Tegnap megnéztük bagszival a Mirai - Lány a jövőből című movie-t. Hosszú idők után az első olyan anime, amit magyarra szinkronizáltak. Emiatt eléggé szkeptikus voltam, némileg ambivalens érzéseim vannak az animék szinkronizálásával kapcsolatosan. Egyrészről jó, mert jelzi, hogy van igény Magyarországon arra, hogy legyen anime, másfelől meg egyetlen ország sem képes úgy szinkronizálni animét, ahogy a saját országa, Japán, hiszen ott külön seiyuu-iskola van, ahol sokkal több dologra tanítják a szinkronszínészeket, mint bárhol a világon. És ez bizony érződik az animék magyar szinkronján, ugyanakkor meg a külföldi szinkronok közül még mindig kiemelkedő a miénk.
A Corvin moziban néztük meg, 18.45-kor volt vetítés. Mivel a jegyet fél órával előtte kell átvenni, ezért 18 órára beszéltük meg a találkozót. Meg is történt, átvettük, a várakozási idő alatt beszélgettünk. A Radványi teremben volt a vetítés, már előre odamentünk, hogy be tudjunk ülni, ha lesz hely. Eléggé eldugott helyen van, a földszint alatt a férfi WC mellett. Olyan érzésem volt, mintha egy raktárhelyiségbe, hátulra mennénk filmet nézni. És amikor érvényesítettük a jegyet, bementünk... hát a terem is olyan volt, mintha évtizedeken át zárva lett volna, és nemrég újra megnyitották. A székek régiek voltak, viszont az előadás minősége kifogástalan volt. A kép és hangminőség vetekszik a legjobb mozikéval.
És hogy milyen volt a film? Csodálatos. Bár olvastam véleményeket, nem mindenki van vele maradéktalanul megelégedve, de én 10/10-es értékelést adtam rá a
My Anime List-en, és a
Port.hu-n. Látom, hogy mi az, ami miatt nem tetszhet azoknak, akik látták, de ezt lehet másképp látni. Egy négy éves fiú, Kun a film főszereplője, akinek megszokott kis élete fenekestül felfordul, amint édesanyja hazahozza újszülött kishúgát. Miután ő a kisebb, a gyengébb, ezért inkább ő szorul szeretetre, védelemre. És a szülők ezt erősen ki is mutatják, ami persze Kun-nak egyáltalán nem tetszik. Hiszen amíg egyedül volt, addig ő volt a család szeme fénye, de ez a húga érkezésével megszakadt. Kun pedig a maga módján visszaadja a szüleinek azt, amit kap. Minden adandó lehetőséget megragad arra, hogy megnehezítse a szülei életét. Vagy a lakásban csinál rendetlenséget, vagy a húgát piszkálja, aki persze sírással jelzi, hogy nem ilyen jellegű testi érintkezésre van tart igényt. A szüleinek persze nem esik le, hogy miért csinálja ezt Kun valójában, minden alkalommal megszidják. Amikor egyszer elege lesz, kiszalad a kertbe, és megjelenik először a kutyájuk emberi alakban, majd később a húgát látja meg a maga 16 éves valójában. Ezen képében szembesíti a bátyját (milyen érdekes, hogy valaki a látszólag jóval fiatalabb családtagját hívja bátyjának), hogy mit tett, és hogy ezzel nemcsak neki okoz fájdalmat, hanem a szüleinek is. A film alatt nemcsak a húgával találkozik 16 éves korában, hanem az anyjával is gyerekkorában, valamint ahogy a dédszülei összejönnek. A látottak mind felismerésre késztetik Kun-t, hogy fájdalmat okozott a szüleinek, és hogy mi a helyes viselkedés.
A film dióhéjban ennyiről szól, de persze ennél sokkal többet látunk, és dramaturgiailag kiváló alkotás. Ami miatt mégsem nyerte el egységesen a nézők tetszését, hogy egy 4 éves fiú megy végig olyan jellegű dolgokon, amiket sok esetben még egy tinédzser sem ért meg, egy kisgyerek végképp nem látja át annak a jelentőségét, annak amit átél. De ezek valójában szimbólumok. A fiú lelkiismeretének szimbólumai. Amit látunk, amiken átmegy, az valójában a bűntudata. Mert egy kisgyerek akármennyire is fejletlen érzelmileg, akármennyire is a saját eszközeivel nyersen és radikálisan fejezi ki, ha valami nem tetszik neki, egy gyereknek is van lelkiismerete és bűntudata. És ahogy átmegy azokon a bizonyos utazásokon, úgy fejlődik érzelmileg, és nemhogy elfogadja, de megszereti a húgát, és a végére egy szerető családot látunk. És hát mi tagadás, elsírtam magam a végén, mert tényleg gyönyörű volt érzelmileg az anime. Azt fontos tudni, hogy azért a kissrác megy végig ezeken a dolgokon, mert az ő jellemfejlődése a legfontosabb a család szempontjából. Mert ha a szülei lesznek elfogadók a fiukkal, attól megmaradhat a háborús kapcsolat a testvérek között. A fiúnak kell a maga módján megtanulnia, hogy testvére van, most már nem kap meg minden figyelmet, ezen osztoznia kell.
Egyébként is a szülők is átmennek egyfajta jellemfejlődésen, hiszen tipikus japán családot látunk, ahol ráadásul a szerepek is némileg meg vannak cserélve, ugyanis az anyuka az, aki visszamegy dolgozni, amint van lehetősége, ugyanis neki van jobb keresete. Az apa marad otthon a gyerekekkel, ő otthonról dolgozik. És hát a munkájuk miatt sem tudnak úgy odafigyelni a fiukra érzelmileg, ahogy azt amúgy megérdemelné. Főleg az anyának nincs türelme a nehézségekkel kapcsolatosan. De a maguk módján ők is rájönnek arra, hogy rossz úton járnak, ők is fejlődnek, a végére így lesz egy szerető család. Idealista a vége? Nem ez az általános? Valóban idealista, és valóban nem ez az általános, de az anime megmutatja azt, ha valaki elhagyja az egóját, és szembe mer nézni önmagával, az lehetőséget kap arra, hogy másképp lássa a dolgokat maga körül, ezáltal fejlődik érzelmileg. És ez akár egy kisgyerekkel is megtörténhet a maga módján. Az biztos, hogy nagyon szép anime volt, ajánlom megnézni.
De ha nem muszáj, inkább nem Corvin moziba mennék, ha filmet szeretnék nézni. Mert nemcsak a Radványi terem nézett ki úgy, mintha évtizedek után nyitották volna meg újra, hanem a WC is rendkívül igénytelen volt. Mindezek mellett a jegyárak alig olcsóbbak, mint a Cinema City-ben. Hétfőn voltam megnézni a WestEnd-ben a Legendás állatok 2-t, és a diákjegy csak 60 forinttal volt drágább a Corvin mozihoz képest. És hát a Cinema City mindenben jobb. Volt idő, amikor folyamatosan zártak be a mozik egymás után a letöltések miatt, és úgy emlékszem, hogy azok a nemplázás mozik, amik megmaradtak, azok művészmozik, melyek egyedi filmkínálatával életben tudtak maradni, és a jegyárak is olcsóbbak. A Corvin mozit is ide soroltam magamban, ehhez képest több téren is csalódás ért. De a filmet nagyon megérte megnézni.
