Szeretnék kicsit részletesebben írni a dalról, mely az idei Eurovíziós Dalversenyen Belgiumot képviselte. Jobban bemutatni, hátha érthető lesz, hogy miért tartom őket az idei év nagy vesztesének. De igazából már a borító is kifejező, tetszenek a beállított pózok. Érzékelteti, hogy van mondanivalója a dalnak. Ennek azért örülök, mert írtam már arról korábban, hogy amióta a CD, mint olyan “kihalófélben” van és az előadók sokkal inkább streamer oldalaikra teszik ki a zenéiket, ezért sok esetben a borító inkább egy szükséges eszköze lenne a digitális kiadványnak és nem tesz hozzá semmi a dal mondanivalójához, vagy az album koncepciójához. Jelen esetben szerencsére nincs erről szó, jó érzékkel csinálták meg a borítót. A középen álló férfi, aki teát szolgál fel, olyan, mintha ő lenne az inas az asztal elején ülő házaspárnak. Szemmel láthatóan tényleg nincsenek a helyükön.
A dal is ugyanezt a fajta kettősséget érzékelteti. Együtt van a nő a férjével (ha már házaspárnak tituláltam őket), de igazából mégsem. Vergődik magában az énekesnő, hogy szereti a férfit, de igazából csak a múlt érzései tartják mellette. Mert ma már nemhogy nem kap semmit tőle, ami táplálná a szerelmüket, hanem még minden kicsinyes dolgon összevesznek. De mégis… ez a fajta kettősség jellemzi az egész dalt, ugyanis az énekesnő ugyan nem énekel szomorúan. Tehát nincs az, hogy majd kitör, akkora fájdalom van benne, nyugalmat hallani a hangjában. Nyugalmat, mégis lehet érzékelni, hogy nem érzi jól magát ebben a házasságban. Ő maga nem akarja kimondani, a refrénben a háttérvokálban halljuk:
You’re in the wrong place
Ez az énekesnő belső hangja, ami folyamatosan gongatja a vészcsengőt, hogy a pasi rossz helyen van nála, engedje el, de nem megy...
I see his smiley face that makes me wanna cry
Nagyon mély érzésekkel van a férfi iránt, ezért vergődik magában az énekesnő, hogy ugyan minden hülyeségen veszekednek:
Don’t you ever dare to wear my Johnny Clash T-Shirt
Ha már ilyet mond az egyik a másiknak, ott már nagyon finom kifejezés az, hogy “válságban” van a kapcsolat. Ez már tényleg az az állapot, hogy menthetetlen a házasság. Az énekesnő valójában az érzelmeinek a rabja. De jön a megoldás, mert a dal végén már maga az énekesnő is énekli, hogy “You’re in the wrong place”, ami egyértelmű jele annak, hogy felébredt és megérett érzelmileg arra, hogy kilépjen a kapcsolatból.
Furcsán hangozhat, de valójában rettenetesen nehéz elengedni valakit, akit nagyon szeretünk, de a kapcsolat egyáltalán nem úgy alakul, ahogy az ideális lenne. Van ebben tapasztalatom, meg kell érni arra, hogy elengedjük a másik felet. Amikor tényleg szívből megértjük, hogy ez a kapcsolat már sehova nem vezet és készek vagyunk határozottan, magabiztosan kimondani, hogy eddig és ne tovább. Ezért is szerettem meg nagyon ezt a dalt, mert egyből éreztem, hogy miről szól. A zene is kiválóan meg van írva, nagyon jól érzékelteti a énekesnőben dúló vívódást, hogy ugyan nyugodt a hangja, a refrénben is nyugodtan énekel és ugyan hiába tartja a férfinél a múlt érzelmei, valójában nagyon rosszul érzi magát. Rengeteget hallgatom ezt a dalt, és egyébként a dal hallgatása közben nincs feltétlen rossz érzésem. Akkor van, amikor ugyan nem hallgatom, de a fejemben tovább szól a dal, akkor jön vissza az az üresség, amit akkor éreztem, amikor elvesztettem azt a bizonyos valakit. Sírni nem akarok, de nagyon átjön a dal érzelmi mondanivalója.
A videoklip is zseniális:
Az épület kopársága a házasság minőségére reflektál és hogy az énekesnő itt-ott menyasszonyi ruhában látható, jelzi hogy valahol akarja ezt a kapcsolatot, de egy percre sem mosolyog. Sokkal inkább látszik a kétségbeesés az arcán, az énekesnő valójában nagyon jól tudja, hogy ennek a kapcsolatnak nincs jövője. Nagyon jól visszaadja a dal hangulatát, a zene is, az ének is. Ez a dal meg van írva!
Nézelődtem az interneten, sokan szurkoltak az együttesnek és sokan fel voltak háborodva az eredményükön. Valaki olyat írt, hogy “Az egyetlen komolyan vehető előadás volt idén az Eurovízión!” Valaki meg találóan azt írta, hogy “The Eurovision is the wrong place for this band.” És azt kell mondjam, hogy igaza van. Ez az együttes túl jó az Eurovízióhoz. Egyszerűen azért, mert egyébként is nagyon ritka, hogy egy olyan dal lesz népszerű, amelyik komplex érzelmeket dolgoz fel és nem az csak, hogy “Takarodj a lakásomból, te rohadt szemét állat!” vagy akár mondhatnám konkrétan az idei felhozatalból idézve, hogy “Baby, it’s not a maybe!” A mainstream szórakoztatás ma már főleg nem progresszivitásról szól. Nem a komplex érzelmeken van a hangsúly, nem tanítani akar, vagy akár utat mutatni, egyszerűen csak szórakoztatni. És a szórakoztatáshoz elég az egyszerűbben megírt (jobb esetben) tartalom nélküli dalok. Ugyanez az Eurovízió díszlete: Jelentés nélküli szépség. A külsőség mindenek felett, ami meg a tartalmat illeti… ugyan már, hagyjuk! Annak továbbra is örülök, hogy a közönségszavazáson az együttes azért elért 71 pontot és a 13. helyen ott volt a középmezőnyben. Ez azért jelzi, hogy van igény az ilyen zenére is. Én nagyon hálás vagyok ennek az együttesnek, hogy eljöttek az Eurovízióra, megmutatták magukat, precedenst mutattak a minőségi zenére. Nagyon ritka az ilyen mély érzelmű, valódi jelentést hordozó dal. Az meg az Eurovízió szégyene, hogy csak 3 ponttal “méltatták” a dalt, meg egyáltalán az, hogy csak a győztest tartják számon. Mindenki más megy a kukába! Ennyit ér a külsőség és a műmosoly meg a hányingert keltő szirupos beszéd a műsorvezetőktől. Nekünk, nézőknek feladatunk, hogy kiragadjuk azokat, akik ugyan nem nyertek, de minőséget hoztak a színpadra. Feladatunk ez akkor is, amikor egyébként tényleg jó előadó nyert. Hiszen jó esetben nemcsak egy előadás érdemli meg a figyelmet, többen is hozhattak jó dalt. Ezt az együttest pedig különösen a helyére kell tenni és precedenst mutatni a rádió-inkomatibilis, komplex tartalommal bíró dalokkal, hogy ez a társadalom érett az ilyen érzelmekre és akit csak lehet, erre irányítani. Ez a dal felnőttszámba veszi a hallgatóságát!
Ének: 9/10
Zene: 9/10
Szöveg: 9/10
Hangszerelés: 10/10
Borító: 10/10
Hangulat: 10/10
+ Komplex, minden ízében minőségi dal, igazi kincs a könnyűzenei életben
– Túl jó a mainstream közönségnek
