Ezeket is az elmúlt hetekben szereztem be. Megtaláltam Thalia con Banda: Grandes Éxitos albumát kazettán. Írtam erről az albumról korábban, továbbra is érdekesek a dalok mexikói banda stílusban. Alapvetően hallgatható, alkalmanként szívesen előveszem. Ezen az albumon két új dal van, a Cuco Peña és a La Revancha. Mind a kettő jó lett szerintem. Az album legfurcsább dala továbbra is az Arrasando. Elektronikus dalt élőre hangszerelni...
Mindenesetre most már megvan az album CD-n és kazettán is.
És akkor itt van Natalia Oreiro első albuma CD-n.
A Vad Angyal zenéjével. Az album, mely annyira népszerű volt minálunk, hogy az 1. helyen volt a MAHASZ lemezeladási listán. Egyébként továbbra is azt gondolom, hogy ez nem egy rossz album. Kezdetleges, szárnyat bontogató, de dalok döntő többsége élő hangszerekkel van felvéve, így mint egy kezdő énekesnő első albuma egész jó. Vannak dalok, amiket szívesen hallgatok innen. Például a Cambio Dolor-t a mai napig hallgatom, mint önálló dalt, elvonatkoztatva attól, hogy a sorozat betétdala volt. Ezen kívül a Huracán-t szeretem még az albumról.
Mindenesetre megvan most már Natalia Oreiro első két albuma CD-n is és kazettán is.
Illetve megvan az a négy album is, melyet a sorozatok hőskorából származik.
Ha függőlegesen nézzük, akkor az albumok így voltak párban nálam, hiszen Thalia: Amor A La Mexicana és Natalia Oreiro első albuma nagyjából egyszerre jelentek meg 1999-ben Magyarországon, ahogy az Arrasando és a Tu Veneno albumok 2000-ben. Igazából jó ezeket is a gyűjteményebe tudni, mint emlékek és mai élményekkel új értelmet adni a daloknak.
Továbbra is szeretnék megemlékezni az ezredforduló környékén nagy sikert aratott mexikói és dél-amerikai albumokra, egyrészt hogy egy kicsit helyére tegyem a megítélésüket, másrészt meg kicsit meglep, hogy van rájuk kereslet és mára sokkal inkább ritkaságnak számítanak a mexikói és dél-amerikai zenei kiadványok. Főleg Thalia albumait nehéz megtalálni. Mondjuk a Thalia-Natalia Oreiro párosból Thalia volt nálunk a kevésbé sikeres. Bár nem maradt el sokkal Natalia Oreirótól, de nem Thalia volt a magyar lemezeladási listák élén, talán annak idején kevesebbet is gyártottak belőle, így mostanra ritkaságnak számít, és bizony egy-egy albumáért többezer forintot is elkérnek. Hasonlóképp nehéz megtalálni az Arrasando albumot, mely szintén sikeresnek volt mondható a maga idejében.
A kiváló Amor a la Mexicana album után Thalia itt kezdett elmozdulni az elektronikus zene felé és kikacsintani Amerika felé, hogy onnan aztán a nagyokhoz hasonló világhírű karriert fusson be. Az eredmény? Tudunk róla azóta, amióta lecsengett nálunk a dél-amerikai sorozat-láz? Igen, annyira volt sikeres a kísérlet. De hogy milyen volt az első ilyen próbálkozása? Szerintem kifejezetten ígéretes. Ez még az az album, amire rá lehet mondani, hogy ha elektronikus zenével akarja meghódítani a mainstream zeneipart, ám legyen, de legalább itt még érzékelhető, hogy van stílusa. Itt még megkülönböztethető a többiektől és alapvetően egész jókra is sikeredtek a dalok. Az alábbiak.
Entre el Mar Y Una Estrella
Regresa a Mi
Reencarnación
Arrasando
No Hay Que Llorar
Quiero Amarte
Suerte en Mi
Menta Y Canela
Tumba la Casa
Pata Pata
Siempre Hay Cariño
Rosalinda
És nem is mindegyik dal elektronikus. Az Entre el Mar Y Una Estrella is lassú, kellemes dal, ahogy a Siempre Hay Cariñóban is az élő hangszerek dominálnak. Illetve hát ott a Rosalinda is, amelynek mexikói sorozat betétdala lévén autitentikusabb hangzása van. De ezek sem feltétlen az Amor a la Mexicana album dalai alapján íródtak, sokkal inkább az elektronikus dalokhoz írták az élő hangszerelésű dalokat is, ami abból a szempontból mindenképp jó, hogy az album így egységet alkot. Ugyanakkor az elektronikus dalokat is dicséri, hogy jól megférnek mellette az élő hangszerelésű dalok is.
Az egész album teljességgel vidám hangulatú, a dalok élnek, megerősíti a hallgató jókedvét. Egyedül a No hay que llorar az, ami szomorkásabb, de azon sem sírnánk feltétlen, mert sokkal inkább vigasztaló, bíztató, semmint elmélyítene a bánatunkban. Leginkább akkor szoktam ilyen dalt hallgatni, amikor valami bánt, de nem annyira, csak akkor jól esik egy kis lelki segítség, hogy felálljak és tovább tudjak lépni. A pozitív hangulat abban is tetten érhető, hogy a dalokban a magas hangok dominálnak. Mint az énekben, mint a zenében, a pozitív hangzás okán pedig csak még inkább hallgattatja magát az album. Főleg, hogy az énekesnő jól énekel, a dalok jól meg vannak írva. A szöveghez csak felületesen tudok hozzászólni, mert csak egy kicsit tudok spanyolul. Nagyon mélyenszántó, az élet titkait megfejtő szövegre nem kell számítani, inkább könnyed szövegeket írtak, mely igazodik a zene hangulatához. Bugyutának semmiképp nem mondanám, csak könnyedén veszi az életet. És jó érzés hallgatni az életnek azt a könnyedségét, amit Thalia prezentál nekünk ezzel az albummal.
A borító teljességgel nőies ezzel a rózsaszín árnyalatokkal. A háttér is, meg Thalia képeit is mindenhol rózsaszín színárnyalatot kapott. Néhány képen Thalia is erősen női pózban van (jó példa erre az első borító képe), ez is erősíti az album női mivoltát, ami kár abból a szempontból, hogy emiatt szinte teljesen kizárja a férfi hallgatóságot a közösségéből. Emiatt is volt gúny tárgya ez az album, nemcsak a mexikói sorozatok miatt.
Az album tökéletesen teljesíti funkcióját. Lazán, könnyedén szórakoztat, a szövegek nem tárják fel az élet igazságait, de szórakozásként nagyon jó hallgatni ezt az albumot. Erre rá lehet mondani, hogy ha Thalía meg akarja vetni a lábát az amerikai, mainstream zeneiparban, akkor ez az album jó alapot szolgáltat hozzá, és nagyon jó lett volna, ha a későbbiekben is megmarad ennél a zenei vonalnál, nem megy el abba a nagyon dallamtalan, mondanivalónak még a csírájával sem rendelkező dalokba. Lehet, hogy többre vitte volna. De ha nincs más, akkor itt ez az album, mely a maga hibáival együtt is szerethető, hallgatható.
Ritkán találok értelmes dolgot Békéscsabán a bolhapiacon, de most úgy alakult, hogy találtam egy CD-t és egy kazettát, amit kerestem, és előérhető áraiknak köszönhetően meg is vettem őket. The Corrs: In Blue CD és Natalia Oreiro: Tu Veneno kazetta.
Ezen két albumban nemcsak az a közös, hogy mind a kettő 2000-ben jelent meg, hanem mind a kettő úgymond első volt nálam. A The Corrs: In Blue album volt az első, ami megvolt nekem annak idején tőlük, ahogy Natalia Oreirótól is a Tu Veneno volt az első, amit megvettem. Arra konkrétan emlékszem, hogy 2000. december 2-án vettem meg, mert egy időben naptárban jegyeztem, hogy mely albumokat mikor vettem meg, és a Natalia Oreiro kazettát ezen a napon, ráadásul az is megvan, hogy 2100 forint volt. Most szerény 400 forint volt, ennyiért pedig bőven jöhet. Nosztalgikus volt nézni a kazetta borítót, összességében most is pozitív véleményem van az albumról. És ott van a többi kazetta között. Körülbelül 230 kazettát őriztem meg, és ha megveszem a hiányzó Thalía, Natalia Oreiro és The Corrs kazettákat (amik prioritást élveznek), akkor ez a szám felmehet 250-re is.
A The Corrs: In Blue album is szinte az első mivolta miatt különleges számomra. De amúgy szeretem is, mert annak ellenére, hogy ugyanúgy populáris, mint a Talk on Corners, de lényegesen jobb dalok vannak ezen az albumon. Bár ezen az albumon is van néhány olyan dal, ami úgymond "helykitöltő", tehát számomra nem hordoz akkora értéket. Az At Your Side, No More Cry és a Give It All Up azok, amiket ugyan nem ugrok át, de nem lenne kevesebb az album, ha hiányoznának ezek a dalok. Illetve a Hurt Before az, ami nem jön át érzelmileg. Nekem az olyan semmilyen. De összességében jó album, egységesebb a hangzása, mint a Talk on Corners albumnak. Szeretnék The Corrs albumokról is írni kritikákat, csak az nem mostanság lesz, tekintve, hogy vizsgaidőszak van.
Az, hogy mekkora őrület volt kb. 20 éve a dél-amerikai sorozatokért, arról már volt szó korábban. Mint ahogy arról is, hogy a Vad Angyal ezen belül szinte külön kategóriát képzett. De most tegyük félre, hogy mi által lett nálunk ismert Natalia Oreiro, és koncentráljunk csak magára az albumra. Lássuk a 2. albumot, mely 2000-ben jelent meg.
Mondjuk az is rontotta Natalia Oreiro megítélését, hogy sok gyerekrajongója volt, elsősorban tizenéves lányok. Akik tényleg kritika nélkül, bálványként rajongtak az énekesnőért, és azt gondolom, hogy sokan inkább csak a rajongótábora miatt utálták Natalia Oreirót. Nem akarták, hogy őket is a sikító fangörlök közé sorolják, ráadásul aki kritikus füllel hallgatta már akkor is az énekesnő dalait, az tudhatta, hogy Natalia Oreiro azt a szinte már istennői szintű rajongást nem érdemelte meg. Vannak jó mozzanatok a dalaiban, de távolról sem annyira akkora mestermű, mint amennyire rajongtak érte. De azt mindenképp érdemes leszögezni, hogy a Tu Veneno Natalia Oreiro legjobb albuma, itt érzékelhető a legkevésbé, hogy miért nem érdemelte meg azt a nagy imádatot, amit kapott. Nagyot lépett előre az első album szárnybontogatásaiból (ha már vad angyal…), annak könnyed, már-már komolytalan hangulatából, hogy aztán 2 évre rá elkészítsen egy sokkal komolyabb albumot. Olyan érzetet ad, mint Natalia Oreiro valami komoly krízis hatására írta volna ezt az albumot, ilyen szintű fejlődést mások 5-7, vagy akár 10 év alatt mutatnak fel, neki valahogy ezt sikerült 2 év alatt, és ami még érdekesebb, hogy még jól is áll neki. Az már az első albumban is imponáló volt, hogy a dalok élő hangszerekkel lett felvéve, de a Tu Venenónak részint az adja a fejlődés érzetét, hogy gazdagabb a dalok hangszerelése. Több hangszerrel játszották fel a dalokat, ezáltal is hangzanak komolyabbnak. Nem utolsósorban a tartalom. Ez a leghosszabb album a maga 15 dalával és 60 perc hosszával, úgyhogy szinte minden tekintetben komoly fejlődésen ment keresztül az énekesnő, egyetlen komoly dologban hibádzik, az az énekhang…
Az hallató, hogy Natalia Oreiro megtanult énekelni, csak az a baj, hogy nincs született hangja. Illetve ez így túlzás, mert valamennyi van, de hogy több oktávnyi éneket ki tudjon énekelni, azt nem tudom elképzelni róla. Van egy érdekes, rekedtes hangja, de távol áll attól, hogy azt úgy tudja használni, mint azok, akiknek a védjegyükké vált ez a hang. Így kijelenthetjük, hogy Natalia Oreiro azzal gazdálkodik, amije van. Mondhatnánk, hogy legalább az jó, amije van, mert legalább ott tisztán képzi a hangokat, csak az albumnak van egy olyan sajátossága, hogy erős a háttérvokál. Natalia Oreiro esetében pedig annyira erős, hogy magasan kitűnnek, ugyanis hallható, hogy jobban énekelnek, mint az énekesnő. Ez pedig nem akármi.
Ahogy szó volt róla, az albumra 15 dal került fel, most lássuk őket:
Tu Veneno
Río De La Plata
Cómo Te Olvido
Luna Brava
Aburrida
Estámos Todos Solos
Gitano Corazón
Febrero
Dónde Irá
Basta de Tí
Mata Y Envenena
Si Me Vas A Dar Tu Amor
Que Pena Me Das
Un Ramito De Violetas
Caliente
Aki tud valamennyire spanyolul, az a címek alapján rácsodálkozhat, hogy mennyire változatos lehet témájában az album. De valójában a fő téma itt is a szerelem, csak más-más aspektusból énekel róla. A 15 dalból 8 dal szól a szerelemről. Egyedül a Si Me Vas A Dar Tu Amor, ami a pozitív aspektusát mutatja be a szerelemnek, a többi inkább negatív. A címadó dal a mérgező kapcsolatból való kilépésről szó, ehhez nagyon hasonló a Mata Y Envenena is (nem véletlen van a címben a Veneno szóból képzett igei változata a címnek. Envenena – mérgezés). De a legszebb dal, egyben számomra a legnagyobb kedvenc Natalia Oreirótól egyértelműen a Cómo Te Olvido. Nagyon szép ballada a frissen megélt szerelmi csalódásról és annak fájdalmáról. A címben feltett kérdés: “Hogyan felejtselek el?” teljesen jogos. Az idősebb korosztály pedig tudhatja a választ: Sehogy. Személyes tapasztalatom az, hogy az előző nagy szerelmek nem felejtődnek el, csak a helyükre kerülnek, ezáltal nem okoz fájdalmat, ha eszünkbe jut. De ami magát a dalt illeti, gyönyörűen meg van írva. Nagyon szép a zene, a dallam, Natalia Oreiro pedig énekel, ahogy tudja, de a refrénre olyan szinten megerősödik az ének, azáltal, ahogy bekapcsolódnak a háttérvokalisták… Konkrétan ez a dal az egyik legnagyobb bizonyítéka arra, hogy Natalia Oreiro dalait legtöbb esetben a vokalisták viszik el. Ahogy írtam korábban, hallható, hogy Natalia Oreiro is megtanult énekelni, akár még érzelmeket is előadni, de az az érzésem, hogy nem véletlen, hogy annyira erős a vokalisták éneke, mintha egyenrangú kórus lennének az énekesnővel. A közös énekkel válik annyira széppé, egyben súlyossá a refrén, hogy igazából csak nehezebb hallgatni miatta a dalt.
A nem szerelmes dalok közül pedig ki lehet emelni a Río de la Plata című dalt, ami egy kiváló dal nemcsak a hazaszeretetről, hanem ahogy Natalia Oreiro megemlékezik arról, hogy honnan jött, és milyen nehéz volt elindulni, hiszen büszke a gyökereire. Az Aburrida szövegét nagyon érdekesnek tartom. Szembesül az élet árnyoldalaival, de megjelenik az elhagyatottság, a magány, illetve az emberi nemtörődömségből fakadó pazarlás is. Az énekesnő pedig úgy akar az egésznek részese lenni, hogy kívülállóként megértse, hogy az emberek miért olyanok, amilyenek. Ez pedig mindenképp érdekes, és ritka az ilyen szöveg. A Caliente meg egy kiváló lezárása az albumnak. Vidám dal, kicsit lazít az album sötétebb hangulatán, meg kicsit össze is foglalja, az album mondanivalóját. Összességében azt lehet mondani, hogy mind a 15 dal jól meg van írva, hallatszik, hogy sokat dolgoztak az albumon.
Három dalból készült videoklip, méghozzá az első háromból.
Elsőként a címadó dal, a Tu Veneno készült el. Alapvetően jó klip, egyedül az a rész nem tetszik, ahol Natalia Oreiro melegítőben táncol össze-vissza. Ezt leszámítva jó a videoklip, főleg az animációs rész tetszik, mert értelmet ad annak a kis talizmánnal (nem jut eszembe a pontos szó...), ami a borítón látható. Az lenne az a bizonyos méreg, ami végzetes, bárkihez is kerül. A zenekaros, éneklős rendben van, de a videoklip animációs része az, ami igazán értelmet ad a dalnak.
A Río de la Plata talán az énekesnő összes videoklipje közül a legjobb. Szülőföldjén készült, és annyira árad a spontaneitás az egész videóból, hogy mindenki jól érzi magát, tényleg mindenki táncol. A gyerekkori jelenetek külön emelik a videoklip értékét, és ahogy Natalia Oreiro a saját arc mellé teszi a gyerekkori fényképét, az nagyon aranyos ötlet. Felismerhető az énekesnő a képen. Mellesleg az a fénykép az album borítójára is felkerült. Kiváló videoklip a gyökereinkről, nagyon jó látni, hogy Natalia Oreiro tényleg büszke a szülőföldjére.
És akkor íme a nagy kedvenc, a Cómo Te Olvido. Ebben a videoklipben jelenik meg az a bizonyos nő, akit az album borítóján láthatunk. És inkább azt lehet mondani, hogy klip némileg összemossa ezt a dalt a Tu Veneno mondanivalójával. hiszen a Cómo Te Olvido szövegében nincs szó méregről, de a klipben igen. Olyan, mintha ez a klip akarná érzékeltetni a szerelem mérgező mivoltát azáltal, hogy egy olyan ember iránt támadnak fel mély érzéseink, akinél nincs esélyünk, és aztán hogyan felejtsük el őt… Kétségtelenül korrelál a dal szövegével, és lehet úgy is értelmezni a videoklipet, hogy Natalia Oreiro nincs tisztában azzal, hogy a szerelemmel meg lett mérgezve. Ez érződik a videoklipben is, úgyhogy jól megcsinálták.
A borító egész jóra sikeredett. Jó az ötlet, jól érzékelteti az album témáját, koncepcióját. Egyedül annyi, hogy nem szeretem a kihajtható CD borítókat (lapozhatók híve vagyok), illetve a külső lapnak nincs egységes dizájnja. A rózsa a tüskéi között a borító képére reflektál, ami mindenképp előny, de jó lett volna, ha a többi kép is harmóniában lett volna a borítókép dizájnjával. Azt is furcsának tartom, hogy nem a belső lapon van a 15 dal szövege, hanem a szélső oldalra került egy kép Natalia Oreiróról, az utolsó három dal szövege pedig külső oldalra került. A gyerekkori kép viszont jó ötlet volt.
Nagyon sajnálom, hogy nincs Natalia Oreirónak született hangja. Akkor talán 90% fölötti értékelést is kaphatott volna, mert egyébként nagyon jó az összes dal. Hallható, hogy dolgoztak mind a 15 dalon, zenében és dallamban nagyon erős az album. Ráadásul a borító és Natalia Oreiro fizimiskája ráerősít az album témájára. Csak ismételni tudom magam, hogy Natalia Oreiro nem érdemelte meg azt a gyűlöletet, gúnyt, amit sokan tanúsítottak vele szemben. Hiszen nagyon jó lett az album, és azt gondolom, hogy itt hozták ki az énekesnőből a legtöbbet. Elképzelhetőnek tartom, hogy ha ezen a koncepción maradt volna Natalia Oreiro énekesnői karrierje, akkor jóval tovább tartott volna, de akkor meg lehet, hogy unalmassá vált volna egy idő után. Ez már nem fog kiderülni. Így viszont a Tu Veneno megmaradt egyedi albumnak, melynek pozitívumai nagyban emelik az eszmei értékét.
Újra megvan Natalia Oreiro: Tu Veneno albuma CD-n. Úgy döntöttem, hogy azokat az albumokat, amiket szerettem régen, és most is szívesen hallgatom, megveszem megint, ha megtalálom olcsón. Ezt a CD-t konkrétan 200 forintért nyertem Vaterán. Örülök neki, mert annyi emlékem azért van az albumról, hogy nagy hatással volt rám. Szerettem annak idején, és a CD-t 4.100 forintért vettem meg 2001-ben. Csak ez is egy idő után eladás áldozata lett.
Egyébként most többször visszahallgatva a Natalia Oreiro albumokat, azt gondolom, hogy ez az album lett a legjobb. Egyrészt 15 dalból áll, 1 óra zene, másrészt jót tett az albumnak, hogy valamivel komolyabb dalok kerültek fel rá, némelyik kifejezetten sötétebb hangulatú. És továbbra is azt gondolom, hogy jó zenét írtak Natalia Oreirónak, csak az ének... Azt gondolom, hogy Natalia Oreirónak nincs hangja, csak megtanulta a hangképzést, és gazdálkodik azzal, amije van. De hogy több oktávot kiénekeljen... lehetetlen. Ettől függetlenül szívesen hallgatom ezt az albumot, és majd írok róla részletesebben is.
