A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Legend of Zelda: Phantom Hourglass. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: The Legend of Zelda: Phantom Hourglass. Összes bejegyzés megjelenítése

2023. január 4., szerda

Nintendo DS játékok mennyisége megduplázva

Vettem magamnak két €15 értékű Nintendo eShop kártyát, az egyiket Bécsben, a másikat itt, Hollandiában. Eredetileg azért vettem kettőt, mert az egyik hátoldalán németül vannak írva az adatok, a másikon meg hollandul. Eredetileg csak a két külön nyelv miatt vettem kettőt, aztán egymás mellé téve láttam, hogy a holland kártya nagyobb, plusz egy oka lett annak, hogy miért is vettem meg mind a kettőt. Ebből a szempontból is érdekes látni őket egymás mellett.

Mivel már beírtam a kódot (mondjuk a képen le sincs kaparva...), ezért nem baj, ha megmutatom a hátoldalát, hiszen már senki nem tudja felhasználni.

Újabb lehetőség a német és holland nyelv tanulására csak itt, csak nálam. Mindig is szerettem ilyen képeket csinálni.

Egyébként Nintendo DS játékokra használtam fel Nintendo eShop kártyát. Idén március 26-án fog bezárni a Nintendo 3DS és Wii U eShop, és az, hogy Wii U-n is játszhatóvá tettek néhány DS játékot, ezért tudnám ezeket is játszani a YouTube csatornámon. Ehhez a fentebb írt határidőig meg kell vennem azokat a DS játékokat, amikkel játszani akarok. A Game Boy Advance-ek nem számítanak, mert ott van GameCube-on a Game Boy Player, azzal tudok GBA játékokkal játszani. De DS-t csak Wii U-n, úgyhogy ezek prioritást élveznek. Össze is írtam egy listát azokról a DS játékokról, amiket megvennék, itt van. €30-ért tudtam is 3 Nintendo DS játékot venni, az alábbiakat:

  • Mario Party DS
  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass
  • The Legend of Zelda. Spirit Tracks

Ezek a már meglévő 3 Nintendo DS játék mellé kerültek, így most már hatan vannak.

Ezen digitális játéktár fog az elkövetkezendő hónapokban jelentősen bővülni. Egyébként is felértékelődött nálam a Wii U, hiszen a lemezes játékok is jóval olcsóbbak, ezért a Switchen is játszható játékokat Wii U-ra fogom megvenni, amíg nem mennek le Switchre is jobban a játékok árai.

Úgyhogy aki játszik még Wii U-n és akar, felvehet barátnak: Attila_NL.

2019. október 20., vasárnap

VII. (Mini-)Nintendo találkozó

Végül mára lett megszervezve a negyedévente szokásos Nintendo találkozó, amit negyedévente rendezek meg. Jó buli volt, annak ellenére, hogy csak négyen voltunk, nagyon jól összejött. A hangulatról főleg én gondoskodtam, mert ha nagyon elengedem magam, akkor képes vagyok úgy viselkedni, mint aki rettenetesen be van rúgva, pedig egy korty alkoholt nem ittam. Sőt, nem is bírom az alkoholt, szóval, nem hiszem, hogy valaha is be leszek rúgva alkohol hatására.

Az Infinity eSport bárba beszéltük meg a találkozót. Kaptunk is helyet, de mivel csak 12 órakor nyit, ezért előtte, 10-kor az Árkád kajáldás részénél beszéltünk meg találkozót. A 3-as villamos megállójánál találkoztam Fantosszal. Először a Media Markt-ba mentünk fel, mert egeret akart venni magának a PC-hez. Közben nézelődtünk a Nintendo játékoknál meg a DVD-knél, Blu-rayeknél. Az egeret kifizettük, közben Krisse is megjött az Árkádba. Hárman lementünk a kajáldás részhez. Ott nézelődtünk telefonon, majd ettünk hárman egy nagy Burger King családi menüt. Majd ezután átmentünk a Sugárba, mert Krisse keresett magának anyagot a Cosplayéhez, és ott az egyik rövidáruboltban talált magának megfelelőt. A SPAR-ban vásároltunk, majd ezután mentünk a metróhoz. A Blaha Lujza térnél szálltunk le, majd villamossal mentünk az Infinity-hez. Épp akkor nyitott.

Valami kezdő srác lehetett ott, mert korábban nem láttam őt, és hááát... Maradjunk annyiban, hogy bőven van mit tanulnia a kiszolgálásról, és a pincéri munkáról. Nem látszott rajta, hogy a rendelkezésünkre áll. Szinte még az is nehezére esett, hogy kikeresse, hogy lefoglaltuk a helyet. És amikor bementünk, töksötét volt, nekünk kellett felkapcsolni a villanyt. Pedig legjobb tudomásom szerint azért megy be az dolgozó alkalmazott korábban, hogy nyitásra minden kész legyen. Pedig nyáron a kiszolgáló csaj mennyire rendes és készséges volt. Ezért nem is volt kérdés, hogy most is az Infinity-be megyünk. Ehhez képest mit kaptunk... Mindenesetre leültünk, Tutajkk már ott várt minket... a töksötétben. Krisse hozta a Switch-ét, csak mivel későn ébredt fel, ezért épp csak felkapta, a dokkolót meg a plusz controllereit otthon hagyta. És mivel Nintendo 3DS-t is csak én és Fantos hoztunk, ezért nem tudtunk semmivel sem tudtunk együtt négyen játszani. Elkértem Krisse Switchét, és Tutajkkal játszottunk a Super Mario Karttal. Eleinte ő nyert mindig, ami részint a furcsa irányításnak is köszönhető. Joy-connal furcsa Super Mario Kartot irányítani. Ráadásul az oldott hangulatom ekkor is jelen volt, ami fokozódott akkor, amikor Fantos bekapcsolt Discordon keresztül valami holland fiút. Bennem meg néha megvan az a gonoszság, hogy ha valaki telefonál, akkor szándékosan hangosan beszélek, hogy megnehezítsem a beszélgetést. Ilyet tényleg ritkán csinálok, de most annyira oldott hangulatom volt, hogy ez most kikívánkozott belőlem. Ők angolul beszélgetnek, én magyarul kiabálok... Voltam én ott minden... crazy, idiot, ráadásul a holland fiú teljesen kiakadt a nevetésemen. Mondta, ilyet még életében nem hallott. Remélem, hogy ő is hasonlóképpen jól érezte magát köztünk. Azért később kijött néhány jó Super Mario Kart eredmény. Utána kipróbáltam a Kirby's Dream Course-t. Ez egy golfjáték Kirbyvel. Kirby a golflabda, és őt irányítjuk a pályán. A cél, hogy a pályán lévő ellenségeket kilőjük, és a végén begurítsuk Kirby-t a lyukba. Alapvetően nagyon jó játék, van logikája, de annyira nem kötött le.

Utánam Fantos próbálta ki a játékot Tutajkkal, én meg átültem Krisse mellé. Visszaadta a The Legend of Zelda: Phantom Hourglass-t, annak többjátékos módjával játszottunk. Ezt én annyira nem szeretem, mert eléggé ügyetlen vagyok benne. Linkkel kell Triforce darabkákat a saját területünkre gyűjteni. Az egyik játékos Linket irányítja, ő gyűjti a Triforce darabkákat, míg a másik játék három Phantomot irányít. Megrajzolja a Stylus-szal a Phantom útját, hogy elkapja Linket. De mivel előre rajzoljuk meg az útvonalat neki, ezért előre kell látnia, hogy merre megy Link. És mivel se elkapni nem tudom Linket se Linkkel kikerülni az őröket, ezért nem vagyok jó ebben a játékban. De kipróbáltuk a másik Nintendo DS-es Zelda többjátékos játékát, a The Legend of Zelda: Spirit Tracks-et, ez jobban ment. Itt mindkét játékot ugyanúgy Link, és itt is Triforce darabkákat kell gyűjteni. De itt nem kell elvinni sehová, csak gyűjteni őket, hanem mint a Mario játékokban az érméket. Amit összegyűjtöttünk, az a miénk. Itt a Phantomokat a gép irányítja. és ha elkap, nem halunk meg, csak elveszítünk néhány Triforce darabkát, de folytatjuk a játékot, amíg az idő le nem jár.

Csak ezután már nem volt erőm játszani. Annyira kimerített a nevetgélés, meg a marháskodás, hogy teljesen elfáradtam a végére. Ez nálam a részegség utáni másnapos állapot. Egy kicsit játszottunk még Krisse-vel a Mario Kart 8 Deluxe-szel, majd egyedül a Mario Kart Tour-ral. De aztán már csak lehajtottam a fejemet, amíg játszanak a többiek, ezután indultunk haza.

Nagyon jó nap volt, örülök annak, hogy négyen is jól tudunk szórakozni. A következő valamikor a két ünnep között lesz. A mai napi affért elnézem egy hibának. Télen is az Infinity-be szervezem, remélem az jobb lesz.

2018. november 10., szombat

Nem lesz többé hivatalos guide

Meglepetten olvastam, hogy 2019. tavaszán meg fog szűnni a legnagyobb guide könyvkiadó vállalat a Prima Games. Az ok meg igazából könnyen kikövetkeztethető: Extrém módon visszaesett a könyvalapú guide-ok iránt az érdeklődés. Ami várható volt, hiszen manapság már szinte mindent interneten olvasunk, magazinok is folyamatosan szűnnek meg Angliában. Az Official Nintendo Magazine sincs már 2014. októbere óta.

Nekem is van néhány, egészen pontosan ezek:

És még csak nem is mondhatók kifejezetten drágának, kb. 12 fontért bárki betudhat magának egy minőségi könyvet a kedvenc játékáról. Ugyanis minden hivatalos artwork benne van a könyvekben, és a stílusos elrendezésnek és a betűtípusnak köszönhetően olyan érzetet ad, mintha hivatalos Nintendo kiadást vettünk volna a kezünkbe. Ezek mind nagyméretű, általában 200-250 oldalas könyvek, melyekben minden, de tényleg MINDEN benne van az adott játékról. Tehát tartalmilag és dizájn terén is elsőosztályú kiadványok. A bal-alsó sarokban lévő könyv a The Legend of Zelda: Phantom Hourglass collector's edition guide. Azt 2008-ban vettem meg a nagy Zeldás korszakomban. Az aztán már tényleg extra, ráadásul aranyozott szélű. Sok The Legend of Zelda játékból készült collector's edition guide, azok mind így néznek ki, csak más a borítólap színe. Ebből is látszik, hogy mennyire komolyan vették, amit csináltak, és 28 év után hagyják abba a munkásságukat.

De hogy érzékelte a Prima Games, hogy baj van, az látszik a bal-felső sarokban lévő kis könyvön. Az már vékonyabb, kis méretű, és négy játék összefoglaló leírása van benne. A belső oldalán van egy kód, mellyel a Prima Games weboldalán lehetett a teljes guide-ot elérni digitális formában, mind a négy játékét. Ez önmagában jó ötlet volt, csak rettenetesen kényelmetlen volt, ugyanis csak a weboldalon keresztül lehetett online elérni, sehol máshol nem. És nagyon ügyeltek arra, hogy ne legyen letölthető, ezáltal ne kerüljön ki a világhálóra csak úgy. Igazából emiatt problémás a használat, gondolom, emiatt sem terjedt el komolyan.

Kár érte, pedig nagyon jó dolog volt. De ha 28 éves, akkor jó eséllyel van Super Mario Kart, Super Mario World 2: Yoshi's Island, Super Mario 64, meg ilyen régi játékokból is guide-ok. Most ahogy nézelődtem eBay-en, nem találtam. Nagyon ritka lehet, és gondolom, ha kikerül is egy eladásra, akkor is csillagászati áron van. Mindenesetre ha már így megszűnik, amit tudok, azt beszerzem, ha lesz rá anyagi lehetőségem.

2010. december 29., szerda

2010. téli Pokémon találkozó

Hányadik? Talán 24? De szerintem már senki nem tartja számon. ^^' Én egy kicsit később mentem, később is ébredtem fel, és nyugisan készültem el. A többieket üdvözölve, leültem a kerekasztalhoz, majd felmérve, hogy ki mit csinál, szétnéztem a Media Marktban. Nem sok újdonság, az All-Stars 9.990 ft, a Donkey Kong Country Returns pedig 13.990 forint, tehát az egekben a Nintendo játék árak. Amikor visszamentem, bagszi küldte az pokés eventeket, én addig New Super Mario Bros.-oztam. Olyan 12 óra után pár perccel jött meg a Csibi. Kirakta a sorsolható vasalható gyöngy figuráit. Nagyon jókat csinált, de egy párat csak úgy lestem, hogy akkor most melyik is az? Vagy nehezen felismerhető volt, vagy én pokéztam nagyon régóta. Aztán többen is felajánlottak többmindent. Beírták mindenkinek a nevét, aki szeretett volna nevezni, én is ki lettem sorsolva egy PokéWalker-tartó nyeremény okán. PokéWalker híján nem sok hasznát venném a dolognak, ezért később odaadtam bagszinak. Később beszéltem a Csibivel is, illetve inkább fárasztottam a hülyeségeimmel. :D Minden bizonnyal nagyon örült neki, de jött Fantos, hogy játszunk Mario Party DS-t. Remek ötlet... lett volna, ha nem merül le a DSi XL-em. Így meghiúsult a buli. Délután már szépen lassan szedelőzködtek az emberek, ma valahogy hamar mentek el. Aztán Csibivel beszélgettünk mindenféle hülyeséget, majd amikor megjött a Ricsi, akkor Csibi inkább felé fordult, én meg inkább már jöttem haza.

Remélhetőleg nem felejtem el a holnapi BigN találkozóra az alábbi dolgokat elvinni:

  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass könyv. Gondoltam rá, hogy lehet, hogy elviszem a Twilight Princess, és a Brawl könyveket is.
  • Pokémon TCG-ket.

2010. augusztus 19., csütörtök

Egy rövid korszak vége

Mai nappal terveim szerint vége a diákmunkának. Így visszanézve azt mondom, hogy egyáltalán nem volt vészes. Csak az elejébe volt nehéz belerázódni. Na meg, ha volt választási lehetőségem, akkor nem akartam abba a Tescóba menni dolgozni, ahol sok rossz tapasztalatot éltem meg, a többi helyen meg azért mindenhol azon voltak, hogy minden a lehető leggördülékenyebben menjen. Szerintem egy ideális vezető ilyen. Tapasztalatával, tudásával segíti az alkalmazottait, hogy ők is legjobb tudásuk szerint végezzék munkájukat, nem az, hogy onnan a magasból lenéz minket... Sajnos, ki kell mondani őszintén, sokszor a vevők is tesznek arról, hogy megnehezítsék a pénztárosok dolgát. Nyilván akaratlanul teszik ezt, ezért adnék még egy pár tanácsot:

  • Ha egy mód van rá, mindig nézzük meg, milyen péksüteményt, zöldséget, gyümölcsöt veszünk meg. Száz meg ezer alfaja van mindegyiknek, és egyszerűen képtelenség észben tartani őket. Nemcsak hogy nem halad a sor, hanem az is eléggé kellemetlen, hogy át kell kiabálni egyik kasszából a másikba, hogy ő esetleg nem tudja-e, hogy mi az. És ha esetleg nem tudja, lehet telefonálni a vezetőnek, és már percek mennek el...
  • A pénztár végén levő kijelző a vevőnek nem dísznek van ott, hanem azért, hogy ha bármi olyasmit tapasztal a vevő, ami nem kompatíbilis az ő "elképzeléseivel", akkor szóljon, hogy valami nem jó. Nem egyszer fordult elő olyan, hogy utólag szól. Nekem is kellemetlen, mert hibázok, meg a vevőnek se jó, mert én már semmit nem tudok tenni, mehet a vevőszolgálathoz, ami rosszabb esetben a másik végén van a Tescónak, csak ők tudnak korrigálni a hibán. Akkor aztán lehet panaszkodni, hogy nincs időm, megyek dolgozni, vagy megy a vonatom. Talán kellett volna figyelni...
  • Szatyrot (az 5 forintosat) ne felejtsük el még a mi sorunk alatt kérni. A papír is feleslegesen fogy, meg azzal is csak feltartjuk a sort, ha utólag jut eszünkbe kérni, hogy kell, ne kelljen külön, feleslegesen blokkolni, ezzel is csak feltartjuk a sort.

Saját tapasztalatokból lehet csak igazán építkezni, a másik oldalról teljesen más látni a dolgokat. De azt őszintén sajnálom, hogy a gyerekek (elsősorban elsősök) beiskolázása tényleg ennyire drága, hiába csinál mindenféle akciókat a Tesco, sajnos a legtöbb esetben sokat kényszerül fizetni a szülő.

Hát ennyi volt, az elkövetkezendő 2 és fél hétben pihenni fogok, meg az iskolára készülök, beiratkozás, stb. Hogy aztán szeptember 6-ától gőzerővel vágjak neki az új szaknak, remélhetőleg sikerrel. Hogy esetleg közben bejöhet-e egy nyelvvizsga, még egyszer javítani az érettségin, hogy utána valóban fősulira menjek? Ki tudja? Engem nem zavar, ha 29 éves koromig kell tanulni (most 24 vagyok), a mai világban ez egyáltalán nem ritka.

Ma megjelent az új (utolsó) AnimeStars magazin, és megvettem. Nem lett annyira rossz, de ha még egyszer meglátok nyomtatott sajtóban hibásan ragozott társhatározóval ellátott főnevet, esküszöm kitalálok valami fekete listát, és az írója bekerül oda! Az, hogy online berkekben, ez "megszokott" az "rendben van" de újságban azért tartsuk már meg a helyesírás szabályait! Rettenetesen idegesít, amikor lehagyják -val -vel ragról a "v"-t vagy a teljesen hasonult alakját! Ugyanis a helyes ragozás FF14-gyel! Még egy apróság, ami nem idegesített, inkább fogtam a fejem: Nagyon örülök, hogy Zelda játékot teszteltek, de miért nem a Spirit Trackset, és miért a Phantom Hourglasst? A PH-val 2 éve kellett volna foglalkozni... De ettől függetlenül jó lett az újság, méltó zárása egy végtére is szép időket megélt magazinnak, még ha belülről nem csillogott annyira.

2010. július 9., péntek

Hivatalosan is budapesti állampolgár vagyok

Ma végre visszamehettem az Okmányirodába (a főbérlő tegnapig vacakolt a papírral, amit neki kell kitölteni) a kitöltött papírokkal, és megkaptam az ideiglenes lakcímkártyát. Ez azért is jó, ha van, mert ha munkát vállalok, azért csak másképp fest a dolog, ha fel tudom mutatni, hogy Budapesten lakok. Persze állandó lakcímkártya lenne az igazi, de az majd csak akkor, ha saját lakásom lesz. (Hol vagyok még attól?) Még vásároltam egy keveset a Sparban, majd mentem haza egy kicsit enni, de utána szinte azonnal mentem vissza Kőbánya-Kispestre, mert itt beszéltünk meg találkozót a bagszival és a V-ADival. Először hozzánk jöttünk, megnézték a házat, meg csináltam nekünk egy kis ebédet bolognai spagetti néven. Aztán elmentünk bagsziékhoz, ahova izgalommal mentem, mert amikor múlt szerdán voltam nála, akkor ottmaradt egy pár DS játékom, és meg találtam meg most sem... És el nem tudom képzelni, mi történt. Illetve el tudom, szerintem lopás történt. És ha valóban, ez, akkor tudom, hogy ki(k) volt(ak). 10 DS játékom nincs meg:

  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass
  • The Legend of Zelda: Spirit Tracks
  • Super Mario 64 DS
  • Naruto Ninja Council 2
  • Tetris DS
  • Nintendogs: Dachshund & Friends
  • Yoshi: Touch & Go
  • Yoshi's Island DS
  • WarioWare Touched!
  • Pokémon Link

És ez azért pénzben sem kicsi, majdnem 100 000 forint. Bár én igazából komolyan nem is pénz miatt fáj a szívem értük, mert pl. a Naruto is csak 5 font volt Angliában, de pont a Naruto. Akkor szerettem meg a sorozatot, és tökre örültem, hogy van Naruto játékom. Mondjuk ezeket pénzben marha nehéz lenne pótolni, de akkor is. Én egyáltalán nem vagyok az erőszak híve, én nem bántok senkit, és komolyan senkit nem verek meg, csak ha tényleg lopás történt, szolgáltassa vissza a játékokat. Vagy az árait... Bagszival nemrég beszéltem, megígérte, hogy jól szétnéz, mert nálam biztosan nincs. De itt is tényleg nem a pénz az, ami miatt hiányzik, és nem azért van (volt) nekem 23 DS játékom, mert hej, de gazdag vagyok. Ezek többségét én akciósan vettem. Például a Yoshi's Island DS is 3000 forint volt a békéscsabai Media Marktban. És akkor sem azért vettem meg, mert jaj de jó, milyen olcsó, lesz eggyel több DS játék gyűjteményemben, hanem maga a játék miatt. Örültem, hogy ennyiért be tudtam szerezni, mert tudtam, hogy az SNES-es Super Mario World 2: Yoshi's Island milyen jó játék volt, és tök jó, hogy olcsón meg tudtam venni a folytatását, ami nagyon jó volt. Tehát nekem a játék eszmei értéke hiányzik, és ezért nem fogok (és nem szeretnék rákényszerülni) eladni játékot, mert ha végig is vittem, ha ránézek, vagy később előveszem, eszembe jutnak a régi emlékek, hogy de jót játszottam vele. Ja, és a Tetris DS, amit Angliából kaptam tavaly. Na még nagy fájdalom lenne, ha nem kerülne elő. Mert arra is komolyan, teljesen rácsodálkoztam, hogy lehet egy egyszerű Tetris játék ennyire jó? Szóval ez a 100 000 forint is enyhe túlzás, de mondom, az eszmei érték... Na mindegy, nagyon remélem, hogy bagszi holnapra megtalálja, és elhozza a pokétalira (igen, holnap lesz a Pokémon találkozó a WestEndben), de erre nagyon kicsi esélyt látok, de azért bízok benne, mivel nincs más remény. Nálam biztos, hogy nincs. Addig szerencse, míg a japán CD-imet nem viszi el senki, mert komolyan eret vágnék magamon.

Na de térjünk vissza a témára. Bagsziékkal még egy kicsit beszéltük a témát, de hamar elkezdtek másról beszélni. Engem még egy kicsit őrölt az ideg, de próbáltam oldódni, hogy jól érezzük magunkat, mert most úgysem tudunk mit tenni. Tehát elmentünk két konzolboltba, először a Blahára a JoeyStationbe, bagszi ott vett magának Super Smash Bros. Brawlt Wiire, valamint Pokémon Mystery Dungeon Explorers of Darknesst DS-re. Utána átmentónk a Nyugatihoz, ott a MultiFormatban vettek V-ADival közösen ajándékba egy Wiimote-ot egy barátjuknak. Ezután átmentünk a Határ útra, az ottani InterSparban vásároltunk be magunknak kaját. Én is, remélhetőleg van annyim, hogy kihúzom vele kb. 1 hétig. Utána elmentünk Kőbánya-Kispestre és mentünk haza.

Különben nagyon érdekes, hogy amióta Pesten vagyok, azóta jóval kevesebbet eszek. Na nem mintha amíg Békéscsabán voltam, 20 emberre valót ettem volna, csak az átlag szükségletnél többet. És most amióta itt vagyok, azóta a negyedét sem. Egyszerűen nincs étvágyam, nem tudom miért nincs. Már arra is gondoltam, hogy ott valamiféle hiányérzet betöltésére szolgált az evés... Tehát lelki okok. De mindegy is, nagyon örülnék, ha éhség-érzet nélkül le tudnék fogyni kb. 20 kg-ot. És akkor elégedett lennék magammal. ^_^

UPDATE:
Most telefonált bagszi, hogy nála van mind a 10 játék. Nagyon megnyugodtam. ^^ De azt mondta, hogy nagyon kereste, már az ágy alá is benézett, azt mondta olyan dolgokat talált, amikről rég azt hitte, hogy elvesztek. ^^' Jól van, örülök, hogy tisztázódott, és hála Istennek, nem történt lopás. De azért a bagsziban benne lehetett az a rossz érzés, hogy miféle embereket enged be házába? De hála Istennek minden rendben van.

2010. június 7., hétfő

Wii és DS Friend Code-ok

Itt az idő, hogy közzé tegyen a Wii és DS Friend Code-jaimat. Bárki, aki szeretne velem játszani, az a commentek között adja meg a Friend Code-ját.

Super Smash Bros. Brawl:
Click here to level up my card!

Mario Kart Wii:
Click here to level up my license!

További Friend Code-ok:

  • Wii Friend Code: 2015-9860-2360-3865
  • Dr. Mario & Germ Buster: 2597-4622-8830
  • ExciteBike World Challenge: 3395-5747-2933
  • UNO (WiiWare): 5113-5543-8950
  • The Legend of Zelda: Phantom Hourglass: 4296-2907-0615
  • Mario Kart DS: 4210-0631-9367
  • Tetris DS: 5967-9439-6924

2010. április 7., szerda

Wooded Temple

Még az este megcsináltam a Spirit Tracksben az első Dungeont, a Wooded Temple-t. Nem volt annyira nehéz. Előtte be kellett menni a Lost Woodsba. Egyszerűen nem értettem miért, de mindig visszakerültem a bejárathoz. Visszamentem a Whittletonba, ott mondta el az egyik lakó, hogy a fák mutatják meg, hogy merre kell menni. Na, akkor menjünk vissza. És tényleg vannak fák, akik mutatják az utat. Három útelágazásig simán ment, de a negyedik becsapott... Visszamegyek, mert ők még tudnak valamit. És ott mondja az egyik lakó, hogy a negyedik fának a útbaigazítási képessége kissé hibás. Úgyhogy visszamenni, és nem hallgatni a negyedik fára. Így sikerült. Még be kellett menni a Woodland Sanctuary-be. Érdekes hely, bombavirággal kell kapcsolót megnyitni, majd gyorsan elővenni egy másikat, menni a megnyílt hídon, és felrobbantani a kőtömböt. De nagyon résen kell lenni, mert pont annyi időnk van, hogy éppen, hogy átérünk. Ott találkozunk Gage-dzsel, ő tanítja meg nekünk pánsípon az első dallamot. Külön felhívja a figyelmet, hogy ügyeljünk a ritmusra. Így többször is el kellett játszanom, mire elfogadta. Ha megvan, és kijövünk, visszafele jövet láthatunk egy furcsa kőoszlopot, melyből zene hallatszik, és furcsa színes kis gömbök szállnak ki. Igen, az nem más, mint az új dal. Ott tanuljuk meg a Song of Awakeninget, mellyel fel tudjuk ébreszteni a köveket, és hasznos tanácsokkal látnak el. Ha ez megvan, mehetünk a Wooded Temple-be. Nem volt nagyon nehéz. Még az elején megkapjuk a tárgyunkat, egy Whirlwindet, melynek használata egyértelmű. Ha belefújunk a mikrofonba, azzal el lehet oszlatni a mérgező gázt. Olyan nagy titok, és rejtély nincs ebben a Temple-ben kezdő Zeldás simán megcsinálja. A mini-boss a pálya közepén Mothula. Vele már találkoztunk a Link to the Past-ben. Itt felénk fúj egy lárvát, amit nekünk vissza kell fújni. Akkor megszédül, utána lehet megkardozni. Több se kell neki. A főellenség pedig Stagnox egy hatalmas bogár. Vele most találkozunk először. Az ellene való harc már sokkal taktikusabb, viszont annál jobb! Az a lényeg, hogy ő a csápjával próbál felöklelni minket. Ilyenkor tudunk a háta mögé menni, és a potroháról le kell fújni a mérges gázt, és kardozni, mert az a sebezhető pontja. Amikor eleget kap, felrepül, és most jön a neheze. Dobja ránk a lárváit, és amikor lejön hozzánk, akkor kell a whirlwinddel ráfújni, hogy robbanjon. Ekkor is a potrohát kell kardozni. Ha végzünk, megkapjuk a Wooded Temple Force Gemjét, és vissza kell menni a Tower of Spiritsbe. Itt mentettem este, és ma délelőtt folytattam.

Ahogy visszamegyünk, két vonat állja az utunkat. Akármi is az, nem tűnnek barátságosnak. Szögezi le Zelda. És bizony, hogy nem. Amerre megyünk, utunkat állják, és ha ütközünk, vége a játéknak! Tehát vigyázni kell, és váltani, ahol nincsenek. Ha bementünk a Tower of Spiritsbe, megkapjuk a feladatot, hogy meg kell szerezni a második síndarabot. Van neki neve, csak nem ugrik be. Itt nagyon örültem, hogy 2 hibáját egy az egyben kijavították a Phantom Hourgalssnak. Az egyik az, hogy nincs idő. Tehát addig vagyunk itt amíg akarunk. A második meg az, hogy bár itt is vissza kell térni rendszeresen egy toronyba, de itt legalább nem kell ugyanazokat a helyeket többszor bejárni. Hanem mindig megnyílik egy újabb emelet. Ez nagyon jó dolog, máris sokkal érdekesebb a játék. És itt akadtam el. Sokáig eljutottam, de vannak ilyen Miniblinek a 6. emeleten, akik ilyen kövön ugrálnak, egyszerűen nem találom a módszerét, hogy kell legyőzni őket! Sok mindent próbáltam, és semmi nem jött be. Majd estére utánanézek.

Ez a játék hatalmas! Minden Zeldás életérzést, visszaadott, ami megvolt bennem régen. Most úgy érzem, hogy amikor 2008. elején megszerettem a Zelda játékokat, akkor ilyen teljes Zelda-mánia tört rám, annyira rácsodálkoztam a játékra, nem akartam elhinni, hogy létezik ilyen. Aztán később jöt a nagy lenyugvás, amikor a blogban is nagyon kevés szó volt a Zeldáról. Mostanra meg úgy érzem, hogy egyensúlyba jött. Tehát a Zelda sorozat, és a többi Nintendós is. És talán ez a legjobb.

Végezetül hivatalos honlap-ajánló:

2009. március 6., péntek

Phantom Hourglass bolti dekorációk.

Miket nem talál az ember a Vaterán:

http://www.vatera.hu/zelda_standy_dekoracio_134993715.html

http://www.vatera.hu/zelda_phantom_hourglass_jatek_kocka_dekoracio_135000130.html

Bolti dekorációk, egy (szerintem) megszűnt üzlet adja el és milyen jó áron! És persze Budapestiek, és nem postázzák, mert sérülhet, mi? Egyébként több ilyen bolti dekorációja van, Mariós, DS lite-os, stb., de jól mutat mindegyik. Majd keresek valami megoldást, hogy meg tudjam szerezni.

2008. december 19., péntek

Egy rég elakadt játék folytatása, és sok más.

A Link's Awakening DX-ben még jó régen elakadtam, amikor a 2. Dungeonban, a Bottle Grottóban nem tudtam továbbjutni. Mert nem volt meg a nagy kulcs, és nem tudtam, hogy kell megszerezni. És kiderült, hogy azon a pályán, ahol van, egy bizonyos sorrendben kell megölni az ellenfeleket. Na ilyennel sem találkoztam még Zeldákban. Először a nyulat kell megölni, majd a denevért, és végül a csontvázat, és így jön meg a nagy kulcs. Ami meg is lett, de "hála" annak, hogy nagyon rég nem vettem elő a játékot, teljesen elfelejtettem, hogy kell a főellenséghez menni, úgyhogy kénytelen voltam a YouTube-ot segítségül hívni. Annak segítségével eljutottam oda, de a főellenséget, hogy hogy kell megölni, azt már nem néztem meg, nagyobb élmény magamtól rájönni. És rá is jöttem! :-O Csak meghaltam, aztán elmentettem, csak azt nem tudom, hogy mi van akkor, miután elégszer falhoz vágtam a vázát. Majd ma kiderül.

Egy másik helyről is hátrányként mutatkozott, hogy rég játszottam, és felejtettem, hogy hol tartottam, ez pedig a GBA-s the Adventure of Link. Én úgy emlékszem, hogy megcsináltam a 3. Palace-t, de akkor miért nincs nálam a tutaj? Erre egy válasz van: Rosszul emlékeztem. ^^' Csináltam a 3. Palace-t, látszott, hogy kijöttem a formámból, vissza kell rázódnom! -_- Mondjuk annyira nem igaz a többi NES Classicsos játék, de a Zelda II-re igen, hogy meglehetősen rosszul sikeredett a GBA-ra átportálás. A zene is, hogy egy pár hangszinttel feljebb van, ami egy olyan vájtfülűnek, mint nekem, kissé irritáló, a másik meg a grafikai port sem lett tökéletes. Mert amikor megy Link, akkor a háttér elég furcsán megy. Pontosan nem lehet elmagyarázni (vagy nem tudom), látni kéne hogy mi van.

Meg jó volt Phantom Hourglasson online játszani az egyik barátommal, Ákossal, csak már este volt, és nagyon nem ment a játék. Kissé céltalanul lézengtem, reméltem, hogy az ellenfelem igazából nincs is a játékban, ezért túl hamar kapott el. Mindazonáltal élveztem.

Az egyik barátom, Sylar, elkezdett komolyan foglalkozni a Photoshoppal, lesz is majd egy honlapja, Icon Factory lesz a neve. Fórumra avatarokat készít majd. És Zeldákkal kezdte, szerintem jók lettek. Kirakom, és mondjatok véleményt:

Azt mondta, hogy csinál még Toon Linkeset is, de azt nem vártam meg, mert már nagyon fáradt voltam.

Amíg inaktív voltam Zeldázás terén, addig sem voltam rest beszerezni Zeldás cuccokat. Mint írtam, számomra akkor teljes egy játék, ha megvan a doboza, leírása. Nos, az Ocarina of Time-ot tettem teljessé, valami A Link to the Past (SNES-es) leírását szereztem meg.

Ha engem kérdeztek, felbecsülhetetlen értéket adott el. ^^' Külön adta el az OoT dobozt, és leírást, az volt 1000 forint, és külön együttesen a LttP-s leírást és a DKC-seket. Szintén 1000 forintért. Amennyire ritka, és imádják a DKC2-t, biztos sokan harapnának rá. Egyébként a LttP leírás felett, és az OoT-s doboztól balra levő kis füzetke, az LttP-hez volt mellékelve, minden játék leírásához jár, apró tippek-trükkök a játékhoz, hogy könnyebb legyen. Németül van, majd egyszer elolvasom, hogy frissítsem a német tudásomat.

2008. december 17., szerda

Wii és DS Friend Code-ok

Egyébként a Megumi Hayashibara miatti mámorom okán abban az időben szinte semmit nem játszottam! De most november közepén sikerült netet varázsolni a Wiimbe, ezért most már online is tudok játszani. Mindig hívnak, hogy játszak Mario Kart Wiit meg Super Smash Bros. Brawlt. Most ebben a blogpostban megosztom a Friend Code-jaimat, aki akar játszhat velem, csak majd a kommentek közé írja meg a sajátját is. Tehát:

Wii kódok:
Wii Friend Code: 2015 9860 2360 3865
Mario Kart Wii Friend Code: 2535-7067-5185

Click here to level up my license!

Super Smash Bros. Brawl Friend Code: 0774-7701-1922

Click here to level up my card!

DS kódok:
Mario Kart DS Friend Code: 4210-0631-9367
The Legend of Zelda: Phantom Hourglass Friend Code: 4296-2907-0615

Ilyen kártyát egyébként bárki tud csinálni, aki Level upolja a kártyámat, akkor a weblap több lehetőségei közül felajánlja a saját kártya készítését. Én jónak tartom.

Egyébként annyira nem vagyok jó játékos. A Brawl számomra kifejezetten nehéz, mert rengeteg mindent lehet csinálni, és nekem nehéz észben tartani hirtelen játék alatt, hogy melyik gomb mit csinál, vagy hogy milyen lehetőségek vannak. A Mario Kart Wiin meg elértem egy bizonyos szintet, ami elég jónak mondható, átlagban 6000-6500 pontom van, de szeretek játszani. Ugyanez van a Mario Kart DS-sel is, bár ennek eléggé kezdetleges az online szolgáltatása. A Zelda Phantom Hourglass online-ját, a kergetőzést, imádom! Könnyed kikapcsolódás! ^^

2008. augusztus 14., csütörtök

Az utolso bevasarlas eredmenye

Az a hatalmas kekseg az Phantom Hourglass Collector's Edition Guide. Le volt arazva £14.99-rol £9.99-re. De meg 15 fontert is megerte volna. Hatalmas eszmei erteke van a konyvnek! 340 oldalas, es minden, MINDEN benne van, ahhoz hogy 100%-ra vegigvigyuk a jatekot. Minden le van irva reszletesen, gameplay kepekkel illusztralva van. Sok artwork kep is van benne. Es van egy par plusz a konyvben. Egyszer van benne egy oriasposzter, rajta a jatek szigete, mindegyik nev szerint megnevezve, es odabiggyesztve melle, hogy mi hol van, es mibol mennyi. A masik oldalan meg egy hatalmas kep. Masszor van benne egy 16 oldalas kisebb konyv, mely a jatek openingjet mutatja be kepekkel. Harmadszor meg egy eredeti borbol keszult PH logos konyvjelzo. Ja, es az oldalak szele aranyozott. Az egesz egy mondatba tomoritve, itt, Angliaban kiszolgaljak a Nintendo fanok igenyeit. Aztan meg amit vettem az a Phantom Hourglass DS kazettatarto feherben. Ugye vettem a feketet, de ha mit er az egymagaban? ^^' Amugyis, egy ilyen 6 jatekot tarol, es nekem mar 12 van. Ezzel lett teljes a Zelda relikviataram, amiket itt lehet kapni Angliaban. De ugy ki is fosztottam rendesen, mert a TP Guide-bol es a 2 DS kazettatartobol az utolsokat vittem el.

2008. augusztus 2., szombat

Tegnapi es mai szerzemenyek.

Azert ma rendesen kivettem a reszemet a vasarlasbol. Tegnap ezt vettem:

Ez egy Phantom Hourglass DS jatekkazetta tarto, jart melle egy Stylus is. 6 jatekot tud tarolni. Mutatos darab, aluminium, ezert nagyon massziv, es nagyon szep. Es az volt a jo, hogy a neten £9.99-ert volt kiirva, de egy GAME shopban £2.98-ra leakcioztak. Felolem lehet ^^'

Ezeket meg ma vettem:

Nagyon orultem a Link' Awakening DX-nek, mar nagyon kivancsi voltam a jatekra. Amit eddig lattam, az tetszett. Most vagyok a jatek legeslegelejen, a kard megszerzesen ugykodok. De jo jateknak tunik eddig. Majd meg irok rola sokat. £12.00 volt. Kozepen meg egy aluminium DS tarto. Akkora nagy, hogy meg egy sima DS is elfer benne. Es nagyon hol nez ki, megerte a vetelt. £7.99 volt. A jobb oldali Twilight Princess Official Guide meg onmagaert beszel. Hatalmas konyv, 196 oldalas, tele van kepekkel, es minden reszletekig kimenoleg leirja, hogy mit hol kell csinalni. Nagyon jo konyv. £11.99 volt.

Na, megyek is vissza Link's Awakeningezni! ^^'

2008. július 13., vasárnap

Phantom Hourglass multiban

Most nézem, hogy ebben a hónapban még csak egy postot írtam? T_T Hát mi van velem? Nem játszok manapság, vagy nem Zeldával. Mostanság a Final Fantasy IV-gyel játszok GBA-n. De most csütörtökön volt alkalmam kipróbálni a Phantom Hourglasst Single Card multiplayerben. Nagyon aranyos ^^' Az a lényege, hogy ketten vagyunk, az egyik Linket irányítja, másik az őrt. Linknek az a feladata, hogy a pályán elterülő háromszöget elhelyezze a megfelelő helyre. Természetesen ugyanúgy Cielával irányítjuk. Az őrt meg úgy lehet irányítani, hogy az érintőképernyőn megrajzoljuk az útvonalat, és ő arra megy. Az egésznek az a hátulütője, hogy nem lehet változtatni az útvonalon. Az őr végig azon az úton megy. És ha végigmegyünk, akkor lehet új útvonalat rajzolni. A cél természetesen elkapni Linket. Természetesen Linknek ekkor is vannak védelmi része, amibe bemenve az őr nem látja. Ami Linknek nehézség, az az, hogy csak akkor látja az őrt, amikor kezében van a háromszög. És a szerepek cserélődnek. Tehát, ha Link vagyok, és elkaptak, akkor én leszek az őr.

Annak ellenére, hogy milyen ügyetlenül játszottam, többzör is elkapott az őr, és őrként sem voltam valami ügyes, mégis én nyertem 31-21 arányban. Pontokat a háromszög elhelyezése után kapjuk. És a háromszögek nagysága váltoó, és nyilván minél nagyobb helyezünk el, annál több pontot kapunk.

Nem tudom, hogy van-e más multiplayer, de ez tetszett, bár nem valami tartalmas szórakozás.

2008. június 3., kedd

Tervek 2008 nyarára

Vannak is! Igyekszem a lehető legtöbb Zeldás cuccot beszerezni, és erre lesz is lehetőségem, mert július 25-én Angliába utazok, és egészen augusztus 20-áig ott leszek. Nővérem lakik kint, és megyünk hozzá látogatóba. Nagyon szeretem az Angliai konzolfelhozatalt. Ez a harmadik alkalom, hogy kimegyek hozzá, láttam már dolgokat. Londonban szinte minden egyes utcasarkon van valami konzolos üzlet. Kedvenc üzletem a Gamestation. Szinte ez az egyetlen egy országszerte elterjedt konzolos üzlet, mely retro játékokat is árusít, pl. NES, SNES, N64. Ugyanilyen nagyon jó üzlet a GAME, bár ahogy olvasom a magyarok véleményét, elég sok probléma van a szállítással. Sérült játékokat kapnak. Mondjuk én nem szállítani megyek oda, hanem vásárolni! ^^' Na jó, bocsi, ha egy kicsit beképzeltnek hangzott, de nagyon lelkes vagyok. Ez az első alkalom, hogy Zelda fanként teszem tiszteletemet a szigetországba, és bizony be fogok vásárolni rendesen! Olyan dolgokat szeretnék venni, melyeket itt nem lehet kapni. Mondjuk konzolos relikviák alig vannak nálunk. És hogy mik a tervek? Elsősorban szeretnék lecsapni egy Phantom Hourglassos alumínium DS tartóra, majd egy Phantom Hourglassos sima DS lite tartóra, de lehet, hogy megveszem a másik fajtát is. Ha valamit biztos megveszek, az a Twilight Princess Official Strategy Guide. Még aminek nagyon örülnék, az egy Phantom Hourglassos póló. Hát most így, ahogy szétnézek, nagyjából ennyi.

2008. május 9., péntek

A kezemet figyeljétek, mert csalok!

Jó volt 4 órán keresztül egyhuzamban Phatom Hourglassezni. Ez az a fajta Zelda játék, melynek nincsenek olyan nagy hatást keltő jelenetei, csak hihetetlenül szórakoztatóak. A Phantom Hourglass is letehetetlen! Meg is csináltam a Temple of Windet és a Temple of Courage-et. Vicces, hogy bátorságról neveznek el templomot, de ilyen is kell. 😅 Érdekes, (eddig) egyáltalán nem hosszúak a PH Dungeonök. Meg úgy, valahogy jön magától az egész. Nyilván való, hog azzal a tárggyal kell átalában megölni a főellenséget, amit ott kaptál, ez itt sincs másképp. A Temple of Wind főellensége nagyon könnyű. Csak a széllel fel kell vinni a bombát, leküldeni az embert a földre, és osztani. Amúgy az egész Dungeon a szélen alapul. Aztán vissza kellett menni a Temple of The Ocean Kingbe. Hát ez se volt egy semmi kaland. 12 perc alatt kellet megjárni 6 emeletet. Úgy, hogy kerüld ki az őröket és meg is kell szerezni a kulcsot! Vicces. Egyszer sajnos meg is haltam, mert elfogyott az idő. Aztán vissza, de másodjára sikerült. De itt ez a rész nem volt semmi. A Temple of Wind főellensége után kaptam egy zöld medált, ami el lett helyezve egy térképen. És itt a legtetején kellett aktiválni. Azt egyből láttam, hogy a tengeri térkép tükörképe az a rajz, amin a medál volt rajta. És úgy kellett odavarázsolni, hogy a tükrös rajz volt a felső képernyőn, a térkép meg az érintőképernyőn. Ebből alkossunk. Ha valamikor, akkor most voltam agyilag patthelyzetben. Még a végigjátszás sem segített, mert azt láttam, hogy eltakarja a DS-t, hogy ne lássam, hogy mit csinál, de valahogy átvarázsolta a térképre a medált. Már a Norbi barátohoz fordultam, hogy mégis mi van, mert ez már nem állapot. De ő csak ennyit mond: CSUKD BE A DS-ED!!! Becsukom, és mint egy varázsütés, megjelent a medál a térképen… Hogy én akkor mit éreztem, azt most inkább ne firtassuk. 😅 Maradjunk annyiban, hogy ekkora ötletet, még soha nem láttam DS-en. De egyébként borzalmasan fájt. De most őszintén: Kinek jutna eszébe becsukni a DS-ét??? Az rendben van, hogy a tükörképe egyik a másiknak, de akkor is. Még egy ilyen malőr, és nem tudom, hogy mit csinálok -_-‘ Aztán el kellett menni a Cannon Islandbe, ott vásárolni kellett, valami hajós alkatrészt. Állítom, hogy a Zelda-történelem legmagasabb összegét fizettem ki érte, 1000 rúpiát! Egyébként már 1400-nál tartottam. Sajnáltam odaadni érte a pénzt, mert gondoltam magamban, hogy megnézem, hogy mekkora a felső határ, de ha a játék ezt kívánja… Ezután kellett kihajózni arra a részre, ahol a medál van. Ott van egy kincs, azt kellett kihalászni, a Salvage-dzsel, amit 1000 rúpiáért vettem. Ha ez megvan, utána a Molida Island, megcsinálni a Temple of Courage-et. Megmosolyogtam magamban, hogy az Ocarina of Time Spirit Temple-jéhez hasonlóan tükrözéssel kellett megnyitni az ajtót. Ez a Dungeon nem volt annyira nehéz, inkább az, hogy tele volt ilyen sorrendes feladattal. Alapból nem rossz ötlet, csak a legvégén szól, hogy bocsi, de nem jó a sorrend. Na, kösz -_- 4×3×2×1 lehetőséget valahogy nincs idő próbálgatni, hogy akkor most melyik jön be, én meg semmi utalást nem láttam arra, hogy mi a sorrend. Az itteni főellenség már egy kicsivel bonyolultabb volt. Ugyanis a főellenség láthatatlan! De nem szbad megijedni, mert a felső képernyőn az ő szemszögéből látjuk az eseményeket, és ha ott meglátjuk magunkat, akkor az azt jelenti, hogy közelít felénk, elő a nyíllal! Ha sikerült eltalálni, akkor a páncéljáról az összes kék golyóféleséget le kell kardozni, akkor leválik róla a páncél. Ezután a farkát kell sebezni. És ha kész, megvan mind a három tündér, és most irány a… nem tudom hova. 😅 Itt mentettem!

2008. május 8., csütörtök

Phantom Hourglass – Sikeres továbbjutás

Végre rászántam magam egy kis PH-ra, és tovább is jutottam ott, ahogy elakadtam. Sejtettem, hogy a széllel kell kombinálni. És innestől kezdve már elég sokáig elvittem, csak most egy valamit nem tudok. Valamit mutat a térképen, hogy három szélerőmű-szerűséget bejelöl. Ott vajon mit kell csinálni? Ezt próbáltam meg kinézni egy YouTube-os végigjátszásból:

Nagyon béna a srác. Nem tudja, hogy mit kell csinálni! Egyszer erre megy, aztán rájön, hogy rossz irányba tart, aztán visszamegy, nem tudja mit kell csinálni. Mindegy, valamit megpróbálok kisilabizálni, mert tuti, hogy valamit kell azokkal csinálni, mert hatalmas szél fúj, és nem enged be a 2. Dungeon színhelyébe.