A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tegomass. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tegomass. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 13., kedd

A japán zene 10 éve

Idén augusztusban ismertem meg a japán zenét 10 éve. Ez szinte azonnal magával hozta a rajongásomat, ami tart a mai napig is, és szinte teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy el fog kísérni egész életemen át, mert manapság is felfedezek olyan "területeket", amiket még nem hallottam, és nagyon tetszik.

Egész érdekesen indult, igazából japán dalt először 1992-1993 táján hallottam, amikor a Múmin ment a Magyar Televízió egyes csatornáján péntek esti meseként. Tudtam már ekkor is, hogy amit hallok, az japán nyelvű, ugyanis már ekkor meg tudtam különböztetni a kínai. és a japán nyelvet attól, hogy a japán írás "ritkásabb". Már ekkor is néha figyeltem a híradót, és amikor Kínáról vagy Japánról volt szó, akkor mindig ment alul valami szöveg, itt láttam meg a különbséget a két nyelv között. És mai fejjel azt mondom, hogy óriási csoda volt, hogy az opening japán nyelven ment, és hihetetlenül tetszett már akkor is. Ez pedig Shiratori Emiko: Yume no Sekai he dala volt.

Emlékszem, ekkor még megfoghatatlan volt számomra az egész nyelv. Annak alapján, amit láttam az írásból, azt gondoltam, hogy a japán nyelv olyannyira idegen volt számomra, hogy nem is a mi "beszédkészletünket" használják, nem a, b, c... betűket mondanak, hanem valami teljesen mást. Ráadásul mivel láttam, hogy a japán (meg a kínai) emberek teljesen másképp néznek ki, mint mi, ezért azt gondoltam, hogy ők egy másik bolygón élnek. Hihetetlenül ijesztőnek tartottam őket. Most meg... De hát az ilyen hiedelmektől szép a gyerekkor (többek között).

Ezután néztem még egy japán rajzfilmet, ami magyarul Könyvek Könyve címen ment. Most nézem, hogy a japán címe: Anime Oyako Gekijou volt. Ez azért volt kedves számomra, mert számomra teljesen játékosan mutatta be a biblia világát, én meg katolikus iskolába jártam, így volt lehetőségem rajzfilmen (vagy animén) keresztül is megismerkedni a bibliai történésekkel. Ennek volt egy folytatása is, amikor egy kisgyereknek a kiskutyája esett bele egy számítógépbe, abban voltak a bibliai történések. És szegény kiskutyát keresték a gyerekek, közben időutazás-szerűen különböző bibliai történéseken voltak jelen. És akkor még persze nem tudtam, hogy animét nézek... De az érdekes, hogy az első széria 1982-ben ment, a második pedig 1983-ban, és már akkor is foglalkoztatta a japánokat számítógép jövője, és az abban rejlő lehetőségek.

Aztán, ahogy lementek ezek a sorozatok nálunk is, igazából el is felejtettem, hogy léteznek Japánban is rajzfilmek, éltem a magam gyerekkorát. Aztán, ahogy bejöttek bejöttek az olyan klasszikusok, mint a Dragon Ball, vagy a Sailor Moon, ezek már egyáltalán nem tetszettek. Visszataszítónak is undorítónak tartottam őket, és mélységesen egyetértettem az ORTT-vel, amiért késői időpontra tették a Dragon Ballt. Bele-belenéztem, de egyáltalán nem tetszett, amit láttam, undorítónak tartottam a benne levő erőszakot. Ekkor még nem értettem az egészet, sőt, talán azt sem tudtam, hogy ezek is Japánból származnak. De ezzel bőségesen elvoltam, és bizton állítottam, hogy ilyet soha nem fogok nézni.

Na de nem úgy van az, ahogy azt a Móricka elképzeli. 2005-ben kezdtem el komolyan használni az internetet, és emlékszem, hogy nagyon örültem annak, hogy találkoztam olyan emberekkel, akik hozzám hasonlóan szeretik a Nintendo játékokat. Akikkel egész jól elcsevegtem, azokat fel is vettem MSN-re. Ekkor már 2006 eleje volt, itt találkoztam még komolyabban animékkel, ugyanis néhányuk rajongó volt, amit nem is volt rest kiírni személyes üzenetként, vagy a profilképe is egy anime karaktert ábrázolt. Ekkor már nagyjából tudtam, hogy ez valami Japánból származó cucc, és összekapcsoltam a Dragon Ballal, és a Sailor Moonnal. Elfogadtam, hogy ezeket nézik, de ekkor is szent meggyőződésem volt, hogy ezeket nem érdekelnek. Az első ezzel kapcsolatos változás júliusban ért el, amikor Krisi barátom megpróbált rávenni arra, hogy legalább ismerjem meg ezt a világot. Ő ekkor két animét szeretett, a Kaleido Star-t és a Tokyo Mew Mew-t. Ekkor ismertem meg az első japán dalt, amit átküldött. Ez az r.o.r/s-től a Tattoo Kiss volt. Ez a Kaleido Star 3. openingje. Emlékszem, hogy meghallgattam, de csak értelmetlen zenét hallottam. Meg is mondtam neki őszintén, hogy meghallgatnám rádióban, de hogy ilyen zenét állandó jelleggel hallgassak, az kizárt.

Ő ennek ellenére beszélt nekem az animékről olykor-olykor, amit meghallgattam, de nem foglalkoztatott a dolog. Öregnek tartottam magamat hozzá akkor 20 éves fejjel. De aztán csak úgy döntöttem, hogy belenézek a Kaleido Star-ba, ami ekkor az RTL Klub-on a hétvégi gyerekműsorban ment. És emlékszem, hogy hihetetlenül tetszett, amit láttam. Nagyon hangulatos volt, kifejezetten tetszett, hogy akár a valóságban is előforduló jeleneteket (igen, nekem is fáj ez a magyartalan mondatrész, de jobb nem jut eszembe...) láthatok rajzfilmes közegben. Egycsapásra megváltozott a véleményem az animékről, és rákaptam. Ezután volt az, hogy Krisi elküldött még néhány számot, ami neki kifejezetten tetszett. Különösen örültem a Kaleido Star második openingjének, A Yakusoku no Basho he dalnak. Ennek köszönhetően igen hamar megismertem Yonekura Chihirót. De volt valaki, aki azonnal megragadta a figyelmemet, ő pedig Hayashibara Megumi volt. A brave heart volt a legelső dal, amit hallottam tőle. Nagyon tetszett a vidám, oldott hangulata, olyan érzésem volt, mintha semmi nagyot nem akar alkotni, csak énekelni egy jót, ami a szívéből jön. És a hangjára is azonnal felfigyeltem. Ő volt az első, akitől konkrétan elkezdtem számokat keresni. Hamar megtaláltam néhány Slayers és Shaman King dalt és még néhányat más animékből. Sokféle előadót ismerek életem során, sokakat tisztelek is munkásságukért, de senki nem volt akkora hatással rám, mint Hayashibara Megumi, amikor megismertem őt. Teljesen átszellemülten hallgattam a Give a reason, Northern lights és a Reflection dalokat. Annyira a fejemben voltak, hogy még éjszaka sem tudtam aludni, egész idő alatt főleg ezt a három dalt hallgattam. Talán ez a három dal volt az, amivel tökéletesen tudtam azonosulni érzelmileg. Teljesen átjárt az érzésvilág. Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy 2006-ban életem történetében egy nagyon rossz korszakából kerültem át egy nagyon jóba, és ezt spékelte meg számomra olyan új dolgok, mint animék, japán dalok. Ez az egész együtt egy hihetetlenül euforikus állapotot eredményezett, ma is, mint egy nagyon jó korszak emlékszem 2006 második felére.

Igazából ha "versenyeztetném" a Slayers anime Get along és Give a reason dalait, már akkor is a NEXT openingje nyert volna a dinamizmusával és erejével. De volt valami, ami mindig hallgattatta velem a Get along-ot is. Ez pedig Okui Masami hangja. Itt hallottam először, sőt az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy nekem Hayashibara Megumi és Okui Masami párosa olyan szinten van, mint a '60-as évek fiataljainak az Illés, Omega, Metro hármas, ennek ellenére már a legelső alkalommal meghallottam, hogy Okui Masami hangja erősebb, jelentősebb. Nem feltétlen egyenrangú duó, Okui-sama dominánsabb. Elkezdtem keresni tőle is dalokat, olyanok jöttek tőle első körben, mint a Rondo-revolution, Shuffle, spirit of the globe, Sora ni Kakeru Hashi, Jama wa Sasenai és ezek ha lehet, még nagyobb hatással voltak rám, mert erőteljesebbek voltak, rockos hangzásukkal és az énekesnő hangjával szinte megkövetelték a helyet a szívemben. A Rondo-revolution egy átlag anison dal, ezt inkább csak kellemes hallgatni, de a spirit of the globe azért jelentős, mert előtte nagyon kevés szomorú, lassú dalon sírtam el magam, a spirit of the globe ilyen volt.

2007-ben folytatódott a nagy őrület, Okui Masami volt az első, akinek megismerkedtem aktuális kislemezeivel és albumaival (a régiek később jöttek). A Remote Viewing nagyon tetszett, mert erőteljes hangzás mellett (nem is mondanám rock-nak, inkább powerful pop, úgy tudom, van is ilyen zenei stílus) a vidám ének hihetetlen jó párosítás volt. Aztán jött a Masami Life album, amit szintén megjelenésekor ismertem meg, de ez azért érdekes, mert ekkor még nem fogott meg annyira Okui Masami saját stílusa, ezért nem hallgattam ezt az albumot olyan sokszor. Ez az év más miatt volt érdekes japán zene szempontjából. Ekkor már aktívan élt a BigN-es Nintendós csoport, és furcsa dalok keringtek MSN-en. Konkrétan a MOTHER nevű NES játék (ami Amerikában és most már Európában is Earthbound néven vált ismertté) zenéje, abból dalok, ami hihetetlen érdekes volt. Méghozzá a lehető legpozitívabb értelemben. Fogok majd írni erről az albumról részletesen, mert tényleg azt gondolom, hogy külön postot érdemel. Ugyanis hozzám is eljutottak a dalok, és hihetetlenül egyedi volt. Abból a szempontból, hogy egy japán játékhoz egy 14 éves brit lányt, bizonyos Catherine Warwick-et kértek fel (két szintén brit férfi mellett), hogy énekeljen fel dalokat a játékhoz. Ezek a dalok nagyon kedvesek, aranyosak és a két férfi által elénekelt dalokról is azt gondolom, hogy hihetetlenül egyedi színfoltja a japán (?) zenének. Az album érdekessége az, hogy az első MOTHER játékban hallható zenék kaptak egy könnyűzenei hangszerelést. Nagyon tetszett, ahogy itt megvalósították, nem is értem, miért nem terjedt el általánosan. Ezt tudom egyedül kiemelni ebből az évből, lassan tágult az érdeklődésem a különböző japán előadók irányába.

A 2008-as év a Hayashibara Megumi és Okui Masami zenei reprtoárjának teljessé tételéről szólt. Valamiért nagyon nehéz volt megtalálni a stúdióalbumaikat, Hayashibara Megumi albumaira konkrétan úgy gondoltam, mint valami misztikum, ami kizárólag a kiváltságosok számára érhető el. Ezek a kiváltságosok pedig azok, akiknek megvannak az albumok eredetiben. Aztán egy dél-amerikai fórum segítségével meglettek, de még előtte sikerült beszerezni az r.o.r/s egyetlen stúdióalbumát, a dazzle-t. Az egész nyaram zeneileg szinte csak erről az albumról szólt. Annak ellenére, hogy nem vagyok feltétlen híve a trance zenének, ezt az albumot kifejezetten szerettem hallgatni. És szeptemberben találtam meg a Hayashibara Megumi és Okui Masami stúdióalbumokat, és úgy éreztem, hogy részben én is kiváltságos lettem... hiszen digitálisan megvannak a dalok. Az az érdekes, hogy Hayashibara-sama visszaszerezte a dominanciáját nálam, az volt az érzésem nála, hogy Okui Masami az erőteljesebb hangjával nem tud feltétlen érzelmeket kiénekelni, amik mentek Megumi-nak, ezért szinte éjjel-nappal csak őt hallgattam. Mégis Okui-sama volt az első mérföldkő abban, hogy tőle vettem először albumot eredetiben. Ez pedig az első két albuma, a Gyuu és a V-sit. volt.

EBay-en találtam meg, nem is emlékszem az eladó nevére, csak arra, hogy nagyon olcsón sikerült beszerezni, 4-4 font darabja, azt hiszem még a postaköltséget is nagyon szerényen mérte. Még az is dokumentálva van (a képen), hogy 2008. december 5-én érkeztek meg. Nemcsak azért örültem ezeknek, mert kedvenc előadótól eredeti CD-k, hanem azért is, mert ekkor (és igazából most is) annyira különlegesnek gondoltam a japán zenét, hogy nem is gondoltam volna, hogy ezeket is lehet ugyanúgy CD-n hallgatni, mint bármelyik magyar vagy külföldi zenét. Ezen nappal kiderült számomra, hogy igen. :) De ebben az évben azért is Hayashibara Megumi dominált nálam, mert visszatért a Slayers, és a Plenty of grit kislemez és a Slayers MEGUMIX válogatásalbum nagyon tetszett. Okui Masami-tól nem volt valami erős ez az év, de novemberben nagyon örültem a Melted Snow kislemeznek, valamint hír volt, hogy vele együtt jelenik meg az Akasha album is, de az eltolódott a jövő évre.

2009 volt az az év, amikor elkezdett jelentősen bővülni a zenei érdeklődésem. Nincs mit tagadni rajta, eddig nagyon orientált volt, hogy mit hallgattam, és a vérfrissítés kifejezetten jól jött. Ebben az évben ismertem meg komolyan az Animelo Summer Live nevű koncertsorozatot, megnéztem néhány felvételt. Itt figyeltem fel először angelára, akik a Spiral című dalukkal azonnal belopták magukat a szívembe. A JAM Project-et is itt hallottam először, de annak ellenére, hogy megtudtam, hogy Okui Masami is tag, ekkor még nem tetszett, amit csináltak. Nem láttam értelmét annak a zenének, amit művelnek. Nagyjából sejtettem, hogy animék és játékok tekintetében milyen körökben mozognak, de teljesen értelmetlennek tartottam, hogy egy előadónak minden egyes dala erőteljes legyen. Ennek ellenére rákaptam a Rescue Fire kislemezükre, és volt egy dal, ami kifejezetten tetszett tőlük, a Cosmic Dance. Ez jóval visszafogottabb, lassabb dal. Ekkor kezdtem el felfedezni magamnak azokat az előadókat (szintén az Animelo Summer Live-nak köszönhetően), melyek az "anison" berkein belül alkotnak.

Innen jött az ALI PROJECT is, az eszem meg elment, mert nagyon a zenéjük hatása alatt voltam. Május végén volt újdonság a Jigoku no Mon kislemez, azt gondoltam, hogy ez nagyszerű lehetőség lesz megismerni az együttest. Nagyon tetszett, és már ekkor felfigyeltem arra, hogy annak ellenére, hogy sötét hangulatúak a dalaik, mégis nem feltétlen ezt az összhatást adja. Egyből rájöttem arra, hogy nem kell feltétlen komolyan venni ezt a sötét hangulatvilágot, mert a zene lüktetése, dominanciája hihetetlenül pozitív érzetet adnak nekem. Ennek ellenére az énekesnő hitelesen adja át a gondolatait, és azért van néhány olyan dal, ami tényleg depressziós, és lehúz. A másik komoly hatás, hogy 2009 nyarától kezdtem el AnimeConon belül karaokéra járni. Voltam már a nekem legelső AnimeConon (2006 ősz) is a karaokén, már ekkor is érdekelt a dolog, de sokkal inkább csak az, hogy az általam ismert néhány dalból felhangzik-e valamelyik. Ekkor a fentebb felvázolt okok miatt annyira beszűkült volt a japán zene iránti érdeklődésem, hogy nem az érdekelt, hogy hallok-e új dalokat. Ez csak 2009 nyarától történt meg, amikor azért ültem karaoke terembe, hogy hallok-e olyan dalt, ami megtetszik esetleg. Na meg egyéb dolgok is kötöttek a karaokéhoz, de annak örültem, hogy megismertem férfi előadóktól olyan dalokat, amik tetszettek.

Így ismertem meg például a Lovely Complex-ből, a ONE PIECE-ből dalokat, de a NARUTO-ra, is itt figyeltem fel komolyabban. Bár ebben az esetben a dolog ott hibádzott, hogy az adott előadótól csak az adott anime dalok érdekeltek, amiket hallottam tőlük, nem feltétlen kezdtem el náluk azt, hogy rákeresek egyéb dalaikra, így annak ellenére, hogy sokat hallgattam őket, a "Hayashibara Megumi - Okui Masami" alapkoncepció megmaradt. Olyannyira, hogy a 2009. augusztus 21-én megjelent Okui Masami: Self Satisfaction albumot a mai napig mesterműnek tartom. De Hayashibara Megumi is maradandót alkotott, hiszen folytatódott a Slayers (Front breaking) és a Shuuketsu no Sono he is egyedi kislemez tőle.

Ismerős volt még Suara neve is az Animelo Summer Live-ból, ő is még 2009-hez köthető. Október végén jelent meg Akai Ito kislemeze, gondoltam, itt a remek lehetőség, hogy megismerjem őt. A címadó dal akkor annyira nem maradt meg bennem, de a B-side track, a Watashi Dake Mitsumete azonnal kedvenc lett. És az mindig jó jel, ha megszeretjük egy kislemez második dalát, mert általában úgy szokott lenni, hogy ha csak a kislemez címadó dala köthető az animéhez, akkor a második dal egy olyan saját szerzemény szokott lenni, ami jóval közelebb áll ahhoz, amit az előadó valójában művel. Ezt jó dolognak tartom, mert személyes megfigyelésem szerint egy animéhez amikor írnak dalt, akkor általában két dolgot vesznek számításba: Illeszkedjen az adott animéhez a dal, és az előadóhoz is passzoljon valamennyire. De az tény, hogy leginkább az animét veszik figyelembe, mert néhány előadó esetében "csodát" műveltek. Konkrétan Suara is így járt 2014-ben a Fly away -Oozora he- kislemezzel. Mai napig az a legrosszabb kiadvány tőle. De az Akai Ito kislemez egy hatalmas rajongás kezdete volt, és a fentebb írt rossz példa ellenére a mai napig azt gondolom, Suara azon nagyon kevés előadók közé tartozik, akiknél nagyon kicsi a különbség az animés- és a saját dalok között.

A másik előny, hogy általában két különböző előadó énekli egy adott anime openingjét és endingjét, ezáltal is minél több előadót meg lehet ismerni. Jó példa nálam erre például a Solty Rei anime, aminek az endingjét Ohmi Tomoe adta elő, ezt ismerem, és érdekelt az opening dal. Az pedig nem más meg rock-tól a clover. Ez pedig hihetetlenül érdekes dal: pörgős, vannak benne rockos elemek, de leginkább az énekesnő dinamikus, gyors éneke teszi élővé, izgalmassá a dalt. A keményebb hangzásra pedig jó kontraszt az énekesnő magas hangja. A B-side track is tetszik, ennek ellenére több dalával nem ismerkedtem meg, mert volt egy olyan gondolatom, hogy nem nagyon tetszene a többi dala. Egyedi zenét művel, mi több, az indie stílusba sorolnám, amiről már a sajátságos név is árulkodik.

2010-ben volt az, hogy ebben a "tágabb körben" orientálódtam, és azokra az előadókra helyeztem a hangsúlyt, akik direktben az anison stílusban jártasak, így újra nagyobb hangsúlyt kapott Yonekura Chihiro, valamint elsősorban azokat az előadókat sorolom ide, akik jelen vannak / voltak az Animelo Summer Live-on. Így jött a képbe Chihara Minori, Kuribayashi Minami, Mizuki Nana, Horie Yui, valamint ekkor hallgattam minél több kislemezt angelától, ALI PROJECT-től, Suarától. A JAM Project kimaradt, mert még ekkor is előítéletes voltam velük szemben, viszont a legnagyobb hatást egyértelműen Suara gyakorolta rám. Nem győzöm ismételni magam, hogy a balladái mekkora hatást gyakoroltak rám, mai napig azt gondolom, hogy mestere a műfajnak, itt-ott pedig hogy a saját lelkét halljuk énekelni, mert annyira szépen, érzelemdúsan énekli, hogy az nem lehet szimplán munka vagy kötelesség, amiért bért kap. Ekkor már nem voltam azon, hogy még előadókat megismerjek, és hogy minél tágabb legyen a japán zenei "tudásom", bár a ONE PIECE MEMORIAL BEST válogatásalbum és néhány Arashi dal biztosított némi változatosságot. De alapvetően maradtam az anison zenénél, a 2010-es év egyértelműen Suaráé volt nálam.

2011 legelején döntöttem el azt, hogy levetkőzöm az előítéleteimet a JAM Project-ről, és meghallgatok néhány albumot tőlük. Robbantak is hatalmasat, azóta legalább annyira az életem részei, mint Hayashibara Megumi vagy Okui Masami. Érdekes mód az egyik Okui Masami előtti albumot (később lépett be az együttesbe) tartom a legjobbnak. A BEST Project album volt az, amelyik végképp rajongóvá tett, ezt erősítette a harmadik BEST COLLECTION album, a JAM-ISM, amit a mai napig a legjobb JAM Project albumnak tartok.

És ezek után nagyon új dolgok nem értek, úgyhogy a történetmesélés lényegi része itt véget ér. Nem nagyon hallok olyan dalokat, amik nagyon megfognának. Illetve egyet tudok még kiemelni. Azt hiszem, a 2011-es tavaszi MondoConon hallottam először karaokén a Higurashi Naku no Koro ni Kai anime openingjét, a Naraku no Hanát. Erről a mai napig azt mondom, hogy életemben valaha hallott összes dal közül a legfurcsább. Egyszerre nagyon vidám, de nagyon szomorú is, akkor szoktam hallgatni, amikor valami nagy baj ér, de nem érzem reménytelennek a dolgot, de akkor olyannyira a dal hatása alá kerülök, hogy napokig szinte csak ez jár a fejemben. Úgy tudom, hogy ezt a trance stílusba sorolják, van egy különlegessége ennek a zenei stílusnak. Annak ellenére, hogy pörgős, lehet rá táncolni, mégis alkalmas arra, hogy fájdalmas érzéseket fejezzenek ki vele. Még 2011-ben megjelent egy "album-páros", a TRIBAL LINK-L, és a TRIBAL LINK-R. Ez az I've Sound produkció albumpárosa, ők kifejezetten a trance zenére szakosodtak. Sőt, a Naraku no Hana előadója Shimamiya Eiko is náluk van leszerződve. Szóval ezen a két albumon hallható egy-egy dal Okui Masami eladásában, az Abyss és az Automaton. Ezek is szintetizátorral (vagy talán inkább gépzene) van feljátszva, mind a két dal pörgős, de hihetetlenül fájdalmasak. Nagyon ritkán szoktam hallgatni ezeket a dalokat, pont azért, mert tudom, hogy nagyon a hatásuk alá tudok kerülni. De ugyanígy az I've Sound-hoz tartozott Kawada Mami is (ő idén januárban jelentette be visszavonulását), aki például a To Aru Majutsu no Index animének énekelt dalokat, azok is hasonló érzelmekkel bírnak, bár nem annyira erősek, mint a fentebb felsoroltak.

Igazából azért sem értek nagy hatások, mert egyrészt nagyon elszoktam az animenézéstől, emellett a MondoCon is elmaradt nálam néhány évre, így csak a megszokott kedvenceket hallgattam. Részint ezért is szoktam vissza 2015 végére az animékhez, mert remélem, hogy hallok olyan új dalokat, amik új hullámokat indítanak el, másrészt meg újra járok MondoCon-ra, és tervezek most ősszel is menni. És hátha ott is hallok új dalokat. A 2015-ös év egyébként Matsumoto Rica miatt volt jelentős, mert ekkor fedeztem fel komolyan a Pokémonos dalait.. Sajnos nagyon kevés stúdióalbuma van, ezért a RICA the BEST a legjobb kiadvány arra, hogy megismerjük a saját dalait is. Amit érdemes, mert van néhány nagyon jó közöttük. De az biztos, hogy ezek a Pokémonos dalok nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy újra játsszak a játéksorozattal. Ezek a dalok is nagyon jól meg vannak írva, jól illenek egy shounen animéhez, de Matsumoto Rica hangja kellőképpen erőssé teszi őket, ezáltal olyanok, amelyek bármely korosztály számára hallgathatók, akár meg is szeretheti az, aki nyit feléjük. Nekem is nagyon jól megfér a többi japán zene mellett, és néha érzem is, hogy szükség van rájuk, hogy ne felejtsem el azt a lelkesedést, amivel megálmodtam az életem.

Az idei, 2016-os év is hozott újdonságot elsősorban a Prince of Tennis-nek köszönhetően. Általa ismertem meg HIRO-X-et és Kimeru-t. Mind a kettejüknek nagyon örülök annak ellenére, hogy szűkös a repertoárjuk, különösen HIRO-X-nek. De az ő 5 kislemezét különlegesnek tartom, és ő is azok közé tartozik, akinél nem értem, hogy miért nem lett ismertebb. Hellyel-közzel képben vagyok annak ügyében, hogy mi alapján szerződtet le egy kiadó egy előadót, de akkor is igazságtalannak tartom, hogy bizonyos feltételek és megkötések miatt ismeretlenek maradnak jó hangú énekesek, akiknek ráadásul személyes megítélésem szerint jó dalaik is vannak. Most már HIRO-X-et sem hallgatom annyira, mint néhány hónapja, de az év elején nagy örömöt okozott az, hogy általa megismertem egy olyan férfi előadót, akinek dalaival azonosulni tudok. Kimeru zenei karrierje meg rendkívül érdekes. Van a Prince of Tennis-nek musical-je is, és abban ő maga is szerepelt, amikor az Echizen Ryoma karakterét alakítő színész baleset miatt megsérült, és hónapokig nem tudta vállalni a szerepet. Úgy tudom, hogy Kimeru helyettesítette. Úgyhogy neki eléggé sokáig köze volt a Prince of Tennis-hez, de a zenei karrierjét egyértelműen két csoportra lehet sorolni.

Volt egy rövid animés időszaka, Prince of Tennis és Yu-Gi-Oh! dalokkal, és utána csak saját dalokat énekelt, és azokból jelentetett meg kislemezt. De milyenek? Utaltam már rá egy korábbi blogpostban, hogy egyfajta nyitottság kell a saját dalaihoz. Ezt a fajta "nyitottság-igényt" megerősítik azok a képek is, amiket akkor kerestem róla, amikor már végképp gyanús volt nekem a dolog. Igazából a nemi- és szexuális orientáció környékén keresgéltünk néhány japán zene rajongó ismerősömmel, akik ismerik Kimeru-t, hogy mi lehet a helyzet vele. A jobb oldali kép a You got game? kislemez borítója a Prince of Tennis első endingje, itt nincs semmi különös, de néhány képen, amit találtam róla annyira nőies a fizimiskája, hogy ott már nemcsak arról van szó, hogy az ázsiai férfiak nem annyira maszkulinok, mint a többi faj, hanem ott már más dolgok vannak a háttérben. Néhány saját dala is erősen köthető a mássághoz. De amúgy semmit nem árul el magáról, sőt annyira homályos a kiléte, hogy még a valódi nevét sem mondta meg soha.

Egyébként jellemző ez a japán előadókra, hogy nagyon keveset tudni a magánéletükről. Ezért azok az előadók, akiknek nemcsak a dalaikat írják meg, de a stílusukat, fizimiskájukat is meghatározzák, azokról el lehet mondani, hogy szinte semmit nem tudni róluk, hiszen nemhogy alig beszélnek magukról, de a dalaikkal az egyéniségüket sem ismerhetjük meg. De van jó néhány olyan is, akikről el lehet mondani, hogy dalaikkal tényleg önmagukat adják, hogy általa meg lehet ismerni. Többek között ezért szeretem Okui Masami-t nagyon, mert amikor elkezdett magának írni dalokat, és olyanokat, amikről gyanítható, hogy önmagáról szól, azokat sokkal közelebb érzem magamhoz. Sok olyan dala van, ahol hallható, hogy önmagáról énekel, és ezáltal azt gondolom, hogy össze tudnék írni róla egyfajta biográfiát, hogy hogyan alakult a zenei karrierje alatt az élete, mi alapján születhettek meg a dalok. De azt gondolom, hogy ehhez tényleg nagy rajongónak kell lenni, és figyelni kell magát a dalt is, hogy mit akar közvetíteni vele. És akkor rájöhetünk arra, hogy nem kell feltétlen ismerni a dalszöveget, hogy tudjuk miről szól a dal, elég csak a zenét és a dallamot és a mögötte megbúvó érzelmeket figyelni. A végére már nagyon átmentem mesélősbe, de ezért érdemes animék által (is) megismerni különböző előadókat, mert érdekes dolgokat lehet tapasztani. Nevezhetjük akár ezt a 10 évet utazásnak is, de ez a bizonyos utazás csak azokkal az előadókkal tartós, akiknek a zenéje tényleg többet mond annál, mint amit laikusként hallani lehet. Valószínűleg azért szakadt meg olyan gyorsan a kontaktus shounen animék előadóival, mert ezek döntő többségét tényleg csak az adott animéhez írják, ami lehet pörgős, hangulatos és hasonlók, de ha nem mond többet, akkor gyorsan feledésbe merülnek. 23-24 évesen még jóval kevesebbet tudtam arról, hogy milyen valójában a japán zene, ezért naivabban is álltam hozzá. De volt valami megérzésem, hogy azok a dalok semmilyen módon nem szólnak önmagukról. Ezért is hagytam fel velük, meg most már azért jönnek olyan férfi előadók, akiknek dalaival egyre jobban tudok azonosulni.

Néhány napja ismertem meg például Hoshi Soichiro: Shining Tears dalát, én köszönöm, hogy megismerhettem. Csodálatos, újabb példa arra, hogy léteznek férfias balladák. Azonnal jött a katarzis-élmény, olyan szinten, hogy ezt tervezem a mostani őszi MondoConon versenyen elénekelni. Leeával is közöltem a tervemet, javasolta, hogy nézzem meg az animét, és foglalkozzak komolyan a szöveggel. Rájöttem, hogy igaza van, mert elég mély érzésekről szól ez a dal, és elő kell tudni adni hitelesen. És persze a gyakorlás... Egyelőre az anime 1. részét néztem meg soron kívül, és találtam angol fordítást a dalhoz. Örömmel vettem tudomásul, hogy jól állok, és úgy néz ki, hogy menni fog.

Kicsit azért is tértem ki az idei évre jobban, ha már kimaradt néhány év, hogy magamnak is jelezzem, hogy ma is érnek új hatások, és megismerkedek olyan dalokkal, amik lehetnek rám olyan hatással, mint akár Hayashibara Megumi 2006-ban. De erre szükség is van, mert ez tartja a japán zenei rajongásomat fiatalon és lelkesen. Itt volt nemrég Uehara Rena is (aki továbbra is itt van, csak hogy ő sem maradjon ki a felsorolásból), és érzem, hogy még nagyon nincs vége a dolognak. Úgy érzem, hogy a japán zene által egy fantasztikus világgal ismerkedtem meg. Annak ellenére, hogy azért jó néhány dolgot ismerek árnyoldalról is, azt gondolom, hogy végig fogja kísérni az életemet, és biztos vagyok benne, hogy lesz 20, 25, sőt 50. évforduló is.

2010. június 14., hétfő

Egy kis egyveleg

Holnap lesz a Nintendo konferenciája az E3 2010 keretén belül. 9 órakor lesz Los Angelesben, ami nálunk 18 órát jelent. Több helyen is lehet nézni, többek között, a GameSpot, az IGN, valamint a Nintendo is csinált egy külön weblapot, ahol élőben lehet nézni a konferenciájukat. Szerintem majd a Nintendo honlapján fogom nézni. Persze a Nintendós berkekben már megy a találgatás, hogy mi lesz holnap. Az új Zeldát mindenki várja, én kíváncsi leszek az új Nintendo kézikonzolra, a Nintendo 3DS-re. Gondolom nem ez lesz a neve, de legalább végre megtudjuk, hogy most egy 5. DS variánsról van szó, vagy egy vadonatúj kézikonzolról. Sokkal nagyobb esélyt adok az új kézikonzol címnek, túl sok újdonsággal rendelkezik ahhoz, hogy csak új DS legyen, viszont az is igaz, hogy a Nintendo DSi-t, mint új konzolt ígérték, de közben mi lett. Golden Sun DS esetében remélhetjük, hogy nem igaz az a pletyka, hogy törölt játék, meg lesz Wii Party, de hogy ezentúl mi lesz, azt nem tudom. Sokan várnak új Kirbyt, StarFoxt, sőt Kid Icarust is, aki NES-ről lehet ismerős. Szóval sokan várják az új Nintendo konferenciát.

Ajánlom az új Mondo magazint, mert van benne egy olyan cikk, ami rávilágít arra, hogy többek között miért szeretem a japán zenét. Van egy cikk arról, hogy Japánban az ismert embereknek tilos botrányt csinálni, mert akkor a kiadó megszakítja velük a kapcsolatot. Ez két okra vezethető vissza. Egyrészt alapvető elv, hogy az ismert embereknek példát kell mutatniuk. Másrészt meg a szigetországban nagyon kötik az előadót a kiadóhoz, és ha valaki valami "hibát vét" azzal a kiadót is rossz hírbe hozza, hogy mi az, hogy ilyen embert alkalmat. És a Mondóban volt egy nagyon jó példa arra, hogy mivel jár, ha egy nyugati előadó mutatja meg magát botrányosan, és mi van akkor, ha egy japán előadó teszi ugyanezt. Koda Kuminak elég volt egy rossz megjegyzés a TV-ben, már megszakította a kiadója az új albumának promotálását, valamint néhány szerződés felfüggesztése. De a Johnny's Entertainment kiadót is többször elővették. Ez az a producer-cég, mely olyan fiúcsapatokat futtatott fel igencsak sikeresen, mint az Arashi, Tackey & Tsubasa, KAT-TUN, News., V6, KinKi Kids, Tegomass, stb. Az a vád érte Johnny Kitagawát, hogy az átlagnál kicsit jobban szereti a fiatal fiúkat, és a külső is igencsak számít, sőt sok esetben, nem is kell, hogy jól énekeljen, bizonyos "szolgáltatások" ellenében nagy karriert ígér. Emellett azért is meggyűlt a baja a bírósággal, mert kegyetlenül kizsákmányolja az idol-jelölteket, de eddig még egyszer sem kapott büntetést Johnny bácsi, aki már 78 éves. Hiába, a milliárdosok keze messzire elér. És szinte ő diktálja a divatot. Szinte minden egyes általa kiadott kislemez, album a slágerlisták élére került, és több 100.000, több milliós eladást tudhat magáénak. Szegény Okui Masami meg ott kuporog a sarokban, a legsikeresebb, V-sit. albumának 48.330-as eladásával. Pedig minőségből tarthatna előadást. De hát sajnos ez van.

Egyre több helyről hallom, hogy próbálkozzak meg férfi énekesekkel a karaoke versenyen, hátha jobb helyezést érek el. Nézegettem a Last.fm-es profilomat, hogy mely férfi előadókat hallgatom a legtöbbet. Aztán szöget ütött a fejemben az a gondolat, hogy mi lenne, ha Animelo Summer Live dalokat énekelnék? Azt azért tartanám jó választásnak, mert szinte minden egyes sort más énekel, és a rendezvényen szokták váltogatni, hogy melyiket ki énekelje. Ez azt jelenti, hogy a dalokat bárki elénekelheti. És egy új oldalamat mutathatom be, lehet, hogy ez jobban bejönne a közönségnek. Bár a 2008-as theme song-ban a rap részt nem vállalnám. ^^' Annak örülök, hogy készül az új karaoke weblap, és fórum. Nem, nincs régi, csak eddig az AnimeCon fórum része volt a karaoke, és van az adarna weblap, melyen le lehet tölteni az előadott dalokat. Szerintem dizájnt fog kapni az oldal, de fórum legalábbis biztos. A MAT-os őszi animecon karaoke részlege bizonytalan. Biztos, hogy ott lesznek, csak verseny nem biztos, hogy lesz. Az biztos, hogy a Mondós őszi conon lesz előnevezős verseny. A nyári conon tesztelem magam, az őszi conon élesben mennek majd a dolgok.

2010. április 27., kedd

SakuraCon – Ami kimaradt

Olvasom Tukeinon blogját, látom tett ki képeket, és én is kint vagyok, ahogy énekelek. Miért nem szólt senki, hogy húzzam ki magam? T_T Hát úgy, ahogy kinéztem, nem csoda, hogy nem szavaznak nekem bizalmat. Már azzal, hogy nem húzom ki magam, bizonytalanságot sugallok, hát így nem értem, hogy miért várom el, hogy jobb helyen legyek? -_- De kíváncsiságból megkérdeztem a barátaimat, hogy máskor is ilyen vagyok? Egyértelműen nem volt a válasz, de amikor éneklek, akkor mindig összegörnyedek... A szembesülés... Lesúlytott egy kicsit, de kellett. De most tényleg, így kívülről látva magamat, én sem adnék magamra sok pontot. Úgyhogy van mit javítani.

Kifelejtettem az előző postomból a Mondós beszélgetést. Ez engem azért is érint személyesen, mert úgy tűnik, hogy a Slayers REVOLUTION cikket én fogom írni az újságba. Meg egyébként is figyelem az újság sorsát, mert bár merőben más, mint az AnimeStars, azt a pár hülyéskedő oldalt kiszedném a Mondóból, de amik vannak cikkek, azokat nagyon jónak tartom. Az nagyon tetszett, hogy őszinte volt a főszerkesztő, és a kínosabb kérdésekre is válaszolt. Például valaki megkérdezte, hogy pontosan mi volt ez az ellenségeskedés az AnimeStars és a Mondo között 2008 végén? Lényegében arról volt szó, hogy az AnimeStars elég sok külföldi animéről tett ki képeket, és az Animax mindig rájuk szólt, hogy ezt ne csinálják, de az AS továbbra is csinálta, és majdnem per lett belőle. Majd ekkor az egyik főszerkesztő megkereste a másikat, hogy ennek így nincs értelme, és béküljenek ki. És ezután kezdett el a Mondo is komolyabban foglalkozni külföldi animékkel. És nagyon érdekesnek tartottam, hogy a főszerkesztő egyáltalán nem hárította a kérdést, hanem válaszolt rá. Nekem nagyon jó volt hallani az őszinteséget. Még amivel komolyan foglalkozott, az az olvasói tábor. Nyílt titok, hogy a Mondo mindig is a tizenéveseket "kereste meg" írásaikkal, mert hogy ők voltak jóval többen. De mostanság, mintha az igényesebb anime tábor felé hajlanának. És mondta is a főszerkesztő, hogy próbálja keresni az egészséges egyensúlyt a kettő között, csak úgy érzi, nemigen jön össze. Egyébként havonta ilyen 5-6000 újságot adnak el. Azt azért furcsálltam, hogy a Bravo magazin 20-40000-es eladásához mérte magát. Azért teljesen más téma a kettő. De tényleg nagyon jó volt.

Még amit kifelejtettem, hogy Narumival szombat este fele beszélgettük a Key használatát a karaokén. Aki nem tudná a Key a karafun programon egy funkció, amivel lejjebb, vagy feljebb lehet vinni a zene hangszintjét, ezáltal az énekes könnyíthet magán oly módon, hogy a saját hangfekvésére alakíthatja a dalt. És abban egyetértettünk, hogy nem feltétlen jó dolog a Key használata, igazságtalan azokkal szemben, akik rendesen éneklik a dalt.

De ha már annyira mondják, hogy ismerkedjek fiúegyüttesekkel, hátha bejönnek nekem, és majd énekelni fogok tőlük. A Tegomass-ról már régebben írtam, hogy őket bármikor szívesen hallgatom, nagyon bejön a stílusuk. Hiszen nem azért szereztem be a Kiss~Kaerimichi no Love Song~ kislemezt eredetiben, mert annyira nem volt mire költenem a pénzt. Hanem mert tényleg nagyon jók. Aztán még, aki szóba jött, az a Tackey & Tsubasa. Ők az Inuyasha endingből már régebb óta ismertek számomra, de most meghallgattam egy albumukat, és ők is nagyon jók. Hasonlít a stílusuk a Tegomass-hoz. De egy pár kép, amit láttam róluk, hát... maradjunk annyiban, hogy nem vagyok tisztában azzal, hogy Japánban mi fér még a heteroszexualitás keretein belül, és hol van az a határ, amikor már gyanúsítják őket, hogy a saját nemükhöz vonzódnak. Vagy ez a lányoknál ott kifejezetten előny, hogy készülnek fiúkról ilyen jellegű képek? Ki tudja. A harmadik, akiknek adtam egy esélyt, az Arashi, de őket azzal a lendülettel ki is lőttem. Itt jön ki, hogy nem feltétlen az van a slágerlisták élén, aki a tehetsége alapján megérdemli. Így nincs velük bajom, bár a hangjuk nem különösebben érintett meg, de ez a túlzottan laza fiús stílus nekem nem nagyon jött be. Meg nemrég megjelent a ONE PIECE MEMORIAL BEST CD, na még onnan ismertem meg egy pár érdekes előadót. De pont ezért szeretem a japán pop zenét, rendkívül változatos.

2010. február 4., csütörtök

Eredeti i-magination CD

Teljesen meg vagyok lepve, hogy Japánból 3 munkanap alatt ideért a CDJapan által szállított CD-k. Ezekről írtam korábban, ezek lettek meg:

A vadonatúj Okui Masami: i-magination album, melyet kibontottam, mielőtt eszembe jutott lefényképezni. Ez a 15. stúdióalbuma, és ezzel sem okozott csalódást. Nagyon jó dalok vannak rajta, több, mint 200 dalt írt, és még mindig tud újat mutatni, vagy amit hasonlót írt, azt mindig új adja elő, hogy nem lehet megunni. És eddig minden dalát úgy írta meg, hogy mindig annyi változást tett bele, hogy ne unjuk meg, de mindig ráismerünk, hogy igen, ez tipikusan Masami-dal.
Okui Masami: INSANITY kislemez, a MUV-LUV ALTERNATIVE TOTAL ECLIPSE AVN PC játék OP/ED dalát tartalmazza. Nagyon szeretem a dalokat, mindkettő nagyon komoly. És a két dal szerintem jól fedik egymást. Az INSANITY dal kicsit olyan, mintha figyelmeztetne, hogy valami nagy baj lesz. A TOTAL ECLIPSE pedig olyan, mint amire figyelmeztetett az előző dal, az bekövetkezett. Számomra tragikus hangulatú a dal.
Suara: Akai Ito kislemez a White Album anime dalát tartalmazza. Suarát a Tribute to Masami Okui ~Buddy~ albumról ismertem meg. Tetszett ahogy elénekelte az Iiwake dalt, és gondoltam megismerem. Leszedtem ezt a kislemezt, és annyira megtetszett a rajta levő két dalt, hogy nem hittem a fülemnek, hogy létezik olyan dal, mellyel szinte 100%-ig visszahallom saját magam. Annyira megtetszett, hogy rengetegszer meghallgattam. És láttam, hogy mivel annyira nem drága, ezért ezt be akartam szerezni. Ráadásul az az érdekes, hogy a limitált kiadvány ugyanannyiba kerül, mint a normál. Ugyanis ez semmilyen pluszt nem tartalmaz, a különlegessége az, hogy Blu-spec CD-re van írva, aminek egyrészt előnye, hogy Blu-Ray lejátszó is lejátsza (emellett ugyanúgy a rendes CD lejátszó, és a DVD lejátszó is), és sokkal jobb a hangminősége az eddig megszokottól. És tényleg hallatszik, hogy minden eddiginél tisztább a hangzás.
Tegomass: Kiss~Kaerimichi no Love Song~ Amikor visszanéztem Tukeinon blogjában, hogy régebben ki mit énekelt, meglepett, hogy már kezdetektől ismert volt ez a dal. Amit olyan téren nem csodálok, hogy tényleg nagyon jó dal, csak nem hittem volna, hogy a Lovely Complex animesorozat ennyire ismert nálunk. Egyébként sokat hallgatom a fiúk dalait, komolyan mondom, ha minden fiúegyüttes ilyen lenne, én nem kapcsoltam ki a TV-t vagy rádiót régebben, amikor felcsendült egy-egy "remekmű". De ezeknek a srácoknak nagyon jó dalaik vannak. A lemezbemutató koncertjüket megnéztem, élő koncert, tehát a bizonyítottan tudnak énekelni a fiúk. Nagyon jók voltak. Visszatérve a kislemezre, maga a kiadvány csalódás. Pont olyan slim tokos, amilyenben lehet kapni írható CD-ket, amitől a falra mászok. -_-' Mondjuk kicsit vastagabb, de akkor is. De ez nem rontja a dalok minőségét, nagyon jók.

Viszont a Tegomasshoz (is) fűződik a japánok egy nem éppen tisztességesnek mondható "húzása" a lemezeladások szinten tartására. Ugyanis hiába Japánban jól élnek az emberek, a letöltés ott talán még jobban dívik. Mert ott nagyon fejlett a technika, így szinte mindenki hozzáfér az internethez, és a letölthető tartalmakhoz. Viszont Japánban egyedi módon harcolnak a másolás ellen. Mára szinte mindegyik kiadványnak van ún. "Regular Edition" és "Limited Edition" verziója. Egy jó darabig a Limited Edition plusz extrát tartalmazott, pl. plusz DVD, melyen videoklip, vagy koncertrészletek vannak. Viszont újabban vannak olyan kislemezek, melyek limitált kiadványa megcsonkítva tartalmaz extrákat. Például a Tegomass kislemez, regular edition változata 5 dalt tartalmaz, míg a limited edition plusz DVD-jén rajta van a videoklip, és egy making of videó, viszont a CD csak 3 dalt tartalmaz az 5-ből. Így akarják rávenni a még megmaradt CD vásárlókat, hogy vegyék meg mindkét kiadványt. Úgy tűnik nincs más út, hogy megtartsák a CD-eladásokat.

A CDJapan ígéretéhez híven kaptam posztert is az i-magination albumhoz:

Nagyon tetszik, nagyon jól néz ki. Csak mivel össze volt görgetve, ezért nehéz volt felragasztani. És most így néz ki az Okui Masami CD gyűjteményem:

2010. január 15., péntek

Deja Vu

Igen, mert ami megtörtént 2008 nyarán velem, az ma egytucatjában megismétlődött.

Mindenek előtt egy kis reggeli öröm, nem ment el csak úgy a házunk mellett a postás:

Végre megvan kompletten a Link to the Past! ^^ A dobozban benne volt a kazetta is, úgyhogy most abból kettő van. Tervezem azt eladni valahol. Aki eléggé szemfüles, az láthatja, hogy nem lehetek 100%-ig elégedett a dobozzal, de végülis így is megteszi.

És mi volt az, ami megismétlődött? Egy nagy vásárlás:

Persze ennek is megvan a maga története. Először a Keletiben levő Game Parkba mentem be nézelődni. De se New Super Mario Bros. Wii, se Zelda Spirit Tracks. Még Nintendo DSi volt tervben, de azt még elhalasztottam. És egy jó darabig nem is lesz. De mindegy. Viszont volt Nintendo GameCube hátizsák. Utolsót vittem el, azt mondta a srác, hogy több nem lesz. Nem olyan nagy, arra tökéletesen alkalmas, hogy ha egy napra megyek Pestre pl. conra, akkor a dolgaimat vigyem benne. Aztán kérdésemre azt mondta az eladó srác, hogy a Budai Game Parkban van Kirby Air Ride és Nintendo Game Boy Player. Mivel az áruk elfogadható volt, ezért úgy döntöttem, hogy itt az ideje eleget tenni már majdnem 4 éves vágyamnak, és beszerezni őket. 6.900 forint volt mind a kettő. A kettes metróval mentem a Moszkva térre, majd onnan a 61-es villamossal szerettem volna menni a Csörsz utcáig, de a sztrájk, ugye. Ami nagyon tetszett, hogy az emberek nagyon összetartóak voltak, mindenki segített mindenkin. Mondjuk ez nem varázsolta oda a 61-es villamost, úgyhogy gyalog mentem. Már 2008 nyarán próbáltam megkeresni a Budai Game Parkot, de mindhiába. Most is szinte hiába volt. Visszamentem oda, ahol akkor kerestem a Game Parkot, de sehol. Volt egy fitness center, azt hittem, hogy azzal szemben, vagy mellette van, de a közelben nem volt. Mentem, mentem, és közben bosszankodtam, hogy tűnhet el egy üzlet ennyire? Ez a legrosszabb üzleti fogás így eldugni egy üzletet. Majd' egy órás keresés után feladtam, és bementem a MOM Parkba. Bementem az Alexandrába, itt vettem meg a Nana 2 mangát. Meg kerestem a Lovely Complexet is, de az itt nem volt. Közben rettenetesen éhes voltam. Úgyhogy bementem a mekibe menüt enni, de nem lehet kártyával fizetni. Ekkor jutott eszembe, hogy én szeretnék pénzt is váltani. Egy kicsit odáztam az evést, és megkerestem a pénzváltót. Legnagyobb meglepetésemre volt Japán yen. Így elhatároztam, hogy Japán yenben fizetem ki a CDJapannek a rendeléseimet, méghozzá ezeket:

  • Masami Okui: i-magination (előrendelve, megjelenés: 2010. február 3.)
  • Masami Okui: INSANITY
  • Suara: Akai Ito (Limited Edition)
  • Tegomass: Kiss~Kaerimichi no Love Song~ (Regular Edition)

Az új Masami album, és a három kislemez postával együtt 7445 yen volt, így 8000-et váltottam. Istenem, Japán yen volt a kezemben! Kicsit odavoltam magamtól. ^^ 8 db. 1000 yenes. Visszamentem a mekibe, evés után vissza akartam menni a Keletibe, de elhatároztam, hogy még egy UTOLSÓ próbát teszek a Game Park felkutatásával. De most a másik irányba mentem. Naná, hogy ott volt. -_- Kicsit dühös voltam, hogy ez nincs is eldugva. Egyetlen egy csapda volt, hogy tényleg sportpályával szemben volt, de az utca másik odalán, az a sporttelep, fitness center volt, ezzel tévesztettem össze. Bementem a Game Parkba, a srác a Keletiből, már szólt, hogy tegye el nekem a Kirby Air Ride-ot a Game Boy Playert. És figyelmes lettem, hogy ott a New Super Mario Bros. Wii. Megvegyem, ne vegyem meg? Nem gondolkodtam sokat, megvettem. Majdnem 90%-os átlagértékelés? Több, mint 10 milliós eladás világszerte? Majd meglátjuk! Meg volt még egy GC/GBA kábel, kompletten dobozával, papírjával, így úgy döntöttem, hogy megveszem azt is, mivel nem volt drága. Úgyhogy azzal is gazdagabb lettem. Tehát négy dolgot vettem. Aztán mentem is vissza a Keletihez. Most a Déli Pályaudvaron szálltam fel a metróra. A Keletinél átmentem az Aréna Plázába. Itt már lehetett netezni a Libriben. Azért kellett, mert fel kellett jegyezni a rendelési számot, amit a 8000 yen mellé egy papírra kell írni, amikor feladom a pénzt Japánba. Aztán még egy kicsit nézelődtem, de kb fél úton meguntam (ugyanis fél órás jegyet lehetett venni), de jött egy lány, aki épp írta volna a regisztrációját a nethez, de felajánlottam neki a netem másik felét, így nem vész kárba. Odaült. Én meg átmentem a Electro Worldbe, annak reményében, hogy találok Zelda Spirit Tracks játékot. De pont akkor volt átalakulóban az üzlet, a DS, meg mindenféle konzoljátékok meg egy nagy kosárban volt. Hát az természetesen nem volt. Így átmentem a szembe levő 576-ba. Ott sem volt Zelda Spirit Tracks, viszont volt Lovely Complex manga, azt megvettem. Utána még elszaladtam a Keleti mellett levő postára, ott feladtam Japánba a pénzt, és rohantam a vonathoz, mert még épp elértem a 18.13-asat. A vonaton végigolvastam a Love.com mangát. Hát itt valamiért sokkal jobban tetszik a rajzstílus, mint az animében. A történet nagyon vicces, ahogy cikizik a fiút, és a lányt, meg a sok vicces szituáció. Megérte megvenni, csak ajánlani tudom mindenkinek.

Hát így esett. Szerintem hosszútávon ez az utolsó nagy költekezésem, ezért engedtem meg magamnak.

2009. december 31., csütörtök

Év végi összegzés

Hát ismét véget ért egy év. Én mindig azt mondom, hogy nincs elvesztegetett év, mindegyik év sok tanulsággal szolgál, mellyel még bölcsebbek lehetünk, és a következő évben talán kevesebb hibát követünk el.

Én minden egyes évet alapvetően jónak tartok, az idei, 2009-es az animeconos karaoke miatt kifejezetten jó volt. Már az első animeconomon, a 2006. őszin is néző voltam a karaokén, elemezgettem magamban, hogy ki milyen, de úgy isten igazából csak most a 2009. nyári animeconon énekeltem először. Jó érzés volt kiállni közönség elé, most már tudom a hibáimat, jövőre csak jobb lehetek. A BigN egy újabb viharos évet zárt, bár az év végére rendeződtek viszonylag a dolgok, de nem egyszer volt kilátásban, hogy én magam hagyom ott a csapatot. Annyira végülis nincsenek rossz dolgok, csak már egyes vitás, és negatív kapcsolatok kezdenek elharapózni, és néha azt éreztem már, hogy elég volt, én innen kilépek. De végül is itt maradtam, majd látjuk jövőre mi lesz, de egyre inkább vannak más jellegű terveim.

Ami öröm számomra, hogy 8 kilóval lettem könnyebb az év során, köszönhetően elsősorban a januári fogyókúrának, valamint, hogy év közben is leadtam egy pár kilót. Már csak 17 kg-t kell leadni az ideális testsúlyhoz, de ha még 8 kilót leadok, akkor nagyon boldog leszek, mert akkor már 69 kg leszek.

Videojáték... Hát egy kicsit hanyagoltam. Sajnálom, hogy annyira elpártoltam a Zelda játékoktól, de ki kell mondjam, hogy a Brawl volt a bűnös. Ugyanis a karakterek arra ösztökélnek, hogy újabb, és újabb Nintendo játék sorozatot próbáljak ki. Illetve egy nem Nintendós is, mert év elején volt a Sonic, majd utána Pikmin, most a Metroid Prime 3, de hogy legyen a nagyon nem Brawlos cím, befigyelt a Naruto is. Meg kell, hogy mondjam, hogy azért örülök neki, mert így tágul a videojáték-látásom. Új játékokat ismerek meg, és ezek formálják a gondolataimat a videojátékokról. Viszont annyira nem vettem játékot. A GC-s Pikmin, ami emlékezetes, meg most amiket vettem. De annyira sokat nem is játszottam.

Ezért is született kevés blogpost idén. >.< Mindenki mondogatta, hogy folytassam, mert jót írok, de ha egyszer nincs miről... Na mindegy, remélem, hogy jövőre több mindenről tudok írni. Miért is ne, hiszen biztos, hogy be fogom szerezni a Zelda Spirit Trackset, a New Super Mario Bros. Wiit, emellett a 2010-es év egyik legnagyobb megjelenése a Super Mario Galaxy 2. Az angol Nintendo Official Magazine is megírta, hogy 2010 nagyon ütős év lesz, elég csak a SMG2 mellett a Metroid: Other M-re, valamint a Golden Sun DS-re gondolni. Szerintem jövőre a Wiis Zeldát semmiképp ne várjuk, hisz még most is alig tudni róla valamit, és nem hinném, hogy csak úgy egyik napról a másikra jönnek az infózáporok, és már itt is a megjelenés. Szerintem legalább 2011.

És most egy hatalmas zenei áttekintés. Ugyanis idén regisztráltam a last.fm oldalára, ami nagyon tetszik. Aki nem ismerné az oldalt, az a lényege, hogy a gépünkön hallgatott zenét rögzíti az oldal a profilunkba, és statisztikát készít belőle. Én május 28-án regeltem be, de ezalatt a 7 hónap alatt több, mint 10000 számot hallgattam meg, ebbe beletartoznak az ismétlések is természetesen. Ebből szeretnék egy részletes 2009-es listát csinálni, 4 kategóriára bontva: Énekes/előadó, album, kislemez, dalok. Ezekből lenne egy komplex lista, hogy melyeket hallgattam idén a legtöbbször. Az énekes, album, kislemez top 10 lesz, míg a dalok listája pedig top 100.

Top 10 Énekes/előadó

  1. Masami Okui
  2. Megumi Hayashibara
  3. Zorán
  4. Skorpió
  5. LGT
  6. Masami Okui feat. May'n
  7. Chihiro Yonekura
  8. Tomoe Ohmi
  9. Metro
  10. Karácsony János

Top 10 album

  1. Masami Okui - Self Satisfaction
  2. Masami Okui - crossroad
  3. Megumi Hayashibara - SpHERE
  4. Masami Okui - God Speed
  5. Masami Okui - Dragonfly
  6. Karácsony János - Az időn túl
  7. Megumi Hayashibara - Enfleuage
  8. Megumi Hayashibara - Iravati
  9. Masami Okui - ReBirth
  10. Megumi Hayashibara - Fuwari

Top 10 kislemez

  1. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL
  2. Megumi Hayashibara and Masami Okui - Get along
  3. Megumi Hayashibara - Going History
  4. Masami Okui - naked mind
  5. Tomoe Ohmi - Beloved
  6. Megumi Hayashibara - Proof of Myself
  7. Chihiro Yonekura - WILL
  8. Masami Okui - labyrinth
  9. Tegomass - Kiss~Kaerimichi no Love Song~
  10. r.o.r/s - Tattoo Kiss

Top 100 dal

  1. Chihiro Yonekura - WILL
  2. Masami Okui - TO DIE FOR ×××
  3. Masami Okui - wild cat
  4. Tegomass - Kiss~Kaerimichi no Love Song~
  5. Chihiro Yonekura - Arashi no Naka de Kagayaite
  6. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL
  7. Masami Okui - Sore wa Totsuzen Yatte Kuru
  8. Masami Okui - TO DIE FOR ××× (Instrumental)
  9. Masami Okui - NECESSARY
  10. Masami Okui feat. May'n - Miracle Upper WL (Instrumental)
  11. Megumi Hayashibara - Fuwari
  12. Minori Chihara - Rinbu-revolution
  13. Masami Okui - be free
  14. Megumi Hayashibara - MELODY
  15. Tohoshinki - Share the World
  16. Masami Okui - bird
  17. Megumi Hayashibara - Nakeba ii No
  18. Megumi Hayashibara - My dear
  19. Megumi Hayashibara - ROCK de Ikou
  20. Suara - Watashi Dake Mitsumete
  21. Masami Okui - Divine love
  22. YUI - LIFE
  23. Megumi Hayashibara - be Natural
  24. Megumi Hayashibara - Shakunetsu no Koi (OFF VOCAL VERSION)
  25. Masami Okui - naked mind (OFF VOCAL VERSION)
  26. Masami Okui - Toki ni Ai wa (Backing Track)
  27. Megumi Hayashibara & Masami Okui - KUJIKENAIKARA! (OFF VOCAL VERSION)
  28. Masami Okui - STRATEGY
  29. Masami Okui - KAKERA
  30. Megumi Hayashibara - Thirty
  31. Megumi Hayashibara - Lively Motion
  32. Megumi Hayashibara - Reflection
  33. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Get along
  34. Megumi Hayashibara & Masami Okui - KUJIKENAIKARA!
  35. Masami Okui - It's DESTINY -Yatto Meguri Aeta- (Off Vocal Version)
  36. Megumi Hayashibara - Kimi wa Mahou wo Shinjiru Kai?
  37. Masami Okui - HAPPY PLACE
  38. Luca Yumi - truth
  39. Megumi Hayashibara - Fine colorday
  40. Chihiro Yonekura - HAPPY PLACE
  41. Megumi Hayashibara - Lively Motion (off vocal version)
  42. Megumi Hayashibara - Shakunetsu no Koi
  43. Masami Okui - Iiwake
  44. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Get along (OFF VOCAL VERSION)
  45. Masami Okui - Float~Sora no Kanata de~
  46. Masami Okui - HONESTY
  47. Masami Okui - ADORATION
  48. Masami Okui - KURENAI
  49. Masami Okui - Ienai Kara -Piano quintetto-
  50. Masami Okui - Time Limit
  51. Masami Okui - Kagaribi
  52. Megumi Hayashibara - Living in the same time ~Onaji Toki wo Ikite~
  53. Masami Okui - Yuunagi
  54. Megumi Hayashibara - Going History
  55. Masami Okui - Fuyu no Himawari
  56. Megumi Hayashibara - Successful Mission
  57. Masami Okui - DREAMS
  58. Megumi Hayashibara - I'll be there
  59. Megumi Hayashibara - Ashita ni Nare
  60. Katsuo Ohno - Shizumuta yo
  61. Tomoe Ohmi - Beloved
  62. Masami Okui - STAR GATE
  63. Tomoe Ohmi - Fuyu no Himawari
  64. Megumi Hayashibara & Masami Okui - Nemurenai Yoru wa...
  65. Megumi Hayashibara - Fine colorday (off vocal version)
  66. Tomoe Ohmi - Yuunagi
  67. Masami Okui - REINCARNATION
  68. Megumi Hayashibara - I'll be there (OFF VOCAL VERSION)
  69. Masami Okui - LOVE SHIELD
  70. FLOW - GO!!!
  71. Masami Okui - Tenohira no Kakera
  72. Megumi Hayashibara - Give a reason
  73. Masami Okui - naked mind
  74. Masami Okui - GHOST SWEEPER
  75. Megumi Hayashibara - Going History (OFF VOCAL VERSION)
  76. Zorán - Még egy
  77. Minori Chihara - Hanataba
  78. Megumi Hayashibara - question at me (off vocal version)
  79. r.o.r/s - escape (Instrumental)
  80. Masami Okui - A confession of TOKIO
  81. Megumi Hayashibara - Follow You, Follow Me (Original Karaoke)
  82. Masami Okui - -w-
  83. Ayumi Hamasaki - (don't) Leave me alone
  84. Megumi Hayashibara - Successful Mission (OFF VOCAL VERSION)
  85. Masami Okui - TOTAL ECLIPSE
  86. Masami Okui - INSANITY
  87. Tomoe Ohmi - "Anata he"
  88. Megumi Hayashibara - COME TRUE... (Original Karaoke)
  89. Megumi Hayashibara - Daremo Shiranai Mirai wo Dakishimete
  90. Tomoe Ohmi - "Anata he" (Instrumental)
  91. Masami Okui - strawberry fields
  92. Tomoe Ohmi - Beloved (Instrumental)
  93. r.o.r/s - Tattoo Kiss
  94. Masami Okui - Melted Snow
  95. r.o.r/s - escape
  96. Megumi Hayashibara - MIDNIGHT BLUE
  97. Megumi Hayashibara - A HOUSE CAT
  98. Masami Okui - WILD SPICE
  99. Karácsony János - Mikor újra eljövök
  100. Megumi Hayashibara - Deja Vu

Hát ezeket hallgattam a legtöbbet. Azért az se semmi, hogy a Tegomasst most kezdtem el decemberben hallgatni, és így feljött a 4. helyre. A dalnak van egy ilyen varázsa, hogy nem lehet abbahagyni. De ahogy várható volt, nálam nagyrészt Megumi Hayashibara és Masami Okui fog debütálni, szerintem legalább 70 dal csak tőlük van.

És hogy mik a jövőbeni terveim. Nekem csak egy nagy célom van: Kiköltözni Budapestre. Effelől nagyon elszánt és megállíthatatlan vagyok. Aztán egy titkos álom... Azt nem hiszem, hogy idén meg fog valósulni, de ha egy nagyot lépek előre 2010. év végére, már attól is nagyon boldog leszek.

És akkor ezúton kívánok mindenki Békés Boldog Új Esztendőt, és sok játékot!

Egy kis anime-ajánló

Egy pár animét láttam az elmúlt hetekben, amikről mindenképp szeretnék írni. Már csak azért is, mert annyira nem ismertek, és szerintem egy próbát mindenképp megérnek.

Girl from Phantasia

Alternatív cím: Fantasia.

Egy 28-30 perces 1 részes OVA az egész, így nem kell nagy történetre számítani. Főhősünk egy srác, Akihiro, aki nem az a tipikus jóképű fiú, így lányok is csak a fantáziájában szerepelnek. Egyik nap iskolából hazajövet belebotlik egy szőnyegbe. Nagyon meglepődik, mert álmában látta ezt a szőnyeget, amikor épp egy lánnyal volt együtt. Hazaviszi, leteríti a földre, és kiderül, hogy a szőnyeg csodákra képes. Megjelenít minden olyan lányt, aki a képzeletében megjelenik. Persze a bonyadalmak jönnek, ugyanis ez a lány beleszeret ebben a fiúba, viszont kiderül, hogy a srácnak mégiscsak van barátnője...

Az anime egyszerre ecchi és romantikus, ami ugyan nem egy ritka párosítás. Ami érdekesen lett megolvasva a történet menete. Az első 10 perc az tele van humorral, utána nagyon megkomolyodik. Összességében érdemes megnézni az animét.

Az endingjét az általam oly nagyon istenített Okui Masami énekli, ezzel a dallal debütált 1993-ban.

COMPILER

Ez is egy OVA, csak 2 részes. A történet főszereplője két lány, COMPILER, és Assembler akik szemmel láthatóan eléggé mogorva teremtések. A szerelem, mint olyan, számukra ismeretlen fogalom, egyáltalán nem hisznek benne. Azért jönnek el a Földre a 2D cybervilágukból, ugyanis ők egy videojáték szereplői, és azt a "játszmát" akarják játszani, hogy kitörlik a Földet, és maguk reformálják meg. De amikor két sráchoz, Toshihoz, és Nachihoz költöznek, minden megváltozik, elvesztik érdeklődésüket a játék iránt.

A Compiler egyébként magyarul fordítóprogramot jelent, valamilyen programozó nyelvvel készült programot át lehet írni egy másik nyelvre. Látszik, hogy a japánok már ekkor nagyon a jövőbe gondolkoztak (1994-es az anime).

Az openingjét és az endingjét Okui Masami énekelte, és meg is jelent kislemezen:

Az opening címe: I WAS BORN TO FALL IN LOVE, az ending dalé pedig: FULL UP MIND. Mind a kettő Okui Masami előadásában. Ez az első olyan kislemeze, mely bekerült a japán Oricon chartba, méghozzá a 92. helyen nyitott a heti listán, és 3.280 példány kelt el belőle. A dalokat én nagyon szeretem, igaz vannak neki ennél sokkal nagyobb alakításai is.

Lovely Complex

Ez az animesorozat világszerte kimagaslóan magas pontozásokat ért el, így kíváncsi voltam, hogy mégis mi ez. Remélem, senki nem harapja le a fejem, ha nekem nem egyértelműen pozitív a véleményem. De előbb lássuk a történetet. A cím nem véletlen, hisz nem akármilyen szerelemről van szó, ugyanis az osztály legmagasabb lánya, és a legalacsonyabb fiúja szeret egymásba. És persze akármennyire is szeretik egymást, akármennyire is fontos a szerelem, szinte nem lehet nem észrevenni a magasságbeli különbséget, és hogy milyen érdekesen mutatnak egymás mellett. A fiú társai nem állják meg, hogy ne tegyenek egy-egy gúnyos megjegyzést, hogy milyen barátnője van. És ahogy a kép is árulkodik, nagyon humoros sorozatról beszélünk. Érdekesen van egybevegyítve a humor, és a komolyság, nincs olyan élesen elválasztva, fantasztikusan oldották meg. És hogy miért nem 10/10 pontos? Számomra a grafika miatt, ugyanis nekem nem tetszik ez a rajz stílus. Annyira nem értek a rajzok elemzéséhez, de ez nem az én ízlésem. Az ending videó meg... hát véleményem szerint valami hihetetlen idétlen lett. Életemben nem láttam még ilyet. Mondjuk sokat is vártam, mert magát az ending dalt nagyon szeretem, erről majd lejjebb, ezért vártam, hogy valami igazi romantikus ending lesz, erre... Inkább beszéljen a videó:

Egyszerűen nem tudom hova tenni, vagy hogy mit akarnak ezzel kifejezni, de én nekem nem esik le.

Egyébként az ending dal a Tegomass előadásában a Kiss~Kaerimichi no Love Song~ valami hihetetlen jó dal lett. A kislemez ilyen borítóval jelent meg:

Egyébként nagyon szemét kiadvány, és ahogy elnézem ez Japánban egyre inkább elterjed ez a módszer, ugyanis van egy Regular, meg egy Limited Edition. A Regular Edition kislemez 5 dalt tartalmaz, a Limited meg 3-at, viszont van DVD mellékelve, mely tartalmazza a videoklipet, és egy making of werkfilm. A kislemez egyébként nagyon jól szerepelt a japán Oricon charton, a 2. helyig ért fel, és összesen 149.563 példány kelt el belőle, mely annak fényében, hogy 2007-ben jelent meg, igencsak jó eredménynek számít (összehasonlításképp Megumi Hayashibara 1997-ben megjelent don't be discouraged kislemeze a maga 211.000-es eladásával akkor erős közepesnek számított). Szóval nagyon jó a dal, és a fiúk többi dalát is végighallgatva, azt mondom igen, ezek tudnak valamit.

Végezetül egy kislemez-ajánló. Elhatároztam, hogy ezentúl hallgatni fogok az impulzusaimra. Egy Jpop-szerzőhely előnye, hogy mutatja a borítót is, azalapján szoktam dönteni, hogy megismerem-e vagy sem. Így gondoltam el, hogy megismerem a supercell - Kimi no Shiranai Monogatari kislemezt:

És nem csalódtam. A címadó dal nagyon jó. Tipikusan az a szintetizátor-gitáros Jpop dal, de nagyon hangulatos lett. A második dal pedig kissé elektropopos lett, legalábbis igencsak dominál a szintetizátor. De ez is jó lett. A kislemez az 5. helyet érte el a Japán Oricon charton, és a 82.072-es összeladás elég volt ahhoz, hogy 2009 76. legeladottabb kislemeze legyen.

Hát igen, már Ayumi Hamasaki sem produkál milliós eladásokat. Tehát Japánban is csökkennek az albumeladások, igaz nem annyira radikálisan, mint a világ többi országaiban, de majd talán erről is írok egyet később.