Na itt a Kaleido Star opening, mely nálam a 28. helyet érte el a Yonekura Chihiro dalok között. Nekem is sok emlékem kötődik ehhez a dalhoz, hiszen 2006 augusztusában a Kaleido Star volt az első anime, amit láttam, és Yonekura Chihiro az elsők között volt a japán előadók között, akit megismertem, és azonnal meg is szerettem. Ez a dal pedig továbbra is kedves emlék, amit bármikor szívesen hallgatok. Van is rá lehetőség, hiszen nemcsak kislemezen jelent meg, hanem a soron következő azuré albumon is hallható, valamint felkerült a BEST OF CHIHIROX válogatásalbumra, de helyet kapott a Voyager albumon is, sőt egy élő változat is hallható a BEST OF CHIHIROX II albumon is. Úgyhogy tettek róla a kiadónál, hogy örök érvényű legyen a dal, és széles körben ismert. Szövegileg kellemes dalról van szó, és a zene is jó lett. A refrén utáni háttérvokálos részt meg együtt énekeljük azóta is az énekesnővel. Nagyon rég láttam az animét, érdemes lenne ismét megnézni. Amúgy talán levésbé ismert tény, hogy a harmadik openinget és endinget is Yonekura Chihiro énekelte, Okui Masami-val másodmagával, mint r.o.r/s. Sokan nem szeretik azt, de nekem bejött. Az együttessel más bajok vannak. Addig is hallgassuk ezt a fantasztikus szerzeményt.
Hát nekem nem kell több ma reggelre. Hajnalban Okui Masami új kislemezt jelentett be. Már a címet is lehet tudni: Innocent Bubble. Kicsit furcsának hangzik, de annyira bízom abban, hogy jó dalt fog kiadni, hogy elő fogom rendelni, amint lehetőségem lesz. Csak azt furcsállom, hogy 25. évfordulós kislemeznek hirdeti meg, amikor debütáló kislemeze, a Dare Yori mo Zutto... 1993 augusztusában jelent meg. Mondjuk nem ez az első eset, hogy ilyennel találkozok a japán zenében, hogy egy évvel korábban ünnepelnek évfordulót, mint valójában. Már akkor azon gondolkodtam, hogy valószínűleg azért, mert sorszámnévben gondolkodnak, és Okui Masami is úgy van vele, hogy 2017. augusztus 21-én tölti be a zenei karrierje a 24. "életévét", akkor augusztus 22-től már sorszámban a 25. évforduló van, és már ekkortól ünnepel? Van értelme, miért is ne? A kislemez mindenesetre augusztus 30-án jelenik meg. A cím egy kicsi aggodalomra ad okot, hogy nehogy valami butasággal jöjjön ki, de ha abból indulok ki, hogy a "popcorn magic" című dala is egy igényes igénytelen alkotás, akkor nagyon félnivaló nincs.
Hogyan lehet valami igényesen igénytelen? Hát úgy, hogy maga a dal sem veszi komolyan magát. Okui Masami énekhangja különleges abból a szempontból, hogy képes egy igénytelen zenéből az énekhangjával valami jót kihozni, nem egyszer fordult elő az, hogy egy dalt az ő hangja mentett meg. Azt hallani ezekben a dalokban ugyanis, hogy lehet, hogy felkérték hogy ő énekeljen fel egy adott zenére, de ahogy énekel, abból az jön le, hogy jó, ráéneklek erre a zenére, de nehogy azt higgyétek, hogy el fogom adni magam nektek. Valami hasonló lehet a fejében, amikor énekel, és képes néha egy idétlen alapból egész jót kihozni. A popcorn magic dal azért is érdekes, mert nemcsak hogy maga a zene, a dallamvilág is olyan, hogy nem veszi magát komolyan, hanem Okui Masami is beleáll a hülyéskedésbe. Hallani az énekhangján, hogy nem veszi komolyan a dalt, de annyira élvezi, hogy énekelhet egy egynyári slágert, hogy ettől válik nagyszerűvé. Életemben nem hallottam még ilyet, és kifejezetten sajnálom, hogy nincs fent YouTube-on a dal, boldogan megmutatnám mindenkinek, hogy lássátok, hogyan lehet maradandót alkotni egy hallhatóan olcsó költségvetésű egynyári slágerből.
De összességében azért hallani, hogy mi az a zenei világ, amiben igazán otthonosan mozog. Tegnap este meghallgattam az r.o.r/s: dazzle albumát. 2008 nyara óta ismerem az albumot. Annak idején sokat hallgattam, mert eléggé nehéz volt akkor beszerezni, és örültem, hogy nagy nehezen valahonnan sikerült letölteni. Az r.o.r/s egy duó, melyet Okui Masami és Yonekura Chihiro alkot, Magyarországon is ismert lehet, mivel ők énekelték a Kaleido Star anime 3. openingjét és endingjét. Akinek esetleg nem jut eszébe, hogy melyik az, íme az opening videó:
Ehhez hasonló dalokból készítettek egy albumot. Ezt megelőzően 2 kislemez jelent meg, az első a Candy Lie, ez szolgált debütálásra, a második kislemez a Tattoo Kiss, a Kaleido Star kislemez. A két kislemezt megkoronázva jött a stúdióalbum. Mely igencsak érdekesre sikeredett. Mostani fejemmel azt gondolom, hogy Okui Masami és Yonekura Chihiro karrierjének egy érdekes kisiklása ez a formáció. Alapvetően nem a zenei stílussal van a baj, hiszen trance stílusban is lehet kifejezetten jó dalt csinálni, a bajt abban látom, hogy kiárusították a barátságukat. A két énekesnő a privát életben ugyanis jóbarátok és nagyra tartják egymás zenei munkásságát. Tegnap este elképzeltem magamban, hogyan viszonyulnék az együtteshez, ha most lenne aktuális. Nagyon örülnék a bejelentésnek, hiszen mindkét énekesnőt nagyon szeretem, jó zenét csinálnak a szólókarrierjükben, és azt gondolnám, hogy együttes erővel még annál is sokkal jobbat alkotnának. Ehhez képest meg amit hallok, nagy csalódás lenne. Maga a zene még nem is lenne annyira rossz, a baj az, hogy két énekesnő között nincs kapcsolat. Olyan érzés hallani a dalaikat, mintha énekelnék a maguk sorait, a refrént együtt, de ezzel kifújt a dalt. Míg a Hayashibara Megumi és Okui Masami Slayers dalaiban ott van a varázslat, hogy hallani a barátságot a dalaikban, hallani érzelmeket bennük, de az r.o.r/s dalokat, mintha gépekkel vették volna fel. Nem hallani kapcsolatot az énekek között, ezért gondolom azt, hogy ezzel a közös munkával kiárusították a barátságukat. Ez a legfájóbb pontja a közös munkájukat, még azt is felülmúlja, hogy nem a trance legmagasabb minőségét nyújtják. Alapvetően nem rajongok az elektronikus zenéért, de arra rájöttem, hogy nagyon jól lehet ebben a stílusban szerelemről, szerelmi csalódásról, illetve a szerelemből fakadó fájdalmakról énekelni, mert erős a zene hangzása, és gyors, ütemes ritmussal lehet azt éreztetni, hogy megéli az adott érzést. Okui Masami-nak van néhány ilyen száma, az Abyss és az Automaton máig az egyik legjobb trance dalok, amit valaha hallottam. Ha nem is hozzák ezt a minőséget, összességében arra jó ez az album, hogy lazításként hallgassuk, mert ennél sokkal rosszabb trance dalok is léteznek, de akkor becsültem volna igazán nagyra az albumot, ha a stílusában magas minőséget hoznak. Mert lehetséges, van is néhány kifejezetten jó dal az albumok, amik tetszenek:
Fly
escape (Kaleido Star ED03)
platinum egoism
De ezt leszámítva egy átlagos albumról beszélhetünk, amit jó azért hallgatni, mert ellazít, de komoly mondanivalója nincs, és ezt hiányolom. Nagyon kicsi az esély rá, de ha még egyszer esetleg összejönnének egy album erejéig, az már remélem, hogy olyan lesz, ami mind a kettejük stílusát reprezentálja. Bár szerintem a projekt csak a megjelent két kislemezre és az albumra szólt, úgyhogy ez aligha lehetséges, de egy közös munkának örülnék tőlük.
A nyár a kedvenc évszakom, és nagyon örülök, hogy újra itt van. Bár a nagy forróság még várat magára, majd akkor lesz az igazi. Szerencsére nagyon jól bírom. És vannak zenék, amik a nyarat juttatják eszembe. Legalábbis ilyenkor, június tájt szoktam hallgatni őket, és megerősítik bennem a nyári hangulatot. Ezek nem feltétlen konkrétan nyári albumok, nyári, lazulós dalokkal, hanem vagy nyáron jelentek meg, vagy nyáron ismertem meg őket, így juttatják eszembe a nyári hangulatot. Külön vannak az albumok és a kislemezek, de így is látszik, hogy mennyire változatos a zenei ízlésem, és hogy két akár szinte teljesen eltérő zenei stílusban is találok számomra jót, ami miatt szeretem hallgatni. Nos, íme:
Japán albumok
Hayashibara Megumi - Slayers MEGUMIX
Hayashibara Megumi - CHOICE
Hayashibara Megumi - VINTAGE White
Hayashibara Megumi - Time Capsule
Okui Masami - i-magination
Okui Masami - Love Axel
Okui Masami - Symbolic Bride
Suara - Yumeji
Miyazaki Ui - UI1
JAM Project BEST COLLECTION VIII - GOING
JAM Project BEST COLLECTION XI - X less force
ALI PROJECT - Psychedelic Insanity
r.o.r/s - dazzle
Ohmi Tomoe - HAPPY DAYS
Japán kislemezek
Hayashibara Megumi - Touch and Go!!!
Hayashibara Megumi - Shuuketsu no Sadame
Summer of Love feat. Okui Masami - My Resolution ~Ano Tokei no Shita de~
Idén augusztusban ismertem meg a japán zenét 10 éve. Ez szinte azonnal magával hozta a rajongásomat, ami tart a mai napig is, és szinte teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy el fog kísérni egész életemen át, mert manapság is felfedezek olyan "területeket", amiket még nem hallottam, és nagyon tetszik.
Egész érdekesen indult, igazából japán dalt először 1992-1993 táján hallottam, amikor a Múmin ment a Magyar Televízió egyes csatornáján péntek esti meseként. Tudtam már ekkor is, hogy amit hallok, az japán nyelvű, ugyanis már ekkor meg tudtam különböztetni a kínai. és a japán nyelvet attól, hogy a japán írás "ritkásabb". Már ekkor is néha figyeltem a híradót, és amikor Kínáról vagy Japánról volt szó, akkor mindig ment alul valami szöveg, itt láttam meg a különbséget a két nyelv között. És mai fejjel azt mondom, hogy óriási csoda volt, hogy az opening japán nyelven ment, és hihetetlenül tetszett már akkor is. Ez pedig Shiratori Emiko: Yume no Sekai he dala volt.
Emlékszem, ekkor még megfoghatatlan volt számomra az egész nyelv. Annak alapján, amit láttam az írásból, azt gondoltam, hogy a japán nyelv olyannyira idegen volt számomra, hogy nem is a mi "beszédkészletünket" használják, nem a, b, c... betűket mondanak, hanem valami teljesen mást. Ráadásul mivel láttam, hogy a japán (meg a kínai) emberek teljesen másképp néznek ki, mint mi, ezért azt gondoltam, hogy ők egy másik bolygón élnek. Hihetetlenül ijesztőnek tartottam őket. Most meg... De hát az ilyen hiedelmektől szép a gyerekkor (többek között).
Ezután néztem még egy japán rajzfilmet, ami magyarul Könyvek Könyve címen ment. Most nézem, hogy a japán címe: Anime Oyako Gekijou volt. Ez azért volt kedves számomra, mert számomra teljesen játékosan mutatta be a biblia világát, én meg katolikus iskolába jártam, így volt lehetőségem rajzfilmen (vagy animén) keresztül is megismerkedni a bibliai történésekkel. Ennek volt egy folytatása is, amikor egy kisgyereknek a kiskutyája esett bele egy számítógépbe, abban voltak a bibliai történések. És szegény kiskutyát keresték a gyerekek, közben időutazás-szerűen különböző bibliai történéseken voltak jelen. És akkor még persze nem tudtam, hogy animét nézek... De az érdekes, hogy az első széria 1982-ben ment, a második pedig 1983-ban, és már akkor is foglalkoztatta a japánokat számítógép jövője, és az abban rejlő lehetőségek.
Aztán, ahogy lementek ezek a sorozatok nálunk is, igazából el is felejtettem, hogy léteznek Japánban is rajzfilmek, éltem a magam gyerekkorát. Aztán, ahogy bejöttek bejöttek az olyan klasszikusok, mint a Dragon Ball, vagy a Sailor Moon, ezek már egyáltalán nem tetszettek. Visszataszítónak is undorítónak tartottam őket, és mélységesen egyetértettem az ORTT-vel, amiért késői időpontra tették a Dragon Ballt. Bele-belenéztem, de egyáltalán nem tetszett, amit láttam, undorítónak tartottam a benne levő erőszakot. Ekkor még nem értettem az egészet, sőt, talán azt sem tudtam, hogy ezek is Japánból származnak. De ezzel bőségesen elvoltam, és bizton állítottam, hogy ilyet soha nem fogok nézni.
Na de nem úgy van az, ahogy azt a Móricka elképzeli. 2005-ben kezdtem el komolyan használni az internetet, és emlékszem, hogy nagyon örültem annak, hogy találkoztam olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan szeretik a Nintendo játékokat. Akikkel egész jól elcsevegtem, azokat fel is vettem MSN-re. Ekkor már 2006 eleje volt, itt találkoztam még komolyabban animékkel, ugyanis néhányuk rajongó volt, amit nem is volt rest kiírni személyes üzenetként, vagy a profilképe is egy anime karaktert ábrázolt. Ekkor már nagyjából tudtam, hogy ez valami Japánból származó cucc, és összekapcsoltam a Dragon Ballal, és a Sailor Moonnal. Elfogadtam, hogy ezeket nézik, de ekkor is szent meggyőződésem volt, hogy ezeket nem érdekelnek. Az első ezzel kapcsolatos változás júliusban ért el, amikor Krisi barátom megpróbált rávenni arra, hogy legalább ismerjem meg ezt a világot. Ő ekkor két animét szeretett, a Kaleido Star-t és a Tokyo Mew Mew-t. Ekkor ismertem meg az első japán dalt, amit átküldött. Ez az r.o.r/s-től a Tattoo Kiss volt. Ez a Kaleido Star 3. openingje. Emlékszem, hogy meghallgattam, de csak értelmetlen zenét hallottam. Meg is mondtam neki őszintén, hogy meghallgatnám rádióban, de hogy ilyen zenét állandó jelleggel hallgassak, az kizárt.
Ő ennek ellenére beszélt nekem az animékről olykor-olykor, amit meghallgattam, de nem foglalkoztatott a dolog. Öregnek tartottam magamat hozzá akkor 20 éves fejjel. De aztán csak úgy döntöttem, hogy belenézek a Kaleido Star-ba, ami ekkor az RTL Klub-on a hétvégi gyerekműsorban ment. És emlékszem, hogy hihetetlenül tetszett, amit láttam. Nagyon hangulatos volt, kifejezetten tetszett, hogy akár a valóságban is előforduló jeleneteket (igen, nekem is fáj ez a magyartalan mondatrész, de jobb nem jut eszembe...) láthatok rajzfilmes közegben. Egycsapásra megváltozott a véleményem az animékről, és rákaptam. Ezután volt az, hogy Krisi elküldött még néhány számot, ami neki kifejezetten tetszett. Különösen örültem a Kaleido Star második openingjének, A Yakusoku no Basho he dalnak. Ennek köszönhetően igen hamar megismertem Yonekura Chihirót. De volt valaki, aki azonnal megragadta a figyelmemet, ő pedig Hayashibara Megumi volt. A brave heart volt a legelső dal, amit hallottam tőle. Nagyon tetszett a vidám, oldott hangulata, olyan érzésem volt, mintha semmi nagyot nem akar alkotni, csak énekelni egy jót, ami a szívéből jön. És a hangjára is azonnal felfigyeltem. Ő volt az első, akitől konkrétan elkezdtem számokat keresni. Hamar megtaláltam néhány Slayers és Shaman King dalt és még néhányat más animékből. Sokféle előadót ismerek életem során, sokakat tisztelek is munkásságukért, de senki nem volt akkora hatással rám, mint Hayashibara Megumi, amikor megismertem őt. Teljesen átszellemülten hallgattam a Give a reason, Northern lights és a Reflection dalokat. Annyira a fejemben voltak, hogy még éjszaka sem tudtam aludni, egész idő alatt főleg ezt a három dalt hallgattam. Talán ez a három dal volt az, amivel tökéletesen tudtam azonosulni érzelmileg. Teljesen átjárt az érzésvilág. Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy 2006-ban életem történetében egy nagyon rossz korszakából kerültem át egy nagyon jóba, és ezt spékelte meg számomra olyan új dolgok, mint animék, japán dalok. Ez az egész együtt egy hihetetlenül euforikus állapotot eredményezett, ma is, mint egy nagyon jó korszak emlékszem 2006 második felére.
Igazából ha "versenyeztetném" a Slayers anime Get along és Give a reason dalait, már akkor is a NEXT openingje nyert volna a dinamizmusával és erejével. De volt valami, ami mindig hallgattatta velem a Get along-ot is. Ez pedig Okui Masami hangja. Itt hallottam először, sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nekem Hayashibara Megumi és Okui Masami párosa olyan szinten van, mint a '60-as évek fiataljainak az Illés, Omega, Metro hármas, ennek ellenére már a legelső alkalommal meghallottam, hogy Okui Masami hangja erősebb, jelentősebb. Nem feltétlen egyenrangú duó, Okui-sama dominánsabb. Elkezdtem keresni tőle is dalokat, olyanok jöttek tőle első körben, mint a Rondo-revolution, Shuffle, spirit of the globe, Sora ni Kakeru Hashi, Jama wa Sasenai és ezek ha lehet, még nagyobb hatással voltak rám, mert erőteljesebbek voltak, rockos hangzásukkal és az énekesnő hangjával szinte megkövetelték a helyet a szívemben. A Rondo-revolution egy átlag anison dal, ezt inkább csak kellemes hallgatni, de a spirit of the globe azért jelentős, mert előtte nagyon kevés szomorú, lassú dalon sírtam el magam, a spirit of the globe ilyen volt.
2007-ben folytatódott a nagy őrület, Okui Masami volt az első, akinek megismerkedtem aktuális kislemezeivel és albumaival (a régiek később jöttek). A Remote Viewing nagyon tetszett, mert erőteljes hangzás mellett (nem is mondanám rock-nak, inkább powerful pop, úgy tudom, van is ilyen zenei stílus) a vidám ének hihetetlen jó párosítás volt. Aztán jött a Masami Life album, amit szintén megjelenésekor ismertem meg, de ez azért érdekes, mert ekkor még nem fogott meg annyira Okui Masami saját stílusa, ezért nem hallgattam ezt az albumot olyan sokszor. Ez az év más miatt volt érdekes japán zene szempontjából. Ekkor már aktívan élt a BigN-es Nintendós csoport, és furcsa dalok keringtek MSN-en. Konkrétan a MOTHER nevű NES játék (ami Amerikában és most már Európában is Earthbound néven vált ismertté) zenéje, abból dalok, ami hihetetlen érdekes volt. Méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben. Fogok majd írni erről az albumról részletesen, mert tényleg azt gondolom, hogy külön postot érdemel. Ugyanis hozzám is eljutottak a dalok, és hihetetlenül egyedi volt. Abból a szempontból, hogy egy japán játékhoz egy 14 éves brit lányt, bizonyos Catherine Warwick-et kértek fel (két szintén brit férfi mellett), hogy énekeljen fel dalokat a játékhoz. Ezek a dalok nagyon kedvesek, aranyosak és a két férfi által elénekelt dalokról is azt gondolom, hogy hihetetlenül egyedi színfoltja a japán (?) zenének. Az album érdekessége az, hogy az első MOTHER játékban hallható zenék kaptak egy könnyűzenei hangszerelést. Nagyon tetszett, ahogy itt megvalósították, nem is értem, miért nem terjedt el általánosan. Ezt tudom egyedül kiemelni ebből az évből, lassan tágult az érdeklődésem a különböző japán előadók irányába.
A 2008-as év a Hayashibara Megumi és Okui Masami zenei reprtoárjának teljessé tételéről szólt. Valamiért nagyon nehéz volt megtalálni a stúdióalbumaikat, Hayashibara Megumi albumaira konkrétan úgy gondoltam, mint valami misztikum, ami kizárólag a kiváltságosok számára érhető el. Ezek a kiváltságosok pedig azok, akiknek megvannak az albumok eredetiben. Aztán egy dél-amerikai fórum segítségével meglettek, de még előtte sikerült beszerezni az r.o.r/s egyetlen stúdióalbumát, a dazzle-t. Az egész nyaram zeneileg szinte csak erről az albumról szólt. Annak ellenére, hogy nem vagyok feltétlen híve a trance zenének, ezt az albumot kifejezetten szerettem hallgatni. És szeptemberben találtam meg a Hayashibara Megumi és Okui Masami stúdióalbumokat, és úgy éreztem, hogy részben én is kiváltságos lettem... hiszen digitálisan megvannak a dalok. Az az érdekes, hogy Hayashibara-sama visszaszerezte a dominanciáját nálam, az volt az érzésem nála, hogy Okui Masami az erőteljesebb hangjával nem tud feltétlen érzelmeket kiénekelni, amik mentek Megumi-nak, ezért szinte éjjel-nappal csak őt hallgattam. Mégis Okui-sama volt az első mérföldkő abban, hogy tőle vettem először albumot eredetiben. Ez pedig az első két albuma, a Gyuu és a V-sit. volt.
EBay-en találtam meg, nem is emlékszem az eladó nevére, csak arra, hogy nagyon olcsón sikerült beszerezni, 4-4 font darabja, azt hiszem még a postaköltséget is nagyon szerényen mérte. Még az is dokumentálva van (a képen), hogy 2008. december 5-én érkeztek meg. Nemcsak azért örültem ezeknek, mert kedvenc előadótól eredeti CD-k, hanem azért is, mert ekkor (és igazából most is) annyira különlegesnek gondoltam a japán zenét, hogy nem is gondoltam volna, hogy ezeket is lehet ugyanúgy CD-n hallgatni, mint bármelyik magyar vagy külföldi zenét. Ezen nappal kiderült számomra, hogy igen. :) De ebben az évben azért is Hayashibara Megumi dominált nálam, mert visszatért a Slayers, és a Plenty of grit kislemez és a Slayers MEGUMIX válogatásalbum nagyon tetszett. Okui Masami-tól nem volt valami erős ez az év, de novemberben nagyon örültem a Melted Snow kislemeznek, valamint hír volt, hogy vele együtt jelenik meg az Akasha album is, de az eltolódott a jövő évre.
2009 volt az az év, amikor elkezdett jelentősen bővülni a zenei érdeklődésem. Nincs mit tagadni rajta, eddig nagyon orientált volt, hogy mit hallgattam, és a vérfrissítés kifejezetten jól jött. Ebben az évben ismertem meg komolyan az Animelo Summer Live nevű koncertsorozatot, megnéztem néhány felvételt. Itt figyeltem fel először angelára, akik a Spiral című dalukkal azonnal belopták magukat a szívembe. A JAM Project-et is itt hallottam először, de annak ellenére, hogy megtudtam, hogy Okui Masami is tag, ekkor még nem tetszett, amit csináltak. Nem láttam értelmét annak a zenének, amit művelnek. Nagyjából sejtettem, hogy animék és játékok tekintetében milyen körökben mozognak, de teljesen értelmetlennek tartottam, hogy egy előadónak minden egyes dala erőteljes legyen. Ennek ellenére rákaptam a Rescue Fire kislemezükre, és volt egy dal, ami kifejezetten tetszett tőlük, a Cosmic Dance. Ez jóval visszafogottabb, lassabb dal. Ekkor kezdtem el felfedezni magamnak azokat az előadókat (szintén az Animelo Summer Live-nak köszönhetően), melyek az "anison" berkein belül alkotnak.
Innen jött az ALI PROJECT is, az eszem meg elment, mert nagyon a zenéjük hatása alatt voltam. Május végén volt újdonság a Jigoku no Mon kislemez, azt gondoltam, hogy ez nagyszerű lehetőség lesz megismerni az együttest. Nagyon tetszett, és már ekkor felfigyeltem arra, hogy annak ellenére, hogy sötét hangulatúak a dalaik, mégis nem feltétlen ezt az összhatást adja. Egyből rájöttem arra, hogy nem kell feltétlen komolyan venni ezt a sötét hangulatvilágot, mert a zene lüktetése, dominanciája hihetetlenül pozitív érzetet adnak nekem. Ennek ellenére az énekesnő hitelesen adja át a gondolatait, és azért van néhány olyan dal, ami tényleg depressziós, és lehúz. A másik komoly hatás, hogy 2009 nyarától kezdtem el AnimeConon belül karaokéra járni. Voltam már a nekem legelső AnimeConon (2006 ősz) is a karaokén, már ekkor is érdekelt a dolog, de sokkal inkább csak az, hogy az általam ismert néhány dalból felhangzik-e valamelyik. Ekkor a fentebb felvázolt okok miatt annyira beszűkült volt a japán zene iránti érdeklődésem, hogy nem az érdekelt, hogy hallok-e új dalokat. Ez csak 2009 nyarától történt meg, amikor azért ültem karaoke terembe, hogy hallok-e olyan dalt, ami megtetszik esetleg. Na meg egyéb dolgok is kötöttek a karaokéhoz, de annak örültem, hogy megismertem férfi előadóktól olyan dalokat, amik tetszettek.
Így ismertem meg például a Lovely Complex-ből, a ONE PIECE-ből dalokat, de a NARUTO-ra, is itt figyeltem fel komolyabban. Bár ebben az esetben a dolog ott hibádzott, hogy az adott előadótól csak az adott anime dalok érdekeltek, amiket hallottam tőlük, nem feltétlen kezdtem el náluk azt, hogy rákeresek egyéb dalaikra, így annak ellenére, hogy sokat hallgattam őket, a "Hayashibara Megumi - Okui Masami" alapkoncepció megmaradt. Olyannyira, hogy a 2009. augusztus 21-én megjelent Okui Masami: Self Satisfaction albumot a mai napig mesterműnek tartom. De Hayashibara Megumi is maradandót alkotott, hiszen folytatódott a Slayers (Front breaking) és a Shuuketsu no Sono he is egyedi kislemez tőle.
Ismerős volt még Suara neve is az Animelo Summer Live-ból, ő is még 2009-hez köthető. Október végén jelent meg Akai Ito kislemeze, gondoltam, itt a remek lehetőség, hogy megismerjem őt. A címadó dal akkor annyira nem maradt meg bennem, de a B-side track, a Watashi Dake Mitsumete azonnal kedvenc lett. És az mindig jó jel, ha megszeretjük egy kislemez második dalát, mert általában úgy szokott lenni, hogy ha csak a kislemez címadó dala köthető az animéhez, akkor a második dal egy olyan saját szerzemény szokott lenni, ami jóval közelebb áll ahhoz, amit az előadó valójában művel. Ezt jó dolognak tartom, mert személyes megfigyelésem szerint egy animéhez amikor írnak dalt, akkor általában két dolgot vesznek számításba: Illeszkedjen az adott animéhez a dal, és az előadóhoz is passzoljon valamennyire. De az tény, hogy leginkább az animét veszik figyelembe, mert néhány előadó esetében "csodát" műveltek. Konkrétan Suara is így járt 2014-ben a Fly away -Oozora he- kislemezzel. Mai napig az a legrosszabb kiadvány tőle. De az Akai Ito kislemez egy hatalmas rajongás kezdete volt, és a fentebb írt rossz példa ellenére a mai napig azt gondolom, Suara azon nagyon kevés előadók közé tartozik, akiknél nagyon kicsi a különbség az animés- és a saját dalok között.
A másik előny, hogy általában két különböző előadó énekli egy adott anime openingjét és endingjét, ezáltal is minél több előadót meg lehet ismerni. Jó példa nálam erre például a Solty Rei anime, aminek az endingjét Ohmi Tomoe adta elő, ezt ismerem, és érdekelt az opening dal. Az pedig nem más meg rock-tól a clover. Ez pedig hihetetlenül érdekes dal: pörgős, vannak benne rockos elemek, de leginkább az énekesnő dinamikus, gyors éneke teszi élővé, izgalmassá a dalt. A keményebb hangzásra pedig jó kontraszt az énekesnő magas hangja. A B-side track is tetszik, ennek ellenére több dalával nem ismerkedtem meg, mert volt egy olyan gondolatom, hogy nem nagyon tetszene a többi dala. Egyedi zenét művel, mi több, az indie stílusba sorolnám, amiről már a sajátságos név is árulkodik.
2010-ben volt az, hogy ebben a "tágabb körben" orientálódtam, és azokra az előadókra helyeztem a hangsúlyt, akik direktben az anison stílusban jártasak, így újra nagyobb hangsúlyt kapott Yonekura Chihiro, valamint elsősorban azokat az előadókat sorolom ide, akik jelen vannak / voltak az Animelo Summer Live-on. Így jött a képbe Chihara Minori, Kuribayashi Minami, Mizuki Nana, Horie Yui, valamint ekkor hallgattam minél több kislemezt angelától, ALI PROJECT-től, Suarától. A JAM Project kimaradt, mert még ekkor is előítéletes voltam velük szemben, viszont a legnagyobb hatást egyértelműen Suara gyakorolta rám. Nem győzöm ismételni magam, hogy a balladái mekkora hatást gyakoroltak rám, mai napig azt gondolom, hogy mestere a műfajnak, itt-ott pedig hogy a saját lelkét halljuk énekelni, mert annyira szépen, érzelemdúsan énekli, hogy az nem lehet szimplán munka vagy kötelesség, amiért bért kap. Ekkor már nem voltam azon, hogy még előadókat megismerjek, és hogy minél tágabb legyen a japán zenei "tudásom", bár a ONE PIECE MEMORIAL BEST válogatásalbum és néhány Arashi dal biztosított némi változatosságot. De alapvetően maradtam az anison zenénél, a 2010-es év egyértelműen Suaráé volt nálam.
2011 legelején döntöttem el azt, hogy levetkőzöm az előítéleteimet a JAM Project-ről, és meghallgatok néhány albumot tőlük. Robbantak is hatalmasat, azóta legalább annyira az életem részei, mint Hayashibara Megumi vagy Okui Masami. Érdekes mód az egyik Okui Masami előtti albumot (később lépett be az együttesbe) tartom a legjobbnak. A BEST Project album volt az, amelyik végképp rajongóvá tett, ezt erősítette a harmadik BEST COLLECTION album, a JAM-ISM, amit a mai napig a legjobb JAM Project albumnak tartok.
És ezek után nagyon új dolgok nem értek, úgyhogy a történetmesélés lényegi része itt véget ér. Nem nagyon hallok olyan dalokat, amik nagyon megfognának. Illetve egyet tudok még kiemelni. Azt hiszem, a 2011-es tavaszi MondoConon hallottam először karaokén a Higurashi Naku no Koro ni Kai anime openingjét, a Naraku no Hanát. Erről a mai napig azt mondom, hogy életemben valaha hallott összes dal közül a legfurcsább. Egyszerre nagyon vidám, de nagyon szomorú is, akkor szoktam hallgatni, amikor valami nagy baj ér, de nem érzem reménytelennek a dolgot, de akkor olyannyira a dal hatása alá kerülök, hogy napokig szinte csak ez jár a fejemben. Úgy tudom, hogy ezt a trance stílusba sorolják, van egy különlegessége ennek a zenei stílusnak. Annak ellenére, hogy pörgős, lehet rá táncolni, mégis alkalmas arra, hogy fájdalmas érzéseket fejezzenek ki vele. Még 2011-ben megjelent egy "album-páros", a TRIBAL LINK-L, és a TRIBAL LINK-R. Ez az I've Sound produkció albumpárosa, ők kifejezetten a trance zenére szakosodtak. Sőt, a Naraku no Hana előadója Shimamiya Eiko is náluk van leszerződve. Szóval ezen a két albumon hallható egy-egy dal Okui Masami eladásában, az Abyss és az Automaton. Ezek is szintetizátorral (vagy talán inkább gépzene) van feljátszva, mind a két dal pörgős, de hihetetlenül fájdalmasak. Nagyon ritkán szoktam hallgatni ezeket a dalokat, pont azért, mert tudom, hogy nagyon a hatásuk alá tudok kerülni. De ugyanígy az I've Sound-hoz tartozott Kawada Mami is (ő idén januárban jelentette be visszavonulását), aki például a To Aru Majutsu no Index animének énekelt dalokat, azok is hasonló érzelmekkel bírnak, bár nem annyira erősek, mint a fentebb felsoroltak.
Igazából azért sem értek nagy hatások, mert egyrészt nagyon elszoktam az animenézéstől, emellett a MondoCon is elmaradt nálam néhány évre, így csak a megszokott kedvenceket hallgattam. Részint ezért is szoktam vissza 2015 végére az animékhez, mert remélem, hogy hallok olyan új dalokat, amik új hullámokat indítanak el, másrészt meg újra járok MondoCon-ra, és tervezek most ősszel is menni. És hátha ott is hallok új dalokat. A 2015-ös év egyébként Matsumoto Rica miatt volt jelentős, mert ekkor fedeztem fel komolyan a Pokémonos dalait.. Sajnos nagyon kevés stúdióalbuma van, ezért a RICA the BEST a legjobb kiadvány arra, hogy megismerjük a saját dalait is. Amit érdemes, mert van néhány nagyon jó közöttük. De az biztos, hogy ezek a Pokémonos dalok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy újra játsszak a játéksorozattal. Ezek a dalok is nagyon jól meg vannak írva, jól illenek egy shounen animéhez, de Matsumoto Rica hangja kellőképpen erőssé teszi őket, ezáltal olyanok, amelyek bármely korosztály számára hallgathatók, akár meg is szeretheti az, aki nyit feléjük. Nekem is nagyon jól megfér a többi japán zene mellett, és néha érzem is, hogy szükség van rájuk, hogy ne felejtsem el azt a lelkesedést, amivel megálmodtam az életem.
Az idei, 2016-os év is hozott újdonságot elsősorban a Prince of Tennis-nek köszönhetően. Általa ismertem meg HIRO-X-et és Kimeru-t. Mind a kettejüknek nagyon örülök annak ellenére, hogy szűkös a repertoárjuk, különösen HIRO-X-nek. De az ő 5 kislemezét különlegesnek tartom, és ő is azok közé tartozik, akinél nem értem, hogy miért nem lett ismertebb. Hellyel-közzel képben vagyok annak ügyében, hogy mi alapján szerződtet le egy kiadó egy előadót, de akkor is igazságtalannak tartom, hogy bizonyos feltételek és megkötések miatt ismeretlenek maradnak jó hangú énekesek, akiknek ráadásul személyes megítélésem szerint jó dalaik is vannak. Most már HIRO-X-et sem hallgatom annyira, mint néhány hónapja, de az év elején nagy örömöt okozott az, hogy általa megismertem egy olyan férfi előadót, akinek dalaival azonosulni tudok. Kimeru zenei karrierje meg rendkívül érdekes. Van a Prince of Tennis-nek musical-je is, és abban ő maga is szerepelt, amikor az Echizen Ryoma karakterét alakítő színész baleset miatt megsérült, és hónapokig nem tudta vállalni a szerepet. Úgy tudom, hogy Kimeru helyettesítette. Úgyhogy neki eléggé sokáig köze volt a Prince of Tennis-hez, de a zenei karrierjét egyértelműen két csoportra lehet sorolni.
Volt egy rövid animés időszaka, Prince of Tennis és Yu-Gi-Oh! dalokkal, és utána csak saját dalokat énekelt, és azokból jelentetett meg kislemezt. De milyenek? Utaltam már rá egy korábbi blogpostban, hogy egyfajta nyitottság kell a saját dalaihoz. Ezt a fajta "nyitottság-igényt" megerősítik azok a képek is, amiket akkor kerestem róla, amikor már végképp gyanús volt nekem a dolog. Igazából a nemi- és szexuális orientáció környékén keresgéltünk néhány japán zene rajongó ismerősömmel, akik ismerik Kimeru-t, hogy mi lehet a helyzet vele. A jobb oldali kép a You got game? kislemez borítója a Prince of Tennis első endingje, itt nincs semmi különös, de néhány képen, amit találtam róla annyira nőies a fizimiskája, hogy ott már nemcsak arról van szó, hogy az ázsiai férfiak nem annyira maszkulinok, mint a többi faj, hanem ott már más dolgok vannak a háttérben. Néhány saját dala is erősen köthető a mássághoz. De amúgy semmit nem árul el magáról, sőt annyira homályos a kiléte, hogy még a valódi nevét sem mondta meg soha.
Egyébként jellemző ez a japán előadókra, hogy nagyon keveset tudni a magánéletükről. Ezért azok az előadók, akiknek nemcsak a dalaikat írják meg, de a stílusukat, fizimiskájukat is meghatározzák, azokról el lehet mondani, hogy szinte semmit nem tudni róluk, hiszen nemhogy alig beszélnek magukról, de a dalaikkal az egyéniségüket sem ismerhetjük meg. De van jó néhány olyan is, akikről el lehet mondani, hogy dalaikkal tényleg önmagukat adják, hogy általa meg lehet ismerni. Többek között ezért szeretem Okui Masami-t nagyon, mert amikor elkezdett magának írni dalokat, és olyanokat, amikről gyanítható, hogy önmagáról szól, azokat sokkal közelebb érzem magamhoz. Sok olyan dala van, ahol hallható, hogy önmagáról énekel, és ezáltal azt gondolom, hogy össze tudnék írni róla egyfajta biográfiát, hogy hogyan alakult a zenei karrierje alatt az élete, mi alapján születhettek meg a dalok. De azt gondolom, hogy ehhez tényleg nagy rajongónak kell lenni, és figyelni kell magát a dalt is, hogy mit akar közvetíteni vele. És akkor rájöhetünk arra, hogy nem kell feltétlen ismerni a dalszöveget, hogy tudjuk miről szól a dal, elég csak a zenét és a dallamot és a mögötte megbúvó érzelmeket figyelni. A végére már nagyon átmentem mesélősbe, de ezért érdemes animék által (is) megismerni különböző előadókat, mert érdekes dolgokat lehet tapasztani. Nevezhetjük akár ezt a 10 évet utazásnak is, de ez a bizonyos utazás csak azokkal az előadókkal tartós, akiknek a zenéje tényleg többet mond annál, mint amit laikusként hallani lehet. Valószínűleg azért szakadt meg olyan gyorsan a kontaktus shounen animék előadóival, mert ezek döntő többségét tényleg csak az adott animéhez írják, ami lehet pörgős, hangulatos és hasonlók, de ha nem mond többet, akkor gyorsan feledésbe merülnek. 23-24 évesen még jóval kevesebbet tudtam arról, hogy milyen valójában a japán zene, ezért naivabban is álltam hozzá. De volt valami megérzésem, hogy azok a dalok semmilyen módon nem szólnak önmagukról. Ezért is hagytam fel velük, meg most már azért jönnek olyan férfi előadók, akiknek dalaival egyre jobban tudok azonosulni.
Néhány napja ismertem meg például Hoshi Soichiro: Shining Tears dalát, én köszönöm, hogy megismerhettem. Csodálatos, újabb példa arra, hogy léteznek férfias balladák. Azonnal jött a katarzis-élmény, olyan szinten, hogy ezt tervezem a mostani őszi MondoConon versenyen elénekelni. Leeával is közöltem a tervemet, javasolta, hogy nézzem meg az animét, és foglalkozzak komolyan a szöveggel. Rájöttem, hogy igaza van, mert elég mély érzésekről szól ez a dal, és elő kell tudni adni hitelesen. És persze a gyakorlás... Egyelőre az anime 1. részét néztem meg soron kívül, és találtam angol fordítást a dalhoz. Örömmel vettem tudomásul, hogy jól állok, és úgy néz ki, hogy menni fog.
Kicsit azért is tértem ki az idei évre jobban, ha már kimaradt néhány év, hogy magamnak is jelezzem, hogy ma is érnek új hatások, és megismerkedek olyan dalokkal, amik lehetnek rám olyan hatással, mint akár Hayashibara Megumi 2006-ban. De erre szükség is van, mert ez tartja a japán zenei rajongásomat fiatalon és lelkesen. Itt volt nemrég Uehara Rena is (aki továbbra is itt van, csak hogy ő sem maradjon ki a felsorolásból), és érzem, hogy még nagyon nincs vége a dolognak. Úgy érzem, hogy a japán zene által egy fantasztikus világgal ismerkedtem meg. Annak ellenére, hogy azért jó néhány dolgot ismerek árnyoldalról is, azt gondolom, hogy végig fogja kísérni az életemet, és biztos vagyok benne, hogy lesz 20, 25, sőt 50. évforduló is.
Véget ért a 2015-ös év. Érdekes, hogy a számmisztika szerint ez az év a kiteljesedés éve, mivel az évszám jegyeinek összege 8. És két kör a tökéletesség... Annyira nem merültem bele. A jövő évi, meg a lezárás éve lesz (számjegyek összege 9). Megmondom őszintén, nem hiszek a számmisztikában. Különben is, nekem inkább az idei volt a 9-es év. Nagy változásokon megyek keresztül, és úgy érzem, hogy a jövő év az új kezdet éve lesz, a megújulás, a nagy változások éve. Biztosan sok fájdalommal fog járni, de izgalommal nézek elébe.
De annyira nem akarok belemenni, meg nagy érzelgősségeket írni, írtam már eleget az utóbbi években ilyesmiket. Inkább a lássuk a nagy zenei statisztikát, amit minden évben kiteszek.
Először is megválasztottam az év dalát. Sokáig azt gondoltam, hogy angela: Exist dala lesz az, de októberben jött Suara, és az Utawarerumono: Itsuwari no Kamen dalaival helyretette a dolgokat, innen meg már nyilvánvaló volt, hogy melyik idén a legjobb dal:
Suara: Nue Dori
Nem gondoltam volna, hogy ennyire hatásos dallal fog jelentkezni. Tökéletes katarzis élmény, teljes mértékig azonosultam a dallal.
És akkor lássuk a szokásos évi Last.fm statisztikát, biztos vagyok abban, hogy idénre is vannak meglepetések. Zárójelben annak száma látható, hogy hány alkalommal hallgattam az adott előadót, albumot vagy dalt.
Top 10 előadók 2015
JAM Project (2.498)
Okui Masami (1.785)
Matsumoto Rica (1.422)
Hayashibara Megumi (1.177)
Suara (924)
Yonekura Chihiro (792)
Endoh Masaaki (557)
Zorán (506)
Kitadani Hiroshi (456)
Ichiro Mizuki (311)
Meglepett, hogy a JAM Project lett az első, nem emlékszem arra, hogy ennyiszer hallgattam volna őket. Viszont Matsumoto Rica és a Pokémon hatalmas durranás volt az év első felében. Az idei év újdonságai mellett a Pokémonos dalok voltak az év legnagyobb menőségei. De menjünk is tovább, lássuk az albumokat:
Hát, azt mondanám, hogy az újdonságok megmentették a mundér becsületét, mert amúgy borzasztó lett volna az album lista. És megint érdekes, hogy hány negatívumot írtam Yonekura Chihiro dalairól és előadásairól, mégis ő végzett az élen. Van valami különleges benne, ami miatt mégiscsak a pozitívumok dmoniálnak. Mert az is van szép számmal. Szeressük őt. De hogy állunk a kislemezekkel?
Itt látszik meg, mekkora Matsumoto Rica dominancia volt az év elején. Nem is idei kislemez lett az első, sőt, ideiek eléggé szerényen szerepeltek a Pokémonos kislemezekhez képest. Egyedül Hayashibara Megumi tartotta a frontot. Az Endoh Masaaki kislemez pedig továbbra is élbolyban, ugyanis az év elején megtaláltam a Kankyou Choujin Ecogainder sorozatot, azt néztem, és annak hatására hallgattam sokat a kislemezt. Meg hát soha nem elég a dalaiból. És mi a helyzet a dalokkal? Naná, hogy sok Matsumoto Rica-féle Pokémonos dal van jelen. De vajon mennyi?
Top 100 dalok 2015
Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (127)
Matsumoto Rica: Mezase Pokémon Master (123)
Matsumoto Rica: Challenger!! (122)
Matsumoto Rica: Spurt! (105)
Matsumoto Rica: OK! (Original Karaoke) (98)
Matsumoto Rica: OK! (95)
JAM Project: PRAY FOR YOU (94)
Suara: I'm a beast (92)
Kitadani Hiroshi: Baku Atsu! Geist Crusher (91)
Matsumoto Rica: Best Wishes! (90)
Endoh Masaaki: Kankyou Choujin Ecogainder (88)
JAM Project: B.B. (78)
JAM Project: Honoo no Kokuin -DIVINE FLAME- (78)
Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX- (74)
Kitadani Hiroshi: DEEP RED (73)
Hayashibara Megumi: Stay (69)
Suara: Nue Dori (69)
Matsumoto Rica: Yajirushi ni Natte! (Original Karaoke) (67)
Mizuki Ichiro: Mazinger Z (21st Century Ver.) (66)
Hogy telik az idő, azért furcsa, hogy már 5 éve hallgatok japán zenét. Eleinte nem kizárólagosan, az csak nemrég alakult ki. De emlékeim szerintem 2006. júliusának végén, 2006. augusztusának elején hallgattam először japán zenét. Ekkortájt kezdtem el érdeklődni az animék iránt, emlékszem, a Kaleido Star 11. része volt a legelső rész, amit láttam. Akkor annyira nem fogott meg, de jó volt nézni, ezért mindig néztem az RTL Klubban, aztán egyre jobban megszerettem. Az első dalt az egyik barátom küldte át MSN-en, ez épp a Kaleido Star egyik openingje volt, a Tattoo Kiss. Amikor akkor meghallgattam, valahogy megtetszett. De aztán, ahogy átjött a másik KS dal, a Yakusoku no Basho he, na ez már egy sokkal kellemesebb dal volt, valamiért világhíresnek gondoltam. De mint mára kiderült, sajnos Yonekura Chihiro nem vált világsztárrá. Ekkoriban sok Kaleido Star dalt ismertem meg, én magam is leszedtem, és megszerettem őket.
Ez volt az első komolyabb vonzódásom a japán zene iránt. A következő nagy hatás (egyben az egyik legnagyobb) Hayashibara Megumi által ért. Először a brave heart dal volt, ezt először egy helyes, vidám dalnak gondoltam, szerettem hallgatni. De ez épp elég volt ahhoz, hogy rákeressek egy néhány dalára. Bár a Slayers animét még nem láttam, de már többször hallottam róla, így azok openingjeit, és endingjeit szedtem le, meg egy néhányat. Ekkor ért az első "sokkhatás" az olyan dalok következtében, mint például, a Give a reason, vagy a Northern lights, vagy a Reflection. Nem akartam hinni a fülemnek, nagy hatást keltett bennem. Ekkor kerültem abba a bűvkörbe, hogy Japán az ideális világ, ahol minden tökéletes, ahol csak pozitív gondolkodású emberek vannak. Persze ma már azt is tudom, hogy ez nincs így. De akkor egy nagyon szép álomvilágba kerültem, ami akkor nagyon szép volt, és talán lehet, hogy jobb lett volna ki sem jönni belőle?
Persze soha nem voltam az a sikító rajongó. 2006. őszi AnimeCon volt az első, akkor még minden más volt, és bár ekkor is kezdtek terjedni a különböző animék iránti esztelen rajongások. Ekkor még elég sokat voltam az AMV-knél, a nagyteremben, már ekkor is voltak sikítozások, de emlékeim szerint elsősorban nem a Naruto miatt volt, hanem a Gravitation, és az egyéb Shuonen ai, animék alatt. És a korosztály is jobban szétszóródott, sokkal többen voltak idősebbek is. A karaoke meg már ekkor is érdekelt, mivel ekkor már nagyon szerettem a japán zenét. Szerintem ekkor még nem ismertem annyira Okui Masamit, azt biztosan nem tudtam, hogy az r.o.r/s tagja volt. Őt egyébként a Slayers openinggel, a Get alonggal ismertem meg, már akkor felfigyeltem a japán mércével nézve nem éppen szokványos hangjára. Viszont a dalaira csak később kerestem rá, és akkor nagyon nem is hallgattam őket, mert valamiért a nyomasztóbb, negatívabb hangulatú dalaira bukkantam rá: spirit of the globe, Taiyou no Hana, Megami ni Naritai ~for a yours~, bár volt egy pár pozitívabb szám, amit találtam tőle: Rinbu-revolution, TRUST, Never die, Sora ni Kakeru Hashi. Végülis Hayashibara Megumi és Okui Masami volt az a kettős, melyek a legnagyobb szerepet játszottak a Jpop életemben, iszonyú nagy hatást gyakoroltak rám. Persze, más zenékre is nyitottam, de azok valamiért nem voltak rám olyan nagy hatással, talán Yonekura Chihiro az egyedüli rajtuk kívül...
A 2008-as év volt még nagyobb számomra, mert akkor sikerült megtalálni a r.o.r/s egyetlen albumát, akkoriban nagyon sokat hallgattam, annak ellenére, hogy nem nagyon rajongok a dance zenéért. Okui Masami albumait már korábban megtaláltam, de akkoriban valamiért még nem hallgattam azokat komolyabban, mert túl sok volt egyszerre. Viszont Megumi Hayashibara albumok valamiért nem akartak előkerülni. Nagyon kerestem őket, nagyon kíváncsi voltam az összes dalára. 2008 őszén nagy nehezen rátaláltam. Nagyon örültem neki, akkoriban csak azokat hallgattam. Sokáig a WHATEVER albuma volt a kedvencem, nagyon meg voltam lepve, hogy annak ellenére, hogy 2. album, mennyire jó lett. Nem sokkal ezután szerettem meg a SpHERE albumot, az a mai napig nagy kedvenc.
Ezután nem kellett sokat várni arra, hogy felfedezzem, hogy eBay-en lehet vásárolni esetenként jó áron eredeti japán CD-ket. Soha nem felejtem el azt az érzést, amikor 2008. decemberében először kezembe vehettem az eredeti Okui Masami: Gyuu és V-sit. albumait. Hatalmas volt, soha nem hittem volna, hogy eredeti CD-ről hallgathatom a dalait. 2009 elején ismertem meg az egyik legnagyobb Hayashibara Megumi rajongói oldalt, az Ashita Smile-t. Erre az oldalra mindig ki volt írva, hogy mely dalok voltak azok, melyeket Megumi lejátszott a két rádió műsorában, a Tokyo Boogie Night-ban, és a Heartful Station-ben. Innen ismertem meg két együttest, az angelát, és az ALI PROJECT-et. Mindkét együttesnek fel volt tüntetve a legújabb dala, A Spiral és a Jigoku no Mon, ezekre kíváncsi voltam, mind a kettő bejött, bár komolyabban csak később ismerkedtem meg velük.
Az Animelo Summer Live hatására. Azt már régóta ismerem, de eleinte csak Okui Masami előadásait néztem meg. Aztán a 2009-es Animelo Summer Live volt az első, amit végignéztem, akkor kezdtem el nagyon sokak felé érdeklődni: angela, ALI PROJECT, Ohmi Tomoe, Suara, Chihara Minori, Mizuki Nana, stb. Magyarán ekkoriban kezdett el a zenei érdeklődésem jelentősen Japánon belül tágulni. 2009. augusztus 22-ei nap volt szintén nagyon fontos volt számomra, a karaoke miatt. Ahogy egyre többet voltam ott, és figyeltem mások előadását, megismertem egyre több dalt, ez is hozzájárult ahhoz, hogy kitáguljon a zenei érdeklődésem. De valamiért Okui Masamit senki nem tudta túlszárnyalni bennem. Egy nappal ezelőtt jelent meg Okui Masami: Self Satisfaction album, mely igaz, hogy elsősorban az akkor megélt érzelmek miatt, de nagyon jelentős album számomra. Nem kevésbé az ugyanekkor megjelent Okui Masami feat. May'n: Miracle Upper WL single. TO DIE FOR ×××, ezen dal által éreztem meg milyen érzés meghalni valakiért, Okui Masami eddig sem volt utolsó, ha igazi szerelmes dalt kellett írnia a saját stílusában, de akkor ez mindent túlszárnyalt.
A 2010-es év akkora váltást nem hozott számomra, ebben az évben kezdtem el az adarnának kfn fájlokat csinálni, valamint ekkor használtam komolyan a JpopSukit. Két albumot tudok mondani, ami ekkor nagy hatással volt rám: ALI PROJECT: Psychedelic Insanity és Suara: Yumeji.
Idén, 2011-ben kezdtem el komolyabban ismerkedni a JAM Projecttel, de valamiért nem akar eszembe jutni, hogy hol hallottam róluk először, hogy hol találkoztam velük, lehet, hogy még jó régen Okui Masami által, de már tényleg nem emlékszem. A lényeg, hogy tavaly év végén megjelent a nagy válogatásalbumuk, a 10th Anniversary Complete Box, mely 8 CD-t, és 4 DVD-t tartalmazott. Kicsit megkésve, de kitették letöltésre, és ennek hatására csak nemrég kezdtem el velük komolyan megismerkedni, de nem hittem volna, hogy ennyire be fognak jönni! Valami eszméletlen, hogy amit csinálnak, az ennyire jó legyen, ekkora tűz nem sok emberben van, és az még kevesebb emberre jellemző, hogy azt így, ilyen hitelesen adják át, hogy a hallgató szinte beleborzong a dalaikba.
Hát, nagyjából ennyi volt nekem az elő 5 év. Azt nem tudom, hogy érhet-e még valami nagy hatás, de ennyi történet nekem azért épp elég ahhoz, hogy az anison zene az életem része legyen, és szinte biztos vagyok, hogy mindig lesz helye, nem lesz az a zene világszerte, mely kiölheti az életemből.
Most esik le, hogy még nem írtam az Animefarsangról, pedig jelen voltam. Február 13-án volt, egy számomra lelkileg viharos hétvége után jól esett levezetni a feszültséget. Még itthon összekészülődtem, megcsináltam mindent, amikor elindultam. Szerencsére nincs messze a helyszín, így gyorsan odaértem, kíváncsi voltam a karaoke részlegre. Nagyon nem volt hangulatom most énekelni, de azért felírtam magam. Final Approach 2: 1st Priority Portable - Starting Over. Okui Masami, ahogy tőlem illik. De végül nem mentem ki. Nem is voltam ott, amikor sorra kerültem volna, inkább az emeleten néztem az Activityt. Játszottam volna, ha lett volna rá lehetőség, viszont a zenekvízben már részt vettem. Mac vezette, és bagszival voltam egy csoportban. Ha jól emlékszem azért, mert nem volt elég toll, így ő nem tudott volna külön játszani. Nekem eléggé furcsa volt, hogy csak 5 másodperces blokkok voltak a zenéből, még ha háromszor is volt játszva, szerintem az 5 mp csak arra elég, hogy valami derengjen. Többször voltam így, hogy ismerős volt a dallam, de az istennek se akart eszembe jutni. De mint kiderült a megoldásból, igazából nem is ismerem azt a zenét, biztos valami másik anime zenéjére hasonlított. De, hogy az 5 mp mennyire nem volt elég, arra bizonyíték, hogy a számomra legismertebb dalt a 15-ből is csak nehezen ismertem fel. Kaleido Star: Tattoo Kiss (r.o.r/s) De akkor minden infót papírra vetettem. :D De azért is volt nehezen felismerhető, mert az egyik legjelentéktelenebb 5 másodpercet sikerült Mac-nek kinyesnie a dalból, mely dallamrészletet száz másik dalhoz is simán be lehetett volna illeszteni. Csak a gépies "Tattoo Kiss" hangzás mondta meg a megoldást, de ha nem jövök rá, szerintem a fejemet vertem volna a falba, hogy egy számomra alapművet nem felimerni bűn. Amikor vége lett, akkor már nem volt több esemény az emeleten, így lementünk, így bagszival a karaoke terem hátsó soraiban figyeltük az eseményeket.
Árus volt egy kevés, a tombolára beneveztem. Elég érdekes volt, ugyanis 11 tárgy (vagy 10?) volt, és mindegyik ki volt állítva, beszámozva. Abban reménykedtek, hogy így talán népszerűbb lesz a tombola, ha látják, hogy miket lehet nyerni. Az ötlet nagyon jó, de csak a 4-es számmal ellátott Ranma 1/2 figurát tartottam említésre méltónak, úgyhogy a 4-esbe dobtam be a számomat. Piros 10-es. Természetesen nem ez nyert. De az a poén, hogy bagszi 5 tombolát vett, és mindegyiket a Ranmásba tette bele, és még neki sem sikerült. Eredményhirdetések és tombolahúzás után a Yamada családot lehetett megnézni. Érdekfeszítőnek tűnt, de nem akartam már maradni, de mindenképp meg fogom nézni.
Öszességében jó volt, ingyenes volt, így nem is lehetett bánni, ha rossz lett volna. De remélem, a MAT még sok ilyen jó rendezvénnyel lát el minket. Nagyon jó volt a tárlatvezetés és kiállítás, a farsanggal méltóképp búcsúztatták azt.
Hát eltelt ez az év is. Én remélem, mindenkinek jól telt, nekem életem legtanulságosabb éve volt. Sokat használt az, hogy elköltöztem Pestre, sokat láttam, sokat tapasztaltam, ezek alakítottak a jellemen. Egyrészt a nyári diákmunka, másrészt Csernus Imre könyve, harmadrészt meg az, hogy valamilyen téren a magam ura voltam. Sokat tanultam, de úgy érzem, hogy korántsem értem célba. Sok kérdésre kaptam választ, a 2011-es év lényegében annak jegyében fog telni, hogy a változásokat következetes tettek kövessék. A legfontosabbnak azt tartom, hogy ha nehézségek érnek, ne törjön le, ne adjam fel, ugyanis semmi negatív élmény nem hiábavaló, ha tanultunk belőle, és utána igyekszünk nem elkövetni azt a hibát. Én minden évszakna meglátom a maga szépségét. Bár a tél szimbolizálhatná a hideget, bánatot, és hogy elfed mindent a hó, a csupasz fák szintén fagyos érzelmeket kelthetnek bennünk, de nagyon tetszett Csernus Imérnek az a gondolata, hogy a fákon nincs levél, de a meztelen csontvázak készülnek a tavaszra, ott duzzad bennük az erő. Ettől legyen rossz kedvem? Milyen igaza van. A tél is nyújthat szép látványt. Csak pozitív gondolkodásmóddal lehet túlélni az élet nehézségeit.
Végezetül egy listát szeretnék közzétenni a Last.fm-es profilom alapján, hogy mely zenéket hallgattam a legtöbbet az elmúlt évben.
Először lássuk az előadók Top 10-ét:
Masami Okui
Megumi Hayashibara
Suara
ALI PROJECT
Tomoe Ohmi
Irigy Hónaljmirigy
angela
Zorán
r.o.r/s
Minori Chihara
Azért a japánok mellé 2 magyar is befért. :D
Most lássuk az albumok és kislemezek Top 10-ét. Bár a Last.fm egybeszámolja, én külön szedem őket, mert azért mégsem egy súlycsoport.
Top 10 albumok
Suara: Yumeji
ALI PROJECT: Psychedelic Insanity
ONE PIECE MEMORIAL BEST
Masami Okui: i-magination
Tomoe Ohmi: HAPPY DAYS
Megumi Hayashibara: CHOICE
Masami Okui: Self Satisfaction
Suara: Kizuna
Masami Okui: Dragonfly
Masami Okui: God Speed
Top 10 kislemezek
Suara: Akai Ito
Masami Okui: SECOND IMPACT
Suara: Musouka
angela: Alternative
Suara: adamant faith
Megumi Hayashibara & Masami Okui: Get along
Masami Okui: Renka Tairan
Masami Okui: TRUST
ALI PROJECT: Kinjirareta Asobi
Masami Okui: J
Végezetül egy Top 100-as listát írnék össze az év legtöbbet hallgatott dalaiból:
Suara: MOON PHASE
ALI PROJECT: Seiran Keppuuroku
Suara: adamant faith
Suara: Shunkashuutou
Masami Okui: Niji Iro Shooter
ALI PROJECT: Matowareshi Monora
ALI PROJECT: Kotodama
Masami Okui: wild cat
ALI PROJECT: Ankoku Psychedelic
ALI PROJECT: Kinjirareta Asobi
Suara: Musouka
Suara: Towa ni
ALI PROJECT: Kochou Yume Shinjuu
Masami Okui: Dare Yori mo Zutto...
Megumi Hayashibara: Shuuketsu no Sadame
ALI PROJECT: Zekkoku TEMPEST
Tomoe Ohmi: Hi no Hana
Megumi Hayashibara: ROCK de Ikou
Masami Okui: M2000 ~PROLOGUE~
Suara: Watashi Dake Mitsumete (Instrumental)
Masami Okui: Sono Toki Daremo ga Megami Tonaru
Masami Okui: Jounetsu no Counter
Suara: Hana Kotoba
angela: Alternative
Suara: Musouka (Instrumental)
Tomoe Ohmi: Happy Days
Masami Okui: Souda, Zettai.
Suara: Tenshi ga Miru Yume
Megumi Hayashibara: My dear
Masami Okui: NECESSARY
Masami Okui: spirit of the globe (OFF VOCAL VERSION)
Hát ennyi. Azt még elfelejtettem a 2010-es Jpop zenei postomban megírni, hogy amik még emlékezetessé teszik a 2010-es évet zenei téren az Suara: Yumeji és ALI PROJECT: Psychedelic Insanity albumok. Ezúton kívánok mindenkinek Boldog Új Esztendőt! ^^
Úgy érzem, hogy már sok mindent tettem azért, hogy számomra Japán legnagyszerűbb énekesnőjét minél ismertebbé tegyem, de nem lehet eleget tenni érte. Ezért döntöttem úgy, hogy ebben a blogban egy (majdnem) mindenre kiterjedő biográfiát írok róla. Hátha így jobban érthető lesz, hogy miben rejlik a nagyszerűsége. Lássuk hát!
Gyermek- és fiatalkor
Okui Masami 1968. március 13-án született Itami nevű japán városban. (Milyen érdekes, a város neve azt jelenti japánul, hogy fájdalom) A szülei hamar elváltak, és nem sokkal ezután elhunyt az édesapja. Ezután a család Osakába költözött. A kis Masami énekhangjára már óvodás korában felfigyeltek, 5 éves korában benevezték egy énekversenyre, amit meg is nyert. Ennek hatására inspirálták a szülei, hogy énekeljen, és mivel Makkun is szeret énekelni, ezért nem volt kérdés, hogy komolyabban tanuljon. Az ének mellett gitározni, és zongorázni is tanult. Így teltek gyermekévei, majd a középiskola vége fele, amikor pályát kellett választania, akkor döntötte el, hogy művészi szintre emeli az ének-zene tudását, és beadja az Osakai Művészeti Főiskolára a jelentkezését. Nagyon örült, amikor felvették, ám már az első félév annyira kemény volt számára, hogy nem tudta tartani az iramot, és úgy döntött, hogy inkább feladja, és a saját kezébe veszi az életét, 1988-ban költözött Tokióba. A szülők nagyon nehéz szívvel engedték el egyetlen gyermeküket, de nem akartak álmai útjába állni. Kezdetben dolgozott, mellette kereste a lehetőséget a könnyűzenei szakmában. A lehetőség nem váratott sokáig, 1989-ben már vokálozhatott Saito Yuki japán seiyuu-énekesnőnek. Körülbelül 1991-re tehető, amikor megismerkedett Hayashibara Megumi seiyuu-énekesnővel, aki Saito Yukival dolgozott közösen szinkronszínésznőként az egyik animében. Már az első pillanatokban megértették egymást, nagyon jó összhang alakult ki köztük, Meguminak köszönhetően Masami 1993-ra szerződést köthetett a King Records kiadóval, és megkezdődhetett énekesnői karrierje.
A kezdetek
Okui Masami 1993. augusztus 21-én debütált a Dare Yori mo Zutto… kislemezzel, mely a Girl from Phantasia (másik nevén Fantasia) OVA dala lett. A single nem került fel az Oricon chartra, de mivel mára nagyon ritka lett, ezért az egyik legkeresettebb kislemezek között tartják számon. Ilyen téren még súlyosabb a helyzet a második, Yume ni Konnichiwa kislemezével, mely a „The Wind of the Willows” angol mese anime adaptációja. Ebből a kislemezből mára olyan kevés lelhető fel, hogy ha találni egyet a japán amazonon, akkor is az egekben van az ára. A legutóbbi példányt, amit láttam, 77.000 yen volt az ára, az forintban több mint 190.000 forint. Viccen kívül, én vagyok annyira elmebeteg, hogy ha lenne ennyi pénzem, megvegyem ennyiért ezt a kislemezt, de nem olyan könnyű a japán amazonról vásárolni. De térjünk is vissza az énekesnőre. 1994-ben már olyan kislemezek is készültek, melyek felkerültek az Oricon chartra. A soron következő I WAS BORN TO FALL IN LOVE single a 92. helyet érte el, és 3.280 példányt értékesítettek belőle. Ebben az évben még 3 kislemezt adott ki, és ha lassan is, de feljebb jutott a japán kislemez-eladási listán. Az év végén megjelent It’s DESTINY ~Yatto Meguri Aeta~ kislemez a 80. helyet érte el. Mivel már elegendő dal jött össze, megérett 1995-re a nagylemez. Nem lehetett könnyű Masamival együtt dolgozni, mert bár nem ő írta a dalokat, igencsak beleszólt, hogy milyenek legyenek. Ugyanis neki már az első albumával az volt a célja, hogy hatást keltsen az emberekben. Nem is az, hogy egy-egy dalával hatoljon az emberi érzelmekbe, hanem emlékezetes legyen az album. Ha engem kérdeznek, ilyen téren sikeres volt, hisz az olyan dalok, mint a REINCARNATION, vagy az FACE, It’s DESTINY ~Yatto Meguri Aeta~, és a Live alone… Sennen Tattemo dalok is mind arra szolgálnak, hogy az albummal igencsak nagy hatást érjen el. Az album címe egyébként Gyuu, és az 1995. április 1-jei Tokio Boogie Night rádióműsorban (melyet Hayashibara Megumi vezet) mondta el, hogy a „very good” kifejezésből lett összehozva. Az album a kislemezekhez képest igen szépen szerepelt, ugyanis a 47. helyre tornázta fel magát.
Csúcson, avagy a legsikeresebb évek!
Az igazi sikerre nem kellett sokáig várni, ugyanis már ekkor közösen dolgoztak Hayashibara Megumival, hogy az addigi mindennél sikeresebb daluk minél jobb legyen. Igen, ez a Get along, mely a Slayers anime openingje lett. A kislemez 1995. május 24-én jelent meg, és az Oricon szerint 76.800 példány került ki a boltokból, ezt az eladási számot eddig anime kislemez csak meg sem tudta közelíteni. A videoklip is az egyszerűsége ellenére nagyon sokat játszották a japán zenetévék. Azt mindenki gondolta, hogy ezzel a magas eladási számmal egy új korszak kezdődik az anison zene életében, és a siker tovább halmozódott. Ugyanis az év végén megjelent WHAT’S UP GUYS? / MASK kislemez, mely a Bakuretsu Hunters anime opening, ending single-je három kiadásban jelent meg, melyek együtt több, mint 120.000 talált gazdára. Itt az ending dalt énekelte Matsumura Kasumival duettben. Jött az 1996-os év, mely a Shake it kislemez mérsékelt sikere után sikerült megmászniuk Hayashibara Megumival a Fuji helyet, ugyanis a Give a reason Slayers NEXT OP / ED kislemez mindkettejüknek rekord, ugyanis 232.850-es példányszámot kevés anison kislemeznek sikerült felülmúlni, és a mai előadók közül sokan csak álmodoznak ezekről a számokról. Ezt a sikert követte a 2. V-sit. nagylemeze, mely máig az egyik legeladottabb albuma Masaminak a maga 48.330-es eladási számmal. Az év végére megjelent naked mind kislemeztől is sokat vártak eladás terén, mivel, hogy az is Slayers single, de csak a 38. helyet tudta elérni, és három hetes Oricon szereplés után 28.760 példányt értékesítettek belőle. Az 1997-es év sem telt el eseménytelenül Makkunnak, ugyanis ekkor készítette el első videoklipjét a Rinbu-revolution (Shoujo Kakumei Utena OP) dalból, ezután szinte az összes kislemezre felvett dalból készült videó. Az ősszel megjelent Ma-KING album is szép eredményt ért el, és a lemezbemutató koncertje annyira sikeres volt, hogy VHS és ún. Laser Disc formátumban megörökítették (később DVD-n is). Bár 1998-ban kicsit szellősebben jelentek meg kislemezei, de ezalatt sem tétlenkedett, hisz 1996 óta vokálozik dalok alatt, valamint nagyon sok dalt írt más énekeseknek, melyek többségében ismeretlenek. Ennek az az oka, hogy ezek a dalok elsősorban anime OST CD-kre kerültek fel, melyeket azért Japánban sem vesznek olyan sokan, és még később az internet térhódításával is világszerte csak az adott anime rajongói ismerték meg. De az ebben az évben megjelent Do-can albumából kelt el egy hét alatt a legtöbb, szám szerint 31.200, és ez akkor „csak” a 12. helyre volt elég. A borítót nézve feltűnhetnek külföldi nevek. Nem véletlen, Okui Masami később azt nyilatkozta, hogy egyre inkább szeretné a saját stílusát előtérbe helyezni, és ehhez nagy nevű külföldi zenészeket hív partnerül. A hatás nem érezhető azonnal, hisz az 1999. március 13-ai (születésnapi) koncertje annyira sikeres volt, hogy dupla CD formájában elkészült az énekesnő első koncertalbuma BEST-EST címen. Eközben kiadta a legsikeresebb önálló kislemezét, a Tenshi no Kyuusokut, mely a 20. helyet érte el az Oricon charton, és 31.700 példányt kelt el belőle. A címadó dal különben a Soreyuke! Uchuu Senkan Yamamoto Yohko anime openingje. A nyár végére megjelent 5. stúdióalbuma a Her-Day album is szép eredményt ért el, de ezután jött a változás.
Irány a minőség! Cserébe mars az Oriconról!
Nem sokkal a Her-Day album után jelent meg a következő albumot előkészítő kislemez, a Sore wa Totsuzen Yatte Kuru, melyből csak 10.000 talált gazdára (igen pontosan kiszámolták.). Bár az ezt követő only one, No. 1 (DiGi Charat OP) kislemez még szépen szerepelt az Oriconon. Nem tudni miért, de az elkövetkezendő kislemezek is egyre kisebb példányszámban keltek el. Vagy azért, mert nem anime dalok, vagy mert ekkor kezdett el komolyan külföldi előadókkal dolgozni, és ez igencsak meglátszott a stílusán. Az OVER THE END dal nagy változás, sokkal nagyobb hatást akart kelteni az énekesnő, ezért a szöveg is sokkal erősebb lett. Csak rátett egy lapáttal a TURNING POINT dal, melyben olyan nagy zenészekkel dolgozik együtt, mint Steve Lukather a TOTO együttes gitárosa. A kislemezek szinte kivétel nélkül 10.000 alatti példányszámban keltek el, ennek fényében igencsak pozitív meglepetés volt a NEEI album, mely eladási rekordokat nem döntött meg, de 11. helynél egy Okui Masami album sem tudott jobbat produkálni, és több, mint 30.000 példány talált gazdára. Az album nagyon hatásos dalokat tartalmaz, ez az első olyan lemez, ahol nyíltan beszél érzéseiről, valamint a világról és az emberekről alkotott véleményét is dalba foglalja. Az album címe, a NEEI egyfajta indulatszó Japánban, ezzel hívják azt az embert, aki nagyon hiányzik nekik, már ez is jelzi, hogy nem akármilyen albumot veszünk a kezünkbe. Ezután átmenetileg visszatért az animékhez az énekesnő, a Sora ni Kakeru Hashi a Tales of Eternia anime openingje, valamint a Megami ni Naritai ~for a yours~ a DiGi Charat OVA anime dala, ezek átmenetileg fellendítették az énekesnő karrierjét, de a 2001-es DEVOTION album már nem tudta tartani magát eladások terén, ugyanis csak a 30. helyet érte el. Ugyanakkor rajongók, kritikusok szerint mai napig az énekesnő legjobb albuma! Nem véletlen, hisz amit a NEEI albumban elkezdett, azt a DEVOTION-ben továbbvitte. Még hatásosabb és fantasztikusabb zenék, még nyomasztóbb, már-már depresszionista szövegek mind hozzájárultak ahhoz, hogy sokak szerint a legjobb album legyen.
Nincs kompromisszum!
Talán így is lehetne jellemezni a következő időszakot, ugyanis 2002-től ki tudja miért, de egyre ritkábban jelentek meg kislemezei az énekesnőnek. Szám szerint egy évente. Rossz nyelvek szerint Masami összebalhézott a King Records kiadóval, és ennek is „köszönhető”, hogy a soron következő HAPPY PLACE kislemez csak a 86. helyet tudta elérni az Oricon listán. Az összeveszés tárgya az erős stílusváltás. Ez azért gond a kiadó StarChild részlegének, mert nem profilja a rock zene, csupán anime dalokat adnak ki. A problémát úgy hidalták át, hogy formálisan felbontották a szerződést, és átment magához a King Records kiadóhoz (kb. úgy kell elképzelni, mintha lakáson belül szobából átmegyünk a nappaliba). Így jelenhetett meg a crossroad album, mely az első kiadvány, melyet maga az énekesnő producerelt, és ekkor kezdett el együtt dolgozni azokkal a (japán) zenészekkel, melyekkel a mai napig készíti az albumait. A kislemeznek már-már bukása ellenére nem szerepelt rosszul az album, a 34. helyet érte el. A 2003-as év az egyik legmozgalmasabb az énekesnő életében. Nemcsak a karrierjének 10. évfordulóját ünnepelte, hanem tagja lett a JAM Project rock együttesnek, melyet mai napig élete egyik legjobb dolgának tart, és nagyon boldog, hogy tagja lehet egy olyan bandának, mely nemcsak a stílusában játszik zenét, hanem a tagokkal is nagyon jó kapcsolatban van. A kerek évfordulót pedig a „Masami Kobushi” albummal koronázta meg, mely egy cover album. Ugyanis a korongra 12 olyan anime dal került fel, melynek vagy ő írta a szövegét, vagy alávokálozott, vagy annak az animének egy másik dalát énekelte. Az album szép eredményt ért el, a 17. helyet érte el az Oricon listán, és kb. 25.000 példány talált gazdára. A tűzszünet a kiadóval úgy tűnik, hogy csak átmeneti volt, ugyanis Masami azt akarta, hogy a soron következő albuma még keményebb legyen. Így újabb vitás napok jöttek. Sokak szerint nem volt véletlen, hogy pont ekkor alakult meg az r.o.r/s együttes, melyet a legjobb barátnőjével Yonekura Chihiróval alkotott duettben, ugyanis az együttes elektropop hangzásával akarta elérni azt, hogy 2004-ben megjelenhessen úgy a ReBirth album, ahogy végül a kezünkben tudhatjuk. Persze ezek mind csak legendák, ennek valóságtartalma sehol sem bizonyított. De az tény, hogy 2004-ben jött a nagy búcsú, megszakít minden kapcsolatot a King Records kiadóval.
Saját utakon
Még ekkor megalapítja a saját kiadóját, az evolutiont, a Gedeon Entertainment, és a Dwango alatt, valamint szoros kapcsolatba került a Lantis kiadóval. Valamint ekkoriban kezdtek el szinte gombamódra szaporodni az anison énekesek, együttesek. Hála istennek, ez nem ment a minőség rovására, viszont akármennyire is tartották Okui Masamit a barátai, rajongói, hozzáértők fantasztikus zeneszerzőnek, szövegírónak, és egy igazán kivételes egyéniségnek, nem tudta tartani a népszerűségét, és egyre kevesebb albumot adott el. De ez sem tartotta vissza attól, hogy a 2005-ben megjelent Dragonfly album olyan legyen, amilyet 100%-osan tervezett. És igen! Hallatszik az albumon az a felszabadultság, ami naggyá tette, és szakmailag is az egyik legjobb album lett, ugyanis olyan gitárszólamok hallhatók az albumon, melyet szinte csak a legjobbak tudnak. Az album a 68. helyet érte el, és kb. 6.000-et adtak el belőle az Oricon szerint. Most már gyakrabban jelenhetett meg kislemez. Persze Okui Masamiban egyáltalán nem volt semmi rossz érzés annak okán, hogy ennyi anison énekes, együttes lett az utóbbi időkben, sőt összefogásra hívta fel őket. Ekkor álmodta meg az Animelo Summer Live koncertet, mely mára Japán legnagyobb anime rendezvénye lett. Ez önmagában nem javított az album eladásain, inkább arra segített rá, hogy aki ismeri és szereti Makkunt, az újabb anison előadókat ismer meg, sokban hozzájárult ezáltal is, hogy minél színesebb legyen a japán zenei paletta. Hogy mennyire nem volt befolyással, azt bizonyítja a 2006 elején megjelent Mitsu kislemeze, melyből 1.557 talált gazdára, valamint a 11. stúdióalbuma, a God Speed csak a 111. helyet érte el az Oricon charton. A 2006-os év szintén nagyon mozgalmas volt az énekesnőnek, mert a God Speed után még ebben az évben elkészült annyi dal, hogy még egy albumot kiadhatott. És ez remek alkalom volt arra, hogy kiderítse, hogy ha külön Limited Edition példányt is megjelentet egy albumból, vajon jobban fogy-e. Így 2006 őszén megjelent az evolution album, mely 10 dalt tartalmaz, és a DVD-re felkerült három videoklip is. Némileg javított az összképen, ugyanis a 60. helyet érte el, de érdemi javulást nem hozott, a CD+DVD kiadvány. 2007 egy nyugodt év volt az énekesnőnek. Mintha elhatározta volna, hogy most egy kicsit félretesz a tehetségéből, ugyanis a Masami Life 13. album szakmailag nem lett annyira erős, viszont szövegileg nagyon odatette magát. Énekel a saját életéről, önmagáról, kigúnyolja a modern technikát, aggodalmát fejezi ki a Föld jövőjéért, valamint énekel az elfeledett barátságokról, de nem feledkezik meg az élet apró örömeiről sem. 2008-ban ünnepelte az énekesnő karrierjének 15. évfordulóját, viszont korántsem tudta annyira megünnepelni, mint a 10. évet. Bár megjelent a Tribute to Masami Okui ~Buddy~ album, ahol Masami énekes-barátai éneklik el korábbi dalait. Az album érdekessége, hogy mindenki a saját stílusára írta át a dalokat, így igazán fantasztikus album készült el. Viszont több negatív élmény is beárnyékolta az évet. Az első nagy probléma, hogy kilépett a JAM Project együttesből Rica Matsumoto, aki szinte a lehető legrosszabbkor hagyta el a csapatot, ugyanis az együttes világ körüli turnéjára készült, így igencsak megingatta annak megvalósulását, de végül is sikerrel lezajlott a koncertsorozat. Még Párizsba is ellátogattak. A másik dolog, ami nagy nehézséget okozott, az Okui Masami betegsége. Ugyanis az orvosának tiltása ellenére is képes volt betegen fellépni a 2008-as Animelo Summer Live-on. Ennek az volt az ára, hogy a betegsége súlyosbodott, és a november 5-ére tervezett Akasha nagylemezének megjelenése áttolódott 2009. február 25-ére. Az album sokak szerint nem lett a legjobb, de az augusztus 21-én megjelent Self Satisfaction cover album sok mindenért kárpótolta a rajongóit. Ide más énekeseknek nemrégiben írt dalait vegyíti egybe. Az album nagyszerű lett, megérdemelten kapta a címet.
A jelen
A 2010-es évben is úgy tűnik, hogy pihen az énekesnő, ugyanis eddig egy albumot, és egy kislemezt dobott piacra. A február 3-án megjelent i-magination album borítója sok rajongóban visszatetszést keltett a félhosszú paróka haj, és a vörös kontaktlencse okán, emellett olyan a tekintete, mint valami roboté. De szerencsére a dalok nem maradtak el a szokásos minőségtől. Az album a 95. helyen landolt a heti Oricon listán. A borítón található képek nem véletlen olyanok, amilyenek, ugyanis már régóta szeretné levágatni a haját, de a rajongói mindig megtiltják neki, mert szerintük ő csak hosszú hajjal szép. Engedett a rajongók kérésének, de az új albumon parókában jelent meg. Ugyanis két hobbija van külsőségek terén, a paróka viselete és a különféle körömlakk-dekorációk. Sokszor mutatja meg ilyen jellegű műveit a blogjában. Az áprilisban megjelent kislemezt viszont nem várt sikert hozott, ugyanis 7 év után visszatért a Top 30-ba! A Renka Tairan kislemez a 27. helyet csípte el az első napon, és az első héten a 35. lett.
És hogy mit tartogat a jövő? Nem tudni. Elképzelhető, hogy megmarad a 100. hely környékén tanyázó, ámbár minőségi zenét gyártó énekesnőnek, de egyvalami tény: 1993-ban egy olyan nagyszerű egyéniség mutatta meg magát a Jpop iparban, aki bebizonyította, hogy nagyszerű minőségi zenének is van élettere. Ezzel buzdítva megannyi előadót, hogy igen, mutassák meg magukat, mert van igény a zenéjükre! Nagy dolgokat vitt véghez, és még most, 42 évesen is fáradhatatlanul dolgozik azon, hogy bebizonyítsa, hogy van kereslet az igazi zenére! És nem hiába. Bár kevesen válnak igazi rajongójává világszerte, de eddig szinte mindenki, aki meghallgatta a zenéjét, arra jutott magában, hogy ez igen! Egyszer még sokra fogja vinni, és biztos vagyok abban, hogy nagy kultusz fogja övezni a nevét!
