Hosszú, majdnem 1 éves kihagyás után az utóbbi napokban ismét elkezdtem komolyabban játszani. Egyrészt a Haikyuu!! miatt hanyagoltam a játékokat, hiszen éjjelem-nappalom az animéről szólt, másrészt meg az elmúlt hónapok történései, amire visszagondolva, már inkább zavarosnak ítélem meg magamban. De a lényeg, hogy ismét játszok. Méghozzá Wii U-n, és Nintendo 3DS-en egyaránt. Illetve Wii U-n átváltok Wii Mode-ra, ugyanis a Mario Kart Wii-vel játszok, míg Nintendo 3DS-en a Donkey Kong Country Returns 3D-vel.
Eredetileg a Donkey Kong Country-val (a Super Nintendós) kezdtem el játszani Nintendo 3DS-en, amivel szívesen játszok, de alapvetően elég nehéz játék (még egyszer sem vittem végig). Ezért úgy döntöttem, hogy inkább az újat viszem végig. Ugyanis még azt sem vittem végig egyszer sem. Sok játékom van egyébként leparkoltatva úgy, hogy egyszer sem vittem végig. Mindig elgondolkodok azon, hogy érdemes lenne egyiket, másikat végigvinni, de vagy túl nehéz, vagy nincs hozzá hangulatom, így végigjátszatlan marad. Annak ellenére, hogy már lassan 30 éve vagyok játékos, soha nem voltam az az igazán hardcore játékos, több okból sem.
- Túl sok időt venne el az életemből. Miután több hobbim is van, ezért a videojáték egy a sok hobbi közül, amit szívesen csinálok, de hogy minden időm a játékokra menjen el, az nekem bőven sok lenne.
- A játék számomra csak addig élmény, amíg az játék. Már a saját szintemen is, ha komolyan játszok, észrevettem magamon, hogy ha kitűzök egy célt magam elé, ha nem érem el, az rettenetesen bosszant. Ezzel pedig elvész a játékélmény. Számomra a játék addig szórakoztató, amíg úgy érek el jó eredményt, amíg azt érzem, hogy játszok. Illetve az nem baj, ha erőfeszítést teszek a játékomba, és küzdök a jó eredményért, az a baj, amikor bosszant, ha rosszul teljesítek. Ha ezt tapasztalom magamon, azonnal "átírom" a fejemben a célt, és azon vagyok, hogy nyugalommal játsszak, és az eredmény mellett a játékélmény is meglegyen. Így jól lehet játszani.
- Az átlagosnál hamarabb telítődök túl azzal, amivel sokat foglalkozok. Egyrészt kifáradok, másrészt meg talán amiatt is, mert több hobbim van, több téren szeretem fejleszteni magam, ezért ha túl sokat foglalkozok egy dologgal, akkor úgy érzem, hogy az a nap eseménytelenül telt el. Általánosságban akkor érzem jól magam, ha több mindennel foglalkozok annyit, hogy úgy érezzem, hogy érdemes volt foglalkozni vele.
- Annak ellenére, hogy nem vonz az eSport, azért nézegetem, és elemezgetem magamban, hogy mik történnek ott. Az igaz, hogy úgy játszanak, olyan trükköket lehet látni, hogy méltán kiemelkedő játékosok, de ami az egész mögött van, az engem inkább megijeszt. Az a napi kb. 8 óra játék (kinek mennyi), szinte egy ültő helyükben csak a a képernyőt bámulni, az rettenetesen megerőltető szinte minden szempontból. Erre rájön az a stressz, ha nem lesznek felkészültek a soron következő bajnokságra... No ez aztán tényleg nem én vagyok.
Persze jó játszani, és eredményt felmutatni, amíg tényleg ott van a játékélmény. A Mario Kart Wii-ben például azt csinálom, hogy meglegyen minden bajnokságban a 3 csillagos összeredmény. Hiába van meg 2008 óta a játék, ez az eredmény hiányzik. És nem is könnyű, emlékszem, hogy már amikor sikerült mindegyik bajnokságban elérni a két csillagos teljesítményt, már azt is nagy eredménynek tudtam be. Nem is tudom már, hogy az egyik Nintendós ismerősöm hogy fejezte ki magát, amikor elérte a 3 csillagot, nagyjából annyi a lényeg, hogy azért alaposan ráment az idegrendszere, mire sikerült megszerezni. Ezért sem hajtottam feltétlen a legjobb teljesítményért. De most úgy voltam vele, hogy miért is ne? Pár napja elővettem a játékot, megnéztem, hogy állok, és hát igencsak meglepett, amikor láttam, hogy még 50cc-n is hiányzik egy bajnokságnál a 3 csillagos összteljesítmény. Gyorsan betömni a fekete lyukat! Ez szerencsére könnyen ment, viszont a 100cc már nagyobb kihívás. Megszerezni a maximális 60 pontot semmiség, ezt gyorsan hozzáteszem, de a Mario Kart Wii-ben a maximális pontszám még nem minden. A banánhéjat, és a teknőspáncélt magunk mögött tartva ugyan részben védettek vagyunk a hátulról érkező támadásokkal szemben, de a kék teknőspáncéloktól szinte semmi nem véd meg. Igazából az ilyen kivédhetetlen támadások miatt sem érdemes idegeskedni a játékban. Ha pedig elfogadom, hogy csak egy bizonyos eredményre vagyok képes, azon belül mindent megteszek, amit tudok, akkor lehet örülni az ilyen eredménynek is.
Aztán jön a többi szépen, sorban. Nagyon remélem, hogy én meg tudom úgy csinálni, hogy ne menjen rá az idegrendszerem. Most is érzem, hogy ugyan nagyon szeretek játszani, de az az 1 óra, amíg játszottam a Mario Kart Wii-vel, az túl sok volt nekem. Úgyhogy lassan lesz meg a 3 csillag, de megmarad a játékélmény.
Bizony, bizony, a Wii U-m német, ahogy a Nintendo 3DS-em is. Átállítottam hollandra, ha már tanulom a nyelvet, de sok játékban nincs holland nyelv, azok akkor angolul vannak. És mivel így nem szolgálja érdemben a nyelvtanulást, ezért visszaállítottam németre.
A Donkey Kong Country Returns 3D-vel meg leginkább úton játszok. Bár a busz meglehetősen problémás, mert ha éppen abba az irányba megy, hogy rásüt a kijelzőre a nap, akkor kénytelen vagyok leállítani a játékot, mert egyébként semmit nem látok. És egy ilyen nehezebb, kifejezetten nagy ügyességet igénylő játéknál bizony előny látni, hogy mit csinálok. Egyébként a hangulat nagyon ott van. Pont az a nagyon jó a Donkey Kong Country Returns-ben, hogy sikerült a klasszikus Donkey Kong Country hangulatvilággal egy teljesen új játékot alkotni. Így élmény a játék. És azért is fogalmaztam úgy, hogy nehezebb, mert amúgy nem kifejezetten nehéz a játék, csak nagy ügyesség kell hozzá, és precíz irányítás. Sokszor fordul elő, hogy az ügyetlenségem, figyelmetlenségem miatt halok meg, nem azért mert egyszerűen lehetetlenség azon a részen átmenni. De mivel jól ki van találva a nehézség, emellett eszméletlenül hangulatos, ezért igazából nem zavar, hogy meghalok, mert nagyon élvezem a játékot. De hogy mennyire nem törekszek a tökéletességre, az jó jelzi, hogy a 5. világot kezdtem el, tehát elértem a játék felét, és a mentésem 37%-on áll. Általában úgy csinálom, hogy először végigviszem a játékot, ahogy tudom, és utána visszamegyek, és pályánként megszerzek mindent, hogy a lehető legközelebb legyek a 100%-hoz, de adj isten, elérjem.
Remélem megmarad addig a lelkesedés, hogy a Mario Kart Wii végre meglegyen 100%-osra, illetve végigvigyem a Donkey Kong Country Returns 3D-t.
