel, akkor mindkét dal erős, de ha csak az opening vagy az ending a címadó dal, akkor a második dalon érződik, hogy lényegében csak kitölti a helyet, de korántsem annyira domináns, mint a címadó dal. Az új angela kislemez esetében meg jobban tetszik az ending dal, a második. Ezzel is csak most ismerkedek, így komolyan nem tudok véleményt írni róla. De az biztos, hogy örülök, hogy megismertem és végül örvendek az új ALI PROJECT és angela kislemeznek.
És mi van a többiekkel? Okui Masami az élő példája a szélsőségeknek. Az év elején megjelentetett Takarabako -TREASURE BOX- kislemezzel több rekordot is megdöntött. Például soha nem volt olyan jó helyezése, mint az új kislemezzel, a 15. hely nagyon szép teljesítmény tőle. Azt reméltem, hogy a Symbolic Bride album ha nem is követi feltétlen ezt a trendet, de jobb teljesítményt mutat fel, mint az utóbbi évek albumai. Ehhez képest a legrosszabbul teljesítő album lett az énekesnő összes albuma közül. Hatalmas csalódás volt, nem is gondoltam volna, hogy van lejjebb a Self Satisfaction II eladásainál. Mondjuk magát az albumot is nehezen szoktam meg, többször végig kellett hallgassam, hogy magamévá tegyem. De azóta semmi gondom nincs vele, és szeretem. A JAM Project-nek egy kiugró példája van. A THE HERO!! ~Ikareru Kobushi ni Hi wo Tsukero~ kislemez... nagyon rég nem volt kiadványuk 10.000-es eladás fölött, most pedig nagyon úgy néz ki, hogy akár dobogós is lehet az összes JAM Project kislemez között. Nézem a ONE-PUNCH MAN animét, érdekes egy sorozat. Holnap fogom az utolsó részt megnézni. Érdekes ez a paródia dolog. Tetszetős, de nem tudtam azonnal magamévá tenni. Majd később írok róla többet is. Szóval van ez a kislemez kiugró eredménnyel, de a többi négy... Nagyon lent van. És már tudható, hogy a Guren no Tsuki kislemeznek is jó, ha meglesz a 2.000-es összeladás, de amúgy ugyanott folytatták, ahol az EMERGE-nél félbehagyták. Komolyan elgondolkodtam azon, hogy ilyen eladások mellett érdemes-e újabb kislemezeket kiadni. Nem gondolom, hogy így megéri anyagilag, ilyen lendülettel nem fognak tudni sokáig aktívak maradni. Bár a B.B. kislemez nagyon tetszik. Megjelenésekor sokat énekeltem magamban a "Bloody Brother!" refrén szöveget. Suara az, aki csak pozitív teljesítményt ért el, ő az egyik nagy visszatérő. Azzal, hogy újra van Utawarerumono anime, nagyban visszahozta az énekesnőt a pályára. Szép sikerei vannak a Fuantei na Kamisama kislemeznek. Mondjuk nem csoda, az anime is nagyon jó lett. Remélhetőleg ez a visszatérés tartós lesz. A Koe album is szépen szerepelt. Imádom, sokat hallgattam idén.
Ennyi lenne idénre. Örülök annak, hogy sokkal több kiadvány jelent meg idén kedvenc előadóimtól, mint tavaly. Örülök a visszatérőknek, Suarának, Hayashibara Megumi-nak, Yonekura Chihiro BEST OF CHIHIROX II albumáért is hálás vagyok. És már tudható, hogy a jövő év eleje is erős lesz, hiszen dupla szezonos az Utawarerumono, így jön az új Suara kislemez, a JAM Project már február elején jelentkezik a soron következő kislemezzel, mivel a GARO -Guren no Tsuki- anime is dupla szezonos. Hayashibara Megumi is új kislemezzel és albummal készül februárra. Nagyon várom őket. Remélem, hogy a 2016-os év is ennyire gazdag lesz japán zenei téren, mint az idei.
Na, hát nincs második hetes eladási szám Okui Masami-tól a Symbolic Bride ezzel "hivatalosan" is az énekesnő legrosszabbul teljesítő albuma a maga 838-as eladásával. Egyrészt csalódott voltam, másrészt meg most is éreztem, hogy emögött az eladási szám mögött megint jóval több van, mint ahogy szokott lenni. Most is nagyon szeretem böngészni az eladási adatokat, ennek több oka van. Egyrészt általánosságban véve szeretem a számokat. Szeretem böngészni őket, fejben egészen magas számig tudok számolni. Másrészt meg az, hogy jobban magaménak érzek egy-egy albumot, ha minél többet tudok róluk. Harmadrészt meg úgy érzem, hogy az eladási számok sokkal többet mondanak, mint hogy ott áll egy 3, 4, 5 ... jegyű szám, és tényszerűen adatot közöl.
Viszont most nagy "gondban" voltam az album eladási adatainak értelmezésével, hiszen a legújabb kislemez, a Takarabako -TREASURE BOX- az eddigiekhez képest óriási siker, Okui Masami is nagyon örült neki. Most meg mélyen hallgat... Mi lehet az egész mögött? Az egyik barátommal, aki szintén rajong az énekesnőért eldiskuráltunk erről E-mailben. Sejtésem beigazolódott afelől, hogy tényleg több rejtőzik ezen számok mögött is.
Már akkor lehetett sejteni, hogy ez az album nem úgy jelenik meg, mint az előzőek, amikor Okui Masami azt nyilatkozta, hogy csak azért készülhetett új album, mert most nem volt annyira betáblázva a JAM Project, mint máskor. Arra az időszakra... És ez az a tény, ami nagyban befolyásolta az album sikerét, ugyanis ha sikeres lett volna az album, akkor mindenhova meghívnák fellépni, szerepelni, ami azt eredményezné, hogy nem maradna ideje a JAM Project-re. Okui-sama pedig kulcsszereplője a csapatnak, mint egyetlen női tag, de azért is, mert ő maga hatalmas egyéniség, ilyen személyt nem találnának még egyet. Ez az egyéniség tetten érhető az általa írt dalokban is, ugyanis markánsan különböznek a Kageyama Hironobu által írt daloktól. Ezért szeretem nagyon azokat a Super Robot Wars kislemezeket, melyek openingjeit Kage-chan írja, az endingjeit meg Okui Masami. Ők ketten képesek úgy összedolgozni, két olyan dalt ínak külön-külön, ami eltér egymásban hangulatban, mégis van kohézió, van kapcsolódási pont. És erre tényleg nagy szükség van, ugyanis a legújabb SRW kislemez ending dalát már Endoh Masaaki írta, és érezhető a különbség. A Kessen the Final Round egyébként is egy érdekes kislemez, az emészteni kell. A Rebellion ~Hangyaku no Senshitachi~ sokkal inkább alkot egy egészet és beleillik a JAM Project hangulatvilágába. Az Okui Masami által írt PRAY FOR YOU dal hallgatása alatt pedig garantáltan szem nem marad szárazon. És érzékelve így a különbséget ész érvekre hallgatva tényleg kulcs szerepe van Masami-nak a csapatban, nélküle az együttes nem bírná sokáig.
De volt egy időszak, amikor az énekesnő nagyon ki akart válni az együttesből, csak az akkor még nagyobb törés lett volna, ugyanis Matsumoto Rica is akkor lépett ki az együttesből (tehát 2008-at írunk), és az együttes készült a világ körüli turnéjára. Női tag mindenképp kell az együttesnek, és Matsumoto Rica kiválása azért kisebb törés az együttesnek, mert nem írt dalokat és a Pokémonos szóló munkáka sokkal fontosabb, ugyanis a Pokémon, mint márka akkora a szigetországban, hogy szinte biztosra vehető, hogy ha más szinkronizálná Satoshi-t (vagy Ash-t, ahogy itt ismerjük), akkor rajongóinak milliói hagynák el a Pokémont, ugyanis a szigetország Tajiri Satoshi és Matsumoto Rica már egy és ugyanaz, és ez a bizonyos "szövetség" felbonthatatlan. Talán túlzásnak hangzik, de annak megbontása yen-ben biztos, hogy nemcsak milliókban lenne mérhető, ha az anyagi károkat nézzük.
Okui Masami ugyan hatalmas életművet hagyott maga után a szólóénekesnői karrierjével, de a Lantis nem véletlen nem támogatja a tagok szólókarrierjét külön-külön, hiszen a JAM Project egy kiadványára jóval több rajongó "gyűlik" össze, mintha a tagokat külön szponzorálnák. Azt kell mondjam, hogy ezt nagyon jól látja a kiadó, ugyanis ha Okui Masami nem lenne tag, valószínűleg nem is érdekelne, hogy létezik egy olyan együttes, melyet JAM Project-nek neveznek. Sok Okui Masami rajongó mondta, hogy csak onnastól érdekli a JAM Project, amikortól ő maga is tagja lett az együttesnek. Úgyhogy a Supergroup Japánban is nagy találmány, alapból sikerre van ítélve az az együttes, melynek tagjai más együttesben vagy szóló előadóként már letették a névjegyüket. Hozzák egyrészt a szakmai tapasztalatukat, másrészt a rajongótáborukat. Én meg olyan vagyok, hogy ha megszeretek egy együttest, akkor az egész diszkográfiája érdekel, így elmondhatom, hogy ez a bizonyos szakmai tapasztalat már az első kislemezekben is hallható volt. Már az első BEST COLLECTION album is minőségben igencsak magasra tette a lécet, mai napig élmény hallgatni. Az énekesnő a belépésével pedig új színfoltot hozott az együttesbe. De azt csak most tudtam meg, hogy Okui Masami nem magától lett a JAM Project tagja, hanem javasolták neki, mondván, hogy az együttesben jövedelmezőbb lesz a karrierje. Hogy ezt akkor mire alapozták, nem tudom, ugyanis ekkor az eladások tekintetében még igencsak rosszul állt az együttes. Az, hogy pont a SKILL lett az első nagy siker, az nem az énekesnő megjelenésének volt köszönhető, hanem magának a dalnak, és annak, hogy a Super Robot Wars sorozat nagy siker volt már akkor is Japánban, most is veszik a játékosok. Mindenesetre az érdekes, hogy a SKILL előtt sok volt a szóló kislemez a csapaton belül, vagyis a JAM Project neve alatt egy-egy előadó, vagy ketten duettként énekeltek fel egy dalt. És érdekes, hogy a SKILL és a VICTORY sikere után ezek a szóló kislemezek jelentősen megritkultak. A következő nagy állomás pedig az internet előretörése és a világ körüli turnéjuk volt, ezek által is nagyban nőtt a népszerűségük.
Legtöbbször az szokott lenni, hogy ha valaki megszeret egy együttest, akarva-akaratlanul kiválaszt magának egy kedvencet, akinek adott esetben megvenné a szólóalbumát, de ha egy másik tag is megjelentetne önálló lemezt, arra jó eséllyel rá se nézne, és egyesült erőben rejlenek az eladások. Ez viszont azzal jár, hogy kompromisszumot kell kötni, ami adott esetben áldozattal jár. Egyértelműen Okui Masami hozza a legnagyobb áldozatot, hiszen az ő szóló dalai ütnek el a legjobban az együttestől. És gondolom, hogy úgy érezte, hogy bár jók az általa együttesnek írt dalok, mégsem tudja kibontatkoztatni az egyéniségét igazán, ezért akart kiválni az együttesből, de erről Kageyama Hironobu beszélte le. Azért látom magam előtt az átsírt, éjszakákon át tartó lelkizős beszélgetéseket. És ebbe semmi gúny nincs, ugyanis világosan látszik, hogy Kageyama az, aki igazán egybe tartja az együttest. Az elején amikor jobban domináltak a szólódalok a csapaton belül, én mindig azt hittem, hogy az adott előadó írta a dalt, ugyanis annyira passzolt az egyéniségéhez, mintha ő maga írta volna. Hát kiderült, hogy Kageyama Hironobu a "bűnös", és abból, hogy ennyire az előadó egyénére szabja a dalt, nekem az jön le, hogy Kage-chan, mint ember egy végtelenül empatikus, megértő, kedves személyiség, ezek a jellemvonások pedig dicséretére válna minden férfinak. Ebből gondolom azt, hogy ő az, aki egybe tartja az együttest. A Lantis meg az, aki valahol kényszerből, még ha ez nyersen is hangzik. Ugyanis ahogy fentebb írtam, minden egyes tagnak van egy rajongótábora, de koránt sem olyan nagy, hogy a kiadónak megérje külön-külön is támogatni a szólókarrierjüket. Bár Okui Masami-nak is visszatartották úgymond a lemezforgalmazását, hogy ne legyen az, hogy a feltörekvő szólókarrierje miatt ne legyen ideje a JAM-re.
Azt nem gondolom, hogy Okui-sama megbánta volna, hogy belépett az együttesbe, hiszen biztos hogy a többi tagot nagyon tiszteli az énektudásuk és a teljesítményük miatt, és nagyon jó barátai egymásnak a JAM tagok, de hogy nem boldog jelen helyzetben az is biztos. 2013-ban volt az énekesnő debütálásának 20. évfordulója, és a Lantis semmilyen lehetőséget nem biztosított arra, hogy erről kiadvány formájában megemlékezzen. Se egy best album, egy stúdió album, de még kislemez sem jelent meg. Mi rajongók megemlékeztünk róla a magunk módján, de egy hivatalos emlékkiadvány lett volna az igazi. Remélem azért a 25. évfordulóra legalább egy tortát süthet.
