Nos, ahogy írtam december elején, a valódi zenei statisztikám a Last.fm profilomban érhető el. És azt december 31-én, azaz ma teszem közzé. Az idei évemről az előző posztomban írtam, így aki annak részletére kíváncsi, az ott megtalálja. Amit hozzátennék még, hogy a mélypont egyértelműen az volt, amikor áprilisban hazajöttem Hollandiából. Ebben benne van az is, hogy nincs megküzdési stratégiám az olyan helyzetekre, amikből ott és akkor nincs kiút, de más tényezők miatt is visszajöttem. Most már nem gondolkodok azon, hogy visszamennék, és hogyan. Úgy vagyok vele, hogy ha adódik valami lehetőség, akkor azt megragadom. Ezzel együtt is elégedett vagyok az egész évvel, mert tudtam annyit fejlődni, hogy úgy éreztem, hogy már jobban menne. Persze ez csak a gyakorlatban fog kiderülni. Remélhetőleg a 2024-es év erre lehetőséget biztosít.
Mielőtt rátérnénk a statisztikára, lássuk az év dalát. Amelyik 2023-ban a legjobb, legmenőbb, leginkább inspiráló volt számomra. Voltak kihívók, de gyakorlatilag már januárban eldőlt a kérdés, ahogy Endoh Masaaki megjelentette az (e)7 mini-albumát, mert ennek a záróakkordja lett számomra a legjobbja.
Endoh Masaaki: Honey Honey
Mind előadás tekintetében kiváló dal, a videoklip is nagyon adja magát. Sokat hallgattam ezt a dalt idén, és mindig jókedvre derített, önbizalmat adott. Ez egyike azon daloknak, melyek kihozzák Endoh Masaaki egyedi stílusát, amitől szeretik a rajongói. Kicsit abszurd, kicsit bolond, görbe tükröt helyez a szerelem és a házasság elé, miközben Endoh Masaaki lubickol a dalban. Hálás vagyok neki ezért a fantasztikus és emlékezetes dalért.
Most pedig következzék a szokásos éves zenei statisztika. Ebben az évben 26.559 alkalommal hallgattam dalt, ami újabb rekordnak számít a 2009-es regisztrációm óta. Akármennyire is nem a teljes statisztikát mutatja a Spotify és a YouTube Music (ezt a kettőt használom), de sokat hozzátesznek a Last.fm profilomhoz. De a statisztikám csak az offline zenehallgatásokkal teljes.
Ahogy az lenni szokott, lássuk először a legtöbb 10 hallgatott előadó listáját, mellettük zárójelben, hogy hány alkalommal hallgattam a dalaikat.
Top 10 előadó
- JAM Project (2.537)
- Zorán (2.298)
- Okui Masami (2.164)
- Hayashi Yuuki (1.371)
- Hayashibara Megumi (1.340)
- FLOW (1.186)
- Ganxsta Zolee és a Kartel (1.119)
- ALI PROJECT (854)
- Suara (705)
- LGT (614)
Két olyan előadó van van, aki hatalmasat ugrott előre. Korábban Zoránt egy évben 1.007 alkalommal hallgattam, amivel 2013-ban rekorder volt. Ehhez képest idén több több kétszer annyiszor hallgattam a dalait. Hasonlóképp a FLOW is nagyot lépett előre, az ő eddigi rekordjuk 346 volt 2018-ban. Ehhez képest ők háromszor többet hallgattam őket idén. És amilyen jó zenéjük van, "félő" hogy marad ez a trend.
Most pedig következzen a 10 legtöbbet hallgatott album listája. Zárójelben olvasható, hogy a rajta szereplő dalokat hányszor hallgattam összesen.
Top 10 album
- Okui Masami: Mas"ami Okui"terpiece (903)
- Zorán: Aranyalbum 1974-1993 (610)
- Zorán: Aranyalbum 1994-2020 (608)
- Hayashi Yuuki: TV anime Bakuten!! Original Soundtrack (606)
- Bryan Tyler: Super Mario Bros. Movie Original Motion Picture Soundtrack (604)
- Paradox Live 1st album "TRAP" (401)
- BURNOUT SYNDROMES: The WORLD is Mine (320)
- FLOW THE COVER ~Naruto Shibari~ (319)
- FLOW: Voy☆☆☆ (309)
- Nox: Főnix (308)
Most nem írok külön soundtrack listát, mert sokkal kevesebbet hallgattam azokat, mint szoktam. Az a kettő, mely feljutott a tízes listára, bőven elférnek itt. De az tetszik, hogy a Bakuten!! pont a Super Mario Bros. Movie OST elé tudott kerülni, mert igazából nem szerettem, csak azt akartam, hogy a "Super Mario" mivolta miatt kapjon egy tisztességges hallgatást. De egyébként olyan gagyi a zene, mint a film maga. Lényegében csak egy főtémája van az egész zenének (azokat leszámítva, amik a Nintendótól származnak), de a többi zene egyáltalán nem maradt meg bennem.
Innen látható, hogy tudott Zorán és FLOW ennyit előrejönni. Okui Masami meg örök legenda nálam, nincs mit ragozni.
Már az albumok között is látható, hogy mi volt az év felfedezettje nálam, de ez leginkább a kislemezeknél lesz igazán látható.
Top 10 kislemez
- Paradox Live Opening Show (178)
- Paradox Live - Road to Legend - Consolation Match "SHOWDOWN" (176)
- Paradox Live THE ANIMATION Opening Track "RISE UP" (163)
- Paradox Live THE ANIMATION Ending Track "Every Day Every Night" (144)
- Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra (138)
- Shiyui: Happiness of the Dead (132)
- Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari (123)
- Ikimonogakari: BAKU (122)
- KANA-BOON: Song of the Dead (88)
- JAM Project: Over the Top! (83)
Négy Paradox Live kislemez az első négy helyen, kell ragozzam? A 10 kislemez közül 7 idei évben jelent meg. Az Ikimonogakari kislemezt idén ismertem meg, mivel idén néztem a Borutót, és nagyon meg. A JAM Project kislemez meg meglepetés, de az Over the Top! örök klasszikus nálam.
Végül következzen a hosszú lista a 100 legtöbbet hallgatott dalról.
Top 100 dalok
- JAM Project: Karma ~the dark side of human nature~ (155)
- Endoh Masaaki: Honey Honey (125)
- AMPRULE: Nobody But Me (118)
- Hayashi Yuuki: Ninkyou Eiga no BGM (102)
- Hayashi Yuuki: Jun'i Happyou (102)
- BAE: BaNG!! (100)
- cozmez: Where They At (93)
- GokuLuck: STRONGER (87)
- cozmez: Get it (72)
- AMPRULE: True Pride (68)
- Ikimonogatari: BAKU (67)
- Shiyui: Happiness of the Dead (67)
- Elderbrook: Body - BluePrint Remix (67)
- Felix: Don't you want me (Hooj remix) (62)
- 48 & cozmez: Rats & Nobles (61)
- Rosu: Follow (57)
- Perfecto Allstarz: Reach Up (57)
- BAE: BErmud△ Tri△nglE (53)
- JAM Project: Over the Top! (53)
- wacci: Anata ga Iru (51)
- SUPER BEAVER: Toppakou
- wacci: Bokura no Ippo
- Hayashibara Megumi: Give a reason
- Nox: Galambom
- Nox: Ne beszélj, ne remélj!
- GokuLuck: S.W.A.G.
- ALI PROJECT: Ankoku Psychedelic
- Okui Masami: WILD SPICE
- BAE: FLY HIGH!!!
- BURNOUT SYNDROMES: FLY HIGH!!
- UVERworld: CORE STREAM
- Zorán: Nincsen kedvem
- Okui Masami: ONENESS (Self Cover)
- SPYAIR: Imagination
- Zorán: Egészen egyszerű dal
- Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari
- Paradox Live: RISE UP
- David Guetta: I'm Good (Blue)
- Zorán: Adj valamit
- Zorán: Apám hitte
- FLOW: Hero's Come Back!!
- Froukje: Naar Het Light
- JAM Project: 3 seconds of midnight
- SPYAIR: Imagination - New Version -
- Suara: Toki no Taika
- Okui Masami: Get along (Self Cover)
- Buraikan: Every Day Every Night
- Zorán: Kell ott fenn egy ország
- Zorán: Penitencia
- Okui Masami: God Knows... - from CrosSing
- Okui Masami: Jama wa Sasenai
- Paradox Live: RISE UP inst.
- BURNOUT SYNDROMES: PHOENIX
- The Cat's Whiskers: Mercy On Me
- Zorán: A szerelemnek múlnia kell
- Nagata Kenta: Piranha Plant Cove
- ALI PROJECT: Strawberry Pie wo Tabe ~Unmei-hen
- BAE: FLY HIGH inst.
- BURNOUT SYNDROMES: Hikari Are
- SPYAIR: RE-BIRTH
- Suara: Nami
- Zorán: Üzenet
- Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra
- Okui Masami: Kibou no Tsubasa
- Rooftop Friends: Fadeaway
- FLOW: Haruka Kanata
- JAM Project: One Chance!
- SPYAIR: Samurai Heart (Some Like it Hot!!) - New Version -
- Zorán: Üres bölcsőt ringat a hold fénye
- Centimillimental: nag
- Buraikan: Every Day Every Night inst.
- BURNOUT SYNDROMES: I Don't Wanna Die in the Paradise
- KANA-BOON: Song of the Dead
- SPYAIR: My World - New Version -
- Suara: Kono Chikyuu ni Aru Seimei
- Suara: Eigou no Sadame
- SUPER BEAVER: Hitamuki
- Zorán: Az ünnep
- Zorán: Mi kéne még?
- Zorán: Ne várd a májust
- Zorán: Nekem nem elég
- Ikimonogatari: BAKU -instrumental-
- Kitadani Hiroshi: IGNITION
- Kitadani Hiroshi: Bokura no Spectra (Off Vocal)
- Kitadani Hiroshi: IGNITION (Off Vocal)
- Okui Masami: God Knows... - from CrosSing (Instrumental)
- Akanyatsura: BAD BOYZ -Akanyatsura Underground-
- Hayashibara Megumi: Lively Motion (off vocal version)
- Hayashibara Megumi: Shuuketsu no Yari (off vocal version)
- Tachibana Asami: Nerawareta Kenma
- Rooftop Friends: Fadeaway inst.
- Zorán: Csak a szerelem
- Zorán: Szép holnap
- Zorán: Valahol mélyen a szívemben
- The Cat's Whiskers: Faith
- Zorán: Könyörgés
- Zorán: Volt egy tánc
- Zorán: 34. dal
- Zorán: Boldog idő
- Zorán: Hadd legyen