Vajon mit rejt a fehér doboz?

Idén nyáron lesz 12 éve, hogy animéket nézek, és így visszagondolva volt már arra példa, hogy egy animét képek alapján nagyon jónak képzeltem el, aztán nagy csalódás lett a vége. Viszont az ellenkezőjére nem emlékszem, hogy lett volna precedens, de úgy néz ki, hogy a SHIROBAKO lesz az első ilyen anime.

Annak idején nem tudtam az animéről, amikor megjelent, csak akkor, amikor megtudtam, hogy Okui Masami új kislemezt jelentet meg (akkor), és az az anime második openingje lesz. Okui Masami... kérlek szépen, teljesen odavoltam az örömtől. És akkor utánanéztem az animének, de semmi jó megérzésem nem volt a dologból. Ennek ellenére adtam neki egy esélyt, és megnéztem az első részt, és arra emlékszem csak, hogy öt kiscsaj, akik ilyen teljesen vidámak, víg kedélyűek, csak az élet jó oldalát élik meg, a nehézségeiről tudomást sem vesznek, közösségük szimbóluma a fánk, amit örömmel emelnek a magasba. Ha egy animének ilyen előzménye van, abból semmi jó nem sülhet ki. Meg is mutatnám a kislemez borítókat, azok is jól érzékeltetik, hogy miért voltam ennyire előítéles az anime kapcsán.

Felül látható az első opening és ending Regular- és Limited edition kislemez (Ishida Yoko: COLORFUL BOX) borítója, alul pedig a második opening és ending szintén Regular- és Limited Edition (Okui Masami: Takarabako -TREASURE BOX-) borítója. A képek mellett a dalok is eléggé árulkodóak, ugyanis mindegyik vilám, kellemes kis dal, amely még csak utalást sem tesz arra, hogy miről is szól az anime valójában. Ráadásul az első opening előadója Ishida Yoko, akit nem igazán szívlelek. Okui Masami némileg más eset. Nemcsak azért, mert ő számomra a #1, ha japán zenéről van szó, hanem azért is, amivé tette a dalt az énekhangja által. Ő is ugyanolyan dalt kapott, mint Ishida Yoko, csak az ő esetében hallatszik az is, hogy bár könnyedén énekli a dalt, mégis azért otthonosan mozog a balladákban, komoly mondanivalójú dalokban, és ez ha csírájában is, de tetten érhető az ő általa énekelt dalban. Mintha az énekhangjával meghackelte volna a dalt, pedig igencsak könnyedén kellett énekelnie az olyan szöveget, mint:

My beautiful life... Zutto

Úgyhogy bőven megvolt az alapom arra, hogy előítéletes legyen az animével kapcsolatosan, de aztán úgy voltam vele, hogy mivel az Okui Masami kislemez megjelenése február végi, ennek örömére rászánom magam, és megnézem most az animét. Hát, komolyan nem tudom, hogy egyáltalán bármikor is csalódtam kellemeset egy animében. Nem is azonnal derül ki, de azért érzékelhető már az elején, hogy sokkal többről van itt szó, mint amikről a képek és a dalok árulkodnak. Szerencsére ezt a fánkos dolgot inkább csak az első részben erőltették, aztán nem találkozunk vele. Bár a 8. részig láttam az animét, de nem látok arra utalást, hogy ennek lesz folytatása. De miről is van szó? Egy animestúdió mindennapjaiba nyerhetünk betekintést. A főszereplő öt lány még gimnáziumból ismerik egymást, azáltal lettek barátok, hogy mind az öten szeretik az animéket, és animációs klubot alapítottak. Még ebben az időben elkészítették az első amatőr animéjüket, ennek sikere pedig kellőképp inspirálta őket, hogy ezt komolyan is csinálják. Ötük közül kettejüknek Miyamori Aoi-nak és Yasuhara Emának ez lett a szakmája. Elhelyezkedtek a Musashino Animation stúdióban, és rajzolóként próbálják megállni a helyüket. Hármójuknak viszont nehézségük támad a megfelelő munkahely megtalálásában. Sakaki Shizuka seiyuu szeretne lenni, de nem tudja legyőzni az lámpalázát, így nem is tudja megmutatni a tehetségét, így nem alkalmazták még. Toudou Misának ugyan van munkája, de nem szereti azt. Egy autógyártó cégnél tervez 3D modelleket. Az ötödik lány, Imai Midori még egyetemista, de álma, hogy forgatókönyv író legyen.

Igazából már a lányok háttértörténete inkább azt alapozza meg, hogy itt komolyabb történettel van dolgunk. És tényleg. Hiába van Aoi-nak és Emának olyan munkája, amit szeret csinálni, mégis sok nehézséggel szembesülnek, melyekkel olykor eléggé nehezen birkóznak meg. Nagyon tetszett például az (és bevallom őszintén, magamra ismertem benne jellem tekintetében), amikor Ema sehogy nem tudott lerajzolni egy macskát. Hiába próbálta, a végén csak az lett a vége, hogy összegyűrte a papírt, földre dobta, és a sírás kerülgette. És akkor olyan volt, hogy ugyan meghallgatta az embereket maga körül, de szíve szerint egyedül maradt volna. Aztán végül azzal nyert inspirációt, hogy az egyik munkatársa elvitte őt a közeli parkba, ahol egy bizonyos macskával szokott találkozni, és javasolta, hogy figyelje meg a mozgását. Vizsgálja meg, simogassa meg, hogy ihletet nyerjen. Az már extra érdekesség volt, hogy szegény macskát addig vizsgálgatta, amíg el az meg nem ijedt, és el nem szaladt tőlük. De mint olvasható, a többiek élete sem könnyű. Aoi is megtapasztalja ezt, de azért megfigyelhető ebben az animében is a tipikus japán mentalitásnak egy kis szelete. Hiszen hiába küzdenek a lányok nehézségekkel, azért csak azt mondják magukról, hogy "daijoubu", meg mosolyt erőltetnek az arcukra. Azt tudni kell a japánokról, hogy náluk a mosoly nem feltétlen azt jelenti, amit minálunk. Sokszor mosoly mögé rejtik el a valódi érzéseiket, és még akkor sem vallanák be, hogy problémájuk van, amikor például haldoklik az édesanyjuk, és legbelül üvöltenek a fájdalomtól. Nem akarják a másikat terhelni a problémájukkal. Valami hasonló figyelhető meg ebben az animében is, bár Ema esete annyiban egyedi, hogy nem képes rejteni a fájdalmát. Annyira látszott rajta, hogy nyomasztja őt, hogy nem képes macskát rajzolni, de amúgy ő sem mondaná ki, hogy mi a baja. A többieknek mégsem volt nehéz rájönni, hogy mi a baja és aztán segíteni neki.

Ez egy kiragadott példa volt, de többet is lehetne mondani, ami miatt nagyon jó nézni az animét. Inkább azt érzékelem, hogy az animekészítés, és a stúdió csak egy körítés, sokkal inkább a japán valóságba vezet be minket. Ez az anime tömény Slice of Life, annak is szinte a legjobb fajtájából. Hasonló a Bakuman. is, bár az a mangakészítés rejtelmeibe enged betekintést. Abban sokkal inkább előtérbe kerül egy mangaka élete, sokkal inkább megismerhetjük annak nehézségeit, sőt az talán még Slice of Life téren is jobb lett. De mind a SHIROBAKO, mind a Bakuman. kiválóan mutatja be a japán valóságot, és azt, hogy ezzel hogyan küzdenek meg a mindennapi problémákkal szereplők. Csak ajánlani tudom mindkét animét.

Énekverseny tervek

Idén ismét lesz énekverseny a MondoConon. És most nagy bizonyítási vágy van bennem, hogy megmutassam, hogy mit is tudok valójában, ezért most dalt is úgy választok, amit el tudok énekelni, és szívesen meg is teszem. Eleinte eléggé szűkösnek éreztem a választási lehetőséget, mivel férfi előadótól elsősorban JAM Project-et és előadóinak szóló dalait hallgatom, és a dalaik többsége sajnos olyan, ami kimegy az én hangterjedelmemből. Persze van, amit el tudok énekelni, csak gyakorolni kell őket. Először a Super Robot Wars 2: Original Generations videojátékból gondoltam a Babylon-t gyors dalnak és a Bakuman. III animéből a Yume Sketch dalt. Annyira nem is gyakoroltam őket, meg aztán beszélgettem az egyik mexikói barátommal LimaRam-mal, és nem is tudom honnan jött neki, de azt javasolta, hogy próbáljam meg a Mazinkaizer OVA-ból a TORNADO dalt. Azonnal lejátszódott a fejemben, és arra jutottam magamban, hogy igen, ez menne... Nem kifejezetten kedvenc, az első BEST COLLECTION albumon van rajta, amikor azt hallgatom, végighallgatom, megmarad a fejemben, hallom a komolyságot, de nem különösen foglalkoztam vele. De most volt egy olyan érzésem, hogy nagyon jó választás lenne. Tegnap este megcsináltam belőle a kfn-t, közben megpróbáltam kiénekelni a legmagasabb refrén részeket, és ment! Sikerült! Csak gyakorolni kell, hogy szépen kijöjjön, és rá kell érezni, hogy kell énekelni, hogy az úgy hangozzon, ahogy kell. És élveztem a spontán próbát, úgyhogy azonnal meg is köszöntem neki az ajánlást, ilyen 5-6.000 km-ről meg tudja mondani, mi áll jól nekem, hihetetlen. Mondjuk küldtem neki korábban hangfelvételt, úgyhogy valószínűleg arra gondolt vissza, amikor javasolta a dalt. Meg is hallgattam aztán néhányszor, és úgy éreztem, hogy mégis tudok azonosulni a hangulatával, úgyhogy jelen állás szerint azt mondom, hogy el tudom érzéssel énekelni.

Ez egyébként egy Mizuki Ichiro szóló dal. Nagyon tetszik, amit az együttes berkeiben művel, ha csak erre alapoznék, azt mondom, hogy nem véletlen, hogy már több mint 40 éve tart az énekesi karrierje. A szóló karrierje alatt felénekelt dalok egyébként nagyon nehezen elérhetők, és nem is láttam sehol teljes listát a megjelent kislemezeiből és albumaiból. Ehhez képest eléggé méltatlannak érzem, hogy akkora diszkográfiája van (gondolom én), amit bárki megirigyelne, és sehol nincs dokumentálva a teljes lista. De 2008-ban kiadott egy hatalmas válogatásalbumot Michi ~Road~ címmel, melyre az akkori 40. évforduló alkalmából válogatták össze a legjobb dalait. Bizony hatalmas, mert az album 5 CD-ből áll, összesen kb. 100 dallal. Még korábban végigmentem rajtuk egyszer, és az énekesi karrierjének eleje számomra teljesen csalódás volt. Melankólikus balladák, de az az életerőt hiányoló fajtából, ilyen hagyjatok meghalni jellegű dalok. És akkor totál elcsodálkoztam, hogy hát hol van az az erő, amit a JAM Project-ben mutat? Aztán a harmadik CD-től már jönnek az élettel telibb dalok, amiket vártam tőle, úgyhogy nem egy elveszett dolog, a Mazinger Z egészen jó volt. De nagyon különbséget tenni a dalok között nem tudok, mert annyira egy kaptafa, az egyes animékhez, Tokusatsu sorozatokhoz írt dalok, hogy nem tudom agyból megmondani, hogy melyik-melyik. Nagyjából egyszerű hangszerelésű dalok vannak a repertoárjában, azért a nagyján lehet érezni, hogy bár komolyabbak, de gyerekeknek készült sorozatokhoz készültek. Itt-ott még viccesnek is hat az éneke. Visszatérve a szomorú dalokhoz, azért azt hozzá kell tenni, hogy illik is a hangszínéhez, még fiatalon is ilyen komoly, elmélkedő, szomorkás férfihangja volt, ez nyilván nem változott az idők során, mindezek ellenére nagyon jól állnak neki az életerős dalok is. Meg a fentebb említett TORNADO dal azért is nagyon jó, mert az is ballada (az lesz a lassú dalom), de nem az az eret akarok vágni magamon típusú, minden életigenlést teljes mértékig hiányoló dal, hanem hallani az erőt. Szeretnék végre egy nagyon jót énekelni versenyen.

A gyors dal tekintetében még bizonytalan vagyok, de jelölt van. Nagyon bátor vállalkozás lenne a Kikou Seiki G-Breaker Legend of Cloudia videojátékból az Over the Top! Ugyanis ez egy őrült rock dal, imádom, hogy gondolatban mindig az őrületbe kerget, amikor hallgatom. Ez egy duett a JAM Project-en belül, Sakamoto Eizo és Endoh Masaaki páros énekelte fel, és azért ez a két név árulkodó. Sakamoto Eizo egyébként is egy őrült rocker, az Animetal együttes frontembere, nagyon szolid munkát nem is lehet várni tőle. És azért Endoh Masaaki-t is be lehet vinni a "rosszba", úgyhogy biztos páros voltak egy ilyen keményebb dalhoz. Ezt a dalt sem próbáltam még komolyan, csak ahogy hallgatom, úgy érzem, hogy kijönne. És ha ki tudnám azzal az életérzéssel énekelni, ahogy ők, akkor bizony esélyes vagyok arra, hogy az eddigieknél jobb helyezést érjek el. Ha még a többieknek is tetszeni fog, akkor végképp elégedett leszek.

Bakuman.

Holnap jelenik meg a JAM Project: Yume Sketch kislemeze, mely a Bakuman anime 3. évadának ending dala. Nem tulajdonítottam olyan nagy jelentősséget az animének, mert úgy voltam vele, hogy mivel a JAM Project, ha anime dalt énekel, azok (mármint maguk az animék) ilyen középszintű, inkább gyerekeknek szóló alkotások. Ilyen volt például a Cardfight!! Vanguard is, amiből megnéztem egy pár részt, olyan viszonylag jó, de semmi nem emeli ki az átlagból, ezért abbahagytam. A Bakumant már csak azért is soroltam ebbe a kategóriába, mert egyből a Bakugan-ra asszociáltam, ami ugye igencsak gyerek-kategória. De aztán ma reggel úgy voltam vele, hogy csak elolvasok egy ismertetőt róla, hogy mégis milyen lehet, és kiderült, hogy sokkal komolyabb történetről van szó, meg is néztem az első két részt.

A mangakává válás rögös útját hivatott bemutatni a történet, melynek főhőse Moritaka Mashiro, akinek titkos álma, hogy mangaka legyen. Nem hiába álmodozik róla, már az elején kiderül, hogy nagyon jól rajzol, az osztályában lerajzolja az egyik lányosztálytársát, aki egyáltalán nem közömbös számára. A füzetét véletenül bent felejtette, ezért visszamegy érte, ám ott várja az egyik barátja, Akito Tagaki, akinek szintén hasonló álmai vannak, ő nagyon jó történeteket ír. Felajánlja, hogy összefoghatnának, és valósítsák meg közösen álmaikat. Ám Moritaka már régesrég letett erről, ugyanis nagybátyja is mangaka volt, több szuperhősös manga az ő nevét jegyzi, ő inspirálta hősünket. Csakhogy néhány éve meghalt a nagybátyja. Általános tény, hogy a sok munka őrölte fel, ám Moritaka meg van győződve arról, hogy öngyilkos lett. És hát valljuk be, igencsak demotiváló az, ha öngyilkos lesz az az ember, aki leginkább inspirálta őt, ám barátja rendületlenül bíztatja, hogy igenis meg kell valósítani az álmukat. Ezután sem bízik benne, de ráhagyja. Aznap este elmennek ahhoz a lányhoz, akibe Moritaka titkon szerelmes. A barátja valami nagy vallomásra készül neki. Nem hitték volna, hogy kijön, és meghallgatja őket, mert szinte már istennői rangot adtak neki gondolatban. Mi volt a nagy vallomás? Hogy mangakák lesznek mind a ketten. A lány ennek örül, a fiúk felbátorodnak, és felkérik őt, hogy ha majd animét készítenek a művükből, akkor legyen ő a seiyuu. Ez kapóra jön, ugyanis a lánynak pedig az minden álma, hogy szinkronszínésznő legyen. Minden összáll, hősünk erre úgy elbátorodik, hogy szimplán megkéri a lányt, hogy legyen a felesége. Még ő maga is ledöbben, hogy miket beszél, de legnagyobb meglepetésére belemegy a lány. Ugyanis kiderül, hogy szerelme nem viszonzatlan. Ám csak akkor házasodhatnak össze, ha beteljesül az álmuk, a fiúból sikeres mangaka lesz, míg a lányból hasonlóan sikeres seiyuu. Tehát igencsak rögös úton kell végigmenniük, hősünk nem is annyira lelkes, mert még mindig visszatartja a nagybátyja halála. Barátja tovább ösztökéli, hogy igenis végig kell menniük az úton. Amikor Moritaka beszél az anyjával, nem engedi meg, hogy a fia a nagybátyja útját kövesse, és még csak nem is a haláltól félti, hanem, hogy a mangakák iskolája nem olyan nagy hírnevű, és mint köztudott, Japánban a nagy középiskoláknak, és egyetemeknek presztízs-értékük van. De azt megígéri, hogy megbeszéli az apjával, aki mondván, hogy egy nő nem értheti meg egy férfi álmát, engedi, hogy a fia magvalósítsa álmát. Már csak nagypapával kell beszélni, akin bár még látszik a fia halála miatt érzett keserűség, ennek ellenére ő is zöld utat ad unokájának, így már ő is másképp látja a világot.

Egyelőre ennyi, és talán nem is kell többet elárulni a történetből. Az meglepett az első rész elején, hogy két openingje van az animének. O_O Az elsőben nem is ismertem fel a képen látott szereplőket, de ami még jobban meglepett, hogy Kageyama Hironobu énekelte. Aztán a második volt a "valódi", aztán a történetből kiderül, hogy miért is van két opening, tökre vicces. Nekem nagyon bejött így az első két rész alapján, és a történet menetét ismerve, biztos, hogy nem egy rövid animével van dolgunk, szerintem több száz részig elmehet. Arra leszek kíváncsi, hogy végül összejön-e a két főszereplő. Mert erre eddig nem nagyon figyeltem fel, de nagyon meglepett, amit Eiji, és Tukeinon mondtak a főszereplők szerelmi életéről, eddig ez nekem nem is tűnt fel. Eiji igencsak otthon van a japán zenében nagy KAT-TUN rajongó, és mesélte, hogy az egyik tag nemrégiben azért vált ki, mert egyébként is balhés élete volt, meg megházasodott. Az első rész még világos is, de miért baj az, hogy megházasodott? Akkor magyarázta el, hogy a japán énekeseknek nem szabad megházasodniuk, ugyanis az imidzsük része az, hogy beleszeretnek a rajongó lányok, és fenn kell tartani azt az illúziót, hogy vele bármikor összejöhetnek. Sokan csak ezért veszik meg kedvencük albumait, és többször volt már arra példa, hogy egy hasonló kaliberű énekes megházasodott, annak igencsak megcsappant a népszerűsége, és rajongók sorra adták el a lemezeiket. Sokféle módját hallottam annak, hogy a média hogyan befolyásolja az embereket, de azt bátran ki merem jelenteni, hogy ez az elmélet kiütéssel legyőzte a többit. Ez valami borzalom, az illúzió magasiskolája. És erre Tuki tette hozzá, hogy az animékben is hasonló tendencia figyelhető meg. Több animében is nem jön össze a főszereplő a szíve választottjával, mert hogy a sokkal több rajongója lesz az animének, ha a szerelmi szál nincs, vagy negatívan van lezárva hasonló okok miatt. Ezt én nagyon nem figyeltem meg, később eszembe jutott a Kaleido Star Sora és Ken kapcsolata, melynek nincs valódi lezárása, mivel Sora közömbös a fiú iránt, vagy a Méz és lóhere fő szerelmi szála, ami ugye zátonyra futott. Ezek olyan dolgok, amire már nem lehet azt mondani, hogy ez a japánok egyéni gondolkodásmódja, ez már hülyeség.