A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kris Kross Amsterdam. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Kris Kross Amsterdam. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. augusztus 28., péntek

Kris Kross Amsterdam: Moment

Ahogy írtam korábban, azért is érdemes német rádióadót hallgatni, mert egészen jó dalokat is fel lehet fedezni, amikre érdemes komolyan figyelni. Hollandoknál a kép némileg árnyaltabb, mert Hollandia, mint a dance és trance zenék egyik fellegvára, valahogy kevesebb az olyan előadó, aki a zenéjét valódi tartalommal tölti meg. Ez alól üdítő kivétel a Kris Kross Amsterdam nevű formáció, melynek több dalát is hallottam már a holland Radio 538 adón, de a Moment című daluk hihetetlen különlegesre sikeredett.

Ami az igazán meglepő a csapatban, hogy egyébként ez is egy DJ-együttes, ennek ellenére olyan szintű tartalommal töltik meg a dalaikat zeneileg, de talán még szövegileg is, hogy nagyon magasan kiemelkednek a dance zenei stílusából. Konkrétan át is hágják a műfaj jellemzőit már önmagában azzal, hogy a dalaikban élő hangszereket is hallani. Legfeljebb egy akusztikus gitár szerényen egy dance dalban, de nem emlékszem arra, hogy egy remixelt dalban ekkora arányban szerepeljen élő hangszer, vagy ennyire domináljon. A Moment meg ráadásul hihetetlenül szenvedélyes és hangulatos. Nálam ez az a fajta dal, amit szinte azonnal magaménak érzek, és libabőrös leszek, ha hallgatom. Van dallama, és amit legalább ennyire fontosnak tartok, hogy emlékezetes a dallam. Tipikusan az a fajta dallamvilág, amit már az első végighallgatás után is megjegyzünk, azért, mert meg van írva a dal. Jelen esetben mindegy, hogy azt értjük egy dal “megírása” alatt, hogy kottára lejegyezték a hangjegyeket, és próbálgatták hangszeren, vagy összedobták egy programmal, a lényeg, hogy hallatszik, hogy van munka mögötte. És jelen pillanatban ez számít, és sajnos annyira lesilányult a könnyűzene az évtizedek során, hogy amit ebben a dalban hallunk, az kiemelkedően jónak számítson. Pedig egy valamire való előadótól, aki nemcsak komolyan veszi magát, de értéket akar közvetíteni, ez kellene a minimumnak lennie.

A szöveget kicsit félve írtam, hogy abban is kiemelkedik a Kris Kross Amsterdam, mert valójában eléggé elcsépelt:

Zonder jou, kan ik niet leven

Ezt szerintem még az angolosok is értik. De ami mindenképp pozitívum, hogy ez a “nem tudok élni nélküled” típusú szöveg legalább tartalommal van megtöltve. És ez nagy szó. Maga a verse egyébként rap, de milyen gyors már! A szöveg egyébként “impresszionista” (de rosszul jön ki ez a könnyűzenében) hatású, tehát a pillanatnyi eseményeket, érzéseket énekli ki a rapper. A refrént meg egy egyébként meglepően jó hangú énekesnő énekli. Mondjuk én személy szerint inkább lírai zenét képzelek el ilyen jellegű szöveghez, ilyen zenéhez inkább a szerelem által megélt boldogságról énekelnék. További előny, hogy a szöveg bonyolultabb, ehhez nem elég az alapszintű holland nyelvtudásom, hogy segítség nélkül értsem. Hátrány viszont magából a rapből inkább csak az maradt meg, hogy mennyire sokat mond a srác, de ebből a dalból kiindulva azt gondolom, hogy nem valami jó rapper. És igazából maga az ének sem valami hatalmas, mert a csaj kb. 1 oktávon belül énekel, de számomra hihetetlen kellemes hallgatni a hangját.

Videoklip is készült a dalból, és még egy rövid történetet is kitaláltak, ami szintén nem szokás már a könnyűzenei életben. Lényegében eljátsszák a szöveget: A lány elhagyja a srácot egy másikért, és vizuálisan látjuk azt, amiről a szöveg szól. Érdemes megnézni, mert a videoklipről is el lehet mondani, hogy a mai átlaghoz képest a nívósabbak közé tartozik.

Ilyenekért hallgatok rádiót, hogy a mai (tényleg silány) zenék között is felfedezzek olyanokat, amikért megéri a jelenben élni, és ne én is a “régen minden jobb volt” ördögi frázisával éljek. Ezen segít a dal, és akármennyire is vagyok a hangulatával önazonos, hideg fejjel továbbra is azt mondom, hogy ennek kéne a minimumnak lennie, és akkor azt mondanám, hogy ma is színvonalas zenék készülnek. Ám ettől távol vagyunk, így marad az, hogy ez különlegesek számít.

Ének: 7/10
Zene: 9/10
Szöveg: 8/10
Hangszerelés: 9/10
Borító: 4/10
Hangulat: 9/10

+ Eszméletlenül hangulatos, és minden szempontból a jobb dalok közé tartozik
– A rap nem az igazi, illetve a rajzolt borító sem jön be.

77%