A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mirai no Mirai. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Mirai no Mirai. Összes bejegyzés megjelenítése

2020. május 19., kedd

Nemzetközi DVD magazin

Emlékszik még valaki erre a magazinra? Ismertem már annak idején is, nővérem, mint nagy filmrajongó vásárolt magának néhány számot, és már akkor is nagy érdeklődéssel forgattam, olvasgattam. De hogy ebben a családban csak nálam van eszmei értéke a magazinnak általánosságban, jelzi, hogy egy darab sem maradt meg belőle. Ezt a példányt az Antikvárumban találtam, ott vettem meg, és ma vettem át.

Tetszett, hogy több szempontből vizsgálja a DVD-t, konkrétan ez a magazin ihletett meg arra, hogy írjak én is hasonló DVD-véleményeket, kritikákat. A magazint meg azért vettem meg, hogy tanulmányozzam, hogy hogyan, miként értékeltek egy-egy DVD-t. Meg szeretném megvenni a többi számot is, ha megtalálom. Jó volt ezt az egy számot is forgatni. Ez konkrétan a 2004. februári szám, tehát teljesen más világ volt akkor még DVD fronton. Egyébként nagyjából oly módon írtam a DVD-kről, ahogy nagyjából emlékeztem rá, úgyhogy sok újdonság nem ért. Egyedül a szinkron-feliratot hagytam ki. Úgyhogy ihletként is kiváló, ezért is írtam két DVD-ismertetőt az AniMagazinba. Az egyik a Mirai: Lány a jövőből DVD, a másik pedig a Haikyuu!! DVD és Blu-ray ismertető volt.

Egyébként már csak nosztalgiának is jó olvasni, hogy milyen DVD-megjelenések voltak annak idején. Egy kisebb lista is olvasható a magazin végén. Elképesztő, hogy vannak DVD lemezek, melyek 5-6000 forintba kerültek annak idején. Ez azért még most is meglep, hiszen akkor még jóval kisebb volt a magyar kereslet, ezek az árak pedig irgalmatlannak számítanak mai szemmel. És hogy mennyit ér ma már a DVD, jól jelzi, hogy ma már 1000 forintos DVD-ket is alig vesznek. De ez régebben is igaz volt. A DVD piac hanyatlására érdemes egy kicsit kitérni, mert valahol olvastam, hogy az ilyen magazinok, mint ez, melyhez DVD melléklet járt, nagyban hozzájárultak a DVD-piac negatív alakulásához. Ezt én így nem tartom igaznak, két okból sem.

  1. Maga a torrent, a letöltések és egyéb dolgok bőven sokkal jobban hozzájárultak a DVD-piac hanyatlásához. A magyar "minek adjam ki rá a pénzt, ha ingyen megszerezhetem" érzületnek pedig több sem kellett, hogy az emberek maguk módján beszerezzék a legújabb filmeket, és az optikai meghajtóra írt filmek eladásai villámsebességgel zuhanjanak.
  2. Hogy ezekben a magazinokban ingyenes legyen a DVD melléklet, az azért eléggé nehezen hihető. Elképesztően drága volt ugyanis ez a magazin, 2.490 forint, és már annak idején is úgy gondolkodtam róla, hogy valójában kifizetjük a DVD mellékletet. Nagyon jómódúnak kell lenni ahhoz, hogy bárki is elhiggye, hogy az a bizonyos melléklet ingyenes.

Igazából ha csak az árát nem nézem, nem hiszem, hogy nagyon sokat vették ezt a magazint. Már ha magamból indulok ki. Én legalábbis a mai napig sajnálom a 2.000 forintot a PC World magazinra, amit a legjobb számítógépes újságnak tartok. Ehhez képest 15-18 évvel ezelőtt 2.490 forintot egy magazinért... Nem akármi. Nem is maradt fenn sokáig. 2002-ben indult, és ha jól néztem, 2005-ig maradt fenn, aztán váratlanul eltűnt.

De ma már jó, több okból is. Olcsón hozzá lehet jutni egy-egy számhoz, másrészt meg számomra a benne lévő információk nem avulnak el. Ma is szívesen olvasok adott időben megjelenő zenéről, filmről, játékról. Sőt, még autentikusabb is retro cuccokról korabeli magazinokban olvasni. Másrészt ha találok benne jó cikkírót, akinek tetszik az írási stílusa, beleteszi az egyéniségét, az inspirálhat is. Meg egy kicsit visszatérve a nosztalgiára: Még videokazetta reklámok is vannak benne. Ez aztán tényleg fantasztikus. Leporolhatnám az AKAI VS-G440-es videómagnómat, néhány kazettát meg lehetne nézni.

2019. október 18., péntek

Mirai - Lány a jövőből DVD

Meglepett, amikor Rudymester kiposztolta a Twitter oldalára, hogy megjelenik a Mirai – Lány a jövőből DVD-n. Utána is néztem, hogy ki adja ki, hogyan érhető el. A Media Markt weboldalán nem találtam, az Xpress-en elérhető, illetve a Filmkatalógus írt ki a DVD-ről adatot. 1.990 forint az ára, és elvileg október 22-én fog megjelenni.

Azért írtam, hogy elvileg, mert a Media Markt-ban már kapható (ezért is meglepő, hogy a Media Markt már nem listázza), és nekem van is belőle. Lehet, hogy hivatalos megjelenés előtt került ki eladásra? Mindenesetre kapható a boltokban. Kíváncsi voltam arra, hogy ki adja ki a DVD-t, de a nem találtam érdemleges információt a cégről a neten. A DVD-n a B-weB kft. van írva. Weboldalt nem találtam, ahol elérhetők lennének. Ha valami új cég, nagyra értékelem, hogy animét adtak ki DVD-n, remélem, be fog jönni a számításuk.

Bár magával a kiadvánnyal nem vagyok maradéktalanul elégedett. Maga a borító rendben van, bár az átlátszó tokot jobban szoktam szeretni, mert szeretem, ha van valami belső kép. A tok abból a szempontból sem tetszik, hogy meglehetősen csúnya. Ha kinyitom, valami kellemetlen szagot áraszt magából. Kifejezetten az olcsó DVD-ket szokták ilyen tokokba szokták csomagolni. A belbecset is közepesnek ítélem meg. Maga az anime kifogástalan minőségben van a lemezen, elérhető rajta mind a japán, mind a magyar szinkron, valamint a magyar felirat. Az extrákat viszont hiányolom a lemezről. Semmi extra nem lelhető fel a lemezen. Így ha betesszük a DVD-t a lejátszóba, az interaktív menüben csak a nyelvet és a feliratot állíthatjuk be. Az anime mindenesetre rendben van.

Az animéről már írtam, amikor láttam a moziban, ezért a cselekményre nem térnék ki ismét. De azt elmondhatom, hogy most is nagyon kellemes élmény volt megnézni. Igazából nagyon jó lenne azt írni, hogy vegye meg mindenki, aki szereti az igényes animéket, hogy jelezzük a kiadó felé, hogy itthon is van igény az animékre. De miután maga a kiadás hagy kívánnivalót maga után, ezért nem tudom tiszta szívvel ajánlani. Pedig nagyon jó lenne, mert érdemes lenne újra fellendíteni az animepiacot. A Viasat6-on néha jönnek ki animék magyarul. Nemrég kijött az egyik újabb Yu-Gi-Oh! széria szinkronosan, azt leadja a Viasat6. Ami meglepett a Boku no Hero Academia magyarul. Erre felcsillant a szemem, és titkok elkezdtem nagyon reménykedni abban, hogy kijön a Haikyuu!! is magyar szinkronnal. Ha ez megtörténik, én leszek a magyar animés piac fellendítőjének legfőbb szónoka, és minden anime rajongót arra ösztökélnék, hogy támogassa a hazai animés piacot. Ami meg a Mirai DVD-t illeti… Vegyétek! Egy fecske ugyan nem csinál nyarat, de elindíthatja a hó olvadását.

2019. január 10., csütörtök

Mirai - Lány a jövőből

Tegnap megnéztük bagszival a Mirai - Lány a jövőből című movie-t. Hosszú idők után az első olyan anime, amit magyarra szinkronizáltak. Emiatt eléggé szkeptikus voltam, némileg ambivalens érzéseim vannak az animék szinkronizálásával kapcsolatosan. Egyrészről jó, mert jelzi, hogy van igény Magyarországon arra, hogy legyen anime, másfelől meg egyetlen ország sem képes úgy szinkronizálni animét, ahogy a saját országa, Japán, hiszen ott külön seiyuu-iskola van, ahol sokkal több dologra tanítják a szinkronszínészeket, mint bárhol a világon. És ez bizony érződik az animék magyar szinkronján, ugyanakkor meg a külföldi szinkronok közül még mindig kiemelkedő a miénk.

A Corvin moziban néztük meg, 18.45-kor volt vetítés. Mivel a jegyet fél órával előtte kell átvenni, ezért 18 órára beszéltük meg a találkozót. Meg is történt, átvettük, a várakozási idő alatt beszélgettünk. A Radványi teremben volt a vetítés, már előre odamentünk, hogy be tudjunk ülni, ha lesz hely. Eléggé eldugott helyen van, a földszint alatt a férfi WC mellett. Olyan érzésem volt, mintha egy raktárhelyiségbe, hátulra mennénk filmet nézni. És amikor érvényesítettük a jegyet, bementünk... hát a terem is olyan volt, mintha évtizedeken át zárva lett volna, és nemrég újra megnyitották. A székek régiek voltak, viszont az előadás minősége kifogástalan volt. A kép és hangminőség vetekszik a legjobb mozikéval.

És hogy milyen volt a film? Csodálatos. Bár olvastam véleményeket, nem mindenki van vele maradéktalanul megelégedve, de én 10/10-es értékelést adtam rá a My Anime List-en, és a Port.hu-n. Látom, hogy mi az, ami miatt nem tetszhet azoknak, akik látták, de ezt lehet másképp látni. Egy négy éves fiú, Kun a film főszereplője, akinek megszokott kis élete fenekestül felfordul, amint édesanyja hazahozza újszülött kishúgát. Miután ő a kisebb, a gyengébb, ezért inkább ő szorul szeretetre, védelemre. És a szülők ezt erősen ki is mutatják, ami persze Kun-nak egyáltalán nem tetszik. Hiszen amíg egyedül volt, addig ő volt a család szeme fénye, de ez a húga érkezésével megszakadt. Kun pedig a maga módján visszaadja a szüleinek azt, amit kap. Minden adandó lehetőséget megragad arra, hogy megnehezítse a szülei életét. Vagy a lakásban csinál rendetlenséget, vagy a húgát piszkálja, aki persze sírással jelzi, hogy nem ilyen jellegű testi érintkezésre van tart igényt. A szüleinek persze nem esik le, hogy miért csinálja ezt Kun valójában, minden alkalommal megszidják. Amikor egyszer elege lesz, kiszalad a kertbe, és megjelenik először a kutyájuk emberi alakban, majd később a húgát látja meg a maga 16 éves valójában. Ezen képében szembesíti a bátyját (milyen érdekes, hogy valaki a látszólag jóval fiatalabb családtagját hívja bátyjának), hogy mit tett, és hogy ezzel nemcsak neki okoz fájdalmat, hanem a szüleinek is. A film alatt nemcsak a húgával találkozik 16 éves korában, hanem az anyjával is gyerekkorában, valamint ahogy a dédszülei összejönnek. A látottak mind felismerésre késztetik Kun-t, hogy fájdalmat okozott a szüleinek, és hogy mi a helyes viselkedés.

A film dióhéjban ennyiről szól, de persze ennél sokkal többet látunk, és dramaturgiailag kiváló alkotás. Ami miatt mégsem nyerte el egységesen a nézők tetszését, hogy egy 4 éves fiú megy végig olyan jellegű dolgokon, amiket sok esetben még egy tinédzser sem ért meg, egy kisgyerek végképp nem látja át annak a jelentőségét, annak amit átél. De ezek valójában szimbólumok. A fiú lelkiismeretének szimbólumai. Amit látunk, amiken átmegy, az valójában a bűntudata. Mert egy kisgyerek akármennyire is fejletlen érzelmileg, akármennyire is a saját eszközeivel nyersen és radikálisan fejezi ki, ha valami nem tetszik neki, egy gyereknek is van lelkiismerete és bűntudata. És ahogy átmegy azokon a bizonyos utazásokon, úgy fejlődik érzelmileg, és nemhogy elfogadja, de megszereti a húgát, és a végére egy szerető családot látunk. És hát mi tagadás, elsírtam magam a végén, mert tényleg gyönyörű volt érzelmileg az anime. Azt fontos tudni, hogy azért a kissrác megy végig ezeken a dolgokon, mert az ő jellemfejlődése a legfontosabb a család szempontjából. Mert ha a szülei lesznek elfogadók a fiukkal, attól megmaradhat a háborús kapcsolat a testvérek között. A fiúnak kell a maga módján megtanulnia, hogy testvére van, most már nem kap meg minden figyelmet, ezen osztoznia kell.

Egyébként is a szülők is átmennek egyfajta jellemfejlődésen, hiszen tipikus japán családot látunk, ahol ráadásul a szerepek is némileg meg vannak cserélve, ugyanis az anyuka az, aki visszamegy dolgozni, amint van lehetősége, ugyanis neki van jobb keresete. Az apa marad otthon a gyerekekkel, ő otthonról dolgozik. És hát a munkájuk miatt sem tudnak úgy odafigyelni a fiukra érzelmileg, ahogy azt amúgy megérdemelné. Főleg az anyának nincs türelme a nehézségekkel kapcsolatosan. De a maguk módján ők is rájönnek arra, hogy rossz úton járnak, ők is fejlődnek, a végére így lesz egy szerető család. Idealista a vége? Nem ez az általános? Valóban idealista, és valóban nem ez az általános, de az anime megmutatja azt, ha valaki elhagyja az egóját, és szembe mer nézni önmagával, az lehetőséget kap arra, hogy másképp lássa a dolgokat maga körül, ezáltal fejlődik érzelmileg. És ez akár egy kisgyerekkel is megtörténhet a maga módján. Az biztos, hogy nagyon szép anime volt, ajánlom megnézni.

De ha nem muszáj, inkább nem Corvin moziba mennék, ha filmet szeretnék nézni. Mert nemcsak a Radványi terem nézett ki úgy, mintha évtizedek után nyitották volna meg újra, hanem a WC is rendkívül igénytelen volt. Mindezek mellett a jegyárak alig olcsóbbak, mint a Cinema City-ben. Hétfőn voltam megnézni a WestEnd-ben a Legendás állatok 2-t, és a diákjegy csak 60 forinttal volt drágább a Corvin mozihoz képest. És hát a Cinema City mindenben jobb. Volt idő, amikor folyamatosan zártak be a mozik egymás után a letöltések miatt, és úgy emlékszem, hogy azok a nemplázás mozik, amik megmaradtak, azok művészmozik, melyek egyedi filmkínálatával életben tudtak maradni, és a jegyárak is olcsóbbak. A Corvin mozit is ide soroltam magamban, ehhez képest több téren is csalódás ért. De a filmet nagyon megérte megnézni.