Japán Haikyuu!! és Given mangák

ToumeiNi volt kint Japánban, és kérésemre vett nekem mangákat, méghozzá kettőt.

• Haikyuu!! 2
• Given 1

A harmadik jobb oldalt, igazából fogalmam sincs, hogy micsoda. Elmondása szerint ajándékba kapta, önként felajánlotta, én meg miért is kéretném magam, ha Haikyuu!!-ról van szó? :O Miután az egész manga és anime az életem része lett. És így legalább az új rajzstílust is megszokom. Egyelőre nagyon nem szeretem, ezért nem is sietek azzal, hogy haladjak a mangával, és utolérjem.

Hogy milyen történetem van a Haikyuu!!-val, és milyen hatással volt rám, már megírtam korábban. A Given-ről írtam külön blogpostot nemrég, most egy kicsit részletesebben kifejteném, hogy miért is tetszik annyira. A Given a második olyan BL-manga (animeként az első) a Hidamari ga Kikoeru mellett, amelyik komolyan veszi a homoszexualitást, és nemcsak az a célja, hogy a fujoushi-k, fudanshi-k fantáziáját kielégítse. Akiknek örömöt okoz az, ha együtt lát fiúpárokat, de az már nem érdekli őket, hogy mi rejtőzik valójában a homoszexualitás mögött. Mert nemcsak az van, hogy de menő, hogy nyíltan vállalja, két pasi, hogy együtt vannak, amögött nagyon sok küzdelem van. Ezen küzdelmeket kiválóan mutatja be a Hidamari ga Kikoeru és egy most megnézve a Given 7. részét, és ahogy egyre inkább fény derül Akihiko múltjára is egyre inkább az világlik meg, hogy az animének (mangakának) tényleg az a célja, hogy a maga valóságában mutassa be a homoszexualitást. Túlmegy azon, hogy milyen jó, hogy fiúpáros együtt van, megmutatja azt, milyen küzdelmes út van emögött a boldogság mögött. Mondjuk azt már az első résztől lehetett látni a fiúk megnyilvánulásán, kisugárzásán, hogy már túlvannak néhány dolgon, nemcsak úgy benne vannak, és élik a maguk gondtalan meleg életét, hanem megélték annak poklát is. A Hidamari ga Kikoeru ennyire mélyen nem megy bele a homoszexualitásba, az a kialakuló párkapcsolatot mutatja be a maga valóságában. A Given meg azáltal, hogy bemutatja a szereplők múltját, jobban megmutatja az egész érzelmi hátterét.

És nagyon örülök annak, hogy végre találkoztam olyan BL-mangával, amelyik végre olyannak mutatja be a melegséget, amilyen az valójában. Erre ráerősített a Given 7. része, és egyre inkább az tűnik ki, hogy azon elmélet mentén halad érzelmileg az anime, ahogy elemeztem a korábbi blogpostban, ahogy ideálisnak tartom. Tényleg úgy néz ki, hogy a Given esetében minden idők legjobb BL-alkotásával van dolgunk, de nyugtával dícsérjük a napot! Van még négy rész. És ne feledkezzünk meg arról, hogy volt egy Boku Dake ga Inai Machi, ami hihetetlen jó volt az anime kétharmadáig, aztán hirtelen összeomlott az egész. Nagyon rossz néven venném, ha a Given is ugyanebbe a hibába esne. Erre jelenleg nincs kilátás, és szeretnék bizakodó maradni. Eddig azt mondom, hogy a Given valódi meleg-anime.

A manga egyébként érdekes, nem mindegyik kanji van furiganázva. A bonyolultabbak vannak. Azt egyébként gondoltam, hogy nem lesz úgy furiganázva, mint a Haikyuu!!, mivel a Given-t az idősebb korosztálynak szánták, akik azért már tudnak valamennyire japánul. A Haikyuu!! meg mehet a tizenéveseknek is, akik csak most tanulják a kanjit. Egy biztos: Élmény lesz majd japánul folyékonyan olvasni mangákat, ahogy egyre inkább bővül a tudásom.

A BokuMachi védelmében

Rég írtam ide, most újra kedvet éreztem arra, hogy megosszam a gondolataimat. Főleg, mert most egy olyan animének értem a végére, amely nagyon tetszett, lázba hozott, ugyanakkor nagyon megosztja az animés közösséget. Ez pedig a Boku Dake ga Inai Machi. Sokan szidják az animét, és itt is lehetett bőséggel olyat olvasni, amire nem érdemes reagálni. Az ilyen jellegű kommentekre, hogy "BokuMachi is a garbage" meg "Those, who like the anime, got on the hype train" nem adok, ahol azt gondolom, hogy igazán konstruktív kritikát lehet olvasni, az az AoiAnime fórum. Megírtam oda is a véleményemet, ide is kijön bővített formában. Spoiler-dús poszt jön, így aki nem látta az animét, de tervezi megnézni, az ne olvasson tovább. Elöljáróban nekik annyit, hogy a negatívumok ellenére is megéri megnézni.

Először is: Szerintem az anime nagyon jó lett. Az igaz, hogy vannak fehér foltok a történetben, egyik komoly hibája, hogy csak 12 részes. Nem lehet egy ilyen karakter- és történet-orientált sztorit elmesélni 12 részben. Legalább 24 részesnek kellett volna lennie az animének, és akkor mindenre nyíltan fény derült volna. Mégis azt érzem, hogy azért jól összerakták a sorozatot, mert egy-két negatív kivételtől eltekintve, igyekeztek úgy váltani és olyan jeleneteket kihagyni, amit azért ki lehet logikázni. Azzal a személettel néztem az animét, hogy szándékosan hagy nyitott kérdéseket, azért, hogy a nézőt elgondolkodtassa. Így sokkal jobb összképet ad a dolog, mert tényleg vannak jelenetek, melynek mikéntjét ki lehet logikázni. Olyan felvetéseket fogok listázni, amiket olvastam kritikaként, hogy kimaradt az animéből, de szerintem van rá magyarázat. Lássunk néhányat:

1. Hogy menekült ki Satoru az autóból és a jeges tóból? Erre ugye nem kapunk választ, de értelemszerűen kimászott. Inkább azt tartottam bakinak, hogy Satoru nem mászott ki még azelőtt a beszorult biztonsági övből, mielőtt az autó beesett volna a tóba. Úgy szurkoltam neki, hogy ugorj ki, UGORJ KI!!! De sajnos nem. Túlzottan későn indult be a túlélési ösztön.
2. Hogy került Satoru kómába? Egyszerű a válasz: A menekülés az autóból és a kiúszás a jeges tóból annyira megterhelte, hogy sokkhatásként érte a szervezetét és az eredmény ismert.
3. Miért 15 év után tért magához? Ez már inkább az író / forgatókönyvíró egyedi elgondolása. Lehetett az volna 1, 2, 8, 10, bármennyi, lényeg, hogy hamarabb térjen magához, mint ahogy megölik az anyját, hogy meg tudja akadályozni a gyilkosságot.
4. Hogyhogy amikor magához tér, hirtelen megjelennek az osztálytársai látogatóba? Ezen sem kell sokat filózni. Nyilván szerették az osztálytársai, és aggódtak érte végig, amíg kómában volt, és amikor magához tér, jó, hogy mennek meglátogatni. Én is így cselekednék hasonló helyzetben.
5. Ken'ya 11 éves gyerekként miért látja sokkal érettebben a dolgokat? Szerintem ezen felesleges filozofálni. Azt gondolom, hogy belefér az, hogy egy 10-11 éves gyerekcsoportból van valaki, aki nemcsak a gondtalan gyerekkorát éli, hanem a dolgok mélyére néz, és tudja is "értelmezni" is őket. Nekem ő teljesen rendben van, és nagyon szimpatikus a karaktere.

Persze van néhány olyan dolog, amire tényleg nem derül fény (vagy elsiklottam mellettük? Csak nem...), vagy amit én is bakinak tartok, most ezekből szemezek:

1. Kezdem is a számomra legnagyobb kérdéssel: Amikor kiderült mindenki számára, hogy Satoruval mi történt, miért nem kezdtek el utánajárni a történéseknek? Ki tette ezt, hogy történt, hasonlók. Eléggé furcsa lenne, ha az lenne a konklúziójuk, hogy Satoru vásott kölyökként megmártózott a jeges tóba, aztán - hogy stílszerű legyek - ráfázott.
2. Miért kellett az utolsó részben lovagolni azon, hogy a tanár nem élhet Satoru nélkül? Az egy dolog, hogy Satoru mielőtt beleesett volna a kocsival a jeges tóba, mondta, hogy ismeri a jövőjét, még akkor is, ha ez meg volt alapozva, hiszen három gyerekgyilkosságot akadályozott meg, de nem gondolom, hogy foglalkoznia kellett volna vele, hiszen halott ember hiába ismeri a jövőt... Azt az egyet tudom logikus magyarázatként elképzelni, hogy azért nem ölte meg kómás állapota alatt, mert akkor sokkal jobban ráterelődhetett volna a gyanú.
3. A Shinjuu-feeling jó dramaturgiai hatás volt, de lássuk be, hogy klisés. Azt nem értem, hogy miért került végül rendőri kézre a tanár, ha a gyilkosságok valójában meg sem történtek. Erre is ha lehet magyarázatot adni, csak azt, hogy Satoru közben elmondta a többieknek, hogy mi történt, és tudta, hogy megjelent a tanár, és lesz még akciója.
4. Egy kicsit menjünk visszább a történetben. Biztos, hogy van mentség Kayo anyjának tettére? Megindított a története, hogy megjelent a nagymama, és bocsánatot kér, meg ilyenek, de ez is eléggé klisés, hogy végül a bántalmazó anyukát mutatják be áldozatként. Bár ha ez volt az ára annak, hogy Kayo életét megmentsék, akkor legyen.
5. Szenteltem volna, ha nem is egy teljes részt, de valami kitérőt arra, hogy miért akart a tanár gyerekeket ölni. Annak alapján, ahogy Kayo anyjának múltjára is fény derült, lazán lehetett volna a tanárról is valami sztorit kitalálni. Lehet azt mondani, hogy a gyerekrablás és -gyilkosság a legundorítóbb, és legmocskosabb bűntett, de megnéztem volna ennek hátteréről egy történetet. Például ezt betenni az utolsó részbe akár a "nem tudsz élni nélkülem" szöveg, vagy a shinjuu-hatás helyett, sokkal jobb lezárása lehetett volna a történetnek.

Nagyjából ennyi. Gondolom, hogy sokan azért értékelték le magukban ennyire az animét, mert hihetetlenül izgalmasan indult. Tényleg ennyire jó alapokkal anime nagyon ritkán indul, aztán tényleg szétesik valahol a dolog, mert csak a második felével vannak problémák. Igyekeztem valahol középen maradni, mert tényleg azt éreztem, hogy néhány dologba - amit megmagyaráztam - csak azért kötöttek bele, mert annyira csalódottak lettek, amilyen irányba ment az anime, hogy már minden baj volt, ami már egy kicsit is logikátlannak tűnt, vagy kimaradt. Józan ésszel lehet logikát találni a dolgokban, de hogy tényleg vannak benne olyan dolgok, amik nem voltak kidolgozva, vagy furcsa volt, az vitán felül áll. Az ilyen történet-orientált animéket nagyon nehéz 12 részben elmesélni, főleg ha maga a sztori több szálon fut. Azt értem, hogy a mai trendek is azt diktálják, hogy minél több anime, egyre inkább az érződik, hogy futószalagon gyártják az animéket, és ahhoz, hogy határidőre készen legyenek vele, bizonyos kompromisszumokat kell kötni. Ha lenne rá lehetőségem, biztos, hogy valami olyasmit csinálnék, hogy az egyszerűbb, szórakoztatóbb animéket 12-13 részesre csinálnám, ahol meg fontos a történet, és a karakterek jellemfejlődése, azt meg legalább 24-26 részesre.