Ismét játékzenét szeretnék bemutatni, ezúttal a Game Boy-ra megjelent Super Mario Land Underground zenéjét. Ugyanis már az első pillanattól kezdve nagyon tetszett, amikor meghallottam. Egyike azon nagyon kevés játékzenéknek, melynek pályáján csak a zenéje miatt képes járkálni, ahol ez hallatszik, hogy minél többet hallgassam. Tegnap jöttem Békéscsabára, és a vonaton a 3-2 pálya alatt is ez a zene szólt. Bár nem emiatt, de legalább 12× meghaltam ezen a pályán, és egyáltalán nem idegeskedtem magam rajta. Hiába játszok már több mint 25 éve, a mai napig képes vagyok elszerencsétlenkedni egy-egy pályát. De elvoltam rajta. Nem mindig tudom végigjátszani ezt a játékot.
De lássuk a zenét.
Nemcsak az tetszik benne, hogy mennyire dallamos, hanem hogy korlátozott lehetőségekből (3 csatornán szól ez a zene: A főzene, a háttérzene és az ütős hangzás) ilyen jó zenét hoznak ki. De biztos, hogy nem Kondo Koji és társai az egyedüliek, akik az 8-bit világból csodát hoznak ki, de ennek a korszaknak a zenéit annyira nem ismerem (legalábbis a Nintendo játékokon kívülieket nem). Ekkor még nem igazán voltam aktív játékos, mert bár 1991 óta számolom, hogy játszok, ekkor fogtam először controllert, és szippantott be a videojátékok világa, de igazán nagy videojátékossá 1993-ban a Super Nintendo korszakban váltam, ekkortól figyeltem aktívan, hogy mik történnek a konkurenseknél is. Így inkább csak 576 KByte-os (1993 előttiek) tesztekből tudom, hogy milyen zenék voltak a még nálamnál is régebbi időkben. És volt jónéhány Amiga és Commodore 64 játék, melynek zenéjét dicsérték. Úgyhogy a néhány csatornás zenékből is nagyon jókat lehetett kihozni, de azt továbbra is túlzónak tartom, amikor tavaly a PixelConon chiptune zenékre úgy tomboltak emberek, mint egy kemény rockegyüttes koncertjén. Holott a koncertet többségében egy dekoratív hölgy tartotta, akinél annyit láttam, hogy egy Game Boy-t nyomkod össze-vissza, még csak nem is a zene ritmusára, és rázza magát. Volt olyan, hogy zene közben megállt inni, nem csinált semmit, és ugyanúgy ment a zene. Hol van itt a munka, a művészet? Mi ebben a lényeg? Ilyen és ehhez hasonló kérdések merültem fel bennem, amikor figyeltem a csajokat.
A Super Mario Land zenéjét egyébként Tanaka Hirokazu szerezte, aki... Hát, nem szeretnék kellemetlenkedni, amikor először megláttam őt, az volt az első gondolatom, hogy ez Piton professzor ázsiai kiadásban. O_O Már csak azért sem érdemes foglalkozni azzal, hogy hogy néz ki, mert ő az egyik legtermékenyebb zeneszerző Nintendós berkekben. A MOTHER zenéket is ő szerezte, a Pokémon világában is nagyon jártas, ami a zenéket illet, és ahogy megnéztem a Video Game Music Database weboldalán, számtalan más játékzenében működött közre. Ebben a videóban meg fantasztikus, ahogy beszél a Pokémonos élményeiről, zeneszerzésről, és hogy 57 éves, és ugyanúgy élvezi a játékot, mint régen.
Én is ilyen attitűddel szeretnék megöregedni. Egyébként valahányszor hallok japán nyelvet, mindig erősebb a késztetés, hogy megtanuljam a nyelvet.
És álljon itt is a Super Smash Bros. Brawl változat.
Mert ez fantasztikusan lett újra hangszerelve. Nagyon jól eltalálták a zene hangulatát, és oly módon hangszerelték, hogy abból még többet hoztak ki. A dinamikája meg hihetetlen oldott hangulatot ad a zenének, sportesemények aláfestő zenéjének kiváló.
