Fehér március 15 és a tegnapi nap

Itt, Békéscsabán esik a hó, és meg is marad. Mondjuk márciusban annyira nem rendkívüli, csak hogy pont a Nemzeti Ünnepünkön.

Tegnap véget ért az Atsu Hercegnő. Azt a lécet, amit tavaly év végén a Korona Hercege állított fel, azt a japán sorozat lazán megugrotta. És nagyon örülök, hogy volt egy ilyen történelmi sorozat, mert a Japán iránti érdeklődésemet sokszor próbáltam azzal is kielégíteni, hogy olvasgatok a történelméről, de valahogy szavakban nem jön át, hogy milyen is volt a történelmi Japán az évszázadok alatt. Ezért is szerettem volna, ha egy olyan japán történelmi sorozatot nézhetek, mint a Korona Hercege, mely annyira érdekesen mutatta be Korea történelmét, hogy kedvem támadt utánanézni, hogy mi is történt Koreában annak idején. Ugyanez történt most Japánnal. Nekem ez a sorozat egyébként azt mutatta meg, hogy bár nagyon kemény szabályok voltak a Tokugawa sógunátus alatt, de aki képes volt úgy elfogadni őket, hogy közben önmaga maradt, az hatalmas tiszteletet vívott ki magának. És nyilván ebben is voltak tipikus filmes elemek, melyeknek azt kell szolgálni, hogy ne szárazon mutassa be az akkori történelmet, hanem végig fenntartsa az érdeklődést, és fenntartom azon gondolatomat, hogy lehet, hogy nem 100%-ig minden úgy történt akkoriban, ahogy láthattuk most, de én jó ötletnek tartom azt, hogy a forgatókönyvíró olyan jeleneteket, melléktörténéseket is beleszőjön, melyek bár nem biztos, hogy megtörténtek, de mégis odaillik, és érdekessé teszi a sorozatot. Ebből a szempontból jelesre vizsgázott. Színészek nagyszerűségét jelzi azt is, hogy teljesen azonosulni tudtam a szereplőkkel. Komolyan, én is Atsu Hercegnővel nevettem, amikor Ikushima azon mérgelődött, hogy már megint mit csinál ez a lány! Kettejük kapcsolatát nagyon szépen jelenítették meg, nagyszerűen mutatja meg, hogy két különböző karakter, ha sokat van együtt, jellemben hogy össze tudnak simulni. Az elején szinte macska-egér játék folyt kettejük között, hogy márpedig most Ikushima tanítani fog, de Atsu Hercegnő most ragaszkodik ahhoz, hogy pihenjünk, majd később tanul. Aztán, ahogy múltak az évek, elfogadták egymást, a végére meg annyira megszerették egymást, hogy teljesen átjött, amikoe búcsúzniuk kellett. Bár dramaturgiailag inkább 9 pontot adnék a sorozatra, mint 10-et, mert amikor már Tenshoin-sama volt, és Iemochi sógun felesége gyereket várt, majd végül, kiderült, hogy tévedtek, akkor szerintem túlzásba vitték, hogy Atsu Hercegnő ennyire együttérez velük, volt egy brazil sorozat-feelingje. Ennyi az összproblémám, de minden japán sorozatnak ez legyen a legnagyobb hibája, és akkor nem csak anime, manga meg zenerajongó leszek, ha Japánról van szó.

Írtam arról a széria elején, Miyazaki Aoi, aki most Atsu Hercegnő, régebben a Nana Live Action-ben láttam Komatsu Nana-ként. Szemléletésképp összepainteltem a két karaktert:

Komatsu Nana képe nem annyira éles, de így is szemmel látható, hogy az arc ugyanaz. Érdekes, hogy két ennyire különböző karaktert képes volt ilyen jól eljátszani, nagyon jó színésznő. Az Atsu Hercegnőt meg fogom nézni japánul is, mert bár nagyon jó a magyar hang, átlagon felüli, de bizonyos japán beszédstílusokat egyszerűen képtelenség más nyelvbe áthozni, ezért vagyok kíváncsi, hogy milyen az eredeti nyelven.

Tegnap Pesten voltam állásinterjún. Úgy döntöttem, hogy kipróbálom magam lakás-, albérletértékesítőként. Hétfőn megyek próbanapra, aztán majd meglátom, hogy milyen. Azt gondolom, hogy sokat nem veszíthetek vele, mert bár igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy ez nem az a fajta munka, ami által ki tudom hozni magamból a legtöbbet, de most ez van, és úgy vagyok vele, hogy addig is csinálok valamit, munkát meg addig is kereshetek. Igazából lenne dolgom, készülök a júniusi vizsgára, de azért bennem van a munkanélküliség érzése, és hogy bármi jobb annál, minthogy itthon legyek. Ha pedig sikerülni fog, akkor csak nyerhetek vele. Nagyon fontosnak tartom azt, hogy ha élesben fogok dolgozni, azt úgy csináljam, hogy ne veszítsem el önmagamat, ezt fogom a legfőbb feladatomnak tartani.

Az állásinterjú után találkoztam bagszival, 2 hónapja nem láttuk egymást, ami a pesti érához képest nagy idő. Kérésemre kölcsönadta nekem a New Super Mario Bros. 2 játékot, és elhozta a Super Mario 3 rajzfilm DVD-t. Kíváncsi voltam, hogy így, hogy hallottam a régi szinkront, hogyan hat az új. Összehasonlíthatatlanul jobb a régi, rájöttem, hogy azért éreztem úgy, amikor először láttam nemrégiben az eredeti szinkronnal, mintha hosszú idők után most láttam volna először, mert a jó szinkron nagyon sokat dobott az egész rajzfilmen. Nyilván, mivel nem egy szuperproduktumnak szánták, ezért nem kell monumentális történeteket várni a sorozattól, de a régi szinkron egyszerűen annyira élvezetessé teszi az egészet, nagyon sokat dobott az egészen. Szinte biztos vagyok abban, hogy ha DVD-n láttam volna először, akkor ennyire nem ragadott volna meg. Bagszival beszélgettünk, de nem volt olyan sok ideje rám, mert kellett még mennie órára. A WestEndben ültünk le, majd szétnéztünk a Media Markt-ban. Vicces volt látni, hogy viszonyult a német 3DS-emhez, és hogy hangosan felolvastam németül, amit kiír a gép. Meg is jegyeztem látva az övét, hogy "Jé , angol 3DS? De furcsa!"

Én sem maradtam sokáig utána Pesten, már a 14:10-es vonattal hazajöttem, a vonaton akartam játszani a New Super Mario Bros. 2-vel. Érdekes játék, nem az a forradalmi, egy-két újítás van benne, de tényleg az érmék határtalan habzsolásáról szól lényegében az egész. Összességében jó játéknak mondom, de valamiért képtelen a Nintendo monumentális pályákat csinálni, ami megmarad a fejünkben, mint régen. Bárki megkérdez engem, hogy a Super Mario Bros.-nak, Super Mario Bros. 3-nak, Super Mario World-nek x-y pályája milyen, álmomból felébresztve el tudom mondani, míg az újabb platformerekre ez nem igaz. És ez azért van, mert az új játékok nem sarkallnak arra, hogy játszam újra még egyszer, akár 50× is, mint a régieket. Egyszer végigvittem a DS-es New Super Mario Bros.-t, azóta többször is újrakezdtem, de egyszer nem jött át az a hangulat, ami miatt végigvinném még egyszer, és ez a baj forrása. A New Super Mario Bros. Wii esetében már jobb a helyzet, azt kétszer vittem végig, és azt mindig jó többen játszani, de annak pályáit sem tudnám visszamondani, és szerintem ugyanerre a sorsra jut a New Super Mario Bros. 2, és a New Super Mario Bros. U is. Nem gondolom azt, hogy azzal van a baj, hogy abban sem képes megújulni a játék, hogy mindig sztyeppe, puszta, víz, jég, stb. világok vannak, hanem valami miatt az istenért sem tudja megütni a régi Mario játékok szintjét. És szerintem ezt sokan érzik, ezért van az, hogy sokan már azt is a szemére vetik a sorozatnak, hogy ugyanazon témájú világok vannak. Gondoljuk el: Milyen lehetne igazából még? Még esetleg olyat tudok elképzelni, hogy a valódi világ földrészeit járjuk be, és akkor annak egyediségei lehetnének az adott világ elemei. Megjegyzem, erre volt kísérlet a Super Mario Land-ben, és nem is sült el annyira rosszul. A New Super Mario Bros. 2 egyébként jól sikerült, megvan benne a Mariós hangulat, de engem ezzel már nem lehet meghatni. Ha majd tizedjére is ugyanazzal az érzéssel tudom végigjátszani, mint most, és 20 év múlva bármelyik pályáját vissza tudom mondani, akkor majd igen. Kétszer biztosan végig fogom játszani, először most, másodszor majd amikor meglesz a saját példány. Aztán majd ki fog derülni, az esélyt megadom neki.

A borító mindenesetre nagyon tetszik, be is scanneltem, a Quick Guide-dal együtt:

Rendes leírása már sajnos nincs, mert ugye a Nintendo ezt is elektronizálja. Szerencsére ezek szabadon elérhetők a weboldalukon, méghozzá itt.

És végül a Super Mario Kalandjai 3 DVD-t is bescanneltem, hogy az is legyen meg az utókornak, ugyanis sehol nem láttam eddig. Sőt, maga a DVD borító sem elérhető normális minőségben:

A tenger zúgása

Nagyon rég nem vettem anime DVD-t, de ma visszamentem a Media Markt-ba, megnézni, hogy az 500 forintos DVD-k között találok-e esetleg még valamit, ami érdekelhet. Volt egy anime DVD, elolvastam a hátulján levő ismertetőt, az alapján szimpatikus volt, így tettem egy próbát vele. És nem bántam meg. :) Kicsit kettős érzelmeim vannak a film kapcsán, mert összességében tetszett, de valahogy nem állt össze teljesen a kép, és a vége nagyon rövid lett. A történet lényege az, hogy Taku, és Matsuno jóbarátok. Egy iskolába, egy évfolyamba járnak, de nem egy osztályba, ennek ellenére hamar megtalálták a közös hangot. A bonyadalmat az okozza, amikor egy Rikako nevű lányt az ő iskolájukba helyezik át, ugyanis mindkét srác beleszeret. Bár Taku nem azonnal, és utána is eléggé ügyetlenül fejezi ki az érzéseit (tipikus japán srác ^^'), de végül tisztázzák az érzéseiket. A lány egyébként eléggé visszafogott jellem, és bár nagyon jó tanuló, mégsem szeretik a diáktársai a különc jelleme miatt, főleg akkor vívja ki az ellenszenvüket, amikor nyíltan felszólal a csapatszellem ellen, mert akkor hol marad az egyén érdeke. Köztudott, hogy Japánban nem szeretik a különc embereket, mert elméletük szerint az összefogás, és a csapatmunka segítette őket olyan szintű fejlődésre az évtizedek során, ahova végül eljutottak. Így nagyon közvetve ugyan, de aki magányos farkas, az a hazája ellen van. Így nem csoda, hogy többen bántják a lányt (aka. ijime), a két fiún kívül szinte mindenki elfordul tőle. Igazából én azt nehezményezem, hogy nem derül ki, hogy a lány valójában miért ennyire visszafogott, de pont azért írtam az elején, hogy nem állt össze teljesen a kép, mert lehet, hogy második, harmadik megnézésre már rájönnék. Meg az sem tetszett, hogy nagyon elsiették a végét. Ugyanis a film úgy kezdődik, hogy Taku találkozik egy lánnyal a vasútállomáson (immár fiatal felnőttként), és felismeri benne azt a lányt, akibe középiskolás korában szerelmes volt. És a film vége, az elejének a folytatása, hogy megpróbálja utolérni a lányt, épp jön a vonat, már el is ment, mire átért a szemközti vágányhoz. Azt hitte, hogy a lány felszállt rá, de megkönnyebbülten látja, hogy az állomáson maradt. És egy mosollyal zárul az egész. Ez valahol jelezheti azt, hogy nem "vesztek kárba" a középiskolás évek, ez átjött érzelmileg, de én vártam volna a legvégére egy-két frappáns mondatot tőlük, hogy szavakkal is érzékeltetve legyen, hogy az érzés ugyanolyan erős bennük, mint akkor.

Maradjunk is Japánban, csak az időben ugorjunk vissza olyan 150 évet. Az Atsu Hercegnőt nézve, ha választani kéne, hogy a mostani, vagy az akkori Japánban élnék, azt gondolom, hogy nem lenne nehéz a mostanit választani. Régen nagyon brutálisak voltak a szabályok. Nézve a sorozatot ezek nagyrészével még ha nem is tudnám magaménak, valahol mégis értem, hogy azok a szabályok miért is voltak, de a héten, amit láttam, azt sehova nem tudom visszavezetni. A 14. Tokugawa sógun igen hamar kapta meg a rangját. Utánanéztem, 12 évesen lett sógun Iemochi, és valamikor 16 éves korára *puskázik az angol wikipédiáról* akarták megházasítani. Nos, a kiszemelt lány nem akart Edóba menni, neki már volt szíve választottja. Iszonyatosan sírt, de az apja végül azzal győzte meg, hogy ezt a hazájáért teszi. De miért tesz azzal a hazájának, ha hozzámegy a sógunhoz?  Eddig számomra nem derült ki, hogy valamivel hozzá tud járulni ahhoz, hogy a sógunátus meg legyen mentve. És így, a lány sírása csak egy nagy érzelmi kitörésnek tűnik, legfeljebb azért sajnálhatjuk, hogy nem mehet hozzá a szerelméhez, de ott tátong egy nagy lyuk, hogy miért cselekszik azzal a hazájáért. Mert Atsu Hercegnő esetében nyilvánvaló volt, hogy ő határozott fellépésű volt, mindezek mellett tanulékony, ezért kellett megházasítani a 13. sógunnal (Iesada), mert már akkor is válságban volt a sógunátus, és az éles elméjével sokat segíthetne a sógunnak jó döntéseket hozni. Egyébként érdekes, mert ugye Iesada sógun a sorozatban gyenge elméjűnek mutatja magát, és olvastam, hogy ő valóban gyenge elméjűként maradt a köztudatban. Gondolom, ez már csak amolyan sorozat-béli körítés volt, hogy ő igazából nagyon is ép elméjű, csak azért viselkedik így, mert egyrészt nem bízik senkiben, másrészt meg elmélete szerint, ha egy bolond ember komolyan hoz valami rendeletet, akkor senki nem tudna ellenállni neki. Aztán, hogy ez a valóságban is így volt, vagy csak a dorama lett így érdekesebb, azt nem tudom, de az biztos, hogy Atsu hercegnő nagyon jól viselte azt, hogy hozzá kellett mennie Iesada sógunhoz. Nem egészen így képzelte el az életét, sőt az elején igencsak nehezen viselte, hogy új házban új szabályok szerint kell élnie, de egyrészt, ahogy megszokta, másrészt meg a határozott jellemével kivívta a környezetében élők tiszteletét, és megpróbálta a legtöbbet kihozni a saját helyzetéből. Ez szemmel láthatóan nagyon is irritált néhány embert, de sok kemény szívet meglágyított, mert tényleg olyan jelleme volt, hogy bebizonyította a nőknek, hogy adott esetben ők is érnek ugyanannyit, mint a férfiak. És egy olyan társadalomban, ahol a nőknek még a mai napig sincs ugyanannyi joguk, mint a férfiaknak, ez nagy tett, pláne, hogy akkoriban még annyi joguk sem volt a szebbik nemnek.

Ismét maradjunk Japánban, de most térjünk át az írásra. Amióta Last.fm profilom van, azóta az összes japán dal címét átírtam kanjira, hogy pontos tagek kerüljenek a statisztikámba. Ahogy figyelem a kanjikat, elkezdtem komolyabban nézegetni, foglalkozni velük, azóta már egy jónéhányat tudok fejből, ugyanakkor érdekes, hogy néhány esetben érdemes csak az egyszerűbb kanjik jelentéseit ismerni, hogy a komolyabbaknak kikövetkeztessük a jelentését. Íme egy egyszerű példa:

Ez az "ashita" vagy "asu" (mindkét kiejtés helyes, csak az asu régies), melynek jelentése holnap. Az első kanjiban benne van kicsiben a Nap, és a Hold, a másik pedig a Nap, és én ezt úgy dekódoltam magamban, hogy egyszer le kell mennie a Napnak, és a Holdnak, hogy eljöjjön a másnap. Szeretem a képírást, mert az egyszerűbb kanjik jelentésének kikövetkeztetéséhez néha elég az alapvető japán nyelvismeret mellett a képzelőerő, és a saját logika.
Van egy másik kanji, amivel nemrég találkoztam ebben felfedeztem valami érdekességet:

Bonyolultabb leírni, romajival viszont túlságosan szimpla: "Ha", ami magyarul fölényt jelent. Ami miatt felfigyeltem rá az az, hogy a jobb alsó sarkában ott van a Hold kanjija. Ebben az esetben furcsa, hisz az eredeti jelentést sehogy nem lehet társítani az égitestet. Ebben az esetben csak a tanulás segít.

Szintfelmérő #2

Most már jobb összképet mutat az Atsu hercegnő. Utána is néztem, hogy kik játszanak benne, és ki játsza a főszereplő lányt. Meglepett, hogy az a színésznő (Miyazaki Aoi), aki a Nana Live Action-ben Komatsu Nanát is alakította. Most, hogy jobban megnézem, tényleg ő az, arcról fel lehet ismerni.

Kiábrándultan vettem tudomásul, hogy a Mario Kart 7-ben kivették az egyjátékos módból a VS-t, így ott nem lehet marathont játszani. Viszont a Mario Kart DS-ben benne van, ezért ott tettem próbára magam. Ott is randomra állítottam 32 pályát, szerencsére itt sem ismételt. 10 pont jár az első helyért, így 320 pont a maximum. 150cc hard módozatban 282 pontot értem el, ezt is szép eredménynek tartom. Dry Bones volt a karakterem, és Dry Bomber kocsival mentem. Egyenesben gyors, és a gyorsulása is jó, ezért többször volt, hogy nagy előnnyel nyertem, de ha itt is bombáznak, vagy egyszer-egyszer én is hibáztam, akkor könnyű rontani. A Game Boy Advance-es Mario Kartra leszek kíváncsi, mert az tényleg nehéz.

Vélemény az új japán sorozatról és életmódváltás

Tehát ma elkezdte az M1 játszani az új japán sorozatot, az Atsu hercegnőt. Tudom, hogy "Acu"-nak van írva, de jobban szeretem hepburn-nel írni japán szavakat, nem csak azért, mert "esztétikusabb" kinézetre, hanem mert ha magyaros átírás után beszélnénk japánul igencsak lesnének, hogy mi a bajunk. A hepburn jobban "láttatja" hogy hogy kell a szavakat kimondani. De ha igazán jól akarunk japánul beszélni, sokszor kell japán műsorokat nézni. Ami ajánlott, mert a legszebb hangzású ázsiai nyelv. Szóval a sorozat. Háát... nem voltam elragadtatva. Az elején kifejezetten rossz volt a színészi játék. Sok volt a narráció, ami részben jó dolog, mert így jobban értjük, hogy mi történik, ugyanakkor mintha súgógép-hatása lett volna, ugyanis többször előfordult az, hogy párbeszédet szakított meg a narráció, és annak végén a szereplők elkezdtek feltűnően másképp beszélni, mintha csak súgásra rájöttek volna, hogy ja, hogy nekem most ezt kell mondani. De az egész rész alatt elgondolkodtatott a színészi játék. Mert lehet, hogy a korábban leadott koreai sorozatok, mint a királyi ház titkai, vagy a korona hercege sem éppen Hollywood-i színvonalú produkciók, de mégis volt valami kedvesség, valami báj, amitől szerethetők voltak a karakterek. Itt ez nem volt meg, és azon gondolkodtam, hogy vagy a színészek voltak ennyire rosszak, hogy az akkori japán természetesnek vett mesterkélt viselkedést akarták eljátszani. Mert akkor nem élnék a Tokugawa sógunátusban. Mert bár azt éreztem, hogy Japánban a nőknek mintha több beleszólásuk lett volna a dolgokba általánosságban, mint mondjuk Kínában, mégis ha valóban ennyire mesterkélt volt az akkori japánok viselkedése, akkor nagyon kemény szabályok uralkodhattak annak idején. Ehhez képest Koreában élni megváltás lehetett akkoriban, már ami az ottani sorozatokból lejött. De valószínű, hogy csak (japán) a főszereplő lány volt olyan, hogy tiszteletet vívott ki magának, ugyanis amikor megszületett, és az apja megtudta, hogy lánya lett, igencsak lefagyott a mosoly az arcáról. Poén egyébként, hogy itt is megfigyelhetők, azok az animékben is használt klisék, hogy az apának 3 fiúgyerek mellett született lánya, és a fiúk nagyon esetlenek, semmi élet nincs bennük, már-már lányosan viselkednek, erre jön egy talpraesett csaj. Az apuka egyébként pont ezért szeretett volna negyedjére is fiút, mert azt remélte, hogy legalább ő lesz életre való. A jellem bejött, csak a nem nem. ^^' A végére sokat javult a sorozat, mintha a szereplők "bemelegedtek" volna, inkább a dramaturgiával van nagy baj. Az első rész elején az anya megálmodja, hogy lánya születik, de az az érzés, amit ő érzett, nem jön át, és elsiették a lány felcseperedését. Így nem érezhettük át igazán, hogy már gyerekkorában sem volt egy átlagos, akire felfigyelnek. Visszautalnék a korona hercegére, az azért volt nagyon jó, mert jobban el volt nyújtva a főszereplők gyerekkora, így jobban átérezhettük azt, ahogy felnőttként viszonyulnak egymáshoz. Úgyhogy hagy némi kívánnivalót maga után a sorozat, de hátha javul. 50 részes egyébként.

És névnapom alkalmából elhatároztam, hogy komolyabban fogok testedzeni, el is kezdtem ma. Már most érzem, hogy nem telt el eseménytelenül 1 óra, igyekeztem minden testrészemet megmozgatni: kar, mellkas, has, láb. Bemelegítésként, és záróakkordként jógáztam egy kicsit az elején és a végén. Természetesen mindezt Wii Fit Plus-szal. Aztán a végén megmértem magam, mert régen tettem már ezt meg, és visszamentem 70 kg-ra. Pont ezért nem mertem ráállni a mérlegre, mert tudtam, hogy nem fog szépet mutatni, ha az igazat akarja. De az a durva, hogy tudtam, hogy baj van, mégsem étkezek normálisan, és mivel féltem, hogy nem fog kellemeset mutatni. Csakhogy ha a félelem eluralkodik rajtam, akkor nem görgetem magam előtt a problémát, és a végére meg a mélyből sokkal nehezebb visszamászni a korábbi állapotra. Úgyhogy ez nagy baj. De most nem is a fogyás lesz a fő téma, hanem a testépítés. Szeretnék végre igazán jól kinézni! És a mai napi edzés utáni érzés azt mutatja, hogy van erre esély.

Ugyanis eddig azért hanyagoltam a komolyabb edzéseket, mert tisztában voltam azzal, hogy nem elég egy bizonyos szintig edzeni, azt meg is kell tartani folyamatos edzéssel, különben elernyednek az izmok. Féltem, hogy nem fog hosszútávon menni az életmód váltás, mert elvesztem a motivációmat. De most elhatároztam, hogy kipróbálom élesben, meglátjuk, hogy fog menni.

Az étkezésre visszatérve, ha még ennyire sem figyelném, hogy mennyit eszek, baromi könnyen felhízhatnék akár 120 kilóra. Ezt Angliában tapasztaltam meg, még korábban is, mert ott több olyan finom kaját lehet kapni, amit nálunk nem, és nem egészségesek. Ezalatt a 11 nap alatt, amíg kint voltam, többször volt arra példa, hogy ettem például az ecetes ízű chips-et (ez az, amit például hiányolok itthon), és bár nem voltam éhes, mégis amikor szólnak, hogy kész a pizza, nem kellett kétszer mondani, úgy ettem, mint aki órák óta nem evett volna. Ezt már korábban is írtam, hogy ez azért van, mert az ízélmény miatt eszek. És ha a pizzának az ízére gondolok, akkor valahogy elfelejtem, hogy 5 perce ettem utoljára, talán nem is keveset. Veszélyes játék, nem is tudom, hogy ezen lehet-e valahogy változtatni.

Japán történelmi sorozat az M1-en

Január 7-étől egy japán sorozat kezdődik az M1-en, Atsu hercegnő a címe. Ahogy olvastam az ismertetőt, a XIX. század második felében játszódik, amikor Japán nyit nyugat felé.

Kíváncsi vagyok rá, mert a Korona Hercege nagyszerű sorozat volt, már régesrég túlment azon, hogy érdekel az ázsiai kultúra, nagyon hitelesen mutatta be Korea történelmét. Remélem, hogy a japán sorozat is lesz ennyire jó.