Eredeti NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez

Méghozzá a limitált kiadás. Mint Haikyuu!! gyűjteménybe mindenképp akartam ezt a kislemezt, de szinte kijelenthetem, hogy azon túl is, mert egy kiváló dalról van szó.

A CDJapan-től rendeltem meg, és ezt már kifejezetten regisztrált légipostával kértem, hogy biztosan megjöjjön. És ez ma meg is történt. A NICO Touches the Walls: Mashi Mashi kislemez az egyedüli Haikyuu!! kislemez, melynek nincs anime edition kiadása, de a dalok minősége mellett a hátoldala is bőven kárpótol ezért a "hiányosságért".

Ahogy a japán zenei kiadványok döntő többsége, ez is tartalmaz obi-t, csak ez olyan, hogy az egész hátsó borítót közrefogja. Ez amúgy egy matrica, de nem hiszem, hogy le fogom szedni és ki fogom bárhová is ragasztani. Egyetlen egy van belőle, és már ennek is felbecsülhetetlen az eszmei értéke számomra. Mindenesetre pont olyan a borító, amilyenre gondoltam, szétnyitható.

Miután a regular edition kislemez borítóján a teljes háromszög látható egy kockányi részen, így gondoltam, hogy a Limited Edition-nél azért csak a háromszög egy része látható, mert a többi a belső borítón lesz rajta, ami kihajtható. Így a két kiadás borítója megegyezik, csak a Limited Edition-é négyszer akkora.

A dal óriási élmény. Ez a második kedvenc Haikyuu!! dalom a SPYAIR: Imagination-je után. Valamennyit már hallottam róluk, hiszen Naruto Shippuudennek, meg Fullmetal Alchemist: Brotherhood-nak köszönhetően, mely által fel lehetett figyelni rájuk, és már ekkor is tudtam, hogy kivételes együttes, de igazából csak a Haikyuu!! után kezdtek el komolyabban érdekelni. Miután két fantasztikus endinget énekeltek az animének. És hát a Limited Edition nemcsak azért különleges, mert DVD-t is tartalmaz, hanem mert csak ezen van rajta a dal karaoke verziója. Amiről írtam is már korábban. Ez volt igazán a fő attrakció, mivel most hallottam először. Menőség volt, semmi ének nincs benne. Se háttérvokál, ha a lalázás a végén, semmi. Csak a zene. De nagyon jó volt hallgatni.

A DVD-tartalom meg... Ha azt kiadnák külön, már önmagában az megérné a pénzét. Rajta van a dal videoklipje, és RÖPLABDÁZNAK BENNE!!! Mi kell ennél nagyobb bizonyíték, hogy nemcsak egy Haikyuu!! dalról van szó, hanem, hogy az együttes akár szeretheti is az animét? Mondjuk azt nem nehéz szeretni, de amúgy nem az együttes tagjai röplabdáznak, hanem egy másik srác, aki a mozdulatai alapján profil röplabdás lehet. A DVD-n nemcsak a videoklip van rajta, hanem egy extra, 17 perces videó is, ahol a srác, aki szerepelt a klipben, tanítja az együttes tagjait röplabdázni. Hatalmas élmény volt látni, és hihetetlenül szimpatikusak voltak a fiúk. Pont azt érzékeltem a NICO Touches the Walls tagjai kapcsán, hogy egy átlag japánhoz képest, talán nyitottabbak, oldottabbak, látszott, hogy benne vannak a játékban, élmény volt nézni a próbálkozásaikat, és ahogy négyen együtt megpróbálnak valamit a profi röplabdás ellen. De hát egyedül is legyőzte őket. De nagyon jó volt. A végén a kislemezt nem sokkal követő koncert DVD-ből voltak rövid jelenetek, beharangozó gyanánt. Ez is jó volt, bár csattanóként vártam a Tenchi Gaeshi dalt, ez végül elmaradt.

Tehát nagyon megérte megrendelni ezt a kislemezt, szinte Okui Masami színvonalon van, ami nálam a top-kategória.

Haikyuu!! openingek és endingek elemzése

Annak ellenére, hogy nem vagyok maradéktalanul elégedett a Haikyuu!! openingjeivel és endingjeivel, úgy hallgatom a Haikyuu!! COMPLETE BEST albumot, mintha a japán könnyűzene egyik nagy csodája lenne. Ezen az albumon hallható az anime mind a három évadának openingjei és endingjei, valamint az OVA betétdala is. A dalok érdekességei, hogy szinte az összeset indie együttesek éneklik, akik a rock zenét alternatív módon közvetítik a hallgatók felé. Ez alapvetően jó dolog, és akár valami nagyon extrát is ki lehetett volna hozni a dologból, hiszen azért becsülik egyre inkább az indie előadókat, mert saját elképzelésük szerint írnak zenéket, nem igazán szólnak bele kiadók, producerek, hogy írjon zenét az adott műfajban. Ennek eredménye, hogy sok esetben kifejezetten egyedi, progresszív dalok születnek, hiszen többségük nagyon is tud zenét írni, és van gondolatuk az életről, a világ dolgairól. Csak azért hívják ezeket rétegzenének, mert nem mindenki tud azonosulni a szöveggel, vagy a kifejezésmóddal. Ráadásul az is előfordulhat, hogy a dal rosszul sikerül. Vagy rosszul van megírva, vagy nem az előadónak megfelelő.

Több ilyen is van a Haikyuu!! dalok esetében is, mégis azért hallgattatja magát, mert az album egységes egészet alkot. Valahogy sikerült megtalálni azokat az előadókat, akik hasonló zenéket írnak. Ezáltal nemcsak az album lett egységes, hanem magának az animének is egységes hangulatot adnak a dalok. Ami mindenképp nagyon jót tett az animének, de hogy milyenek külön-külön a dalok... hát lássuk.

1. SPYAIR: Imagination - Amikor az első dal a legjobb, az azért részint leírja az album minőségét. Na persze nem arról van szó, hogy kapcsoljuk ki a CD-lejátszót az első dal után, mert alapvetően vannak utána is jó dalok, de a puskaport a SPYAIR lőtte el. Kiváló opening a legjobb útindító dal. Erőteljes, inspiráló, azt érzem, hogy érdemes belevágni az álmaim megvalósításába, mert még ha lesznek is akadályok, az cél elérése minden nehézségért kárpótol majd. Rockzene a legjobbak közül! Még annyit elmondanék, hogy ha a kislemez (melyen megjelent a dal) B-side track-je is Haikyuu!! betétdal lenne, két 10 pontos dal lenne ezen az albumon. 10/10
2. NICO Touches the Walls: Tenchi Gaeshi - Az együttes neve nem ismeretlen az animések közegében, hiszen olyan olyan animéknek énekeltek dalokat, mint a Naruto Shippuuden vagy a Fullmetal Alchemist: Brotherhood. A Haikyuu!! első endingje ritka bátor vállalkozás, ugyanis nagyon kevesen merik meglépni azt, hogy egy dal ritmikáján változtatnak. Az alapötlet jó, mert más aspektusból lehet kifejezni a szöveg mondanivalóját, a dal hangulatát, de legalább ennyire veszélyes is, mert megtörheti az eredeti jelentést. És itt sajnos most az utóbbiról van szó. Hihetetlenül jónak indul a dal, pont annyira lendületes, hogy tökéletesen összehangban van a zene dinamikája a szöveg mondanivalójával, és nagyon átjön az, amiről énekes énekel. De a második refrén után, ki tudja, milyen indíttatásból, de hihetetlenül begyorsul az egész. Ez olyan szinten rossz hatással van a dalra, hogy konkrétan el is veszíti az eredeti jelentését, és átmegy az egész kapkodássá. A gyors zene alatt a számolás, és a huhogás meg inkább bohókássá teszi a dal végét, és elinflálja az érzést, amit az énekes közvetített. Akármi is az oka, nagy kár érte, mert nagyon jó dal lehetett volna. 7/10
3. Sukima Switch: Ah Yeah!! - Szerintem nagyon sokat fogom még szidni ezt a dalt. Az album leghosszabb dala egyben a legrosszabb is. Az a helyzet, hogy nagyon szét van esve a dal, és sehogy nem áll meg egybe. Az énekes alapvetően nagyon szépen énekli a verséket, mert lágy. Kifejezetten alkalmas lenne balladák éneklésére. A dallal az az alapvető baj, hogy alapvetően lassú, mégis szinte minden sorban elharap egy-egy szótagot az énekes. Ez sehogy nincs összhangban a dal lüktetésével. Ahogy írtam korábban is, akkor szokás elharapni egy-egy szótagot, amikor egy dal nagyon gyors, vagy heves érzelmeket akar közvetíteni. De itt erről szó nincs. Ami még baj, hogy a refrénnél erősen akar énekelni az énekes, ami technikailag sikerül is, csak az a baj, hogy az énekes valódi tudása nincs ezzel összhangban. Nem tudom elképzelni róla, hogy egy JAM Project-féle erőteljes dalt énekeljen. Ha már JAM Project, akkor ezt a dalt például Kitadani Hiroshi nagyon jól el tudta volna énekelni. Amúgy a Sukima Switch is énekelt openinget a Fullmetal Alchemist-nek, és ott is hasonlóan gyorsan énekel. Csak ott az a különbség, hogy végig egyenletesen gyorsan énekel, és valósággal tűzbe hoz, mert ott tényleg érződik, hogy tényleg heves érzelmeket közvetít. Nagy kár, hogy ez a dal nem ilyen. 3/10
4. tacica: LEO - Ez egy rendkívül sajátságos dal. Furcsa, komor légköre van, mintha beletörődött volna abba, hogy az emberek istennek hiszik magukat, és nem fogja megérteni őket. Aztán a bridge-re és a refrénre az erős váltás ad egy pozitív löketet a dalnak. Legyen az élet bármilyen, higgyék magukat az emberek, aminek akarják, ő a maga erejével továbbmegy. Ez nagyban enyhít a dal komor hangulatán, és sokkal inkább hallgattatja magát. A pozitív részek zeneileg erősek is, a többi halk, és így is egységes egészet alkot a dal. Kiváló alkotás. 8/10
5. Ishizaki Huwie: Hoshi wo Tsukamaete - Ez a dal nemcsak azért kakukktojás az album többi dalaihoz képest, mert ez a Lev Genzan! OVA betétdala, hanem zenei műfajában is kilóg a többi közül. Inkább mondható powerful pop-nak, semmint rocknak. Már csak azért sem, mert az énekesnek egyáltalán nincs rocker-hangja. Hovatovább olyan magas frekvenciákat énekel ki, ami bántja a fülemet. Nagyon kellemetlen hallgatni ezt a dalt, pedig alapvetően jól meg van írva, de nem vennék az előadótól egy CD-t sem. A második refrén utáni "keménykedés" meg már inkább komikussá teszi a dalt. Az énekes vélhetően a hátsó sorban volt, amikor a férfi nemi hormont osztották, de az biztos, hogy nagyon kevés jutott neki belőle. Erősen vetekszik a harmadik dallal a legrosszabb címéért. 3/10
6. SPYAIR: I'm a Believer - A második évadot szintén a SPYAIR vezeti be. Hihetnénk, hogy ez is van olyan jó, mint az album nyitótétele, de sajnos az a helyzet, hogy sokkal gyengébb, mint az Imagination. Szinte semmilyen hangulata nincs, és nem jön át az, hogy hisznek magukban az együttes tagjai. Habár hűek a saját stílusukhoz, de lényegesen lassabb, visszafogottabb, ami ahhoz képest, hogy az első dal egy mestermű, ez komoly visszaesés. Nagy kár érte. 5/10
7. Galileo Galilei: Climber - Két olyan dal van ezen az albumon, amivel nem tudok mit kezdeni. Az egyik ez, a második évad első endingje. Nem értem, mit közvetíteni az együttes ezzel a dallal. A rockzene megvan, de nem érzek igazán dallamot, nem érzem át a mondanivalót, az énekben sem érzékelek semmit. Ezt a dalt csak úgy ide tették, töltelékként az albumra, de a nesze semmi, fogd meg jól tipikus esete. 4/10
8. BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!! - Na ez már sokkal érdekesebb. Ez a dal is bíztató hatású, de nem annak énekelném el, aki elindul az útján, hanem aki már úton van, de megtorpant, elakadt. Őt bíztatnám ezzel a dallal, hogy ne álljon meg, folytassa tovább az útját. Ebben a dalban ugyanis nagyon sok érzelem van, főleg az énekes hangjában. De a zenét is összhangba hozták az énekes hangjával, így egy nagyon jól megkomponált dallal van dolgunk, amellyel lelket lehet önteni abba, aki az útja során krízishelyzetbe került. 8/10
9. tacica: Hatsunetsu - Amikor először meghallottam ezt a Haikyuu!! végén, na gondoltam magamban, ez egy telitalálat. Egészen kb. 4-5 másodpercig. Ugyanis hihetetlen jó zenével indul, de az ének dallama megtöri a hangulatát. És nem is tér vissza. Az utána következő dallamvilág ugyan egységes, és érdemes meghallgatni a dalt, de a kezdeti dallamvilágért nagy kár. 7/10
10. BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are - A másik dal, amivel fogalmam nincs, hogy mit akar az előadó közvetíteni. Már az önmagában érdekes, hogy kórussal indul a dal, és fokozatosan megy át rockzenébe a dal, és mivel nem gyors a váltás, ezért van egy íve a dalnak. Csak mivel nincs érzés az énekben, ezért nem jön át a szöveg mondanivalója. Ráadásul, amikor az énekes fejhangon énekel egy rövid részt a refrénben... Gyűlöletes számomra, ha egy férfi fejhangon énekel, mert elvész az ének ereje, és átmegy nyávogásba az egész. Másrészt meg olyan hangmagasságokban van, amiket az eredeti előadó már nem tud kiénekelni, és sokszor nincs ok oda felmenni. Itt sem. Kár ezért a dalért. 4/10
11. NICO Touches the Walls: Mashi Mashi - Na ilyen dalok kellenének az animéhez! Ütemes, dinamikus, gyors az ének, és az énekes hangja is tökéletesen illeszkedik a dalhoz. Nagyszerűen visszaadja azt, amiről szól a dal, és a Haikyuu!!-nek is olyan lendületet, amivel magasan emeli az anime hangulatát. Bár ilyen lett volna az egész album, akkor azt mondanám, hogy a Haikyuu!! zeneileg is kiváló lett, nemcsak az, ahogy a röplabdát közvetíti, és amilyenek a szereplők. Kiváló lezárása nemcsak az albumnak, hanem az animének is. 9/10

Nagyon remélem, hogy a negyedik évad openingje és endingje némileg javítani fog összképen. A Haikyuu!! zeneileg az elveszett lehetőségek animéje. Erre gondoltam különben, hogy mivel olyan előadók énekeltek és írtak dalokat, akiknek sajátságos elképzeléseik vannak a jó zenéről (mert lehet, hogy az ő szemszögükből nagyon jó dalokat írtak), ezért ezek rétegzenék. Jó eséllyel van egy közönség, aki megtalálja a számítását ezekben a dalokban, de a többségében nincs meg az a hangulat, amivel a hallgatók többsége tud azonosulni. Pedig olyanokból is lehet minőségi dalokat írni. Ez nagyon hiányzik, de mivel az album ennek ellenére egy egységes egészet alkot, ezért sokat hallgatom. A jó dalok emelik a rosszabbak minőségét is, azok önmagukban gyengék. Ha zenei téren is kiváló alkotások születtek volna, akkor nemcsak a sportanimék körében lett volna a Haikyuu!! kiugró, hanem általánosságban az animék között is.

Animék magyar hanggal

Most szántam rá magam, hogy megnézzem a Fullmetal Alchemist: Brotherhood animét. Nézegettem annak idején az Animax-en, de eléggé össze-vissza, amikor "érkezésem" volt, akkor odakapcsoltam. Sokat néztem, így azért eléggé sok részt láttam belőle, de az FMA világa soha nem fogott meg igazán. Két okból döntöttem úgy, hogy most nekivetem magam a második szériának. Egyrészt mert azt gondoltam, hogy mostani fejemmel másképp fogom látni az animét, másrészt meg van benne némi nosztalgia. Hiszen ez a sorozat is kb. 8 éve ment már az Animax-en, és úgy vagyok vele, hogy ha magyar hanggal nézem meg, akkor visszahozok valamit magamnak a régi időkből.

Egyelőre a 4. résznél tartok, így az elemzéstől még bőven eltekintenék, viszont a magyar szinkronról írnék. Mert magyar szinkronnal nézni animéket tényleg éveket repítenek vissza az időben, a magyar szinkron minden bájával és átkával. Ez meglátszik a Fullmetal Alchemist-ben is. Az egyik ok, ami miatt kerültem az animét (magyarul), az Szabó Máté hangja, mint Edward Elric. Alapvetően jó hangja van Szabó Máténak, de amikor ideges, akkor felviszi egész magasra a hangját, és az rettenetesen idegesítő volt már akkor is hallani, de még most is. De a magyar hangok döntő többségénél lehet azt érezni, hogy jóformán színészeket fogadtak fel, akiknek nincs sok közük a hangszínészethez. Nem véletlen van erre külön tanfolyam Japánban. De nemcsak arról van szó, hogy animét sajátságosan kell szinkronizálni, néhány magyar hang esetében már a szinkronszínész hangján elbukik a dolog. Nemcsak Szabó Mátéval van bajom, de akkor is a falra mászok, amikor Szalay Csongor vagy Molnár Ilona hangját hallom. Szalay Csongor valami eszméletlen idiótán szinkronizált gyerekeket, aztán, ahogy tinédzser lett és felnőtt, úgy fiatal felnőttek szerepében játssza a nagymenőt. Ha jól tudom, mostanság valami rockzenekar frontembere. De borzasztók a hörgései, amiket például Kurosaki Ichigóként művel a Bleach-ben. Molnár Ilona hangja meg mindenhogy borzasztó. Miatta van az, hogy például a Full Metal Panic! és az Inuyasha szinte csak japánul nézhető, mert olyan szinten hordoz beképzeltséget a hanglejtése, és ő is akkor a legrosszabb, amikor üvöltözik. Ja, és ha már Inuyasha, akkor ne hagyjam ki Steiner Kristófot sem, aki szintén arra "inspirál", hogy csak japánul nézzem az animét, ha előveszem. Tehát nemcsak arról van szó, hogy örömöt, bánatot, dühöt bizonyos szituációkhoz mérten másképp kell hanggal kifejezni, hanem már önmagában a hangnál megreked a dolog, és innestől nemigen van értelme tovább fejtegetni a dolgot.  Ilyenkor gondolkodok el azon, hogy érdemes-e magyarra fordítani az animéket, vagy maradjunk meg az eredetinél, mert az a hiteles.

Habár negatív példákat soroltam fel, nem vagyok teljesen a magyar szinkron ellen, sőt! Azt gondolom, hogy az, hogy magyarul jelennek meg animék, mangák, az egy erős közösségre utal, hiszen van elég rajongó ahhoz, hogy megérje megjelentetni japán kiadványokat magyarul is. És ez nagyon szépen ment így sokáig a kezdetektől egészen 2012 környékéig. Azt gondolom, hogy a magyar animézés csúcsa 2004-2009 között volt. Ekkor szinkronizálták a legtöbb animét, és DVD-k is szép számban jelentek meg ezekben az időkben.

De aztán gyökeres változás következett be. Ez egyrészt a 2008-as gazdasági világválság következménye, másrészt meg mivel az animének távolról sincs akkora kultúrája, mint mondjuk a zenének, filmnek, ezért gyorsan leálltak az anime DVD-k, mangák vásárlásával a rajongók, elsősorban erről mondtak le, mint más kulturális dologról, amihez jó eséllyel sokkal régebbi rajongás fűz, ezáltal a kötődés is erősebb lehet hozzá. Azok, akik meg ezután lettek animések, azok már csak a hanyatló anime DVD kínálatot, és a folyamatosan ismételt sorozatokat látták az Animaxen, kevés új animével. És persze a letöltés már az anime szférát is régesrég elérte, így már nem is volt igény arra, hogy magyarul jelenjenek meg animék. Ennek meg is lett az a következménye, hogy az Animax megszűnt, és a DVD-gyártás is teljesen mélypontra került. Mangákkal alig-alig lehet találkozni könyvesboltokban. Tegnapelőtt bementem az Árkádba a nagy Libribe, gondoltam, hogy az ő mangakínálatuk kellően reprezentatív. Csak egy kötet Nana mangát láttam, meg a Yojimbóból, de egy kis polcon volt az a néhány darab, azt is úgy kellett keresni.

Na de mit csodálkozunk azon, hogy alig érhetők el magyar kiadványok, amikor mi, magyarok nem igazán vásároljuk az eredetit, inkább letöltjük. Nagyon durvának tartom azt, amit néhány hónapja hallottam még Békéscsabán az egyik SPAR-ban. Amikor volt a 200 forintos DVD akció, és a hozzá fűződő nyereményjáték, akkor az egyik nap, hallom, hogy két srác beszélget a DVD-k között. Mondja az egyik, hogy ezt igazán megvehetnénk 200 forintért. Mire a másik: Hülye vagy, inkább letöltöm, minthogy pénzt adjak ki érte. Értitek, 200 forint... Ezek után mit csodálkozunk azon, hogy nincsenek anime DVD-k? Magyarországon egy darabig kifejezetten jól ment a zene és filmipar, elég sok CD-t, (régen kazettát és lemezt) vettek az emberek, ahogy sok videokazettát és DVD-t is. De ahogy elterjedt a letöltés, azzal exponenciálisan csökkentek az eladások. Megfigyelhető, hogy nálunk jobban, mint az "átlag" országokban, ahol jobban tartotta magát az CD, DVD. Ennek egyik oka a jobb kereseti lehetőség, a másik meg, hogy nagyobb kultúrája van az eredetinek. De a Magyarországon történt eladások radikális csökkenése hozta magával a CD-k, DVD-k jóárasított, de "fapados" kiadásait. De ezek sem hozták meg azt, hogy megálljanak a csökkenések, ezért szépen lassan kiszorultak a piacról az olyan műfajok, mint az anime.

Az nyilvánvaló, hogy ha szeretnénk ismét magyarul nézni animéket, ahhoz először szemléletet kell váltani. De érdemes-e most elkezdeni? Lehet-e ezzel a generációval kezdeni valamit? Valószínűleg ez is olyan dolog, hogy érdemes, de ez nagyon lassú, és kemény munka lenne, melynek gyümölcse jó eséllyel csak hosszú évek után aratható le. És amikor láttam a Mondo magazinokban, hogy egy idő után már ők is a japán aktualitásokkal foglalkoznak, és nem licenszelnek már animéket, mangákat, onnantól kezdve nyilvánvalóvá vált, hogy a Mangafan feladta, hogy a magyar aktualitásokról írjon, ezáltal szemléletet formáljon. Nem álltak bele ebbe, mert szerintem ők nem a hosszú munkát látták a dologban, hanem hogy ez nem fog menni. Mondjuk nekik könnyebb az utóbbit látni, mivel megszűnt az Animax, valamint az Anime DVD-ik, mangáik eladásai is vélhetően durván visszaestek az idők múlásával. Hogy mennyire nyereséges a MondoCon, azt nem tudom, erről biztos információm nincs.

Úgyhogy aki arra vetemedne, hogy saját erejéből fel akarja ismét lendíteni az animés közösséget magyar megjelenések által, az elképesztően nagy fába vágja a fejszéjét. Először kicsiben kell megjelenni, aztán folyamatosan terjeszkedni, gyűjteni magunk köré az embereket, de a magyar nép nem a bátorságáról híres. Főleg egy ilyen szituációban, amelynek eredménye csak évek múlva lesz látható, és az sem biztos, hogy egyáltalán bekövetkezik. Az Animax abból a szempontból jó irány volt, hogy több környező országban ment egyszerre: Csehországban, Romániában, meg jó eséllyel Szlovákiában is. Azt inkább elképzelhetőnek tartom, hogy hasonlóképp ahogy a Nintendo forgalmazója sem magyar, hanem cseh, mely Lengyelországba, Szlovákiába és Magyarországra is forgalmaz Nintendo konzolokat, játékokat, ugyanúgy nagyobb esély van arra, hogy több kisebb ország fogjon össze, és ki-ki a saját nyelvén népszerűsítse az animéket. Állítólag Pesten nem, de Békéscsabán sokáig cseh nyelven mentek az Animaxen anime ajánlók, illetve a képernyőn látható szöveg volt cseh, amúgy a beszéd magyar volt végig. Magyarországon erősnek mondható az animés közösség, hiszen sokan járnak MondoCon-ra, de korántsem biztos, hogy leülnének a TV elé nézni magyarul animét, amikor a legújabbak azonnal elérhetők japán hanggal, angol felirattal.

Japánul meg nagyon jó animét nézni, hiszen mégiscsak Seiyuu-k szinkronizálnak, akik külön ilyen tanfolyamot végeztek el. Mert nemcsak "szimplán" örömöt, bánatot, haragot közvetítenek a hangjukkal, hanem annak minden fokozatával és színével teszik élvezetessé és még élőbbé az animét. A magyarok erre nem igazán képesek. Viszont a magyar szinkron magasan az angol és a német fölött áll. Mert az azért tetten érhető a magyar hangokban is, hogy a mi nyelvünk érzelemdús, és véleményem szerint a magyar nyelv hangzása nagyon szép, míg az angol szinkronosan animét nézni az a műfaj megerőszakolása. Az angol beszédstílus, hanglejtés, szóhasználat nagyon távol áll a japánétól, ebből kifolyólag angolul hallani a japán szavakat, neveket borzasztó. A német valamivel jobb (amit ugye az RTL 2-n láthattunk régebben, azóta átköltöztek a német animék a ProSieben MAXX-ra), de hozzájuk képest a magyar színvonalas.

Ezért sem vagyok a magyar szinkronok ellen. Mert bár vannak gyermekbetegségei a japánhoz képest, de azért tetten érhető benne az az általánosan magas színvonal, amivel a magyar szinkront jellemezni szokták. De ahhoz, hogy újra legyen magyar szinkron, ahhoz extrém nagy elhivatottság kell, mert annyira mélyponton van a dolog, hogy óriási nagy kitartás kell ahhoz, hogy valaki átlendüljön a nehézségein. Nekem ehhez egyedül nincs is elhivatottságom, de ha lenne egy olyan csapat egy olyan csapat, amelyik nem azzal az attitűddel népszerűsíti a magyar szinkront, ahogy az Animeövezet (legalábbis ez volt a régi nevük, nem tudom, ma már milyen néven dolgoznak, nem követem már a munkásságukat) teszi, tehát nem ostorozza állandóan a magyar média színvonalát, és nem hasonlítja össze, hogy bezzeg a németek... oda szívesen becsatlakoznék, és segíteném a munkájukat, ahogy tudom. De ez szerintem csak úgy hatékony, ha elfogadjuk, hogy a magyar animepiac helyzete szörnyű (tehát nem siránkozunk rajta állandóan), és lépésről lépésre haladunk előre, és elfogadjuk, hogy a cél csak nagyon lassú léptekben érhető el. De ha sikerül, akkor jó eséllyel nemcsak a MondoCon által lesz Magyarország az animés térképen.

2016 nyári MondoCon - Éljen a sznobizmus?

Vártam a nyári MondoCon-t, mert elég régen voltam utoljára, és hiányzott a dolog. Meg kíváncsi voltam arra, hogy milyen a régi-új karaoke csapat, hogy állják meg a helyüket.

Nem aludtam valami sokat, ezért a tervezett 6.19-es vonat helyett az 5.32-es vonattal mentem fel Pestre. Kicsit megkavarták a menetrendet, ráadásul elég nagy felháborodást váltott ki az, hogy azok a vonatok, melyek csak Lőkösházáig / Lőkösházától közlekednek, elvették az összes IC kocsit, és már csak azok maradtak IC vonatok, amik Romániába mennek vagy onnan jönnek. Tehát a hajnali vonattal mentem. Nem volt sima az út, mert Muronynál 10 percet állt a vonat, és eléggé úgy volt a dolog, hogy a mozdonnyal van komoly baj, mert nem tudta a vezető beindítani. Végül csak elindultunk, és ami igazán szép volt, hogy Szolnokig be is hozta a 10 perces késést. Elismerés jár a mozdonyvezetőnek. Aztán nem is volt gond az utazással. Miután kb. 2 hónapja van okostelefonom (Xiaomi Redmi3, kösz bagszi a tippet, nagyon jó telefon!), ezért animéztem az út alatt. Illetve vittem a laptopot is, mert eredetileg Játék határok nélkült akartam nézni, csak már a vonaton jutott eszembe, hogy az a bizonyos 128 GByte-os pen drive, amin rajta van, az otthon maradt. Továbbra is nagyon hálás vagyok az M3-nak, hogy leadták az összes '90-es évek-beli JSF adást (franciául van az eredeti címe Jeux Sans Frontiéres, ez a rövidítése), és utána kitaláltam azt a szokást, hogy úgy nézem az 1996, 1997, 1998-as évek egy-egy elődöntőjét (ez a három a kedvenc évadom), ahogy annak idején emlékeztem, hogy ment a TV-ben. Úgy maradt meg bennem, hogy augusztus utolsó hetében ment a döntő, aztán beszélgettem YouTube-on egy másik rajongóval, ő mondta, hogy 2 héttel később volt. Megnéztem az ano blogon, és igaza volt. Ez amúgy egy nagyon érdekes blog, konkrétan a televíziós korszak legeslegelejétől dokumentálja az aznapi TV műsorokat. A tulajdonosa folyamatosan tölti fel, ahogy kapja az újabb archívumokat, de meg lehet nézni, hogy egészen 1957-es TV műsorok is kint vannak, amikor elindult a Magyar Televízió. Nem semmi digitális gyűjtemény. Szóval a Játék határok nélkül. Megtudtam, hogy máskor megy, ennek ellenére tartom azt a "műsortervet", ahogy én emlékszem rá, tehát június végén az első elődöntő, így augusztus végére elérem a döntőt, ha hetente egy adást nézek meg. Pénteken nézem meg az 1996-osat, szombaton az '97-eset, és vasárnap a '98-asat. Ezen a héten a 4. elődöntő lett volna.

Bocsánat, hogy sokat írtam erről, de a mai napig néha nézek Játék határok nélkült, és ezt a mániát megengedem magamnak. Szóval, mivel ez kimaradt, ezért animéztem. A Ranma 1/2 12 részes OVÁ-ja egész jó, emellett elkezdtem a Saber Marionette R-t nézni. Ez is OVA, és érdekes lehet azoknak, akik látták a két szériát, mert a szereplők nevei majdnem ugyanazok (kivéve Otaru, akit itt Junior néven illettek.), és a seiyuu-k is teljesen ugyanazok, de még a személyiségük is hasonlít (bár nem annyira kirívó az egyéniség, mint a sorozatokban), egyedül a külsejük különbözik. Az R a J és a J to X után 200 évvel játszódik, más helyen is, más a háttértörténet is, de a cselekmény sokban hasonlít. Amúgy azt érdekesnek tartom, hogy az OVA volt először vetítve, hiszen az eredeti cselekmény után jóval később játszódik, de gondolom az R-ral akarták felmérni (milyen szép az angol nyelv magyarítva "árral akarták felmérni"...), hogy van-e igény az animére, és milyen jól látták, hogy van, mert helyet kapott a japán anime-történelemben két fantasztikus alkotás. Aztán belefért még a Prince of Tennis: The National Championship OVA-ja, ennek a befejező, 13. részét néztem meg. Egész jó, a Prince of Tennis is olyan lett, hogy elengedtem magamban az elvárásokat, amit írtam kb. 1 hónapja, és azóta megint nagyon tetszik. Viszont ennek az OVA-nak a 7. részét nem bocsájtom meg. Egy filler volt (OVA-n belül filler... no comment), az volt a lényeg, hogy pihenésképp röplabdáztak. A teniszedzőjük egy idő nő, Ryuzaki Sumire pedig azt csinálta, hogy a vesztes fiúcsapatnak elkezdte riszálni a melleit és a fenekét. Nem is csak az, hogy undorító látvány volt, mert majdnem elhánytam magam konkrétan, hanem Ryuzaki sensei egy hihetetlenül okos és értelmes nő (nemcsak szigorú, de inspirálni is tud), ilyen szerepben láttatni, az egyik legundorítóbb dolog, amit láttam eddig animében (Lesz egy másik, majd a végén lesz róla szó). De a többi rész jó volt. Az utolsó rész tudható, hogy fog lezárulni (különben miért lenne folytatása semi finals alcímmel...), de jó volt nézni.

Közben megérkezett a vonat Pestre. Mivel még 8.15 volt, ezért nem mentem a Hungexpóhoz. Már csak azért sem, mert ömlött az eső, és nagyon hideg volt. 17°C nyáron, ez nekem a kemény fagy kategóriája júliusban. Az Árkádban töltöttem el az időt. Leültem a kajáldás résznél az egyik padra, és gyakoroltam az angol érettségire. Ugyanis októberre emelt szintű érettségire készülök. Szeretnék egyetemre menni, és ebben annyira motivált vagyok, hogy soha életemben nem tanultam ekkora intenzitással, mint most. 9.45 körül indultam a metró felé, onnan csak egy megállót mentem, és a Pillangó utcától sétáltam a Hungexpóhoz. Az eső továbbra is esett, és bár elvileg a könyv és a füzetek biztonságban voltak a táskában, mégis betettem egy szatyorba, hogy biztosan ne ázzanak el. Aztán elindultam. Szerencsére megvolt a jegy előre (ezért Naruminak jár a köszönet, hogy elintézte nekem.), úgyhogy soron kívül be tudtam menni. Gondolom a szabadtéri programokat annak rendje és módja szerint elmosta az eső, rettenetes volt ez az ítéletidő. Bejutottam, először az öltözőnél láttam, hogy van programfüzet, abból hoztam magamnak. Aztán egyenesen fel a karaoke terembe, szinte már nosztalgikus volt a második emelete moziterme. Láttam a többieket, Leea, Mystra, Tsuki, Narumi, mindenkit nagy öröm volt látni. Meg annak is örültem, hogy megismerhettem azt a srácot is, aki nemes egyszerűséggel 8<nyolc>8 néven van fent a fórumon. Minden jól alakult, fel is iratkoztam énekelni. Először a Digimonból a Seven dalt énekeltem el, ez jól ment, nem volt nehéz a dal. Aztán hirtelen kigondoltam, hogy a Pokémonból a Pokémon Johtót szívesen elénekelném. A magyart. Ez is ment, minden rendben volt, lelkesített engem is a dal, de éreztem, hogy nincs minden rendben a hangommal. Elkezdtem most újra nézni a Pokémont a 119. résztől, megfogadtam, hogy végignézem egészen az aktuális részig. Miután a 900. részt is túlhaladtuk, ez legalább 3 éves terv lesz, ha minden hétköznap nézek meg egy részt. Nemrég meghallgattam a magyar Pokémonos CD-ket, és ahogy próbálgattam a Pokémon Johtót, rájöttem, hogy megy. Ami miatt éreztem a bajt, hogy otthon könnyebben ment. Mindenesetre örültem Lexinek, egyrészt mert menőség, másrészt meg mert elénekelte a Pokémon legújabb szériájának openingjét, az XY&Z-et. A legújabb Matsumoto Rica szám, és istentelenül jóra sikeredett. Egyébként is terveztem megcsinálni a kfn-t belőle, de ha már külön szólt érte, akkor megcsinálom neki soron kívül. Nagyon jól mutatott a nagy kivetítőn a kfn-em. Akartam, hogy jó legyen, ezért igyekeztem effektezni. Maga a dal is olyan, hogy lehetett dolgozni vele bőven. Élmény volt dolgozni vele. Meg azért akadt fekete leves is előadások esetében bőséggel. Az egyik legrosszabb egyértelműen a ONE-PUNCH MAN openingje volt. Ott beszéltük 8-cal, hogy ilyen szörnyűséget ritkán hallani. A legdurvább az volt, hogy hoztak papírt, és angol szöveggel énekelték fel a dalt... Holott csak japánul van. Istenem, végy magadhoz!

Még a Pokémon előtt volt egy kis szünet, ugyanis AMV verseny volt. Erre nem maradtam, inkább szétnéztem. Megnéztem a konzolokat, nagyon úgy néz ki, hogy a PlayIT fejére akar nőni a Mondo, mert egyre durvább a gamer felszereltség a rendezvényen. Sőt, azt kell mondjam, hogy mivel Wii U nem volt / nem találtam meg, ezért igazából érdektelen volt az egész számomra, mert csak a retro konzoloknál volt Nintendo. Ezért nekem az egész ilyen "sok bába közt elvész a gyerek" tipikus esete, hogy nehezen találom meg, ami tényleg érdekel. Miután szétnéztem, visszamentem, de mivel még ment az AMV verseny, azért a karaoke terem előtti teremnél (ahol volt a rajzverseny) leültem az egyik sarokhoz, és telefonon megnéztem a Night Wizard 13. részét. Ez volt az utolsó rész. Egész jó anime, tetszett. Főleg a 11. rész volt rám nagy hatással, amikor Shihou Elis visszament a kolostorba, ahol felnőtt, és valami varázslat hatására minden bentlakónak kiesett az emlékének az a része, amikor Elis-chan ott élt, és idegennek nézték. Érdekes volt, egyáltalán az oka a varázslatnak...

Mielőtt elkezdődött volna a kaszinó karaoke, bevállaltam még egy dalt, a Prince of Tennis-ből a future-t, ez már nem ment úgy, ahogy itthon a négy fal között próbálgattam, mert nem jöttek ki a legmagasabb hangok. Éreztem is, hogy berekedtem. Ennek ellenére indultam a versenyen. A klasszikus kategóriát választottam ki, ott ismerem a legtöbb dalt. Szerettem volna a verseny keretein belül a Slayers: Get along-ot elénekelni, de a Fullmetal Alchemist-ből a Kesenai Tsumi-t pörgette ki nekem a gép. Nagyon rég nem hallottam, az animével is úgy vagyok, hogy jó volt, de egyszer elég volt végignéznem. Csak az első két opening (Melissa és a READY STEADY GO!) maradtak meg bennem a mai napig. Az első endinggel meg úgy vagyok, hogy meghallgatom, ha szól, de amúgy nem foglalkoztam vele komolyabban. Kértem segítséget a közönségből (lehetett), jött is volna egy lány, de ő speciel nem jöhetett, mert ő is versenyzett. Mivel senki más nem vállalta, ezért egyedül vágtam neki. Illetve el se kezdtem, mert teljesen lebénultam. Vártam magamban a "csodát", hogy valahonnan az agyam legmélyebb rejtekéből előjön valami, de semmi. A rögtönzés képessége meg (még) hiányzik belőlem, ezért teljes csend volt a részemről, és az sem vigasztalt, hogy a közönségből sokan vidáman éneklik a dalt. A dal felénél végképp reménytelennek láttam a dolgot, és feladtam. Nincs mit tagadni rajta, lesújtott a dolog nagyon. Nem is önmagában a kudarc miatt, mert előfordul az ilyen, hanem mert ez valahol megfutamodásnak minősül, és elgondolkodtam azon, hogy ha ez jellemez az élet egyéb területén, ez komoly baj, mert váratlan megmérettetések bármikor jöhetnek az életben. És ha nem lesz rá jó válaszom, akkor csak a megfutamodás marad. Ez a gondolatmenet tört letargiába. De mivel kíváncsi voltam a többi versenyzőre, ezért tartottam magam, de eredményhirdetés után hagytam, hogy eluralkodjon rajtam a "senki ne szóljon hozzám" állapot. John pont rosszkor akart beszélgetni velem, inkább az angolba temetkeztem. A szóbelit írtam le magamnak. Úgy készülök egyébként a szóbeli részre, hogy füzetbe írom, hogy mit mondanék. A Maxim kiadónak nagyon jó érettségire felkészítő könyvei vannak, azokból készülök. Ezekben szóbeli is van, méghozzá pont ugyanúgy, ahogy az érettségin, és az adott feladat kapcsán írom le a füzetbe azt, amit mondanék. Amikor végeztem, akkor igyekeztem a külvilágot kizárva csak a karaokéra figyelni. Amikor bajom van, akkor nem szeretem a külvilág felé azt mutatni, hogy mennyire jól érzem magam, holott legbelül üvöltök. Ilyenkor elmerülök magamban. Nagyjából két óra telt el addig, ami egyáltalán eljutottam magamban odáig, hogy küzdeni fogok az egész dolog ellen. Ettől jobb lett. Amúgy a versenyen való szereplésem után kérdezte 8, hogy sznobizmus? Na, hát vannak dalok, amik nem ragadnak meg, hiába énekli a fél karaoke terem. Az a lényeg, hogy ezután jobb lett, akartam még egyet énekelni, de már késő volt. Meg talán jobb is így, mert reméltem, hogy hátha jobb lesz vasárnap a hangom. Mindenesetre a nap végén bátorítottam Leeát, hogy tartsa meg azon jószokását, hogy az adott dalhoz, ami elhangzott, hozzáfűz valami poénos szöveget, mert emelte vele a hangulatot. Amúgy hihetetlen jó volt minden, nagyon jól ment a szervezés. Egyetlen egy dolog nem tetszett, hogy irgalmatlanul hangosan jött a zene a két hangfalból. Csak úgy hasított a jobb fülembe. A bal fülembe nem, mert arra rosszabbul hallok, de a jobbat úgy kellett néha védeni, mert kegyetlen volt. El is szoktam a hangos zenétől, pont azért mert érzékeny a fülem (ezért hallok rosszabbul a bal fülemre, meg a sok gyerekkori műtét sem használt neki) és nagyon vigyázok rá. Csak akkor szoktam nagyon feltekerni a hangerőt, amikor érzelmileg nagyon fel vagyok spanolva. A hangerő az egyelten, ami nem tetszett, minden másban csillagos ötös volt a szervezés és a lebonyolítás.

Krisivel beszéltem meg, hogy aludhatok nála az éjjel. Rendes volt, sokat segített vele. Este már nem esett annyira az eső, úgyhogy viszonylag szárazon érkeztem meg hozzá. Körbevezetett az albérletben, ahol a barátnőjével lakik együtt, megmutatta a hatalmas Nintendo gyűjteményét. Megállapítottuk, hogy a japánok mindig is megkülönböztetett figyelmet kaptak. Szinte minden egyes Famicom (NES) kazettának más a színe, sőt van olyan, melynek csillogó a matricája. A Super Famicomra (japán SNES) is vannak játékai. Reméltem, hogy mutat Ranma 1/2 játékot, de az nem volt neki. Meg van néhány japán nyelvű mangája is. Ezeket mind valami japán vásáron szerzi. Mondta a nevét, de nem jut eszembe. Az a lényeg, hogy mivel ez jótékonysági vásár, ezért extra olcsón lehet hozzájutni akár igazi ritkaságokhoz. Meg mondta, hogy sok japán Nintendo játékot 20-50-100 yenért vett meg. Volt amit helyben (kijutott Japánba) szerzett meg. Arról hallottam, hogy léteznek Japánban olyan second hand boltok, ahol töredékáron lehet használt cuccokat venni. Aztán le is feküdtem aludni. Mielőtt elaludtam volna, megnéztem a Kamen no Maid Guy OVA-t. Végeztem a sorozattal, továbbra is bírom az elmebeteg poénjait. Az OVA nem volt olyan nagy eresztés, illetve a melltartók lejjebb ereszkedtek, így intim női testrészek teljes pompájában voltak láthatók. Ezután aludtam el. Egész jó volt nála aludni, teljesen kipihentem magam.

Másnap reggel elsőként ébredtem fel, lefoglaltam magam addig, amíg Krisiék nem ébredtek fel. Úgy döntöttem, hogy rákeresek YouTube-on a Fullmetal Alchemist dalra, ami kivéreztetett. Hát, nem jöttem volna rá magamtól, hogy ilyen a dallama. Nagyon régen hallottam, azt se tudtam, hogy eszik-e vagy isszák ezt a dalt. Na de ez már így alakult, megfogadom, hogy majd ősszel tarolni fogok. Közben Krisi is felébredt, egy kicsit játszottunk. Kíváncsi voltam a Yoshi's Woolly World játékra. Fonálból vannak felépítve a pályák, még Yoshit is ilyen 3D-sre rakták össze fonálból. Hihetetlen hangulatos volt, tetszett nagyon, a megvalósítás is egyedi volt. Sok időnk nem maradt játszani, mert 9-kor el kellett indulnom, a napijegyem ugyanis 9:59-ig volt érvényes, és mivel vasárnap nem járnak olyan sűrűn a BKV-s cuccok, ezért biztos akartam lenni a dolgomban. A 2-es metró volt az utolsó állomás, egy megállót mentem a Pillangó utcáig. Innen nem mentem azonnal a Hungexpóhoz, előbb a Tesco Extrába mentem péksüteményeket vásárolni. Csak onnan tettem meg a hosszú sétát.

Az eső továbbra is kitartóan esett, úgyhogy teljesen elázva érkeztem meg a conra, ezen belül a karaoke terembe. Reggel döbbenten vettem tudomásul, hogy nem jött vissza az énekhangom, emiatt úgy döntöttem, hogy csak egyszerűbb dalokat vállalok be. Most nem akartam annyira előre menni, hátrébb foglaltam helyet. Pont abba a sorba ültem le, ahol egy srác volt, aki többször is énekelt tegnap (nem emlékeztem rá egyébként, bocsánat érte ^^'), megjegyzett engem magának. Konkrétan ő volt az első, aki a 7 éves karaokés pályafutásom alatt felkért közös éneklésre. Igazán jól esett tőle. Tanakodtunk, hogy mi az, amit mind a ketten ismerünk. Azt sejtettem, hogy valami kommerszebb zene felé kell venni az irányt, így esett a választás a Naruto Shippuuden: Blue Bird dalára. Fel is iratkoztunk rá. Na ez egy vicces eset volt. Leea többször "méltatta" a memóriáját, és Kedvesjudit is pont akkor ment oda. Először ő akart feliratkozni, amikor Leea ismét "dicsérte" a memóriáját. Mondtam neki, hogy Kavington, kavington. Elkezdi írni a nevet, de megakad a K betűnél. Látom, hogy megzavarodik, amikor magához tért, akkor mondta, hogy majdnem Kavingtont írt Kedvesjudit helyett. Jót nevettünk rajta. Feliratkozás után visszamentünk, és egész jókat beszélgettünk, annak ellenére, hogy a nézett animéink halmazának elég kicsi a metszete. Érdeklődött a Nintendo iránt is, bemutattam neki a Nintendo 3DS-emet. Beszéltem neki a sajátosságairól, a játékokról, a StreetPass-ról, egészen érdekesnek találta. Valamennyire tudta, hogy mi a helyzet, de a PC a fő csapásiránya. Meg aztán együtt indultunk zene tippmixre is. Kiderült, hogy világhíres a srác, mert a keresztnevét világszerte ünneplik február 14-én. Gondoltuk, hogy ketten összedobjuk amit tudunk. Volt olyan, amit biztosan tudtunk, de a nagyját csak tippeltük. Ráérzés, zenei hangulat... lám, lám mások is ismerik a trükkömet ismeretlen dal esetében. Nem mintha olyan nagy szám lenne, de mégis. Azért egészen jól ment, Ezután nem sokkal mentünk ki énekelni. Előtte kölcsönadta a táblagépét, hogy meghallgassam a dalt, hogy jobban menjen. Aztán jöttünk is mi. Hát jól megviccelt, mert alig szólalt meg. Én sem ismertem annyira, úgyhogy eléggé rosszul sikerült. Megvagyok a Narutóval is, szerettem nézni, meg több zenét is ismerek az animéből, nagyon jó mind, de ami igazán megmaradt bennem, az a 10. ending az első szériából. Az Analog Fish-től a Speed. Ezzel már egyébként nem foglalkoztam úgy lelkileg, ahogy jött, úgy jött. Aztán nem is maradt sokáig, ment is tovább. Szólóban két dalt énekeltem a nap folyamán. Az egyik a Saber Marionette J-ből az I'll be there, a másik pedig a Mahoraba ~Heartful Days~-ből a Boku no Speed de volt. A másodikat kifejezetten kellemes volt énekelni, mert ahogy láttam a képeket, úgy jöttek fel az emlékek az animéből, és hihetetlen kellemes érzés volt. Ahogy írtam korábban, a szívembe zártam az animét, és ez úgy néz ki, hosszútávon így marad.

Aztán már én sem maradtam sokáig, mert vasárnap csak 16 óráig volt karaoke, utána Kpop-os elbutult dolgok voltak, azok meg nem érdekelnek. Meg el is kellett indulni, ha el akartam érni a 16.10-es vonatot. Sikerült is. Terveztem animét nézni, miközben sétálok a metróhoz. Új szokásom, hogy úgy járkálok az utcán, hogy kezemben a telefon és animét nézek rajta. Persze vigyázok az úton, eddig semmi baj nem történt. Szóval terveztem, de nem jött be, mert elmosta az eső a tervemet. Csak a vonaton jutottam el oda. Megnéztem a Ranma 1/2 OVA 10. részét, majd utána egy új animébe kezdtem bele, mivel befejeztem a Night Wizard-ot, ez pedig a Kanokon volt. Azért esett erre a választásom, mert ennek az openingjét is Miyazaki Ui énekli (mint a Night Wizard-ét), és a zenét meg a szöveget ennek is Okui Masami írta, úgyhogy ha lexikonnyi szintűre akarom fejleszteni az Okui Masami tudástáramat, akkor ezt az animét is meg kell nézni. Írtam az elején, hogy a Prince of Tennis első OVA-jának 7. része milyen undorító? Nos, az egész Kanokon szintén az. Nem is vártam sokat tőle, mert néztem képeket és tudtam, hogy pure ecchi a dolog, de ez... Leegyszerűsítve az van, hogy van egy kisfiús alkatú középiskolás srác, akire állandóan rámászik az óriásmellű lányosztálytársa. Tipikusan az a fajta lány, aki sajnáltatja magát, közben meg mindenét megmutatja a srácnak. Ha fáj valami, gyere, sírd ki a bánatod, és a melléhez döngöli. A legdurvább az volt, hogy az osztályteremben, szexre akarta bírni a lány a fiút, de belép valaki és megakadályozza a dolgot. De amíg az akcióra készültek az animében, ültek mellettem a vonaton, és folyamatosan felpillantottam, mert féltem attól, hogy azt hiszik, valami pedofil dolgot nézek. Tényleg kisfiús arcú a srác... Persze adtak kerettörténetet a dolognak, a srác vonzza magához az állatok lelkét. A lányban meg egy róka lelke (kitsune) lakozik, innen az óriási vonzalom. A srácnak komoly problémái vannak lányok terén, és akkor szerencsétlenkedik vele a csaj... A lány meg tökéletesen az a jellem, amelyet a való életben undorítónak tartok. Eleinte 4 pontot akartam adni az animének a My Anime List-en, aztán ment egyre lejjebb, míg elérte a mélypontot. Ez a második anime, amire 1 pontot adtam. Az első a Devil May Cry volt az 1. rész után, de az legalább kialakult, és valami nézhető dolog lett belőle, de ez a Kanokon...

Na mindegy, minden probléma ellenére nagyon jó volt a nyári MondoCon, sokat tanultam tőle, mindent megteszek azért, hogy hasznosítsam a tapasztalatokat. És vasárnap már a hangerő is teljesen rendben volt. Úgyhogy, csak így tovább, fantasztikusak vagytok!

Animét magyarul vagy japánul?

Egy pár napig van kábel TV, szerencsére Animax is van. ^^ Nekem igazából mindegy, hogy magyar, vagy japán szinkronnal megy az anime, én az évek során arra jöttem rá, hogy mindkettőnek van előny és hátránya is.

Tengapelőtt este néztem az Animaxet, Mystra itt gépezett, és szinte anti-animésként viselkedett. ^^' Na jó, ez erős túlzás, de igencsak szidta az animék magyar szinkronját. Nos, nekem az a véleményem, hogy nem a magyar szinkronszínészek a rosszak, hanem a japán seiyuuk túl jók. Legalábbis teljesen másképp kell az animéket megközelíteni szinkronizálás terén, mivel a szereplők sokkal érzelemgazdagabbak egy áltag rajzfilmhez képest, talán ezért nem állja meg a helyét a magyar szinkron az animékben. És amit tapasztalok, hogy a magyar szinkronosok nem tudják úgy visszaadni a karakterek hangját, ahogy a japánok igen. Most azt ne firtassuk, hogy igencsak nehéz lenne Hayashibara Meguminál, Yamaguchi Kappeinél vagy Paku Rominál jobbat találni, de ahogy én megfigyeltem, a magyar szinkronszínészek nem tudnak úgy isten-igazából játszani a hangjukkal. Erre számomra a legjobb példa a Fullmetal Alchemist. Amíg magyarul néztem, addig azt értettem, hogy miért szeretik sokan az animét, mi a valódi mondanivalója, de egyszerűen nem szerettem meg, mert a testvéri szeretet, ami az Elric fivérek között volt, nekem nem volt hiteles. Viszont annak nagyon örülök, hogy a magyar anime DVD-ken fellelhető a japán szinkron, na így gondoltam, hogy adok még egy esélyt az FMA-nak, és megnézem japánul, és teljesen ledöbbentem. SOKKAL-SOKKAL JOBB!!! Most már én is szeretem az animét!!! Most már biztos  vagyok abban, hogy a magyar szinkron a hibás abban, hogy nem szerettem a sorozatot. mondjuk igencsak meglepődtem, amikor Edward Elric hangjaként Szabó Mátét hallottam meg. Hát azt a srácot a TV2-ben egy délelőtti vetélkedőben láttam először. De nem volt szimpatikus... Persze lehet továbblépni, és magasabb babérokra törni, sőt most olvasom, hogy ő eredetileg színész. Sajnos kénytelen vagyok leszögezni, hogy nálam nem aratott sikert a Fullmetal Alchemist szinkronjával. Bár általánosságban számomra van egy nagy előnye a magyar szinkronnak: Sokkal jobban megmarad bennem a szöveg, és a történet, ha magyarul nézem. Lehet, hogy azért, mert nem kell az angol (vagy magyar) feliratra is figyelni. De az vitathatatlan tény, hogy a japánul sokkal hatalmasabb élmény, mert amit a seiyuuk tudnak, azt a VILÁGON senki nem tudja utánuk csinálni. A szinkronizálás japán kiváltság.

Úgy tűnik Mystra erre korábban rájött, ő kijelentette, hogy soha nem néz magyarul animét. Persze, amikor kezdődött a Bleach openingje, azt a TV-vel énekelte. ^^ És itt van közöttünk egy különbség. Azt mondta nekem, hogy ő nem olyan hű az énekesekhez, ő inkább anime openingeket és endingeket szeret. Ezért is van meglepődve, hogy vehettem ennyi japán CD-t. Hát mondom neki, én meg pont az ellenkezője vagyok. Amikor megismertem Hayashibara Megumit 2006 őszén, akkor teljesen odavoltam az olyan dalaitól, mint a Give a reason, Northern lights vagy Reflection. És ekkor kezdtem el a többi dalaira is rákeresni. Tehát, ha én tudom, hogy x előadónak több jó dala is van, amit nagyon szeretek, akkor én arra rákeresek, hogy esetleg az adott előadónak a többi dala is ilyen jó? Ugyanígy bukkantam rá Okui Masamira is. Ugye volt Megumival az a fantasztikus duettjük, a Get along, már ekkor felfigyeltem az egyedi hangjára, a többi jött magától. Ma már ott tartok, hogy 8 eredeti albumom van tőle, és 4-5 kislemez.

Az vitathatatlan tény, hogy az animések döntő  többsége nem ilyen. Hanem csak van egy anime, melynek van egy nagyon jó openingje vagy endingje, legfeljebb utánanéznek, hogy ki az előadója, és ennyi. Szerintem Mystra is ilyen, abból gondolom ezt, hogy mondta, hogy ő nem hű az előadókhoz. Szerintem ő csak annyit mondana a dalról, hogy a Bleachből az ALONES című számot énekelte a TV-vel, azt már csak kérdésemre mondta meg, hogy az Aqua Timez az előadó. És szerintem az animések döntő többsége, is csak ennyit mondana a dalról: Slayers - don't be discouraged. Míg én ezt mondanám: Hayashibara Megumi - don't be discouraged. És utána esetleg rámondom, hogy a Slayers TRY endingje.

Remélem ennek ellenére nem fogja Mystra nehezményezni, hogy egy előadótól olykor 12-13 dalt hallgatok meg egymás után. ^^'

Egy kicsit otthon

Több, mint egy hónap után hazamentem Békéscsabára. Nekem már az a furcsa, hogy ott vagyok. ^^' Kicsit megnéztem a rokonaimat, meg elhoztam, hogy jópár cuccot. Jópár cuccot? Alig bírtam idevonszolni... Többek között itt van az összes Anime DVD, manga, AnimeStars és Mondo magazin. Nagyon örülök neki, hogy itt van végre mind. ^^ Összeírtam, hogy mely anime DVD-ket és mangákat birtoklom, ide is közzéteszem:

Anime DVD-k:

• Inuyasha 1-14
• Inuyasha movie-k 1-4
• Full Metal Panic! 1-5
• Full Metal Panic? Fumoffu 1-2
• Cowboy Bebop 1-5
• Bújj Bújj Szellem 1-4
• Yu Yu Hakusho 3, 5
• Yu-Gi-Oh! 1-3
• Megaman NT Warrior 1
• Trigun 1-5
• Bleach 1-5
• Death Note 1-6
• Fullmetal Alchemist 1-4
• Sámán Király 1-3
• Sonic X 1-3
• Beyblade: Hasítsatok bele! 1-2
• Chihiro szellemországban
• Vándorló Palota
• Pokémon: Az első film
• Pokémon 2000
• Pokémon: Mewtwo visszatér

Mangák:

• DramaCon 1-3
• Nyári Srácok 1-3
• Éjféli Opera 1
• Bizenghast 1-2
• Földfény 1-2
• Házi Ninja 1-2
• Jpop bálvány 1-2
• Pirontan
• Gravitation 1-3
• Rémmetró 1
• A Biblia Manga
• Naruto 1-6
• Nana 1-3
• Love.com 1-2
• Death Note 1
• Árnybíró 1

Nem is ezek voltak a nehezek, hanem a rengeteg sok AnimeStars és Mondo magazin, mert azokból összesen kb. 40 darab volt. Hogy fogom majd elcipelni a több, mint 200 darabból álló 576 KByte / 576 Konzol gyűjteményemet? És akkor még otthon maradtak az angol Nintendo magazinok, meg az egyéb konzolos újságok. Már nem is az lesz a baj, hogy hozom el, hova teszem? Majd valahol csinálok nekik helyet, de szerintem ezen elég lesz 1-2 év múlva gondolkodni... Akkor már remélhetőleg az új helyen. ^^

Azért jó volt egy kicsit otthon lenni, csak ne jöttek volna több helyről rossz hírek...

• Szerettem volna Tukeinonnal találkozni személyesen, de egész augusztusban nagyon elfoglalt, ezért nehezen tudunk időpontot egyeztetni.
• Néhány napja megrendeltem Suara: Yumeji SACD-jét (végül csak ez lett. ^^) Ma kaptam E-mailt a CDJapantől, hogy a King Records nyári szabadság miatt zárva van, ezért várhatóan csak 23-ai héten tudják postázni...
• Holnap találkozok bagszival, de Szegeden felejtette a játékokat, amiket kölcsönadtam neki.
• Néhány ember nem tud eljönni a szombatra tervezett találkozóra (Duong és Lucy), ezért várhatóan el lesz halasztva azutánra való hétre.

Na de sebaj, több is veszett már, ami késik az meg csak nem múlik. ^^'

Zelda II – Négy után hat következik

Ha valakit még nem sikerült meggyőzni arról, hogy a Zelda II milyen fantasztikus jelenség, akkor az, hogy nincs két egyforma végigjátszás. Ez részben a nem lineáris játékmenetnek köszönhető. Ami a legjobban meglepett az, hogy mindenféle videó, meg segítség nélkül megtaláltam a vízben a szívnegyedet. Igen, mert annyira nehéznek ítéltem meg, amikor megnéztem, hogy teljesen belevésődött az eszembe, hogy merre kell menni. És sikerült. Örülök neki. Aztán már csak a 4. Palace főellenségének a megölése maradt hátra, majd egyből mentem az ötödikbe. Mentem, amerre láttam. A furulyát akartam megszerezni, de végül Goomához, a főellenséghez kerültem. Kicsit úgy mentem oda, hogy biztos meg fogok halni, de sikerült megölni elsőre. Aztán vissza kellett mennem a Palace-ba a furulyáért. Utólag jutott eszembe, hogy van egy hamis fal, amin be kellett volna menni. Még idejében sikerült megszereznem, de kijutni már nem sikerült. Na sebaj, az a lényeg, hogy megvan. Irány a Dangerous Hyrule, ott vár az IGAZI kaland!

Tök menö, hogy az AnimeStars magazin után, a Mondo is kapható DVD-vel. Szerény véleményem szerint a Mondo magazin jobban megéri DVD kiadvánnyal, mint az AS, mert azért valljuk magunk között, szívesebben látunk egy tokos DVD-t az újság mellé. Bár az AS nagy előnye az, hogy olyan filmeket, animéket adnak ki DVD-n, melyeket még nem adta ki Magyarországon, de az, hogy csak magát a lemezt adják, az szerintem nem annyira menö. Bár az újságban benne van a DVD borító, meg forintokért lehet venni DVD tokot, de szörnyen utálok újságból vagdosni. A Mondo magazin mellé meg olyan DVD jár, ami kapható kereskedelmi forgalomban, de az újsággal együtt olcsó. Most a Death Note 1 DVD járt mellé, az áprilisi szám mellé meg a Bleach 1 lesz. Azt is DVD-vel fogom megvenni. Szerintem a májusihoz majd Fullmetal Alchemist fog járni. Mivel a MangaFan kiadványa az újság, ezért elsősorban Mangafanos DVD-ket várhatunk. De jó, felőlem jöhet, én vevő vagyok rá. És remélem, hogy sokan leszünk így.