2013 legjobbjai

Le ne maradjon a szokásos év végi statisztika, a Last.fm-ről az év előadóiról, albumairól, kislemezeiről:

Top 10 előadók

1. Megumi Hayashibara (3.953)
2. JAM Project (1.810)
3. Masami Okui (1.526)
4. Zorán (1.007)
5. Suara (782)
6. Skorpió (759)
7. ALI PROJECT (591)
8. Chihiro Yonekura (577)
9. LGT (568)
10. angela (513)

Zárójelben az idei évre vonatkozó összhallgatás látható. Azért látszik, hogy márciusban nagyon rákaptam Hayashibara Megumi-ra.

Top 10 album

1. JAM Project Best Collection IX: THE MONSTERS (344)
2. Megumi Hayashibara: SpHERE (341)
3. Megumi Hayashibara: Enfleurage (272)
4. Megumi Hayashibara: CHOICE (269)
5. Megumi Hayashibara: bertemu (262)
6. Megumi Hayashibara: Fuwari (247)
7. angela: ZERO (242)
8. Megumi Hayashibara: VINTAGE White (241)
9. Megumi Hayashibara: SHAMROCK (216)
10. Skorpió: Zene tíz húrra és egy dobosra (201)

Top 10 kislemez

1. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (332)
2. JAM Project: Wings of the legend (261)
3. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (155)
4. Megumi Hayashibara: Proof of Myself (124)
5. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT (77)
6. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder (77)
7. Masami Okui: DEPORTATION ~but, never too late~ (70)
8. Megumi Hayashibara: question at me (68)
9. STYLE FIVE: SPLASH FREE (64)
10. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire (63)

Top 100 dalok

1. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (off vocal ver.) (112)
2. JAM Project: Wings of the legend (111)
3. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Revival! (111)
4. Skorpió: Elindulunk (88)
5. angela: To be with U! (79)
6. JAM Project: Babylon (78)
7. Megumi Hayashibara: Lively Motion (off vocal version) (75)
8. Megumi Hayashibara: TOO LATE (NEW version) (73)
9. Hironobu Yahata, Shinya Outouge: Dueling for Prizes (73)
10. Takeshi Hama, Mahito Yokota, Asuka Hayazaki: Desert Overview (73)
11. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (72)
12. Daft Punk: Face to Face (70)
13. Tackey & Tsubasa: One Day, One Dream (68)
14. Yuko Kadota: The Cave of Wonders (68)
15. Megumi Hayashibara: ROCK de Ikou (65)
16. JAM Project: PROMISE ~Without you~ (60)
17. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Sticky Lucky Stupids (off vocal ver.) (57)
18. Megumi Hayashibara: be Natural (55)
19. Megumi Hayashibara: Re.Starting again (55)
20. angela: Boku Janai (55)
21. Team. Nekocan [Neko] featuring Chihiro Yonekura: Sticky Lucky Stupids (Chihiro Yonekura ver.) (54)
22. Aya Tanaka: Chase Bowser (53)
23. Megumi Hayashibara: Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~
24. Megumi Hayashibara: Dance with me... Saigo no Paradise
25. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder (off vocal)
26. JAM Project: The advent of Genesis
27. Mahito Yokota: Beat Block Galaxy (Yoshi)
28. angela: Tooku Made
29. Megumi Hayashibara: Lively Motion
30. Aya Tanaka: Space Match
31. Megumi Hayashibara: feel well
32. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT (OFF VOCAL Version)
33. JAM Project: NOAH
34. Suara: Mizukagami
35. JAM Project: Believe in my existence
36. JAM Project: Wings of the legend (off vocal)
37. Skorpió: Az új generáció
38. Megumi Hayashibara: Plenty of grit
39. JAM Project: LIMIT BREAK
40. ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai (instrumental)
41. JAM Project: Rescue Fire
42. JAM Project: Kurenai no Kiba
43. Megumi Hayashibara: Yoru wo Buttobase
44. Skorpió: Furcsa emberek
45. Megumi Hayashibara: Give a reason
46. Megumi Hayashibara: My dear
47. JAM Project: PREDESTINATION
48. Megumi Hayashibara: EL WAKT
49. JAM Project: Bakuchin Kanryou! Rescue Fire
50. Megumi Hayashibara: Nakeba ii No
51. STYLE FIVE: SPLASH FREE
52. ALI PROJECT: Reiyou Bara Zukan
53. Megumi Hayashibara: A HOUSE CAT
54. Chihiro Yonekura: Lion no Tsubasa
55. Megumi Hayashibara: Revolution
56. Suara: June
57. Suara: Akai Ito (instrumental)
58. Megumi Hayashibara: Ame no Koinu
59. Megumi Hayashibara: Successful Mission
60. Megumi Hayashibara: Fuwari
61. Megumi Hayashibara: Shakunetsu no Koi
62. Megumi Hayashibara: question at me
63. Chihiro Yonekura: Dolphin Song
64. Megumi Hayashibara: unsteady -off vocal version-
65. angela: KINGS
66. JAM Project: FREEDOM
67. Megumi Hayashibara: MIDNIGHT BLUE
68. Megumi Hayashibara: Watashi Dake no Yume he
69. Yasunori Mitsuda: Pirate Land
70. Megumi Hayashibara: Sunadokei
71. JAM Project: Omoide wa Okkusenman!
72. LGT: Dalaktika
73. Megumi Hayashibara: brave heart
74. Megumi Hayashibara: Front breaking
75. Chihiro Yonekura: Shooting Star
76. Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame
77. Masami Okui: Sora ~Ikite Ireba~
78. Megumi Hayashibara: Niji Iro no Sneaker
79. Yasunori Mitsuda: Wario Battle Canyon
80. Masaaki Endoh: LIMITER
81. Mami Kawada: See visionS
82. Mahito Yokota: Beat Block Galaxy
83. Hironobu Kageyama: Worrier ~Yami wo Kakeru Kiba~
84. JAM Project: Hagane no Resistance
85. Megumi Hayashibara: Daybreak Impression
86. Megumi Hayashibara: Regret ga Naite Iru
87. Megumi Hayashibara: Nemurenai Machi de
88. Megumi Hayashibara: question at me (off vocal version)
89. Megumi Hayashibara: Just Begun
90. Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sono he ~AYANAMI ver.~
91. Mikó István: Jön a régen várt szép esküvő
92. Megumi Hayashibara: 7 senchi no Kyori
93. Megumi Hayashibara: Hanarete Itemo
94. Megumi Hayashibara: Ame Nochi Kumori Nochi Hare
95. Megumi Hayashibara: Omokage
96. Masaaki Endoh: Kankyou Choujin Ecogainder
97. Masami Okui: STRATEGY
98. Megumi Hayashibara: Bon Voyage!
99. Megumi Hayashibara: Shining Girl
100. Aya Tanaka: An Adventurer

Wikipedia szócikk két koreai királyról

Ez még a Királyi ház titkai és a Korona hercegének "öröksége", csináltam wikipedia szócikket arról a két királyról, melyek szerepeltek a két sorozatban, és nem volt még magyar szócikkük:

Kjongdzsong koreai király
Jongdzso koreai király

Ők voltak a féltestvérek a Királyi ház titkaiban. És egy tanács: Ne írjunk közvetlen lefekvés előtt koreai királyokról wikipedia szócikket. Ugyanis annyira beleéltem magam azokba a történésekbe, amiket írtam, hogy azt álmodtam, hogy magam is jelen vagyok a 18. századi Koreában. Konkrétan a korona hercegének első 2 része jelent meg álmomban, láttam magam előtt azt a bizonyos rizsládát, és az akkori történéseket. Félelmetes volt ezzel a tudattal ébredni.

Egy sorozat vége

Véget ért a Királyi Ház Titkai sorozat, az M1-en, ma reggel egymás után adták le az utolsó két részt. Nagyon tetszett, szépen megcsinálták. Effektíve, hogy valaki így megtalálja a helyét, bár szerintem az túl szép, hogy a politikában így utolérje az embereket az igazság. Szép világ lenne. De ezt nyilván a sorozat miatt tették, ebből a szempontból viszont egyáltalán nem fedi a valóságot, mivel Szukdzsong király halála után is keményen folytatódtak a hatalmi harcok. Véleményem szerint eléggé elsiették a végét. Nagy meglepetésként ért, egyszer csak eltelik 20 év, és Joning herceget királlyá koronázzák. Ez méltatlan azért Kjongdzsong királyhoz, hogy egyszerűen csak “átugrották” az ő négy éves uralkodását, és csak koronahercegként láthattuk. Bár lehet, hogy azért tették, mivel királyként érdemben nem tudott cselekedni az országért, akármennyire is szeretett volna, mivel sokat betegeskedett, így a Noron frakciónak sikerült elérni azt, hogy az állami ügyeket már akkor is Joning herceg intézte. Ezt persze a Szoron frakció egyáltalán nem nézte jó szemmel, itt a bizonyíték arra, hogy a frakciók közötti politikai harcoknak korántsincs vége. És nem derül ki a sorozatból, amit reméltem, hogy Joning herceg Jongdzso királyként miért lesz olyan kemény szívű. Nagyon szépen fejezték be a sorozatot, de ha összevetjük a Korona Hercegének első részével, akkor láthatjuk, hogy a végső kép csak átmenetileg szép. Különben azért is furcsállom, hogy a koronaherceg uralkodását csak úgy átugorták, mert az ending videóban láthatjuk őt felnőttként. Legalábbis nagyon jól sikerült szereplőt találni a tinédzser Jun koronaherceghez, mert nagyon hasonlít rá az az ember, akit láthatunk, máshoz nem is tudom kötni. Egyedül ennyi a kifogásom, amúgy az egész sorozat nagyon jó volt, inspiráló hatással volt rám, hogy jobban megismerjem Korea történelmét. Ugyanakkor ahogy elgondolkodom azon, hogy ilyen jó, és nemeslelkű vezetői voltak egy országnak, vajon mit gondolnának, ha most látnák, hogy mi lett a kettészakadt országukból? És szerintem egyik sem jobb a másiknál. Észak-Korea ugye hermetikusan elzárta magát, Dél-Korea meg túl modern lett. Nekem kívülről az jön le, hogy nem sokat őriztek meg a hagyományaikból, ellentétben például Japánnal.

Történelmi összefüggések két koreai sorozat között

Az M1 egy ideje adja minden nap 9 órakor a Királyi Ház titkai sorozatot, amit amikor csak tudok, megnézek, ugyanis amikor először vetítették, akkor nem sokat láttam belőle. Viszont a Korona Hercegéből tavaly már jóval többet, és annyira megszerettem, hogy kifejezetten inspirált arra, hogy egy kicsit olvassak Korea történelméről. Elsősorban az az időszak érdekelt, amelyben ez a két sorozat is játszódik. Nincs is nagy eltérés, hiszen a Királyi Ház titkai 1681-1724 között játszódik, míg a Korona Hercege 1762-1800 között. A két sorozat között Jongdzso Király (Koreai írásnál nem ismerem az angolos átírást, ezért a magyart használom) jelenti a hidat, ugyanis 1724-ben koronázták meg (ezzel végződik a Királyi Ház titkai), és a Korona Hercegében úgyszólván már meglett király, aki sok mindent megélt már. A később játszódó sorozat egy merénylettel kezdődik, amit a király ellen akarnak elkövetni. A gyanú pedig a fiára, Szado koronahercegre hárul, akit az apja bezáratott egy rizsládába, így 7-8 nap után étlen szomjan meghalt 27 évesen. Ártatlanságára később fény derül, emiatt a királynak nagy lelkiismeret-furdalása lesz, hogy ártatlanul ölette meg a fiát, ez csak felerősítette a demenciáját (fizikai és szellemi elgyengülés), melyben 81 évesen, 1776-ban meghal. Ez a 81 év azért magasan átlag feletti életkornak számít egy olyan korban, amikor az orvostudomány korántsem volt annyira fejlett, és nagy volt a csecsemőhalandóság is.

Igazából a mai napig keresem rá a választ, hogy miért volt Jongdzso király, bár igazságos, de rendkívül szigorú és keménykezű király, hiszen a Királyi Ház titkaiban, ahol gyerekként láthattuk, olyan vígkedélyű, ártatlan volt, aki tényleg senkinek sem tudna ártani, mégis nagyon megkeményedett a szíve. Két eshetőséget tartok lehetségesnek:

1. Van ugye egy féltestvére, Jun koronaherceg, aki 1720-1724 között uralkodott, Kjongdzsong király néven. A sorozat szerint nagyon jó testvérek voltak, szerették egymást, ám a négy évig uralkodó király anyját Szukdzsong király 1701-ben méreg általi halálra ítélte, miután elképzelhetetlen messzeségig ment saját hatalmának megszilárdítása érdekében a sorozat tanúsága szerint. Erre azért vetemedett, mert a fia egész életében gyenge egészségi állapotban élt, a sorozat szerint magtalan volt (tehát képtelen utódot nemzeni), ami lehetséges, ugyanis olvasom róla, hogy nem született gyermeke, pedig két házastársa is volt. És az anyja mindent megpróbált annak érdekében, hogy eltitkolja a fia betegségét, hogy ne inogjon meg a koronaherceg rangja. Többször merényletet szervezett Suk-bin Choe (ő Dong-Yi) és fia ellen, aki szintén várományos volt a koronára, hiszen a király utódja ő is. Ő az a bizonyos mindig vidám Joning herceg, akik ezekben az időkben szerették egymást. Igazából most látom először a sorozat utolsó részeit, ahogy megy a TV-ben, szegény Jun koronaherceget, 13 évesen érte édesanyja kivégzése, ami nagyon megtörte őt (lelkileg is rendkívül érzékeny volt), és ekkor mondogatta a féltestvérének, hogy ellenségek, és ha arra jár, még csak ne mosolyogjon rá. Egy 7 éves gyereket érthetően megviselnek ezek a szavak. Aztán hogy pontosan hogy alakul kettejük sorsa, az nekem is majd csak a következő napokban válik világossá, ahogy az is, hogy vajon ez keményíti-e meg Joning herceget.
2. Jongdzso király korában hatalmas ellentétek voltak politikai frakciók között, mindent megtettek annak érdekében, hogy hatalmukat megerősítsék. Engem személy szerint ez a sorozat tanított meg arra, hogy nincs értelme visszahozni a halálbüntetést, hiszen hiába veszik a bűnösök fejét, akik igazán elszántak, azoknak semmi sem drága. Elképzelhetőnek tartom, hogy a király uralkodása alatti történések keményítették meg a szívét, olyannyira, hogy a fiának sem kegyelmezett, ha arról volt szó. Ő maga úgy fejezte ki magát, hogy ő elsősorban uralkodó, akinek az ország érdekeit kell szem előtt tartania, és csak másodsorban édesapa.

Hát igen, más világ, és más kultúrák voltak arrafelé, amiket nekünk lehet, hogy nehéz megérteni. Az biztos, hogy ahogy a sorozat bemutatja az akkori Koreát, én nem élnék azokban az időkben. Összeesküvések a király vagy / és a koronaherceg ellen, és a köznép iszonyú szegénységben élt, így nem csoda, hogy igencsak elterjedt volt a bűnözés azokban az időkben. Ennek ellenére Korea népe felemelkedőben volt, hiszen Szukdzsong királyt, aki a Királyi Ház titkaiban volt király, zseniális uralkodónak tartották, bár róla elsősorban azt olvastam, hogy a politikában volt nagyon jártas, és a frakcióit sokat cserélte, hogy megszilárdítsa a hatalmát. Az meg már valószínűleg a sorozat "találmánya", hogy rendkívül érzékeny szálak fűzték Dong-Yi-hoz (aki Suk-bin Choe lett a palotában). Róla azt lehet olvasni, hogy a valóságban is olyan nemes lelkű volt, ahol tudott, segített az embereken, és ahogy fentebb írtam, őt is keményen támadták, amíg a palotában élt, ennek ellenére (ismét a sorozat tanúsága szerint) megmaradt az, aki volt. Szukdzsong király halála után jött Kjongdzsong király, aki csak 4 évig volt uralkodó. Ő elmondások szerint nagyon jó király akart volna lenni, aki hűen szolgálja a népét, de sokat betegeskedett, és érdemben nem tudott cselekedni az országáért, végül 1724-ben, 36 évesen halt meg. Egyes állítások szerint maga Joning herceg is közrejátszott korai halálában, de ez nincs megerősítve. Meg ha a sorozatra hagyatkozok, akármennyire is keménykezű király volt, de igazságos. Most gépen nézem a Korona Hercegét is, és 4 rész után nekem egyáltalán nem olyan királynak tűnik, aki mindenáron görcsösen magánál tartja a hatalmat. Mindenesetre ő volt a leghosszabb ideig uralkodó király a Csoszon dinasztiában, 52 évig uralkodott, és ezen hosszú idő alatt sokat tett Korea felvirágoztatásáért, és erős, stabil országot hagyott unokájára. Csongdzso király (aki Lee San-ként született), őt is zseniális királynak tartják, majdhogynem Korea legjobb királyának, aki rendkívül éles eszű volt, és sokat tett a népéért. A sorozatban neki is jutott érzelmi szál Szongjon felé, akiből királysága idején királyi ágyas lesz. Ő az a lány, aki 1786-ban mindössze 33 évesen meghal, a sorozat szerint azért, mert súlyos beteg lett terhessége alatt, és az orvosok mondták neki, vagy őt, vagy a születendő gyermeket tudják csak megmenteni. Sajnos az lett a történet vége, hogy Szongjon is meghal, a gyermek sem tudott világra jönni. Ezek után Csongdzso király még 14 évig uralkodik, de a sorozat szerint megtört lelkileg, és soha nem volt már olyan, mint régen. Pedig uralkodói kvalitásaira igencsak szükség van, mert az 1790-es években váratlanul romlani kezd a Koreai gazdaság, ezt Kínából hozatott pénzérmékkel próbálta orvosolni. Ám ez nem vált be, mivel azok könnyen hamisíthatóak voltak, így az országot elárasztották a hamis pénzérmék. Mindent megtett annak érdekében, hogy megoldja a problémát, ám nem sikerült, mert 1800-ban meghalt. Még emlékszem az utolsó részekre, ő is olyan volt, hogy megszédült, meg egyre rosszabbul látott, de mondta, hogy nincs semmi baja. Valószínűleg annyira azon volt, hogy megoldja az ország ügyét a lehető leghamarabb, hogy nem foglalkozott az egészségi állapotával. Pedig hosszabb távon jobban jártak volna, ugyanis az őt követő Szundzso király (1800-1834) igen gyenge uralkodó volt, már csak azért is, mert 10 évesen kellett követnie az apját a trónon. De róla nem olvastam részletesen, így nem tudok véleményt mondani a királyi mivoltáról. Rá már nem tér ki a sorozat, mivel a 77. rész Csongdzso király halálával ér véget, valamint Park Dae-Suu megígéri neki a sírjánál, hogy olyan nagy lesz Korea, amilyennek megálmodta.

Nagyon jó történelmi dráma volt mind a kettő, megérte értük bővíteni a történelmi ismereteimet.

Animekarácsony 2013

A karácsonyi időszakra új sablont állítottam be, remélem, hogy elnyeri a tetszéseteket. Mielőtt a lényegre térnék, egy örömhír: Több, mint 4 év kihagyás után új önálló Suara kislemez! ^_^ A Cardfight!! Vanguard kártyaharcos animének fogja a legújabb endingjét énekelni, a címe Fly away -Oozora he- lesz. Megjelenés: 2014. január 15. Alig várom, bár egy kicsit tartok attól, hogy milyen dallal fog jönni ennyi kihagyás után. Majd kiderül. Információk a kislemezről.

Régen utaztam már, kifejezetten hiányzott, hogy egy kicsit kimozduljak. Bár tény, hogy egy kicsit még féltem, mert még nem éreztem magam, teljesen rendben, nem tudtam, hogy fog érinteni az utazás, de minden rendben volt. :) 6.15-ös vonattal mentem. Az út elején kifejezetten fájt a fejem, és attól tartottam, hogy ez be fogja árnyékolni az egész napomat, de kb. Mezőtúr után olyan szinten áthatott az utazás kellemes érzése, és hogy visszatérek Pestre, hogy ettől szinte elmúlt a fejfájásom. Innentől kezdve minden rendben volt. Az úton folytattam a Super Mario Advance 2: Super Mario World végigjátszását, végigvittem a 6. világot, meg olvasgattam a Konzol magazin új számának még azon tesztjeit, amiket még nem olvastam, de érdekeltek. Vártam, hogy most hétvégére megjelenik a legújabb szám, de láttam a weboldalon, hogy dec. 13-ig várják a leveleket, hát akkor biztosan nem fog most megjelenni... De mindegy is. A vonat rendben 8.50-kor érkezett meg. Lementem a Keleti metróaluljárójába először jegyet venni, de olyan hatalmas sor állt, hogy úgy döntöttem, hogy én ezt nem várom meg. Visszamentem a vasútállomásra, és egy újságosnál vettem jegyet, ahol alig pár ember volt. Ha nem muszáj, ne álljak nagy sorba.

A Deák térről már egyenesen a Széll Kálmán térre (nekem szóban ez mindig Moszkva tér marad) mentem metróval. Innen nem voltam biztos, hogy pontosan merre kell menni, ezért felosontam a 4-es villamosra 1 megálló erejéig. A Széna térről már magabiztosabban sétáltam. Sajnos nagy sor állt a Millenáris előtt, több mint egy órát álltam sorba, de türelmesen kivártam. Olyan 11.30-ra értem be, és miután a karaoke terem közvetlen a főbejáratnál volt, ezért benéztem oda. Döbbenten láttam, hogy a 10 órára ígért kezdést ismét valami hiba miatt el kellett halasztani. Még ott próbáltak, beénekeltek, én addig szétnéztem. A konzoloknál most több régi konzol volt, azokat mind az Insert Coin kulturális egyesület adta be, totál meglepődtem a Nintendo GameCube-on Mario Kart: Double Dash!!-sal és négy szinte makulátlan állapotú controllerrel. Én nem is tudom, hogy lehet a controllereket megőrizni ilyen jó állapotban, amikor az analóg karja ilyen gumis alapú (nem tudom pontosan milyen), az a lényeg, hogy nyoma marad, ha például belemélyesztem a körmömet. Nekem egy lila és egy fekete GC controllerem van, a lila analóg karja már eléggé leharcolt állapotban van, a feketéé talán jobb, azt ritkábban használom. A 3DS Hungary jelen volt, amit nagyon díjaztam, innen felnéztem a MAT pulthoz bagszihoz. Régen láttam, hiányzott nagyon.

Kicsit beszéltünk, utána visszamentem a karaoke terembe, de már csak a 12 órakor kezdődő előadásra tértem vissza. Mivel a karaokésoknak nem volt dolguk, ezért elmentek enni, én elkísértem őket. A Sushi előtt sorban állva beszélgettük el az időt. Én nem vettem semmit, bár amit egyszer vettem náluk Sushit, az nagyon ízlett, úgyhogy majd valamikor elképzelhető, hogy sort kerítek rá. Bár egyébként manapság sok rizst eszek, mert kívánom, és nagyon jól esik. Főleg a jázmin rizs, az nagyon laktat. Miután visszamentünk, már nem maradt sok az előadásból, ezért azt türelmesen végighallgattam, bár Quentin Tarantino filmjei egyáltalán nem hoznak úgy lázba, és hogy őszinte legyek, magát az előadást sem éreztem olyan magas röptűnek, egyáltalán nem is értem, hogy fér bele egy japán tárgyú rendezvény kereteibe. Oldalra nézve, viszont totál meglepődtem, amikor megláttam Tukeinont. Nem is tudtam, hogy hazajött Hollandiából. O_O Jó érzés volt újra látni, és beszélgetni vele egy kicsit. :)

A következő másfél órás karaokés blokkban volt lehetőségem egyet énekelni: WHITE ALBUM: POWDER SNOW dalát. Ezt úgy jól esett, írtam is a dalról, hogy amikor láttam az anime utolsó részét, mennyire kellemes volt hallgatni. És úgy voltam vele, hogy mivel karácsonyi dal (legalábbis nálam), ezért mostanra nagyszerű lehetőség. Terveztem még több dalt is énekelni, de most csak ez az egy fért bele, mert eléggé zsúfolt volt most is a karaoke terem, több előadás is ide jött, ne is beszéljünk a Jrock (bár ez csak névlegesen) Kpop videoklip vetítésről. Ebből a szempontból nézve szerencse, hogy elkülönített helyen volt a karaoke, így nem hallatszott ki annyira a sikongatás.

És persze a zenekvíz, de ez csakis jó dolog lehet, főleg ha van szaloncukor-dobálás, amely idén is legalább akkora sikert aratott, mint tavaly. A Gamer zenekvízre csak időközben tudtam bekapcsolódni, így csak a horror, böngészős és Final Fantasy kategóriát ismerhettem meg. Daki nem is sorolta végig, mert a játékos közönség mindig az elsőre bólintott rá, így nem tudtam, melyek a többi kategóriák. Az animés zenekvízben sem jutott mindegyikre idő, de jól szórakoztam, többet jól tippeltem be. A 2013-as animék között megmosolyogtam a Kyoukai no Kanata openinget, mivel Chihara Minori énekli, ezért meghallgattam. Egészen jó zene lett. Az anime első részét is megnéztem, de annyiban is maradt, mert nem fogott meg engem. Sok-sok szaloncukor repült a levegőben, mindenki örömmel kapta el őket.

A zenekvíz végén elmentem a konzolokhoz, és mivel láttam, hogy szabad a GameCube, ezért birtokomba vettem egy pár perc erejéig. Játszottam egyet a Mario Kart: Double Dash!!-sal. Érződik azért, hogy más az irányítása, kicsit csúszósabb a többihez képest. A fizikája volt az egyik ok, ami miatt nem rajongtam ezért a Mario Kart-ért, amikor sokat játszottam vele. Olyan sokat nem játszottam vele, mert 16 órára helyet kapott a karaoke a nagyszínpadon. Nahát, mi ez a megtisztelő lehetőség? Amina, Daki, Lucy és Mai énekeltek egy-egy dalt. Meglepett, hogy ki voltak írva a kfn-be a dalszövegek magyar fordításai. Csak nem lehetett jól látni, mert a monitor eltakarta. Előbb átültem máshova. Ott láttam volna, csak egy páran beálltak a vászon elé, akkor meg ezért nem láttam. A végén a Naruto: GO!!! dalával nagy bulit csaptak, a végére sokan felmentek tombolni a nagyszínpadra. Mivel nem vagyok annyira az a tombolós fajta, ezért szolidan ünnepeltem az Adarnások nyilvános szereplését.

A fellépések után visszamentem bagszihoz, és nála töltöttem el a még megmaradó időt. Ott volt LL is, aki rendkívül "jókedvű" volt, hogy a konzolok szervizénél nem nyert semmit. Eredetileg bagszi se, csak volt ott egy The Legend of Zelda: The Wind Waker HD póló, amit hiányol. Elmesélte az egyik MAT-os lánynak, és akkor lement, hogy ő majd megnyeri. És láss csodát: Tényleg megnyerte. És odaadta bagszinak a pólót, úgyhogy részéről nagy volt az öröm. Amúgy nagyon jól néz ki, és eredeti Nintendo of Europe forgalmazás, úgyhogy valami előrendelői ajándék lehetett. Aztán már 17.40 körül járt az idő, úgyhogy bár feliratkoztam még egy dal eléneklésére, de már nem vállaltam be, mert az italom is elfogyott, így a SPAR-t is útba kellett ejtenem, én meg egyre inkább úgy vagyok a vonattal, ahogy Demjén Ferenc énekelte: "A vonat nem vár" Bagsziék is szedelődzködtek, mert LL már nagyon akart menni. Miután elkészültünk, még bagszi felajánlotta, hogy pörgessek én is a Konzolok Szervizénél, hátha nyerek. Pörgettem és úgy nyertem, hogy nem nyertem. Eredetileg a "nem nyertél" feliratnál állt meg, mégis választhattam ajándékot. Gondolom, hogy nap vége, és hogy ne maradjon meg. De maradt még egy Nintendós cucc:

Mario & Luigi: Dream Team Bros. valami alvóka-szerűség. Rossz a megfogalmazás, valójában egy ilyen nyakvédő volt benne, ami ha hosszas vezetés után kocsiban aludnék (erre minden esély megvan, miután nincs jogosítványom), akkor védi a nyakat. És volt hozzá valami szemfedő, hogy semmi fény ne zavarjon. Kibontva is lefényképeztem, mert nagyon poén.

Az az ásító Luigi azért befigyel rendesen. És ez is eredeti Nintendo of Europe forgalmazás. Örültem neki, legalább nem üres kézzel megyek haza az Animekarácsonyról. Igaz, nem fogom tudni használni, de elteszem, mint Nintendós emlék.

A karaoke terembe még gyorsan visszaosontam, elköszöntem azoktól, akiktől tudtam. Jó lenne, ha Tukeinon évente legalább egyszer remélem el tud jönni. Bagszival és LL-lel mentem, bementünk a Mammut-ban levő SPAR-ba, ott vettem magamnak Bravo zöldalmás üdítőt, erre már régóta kíváncsi vagyok, hogy milyen. Egészen bejövős, a zöldalmát italban egyébként is nagyon szeretem. Aztán mentünk metróval, én leszálltam a Keletinél. Úgy tűnik, nem búcsúztunk el hosszú időre, ugyanis bagszi elhívott magához szilveszterezni, meg úgyis akörül tartjuk a nagy Nintendós találkozókat, és mivel már nagyon rég nem voltam ilyenen, ezért nagyon szeretnék végre eljutni ismét oda. A vonathoz meg fél órával indulása előtt odaértem kényelmes sétával. Sokszor rohantam már vonathoz, ezt akartam most biztosra elkerülni. A hazaúton a CD-t hallgattam, meg olvasgattam a Keletiből elhozott metrós újságot és fejtegettem benne a rejtvényeket. Volt is benne mit, meglepődtem, hogy mennyi volt most benne. Végül rendben hazaértem. Nagyon jól éreztem magam, végül az lett az eredmény, hogy még jót is tett az utazás, talán jobban érzem magam, mint amikor elindultam. Ha minden igaz, december végén folytatás.

Kerek számok

És néhány kerek szám a Last.fm-ről, bár az egyik nem annyira friss már, csak a kettőről együtt akartam írni. Elsőként Suara érte el nálam az összességében 4000-es meghallgatást:

Még október végén elkezdtem ismét hallgatni a Karin albumát, a hamarosan elérkező téli szezon örömére, és nagyon kellemes érzés fogott el. Egyrészt, mert rég nem hallott dalokat hallottam, másrészt meg az volt az érzésem, hogy valahol itt kezdődik az örökzöld fogalma, szerintem ezt az albumot 20 év múlva is akkora hévvel fogom hallgatni, mint most. De ezt inkább nem akarom elkiabálni.

A másik egy sokkal szebb szám:

Hayashibara Megumi neve önmagában örökzöld, és azért látszik, hogy bár sajnos ma már nagyon inaktív, mégis élmény hallgatni a több éve ismert dalait. Igazán kijárt neki ez a nagy szám, és hogy Okui Masami mellett ő legyen a második, akinek ötjegyű szám van a hallgatottsági listáján. Csak sajnálom, hogy nincs neki karácsonyi albuma, mint Okui Masami-nak.

Ahogy november elején egyre inkább karácsonyi hangulatba öltözik az utca, meg járok a Tescóba, ott is egyre inkább emlékeztetik a vásárlót, hogy itt a karácsony, be kéne vásárolni, nem gondolod? Én nem gondolom. Nekem a sok díszlet nem a vásárlási lázat, hanem a zenehallgatási lázat hozta el. Szinte egész vásárlás alatt az Okui Masami: angel's voice albumának dalait énekelgettem magamban, és itthon ténylegesen hallgatva az albumát, teljesen megérintette a szívemet. El is gondolkodtam azon, hogy milyen érdekes, hogy Japánban, ahol soha nem volt hagyománya a karácsonynak, oda is csak a fogyasztói társadalom miatt vitték be (de legalább szép jelentést adtak neki azzal, hogy szerelmesek ünnepe), és onnan jön egy énekesnő, aki nagyon hitelesen és csodálatosan énekel a karácsonyról, annak szépségéről és fájdalmáról. Már a dalcímekből is kisejlik, hogy ő is mint szerelmesek ünnepe énekel a decemberi ünnepről. Meg manapság a JAM Project-re kaptam rá ismét, őket is régen hallgattam már.

JAM Project: THUMB RISE AGAIN

Megjelenés: 2013. október 23.
Kiadó: Lantis
LACA-15340
Ár: ¥3.000

1. Groundbreakers 7:46
2. THUMB RISE AGAIN 4:33
3. Rage against the intrigue 4:49
4. Fight on! 5:33
5. Live True 5:08
6. Amor ~Toaru Otoko no Monogatari~ (Amor～とある男の物語～) 4:59
7. Samurai Parley (侍パーリー) 3:53
8. Frontiers 5:23
9. MIKAZUKI ~Tenshabi~ (MIKAZUKI～天赦日～) 4:37
10. Light and Shadow 4:47
11. Lost my heart ~Kaze no Kioku~ (Lost my heart ～風の記憶～) 4:15
12. Viva My Life 4:39
13. Long way to go 2:05

A THUMB RISE AGAIN a JAM Project 3. stúdióalbuma. A dalokat Los Angelesben, a Capitol Studios-ban vették fel több mint 70 zenész közreműködésével. Az album a 21. helyet érte el az Oricon charton, 5 hétig volt listán és 7.840 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3

Hetek száma	H	K	Sz	Cs	P	Sz	V	Helyezés	Eladás
1. hét	-	25	15	23	29	16	24	21	5.633
2. hét	37	-	-	-	-	-	-	92	964
3. hét	-	-	-	-	-	-	-	172	529
4. hét	-	-	-	-	-	-	-	283	286
4. hét	-	-	-	-	-	47	-	xxx	428
Összes eladás									7.840

Gyászos 20. évforduló

Még mindig nagyon szeretem Okui Masami dalait, és rettenetesen sajnálom, hogy idén nincs mit írni róla, hiszen idén ünnepli karrierjének 20. évfordulóját. Eddig semmi új kiadványt nem adott ki, pedig a 10. évfordulóra is készült 2003-ban (Masami Kobushi) és a 15-re (A Tribute to Masami Okui ~Buddy~), most meg... Egyszerűen borzasztó. Mindenesetre a rajongók azért megemlékeztek róla, és egy ötletes képet tettek közzé ezen egyébként nemes évforduló alkalmából:

Ezt augusztus 21-én tették közzé, az 1993. augusztus 21-én megjelent első kislemezének, a Dare Yori mo Zutto... emlékére. Nagyon úgy tűnik, hogy bejött a félelmem a Lantis-hoz való átigazolás kapcsán, Okui Masami ugyanúgy végzi, mint a több JAM Project tag szólókarrierje. Egyszer-egyszer megnyilvánul szólóban, talán egy albumot is megengednek nekik megjelentetni, elmegy belőle 2-3000 példány, és után pár évig csend és hullaszag. Okui Masami-nak is tavaly jelent meg a Love Axel albuma a Lantis által, nem sokkal utána a Sora no Uta kislemez, és kész. Azóta semmi.

De igazából Okui Masami-t sem értem. Amikor 2004-ben megalapította az evolution kiadót, én úgy képzelem el, hogy akkor szabad teret kap. Nekem az volt az elgondolásom, hogy azért alapította meg a saját kiadóját, hogy az senki ne szólhasson bele, hogy képzeli el az albumait, és gondolom, hogy a promóciót is teljességgel ő pénzeli, persze itt-ott besegíthetnek neki. Aztán annak is az lett a sorsa 2011-ben megszűnt. Akkor lett volna igazán értelme, hogy ha a saját kiadójánál megjelent albumok eladásai meghaladják a King Records-nál megjelent albumokét, hiszen azt is feltételezhetnénk, hogy azért alapított saját kiadót, mert a promócióval sem volt megelégedve. Ehhez képest már az első saját kiadású albuma is rosszabbul teljesített annak idején, mint az utolsó King Records-os. Az igaz, hogy ez a probléma lényegesen összetettebb, hiszen pénz kérdése is, hogy egyáltalán mennyit tud legyártatni az albumból, de azért annak idején lehetett annyi ismerete, hogy tudhatta, hogy nem érdemes pár ezres albumeladásért kiadót alapítani, mert abból még Japánban sem lehet megélni, hiába drágák ott a CD-k. Ebbe annak idején nem láttam bele ennyire, csak annyit láttam, hogy nincs nagy baj, legalább is nem tudunk róla, hát jól megél a maga lemezeladásaiból. Aztán 2010-től lehetett érezni, hogy valami nincs rendben, amikor az más volt az i-magination CD katalógusszáma, mint az előzőeké, aztán ki lehetett venni az adatokból, hogy a Dwango lemezkiadóba olvadt be az evolution. De még ekkor is úgy voltam vele, hogy legalább jó kezekben van, aztán 2011-ben megszűnt... És nincs nagyon folytatás annak ellenére, hogy a Lantis a szárnyai alá vette.

Reggel bescanneltem a My Jolly Days kislemezének borítóját, ezt most közzé teszem:

A kislemezt még tavaly vette nekem Tuki Japánban, hálám azóta is fáradhatatlanul üldözi, hogy megbízott bennem, és megvette nekem úgy, hogy utólag fizettem ki, amikor itthon átadta.

Angyalok drámája

Tegnap végeztem az Asatte no Houkou és a Saber Marionette J animékkel. Mind a kettő nagyon tetszett, bár mindkettő vége hagyott kérdőjelet maga után.

SPOILER

Nagyon érdekes az Asatte no Houkou, a történet sok tanulságos elemet tartalmaz. Ahogy írtam, Iokawa Karada felnőtt akar lenni, több tényező miatt, ezért mindig ahhoz a bizonyos útszéli kőhöz jár imádkozni, hogy teljesítse a vágyát. Vágya teljesül, ám egyáltalán nem boldog, hiszen Nogami Shouko gyerekké változott. Karada bánata nemcsak ebben merül ki, hanem szembeszülnie kell azzal, hogy koránt sem veszi le a problémát nevelői válláról azzal, hogy felnőtt, hiszen egyrészt hogyan mondja meg nekik, másrészt meg ettől nem képes varázsütésre mindent megcsinálni, és nem fog tudni azonnal dolgozni. Viszont gyerekkori vágya azért inspirálta is, hiszen a konyhában nagyon ügyes, sok mindent megcsinál egyedül. De ezzel egyáltalán nem elégszik meg, és megpróbál munkát keresni. Emlékezetes volt számomra a 8. rész, hiszen miközben Karada gyerekkori múltját nézzük vissza, felhangzott Suara: Kasa dala, mely az opening kislemez B-side track-je, és nem tudtam, hogy a azon túl, hogy ahhoz a kislemezhez tartozik, bármi köze lenne hozzá, de mégis. Nagyon odaillik ahhoz a jelenethez, emelte a dal értékét. Szép ballada, szomorú gyerekkor... És amikor nem sikerül munkát találnia, egy másik városban próbál szerencsét. Ez egyébként hiteles történet, Japánban általános dolog, hogy amikor felnő a gyerek, anyagilag is független akar lenni, mert azt gondolják, hogy a családjukra hoznak szégyent, ha egy bizonyos kor után nem találnak munkát. Karada nevelői hiába próbálják maradásra bírni, ő mégis megy. Egy tengerparti családnál végül el tud helyezkedni szobalányként, itt álnéven ténykedik. Végső nyugalomra itt sem lel, hiszen Shiozaki Kotomi rokonaihoz szegődött, aki Amino-kun egyik barátja, aki viszont Karada osztálytársa. Ő is keresi a lányt, amikor Kotomi felajánlja, hogy szálljanak meg a rokonainál. Amino-kun nem ismeri fel a felnőtt Karadában az osztálytársát, és igen nagy viszály kerekedik amikor megtudja, hogy mi lett azzal a kislánnyal, akibe még szerelmes is volt. Mindeközben Shouko és Karada bátya Hiro is rájönnek, hogy hol van a lány, el is mennek érte. Eközben a konfliktusok rendeződnek, mindenki hazamegy, és láss csodát... Karada ismét gyerek lesz, Shouko pedig felnőtt. És itt jön a kérdés, hogy honnan őrizték meg a követ, amikor elvileg csak egy darab volt belőlük? Vagy ez már az a szituáció, amikor nem érdemes ezen gondolkodni, csak örülni, hogy végül minden rendben lett? Nagyon nem is lehet erre mit kitalálni, ahogy végiggondolom. De szép volt, tetszett.

A Saber Marionette J anime tökéletes példa arra, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. Érdekes Faust múltja, és hogy mi is a valódi célja, és igazából nem is ellene kell harcolni. Japoness végül megmenekül, de elvileg Otaru Marionettjei már nincsenek többé, és mégis hazatérnek, és Otaru várja is őket. Ez is furcsa, mert nincs utalás arra, hogy pontosan mi történt.

SPOILER VÉGE

Csak azért nem tudok 8 pontnál többet adni az Asatte no Houkou-ra, mert az ilyen lassú, érzelemdús történetek nem hoznak úgy lázba, mint a pörgősek. De a maga nemében nagyon tetszett. A Saber Marionette J pedig megérdemel akkora hírnevet, mint a Slayers, hiszen pörgős, jó poénok vannak, és megismerjük Japoness múltját, létezésének hátterét, viszont érződik, hogy itt még nincs vége, és lesz folytatás. Mint ahogy lett is J to X néven. Alig várom, hogy láthassam, de előbb a J Again OVA van kronológiailag. Ami rendkívül érdekes, hogy az első szériához képest az OVA sokkal színgazdagabb lett. Élénkebb, erősebb lett a színezet, ez mindenképpen megemeli a hangulatot. Amúgy Otaru "családja" 4 tagúról, 7 tagúra nőtt, hiszen Faust három Marionettje is csatlakozott hozzájuk. Tiger Maiden Circuit-ja még mindig rossz, ezért ő nem tud teljes valójában jelen lenni, mindenkiről, akit meglát azt hiszi, hogy Faust az. De neki el kellett mennie. Jó kis 6 részes OVA-nak tűnik. Tetszik az első openingje, kár hogy csak az első részben hallhatjuk:

Az előadó Imai Yuka, a cím pedig Sakaseruze! Dokyo Bana. Egész jó énekhangja van, engem Matsumoto Rikáéra emlékeztet. Imai Yuka Otaru seiyuu-ja, tehát ismét egy nő szinkronizál férfit. Ami furcsa, hiszen Otaru fiatal felnőtt. Ezek után képest felettébb vicces, hogy Hanagata Mitsurugi hangját egy férfi (Toyasu Takehito) adja, lévén, hogy homoszexuális érzelmeket táplál Otaru iránt.

Miután írtam, hogy az összes Suara-animét végig akarom nézni, így az Asatte no Houkou után a BLUE DROP ~Tenshitachi no Gikyoku~-ra esett a választás. Talán eddigi legsötétebb hangulatú anime, amit eddig láttam. Mondjuk a történet hátterét ismerve talán nem is csoda. A főszereplő lány Wakatabe Mari egy tragédia következtében elvesztette otthonát, családját és barátait, a nagymamájával él együtt. Ő maga az emlékezetét is elvesztette. A nagymamája féltve az unokája jövőjét, a Kaihou Akadémiára adja be taníttatni. Ez egy bentlakásos lányiskola, az igazgatónő igencsak szigorú, a legkisebb udvariatlanságot sem tolerálja. Sem Mari-tól sem a tanárkollégiától. Itt lesz szobatársa Senkouji Hakino, akiz az üdvözlő kézfogás után különös, nagyon kellemetlen érzés fogja el, melynek hatására öntudatlanul elkezdi fojtogatni a lányt. Még idejében magához tér, viszont nem emlékszik semmire, ami abban az önkívületi állapotban történt. Mari ennek ellenére elkezd vonzódni a lányhoz. Engem is meglepett, de mint kiderült, egy Shoujo-ai-val van dolgom, ez az első ilyen, amit látok. Hogy mi lesz ebből, egy zsenge 13 rész után kiderül, de eléggé depressziós, szinte demoralizáló hatása van az animének. Ez a szerelem már csak azért is lesz fájdalmas, mert mint hamar kiderül, hogy Hakino egy űrlény, aki emberként teljesen beilleszkedett az emberi társadalomba. A BLUE űrhajóval érdekezett a Földre, ez csapódott be Kamikakushi szigetére, ahol Mari is lakott, ezáltal vesztette el a családját. Egyelőre ennyit tudok. Az openinget pedig teljesen az animéhez írták, ugyanis Suara: BLUE dala bár nem a legdemoralizálóbb, de ott jegyzik a szomorú balladák között. Az endinget (Tsubomi -blue dreams-) még nem hallottam az animében (az első rész végén csak az opening hangzott el), az egy fokkal optimistább dal eredetiben. Vajon mit hoznak ki ebből a történetből... Valószínűleg végignézem, de ha továbbra is ennyire nyomasztó lesz, az nem hiszem, hogy 6 pontnál többet fog nálam érni. Ez függ a történet végkimenetelétől is.

Néhány gondolat az új Rozen Maiden-ről

A 10. résznél járok az új Rozen Maiden sorozatban, így most már összetettebb véleményt tudok alkotni az animéről. Sajnos bejöttek a negatív "jóslatok", tényleg elég lassú a történetvezetés. Amit láttam az első három részben, az gyakorlatilag egy részbe befért volna. Igazából nem is csak azért, mert lassú, hanem mert kihangsúlyoz olyan történéseket, amiknek a főtörténet szempontjából semmi köze nincs. Sakurada Jun felnőtt lett, egy könyvesboltban dolgozik, tanulmányait abbahagyta, mert bár végül szeretett tanulni (ahogy láthattuk korábban), mégis csak egy harmadrangú egyetemre vették fel, ahova a japán fiatalság aljanépe jár, így úgy döntött, hogy inkább dolgozni megy. A könyvesbolt, ahova felvették, főnöke igencsak zsémbes, nem biztos, hogy bárki is ilyen főnököt kívánna magának. Sokat szekálja Jun-t, mert bár mindent megtesz, hogy jó munkaerő legyen, meglehetősen ügyetlen néha, és főnöke előszeretettel köszörüli a nyelvét a rossz tulajdonságain. Az önmagában jó dolog, hogy Jun saját lakásban lakik, de nagyon nem tetszik, hogy szürkék a falak és olyan színtelen az egész, nagyon lerontja a hangulatot. Így nővérét bár nem látjuk, viszont főhősünk munkatársa Saito jellemre tisztára olyan, mint Nori. Naiv, mindenkivel kedves, és nyugodtan leszúrhatják késsel, az sem érdekli.

Igazából én az elejére nem szántam volna ennyi időt. Teljesen felesleges Jun-t ennyit látni a munkahelyén, a történet szempontjából semmi érdekeset nem csinál, csak dolgozik, meg beszerzi azt a bizonyos könyvet. És amint az célt nyert, utána sem indul be az egész, pont azért írok csak most róla, mert konkrétan most kezd forrani a levegő, és végre felébreszt. Úgy nem ad értelmet a korábbi történéseknek, de hogy végre van valami fordulat, esetleg abban segít, hogy az elején levő történéseknek érzelmi töltetet ad azáltal, hogy empatikussá tesz a szereplőkkel. Azt érdekes egyébként látni, hogy mi lett a gyerekkori Jun-nel, aki mindenkit elmart maga mellől, gyűlölt mindenkit, mert mindig bántották, most meg ő biztatja a másikat, hogy igenis meg tudja csinálni. Nem semmi fordulat. Beleillik ez a jellemvonás, hiszen az első szériában és a Träumend-ben folyamatos jellemfejlődésen ment keresztül. Viszont azt logikai bakinak tartom, hogy ahogy kerülnek elő a Rozen Maiden babák, nem emlékeznek Jun-re, és mint egy vadonatúj Medium-ként bánnak vele. Az nem játszik, hogy elvesztik az emlékezőtehetségüket, mert akkor az Ouvertüre-ben Shinku hogy tud visszaemlékezni egy ajándék által egy több, mint 200 éves történésre? De az a helyzet, hogy a fiatal felnőtt Jun sem úgy köszönti a babákat, mint régi ismerősök. Úgyhogy sokban elmarad az új széria a régiektől, azok igazi kuriózumok voltak. Végignézem az első sorozatok tiszteletére, de koránt sincs meg az a hangulat. Ja, és hiányoznak a német epizódcímek.

Ejtsünk szót a zenéről is. Már többször említettem, hogy szeretem az openinget az ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai dalt, viszont azt el kell ismerni, hogy nem olyan nagy szám, mint az előző három. Azokba jóval több ötlet volt. Takarano Arika szinte színésznő volt az énekhangjával, annyira hitelesen játszotta el az alárendelt szerepét, itt meg nincs nagyon színészkedésről szó, ebből a szempontból egyszerűbb lett a dal. Az endingnek viszont örültem. A régi Rozen Maiden-eknek Shimotsuki Haruka énekelte az endinget, és egy időben fárasztott, idegesített, mert nincs képzett énekhangja. Jók azok a dalok, amiket énekel, alap énekhangja is van, de konkrétan nem tud énekelni. Tök mindegy, hogy Shimotsuki Haruka+refio vagy kukui néven csinálja, nem tetszett egyik sem. Az új endinget viszont Annabel énekli. Vele először az Another animében találkoztam, szép endinget énekelt neki, de akkor még nem figyeltem rá komolyan, Most viszont tettem egy próbát az Alternative kislemezzel, és tetszett a B-side track is, ami abból a szempontból fontos, hogy ha az nem anime dal, akkor az jóformán saját szerzemény, ott jobban megmutatja, hogy ki ő valójában, milyen dalokat énekel, és ez sokszor eltér az animéhez írt daltól. Egészen jó volt, bár az Rozen Maiden ED is tetszik. Szépen énekel, egyedi, tetszetős a hangzásvilág. Egy albuma jelent meg hivatalosan (van még kettő vagy három saját maga által producerelt, indie album is), azt is meghallgattam, és egészen jó dalai vannak, ajánlom figyelmekbe. Amúgy valószínűleg azért Annabel énekli az endinget, mert az a csoport írta a zenét, amelyik a korábbi endingeknek (myu), innen az összeköttetés.

Asatte no Houkou.

A WHITE ALBUM után elkezdtem nézni ezt az animét. Érdekes történet, ajánlom figyelmekbe, bár ez is olyan lassú és érzelemdús. A főszereplő egy 8 év körüli kislány, Iokawa Karada, aki mindig az út szélén levő kőhöz jár imádkozni. Azt tartják ugyanis arról a kőről, hogy teljesít egy kívánságot. A lány egyik nagy vágya, hogy felnőtt legyen. Ugyanis rettenetesen zavarja, hogy ismerősei nem veszik őt komolyan. Szereti a felnőtteket, ők is barátjuknak fogadták, de nem mégsem teljesen, hiszen mindig amikor odamegy két beszélgető felnőtthöz, hogy miről beszélgetnek, csak mondják neki, hogy úgysem érti, de ha nagy lesz, mindent elmondanak neki, és visszaküldik játszani. Ezért is akar felnőtt lenni, ám ennél sokkal komolyabb oka is van. A kislány szülei meghaltak, így Shoukónak és Hirónak haza kellett térni Amerikából a temetésre, és azért is, hogy gondját viseljék a kislánynak. Shouko többször nyíltan Karada szemére veti, hogy gyerek, érezhetően nagyon zavarja, hogy vissza kellett jönnie Japánba miatta, és ezt a kislány is tudja, ezért is akar felnőni. Egyik este Karada ismét a kőhöz imádkozik, és teljesült a vágya, felnőtt lett. De egyáltalán nem boldog, ugyanis ennek hatalmas ára lett. Éppen Shouko is arra járt, ő pedig gyerek lett. Karadát ezért iszonyú bűntudat gyötri, a kő közben elhamvadt, úgy tűnik nem lehet visszacsinálni. Vagy mégis? Én még csak 2 részt láttam belőle, a végkifejlet majd kiderül. Kíváncsi leszek a történetre. Kellemes alapokat szolgál, de aki nem szereti a lassú történeteket, az nem tud ezzel az animével mit kezdeni.

Ha már említettem a WHITE ALBUM-ot, akkor essék szó a második évadról is, ugyanis a héten indult útjára, ezért is néztem meg az első szériát. Bár tényleg nincs sok köze az első évadhoz, teljesen mások a szereplők, hiszen 10 évet ugrottunk az időben, 1997-ben járunk. Egy zeneiskola ad színteret a cselekménynek A főszereplő srác Kitahara Haruki, aki fél év múlva végez az iskolában. Nagyszerűen gitározik, egy együttes tagja volt, amelyik feloszlott. Álma, hogy újra együttesben játsszon, ehhez keres tagokat. Az első szériával való kapcsolat ott van, hogy Hirokawa Yuki: WHITE ALBUM dala inspirálta zenélésre, ő volt ugye az első sorozat főszereplője. Álmához közel érzi magát, amikor egyszer egy gitározás közben egy lányt hall énekelni, konkrétan ugyanazt a dalt énekelte, amit játszott. Rohan, hogy megkeresse a hang forrását, végül megtalálja. Az énekhang már csak azért is megérintette a szívét, mert attól a lánytól szólt, akibe titkon szerelmes. Setsuna Ogiso az iskola legnépszerűbbje. A lányok irigylik, mert szépségversenyt nyert, a fiúk meg mind a kegyeiért pályáznak. Alapból jól kijön, de sokszor rideg másokkal. Haruki ennek ellenére beleszeretett a lányba, hiszen látja mögötte azt, amitől igazán értékes. Amúgy érdekesség még, hogy a WHITE ALBUM dalt énekelte a lány, úgyhogy vannak összeköttetések az előddel.

Eddig úgy tűnik, nem lesz rossz, a többi idővel kiderül, nézni fogom a többi részt is.

Megumi Hayashibara: Fuwari

Megjelenés: 1999. október 27.
Kiadó: King Records
KICS-755
Ár: ¥3.059

1. Kimi ni Aete Yokatta (君に逢えてよかった) 4:41
2. 7 cm no Kyori (7センチの距離) 4:56
3. question at me (Album Version) 4:13
4. Ano Koro (あの頃) 4:44
5. Ame Nochi Kumori Nochi Hare... (雨のち曇りのち晴...) 5:02
6. MELODY 6:09
7. ~Sorekara~ (～それから～) 4:56
8. Hikkoshi (引っ越し) 5:34
9. Futari Gurashi (ふたりぐらし) 5:32
10. Daybreak Impression 4:42
11. Asai wa Hi (あさいはひ) 4:39
12. Fuwari (ふわり) 4:45
13. inner heart 6:00

A Fuwari Megumi Hayashibara 9. nagylemeze. Az első kiadás mellé járt egy 50 oldalas fotókönyv. Az album nyugodtabb, kellemesebb dalokat tartalmaz, mint az előzőek, valószínűleg a egy évvel ezelőtt megkötött házasságának eredménye. Bár az előző albuma óta több kislemeze jelent meg, mégis csak a legújabb kapott helyet az albumon. Az album az 5. helyet érte el az Oricon charton, 5 hétig volt listán, és 117.820 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here

320 kbps mp3 + BK scans

Hetek száma	H	K	Sz	Cs	P	Sz	V	Helyezés	Eladás
1. hét	-	-	-	-	-	-	-	5	88.870
2. hét	-	-	-	-	-	-	-	22	15.590
3. hét	-	-	-	-	-	-	-	37	7.640
4. hét	-	-	-	-	-	-	-	70	3.460
5. hét	-	-	-	-	-	-	-	98	2.260
Összes eladás									117.820

Fehér hó

Ma végeztem a WHITE ALBUM animével. Szerettem, jó volt nézni, és érdekes, hogy nem volt egyértelmű lezárása a Touya és Yuki közötti szerelmes történetnek, bár utalások vannak rá, hogy végződött. Kicsit olyan érzésem volt, hogy a nézőkre bízzák, hogy milyen véget sejtenek a történet mögött. De amúgy az egész anime határozottan az igényesebb romantikus történetek közé tartozik, a szerethető karakterekkel.

Nem is nagy spoiler, a 26. rész egyik legemlékezetesebb jelenete, amikor Yuki a koncertjén tök váratlanul elkezd egy nem tervezett dalt zongorázni, és énekelni: POWDER SNOW. Nekem ez a dal egyébként is nagyon kedves, mert Suara is felénekelte, a Karin album 13. dala, de hogy az animében ilyen jó jelenetet csináltak a dal köré, igencsak jókedvűvé tett. Én is végigénekeltem, mert valahogy annyira énekelteti magát, nagyon jó hallgatni a dallamát. Fenn is van YouTube-on:

Hirano Aya & Mizuki Nana: POWDER SNOW

És itt van Suara énekhangjával:

http://www.youtube.com/watch?v=XxR72N1PIwE

Suara egyébként, mint a PS3 WHITE ALBUM játék ending dalaként énekelte fel, ugyanis, mint ahogy annyi animéből, ebből is csináltak játékot. A duett pedig nagyon szép. Én csak most hallottam először így, végig azt gondoltam, hogy ez egy Suara dal. A talán még jobb is az eredeti, több élet van benne, és tényleg annyira énekelteti magát. Kislemezen csak, mint Mizuki Nana szóló jelent meg, az is nagyon tetszik. És rajta van az off vocal is, úgyhogy nagyon lesz belőle kfn.

Egyébként végig ilyen "kettős szereppel" néztem az animét, ugyanis bár maga a történet 1986-1987-ben játszódik, így részint mint Morikawa Yuki és Ogata Rina énekesnői karrierjét is figyeltem. De mivel a seiyuu-juk két ismert és közkedvelt énekesnő: Hirano Aya és Mizuki Nana, és mivel annyira belém égett, hogy ők szinkronizálják a két énekesnőt, így néha olyan érzésem volt, mintha az ő énekesnői karrierjüket is látnám. Egyébként Touyára sokszor haragudtam, hogy nem volt képes nemet mondani a nőknek, ugyanis, ha legalább 5 nővel nem csókolózott akkor eggyel sem. És valahol legbelül mindig is érezte, hogy a szíve Yukié, de a nemképessége (ha már vannak képességek) meggátolta abban, hogy az iránta érzett szerelme felhőtlen legyen. Egyébként az utolsó rész feltár egy nagyon érdekes múltat Touya gyerekkorából, ebből kiderül, hogy miért is fél nemet mondani. Nagyjából ennyit tudok mondani. Nem váltott meg világot bennem, de okozott egy pár kellemes percet, főleg az utolsó rész tetszett nagyon. Aki unja a túl sok iskolás, szupererős történetet, és lassítani szeretne, az bátran tegyen próbát ezzel az animével, mert a maga műfajában kiemelkedő.

Ezután az Asatte no Houkou-val teszek egy próbát. Szeretném megnézni az összes Suara zenés animét, és most épp erre esett a választásom. Egyébként az alábbi animékhez van köze:

• ToHeart 2
• Utawarerumono
• Asatte no Houkou
• Blue Drop: Tenshitachi no Gikyoku
• KimiKiss Pure Rouge
• WHITE ALBUM
• Tears to Tiara

És természetesen a különböző OVA-i az animéknek, melyeknek van. A ToHeart 2-t elvileg meg lehet nézni anélkül, hogy láttuk volna az első szériát, mert az csak nevében őrzi az első széria emlékét, amúgy totál más szereplők, és már történet. És az az érdekes, hogy a WHITE ALBUM-ot is eredetileg azért kezdtem el nézni, mert most ősszel jön a WHITE ALBUM 2, de az is olyan, hogy teljesen más szereplők, és más történet, csak a nevében és műfajában lesz hű elődjéhez. Meg majd nézni fogom, kíváncsi vagyok, hogy lesz-e még híd a két évad között.

Rozen Maiden: Ouvertüre

Gyorsan le lehetett zavarni a Rozen Maiden OVA-t, hiszen csak 2 részes. Bár ha őszinte akarok lenni, azt hittem, hogy egy rész ilyen 35-40 perces lesz, mert általában az OVA-k hosszabbak szoktak lenni, de megmaradtak az anime rész hosszúságnál.

Már a Träumend-nél is elgondolkodtam azon, hogy mennyire volt tudatos a folytatás, most is felmerült bennem a kérdés, ugyanis belegondoltam abba, hogy gyakorlatilag nekem már az első széria után sem volt hiányérzetem. Nem hagytak nyitott kérdést, az adott történetet lezárták az első szériában, és a Träumend-ben pedig teljesen logikusan egészítették a történéseket, és mindig csak annyiba engedtek betekintést, hogy felkeltse az érdeklődést a következő rész iránt, de ne szaladjanak túl előre, és ne tűnjön esetlegesen furcsának, vagy logikátlannak, hogy az a szereplő hogy kerül oda, vagy az adott esemény miért történik. A Träumend-et is nagyszerűen lezárták, és ebből a szempontból nézve mesterműnek tartom ezt a szériát, ezért is merült fel bennem egyáltalán az, hogy tudatos volt-e a folytatás.

Az Ouvertüre nyitányt jelent németül. Nem véletlen a cím, hiszen az egész történet gyökerébe enged betekintést. A sztori eleje valahol a Träumend közepén van, amikor Jun egy medált ajándékoz Shinku-nak, aki semmi áron nem akarja azt elfogadni, sőt láthatóan rossz érzései vannak iránta. De miért? Ezt magyarázza el Jun-nek Sousei Seki. Ekkor konkrétan több száz évet megyünk vissza az időben. Mondjuk, ez felveti a kérdést, hogy akkor az a férfi, aki "Otou-sama"-nak hívnak a Rozen Maidenek, valami istenség, hogy az idők során nem öregedett? A hajviselet, az akkori dekoráció, az utcák ilyen XVII. századra utalnak. Sarah volt Shinku első mediuma, és itt csatlakozott hozzá Suigin Tou is. Bizony, itt kiderül, hogy régen nagyon jó barátok voltak, sokat segített Shinku Suigin Tou-nak, aztán végül kiderül, hogy miért is lettek ellenségek. És egy érdekesség: Sarah és Sakurada Jun seiyuu-ja ugyanaz: Sanada Asami. Ez a nő nemhogy egy fiú és egy lány hangját kölcsönözte úgy, hogy fel se lehetett ismerni, hanem két teljesen különböző jellemet tudott nagyon jól visszaadni a hangjával. Számomra itt kezdődik a művészet.

Hát így már érthető az ellenségeskedés. Nagyon várom holnaptól a 2013-as szériát, és most így belegondolva, azért egy kérdést nyitva hagytak a Träumend-ben: Mi lesz Shinku és Suigin Tou végső sorsa? Vajon ki fog derülni? Holnaptól meglátjuk. Alig várom, nagyon szeretem az openinget, és remélem nem lesz igaz, amit mondtak rá negatívumot, hogy túlságosan el van húzva a történet.

Rozen Maiden Träumend vége

Ma értem a Rozen Maiden második évadjának végére. Így kell nagyon jó második évadot csinálni! Nagyon élveztem végig, bár tény, hogy itt is volt poén bőven, de maga a történet sokkal komolyabb volt, az utolsó részre is hagytak bőven meglepetéseket. Honnan is származik a hetedik Rozen Maiden baba, mire is megy ki valójában az Alice Game? Erre mind választ kapunk. Érzelmileg megkapó lett a vége. Ez az anime a meglepetésekben győzedelmeskedik. Ha jól emlékszem, már az első széria végén is írtam, de ide is írom, hogy igazából nem nagy spoiler, ha azt elárulom, hogy itt a jó győzedelmeskedik, a rossz meg elbukik, de a körítés, ahogy az egész Alice Game-et elénk tálalják, ahogy fokozatosan leszünk a nagy titkok tudója, és ahogy lezárják az egészet. Nálam azért fontos a karakterek jelleme, szerethetőek legyenek, és azért rendelkezzenek komoly jellemvonásokkal is. Bár azért egy-egy humoros karakter természetesen jöhet, aki kicsit oldja az esetleges feszültséget, vagy poénjaival még jobbá teszi a történetet. Ebben az animében Kanaria idétlenkedése az, amit ebben az esetben ki lehet emelni. Nekem tetszik ez a "mekkora menőnek hiszi magát, aztán a végére nagyot koppan" féle poén. Egyelőre ennyi, legszebb emlékű animék közé fog tartozni. De még nincs vége, hiszen hátra van még az OVA és a Zurückspulen. Ezen a hétvégén OVA-hétvégét fogok tartani, biztosan nagyon szórakoztató lesz az Ouvertüre, majd kiderül. És hétfőtől pedig az új széria. Izgatottan várom, már csak azért is, mert rossz véleményeket mondtak, ugyanis a 12 résznek történetét akár 2-3 részben is el lehetett volna mesélni. Kíváncsi leszek, már csak azért is, mert az opening nagyon bejövős.

Ha végzek a Rozen Maidennel, utána egy másik ALI PROJECT-es animét tervezek nézni, a Code Geass: Hangyaku no Lelouch-ot.

お誕生日おめでとう宝野アリカ！

Az ALI PROJECT énekesnőjének Takarano Arikának ma van a születésnapja, méghozzá nem is akárhányadik, 50 éves lett! Ez bizony félszáz év, ezalatt annyi nagyszerű dalszöveget írt, dalt énekelt, hogy akár önéletrajzi könyvet is kiadhatna. Esszékönyvei vannak, azokat érdemes lenne elolvasni, amilyen dalszövegeket ír, biztosan nagyon menő történeteket tud kitalálni.

Egyébként maga az ALI PROJECT is jubilál, ugyanis az első albumuk, a Gensou Teien idén jelent meg 25 éve. Egyszer hallgattam csak meg azt az albumot, teljesen más, mint a mostani dalaik, de hallgatható, nekem tetszett. Az együttes megalakulását 1985-re datálják, amikor az együttes férfitagja, zeneszerzője Katakura Mikiya egy énekest keresett a dalaihoz. Ekkor találkozott Takarano Arikával, aki megmutatta a szövegeit. Eleinte nagyon furcsának találta, ő ugyanis egyáltalán nem goth-loliban gondolkodott, de annyira megragadta az énekhangja, hogy úgy döntött, mégis együtt dolgozik vele. A dalok hangulatvilága már akkor is hasonló volt, mint a mostani, de akkor még ilyen ártatlan, naiv kislány hangján énekelt az énekesnő. A dalszövegek is kellemesebbek, egyszerűbbek, optimistábbak voltak, így az az időszak később a Shiro Ali (白アリ; White Alice), majd ahogy később egyre sötétebbek lettek a szövegek hangulatvilága, és egyre inkább a zenék túldíszítettségére került a hangsúly, úgy alakult ki a Kuro Ali (黒アリ; Black Alice). Bár egy-egy dalukban tetten érhető a Shiro Ali stílus, de egyértelműen a Kuro Ali dominál. Én milyen érdekes, hogy most sokkal népszerűbbek, mint annak idején voltak. Ez valószínűleg azzal magyarázható, hogy az új dalok sokkal változatosabbak, így annak ellenére, hogy sötétebb hangulatú, sokkal több ember figyelmét ragadta meg, hiszen amellett, hogy változatos, megkapó. Ilyen dalokat még soha senkitől nem hallottunk.

Írhatnék itt hosszabb ismertetőt a születésnap alkalmából, de ezt már megtettem többször, helyette nézzétek meg az egyik kedvenc dalomból készült videoklipet. Yuukyou Seishunka, mely a Code Geass: Hangyaku no Lelouch anime ending dala.

http://www.youtube.com/watch?v=S-FwSJOpees

Free! anime vége

Na, hát véget ért a Free! Nagyon nyögvenyelősen néztem már a végét, ennek ellenére minden szerda este vártam, hogy mikor kerül nyilvánosság elé. Az eleje nagyon jónak indult, én komolyan azt hittem, hogy egy átlag sportaniméhez képest komolyabb érzelmekkel találkozhatunk, de hát nem így lett. Nem mondom azt, hogy sajnos, mert egy sport anime nem is nagyon követel meg komolyabb érzelmeket, inkább az zavar, hogy az egész tényleg átment Shoujóba. Ráadásul nyilvánvaló, hogy 10-12 éves lányok voltak a célközönség, mert amikor Haruka a 10. részben elmesélte az egész történés lelki hátterét, komolyan azt hittem, hogy leesek a székről. Ezt még én is ki tudtam könnyedén találni, és amit én ki tudok találni, az bizony bárkinek hasonló könnyedséggel megy. Nekem igazából a 6. résztől kezdett gyanússá válni, amikor egy, a főtörténet szempontjából teljességgel érdektelen eseményt láthattunk, konkrétan kimeríti a filler fogalmát. Egy darabig elmehetett volna, de a kastélyos részt egy az egyben kihagyhatták volna. Innestől kezdtem el úgy nézni az animét, hogy a kezdeti lelkesedés emlékére. Mondjuk a vége nem volt annyira rossz, tehát közel felnőtt korban ugyanazokat, megélni, amit gyerekként, de csak azért nem tért vissza Rin (az az igazság, hogy raw-osan néztem meg a 12. részt, úgyhogy nem teljesen tiszta, hogy mi történt), hogy legyen folytatás, nem véletlen láttuk a vége után, hogy See you next summer. Igazából sejthető is volt, hogy lesz valami folytatás, mert az, hogy az öt srácot együtt mutatták egy képen, az azt sejteti, hogy Rinnek vissza kell térnie. Amúgy a zenék viszonylag jók. Az opening nagyon erős, miután az a fontos számomra egy dalban, hogy a hangulata fogjon meg, ezért mondhatjuk, hogy mindenevő vagyok, és ez a fajta rock zene igazán a kedvemre való. Az ending meg tipikusan ilyen egynyári sláger. Én egy jó párszor meghallgattam, rá lehet kapni, de azzal a lendülettel meg is lehet unni.

Sokkal pozitívabb véleményem van a Saber Marionette J-ről. Réges-régen kellett volna néznem, már akkor is teljesen, nem csak egy pár részt ebből és a J to X-ből, de hát így alakult. Mindenféleképpen kedvenc Hayashibara Megumi animék közé fog tartozni. Nem véletlen kapta meg Lime-ot, nagyon hasonlít jellemre Lina Inverse-hez, a különbség csak annyi, hogy a bár forrófejű, de nem abban manifesztálódik, mint a Slayers-ben, hogy pofon vág mindenkit, hanem meggondolatlan, és hirtelen cselekszik, nem kis fejfájást okozva ezzel környezetének. És nem kevés derűs perceket a nézőnek. Amiket csinál, és amilyen arcot vágnak hozzá, azt nem lehet nevetés nélkül bírni. A másik nagy poéngyáros Mitsurugi Hanataga, aki a marionetteknek köszönhetően gyakran kerül kellemetlen helyzetbe, amitől garantált a nevetés. Az egyik legviccesebb, még emlékszem a J to X-ből, amikor feltűnik, felette egy asztal van, elkezdi mondani magáról, hogy mekkora menőség, és beveri a fejét az asztalba. Az teljesen kész volt. Nem utolsó sorban szerelmes Otaru-ba, így a homoszexualitás is szerepet kap, de csak a legviccesebb formában, tehát semmi irritáló jelenet nincs. Egyébként az anime a 25. században játszódik a Terra II nevű bolygón, Japoness államban. Bár a lakók valószínűleg csak hírből ismerik Japánt, életmódjuk mégis az Edou-korszakot idézi, nekem személy szerint nagyon tetszik. Erre a bolygóra a 22. században érkezett először a Mesopotamia nevű kolónia, érdekessége, hogy csak férfiak lakják. Akkor hogy tudnak fennmaradni? Marionett-bábuk segítségével, akik lényegében androidok. Ezek a marionettek semmiféle érzést nem képesek kifejezni, és uruk minden egyes parancsát vakon teljesítik. A történet főhőse, Otaru sokáig marionett-bábu nélkül marad, amikor egyszer csak betér a Japoness Pioneer Museum-ba, akkor kel életre az egyik marionett-bábu, aki az övé lesz. Lime nem egy átlagos marionett, neki érzései vannak. Tud nevetni, sírni, őszintén örülni, és nem utolsó sorban szeretni. Talán túlságosan könnyed, lazasága - ahogy feljebb írtam - mindenképpen okoz néhány derűs pillanatot. Hayashibara Megumi pedig több, mint fantasztikus munkát végzett. A másik két bábu, Cherry és Bloodberry már más jellem. Cherry a teljesen ártatlan kislány, az örök álmodozó, aki őrülten szerelmes Otaru-ba, és minden egyes vele eltöltött percért hálás. Bloodberry is szívesen venné, ha Otaru őt választaná, ám ő sokkal nyomulósabb, a női praktikákat is beveti, hogy megszerezze Otaru-t. Lime meg szimplán csak szereti a főhősünket. Ő olyannyira nincs képben, hogy mi a szerelem, hogy meg találta kérdezni, hogy mi az a házasság. De ami hasonlóképpen vicces, amikor a Sógunnál járnak (ebben az államban is sógunátus van), és Lime ugrál, kiabálja, hogy "Sógun, sógun, sógun" megáll "Mi az, hogy sógun?"

És még nagyon sok mindent lehet mesélni az animéről, nagyon tetszik a tradicionális japán környezet, a lakók sokszor tradicionális öltözködése. Többször fordult velem elő már az, hogy egy anime zenéjét jelentőssé tette maga az anime. Ugyanez történt most is. Bár eddig is szerettem Hayashibara Megumi: Successful Mission és I'll be there dalait, de az anime által nőtt igazán naggyá.

Cseberből vedelek

Most már komolyan készülget az új Mariós oldal. Saját domain név, wordpress általi weboldal, saját grafikai elemekkel. Először az egészet HTML-be, és CSS-be akartam elkezdeni csinálni, aztán bagszi javasolta a Joomlát, mert elmondása szerint azzal is meg lehet valósítani grafikailag az elképzeléseimet. Hát legyen akkor. Feltelepítettem, beregisztráltam aztán az admin felület... Maga a rémálom. Nagyon barátságtalan, nehéz megtalálni azokat a beállításokat, amiket fontosnak tartok. Ezzel szemben tele van számomra irreleváns beállítási lehetőséggel. Azért írtam, hogy számomra, mert lehet, hogy aki sokkal jártasabb az internet világában, azoknak mondanak valamit, de én nem tudtam velük mit kezdeni, viszont, amiken meg állítani akartam, azokat meg nagyon nehezen találtam meg. Aztán Trunerrel kezdtem el egyeztetni, megegyeztünk a Wordpress használatában. Mondjuk már ezen blog által ismertem, de ha feltelepítjük weboldalként, akkor másabb a kezelőfelület, de ez akkor is sokkal barátságosabb, könnyű megtalálni benne minden beállítást, amit használni akartam, és nem éreztem magam hülyének használata közben. Amiken meg nem tudtam változtatni, azt Truner csinálta meg azáltal, hogy belenyúlt a CSS-be. Aztán reménykedek, hogy amit szeretnék grafikailag, azt majd meg lehet valósítani. Minden egyes Mario játéknak lesz saját adatbázisa, azokon belül lesz minden információ, kép, videók, teszt, végigjátszás, és azt szeretném, ha minden egyes játéknak egyedi, külleméhez illő háttere lenne. Emellett saját fejléc, egyedi betűtípus (mely adja a játék hangulatát), stb. Ezt elvileg meg tudtam volna csinálni HTML / CSS szerkesztéssel, hiszen CSS-sel csináltam volna meg az egyedi grafikai megoldásokat. Hosszú munka lett volna, de a végeredmény inspirált volna. Pont júniusban kezdtem el komolyabban olvasni erről, megvettem a Tanuljuk meg a HTML és CSS használatát 24 óra alatt című könyvet, csak aztán közbejött a német tanfolyam. Szerettem olvasni a könyvet, mert olvastatja magát, másrészt meg úgy magyarázza el a dolgokat, hogy bárki megértheti, mégsem konyhanyelven van írva. Végül a Wordpress lett. Azt nem tudom, hogy FTP-n keresztül is lehet-e látni a CSS-t (Truner szokta ott állítgatni a dolgokat, azt jobban szereti), de jelen tudásom szerint az oldalak grafilailag egyedi testreszabását az admin felületen nem látok. Aztán ki tudja, milyen csodákat lehet művelni még. Aki akarja, éppenséggel megnézheti az oldalt, de még eléggé fapados állapotú, még sokat kell rajta tartalmilag fejleszteni, meg a külsején is szeretnék még alakítgatni: Gombabirodalom. De egyáltalán nem akarom ezt a blogot sem elhanyagolni, csak most valószínűleg a Mariós oldal nagyobb prioritást fog élvezni, amíg nem lesz olyan állapotban, hogy lehet hirdetni.

Alapból az animékről akartam írni, csak kicsit hosszúra nyúlt a "bevezető" szöveg. Úgy döntöttem, hogy egyelőre félreteszem a Bakemonogatari animét, mert igazából látom benne a minőséget, és hogy akar valamit mondani, de nem tudom dekódolni. Majd akkor kéne megnéznem, amikor majd sokkal többet tudok a japán nyelvről, és a történelmükről. Viszont, ami felváltotta... Mushibugyou. Ez az anime egyszerűen borzasztó. Az, hogy rondák a karakterek, arra még esetleg rá lehet mondani, hogy nem az én ízlésvilágom ez a rajzstílus, de hogy ennyire ostobák legyenek, arra nincs mentség. Egyikük jellemével sem tudok azonosulni, így maga a történet is érdektelenné válik számomra. Ami egyébként Edou-ban játszódik a XIX. században, szörnyűzős buli. Hajaz (erről jut eszembe, szörnyű hajköltemények vannaz animében) az Inuyashára, csak az legalább kinéz valahogy... Három részt láttam eddig, talán mostanra lehet azt mondani, hogy valami ki fog alakulni, de mivel nem érdekel, ezért inkább dobom, és helyette egy olyan animét fogok mától nézni, amit már a kezdetek óta végig akartam nézni: Saber Marionette. Eddig csak egy pár részt láttam belőle, azok nagyon szórakoztattak Eljött hát az idő, hogy minden OVA-val együtt végignézzem.

Néhány napja befejeztem a WHITE ALBUM első 13 részét. Annak ellenére, hogy úgy olvastam, hogy már a 13. részre lezárul ez a szerelmi szál, folytatják tovább. Ami nem baj, bár annak a résznek a történései alapján el tudtam volna képzelni, hogy vége lesz, de egyelőre nincs "összejövetel". Egyébként megszerettem ezt az animét. Azt tudni kell a romantikus történetekről, hogy alapból nagyon lassúak. Így aki nem szereti a lassú történetvezetésű animéket, azokat várhatóan nem fogja lekötni, két dolgot tudok elképzelni, amitől megnézné az ember, erről már írtam korábban: ha tudunk azonosulni a szereplőkkel, és hitelesnek érezzük az érzéseiket, és megértjük, hogy azt, amit csinálnak, azt miért úgy csinálják. És sajnos értem, hogy Yuki menedzsere miért akarja Touyát távol tartani tőle... De egyébként a szereplőkről alkotott személyes elvásáraim megvannak nálam azáltal, hogy kellően komolynak látom őket, néhányuk szimpatikus számomra, így maga a történet is bár lassú, mégis nézeti magát. És el kell, hogy ismerjem, hogy akármennyire is nem szeretem Hirano Ayát, nagyon szép munkát végzett Yuki japán hangjaként, és nem úgy ismertem (vagyis nem úgy képzeltem el) Mizuki Nanát, hogy erőteljesebb hangja lenne, de hangjával nagyon jól visszaadja Ogata Rina határozottabb jellemét. Találónak tartom azt az animében, hogy olvashatjuk a szereplők (legtöbbször Touya) belső gondolatait, és hatásos volt az első szériában, ugyanis minden egyes részt az adott történet lezárásával fejeztek be úgy, hogy ezen gondolatok kiírásával Touya levonja a - sokszor nem is vidám - konklúziót, és erre rájön a nagyon szép ending (Suara - Maiochiru Yuki no You ni). Jó dramaturgiai megoldás volt, alapból nem rajongtam annyira azért a számért, de ez így felvitte nálam az értékét. Csak azt sajnálom, hogy a 13. rész nem kapott rendes lezárást, ugyanis, ahogy írtam korábban, volt 6 hónapos szünet, ha én annak idején néztem volna, igencsak elégedetlen lettem volna. De folytatják, és várom, hogy alakul a történet. A második széria openingjét (Mizuki Nana - Mugen) eddig nem ismertem, de tetszetős ez is, mint az első. Az ending (Suara - Akai Ito) nagy kedvenc, és nagyon jó volt látni anime endingként. Az első 13 részt egy erős 7-esre értékelném, eleinte 8 pontot adtam volna neki, de hogy sehogy nincs lezárva, az csúnya. És grafikailag sem tetszett. Ha már egy kicsit távolabb voltunk a szereplőktől, akkor már nem volt arcuk... És többször is romlott a rajz minősége, itt most persze nem a kézzel rajzolt határú mozgóképekre gondolok, mert az szép volt, hanem bizonyos jelenetekben nem fordítottak elég gondot a karakterek részletgazdag megrajzolására. Viszont a második évad - az első két rész alapján - sokkal szebb.

Rozen Maiden Träumend komolyabb, mint az első széria, bár az első évadnak is megvolt a maga története, és jó lezárást kapott! Érdekes volt látni, hogy Suigin Tou miért harcolt ennyire, hogy megnyerje az Alice Game-et. És nagyon szerettem a japán hangját, Tanaka Rie szinte ilyen hidegvérű gyilkos hangot adott neki adott a negatív főhősnak, aki élvezte, hogy szenvedést okoz Shinku-éknak. A Träumend másabb. Eddig hat Rozen Maiden babáról tudunk, mégis honnan jön a hetedik? Talán kiderül a sorozat végére. Persze a poén itt sem maradhat el, szükség van olyan karakterre, mint Kanaria, aki kicsit oldja a néha feszült hangulatot. Ez a széria is nagyon jónak tűnik, és remélem, hogy nem fogom én is azt gondolni a 2013-as sorozatról, amit hallottam, hogy tele van fillerrel, a főtörténetet 2-3 részben el lehetett volna mesélni.

Top 20 Suara #1

MOON PHASE

Amíg a Kimi ga Tame című dalról azt írtam, hogy felkészít a végső harcra, addig a MOON PHASE annak egy pozitív végkifejletéről szó hangulatilag. Rengeteg sokszor hallgattam meg ezt a számot, mert olyan csodálatos érzéseket kelt bennem, szinte megtestesíti a megvalósult szerelmet. A verse jelképezi számomra a vallomást, a bridge a pozitív végkifejletet sejteti, a kitörő refrén pedig annak megélését. Hihetetlen módon szabadít fel, talán pont azért szerettem meg ennyire, mert ezt az érzést szeretném megélni. Magasan a legjobb szám az énekesnőtől, és hát képes voltam megvenni a Yumeji album SACD változatát (mert csak azon szerepel), az azt gondolom, sokat sejtet, hogy mit jelent számomra. A szerelmes dalok alfája és omegája.

http://www.youtube.com/watch?v=lgwvEyE67Ig

ALI PROJECT: Reijyo Bara Zukan

Megjelenés: 2013. szeptember 11.
Kiadó: Tokuma Japan Communications
TKCU-73963
Ár: ¥3.000

1. Reijyo Bara Zukan (令嬢薔薇図鑑) 4:32
2. Rose Ie no Futagotachi (ローズ家の双子達) 4:17
3. Hayabusa no Shiro Bara (隼の白バラ) 4:36
4. Bara Shoukan (薔薇娼館) 4:39
5. Roudoku Suru Jochuu to Chiisana Reijyo (朗読する女中と小さな令嬢) 4:33
6. Shoujo to Suimittou (少女と水蜜桃) 4:29
7. Kuroyuri Onmitsu Kagekidan (黒百合隠密カゲキダン) 4:45
8. Namu Jigoku Taibosatsu (南無地獄大菩薩) 5:18
9. Minu Tomo he (見ぬ友へ) 6:05
10. Inishi he Hito no Kotoba (いにしへひとの言葉) 4:11

A Reijyo Bara Zukan az ALI PROJECT 13. albuma. Az album a 22. helyet érte el az Oricon charton, 3 hétig volt listán, és 4.304 példányt adtak el belőle.

Letöltés itt / Download here
320 kbps mp3 + BK scans

Hetek száma	H	K	Sz	Cs	P	Sz	V	Helyezés	Eladás
1. hét	-	14	11	19	22	38	-	22	3.298
2. hét	-	-	-	-	-	-	-	153	592
3. hét	-	-	-	-	-	-	-	271	414
Összes eladás									4.304

Top 20 Suara #2

Shunkashuutou
(春夏秋冬)

Hát ez a dal... Nem kis idő kellett, mire feldolgoztam magamban. Nagyon ritkán hallok ilyen gyönyörű szerzeményt. Tele van fájdalommal, és az évszakok által mutatja be, hogyan alakul ki az érzés (tavasz), hogyan éli meg azt, annak teljességében (nyár), majd hogyan múlik el (ősz), és végül álomba burkolózik (tél). Nehéz egy ilyen dalról bármi okosat is írni, nagyon mély érzéseket váltott ki belőlem annak idején. Végig átjárja a fájdalom, a szomorú emlékezés, a boldog idők elmúlásának megélése, és azért nagyon fájdalmas ennyire, mert nem mutat kiutat, hanem beletemetkezik a fájdalomba. Érezteti, hogy nagyon nehéz innen kimászni. És mivel ennyire szépen énekelt róla, nagyon sokáig a hatása alatt voltam.

http://www.youtube.com/watch?v=iYpohCb4aGs

ALI PROJECT: Watashi no Bara wo Kaminasai dalszöveg

Ahogy az előző romaji dalszöveg esetében, most is Leeának jár a köszönet, hogy leromanizálta nekem az új ALI PROJECT dal szövegét. Már csak amiatt is hála jár neki, hogy annak ellenére meghallgatta a dalt, hogy nem szereti az együttest. Igazából elismerem, és elfogadom, annak ellenére, hogy szeretem őket, hogy vannak, akikben ellenérzést vált ki a zenéjük, mert annyira rétegzenét játszanak, ami nem tetszik mindenkinek, ráadásul egy olyanfajtát, ami felől biztosan senki nem marad közömbös. Őt például zavarja a túldíszítettség, és a sok félhang, amit az énekesnő kiénekel magából. Én meg úgy vagyok vele, hogy különös érzékeket kelt bennem a zenéjük. Nagyon izgalmasnak találom, amit csinálnak, és nekem kifejezetten tetszik, ahogy Takarano Arika játszik a hangjával. Ő írja a szövegeket is, és bár nem éppen pozitív dolgokról szólnak, de olyan játékosságot visz a szövegbe, sokszor olyan ritmikával énekli azokat, hogy ritka nagy profizmusra vall. Erre jön rá Katakura Mikiya izgalmas zenéje, ennél több nem kell ahhoz, hogy egy igazi fantasztikus együttest ismerjünk meg. Idén jelent meg 25 éve az ALI PROJECT első albuma, ezalatt a negyed évszázad egy olyan világot alkottak a zenéikkel, mely nélkül nagyon szegény lenne nemcsak a japán, de az egész világ könnyűzenei iparága.

Most szerdán jelent meg az új albumuk, Reijyo Bara Zukan (令嬢薔薇図鑑 látszik a címen is a Rozen Maiden anime utóhatása), ma jutottam hozzá, és amolyan kettős érzésem van iránta. Jobban dominálnak drámai előadásmódok, és a vonós hangzások, de van némi újdonság is! Például az első dalt elektropop, trance zenével indítják, és erre rájön az énekesnő extra magas hangja... Nem semmi. Eddig egyébként az első dal a kedvencem (mely a címadó dal), de a 9. dalban hallható füttyszóra sem volt eddig példa. Úgyhogy vannak nagyon ígéretes alkotások. És az, hogy az első dal ennyire jó, az náluk már szinte hagyomány. Jó néhány albumuk esetében igaz nálam az, hogy az nyitódallal hatalmasat robbantanak, nincs ez most sem másképp.

Igazából én megtaláltam a dalszöveg romanizált változatát, de a szövegben több helyen rossz olvasatot használtak fel hozzá. Az az érdekes, hogy a hibásnak hallott szövegeket leellenőriztem (romanizáló weboldallal), és rendben találtam. Erre világosított fel Leea, hogy minden kanjinak legalább 2 olvasata van, de van egy pár, melynek 3, vagy akár 4 is, a szövegkörnyezettől függ, hogy melyiket használják. És abban a romanizált szövegben, amit találtam a leggyakoribb olvasatok szerepeltek, ezért tért el egy jónéhány helyen. Csak azt nem értem, hogy aki romanizál, az gondolom, tud valamennyire japánul, az miért nem veszi a fáradságot, hogy átnézze, meghallgassa, hogy minden rendben van? Annak illik tudnia, hogy a kanjiknak több olvasatuk van, ezért érdemes a dalt visszahallgatva leellenőrizni, hogy mindenhol rendben van-e.

Top 20 Suara #3

Hana Kotoba
(花詞)

Sokáig elmentem emellett a dal mellett, mert a Kizuna albumon csak az egyikre figyeltem nagyon (ami majd 2. lesz), és közben nem vettem észre, hogy hány csodálatos gyöngyszem van még rajta. Mint például a Hana Kotoba is, mely egy szomorú ballada. Olyan, mintha hosszú ideig elhallgatott érzésről énekelne őszintén. Nagyon tetszik a bridge-ben hallható szójáték: "Yoru ga gomeru fukaku, fukaku fukaya kurayami ni" Olyan érzetet ad, mintha jelen pillanatban ő sem tudja, mit érez, vagy próbálja elhinni, hogy nem is olyan nagy dolog, hamar túllesz rajta. Így az egész ének egy keretet ad: A versékben felismeri az érzést, a bridge-ben megpróbálja elhinni, hogy talán nem is olyan nagy dolog, a refrénben meg rájön, hogy ez nagyon nem így van, a legvégére pedig elfogadja, hogy fáj. Ez a kulcsa annak, hogy nem demoralizáló ez a dal, ugyanis azzal, hogy elfogadja az érzést, már érezteti annak esélyét, hogy hamar túl fogja tenni magát. És ezért nagyszerű szerzemény ez, mert időt ad a fájdalom megélésének, ennek köszönhetően látja a végén a kiutat. A legfénylőbb bronzérmet neki!

http://www.youtube.com/watch?v=IrGTIlCmu0A