Szerintem már ide is megírtam, hogy 4-5 éve mekkora nehézséget okozott a Super Mario Sunshine. Azóta többen is noszogattak, hogy próbáljam meg még egyszer, menni fog. Hát, nem azt mondom, hogy a másik szava nem ér számomra semmit, de leginkább magamban kell éreznem, hogy meg kell próbálnom. És ez az érzés eljött tegnap este. Hát gondoltam megpróbálom. Az előző 35 csillagos eredményemet még korábban kitöröltem, amikor beszereztem a Pikmint, mert 19 blokk kellett neki, és akkor még csak 59 blokkos kártyám volt. Na de tegnap megpróbáltam. A grafikája a Super Mario Galaxy után kissé lesújtott. Nem rossz, meg nagyon szép, de azért a Super Mario Galaxy élénk színvilága valamiért közelebb áll hozzám. ^^' A Super Mario Sunshine-é meg olyan sötét, fakó, talán ez is egy kicsit taszított anno a játéktól. De most el tudok tekinteni tőle, miközben játszok. Három Shine Sprite-tal kezdtem, hát csak reménykedni tudok, hogy sikerrel fogok járni. De fel vagyok készülve arra, hogy lesznek itt még problémák. Bár a kék érme könnyű megszerzése jó jel volt. Az, amelyik a Delfino Plazában van, ha lelocsolod az x-et, és a másik x-ért megyek. Ezért régen legalább fél órát futkostam, most pár perc alatt sikerült. Amivel érzem, hogy komoly gondok lesznek, az a Shadow Mario üldözése. Azért oda kell ügyesség, hogy pontosan eltaláljuk, és még üldözzük is. Az mintha rémlene, hogy lehet futás közben is spriccelni, de nem próbáltam. De az a nosztalgikus érzés, ahogy először járok a Bianco Hills pályán, mint akkor, azért elfogott. Könnyen ment. Nagyon kíváncsi leszek, hogy most meddig jutok el, én mindent megteszek, hogy akár a 120 shine-ig is eljussak. És akár meg is szeressem a játékot.
Azért érzem, hogy kellett ez a nagy szünet. Hisz akkor megélni a Sunshine nehézségét, látni, hogy az elődeihez képest a Mario Kart: Double Dash!! milyen gyengén muzsikál, meg hogy milyen unalmassá tud válni a Mario Party 5, azért rendesen kiábrándított a Mario játékokból, ekkor volt az (2005. második felében) hogy majdnem félévig a konzolok felé sem néztem. És kellett látnom a Super Mario 64 DS-t, a Mario Kart DS-t, a New Super Mario Bros.-t, és Wiis társaikat, hogy visszatérjen a hitem a Mario játékokba. A hitem régebben visszatért, de az, hogy képes vagyok felvenni a küzdelmet a játékkal, azt csak tegnap éreztem. Őszintén remélem, hogy nem marad végigjátszatlan a játék.
Új rekord a Tetris DS-ben: 184 sor. Azért nagyon szépen elvittem a 170. sorig, de már úgy kellett nyomkodni az A-gombot, hogy egyáltalán lássak valamit, belefájdult az ujjam. Utána már elvesztettem az uralmamat a játék felett. De szerintem nem kivitelezhetetlen a 200 sor. Ma mindenképp megpróbálni.
A Maths Trainingben meg elértem a 2-es szintet. Nem volt nehéz, itt az eleje nagyon könnyű. De kipróbáltam több módját a játéknak, azért nem lesz minden ilyen könnyű. Az ún. "létra-kivonás" jobban megdolgoztatja az agyat. Az a lényege, hogy van egy szám, pl. 174.280, és mindig ki kell vonni belőle 17.428-at, tehát a különbségéből is. És ezt addig, amíg az eredmény nem lesz 17.428. A másik, ami kicsit komolyabb, az a maradékos osztás. Kicsit bezavart, hogy 2 számot kell beírni. Aztán jöttem rá, hogy miről is van szó. Úgyhogy nemcsak 9+7-et kell összeadni, hanem jönnek a nehezebbek is.