Négyévenkénti évforduló

Ha már vannak japán albumok, melyek megjelenéséről évente megemlékezek, álljon itt az az album is, melynek évfordulója csak négyévente van. Mert bizony, 2012. február 29-én jelent meg Chihara Minori: D-Formation albuma. Arra emlékszem, hogy nagy dolgot csináltak abból ha valakinek február 29-én van a születésnapja. Rádióban felhívták telefonon, mondták, hogy csak 7 éves, és megszólalt egy felnőtt hang.

De legyen csak négyévente évfordulója ennek az albumnak, mindig ugyanabban a nagyszerű hangzásban szól. Három kiadásban, három különböző borítóval jelent meg az album, nekem személy szerint a CD+Blu-ray kiadás a kedvencem. Bár továbbra is azt mondom, hogy az ilyen nagyon kisminkelt, gyönyörű ruhás képekért nem vagyok oda, mert elvész a spontaneitás, de azért ez tetszik a legjobban, mert itt még a természet van háttérben, ez összességében számomra javít az összképen. A CD+DVD és a CD only borítókon csak az énekesnő látható. Azok lejjebb láthatók, először a CD+DVD, a végén pedig a CD only borító.

Sokat hallgattam ezt az albumot megjelenésekor, azt szeretem Chihara Minori-ban, hogy annak ellenére, hogy magas hangja van, jól állnak neki a komolyabb, mélyebb mondanivalóval megírt dalszövegek is. Amikor először meghallottam 2009-ben YouTube-on beszélni, komolyan azt hittem, hogy élből kivágja a magas C-t. Még meg is van az a videó, ahol először hallottam beszélni.

Más, mint a többi magas hangú seiyuu-énekesnő. Az az igazság, hogy annak ellenére, hogy idén lesz 14 éve, hogy odavagyok a japánokért, az elején, amíg az újdonság erejével hatott minden, ami japán, még szívesen hallgattam, de egy idő után már inkább idegesített a magas hang. Egy olyan seiyuu-énekesnőt tudok mondani, nevezetesen Momoi Haruko, akinek a hangja szinte már bántja a fülemet, és a dalait sem bírom hallgatni. Egyrészt a hangja miatt, másrészt meg annyira egysíkúak a dalai. Mindegyik a vidámságról, jókedvről szól, élvezzük az életet. És csak ezt hallgatni egy idő után elértéktelenedik, elinflálódik. Nemcsak azért, mert ha túl sok ilyen dalt hallgatunk, akkor jelentéktelenné válik, hanem mert mindnyájan tudjuk, hogy az élet nemcsak csupa móka és kacagás, hanem sok esetben megmérettetés is. Hasonló okok miatt bírom egyre kevésbé a női seiyuu-kat. Egyrészt nehezebben bírom a nyávogósan magas hangot, másrészt meg jó ideje megfigyeltem, hogy a női karakterek személyisége legtöbbször sablonos. De mintha rémlene, hogy már írtam erről korábban. Úgyhogy nem is ragoznám, inkább visszatérnék Chihara Minori-ra. Visszahallgatva ezt a beszédet, hallani, hogy Chihara Minori-nak is ugyan magas hangja van, de mégis szerethető, mert hallani a hanghordozásában, hogy vannak gondolatai a világról. Ezt bizonyítja az is, hogy habár neki is túlnyomórészt vidám, sablonos dalokat írnak (nem is a sablonos dalai miatt szeretem őt), vannak komolyabb, szomorúbb dalai is, amik nagyon jól állnak neki. Nem is kell messzire menni példáért, ott van a Michishirube, mely a Violet Evergarden ending dala.

De a D-Formation albumot azért is szeretem, mert két dal is van rajta, amelynek szövegét Okui Masami írta: Az egyik az Usotsuki ParADox, a másik pedig a Defection. Mind a két dal kiváló, az Usotsuki ParADox-ra a hangszerelése miatt már első hallgatás után felfigyeltem, az ének is nagyon tetszik, a keverés is kiváló. A Defection egy külön történet. Egyrészt lehet tudni, hogy a dalszöveg úgy született, hogy Chihara Minori megírta Okui Masami-nak az életével kapcsolatos konfliktusait, belső küzdelmeit, nagy kérdéseit, ezt foglalta Okui Masami dalszövegbe. Maga a szöveg is nagyon jó, de a zeneszerző munkáját is dicséri, hogy alátámasztotta a szöveg mondanivalóját. A Defection a másik nagyon jó példa arra, hogy nagyon jól állnak neki a komolyabb hangvételű dalok is. Külön kislemezen is megjelent. Hogy én azt mennyit hallgattam annak idején... Nem tagadom, eleinte Okui Masami miatt, de a kislemez második és harmadik dalai nagyon sokat segítettek abban, hogy a többi Chihara Minori kislemez közül a Defection magasan kiemelkedjen, és különleges helyet foglaljon el a szívemben. Külön érdekesség, hogy a Defection kislemezzel együtt jelent meg a KEY FOR LIFE is, és a kettő között akkor olyan szintű különbséget éreztem, hogy semmiség volt eldönteni, hogy melyik a jobb kislemez. Már csak a borító terén is. A KEY FOR LIFE alapötlete nagyon jó: egy óriási kulcsot tart az énekesnő kezében, és ott az ajtó, melyet ha kinyit, jó eséllyel ott várja az élet. De ami nem tetszik, az egyrészt a göndör haj. Szerintem egy ázsiainak nagyon rosszul áll, ráadásul a ruha is éveket öregít rajta. A Defection borító talán futurisztikus, mégis azt gondolom, hogy jobban illik az énekesnő egyéniségéhez. Ráadásul a dalok is jobbak rajta. És ha ennyi "önigazolást" megengedhetek magamnak, akkor még annyit is elmondanék, hogy ha csak egy kicsivel is, de a Defection-ből több fogyott: 10.901 példány, míg a KEY FOR LIFE-ból 10.054. Éppen, hogy meglett a 10.000-es összeadás. Azt azért gyorsan leszögezném, hogy maga a KEY FOR LIFE dal egyébként nagyon jó, csak a második és a harmadik dal nem maradt meg bennem erősen, ráadásul a borító sem tetszik.

A D-Formation-ön még egy kifejezetten komoly hangzású dal hallható: Kono Sekai no Mono de, Kono Sekai no Mono de nai. Ezt valaki szabad fordításban így értelmeztem: "A világban azok, akik nincsenek a világ dolgaiban". Eléggé nyakatekert a japán cím, de a szöveg első sora sokkal kifejezőbb:

Hito wa doushite naku no?

Hayashibara Megumi énekesnői karrierjének elején énekelt naiv dalaira emlékeztet ez a szöveg, amikor kislány hangján tett fel hasonlóan ártatlan kérdéseket. És nagyon jól állnak Chihara Minori-nak, főleg, hogy komolyabbra fordul a szöveg azáltal, hogy körbejárja a kérdést. A dallam és a zene pedig kiválóan alátámasztja a szöveg mondanivalóját. Megérintett, amikor először hallottam.

Tehát van miért ünnepelni a D-Formation évfordulóját, főleg hogy csak négyévente tehetjük meg. Jó dalok vannak rajta, és a rajongók is szerették, mivel ez a legjobb helyezést elért Chihara Minori album. A dobogóig is eljutott, ugyanis a 3. helyet érte el. Igaz, 15.031-es eladással 3. helyen állni, erősen jelzi, hogy gyenge hét volt, amikor megjelent ez az album, de én ezt úgy értelmezem, hogy egy masszív rajongótábor állt ki Chihara Minori mellett, és aki a korábbi lemezét is megvette, az ezt is megvette. Az albumból összesen 18.692 ment el. Altalában szokás ez a japán zenei piacon, hogy mivel több hónapra előre meghirdetik egy új zenei kiadvány megjelenését, ezért aki megvenné, az össze tudja spórolni rá a pénzt, és akár már a megjelenésének napján magáénak tudhatja a saját példányát. Azok a reklámkampányok is szépek, amik egy-egy lemezboltban vannak Japánban. Képeken láttam csak, de például Chihara Minori: Sing All Love albumánál láttam azt, hogy már a bejáratnál plakátok, külön részleget kapott a CD megjelenésekor. Tehát Japánban azért sokáig gondoskodtak arról, hogy legyen piaca a CD-knek.

Nem hallgatom annyira gyakran Chihara Minori-t pont azért, mert vannak sablonos dalai rendesen, de amikor elkap a hangulata, akkor csak az ő dalait hallom a saját rádiómban (amit Somló Tamás skizoid rádiónak nevezett az egyik dalában), és most nagyon benne vagyok, köszönhetően az Amy kislemez 3. dalának, a Mika Ranman no Utage Nite-nek. Épp csak február vége van, de már a jobb oldalon látható diagramból is kivehető, hogy a regisztrációm kezdete óta idén hallgattam a legtöbbet Chihara Minori-t a Last.fm-en. És miután még most is hallom a dalait a fejemben, ezért biztos, hogy nem ez a végleges statisztika. Mert bizony eléggé mostohán bántam az énekesnő dalaival, ennél sokkal többet érdemel. És meg is kapja, ami jár neki.

Újabb kiváló Chihara Minori dal

Többször írtam már arról, hogy azért szeretem a japán zenét, mert azok az előadók, akiket szeretek, képesek most is olyan dalokat írni, hogy valósággal rácsodálkozok, hogy születnek most is olyan dalok, melyek valósággal a hatalmukba kerítenek? Ez azért nagyon jó, mert olyan érzésem van, hogy általuk jobban megélhetem a jelent. Hiszen ha folyamatosan régebbi dalokat hallgatnék, az olyan érzetet adna, mintha beleragadnék a múltban. De ha folyamatosan felfedezem, hogy ma is születnek kiváló dalok, azáltal folyamatosan megélem az újdonság élményét, és ez nemcsak azért jó, mert úgy érzem, hogy megélem a jelent, hanem lélekben fiatalon tart.

Néhány napja a gépemen pihen Chihara Minori: Amy kislemeze, mondván, hogy majd meghallgatom. Ma végül rászántam magam. A címadó dal a Violet Evergarden movie betétdala, igazából jó, de nem az a fajta dal, ami lázba hoz. Na de a kislemez harmadik dala... Sokszor visszahallgattam, teljesen ráfüggtem.

Imádom, amikor Chihara Minori ennyire elemében van, mindig tűzbe hoznak az ilyen szenvedélyes dalai. Márpedig van neki jó néhány ilyen, mégis olyan érzetet ad, hogy képes újat mutatni. Ez a dal is csupa élet, tűz, szenvedély. Én is ilyen vagyok, amikor nagyon önmagam vagyok.

Miről álmodik egy fujoshi?

A mai napon három animének is a végére értem, az alábbiaknak:

• Made in Abyss
• Violet Evergarden
• Watashi ga Motete Dousunda

Ezek közül arról szeretnék most írni, mely a legkevésbé tetszett, ez pedig a Watashi ga Motete Dousunda, angol címén: Kiss him, not me. Annyit elárulok, hogy a másik kettőhöz képest ez nagyon el van maradva minőség terén, azok ütik a kiváló szintet.

Az ismeretlenből választottam a Watashi ga Motete Dousunda animét. Az keltette fel a figyelmemet, hogy egy fujoshi a főszereplő, tehát egy olyan lány, aki számára kívánatos, ha két fiú szexuálisan együtt van, hovatovább arra terjed ki minden fantáziája, hogy a fiútársait is elképzeli, ahogy együtt vannak. Arra gondoltam, hogy ennek az animének a segítségével megérthetem a fujoshi-kat, ugyanis számomra az egyik legfurcsább "vonzalom", hogy egy lány szeret két fiút együtt látni. Most azt ne firtassuk, hogy mekkora értelmi szintet mutatnak fel, amikor egy-egy ilyen jelenetet látnak, vagy beszélek róla, önmagában az értelmetlen, hogy miért kívánatos egy lány számára, ha két srác együtt van? Azt nem fogadom el magyarázatként, hogy egy fiúnál csak két fiú jobb, mert olyan fiúk nyújtanak számára kellemes látványt, akiknél nincs esélye. Mert a meleg srácok döntő többségének nincs igénye arra, hogy nővel együtt legyen szexuálisan, innestől kezdve az egész megmarad a fantázia szintjén. Az, hogy egy meleg fiú számára kívánatos az, hogy két másik srác együtt van, az teljesen rendben van, mert olyanról fantáziál, ami realitássá válhat számára. De hogy lánynak ez miért jó? Erre kerestem a választ.

És sajnos meg is találtam. Azért sajnos, mert az anime kiválóan reprezentálja azt, hogy milyenek a fujoshik. Rettenetesen fájdalmas, akár amikor MondoConon vagyok, és hallom, ahogy lányok ilyesmiről diskurálnak, vagy akár egy shounen-ai anime ismertetője vagy postja alatt kommentben olvasom az értelem nélküliséget. Egy idő után megértettem, hogy miért olyan idióták a shounen-ai animék. Mert nem a történet a fontos, hanem két fiú így vagy úgy, de együtt legyen. Ezek után könnyen belátható, hogy ezeknek az animéknek nem az a célja, hogy a homoszexualitást mutassák be, hanem hogy a fujoshik fantáziáit vizionálja. Ugyanis a shounen-ai-k többsége is reprezentálja azt az értelmi szintet, amivel a célközönsége nézi ezeket az alkotásokat.

Ugyanez a Watashi ga Motete Dousunda. A főszereplő lány, Serinuma Kae megrögzött fujoshi, akinek minden fantáziáját kitölti az, hogy két fiú együtt van. Nem utolsó sorban gondolatban állandóan összeboronálja a fiú osztálytársait. Serinuma-san alapvetően egy elhízott lány, akkor fogy le nagyon, amikor depressziós lesz, egy hétig ki sem mozdul a szobájából, és nem is eszik semmit. És hogy mi okozta a depresszióját? Kedvenc yaoi mangájának kedvenc szereplője a történet szerint meghalt... Ez olyan szintű érzelmi vihart kavart benne, hogy egy hétig ki sem mozdult a szobájából, nem is evett semmit. Amikor a bátyja, Serinuma Takurou megelégelte a húga hikikomori-életmódját, beront a szobájába, és döbbenten látta, hogy rapid sebességgel lefogyott. Kijön a szobájából, visszatér az iskolába, senki nem ismer rá. Hirtelen kívánatos lesz a fiúk számára. De ő nem... Nem úgy... Nem úgy akarja a fiúkat, ahogy egy áltagos lány, hanem a fiúk legyenek együtt, és az neki a földi mennyország. Persze tudja ezt róla mindenki, kérdezgetik is őt, hogy mikor hagy már fel a fantáziáival, és lesz rendes párkapcsolata, ahogy a többieknek is? De ő szemmel láthatóan nem vágyik erre. Van egy másik lány, nevezetesen Nishina Shima, aki szintén fujoshi, ő Serinuma-san lelki társa, akinek maszkulin külseje, öltözködése, és az, ahogy Serinuma-sant megközelíti, erősen utal a leszbikus mivoltára, de inkább tűnik ez egyfajta játéknak, semmint komoly vonzalomnak. Ők közösen álmodoznak arról, ahogy két fiúosztálytársuk, Igarashi Yuusuke és Nanashima Nozomu együtt vannak. A legkellemetlenebb jelenete az animének, ahogy a két lány valahogy ráveszi a két fiút, hogy érintkezzenek egymással, így csinálnak róluk pár képet. Itt látszott csak igazán meg az, hogy a fujoshikat nem érdekli, hogy a két fiú akar-e együtt lenni, csak az, hogy a fantáziájuk, ha kép formájában is, de ki legyen elégítve. Holott a két srác igencsak nyíltan kimutatta, hogy számukra baromira kellemetlen, hogy így kell közeledniük egymáshoz. Nézni is rossz volt, ahogy szenvednek. Van még két srác is, akik szintén főszereplői az animének: Mutsumi Asuma és Shinomiya Hayato. Természetesen ők sem maradnak ki a jóból.

SPOILER

Pedig különben voltak ígéretes jelenetei az animének, amiből az tűnt ki, hogy jó irányba megy el az történet, és talán valami jó is kisülhet a dologból. Főleg az utolsó rész tűnt úgy, hogy talán példát mutathat a fujoshi-k számára, de a legutolsó jelenetet elnézve be kellett lássam, hogy az anime egy pillanatra sem rugaszkodott el a valóságtól. Ugyanis mindegyik srác, sőt még a maszkulin csaj is összejönne Serinamu-sannal, aki el is döntötte, hogy randevúzik mindegyikkel (természetesen külön-külön), és választani fog köztük valakit, akivel együtt lesz, és rendes életet fog élni. De ahogy bejelentette, hogy a kedvenc anime karakterét választja párjául, nem közülük az egyiket, hamar kiderül, hogy az anime a valóság talaján maradt. Ez is amúgy jó megoldás, de tetszett volna, ha az lett volna a vége, hogy ha ötük közül az egyiket választja ki. Mert példát mutathatott volna, hogy a fujoshiknak is lehet párjuk, és az érzelmi érettség egyik jele lett volna, ha választ magának valakit, és elfogadja, hogy két fiú szexuális együttléte csak a fantáziájában marad. Ezáltal különválasztja a képzeletet a valóságtól, így az animét 7 pontra értékeltem volna a 10-es skálán, de így marad 5 pont.

SPOILER VÉGE

Azért meg lehet nézni, hogy lássuk, milyenek a fujoshi-k, de amúgy bőven elég megnézni őket rendezvényeken, vagy ahol találkozunk velük, az anime semmit nem bont le a velük kapcsolatosan kialakított sztereotípiákból. Vagyis semmi újdonsággal, meglepetéssel nem szolgál az anime, szerintem pár nap után el is fogom felejteni, hogy láttam ilyen animét...